Eléggé kezd viszketni az öklöm, amikor hallgatom a két balfék mentegetőzési kísérletét. mikor közlöm velük, hogy mégis történt lövöldözés, eléggé viszavesznek magukból. Na jó, itt rendet kell enni és nem csak Chiba esetében. A PDA-n való nyomkövető azért van installálva, hogy mindenkit nyomon lehessen követni, hogy mikor merre járt. A felelősség köre, hogy még az én PDA-m is nyomon van követve. - Igen, jól látja, ez tény. - mondom a katonának, aki végre kegyeskedett ráébredni, hogy attól, hogy ő még nem látott egyetlen élő ellenállót sem belépni a városba, attól az még bent lehetett a városban. - Kapják már össze magukat. Magabiztosság, határozottság, látszódjon már magukon, hogy harcosok, ha Elorak kapujában állunk. - mondom ellentmondást nem tűrve és ezzel le is zártam Chiba őreinek az ügyét, az irodámba való látogatásukig.
Az eloraki őrrel nem járok sokkal jobban. Sőt igazából sokkal roszabbul, mint a saját embereinkkel. Meg van róla győződve, hogy meg tud győzni arról, hogy elég meggyőző ahhoz, hogy elhiggyem neki, hogy én vagyok a hülye. Rühellem az ilyen hozzállású fazonokat, zsigerből lővetném fejbe, de nem is. Én magam lőném fejbe az ilyen marhákat, akik azt hiszik, hogy a hülye, okoskodó dumájukkal, kidumálják magukat. Nem drágám, az a helyzet, hogy itt valaki lövöldözött és nem perdaira. Mindebből az következik, hogy tartózkodnak vagy éppen tartózkodtak, ellenállók Elorakban. A kérdés az, hogy melyik elvetemült hülye adott parancsot arra, hogy Elorakban, a szent ünnepük napján hajtson végre akciót. Ki fogom deríteni és lelövöm a francba, mint egy kutyát, aki lövöldözött és azt is, aki parancsot adott neki erre. - A Bíra egyféleképpen dönthet! Tekintve, hogy a perdaiak nem szoktak halálra ítélni rabokat, ráadásul a rab, Quorsa, különösen nem ítélheti halálra. Kizárólag száműzheti az illetőt Elorakból, örökre. Tekintve, hogy az égiek egyik vezetője vagyok, ezt magam is így látom. Nincs tehát mit fontolni. Mondja meg a bírának, hogy jobban teszi, ha sietősre fogja a rab kihallgatását, őt épségben és a felszerelését hiánytalanul kiadja. Különben azt a következtetést kell hozzam, hogy Elorak bírája összejátszik a hegyi quorsákkal. Adja át neki az üzenetet, nem érdekelnek a kifogásai. Most!
Közben előveszem a PDA-m és utasítást írok. Lesz ám meglepetés a Város kapuinál, akik befelé mennek. Nincs több lazaság. Ilyen idiótákat, Elorakban lövöldözni. Mégis, hogyan legyünk képesek megvetni a lábunkat tisztességesen ezen a bolygón, ha valaki közben folyamatosan aláássa az igyekezetünket, hogy normális viszonyt alakítsunk ki a perdaiakkal? A bíra meg ha sokat szarakodik, vagy okoskodik, hamar azon találhatja magát, hogy a következő orvgyilkos, az ő életének vékonyka fonalát fogja elmetszeni.
Azt érzékelem, hogy ezek itt nagyon jól elvannak egymással. Mármint a fekete hajú, aki Saskiaként mutatkozott be, meg a Szőke hajú. Úgy csinálják az egészet, hogy én kimaradjak és ne tudjak semmit. Ez részint idegesít, másrészről pedig irritál. Egy Perdai nem lehet ennyire elutasító, főleg, hogy merőben más arcberendezéssel rendelkezem, mint Saskia. Valahogy előttem lebeg, hogy a kinézetem különlegesebb tőle. Követem őket természetesen, hátha Saskiát megismerem, ám a történések merőben más fordulatot vesznek. Miért? Mert ez a galád Saskia, aki úgy véli, hogy nyomorgatott sütit elfogadok, amin a saját izzadsága is rajta van, az finom lehet? Nem! Én hercegnőként lettem nevelve, olyan felszolgálókkal, akik nem a kezükből kínáltak engem. Ez meg most nem illik a mostani képbe. S milyen érdekes, hogy felkapom a vizet? Ez a szüleim bele nevelése játszik közre, hogy azt teszem Saskiával, amit nem kellene. Nem hercegnős tőlem, de mások kezéből nem fogok enni. Én mégis csak egy megbecsült nő vagyok, nem? Az egészben az idegesítő, hogy Saskia fulladozása sütimorzsákkal végződik, mármint a felsőruházatom, arcom és felsőtestem felé! S a régi rendszer mennyire él a fejemben? Olyannyira, hogy rámutatok Saskiára, s anyanyelvemen mondom. - Vágják le egyik ujját! - ilyen sértést, így kell megtorolni nem? Apám, ennyire erős maffia vezér volt nem? Pár másodperccel később rájövök, hogy a körülöttünk levő perdaiak nem japánok, s ráadásul sosem érhetik meg a beszédemet. De itt sisncs vége az eseményeknek, mert valami perdai beszédet hallok, s Saskia pedig hevesen reagál az egészre. Káromkodik? Tőlem távol áll az ilyen nyelvezet, s akármennyire megerőltetnem magam, akkor sem lennék képes kimondani ilyen csúnyát. Annyit fogok fel, hogy nekünk baj van? Maradok Saskia közelében, s próbálkozok még a kommunikációt megerősíteni, de ez nem kölcsönös kapcsolat. A szakadj már le rólam, az cseppet sem vendégszerető hangnemben csendül nálam. Jóóó...jóóóóó! Én akaszkodtam a nyakához, de attól még nem tartom jogosnak. Szavai után döbbenten nézek rá. - Téged meg a szamuráj szelleme vágjon ketté! - csípőből jön ki nálam, s fogalmam sincs, hogy milyen hatással lesz Saskiára. Elméletileg Saskia társasága nem érti a nyelvünket. Addig, de addig játszanak a tűzzel, míg bele nem unok! Mármint ez a titkolózás, meg miegymás, s én úgy döntök, jobb ha visszasétálok a két védelmezőmhöz. Faképnél hagyom a párost, s nehézségek árán, s emlékezésemből kiindulva indulok ki kapun kívülre. Azt érzékelem, hogy perdai úgy néz rám, mint valami rosszat tettem volna. Ez, ez annyira ösztönöz engem arra, hogy visszajussak, hogy csak na. Ám azonban, hiába beszélhetek odakinn vidáman az új élményekről, mert a két védelmezőm nagyon szigorúan őrizetbe vesz! Kattan rajtam valami bilincs, majd lökdösnek engem. Meglepetten engedelmeskednek, sőt látom, hogy visznek engem valahová. Parancsot követnek! Nagyon megijedek, hogy hová visznek bilinccsel a kezemben.
Sok perdai nem beszéli a quorsák nyelvét, de viszont sokkal jobban ismerik a saját városukat, s ráadásul mi hol található! Így történik az, hogy soka perdai nem beszél, de egyes Quorsának hitt személynek mutatják, hogy merre menjen. Most már az idő múlásával érezhetően szúrósan tekintenek arra, akit úgy vélnek, hogy Quorsa csupán. Ez alól nem maradhatnak ki azok sem, akik csuklyával, vagy egyéb módon próbálná a személyét elrejteni. A perdaiak egy nagy közösség, s a közösség sok tudással rendelkezik. Akik úgy hiszik, hogy megúszták az egészet, azok a sok Perdai tekintet apró és halálos tőrszúrásként érzékelhet, ha csak nem valamilyen befolyásolás alatt van. Egyre inkább nagyobb lesz a nyomás és a elvárás a nem perdaiak felé. Miért? Mert a kakukk tojás biztosan kiesik a szitán. Megnő az aktivitás a Qursa oldalon, mármint egyre több vigyázó tiszt kapja parancsba, hogy vegyék őrizetbe azon személyt, akik lazán vagy önhibájukból fakadóan követtek el hibát. Chihirot a saját felvigyázói viszik el modern bilincsben, abban a reményben, hogy most jó hírnevük lehet. De ha sorban érkeznek vissza kapun kívülre a többi Quorsa, úgy egyesével, párosban vadásszák le a benn levőket. Senki sem kivétel! Benn a hangulat, minden egyes Quorsa távozásával kezd javulni, perdai férfiak járva az utcákat énekelnek. Nők pedig mind a család többi tagjára ügyelve, ám plusz ételt készít az ünnepségre. Valamivel el kell feledtetni a Quorsa hitványságot. Ami még fontosabb, hogy sok Perdai úgy érzékeli, hogy szólni kell a Quorsáknak, így mindegyik tisztelettudóan így szól a benn maradtaknak. - Lehet, hogy Quorsa tisztességes, de most távoznia kell. - minden tekintet, minden egyes bátrabb perdai ezt hangoztassa, akik csak másképp festenek,mint ők. De vajon ténylegesen mit fogsz tenni, ebben a nagy diplomáciai helyzetben?
/Fő térről északi kapuhoz és onnan ki - én Rodával; Fő térről déli kapuhoz és onnan ki meg njk apa Jasmine-nal és remélhetőleg Raven-nel/
Némi hümmögéssel felelek Rodának a szavaira, miszerint ő is tudja, hogy az emberek innen nem mennek egy tapodtat sem, emiatt a bókja is okafogyott, de a hümmögésem is csak azért hallatszódik, mert csend lett a téren Aleth szavai nyomán. Az emberek döbbent csendje, a perdaiaknak meg a megrökönyödött csend talán a jó szó, hogyan is mertünk ilyent tenni a szent ünnepükön. Mondjuk azt azért én is meghallgatnám, hogy az a kettős, akik felismertek és el akartak vinni, ha nem parancsra cselekedtek, akkor mégis mivel fogják magukat kimagyarázni, mikor felettesük előveszi őket. Mert elő fogja venni. Így, hogy a bíra kitiltott minden embert Elorakból, ezt már nem lehet elsunnyogni. - Ó, érdekes módszer lenni, legközelebb majd kipróbálni én! - Vigyorodom el, mikor Roda megjegyzi, hogy nem így hangosan énekelve szokás elvegyülni és eltűnni a tömegben. Pimasz vigyorom még a kendő felett is látszódik, szemeim sarkába futó mosolyráncok árulóim. A "villámló" fegyver kérdésére bólintok, a miért kockáztattakra vállat vonok. Ha tippelnem kellene, vélhetően a vérdíj lebegett a szemük előtt, gondolom már látták, ahogy Terson kancellár átad nekik minimum egy Dominium katonája érdemkeresztet és Evans kancellár kiutal nekik egy habzsi-dőzsi nagy lakosztályt, amiért leszállítottak egy kikérdezhető, élő ellenállót. Ráadásul egy vérmes tűzvölgyi keresettet. Hát, ez nem jött be. - Kendő nem lenni volt rajtam. Én öltözni perdai, kendővel lenni én gyanús perdai, nem így lenni? - Kérdezek vissza, de azért közben jár az agyam, ha már öltözetről beszélünk. Ebben felismertek, ebben kereshetnek, szóval nem tűnik logikusnak ebben kisétálni. Tekintsünk most el attól, hogy eleve kisétálni nem életbiztosítás, mert hát egy perdai miért távozna az ünnepség közepén? Azért egy ruhacsere nem árthat, ötletem elő is adom Rodának, s bár reméltem, hogy megvárhatom itt valami ház tövében, egy sátor alatt, vagy esküszöm hajlandó lennék egy asztal alá is bebújni, amin földig érő asztalterítő van, de csak a Gyógyítók házába van beleszerelmesedve a gyógyítónő. Bárcsak kicsit iszákosabb lenne, akkor a Shiennel asztalaiba mennénk! Ha lesz rá módom, ez ügyben beszélek Rotemshel-lel majd, de most csak sóhajtva megadom magam. - Menni mi. Én nem tudni megülni Bata, nem tudni irányítani. Én lenni feltűnően béna perdai vele. Együgyű boga várni rám bentebb erdőben. - Mondom menet közben a motoromra utalva a perdai nőnek már ismerős módon. Egyszer lesem hátra, látom-e valamelyik szerettemet befordulni utánunk a haladóba, mielőtt mi még kifordulnánk onnan, de senki sem követ. Hát, nem tudok elköszönni az idegesítő húgocskámtól, nem tudok beszélni apával és meg se csókolhattam Szöszit. Ja, meg ki vagyok tiltva a kedvenc városomból. Fasza egy nap! De örüljünk annak, amink van, így már ruhát váltva, kendővel arcom előtt érem el az északi kaput, köszönöm meg Rodának a segítségét, és tekintetem már Josie-t és "Piszkos bácsi" képét keresi, akiket ha meglátok, velük távozom, egyébként ha nem, akkor nélkülük, sietve szelem át a távolságot az elrejtett járgányokig és ott várom be őket, ha tiszta a terep...
...
Casper Delgado felnevet halkan Jasmine szavain, s ha lenne idő rá, el tudná mesélni, hogy ő maga, aztán pedig két gyermeke milyen válogatott módon akasztotta ki annak idején a tanáraikat a kimagyarázásokkal. Nem egyszer persze büntetés lett a vége, hiába nem volt bizonyíték, egyszerűen csak tudták, hogy ők a ludasak valamiben, de a hatalommal ez már csak így van. És úgy tűnik, fiacskája előszeretettel él ezzel a módszerrel Jasmine előtt is. Csak reméli, hogy nem valami másik nőt kell neki kimagyaráznia. Inkább nem kérdez rá, majd Alec-nél. - Nem olyan nehéz ez. Képzelje azt, mintha egy kisgyereknek mesélné el a napját. Nekik nem lehet még sok mindenről az igazat elmondani, hiszen akaratlanul is kikotyoghatják, de nyilván hazudni sem akarunk nekik, ezért inkább koncentráljunk arra, ami elmesélhető. Például az új ismerős és vendégeskedés kilátásba helyezése, és örülök, hogy elfogadja! - Mosolyog rá Casper Delgado Jasmine-ra, remélvén, hogy talán kicsit segített, hogyan álljon neki az egésznek, hátha így könnyebb és kevésbé belegabalyodós. - Kedves vonás. - Somolyog Casper, nem mondván ki, amit valójában gondolt az állandó aggódásra: jó anya lenne Jasmine-ból. Nem mondja, mert nem tudja, a hölgy hogyan áll ehhez a témához, na meg ha Alec fülébe jut a dolog, fia képes lenne a Yorubáig menekülni. Inkább egy bocsánatkérő pillantást vet a lányra, amiért nem sikerült őt kellően megnyugtatnia, de szája sarkában ott a mosoly, mely ismerősen ívelődik. - Kiváló taktika. Ahogy a mai nap kinéz, maradjanak is ennél. - Ért egyet azzal, hogy kettesben szoktak találkozni. Tökéletesen érthető és megnyugtató. A jókedv viszont csak addig tart, míg kiderül, miként is ismerkedett meg Jasmine és Alec. Casper igyekszik minden szót megjegyezni, mert Adria mindenre - is - kíváncsi lesz. Meg Casper maga is az. De aztán jön a bíra ítélete, majd egy gyors kupaktanácsot követően kész is a haditerv hogyan és merre tovább. Jasmine valóban mindig aggódik, most éppen őérte, tényleg kedves tőle! - Úgy akkor egy ideig csak a feleségemen tudja behajtani a meghívásomat. - Mosolyodik el szélesen az idősebb Delgado. Alec sokszor nem éppen megnyugtató humorának genetikai forrása is megkerült egyúttal. - Nem lesz gond. De most menjen! - Teszi még hozzá, az idősebb higgadt tapasztalatával próbálván hatni rá, és maga már fordul is el, hogy kövesse Rodáékat, ezzel is mozgásra késztetve Jasmine-t, nem állhat ott tovább. A probléma viszont az, hogy túlzottan lemaradt, nem látta merre megy a fia a gyógyítónővel, egyáltalán nincs helyismerete, ráadásul Elorak településszerkezete nem olyan tervezőasztalon megálmodott, hogy következtetni lehessen, mi merre található. Megpróbálkozik azzal, hogy megszólít egy-két perdait és a Roda nevet mondja nekik. Reméli, nem gyakori lánynév ez a perdaiaknál. Viszont választ nem kap, vagy amit igen, az az ő nyelvén elhangzó udvarias, de ellentmondást nem tűrő felszólítás a távozásra. Kénytelen engedni ennek, különben tényleg bajba keveredik és Ravent meg Jasmine-t is belesodorja. Vissza hát a déli kapuhoz, ahol ha találkozik Jasmine-nal, nos, azt jelzi egy kedves mosoly kíséretében, hogy minden rendben van. A nőknek titkaik vannak, a férfiaknak kegyes hazugságaik. Magában abban bízik, hogy remélhetőleg nem is volt hazugság, amit mondott. Raven is ha megkerült - Casper addig nem is hajlandó kocsiba szállni, míg lányát magához nem ölelheti - akkor vele halkan sutyorogva beszélik meg, hogy maradnak - egyszer sem ki nem ejtve a nevet - Alec tervénél, hogy ha felmerül a nevük az északi kapunál történt incidens kapcsán, mit mondjanak, már ha kell valamit is mondani. De Casper Delgado egykori hadnagyi énje azt mondaná, hogy ebből kikérdezés lehet. Szerencsére rövid a közösen eltöltött idő, ami egyeztetést kíván, mert aztán Raven a pódiumra sietett énekelni és azzal elváltak útjaik...
//dőlten szedett perdai//
//Ha nincs más, akkor én távozódom, és köszönöm a játékot mindenkinek, a mesélést pedig a Mesélőnek ^^ //
[Déli kapu felé Josie-val és egy kis Chibaba, aztán északi kapu felé apuci…éééés botanikus bige]
*Szerencsére nem vagyok egyedül a jókedvemben, és tovább fokozom, Amazonka pedig nem bírja cérnával tovább. Büszke vagyok magamra, és ezek szerint Alec mesélt a lan gyökér ültetésről. Szívesen ott lettem volna amikor kiderült az egyébként mezőgazdasági kifejezés valós jelentése, de ne legyek mohó, ugye? * -Én imádni! Beleremegni fiarám. *Azt hiszem így mondják, Vharan legalábbis mintha ezt a kifejezést használta volna a szívre, ami most átvitt értelemben az izgalmat jelöli. Mit ne mondjak, tényleg imádom, a kedvenc kertészeti elfoglaltságom, többek között. Értem én a választ, de nem árt a további kettős értelem sem, ami még több nevetésre adna okot, ha…sajnos a komolyság utolér minket a vágott szemű csajszi képében. Szó, szót követ, és egyszer csak a képemben, pontosabban a számban landol a nagylelkűen neki adott sütemény, amit megjegyzem még szívesen megettem volna, na de nem így. Szét is prüszkölöm a falat felét, az is mind Chihiro arcába, ruhájára megy. Ez a karma, hamar utolérte, pedig eskü, nem szándékos volt. Amit aztán kapok erre, nem teszem zsebre, nem én! Már csak azért sem, mert nem értem. Nem perdai és nem is a mi közös nyelvünkön szólal meg, hanem valami egészen nyelvtörős, darabos, pattogós nyelven. * -Nem tudom mit mondtál, de neked is! *Feltételezem valamilyen szitok szó volt, vágott szemű nyelven, a válaszom bármi is volt a nekem címzett mondat tartalma, megállja a helyét. Nekem aztán mindegy, jobban izgat, hogy Amazonkát elrejtsem a továbbra is kíváncsi csaj tekintete elől és ez eddig sikerült is. Az ám, csak éppen minket is elkap a karma és a főmufti bejelentése nem kis kavarodást idéz elő. Először mély csend, majd felbolydulás, ami talán a mi kezünkre játszik. El kell tűnnünk innen úgy, hogy a tüsszentés nevű n tudjon utánunk jönni, következésképp ne találkozzon a bátyámmal, akinek az arca, Dominium- és Városszerte kering a kivetítőkön, másrészt tényleg idegesítő a sipítozása, hát le kell rázni. Közlöm is az óhajom Amazonkával, és ő azonnal cselekszik. Jó kislány, legközelebb vele akarok lenni egy csapatban! Miután nagy hanggal elküldöm Chihiro-t melegebb égtájra, Amazonka közénk ránt egy perdai pasit, nekiütközteti egy másiknak így, mire azok felocsúdnak, mi már messze járhatunk. Előbb veszem észre a botanikus csajszit, mint ahogy beleütközik Amazonkába, de azért nem figyelmeztettem belém karoló társamat, mert azzal vagyok elfoglalva, hogy imádkozzam.* -Neneneneee! Ne gyere ide! Nem akarom! *Morgom az orrom alatt és lehet, hogy ezért nem is ért belőle egy szót sem Amazon, vagy ha igen, fogalma sincs kire gondolhatok és…megtörténik a bumm! Oké, nem nagy bumm és csajok között ez felejthető, nekem nem. Ott állok szemtől-szemben a bátyám kém szívszerelmével és mosolyognom kell, különben gyanakodni kezd, hogy nem vagyok oda érte. Nem tudom miért számít ez, de jobb ha nem mond vissza Alecnak olyanokat, hogy utálom, a hátam közepére kívánom, stb. Jobb ha csupa szép dolgot hall rólam a bátyám, egyébként is kezdek megbékélni a helyzettel, mert bármi is áll a háttérben, láthatóan boldoggá teszi, akkor pedig nincs aggódni valóm. Remélem. Amúgy az eddig megtudottakból ítélve a csajnak nincs olyan képessége, amivel az orránál fogva vezethetné a bátyámat, miközben a háta mögött késekkel hadonászik….képletesen. Szóval fülig érő szájjal vigyorgok és próbálom az „örülök” arcomat és pillantásomat elővenni. * -Nahát Jasmine! Annyira örülök! *Nem! * -Hogy mit, kit? Jaaa, értem! *Bassza meg! Mi az, hogy ne menjek arra? De amikor nekem arra van dolgom. Apát meg egyedül hagyta? Nem makog semmit perdaiul, hogy fog visszakeveredni? * -Neki miért szabad arra menni? *Kérdezem sértetten, de tudom, hogy Amazon nem mehet ki a déli kapun, de muszáj vitatkoznom. Az viszont megnyugtat, hogy Alec még mindig Rodával van, ő lehet az a gyógyító aki elcsípte a pódiumnál és eltűntette szem elől. Oké, akkor nincs baj. Amazon hamarabb veszi a lapot, ami elég ciki ismerve magamat, de tudjuk be annak, hogy teljesen lemerevedtem Jasmine jelenlététől. Ami még cikibb. Baszki! * -Itt hagysz vele? *Kérdezem Amazont, Jess-t, vagyis Josie-t, mert tudom ám a nevét a körözési lista miatt, de jobb volt Amazonként gondolni rá. De hát mégis mit csináljak a bátyám csajával egyedül? El sem köszönök, csak vetek egy kényszerű mosolyt a kézszorításra és már el is illan. Cseberből vederbe kerültem. Chihiro lemaradt, de megkaptam a félsógornőmet. Már épp elindulnék arra amerre apát sejtem, de a perdai kísérőm megérinti a vállam és a déli kapu felé int a fejével, tőlük szokatlan módon szúrós pillantással illet, és Jasmine kísérője is ugyanezt teszi. Ezek baszd meg összefogtak! * -Jól van bassza meg, megyek már! Menni, menni, mi menni!-Gyere baszki, ezek kiutáltak minket. Csak egyszer kapjam a kezeim közé azt a fószert aki beleszart a levesünkbe, úgy kicifrázom a füleit, hogy öröm lesz nézni, utána kiherélem és végül megnyúzom, majd megetetem a golyóival. Vagy inkább előbb etetem meg és utána nyúzom le róla a bőrt, úgy sokkal tovább szenved majd! *Kiadom magamból a dühömet és az apám miatti aggodalmamat, melyben nem kevés hely jut a bátyámért is, a kettő között meg biztosítom a perdait, hogy nem maradok sokáig. Jasmine-nal egyelőre nem foglalkozom, kapkodja csak a levegőt. Kis segítséggel – csak mert nógatnak – el is érünk a kapuhoz, ahol aztán átlépve – még párszor visszanézek, hogy látom-e apát – katonák várnak ránk. Ez mondjuk nem nagy újság, de hiába nem mondanak semmit, érezhető a levegőben, hogy valami készül. Apa végre megérkezik, és mivel a botanikus csajszival egymás mellett állunk, látom ahogy rámosolyog. Na több se kell a szemöldökeimnek, megteszik kirándulásukat a homlokomra röpke pillanat erejéig. * -Mi ez a derű? *Érdeklődöm apánál, de csak somolyog, majd hosszan átölelve a fülembe súgva közli, hogy minden rendben. Hmmm….erről a kocsiban ülve sem tudok meg többet, azt viszont igen, hogy mi a családi közös álláspont. Mindezt a pda-mon folyamatosan, teljes hangerővel játszott, akciókor kedvelt zeneszámmal kísérem. Azt nem tudom, hogy Jasmine miben volt benne, de remélem, hogy semmi terhelőt nem mond a bátyámra, különben az ő fülét is kicsipkézem és nem érdekel, ha ezért Alec csúnyán fog rám nézni. Francba, utálom az öri harit!*
//Én is leléptem, kényszerből köszönöm a játékot mindenikek, a mesélőnek pedig a lelkes mesélést! //
*Ideje szembe néznem azzal, hogy ez a hold már örökké égiekkel lesz tele, csak azt remélem, hogy idővel olyanok lesznek, mint Vadember. Nem tudom miért hümmög, de jól hallom a beállt csendben, mely most kísérteties és égiek, perdaiak egyaránt elhallgattak, legalább ebben egyetértenek. Nem kérdezek rá hümmögése okára, mely talán csak engem igazol, de az is lehet, hogy többet tud, vagy sejt mint én, mert másra kell figyelnem. Kedvelem őt, de egyben haragszom is amiért felelőtlen volt és ezt a tudtára is adom. Várható volt azonban, hogy ebből is tréfát csinál, és a jelei megmutatkoznak szemei sarkában. * -Nagyon tudom ajánlani. *Teszem hozzá a szavaihoz, majd azt is megtudom, hogyan ismerhették fel. Én már csak a kendős Vademberrel találkoztam, de persze ezt sem tartottam jó ötletnek a rejtőzéshez, az viszont már világos, hogy nem csak felismerték, de lőttek is rá. Egy perdai szent ünnepen! Nagyon kellhet nekik, de nem véletlen, hiszen én már régen felismertem, mennyire értékes. Számomra azonban más okból. * -Nem. Mi nem viselünk kendőt az arcunkon és erre gondolom mások is rájöhettek. *Minek is rejtenénk el az arcunkat? Nincs okunk rá, az égiek ittlétével sem, mindegy, hogy felismernek-e vagy sem, nagyrészt ügyet sem vetnek ránk, mintha nem a mi otthonunk lenne ez a hold. Kendő ide, kendő oda, másik ruházatra van szüksége Vadembernek, amit meg is tudnék adni neki a Gógyítók házába, hiszen egyrészt oda szabad bejárásom van és senkinek nem tűnne fel, hogy belépek oda, mintha más otthonába térnék be, másrészt a saját házam messzebb van a helyünktől. Ott meg legfeljebb Rotemshel nagykabátját adhatnám neki, amiben elveszne. Látom nem tetszik neki, de jelenleg nem tudok jobbat, így elkísérem a gyógyítók házáig, de Batából nem kér.* -Bata ismer téged, és kedvel, elvisz oda ahova akarod. *talán más bogákkal rossz emlékei vannak és azért ódzkodik Batától is, de aztán megemlíti nekem az együgyű bogáját, amire elmosolyodom.* -Á, értem. Rendben, akkor elkísérlek az északi kapuig. Nem lesz feltűnő ha én viszlek. *Ebből pedig nem engedek, ne mászkáljon nekem kísérő nélkül akkor, amikor Aleth ilyen intézkedést tett. Az északi kapuig bonyodalom mentesen érünk el, egy másik, az előzőtől teljesen különböző ruhába bújtatva Vadembert, és ott köszönök el tőle. Megvárom míg eltűnik a szemeim elől, majd visszatérek a városba, egyenesen a Bíra házáig, ahol már több harcos is gyülekezik.*
//Köszönöm a játékot minden résztvevőnek, a mesélőnek, és Shiennelnek, hogy biztosította a helyszínt! Shaz`or legyen veletek! //
[A déli kapu felé és majd ott Mr. Delgado-val és Ravennel]
*Vadember is mindig derül azon, hogy nem tudok hazudni, de addig jó, amíg derülhetnek rajta, mert az azt jelenti, hogy nem kerültem olyan helyzetbe, amikor szükségem lenne az ő kimagyarázó tehetségükre. Casper is nevet, de érezhetően nem gúnyból. Valahogy árad belőle a kedvesség és a jóindulat, és nagyon könnyen megszerethető. Biztosan Vademberbe is ezért szerettem bele, még a káromkodásai ellenére is lehet szeretni, és főleg azért ahogyan nevet amikor megcsapkodom miattuk. Casper erre a kiváltságos képességre szeretne megtanítani, amit magamévá is teszek és remélem majd alkalmazni is tudom, mert a tudás nem elég, kell hozzá bátorság is és magabiztosság. * -Értem. Így olyan könnyűnek tűnik. *Azt nem mondom, hogy a probléma nálam azzal kezdődik, hogy eleve számítok arra, hogy lebukom, és ettől ideges leszek és aki ideges, az már nem tud hihetően semmit sem elmesélni. De most még nem aggódom azon, amiről csak később szerzek majd tudomást, hiszen nem számítok arra, hogy a Városig eljut a híre az Elorakban történteknek és emiatt ki fognak hallgatni. Egyelőre vadembert szeretném biztonságban tudni.* -Köszönöm. *S el is pirulok megint, Casper pedig még egy, számomra bosszantó, Vadember számára szerethető tulajdonságommal lehet gazdagabb. Még soha nem kerültünk bajba Vademberrel, nem most szeretném ezt a sort megszakítani, és Caspert is biztosítom arról, hogy mennyire óvatosak voltunk.* -Rajtam nem múlik, de Vadember….hát látta. *Csak a kezemmel intek az elhagyott pódium felé s utalok a feltűnési mániájára, ami nem csak most ütközött ki belőle. Mindig kockáztat, mindig feszegeti a határokat, sosem nyugszik, ha el akar érni valamit. Már a megismerkedésünk is egy ilyen határfeszegetésből származik, négy katona ártalmatlanná tétele nem éppen rejtőzködésről tanúskodik, jóllehet sikerült elérnie azt, hogy ne bukjon le, de éppúgy fordulhatott volna rossz irányba is. Sajnos ezt és más történetet már nem tudunk megbeszélni, mert a perdai látogatásunknak gyorsan véget vet Elorak Bírája. Én Vademberért aggódom ismét, de ez nem elég, mert apja fia és Casper is külön utakat akar bejárni. A válasza arra, mi lesz ha bajba kerül, cseppet sem nyugtat meg, és bár Vademberéhez kísértetiesen hasonló indokkal rukkol elő, meglehetős poénba burkolva, én nem tudok nevetni rajta.* -Ó, ne! Ne jöjjön nekem ön is azzal, amit Ő szokott mondani! *Szúrós tekintetem és csípőre tett kezeim nem hatják meg, már fordul is el tőlem azzal, hogy nem lesz gond. A fene is megeszi a családi vonásokat! Mit fogok mondani Vadembernek ha az apukájával történik valami? Hogyan magyarázom meg, miért hagytam magára? És ennél nem fog bejönni Casper tanácsa, nem egy gyereknek mesélném el a tettemet, hanem a világ, az univerzum legnagyobb kimagyarázójának. Nagyon remélem, hogy az utolsó mondatom amit már a hátának kiáltok, úgy fog alakulni ahogy mondtam és már megyek is a déli kapu felé, nyomomban a kísérőmmel, aki csak azért nem ragadott még karon, mert a jó irányba megyek. Nem tudom, hogy Casper hogyan boldogul majd a sajátjával, de hátha megelégszik azzal, hogy a másik kapun akar kimenni. Az én megérkezésem sem úgy alakul ahogy számítok rá, nem csak Ravennel találkozom, hanem Jessbe is beleütközöm, szó szerint, s ahogy visszanyerem a lélekjelenlétem, máris átadom Vadember húgának az üzenetet.* -Tényleg? Én is nagyon örülök! *És tényleg! Olyan kedves, hogy kedvem lenne megölelni, de előbb Jesst kell tájékoztatnom arról, merre találja Vadembert és, hogy az északi kapu biztonságos. Utóbbi sokkal céltudatosabb, hamar megérti a helyzetet, és átölelve engem köszön el tőlem.* -Te vigyázz magadra, és rá is! *Viszonzom az ölelést és remélem, hamarosan újra találkozhatunk, jobb és nyugodtabb körülmények között. Raven viszont akadékoskodik, ám ezt olyan ragyogó mosollyal teszi, hogy nem lehet rá haragudni. Felfedezem a mosolyában Vadember vonásait, de Casperét is, a szemei azonban minden bizonnyal az anyukájáéra hasonlítanak, mert annyira kékek….és eszembe jut a festékem, a gyönyörű tó, amit Vadember mutatott nekem.* -Neki arra _kell_ mennie! *Tudhatja, hogy Jess nem mehet ki a déli kapun és biztos vagyok abban, hogy csak azért kérdezte meg, mert ő nem mehet arra, nem köszönhet el Vadembertől és az apukáját sem keresheti meg. Figyelmen kívül hagyom a Jessnek címzett kérdését, és már fordulok is a déli kapu felé, mert látom a kísérőink türelmetlenségét. Raven azonban…nos, most ízelítőt kapok a Delgado családi, káromkodás vénájából. Az első „bassza meg”-nél csak hirtelen veszek egy nagy levegőt és bent is tartom, míg túljutunk a perdai szavakon. Utána Raven nem fogja vissza magát. * -Ó! Óóóó! *Elkeseredett arcot vágok, ami még emellett lángvörös is, miközben próbálok vele lépést tartani, de ahhoz képest, hogy olyan kicsi és aprókat lépked, igen nehéz megszaporázott lépteit követni. De nem is nagyon akarom, csak hüledezem, hogy jöhet ki egy kedves és szép lányból ennyi szenny. Rosszabb mint a bátyja! * -Azt azért még sem…még sem kéne. *Halkan és bizonytalanul sietek lebeszélni a súlyos tettről, de igazából nem hiszem, hogy képes lenne rá, azonban kimondani nagyon is tudja. A sietsége viszont gyorsan eljuttat minket a kapuhoz, melynél ő kiviharzik, én viszont meghajolva köszönetet mondok mindkét kísérőnek.* -Köszönni nektek kíséret Ő nevében is és bocsánatotokat kérem a történtekért. Shiennel áldása kísérjen titeket! *A két perdai halvány és megbékélt mosollyal biccent, majd gyorsan mennek is vissza az ünnepségre, én pedig megpróbálom beérni Ravent. Nem szállok fel a kocsira addig, amíg Casper meg nem érkezik és tudatom is az egyik katonával, hogy ő még biztosan nem ért ide, meg kell várni. Bennem a katonák jelenléte és hangulata nem kelt gyanút, a városba is úgy érkezem meg, a kihallgatás ténye fejbe is vág. Addig csak Vademberért aggódom, de a megérkező Casper mosolya megnyugtat, jóllehet nem szól hozzám, csak Ravent öleli át, s az úton, valami vad zene közben sutyorognak egymással. Csak néha tekintek rájuk, s ha elkapom Casper pillantását rámosolygok, legalább most még megtehetem. A Városba érkezve azonban a viharfelhők rám borulnak, hiába ismételgetem magamban azt, hogy a kihallgató tiszt egy gyerek és csak mesére van szüksége.*
Perdai
//Köszönöm a mesélést, nagyon izgalmas volt! Köszönöm a játékot minden résztvevőnek akivel összetalálkoztam! //
[Főtér, majd Északi-kapu - Raven, Jasmine, majd Alec háta]
Kimondottan élvezem a bimbózó virágnyelven folytatott társalgásunkat, ennek manifesztumaként nevetésem újra csilingelni kezd Raven válaszára. Rögtön elkezdek az adekvát válaszon gondolkodni, ennek idejére már csak szemeim nevetnek a nagy koncentrálásban. Aztán vissza kell kicsit fojtanom újra a nevetést, hogy válaszolni tudjak. Már levegőt is veszek a válaszhoz, de végül nem járok sikerrel és nem kitörni készülő nevetésem miatt. Chihiro közbeszólása/közbelépése megakaszt és aztán már nincs is alkalmunk visszatérni korábbi témánkhoz, sőt úgy vélem, hogy elmés válaszom immár örökre feledésbe fog merülni. A helyzet eszkalálódása miatt viszont el is felejtek ezen búsulni, van más, amin lehet keseregni. Elorak volt az egyetlen lehetőség, ahol úgy sétálhattunk a napfényben, hogy nem kockáztattunk azonnali letartóztatást. Legalább nem kívánt társunkat sikerül lerázni, most hogy ez rögtönzött kavarodás-generáló műveletemnek volt köszönhető vagy sem, nem fogom megtudni, de mindegy is. A foglalkozás végső soron elérte a célját, legalább ennyi sikert elkönyvelhetek. - Hm..? Fordulnék oda Ravenhez, habár nem is vagyok benne biztos, hogyan akarom megfogalmazni kérdésemet, mivel nem vagyok benne biztos, tényleg szólt-e hozzám. A figyelmem is fordul ezzel a mozdulattal, így aztán nem csoda, hogy Jasmine-nel összeütközünk. Mondjuk azt megkérdezhetném, hogy ő mire figyelt, hogy ő se látott engem, de a hely és az idő sem alkalmas. Figyelem az instrukciókat és nem vitatkozok velük. - Hát persze, tudom, hogy veled biztonságban lesz. Felelem bátorítóan Raven kérdésére még. Az, hogy félreértelmezem – leginkább – a hangsúlyt és a mögötte megbújó érzelmeket, fel sem merül bennem. Mivel saját magamból és tapasztalatomból indulok ki, el se tudom képzelni, hogy valakiből ne a védelmező ösztönt váltsa ki Jasmine. Így inkább értelmezem aggodalomként a kérdést, és arra még szorítok időt, hogy igyekezzek megnyugtatni Ravent. Ugyan nem ismerem régen, de abban nem kételkedek, hogy meg tudja védeni Jasmine-t valamilyen módon. Ráadásul a Naphajú/Jasmine és Vadember/Alec és kettejük közti kapcsolat felismérése ezt a bizalmat még inkább megerősíti. Sőt, bebetonozza azt. Az Északi-kapu felé haladva nem rejtőzök kámzsa alá, leginkább mert vidám sárga ruhámnak nincs ilyesmi alkalmatossága. Így aztán szőke hajam rejtekében bízok és kihúzott vállakkal sétálok a haladón, mintha perdai lennék, lévén egyedül vagyok, nincs kísérőm. Szememmel keresem társaimat és meglepetésemre Rodát szúrom ki előttem haladni egy fél haladóval, de a mellette lévő alakot nem ismerem fel. Hol van Alec? Kicsit hunyorítok, az alak tulajdonképpen ismerős is lehet, a magasság stimmelhet, de a ruha nem. A kapun kiérve gyorsítok lépéseimen, hogy ha valóban Alec az, akkor utolérjem és együtt érhessük el a motorokat és indulhassunk haza. Nem ilyennek képzeltem az első Shiennel-ünnepét, kissé csalódott vagyok, a bennem dolgozó perdai ital is most ezt az érzést erősíti. Talán Jeff valamelyik itala enyhíthet majd kiábrándult hangulatomon, elvégre így csak nem köszönthetem Edet.
Nem marad egy quorsa sem, kikísérő nélkül. Nem, egyáltalán nem mennek oda senkihez, csak úgy némán követnek, mintha csak arra lenne a dolguk. Ahogy ezek a kelletlen személyek elhagyják a kaput, s annak környékét, akkor összemosolyognak. Miért? Mert tudják, hogy folytatódnia kell az ünnepségnek, vagy ha nem, akkor meg biztosan felkeresik azon lehetőségeket, ahol lehet inni és enni. Nem tesznek másként, mint intenek a szolgálatot teljesítő őröknek, s iparkodnak visszatérni a Főtérre. Nem kell csalódniuk, mert mire visszatérnek, akkora már megy a zene, kacagás, étel és ital mennyiségek fogyasztása. Nem kell sok idő, hogy némi ital segítségével teljesen feloldódjon a hangulat, s végre valahára kikapcsolódjanak. Leszáll az est, miközben sokféle megmérettetésben vehetnek részt a helyiek, úgy mint a boga verseny vagy más hasonlóak. És tudjátok meddig tart ez a nagy dinom-dánom? Mig egy perdaiban is van erő, hogy táncoljon, vagy igyon és egyen. Hajnalra ülepszik el a móka, s ki-ki hol találja meg az alvóhelyét, kivételt képeznek azok, akik őrszolgálatot teljesítenek a kapuknál. Az ünnepség igazi vesztesei leginkább a quorsák, legyen az hegyi vagy égi. Ráadásul mondhatni, hogy azon bizonyos cselekedet felkavarta a békés állóvizet a perdai és a quorsák között. Vajon mi lesz ezután? Lesz valaki, aki meg akarja keresni a buta tettest/tetteseket? Mi lesz ezután a felállás? Esetleg új erő fog előlépni az ismeretlenségből? Sosem lehet tudni…
Kaland során ezen címek lettek kiosztva:
Mázlis állatidomár – Peter C. Evans
Caravisi bárd – Raven Moor
Perda szerelmesei – Alec Delgado és Jasmine Benedict
Ahogy megállt Roda Elorak szélén, úgy én hamar egy puszi kiséretében, meg egy vigyázz magadra szavakkal búcsúztam az igazi barátnőmtől. Elindultam Elorakba, hogy felkeressem Aleth-et és tájékoztassam a helyzetről, ami kialakult. Azért még szememmel követem Rodát, s a Bogájának távozását a távolban, míg végleg el nem tűnik. Felsóhajtok a gyors séta közben, aztán rájövök hamarosan, hogy a nőies öltözetem nem enged nagyobbat lépni. - A francba ezzel a vacakkal! - ezzel elővillan a késem, s a következő mozdulat, hogy átszabom a saját öltözetem arra, hogy gyorsabban tudjak menni, cserébe minden lépésnél mindkét combom kivillan a helyéről. Nem foglalkozok ilyen csekélységgel, csupán mikor elindulok, akkor érzem, hogy most már sokkal jobb. Hamar megérkezek a városkapuhoz, ahol már találkozok másokkal. Jól látom a férfiak éhes nézését. S mi a vicc az egészben? Hogy ezt a gyorsaságot sem érzem magaménak, szóval elkezdek futni. Tekintetem előre szegeződik, s az első dolgom hazamenni, de csupán azért, hogy a két segédem tájézkoztassam a helyzetről, s aztán tovább rohanok a Bíra háza felé. Tudom jól, hogy hol van, hiszen itt élek már egy ideje. Hamarosan megérkezek a Főtérre, ahol minden további nélkül a szökőkutat támadom meg. Le fröcskölöm a felhevült testem, s cseppet sem szárítkozok meg. A víz enged a bizonyos erőknek, miközben én a kút túlsó részén meglátom a célszemélyt. ~ Aleth Bíra kinn? Nocsak! ~ lepődök meg, de egyúttal indulok a kútat megkerülve felé. Nincs kedvem kiabálni, az igen csak feltünő lenne. Szaladok újra, hogy mit sem törődve semmivel. Egyszerűen határozottan megragadom Aleth vállát, s hevesen lihegve szólalok meg. - Hí..híreim vannak, rooss...rosszak. - csapzott a külsőm, egyáltalán nem rendezett. Ráadásul ott a vágott ruhám, a rendezetlen haj, s a magamra fröcskölt víz, ami eléggé egyedi kinézetet ad nekem. Tudom jól, hogy furán beszélek, de először levegőhöz kellene jutnom. - A..a quorsák nem takar...rítják el a mocskukat a vízi világból, min...dent meg.. megfert..őznek – lihegem továbbra is kapaszkodva a férfibe. Kell egy kis idő, míg rá tudom venni magam, hogy elengedjem a férfi vállát, hogy a saját lábamon megállva, de aztán újra ismételjem magam. - Quorsák nem viselkednek jól, s nem vigyáznak a vízre. Fertözött! Egyik kancellár nem akarja megtisztítani a vizet, csak a roncsot akarja elvitetni. Roda egydül van velük! - csak úgy mondom a szavakat, s teljesen lényeges dolgokat mondok, s ha így sem jön rá a férfi a dolgokra, akkor újból elmondom. - Tennünk kell valamit, hogy ne végződjön rosszul. Tudom az utat Rodához! Indulnunk kell, míg nem késő! - aggódok Roda testi és lelki épsége miatt, s nem pazarolnám az időt. De vajon hogy festhetek Elorak egyik legfontosabb embere előtt? Vajon mit fog reagálni?
A kosár, amit a házvezetőnő bízott rá, már félig megtelt azokkal a finomságokkal, amikért kiküldte. Szereti beszerezni mindezt, hiszen kiváló alkalom beszélgetni másokkal, s maga is látja az idei terméseket, s legfőképpen azt, kinek mire van szüksége, s nem csak élelem tekintetében. A megragadást érzékeli, s pillant is abba az irányba, amerre tudja, az egyik kísérője van. Valójában neki is éppen beszerzi a dolgokat. Finoman jelzi a fejével, hogy szükségtelen közbelépnie, s csak ez után fordul a kéz tulajdonosának irányába. Minden látvány ellenére finom mosoly jelenik meg szeme sarkában is. - Neked is szép napot, Tywi. - szabad kezét Tywi felkarja felé emeli, hogy megtartsa, ha éppen elesni akarna, megtarthassa. - Reménykedem, ki is fejted, hogy minél előbb segíthessünk. De mindenekelőtt: te magad jól vagy-e Tywi. Hogy érzed magad? Komoly figyelemmel néz rá, s hallgatja végig. - Hogy mindent megfertőzne az azért túlzás. S ha elmondod, merre is van az a fertőzés, tudunk segíteni. Sérültek vannak? Milyen segítségre van szükség még? Élelem, ruházat? Eszközök? Gyógyítók? S a folytatást is komolyan hallgatja végig, hogy minél többet tudjon meg, s ennek megfelelően tudjon intézkedni. Megszakadhatna a szíve helyben, ám azzal nem igazán tud segíteni azoknak, akiknek éppen szüksége van erre. Tudja, hogy fog kellő időt és helyet találni erre, mert ezzel és azzal is foglalkozni fog, ami éppen most előtte van. És aki éppen előtte van. - Egy kancellár? Van ott egy kan szellár is? Sérült? - mert akkor az égieknek is szólnia szükséges, s a kan szellárt ellátni, meggyógyítani. - Roda is ott van? Szüksége van még gyógyítókra? Mit mondott? És érzékeli, Tywi túlélő és rohanó állapotban van, azzal viszont nem fog jutni semmire. Leteszi a kosarat, s mindkét kezét Tywi vállára teszi, s tekintetét keresi. Mosolya halvány, ahogy megszólal, de ott van. - Tywi. - név, hogy kizökkenjen. - Lélegezz. - s maga is vesz egy mély levegőt, hogy segítsen neki érzékelni, mire is van most szüksége. Hogy lenyugodjon. Merthogy kérdései vannak. - Jobb? - kérdezi nyugtató hangon, érdeklődéssel. - Szeretném, ha válaszolnál a kérdéseimre. Elsőként: te jól vagy? - megvárja a válaszát, s utána folytatja. - Ha vannak sérültek, betegek, hányan vannak? Merre vannak, melyik faluban vagy víznél? Gyógyítóra, harcosra van-e szükség? Gyerekek, betegek érintettek? Szükséges tudnom, hogy tudjak megfelelő segítséget küldeni az ottaniaknak. Ha most csak így odarohanunk, fuccs a segítő szándéknak, mert mindent vittünk, csak segítséget nem. Segítesz nekem segíteni, Tywi? - hangja továbbra is nyugodt.
Többet kellene edzeni, hogy a régi formámba visszarázódjak, akkor talán most nem lenne ilyen jelenetem Aleth előtt. Ohh, mikor a férfi köszön, akkor jövök rá, hogy nem köszöntem neki. Ugye, hová tűnt a jó modorom? Tán mert szükséges elmondanom neki, hogy mi a helyzet? Azt csak meleg tekintettel tudom díjazni a férfi részéről, hogy megtart engem. Még mindig úgy érzem, hogyx nem tudok normálisan beszélni, így a kérdésére, hogy jól vagyok-e? Arra csak jelzem, hogy adjon egy kis időt. De a kérdések záporoznak a férfitől, így kénytelen vagyok összeszednem magam. Beszívom mélyen a levegőt, aztán kifújom. Megteszem ezt jó párszor, majd rögtön belecsapok az egészbe, újból. - Szia Aleth! - jön végre tőlem a köszöntés, s ha a férfi nem húzódik el, akkor egy családias ölelést kap tőlem. Amennyi ideje vagyok itt Elorakban, s amennyi segítséget kaptam a férfitől az itteni életemhez. Lassan engedem el. Felnézek az égre, s egy darabig csendben maradok, de utána a helyes írányt mutatom. - A mocsári tónál van a roncs, ami kienged magából egy jellegzetes bűzt, ami a károsító anyaghoz kapcsolható. A közeli településnél voltunk, Krazli-ban. Krazliban sokan meg vannak fertőzve, csúnyán és szívszorítóan néznek ki. - lassan beszélek, miközben azon gondolkozok, hogy én mit beszéltem meg Rodával, hogy mit meséljek el Alethnek. - Igen, van ott egy kancellár is. A nevére nem emlékszek, de igazából a viselkedése nem volt vendégszerető. - folytatom az egészet, aztán rátérek a Rodás részhez. - Krazliba mindenképpen el kellene élelem és folyadék, ráadásul gyógyítók sem ártanak, hogy enyhítsék a szenvedők fájdalmát. - a férfi keze a vállamon pihen, amit most veszek csupán észre. Aleth szavaira csak bólintok először. - Jól vagyok, nincs semmi bajom, minden a helyén van. - jegyzem meg neki, aztán újra jön a kérdéseivel, de én mint valami szent válaszolok teljesen higgadtan rájuk. - Betegek vannak, sérültek is, hiszen a vadászoknak csak élelmet kell szerezniük. Húszan körülbelül, de nem mindet láttuk. Vannak fertőzött gyerekek is Aleth – itt aztán egészen elérzékenyülök, hiszen nekik nem kellene szenvedni ilyen idősen. - Pár harcos elég, s tapasztalt gyógyítókra van szükség Krazlinak. Ezen felül némi élelem és ital. Ha perdaiak fertőzöttek, akkor állatok is. A szenvedő vadállat pedig veszedelmesebb, mint a meglepett. Emellett nem kizárt, hogy a fertőzött állatok húsából nem szabad enni. - ez már a saját gondolataim úgyan, a saját kis észjárásom, de akkor újra képbe jön Roda. - De engem vár a Roda, féltem őt, hogy ő ott egyedül az égi quorsákkal. Nem harcos, s szívem megszakadna, ha történne vele valami gond. - tudom le az egészet, s tán jól látható rajtam, hogy mennék. Már most indulnék, de nem lehet. Aleth döntésére kell várni, meg mindent megválaszolni neki.
Türelmes megértéssel, s némi aggodalommal magában, megvárja, míg a másik összeszedi magát. Ölelését kedvesen viszonozza, hátha abból is erőt tud meríteni, s mert kedveli Tywit. Érdeklődéssel hallgatja szavait, s nem emlékszik, jött-e volna onnan valaki, hogy baj van. Talán annyira baj van, hogy nem tudnak jönni? Ám éppen erre kap megerősítést: nem, vannak még, kik jöhettek volna szólni, jóval előbb. De miért nem jöttek? Hamarabb tudtak volna segíteni. - Értem. Köszönöm Tywi. - ám ahhoz, hogy megfelelő segítséget tudjanak vinni a szükségben szenvedőknek, még számos kérdése van, hogy az első csoporttal is tudjanak már segíteni. - És a kan szellár hogy érzi magát? Ő egészséges, hatott rá a dolog, ami ott van? - mert akkor a népéhez is küld valakit, hogy szóljon erről. Hogy miként viselkedik, azzal nem tud most foglalkozni. - Sajnálom, Tywi, ha esetleg úgy érzed, megbántott valamivel. - együttérzéssel tekint rá. S végül arra is választ kap, Tywi hogyan érzi magát, bólint egyet. - Örülök, hogy neked nem esett bajod. Azt ugyan nem érti, hogyan jönnek így a vadászok a történethez, ezt most egyelőre elengedi, s a többire figyel. - Értem. - nem jó hallani, hogy gyermekeket is érintett, s hiszi, semmi sem történik véletlenül. Bólint arra is, mit üzent Roda, mire van még szüksége. - Köszönöm, Tywi. Tywi viszont azonnal fordulna máris vissza, ezzel nem is kívánja feltartani. - Menj csak Tywi, vidd a hírt, hogy érkezik a segítség. -neki pedig az a feladata most, hogy már az első csapattal megfelelő segítséget tudjon biztosítani. A gyógyítókkal s a harcosokkal is megbeszeli a menetet, s küld üzenetet is a Városba, az égiekhez, hogy ha vannak sérültjeik, el tudják vinni őket, s egyben fel tudják mérni a helyzetet is, minél előbb. Az üzenetet vivők el is vezetik majd a helyszínre őket. S tudja, ő is elmegy oda, az első csapattal. Időbe kerül, mire a csomagok útra készen állnak, mint ahogy a perdaiak is összegyűlnek, s még további, önként jelentkezők is csatlakoznak, amint megtudják, segítségre van szükség, mint ahogy az elorakiak is készítettek elemózsiát, friss vizet hoztak korsókban, s gyógyító szereket gyűjtve, készletükből is adva, adták át a csapatnak.
Másodjára sikerül végre valahára elmondani az üzenetet Alethnek, aminek különösen örülök. Abban a reményben vagyok, hogy indulhatok tovább Roda után, s vihetem neki a jó hírt. Meg jó érzés az, hogy türelmes velem a férfi, mert kivárta azt, hogy összerendezzem a csapongó gondolataim. - Én köszönöm, hogy meghallgatsz – nézek bele a férfi szemeibe, de aztán jönnek a további szavak a részéről, így tehát válaszolok is. - Jól van, teljesen épp és egészséges, hiszen a Városukból jött, Roda kérte, hogy beszélhessen egy ottani vezetővel a problémáról. Aztán történt az a fura beszélgetés vele, ami nem volt kellemes. - ekkor ötlik fel a fejemben, hogy ott volt egy aranyos kis príí vele. - Nem tetszett neki, hogy beszélgetek az állattal, mármint príí nyelven. - sodrom ide közénk ezen témát, de rögtön visszaváltok a többire. - Ez a kancellár azt merte mondani, hogy nem kell csinálni semmit, s a víz majd kitisztul, vagy valami ilyesmit bizonygatott. - nekem aztán nincs az a meggyőződésem a dologról, sőt ellenkező véleményen vagyok vele. - Krazil gyerekeket így még sosem láttam mint most. Mindig vidámak voltak, most meg az állandó fájdalom által a gyötrődést, amit vége láthatatlanul át kell élniük, s nem javulnak. Nem azt érdemelték – szorítom mindkét kezem ökölbe, mert másik részről felelőtlenség volt a quorsák részéről, s elfogadhatatlan. - Már szóltam a két segédemnek a fogadomban, hogy készítsenek ételt és italt. Majd azokat is elszállítanátok? Egy kis meleg étel és ital. - nagy szívem van, s természetesen ki akarom venni belőlem a saját részem. Nem akarok szégyenben maradni. - Én köszönöm előre is. - s mivel lehetne jobban kifejezni a hálát, mint egy arcra adott Tywis puszival, megfűszerezve egy meleg öleléssel. Lassan válok el a férfitől, s szerencsére nem tart tovább itt. - Akkor indulok, majd találkozunk ott. - ezzel egyetemben én sarkon fordulok és az egyik közeli istálló felé veszem az irányt, hogy ott egy kölcsön bogára tegyek szert. Felszerszámozás, aztán pedig mint a szélvész indulok Roda után. Ő reá és biztonságára tudok gondolni, hogy nehogy baj legyen vele.
Csak bólint, együttérzéssel. - Értem. - bólint. - És ez volt a fura beszélgetés vele, vagy annak valami más oka volt? - úgy látja, mintha Tywi csapongana, nem csak érzései, de a mondani valója között is, így szeretné pontosítani, hogy megfelelően tudjon intézkedni. - Ezen érzését nyugodtan hagyd legközelebb a kan szellára. - mosolyog rá megértően. Ez a mosoly azonban hamar komoly figyelemmé válik, ahogy hallja a válaszokat. Szívében máris ott teremne, hogy segítsen, ám tudja, hogy valóban tudjon segíteni, úgy csakis átgondoltan lehet menni, míg a többi segítségnyújtás zajlik. - Sajnálom Tywi, hogy látnod kellett. - nézek rá együttérzéssel. Elorak támadása után senki sem érdemli ezt meg, valójában sehogyan, senki sem. - Ez nagyon nagy segítség Tywi, hálás vagyok érte. - hajol meg kicsit. - Természetesen. - már válaszolna a szívesenre, amikor érkezik egy arcpuszi. Tudhatná ezt Tywiról, de mindig meglepi. Az ölelése is. S mivel sejti, szüksége van most a nőnek erre a támaszra, viszonozza ölelését. - Rendben, Tywi. Vigyázz magadra az úton. - a másik őr már érkezik is. - Két harcos elkisér, ők már a kapunál várnak majd. - ahogy Tywi távozik, ő is veszi a kosarát, s mivel az Első Gyógyító már a faluban van, így annak jelenlegi helyettesét keresteti fel, hogy a házához kéresse, a városőrség vezetőjével együtt. Ami leírást kapott Tywitól, arra még tesz egy kicsit, hogy valóban tudjanak segítséget nyújtani, így mire a kapuhoz érnek, addigra már kisebb csapat állt össze, eloraki önkéntesekből, s kik hivatásukból fakadóan segítenek a falunak, falvaknak. Futárt küld a Város felé, az úgy gyorsabb, s a segítség is hamarabb meg fog érkezni az égiektől. Megérti a kan szellár döntését, ám neki szem előtt kell tartania a hely épségét is, hogy minél előbb rendben legyen minden. Az üzenet Jenkinsnek szól:
“Dzsen kinsz kan szellár barátom!
Összeszorult szívvel fogadtam a hírt, mely szerint egyik falunk határában egy otthagyott eszközötök megbetegítik a tájat, s az ott élőket. A gép enged ki magából valamit, mi ártalmas. Egyik kan szellár társad is ott van, s aggódom az ő testi épségéért is, ha az a gép ennyire beteggé tesz, nehogy ő maga is az legyen. A helyszínre az üzenet vivő személyesen kísér el téged oda.
köszönöm a játékot mindenikek, a mesélőnek pedig a lelkes mesélést! 
//
és Shiennelnek, hogy biztosította a helyszínt! Shaz`or legyen veletek! 
//
Köszönöm a játékot minden résztvevőnek akivel összetalálkoztam! 
//
//
