Ezek szerint ha el is olvas valamit, az értelmezésben még vannak hiányosságai. - Elorakot. - válaszolok magától értetődően, s kissé értetlenül. Már a saját kérdéseit is elfelejti? Dolgozok a hosszasan kifejtett válasza közben. Bízom az agyamban annyira, s főleg ismerem, hogy még ilyenkor is felvesz mindent. Azután pillanatok alatt előhívom. Rengeteg időt lehet ezzel megspórolni. - Nem nyomódtam be sehol. Nincsenek előfeltételezéseim. - az érzésre már nem mondok semmit. Azok sosem adnak érdemi választ, amivel dolgozni tudok. Nem azonosíthatóak egyértelműen, a káosz meg nem az asztalom. Hogy ez él a köztudatban, nem indok, hogy használja bárki is. Ha millióan állítanak hülyeséget, attól az még hülyeség marad. A válaszára, és az értelmetlen kérdésére nem válaszolok, nem látom értelmét. Mint ahogy annak sem, hogy tudná a komplementaritás elvét. Elhasalt éppen ma párszor, hogy ne foglalkozzam ezzel. És a következőnél is megbukik. A saját munkáját nem tudja, mivel foglalkoznak... Hogy mit feltételez rólam, azzal sem foglalkozom, mert az is hibás. Így amit küld, azzal sem fogok túlzottan foglalkozni, egészen biztos az is hibás. Inkább elindítom a sajátomat, míg a gépet indítom újra, átlépve a hibás áramköröket, felnyitva az oldalsó részt, ahol az érzékelők vannak, utána pedig majd azt a részt, ahol a központi agy foglal helyet. Nem küldöm át az elemzést számára, megvárom, míg elküldi a sajátját. - Mire jutott? Küldje át az elemzést. - addig úgysem haladok tovább, míg át nem küldi, a kérdését újra figyelmen kívül hagyom, mert egyértelművé vált számomra, hogy semmire sem jutok vele a válaszaimmal.
*Elorakot nem vesztette el. Oké, Davies az az ember aki nem sokat beszél, mégsem lehet követni. Komolyan mondom, az agyamra megy. A bosszankodás után azonban felnevetek, mert hát Davies azt érti félre amit csak akar, másrészt ha meg nem, akkor szó szerint érti. Tátva marad a szám arra, hogy nem nyomódott be sehol és bebandzsítok, közvetítve az érzéseimet, bár úgy sejtem ezt ő nem fogja érteni, főleg ha nem is néz rám. * -Dehogynem. Az agya, az benyomódott. *Szemet forgatok és visszatérek a pda-hoz, az adatokhoz amikről nem tudom hogyan kapcsolódnak Davies munkájához, és igazán a munkájáról sem tudok semmit. Van viszont egy tippem. Valami új fejlesztés. Ez egy olyan gyűjtőfogalom amit mindenre rá lehet húzni, kiváltképp arra amiről az ember nem akar beszélni. Sokáig és sokat beszélek ahogy szoktam, Davies meg hallgat, még csak úgy sem tesz, mint aki figyel. Csak a végén szólal meg, az is egyetlen mondat…kettő. Legyünk pontosak, mert a végén még a gondolataimat is kijavítja. * -Nem küldöm át, megtartom magamnak. Nem válaszolt a kérdésemre. Mit keres a talajban? A képzettsége szerint ahhoz nem lehet köze a munkájának. De tudja mit? Nem is érdekel. Dolgozzon csak, gubózzon be, fulladjon bele az elemzéseibe meg az új fejlesztésébe. Nem tárgyalok magával, maga…*Felpattanok és elindulok visszafelé. Be kell ismernem, még ha nem is szándékosan csinálta, csak mert ennyire bunkó, ő győzött. Nem bírok egy levegőt szívni vele.* -….maga Hallgatag Balga Tag! Igen, így fogom hívni, jól jegyezze meg! *Továbbmegyek, és meg sem állok a vízesésig, hacsak Davies nem rángat vissza egy körmondattal, bár azt hiszem ettől nem kell félnem. Főleg ha elérek a vízesésig minden gond nélkül, leülök a kis tavacska szélére és belemártom a kezem a vízbe. Jó hideg, hűvösen friss, olyan ahogyan Davies nem szereti, kiveri tőle a víz. Nagyot sóhajtok, kifújom magamból a bosszankodást és bár magamban eldöntöttem, hogy soha többé nem beszélek vele, már nem is vagyok mérges. Elengedtem. Ilyen is van.*
Kaptam én már hasonlókat és durvábbakat, mint amit Raven most beszól. És nem foglalkozok vele. Nem tudnak ezzel mit kezdeni, akkor meg minek pazaroljam az időm az ő elégedetlenkedésükre. Engem nem bosszant. Vagy... nem engem bosszant? Minden alkalommal megvárom a másik válaszait. Van, amikor azért, mert teljesen elvagyok a saját gondolataimban, vagy azért, mert jobb lenne tudni, mit is akar mondani, azt meg közbevágva meg nem értem. Így azonnal kukázom a válaszaimat is, ahogy megmondja, tudjam mit, nem érdekli. Akkor nem érdekli, megtartom magamnak a választ, kevesebb energia, több figyelem a munkámra. Nem akarom kitalálni azt sem, melyik értelmezését gondolja a balga szóra, addigra már nagyon ... nem itt van. Nem ő az első, és nem is az utolsó, aki vérig sértve elrohan tőlem. Ez is egy mutatószint, így meg is hagyom, mert a műszer jelzése azonnal vissza is ugraszt a valóságba. A szonda levette a talajt, s a gyors elemzés szerint van lehetőség arra, hogy energiát tudjunk belőle nyerni. Kérdés, megéri-e. Részemről még mindig a természeti erőkre szavazok, sokkal fontosabb lenne, hogy azokat az anyagokat használjuk fel, ami tömegével van jelen itt, s rövid időn belül újratermelődik. Így kevesebb kárt okozunk. Nem akarok Föld pusztulása 2.0 fejezetet. S egyre jobban hiányzik Ő az életemből. Claire-rel töltött napom mutatta meg igazán. Aznap éjjel az első nejemmel álmodtam, hosszú idő után nyugodtan aludtam. Hiányzik.
*A mai csodásan forró nap megint itt talált a vízesésnél….amikor elindultam még ezt gondoltam. Most, cirka fél órával a megérkezésem és egy kiadós séta után már egészen más fogalmaim vannak a csodálatos forró napról. Azért a kisördög nem véletlenül ugrált a vállamon reggel, mert valahol ő is tudta és én is sejtettem, hogy a kezdeti lelkesedés meg fog változni, csak akkor még nem tudatosult bennem olyan erősen. Viszont ahogy az már nálam lenni szokott, mindenre felkészültem és hiába mondaná most Denisov, hogy mi a francért csomagoltam váltóbugyit egy napnyi kiránduláshoz, jót nevetnék rajta. Mert ő nem tudja, és az engem kísérő katonák sem, hogy mire készülök. A vízesés adja magát, jóllehet nem sokan vetemednek arra, hogy meg is mártózzanak a kis tóban, vagy mondjuk úgy, hogy madárúsztató medencében, de én most igen. A fél óra itt tartózkodás és napozás és semmittevés amire ma befizettem munka címén, elég ahhoz, hogy lehűtsem magamat és a vállamon pattogó és füstölgő ördögöt. A katonák meg csak főjenek a páncéljukban. Gonosz vagyok? Igen és élvezem. Azért készültem arra, hogy ne kelljen mindjárt az elején igénybe vennem a vízesés mindent takaró függönyét, és mert a vetkőzés önmagában is vérforraló és szórakoztató, a ruhám alá vettem a kedvenc fürdőruhámat. Szándékosan húzva a katonák lassan felforró agyát, a vízesés tavának peremére ülve ittam pár kortyot a vizemből, amit olyan kulacsban hoztam, mint amiben a búfelejtőt szoktam. Na igen, van az a forró nyár amikor én sem iszom alkoholt, csak Jenkins meg ne tudja. Pont jó nekem, hogy alkoholistának tart és ennek így is kell maradnia. Szóval, hagytam, hogy a víz néhány cseppje lecsorogjon az ajkaim mellett a nyakamon és a fűzőm anyaga elnyelje azokat. Felvettem egy tipikusan csábító pózt, kihúztam magam, hátradőltem, az egyik kezemen megtámaszkodva hajtottam még hátrébb a fejem és élveztem a napsütést. Látszólag, mert a valóságban kurva melegem volt, de tudtam, hogy az előadott erotikára a verejtékező bőröm csillogása még jobban rájátszik. Aztán amikor megelégeltem, letettem a kulacsot és elkezdtem lassan vetkőzni. Először a bakancsomat fűztem ki, gondosan ügyelve arra, hogy bármikor gyorsan magamra kapva, csak meg kelljen húzni a fűzőket. A nadrág jött sorra utána, kínzóan szöszmötölősen toltam lejjebb és lejjebb oda sem figyelve az engem bámuló szempárokra. Nem a fenét nem, csak senkinek nem tűnt fel…..a nadrág lekerülése már sejtette, hogy a felsőm sem lesz mentes a szexi tulajdonságtól, de a fűző azért fűző, mert a nevében is benne van….elég macerás levenni. A macera jelen esetben azt jelentette, hogy mire feltárult a fürdőruhám teljes egészében, addigra a katonák a testem egy részének minden egyes négyzetmilliméterével megismerkedhettek. Bár nem néztem olyan filmeket, melyekben a nők erotikus táncot lejtve csábítják el a férfiakat, valami rémlett még gyerekkoromból amikor a bátyám laptopján lévő filmekkel kellett megbirkóznom, megpróbáltam a régi földi mesékben szereplő angyali teremtmények, tündérek lépteivel a kis tó pereméhez sétálni. A végzet asszonyának tudatában ugrottam bele a vízbe, majd…..bugyborékolva elmerültem. Hát a fene sem gondolta volna, hogy ez ilyen mély. Kész szerencse, hogy tudok úszni, de mire felbukkantam a hajamat és a vizet felváltva köpködve, két katona már ott figyelt a sziklapárkány mellett.* -Jól vagyok, minden rendben! *Hessegettem el őket és a kezemmel még le is locsoltam őket. Nem mintha bármit is rontott volna a páncélzatukon. A hideg víz először tényleg kurva hidegnek tűnt, de csak a felhevült testem miatt, amit ugye előbb le kellett volna mosnom, hogy hozzá szokjak de hát a csábítás nem így működik. Ennek ittam meg a levét majdnem szó szerint, de ki vagyok én, hogy ilyen apróságokon elakadjak? Fél perc után már kifejezetten kellemes volt és ide-oda úszkáltam a vízben, olykor még a víz alatt is, hogy átúszva a lezúduló víztömeg alatt, a függöny mögött bukkanjak fel és onnan lessem az engem leső katonákat. Elég jól elszórakoztam és egyáltalán nem számítottam társaságra, bár a bátyámé jól jött volna, de a katonák miatt tutira nem fog felbukkanni, még ha itt is van a közelben. Épp ezért nem is figyeltem a környezetre, figyeltek a katonák eléggé és ők is hallották meg a léptek zaját ami a tisztáson túl,a közelben verte fel az erdő csendjét. Mind a négyen felemelték a fegyverüket, a zaj felé azonban csak hárman fordultak, egy a másik irányba, hogy a hátukat fedezze. Én meg csak néztem mit csinálnak, jelen esetben pont a vízfüggöny mögül…*
Meleg van! Nagyon kínosan meleg van! Áhh de váratlanul baszki! Erre nem vagyok felkészülve, vagy még is? Természetesen igen. Ezen hónapban az idő már csak ilyen, s helyet ad a lengébb öltözetnek, ami kevesebbet takar a testrészeimből. Ma sincs másképpen, mondhatni olyan érdekes egybe ruhát viselek, ami lenge és követi testemnek formáit. Egy dolog viszont így jól látszódik, a színes fürdőruhám, ami még kevesebbet takar nála. Nah de várjunk csak! Miért vagyok itt? Halászni a közeli tóban, ami a vízesés közelében található. Halban gazdag. Itt lehet fogni a legváltozatosabb és legerősebb bestiákat a konyhára, s mivel újra belendültem a vadászat és halászat egészséges tevékenységébe. Formásít, s rögtön a gömbölyödő hasamból elvesztettem jó sokat. Még van rajtam némi felesleg, de idővel tán az szintén elkopik. Szóval halászok, s egy kisebb fonott kosárba pakolom őket, 3 kg-tól többek. Apró halakkal nem foglalkozok. Szóval a tevékenységem közben annyira megsüt a nap, hogy úgy vélem némi felfrissülés érdemes lenne a közeli, szinte 5 percnyi járásra levő vízeséshez. Levetkőzök, mármint magamon hagyom a mártózós ruhám. A halakat és a ruhát elrejtem egy szúrós bokor aljába, s megindulok a megfelelő irányba, ami a vízeséshez visz. Mikor a közelében vagyok már, akkor megpillantom a növényzettől eltérő öltözetet, s közelebb érve beazonosítva a Quorsa katonákat. ~ Mi a francért vannak itt? ~ dohogok magamban, s mivel feléjük megy az ösvény én magasba nyújtom mindkét kezem, hogy jól lássák fegyvertelen bárányka vagyok. Továbbra is feléjük közeledek, s ha megállításra szólítanak, akkor természetesen megállok. - Ne lőjenek, csak hűsölni jöttem a vízbe. - szólok szexy ártatlan hangon, a többit szerintem a megjelenésem szolgáltathatja nekik. Végül mivel nem látok tőlük túlságosan nagy hévet a dolgok ellen, így újra útnak indulok. Így egészen közelről láthatják, hallhatják a lépteim, no ráadásul a dús halmok fizikáját lépés közben. Közelükben haladok el, így a mai napi édes természetes illatosítom növelheti náluk az egész műsort. A Vízesés, magyarán a vízhez érve csupán a nagylábujjam pakolom bele, aztán a következő lépésem, hogy belegázolok a hideg vízbe. Mikor a talaj eltűnik a lábam alól, akkor én elkezdek úszni. Érzem a katonák tekintetét egy idő után magamon, így egy gyors bukás után, s egy szexy hátsó villantás után eltűnök a vízfelszín alatt. Leúszok egészen a mélybe, élvezem a a víz hűsítő hatását, aztán mivel nem akarok ugyanott feltűnni ahol voltam, így a vízfüggöny mögé kerülve kitápászkodok a vízből. Alig nézek széjjel, de megpillantom édes Hugim alakját. - Szia Hugi! - hallatom a hangom, miközben erotikus léptekkel indulok meg felé. Ajkaimon barátságos mosoly, s a végén…nem kap Cicipuszit! Csupán előtte megállok, s aranyosan meghajolva adok a két édes arcára egy-egy puszit. - Csinos vagy! Miféle öltözet van rajtad? - érdekes a szabása, s mielőtt bármit mondhatna, akkor nem túlságosan megbotránkoztató helyen tapizom a ruha anyagát. Mikor beleivódott az elmémbe, akkor visszahúzom a kezeim. - Mi járatban errefelé? - Állok be egy szexy pózba, úgy jön magától nálam, mert talán igazán nő vagyok Perdán. - Lenne kedved velem étkezni halat? Nem olyan messze horgászok, s jól jönne egy beszélgető társ, mint te! - mézes mázos beszéd ezerrel, ráadásul szép szemek, s ami igazán feltűnő, hogy eredeti hajszínben láthat. Semmi kék festett hajszín. - Elorakban én vagyok a harmadik legjobb, aki finoman elkészíti a halat.- húzom ki magam, mert nem semmi teljesítmény szerintem. - Tavaly ilyenkor volt egy alkalom, ahol fel lehetett mérni a főzőtudásod. - Csillognak a szemeim, s a szavak pedig perdai gördülékenységgel záporoznak felé. Jól beszélem már a nyelvüket. - Hiányoztál már Hugi, jó látni téged. - nem érzem magamban ezt ismétlésnek, csupán megerősíteni benne, hogy mennyire fontos lett nekem az utóbbi időben.
-Őt ismerem! -Én meg fogom!*Én nem hallottam a katonák szóváltását, de Tywinna minden bizonnyal. Az arcuk szerencsére nem látszódott a sisak miatt, hiába volt a plexi feltolva, csak a kocsányon lógó tekintet volt árulkodó, na meg az, hogy egy kivételével – a háttal álló fedező – mind leengedték a fegyverüket. Ebben a pillanatban veszítettem el a katonák érdeklődését, mert lássuk be, Tywinna női adottságai messze túlszárnyalták az enyémeket. A vízfüggönyön keresztül azonban nem láttam ki jön, csak lemosódott alakot, akinek rendkívül jó mozgása van, abból pedig kiderült, hogy nő az illető. Egy városira számítottam, és az újabb katonák felbukkanását kerestem, annak hiányában pedig csak perdaira gondolhattam. Nos, hamarosan kiderült ki a váratlan látogató. Örültem neki, a mosolygás ezt tanúsította, de az emlékeim miatt nem akartam átölelni, főleg most nem, hogy mindketten hiányos öltözetben vagyunk. * -Szia Tywi! *Én nem fűztem bele a köszöntésbe a családi vonatkozást, de annál inkább örültem a jelenlétének, bár a puszitól egy kicsit vonakodva húzódtam el, de ez a mozdulat annyira halovány és kicsi volt, hogy talán neki fel sem tűnt. Ő is megkapta a puszit és úgy gondoltam megúsztam ennyivel. * -Köszi. Ez fürdőruha. Ebben fürdünk. Tudod….*És nem tudtam tovább mondani, mert Tywinna máris elkezdett tapizni. Hogy nem tudtam ezt megúszni? De komolyan! El is hessegetem a kezeit, persze finoman és inkább viccesen, mert tudom milyen érzékeny a hablelke.* -Tywi, ne tapizz, csiklandós vagyok. *S nevetek is hozzá, nem érdekel, hogy nem a hozzá képes csoffadt idomaimra kíváncsi hanem a fürdőruci anyagára. Az övét megszemlélve azon csodálkozom, hogy épségben megérkezett hozzám a katonákon keresztül. Szerintem Tywi nem szemmel, hanem mellekkel ver, hipnotizál és ezért volt lehetséges. Elképzelem a katonákat ahogy a sisak résén keresztül folyó nyálukkal küzdenek és ez további nevetésre ad okot. * -Éppen hűsölök a hűs vízben. *Adom meg a választ a kérdésére és körbemutatok a vízesés mögötti részen, ami körülbelül kétszer két méteres hely, nem számítva a kis sziklaplatót amire csak a karjaimmal támaszkodtam fel, nem ültem ki a vízből. A szexi pózra értelemszerűen nem reagálok, de a kaja invitálásra már annál inkább.* -Kaja? Vagyis étkezni hal. Hát Tywi te mindig tudod mivel lehet levenni a lábamról. *Főleg azok után, hogy Evans kancellár miatt, manapság már azért a szarért is fizetnem kell, szóval jól megválogatom melyik trutyit kérem. Inkább energiaszeletre váltom a kreditjeimet. Szerencse, hogy a szuperkávémra nem terjed ki a hatalma, azt más kancellártól kaptam. * -Beszélgetőtárs? Akkor nem kell halat pucolnom, ugye? *Azért tisztázom én még a részleteket, mielőtt rábólintok. Főleg a halra. Nincs nálam csipesz. * -Nekem mindegy hogy készíted. Van benne szálka? *A legfontosabb rész amit egy halebéd előtt tudnom kell. Mert hát mégis mit lehet elrontani egy halon? Vagy jól megsütöd, vagy nem. Ha perdai módon van elkészítve, nekem tök mindegy, mert tutira jó lesz, ráadásul normális étel, van formája, színei, illata. És ezen a ponton nekem is csorog már a nyálam, csak nem Tywinna szexi pózba vágott teste miatt. Az utolsó mondatra megint elmosolyodom és némi lelkiismeret furdalásom is támad, nem mintha szándékosan kerültem volna, de lássuk be, ha nem léphetünk be Elorakba, elég nehéz személy szerint bárkit is megtalálni. * -Nekem is hiányoztál. De tudod, nem mehetünk be a városotokba. Főleg a Shiennel asztalai hiányzik, az a sok finom étel. *Nem kezdek bele abba, hogy másokkal ellentétben nekem még fizetnem is kell a kajáért, mert úgy sem értené és azt már régen tudom, hogy felesleges egy perdaival leállni erről beszélgetni. * -Menjünk akkor, utána ha van időd, megmutatom a Várost. A miénket. Mit szólsz? Deeeee ahhoz nagyon jól kell lakass. *Mutatóujjam az orra előtt landol, de közben mosolygok is, nehogy már komolyan vegye. Csak viccelek, nem zsarolom. *
Miért foglalkoznék olyan alacsony emberfélékkel, mint a katonákkal? Mindegyik karót nyelt, furán beszélő és ráadásul akaratos. A tapasztalataim ezt sugallják nekem, miközben én könnyedén az ártatlanságom bemutatása után további libbenek rajtuk. Nincs ellenállás, sem felszólítás, sem egyéb megjegyzés. Nem vagyok vak, hogy ne érezzem, hogy miként tekintenek rám. Én csak akkor lélegzek fel, mikor a vízbe kerültem. Második otthon. Kopoltyúim tudják, mit kell ilyenkor csinálni. A vízesést jól ismerem, mint a kisujjam, s gondolom azt, hogy mögötte nem látnak túl sokat. Azonban,. Ahogy kijövök utána, akkor megpillantok egy édes és egyben utánozhatatlan tüneményt, Ravent. Tőle tanultam el a bazdmeg-et, s ha csak van alkalom, hát színesíti a szókincstáramat. Mit sem törődve a kinézetével, meg egyébbel, ez jön ki belőlem. - Bazdmeg, de jól nézel ki! - hopsz, lehet kicsit túlságosan hangos voltam, vagy sem? De lényegében érdekel engem, hogy milyen anyag van rajta, így próbálkozok érintéssel...de rosszul sül el. Miért? Mert édes hugim szavai egészen meghökkentenek. Hogy mi? - De..deee.. - a hessegetés és ráadásul az ő részéről, a szavai belemarnak a hab lelkembe. A cseppnyi öröm átcsap nálam pirosodásba, sőt mi több szavakba. - Én..én-ééén nem akartalak, ez túl sok? - úgy kapom el végül kezeim a közeléből, mintha Raven maga lenne az égető tűz. Arcom piros, ráadásul egy sóhaj távozik tőlem. - Csak az anyagra voltam kíváncsi, hiszen ti, más anyagokat használtok. - kissé halkabb a hangom mint megszokott, hiszen nem vagyok biztos a megfigyelésemben, meg mert az ő szavai még mindig ütnek, de keményem. - Ilyen időben a mártózás, egészséges Perdán. Kis bőr áztatás egészséges. - világosítom fel őt, hogy a hűsűlése nem rossz dolog, s nem mondott újdonságot. - Igen Kaja! - vágom rá, s közben azért magamban mantrázom, hogy megtanuljam tőle. Igen halat fogunk enni, ráadásul frisset, sütve. - Savanyú, avagy édes dolgokat szereted? Esetleg csípős-édes, vagy savanyú-csípős? Vagy egyszerűen legyen nagyon csípős? - mosolygom el végét, hiszen eszembe jut nekem, hogy mikor nálam volt, hogy mennyire aranyos volt. - Amúgy én csak szeretem megosztani másokkal az ételt. - nem árultam el nagy titkot, sem receptet, hogy miből mennyi kell. - Egyáltalán nem kell halat pucolnod, úgyis csak próbálkoznál. - valahogy ez az érzésem van Raventől. Aztán végül szabad kezet kapok az elkészítésben? Nocsak! Örülök neki, annyira hogy már fejben megvannak a kombinációk. - Igen, tudom, hogy nem jöhettek. Idővel talán másabb lesz. Addig meg, akár többször találkozhatnánk így, s csinálok neked friss ételeket. - s nem kell sok ahhoz, hogy az én drága Hugim már indulna is, de egy dolog megmarad a fejemben. - Hozzátok a Városba? - pislogok rá kettőt, miközben a nagyon jól lakatáson elmélkedek. Szerintem a három hal bőven elég lesz nekünk. - Rendben menjünk, de őket nem akarom látni. - mutatok kintre a katonákra, akik elvileg Ravenre felügyelnek. Megragadom Raven kezét, de csak finoman. Odahajolok a füléhez és belesúgom neki. - Elvonom a figyelmüket, aztán te halkan abba az irányba, hogy kell menned. - mutatom neki, aztán nincs más hátra, mint előre. Elengedem Raven-t, hogy aztán újra vizessé válva induljak a katonák felé. Ahogy kijövök a vízből lassan úgy mozgok feléjük, hogy mindegyik lássa a testem. Közeledek feléjük, s mikor túlhagyom őket kicsikét, akkor visszafordulok feléjük. - Hmm, ha meg akarnak ismerni? - mosolygok feléjük. - Lehet egy-egy kérdésük, amire szívesen válaszolok. Jól gondolják meg, hogy mi legyen az.
*Tywi tovább fejlesztette a baszkimat és van egy gyanúm, hogy másoktól is tanul káromkodni, de engem nem zavar. Orrhangon kuncogok a sajátos bókján, és csak bólintok egyet az ő csábos beállásait hanyagolva.* -Köszi, hát…te is jól nézel ki. *S szavakkal még csak le sem írható mennyire jól, főleg perdaiként. Nem sok bögyöst láttam Elorakban, szóval Tywi viszi el a pálmát. Majdnem a fürdőruhámat is, mert az érdeklődése az anyag iránt meglehetősen közeli és muszáj leállítanom. Nem tudom hogyan magyarázzam el, hogy miért nem jó ha taperol, de meg kell tanulnia, különben a fél Várost végig taperolja ha odaviszem. Azt pedig megígértem neki egyszer, most meg elég közel vagyunk a falakhoz. * -Túl sok Tywi. *Mosolyogva mondom, mert hát azért vicces meg minden, és neki még jól is áll az ilyen közvetlenség, de ne szokja meg.* -Tudod ez nálunk nem illik. Ha a városban barátkozni akarsz, senkit ne tapogass meg, ez….nem tesz jót a személyes térnek. *Hogy ne sértsem meg?! Remélem ennyi elég lesz magyarázatnak és nem kérdez bele a részletekbe, mert akkor belezavarodom az egészbe. Nem azért, mert szégyellnivaló lenne és én sem vagyok szégyenlős, de nálunk azért az ilyen tapizás….túl sok, ahogy ő mondta. Egy pillanatra a vállára teszem a kezem, de tényleg csak egy pillanatra, hogy megvigasztaljam.* -Tudom Tywi, hogy nem akartál rosszat, de nálunk más a szokás. *Ez jó lesz, igen, biztosan jó lesz. Más szokás, ebbe nem köthet bele. Aztán közlöm a nyilvánvalót, hogy áztatom magam, fürdök a fürdőruhámban, épp csak az okát nem mondom meg, de szerintem ő is ugyanazért jött ide. Kiderül, hogy nem véletlenül volt a közelben, mert hát ha áztatni akarja magát, ott van Elorakban is a tó, nem kell idáig eljönnie, de Tywi éppen kaját vadászott. Halászott, mert halról van szó, bár az nem a szívem csücske érthető okokból, de sebaj. Ééééés! Pucolnom sem kell.* -Tywi, tudod jól, hogy nekem mindegy milyen kaja. Csak perdai legyen. *Baszki! Főleg most, hogy még azért a moslékért is fizetnem kell, a nagy szám miatt, pedig én csak a nép érdekeit néztem, ha már a kancellária nem. Népjóléti kancellár baszki, pedig csak kancellárjóléti, mert nekem ugye külön fizetnem kell a kajáért ami alapjogom, de hát itt nincs senkinek joga semmihez, csak dolgozzon. Azt hiszem érik már egy jó kis JL-es írás, csak még be kell csomagolnom, hogy ne legyek gyanús. Látványosan megkönnyebbülök amikor közli velem, hogy csak ennem kell, pucolnom nem, és eskü még át is ölelném így fürdőruhásan ha azt is hozzátenné, hogy néznem sem kell míg ő pucol és belez. Felrémlik előttem Tywi késének képe…..* -Tywi! Az életemet mented meg, de komolyan. Bármit kérhetsz csak hozz nekem kaját minden héten. *Két tenyeremet össze is csapom egymással és könyörgök neki…bár azt hiszem kicsit túl játszom. De nem lódítok és nem csalok, mielőtt még bármit kérne, megígérem, hogy beviszem a Városba.* -Ühüm! A Városba. *Bólintok rá és nem azért merülök a vízbe nyakig, hogy lemossam magamról a hazugságot, hanem, hogy indulás előtt még egy kicsit hűsöljek. A katonákra viszont nem tudok rábólintani, bár sokszor leráztam őket, ennek az az átka, hogy kiismertek. * -Próbáld meg, de szerintem nem fog sikerülni. *Vonom meg a vállam, de azért szurkolok neki, hogy sikerüljön, én is jobban örülnék annak, ha leráznánk őket, viszont van egy hátulütője. Ha sikerül, nem biztos, hogy legközelebb kiengednek katonai kíséret ide vagy oda. Én mindenesetre azt teszem amit Tywi eltervezett….. …..Mindeközben a katonák egymás között beszélgetve tervezik meg a saját stratégiájukat. * -Ha kijönnek onnan, nem biztos, hogy mind a négyünknek a bögyöst kellene néznünk. -Ja, valakinek szemmel kell tartania Őnagyszájúságát is. -Mi lenne ha feleznénk? Ketten legeltetjük a szemünket….*Itt azért van hőbörgés.* -….Héééé! Legalább hallgassatok meg. Ketten a csajt nézzük, ketten Moort, aztán öt másodperc múlva cserélünk. *Ez az ötlet már elfogadásra kerül, lelkesen bólogatnak a pasik és mire Tywi előkerül a víz alól/mögül, már csak ketten figyelnek rá. A másik kettő engem vár, hogy előkerüljek.* -Éééés, csere. *A perdai lány előtt olyan stratégiai csel kerül előadásra, amire talán nem számított és talán nem is érti. A két katona, akik eddig őt nézték, most váltanak, a fejük a vízesés felé fordul, míg a másik kettő éppenséggel elkapja a pillantását a vízről és Tywinnát stíröli. A lány kérdésére az egyik őt néző katona veszi a bátorságot, azt hiszem a maiaknak van humoruk.* -Megfordulnál? *Végül is kérdés volt. Én meg kimászok a vízből és összeszedem a cuccaimat, felveszem a bakancsomat, hogy ne mezítláb gyalogoljak végig addig a helyig, ahol Tywi majd kajával kínál. Az orrom alatt somolyogva nézem az újabb nézőpont váltást, amit vezényszóra csinálnak. *
A bókocskám beválik a hugimnál, hiszen pontosan az történik, amit elterveztem. Visszamosolygok kedvesen Ravenre, ahogy ő kuncog, hiszen mind a ketten jól érezzük magunkat egymás társaságában. Legalább is…én...úgy...vélem. Én eléggé hozzá vagyok szokva a természethez, meg a Perdai filozófiához, ami magyarán arról szól, hogy örülünk együtt a testi, lelki és fizikai adottságainkhoz. S bizonyos érintkezések nem megbotránkoztató...ellenben itt. Mikor hallom, hogy túl sok vagyok, akkor jól meglepődök. - Mi? Bocsánat, bocsánat, nem akartalak… - szalad ki ajkaim közül a dolog, s a kezeim már régen a hátam mögött vannak, hogy ne érezze magát Raven veszélyben. Akarok tanulni tőle, meg hát valljuk be, hogy minden égi Quorsa érdekes. Tán a Perdaiak mindegyike kissé olyan mint én, kíváncsi az újdonság miatt. - Furák az emberek akkor, ha ennyire távol vagytok egymástól – s semmi megjátszás nincs a hangszínemben, ez egy igazi megállapítás a részemről. Szóval a városiak nem érintkeznek egymással, de akkor miből lesz gyerek? Elképzelem az égieket, ahogy eléggé hűvősen üdvözlik egymást, semmi érintkezés. Nem tetszik, de lenyelem magamban és elhatározom, hogy talán Ravennek sem tetszik az, amit csinálok. Ez mindent felülír nálam, s elhatározom, hogy majd ha távozni kényszerülök, akkor ne ölelgessem meg, meg pusziljam az arcát. Ez lenne a híres nevezetes Quorsa viselkedés? Hát jóh. - Értem, ti furák vagytok ilyen tekintetben. Mi mint természetet élők, ölelkezünk, puszilgozunk, tapogatunk, simulunk semmi visszásság nincs bennünk. Természetesen, ha van egy nő és férfi, s kapcsolatban vannak, akkor úgy könyveljük el, hogy mélyebb összhangban vannak, mint a többiek és tiszteletben tartjuk. - ha már ő oktat engem, akkor jobb ha Raven szintén tanul valamit. Ha itt van, akkor tanulja meg, vagyis értse meg az itteni életet. A beszélgetésünk átvált végül egészen egy folyamba, egy igazi zökkenőmentesbe. - Jó hallani! Tőlem csakis minőségi ételt fogsz kapni, s ráadásul frisset. Nem tartogatunk túl sok mindent, mi Perdaiak. Napról napra élünk, s arra törekszik mindenki, hogy minimálisat egyen. - nemhiába nem láthat nálunk elhízottat, aki túleszi magát. Mindig a napi adagnak megfelelően. Jó az olyan helyeken, mint Shiennel asztalai azért van tárolás, de az sem tart 2-3 napnál, s elfogy minden. Ebből a szempontból nehéz a fenntartása. - A jó étel jó hatást fog gyakorolni a testedre. - mosolygok rá, s hogy igazán mókás legyek még ezt toldom hozzá. - Lehet 5 centimétert még fogsz nőni, s cicijeid meg dúsabbak lesznek. - s mint valami jó árus, rámutatok a saját kebleimre, mint példára. A következő szavai egyenesen meglepnek! Minden héten szeretne ételt? Én minden nap csinálnék neki! Nagy a szívem, s azt hiszem őt éheztetik! - Jaj! Hát ilyen rossz nálatok a kajálás? - lepődök meg őszintén, bár fogalmam sincs, hogy milyen náluk az élet. Mikor a városról beszél, akkor a kíváncsiság miatt rögtön hibát vétek! Milyet? Hát megszűnik köztünk a távolság és az izgalomtól fűtve magamhoz ölelgetem őt. - De jó! Kíváncsi vagyok már rátok! De én bemehetek hozzátok? Nem tiltja semmi? - engedem el, hiszen rájövök, hogy tán a közelségem túlságosan sok lehetett Ravenkémnek. De hát ő hozta fel a dolgot, ami kiváltotta belőlem ezen reakciót. Ezután elárulom neki a cselem, hogy mivel rázhatnánk le az őröket. Pontosan nem árultam el neki, hogy bizony illúziót fogok alkalmazni. Az rögtön feltűnik, hogy ketten a húgom nézik, míg kettő engem. Nem adom fel, s hát próbálkozok a magam módján. - Megfordulni? - teszem édesen az ártatlant, miközben odalépdelek elé aztán megfordulok tőle két méterre. Tán akik engem néznek benne vannak abban a körben, ahol az illúzióm hatásos. Szóval éppenséggel a bátor katona hátulról láthat, mikor kinyitom az elmém:
A táj ugyanaz az illúzióban, egyenesen kiköpött mása az eredetinek. Jól ismerem a tájat, így ezzel nem lehet gond. Viszont az extra jelenség az, hogy míg a bár katona és a mellette levő társa engem hátulról lát, úgy a másik kettő egy vékonyabb kiadásomat elölről, mikor még fiatalabb voltam. Így azt hihetik, hogy kettő van belőlem. Vagy legalábbis van egy húgom. S mit csinálok én, meg a bizonyos illúzió hugim? A kebleinket takaró ruhadarabot igazgatjuk először, aztán később valami ütemre sexyn táncolni. Ez úgy három másodpercig történik, mikor jön a fő szám, egy könnyed mozdulattal távozik a melleket takaró ruhadarab, de csupán pár pillanat erejére, aztán visszakerül.
Itt unom meg, vagyis legalább eddig bírom fenntartani az illuziót, s én az igazi testem elindul teljesen ellentétes irányba, amerre Ravent kértem, hogy menjen. Mikor ellépek a katonáktól, így hátulról még visszafordítom a fejem és elköszönök tőlük. - További kellemeset! - ezzel ha kikerültem a látóterükből, s ha már nem hallanak és látnak, akkor fordulok nagy kerülővel Raven felé. Nem kell sok hozzá, hogy rátaláljak. - Itt vagyok! Én megpróbáltam amit tudtam. - nem kell arról tudnia, hogy mutogattam magam a férfiaknak. Hogy mennyire volt hatásos, azt meglátjuk. 10 perc sem telik el, hogy egymás mellett haladunk, mikor megpillanthatja a legjobb horgászhelyet a világon. Láthatóak a zsákmányaim, amik kifejezetten nem kicsi méretűek. - Itt is lennénk. Érezd magad otthon, van italom és más finomságom, ha ebéd előtt szeretnél harapni valamit. Jah és meg akarlak kímélni attól, hogy lásd az egész belezést, így arra az időre elvonulok odébb. Úgy vélem, hogy sok Quorsa nem bírja a látványt. Csak tudnám miért van ez?
-Tudom, tudom. *Bólogatok neki és szomorú arcot vágok hozzá, mintha én is nagyon sajnálnám, hogy ilyen hülye egy nép vagyunk. Egyébként nekem tetszenek a perdaiak minden közvetlenségükkel együtt, de nem vagyunk egyformák a saját népemen belül, így jobb ha megtanítom arra, hogyan viselkedjen általánosságban. Akkor nem lesz gondja senkivel. Azon ahogyan a kezeit a háta mögé rakja, elkell nevetnem magam, mert annyira aranyos, mint egy kis gyerek.* -Azért ennyire nem kell távol tartani magadat tőlem. *Mutatok az eldugott kezei felé, de nem nyúlok értük.* -Ja, furák. Tudod szoktunk kezet fogni amikor megismerkedünk egymással, aztán a rokonok és a barátok meg szokták ölelni egymást, persze csak ha ruhában vannak. De egyébként nem érünk a másikhoz. *Azért azt ne gondolja, hogy nulla érintkezés van, de tartsa be a szabályokat. Aztán el kezdi mondani, hogy náluk hogy van és egyet kell értsek vele.* -Nálunk is így….azért nem vagyunk mi szívtelenek, nekünk is szükségünk van az érzelmekre és az érintésekre, de csak ha tényleg nagyon jóban vagyunk. Ha felöltöztem, meg is ölelgetlek. *Ha már barátok vagyunk, jár neki, csak még élénken él az emlékezetemben az az este, amikor pucérak voltunk. Tywi akkor sem fogta vissza magát. Rátérünk az engem jobban érdeklő témára, a kajálásra, de megint csak nevetnem kell. Tywi túl sokat tulajdonít a perdai ételeknek és semmit a genetikának, erről azonban Jenkins tudna neki kiselőadást tartani.* -Hát, azt azért kétlem, én már nem leszek sem nagyobb, sem….dúsabb. *Legfeljebb akkor lesz nagyobb a cicim, ha gyerekem születik, de ez ugye nálam alapigényként nem jelenik meg. Akaratlanul is Tywi kebleire esik a pillantásom, mivel rájuk mutat, de gyorsan el is kapom a tekintetem. Alec viszont minden bizonnyal lógó nyelvvel, a nyálát csorgatva bámulná. Azt hiszem meg is tette, rémlik valami történet kettejük között. * -Még annál is rosszabbul. *Jelentem ki fanyar mosollyal, de most nem megyek bele a sajátságos helyzetembe,mert azt sem értené. Inkább elterelem a figyelmét azzal, hogy megígérem, elviszem a Városba és mindent – amit lehet – megmutatok neki. Ettől persze felragyog az arca én meg gondolatban megveregetem a vállam. * -Elvileg nem. Nincs ilyen tiltás a részünkről, szóval ahova én mehetek, oda téged is bevihetlek, csak le kell adnod a fegyvereidet a kapunál, amiket visszakapsz majd amikor távozol. Vigyáznak rá, ne izgulj. * Remélem sikerül megnyugtatnom és nem háborodik fel azon, hogy le kell adja a fegyvereit, vagy ott hagyja eldugva, ahol majd kajálunk és nincs gond. Másrészt, náluk is le kell adni a fegyvereket a kapunál, minden katonának, szóval ne méltatlankodjon itt nekem. Végül nem marad más hátra, mint előre, bár én kételkedem Tywi cselében, csak ráhagyom, hogy intézze ahogy tudja. Persze a képessége nem jut eszembe, kiváltképp az, hogy használni fogja a katonák ellen, csak kimászok a vízből, összeszedem a cuccom, és….néhány pillanatig nézem a kocsányon lógó szemű katonákat, amint fejet váltanak. Aztán bevetem magam a sűrűbe és nagypn remélem, hogy jó irányba indulok. Kicsit parázok az állatoktól, azon agyalok, hgy vajon melyik megoldás lenne a jobb. Ha nekilódulnék, hogy minél hamarabb oda érjek, de akkor kockáztatom azt, hogy eleve prédának néznek és üldözni kezdenek, vagy szépen lassan, tőlem telhető nesztelenséggel vegyen be az erdőt. Míg ezen agyalok, azért pár lépést megteszek, addig Tywi elszórakozik a katonákkal.
Addig még oké, hogy vigyorogva nézegetik Tywi idomait, a visszakérdezésre a fordulásra felszólító katona még a mutatóujjával tesz is pár kört a levegőben, hogy mutassa mire is gondolt, aztán a feje tetejére áll a világuk. Csak épp ők nem tudnak róla. Mind a négyen pislognak, de hirtelen nem is tudják, hogy melyik kettőnek kellene engem nézni és melyik kettőnek Tywit, így mind a négyen az előröl hátulról Tywit csodálják abban a tudatban, hogy a másik kettő a szemtelen MMoor-t, engem figyelnek.
Én nem is látom az előadást, valószínűleg kívül vagyok a hatókörön, de fogalmam sincs, hogy mit is kellene látnom, vagy, hogy egyáltalán. Csak megyek előre az erdőben és eldöntve a kérdést, inkább a nesztelen, lassú haladásra voksolva tipegek, jó érzéssel elkerülve a száraz ágakat is.
Amint az illúzió köde elszáll, a katonák egymást nézve, majd a távozó Tywit figyelve, végül engem keresve pislognak a világba, végül össze is vesznek, egymást okolva azért, hogy szem elől tévesztettek. Még azt sem látják, hogy Tywinna az erdő melyik részén tűnt el, de persze nem adhatják fel, elindulnak a keresésemre. Csörtetnek, mint egy Hammond fej csorda, de legalább a fák és bokrok épségben maradnak. Próbálják belőni merre ment Tywi és abba az irányba fordulnak, de hát ők nem profi nyomolvasók.
Igazából nem találom meg Tywi korábbi helyét, valahol a közelében lehetek, de nem látom a holmijait, így Tywinna még azelőtt, vagy azután, vagy épp a közelben talál rám. Ő talán még a kerülővel is gyorsabban haladt, mert tudta merre menjen. A frász jön rám amikor felbukkan mögöttem és a szívemhez kapom a kezemet is, aminek folyománya, hogy a cuccaim nemes egyszerűséggel a földre pottyannak.* -Baszki Tywi, infarktust kaptam! *Kétlem, hogy tudja mi az az infarktus, de majd elmagyarázom, jelenleg a cuccaim szedegetésével vagyok elfoglalva.* Mit csináltál velük? Ugye életben vannak? Az elméjük is ép maradt? *A katonák felől érdeklődve, ismerve Tywi fantáziáját és kreativitását, mindenre kiterjednek a kérdéseim. Kezemben a cuccokkal megyek utána, de nem is kell sokat mennünk és már ott is vagyunk. Úgy tűnik csak néhány lépéssel vétettem el a táborát, de azok nagy lépések voltak. * -Ebéd előtt falatozzak? Hát ez még nekem is vicces. *Nevetem el magam az ajánlatán, de aztán már értem miért is mondta. * -Hát azt megköszönném. Nem bírom nézni amikor szegény állatot feltrancsírozzák. Mert sajnálom szegényt, azért nem bírom, de amikor már ott van a tányéron, már nem látszik, hogy mi volt azelőtt. *Nem valószínű, hogy ez így érthetőbbé teszi a dolgot, de én megpróbáltam. Nekiállok, hogy felvegyem a ruháimat, majd ha Tywi elvonult belezni, akkor nekiesek annak, ami van. Eszem-iszom-dínomdánom.*
Ezek szerint ha el is olvas valamit, az értelmezésben még vannak hiányosságai. 
