Hát, legalább a költői kérdésekre sem válaszol, ha már a rendes kérdésekre sem. A szófukarságának vannak előnyei is. A mocskosabb szóra - mely enyém visszaismétlése - nem figyelek fel, mert egyrészt az én fülemnek nem furcsa, megszoktam, otthonosan érzem magam - miket mond el ez a családomról, jujj -, másrészt a katona férfiból van, s mint ilyen, gyakrabban megengedünk magunkat efféle szavakat, mint a nők java, harmadrészt pedig a sisak miatt nem látom sosem a katona reakcióit, így nem tudom, hogy az én szép szavaim hangzása bántja-e a fülét vagy nehezére esett-e neki kimondania egyet? - Mégis elvetetted. Miért? - Dobom vissza gyorsan a labdát, hátha egyszer kapok választ is arra, mit miért csinál. Neki éppúgy megvolt a lehetősége, hogy lelőjön a fenébe. Nyilván kívánatosabb egy élő ellenállót a Kancellária elé citálni, de azért gondolom a ritkításunk is ér némi elismerő vállveregetést. Ő mégsem teszi egyiket sem. Szemkörzéssel reagálok arra, hogy szerinte az út végén nem volt vad, hanem a barlangban volt. A barlang meg az út végén, nagyokos.. - Ha nem lett volna, ha nem lett volna, jah. Ha a nagyanyámnak meg farka lett volna, két nagyapám lenne. Egy ágról. - Teszem hozzá, mielőtt beleköt. Ezért nem szeretek hipotetikus dolgokról beszélni, mégis kénytelen vagyok és ha már így alakult, akkor megérdeklődöm, elégedett-e a válasszal. Minek is kérdeztem... - Nem lényegtelen, hiszen te kérdezted. Ha azért kellett csak a válasz, hogy kitöltsük az üres időket, akkor dumáljunk már inkább a nőkről! - Indítványozom, és őszintén meg fog lepni, ha erre rábólint. Azon viszont elmosolyodom, hogy a tetteknek hisz. Hát ezért beszéltem itt neki mindenféléről?! Szólt volna korábban, és akkor pantomimezek. - A tettek sem őszinték mindig, ugye tudod? De visszafordítva a dolgot, esetedben is csak a tetteknek higgyek? Mégis barbár vagyok akkor. - Mosolyodom el fanyarul, majd vállat vonok, kiélvezve a fájdalomcsillapító hatását az orvosi felszerelésnek, így már ez a mozdulat nem rántja fájdalmas grimaszba a vonásaimat a kendő alatt. Mindenesetre azért bizalmatlanul nézek rá, mikor közelebb lép, s nem ő lenne az első, aki hirtelen gyökeresen másként viselkedik, közellépésében benne van a lehetősége, hogy sorozatos pimaszkodásaimért most akar képen törölni. Mégsem teszi, hiszek a szavainak, mert én azoknak is szoktam. Nehéz lenne megmondani, kettőnk közül ki a naivabb... Megemelkednek a szemöldökeim, mikor leejti a dobozt. Elsőre arra gondolok, hogy így akarja direkt nem odaadni a cuccokat belőle, inkább tönkreteszi, de aztán látom, hogy a tartalom végül is sértetlen maradt. Rájövök, mi volt a célja, bár szerintem meg is kérhetett volna, hogy vágjam kicsit földhöz a dobozt. A végeredményt tekintve végül is mindegy. - Köszönjük. - Többesszámot használok és csak azokat veszem el, amiket mondtam. A többit tudjuk mi magunk is előállítani perdai növényekből, plusz megérkezett már a perdai gyógyító is, akiről nem kell tudnia a katonának, de ettől még vannak dolgok, amiket a különleges perdai képesség sem orvosol vagy éppen nincs kéznél ugye, ha az ember kint császkál. Tehát lenyúlom az antibiotikumokat és a Brevius elleni oltóanyagot 1-1 kivétellel, hagyva a katonának is visszaútra. Emberségességből, még ha közel is lehet a tábora. A Breviusost azért is, mert nem kell, hogy járványt indítson a Városban, hogy az én gyönyörű Szöszim is elkapja vagy a családja vagy az én családom... Visszanyújtom a dobozt, miután visszatettem a maradék cuccot, és elteszem a hátizsákba a szerzeményt. Tulajdonképpen elégedett lehetek, mégiscsak van portya-zsákmány, ha nem is annyi, amennyit eleinte gondoltam. De mindig kicsi számít. - De... ugye ittál már alkoholt? - Nézek fel rá a válaszát hallva, némi hüledezéssel a hangomban és a tekintetemben. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha igennel is felel, én akkor is megittam már az ő adagját is. Viszont enni sem kér és még csak nem is válaszol rá. Kezdem azt hinni, hogy tényleg csak vízen él. Fura egy fickó. Persze könnyű úgy, ha az ember városi vagy dominiumi és megkapja a gondosan kiszámolt tápanyag- és vitamintartalmú ételét, még ha az nem is feltétlen étvágygerjesztő küllemű. A fegyvereimet vizslatja át, legalábbis szent meggyőződésem, hogy nem csak szerelgetni akar, mert ez a hobbija, hanem meg is jegyez sok mindent. Hú de nagy titkokra úgy sem jön rá ezzel, megakadályozni sem tudnám, ha mégis, szóval hadd tegye. Egy kis idő után kérdezek csak rá, tetszik-e neki a Styx és erre legalább méltóztatik válaszolni. - Köszönöm. - Biccentek aprót, a ropin nyammogva szólalva meg, mikor azt mondja, összepakolja nekem. Ilyen érzés lehetett a Földön a középkori lovagoknak: van egy fegyverhordozóm! Kicsit fura, hogy rajta több a páncél, mint rajtam, de nekem jó, ha én henyélhetek és ő végzi a munkát. Felfigyelek arra is, ahogy hirtelen idegesebb lesz és kifelé figyel, magam is arra nézek várakozón. Na vajon lesz társaságunk? És ha igen, akkor állatok vagy a katona társai? Utóbbi esetén gondolom hat-huszonegytől hat-huszomháromig. - Legalább nem dögevők... - Jegyzem meg, mikor hallani, hogy odébbállnak azok a bármik, amik kint voltak. Figyelmem visszafordul Hat-huszonnégyes felé és meglep, hogy a tár ellenőrzése után nem veszi se ki, se el a töltényeket. Hm. Fura katona. A bögrét visszanyújtom neki üresen, hadd tegye el azt is, mert azt látom, hogy nekikészülődik. Úgy néz ki, mint aki alig bírta már kivárni, hogy az eső is alább hagyjon kicsit. Biztos kifogyott a beszédtémákból... - Ne már, olyan jót dumáltunk!
Ismét válaszolatlanul hagyom a kérdését, elvégre, ha csak opció, akkor nem volt rá szükség, így nem azt választottam, ez ennyire egyszerű. Bennem nem kell semmi bonyolult dolgot keresni, én aztán egyszerű vagyok, mint egy lélegzetvétel. A visszaválaszt nem igazán értem, talán ezt nevezik cinizmusnak, amihez meg aztán se eszem, se kedvem. Látni, hogy ért a szavakhoz, azzal meg fel nem érek, sosem, így csendben maradok. A cinizmus pedig olyasvalami, amit nem igazán táplálok, mert az olyan dolgokból fakad, amiket szintén nem értek. Biztos, hogy valaki fejbevágott, mikor születtem, mert sosem foglalkoztattak olyan témák, ami a fiúk nagy részét. De a lányok témái sem érdekeltek. A szegényes eszemre fogom, s arra, hogy megtaláltam azt, akit igazán, mélyről szeretek, s nem fantáziálgatok olyan dolgokról, amiket nem érek el. Az viszont elgondolkodtat, valóban komolyan gondolta, hogy nem lényegtelen a véleményem, hiszen én kérdeztem. Ha felderítést vezetek, természetesnek veszem, hogy a szavamra adnak, s ha csapatban vagyok, akkor a rám eső területen van szavam. És ennyi. Nekem pedig többre nincs szükségem, mert ha meg kéne magyarázni, miért, abba egészen biztosan belezavarodnék. - Ha így gondolod - hagyom rá. Azt is, hogy a tettek sem őszinték, és hogy barbár. Nem ismerem, így nem fogok olyat állítani, amiben nem vagyok biztos. S valóban, ellentmondani látszom önmagamnak, ám, mivel neki a szavak is fontosak, így előre jelzem neki, nem áll szándékomban ártani neki. És bejön, így meg tudom tenni, minden kapkodás nélkül, amit terveztem. Ha nekiállok magyarázni neki, mit is akarok, jönnek a nyakatekert szavak, a hitetlenkedés, az ellenállás, ami megint csak értékes időt veszít és veszteget. Na, ezért vagyok a tettek híve. Megvan, és kész. Egy rakat energiát megspóroltam. Magamnak. És még többet abban, hogy mint ahogy általában mindenkinél, egyre hülyébbnek érezzem magam. - Szívesen - komolyan válaszolok. Nem ismerem őket, a körülményeiket, de igazán paraszt lennék, ha ezt a lehetőséget ne adnám meg. Érdeklődéssel figyelem, hogy elvenni mégsem veszi el az összeset, nekem is hagy. Tény, hogy nem láthat a gondolataimba: ha úgy fertőződnék meg, eszembe se jutna se emberek, se perdaiak közé menni, akkor megvárom a film végét, annyi lett számomra rendelve. - Ezt pedig én - teszem el, amit meghagyott. Így már legalább kapok új dobozt. - Nem - nem érdekel az alkohol érzete. Kíváncsi vagyok, de azt látom másokon, mit tesz velük. Márpedig, ha ugrani kell, akkor mindenkit veszélyeztetek, aki a csapatban van, s azon keresztül mindenki mást. S fogalmam sincs, meddig tartana a hatása. Tetszik mind a két fegyver, alaposan meg is nézem, noha tudom, képtelen lennék újraalkotni őket, mégis, érdekelne, hogyan működnek használat közben. Most már azért kicsit sajnálom, hogy a nyílpuskát így tönkretettem, lőttem volna vele, kipróbálni, milyen. Hiába, minden döntésünknek vannak következményei. Hümmentéssel válaszolok. Nem tudja most úgy mozgatni a kezét, hogy össze tudja úgy tenni. Az árnyak közül sem hat-huszonyeges, sem hat-huszonkettes nincs jelen, ellenben a félelem a lényekből árad, ahogy elindulnak a másik irányba, megrettenve. Pedig már célra tartottam, s nem ontok életet, ha nem muszáj. - Azok majd akkor jönnek, ha a Nap kisüt, és a szag elterjed, mikor bomlani kezd. Elveszem tőle a bögrét, s nagyon óvatosan öblítem ki, hogy azután becsomagoljam, vissza. Utálom, ha ragad, ám most direkt nem mostam le kívülről... Elmosolyodom. - Inkább te dumáltál. De jó tudni - csukom be a hátizsákot, majd felveszem magamra. A két fegyvert felé teszem, nem a keze ügyébe. Az enyémet a kezembe fogom, leengedve. Mondhatnám, hogy ne jöjjön utánam, mert akkor megbánja, de valahogy van egy olyan érzésem, ha olyanja van, úgyis utánam jön. Pedig már megmutattam, hogyan jár, ha bepróbálkozik velem. Ha nem volt elég lecke ez neki, akkor jön az emeltebb szint. Így aztán csak ránézek, már amennyire engedi a sisak, aztán csak felemelem a kezem. - És most válnak el - utalok arra, hogy itt válnak elhez tartozik egy idő is, az pedig elérkezett. Kilépek a már szemerkélő esőbe, nem fogok visszaérkezni a bázisra, de már várom, hogy levehessem a sisakot, s mélyet lélegezhessek a friss esőillatból. S akármennyire is mások vagyunk, a "dumálást" valóban élveztem vele. Kár, hogy soha többé nem fogunk találkozni.
Csak sóhajtok egyet arra, hogy megint nem válaszol a kérdésemre. Kezdem azt hinni, hogy nem is tudja a válaszokat, de azt nem tudom, mennyire aggasztó - rám nézve -, hogy azt se tudja ez alapján, hogy mit miért csinál? Ennek ellenére nem adom fel, valahányszor beszélek, mindig kérdezek is, jellemzően úgy, hogy ne lehessen egy biccentéssel vagy fejrázással letudni, s várakozón nézek is rá olykor, lássa, érdekel a véleménye, máskor felé se pillantok, hátha attól ered meg a nyelve, de... nem. - Így gondolom. Meg azt is gondolom, hogy folyton kussolni a kérdésekre bunkóság. Inkább leszek barbár. - Morrantom oda. - A csend vagy a beszéd is tett, csak hogy tudd. Régen egy "igen" is az volt, anélkül nem jött volna létre a házasság. Kész szerencse, hogy a csodás Családkicsináló Hivatal ezt a gondot is levette a vállunkról. - Mondom, igazából már csak úgy magamnak, mert nem nagyon remélem, hogy érdemi reakciót fogok rá kapni. A csend is tett. Ő ezzel határolódik el? Vajon fél, hogy túl sokat árul el magáról és ez bajba sodorja? Pedig pont hogy az Ellenállásban kellene bíznia, hogy nem áruljuk el azt, aki hasonlóan gondolkodik. Vagy nem gondolkodik hasonlóan, csak van benne némi emberségesség, például akkor is, mikor átadja az elsősegély-felszerelés egy részét? Biccentek rá, amikor ő köszöni meg, hogy egy minimális adagot hagytam neki is. Nehogy már kevésbé tűnjek korrektnek egy Kancellária-hű szolgához képest! És meg mert persze nem akarom, hogy járvány legyen a Városban, van kit féltenem ott. Meg egyébként is. Elteszem a kivett dolgokat a hátizsákomba és csak arra akad meg a mozdulat, mikor az alkohol kérdésére nem-mel felel. Vélhetően látja is, ahogy a szemöldökeim meglepetten a magasba ugrottak. - Ez komoly? Az én édesanyám arra tanított, hogy semmire ne mondjam, hogy rossz, nem szeretem, ha meg sem kóstoltam! - Vigyorodom el, mert biztosra veszem, hogy amikor ezt mondta nekem pici gyerek koromban, nem az alkoholra gondolt, hanem a pépes főzelék-trutyira, amit meg kellett volna ennem. Kevés emlékeim egyike ez róla. De már folytatom is, nem merülök el az emlékben, csak bevillant. - Megleptél amúgy. Már csak amiatt is, mert te ilyen tettek embere vagy! Az alkohol aztán sok érdekes tettet szül. Őszintéket méghozzá. A részegek nem hazudnak se szavaikban, se tetteikben, kiderül, milyenek emberek is valójában. De megértem, hogy félsz, hogy megered tőle a nyelved, és még engem is ledumálnál... Viszont most már azt is tudom, hogy három-tizenhat nem a te húgod. Mázli! - Dumálok tovább, míg ő a fegyvereimet méri fel és igazítja helyre, aminél kell valamit is. Csak akkor leszek csöndben, mikor a fegyveréért nyúl és odakintre figyel, de vaklármának bizonyul a dolog. - Kivéve, ha épp erre jártak. - Vonok vállat megint, élvezve, hogy újra megy fájdalom nélkül, háhá! A bögrét közben visszaadom, nem is gondolkodom rajta, hogy kellene-e és az sem tűnik fel, hogy ő épp csak hozzáér kívülről. Szedelőzködik, s nem tudom megállni, hogy ne szúrjak oda egyet a kettőnk közötti aránytalan kommunikációra célozva. És baszki, képes bóknak venni! Röviden, halkan fel is nevetek. Nem kapok viszont a visszaszolgáltatott fegyvereimért és fel sem állok, mikor ő távozni készül továbbra is szótlanul, és még csak nem is biccent. Várok pár másodpercet és úgy kiáltom utána vigyorogva, hogy az én szavaim kísérjék el egy darabon. - HA NEM KÖSZÖNSZ, AZ OLYAN, MINTHA NEM ÉRNE VÉGET A BESZÉLGETÉS! LÁTOD? A SZAVAK IS TETTEK! LEZÁRHATSZ VELÜK DOLGOKAT! MOST KISEGÍTELEK: CSÁÁÁÁ! JÓ UTAT! VIGYÁZZ MAGADRA! VIGYÁZZ A TÖBBI ELLENÁLLÓVAL! CSÓKOLOM HÁROM-TIZENHATOST! NA PÁ! - Ha most sem jön vissza lelőni, akkor soha. Hagyok kis időt, hogy eltávolodjon, majd aztán felkelek a földről és összeszedek mindent, ami az övé vagy az enyém a barlangban és itt maradt még. Óvatosan lépek ki a barlangból, hátha vár valami kellemetlen meglepetés, de ha nincs, akkor kimerészkedek és a terep biztonságosságának megállapítása után rögtön az erratorhoz lépek, hogy megvizsgáljam. Öreg példány volt, a húsa több órányi főzés után is ehetetlenül rágós lenne, de a testét védő természetes páncélja, nos, az még jó lehet valamire. Meg a méretes fogai. Viszont sietnem kell. Nem a dögevők miatt, azoknak a belső részek kellenek. Inkább a katona ne térjen ide vissza a kis csapatával. A Rebellium felé veszem az irányt, szándékosan egy föld alá is leereszkedő folyó nyomában haladva jó ideig, hogy ne tudjon követni, ha esetleg ő akarná. Sziklás részen lábalok ki a vízből, nem marad utánam nyom. Hazafelé meg lesz időm elgondolkodni ezen a különös katonán... A száma segíthet, a baj csak az, hogy ehhez kapcsolatba kell lépnem a húgommal, amihez még egyelőre semmi kedvem.
//Köszönöm a játékot, imádtam Max-szel együtt Nagyon remélem, hogy nem lesz igaza, és találkozunk még
És hogy legyen valami kis izgalom a végére: 0-3: A bögrén tökéletes ujjlenyomatok maradtak, a jobb kezemmel fogtam. A vizsgálat viszont érdekes módon azt hozza ki, hogy egy évekkel ezelőtt a Dominiumon meghalt ember kezéhez tartoznak. 4-5: Részleges ujjlenyomatok maradtak és így a vizsgálat nem tud pontos eredményt adni, tizenöt személlyel mutat egyezést. Ebből kor és fizimiska szerint a szűkített találati lista még mindig három fő: egy halott nem ellenálló - ez vagyok én -, egy halott ellenálló és egy élő nem ellenálló, csak eltűnt személy. 6-9: Pech, nincsenek ujjlenyomatok, bal kezemben fogtam a bögrét. Ha implantátum kezekre/ujjakra/karokra keres rá Max majd, ki rendelkezik ilyenekkel, senkit sem - se élőt, se holtat nem - talál, akire csak megközelítőleg is illene az én fizimiskám.
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Elvigyorodom a sisak mögött. Próbálkozik, de ezekre mit válaszolnék? Értelmetlen. A próbálkozása viszont mosolyt csal az arcomra. A Csaláldkicsináló szóra fojtottan felnevetek, nem foglalkoztat, hogy hallja. Nekem ugyan nagyon nagyon nagy szerencsém volt ezzel, másoknak kevésbé. Ezért sem horgadok fel a szón, hiszen nagyon találónak tartom. Egyetértek azzal, hogy a beszéd is tett, számomra azonban annyira nem jelentenek sokat. A szavakkal félre lehet magyarázni. De a test, a nézés, a tartás, a lélegzetvétel, az mind-mind árulkodó. Ha anyám nem segít ebben huginál, akkor most abban is teljesen kuka lennék. A szavakhoz azonban ész kell, a lélek olvasásához viszont megérzés, s hiszem, tapasztaltam is, azzal rendelkezem, s azt becsapni nem lehet. Már majdnem válaszolnék, hogy csak szimplán nemet mondtam, nem azt, hogy rossz, mikor rájövök, hogy ott van egy szó. Édesanyám. Ránézek. Szerintem elég felnőtt, hogy maga döntsön, így ezt is figyelmen kívül hagyom. - Ez esetben minek igyak? Ugyanazt látod, ha alkoholt iszom, mint amit most, ha valóban ilyen hatása van az italnak. Ezek szerint te viszont hazudsz, tettekben és szavakban is, s nem azt mutatod, milyen emberi is vagy valójában. S azt még senki sem tudja, én sem, hogy teljesen néma lennék, mert egy szót sem szólnék. Már kint vagyok a barlangból, mikor hallom a kiabálását. Bizony megyek tovább, teli vigyorral az arcomon, majd mikor már jócskán távol vagyok tőle, veszem le a sisakom, mert muszáj vagyok kiröhögni magam. Nagy fazon, meg kell állapítanom.
Amikor azonban majd az ujjlenyomatot nézem a rendszerben, úgy időzítve, s igazítva, ne szúrjon szemet, már nem tudok nevetni. Sok mindent átéltem és láttam már, s ezt... örülök, hogy nem adtam ezt tovább, s a bögrét nagyon alaposan letakarítom utána. Nem állok senki mellett valójában, de tudom, semmi sem történik véletlenül.
//Élveztem a játékot, nagyon, s imádom Alecet! Remélem, összefutnak még! //
~ Hol van már? ~ kezdek aggódni Josephine miatt, hiszen megbeszélt találkozonk volna, úgy a régi szép idők emlékére...de úgy tűnik nem jön össze. Szomorú vagyok emiatt, másik részről pedig nagyon is aggódok a testi és lelki állapota miatt. Egy barátnő már csak ilyen, főleg én. Jó-jó az utóbbi időben nagyon elfoglalt voltam, de azt már magam mögött hagytam egy időre, most hiányzik nekem a csevegés, meg a beszélgetések. Barlang falának dölve várom, miközben eltelik szépen a fél óra, aztán az óra. Ő sosem szokott ennyit késni! Itt valami gond lehet. ~ Melyik környékre is ment? Fennsík? Igen, oda.~ ugrik be nekem a helyszín, s rögtön nekilátok készülődni az útra. Mármint némi élelmet, fegyvert és némi szerelő eszközt bekészítek magamnak. Kiválasztom aztán a legjobb állapotban levő Python-t, alaposan ellenőrzöm az állapotát. Bepakolok, s már indulok is a Fennsík felé. Hosszú az út oda, ám még mindig nem találkozok velem szembe jövő Josie-val. ~ Remélem semmi különösebb baja nincs, szerintem tud magára vigyázni. ~ egy sóhajtás után inkább a terepre figyelek, s gyanús dolgokra. Nem kizárt, hogy Dominium emberei szintén erre tevékenykedhetnek. Hosszú út után a Fennsík szélén állok meg, hogy végre kinyújtoztassam a lábam, meg némileg járjak. Előveszem a saját bütykölt távcsövemet, hogy a távolban egy szőke fejet keressek. Lassan nézik végig a terepen, mikor megpillantom őt! Megnyugszok, de rögtön visszapattanok a saját járgányomra, hogy induljak hozzá. A távolságból fakaóan kell egy idő, míg megérkezek hozzá. Csak akkor pillantom meg, hogy bizony a motorjával lehet valami gond, vagyis lerobbant szegény, s ezért nem tudott a találkozónkra eljönni. Odaérkezve leszállok a motoromról, s kitámasztom. - Szia! Látom gondjaid akadtak a motoroddal. De ne aggódj, majd ketten megoldjuk – mosolygok rá, ezzel egyetemben a motoros rucim cipzárját lehúzom egy picit a szellőztetés végett. Magamhoz veszem a szerszámos készletem és macskásan odasétálok Josephinéhez, s mint egy jó barátnő megölelem őt elsősorban, utána ránézek a baj forrására. - Van sejtésed, hogy mi lehet a gondja? Nem szeretném teljesen szétkapni, ha nem muszáj. - ez az első dolog amit tudok vele közölni. Nem akarok itt szarakodni napokig, mert az idő pénz. - Van még ennivalód? Hoztam magammal, meg inni is. Nyugodtan fogyasszál. - csak most tűnik fel nekem, mármint ahogy végignézek a másikon, hogy nem olyan mint régen. - Te lány, eszel te rendesen? Nem így ismertelek meg! Történt valami azóta, mióta nem tudtunk úgy beszélni? - ezzel egyetemben csupán lepakolom a szerszámos ládám a földre a javítandó motor közelébe, s szembefordulok a beszélgető társammal. Odalépdelek hozzá, s belenézek a szemébe. - Nagyon sajnálom, hogy hanyagoltalak idáig, meg hárítottam, meg a többi. - fújom ki a levegőt, majd mosolyogva ránézek, s várom, hogy vajon ennyi idő után megvan közöttünk az a barátság? Remélem nem hunyt ki, csak csupán beporosodott.
A Pythonom ülésének támaszkodva figyelem, ahogy Aine közeledik. Tenyeremmel árnyékot vetek szemeimnek, mert még napszemüvegem ellenére is vakító a nyári nap fénye. A melegéről inkább ne is beszéljünk. Mondjuk izzadtságom fele nem írható a nyári hőség számlájára. Nem akarom cizellálni, egyszerűen leizzadtam újra, amikor észrevettem, hogy valaki közeledik. Nem is tudnám megmondani, hogy a szemem kapta el a távolban az apró pont mozgását vagy meghallottam barátnőm motorjának zúgását. Az extra-izzadtság pedig annak volt köszönhető – lévén nincs szuperhallásom, se látásom - , hogy csak akkor ismertem fel Ainet, amikor már közelebb ért. Mivel egy füves fennsíkon vagyunk, tudtam, hogy elbújni nem tudok, ha dominiumi felderítő lett volna az érkező, maximum megfogyatkozott fegyvereimmel tudtam volna védekezni. Nincs kétségem, hogy a vízesésnél előttem a szerencse-adagomat. És nincs az a perdai istenség se, aki két nap alatt két jótétlélek dominiumi katonát sodorna az utamba…vagyis inkább engem sodorna az útjukba, vélhetően könnyebb vagyok sodorgatni ide vagy oda. Szerencsére a Pythonok igen jellegzetesen különbözőek, mire Aine leparkol mellém, pulzusom újra a régi. Igencsak meggyötört ez a kiruccanás, extrán örülök hát a felmentőseregnek. - De jó látni téged, szia! Ölelem meg én is üdvözlésként, majd lemondó legyintek. - Hát velem nem sokra mész, bocsi. Próbáltam rájönni a bajára… - Intek most a földön heverő PDA-amra, amin kusza fotózott tervrajzféleség világít, mellette pár csavar. – De nem jutottam sokra, tulajdonképpen épp azon a ponton voltam, hogy hátrahagyom és elindulok gyalog hazafelé. A borítópanelek leszerelése is eltartott pár óráig, a további bütyköléshez pedig se műszaki tudásom, se szerszámaim nincsenek. Igazából nem tudom, minek kezdtem egyáltalán a szereléshez. Ezen elgondolkodok kicsit, talán a remény hajtott, hogy egy kapcsoló fog majd várni a borítás alatt, amit mondjuk csak vissza kell pöckölni és újra menni fog..bármi csak ne kelljen számításba venni a rideg valóságot, hogy haza kell bicegnem. Sérült lábam nem köszönte volna meg az egyszer biztos. - Uh, egy angyal vagy, igazi védőangyal! Nem csak kijöttél utánam, de nem üres kézzel jöttél! Azzal hagyom is, hogy a motorral tudjon foglalkozni, én meg az ő Pythonja felé indulok azonnal enyhén bicegve. Még van a kulacsomban víz, de egy ideje átálltam takarékos-üzemmódba, gondolván az esetleges gyalogútra. Szóval szomjas vagyok, mint az istennyila és arra vágyok hogy gondolkodás nélkül ihassak, ne kelljen lötyögtetni a kulacsot, azt saccolgatva vajon mennyi van még benne. - Hááát, ami azt illeti, izé, igen mondhatjuk, hogy ez-az történt.. Már kezemben Aine kulacsa, de kérdése és szavai megakasztanak, igazi csoda, hogy meg tudom állni, hogy rávessem magam a vízre. Pedig most aztán még inkább kiszárad a torkom. - Ne kérj bocsánatot, nincs miért. – Krákogom, de azt legalább határozottan teszem és megölelem, ha nem húzódik el. – Egyikünk se volt jó passzban az elmúlt időszakban. Vonom le az egyértelmű következtetést, majd kibontakozok az ölelésből. - Nehezen dolgoztam fel Tűzvölgyet, nem jól kezeltem a rémálmokat és már Eddel se vagyunk együtt. Sorolom fel a főbb pontokat, majd a végén megbicsaklik hangom, ez már tényleg a torokszárazság miatt van, úgyhogy jól meghúzom kulacsát. - Pár hete már dolgozok azon, hogy jobban legyek, hízzak is kicsit, de ennek a kis kiruccanásomnak a vége nem úgy alakult, ahogy terveztem, szóval lehet megint fogytam kicsit.
- Még szép, hogy látjuk és látni fogjuk egymást! - nyomom a pozitív energiát a drága barátnőmnek, mert úgy tűnik, hogy nagy szüksége van rá...mostanában. Az teljesen jól esik, hogy nem jelzi felém, hogy túl sok lennék egy emberi szeretetteljes öleléssel. Mikor ez megtörténik, akkor rögtön a tárgyra térek. Mire jutott a gépezettel? Mikor meghallom őt, s sikerül róla levennem a szemem, akkor látom, hogy nem sokra. Nem gond! Itt vagyok, én szeretek bütykölni. Noha elektronikai szakterülettel, de néha másba is motoszkálok. Úgy vélem itt legalább értékelik a bátorságot. - Ő eszközök nélkül nehéz lesz. Mellesleg nem mindig külső hibásak ezek a szarok. Hogy miért kell mindegyiket egyedire gyártani! Áhhh! - cseppet sem vagyok ideges, csak hát volt alkalmam már észrevenni a Pythonok egyediségét. - Az a lényeg, hogy előrébb vagyunk némileg, hála neked. Nos itt vagyok, s remélhetőleg mielőtt még a nyamvadt nap lemegy, addigra sikerül megszerelnem. Bízd rám légy szíves. - mosolygok rá, hiszen jó látni őt, aztán meg kicsit én is azt érzem, hogy jobb lenne beszélgetni, mint dolgozni. - Héhéhé védőangyal lennék? - pislogok rá jóformán kikerekedett szemekkel. - Nos ami azt illeti egy személlyel már rég összevesztem, s fogalmam sincs, hogy miként lennék a társaságában.Én Henrynek ismertem meg, meg hát ami azt illeti próbáltam elcsábítani, de a szóbeszéd alapján összejött egy perdai nővel és azzal hentereg. - húszom el a szájam szélét, aztán őreá összpontosítok. - Hogy micsoda? Miről maradtam le? Ez-Az? Te nő! Te nő pedig olyan jó volt nálad minden...- sajnos tovább nem tudok szavakat mondani. Közben szembesülök, hogy ne kérjek bocsánatot tőle. Bólintok rá, mert mi mást tehetnék. Főleg úgy, hogy meglep az ölelésével, s a reakcióm rögtön barátnős simizés a hátán. Ki tudja, hogy mi mindenen ment keresztül, mikor legutoljára csevegtünk, olyan jóízűen. Magamhoz ölelgetem teljesen. - Most már itt leszek veled drága, segítek neked. - s nem csak ígéretnek szánom. Ő bontakozik ki az ölelésből, de én még egy kusza hajszálat úgy anyásan félretolok nála. - Pedig Eddel olyan jól elvoltatok szívem. Bevallom irigykedtem kicsit, hogy milyen jó pasit halásztál magadnak. Nekem csupán az jutott, hogy szarkavarónak legyek titulálva egy bizonyos férfi által. Vele megszakadt a kapcsolatom, mármint ki tudja, hogyan reagálna a következő megjelenésemre. - Persze drága barátnőmnek vannak ötletei, így hát biztatom. - De de éppen ettől élsz! Próbáld meg a régi alakod visszaszerezni. Ed félék tapadni fognak rád – s ekkor újból megölelem azzal a fitt testemmel. Nem vagyok izom anyú sem, ráadásul Duci Donna.- tán most vagyok a legjobban kinéző, ki tudja, sosem kérdeztem mástól. - Noh jól van! Egyél és igyál, amit csak szeretnél, mert hoztam bőven. Én megnézem ezt a szart! - ezzel nyugodtan nekilátok átvizsgálni a járgányt, s mikor megpillantom a PDA-ján a tervrajzot, akkor rögtön felkiáltok! - Ehhe! Nem szidni akarlak, ám azt vettem észre, hogy nem jó tervrajzot nézel, pedig elég hasonló a felépítése. - ezzel elcsendesedek egy röpke tíz percre, míg az övére és sajátomra rátöltöm a helyeset. - Ez lesz a nekünk való. - nem tudom, hogy mennyire falta be magát, vagy ivott, de aztán én odalépdelek hozzá, s megölelgetem. - Sinen vagyunk, mármint én úgy érzem, hogy ha nincs különösebb hibásodás, akkor estére hazaérünk és mi partyzhatunk egy kicsit. Új helyet kaptam ebben az útvesztőben, s nem olyan hideg, mint a régi.
- Egyesek azt mondják, a változatosság gyönyörködtet. Jegyzem meg vigyorogva egyszersmind ironizálva jelen esetben. Ha lennének erőforrásaink, biztos vagyok benne, hogy Carter is simán ráállna a sorozatgyártott szállítójárművekre, amihez esetleg még balta egyszerűségű szerelési útmutatót és toolkit-et lehetne rendszeresíteni az egyszeri földi halandó felhasználóknak. - A legnagyobb örömmel. – És ez most nem csupán üres frázis, komolyan, még a hangomon is érzem a megkönnyebbülést és örömöt, hogy nem kell tovább kínlódnom a sikerre való legkisebb esély nélkül. – Köszi! Röviden, fáradtan, de elnevetem magam elkerekedő szemein. - Nekem az vagy. – Határozott válaszommal tompítom előbbi nevetéseimet, habár nem hinném, hogy félreértené. – Eljöttél megkeresni a semmi közepén, hoztál ellátmányt, amit megosztasz velem és még szerszámaid is vannak a lerobbant motorom szereléséhez. Védőangyal. Ujjaimon számolom védőangyali paramétereit, mintha a rotchi lepény hozzávalóit soroltam volna fel, amiből a végén semmi más nem jöhetne ki csak és kizárólag rotchi lepény. - És ki is ez a Henry? Hol ismerted meg? Közülünk való? Hirtelen nem ugrik be partiképes Henry Rebelliumból, de ha szóbeszéd terjeng róla, akkor mégiscsak azt feltételezem, hogy nem dominiumi férfiról van szó. Próbálom magam betájolni a történetben, mielőtt továbbkérdeznék Aine érzéseit firtatva és netán kéretlen tanácsokat osztogatnék. - Ilyen az élet. – Vonom meg vállamat. – Egyszer fent, egyszer lent. Néha meg a pinceszint alatt hárommal, de ezt nem mondom ki, nem akarom magam sajnáltatni, pláne, hogy keményen dolgozok azon, hogy a földszinten kukcózhassak be tartósan. Az olyan fizikai sérülések, mint a mostaniak, azok nem vetnek visszább, ezek könnyen begyógyulnak. - Köszönöm! Súgom bele a vállába mielőtt kibontakoznék az ölelésből. - Ehm, igen, tudom, de sajnos így alakult. Krákogom az előtt a bizonyos korty víz előtt és habár eszembe jut, de nem visz rá a lélek, hogy azt javasoljam Aine-nek, hogy dobja meg magát Ednél. Még túl közeli a szakítás… habár talán ehhez sose fog eltelni elég idő vagy én nem leszek soha elég nagyvonalú. Persze ha ő maga hozná fel, akkor más lenne, de egyelőre ez fel se merült, nem is értem magam miért jutott egyáltalán eszembe. Na jó, de, tudom már. Ed tényleg jó pasi és szeretném ha boldog lenne, ugyanúgy barátnőmnek is csak minden jót kívánnék, hát nem adja magát az ötlet, hogy együtt legyenek boldogok? Na, így jött az ötlet, ami szavakba már soha nem költözött. - Ez a bizonyos férfi, ez az a Henry? Próbálom összesakkozni, hogy ugyanarról a személyről beszélünk-e vagy netán két pasit kell kerülgetnie. - Ühüm, oké, igykeszek. Van némi kétely a hangomban, már nem a célt illetően, tényleg szeretném a régi alakomat visszaszerezni, mert az az egészséges. Na de hogy aztán tapadnának rám a férfiak? Ezt erősen kétlem, sose zsongtak körül, szerintem nem is tudnék mit kezdeni a helyzettel. Az újabb támogató ölelés viszont legalább annyira jó hatással van rám, mint a végre elfogyasztott víz és kevés ennivaló. Az a tippem, hogy a gyomrom kissé összement az elmúlt két napban, nem tudnék akkor se többet enni, ha rogyásig megpakolt asztal előtt állnék. De az ölelés és a víz, na azokra ki voltam éhezve, csak hogy teljes a képzavar. A felkiáltásra és a szavaira most igazán elnevetem magam. - Látod, én ennyire értek a szereléshez. Bocsi! – Szabadkozok aztán kissé zavarban, mikor leesik, hogy akár el is vihette volna a munkáját rossz irányba, ha feltételezi, hogy jó rajzokat nyitottam meg. - Még jó, hogy ilyen hamar kiszúrtad! Aztán az evés-ivás befejeztével épp visszabicegnék hozzá, mikor ő jön vissza hozzám egy ölelésre. - Ó, ez jó hír! – Azzal viszonzom ölelését. - Tudok valamit segíteni? Ha kapok irányítást, akkor nem vagyok annyira béna! Bizonygatom neki mielőtt az ő felvetésére visszatérnék. - Hm, és a további program is tetszik! – Vágom rá, mert egy kis gondtalan csajos kikapcsolódás jól esne, szerintem midnkettőnknek. - Mi lenne, ha a barlangfürdőben kezdenénk azt a partyzást? Meglehetősen jól esne egy kis szappan és melegvíz. És mesélj, milyen az új szobád? Merre van?
- Jah, huuh...- nézem a vigyorgó barátnőm, hiszen jó látni tőle ilyesmit, mint a szomorkás felét. Én örülök annak, hogy kijöttem hozzá és együtt lehetünk.Az jólesik nekem, hogy megbízik bennem ennyi barátság ápolás után is. Akkor végső soron jól állunk e téren. - Ez a beszéd! Majd én megnézem mi a gondja, s kitalálok valamit, hogy jó legyen. - rákacsintok mindentudóan, de aztán megkapom tőle, hogy védőangyal vagyok. Kissé meglep engem, hiszen én nem tartom magam annak. - Ugyan, szerintem más is kijött volna érted, akinek igazán számítasz, akinek hiányoznál. - szerénykedni próbálok előtte, s nem tudom miért de adok neki megint egy ölelést. Nem tudom hanyadiknál járunk, de azt érzem, hogy tán Josephinenél ez sokat fog segíteni. Mármint érezze, hogy kedvelem őt, s itt vagyok neki. Meg, hogy segíteni fogok neki túljutni a dolgokon, hogy helyre jöjjön. A kérdése kapcsán válok el tőle, hogy nagy levegőt véve feltárjam előtte a dolgokat, mármint kicsoda Henry. - Közülünk való, s ő volt az, aki Rebelliumba hozott. Egy jóképű pasi, egyedi stílussal. - ezzel megosztom vele azt a tényt is, hogy én miképpen hívom. - Én Citruspofának szoktam hívni, mert a saját citrusos illatosítómmal fújtam be, s olyan savanyú arcot vágott utána. - ezzel megmutatom neki, hogy mivel szoktam magam befújni, azaz felturbózni. Jó erős illatú, nem panaszkodhatok. - Szóval Henry...- ezzel egy teljes körű részletes személyleírást adok neki, hogy fejben össze tudja állítani, hogy mégis kiről beszélek, kit kell elképzelnie, hiszen nincs itt jelenleg nálunk. Mikor végzek, akkor csak ennyivel toldom meg az egészet. - Igen, én is lent voltam az eset után. Csak miért akartam őt elcsábítani mástól? - mélázok egy kicsit, de aztán nagyon gyorsan összeszedem magam. - Mindegy, tanultam az esetből. - mondhatni ténylegesen ügyelni fogok bizonyos dolgokra a továbbiakban. Ami a barátnőmet illeti, újra öleljük egymást. Mikor meghallom tőle a köszönöm szót, akkor ennyit válaszolok neki. - Ugyan már, nincs mit. Szeretném ha nálad is minden rendben lenne. - elengedem őt végül, s hagyok egy kisebb időt magunknak. Teljesen jól teszem, hiszen rendezni tudjunk mindketten a fejünkben szálló gondolatokat. Kissé másképpen érzékelem itt a barátnőm társaságában az időt, mint mondjuk munka közben. Mikor meghallom a kérdését, akkor hezitálás nélkül válaszolom. - Igen, az a bizonyos férfi az Henry. Szóval ugyanazon a személy, nem másik. Őt szoktam kerülgetni. - megnyugszom közben, hogy Josephine végre eszik és iszik valamicskét, s nem kell tovább noszogatnom őt ezzel. Próbálom tehát arra az időre befogni a pofám, s hagyom őt nyugodtan enni. Viszont amikor végzett, akkor újfent megszólalok. - Semmi gond, ha elszerelted volna is, akkor is kijavítottam volna, mert én ilyen vagyok. Precíz munkához idő kell. Majd megtanítalak téged, hogy miként kell olvasni ezeket a tervrajzokat, s akkor nem lesz gond nálad se. - ölelkezés ezerrel, s mikor elváltunk egymástól, akkor ténylegesen próbálom a szerelendő járműre összpontosítani. Mikor rákérdez, hogy tudna-e nekem segíteni, akkor rámosolygok. - Naná, ha kell egy szerelő eszköz, akkor a kezembe nyomod. De ha te is szeretnél ügyködni, az sem rossz. Csak ne akadályozzuk egymást. De az én tanácsom az, hogy pihenj, nem kell megerőltetnéd magad. - végül felvetek neki egy kis kikapcsolódást neki, amolyn ünneplést, ha itt végeztünk. Meglep, hogy belemegy, de aztán vigyorogva szólalok meg. - Rendben lehet a Barlangfürdő kezdésnek, a többi meg majd jön magától. Ami azt illeti tágasabb és egészen pontosan két fokkal melegebb az elhelyezkedése miatt. A régi szobámtól magasabban fekszik. Már berendeztem saját ízlés szerint. Ha van kedved megnézheted majd. - hozzálátok végül a szerszámokat előkutatni, meg a tervrajzot is a közelbe hozni a járgányához, aztán hozzálátok matatni benne, néha jól látható, hogy ránézek a tervrajzra. Néha hümmögök egyet, ami nálam jelen pillanat egyenlő, hogy az is megvan. Egyik ilyen ellenőrzésnél megszólalok. - Áháá itt szétment egy összekötő cső. Egy pillanat, mindjárt kihalászom. Gyere már ki! - morgolodok édesen, aztán eszembe jut Josephine. - Mekkora a kezed? Kisebb mint az enyém? - ezzel a sajátomat, s a szabadot felé mutatom. Láthatja közben, hogy a másikkal valamit próbálnék ügyködni. - Mert az a igazság, hogy az enyém nem fér be egy helyre, pedig ott lenne a cső vége és ki kéne húzni onnan.
- Meglehet. Dünnyögöm elgondolkodva. Válaszommal nem akarom kicsinyíteni védangyali erényeit, de el kell ismernem, hogy van igazság szavaiban. Már nem először fordul elő velem, hogy nem időben érek haza – remélem nem kapok szobafogságot második kilengésem miatt –, és akkor is elindult értem egy barát, akkor történetesen Alec. Az, hogy a kapuban futottunk össze, nem von le semmit az érdemeiből. És talán kettejükön kívül is lenne még más is, de nem kezdek találgatásba, mert visszatérek Alec-re gondolatban. - Aaal…?...Henry, értem. Ha jól rémlik, Ainét Alec hozta Rebelliumba, akit hallottam már a Henry álnevet használni és a fedősztori szerint perdai hölgyeménnyel kavar, bizonyos Naphajúval. Kijön a matek a végén, mennyi az egy meg egy meg egy, de a végén mégse kérdezek rá, hogy három-e, azaz Alec-e. Leginkább mert továbbra is Henry nevet mondja ki zárszóul. Pedig még az egyedi stílus is passzol, meg hogy jóképű, amivel tisztában vagyok, ugyanakkor ismét csak hálát adok amiért engem valahogy nem varázsolt el nőként. Összetört szíveken tapos és csak azért nem vagyok kiakadva rá, mert úgy gondolom, hogy nem tudatosan csinálja, csak valahogy így jön össze. Mindemellett bajosan lennék ilyen jóban Jasmine-nel, ha közben a szerelmére fájna a fogam. Szóval jól van így minden, ahogy van, legalábbis az én szemszögemből. Azt sajnálom, hogy Aine perspektívájából már nem annyira fényes a helyzet. De legalább finom illatos! - Mmm, intenzív, de nagyon finom illat. Honnan szerzed be? Mióta Rebelliumban élek, nincsen ilyen luxus az életemben, és ez elgondolkodtat, vajon hiányzik-e. Azt mindenesetre jó lesz tudni, hogy mi a forrás, ha esetleg mégis ilyen úri huncutságra ragadtatom magam. Míg én illatokon merengek, visszakanyarodunk Ale…izé Henryre. A kérdés zökkent ki leginkább, mert nem tudom eldönteni, hogy költői-e vagy választ vár tőlem Aine. A gyors lezárás után egyelőre nem is akarnám bolygatni a dolgot és netán érzelmeket felkavarni, de hamar újra témánál vagyunk, mikor tisztázzuk, hogy egy férfit kell csak kerülgetnie. - Még mindig vannak iránta gyengéd érzelmeid? Teszem fel végül a kérdést, ami Aine korábbi költői kérdésekor merült fel bennem. Mi másért próbálta volna „megszerezni” magának és mi másért kéne kerülgetnie? (Ha mégis más, akkor most legalább Aine jól meglephet válaszával!) Nem hinném, hogy Ale…jajmár, Henry hosszasan tud haragudni valakire, legalábbis ilyesmi miatt nem. Ha ő hozta Rebelliumba, az mélyen gyökerező érzelmeket válthat ki, tuti megvan ennek a pszichológiai szakkifejezése is, de szerintem józan levéltárosi ésszel is kikövetkeztethető. - Rendben, szavadon foglak! - Nincs műszaki érzékem, csoda-szerelő sose leszek, de ártani nem árthat, ha a tervrajzok alap-elemeit ismerem. A tanácsot egy bólintással megfogadom és nem lábatlankodok, jól esik kicsit szusszanni. – De szólj, ha tudok segíteni! Csúszik ki a végén, mert nem bírom megállni az ajánlkozást, na mindegy. Inkább elkönyvelem, hogy fürdéssel kezdünk és aztán elismerő bólogatások közepette hallgatom az új szoba leírását. - Ez szuperül hangzik. Lelkesedek vele és kicsit se erőltetett a hangom, tényleg átérzem a jobb szobába költözés eufóriáját. Apróság, de nem sok jut nekünk, szóval az ilyen apróságok igenis nagy dolgokká válnak a szemünkben. - Ööö… ekkora. – Mutatom fel én is kezemet, mert hát fogalmam sincs, hogy kisebb-e vagy sem látva Aine kezét. Mondjuk így se tudnám megválaszolni. – Megpróbálom kihúzni. Hacsak nem ragaszkodik, hogy összeillesszük kezeinket, akkor már indulok is kihalászni a csövet. Legalábbis megpróbálni kihalászni. Először bekukucskálok, hova is kéne benyúlnom, mit kéne kihúznom. Miután betájoltam magam, jobbommal benyúlok a kis résen, ami sikerül is némi bőrnyúzás mellett, de az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. Mutató- és középső ujjaim közé csippentem valahogy a csövet és megpróbálom kihúzni, de nem sikerül. A fogás miatt kissé átrendeződtek izmaim és már nem fér ki a résen. - Izé.. beragadtam. – Próbáltam forgatni kezemet, hátha más szögből sikerrel járok, de nem. Ha elengedném, ki tudnám húzni, de nem akarom elengedni. – Éppencsak nem jön ki, pedig elértem a csövet. Nincs nálad valami olaj vagy zsír vagy ilyesmi? Ha parfüm van nála… jut eszembe, Jasmine-nél meg fésű szokott lenni… lehet be kéne szereznem nekem is valami nőies magamnál hordandó cuccot. Na szóval, talán nem elrugaszkodott dolog, hogy a szerszámos ládájában van valami zsiradék, amivel ha bekenem a kezem, akkor könnyebben be és ki tudok nyúlni a lyukon, utóbbit a csővel egyetemben. Ha nincs, akkor kénytelenek leszünk „horgász”-eszközt eszkábálni, hogy kiszedjük a csövet.
Szerencsémre nem kardoskodik ellenem az én drága barátnőm, ami nagyon helyes. Még csak az kellene, hogy azt higgye, hogy nem számít senkinek. Akkor nagyon elő kellett volna a beszélőkémet ellene, hogy visszabillentsem a helyes irányba. De így minden aggodalmam tovaszáll, hogy végül Henryről beszéljek, meg a vele való helyzetről. - Aaal? Miféle Aaal? Henry, vagy nálam Citruspofa. - jár hozzá történet, hogyan kapta azon nevét, ráadásul előhalászom a Citrusos parfümöt, hogy egy mintát fújjak a barátnőmnek. Nagyon rendes vagyok vele, meg aztán egy kis női téma sokkal nyugtatóbb mint mondjuk más. Egy kisebb szünet van közöttünk, de igazából nem neheztelek rá. Úgy vagyok vele, hogy éppen az illatra koncentrál és ki akarja élvezni. Igazából nem lehet mindenhol fel lelni, csakis Dominiumon, ott is egy eldugott árusnál. - Köszönöm, s hát most már mivel onnan eljöttem, így sehogy. Ez az utolsó fiola és mint láthatod már csak az alján járok. De ha szeretnéd, akkor neked adom. Tudod, mióta itt élek vadonban, sokszor felmerül bennem a kérdés, hogy-e hátrány ha használom. Meg úgy csak különleges alkalmakkor használom. - magyarázom neki, s ha már ennyire jótét angyalka vagyok most a számára, akkor kezébe nyomom. Nem sóhajtok fel, hogy meg kellett válnom tőle. Természetesen mosolyt küldök neki az ajándékozás mellé, meg egy barátnős ölelést zárszóként. Lassan engedem el őt. A kérdése meglep, de nem sokat hezitálok, hogy választ adjak rá. - Tudod, ezek után nincs. Meg hát ha annyira boldog azzal a Perdaival, hát legyen. - vállat vonok, aztán körülnézek a tájon, hogy ellenőrizzem, hogy nincs-e bajos mozgás, vagy valami közelgő veszély. Nem fedezek fel semmit, így bele lehet merülni a következő témakörbe. - Fogjál csak nyugodtan, csak én ne feledkezzek meg róla – nevetem el magam, hiszen képes vagyok elfelejteni bizonyos dolgokat, s nagyon nehezen tudom visszanyerni az emléktáramból. - Nyugodj meg, ha kellesz mindenképpen szólok. - ezzel én hozzálátok feltárni a hibát, mert hogy valahol el kell kezdni. Közben áttérünk az új szobámra, amiről részletes leírást adok, teljesen belelkesedve. - Természetesen egy kis vendég fogadó sarkot a szabad sarokban be akarok rendezni két személyre. Többre nem futja. - észlelem az első hibát ezen a tragacson, de az én kezem nem vékony, hogy be tudjak nyúlni a csőért, amit ki kéne venni és kicserélni. Eszembe jut Barátnőm ajánlkozása, így megpróbálkozok a segítségkéréssel. Mikor felmutatja a kezét, akkor én gyorsan odateszem a sajátom, s bizony jól látható a különbség. - Milyen aranyos kezed van! Eddig fel sem tűnt! Rendben, próbáld meg. - ezzel átengedem a helyem, s némi leírást adok neki, hogy mi a feladat. Mikor megkezdi elvégezni a feladatot, akkor csak arra várok, hogy kihúzza. Nem úgy történik, sőt beragadt a keze. Az nem jó hír! - Haha, azt hiszed, hogy nincs csodaszerem? Jó büdös állati zsírom van, rettentő büdös. Remélem nem ájulsz be tőle, én már hozzászoktam. - mosolygok rá, ezzel sarkon fordulok, hogy egy tégellyel jöjjek vissza, amit ott az orra előtt nyitok ki. - Itt a mennyei anyag, kérsz esetleg az arcodra is? - ugratom őt, hogy esetleg kikenem őt is ezzel a kiállhatatlan anyaggal. Persze az én arckifejezésem marad rezdületlen, némi undor leolvasható róla. - Hogy segítsek neked szerelő kisasszony? - kacsintok rá mosolyogva, hiszen nem hittem volna, hogy rögtön az első feladatnál az ő segítsége kell a megoldáshoz. Csak hogy a történet teljes legyen tovább szólok. - Készítek majd egy hasonló méretű csövet, s bizony azt neked kell visszapakolni és bedugni. - remélem, hogy nem fogja rögtön feladni.
Kicsit zavarba jövök a visszakérdezéstől, mert most először rémlik fel, hogy talán nem is Alecről van szó… vagy Aine nem tudja az igazi nevét. Utóbbit azonnal elvetem, egy-két hétig lehetne ilyen tévedésben élni, de aztán hamar kibukna a dolog. Marad az első opció, ami miatt most úgy érzem bocsánatot kellene kérnem majd Alectől. - Ja, bocsi, Alec-re asszociáltam először. – Bököm ki végül. – Valamiért úgy rémlett, hogy ő hozott ide. Mármint nem ide-ide.. – mutatok a talpunk alatti földre – …hanem Rebelliumba. De akkor Henry, értem. Megvonom végül vállamat és elkönyvelem, hogy szaladgál a hegy alatti városunkban egy Henry nevű fickó, aki perdai csajjal hetyeg és ezek szerint nem törzsvendég a Rebellivóban, mert hogy nem ismerem. - De kedves vagy, de nem fogadhatom el. – Megrázom fejem tiltakozásul. – Maradjon meg különleges alkalmakra neked, hozzád illik ez az illat. Mivel nincs szándékomban sajnáltatni magam, ezért nem fűzöm hozzá, hogy úgysincs kilátásban túl sok különleges alkalom nekem, míg Aine ha már túltette magát Henry-n, biztos több lehetősége lesz. És tényleg hozzá jobban illik, én megvagyok a perdai virágos szappanommal és ezután is megleszek, mert ezek szerint e feketepiacon sem terjed még a parfüm-biznisz. - De a biztonság kedvéért csak Rebelliumban, vagy ha egyszer visszaengednek, akkor Elorakban használd inkább. Ki tudja, hogy nem-e grodrak csalogató illatról van-e szó, jobb ha nem magán teszteli. Persze ha nagyon erősködik, hogy tegyem el, akkor engedek a szelíd erőszaknak és legfeljebb majd olyankor használom, ha közös programot szervezünk, így olyan lenne, mintha ő is viselné az illatot. - Jó hozzáállás. – Paskolom meg kezét megerősítésül. Habár hiszem, hogy hamarosan találkozik majd a megfelelő személlyel, aki még jobban is illik majd hozzá, mint ez a Henry, de nem mondom ki, mert az már meglehetősen bazárian hatna. - Oké, oké! Nyugtázom a végén mindkét mondatát, emlékeztetem majd a beígért műszakirajz-órára és megnyugodva szusszanok, szól, ha kellenék. - Hm, ezzel már-már luxus-lakosztályod lesz. - Elismerőn bólogatok, majd kacsintva hozzáfűzöm. – Remélem majd áthívsz akkor is, amikor elkészülsz vele. Természetesen kíváncsi vagyok, mit fog kihozni új lakrészéből, és annak is örülök, hogy láthatom a fejlődést is, a mostani állapothoz képest hová fog eljutni. Csak mindehhez legislegelőször haza kéne jutnunk, mert addig jelen állapotában sem tudom megcsodálni a szobáját. Ezért hát fél karral (igazából csak kézzel, de az nem hangzik olyan jól) eltűnök a motorban. - Gondoltam, hogy felkészülten érkeztél. Vigyorgok vissza rá és elengedem hát a csövet és kihúzom a kezemet, hogy be tudjam kenni a tuti zsírjával. A vigyorom leolvad, amint megérzem az előzetesen bejelentett szagot. - Uhh, ez tényleg masszív szag. – Fintorodok el, de mivel előre fel tudtam készülni rá, azért nem olyan kibírhatatlan. – Csak ha előbb te kensz magadnak ilyen arcmaszkot. Ugratom nagy bátran, mert úgy vélem nem kenne ilyesmit magára, szóval meglehetősen biztos vagyok benne, hogy nem lesz következménye szavaimnak. Közben elveszem a kenőcsöt és szigorúan szájon át lélegezve bekenekedek. - Bekenem, hogy legalább rád ne kerüljön belőle feleslegesen. - Ezzel feláldozom mindkét kezemet a jó ügy oltárán. – Gyorsan zárd vissza, ennyinek elégnek kell lennie. Visszaadom a tégelyt, én pedig most már egész könnyen kihúzom a cső végét. - És honnan szerzel csövet? Még pótalkatrészek is vannak nálad? Kíváncsiskodok és úgy tartom el magamtól a kezeimet, hogy lehetőleg egyikünk se legyen szélirányban. - Szerinted mennyi ideig fog tartani? Csak mert lehet mondhatnánk, hogy ez most különleges alkalom és fújhatnál mindkettőnkre a parfümből. Azt hittem az emberek orra, mármint szaglása egy idő után elfárad, de én még mindig határozottan érzem a büdöset, szélirány ide vagy oda.
Ismét válaszolatlanul hagyom a kérdését, elvégre, ha csak opció, akkor nem volt rá szükség, így nem azt választottam, ez ennyire egyszerű. Bennem nem kell semmi bonyolult dolgot keresni, én aztán egyszerű vagyok, mint egy lélegzetvétel. 
(10 oldalú.) :
//
