Lótuszfény nevét a neonfények miatt kapta. Tulajdonosa ugyanis egykor látott egy képet egy lótuszról és a színvilága annyira megtetszett, hogy közölte: erről fog bárt csinálni (még ha nem is sikerült neki). Csak és kizárólag a Dominiumon készült alkoholokat lehet itt kapni. A kancelláriához való hűsége miatt minden csempészárutól távol tartja magát és mivel közkeletű a pártállása, nagyon meg sem keresik efféle portékákkal. Mégis sokan járnak ide szívesen könnyed estéken, ha csak a Kancellárok által betartott mennyiségű italt kívánják fogyasztani. A bár két szintes, a felső szintje leginkább galéria, melyről könnyedén lelátni az alsókra - itt nem egyszer bújnak el a kíváncsiskodó szemek vagy éppen kíváncsiskodó szemek elől.
Az utolsó órám után úgy éreztem, hogy valamit csinálnom kell, hogy rendezzem a gondolataimat Maple-val és a testvérével kapcsolatban. Fogalmam sincs miért ilyen lenéző velem, de ez nem is izgat igazán. Inkább az foglalkoztat, hogy miként bánik a húgával. Nekem nincs testvérem, - csak féltestvéreim, akikkel soha nem is találkoztam - így eredendően egyedül nőttem fel. Talán, ha más oldalról közelítem meg a dolgot, akkor még megértem. De valamiért, nem megy a fejembe ez a fogadásuk. Amikor tudomást szereztem róla, meglepődtem rajta. Azt nem kétlem, hogy igaz lehet, bár csak a folyosón hallottam a bátyja szavaiból, mikor indulni készültem. Nagyon el volt a haverjaival - és lehet-, hogy nem is sejti, hogy én hallottam, amit beszéltek. Elég hangosan elemezték ki a fogadás tárgyát és akaratlanul is a fülembe jutott. Azon már meg se lepődtem, hogy Meeren magának akarja a győzelmet, és ezért mindent el fog követni. Miközben leülök a bárban a felső szinten egy itallal, egyáltalán nem izgat, hogy kik vannak körülöttem. Eddig is sokszor voltam a magányomban, és most se zavar. A délutáni időpont kedvez is a gondolataim rendezésére, mivel nincs telt ház. A poharamat forgatva ülök a széken és bámulok a semmibe. Jó is, hogy most kevesen vannak, de még mindig a lány jár a fejemben, s az, hogy neki mi erről a véleménye. Ahogy arra is kíváncsi vagyok, rólam mit gondol… Lehet, hogy hasonlóképp vélekedik a személyemről, de az is lehet, hogy teljesen másként.. Jó lenne megtudnom, hogy őszintén mi a véleménye erről a házassági fogadásról, és erről a délelőtti egy óráról, amióta összekoccantunk véletlen a folyosón. Érdekelne a véleménye, ha egyáltalán valamit is feltételez rólam, ha már a tesója kimutatta a foga fehérjét felém, mert az apám fia vagyok. Rendelek még egy italt, talán elveszi a gondolataimat Maple-ról és ismét önmagam leszek… Talán…
Szükségem volt egy kis gondolkodásra. Meeran, ahogy az várható volt, beárult anyáéknak, akik elég rendesen leszidtak érte – mintha nem kaptam volna meg a magamét eléggé. Tudom, hogy jót akarnak, de akkor is rosszul esett. Azért hálás voltam, hogy soha nem kiabáltak velünk, vagy emeltek ránk kezet, mégis rosszul esett, hogy nehezményezték Chris barátságát. Ők már szerettek volna férjhez adni, és erre koncentrálni, de néhány óra nem elég, hogy meggyőződjünk arról, tetszik-e a másik ÚGY is. Vagy igen? Ki érti ezt… a bátyám könnyen van, pasi, és jóképű is, neki nem nehéz ez, és ezt simán le tudta kommunikálni a választottjával, hogy őt szeretné. Nekem ez nem megy. Én azt akarom, hogy ne csak a törvényi kötelesség miatt legyen velem valaki. Hanem hogy valóban kedveljen, hogy ne keseredjen meg élete végére mellettem, mert mondjuk mást választott volna, de csak én voltam elérhető közelségben. Ilyet is hallottam már. A fogadás híre terjedt, és az elmúlt napokban akadt is Meeran barátai közül néhány lelkes jelentkező, miután elmondta nekik, hogy még semmi sem dőlt el. Rám hagyja már a választást a jelentkezők közül, ő csak segít ismerkedni. - Bocsi, szabad ez a hely még? – leültem volna az első helyre, amit kinéztem, de annál az asztalnál már ült valaki. Csak felnézve jöttem rá, hogy ki az. - Öhm, szia. Bocs a bátyám múltkori viselkedése miatt – dadogtam zavartan. Chris volt az. Azért remélem, még a barátságunknak nem lőttek Meeran vehemens közbeszólása miatt. Hé, Meeran csak azt kötötte ki, hogy ne keverjen bajba. Amúgy meg… azzal barátkozok, akivel akarok. Én legalábbis így gondolom, amíg az a barát kancellária-hű, mert a családom is az. Én meg nem mennék a szeretteim ellenébe. - Azt mondtuk, nincs több titok, ugye? Ne haragudj, hogy nem szóltam róla. A fogadás csak annyiból áll, hogy lesz esküvő. Hogy kivel… az rajtam múlik – Nem tudom, érdekli-e egyáltalán még, azok után, hogy majdnem bajba kerültünk, és reméltem, nem akarja az apját sem a bátyámra uszítani. Jó lenne, ha se az anyával, se a babával nem történne emiatt komplikáció. Nagyon várom az unokatesómat, igaz, még a nevét is el kéne döntenem. - Ugye még nem kerültem fel az ellenség-listádra? – a korábbi gombóc visszaszökött a torkomra, a tálcámat letettem azért az asztalra, de ha mégse tűrne meg maga mellett, még mindig van lehetőségem máshova leülni.
Csendesen ülök magamban és egyáltalán nem érdekelnek a körülöttem elhaladók. Az első pohár italom felénél tartok, mikor egy ismerős hang szólít meg. Eleinte azt hittem, hogy csak képzelődöm, de aztán felemelve a tekintetem a kérdezőre, Maple-t látom az asztalom mellett. A félhomályban az arcát nem látom tisztán, de a hangján érződik a bocsánatkérés a testvérével történtek miatt. -Szia. Szabad a hely. – biccentek a fejemmel a másik szék felé, ha úgy döntene, leül rá. -Megszoktam, hogy sokaknak a bögyében vagyok… Spongyát rá!- kortyolok az italomból, majd lerakom magam elé. Érdekes, hogy őrá gondoltam az imént és most meg is jelent. Egy apró sóhaj hagyja el az ajkamat, bár ez nem a lány felé szól. -Igy van. Nincs több titok. – egy halvány mosoly fut végig rajtam, bár inkább a helyzet hozza ki belőlem, mivelhogy előbb én nem mutatkoztam be teljes névvel neki, majd ő nem árulta el, hogy fogadást kötött a bátyjával. -Rendben. Legalább te döntöd el, hogy kit választasz, és nem a családtagod. Ez elfogadhatónak tűnik. A bátyád nem kedvel engem, ahogy láttam…De, megértem….Egy Kancellár fia vagyok a szemében…- halkan teszem hozzá, majd emelem ismét a poharat az ajkamhoz. A következő kérdése viszont meglepetéssel szolgál. -Miért kerülnél fel az „ellenség-listámra”?! Nem hiszem, hogy így lenne… és miért gondolod így?- kérdezek vissza rá, bár jelenleg nem tudom hová illeszteni ezt a kérdését. Érdeklődve figyelem az arcát és égek a vágytól, hogy megtudjam, mit gondol rólam. Nem hinném, hogy okot adtam volna arra, hogy így érezze… -Nagyon megdorgáltak otthon téged, miattam?- remélem, hogy nem így történt, de a látottak alapján, mindent kinézek a testvéréből.
A hozzászólást Christopher Hart összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Márc. 11, 2020 8:49 pm-kor.
Megkönnyebbülten lélegeztem fel, hogy még nincs köztünk csatabárd, és leülhettem az asztalához. A bátyámnak nem biztos, hogy az nem tetszett, hogy kancellár fia. Vagyis, nem tudom, mert gondolatolvasóink ugye nincsenek, nem lehetséges. Nem tudok róla, hogy lehetne. Pedig néha nagyon örülnék neki, ha tudnám, mi jár Meeran fejében, vagy most, jelen esetben Christopher Hart mire gondolhat. - Annyira nem volt vészes. A tanulmányaim miatt aggódtak, hogy ezért komoly szankciókra számíthatok esetleg – és tényleg így is van. De a magamét úgy vélem, rendesen megkaptam, senki nem foghatná a szüleimre véleményem szerint, hogy nem végeznek nevelésem terén jó munkát. - Szerintem azt hiszik, hogy kihasználod a helyzetet, hogy ki az apád. Elvégre… a legtöbb ember megtenné – talán még én is, ki tudja, nem jártam a cipőjében, nem tudhatom, mivel jár magas rangú beosztott gyermekének lenni. – De te is sokat emlegeted ezt, talán azért gondolják ezt rólad. Nem mertem jobban belemenni a témába, hátha kényes terepre tévednék, nem kéne többször. - Igen, dönthetek. Nem hittem benne, hogy még időben férjhez tudnék menni a kancellária beavatkozása nélkül. Erre ő meg rávágta, hogy de. És akkor így jutottunk el a fogadásig. Hiszem, ha látom azt az esküvőt – avattam be a fogadás részleteibe, tényleg semmi előre megfontolt szándék nem volt benne, illetve de, az, hogy teljesíthessem a törvényben előírt kötelezettségem, és nem éreztem úgy, hogy szégyellnem kéne, amiért ebben némi segítséget kaptam. - Mert olyan fura arccal méregettétek egymást. Elég félelmetes volt – vallottam be. Nem gondoltam volna, hogy Chris ilyen hirtelen tud változni. – Meeranra se haragudj, kérlek, ő csak félt. Próbáltam a tesóm védelmére kelni, mert hát… a tesóm előbbre való, bárki bármit is gondol, ő a családomhoz tartozott. Chris meg a baráti körömhöz és talán lehetne több is akár, még nem tudom. Kellemesnek kellemes társaság, inkább az a kérdés, a környezetünk ehhez mit szólna? Vajon tényleg tetszem neki, ahogy Meeran állítja? Hogy derítsem ki? Nem értek ehhez a praktikákhoz. - Anyáék egyébként üzenik, hogy semmi bajuk a barátságunkkal a továbbiakban, amennyiben a programjaink nem ütköznek más kötelezettségeinkkel – „tolmácsoltam” anyáék véleményét. Annyira a patológus foglalkozásnak nem örültek, de amint a bátyám elárulta, hogy Chris egy kancellár gyermeke, nos… megváltozott a véleményük némileg.
-Ennek örülök, hogy nem kapál nagyon tőlük … miattam. – teszem le a poharat az asztalra. –Ahh..Igen! Az apám! – húzódik féloldalasan a szám, de ez nem nevezhető nevetésnek, inkább valami másnak. –Mindenki ezzel jön, hogy milyen remek ember és csak miatta vagyok különc, mert a génjeit örököltem.. s vele a hatalmat...– mondom kissé szomorú hangvétellel, bár nem hiszem, hogy érti, mire gondolok. -Nem vagyok a többséghez tartozó, amit hisznek rólam az apám révén! – nézek rá, de a szemeim nem tükröznek lelkesedést, inkább közömbösséget. –Soha nem volt mellettem, ahogy az anyám mellett se, és születésem után nem is láttam…- itt megint egy sóhaj hagyja el az ajkam, de igazából csak azért mondom el neki, hogy értse, miért érzem a „vádakat” ennyire igazságtalannak a családja részéről. Persze, nincs mögötte bennem semmiféle harag vagy ellenérzés, csak az elmúlt 19 évem alatt, valamilyen formán mindig erre jutott mindenki, hogy én csak kihasználom a származásom és mást nem is tehetnék önállóan. Most se tudom, miért mondom el neki mindezt, bár lehet, hogy úgyis megtudná, és jobb is, ha az én számból hallja először. -Ebben megértelek. Engem is piszkálnak, hogy mikor nősülök a Törvényben foglaltak szerint, de majdnem egy év haladékom van még… és eddig nem találtam olyan lányt, akivel el tudnám képzelni a jövőt. Bár… talán… - harapom el a szavam, mielőtt elszólnám magam, hogy nagyon is tetszik nekem Maple, de inkább nem folytatom a mondatom és váltok a másik kérdésére. -A fivérek már csak ilyenek! Nem haragszom rá… csak alaptalanul vádolt meg olyannal ami… De, oké! Felejtsük is el! Rendben?- nézek a szemébe a lánynak, de nem tudom eldönteni, hogy ő mit gondol igazából rólam. Sok minden ellenem szól, és biztosan hallott sok mindent az apámról, csak az a bökkenő, hogy ő nem én vagyok… -Ez jó hír… Vagyis... ennek örülök! – na, már megint zavarban vagyok a jelenlétében, és hirtelen ki is csúszik a számon, hogy örömmel tölt el, hogy nem kaptam tiltást a szüleitől és szabadon találkozhatunk bármikor, ha úgy adódik. -Kérsz valamit inni?- ha kér, akkor rendelek neki is. Eddig eléggé el voltam merülve a gondolataimba, és csak most esett le, hogy előtte nincs egy pohár ital se. – Meghívlak rá. - remélem, hogy ezt sem érti félre és elfogadja az italmeghívásom.
- Hát még én. De jót akarnak, nem lehet hibáztatni őket, ez olyan szülős dolog, hogy aggódnak, néha akkor is, ha nem kell – vontam vállat. Én túllendültem az ügyön. Kezdtem meglátni, mi lehet a probléma Chris körül. Hogy mindi az apjára akarja kenni, amiért olyan, amilyen, pedig a hibái java részéért ő maga a felelős. Nem lehet mindig mást okolni azért, akik és amilyenek vagyunk. - Miért kell állandóan a nyomában járnod? Folyton emlegeted. Ha tényleg annyira önálló vagy, bizonyítsd be. Mert nekem úgy tűnik, hogy még mindig egy olyan szekér után akarsz futni, amelyik nem nagyon akar felvenni. Mi értelme ennek, mondd? Miért nem azokkal foglalkozol, akik meg akarnak ismerni? – hopsz, ezt lehet, nem ártott volna módosítanom, de már késő, biztosan félre fogja érteni, túlságosan úgy hangzik, mint egy keringőre hívás. Csak én utálom a keringőt, az nem az én táncom.
Jól is jött a témaváltás, mielőtt megint elrontjuk. Szép ki barátság ez. – Talán? Bár? Szóval akad jelöltje. Kit szemelhetett ki? Neki sem lehet könnyű a választott, nem túl kellemes szakma mellett párt találni, aki nem fújna azonnal visszavonulót. A múlt kor igaza volt abban, hogy egy botanikustól kevésbé kapnak frászt, pedig az én szakmám is ritka, és sejtem, hogy csak azért mondta a múltkorit, hogy bevágódjon. Talán a koccanás miatt gondolhatta, hogy jóvá kéne tennie, ki tudja. - Hé, nem volt teljesen alaptalan, mindketten jókora felelőtlenséget csináltunk, és örülhetünk, hogy ennyivel megúsztuk, hogy Mr. Wright csak kicsit kóstolgatott – emlékeztettem, hogy ha bár az én hibámból is, de nem mondott valólant a bátyám. – Bocs, hogy bajba kevertelek kis híján. Ugye nem késtél múltkor az órádról? Az a hiszti-akármi óra, már nem emlékeztem a nevére. Hát még én, gondoltam, mert azért még is csak egy baráttal gazdagodtam, és láss csodát, nem zöld, nem fotoszintetizál, nem eszik bogarakat, min mondjuk Vinnie, és szára is lábszár, úgyhogy… mással is foglalkoztam a növénymániámon kívül. - Alkoholmentesben benne vagyok, annak még elviselhető az ára – elfogadtam a meghívását, bár igaz, a gyomrom halk mocorgása jelezte, hogy lassan a kajámnak is ideje nekiállni, mielőtt még teljesen kihűl. – És te ettél ma már?
Hittem valamiben, ahogy most is hiszek. Anya is sokszor túlreagálja az aggódást felém, és ezért meg tudom érteni Maple szüleit, ebben a részben. A származásom nagyon sok mindenre „kihat”, ahogy most is úgy jött le a szavaimból, hogy a biológiai apámnak akarnék megfelelni. Egy részben talán igaz, de többségében sántít ez a megállapítás. Pont az van mögötte, hogy egyáltalán nem érdekel mások véleménye, ahogy az övé sem, mert születésem óta nem is volt kíváncsi rám. A teljes igazságot is csak később tudtam meg, hogy miért váltak el a szüleim, de sokáig magamat hibáztattam, amiért nem volt velünk soha. Úgy hittem kisfiú koromban, hogy ha kitartóan és mindenkinél jobban teljesítek, akkor büszke lesz majd rám, de korán rá kellett jönnöm, hogy ez csak hiú ábránd a részemről. Soha nem fogadott a nevére, holott kétséget kizáróan az ő gyermeke vagyok. Anya éveken át volt szomorú miatta, de a tényt, hogy nem lehet több testvérem, a betegsége miatt, így elfogadtuk végül, hogy ez lett a sorsunk. Persze szépíthetném még, hogy mennyire akartam volna azt, hogy az apám is büszke legyen rám, de ez a mai napig nem valósult meg-vagy-, nem tudok róla. -Igazad lehet… - ebbe nem is gondoltam eddig bele. Talán újra át kellene gondolnom dolgokat, bár nem hinném, hogy annyira sok közünk lenne egymáshoz az apámmal, de egy kívülálló, lehet, másként látja. – Engem? Megismerni?- ez új információ. Eddig nem tapasztaltam, hogy észre vettem volna ilyesmit. Csak nem, valaki konkrét személyre céloz ezzel? Mi van?! Pislogni is elfelejtek, ahogy járnak a fejemben a gondolatok. Lehetséges, hogy magára utalt ezzel? Pontosan nem értem, de nem is lenne ellenemre, ha ez igaz lenne. Inkább nem kérdezek rá, mert félő, hogy félreértené. -ÖÖ… igen. Van, aki tetszik.. Csak még nem tudja, hogy így van. – Ezt aztán jól megkutyulva adtam elő! Ha most többet kellene elárulnom a gondolataimból, akkor lehet, életemben először vörösödne a képem. Ahányszor a közelében vagyok ennek a lánynak, nem tudom miért, de zavarba hoz. Arról nem beszélve, hogy az elmúlt fél órában is ő járt az eszembe és most meg is jelent. Basszuuuss Chris! Totálisan elmentek otthonról nálad! Mi történik velem?! -Mr. Wright, még jobban belém kötött volna, ha nem csöngetnek ki, abban a percben!- ez, azért megmosolyogtat, hogy valami nem változott. Mindig voltak köztünk súrlódások, és független attól, hogy ki vagyok. De, mindegy is! Ezen már kár agyalnom… -Nem késtem el. Időben odaértem. – igaz, hogy öt perccel a kezdés előtt, de végül is időben voltam még. Nem maradtam le semmiről. -Válassz nyugodtan! – mutatok a kínálatra, majd rendelem is, amit kér. – Ezek nem tartalmaznak alkoholt. Még nem ettem. Éhes vagy?- hallom, a gyomra jelzését, és ha ne is mondja ki, sejtem, hogy ő sem evett ma még semmit, ahogy én se jutottam odáig, hogy kajáljak. – Mehetnénk enni is, ha nem kell sietned? – ez sem valami frappáns invitálás a részemről, de mentségemre legyen szólva, hogy lassan fogalmam sincs, mit tegyek, hogy ne szúrjam el a kezdődő barátságunkat. Nagyon tetszik a lány, és ezt nem tagadom! Csak az a bibi, hogy nekem fogalmam sincs arról, hogy ő mit gondol rólam, vagy egyáltalán tetszem-e neki? Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz a kapcsolatteremtés a másik nemmel, aki ráadásul tetszik is, és vonzónak találom. Most kellene homlokon csapnom magam, amiért ennyire tanácstalan vagyok vele? Azt se tudom, hogy mit kellene tennem, nehogy megbántsam… Nagyon tetszik … S most előszór nem tudom, mit tegyek...
Nem nagyon hittem benne eleinte, hogy felfogja majd, mit akarok közölni. Általában jó alaposan melléfogalmazok, aztán meg javíthatom ki magam, de úgy nézett ki, ezúttal nem szúrtam el. Persze, érzek részvétet iránta, amiért az apja elhagyta őket, de ez a folytonos önsajnáltatás láthatóan nem tett jót neki. - Nézd, önsajnáltatásért még senkit se kedveltek meg – nem hallottam ilyet, hogy ez bárkit is meghatott volna. Ahhoz már nagyon nyúlszívűnek kell lennie valakinek. – Igen, például én. Egek, mégis miféle burokban élt eddig ez a srác? Mintha minimum perdai nyelven beszéltem volna hozzá eddig. Pedig eskü nem beszélem a nyelvet, nem is szándékoztam odautazni. - És hol a gond? Odamész hozzá, férfiként viselkedsz és közlöd vele, mi az ábra. Vagy, ha nincs merszed hozzá, mert félsz, hogy nemet mondana, akkor akár a CsH-t is hívhatod segítségül, bár az egy kicsit aljas húzás lenne. – Nem tudom, ki a szerencsés hölgy, már ha fogalmazhatok így, de ha valaha valami sikert el akar érni az életben a jómadarunk, akkor muszáj lesz, hogy megemberelje magát, és határozottabb legyen. - Én azt gondolom, nem a pontjaiddal van a baja, ha nem a néha mutatott arroganciáddal. És ezt érzik az emberek, még ha nem is mindenki olyan jó emberismerő, de én is féltem, hogy most fogod leszedni a fejem, amikor neked mentem. Pedig abszolúte nem terveztem be a napomba, hogy én most akkor direkt nekikoccanok valakinek - Én meg a másik rosszabb fele voltam az érmének. Jogosan gyanúsíthatna naivitással, ezzel tisztában is vagyok, de nem akartam úgy élni, hogy mindenben rögtön a legrosszabbat lássam. Az is borzasztó egy véglete az érzelmi spektrumoknak. - Ezt választom – mutattam rá egy finomnak tűnő, kék üdítőszerűségre. Reméljük, nem csak illusztráció ez a kijelző panelen, hanem ízre is jó. - Én nem sietek, nekem már itt a vacsorám – mutattam a tálcán terülő finomságra. Bár még nem tudom, hogy finom-e, elfeledkeztem róla. - Tied lehet az egyik adag – ajánlottam fel, ennyivel úgyse fogok egyszerre megbírni.
Önsajnálat?! Most miről beszél?! Ahogy itt ül az asztalnál és hallom a szavait, gondolkodóba esek. Mondtam volna olyasmit, hogy sajnáltassam magam?Nem hinném… De, bizonyára valamit akkor félreértett a szavaimból. Az apám születésem óta nem kíváncsi rám és én se kerestem az évek alatt. Gyerekkoromban volt bennem egy megfelelési vágy, amiről azt hittem, hogy kivívhatom majd a figyelmét felém, de aztán erről is lemondtam. Tisztában vagyok vele, hogy Kancellár és –ha nem is kelnék úgy fel-akkor valaki mindig emlékeztet az ősömre. A külső, látható hasonlóság miatt is történik mindig, hogy a „hírem” hamarabb ér el az emberekhez, mint megismernének. Eddig is a magam erejéből küzdöttem fel a mostani tudásom szintjére, és magam is folytatom tovább a tanulmányaimat. Anya támogat mindenben, de eleinte féltett, hogy olyan ambiciózus leszek, mint Dorian. Nem tévedett, bár még van mit csiszolnom, hogy hozzá „felérjek” ebben is. Amikor kimondja, hogy „például én”, aki megismerné, majdnem bennakad a levegőm. Gyorsan nyelek egyet, de úgy érzem, mintha kiszáradt volna a szám. A gombóc is mintha visszatért volna a torkomba, és ahogy kapom a tanácsot, hogy álljak elé annak a hölgynek, és legyek férfi… tényleg megdöbbenek. Még szerencse, hogy a világítás elég gyér, - remélem így az arcomat se láthatja tisztán-, ahogy keresem a szavakat válaszként. A következő, amit kapok tőle a Biokémia Tanárával kapcsolatos. Jó, tudom, hogy néha arrogánsabb vagyok, mint az átlag, de amúgy se komázzuk egymást Mr. Wright-al. Mire a tudatomig ér, amit beszél, máris a koccanásos esetre tér, ami megint egy nem várt információt tartalmaz. Félt tőlem, hogy leszedem a fejét, emiatt? ÖÖ… Ennyire mást gondol rólam? Ezt se nagyon értem, de biztosan úgy van… Feltételezné, hogy egy véletlen miatt elválasztanám a fejét a nyakáról? ÖÖö.. ez meglepett.. Tényleg ezt hitte rólam _emiatt_? Mire összeszedem a gondolataimat és végigfuttatom az elmúlt eseményeket a fejemben, addigra választ is egy italt a kínálatból. Megrendelve a kért üdítőt, ki is hozatom az asztalunkhoz. Közben még nem válaszoltam, ami a merszemre utalt, hogy a lány elé állva elmondjam neki. Hogy a fenébe közöljem most vele, hogy pontosan Ő az, aki nagyon is tetszik nekem?! De a családja nem hinném, hogy jó szemmel nézné a kapcsolatunkat. Egyelőre nem mondom el neki, de ha alkalmasabb pillanat adódik, akkor közölni fogom vele, legalábbis ez a szándékom. -Az italod hamarosan megérkezik. – nézek rá, és ha eddig nem találkozott volna össze a szemünk írisze, akkor most biztosan. Az evés már ki is ment a fejemből, de a felajánlott adag visszazökkent a valóságba. –Köszönöm, elfogadom… de, csak egy feltétellel…- vágom rá, bár igazából nem akarnám elfogadni, de olyan kedvesen ajánlja fel, hogy megbántanám, ha elutasítanám az ételét. - Akkor majd viszonzásul, meghívlak én is egy vacsorára, hogy egálban legyünk. Rendben így?- talán nem voltam ezzel a maghívással merész, és nem érti félre a szándékomat. – Vagy ebédre, ahogy szeretnéd!- javítom ki magam, hogy lehetőséget adjak neki a választásra. Fogalmam sincs, hogy mit tart illendőnek vagy még elfogadhatónak, de mindenképpen szeretném viszonozni a kedvességét, amit irányomban mutat. – Mindig ennyi étel van nálad? –mosolyodom el a mennyiség láttán, bár ha jól sejtem, akkor az anyukája csomagolta neki. Mintha anya rokona volna az ő anyukája. Úgy látszik, hogy ez nem csak nálunk divat...
Nem olyan rossz. De nem is tökéletes, viszont a nagy törtetésben sokszor meggondolatlan. Én meg a naiv meggondolatlan. Azt hiszem, amolyan zsák a foltját-eset. Látnia kéne a saját arcát arra, ahogy reagált az ötletemre, hogy mit tegyen a hölggyel. De most komolyan, mi ebben olyan nagy cucc? Egy srácnak nem ciki annyira, ha esetleg elutasítják. - Mondom, ha ennyire félsz attól, hogy kikosaraz, akkor még mindig ott a Családi Hivatal, úgy tudom, nekik kell az ilyesmi igényeket jóváhagyni – osztottam meg a tippemet, aztán eszembe jutott még valami. – Óóóó. Tényleg. Nem tudom, hallottál-e róla, de a legjobb barátnőmet sikerült egy kancellárnak eljegyeznie. De ő nem nagyon vevő a kapcsolatra. Van esély megvétózni a házasságot? Segíteni akartam Lizzy-n, bár egyelőre nem akartam elmondani, hogy épp az apja az, mert akkor tuti kiborul. Lizzy három évvel fiatalabb Chrisnél, és akkor szólítsa mostoha-anyunak? Bár igaz, nincs kapcsolat köztük a biológián kívül, mármint Dorian és a fia közt, de… attól még az apja. A DNS-ünk ritka nagy spicli tud lenni, ugye? - Lizzy még csak tizenhat éves, nem is házasíhtató korú, de a fazon nem nagyon akarja megvárni azt az egy évet. És már van két vele egykorú lánya. Te mit tennél a helyében? – többen összefogva csak okosabbak leszünk. Lizzy a legjobb barátnőm, és nem akarom, hogy olyasmire kényszerítsék, ami… ami abszurd. Csak van valaki, akinek van lehetősége nemet mondani helyette is. - Tudok várni, és rendben, lehet róla szó. Hát, akkor jó étvágyat – vigyorodtam el, s már kanállal kezemben készen álltam, hogy nekiessek a vacsorámnak – Ja, csak most lettem ennyire éhes, hosszú napom volt, és alig ettem valamit, ideje pótolni.
Most komolyan?! Kérvényezzem a Családügyinél, hogy feleségnek kérném Maple-t? Ettől biztos felállna a nem létező szőr a hátán a családjának.. a bátyjának viszont biztos! Az első benyomás és az első találkozásunk se sikeredett valami fényesre, de ha a napokban megkapnák a CSH Hivatalos értesítését a házasságra, szerintem kitörne a parasztgyalázat.. vagy, egyéb: Vendetta.. -Nem a kikosarazás miatt félek, hanem attól, hogy nem viszonozná az érzelmeket, ha megtudná, hogy hogyan … De, még nem tudom, hogy a családja mit szólna hozzá… Nem szeretném, ha kényszernek érezné a kérvényezésemet, s azt sem akarnám, hogy ha ez boldogtalanná tenné.. csak most ismertem meg Őt... – nem is merek tovább beszélni erről. Lehet, hogy valamit sejt a szavaim mögött, de még nem merem kimondani a nevét. Fogalmam sincs, hogy mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy képes lennék tényleg megtenni a szükséges lépéseket, hogy elvehessem feleségül. Mielőtt még ebben jobban elmerülnék, említ egy ismerősnek hangzó nevet, akivel nemrég találkoztam talán az Üzletben, mikor öltönyért mentem.. Hogy, mi? Egy Kancellár eljegyezte? Nem ismerek olyat, aki nősülés előtt állna.. Vagyis.. Ahhh! Az nem lehet! –rázom meg a fejem, hihetetlennek tartva a felvetést is, hogy az apám nősülne meg ismét. -Fogalmam sincs!… Nem lehet követni egy Kancellár észjárását.. - válaszolom, de megint csak egy olyan infót mondd, ami egyre gyanúsabb! … „két lánya van”… Mi van? Apám veszi el azt a lányt? A döbbenetem lehet kiül az arcomra, bár meg se tudok szólalni a felismerés után. De, azt hiszem, hogy közben megint egy újabb meglepetést kapok, hogy Maple és Lizzy barátnők! Szóval ismerik is egymást?! Egyre érdekesebb ez a nap… A felkínált vacsorára terelődik a figyelmem, hogy a gondolataimat rendezni tudjam. – Köszönöm. Neked is jó étvágyat! – veszem a kezembe az evőeszközöket és nekilátok enni, ha a lány is falatozik. A gondolataim még mindig azon jár, amit most mondott és alig tudom elhinni. Apám ismét nősül?! Egy 16 éves lányt vesz el, aki annyi idős, mint a féltestvéreim? Basszuuss!… Mi jön még ma? -Szerinted nem lenne jó, ha Kancellár-né lenne a barátnődből? Lehet, hogy ő annyira nem is bánná? Egy csomó kiváltsága lenne vele… - puhatolózok a kérdést körbejárva, bár fogalmam sincs, hogy mit is gondoljak erről. Döbbenet!
Ez kezd egyre bulisabb lenni. Szegény csaj, lehet, nem is tudja, hogy mi van. De jobb lenne, ha Chris lépne, mert így a végén más csapja le a kezéről, aztán ő meg ott marad hoppon. Elvégre nem én vagyok egyedül, aki némi rásegítést kapott, egy lelkes bátyónak hála. Meeran pedig egész jó ebben, hogy kicsit reklámozzon. - Honnan veszed? Ha meg se kérdezed, akkor onnét tudod, hogy közömbös vagy-e számára, vagy sem? – elgondolkodtam, hogy biztos jó választás volt-e a botanika. Néha úgy érzem magam a barátaim körében, mint egy mini-pszichológus. Aztán meg kapom az értetlen tekintetet, mert többnyire nem azt mondom, amit hallani szeretnének. Naná, mert nem kérik, hogy azt mondjam. - Amúgy meg nincs veszteni valód. Kérdezd meg. Nekem is van már, aki tetszik, csak fogalmam sincs, mit gondoljak róla – oké, Maple, szedd össze magad. Ahogy sógorasszony tanította, a férfiak se legyőzhetetlenek. Sőt. Néha könnyebben elszólják magukat, mint gondolnánk. A sógornőm egy kimondottan aranyos teremtés, örülök, hogy Meeran őt választotta. - Nekem két ötletem támadt. Egy: másik kancellár is beszáll a buliba. Kettő: nyilvánítsák még alkalmatlannak a házasságra. Lizzy nagyon nem szeretné ezt, egyáltalán még házasodni se akar, elvégre csak tizenhat. Mr. Castillo legalább az egy évet kiváratná – Áucs. Ez fájni fog. Fel vagyok rá készülve, hogy visszafogjam, ha esetleg rohanna megtámadni az apját meggondolatlan érzelmi hévben. És arra is, hogy ezek után minimum megutál bennünket. Vagy Castillo-t, ha ez még jobban lehetséges. De én eltökéltem, hogy kancelláriahűségem ide, vagy oda, a barátaim elsőbbséget élveznek, és megmozgatok minden követ Lizzy felszabadítására. Hm, még a flotta is egy esélyes lehetőség. Nekik is haladékuk van, ha jól tudom. - Öhm… jó étvágyat – Csodás vacsora, ilyen hírek mellett, mi?
Még meg se melegedett a gondolat bennem, hogy mit tegyek, és máris kapom a jobbnál- jobb ötleteket a megkérdezésre. Egy pár levegőnyi időt azért próbálok magamnak nyerni, ha már ennyire nyíltan ki kell fejeznem, amit érzek. Bár azt se tudom, hogyan kezdjek bele… -Rendben! – nézek rá és összeszedem minden bátorságomat, ahogy határozottságomat. –Igazad van! Meg kell tennem, hogy tisztázva legyen!- teszem le a villát és a kést a kezemből, hogy teljes figyelemmel legyek rá, ahogy a kérdés komolysága is megköveteli ezt. -Figyelj, Maple! Nemrég találkoztunk, de úgy érzem, hogy nem vagyunk közömbösek egymás iránt. A bátyád nem volt velem valami baráti, de ezt nem veszem tőle zokon. Tudom, hogy testvéredként óv és véd téged… De, kérdeznék tőled valamit!- nézek egyenesen a szemébe, ha nem fordul el, vagy nem hagy ott most engem az asztaltól távozva. – Elképzelhetőnek tartod, hogy több is lehetne köztünk, mint barátság? Lennél a Barátnőm? – na, lehet ez most elég lényegre törő mondatként hangzott, de inkább nyíltan és köntörfalazás nélkül kérdezek rá, hogy mit gondol rólam és esélyt adna egy kapcsolat kezdetének és aztán a továbbiakra? A gombóc a torkomban még mindig ott van, de most már a gyomrom is összeszorult, mert itt dől el, hogy mit válaszol. Azt mondta, hogy bátran álljak a hölgy elé és kérdezzek rá… Most megtettem! Nem vagyok nagy tapasztalattal a nők terén, de a nyíltságot nagyra értékelem. - Van esélyem, hogy „igen” lesz a válaszod a kérdésemre?- izgulok, de igyekszem megtartani a hidegvéremet. A szív ügyeiben nem lehet okosnak lenni, csak a sorsra bízom magam, ahogy a válaszára. Az még mindig a fejemben motoszkál, hogy az apám újranősül, és ezt még nem tudom felfogni… ahogy erre se számítottam, hogy találkozom Maple-val, aki teljesen elvarázsolt. Jelenleg ez a legfontosabb kérdés, és csak aztán tudok koncentrálni a többire… Izgulok mit fog felelni… Már éhes se vagyok…
Először mosolyogni akartam, hogy na, végre hajlandó a talpára állni, ám a mosoly az arcomra fagyott, a falat meg, amit épp lenyeltem volna, rossz útra tévedt, úgyhogy krahácsolva nyúltam az éppen érkező italomért. - Mi van?! – nem éppen a legelegánsabb módja az önkifejezésnek, de eléggé wtf-arcmimikát produkáltam. Hogy én lennék az? Na, jó, azt hiszem, megyek és megvizsgáltatom az orvosi részlegen a látásomat és a hallásomat, hogy minden rendben van-e, és nem én hallottam félre. Most már kezdtem átérezni, milyen lehetett szegény Lizzy-nek, amikor a jómadarunk apja közölte vele, hogy márpedig ő el akarja jegyezni. Jó, szerencsémre ott még azért nem tartunk. Miután úgy-ahogy visszanyertem a beszédkészségemet, hála a pohár üdítőnek, ami amúgy tényleg finom is, lehet, máskor is benézek ide egy pohárra, ha lesz lehetőségem, és ügyesen spórolok anyagiakban. - Öhm, ne haragudj, de ezt… ezt még át kell gondolnom – dadogtam, mint egy infantilis hülye gyerek, zavaromban. A barátnője? Jííííííz, csak rövid ideje ismerjük egymást, mi ütött ebbe a srácba? Az apja temperamentuma, fogadni mernék. Jól összekuszált most, mert ez azt jelenti, ha igent mondok, hogy Meeran+konyha veszély, illetve, hogy… ha esetleg a házasság is szándékában áll, akkor Lizzy-vel családtagok lennénk. - Hahó. Dominium hívja Christ, az előbb mondtam, hogy az apád a legjobb barátnőmet készül elvenni feleségül – csakhogy ezt se felejtsük el olyan könnyedén. Jóságos ég, mibe keveredtem? - Nem tudom. Kérnék egy kis időt hozzá, hogy dönteni tudjak – hajam mögé bújtam, mint mindig, ha zavarom eluralkodott rajtam, márpedig a fejemben most nem kicsi káosz tombolt a kérdés hallatán. Ha Chris barátnője lennék… akkor megnőne az esélye annak, hogy Dorian Castillo, ha nem is hivatalosan, mert Chris nem elismert fia, akkor is… az apósom lenne. Arról nem is beszélve, hogy Meerannal ők hogy fogják elviselni majd egymást, ha családtagok lesznek. Meg azt se tudom, mit kell tennie egy barátnőnek? Mit csináljak a fiúmmal? Hogy kell randizni, hogy ne legyen életre szóló rémálom belőle? Help me, valaki, akárki!
A kifogásolt hezitálásom végül nem várt szituációt okozott. Eddig, annyira bizonygatta, hogy álljak a sarkamra, és legyek férfi, hogy kimondjam annak a lánynak, amit eddig nem mertem felhozni sem. Persze, ő nem tudhatta, hogy kiről beszéltem, de kis híján fuldokolni kezdett a félrenyelt falattól, és az arcára kiült döbbenet és értetlenség is teljes összképet mutatott arra, hogy ezt nem várta. Igaz, én se gondoltam bele, hogy ezt így ma –és most- közlöm, ennyire hirtelen, de jobb, ha az elején tisztázódik, hányadán állunk egymással. Az eltelt pár óra alatt, szinte villámgyorsan pörögtek az események köztünk, és magam se hittem volna, hogy még éjfél előtt, ilyen kérdést fogok neki feltenni. -Rendben. Nem kell azonnal válaszolnod, ha nem akarsz. – dőlök vissza a szék támlájához. – Megértem, hogy most ez váratlanul ért.. De, hidd el, engem is. – emelem a poharamat, hogy igyak az italomból. Azt is megértem, hogy nem tud igennel válaszolni most, de azt még nem értem, hogy „kettőnkhöz” mi köze van a legjobb barátnője eljegyzése az apámmal?! -Most ez, hogy jön ide? Jelenleg nem a barátnőd és az apám leendő frigye a téma, hanem mi…- kérdezek vissza, bár még mindig nem látom az összefüggést. Azt vágom, hogy a legjobb barátnője a lány, de ettől most miért ilyen elutasító velem? Én nem az apám vagyok, és az ő döntése, nem az enyém!- De, megértelek… felejtsd is el… nem kérdeztem semmit. Ahogy mondtad, idő kell mindenhez. – vonom meg a vállam és ennyi volt. A szavai is felrémlenek előttem, amikor azt közölte, hogy „miért nem fordulok a CSH hivatalhoz?”. Most, ha beadnám a kérvényemet Maple-ra, akkor az megfelelne az elvárásainak? Vajon mitől tart? Tőlem? Igaz, hogy nemrég találkoztunk össze, úgy éreztem, hogy megmozdult köztünk a kémia, de úgy vélem, hogy nagyot tévedtem. Amúgy meg égek a vágytól, hogy megtudjam, most hirtelen mi a baja velem? Eddig nem adta jelét, hogy viszolyogna a jelenlétemtől, s most meg az apám házassága egy fiatal lánnyal a „kifogása”, hogy nem akar járni velem. Azt hiszem, hogy valamit megint nem értek… -Ha megkérlek, akkor elmondod az igazi okot, amiért most haladékot és gondolkodási időt kérsz a döntésed előtt?- valami más okot vélek a válasza mögött, és kíváncsi vagyok rá, hogy mi az.
Azt hiszem, ezután én az orvosiba megyek. Jó, lehet a CsH is belefér még az időbe, de ezt egyedül nem fogom tudni feldolgozni. Szóval, ha az imént jól értettem, akkor Dorian Castillo hivatalosan nem elismert fia azt akarja, hogy legyek a barátnője, pedig mióta is ismer? Pár napja botlottunk egymásba az iskolában. Ez veszettül kevés idő, hogy eldöntsön bármit is! Ki van a négy kereke? Lehet, őt meg agysebészhez viszem, ha van elérhető az állományból, ebben az időpontban, bár kétlem. Én inkább nem állok neki, sanszos, hogy nem jönnék ki jól egy ilyen szituációból. Kitörne az apokalipszis – ami amúgy is megtörtént az emberiség történelmében, amikor leamortizálták elődeink a Föld nevű bolygót. - Az nem kifejezés – a váratlanul szócska ide bőven kevés. Jegyzetbe bepötyögtem magamnak suttyomban a PDA-naplómba, hogy: „Drága Maple Trynnes, legközelebb kétszer gondold meg, mielőtt bárkinek valami elmés tanácsot osztanál, és az rajtad találna csattanni!” Mentés. Tökély, ezzel az emlékezetővel megvagyok. - Vázolom a helyzetet. Nem akarom az ő sztorijukat megismételni. Lizzy az apádnál is gyakornok, és… tök hirtelen és ugyanezt csinálta csak kicsit nagyobb tételben, ha érted a célzást, elvégre oktatott nagyfiú vagy – csicseregtem, kissé szarkasztikus hangon. – Szinte nem tudok rólad semmit. Miért kéne azonnal egyből a barátnőd lennem? Sorakoztatom a nem túl hatékony, de jelenleg legrövidebb távon eszembe jutó ötleteket. Addig tuti nem mondok neki igent, amíg én ezt a hozzátartozóimmal minimum át nem beszéltem, mert ez a döntésem rájuk is nem kevés kihatással lesz. - Mégis miféle igazibb okot vársz? – nem értem. Én mindent elmondtam neki, ami frusztrált a kérdésével kapcsolatban, most találkoztunk másodszorra, és ezt is pusztán véletlenül, erre lerohan, hogy legyek a barátnője. Jó, baszki, én voltam a lökött, amiért bátorítottam, de ki a frász gondolta volna, hogy engem szemelt ki? Nem tett rám különösebb utalást, amiből magamra ismerhettem volna, nesze neked, Maple, én meg a nagy ötleteim. Nem szabad magamra hallgatnom, tanulság. Jól van, ha ez a kedve őszinteség nem volt elég neki… - Nem ismerlek. Azt se tudom, hogy kell jó barátnőnek lenni. A büdös életben én még nem randiztam. What the actual hell is going on? – adtam hangot annak, ami nagy vonalakban, de az elmémben tombolt az utóbbi pár percben. Lehet, nem is Lizzy szorul megmentésre valójában, hanem én?
Az italomat kortyolva várom Maple válaszát. Az már világos számomra, hogy Lizzy és ő jó barátnők, de azt nem értem, hogy az apámmal való eljegyzésük, hogy jön ide? Sok minden megfordult a fejemben, hogy miért utasítaná el a járást velem, de ez momentán nem volt köztük. A fivérére nagyobb voksot mondtam volna, aki ellenezné a kapcsolatunkat, de ezek szerint csak részben mérvadó a szava. Persze, ragozhatná, hogy a fogadásuk miatt sem mondana igent, de azt hiszem, hogy elvesztettem a fonalat az imént. Szó nélkül hallgatom, a magyarázatát - ha ez annak szánta- és csak aztán szólalok meg. De az sem kerüli el a figyelmem, hogy valamit írogat a PDA-jára. Annyira nem izgat, hogy mit, de a szavait figyelve, nem is miattam döntött így, hanem a nemrégiben történt eljegyzés miatt, aki gyakornok az apám mellett… -Megértem, amit mondasz, de a „járás” lényege nem az, hogy megismerjük egymást? Nem azt kértem, hogy gyere hozzám feleségül… hanem, hogy szeretnélek jobban megismerni téged. S ezt nem úgy kívántam volna elintézni, hogy a CSH Hivatalt is belevontam volna. Bár… Megoldható úgy is, de választási lehetőséget kínáltam. – Azt hiszem egy szuszra elég lesz neki a mondandóm. Értetlenül állok a dolog miatt, de ha a „másik utat” követném - ahogy az apám-, akkor jogosan lehetne kiakadva rám. Nincs nagy tapasztalatom a nők terén, bár ha jól értem a szavait, akkor neki sincs a pasik terén, ami nem is lenne baj, ha nem ennyire gúnyolódó lenne a hangja. -Talán, ha nem egyből a barátnőd „esetét” hoztad volna fel, és az igazi okot közölted volna, akkor nem kérdeztem volna rá. Amúgy meg igazad van! Nem ismerlek téged, de valami oknál fogva vonzónak talállak. Csupán csak egy megérzés, hogy te is így gondoltad… De, lehet tévedtem. - teszem le a poharat és járnak a gondolataim. -Még nem randiztál? – picit meglepett, amit mond. – Ez a baj? – nézek rá, de alig hiszem el. Mármint elhiszem, hogy így van, csak kissé hihetetlennek tűnik. Na, mindegy… -Az megnyugtatna, hogy én sem vagyok valami „randi-guru”? Többnyire a laborban töltöm a nap túlnyomó részét, és tanulással. Aztán az elmélet után a gyakorlással. Nem vagyok jártas a párkapcsolat kialakításában, de reméltem, hogy együtt megpróbálhatnánk a dolgot. – Igyekszem finoman megválogatnom a szavaimat, mert úgy vélem, hogy ügyelnem kell rá, hogy ne érezze kényszernek. Amit nem is szeretnék, ha bár, eddig eléggé félresiklott a kezdés. -Kezdhetnénk újra a bemutatkozással, és az ismerkedéssel. Aztán, az idő majd eldönti, mi lesz a vége. Mit szólsz?- fogalmam sincs, hogy ebből mi sül ki, de egy második esély talán lesz köztünk. A munkám során eddig nem kellett ilyen nehéz döntéseket hoznom, mert többségében halottak.
Megkönnyebbültem, hogy felfogta a lényeget abból a káoszból, ami bennem tombolt a kérdés miatt. A barátnőjének lenni még túl gyors lenne. Talán egy pár randival odébb, esetleg, akkor igent mondanék, de így, hirtelen, nem is tudom. Igen, a randi eddig a legjobb ötlet, igaz, hogy azt se tudom, mit kell és mit illik egy randin csinálni, de ez kevésbé indít el bennem egy pánikot, minthogy egyből valaki barátnője legyek. Tulajdonképp Meeran se kényszerít rám senkit, csupán bemutat emberkéknek, aztán én eldönthetem, hogy a találkozó után akarok-e folytatást. A fogadásunk arról szólt, hogy lesz fél év múlva esküvő, mert lesz vőlegényem. - A randira igent mondok. Egyelőre érd be ennyivel, hagyjunk időt, hogy ez kialakuljon. Kedvellek, de… én egy rendes lefolyású kapcsolatról álmodoztam – vallottam be, a kérdésével kapcsolatos aggályaimat pedig egész jól fogadta. – Lizzy esetét azért hoztam fel, mert szerintem is túl gyors, időt se hagyott az apád, hogy reagáljon rá bármit is értelmesen, és ez így nem a legjobb. - Izé, köszönöm, ilyet is most hallok először – vörösödtem. Megint. Ennyi vér a fejemben, é a végén még valaki orvoshoz talál zavarni. Nyugi, a barátnőjének akar, és nem boncolni-való alanynak tesztelésre. Nem kell parázni. Egy randiba még tudtommal nem halt bele senki. Vagy igen? - Akkor próbáljuk, és meglátjuk, mit tudunk kihozni belőle – bólintottam. - Rendben. Kezdd te. Mit szeretnél rólam tudni? Mi érdekel? – Addig, amíg kérdez, lesz időm összeszedni a gondolataimat. Megnyugtat a tény, hogy ő legalább annyira „kezdő” ebben, mint én, és ő is tanulmányaira koncentrált, ami azért valljuk be, vonzó tényező. Akar valamit az élettől, és nem ócska hóbortokra fecséreli az idejét. Eltér amúgy az ideálomtól, mert én a szőke fiúkért voltam oda többnyire, de a szeme! Annyira kifejező, és élettel teli – a szakmájával ellentétben –, szinte alig bírom én elvenni róla a saját tekintetemet. Olyan, mint a víz. Megnyugodtam, hogy nem rohanunk egyből a sűrűjébe a dolgoknak, és mindennek meglesz a természetes rendje, ahogy illik. De ha ez volt az álmom, akkor most hirtelen miért is táncolnék vissza, amikor egy fiú vonzónak talál, és szívesen van a társaságomban? Mitől tartok ennyire? Egy ötletem lenne: az apja. Bár nem elismert gyermeke, mégis csak a vére, és a genetikánk ritkán meghazudtolható, bár volt már rá példa, hogy valaki túlszárnyalja az elődjeit. Nem ismertem személyesen Castillo kancellárt, de az alapján, amit Lizzy mondott róla, hasonlónak tűnnek, a külön töltött idő ellenére is. Nem tudom, ez milyen hatással lenne a későbbi életemre. Kellene-e máshogy viselkednem, mint amilyen vagyok. Olyan úri hölgyesen. Mivel jár ez egyáltalán?
Az igazat megvallva, halvány gőzöm sincs, hogy miért lyukad ki a beszélgetés bárkivel az apámhoz. Semmi közöm sincs hozzá, azon kívül, hogy a biológiai szülőm egyike. Azt most is hangoztatom, hogy az ő döntése, nem az enyém! Aztán megérkezik Maple válasza, amit nem is sejtettem, bár elhiszem szavait, mert nincs okom rá, hogy ne így tegyek. Próbálok bizalmat adni ismeretlenül, de nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet. Nem azért, mert kételkedni akarok, csak mostanában olyan helyzetekbe „keveredek”, amit eddig messze elkerültem- vagy inkább csak alkalmanként mentem bele- a nők ismeretségébe. Hosszabb kapcsolatom nem volt eddig és valahol kíváncsi is vagyok rá. Vonzónak találom, és ez tény. -Értem. – bólogatok, de nem akarom megszakítani a szavaiban. Mikor a végére ér, már sejtem, hogy miért mondta, hogy tart egy kapcsolattól. -Rendben. Próbáljuk meg, lassítva. – ezt elfogadhatónak tartom, és lehet neki is megfelelő. A következő kérdését is kézenfekvőnek tartom. Kicsit gondolkodom rajta, mit is kérdezzek, de azt hiszem, hogy tényleg kezdjük az elején. - Említetted, hogy „Én egy rendes lefolyású kapcsolatról álmodoztam”. Szeretném, ha elmondanád, hogy mik az álmaid?- nézek rá, és figyelmesen hallgatok. Érdekel, hogy mi szerinte az „ideális” kapcsolat, -mert, ahogy tudom-, mindenkinél mást jelent, és tart fontosnak. -Aztán, te kérdezz. – érdekesnek tartom ezt a fajta ismerkedési módot és egy kezdő lépésnek is betudható.
Jól esett, hogy meghallgatott, és nem kezdett el kötekedni, hogy én most miért nem omlok rögtön a karjaiba. Ahhoz, hogy bizalom alakuljon ki, idő kell, márpedig egy jó kapcsolat titka a bizalom, ezt Meeran felesége mondta. Dolgozzon meg érte a fiú, hogy kiérdemelje a kegyeimet, ő is sokáig húzta Meeran agyát, mire igent mondott, mert azt vallja, hogy ha túl könnyen megkap, akkor könnyen előfordulhat, hogy pillangósdi lesz a vége. - Hát olyan… átlagos. Normális. Nem tudom megmondani. De azt tudom, hogy az „oltár” jelenet előtt azért szeretném megismerni, akihez hozzámegyek, és ez nem két napos folyamat – olyan lehet, mint a növények gondozása. Ha nem ápolom a kapcsolatot, akkor elhal, elszárad, elfonnyad, és a többi, és a többi szinonima a kapcsolat halálára. Megrögzött botanikus elmém szinte mindent a növényekhez- növényekkel hasonlít össze. Aztán az álmaimról kérdezett, a terveimről. - Szeretném, ha a családalapítás nem akadályozna a munkavállalásban. Tanulmányozni akarom a perdai növényvilágot is, hogy többet megtudjak, és az egészségügyi fejlesztésekbe is beszállhassak. Értéket akarok adni a fajunknak, persze, a gyermekáldás is érték, de még azon túl is – szerintem öreg hiba volt az álmaimról kérdeznie, egy darabig biztos nem állít le a szövegelésben. – Szeretnék persze, megházasodni is, mind minden rendes polgár, de én szerelemből akarok férjhez menni. Ezért kötöttük a fogadást Meerannal, mert nem akarja, hogy a kancellária jöjjön a nyakamra a CsH-val. Nem bízik az ízlésükben, pedig elvileg tanult emberek ülnek ott is. Épp ezért fogok a közeljövőben én előbb odamenni, mielőtt még ők néznének be hozzánk. szegény anya és apa tutira frászt kapnának, hogy mit rontottak el. Semmit. Ők tökéletesen tökéletes szülők a szememben. - És te? Neked mik az álmaid? Mit szeretnél elérni az életedben? – faggatom. Ha pedig tudom, és nem törvényellenes, támogatom is benne, ez egy barát dolga. Igen, még csak barátoknak tartom magunkat, azt is épphogy, hisz még alig ismerjük egymást. - Mik az elképzeléseid a családról? Miért épp engem választanál?
Sok mindenre gondoltam, mikor felhozta a „rendes” kapcsolatot. Talán megtudhatom tőle, hogy neki ez mit jelent. Rá is kérdezek és hamarosan csak úgy árad belőle a szóáradat. Persze, ez egyáltalán nem zavar, sőt! Többre tartom a kimondott szót, mint az álszent taktikázást. Ez, lehet, hogy az apámnak nagyon is bevált, de jelenleg más terveim vannak, mint neki. Ha arra gondolok, hogy képes volt alig kihűlt felsége teste után szinte azonnal jegyességet eszközölni egy lánnyal-aki ráadásul a gyakornoka is- meg se lep. Nem véletlen, hogy Maple ugyanazt feltételezi rólam, amit tapasztalt az ősömről. A lehetőségek adottak, ahogy az is, hogy a CSH-hoz forduljak és meggyorsítva lehessen az asszonyom, de most se ez volt a célom. Nem fogok úgy „táncolni”, ahogy mások akarják, és eddig se tettem. Arra sem vagyok kíváncsi, hogy McGrover kit „jelölne” ki számomra, bár ahogy halottam, nem teljesen épeszű … Inkább, hagyjuk is. -Normális… értem. – ez elég tág fogalom, de úgyis az idő eldönti, hogy hogyan jönnénk ki egymással. Nem hinném, hogy ha kényszeríteném, akkor jobb lenne, és ha már kiakarok próbálni egy másik alternatívát, akkor másként kell gondolnom egy kapcsolatra. Az említett célok és elképzelések elég hasonlóak az enyémhez, bár engem eddig nem foglalkoztatott a házasság gondolata. Mindenki szekált, hogy nősüljek meg hamar, de úgy tartom, hogy az a pár hónap „haladék” még éppen elég, hogy ismerkedjek. Igaz, hogy Maple-re nem számítottam, hogy megfog benne valami, de tartok én is az ismeretségtől. Nem, mintha okom lenne rá, de azért van bennem sok megválaszolatlan kérdés ennek kapcsán. -Ezek elég logikus érvek és valami hasonlóak jutottak nekem is az eszembe. – válaszolom, mikor befejezte, és el is gondolkodtat, hogy Meeran tulajdonképpen nem véletlenül akarta-e ezt a fogadást? Ez megmagyarázná, hogy miért méregetett engem olyan hűvösen, és miért hangzott a hangjából a lekezelő hangsúly. Nem nagyon izgat, hogy mások mit gondolnak rólam, mert eddig se kértem ki senki véleményét. -Elsődlegesen a kutatásaim vannak előtérbe, bár néha túlzásba is viszem az ezzel töltött időt. Nekem nem adatott meg, hogy teljes családban nevelkedjek, de ez nem befolyásol a döntéseimben. Magam szoktam elintézni a dolgaimat és vannak céljaim, amit be szeretnék váltani. A családalapítás nem volt eddig a terveim közt, de amikor megláttalak… van valami a szemeden, ami megfogott. – ez aztán a remek magyarázat! Ha most valaki hallaná rajtunk kívül, akkor lehet, fogná a fejét. Igaz, hogy nem vagyok nagy udvarló-típus, és ez meg is látszik a szövegemen. Inkább az a helyzet, hogy fogalmam sincs, mit mondhatnék erre. -Talán a közös cél, ami fontos lehet, de erre most, nem tudok választ adni. – ingatom a fejem, de egyáltalán nincs magyarázatom vagy ötletem se, hogy milyen lehet egy igazi család, és mit kellene tenni, hogy közelítsen a normálishoz. -Szerinted?- nézek rá, és talán érti, mire gondolok. Elmagyarázni úgyse sikerülne most, mert eddig ezt át se gondoltam. Esetleg majd együtt kitaláljuk, ha úgy hozza a sors vagy a helyzet.
Megkönnyebbülés, hogy a szóáradatomtól nem rohan a világ másik felére, és nem tart emiatt egy ostoba libának. Vagy gyökérnek, ha már szakmámnál maradunk. Vagyis, pontosítva csak leendő szakmámnál. Szerencsémre megérőnek bizonyult, amikor elmondtam, hogy nekem ez az egyből barátnősdi túl gyors, így pár napos-órás ismeretség után, és ezt is szó szerint futólagosnak nevezhetném legjobb esetben is. A Családi Hivatal általi segítség lett volna a legutolsó megoldásom, mert bármennyire is szeretem a törvényeinket, és vagyok hű a kancelláriához, azért nem szívesen kényszeríteném rá magam valakire, aki nem is ismer, nem tudna velem mit kezdeni jószerivel, na, jó, lehet, hogy tudna, de egy kapcsolat nem csak abból áll, hogy ágyakrobatikát tart egy pár. - Akkor hasonlóak az elképzeléseink – az ételek lassan fogytak közben tányérjainkról, és szinte észre se vettem az idő múlását. Igaz, aznapra már nem volt több dolgom, ráértem az estére. – A szemem? Miért, milyen? Bár néha zöldnek látszott, egyes vélemények szerint, attól függ, milyenek a fényviszonyok. Aztán visszakérdez, én meg értetlenül, megkukulva meredtem rá egy darabig, nem tudom, meddig, de meg nem tudtam volna mondani eskü, mi az, amiért épp én. - Én mindenképp akarom majd tartani a kapcsolatot az én szüleimmel, és Meerannal ha lehet, ne nyírjátok ki egymást. – Majd igyekszem, hogy ha lehet, akkor késtávolságon kívül üljenek egymástól, ha családi vacsira kerülne sor. Jó lesz, ha felkészülök arra az eshetőségre is, ha esetleg elvesztené a fogadást Meer, mert akkor jaj, világ. Vagy legalábbis a gyomrunk, hacsak nem tanítjuk meg főzni őt. - És, amikor nem a kutatással foglalkozol, mivel töltöd az idődet? – faggattam, hogy azért ne csak én szövegeljek. A végén még hamar rám unna. Vajon van-e valami hobbija? Vagy ő is olyan lenne, mint én? Reméltem, hogy a növényeimmel is jól kijön, szeretem, ha a barátaim is kedvelik egymást, hát még, ha a baráti társaságommal a szüleimnek sincs baja.
Legutóbb, mikor szóba került a házasság kérdése, az a szülinapi vacsorámon hangzott el kérdésként az apám szájából. Addig a napig, eszembe se jutott többet képzelni bele, mint, ami. Persze tudatomban van/volt, hogy eljön majd az a nap, de valahogy nem érzetem közel magamhoz. Ami azt illeti, most sem érdekel a nősülés, csak ismerkedni akarok. Ne mondják rám, hogy még próbálkozni se akarok. Tudom, hogy a választott területem se nagyon népszerű-vagyis- elég bizarrnak hangozhat, aki elsőre megtudja. Nekem teljesen természetes, hogy ezzel foglalkozom, és nem azt nézem benne, hogy a boncasztalon halottak vannak, hanem egy lehetséges kutatási alap, amiben számtalan lehetőség felmerülhet. Sokan viszont, elég morbidnak tartják, amit csinálok. -Olyan, zöldes színen játszó, mikor a fény megcsillan rajta… – próbálom behatárolni, hogy mi fogott meg benne, de esélytelen. Nem tudom megmagyarázni vagy elmondani, hogy mit találtam annyira vonzónak, de így van. A testvére és a szülei említésére egy halvány mosoly suhan rajtam végig. -Rendben, majd igyekszem. – ennyit ígérhetek, bár nem volt szándékom „hajtóvadászatot” indítani a szerettei ellen. Igaz, nem tudom, hogy miért gondolta ezt, mert nem emlékszem, hogy tettem is volna olyat, ami miatt most ezt említi. Közben a vacsora végére értem és pár falat maradt még a tálcán. -Általában a laborban töltöm a nap jó részét, - ha éppen nem-, akkor a megszerzett tudás után nézek a fellelhető adatbázisban, és aztán a gyakorlatba ültetem át. Ritka pillanatok egyike, ha nem a kórtörténetekkel foglalkozom, de mostanában érdekelnek a toxikus lehetőségek az élő szervezetekre gyakorolt hatásukra. Ezek alatt értendő a természetes és mesterségesen előállított – génmódosított- növények mérgező hatásaira, vagy mérgekre. – azt hiszem, hogy ez kicsit sok lehet Maple számára, hogy nem éppen egy szabadidős tevékenységnek hódolok, hanem kutatom a lehetséges módokat, hogy olyasmikre jöjjek rá, ami talán a jövőben nagy szükség is lehet. Most nem elijeszteni akarom ezzel a válaszommal, de sajnálatos módon nem tudok semmit felsorolni, ami inkább sorolható lenne a szórakozás témakörébe. Eddigi életem során, nem alakult ki hobbim, de ha ezt a kutatási kíváncsiságot nézzük, akkor ezt is nevezhetem annak. A tanulmányok mellett saját magam keresem a válaszokat a felmerült kérdéseimre, és nagyjából ki is meríti a napom. -Neked van hobbid? Vagy, valami kedves időtöltésed azon kívül, amit említettél?
Amikor megkötöttük a fogadást a bátyámmal, még egyáltalán nem gondoltam, hogy bármi is lesz belőle, olyan teljesen spontán jött ez a részemről, hogy ha annyira biztos benne, hogy lesz esküvő, akkor találjon nekem férjet. Anélkül elég nehezen menne a dolog, és jobb, ha ő intézkedik, mint hogy a Családi Hivatal emberei citáljanak az oltár elé egy vadidegennel. Ekkor még szó sem volt róla, hogy magamtól is elérem, hogy felfigyeljenek rám. És pont Ő. Hallgatom, s olyan bóknak tűnik, igaz, én még nem figyeltem meg, hogy árnyalatváltós-e a szemem, önmagát sose láthatja az ember, csak a tükörképet, az meg nem mindig mutatja a valóságot. Gyakran torz. Felvonom a szemöldököm, és erősen él bennem a vágy, hogy rákérdezzek, nem járt-e Perdán és tett szert valamiféle gondolatolvasó képességre köztük? - Máris nyugodtabb vagyok – mosolyogtam rá. – Meeran kicsit heves természetű, robotikai gyakornok létére. Pedig oda azt várná az ember, hogy nyugodtabb, türelmesebb egyedek járnak tanulni, de nem lehet csak így általánosítani. Erről le kéne szokjak, nem tesz jót. - Te se az a típus vagy, aki el tud szakadni a munkától – kijelentem, nem kérdezem, ez nyilvánvaló, ő is munkája a hobbija-eset. – Nem nagyon, általában a barátaimmal szoktam el-el ugrani valahova, ha ráérek, és nem áraszt el a tanulnivaló. - Meg néha PDA-n firkálgatok egy rajzos applikáción – tettem hozzá, bár ez elég ritka, hogy ezen kapjanak. Annyira azért nem dúskálok a szabadidőben. - És… el tudod képzelni, hogy ha megházasodsz, akkor a feleségnek karrier is lehetséges a család mellett? – puhatolózom. A családalapítás egyértelműen megakasztana a tanulmányaimban, de nem akarom, hogy a gyerekeim később otthon ragadt rabszolgának lássanak csak, meg akarom őket tanítani arra, hogy az ember igen is több mindenre lehet képes, ha elég rendesen odaszánja magát.
Lótuszfény nevét a neonfények miatt kapta. Tulajdonosa ugyanis egykor látott egy képet egy lótuszról és a színvilága annyira megtetszett, hogy közölte: erről fog bárt csinálni (még ha nem is sikerült neki). Csak és kizárólag a Dominiumon készült alkoholokat lehet itt kapni. A kancelláriához való hűsége miatt minden csempészárutól távol tartja magát és mivel közkeletű a pártállása, nagyon meg sem keresik efféle portékákkal. Mégis sokan járnak ide szívesen könnyed estéken, ha csak a Kancellárok által betartott mennyiségű italt kívánják fogyasztani. 
