Christopher Hart

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

A Földön úgy mondanák, hogy „ olyan, mint az apja!” Most is valami ilyesmi lenne a helyes megállapítás. Számító és törtető vagyok, és ez még megspékelve, egy jó nagy adag kiszámíthatatlansággal. Aki ismeri az apámat, az nagyon jól tudja, hogy kiféle és mire képes, de nekem van még mellette egy olyan tulajdonságom, amit csak kevesen tudnak rólam. Még kis-srác koromban „alakult” ki ez a tulajdonságom, ami másoknak nem is annyira különleges, de nekem elengedhetetlen. Az, hogy nem felejtek. Ez igaz arra is, hogy könnyen tanulok és jegyzek meg dolgokat, de arra is, hogy aki egyszer ujjat húz velem, az megkeserüli. Ebben valahol az apám nyomdokaiba léphettem, bár „ártatlan” külsőm miatt sokan nem is feltételezik a rosszat vagy éppen a kiszámíthatatlant rólam. Ennek azért örülök, és ki is használom, ha módomban áll. Többnyire jóképűnek és csendesnek mondanak, de ahogy mindenki álarcot visel, úgy én sem vagyok kivétel. Bár ezt az Élet rótta rám, és az évek alatt fejlődött ki teljesen bennem, de egy cseppet se bánom! Méltóan és tagadhatatlanul az apám fia vagyok, csak egy kicsit jobb kiadásban…
Vagy, mégse? Neki biztosan borsot török az orra alá, és ebben sem fogok csalódást okozni neki!

A kezdetek. Ahogy sok minden más, most is sablonnak számítana. Egy sikeres és befolyásos apa a főszereplője az életemnek és egy szerető Anya. Sokban nem különbözöm az átlagtól, bár az apám révén inkább csak hátrányt és árnyékot tapasztaltam egész gyerekkoromban. Hogy is lehetne ezt jellemezni? Fogalmam sincs! Egy napon majd számon kérem mindazt, ami bennem lappang vele kapcsolatban. Anya kitartott mellettem, ahogy ezt az apámról nem lehet elmondani. Sokszor tettem fel a kérdéseimet, de választ alig kaptam, pedig soha semmivel nem bántottam meg az ősömet. S mégis az árnyékában kellett felnevelkednem, és hallgatni az okoskodó emberek szavait és tanácsait. Gondolatban százszor elterveztem, hogy miként fogok elégtételt venni a sérelmeinkért, amit Anyával kellett átélnünk miatta. Sorra jöttek a hírek a sikereiről és a kutatásai eredményéről, ami persze nemcsak az ő érdeme volt, de maga állította. Egy Kancellárnak a szavának amúgy is többet adtak, és senki nem mert szót emelni ellene. Gyűlöltem, amiért magunkra hagyott és eldobott, mint egy rongyot. Anya sok éjen át sírva feküdt le az ágyba, Dorian nevét ismételgetve. Évekig tartott a fájdalom, ami egyre csak emésztette és magát okolta, amiért nem lehet több gyermeke. Ezt is az Apám művelte vele! Soha nem fogom elfelejteni neki és meg is esküszöm, hogy visszakapja tőlem mindazt, ami jár neki! Anya nagyon szerette őt, ahogy engem imádott kicsi gyermekként és kamasz-koromban se csökkent a figyelme és szeretete felém. Soha nem ment többé férjhez egy hasonlóan meddőhöz, bár akadt volna kérője, de a szíve mélyén még mindig az apámat várja. Ezt sem fogom fel, bár sejtem, hogy a szerelem talán másként fog láttatni mindent, mint ami a valóság. Hittem az apámban, ahogy a munkájában is, de tiszta szívvel nem tudok semmihez gratulálni neki. Tudom, hogy valahol legbelül tud szeretni, vagy talán csak ezt akarom képzelni, hogy ne lássam anya könnyeit. A fél-testvéreimmel nem találkoztam, és nem is nagyon vágyom a megismerésükre. Ha úgy hozza a sors, akkor tudom kicsodák, de egyelőre nem is foglalkozom velük. Arról nem beszélve, hogy a mostohaanyámra sem igazán vagyok kíváncsi, ha felbukkanna. Annyi év eltelt azóta, amióta apa elhagyott minket, hogy ne is várja, hogy tárt karokkal omoljak az övébe. Felejtse el! Gondolom, hogy mindennek elhordott minket, amiért megszülettem és amúgy sem tartott saját fiának. Anya mellett vagyok és megvédem, ha kell. Az persze még mindig kérdés, hogy ha az apámmal találkoznék, akkor mit lépne? Gyűlölne engem? Vagy már az évek megszépítették az aljasságát? Remélem, hogy azért nem felejtette el, hogy mocsok módon bánt el anyával és velem. Hiába sikeres most és befolyásos, a rothadó szívét nem rejtheti el maszk mögé, hiába Kancellár! Ismerem jól, ahogy megfogok tudni róla mindent. Lesz alkalmam az összes aljasságáról tudomást szerezni és bár Anya sok mindent nem mesélt el a születésem előtti időkből, de rá fogok jönni minden rejtett dolgára. Ami meg a tanulmányaimat illeti, nem estem messze az almafától. Igaz, hogy Anya nem örült neki, hogy én is a kutatási részlegen tevékenykedem, de ha már ez jutott „örökségül” és nem valami kedves emlék, így nem is kellene csodálkozniuk, hogy én is ebbe az irányba terelődtem. Sokszor ültem éjjelente az íróasztal mellet, mikor anya tanult velem, és én, ezt sohasem feledem. Nem volt egyszerűek azok az évek, de túléltük és ez csak a mi érdemünk, nem pedig az apámé. Ezeket a nyomorúságos éveket, amikor nélkülözve és megalázva kellett meghúzódnunk a háttérben, hogy ne legyünk útban, de ezt soha nem felejtem el annak a személynek, aki miatt mindez történt. Ezért mondhatni úgy is, hogy olyasmit választottam hivatásnak, amit ki sem néztek belőlem. A gyűlöletem és a kitartásom erőt adott ahhoz, hogy a legkíméletlenebben hajtsam magam a kitűzött célom felé. Tudom, hogy anya nem örült, amibe belevágtam, de támogat és nem beszélt le róla soha. Úgy tartja, hogy a magam életét kell éljem és nem az övét. Próbált kímélni és eleinte el sem akarta mondani az igazi okát a válásuknak, de aztán őszintén mindent elmesélt, mikor elkezdtem az Iskolát. Tudta jól, hogy egy napon ki fog derülni minden és jobbnak látta, hogy ha tőle hallom meg először, mint egy porosodó aktában valahol egy széf mélyére elásva. Úgy is kiderítettem volna, és jobb is így. Szeretem az anyámat, ahogy becsülöm benne a kitartását és a feltétel nélküli szeretetét felém. Amit az apámról nem lehet elmondani. De egy napon szembesülni fog mindennel, ahogy velem is.