Jól tudom, rossz emberi szokás a kíváncsiskodás, de azért mégiscsak szeretné tudni az egyszeri égi, hogy ki az a jótét lélek perdai, akinek az életét köszönheti a szó sokféle értelmében. Ha válaszokat úgy sem kaphatok a kérdéseimre, kezdve ott, hogy egyáltalán miért állt meg, legalább a nevét árulná el, de semmiféle választ nem kapok, sőt hátat is fordítanak nekem. - Úgy gondolom, hogy bemutatkozni még ellenségek között is tiszteletlenség, barátok között meg aztán már végképp. - zendítek rá a saját nyelvemen, bár tisztában vagyok vele, hogy érdemi választ nem kapok sem gyorsan sem lassan. - Tudod mit? Ha nem árulod el a nevedet, akkor én adok egyet. Legyél mondjuk, Jane. Még annak idején, a Földön ismertem egy Jane-t, aki pontosan olyan volt, mint te: hideg, akár a jég és rendkívül barátságtalan. - jót mosolygok magamban, míg figyelem a hevenyészve összedobott, de a célnak maximálisan megfelelő tűzrakó helyet.
A fautánpótlással a kezemben visszaérkezve a kiindulópontra olyat látok, amilyenhez még nem volt szerencsém és mi több olyan közelségből, ahonnan már vészt szimatolok. Főleg, hogy a lovas közvetlen közeléből kémleli éjjeli helyünket, vagy talán pontosan minket, ezt nem tudhatom, hiszen nem ismerem a lényt. Jane szemmel láthatóan nem érti, hogy mit mutogatok, és már-már arra gondolhat, hogy valami bajom lett a gyűjtögetés közben, bolondgombát ettem, vagy egy óvatlan pillanatban a fejemre estem, viszont a boga viselkedésére végül felfigyel és óvatosan megindul felém. Mikor a penge a földbe szúródik úgy gondolom nincs mitől tartanunk, hiába a vörösen izzó szemek és a tökéletes mozdulatlanság, amit a velünk szemben lévő, még mindig rejtőzködő állat láttat. A következőkben azonban el kell, hogy szomorítsam társamat, mert nem tud olyan gyors lenni, hogy keresetlen találkára induljak a tenyerével, no nem azért, mert számítottam volna a mozdulatra. Nem. Ha átlagos égi lennék, minden további nélkül belenéztem volna a parasztlengősbe, ám mivel „hála” a Jenkins famíliának még a Földön belepiszkáltak a génjeimbe, sok minden megváltozott velem kapcsolatban és már-már emberfeletti képességekre tettem és teszek folyamatosan szert. Közöttük a gyorsasággal is, amit most saját szemével tapasztalhat, amint összezárt ujjai elzúgnak a fejem előtt, figyelve arra is, hogy visszakézből se kaphassam meg a visszajárót. Furcsa lehet, de nyugodtan elhiheti, hogy nekem is az, még a mai napig is, sajnos ez van. Elnézést kérőn húzom el a számat, majd figyelem a mutatványt a fűcsomóval, a nevén nevezett Hoiho-val és annak mindent elsöprő sikításával, ami fájdalmat ugyan nem okoz nekem, de kellemetlen hangon visít fel, ami után végül eltűnik a sötét sűrűben. - Köszönöm, nem kérek. - megrázom a fejemet, mert bírom víz nélkül, de elnézve Jane ellentmondást nem tűrő, szigorú pillantását és az ivásra vonatkozó activity-t, végül átveszem az erratorbőr víztárolót és a számhoz emelem, imitálva egy pillanatra a vízivást. A következő percekben csöndesen figyelem a nyugodt környéket, és mire a főzet elkészül, már teljessé válik a sötétség körülöttünk. A nevem hallatán a nő felé kapom a pillantásomat és meg is indulok felé, hogy besegítsek a kivitelezésbe, ami rövid úton meg is történik. - Nagyon köszönöm! - égi nyelven fejezem ki hálámat, amiért ellátta a sérülésemet és nem hagyott a perdán veszni. Hallatlan, de még ennyit sem tudok a holdlakók nyelvén, viszont mivel nem érzek fájdalmat, némán tűröm, bármit és bárhogyan is tesz a lábammal, míg a sebtisztítás és a gyógynövény felhevített kivonata bekerül a csúnyán kinéző sebbe és környékére. Ami ezután történik, az láthatóan még annál is jobban meglep, minthogy az előbb a nevemen szólított. Bemutatkozik. Erre csak biccentek egyet, mintegy megköszönve, hogy megosztotta velem a nevét. Saliethris. - Nos, Saliethris, azt hiszem, viharos éjszakának nézünk elébe, van esetleg valamiféle elgondolásod mihez kezdünk? - az égen villámok cikáznak át, fehéres fényben megfestve a környéket, ami után rögtön a dörgés is hallatszik. Van még időnk, míg lecsap a vihar, de nem árt, ha van valamiféle esőtervünk. Akár egy gyors menedéket is összeeszkábálhatunk, hogy ne ázzunk szét a közelgő felhőszakadásában, de ennek lehetőségeit egy perdai bizonyára jobban ismeri, mint én.
Már rájött ő is hogy egyáltalán nem értjük meg egymást. Ő nem érti a Perdaira, én nem értek Nikoul, mármint égiül. Hogy ez zavaró-e? Engem nem érdekel. Túladok majd rajta, nem lesz túl sok gondom vele. Főleg hogy az ütésem se talál be, amire aztán még mérgesebb tekintettel figyelek rá. De hamar elintézem a Hoiho sorsát, meg az ő lába is a kezem közé kerül. Nem kell aggódnia, csak segítettem rajta, ellenkezés nélkül túl vagyunk rajta. A vihar pedig lecsap, ezt magam is észre veszem, így fedezékbe kell vonulni. A tüzet a víz eloltja, azért már nem aggódom. Körül kémlelek, hogy hová tudnánk behúzódni, de egy üreges fán kívül nincs a közelünkben semmi. A hátast eloldozom, úgy sem marad meg egy helyben a vihar miatt, ha elmúlik úgyis visszatér. Nem kapott útmutatást. Nem aggódom érte, behúzódik egy magának kialakított helyre. Intek a fickónak, jöjjön, ha érkezik, akkor megmutatom az ideiglenes „fészket”. Embernagyságú lyuk a fában, ketten pont beférünk. Jómagam leülök, a fegyveremet magam elé helyezve figyelem az esőt, az istenek haragját hallgatom. Remélhetőleg hamar útnak tudunk indulni. Aludni? Nem lehet. Niko miatt se, meg lehet utolérnek minket a fényes madár gazdái. Ébren maradok, figyelek. Nem bízok benne. Ha megszólal se nézek rá. Nem válaszolok. A reggelt várom, meg persze reménykedem hogy az istenek megbékélnek hamar egymással. A reggellel elmúlik a vihar is, kimerészkedek a fa oltalmazó törzséből felkapva a fegyverem és körül nézek. Első utam a tűzhöz vezetett de rendesen eloltotta az égi víz. Nem kell aggódni. Niko irányába pillantok, majd a távolba. Füttyentek egy hosszasat. Majd egy újabbat. Csend. De aztán már hallom is a boga üdvözlését, miközben megközelít minket. Kicsit sáros és vizes, de ez ezzel jár. Megszáradt remélhetőleg. Az egyik fához lépek hogy egy irányt nézek, majd kezemmel mutatom is merre haladhatunk tovább. - Nem vagy éhes égi? - érdeklődők, de aztán hamar eszembe jut, nem egy nyelvet beszélünk. Sóhajtva indulok meg a kijelölt úton, nézelődőm ehető élelem után, de a vizes leveleknek jobban örülök. - Niko? Ham- hám? - imitálom a férfi felé fordulva az evést. Az erdő hamarosan véget ér, elég sokat mentünk a parttól, remélhetőleg nem jöttek utánunk. Még el kell érnünk pár helyet, hogy biztonságban tudjam és magára hadhassam. De agyalhatok addig is azon hogy meddig és hova?
A sérülésem rendbetételét követően sajnos nem marad időnk kellemesen "elcseverészni" a lobogó tűz fényében, ugyanis a gyorsan érkező vihar szele hamar biztosít minket afelől, hogy még egy percnyi tétlenkedés és bőrig ázunk a szabadban. Ezt elkerülve, segítőm eloldja a közelben lévő állatot, hogy még időben kereshessen magának fedezéket valamerre a sűrűben, majd kisvártatva már int is, hogy kövessem, ha csak nem az a célom, hogy elázzak ma éjjel. - Ez aztán szép tágas odú. - magamtól biztosan nem vettem volna észre a növényekkel takarózó bejáratot, melyben ketten is elférünk. Az eső az első igazán nagy dörrenés után ered meg és akár a néhai Földi trópusokon, úgy szakad, mintha dézsából öntenék. Mivel a kinti ítéletidőnek egyhamar nem lesz vége, leülök odabent, hogy ne terheljem a sebesült lábamat, de beszélni nem fogok, amíg nem szólnak hozzám. Óriási eszmecserét a nyelvi különbözőség miatt egyébként sem tudnánk váltani egymással, szóval jobbnak látom csak figyelni és egyben megfigyelni. Figyelni, mert szemmel láthatóan nem bízunk egymásban, bár nekem túl sok félnivalóm nincsen tőle, hisz segített rajtam, ebből fakadóan a lelke sem lehet gonosz, viszont ő joggal tarthat tőlem. Jó, nem pontosan tőlem, hanem a fajtámtól, az égiektől, akik sok-sok mindent elkövettek a Perda-n, a perdai nép kárára az idő során, míg én alvó állapotban voltam a Dominium-on. És megfigyelni, mert eddig nem volt túl sok alkalmam huzamosabb időt együtt tölteni egyetlen holdlakóval sem. Egyetlen percre sem hunyom le a szemeimet, még a vihar elmúltával, hajnalban sem, ugyanis alvásra szinte nincs is szükségem ahhoz, hogy energiáim legjavát bármikor mozgósítani tudjam. A reggel érkezésével óvatosan lesek ki a növények szőtte háló takarásából, de szerencsére a tengerbe zuhant roncs és a túlélők felkutatására ide vezényelt csapat tagjairól nincs hír. Eddig sem láttam túl sok esélyét, hogy bármilyen nyomon követtek volna, okuk sincs igazából, hogy tűvé tegyék utánam a tengerparti, vadregényes, sűrű bozótot, vagy a tenger mélyét. "Bevetés közben eltűnt" áll majd minden bizonnyal a hivatalos aktámon, ami idővel szép lassan homályba fog veszni. - Köszönöm, jól van a lábam, ha ezt kérdezed... - paskolom meg a rendbe hozott végtagot és felemelt hüvelykujjal mutatom is, hogy egyértelmű legyen a válaszom, bár a "hammogás" után leesik, hogy nem erre irányult a kérdése. - ...nem, nem vagyok éhes. - rázom meg a fejemet és vissza "hammogok" azzal a kiegészítéssel, hogy óvatosan előveszem a késemet, de nem felé, hanem egy másik irányba fordulok. - Segíthetek vadászni... Én, vadász. - pislogok párat a lány felé, hogy mennyire mehetett át az üzenetem, de attól tartok semennyire. - Figyelj, Saliethris! - mint, aki be akarja cserkészni az előtte lévő fatuskót, úgy közelítem a célpontot, hogy jobban körbeírjam mire is gondolok. Rá is rabolok az egykoron szebb napokat is látott famaradványra és a levegőbe döfök, hogy érzékeltessem, amire gondolok. - Vhááá... öhh... - kapom el a saját nyakamat, mintha én lennék a vad, végül némi hanghatás kíséretében oldalra buktatom fejemet. - Vadász. Én - mutatok magamra - segít, neked. - bólogatok sűrűn, bár fogalmam sincs, hogy itt a perda-n vadásznak-e egyedül, esetleg kettesben... de a reakciótól függően összességében talán könnyebb lett volna a gyümölcsszedést preferálni és azt megpróbálni körülírni.
A vihart mind túléltük, elő is kecmergünk rejtekeinkből. Érdeklődöm éhségéről, ám a válasz, melyre számítok, nemhogy nem érkezik, hanem máshogy csapódik képembe. Az oké, hogy ő nem éhes, de én ennék valamit, de egyedül nem hagyom itt. Irányomba szól, eljárja az esőtáncot is előttem. Bár jobban megnézve inkább vadászik. Szegény tönk... szegény én! Hogy ezt végig kell néznem. Tekintetem szigorúan követi a férfi ugrabugrálását, majd mikor közli hogy vadász, csak vállat vonok. No meg intek fejemmel, hogy jöjjön. - Vadászunk Nikolai! - mosolyodok el, majd két ujjammal szemem felé közelébe bökök, majd Intel, hogy merre is haladjon tovább. Nemrég állatok jártak erre, így ha minden igaz még itt rosszalkodnak. Ha nem figyelnek, akkor egyiküket könnyedén elkaphatjuk. Bár lehet jobb lenne sietni el innen, eljutni a célállomásra. Majd útközben bekapunk pár falatot. Sietnék is, de az éhség általában nagy úr. Ajkamhoz érintem mutatóujjamat, majd ha kicsit csendben marad, a fák felé mutatok. Hallhat néhány neszezést, kisebb roppanást, földre hulló gyümölcshéjat. Cladac csapat a hangjuk alapján, az meg hogy mit esznek, hát mindjárt kiderül. Mert ha matam arida-t szedtek ki a talajból, akkor jut nekünk is. Nem kevés. Lépéseim a hangok felé vezetnek, ha Nikolai jön, akkor szemmel tartom őt is, nehogy valami másba kezdjen és bajunk legyen belőle. Ha elérjük a kis állat csapatot, melyek a fákon vannak, rájuk mutatok, majd Nikora pillantok. - Cladac. - szólítom őket nevükön, majd visszatekintek rájuk, figyelem, ahogy esznek, majd a talajra pillantok, ahol ásás jelét fedezem fel. Oda mutatok. - Matam arida! - azzal pedig lassan lépkedni kezdek a túrás felé, hogy meg ne riasszam az állatokat... ha riasztást adnak le, hát előfordul, hogy egy ragadozó is jelen lesz a közelünkben. Azt még nem akarjuk. A kikapart talajhoz leguggolok, s merek ki még ki földet belőle, hogy átlátható legyen, majd a megmaradt gyümölcsöt tépem ki a talajból. Nagy, alig fér el egy kezembe, azzal térek vissza ideiglenes táborunkba. A lándzsámmal szedem ketté. Az egyik felét átnyújtom a quorsának, ha itt van a közelemben, ha nincs még itt, akkor csak leteszem a földre. Saját gyümölcs felembe harapok, ám 5-6 harapás után odadobom a bogának. Hiába az hogy növényevő, kell neki is az energia. A felszerelést átnézem rajta, mivel hiánytalan, így tovább állhatunk. Fel is pattanok rá, várakozunk Nikolai nevezetű quorsára. Az erdő ébred, s hamarosan nem leszünk már egyedül. Amit elkerülnék, épp elegendő izgalom ért az elmúlt időszakban.
Ha valami teljesen hidegen hagyott eddigi életem során, akkor az a színház és a színészet volt, pechemre. A szerepjátékok hiánya csak most mutatkozik meg igazán, mikor magam sem vagyok teljesen biztos abban, hogy jól mutatom-e be a cserkészés és a vadászat holdbéli fortélyait. A Földön vadásztam ugyan néhány alkalommal, de akkor lőfegyverrel tettük mindezt és összességében nagy örömömet sem leletem benne. Ahogy elnézem Saliethris elképedését, kezdek kételkedni magamban, majd a vállrántása sem tölt el túlzott bizalommal afelől, hogy át tudtam-e adni azt, amit szerettem volna. Végül az utolsó pillanatban érkező mosoly menti meg a helyzetet, mert jobb ötletem híján hirtelenjében nem tudnám körülírni másképpen. - Alakul ez a kommunikáció. - mosolyodok el én is örömömben, hogy végre van, amit nagy vesződségek árán, de sikerül megértetnem útitársammal. Az intésre mozgással válaszolok és megindulok mögötte, mellette, ahol ő jónak gondolja pozíciómat, mert hiába az a pár megértett szócska, barátok azért még nem lettünk és minden bizonnyal továbbra sem bízunk egymásban. A kést elteszem a tokba, nehogy félreértés legyen közöttünk, majd figyelek és fülelek az erdőre. Ahogy elcsöndesedik körülöttünk minden, szinte abban a pillanatban nyílik ki előttünk a sűrű és válik hallhatóvá annak minden lakója. Legközelebb hozzánk egy nagyobb csoportosulás neszezése zavarja a csöndet, amire a lány is figyelmeztet. Sőt, meg is nevezi őket és a fák irányába mutat, amit elfoglal a zajongó, gyümölcspusztító banda. - Cadlac. - ismétlem meg, ízlelgetve a legújabb nevet, amit hallok, végül tekintetem a földre siklik, ahol kaparásszerű nyomok árulkodnak a lények ténykedéséről. - Matam arida. - biccentek, hogy értem, ami után azonnal egyértelművé is válik, hogy nem a Cadlac-ok egyikét dobjuk le a lándzsánkkal, késünkkel a fáról, hanem ezt a gyümölcsformát fogjuk elfogyasztani. Végülis jogos, ha tartalmaz annyi tápanyagot, mint a fán csüngők egyike, bár ezt kísérőm sokkal jobban tudja, mint én. A beszerzés után azonnal, amilyen halkan csak tudom, követem a lovast a táborhelyünkig, ahol rutinos mozdulattal kerül szétvágásra az elemózsiánkul szolgáló gyümölcshús, melynek a felét meg is kapom. - Köszönöm. - mondok csak ennyit és nem többet, hogy néhány egyszerű égi szóval gazdagítsam vendéglátóm szótárát. Az édes földszárból nem eszek egy harapásnyit sem, persze nem azért mert ne nézne ki étvágygerjesztően, csak most nem vagyok éhes és inkább a közelünkben lévő boga felé nyújtom, mintegy "bevágódás" céljából... hátha ennyi elég lesz tőlem a barátságáért cserébe. Igyekszek, hogy ne legyek Saliethris útjában a leltár során, ezért figyelek arra is, mikor már rám várnak. Amikor jelzést kapok, felülök a nyeregbe. Nem tudom merre tartunk, ahogyan azt sem, hogy mennyi ideig alkotunk még egy csapatot mielőtt szétválnak útjaink, egyelőre azonban nem beszélek, csak némán követem az egyszerű utasításokat.
A gyümölcs szedés remekül ment, a quorsa se volt útban, tehát megkaphatta a felét az ételnek. Bár nem evett belőle, inkább az állatot etette meg vele. Szavaira csak a szemkontaktust tartottam meg vele, majd az állat hátát vettem birtokba. Nikolai-ra várakoztam, de nem kellett sokat, így újra útnak indulunk. Az erdőben még jó ideig kerülgetjük a fás bokros vidéket, hallgatjuk a zajokat. Recsegnek a gallyak, az állat alattam nem kezd el aggódni, így csak figyelek. Pár hexa figyel fel ránk, ők is nyugodtan legelészik a fák s bokrok leveleit. - Nikolai! - mutatok az állatokra a lándzsával, majd kiejtem lassan. - Hexa! - szólítom ismét a nevén az állatot, majd hátra lesek rá és bólintok. - Na ezt levadászhatod egymagad is. Nem okoz problémát majd. - szólalok meg perdai nyelven, ám nem nyelvet beszélünk, így sóhajtok, majd a lándzsával elmutatok egy leszúrást, közel a boga fejéhez. Amaz meg se nyikkan. - Hexa! Háá! Hmmm... Nyami! - ennyiből talán rájön ő is, hogy könnyedén vadászhat rájuk. Aztán figyelmem visszatér az állatokra, akik megriadnak és a sűrűbb helyekre menekülnek. Ajkam elé helyezem ujjam, majd szaporábbra veszem az állat lépteit is. Hagyom, hogy az állat vezessen, jó formán nem is rángatom a kötelét, önerőből juttat ki minket a sűrűből. Békésnek tűnő terepre érünk, de szorosan markolom a fegyverem, s nem hagyom lankadni a figyelmemet. - Elorak a mi utunk quorsa! - eredeti tervet megváltoztatva a helyes irányba indulunk, hogy ne lépjen túl a hosszúra nyúló napokat. Nem adom le az égit senkinek. Elorak széléig elviszem, szem előtt lesz, aztán meglátom mi lesz még vele. Caerneron nem az én terepem. A lényeg hogy a füves pusztán megindulunk, belátható és hoszzúra elnyúlik, remélem a lába is bírni fogja addig. Jut eszembe. Arra is vetnem kell egy pillantást. De mindent sorjában!
Csöndes bogázásunk közepette egyértelműen azt állapítom meg, hogy a perdai nép hozzánk, emberekhez képest egy rendkívül nyugodt társadalomnak tűnik. Igaz, nem ismerek még túl sok helyit, de Saliethris-ből kiindulva egyiküket sem gondolnám túlzottan kapkodósnak. A megfigyelésre szánt percek órákká válnak, miközben utunk során szerencsére csak az erdő állatainak figyelmét keltjük fel, közöttük néhány furcsa ábrázatú lénynek is, melyet útitársam igyekszik nyomatékosítani is a nem létező szótáramban. - Hexa. - a nevem elhangzására felkapom fejemet és a mutatott irányba pillantok, hogy összekapcsolhassam a kimondott szót a látott képpel. Megismétlem az elhangzott szócskát, majd biccentek a hátraforduló lánynak, hogy elmentettem agyamba a legújabb ismereti anyagot. - Igen, szerintem is szép állat. - nyugodt hangon válaszolok az elhangzó perdai szavakra saját nyelvemen, aminek egyébiránt túl sok ponton nem kapcsolódik Salieth mondatához. - Ó, már értem. - halványan elmosolyodok, amint meghallom a döfés utáni hangulatfestő szócskákat, melyek nem hiábavalóak, hiszen megértem mit szeretne velük közölni. Úgy látszik a végén még hasznosnak bizonyul a nem régiben eljárt esőtánc a fatönk körül, mert hasonló nyelvezetet vélek felfedezni a lovas részéről is. Jól is van ez így, legalább nincs félreértés abból, amit mond. A bemutató után újból némaságba burkolózva folytatjuk utunkat, teljes szimbiózisban a minket körülölelő erdővel, melynek képe lassanként változni látszik. A sűrű ritkásabb lesz, az erdőség ligetessé alakul, majd egy ponton a segítőm is megtöri a hallgatagságát és mond valamit, melyből egy valamit tökéletesen megértek: Elorak. - Nem, nem. - hajolok előrébb és bal kezemet megemelve teszek néhány integető mozdulatot, hogy felhívjam mondandómra a figyelmet. - Nikolai nem akar Elorakba menni. Nem. - fogalmam sincs, hogy mi lenne a megfelelő stratégiai az ellenállásom kifejezésére, de semmiképp nem szeretném, ha bevinne abba a városba. - Nikolai marad Perda. Itt. Vadászni Hexa és nyam-nyam. - mutatok a föld irányába az érthetőbbség kedvéért tört égiséggel előadott szövegelésem közben, amiből remélhetőleg veszi a lapot társam is.
A férfi tiltakozóan lép fel, amire kissé mérges pofit vágok. Tisztán értem a nem szót, amely azt jelenti nem akar Elorakba jutni. A hexák irányába pillantok, majd vissza rá. - Errator nyam nyam Quorsa Nikolai! - kit érdekel hogy itt akar maradni?! A hideg is kiráz, ha belegondolok mennyi fenevad ólálkodik errefelé. Jó nem mintha aggódni kellene az égi miatt, hiszen ha megakar halni, nem én ölöm meg. Van itt más ami felfalná. Még vállat is vonok a dologhoz. Nem érdekel a dolog... de mégis. Szúrna a mellkasom, ha itt hagynám. Fájna. - Errator nyam Nikolai, Hexa, Boga, Cadlac! Neki semmi nem elég! – sorolom fel a dolgokat, miért is kéne eltűnni innen. De aztán rálelek egy nyomra, kicsit távolabb tőlünk a poros földön, így lepattanok a bogáról és a nyomhoz igyekszem. Hogy nem vettem észre előbb?! Erratorr mancsnyom. Igaz már kihűlt a nyom, nem friss, de ezek szerint a területen vagyunk. Nikolai-ra pillantok. A Mancsnyomra teszem a kezem, hogy lássa a méret béli különbségeket. Kétszer akkora mint az én vagy az ő keze. És ez csak a mancsának nyoma! Gondoljon bele mekkora az állat. No meg az étvágya. A lándzsámmal a Bogára mutatok. - Elorak! Nikolai NEM nyam nyam Errator! - felelem ellenkezést nem tűrő hangon. Én nem maradok, vagy jön, vagy erratorr eledel lesz! Egyedül nem győzhetünk egy ekkora fenevad ellen. Ketten is kevesen vagyunk ellene! Hát még ő egyedül.
Egyvalami egészen biztos a mostani találkánkkal kapcsolatban: méghozzá az, hogy nem most fogjuk megvitatni az élet magvas gondolatait, melyet az utunk során a nulla felé konvergáló szavak mennyisége is hűen alátámaszt. Jó hír viszont, hogy kommunikációnk egyre inkább átmegy a pantomim és a mindenki által érthető gyermeki gügyögés keverékébe, kialakítva egy sajátosan egyedi nyelvrendszert. - Jó-jó, értem, értem, Nikolai megy Saliethris. - mielőtt fizikailag is lecsapna rám kísérőm, magasra vont szemöldökeimmel fújok visszavonulót, hiszen kinek hiányozna egy lefejelés, hogy észhez térítsék az alapjában elhibázott gondolataiból. - Rendben, Nikolai megy Elorak. - adom meg végül magamat, miután prezentálva is lesz a lábnyom által milyen lények territóriumán vagyunk jelen pillanatban. A következő másodpercben a boga idegeskedni kezd, amiből a lovas azonnal tudhatja, hogy vész leselkedik ránk. Nem lódul meg egyik irányba sem, de fújtatásával és furcsa mozdulataival kétség kívül gazdája tudtára hozza, hogy innen jobb lesz minél hamarabb eltűnni. - Ho-ho-boga. - próbálom nyugtatni a nagydarab állatot, kevés sikerrel, majd észreveszem a lány mögötti ligetes rész felől felénk közeledő errator, aki vagy egy kitaszított alfa lehet, vagy csak leszakadt a falkájáról és magányosan vadászik. - Saliethris, vadász errator! - emelem fel a hangomat, bár igazság szerint fogalmam sincs, hogy valóban mi is az, ami velünk szemben van, de a testfelépítéséből egy biztos: született gyilkos.
Gurítás tíz oldalú kockával a perdai-quorsa párosnak:
Nikolai Denisov carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-3: Eltekintve egy-két korábbi alkalomtól, mikor volt szerencsém kipróbálni milyen egy boga nyergében ülni, érthető módon soha nem tanultam szakszerűen megülni egy efféle állatot. Akkor meg főleg nem, ha az alattam izgő-mozgó hátas még meg is van rémülve a felénk közeledő vadásztól. Az egyik pillanatban még fent, a másikban már a perdai földön fekve találom magamat, ugyanis az eddig kezes bárányként viselkedő lény izgágasága miatt nem tudom tartani magamat és lezuhanok. Szerencsémre sérülést nem szerzek be, de időt veszítünk, az errator pedig sebes léptekkel közelít felénk.
4-7: Saliethris gond nélkül vissza tud ugrani a boga hátára és még az előtt indulást tud vezényelni, hogy a démontigris felvenné velünk a tempót. Könnyedén megúszhatjuk a tigrissel való közös élményeket, ha sikerül magasabb sebességi fokozatba kapcsolni a perdai futóművünket. És miért ne sikerülne? Baj nem történik, de számomra gyakorlatiasan intő jel, hogy ne akarjak többé ezen a területen egyedül maradni.
8-9: Málhás barátunkból a perdai démon látványa eddig talán még soha nem látott reakciókat vált ki, ami abban csúcsosodik ki, hogy egy szemvillanás alatt ágaskodik két hátsólábára, ahonnan jómagam tehetetlenül esek hanyatt és csak a viszonylagos magas fű tompítja a leérkezésemet. Valószínűleg csontom nem törik, de értelem szerűen annyira nem örülök, hogy ily módon kerülök ki a nyeregből. Ezután már csak azt látom, hogy hívó füttyszó ide vagy oda, a négylábú nyargalni kezd nélkülem és Saliethris nélkül. Hogy sikerül-e megállítani az jó kérdés, a tényállás viszont az, hogy az errator megállíthatatlanul falja a közöttünk húzódó métereket.
A férfi végre megérti, hogy miért nem maradhat itt hexára vadászni. Egy még nagyobb vadász van a közelben, s felfogja. Elorakba tart velem. Ami megkönnyíti részben az én dolgomat. Nem maradnék itt még sötétedésig sem, így indulnunk kell még most. A boga jelez. Nagyon jelez. Francba! Nikolai is megszólal. Igen! Sejtettem hogy visszatér. A területéről van szó. - Nikolai! Errator! Errator! Nikolai! - mutatom be a két delikvenst egymásnak, s még időben pattanok vissza a nyeregbe, hogy egy rövid füttyel hatalmas és gyorsabb vágtára hívjam a hátast. Amaz engedelmes is, veszi a lapot hamar, s egyikünk sem marad hátra. Esetleg az üldözőnk adja fel hamarabb. Igaz hogy bemérni jelenleg nem tudom merre van, örülök hogy az utat magam előtt látom. Így Nikolai marad, mint másik őrszem. - Errator? - hatalmas kérdés az égitől, hátha látja mögöttünk valamerre. Ha nem látná sem lassítanánk, hiszen remek ragadozó. Jobb tényleg lehagyni. Félek! Már hogyne félnék, a szívem szapora üteme emlékeztető arra, hogy élek.
Újabb szó a csak és kizárólag a fejemben létező szótárba, amit azt gondolom nem fogok elfelejteni, főleg úgy, hogy egy ehhez hasonló, termetes döggel, volt már korábban "szerencsém" összefutni. Sőt mi több, akkor ott a Szent-tónál nem is egy példányt küldtem melegebb éghajlatra, a különbség viszont jelen pillanatban az, hogy akkor volt nálam gránát, (és velem volt a többek között a nem mindennapi sikításáról híres társam is) most meg legfeljebb csak ez a lepkefingnyi bökő figyel a zsebemben, ami valljuk be nem egy életbiztosítás egy efféle fenevaddal szemben. - Vágtass boga! Vágtass! - miután Saliethris felugrik a nyeregbe és elfüttyenti magát, a hármas fogatunk máris eszeveszett vágtába kezd a végeláthatatlan sztyeppés terepen, ami közben én is kiveszem a részemet a menekülésből és biztatom az amúgy magától is fejvesztve rohanó állatot. A dög látva a tempókülönbséget, -vagy csak egyszerűen azért, mert nem éhes- minden lépéssel egyre jobban lemarad mögöttünk. Nem tudom megítélni, hogy melyik szerzet a gyorsabb, vagy az ügyesebb, ezt még később ki kell tapasztalnom, de az egyszer biztos, hogy ezt itt és most megúsztuk mind a hárman. - Errator lemarad, őőő... nem nyam-nyam boga, Saliethris, Nikolai. - a helyzetjelentés úgy vélem egyértelmű a segítőm számára, bár a hangom viszonylagos nyugodtsága is ezt tükrözi, szóval ez a kettő talán meggyőzi arról, hogy elmúlt a közvetlen veszély és már nem vagyunk prédának nézve.
Nagyon nagy a szerencsénk a mai napon! Semmi sem fal fel minket, semmi se üldöz. Sőt még harcolni sem kell. Niko szavai megnyugvást hoznak számomra, így nyugodtságot erőltetek magamra, kifújom a levegőt. Szerintem ezek után az égi kétszer is meggondolja, hogy egyedül vadászik-e egy olyan területen mit nem ismer. Hogy tanulja meg? Meddig marad? Nem akar más égihez menni? Vagy nem bízik senkiben? A boga közben a vad vágtából vissza vesz, rohan ugyan tovább, de nem észt vesztve. Aminek örülök, hiszen kifulladásig nem hajtanám. Mennyi van vissza Elorakig? A fákat és a régi jelzéseimet elnézve még elég hosszú az út hazáig. Itt ott akad fa, ahogy haladunk, nagyon régi védés van mindnek a törzsén. Ez jel számomra, hogy ne tévednek el. Elorakba vezető út. Hasonló jelzést követve eljutok Cadarba. De most nem édesanyám felé vezet utam, sokkal inkább Rhonant látnám már. Fogalmam sincs mióta tart az utam, mióta eljöttem otthonról, de most már aggódhat. Elkerülném. Remekül vagyok. De még mindig fogalmam sincs mit tehetek Niko-val? Hagyjam Elorak erdejében? Elorakba nem vihetem. Haza sem! Rhonan ki is fordulna magából. Nem. Valahová elrejtem. Aztán majd lesz valami. Én iszom meg a levét úgyis ha valami galibát okozna. De mégis milyen távolságra hagyjam? El lesz egyedül? Miért nem akart Elorakba menni? - Nikolai nem Elorak? Nem? Miért? - hátha kapok rá bármi választ, amit megérthetek belőle. Olyan sok mindent úgysem fogok válaszából kideríteni, de talán segít nekem, hogy értelmezhessem.
A vágta néhány perc elteltével érezhetően csendesedni kezd, főleg, hogy nincs a nyomunkban egyetlen vadállat sem, aki prédának tartva minket folyamatosan fárasztaná hátasunkat. Azért az általánosságban elmondható, hogy az utóbbi másodpercekben nem épp a legbarátságosabb oldalát mutatta a Perda, mert összességében, feltéve, ha betartjuk a játékszabályokat és nem keresztezzük egymás életterét, akkor sokkal nyugodalmasabb hely ez a hold. Fogalmam sincs, hogy hová tartunk, de Saliethris nagyon úgy néz ki, valamiért kiemelten a szívén viseli hányattatott sorsomat, hiszen a lábamon éktelenkedő sérülésemet ellátta, a mutogatós szövegelésemet próbálja megérteni, nem rúgott le a nyeregből a soron következő fánál, de még csak a véremre sem szomjazik. Egyszóval az azért látszik, hogy nem egy standard, véresszájú perdai ő, aki csak és kizárólag azért kívánná az azonnali halálomat, mert égi vagyok. Nem, úgy tűnik valamiféle titkos célja van velem, bár az is lehet, hogy csak egyszerűen nem bírja a vért és az erőszakot. Gondolom ezt abból, hogy az Erratorok földjén sem hagyott magára egy fegyvertelen embert, miközben néhány-tíz méterre a Perda egyik legkifinomultabb vadásza sündörgött. - Nem, Nikolai nem megy Elorak. - mutatom két ujjamat a levegőben, amivel járást szimbolizálok, mintha csak én lennék az ujjaimmal mutatott alak, miközben egyértelműen, nemlegesen rázom a fejemet. - Nikolai marad itt, Perda, hosszú időre! - előbb magamra, majd határozottan az alattunk húzódó füves területre mutatok, a "hosszú időt" fogalmam sincs miként mutogassam el, hogy ne legyek semmiféle módon félreérthető, így inkább nem teszek sehogyan sem. Nehéz ügy ez a kommunikáció, mutogatva elég nehéz is lenne elmondani mi a tervem idelent, de talán majd később, ha már jobban a perdai nyelv birtokában leszek, újból megpróbálhatjuk. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy ne egyen meg egyetlen itteni vad sem és a perdaiak se feszítsenek meg az első adandó alkalommal, mikor összefutok velük. Tudom, hogy merész vállalkozás, sőt már-már egyenesen öngyilkosság itt maradni, de én mégis meg akarom itt próbálni, aztán lesz, ami lesz. Gondolkodási időre van szükségem, hogy helyre tudjam tenni a dolgaimat most, hogy talán hivatalosnak is eltűntnek, majd kicsivel később halottnak nyilvánít a Dominium.
Értem én, hogy a férfi nem akar Elorakba menni, de itt a semmi közepén se hagyhatom. Szóval Elorak közelében letáborozhat, rövid ideig biztosan nem fedezik fel az ott létét. S majd elválik mi lesz vele a későbbiekben. Már csak ezt kellene tudakolnom vele. De majd csak ha megállunk kis időre. De még egy két fát hagyjunk el és lassítom is az állatot. Mindez megtörténni látszik, az állatot megállásra késztettem, S leszállok róla. Fegyveremet megpörgetem a kezemben, majd Nikora tartanám néhány másodpercnyi időre. Egy kisebb mosolyt is kap, hogy tudja, értse, nem bántom. Aztán a föld felé irányítom a pengét és a homokos talajra vésni-rajzolni kezdek. Egy nagy kört. - Elorak! - nevezem el a kört, miközben Nikora pillantok. Ha ez oké neki, csak akkor vések tovább. A körön kívül x-et vések nem távolra a körtől. Újra Nikora tekintek. - Nikolas. Nyam hexa, lacerta, caravis. - majd a boga irányába bökök, ahol az ivóalkalmatosság lapul. Hisz víz is van. Majd attól a körtől egy másikat is vések, talán ha 2 ujjnyival távolabbra kerül. - Saliethris. - ha megértjük egymást így, akkor a tervemet is követni tudja. Nem viszem be Elorakba. Azon kívül foglalhat helyet. Lesz élelme, amire vadászhat és lesz víz, ahol ihat. Ha nem fedezik fel, akkor a hideg beköszönte után is simán eléldegélhet. De mennünk kell, szóval ha nem tart fel és nem szállt le az állatról, akkor mögé felmászok, hogy indítsam a párosunkat Elorak irányába.
A nagy rohanás előbb kocogássá szelídül, végül léptetéssé és a legutolsó mozzanatként meg is állunk. Hogy miért, azt egyelőre nem tudom, és mikor rám lesz fogva a fegyver, pláne nem értem az okokat. Mint, aki megadja magát, mindkét kezemet megemelem magam mellett, hogy lássa, nem szándékozok ellenálli, bármit is gondolt ki a következő időkre. A nyeregből nem szállok le, még csak nem is mozdulok addig a pontig, míg mosolyt nem küld felém. - Nagyon vicces... - méltatlankodok kicsit saját nyelvemen, amit úgy sem ért, de azért a hanghordozásból érezheti, hogy én nem mulattam olyan jót ezen a cselekedetén. Mielőtt azonban bármit is szólhatnék, már fel is rajzolja a kört, hogy lássam vizuálisan is a fejében lévő tervet. - Értem. - biccentek mikor pillantásunk összefut, majd a mutatott vízzel teli bőrszütyőre nézek és bólogatok párat, hogy jelezzem: vettem a lapot. - Mi ketten - mutatom némi kommentárral egybekötve, egyértelműen, hogy kikről is van szó. - még látjuk egymást? - igyekszek egyértelmű lenni és bevetek mindent, amit az érthetőség jegyében ki lehet hozni ebből a szituációból. Függetlenül attól, hogy Saliethris megérti-e vagy sem, hogy mit kérdezek, felül mögém a nyeregbe és folytatjuk utunkat, bár úgy érzékelem, hogy közös utazásunkból már nincsen túl sok hátra, főleg, hogy az előbbiekből már azt szűrtem le, miként kell majd gondoskodnom magamról.
Mondanivalóm egyszerű és kivitelezhető. Az már teljesen más dolog, hogy a Quorsa érti-e, hogy mit is szeretnék kihozni ebből? Mindenesetre az elkövetkező napokon a szemem rajta lesz és segítő kezet nyújtson neki. Miért? Fogalmam sincs. Talán ő az első égi, aki eddig nem tartott fegyvert rám, sőt inkább segítséget mert kérni. Ráadásul úgy hogy érteni se értsük egymást. Hogy mi lesz kettőnkkel? A jövő nagy kérdése, hogy életben marad-e. Vagy hogy egyáltalán hajlandóságot mutat-e bármi olyan dologhoz, ami perdai. Vadászat, halászat. Vagy ép termőföldek felásása. Vagy boga megülése. Vagy annak tanítása. Tényleg nem tudom még mi legyen vele, de Elorak közelében letáborozhat. Rengeteg tennivaló akad majd, amit vagy egymagam vagy közös erővel megcsinálhatjuk. Szóval fogalmam sincs mikor lesz mindennek vége. Csak azt tudom, hogy elkezdődött valami!
// Köszönöm a játékot! No meg az elkövetkezendő továbbiakat! //
Két nevetés után a világot, a problémáimat is másképp látom. Három nevetés után meg is tudom oldani.
Amúgy én nem hittem volna, hogy tényleg beszervezi ez a lökött a húgát egy "randira". Hát tudom, hogy nem ellenálló vagyis nem teljesen, hát Dominiumi rendes-tisztes polgár olálá! Na de ha már közölte jön a Húgi akkor vegyem fel, hozzam el, randizhatok vele, de éjfélre vigyem haza, nos... öhm, jó. Alec és a meglepetései. Tehát mivel megmondta Alec merre találom a hölgyeményt - leírást adnia sem kellett, hát olyan csajt kell keresnem akinek a szeme se áll jól! - gondolkoztam merre vigyem. Alec szerintem már mindent megmutatott neki, a műhely maga meg nem rossz, de nem vagyok olyan állat hogy egyből oda vigyem. Tehát mivel a fennsíkon találkozunk amúgy is, onnan nincs messze a tengerpart, az pedig irtó jó hely, legalább is én nem tudom megunni a tengert magát. A motornak dőlve várok, hogy ideérjen a fiatalabb Delgado, közben lefoglalom magam, hoztam bütykölni valót. Ha hallok valami járműzajt vagy hasonlót, akkor emelem fel a fejem és integetek széles vigyorral, remélve egyedül lesz. Bár ha jófej társaságot hoz, nem leszek szívbajos, szeretem az embereket a magányos farkasos imidzsem ellenében. -Hát helló ifjabb Delgado! Carlisle vagyok, hívj csak Carlnak! - Adom a kezem hogy kezet fogjak vele, közben kicsit jobban megszemlélem. -Lehet külsőre nem hasonlítasz arra a hexafogóra, de a kisugárzásod... hmmm... - Méregetem gyanúsan, majd elnevetem magam, na a kisugárzásában van valami hasonló "baljóslatú" én mondom, eleget voltam Aleccel, hogy felismerjem. -Tudom arról volt szó vigyelek haza, de gondoltam előtte elviszlek valahova ha már randi és hasonló... - Veszek elő a dzsekimből egy "virágot" ami hajdan az volt de én belemártottam az örökkévalóság kedvéért forró perdai olvasztott "fémbe". Csak stílszerűen, de nem valami nagy, csak mint a kézfejem és nem is nehéz, mondhatni apróság.
*Nem gondoltam, hogy Alec tényleg randit szervez meg a kimondhatatlan nevű ezermesterével, de már az első mondataiból kiderült, hogy mégis. Mondjuk mire eljutottam odáig, számtalan nem megoldhatatlan nehézséggel kellett megküzdenem, kezdve ott, hogy a munkámra hivatkozva bekéredzkedjek Elorakba. Ám csak átmentem a városon és noha a lelépős út már be volt járatva, most nem szerettem volna gyalog nekimenni a fennsíkig vezető útnak. A szervezés körülményes volt, hogy az XS-t a város végénél hagyva, visszacsaljam a kísérőnek kiadott katonát a kapuhoz, majd onnan be és onnan ki a másik oldalon...a kisördög ugyan a vállamra ülve lóbálta a lábát és sugdosott a fülembe, hogy mekkora nagy buli lenne egy ellenálló randira katonai kísérettel érkezni, de ekkora állat azért még én sem voltam, másrészt érdekem fűződött ahhoz, hogy viszonylag szép napot szerezzek a bátyám karjának a karbantartójának. A hideg időre felkészülten rendesen felöltöztem és legnagyobb bánatomra, még a csizmám belseje is bundás volt, mondjuk terepre amúgy sem mentem volna tűsarkúban. A fennsíkon nem szokott túl nagy tumultus lenni, feltételeztem, hogy nem tévesztem el a pasit. Határozottan közeledtem a motornak dőlőhöz, aki valószínűleg addig integet majd vigyorogva, míg fel nem merül benne a kétség, hogy megállok-e időben vagy ugorjon inkább. denisov minden bizonnyal értékelte volna a belépőmet, ami egy heves fékezéssel kitartott farolással való leparkolásban merült ki, ha voltak apró kavicsok, azok persze repültek. Nem tudom Alec adott-e rólam személyleírást, de azt most a legközelebbi bokor mögé hajíthatja, vörös, vállig érő parókát vettem fel a mai nap alkalmából. Rögtön végig is mérem ahogy kiszállok és konstatálom, hogy nem ő az ellenállók faltörő kosa. Azért széles, százkarátos vigyort eresztek meg, a felém nyújtott kezébe oda sem nézve fűzöm a sajátomat egy lélegzetvételnyi időre és szorítom meg nem túl erősen, de nem is ejtem csak úgy bele lagymatagon. * -Hellóka Ezermester! Hogy ityeg a fityeg? *Szóval mégis randi, baszki! Megfojtom a bátyámat, csak kerüljön a kezeim közé. * -Innen még el? Asztalt foglaltál a Rebellium éttermében? *Mondjuk nem hittem, hogy leterít ide egy takarót és kipakolja a napi menüt egy kosárkából, hogy piknikezzünk, de hova akar még elvinni? Az előrejelzett utazás romantikus volta akkor bújik elő a sejtelmes homályból, amikor egy virágot nyújt felém. Láthatóan nem élő virág, hovatovább fémből van, mégis eltátom a számat tőle. Ha már tényleg randi, meg kell zabálni, hogy ennyit készült, én meg sosem kaptam virágot, még olyat sem, amit ha a lábamra ejtenék, tutira eltörnének az épp csak megmentett lábujjaim. Maga a látvány azonban becsapós, mert rögötn valami nehézre gondolok és akképp is nyúlok hozzá, de a köszönetet kifejező szelídebb mosolyom rögtön átvált ijedt döbbenetbe, amikor elvéve a virágot, majdnem eldobom, mert rohadt könnyű. Két kézzel kapok utána egy apró sikkantással kísérve.* -Hú baszki, majdnem eldobtam.....köszi, irtó cuki vagy. *Még sosem randiztam, nem kaptam virágot, mást sem. Fura. Mit kell ilyenkor mondani? A virágot azért magamhoz ölelem, biztos ami biztos, nehogy még egyszer elinduljon repülni. Aztán csak állok ott, hogy megvárjam mit lép, vagy lépünk egyszerre...valahova, ahova vinni akar. Biztosan meglepi.*
Két nevetés után a világot, a problémáimat is másképp látom. Három nevetés után meg is tudom oldani.
Hmm... elég nagy sebességgel jön felém a csaj és noha bekapcsol az életösztön ugorj már Clermontok utolsója, de rohadt erős maradok és csak derekam feszül a motornak, azon túl meg sem moccanok. Na jó nem, kezem felemelem a kósza felcsapódó köveket elkerülvén, nagy szemekkel bámulva meg a hirtelen stoppot. Legalább volt stop! Hah az annnya' ez tuti az akit várok, csak Alec ilyen hülye még... aztán összeszedem magam, jah igen, kiszáll, vörös? Lehet féltestvérek, a szeme se barna mint barátomnak, hm, én legalább hasonlítottam a fivéremre, annyi baj legyen. Megrázom a kezét finoman és felmérem, hát csak felmérem! -Ityeg-ityeg! - Nevetek, hallottam már a kifejezést, de értelmét akkor sem láttam, pont ezért ragadt meg. A sok haszontalan tudás ugye, a legértékesebbek! -Jaj az uncsi, jobb! - Kacsintok, étterem ahahaha, jó humora van, na de csak odaadom a sebtiben készített kis ajándékom, úgy illik. A reakciója is marha vicces, hogy nehézre számít mikor ez könnyű, lehet nem szép kikacagni a randipartnert, de én sem változom már, főleg mert sikkant is basszuskulcs, hát ez jó lesz, érzem! -A tied, dobálhatod is! Jaj hát én álmaid netovábbja leszek, csak Alec nem mert szembesíteni a tényekkel, tudom én! - Nevetek, de érezhetően szórakozom, ha már cuki vagyok. Ha megismeri a vicceim fogja még fogni a fejét! -A kocsit hagyjuk itt, visszajövünk érte visszafele, a motor gyorsabb, gyere! - Ülök fel, de van mögöttem hely, na meg szerintem csípi a sebességet látva a nyitányt, nem is leszek szívbajos gázt adni. Legálisan elérem kapaszkodjon belém, ahaha! Jó persze ha nagyon fél mögém ülni hozhatja a kocsit, de szerintem nem bánja meg ha csatlakozik, leszáguldozom a partra. Igaz én hamarabb elkezdek fékezni, nem akarom orra bukjunk így nyugisan parkolok és állítom le a motort. -Voltál már a parton meg a tengernél? Én imádok ide kijárni, bár nem jövök sűrűn. - Most kissé szeles az idő, tehát morajlik és hullámzik renyhén az egész, itt épp homokos végig, csak lejjebb vannak sziklásabb részek. Sétálok is vele egy keveset, majd gondolok egyet és elkezdem kifűzni a bakancsom, felhajtani a nadrágot, míg vigyorgok. -Hogy állsz a hideg vízzel Raven? - A nevét szerencsére megkérdeztem barátomtól, így noha nem mutatkozott be is tudom hogy szólítsam. Ha meztelen vagyok térdig, lazán belesétálok a vízbe, noha megborzongok, de attól még élvezem, ki is rúgok felé némi vizet míg zsebre vágott kézzel vigyorgok és hagyom nyaldossanak a hullámok, nézem van-e bármi a vízben, szoktam találni érdekes köveket, ásványnak tűnő dolgokat, egyszóval klassz semmiségeket.
*Kap egy piros pontot amiért szinte szeme sem rebben a belépőmtől, mert azért figyelem ám, hogy hova ugrik. S utána is végigmérem, lopva vagy ahogy sikerül. Az egésznek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, Alec azt mondta, hogy remek kapcsolat ez nem csak nekem, hanem a JL-nek is, de amikor a kézfogás után virágot kapok, kezd gyanús lenni a dolog. Nem mutatkozom be, Alec minden bizonnyal sokat mesélt rólam, ha már randit szervírozott velem, ezért is merül fel bennem néhány lehetőség a bátyám megfojtogatására, úgy is rég volt már amikor bosszúságot okoztam neki. Csak, hogy érezze a húga törődését. Kíváncsian érdeklődöm hova megyünk innen, mert hát azt hittm maradunk, még ha nem is fogunk piknikezni, mondjuk valami hasonlóra azért készültem, igaz több a csomagban a folyékonyság, mint a csipegetni való csemege. De mielőtt megtudhatnám mi a jobb a Rebellium étterménél, máris blamálom magam azzal, hogy a nehéznek hitt ajándékot majdnem eldobom. Hogy ne repkedjen később, magamhoz ölelem és lecukizom. A nevetéséből ítélve ez nem jött be, carl az a fickó, akit nem lehet kikergetni a világból azzal, hogy cukinak titulálja egy nő, még én sem. Szóval más stratégia után kell néznem. * -Mondjuk úgy azzal sem. *Álmaim netovábbja? Senki nincs tisztában az álmaimmal, főleg Alec nem, ha belerángatott egy ilyen randiba. De értékelem, hogy lepereg róla minden. Alec nem csak az Ezermesterről nem beszélt nekem sokat, hanem arról sem, hogy _randit_ szervez, de már csak azért sem leszek bosszús, és élvezni fogom a mai napot. Utunk további szereplőjére tekintek, majd Carlra. Oldalra hajtom a fejem és szándékosan gyanakodva nézek rá. A kis hamis. Üljek mögé és ölelgessem. Ehhh!* -Csak aztán el ne hagyj útközben. *Mondom mosolyogva, csipkelődve és megindulok a kocsim felé, hogy a raktérből kivegyem a hátitáskát, amiben többek között ott van az ajándéknak szánt csomag is. Még nem adom oda, megvárom a kedvező alkalmat, érzésem szerint Alec ajánlása az ajándékot illetően nem volt jóindulatú Carl felé, annál is inkább gondoltam arra, hogy hozok neki. A táska jószerivel tele van tőlem elrettentő eszközökkel, és ha még ez sem tántorítja el, érdemes arra, hogy kezdjek vele valamit. Jóllehet oda vagyok a nálam háromszor izomban nagyobb pasikért, értékelem ha az agyamat is megmozgatja. Mögé ülök és átkarolom, egészen rácsúszok, legyen neki jó napja. Mégis csak jobb mint bogán ülni, arra biztosan nem másztam volna fel. A táj csak úgy elsuhan mellettünk, de azért látok belőle eleget és nem sikongatok ijedtemben. A tenger azon partjára érünk ahol még nem jártam, bár elég szeles az idő, annyira nem, mint az Orkánszigetnél, és a part is homokos. Lehet napozni, bár most talán nem fog annyira és fürdőrucival sem készültem. Pedig biztosan nagyot nézne a bikinimre. Leszállás után a hátitáska is lekerül rólam, a motor ülésére teszem és elindulok mellette. Szokatlan a minden cél nélküli sétálgatás.* -Az Orkánszigeten jártam párszor, van ott egy felszín feletti lézerszkennerem. *Szóval a tenger nem ismeretlen előttem, még meg is mártóztam benne, jóllehet nem önszántamból. Simon hadnagy dobott bele, mert nem akartam vele menni az erdőbe. Szerencsére itt nincs a közelben erdő…és nem is megyünk messzire. Zsebre dugott kezekkel sétálok, nehogy megfogja, az már túl romantikus lenne, s így is állok meg amikor elkezdi kifűzni a bakancsát. Ó, baszki!* -Azért ne siessünk ennyire előre. Tudom, hogy randi, meg ilyenek, de nem kellene mindjárt vetkőzéssel indítani. *Azért persze gyanús, hogy a bakancsával kezdi, de hát honnan a frászból tudjam, melyik pasinak mi a heppje. Lehet, hogy ő alulról kezdi. Szebb a lába mint a mellkasa, tudomisén. Én nem vetkőzöm sehogy sem, a lábujjaim most pont jól érzik magukat a meleg csizmában. * -Öööö, mióta lefagytak a lábujjaim, nem nagyon vagyunk puszipajtások, a hideg víz és én. *Nem ér fülig a szám, de azért ott játszik a mosoly az arcomon, fura hallani a nevemet más szájából, semmi tizedes, meg Mrs. Moor, meg hölgyem és ehhez hasonló, amit általában használni szoktak. Csak Raven. De jó! Ő viszont belesétál a vízbe és már ettől dideregni kezdek. Remélem nem a hideg vízben való együtt fürdés romantikus gondolata lepte el az agyát és azért vigyorog ennyire. Kizárt, hogy a vízbe menjek. Megemelt szemöldökeim alól pislogok rá, s picit hátrébb is kell ugornom amikor lefröcsköl. Na ekkor húzom ki az egyik kezemet a zsebemből és mutatom felé kinyújtott mutatóujjam.* -Nem megyek bele a vízbe! Utálom a hideget és tele van állatokkal a tenger. Kizárt! Nem mászott még fel valami a lábadon? Nehogy lerágják valamidet. *Na jó lesz vigyáznom, nehogy belerángasson a tengerbe, mert akkor sikítok. *
Két nevetés után a világot, a problémáimat is másképp látom. Három nevetés után meg is tudom oldani.
Nem szívbajos a csaj, szerencsére én sem olyanná lettem nevelve, tehát miután túléltük mindketten a megérkezését és nevettünk megkönnyebbülve egy sort a kis ajándékon kiderül Alec szófukar fickóvá vedlett. Nocsak. -Áh, csak nem elvitte egy sárkánymacska a nyelvét? Pedig annyit tud dumálni... bár sejtem Neked nem kell bemutatni, a kérdés az egy szópárbajt Te vagy Ő nyer? - Nem költői a kérdés, hanem valódi, érdekel ám a válasza! Aztán mondom pattanjunk fel a motorra és irány a végtelenbe és tovább, na jó, csak a meglepi helyre. És naná azt akarom ölelgessen, hát ez is a lényeg a sebességen túl, amivel immár tudom nem lesz baja. -Ha kapaszkodsz nem hagylak a huppanóknál se! - Nevetek, hogy rajta is múlik ám, én nem szeretném összeszedni mert lepotyogott, tehát fogjon rendesen, mintha az élete múlna rajta...? Ahahaha, erre hamar rájön magától is nem teszem hozzá csak vigyorom lesz több mint csintalan. De mögém ül, szeretem a vagány csajokat, még szemérmesnek sem mondanám - vagy csak így leplezi rohadtul tart attól tényleg elhagyom egy kanyarban. Minden esetre mivel gyors tempóval haladhatok hamar leérünk. Hagyom lepakoljon majd nekiindulok a sétának. Én imádok csak úgy a semmibe sétálni, avagy mivel rákényszerültem anno találjak benne szépséget így hogy most már magam választom ezt az opciót valóban kedves időtöltés lett. Más a levegő, a hangulat, szimplán élvezem, de lopva Őt is méregetem mennyire lesz sok kérdőjel a feje felett mi a szöszt akarok itten vele. Leteperni nem, hideg van már, de a bakancsom azért ledobom hogy bemasírozhassak a vízbe míg megérdeklődöm hogy áll a dologhoz. -Áh, az baró és volt már érdekes mérésed? Amúgy mit mérsz pontosan? Éghajlatot, hőképeket, egyebet? - Nem idegen számomra az ilyesmi bár nem is a szakterületem ugye, de érteni fogom amit mond, legalább. Legalább is elvileg, ugye. -Nem a desszerttel kell kezdeni? A lényeget letesztelni? - Nevetek, míg nézek rá ó ugyan több lelkesedést csajszikám fejjel, de hát a gatyám is marad, csak felhajtom, kifújhatja a bennrekedt levegőt, nyugi! -Ahh, az a furcsa hegyi séta, tudom, tudom, hallottam hírét, bár nem tudtam Te is fémesebb vagy mint az átlag! Ez olyan Delgado vonás mi? - Vigyorgok rá, bár kétlem fém lábujjai lennének, maradjunk annyiban, de ha így lenne se zavarna, sejtheti, én vagyok a bátyja "orvosa". Na szóval én lazán belemegyek a vízbe, mert noha hideg, de hamar megszokom és még vigyorgok is jelezve jó ez! Felé is rúgok némi vizet mikor elugrik. Hah! És még mutogat is, előrébb is hajolok úgy nevetek, de én a zsebemben tartom a kezeim. -Ó hogy innen fúj a szél, valaki féééééél! Jaaaaj Alec elhallgatta hogy a húgocskája aggódik elsiklik egy hal a lábánál! Neem, nézd! - Rúgok ki megint, de megtartom a lábam mutatva csak vizes, nincs rajta (még) semmi. Nevetek is. -Különben is... itt minden állat tudja már nem érdemes megharapnia... nagyobbat harapok! - Csattintom össze a fogaim és nevetek, kicsit beljebb megyek, keresek valamit amit kikaphatok. Találok is valami színes követ, áttetsző és kék, nem tudom mi az, de már szedtem össze ilyeneket ez tényleg kő vagy ásvány, ilyesmi, nem "bánt", mikor lenyúlok érte mégis felkiáltok. -Raven! Raven úristen... ez egy... egy... - Kezdem rémülten lóbálva a kezem benne markolva a kővel, majd hirtelen nyugodtan vigyorogva nézek rá és kinyitva a tenyerem felé mutatom: -Egy szép kő, huh, rohadt félelmetes a part, de vigyázok rád nyugi! - Igen, azt hiszem ütöm a normál randi viselkedés etikáját, hogy szívom a vérét, de hát ha ennyit nem visel el nincs is miről beszélnünk, hozzám huzalozott idegek kellenek.
*Nem töröm le a lelkesedését ami a randiról való nem tudomásom és Alec szófukarságának a közeli kapcsolatát illeti. Egy százkarátos mosollyal reagálok az első kérdésére, és mert állat volt a mondatában amit érthető ok miatt ignorálok, a másodikra viszont tényfeltáró vallomással készülök.* -Legutóbb én nyertem, és azelőtt is, és azelőtt is….*Valójában nem emlékszem pontosan, és volt olyan is amikor Alec nyert, de csak azért, mert velem szereti az övön aluli ütéseket. Annál édesebb a visszavágás, amikor nem számít rá. A mondat végét vigyorgással zárom, és egy figyelmeztető szemvillanással, hogy meg se próbáljon a bátyám nyomába szaladni. További meglepetés, hogy nem maradunk itt és nem is a Rebelliumba akar vinni, pedig oda szívesen mentem volna. Nincs mit tenni, száguldozni fogunk az ismeretlenbe egy kétkerekűn. Gyanítom, hogy nem minden hátsó szándék nélküli, de még mindig jobb belekapaszkodva egy motoron, mint egy bogán. Vharan biztosan egy állatra ültetett volna. Megérkezve, még a parókám is a fejemen marad, még csak meg sem kell igazítanom, mint annak idején Elorakban, persze akkor nem is volt ennyire sima a leszállás. Érdeklődő kérdésére csak az Orkánszigettel válaszolhatok, egyébként nem jártam még tengerparton, bár most, hogy itt vagyok, kellemesnek találom, már csak azért is, mert messze van az erdő, és ide nem járnak állatok inni. * -A csillagok állását figyelem, hogy feltérképezhessem a változásokat, hogy milyen hatással vannak a holdra. Ha elég adat áll a rendelkezésemre akkor visszafejtve még azt is megtudom mondani, mikor mi történt pár száz évvel ezelőtt. *Mivel le lettem tiltva az Imperiumról és ezzel együtt új bolygók felfedezéséről, maradt a Perda és annak minden titka. Ehhez viszont nem elég a képzettségem, bár nem ültem vissza az iskolapadba, tovább képzem magam. Míg ezt kifejtem, az Ezermester nekikezd vetkőzni, amit picit kifogásolok, bár felőlem pucérra is vetkőzhet ha nem kéri, hogy kölcsönös legyen. Szemöldököm ugrik a válaszra.* -A lábad a desszert? *Nevetésére visszavigyorgok, hát ő tudja. Ha áztatni akarja a lábait ebben a hideg vízben, ám tegye. Reméljük másnap nem úgy kel fel, hogy fáj, csíp, viszket. Anyukám mindig azt mondta, hogy alulról lehet felfázni. Sosem értettem míg le nem fagytak a lábujjaim, másnap meg szipogtam mint egy szerelmi csalódott kamasz. Carl-t még a feltételezett fém lábujjaim sem tántorítják el, eszembe is juttatja azt amit Alec mondott róla. Na szép, a végén még az én lábujjaimat is meg akarja nézni belülről. Ezen túl azonban…* -Ó, ha tudnád, és képzeld mekkorát tudok velük rúgni! *Elnézem ahogy beletrappol a hideg tengerbe és már fázom. Összébb is húzom magam, maradok ott ahol megálltam, eszem bogában sincs közelebb menni, pláne amikor felém fröcsköl. Szívesen letörölném a vigyort az arcáról, de én is vigyorgok, nem mintha jó kedvem lenne, eddig még senki nem szerettette meg velem a tengert, és azt hiszem nem is ma lesz az a nap, amikor derűsen és kacagva lubickolok benne.* -Mondjuk nem egy kis haltól félek. *Elő kell készítenem a terepet, nem is sejtem, hogy a kezem alá dolgozik. Mosolyogva bólogatok a nagy harapására, újra zsebre vágom a kezemet és várom mi fog kisülni belőle. Engem sem két perccel ezelőtt szültek a világra, szóval teljesen biztos vagyok abban, hogy át akar vágni. A vízbe nyúlása utáni páni félelem még nekem is jól jön, tócsányira kerekítem a szemeimet, és halálfélelmet varázsolok az arcomra…megjegyzem sokkal jobbat mint ő a sajátjára…az enyém azonban továbbra is ott marad, miután Carl mér vigyorog. Elnézek a válla felett a távolba és eltátom a számat, kihúzom a kezemet a zsebemből és mögé mutogatok. Először csak némán tátogva, és ha nem veszi be, felkiáltok.* -Egy braxusnál is nagyobbat harapsz? *A hangom remegő és ijedt, hacsak egyszer is felmerül benne a kétség, vagy a poén kedvéért maga mögé néz, már megyek is a bakancsáért és felkapom zoknival együtt és eliramodok a motorhoz. Ha elérek odáig, a táskámat a hátamra veszem miközben felülök a kétkerekűre, és megpróbálom beindítani. Nem okoz gondot ha otthagyta az indítókártyát vagy amivel elindul. Igaz motort még nem vezettem, de nem lehet nagy ördöngősség, ha takarítóroboton meg tudom tartani az egyensúlyom tűsarkú cipőben, ez sem adja fel a leckét. Persze a motor nehezebb, meg kell tartani, de már az is elégtétel, ha látom, hogy a frász jön rá, hogy itt hagyom bakancs nélkül. *
Két nevetés után a világot, a problémáimat is másképp látom. Három nevetés után meg is tudom oldani.
-Büszke vagyok Rád! Alecban meg csalódtam, mondani is fogom neki, hogy így javítsam meg a karját újfent? Szedje össze magát! - Nevetek, de megnézném egyszer hogy szép csendben feladja és fejet hajt a húgi előtt, mókás lehet a feje olyankor. Ravené is! Kissé szívbe markol a tény én már nem tudok ilyen jókat civakodni a bátyámmal, de... keresztül engedem magamon az érzést, átfújhat rajtam mint a gyenge parti szellő később a hajamon. A parton sétálva hallgatom mit is méricskél ez a nőszemély, hm.. csillagállások? -Hm, azt is megtudjuk mi várható akkor nem? Klassz. Elnevezheted a csillagképeket ha találsz! - Vigyorgok, a földön volt ilyesmi, bár hogy ki és miért pont úgy nevezte el a csillagképeket rejtély, itt majd nem lesz az! Neki is vetkőzöm, bár elég ártatlan mód hiába aggódik, a lábam desszert mivoltán kacagok. -Sosem tudhatod! - Jegyzem meg, bár nem épp erre gondoltam de így mennyivel viccesebb már! Az kevésbé hogy Delgado vonásként nem vigyáznak becses testrészeikre, Ő itt előttem a lábujjaira, ejnye. Kétlem implantátuma lenne, nem lenne ilyen kis vidor akkor, de nevetek vele. -Ú, Alec seggét majd megilletem egy céltáblával hogy tudj gyakorolni! - Nem is az enyém rugdossuk, az én farom csak simogatást érdemel! Hát szép formás és kerek, egyértelmű fogdosni és nem rugdosni való! A vízben ácsorogva kiderül azért nem követ mert fééél, ahaha, nincs itt semmi, ez a part. Beljebb lehet vannak nagyobbacska halacskák, de nem itt. Szívatom is azzal hogy benyúlok a vízbe és jaj valami brutál ijesztő közben nem is, bár félredöntöm a fejem a halálra vált fejétől, hogy ne már... de csak nem enged belőle mire a szemöldököm is felszalad, az egyik legalább is. Mi a fene az a Braxus? Csak megnézem már ne haljak meg hülyén, ha kell tudok ám futni ne féltsen, de ahogy sejtettem nincs ott semmi, ellenben visszanézve látom rohan a bakancsommal a motorhoz. Csak nem hagy itt, ennyire még Alec sem utolsó hexafogó. Persze ha nagyon ügyködik vágok egy ne már fejet, hogy megint... de kétségbe nem esem, tudom mélyen ebben reménykedett a szőrös szívével. Ilyen miatt már nem tudok, ami azt illeti, hát túlélem, volt már ilyenben részem a háború után.... nem volt kellemes, ellenben némileg beletörődően megtört lettem tőle, igaz nem is tudom elhinni hogy tartósan lelépjen ez a nő, szóval kisétálok újra zsebre vágva a kezem és várok. Ha visszajön elgondolkodó fejet vágok. -Tudhattam volna bakancsfétised van, a bátyád szoknyákat gyűjt. Ne kérdezd minek, vannak sejtéseim. Ezek után pláne! - Simítom a szakállam, majd elvigyorodom újra, ez inkább jellemez. Amúgy nem igaz (elvileg) amit mondtam de hát maximum kapok a számra Alectől ha a húgi számon kéri véletlen. -Cseréljünk, visszakapom a bakancsom és kapsz egy szép követ Te kis tolvaj repülő maki! Mit szólsz? Vagy mást kérsz cserébe? - Velem lehet alkudozni, csak nem birkózok le egy ilyen csinos nőszemélyt, akkor is ha annak is megvan a maga szépsége.
~Hát még milyen büszke leszel, amikor elmondod Alecnak és kiderül, hogy a fele sem volt igaz.~ *A gondolt szavak mosolyba nyújtják az ajkaimat, és nem fűzöm hozzá az övéihez, hogy próbálja csak meg nem megjavítani rendesen Alec karját, és nem lesz ilyen kedélyes a szembe nézésünk. Ezek után kissé meglepődöm, bár nem látszik rajtam ilyesmi soha, hogy a munkám iránt érdeklődik. Baszki, tényleg randizunk, akkor szoktak ilyet kérdezni, nem? Sokadszorra szedem le Alec fejét gondolatban, de sikerül normálisan válaszolnom, csak azért, mert imádom a munkámat és szerénység nélkül állítom, hogy jó vagyok benne. A következő kérdésre csak bólintok, bár korai lenne bármit is magyarázgatni, két és fél év nem elég ahhoz, hogy felállítsak egy teljes csillagállást, mert évente változik és még nincs annyi adat, hogy biztosat mondjak. A csillagképekkel is így vagyok, de egészen mást mondok.* -Már van. Delgado vigyora. Az a neve, röhög le a kancellárokra. *Stílusos is lenne tőlem, de eddig még nem jutott eszembe, hogy csillagképeket keressek, olyanokat amelyek valóban mindig ugyanúgy állnak egy máshoz viszonyítva. Másrészt tanulmányozva a Földön nyilvántartottakat, csak az ég tudja milyen szempontok szerint találták ki és nevezték el őket. A hivatalos verzió mese habbal. Egyelőre meglehetősen távolságtartó vagyok, amilyen ritkán szoktam lenni, de ez nem csak egy vakrandi hanem kényszerű és becsapáson alapul, szóval egymást váltja az irónia és a szarkazmus. Vetkőzését többfogásos vacsorához hasonlítva mindjárt a desszertnél kötünk ki, már vigyorogva kérdezek rá burkoltan, hogy ugyan nem arra gondolt, hogy majd azt csócsálgatom. Nincs szerencsém.* -Azt hiszem lemondok a desszertről. *Jegyzem meg nagy sóhajjal és nagyon remélem, hogy majd ő is ilyen kegyes lesz az én lábujjaimmal és nem akarja megnézni őket belülről. Furcsa egy fétise van. Én meg azon merengek mihez is hasonlítsam a bátyámat, nem sok perdai állatot ismerek, de egy boga van olyan szemtelen, mint ő. * -Házibogára nem lövünk és nem is rugdosom…*Nem folytatom, nem mondom ki, hogy az övére gondoltam, mert nem is rugdosnám meg, legalábbis addig nem, amíg nincs a sértetlen állapotában emlékem róla. Csak a szemöldökeimet emelgetem meg néhányszor jelzésértékűen, néha beszédesebb egy-egy pillantás, mintha hosszú és cirkalmas körmondatokba foglalnám. És eddig tartott az épületes beszélgetés, a vízbe gázolva már távolabb van tőlem, én ugyanis nem követem több okból sem. Egyrészt a víz ebben az évszakban már kurva hideg, másrészt nem szeretném ha valami felmászna a lábamon és itt-ott megkóstolna. Nem érdekel, hogy sekély a víz és ilyen közel a parthoz nem jön egy állat sem. Ha én bemegyek a vízbe, minden perdai élővilág törvényt felülírok. A fröcskölés azonban ha vért nem is, de mindenképp visszavágást kíván, és eljátszom a „nagy halált”. Csak hallottam a braxusról, még csak képet sem láttam róla, nem véletlenül, de attól még hitelesen el tudom játszani, hogy épp felismerni vélem alakját Carl mögött. Baszki! Rohadt büszke vagyok magamra amikor hátrafordul, az arcáról is pofátlan tanulmányt lehetne írni. Nem is pocsékolom az időmet holmi kárörvendő nevetésre, hanem felkapva a bakancsát, a motorját veszem célba. Be is indítom, a gurulás már döcögősebb, lévén valószínűleg a motor nehezebb mint én és meg is kell tartanom, de kompenzálok a két lábammal. Amikor eltűnnek a kerekek útjából a galád fűcsomók, rágyorsítok, paróka lobogva elhúzok a vízből kilábaló alakja előtt…sikítva. * -Vvvvííííááááááá! *Mert egyszerre élvezem és kapok frászt, jelen esetben sikítófrászt, nehogy felboruljak, és baja essen a mocinak, mert akkor tutira nem lesz semmilyen randin kívüli kapcsolat, de ettől függetlenül rohadt jó ám száguldozni, majdnem olyan jó, mint az XS-sel. Terveim szerint egy bucka mögött eltűnök, hogy elkezdjen mélyen kételkedni abban, hogy valaha visszatérek hozzá, de a másik oldalon felbukkanva már felé tartok. Csak azért, mert nem kapott agylobot a motorlopásomtól, nem rántott fegyvert, hogy lelőjön és nem próbált meg utánam loholva leszedni. Azért egy pasitól ennyi önuralmat értékelni kell. Két karnyújtásnyira tőle állok meg, a motort nem állítom le, készen állok arra, hogy mégis megpattanjak ha esetleg…nem úgy alakult volna a dolog, ahogy mégis. Ezermester zsebre dugott kezekkel áll továbbra is, eszem a máját, olyan kis szelíd arcot vág. Szavai után hallom ahogy keze nyomán sercen a szakálla. * -Én mást gyűjtök, nem bakancsot és nem is szoknyákat. *Egyelőre nem mondom mit, de kikívánkozik belőlem, s Alec szoknyagyűjtését is félreértem, mert ahhoz sem fűzök semmit. Ő ugyanis tényleg szoknyákat gyűjt, csak egészen másként mint amire Carl célzott. Az alkura rábólintok, mert bírom, ha egy pasival lehet üzletelni. Ördögi mosolyom megelőzi a szavaimat, előrevetítve, hogy nem egy csokor virágot fogok kérni.* -Oké, mást kérek cserébe, szép kövekkel nem megyek sokra, togita. *Megérdemli a nevet, pont úgy áll ott, mint a perdai város szélén karámba zárt togiták, mozdulatlanul, picit bambán. Lenyúlok a kicsi táskámhoz, ami most az ölemben pihen és előkapom belőle a pda-mat. Vigyorom százkarátossá értékelődik. Ennyire könnyű még sosem volt meztelen férfi feneket fotózni. Jenkins infós zsenije meg pisloghat ha legközelebb elveszi a pda-mat egy kis vizsgálatra.* -Pucér pasi fenekeket gyűjtök. Lássuk a tiédet és kapsz tőlem még egy esélyt.
(10 oldalú.) :
//
