Skyler Way

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Az élete során megtanulta, hogy mindig csak magára számíthat, így önállóvá és találékonnyá vált. Régen magának való volt, de amióta csatlakozott az Ellenálláshoz, elkezdett nyitni az emberek felé. Már odafent a Dominiumon is, de a Rebellium engedi igazán felszínre a személyiségét. Célorientált és küzdő személyiség, aki nem hagyja félbe azt, amit elkezdett és foggal-körömmel harcol azért, hogy elérje a kitűzött célt. Magabiztos és eléggé akaratos is, nem könnyű vele szót érteni, mégis, megbízható és fontos ember az Ellenállóknál.
Ha valaki veszi a fáradtságot, hogy megismerje, akkor egy kedves, igazából egészen barátságos nőre bukkanhat, akinek lelki sérülései még a mai napig nem gyógyultak be. Ezt persze szinte senkinek se engedi meglátni, mindig erősnek mutatkozik, mert a gyengeség a vesztét is jelentheti ebben a veszélyes világban. A humorérzéke egyébként rémes, túl komolynak hathat, de időnként képes Ő is lazítani, bár ez nem megy számára túl egyszerűen. Szeret irányítani, mégse akarna vezető lenni, nem érzi úgy, hogy vállalna egy ekkora felelősséget, így jó neki az a szerep, amit betölt az Ellenállásban, nem akar többet. Végre nyugodtan élhet, számára ez mindennél többet jelent.

A Kancellária törvényei mindenkire vonatkoznak, a betartásuk kötelező az emberek számára, mégis, kellő elszántsággal és tudással meg lehet találni a kiskapukat. Én is ezt tettem.

Kiskoromtól fogva a szüleim arra nevelte, hogy mintapolgárrá váljak. Olyan legyek, aki hasznos a társadalomnak. Jó gyermek, majd pedig 17 évesen már anya, aki a családjának szenteli az életét, majd pedig a Kancelláriának. Az egész családom hű a rendszerhez, csak én voltam az, aki némán tiltakoztam éveken át, még gyermekként, hogy nem akar részt venni ebben a fogaskerékben. Én más jövőt akarok, egy jobb jövőt! Idővel hangot is adtam ezeknek az érzéseknek, de csakis a szűk családon belül, amelynek következménye apám bosszúja lett. Nem volt kegyes hozzám lázadó szavaim miatt, így nem egyszer vert meg, igen csúnyán és ez ellen anyám se tehetett semmit, a bátyám pedig csak tétlenül nézte. Ő apánk fia volt, mellette állt, az Ő elveit vallotta, így jogosnak tartotta a büntetésemet, én pedig idővel ismét némává váltam. Nem emeltem szót semmi ellen, úgy tettem, mint aki fejet hajt, csak némán, magamban lázadtam és képeztem magam, méghozzá a gépekkel való kommunikációra. Meglepően könnyedén szót értettem velük, bezárkóztam, nem kerestem barátokat sok éven át, amikor pedig közeledtem a 17. életévemhez, egyszerűen meghamisítottam a vizsgálataim eredményeit. Meddőnek bélyegeztek, mely mellé feltüntették, hogy a női szerveimnél rendellenesség figyelhető meg, így nem volt kötelező számomra a gyermekvállalás, ahogy a férjhez menés se. A szüleim persze tomboltak, ahogy fivérem is, ki már egy fiú gyermekkel büszkélkedhetett, én pedig ismét szégyent hoztam a családra. Amint lehetett, tettek is róla, hogy ne maradjak velük tovább, én pedig az Akadémiára mentem, hogy meddő nőként is hasznos maradhassak a Kancelláriának. Ez volt persze a szöveg, de a valóság ennél sokkal komolyabb volt. Erőssé akartam válni, így megtanultam bánni a fegyverekkel, a titánokkal és a közelharcot se vetettem meg, a háttérben pedig továbbra is a gépek jelentették számomra a menekülést.

Ahogy teltek az évek, barátokra találtam, hasonló gondolkodású emberekre, így az Akadémia után szépen lassan elkezdtem felépíteni az életem. Persze a látszat továbbra is az volt, hogy hű katona vagyok, így bár a szüleim nem enyhültem meg később sem, a fivérem igen. Nyitni kezdett felém, de én meghagytam a szakadékot kettőnk között, nem engedtem át rajta teljesen soha, hiába próbált a rozoga hídon újra és újra átkelni. A múltunk emlékeztet arra, hogy ki Ő és hogy soha se állt ki mellettem, soha se védett meg. Bár nem vetettem meg a férfiak társaságát, férjet mégse választottam magam mellé, jobbnak láttam egyedül maradni, így pedig nem jelenthettem veszélyt másra nézve.

A Perda megtalálása volt a nagy lehetőség a számunkra, lépnünk kellett, miközben odalent kibontakozott egy nagyobb háború. Engem is leküldtek, hiszen meddő voltam és katona, egyáltalán nem olyan értékes, mint sokan mások, így alkalmam nyílt arra, hogy társaimhoz csapódva elszökjek az ismeretlenbe. Hacker tudásom sokat segített nekünk a különféle rendszerek feltörésében, de az utunk nem volt könnyű. Megannyi veszély leselkedett ránk a vadonban, de végül eljutottunk a hegyekhez, a barlangok pedig az otthonunkká váltak. Szépen lassan felépítettük a Rebelliumot, vezetőket választottunk magunknak, törvényeket hoztunk és berendezkedtünk egy új, igazi életre, de nem vagyunk biztonságban és egészen addig nem leszünk, amíg a Kancelláriát nem döntjük meg.

Hogy mi van a családommal? Már rég nem tekintem Őket annak, így arról sincs tudomásom, hogy az egyik Perdáról vitt vírus végzett édesanyámmal és fivérem gyermekeivel is. Nem lett válás a vége, de Matt magába zuhant. Nem csak anyánkat veszítette el, hanem a számára legfontosabb embereket is. Most érzi igazán azt, hogy szüksége lenne rám, arról pedig hallani se akar, hogy új gyermekei legyenek... még nem. Apánk persze erős maradt - nem segít fivéremnek feldolgozni a gyászt -, aki csak remélni meri, hogy én még élek. Ki tudja, talán megpróbálja majd felvenni velem a kapcsolatot...

Az ellenállás vált az új családommá, én pedig rendesen ki is veszem a részem a feladatokból. A felderítők csapatához tartozom, mivel képtelen vagyok mindig a fenekemen ülni a Rebelliumban, így megismertem a Perdát és az élővilágát, mely teljesen magával ragadott. Szeretek odakint bóklászni, de természetesen mindig akad nálam pár eszköz, amely bárhol, bármikor a segítségemre lehet. Nem tagadhatom meg önmagam, a gépek mindig is fontos részét fogják majd képezni az életemnek. Az Ő segítségükkel juthattunk ki és találhatunk rá a többi ellenállóra, na meg rombolhatjuk szét a Kancelláriát. Úgy hallottam, hogy van valaki más is, aki hasonló eredményre törekszik és magát Justice Leaguenak hívja. Ki lehet vagy kik lehetnek? Egyelőre még én se tudom, de hamarosan felveszem vele a kapcsolatot, mert együtt erősebbek lehetünk!