Solmon Rayburn

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Nevezték már (de csak egyszer!) az Ellenállás szellemi és spirituális vezetőjének, de Sol úgy pofán verte az illetőt hogy kilenc öltéssel rakták össze az arcát. Az viszont tény, hogy ő már akkor szívből gyűlölte a Kancelláriát amikor még az ember könnyedén a légzsilip rossz oldalán találhatta magát egy ellenvélemény miatt. Szenvedélyes, higgadt, idegbeteg, drogos, simulékony, mikor épp mire van szükség. Vérbeli lázadó, aki mindig képes kihasználni a helyzetet,  mindenhonnan megtalálja a kiutat és kellően őrült, kegyetlen és erkölcstelen ahhoz, hogy sikerrel is járjon. Sziklaszilárd eltökéltségét csak a nők, az alkohol és a tudatmódosítók veszélyeztetik (mikor épp melyik), de szerencsére ez cseppet sem zavarja.

- Új vagy? Azt hittem már mindenkit ismerek ezen a szemétdombon, legalább arcról. Igenigen, tölts egyet kérlek. Hogy én? Persze, az vagyok. A híres-hírhedt. A világszép. De akkor is én vagyok. Nézd, ötvenhárom éves koromra azért csak letettem valamit az asztalra, nem? Összeraktuk a várost. Lelőttünk, eltemettünk, felrobbantottunk jónéhány idiótát. Lenyúltunk tőlük ezt-azt. Egyre többen is vagyunk. Ja, hát igen. Néha én nyomtam meg a gombot, húztam a ravaszt, mártottam a kést. Igen. Nem, kicsit sem sajnálom. Miért, te igen? Ha sajnálnád, nem lennél itt. Fasiszta rendszer ez, de talán te azt sem tudod mit jelent, fiatal vagy még, nem biztos hogy végigolvastad a történelemkönyveket. Na nem sértegetni akarlak ám, ne haragudj, csak az öregség beszél belőlem, inkább töltsd tele újra, jó? Szóval... hol tartottam? Ja igen. Hát, nem volt egyszerű. Tudod korábban, még a lázadás legelején amikor nem voltunk ennyien, még nem volt mindenre ember. Mindenhez érteni kellett. Elektronika, kis kódolás, hadászat, lelki terror, szeszfőzés. Ismertem egy srácot, jó haver volt, mindig volt nála valami amit el lehetett szívni, aztán hát úgy alakult hogy elcsípték a domíniumi srácok. Nyilván sosem láttuk többet. Cudar idők voltak, hullottunk mint a legyek. A kisebb barlangokban bujkáltunk, gyakran csak egy éjszakára húzva meg magunkat egy helyen, rohanva egyik fedezéktől a másikig. Aztán valami történt. Elkezdtünk győzni. Nem sokat, nem nagyon, de lassan, biztosan. Azt is kitaláltuk, hogyan verjük át az érzékelőiket. Többen lettünk. Újabb lázadók csatlakoztak. Mondjuk nagy részük fel is dobta a bakancsot. Nem volt egyszerű. Na, most sajnálod tőlem hogy nem egész pohárral kapok? Mindjárt fizetek is, ne aggódj. Szóval többen lettünk. Szervezettebbek lettünk. Nagy emberek jöttek, nagy szavakkal, lelkesedéssel, meg ilyesmivel. Most ők itt a főfőnökök. Én meg... én csak csinálom amihez értek. Nem zavar különösebben. Lázadok, csempészek, szívok, gyilkolok, tudod, amire épp szükség van. De azt hiszem ellustultunk. Városunk lett, és közben elfelejtettük hogy mit is akarunk. Többet kéne akarnunk, tudod? Nem, nem tudod. Úgy tűnik csak én tudom. Nem baj, azért bírlak ám, ugye nem kell külön mondanom? Na, akkor ezt a hősi halottakra. A szépséges orcám? Ja, hát az szar ügy. Egyszer, még fiatalabb árva koromban a pofámba robbant valami radioaktív cucc, még az űrben, a hajón. Tudod, ott is amolyan mindenes voltam, ha kellett akkor kimentem szkafanderben javítgatni ezt-azt, ha kellett akkor diagnosztikai programokat írtam vagy csak takarítottam más után. Jó, tudom, legalja melók, de valamiből élni kellett. Árva voltam csecsemő korom óta, a kancellária kegyelem kenyerén nőttem fel, ráadásul a nyomorult robbanás után meddővé is váltam, így olyan voltam mint egy darab szar a Kancellária szemében. Örültem, hogy legalább ilyeneket találtam. De legalább mindent kipróbáltam, mindent csináltam. És már akkor rühelltem az egész rendszert, amikor te még felcsillanó remény sem voltál édesapukád szemében. Jó, nem azért mondom, de hát látod, vén kecske vagyok, öreg motoros. Na figyelj, a felét most ki tudom fizetni, a maradékot felírod, ugye? Úgyis jövök holnap, de akkor adj már még egyet, jó? Hogy mondod? Asszony? Ne csináld már, ilyen kiváló arcberendezéssel meg vaktöltényekkel mi az ördögöt tudnék csinálni? Megvettem magamnak aki kell, és kész, ennyi. Persze nem a prémium minőséget, arra csak manapság van keret, mióta kicsit jobban megy. Hogy mi a következő balhé? Hát te tényleg új lehetsz. Az előző csapos tudta, hogy még részegen sem pofázok el semmit. De úgy érzem haver, hogy más szelek jönnek. A perdaiak is rühellik a domíniumos fiúkat, mi is, nálunk van az előny, csak jól kell keverni a kártyákat. Figyelj, van nálam valami, érted, okosság, kicsit ellazít. Vagy nagyon. Attól függ mit akarsz. Odaadom, és akkor még futja belőle pár körre nekem, ugye? Ugye. Kösz, ez most jól esik. Szóval ja, tényleg mindenhez értek. Mindenhez IS, hehe. Szeretnek is a fiúk-lányok, ha velem jönnek balhéba akkor általában nem hagyja ott senki a fogát, és még a feladatot is elvégezzük. De nekem nem is kell más, ennyi elég. Nem kell dicsőség, politika meg aztán pláne nem. Talán hogy kicsit megkopogtassam a kobakját a Kancellároknak valami szúró-vágó célszerszámmal, de ennyi. Elvagyok, tudod? Azzal dolgozom ami van. Elfogadom a helyzetet. Egész életemben ezt csináltam. De tudod mi van? Üres a pohara... ja, már nem. Látom figyelsz. Tudtam hogy tehetséges vagy, már abból látszik ahogy megfogod az üveget. Hogy mondod? Barátok? Persze, itt temérdek barát van. De vigyázz velük. A barátok korán halnak, és cefet érzés amikor egyedül maradsz. Ez nem csak móka és kacagás, érted? Ez szabadságharc. A lelkünk a tét, de ettől még ez véres, undorító, megalázó, de leginkább embertelen. Még akkor is, ha épp egy pult mellett ülünk és okoskodunk nagyokat mert épp nyugi van. De jobb nekem egyedül, majd én tudom mi a jó nekem. Elég, ha szakemberekkel együtt dolgozhatok, azzal már elégedett az a galamb lelkem. Na, egy kilépőt még adsz? Csak az útra, tudod, hogy ne csikorogjanak a fogaskerekek. Jól van, köszi a mait. Igen, holnap majd behozom a tartozást!