- Megértettem. - Már majdnem úgy hangzik csendes válaszom, mintha felettesemnek felelgetnék és nem én lennék az egyik a hétből, aki a társadalmi táplálékláncunk legtetején áll. A feladatot tudomásul vettem, nem mintha át akartam volna mindenestül testálni Clara-ra, csak kérni, hogy támogassa meg szavaival az enyémeket, hogy biztosabb alapokon álljanak majd Saskia lelkében, gondolataiban is. De ez a csata az enyém lesz elsősorban, és ugyan mindig készen vagyok tervekkel, most mégsem tudom, miként is álljak neki, honnan érdemes "támadni"? Egyelőre annyira jutok csak, hogy amikor legközelebb az lesz a benyomásom, hogy magát hibáztatja Saskia, akkor szóba hozom. Azt, hogy milyen szavakkal hozom szóba, úgy vélem, a pillanat és a helyzet szüli meg. Kitalálhatok meggyőző szófordulatokat, félmondatokat, érveket előre, hátha beilleszthetőek lesznek a társalgásba, de ezt még az előtt elvetem, hogy gondolat formájában teljes alakot öltene és nevetnék magamon, hogy pont én lennék az, aki előre kitalált frázisokkal irányítja a beszélgetést! Nem, ott nem az észnek kell meggyőznie a másik eszét, hanem a szívnek a szívet. - Akkor egyelőre ennyi és reméljük, ez már rávezet mindhármunkat a megfelelő útra. - Bólintok arra - ki nem mutatott megkönnyebbüléssel -, hogy nem kell több információt egyelőre megosztanom. Ott van a veszély, hogy Saskia akaratlan is többet elárul majd Clarának azokkal a mozdulatokkal, szemvillanásokkal, de ha ki is derül a Brevius... Clara úgy vélem, nem árulna el minket, de talán jobban értené a két és fél éves mély hallgatásomat. Vagy több is mint annyi, hiszen ez olyan titok, amit nem szándékozok senki mással megosztani már. Magam részéről úgy vélem, megbeszéltünk mindent, többet is, mint terveztem volna ma reggel még vagy csak fél órával ezelőtt, de inkább rákérdezek, hogy van-e más is, amit tanácsként tudna adni nekünk jelen helyzetben. Amit mond, az meglep láthatóan, szemöldökeim ha nem is nagyon, de kicsit feljebb mozdulnak. - A kancellár vagyok kártya az utolsó. A gyász-kártya hatásosabb és részvétet, empátiát, megértést keltőbb egy anyával szemben. - Ezt a kártyát én nem is játszom ki a magam javamra, nem is volna túlzottan hiteles amilyen jó hírem van, és inkább Saskiának lehet rá szüksége. Előbbi arcmimika ellentéte, hogy aprót ráhunyorgok Clara-ra, e téren ne féltsen engem. Az ülésteremben elhangzottak, büntetésemre való ötletbörze is igencsak tanulságosak voltak, beleértve ebbe bátyja ötletét is. Van, amit abból fel tudnék használni a javunkra, pont a pletykák ellen, de ez még a jövő zenéje, ha nem is a túl távoli jövőé. - A virágok iránti szerelme nem múlt el, nem felejtődött el, hogyan is tarthatnám távol a munkájától? Egy percig se ellenezném. Ugyanakkor nem akarom erőltetni sem, neki kell készen állnia a visszatérésre, és... a perdai utunk nem csupán az új emlékek szerzését szolgálja, sok tervem van azzal az úttal. - Inkább csak szememben jelenik meg egy sejtelmes mosoly, semmint szám sarkában. Nem jellemző rám, hogy céltalanul cselekednék és ugyan a szórakozásra lesz a hangsúly fektetve a perdai utunknál, ám a tudatalattira éppúgy hatni akarok, amennyire tőlem telik a tudatalattit ismerve. Inkább emlékekre támaszkodok és azok alapján képzelem el Saskia feltételezett reakcióit, de így is van közte olyan kérdés, amelyre még magam sem tudom megjósolni a választ. Az iménti kis derű viszont hamar eltűnik a szememből, éppen csak egy villanásnyi időre jelent meg előbb is, hogy aztán maradjon a komorság. - Köszönöm a tanácsaidat, Clara, ahogy a segítségedet se tudom, hogyan hálálhatnám meg, de ha kitalálod a módját, mindenképpen oszd meg velem! - Igen, tudom, Saskiáért teszi, hála nélkül is megtenné, meg most úgy sem mondana semmit, mire van szüksége, de idővel majd talán... - Köszönöm a kávét is. További szép napot neked! - Biccentek búcsúzásomhoz, de a kávé, amiből csak két kortynyi fogyott, ott marad a pulton, valahogy megkeseredett a korábbi témától az íze a számban és egy korty nem sok, annyi nem menne most le se ebből, sem bármi másból. A járást ismerve az ajtó felé indulok, és ezúttal tényleg távozok is, magamban azon gondolkozva, hogy kétszer jártam a Gregor apartmanban, és mindkétszer ilyen nyomasztó érzéssel a lelkemben távoztam. Azt hiszem, harmadjára inkább nem jönnék...
Ha nem ez a helyzetünk és témánk lenne még szórakoztatna is egyszerű beleegyezése. Ám at témánk túl komoly ahhoz, hogy szabadon szórakozhassak rajta. Sejtéseim vannak csaupán, hogy milyen nehezére esett eljönni egykor hozzám, segítségem kérnie. Én csak egy olyan tényező vagyok, mivel nem tud száz százalékosan számolni, akivel csak hiba csúszhat a gépezetében. Még akkor is, ha tudja, hogy Saskiával kapcsolatban megbízhat bennem: mégsem tudja teljes mértékben kontroll alatt tartani az eseményeket már. Tanácsaim megfogadja, én pedig tiszteletben tartom. Ez nem olyan dolog, amit ki lehet teljes mértékben erőltetni. Lehet, van is hatása, de ott a kérdés, hogy megéri-e. Ezen pedig most kettejüknek kell túllépniük. Az én szerepem akkor lép be a képbe, amikor kérik tőlem, ezt tudom elsősorban tanácsolni nekik. S bár igen, elsősorban Saskia lelkiállapota az, mely érdekel, ebben a kérdéskörben nem csak ő van egyedül. Mégha ezt nem is akarja Callum. Mégsem teszek erre utalást - messze nem is akarok. - Jó úton haladtok, hidd el - mosolygok rá kedvesen. - Csak hinnetek kell benne, mert tényleg emlékszik - és ha én látom rajta, akkor ezt Callumnak is kell. Talán, ha nem figyel minden mozdulatára Saskia vannak olyan pillanatai melyekben rutinszerűen viselkedik, legyen az csak a fogmosás, a fürdés mozdulatai. Ahogy a teát készíti el, bármi. - A régi szokások és rutinok visszaállítása is sokat segíthet neki - ezt elmondtam már Saskiának is, neki is, mégsem lehet elégszer elmondani, úgy érzem. Nem azért mert ne fogadnák meg, hanem mert bennük is tudatosítani kell, nehogy átevezzenek együtt. S még mielőtt távozna, feltartom egy pillanat erejéig. Kéretlen tanácsomra látom, hogy szemöldöke enyhén megemelkedik. Számítok rá, mégsem szívom vissza szavaim, vagy akasztom meg őket. - Egy ponton túl nem fogják az embereket érdekelni - vonom meg könnyedén a vállam. - Az ember esendő, a legtöbben végtelenségig megértőek, de vannak olyanok, főleg akiknek lelkük sem tiszta és szennyezett, akik maguk módjára találgatják majd ki, hogy mi történt, miért nincs, rém-, vagy épp álhíreket terjesztenek. Ezek nem újkeletű dolgok - és nem feltétlen a Justice League-re gondolok. Ő csak elkezdte, de ha az emberek fejébe el tudta ültetni a magvát, akkor egyes emberek maguktól is képesek lesznek összeesküvés elméleteket gyártani. - Te tudod a legjobban, hogy mennyi baleset történik - melyek nem igazán balesetek. Még ha elfoglalt is vagyok, attól még követem a híreket, sose hagynám ki őket. De ez csak az én meglátásom, nem kell ebben követnie. Még csak felelnie sem kell rá, elég ha meghallgat és átgondolja szavaimat. Nálam ő talán jobban átlátja, hogy mi történik a háttérben, tudom, hogy ekként fog majd mérlegelni. Szemöldököm ezúttal én emelem a magasba. De nem szólok semmit, ő is tudja, hogy más a szenvedély és más az a tudás, ami a munkájához kell, melyre most mégsem emlékszik. De nem feszítem én sem tovább a húrt, ezt ők is átgondolták már. Annyi előnye lehet, hogy Callum a férje és ő ki tudja használni, hogy halasztást kapjon, mielőtt visszaállna munkába. Kérdést, hogy mennyit fognak eltűrni neki is. - Mindenképpen - mosolygok rá kedvesen. Ő nem tudja, én annál inkább: nem fogom kihasználni. Ennek pedig csak egyszerű oka van. A ház ura soha nem tenné meg, én pedig soha nem fogom erre kényszeríteni. - Neked is - mégsem figyelem a bögre útját, ellenben az arcát. - Vigyázz rá - vonom össze szemréseim, hangomban csak enyhe fenyegető vonulat van, mely tekintetem játékosságával párosul. Tudom, hogy megteszi. - Jó szórakozást a Perdán, ha addig nem találkoznánk. Vigyél naptejet! És egyberészes fürdőruhát magadnak! És napernyőt, csipkéből - hajolok még el oldalra annyira, hogy láthassam kimenő alakját, ahogy utána szólok. Somolyogva rázom meg a fejem egy sóhajtás kíséretében. - Uram, segíts meg - emelem el bögréjét és mosom el utána. Óhajom őszinte és nem csak magamnak kérem, hanem leginkább nekik.
//
