Daniel Regnard

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

A szabályok nem azért vannak, hogy gúzsba kössenek, hanem hogy keretet adjanak. Egy katonának nem lehet terhes utasításokat követni - mondta apám, én pedig nem ágáltam ellene. Példájából, majd a hadseregben töltött idő során fegyelmet tanultam, a következetesség, a szigor, a kimértség és a realitás talaján két lábbal állás mind olyan dolgok, amelyek sosem álltak távol tőlem. Legtöbbször igyekszem pár lépés távolságból elemezni az eseményeket, résztvevőként is, mivel úgy tapasztaltam, hogy segít a helyes megtélésben. Ebből adódóan könnyedén gondolhatnak ridegnek, nem is tagadom, hogy kívülről, különösen hivatalos közegben annak tűnhetek, de azért az én szívem sincs kőből, kisebb társaságban, vagy hozzám közeli emberek körében könnyedén feloldódom, azt pedig különösen értékelem, ha valakivel megtalálom a közös hangot.  

Ez a háború művészete.

Világéletemben szabálykövető ember voltam, amióta csak az eszemet tudom. Nem lázadoztam, nem akartam kitörni. Biztonságot adó volt keretek között felnőni, tiszta következetességben és fegyelemben. Ez a civilizáció alapja, amely az emberiséget kiemelte az állatvilágból és naggyá tette. A Földet ugyan nem tudta megmenteni, de bizonyíthat azzal, hogy újat teremt. Creatio ex nihilo. Mintha istenek lennénk. Azzal, hogy rendet hozunk a káoszba, virágzó társadalmat teremthetünk - gondoljuk.
Ettől azonban messze vagyunk, utópisztikus, szentimentalista ábránd, hogy előbb-utóbb nem jutunk ugyanoda, ahonnan elindultunk. Hérodotosz szerint a történelem ismétli önmagát - miért tanult volna az emberiség?

Anyám a születésemkor meghalt, apám számára pedig egy szempillantás alatt vált semmivé minden közös jövőjükről dédelgetett álma abban a minutumban, hogy apa lett. Nem volt igazán soha része az életemnek, nem is lehetett, de büszke voltam rá, hogy katona volt és a nyomdokaiba léphettem. Bár tény, hogy számos elvárást is támasztott irányomban, melyeket időnként túlságosan nehéznek vagy irreálisnak találtam, de megtanultam tőle a fegyelmet és a rendet. Ugyanakkor anyám sem hagyott örökség nélkül; rengeteg digitális könyvet hagyott hátra, én pedig szorgalmasan és mohó kíváncsisággal bújtam őket, amióta csak megtanultam olvasni. Regények, ismeretterjesztő írások, szakkönyvek vagy életrajzok - nem válogattam, mindegy volt nekem. Az egyik első könyv, amit végigolvastam, A háború művészete volt Szun-cétől. Tudtam, hogy egy nap katona lesz belőlem, emiatt tetszett meg a címe, és bár akkoriban nem sokat fogtam fel még belőle igazán, az megmaradt bennem, hogy a legtöbb hadviselésre vonatkozó szabály valójában alkalmazható a mindennapi életben is, legyen szó emberi kapcsolatokról, alkalmas pillanat kereséséről vagy megteremtéséről. Felnőtt fejjel sem látom másképp, mi több, azóta csak még inkább meggyőződtem efelől, immár némi tapasztalatot is a hátam mögött tudva.

Ennek tudatában voltam akkor is, amikor a törvénynek megfelelően megházasodtam. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért a feleségem is láthatóan tisztában van azzal, amivel én is: hogy az előírások alól felesleges kibújni, különösen, ha mind tisztában vagyunk azzal, milyen okból születnek és azzal egyetértünk. Bár a kapcsolatunkra nem jellemzőek a túlfűtött érzelmek, azzal, hogy együtt maradunk még akkor is, ha viszonylag kevés időt tölthetünk egymás társaságában, igyekszünk biztonságos hátteret teremteni a lányunknak. Mindketten teljesítjük a kötelességünket, ez pedig egy olyan, ami bár szükségszerű, nem annyira számít tehernek, különösen azután, hogy a testvérét egy nap után elveszítettük. A halál nem válogat. Lauren nehezen dolgozta fel a történteket, és bár továbbra is elfoglaltak vagyunk a magunk dolgaival és teendőivel, ugyanakkor nem tartok attól, hogy a kapcsolatunkra ez hosszútávon kihatna. Így vagy úgy, az ember kénytelen elfogadni, bármi történjék, és megbékélni vele. Inkább előbb, mint utóbb.



A vér dübörög a fülekben, aztán sípolás, tompa puffanások. Por megy a szemembe, de nem tudom kipislogni, nincs idő.
- Fedezékbe! Mozgás!
A célnak megfelelő és viszonylag használható objektumot találva sietek Miller után és hátamat a roncs oldalának vetem. Tudatosan lassítom a légzésem, ahogy számolom a lövéseket a túloldalon. Csupán tippelni tudok, hogy pontosan mennyi lehet a tárjában, de ha el is hibázom, legalább másodjára tudni fogom.
Még öt.
Élesítek, majd kihajolok.
Az fegyver elsül és az épp újratöltő járőr feje hátuljából felfröccsen a vér.