Jó ideje tartok az orvosi vizsgálatoktól. Egy olyan személynek, akinek mindkét szülője birtokolja a doktor titulust, számos beavatkozáson kellett átesnie az élete során, így nem az ismeretlentől való félelem állt ennek a hátterében. Azonban többször is megesett velem, hogy akkor is gyomorszondával a szájamban végeztem, ha csak szimplán elcsaptam a hasamat, így ösztönösen rándult görcsbe szinte minden izmom már a vizsgáló szoba ajtajának látványától is. Bár amióta kiderült, hogy nekem nem lehet saját gyermekem, messziről elkerülöm a szüleim diagnosztikai módszereit, de a berögződéseket nem könnyű kiirtani, és az idegesség miatt izzadó tenyeret vagy a szapora légzést sem olyan könnyű elrejteni. Éppen emiatt a vizsgálatig hátrelévő időt a stressz szintem megzabolásával töltöttem, és változatos falszakaszokon doboltam az ujjaimmal a szoba előtt, míg arra vártam, hogy az asszisztens szólítson. Az utolsó pillanatokban már egy bugyuta gyerek dalt is dúdolni kezdtem magamban, hogyha már nem is tudom magam teljesen megnyugtatni, legalább a figyelmemet eltereljem valamennyire, illetve magamra öltöttem a legfőbb álcámat, a mosolyomat, amikor az asszisztens kijött, és közölte velem, hogy most már bemehetek. A szobába tehát már egy tökéletesen kiegyensúlyozott nő lépett be, aki vidáman várta, hogy megkapja a jól megérdemelt alkalmassági pecsétjét, és mehessen vissza dolgozni, még akkor is, ha az utóbbi néhány napban legalább öt kilométerrel kevesebbet tudott futni az időnként szúró fájdalom miatt, amit a bokájában érzett. Ellenben ha már a hozzáállásom nem volt tökéletes legalább a ruházatom abszolút megfelelő volt egy orvosi vizsgálathoz. Lezser, fehér póló, és egy szintén bő szabású szürke pamutnadrág biztosította, hogy a vizsgálandó területek könnyedén hozzáférhetőek legyenek. – Szép napot. Remélem időben jöttem. – igazából elég pontos voltam, de úgy éreztem, hogy az udvariasság szabályai megkövetelik, hogy jelezzem, nem szándékozom pazarolni a drága idejét. Feltételeztem, hogy ha én magam egy egyszerű felderítőként ilyen elfoglalt vagyok, akkor neki biztosan még több idejét felemészti a szolgálat. De legalább most nem valami mogorva, a ’kancellária mindenek felett’ élet mottóval rendelkező személlyel kell bajlódnia, hanem egy tökéletesen egészséges, és mindig együtt működő pácienssel, akinek még a növekvő feszültség ellenére sem lankad a mosolya. Azonban a ’maszkom’ még sem sikerült tökéletesen, mert annak ellenére, hogy nem kaptam rá kifejezett utasítást, zavaromban azonnal felpattantam a vizsgáló asztalra és finoman lóbálni kezdtem a lábam. Ha tudtam volna, miként akar hozzá kezdeni minden bizonnyal már csukott szemmel és előrenyújtott lábbal/karral vagy egyéb testrésszel vártam volna, hogy legyünk végre túl a kötelező vizsgálatokon, de ezek hiányában csak bárgyú tekintettel néztem Shanere. Mondjuk előtte nem szégyelltem annyira, hogy a családi hátterem ellenére is meg fagy bennem valami, amikor előkerülnek a diagnosztikai eszközök, elvégre ő már látott engem sokkal rosszabb állapotban is főleg a háború vége felé. Ha nem kellett volna leadnom analízisre azt a lándzsa hegyet, még most is a szekrényemben őrizgetném, hogy emlékeztessen rá, hogy én is csak egy halandó vagyok. Ennek hiányában viszont maradnak a bugyuta és feltehetőleg csak számomra szórakoztató vicceim. – Most nem áll ki belőlem semmilyen indokolatlan szerszám esküszöm. – tettem fel a kezemet védekezően, és mímeltem ártatlanságot, noha egy pimasz mosoly az arcomon elárulta, hogy csak a feszült hangulatot próbálom oldani némi ’viccelődéssel’. Persze azt pontosan tudtam, hogy ha mosolyt akarok kisajtolni az orvosomból, akkor sokkal többre lesz ennél szükség.
Az alkalmassági vizsgálatok általános és rendszeres részét képezik a rendeléseknek, továbbá a katonák mindegyike számára kötelező bizonyos időközönként megejteni, ha továbbra is ellátni kívánják feladataikat. Különösebben semmiféle érzést nem társítok hozzájuk, nem kedvelem se jobban, sem pedig kevésbé, mint a munkám bármely más aspektusát. Míg a flottához tartoztam, akkor is ugyanolyan módon részét képezte az ellátandó feladataimnak, mint most. A rendelés kezdete előtt megnyitom a mára beütemezettek listáját, leginkább az érdekel, hány időpont került kiosztásra, mennyire lesz szoros és sűrű a rendelés. Egyszerűen nyugtázom, hogy örülhetek, ha időben végezni fogok, erre azonban aligha akad valójában reális esély. Az egyenruhámat veszem át, ma nem a civil lakossággal találkozom elsősorban, bár egyébként is a rendszeresített gúnya az, amelyet a legszívesebben viselek, nem mintha egyébként választható volna vagy kedv kérdését képezné. A reggel még otthon leküldött kávé lassan teljesen a feledés homályába merül, így következő feladattá egészen biztosan annak beszerzése kerül. A kesernyés íz a megfelelő forrósággal társítva a reggel örömforrásainak egyikévé vált már szükségessége mellett, a mennyiség pedig, amely a jól méretezett bögrét tölti meg, előre kecsegtet azzal, hosszasan lesz lehetőségem élvezni jótékony hatását. Az élményéből pedig az a tény sem vesz el semmit, hogy mire a végére érek majd, már teljesen biztosan hideggé fog válni. Habár a rendelés első fele a maga megszokott tempójában zajlik, kisebb csúszás keletkezik az időpontokban, amikor sürgős konzultációhoz hívnak váratlanul egy operáció kellős közepére. A pácienshez nem nyúlok, csupán a szakvéleményem miatt hívatnak, ez azonban átírja a saját rendelésem menetét. ...ahogyan a közbekalibrált szünet is végül elmarad. A következő név a listán nem csupán egyszerűen csak ismerős. A szülei hosszú ideje a kollégáim és egyébként is volt már szerencsénk a másikhoz nem egy alkalommal az eltelt évek alatt. Beléptekor az orvosi kartonja nem csupán lehívásra, de megnyitásra is került. Nem különleges felvezetése a vizsgálat kezdetének, minden alkalommal ez a rendszer, tekintettel arra, nem tartom fejben mindenki egészségügyi kórtörténetét, aki megfordul a kezeim alatt. Ahogy a helyiségbe lép, még néhány információ átolvasásával végzek. Köszöntésére ráemelem a képemet és apróbbat biccentek felé. - Őrmester. - Köszönés gyanánt megteszi rangján való megszólítása. - Időben, kettőnk közül csak én vagyok késésben. Elnézést a megcsúszásért. - Ennyi mindenképpen alapvetően kijár a várakoztatásért, főleg, ha esetleg már korábban megjelent, mint amikorra az időpontja szólt. Az egyáltalán nem zavar, hogy magától helyet foglal, ha nem tette volna meg, az lett volna a következő, hogy azzal kínálom a nőt, így azonban szükségtelenné válik annak ajánlása. Kezembe veszem a pda-mat és a vizsgálóasztal közelébe húzom a székemet, amire vele szemben helyezkedve ülök le. Megjegyzésére kékjeimet arcának finom ívű vonásaira függesztem barátságosnak szánt ábrázattal és ahogy elnézem pimasz ívű mosolyát, annyit szűrök le; legalább jó kedéllyel érkezett a vizsgálatra. Nem a leggyakoribb jelenség, a kötelező alkalmassági orvosi látogatás inkább lehet macera élmény, de elhanyagolható semmiképpen ugyebár. - Ez azért megnyugtató. - Kis ívű félmosoly árnyéka költözik a szám sarkába, nem sok mindent kedvelek szívesebben hallani, minthogy ami nem odavaló, az nincs is a páciens testében. Az első dolgot határozottan kipipálhatjuk az eredményes vizsgálat képzeletbeli listáján. - A fizikai alkalmassági menete a megszokott lesz; vérnyomásmérés, látás- és hallás-, továbbá idegrendszeri rutinvizsgálatok, általános labor, EKG. Amivel kiegészül; egy fizikai terheléses vizsgálat lesz, ehhez pedig a futópad szolgáltat segítséget. Felmerült esetleg bármi, ami megbeszélésre kellene kerüljön vagy kérdés mielőtt belefogunk? - Néhány érintéssel a képernyőn a felsorolt vizsgálatokat hozzáadom az elektronikus kartonjához, az eredményeket pedig majd szépen sorjában fogom csatolni. A végére érve azonban megint ráemelem a képemet, hogyha van bármi, ami foglalkoztatná mielőtt még elkezdenénk a vizsgálatok sorát, akkor kíváncsian hallgatom. Ha viszont nincs, úgy az első lépés mindenképpen a vérnyomásának megmérése lesz.
A katonai pályának számos előnye van. A kiképzés és a további edzések során képesek vagyunk szinte tökéletes fizikumot teremteni, illetve mentálisan is megtudjuk erősíteni magunkat. Többnyire ez abban nyilvánul meg, hogy a katonák többsége képes hibátlanul leplezni a valódi érzelmeit, és mindenfajta gyengeséget el tud rejteni. Jelen esetben ennek a képességnek igen nagy hasznát vettem, hiszen nem szándékoztam Shane tudomására hozni, hogy még mindig görcsbe rándulnak az izmaim, amikor belépek a vizsgálóba. Korom okán illett volna már kinőni ezt a szokást, de vannak dolgok, amik nem változtathatók meg egykönnyen, különösen, ha az embernek olyan szülei vannak, akik a lelki traumát további feszültség keltő eseményekkel próbálják meg feloldani. Feltételezem, hogy vannak olyanok, akiknél működik az a technika, hogy szembesítik őt a félelmeikkel, de nálam minden alkalommal egyre rosszabb lett. Csak azóta sikerült valamennyire levetkőzni a szorongást, amióta a szüleimet nem engedem a testem közelébe. Sőt most már az elmémet sem mérgezhetik tovább. Régebben minden testhajlatomból verejték csurdogált, már az előttem álló vizsgálat reggelén és a pulzusom is bőven az egészséges szint fölött mozgott. Mindenki szerencséjére ezen a részen már túl vagyok, már csak egy ici-pici félelem maradt… öhm… esküszöm… Mindenesetre a stresszoldásnak az egyik kiváló módszere az, ha a találkozóidon időben megjelensz, így nem kell legalább azon idegeskedni, hogy elkésel. Nem véletlen, hogy mint minden vizsgálatra, erre is halál pontosan érkeztem, az pedig számomra teljesen lényegtelen, hogy Shane egy picit csúszásban volt. Legalább volt időm megnyugodni egy kicsit. – Semmi probléma. Szabadnapom van, így nem sietek sehova. – a barátságos mosolyom, mint egyenruhát viseltem magamon, hiszen fő a kiegyensúlyozottság, illetve annak kifelé prezentálása. Még akkor sem lankadt le a szám széle, amikor Shane a kezébe vette a pdaját, és feltételezhetően az elektronikus kórlapomat kezdte el bújni. Persze megszólalt egy apró hang a fejemben, miszerint biztosan lesz valami probléma, és emiatt muszáj lesz valami fájdalmas vizsgálatot is elvégezni, de igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni, főleg, hogy Shane végül felsorolta milyen ’finomságokkal’ készült nekem. Semmi fájó, legalábbis, ha mindent rendben talál… Ezek azok a pillanatok, amikor ráeszmélek, hogy a hitnek és a vallásnak mégis csak van némi értelme. – Minden rendben. Sose éreztem magam fittebbnek. – hogy megmutathassam mennyire komolyan is gondoltam szavaim, felemeltem mindkét karom a vállam fölé, és befeszítettem a bicepszeimet. A pillanat persze nem tartott sokáig, hamarosan elnevettem magam, leengedtem a kezeimet, és visszatettem őket az ölembe. Illetve jött a felismerés, hogy a terheléses vizsgálat miatt talán illő lenne megemlítenem, hogy volt egy kisebb sérülésem néhány hete. Nem meglepő, hogy ez egyből megszakította a korábbi finom kacajt. – Na jó, talán mégiscsak illene megemlítenem, hogy néhány hete meghúztam egy kicsit a bokám, de azóta semmi bajom. Már nincsenek fájdalmaim. – mivel éreztem, hogy a szavaknál több kell ahhoz, hogy Shane-t meggyőzzem a tökéletes fizikai állapotomról, egy szinte fültől fülig érő széles vigyort varázsoltam az arcomra. Minden bizonnyal elég bugyuta lehetett ettől a képem, de ilyesmiken én nem szoktam rágódni. Tényleg már sokkal jobb volt a bokám, mint mondjuk két héttel ezelőtt. Az az apró szúró fájdalom, ami miatt kevesebbet futottam azóta, az nem számít. Egy katonának az ilyesmit el kell viselnie. Továbbá tegnap este már nem láttam se duzzanatot, se véraláfutást a lábamon. Mondjuk a lámpát nem kapcsoltam fel, és így elég gyér volt a fény, de ez pusztán részletkérdés. Teljesen egészséges vagyok és ez hamarosan ki is fog derülni… – Mivel kezdünk? – magamban szurkolni kezdtem, hogy valami könnyűvel kezdjünk és a vérvétel, illetve a terheléses vizsgálat maradjon a legvégére, de persze eszemben sem volt hangosan kifejteni a gondolataim. Tudtam, hogyha azt szeretném, hogy minél hamarabb túl legyünk ezen az egészen, akkor együttműködőnek kell lennem, és ehhez hozzá tartozik az, hogy hagyom, hogy végezze a munkáját és nem kotyogok bele az inkompetens hozzászólásaimmal. Legalábbis igyekszem csökkenteni a mennyiségüket…
Apróbb biccentéssel veszem tudomásul a kapott információt, de az elhangzottak ellenére vagy mellett is – ahogy éppen tetszik –, igyekszem a szükségesnél nem jobban elnyújtani azt, amiért mindketten jelen vagyunk a helyiségben. - Ezt örömmel hallom. - Emelem fel íriszeimet a szemben lévőre, de csupán rövid időre csak, mert a végére kívánok érni a kórlapjának. A hatékony munkavégzés fontos számomra, közvetlenül a pontosság mellett és egyáltalán nem áll szándékomban tovább rabolni az idejét a kelleténél. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármi felett el fogunk siklani az időhátrány behozásának érdekében, mert közel sem. A felesleges köröknek viszont nem vagyok híve. ...és nem, a páciensre való teljes körű figyelem egyáltalán nem számít feleslegesnek nálam. Sőt, pont, hogy az ellenkezője igaz. Arra azonban nem számítok, hogy egyúttal a bicepszét is megmutatni szándékozik, különösebben azonban nem kíséri a jelenetet a részemről egyéb, minthogy addig fókuszálok rá, ameddig logikus mértékben igényli a prezentálása okán. Visszatérnék a megszokott menethez, amikor megint magára vonzza a tekintetemet, ez alkalommal hosszabb időre, a kezemben tartott pda-t le is teszem. - A kórtörténetben nincs benne. Látta orvos? - Enyhén ráncolom a szemöldökeimet, miközben kesztyűt húzok a kezeimre és amint megvagyok a művelettel, közelebb húzódok a székemmel a vizsgáló ágyhoz. - Melyik boka? - Látni akarom, ez nem kétséges, így, ha kiderül melyikről van szó, akkor mindenképpen szemügyre veszem, most és nem később. - Mennyi ideig kísérte fájdalom és milyen típusú és intenzitású egytől tízes skálán? - Nem arra vagyok kíváncsi mennyire badass módon képes elviselni a fájdalmat, hanem, hogy milyen súlyosnak ítélhető a baleset, ami érte. Persze, minden ember másképpen tolerálja a fájdalomérzetet, ebben nincs új a nap alatt, de mégis ad egyfajta irányt az, hogy a csillagokat látta a szemei előtt vagy annyira nem volt súlyos a helyzet. - Pontosan mikor és mi történt? - Még ez sem került terítékre, a néhány hét gyakorlatilag bármit jelenthet pár hónapon belül, a baleset – mert felteszem az történt – körülményei pedig éppen annyira vannak előttem homályban, mint minden egyéb a kérdéses bokájával és így egészségi állapotával kapcsolatban. - A bokájával. Kérem szabaddá tenni és megvizsgálom. - Ha eddig még nem tette meg, akkor mindenképpen ez lenne a legfontosabb és a prioritást élvező a sorrendben, amiben haladni kívánok a vizsgálat során. Amennyiben eleget tesz az elhangzottaknak, úgy óvatos mozdulattal nyúlok a kérdéses területhez, először vizuálisan felmérve a helyzetet, különös tekintette a bőrszín elváltozásaira illetőleg duzzanat tekintetében. Ezt követően azonban a mozgás lesz a következő, amit tesztelni fogok, a lábfejét megfogva a szabad kezemmel és gyengéden kezdem el mozgatni, azzal a szándékkal, kiderüljön, okoz-e még fájdalmat a boka természetes mozgathatóságát lekövetve a sérülés és egyáltalán képes-e teljes funkcionalitásában használni.
Kezdtem azt érezni, hogy a ’rutin’ vizsgálat megnevezés minimum félrevezető. Amikor beléptem a helyiségbe nem számítottam arra, hogy egy hetekkel ezelőtt lezajlott esemény hatással lehet a vizsgálat kimenetelére. Pedig kezdett nagyon úgy tűnni, hogy emiatt az apróság miatt még az elsőre könnyednek tűnő menetrend is módosulni fog. Innentől kezdve nem éreztem indokoltnak a rutin szócskát, és ez újra felszínre hozta az idegességet, amit már odakint is tapasztaltam, csak kellő gyakorlatom révén elnyomtam. – Áh, annyira nem volt súlyos. – bár tény, hogy a sérülést követő napokban minden egyes lépésért meg kellett küzdenem, de annyira nem volt veszélyes, hogy orvoshoz kelljen menni miatta. Igen sok ember van – köztük én is -, aki csak akkor megy orvoshoz, ha indokolatlan szerszámok vannak a testében, vagy valami végzetes kór kínozza, ami meggátolja még az ágy-fürdőszoba távolság leküzdését is. Shane viszont valószínűleg nem erre a válaszra számított, így ösztönösen húztam magam össze, mintha valami rosszat csináltam volna, de reménykedem abban, hogyha nem látszódom, akkor eltűnik a fenyegetés. Az élet viszont nem ilyen egyszerű. – Bal. – szinte még ki sem jött a szó a számon, láttam, hogy Shane már erősen az említett végtagra koncentrál. Éreztem, hogy ennek így nem lesz jó vége. Gondolatban már meg is kezdtem az öndorgálást, amiért őszinte voltam a történtekkel kapcsolatban. Ha nem szólok, talán ki sem derül a dolog… Utólag azonban kár rágódni, és elég időt sem kaptam rá, hiszen hamarosan jött egy újabb kérdés. Milyen intenzitású? Nem kapkodtam a válasszal, hiszen ezt alaposan át kellett gondolnom, ha már a sérülés említésekor óvatlan voltam. Rátudtam állni, tehát maximum öt. Sőt, sétálni is tudtam tehát akár a négy is elég lenne. Kár, hogy ez a precíz beosztás csak az én fejemben létezik, így nem túl magabiztosan, szinte suttogva ejtettem ki a végső számot. – Négyes volt az elején. Mostanra maximum 0,5. – szándékosan mondtam tört számot, mert valamiképp jelezni akartam, hogyha nagyon megszorongatja a lábam, akkor előfordulhat, hogy felszisszenek, de annyira nem volt nagy a baj, hogy egy teljes pontot adjak neki. Hamarosan viszont ráeszméltem, hogy Shane azt is megkérdezte, hogy milyen típusú volt a fájdalom, és én erre nem adtam választ. Így ezt követően nem hagytam ki ezt a részletet sem. – Azt hiszem három hete történt. Futni voltam, és kissé egyenetlen talajt fogtam. Nem fordult ki teljesen, de éreztem egy hirtelen, éles fájdalmat. Az utána lévő hetekben inkább tompább volt, és csakis terhelés közben. Azóta viszont minden rendben. – tettem még egy utolsó próbát, hátha sikerül meggyőzni őt arról, hogy az aggodalma indokolatlan. Igazából nem fűztem a dologhoz nagy reményt, úgyhogy nem lepődtem meg rajta, hogy végül elhangzott a rettegett szó: „megvizsgálom” A fájdalom jelei egyből megmutatkoztak az arcomon, ennek azonban semmi köze nem volt a bokámhoz. A hirtelen fellépő gyomorgörcs miatt húztam még összébb magam. A tenyerem ismét izzadni kezdett, mint várakozás közben, tehát mire eljutottam odáig, hogy levegyem a cipőmet, a zoknimat, és feljebb húzzam a nadrágomat, talán egy perc is eltelt. Ha már így alakult én is vetettem egy pillantást a lábamra és megnyugodva tapasztaltam, hogy szín elváltozást már egyáltalán nem lehetett látni. Az apró duzzanat is csak úgy vehető észre, ha összehasonlítjuk a másik lábammal. A várt megkönnyebbülés azonban nem érkezett meg, mert Shane neki ált végül a vizsgálatnak. Amikor már a bokám megmozgatásával foglalatoskodott önkéntelenül is hatalmas adag levegőt juttattam a tüdőmbe, hiszen az előtte lévő pillanatokban még a légzésemet is visszatartottam. Kezdtem attól tartani, hogy ezt esetleg a fájdalom jelének fogja tekinteni, pedig erről szó sem volt. Mindössze a szorongásom érkezett meg a következő fázisba. Ha viszont választani kell, inkább az derüljön ki, hogy félek a vizsgálatoktól, minthogy valami komolyabb probléma van a kedvenc bokámmal, így újabb párbeszédet kezdeményeztem. Talán a kedvenc boka megnevezés némileg túlzó, hiszen nincsenek preferenciáim oldal szempontból, de a helyzetet tekintve ennyi érzelmességet talán megengedhettem magamnak. – Nincs miért aggódnom ugye? – kérdeztem enyhén kapkodva a levegőt. A mondatom direkt volt kétértelmű, mert egyszerre szeretetem volna azt hallani, hogy a bokámmal minden rendben, és hogy a vizsgálatnak ezennel vége is. Bár egyelőre egyikkel is beérném…
A keleti származásomnak több előnye is van többek között az, hogy sok generáción keresztül a génkészletembe kódolódott a despotikus zsarnokság alatti való élet már az ük-ük őseim is zsarnokságban életek ezért különböző technikákat fejlesztettek ki az élhető élet kialakítására és megteremtése a legtöbb ilyen technika mentális jellegű. A múltamnak és származásomnak köszönhetően tökéletesen el tudok manőverezni egy rendszer keretein belül és félelmetes módon fedezem fel egy-egy rendszer kiskapuit, valószínűleg ebben óriási segítség az analitikus gondolkodásmódom amit általában kutató üzemmódban üzemeltetek. Inkább vagyok kutató mint orvos, bár mint sebész szeretem az emberek faragni, illetve szobrászkodni egy-egy testtel nincs annál nagyobb öröm mint amikor egy szerves zárt rendszerből kihozzuk a lehető legtöbbet, egyfajta tuning csak ez nem mechanikai szervetlen, hanem biológiai szerves tuning. Viszont a mostani problémánk pont az, hogy az alapanyag az emberi génkészlet igencsak veszélyben lehet. Kimondva, kimondatlanul az emberiség nem a mélyűri létre terveztetett a hajók amikkel elmenekültünk pusztuló világunkról mit mink magunk és kapzsiságunk taszított a pusztulásba még első generációsoknak sem nevezhetőek, inkább prototípusok, csak a szerencsénknek köszönhetjük, hogy életben vagyunk és még nagyobb szerencse, hogy találtunk egy lakható bolygót. A megmenekült emberiség génállománya sérülhetett az utazás alatt, ki tudja milyen számunkra ismeretlen és kivédhetetlen sugárzásfajtáknak voltunk kitéve és azok, hogyan hatottak a genomunkra. A vizsgálatokat el kell végezni teljes körűen és csak reménykedhetek, hogy a mintavételezés alapjául szolgáló csoportban nem találok semmi aggasztót ezért a mai napon elvégzendő vizsgálatokra koncentrálok. Az első páciensem a polgári lakosság köréből Raven Moor, bár a személyi aktája alapján a haderőnél is volt aztán visszaminősítették, igen ez így elég tapintatos megfogalmazás. Amikor megérkezik Moor „kisasszony” fehér laborköpenyemben rámosolyok. – Jó reggelt Mrs. Moor! Xiu Juan doktornő vagyok, ragaszkodik a hivatalos megszólításhoz vagy szólíthatom Ravennek? Kérem foglaljon helyet. – mutatok rá a ergonomikus formatervezett vizsgálatiszékre.– Hogyan érzi magát és hogyan szolgál a kedves egészsége? – teszem fel neki kérdéseimet továbbra is töretlen mosollyal az arcomon egy kedves keleti porcelánbab képét festve magamról, miközben a PDA-mat rögzítem a szék melletti konzolon – Ha információim pontosak ön már a Dominium fedélzetén született az utazás alatt. – folytatom a kedélyes csevegést miközben helyet foglal és lefuttatok néhány felületi tesztet – A hosszú űrutazásra tekintettel szükséges a népesség genetikai átvizsgálása, hogy a hosszú űrutazás során a génszerkezetében állt-e be kóros elváltozás ami esetlegesen kihatással lehet az idegrendszerére és a mentális állapotára. Egyszóval semmi komoly, csak felülvizsgálat és remélhetőleg mindent rendben találunk – mondom neki egyre lassabban miközben fél szemmel a beérkező előzetes adatokat viszgálom.
*Komolyan mondom elegem van azokból az üzikből, melyek végén egy orvos és annak végtelenbe és azon is túl nyúló címei, beosztása, rangja olvasható. Nem is válaszoltam vissza, bár gondolkodóba estem a tartalom néhány pontján. Mi az, hogy a következő ciklus? Az én ciklusom? Vagy az időszámítás ciklusa, a holdé, melyiké? Netán a kötelező orvosi vizsgálatok következő ciklusa? Mégis hogyan találjam ki mire gondolt a levél elkövetője? Szopjam ki a kisujjamból? Nem lehetett volna egy dátumra pontos időt meghatározni? A legegyszerűbb megoldást választottam, kerülő úton, abszolút illegálisan behatoltam az orvosi adatbázisba és megnéztem mikorra vagyok bejegyezve. Nos, a havi legnagyobb bajom ideje nem akkorra volt esedékes, szóval még jó, hogy nem azt vettem alapul, pedig ciklusnak ciklus. Felöltöttem a kedvenc ruháim egyikét, a legmagasabb sarkú csizmámat, a könyékig érő kesztyűmet, mely alatt a bal karomon még volt egy rugalmas pólya, az eltört és meggyógyult karomat tehermentesítendő. Kivételesen teljes gyászba öltöztettem a hajamat, nem volt benne sem színes, sem fehér csík, szépen meg voltam fésülködve. Nosztalgikus hangulatban voltam ezért hívtam magamhoz Szmötyit kis sárga takarítórobotot és az ő hátán érkeztem meg lifttel és folyosókon át a legénységi részleg orvosi szobájához. Simán és gyanúsan gyorsan kapok bebocsátást a váróból a szobába, ahol a legrosszabb rémálmom válik valóra. Fehér köpenyes nő. Oké, ez így azért nem igaz, nincsenek frusztrációim és fóbiám a fehérköpenytől, sem a nőktől és a kettő együtt sem vált ki belőlem pánikrohamot, de a hátam közepére sem kívánom őket. * -Hellóka! *Integetek a belépésemmel együtt a jobb kezem mind az öt ujjával, vigyorgok, mert az zavarba hoz másokat ha olyankor látják a vigyort és jókedvet, amikor szorongásra számítanak. A kérdésre, bár nem számítottam rá, csípőből kérdezek vissza. * -Ó, lehetne, hogy Tizedesnek szólít? Már úgy megszoktam. *A dokicsaj ismeretlen, ezeket a vágott szemeket megjegyeztem volna ha akár egyszer is látom, minden bizonnyal olvasta az aktámat, megismerkedett velem virtuálisan, de azt nem tudhatja, hogy miért szereltek le. Nem orvosi adat. A folytatás túl nyájas és mint olyan, gyanakvásra ad okot. Ez a nő valamit vagy be akar adni nekem, vagy ki akar venni belőlem. * -Szolgál rendesen kedvesen, köszi. *És hogy vigyorog baszki! Mindjárt szétreped az arca. Fél szemem a pda-ján, amit rögzít és oda-odapillant, ahogy én is igyekszem kisilabizálni a kijelzőn lévő adatokat. * -Ja. *Leülök, bár úgy, hogy ugrásra kész legyek. Épp csak a fenekem hegyével illetem a széket, térdeim behajlítva, hogy ha kell, azonnal megpattanhassak, vagy legalább a szemközti falra passzírozhassam magam. Kíváncsi tekintetemet reá függesztem, olyannyira, hogy érezheti a súlyát, és várom, hogy mi a franc fog ebből kisülni. Az biztos, hogy nem hagyom magam. Beszél itt nekem génekről, meg mentális állapotról, de emiatt nem kell vizsgálgatni, Fel is állok azonnal, indulásra készen. * -Ó, á, azt nem Jenkins kancellár szokta végezni? Ő a genetikus….maga is az? Persze, elég hosszan írta alá az üzenetet, biztos van még egy rahedli címe meg beosztása. Ami a mentális állapotomat illeti, tök jól vagyok, remekül viselem a Dominium falait és sokszor lejárok a Perdára kompenzálni. A génjeim is jól vannak, köszönik szépen. És ne mondja nekem, hogy semmi komoly és csak felülvizsgálat, mert ilyen még nem volt. Egyébként rendszeresen vizsgálnak, már tele van vele a szép csizmám….*Előrenyújtva az egyik lábam mutatom, hogy melyik és milyen szép, még meg is forgatom kicsit a lábam mielőtt letenném. Mosolygok egy sort, mert még mindig tetszik a csizmám, másrészt nehogy azt higgye rólam, hogy én ilyen komor, karótnyelt bunkó vagyok. Hát engedem a szám a fülemig nyúlni. * -…látja? Persze most benne van a lábam, de nekem elhiheti, csurig van a vizsgálatokkal és biztos, hogy minden rendben van, különben nem nyaggatnának a gyerek miatt. Szóval örültem a kivételes szerencsének, de most mennék ha már szabadnapot csinált nekem, amit köszönök szépen. Majd iszom az egészségére….persze szigorúan vizet, vagy valami szar mesterséges izét amit gyümölcslének csúfolnak. *S már fordulok is, hogy véget vetve ennek a szép beszélgetésnek, szerét ejtsem a szabad napomnak.*
Úgy tűnik Moor kisasszony szeret mosolyogni sőt mi több azt nem kicsit túlzásba vinni és vigyorrá fokozni az arcizmok finom játékát sebaj én is szeretek mosolyogni, de csak mosolyogni ezért a fültől fülig érő vigyorát csak egy visszafogott mosollyal viszonzom – Igazán felüdítő látvány ennyire vidám embereket látni mostanság. – reagálok a kötetlen köszönésére – Jó akkor maradjunk a tizedes megszólításnál, tizedes. – amikor észreveszem, hogy a PDA-at vizslatom és megpróbálja leolvasni az azon lévő adatokat készségesen a látóterébe fordítom azt – Nincs ebben semmi titokzatos Tizedes csak a számomra elérhető egészségügyi kartonját veszem szemügyre. mondom neki, miközben feszülten a székre helyezi a súlypontját ugrásra készen aztán mikor végére érek a vizsgálat szükségességének körülírásával csak úgy hirtelen felpattan és elkezd dőlni belőle a szó, teret engedek a gátszakadásának és egyenlőre nem teszek semmit csak figyelem a reakcióit a csizmája kapcsán tett megjegyzésénél vágom el egy pillanatra a szóáradatot – Igen Tizedes, látom a lábbelijét, elég finom darabnak tűnik, bár az én ízlésemnek kicsit hivalkodó és ahogyan a bokáját forgatja, azt is meg tudom állapítani, hogy a lábában a motorikus idegrendszerével, nagy valószínűséggel semmi probléma sincsen, míg a bal karjáról már mindez nem mondható el. – nem kívánom megakadályozni a távozásban miközben burkoltan rám zúdítja elégedetlenségét, de mielőtt még kilépne a hátához intézem mondandómat – Tizedes elhiszem, hogy nem kellemes egy orvosi vizsgálaton részt venni, ám ezek a vizsgálatok nem csak az egyén, hanem a közösség érdekeit is szolgálják. Szóval megteheti, hogy most távozik, ám akkor a megfelelő fórumokon jeleznem kell, hogy megtagadta az együttműködést. Igazán nem szívesen csúfítanám el a személyi anyagát egy olyan otromba bejegyzéssel, hogy megtagadja az együttműködést az egészségügyi szervezettel. – hagyom, hogy feldolgozza az igen tapintatos figyelmeztetésemet és, csak után a szólalok meg – Vagy pedig szépen visszajön, leül a székbe és hagyja, hogy tisztességesen elvégezhessem a dolgomat, miközben elfelejtem, hogy ha burkoltan is, de a pokolba kívánt szavaival. Az egész nem fog tovább tartani, mint egy óra és utána mehet a dolgára és élvezheti a szabadnapja maradékát, ami nem kevés. – Jenkins kancellár említését egyenlőre tudatosan figyelmen és említés nélkül, hagyom mindazok mellet, hogy magamban átkozom az algoritmust, ami képes volt a véletlenszerű választások során a kancellár elkényeztetett személyes páciensei közül beválogatni a szűrési minta alapjául szolgáló csoportba egy vagy akár több személyt is.
-Én mindig vidám vagyok! *Kivéve amikor nem, amikor éppen hasba lőnek idegméreggel, vagy amikor rám robbantják a lézervágót, na olyankor nem vagyok vidám. S persze a látszat ellenére akkor sem amikor emeletről kell leugranom ahhoz, hogy ne lőjék szét a seggem. Arra viszont még szélesebbre nyúlik a szám, hogy beleegyezik a Tizedes megszólításba. Régi szép idők, amikor azt használtam a nevem helyett, úgy hozzám nőtt, mint a Búfelejtős termosz. Leülök hát mindenre felkészülten, arra is, hogy lássam mit olvasgat a pda-n, kicsit sem vagyok feltűnő, á nem. Persze ha azt szeretem volna, hogy ne vegye észre, úgy csinálok, de ahogy az ő pda-ján nincs titok elmondása szerint, úgy az én kíváncsiságom sem az. * -Áááá, aha értem. Oké, nézegesse csak, addig nincs gond. *Továbbra sem adom alább a fülig érő vigyornál, bájos vagyok és csevegős, de bármikor képes vagyok akár a mennyezetig ugrani. Az sem könnyít a helyzeten, hogy elmondja mit akar velem csinálni, vagyis miben reméli a vizsgálatok eredményeit. Arról persze mélyen hallgat, hogyan akarja elérni az eredményeket. Ebből valami tűs dolog lesz, én mondom. Fel is pattanok és belekezdek a mondandómba, amit nem szakít félbe, csak kihasználja a csizmám röpke csodálásával keltett szünetet. A dicséretre megint csak mosolygok, büszkén csillannak meg a szemeim és az sem lomboz le, hogy nem az ő stílusa.* -Hát azt már megbocsásson, nem is feltételeztem. *Vágok közbe egy szusszanásnyira, nem okoz gondot az sem, ha szinkronban beszélünk. A gyors diagnózisra sem tátom el a számat, csak zavartan nézek rá, hogy mi a francokat beszél itt nekem. Én ezt egyetlen, egyszerű mondatban meg tudtam volna fogalmazni.* -Ja, a lábam jól működik, a bal karom meg gyógyul. *Ehhez viszont semmi köze a mentális egészségemnek, ami egyébként köszöni szépen jól van. Fordulok is és indulok az ajtóhoz, hogy lelépjek. Ám mielőtt kinyitnám az ajtót, meg kell torpanjak. Mindig ez van, valamivel sikerül rávenniük, hogy maradjak. Francba, igazán megnémulhatnának az orvosok, vagy legalább akadna torkukon valami, mondjuk a saját nyáluk. Megperdülve nézek rá és emelem a mutatóujjamat.* -Ott a pont! *Tényleg nem kellemes egyetlen orvosi vizsgálat sem. Miért is nem elég, ha csak akkor jön az ember ha baja van? Az is éppen elég. * -Ó, ne jöjjön nekem a közösség érdekeivel. *Vágok ismét a szavába, mert utálom, hogy ilyen sületlenséggel akarják megetetni az ember lányát. Mi köze a közösségnek az én egészségügyi állapotomhoz? Egyelőre nem vertem szét semmit – ja, a fél város, de az sem én voltam – nem öltem meg senkit – csak belelőttem Millsbe, vele együtt meg egy merénylőbe. Önvédelem volt – arra viszont felnevetek, igazán őszintén és jóízűen, hogy nem akarja a személyi anyagomat elcsúfítani a nem együtt működéssel. * -Ha tüzetesebben megnézte volna az anyagomat, tudhatná, hogy azon már nem nagyon van mit csúfítani. *Nem véletlenül szereltek le a flottától, már az egyenruhával is gondjaim voltak, sajnos azonban csak flottásként mehettem el az Imperiummal bolygókat és holdakat kutatni. Most annak is vége. Maximum siklóra szállhatok fel, azzal is csak a Perdára mehetek és még örülhetek ha nem bilincsben és szájpecekkel, hogy még beszélni se tudjak. * -Oké, beszéljük ezt meg kedves….Hszijun doktornő! Egy óra az túl sok, és nem szúrhat belém semmit, nem vehet ki belőlem semmit. *Mindkét kezemet felemelem magam elé, mintha előre védekeznék valami ellen. Nem is mozdulok egyelőre az ajtótól, biztos ami biztos. * -Másrészt soha senkit nem szoktam burkoltan elküldeni a pokolba. Nyíltan teszem, hogy a másik érezze a törődést, és a pokol az elég gyenge hely ahhoz képest, ahova másokat kívánni szoktam. Sokkal kreatívabb vagyok ezen a téren. *Egy szépséges, százkarátos mosolyt villantok, ami még nyomokban sem tartalmaz derűt. * -Szóval kérem szépen tisztázzuk ezt a vizsgálatot, pontosan mit is akar kideríteni és hogyan? *Nem árt tudnom, hogy mi vár rám, ráadásul egy órán keresztül. Lehetnék barátságosabb is, elbeszélgethetnénk a csizma divatról, ruhákról, a menzai menü, szervezetemre gyakorolt káros hatásairól és talán hamarabb szabadulnék….de nem, nem vagyok képes csilivili mosollyal tűrni, hogy belém turkáljon és még élvezze is.*
– Az jó legalább nem szorongó alkat, vagy csak jól leplezi. A hosszú utazás sok embert szorongóvá tett, út az ismeretlenbe és a bizonytalanba és közben körülöttük egy ellenséges környezet az űr. – jegyzem meg a bejelentése kapcsán, hogy ő bizony mindig vidám, ám a túlzott jókedv az estek kilencven százalékában csak álca. Amikor kifejti, hogy lába jól működik a karja pedig gyógyul ártalmatlan újmozdulattal mintha mutatni akarnék valamit megnyomom a sérült karjának egyik idegdúcát éppen csak annyira, hogy egy kis zsibbadás fusson végig rajta megvan annak az előnye, ha az ember idegsebész és még mellette az ősi harcművészeteket is gyakorolja. – Az orvosi vizsgálatok, bár nem kellemesek szükségesek mert megelőzhető vele a baj. Sokan úgy vélik egy végtagtörésnél elég ha a törött csont gyógyulására összpontosítunk, meg az izomzat rehabilitációjára. Szerintem meg fokozottan figyelni kell a törés következtében nem látható ám beálló idegszövet sérülésekre is…. – replikája a közösség érdeke kapcsán fárasztó és erős csúsztatás is, ám hosszas vitába nem szándékozom bonyolódni, úgy tűnik, hogy a régi demokratikus államok polgárainak és leszármazottainak mélyen a génjeibe ivódott a túlzott egyéni szabadság utáni vágy – Pedig a közösségnek és annak vélt vagy valós érdekeinek köszönheti a szép csizmáját, amire annyira büszke, ugyan hová fajulnának az emberek a közösség és annak érdekei nélkül? – nem gondolom, hogy etikaleckét kéne vegyek egy olyan fotellázadótól aki kiélvezi a közösség nyújtotta előnyöket ám a közösség érdekei már semmit sem jelentenek számára további fenntartásai kapcsán már nem szándékozom vitát kezdeményezni ezért rövidre zárom részemről a dolgot, maximum sértetten elviharzik lehet, hogy egyenesen Jenkins kancellárhoz, ám valójában az sem érdekel. – Tizedes, bármennyire is elfogadhatatlan az ön számára, de a vizsgálat addig fog tartani amíg szükséges annak idejét nem ön szabja meg, valamint a vizsgálati módszereket sem, mert gondolom nem rendelkezik a ehhez szükséges szakképzettséggel velem ellentétben. Amúgy pedig nem vagyunk barbárok az orvostudomány sokat fejlődött az elmúlt időszakban, de ha önt zavarja a nyálminta, néhány hajszál és az elhalt hámsejt begyűjtése akkor nyugodtan visszamehet az édesanyja szoknyája mellé. – amikor azt kezdi magyarázni, hogy nem küld el senkit burkoltan sehová már csak felsóhajtok a kibukó öntudat megnyilvánulásán mielőtt megszólalnék – Akkor az korábbi kijelentését amit idéznék –„És ne mondja nekem, hogy semmi komoly és csak felülvizsgálat, mert ilyen még nem volt. Egyébként rendszeresen vizsgálnak, már tele van vele a szép csizmám…..”- nem tudom mire vélni, biztos az én készülékemben van a hiba. – ezt követően, ha végre helyet foglal a székben elindítom a székhez tartozó széles spektrumú testszkennert és az adatait kidobom a székhez tartozó nagyobb képernyőre, valójában a Tizedes teljes testének aprólékos szkennelése a legidőigényesebb művelet, miközben a szkenner teszi a dolgát és nagyon lassan halad a Tizedes lábújaitól majd egészen a feje búbjáig leveszem a nyálmintát és begyűjtök két-három hajszálat és egy kevés elhalt hámsejtet a szabadon lévő bőrfelületéről, majd berakom őket az elemzőbe, hogy szépen dolgozza fel, csak mikor ezen tevékenységemmel végezetm szólalok meg újra miközben a szék és az elemző teszi a dolgát – Az egészségügy részére elérhető aktájában csak annyi szerepel, hogy leszerelték Tizedes, szóval nem olyan csúf. Valószínűleg nem egészségügyi okok miatt és nem is önszántából jött el, de a részletek nem tartoznak rám és nem is kívánom firtatni.
*Komolyan mondom úgy beszél, mintha most akarná belém szuggerálni a szorongást. Ezzel persze nem megy semmire, bírom az utazást és az űr sem veri ki nálam a biztosítékot.* -Planetológus vagyok, nekem az űr olyan, mint magának aaaa DNS? Csodálattal tölt el. *Még jobban rávigyorgok, de most nem csempészek bele semmilyen bájt. Ettől persze még nem tűnök szemtelennek, legfeljebb ha érzékenyebb a lelke, vagy szorong a hosszú utazás miatt. * -Áááúúúúúú! Mit csinált? Ne nyúljon hozzám még egyszer! *Felkiáltok, de ez még nem az elhíresült sikoltásom, és érzem, hogy zsibbad a karom. Tuti valamilyen orvosi trükk ez amivel fel akar vágni. Hátrébb is lépek és jobb kezem mutató ujját lengetem meg előtte figyelmeztetve, természetesen már kartávolságon kívül. Jobb lesz vele vigyázni. Magyaráz nekem idegsérülésről, de nem veszem be. Lassan masszírozom a vállamat és a karomat akkor is ha már nem zsibbad. * -Amíg nem nyúlt hozzá, tök jól voltak az idegeim. *Szemöldökeimet jó szorosan, ameddig csak megy, összerántom. Tudok én is nézni úgy, mint Jenkins, meg van hozzá a hihetetlenül kék szemem és jégcsapokat is tudok beléjük rakosgatni. * -Mindenki mezítláb járna? *Kérdezek vissza most már pimaszul kisarkítva a témát, és gúnyos mosolyba rándulnak az ajkaim és az említett jégcsapok megvillannak. Oké, ez nem egy átlagos vizsgálat lesz, de teszek arról, hogy ne csak én, hanem ő is megemlegesse. Nem ez lenne az első eset amit felvésnek az adatlapomra és azt hiszem senkit nem is lepnék meg vele. Egyébként konkrétan mindennel bajom van kezdve ott, hogy idde kellett jönnöm, azon át, hogy egy óráig itt kell ülnöm egészen addig, hogy miket akar velem csinálni. Oké, nem vagyok szakértő, de tényleg, minek ennyi minden?* -A hajamból nem adok, még csak az kéne, hogy tépkedje a hajszálaimat. Egyébként is minek haj, meg bőr amikor a nyálban is meg van minden. Ezt azért tudom. Anyukám meg nadrágban jár. *Arra már megint szemeket forgatok, hogy elismétli na szavaimat, na tessék, még egy Davies. Ezek párban járnak, vagy direkt így ébresztették őket? * -Korrekt. A magáéban van, nem küldtem el senkit a búbánatba, csak kifejtettem a jelen helyzetet. * A szépséges mosolyom is csak addig tart amíg szavaim, és hiába ülök le a székre, hogy hosszadalmasabban megbeszéljük ezt az egészet, attól még nem leszek együttműködő. Maximum a testszkennert vagyok hajlandó eltűrni és adok a nyálamból, azt is úgy, hogy csücsörített ajkaimról tudja lepálcikázni. A hajamat nem adom és ha már így vagyunk a bőrömből sem. Ha akar hadakozzon, vagy elégedjen meg azzal amit kap. * -Engedetlenség, parancsmegtagadás, mások veszélybe sodrása miatt. *Na most már bájosan mosolygok, mikor felsorolom a „bűneimet”.*
Úgy tűnik a tizedessel tényleg nem beszélünk egy nyelvet amit meg is jegyzek neki – Úgy tudtam a planetológusok a csillagászatnak annak az ágával foglalkoznak, amik a bolygók kutatásával felderítésével foglalkozik és nem a hosszú idejű űrutazás a fő területük ami inkább a kozmonautákra jellemző. – jegyzem meg töretlen mosollyal az arcomon mielőtt tovább folytatnám – Az emberi szervezet kapcsán sok minden tölt el csodálattal, ám a DNS nem tartozik kimondottan a számomra csodálatra méltó jelenségek körébe…. – eltúlzott hisztis fájdalomkiáltása teljesen hidegen hagy miután befejezi a méltatlankodást tárgyilagosan tájékoztatom, ám valójában szívesen végeznék egy fojtást a karcsú nyakán egészen addig amíg eszméletét nem vesztené igazán jellemző, hogy a hatalomhoz közel kerülők úgy gondolják bármit megengedhetnek maguknak egyenlőre azonban nem kívánok lealacsonyodni a szintjére még pusztán leckéztetés céljából sem, ha van magasabb szintű rendező elv fogunk mi még találkozni máshol más körülmények között –Nem, nincs jól a karja Tizedes! Bármennyire is szeretné ezt bemagyarázni magának, az önszuggesszió sok esetben hasznos ám egy idegsérülésnél egyáltalán nem célravezető, ha minden rendben lett volna a karjával, akkor nem tudtam volna stimulálni az idegdúcát. – az összevont szemöldöke és a jéghideg tekintetet teljesen hidegen, hagy a kedves mosolyt az arcomon viszont szépen áthangolom, az én sokkal gonoszabb vagyok ám nálad ragadozó mosolyomra. – Talán rá is férne az emberiségre egy kis mezítlábas közlekedés amellett, hogy roppant egészséges egy kis alázatra is tanítana bizonyos személyeket… – hihetetlen, hogy mennyire egy magamutogató öntelt, mondhatni elkényeztetett személy semmi alázat a közösség és a társadalom felé csak az ego – Tizedes látja megint téved, ha a nyálból minden kimutatható lenne akkor elég lenne belesercintenie egy kémcsőbe és nem lenne szükség különböző vizsgálatokra, sőt be sem kellene fáradnia a vizsgálóba csak beküldené a mintát, de jelenleg még nem így van. – mondom neki miközben két áttetsző latex vizsgálókesztyűt húzok élvezem amit a kezem belesiklik a szűk kesztyűkbe amik vizes hatással csillognak a kezemen. Az ellenkezését a haj és bőr kapcsán teljesen elengedem a fülem mellett, akkurátusan készítek elő egy spatulát és hozzá egy nyál mintavételezőt. Amikor a spatulával és a mintavételezővel a szája felé közelítek látom, hogy galád módon csücsörít ezért ismét galád módon a bal kezemmel a füle alatt található tuberculum articularen röpizom idegvégződésére finom nyomást fejtek ki ami csak egy pillanat ám ez elég ahhoz, hogy a zárásért és feszítésért felelős izmok ellazuljanak ezzel egy időben mint egy kobra csap le az egymáshoz fogott spatula és nyál mintavételező „pamacs”. A spatula szétfeszíti az ernyedésnek köszönhetően az addig feszesen és dacosan záródó álkapcsot és egyben végigvezeti a nyálgyűjtő párnát a nyelv felszínén a szájüregbe az egész nem több 1-2 másodpercnél. Elégedett mosollyal mutatom fel a tizedesnek a spatulát és a párnát, majd miközben azokra összpontosít a feje mellől a párnáról felveszek egy kihullott hajszálat. – Tizedes minél jobban ellenkezik annál kellemetlenebb az amúgy teljesen kellemetlen eljárás. Viselkedhet úgy, mint egy dacos gyermek, csak éppen szerintem nem méltó magához az ilyen kicsinyesség. Amúgy sokan elfeledkeznek arról, hogy az ember nyelvét is bőr fedi ami effektíve jobban hámlik, mint bármelyik más testfelülete –beszéd közben a nyálat tartalmazó párnát behelyezem az analizáló egyik rekeszébe, míg a másikba a tizedes nyelvét végigborzoló spatula kerül az elhalt nyelvhámrétegével, majd elégedetten mutatom fel a párnáról zsákmányolt elhullajtott hajszálát – A haját sem szükséges barbár módon tépkednem, mert abból is sokat elveszít az ember nap mint nap. – bár a haját nem kellett tépkedni azért nem ártana, ha valaki végre istenesen megtépné a tizedest gondolom, miközben az érintett kifejti, hogy ő mekkora lázadó is valójában amire ő valószínűleg büszke az arcára kiülő mosoly alapján, viszont szerintem meg csak gyerekesen lázadó mint ahogyan azt az egész vizsgálat alatt tette a lényeg, hogy ellenálljon. – Tizedes mivel a biológiai minták begyűjtésre kerültek gyerekes ellenállása ellenére is ezért javaslom, hogy lazítson, amíg a szkenner elér a feje búbjáig. Esetleg szeretne addig zenét hallgatni, vagy valamit nézni esetleg kér egy pohár vizet? - teszem fel az ártatlannak mondható kérdést, miközben felkészülök arra, hogy majd további bosszantás végett ki akar pattanni a vizsgálati székből. A kérdés közben jobb kezem a székbe épített érzéstelenítő mező aktiváló ikonján tartom, ha tetszik a tizedesnek ha nem, a testszkenner érzékelője végig fog haladni rajta és feltérképezi az idegrendszerét és annak állapotát sok más egyéb adatot is begyűjtve.
-Maga kozmonauta? *Kérdezek vissza, teljesen kiforgatva a szavait. Kezd bosszantani ez a nőszemély, de még messze van attól, hogy kiborítson. Előbb kell ahhoz felkelnie. Ellenben ő lecsapja a hasonlatomat, ami meglep, mert hát a DNS azért van olyan érdekes, legalábbis az a sok titok és rejtély amit hordoznak magukban, hogy minden egyes felfedezés csodálattal kell, hogy eltöltse a tudósokat. Úgy tűnik Hsziju doktornő kivétel. Nem kötök belé, elég rendesen elveszi a szép szavaimat azzal, hogy fájdalmat és zsibbadást generál a bal karomban. Hiába mondom, hogy minden rendben volt addig amíg hozzá nem nyúlt, még el is lépek tőle tisztes távolba, csak köti a hülyeségeit a karomhoz. * -Persze, hogy nincs még jól, elvégre eltört és gyógyul, az a stimuláció meg piszkos kis trükk. Nekem ne akarja beszuggerálni, hogy idegsérülésem van. Az önszuggesztiónál már csak maga rosszabb. *Ettől persze még nem kell, hogy büszkeség töltse el, de a tekintete megváltozik. Meg akar félemlíteni, meg akar törni, jócskán feljebb helyezi magát, csak mert tudós, mert olyan dologhoz ért amihez én nem és fölényben akarja érezni magát. Megértem, bosszantó lehet, ha valaki hirtelen nem működik együtt, de úgy gondolom az ilyesmi kezelését is tanítják az orvosképzőben. Lehet Hsziu doktornő épp hiányzott az órákon és nem mellesleg egy erratorban is több empátia van, mint benne. Elnevetem magam arra a gondolatra, hogy a kancellária összes tagja alázatosan mezítláb jár-kel a Dominium folyosóin. * -A Perdán azért nem ajánlom, alattomos növények vannak odalent megbújva a susnyásban. Szóval az egészségesnek is meg vannak az árnyalatai. *Azt viszont nem értem milyen alázat van abban, hogy az ember mezítláb jár, de nem megyek bele ennek a fejtegetésébe, még a végén itt ragadok estig. Rá is térünk a vizsgálatokra melyek rám várnak és háromból mindjárt kettőt ejtek is. Sosem volt ilyen vizsgálat, ez valami új lehet. Eddig csak vért vettek, meg pisilni kellett és megnéztek testszerte, mindezt kedvesen és előzékenyen. Ez a katonai hapták stílus nem menő, hiába mosolygott az elején, nem volt benne semmi kedvesség, csak hideg, kötelességszerű udvariasság. * -Szívesen sercintek! Ó, micsoda pongyola szavak ezek, Castillo kancellárt a hideg kerülgetné tőlük. *Nem szándékosan hozom fel egy másik kancellár nevét, épp csak eszembe jutott mennyire sznob a pasi. * -Sajnálatos. *Jegyzem meg nem minden él nélkül a távoli vizsgálat lehetőségének hiányát, közben el is fintorodom attól a hangtól, amit a kesztyűk felhúzásának csattanása ad ki. Nem lehetne azt finomabban felhúzni, mintha direkt az idegeimen akarna táncolni, de persze az enyémek – a karomban lévők is – vastagok és igen magas a szakítószilárdságuk. Ezen azonban nem segít az az erőszak amit rajtam alkalmaz nyálgyűjtés címén. A csücsörítésemre galád módon egy újabb fogással válaszol, ami hasonlatos ahhoz amit a vállamnál vetett be. Jó lesz vigyázni vele, pontosan tudja hova kell nyúlni, hogy kinyissam a számat, pedig nem akarom. Hangomat hallatom csupán, artikulátlan elégedetlenség csattan fel a torkomból, amolyan „Héééé!” jellegű, annak lehet érteni, majd a nyelvemet nyújtogatom és jobb kezem ujjaival próbálom lekapargatni róla a spatula nyújtotta érzést. Megalázó, de inkább azt érzem annak, ahogyan rám mosolyog. Elégedetten, fölényesen, sárba tiporva minden emberi méltóságot. Engem bár zavar, nem taglóz le, könnyedén leperegnek rólam az ilyen megnyilvánulások, de azért felháborodom.* -Na most elégedett látom. Magának kisebbrendűségi érzése van, hogy ilyen eszközökhöz folyamodik azért, hogy sikerélménye legyen? El kellene menni egy érzékenyítő tréningre. De komolyan! *Közben diadalittasan felcsippent egy elhullajtott hajszálat, ami a színét és a hosszát tekintve határozottan az enyém. Most sajnálom csak, hogy nem festettem be ma valamilyen más színre, vagy nem húztam parókát. Azzal kezdhetne valamit. * -Az amúgy teljesen kellemetlen eljárás? Szóval mindegy, hogy van rajtam sapka, vagy nincs rajtam sapka, mindenképpen szar az egész. Magához meg nem méltó az ilyen fölényeskedés. *Jegyzem meg nem minden él nélkül, s nézem közben ahogy elrakja a testrészeimet. Utálatos egy nő. Nem kétlem, hogy ért ahhoz amit csinál, de nem ártana egy kicsit kirázni a nyamvadt bőréből, hogy kicsit humánusabb legyen. Visszakérem magam a másik dokihoz, vele olyan jól el tudtam csevegni, viccelődtünk és észre sem vettem mit csinál. Hsziju doktornő meg meg sem próbált a bizalmamba férkőzni, egyből letámadott. Semmi csevegés, tréfálkozás, közvetlenség, csak add a mintádat, baszki. * -Maga mellett képtelenség lazítani. Zenét? Esetleg valami szaftos szexjelenet? Vizet! *Az utolsó ajánlatnál felhörrenek! * -Meg akar ölni? Vízzel kínál? Abban hol talált maga relaxációs összetevőket? Esetleg nincs itt alkohol? Tudja az ízesebb fajta, aminek neve is van, mint például Sárkányvér vagy Errator nyála? *A Búfelejtőt azért nem mondom, mert az illegális, de most még egy pohárka Sárkányvér is jól jönne, úgy fél liter. Esküszöm innen az első utam Jack bárjába vezet majd, hogy lelocsoljam a felborzolt idegeimet. Kíváncsi vagyok, hogy a szkenner ezt is kimutatja-e. * -Ez az izé mégis mit mutat? Most éppen, hogy kurvára felidegesített. Vagy ez az eljárás része? Essünk túl rajta, utána helyet cserélünk. Én turkálok a maga szájában, és döfködöm az idegdúcait, meglátjuk mennyire esik jól.
A tizedes, egyből kap az alkalmon, hogy kiforgassa a szavaimat, ám ebben a témában ez a tény cseppet sem zavar, ha ez neki örömet okoz akkor legyen meg az öröme nekem, meg valójában nem fáj – Nem, nem vagyok kozmonauta, viszont jó párral találkoztam a praxisom alatt. Sajnos azt kell mondjam, hogy jelenlegi formájában az emberiség elavult. Lehet, hogy majd eljön az az idő amikor egy személyt már nem a korlátai határoznak meg. Az ideális kozmonautáknak képesnek kéne lennie alkalmazkodni a napok égető koronájához, ahol az űrhajók plazmává olvadnak, de ez egyenlőre nem lehetséges marad helyette a nem túl tökéletes húsbörtönünk. – válaszolom neki ténykedésem közben, majd szó nélkül hagyom a mezítlábas kijelentésemre tett megjegyzését amiből látszik, hogy nem ugyan úgy látjuk a világot. A régi nemzetek és nagyhatalmak eltűntek. Új politikai csoport jelentek meg a Kancellárok kasztja egy oligarchia ami leszármazáson alapul, miközben az emberiség a túlélésért küzdött a kipusztulás fenyegetését használták fel, hogy egy karámba tereljék az individumokat, céljuk nem más mint az uniformizálás egy könnyen irányítható birkanyáj. Ám minden zsarnokság idővel kitermeli a riválisát ott vannak azok akikről nem nagyon beszélnek nyílvánosan a lázadók ök anarchisták és techno-szocialisták társadalmat próbálnak megvalósítani ami a kölcsönös segítségre épül, vajon sikerrel járhatnak, eszközeik túlzottan radikálisak futtatom magamban a beszélgetésünkkel párhuzamosan a gondolataimat, miközben Castillo kancellár neve hallatán csak hümmentek – Hmmm, hmmm…. – a kesztyű felhúzásakor mintha végig futna a hideg a tizedesen, pedig ha tudná milyen kéj amikor az ember testére második bőrként feszül egy rugalmas ruhadarab vagy egy egész testkesztyű tompít és ingerel is egyben. A dacos ellenállás megtörését követően egyből meg is kapom a nyers őszinte ám teljesen szubjektív kritikát ezért nem is megyek bele abba, hogy igazi HP-ként melyikünk is volt aki elkezdte megnehezíteni a másik dolgát kifogyhatatlan kifogásaival és ellenkezésével – Talán igaza van tizedes tényleg nem ártana egy érzékenyítő tréning, tegyen rá javaslatot a megfelelő fórumon, viszont szívesen önnel együtt lennék ott, hogy megtapasztaljam az együttműködő és segítőkész énjét is….. – hagyom valójában rá a dolgot, ha a fújtatástól egy kicsit megnyugszik, hát legyen, de azért még folytatja – Úgy gondolja, hogy fölényeskedem Tizedes? Lehet, hogy igaza van… Viszont én nem így élem meg a jelenlegi állapotot, valószínűleg azért mert mindketten szubjektíven tekintünk rá…. – úgy tűnik mindig forognia kell valamin, vagy valamibe bele kell kötnie, ám mivel már a lényeg nagy része és neheze megvan ezért nem hagyom magam kizökkenteni – Zaftos szexjelenet? Legyen nem vagyok ellene, ám jó lenne tudni, hogy ön mit tart igazán zaftos szexjelenetnek? – teszem fel neki a kérdést az sem zavar, ha nem válaszól általában a nemiség terén csak addig bátrak az emberek amíg komolyan ki nem kell adniuk a fétiseiket, bár úgy tűnik a tizedes a csizmákra és a kesztyűkre bukik és talán egy korbács sem áll távol tőle… – Nem hinném, hogy a víztől mérgezést kapna a tiszta folyadék szinte sejtszinten mossa át a szervezetet és méregteleníti azt bizonyos salakanyagoktól… Alkohol ízesebb fajta sajnos azzal nem szolgálhatok egyébként pedig véletlenül nem tiltott tudatmódosítónak számít a kancellária szabályozása alapján a legtöbb alkoholtartalmú ital az egészség nevében? – a testszkenner csendben teszi a dolgát mikor jön az újabb kérdés – Az izé szépen lassan letapogatja az idegrendszerét és lehet, hogy egy kicsit izgalmi állapotban van, de azt nem feltétlenül kötném össze azzal, hogy ideges. Továbbá megmutatja azt, hogy esetlegesen a munkája során idegen vírusfertőződés áldozatává vált e és itt tényleg idegen vírusfertőződésre gondolok. A holdon élő őslakók mutatnak különleges képességekre utaló jeleket és lehet, hogy nem a természetes evolúciójuk része a képesség kialakulása. Gondolom nem halott még Watts-MacLeod legendájáról amivel a kutatók gyermekeiket riogatják.
*Ez a nő kezd nagyon hasonlítani Evans kancellárra. Ő ilyen még, aki egyetlen szavamra egész litániát tud mondani, kiforgatva, megmagyarázva mindent. Kezet foghatnának. Az egész akkor kezd érdekes lenni és kicsit ijesztő is, amikor végez. * -Jól gondolom, hogy orvosként nincs megelégedve az emberi testtel? Mások azt mondják, csodálatos. Szóval jobb lenne ha az elménk egy gépben lenne ami tartós és összetörhetetlen? Frászt! Nekem tökéletesen megfelel a testem, még ha kicsi is és vannak korlátai. *Ezen elagyalok még pár másodpercig, meg persze a kapott válaszon is és arra jutok, hogy a nő nem normális. Utána meg mégis jön nekem a mezítlábas dologgal, meg alázattal. Castillo nevére csak hümmög, ez előzi meg azt a tettét, amit még egy engedetlen gyerekkel sem szoktak csinálni. Tényleg megalázó, eszembe is jut az érzékenyítő tréning, amit Evans irányzott elő nekem. Mit csinálna Hsziuval ha összekerülnének? Szeretnék kis bogár lenni nagy fülekkel abban a helyiségben, ahol a kancellár és Hsziu eszmecserét folytatnak. * -Én elég érzékeny vagyok már, köszi. Még egy összezártság magával több lenne, mint amennyit el tudnék viselni. *Dohogom magamban és eszembe jut, hogy tényleg, de tényleg nem jutott eszembe soha ellenkezni, csak járt a szám amikor kicsi voltam is, de a dokik mindig megtalálták velem a hangot. Ez tetszett és felnőtt fejjel tisztelem is. Hsziu dokicsajban nincs meg ez a fajta empatikus képesség. * -Igen, határozottan ezt érzem….persze, hogy igazam van….nem hát, mert magának tök természetes, hogy mások fölé helyezze magát. *Az ember amúgy is pocsékul érzi magát az orvosoknál. Ki szereti ha turkálnak benne, bárhol?! És akkor ehhez még ez a hideg, érzéketlen stílus, naná, hogy a frász jön ki belőlem tőle. Mégis hogyan lazítsak? Értetlenül nézek rá aztán sajátosan kifakadok, próbálok ötleteket adni a későbbiekre relaxáció címén, ne mondja, hogy nem akartam segíteni. * -Szaftos. Tudja?! Amikor repkednek a testnedvek. Maga biztosan élvezné. *Fogalmam sincs miről beszélek, sosem láttam még ilyen filmet. Van egyáltalán? Nem is kerestem rá, de ezek után már csak kíváncsiságból is megteszem. A bátyám tabletjén voltak meztelen nők, de csak képek. Azt láttam még tíz évesen, akkor sem értettem és most sem – csak más okból – mi a jó benne. Élőben élvezetesebb. Megnézni, megfogdosni…oké, nekem is vannak pasi fenekekről fotóim, de az buli és nem élvezkedés. Meg kell, hogy legyen a pda-mon olyan mappa amitől Jenkins meg az infós zsenije kiakad. Azért megnéztem volna az arcukat amikor megnyitották. Az alkoholt meg kár is volt szóba hoznom, gondolhattam volna, hogy egy orvos ellene van. Hosszabban kifejtős litániát kapok Hsziutól, mint Jenkinstől. Ki hitte volna, hogy egyszer még visszasírom a kancellárt?! Szemeket forgatok.* -A legtöbb. A kevesebb nem. Annyiban tudatmódosító, hogy jobb lesz tőle az ember kedve, eldobja a gátlásai nagy részét és képes elviselni az olyan embereket, mint amilyen maga is. *Arra kanyarítom a beszélgetést, ami kicsit jobban érdekel és nem túl személyes. Az izére. * -Izgalmi állapotban. Maga szerint izgalmi állapotban vagyok? Ez jó, ezt a kifejezést megjegyzem. *Majd ezt mondom Denisovnak, vagy Millsnek, amikor megint olyan helyre cipelnek, ahol lőnek rám és sikítanom kell. „Bocsi, izgalmi állapotban vagyok”. A elkalandozó gondolataimon elnevetem magam. Most már biztos nem felejtem el. A vírusfertőzésre viszont felkapom a fejem. Egyetlen olyan vírus van a köztudatban ami az emberre jelenleg halálos és nem kevés kínnal jár az oda vezető út, az pedig a brevius. Hsziu azonban nem arról beszél. * -A perdaiak képességeit a CQL adta, ezt azt hiszem már sikerült bizonyítani. Persze lehet, hogy tévedek, de állítólag határozottan jelen van a vérükben. Ránk viszont nincs ilyen hatással. Kísérletezni akar? Van a Városban titkos labor, talán beveszik a csapatba. *Egyszer szeretnék oda berongyolni és megnézni mivel foglalkoznak. Majdnem sikerült, a rohadt vihar miatt nem jött össze. Lehet, hogy Denisovot is ott tartotta Jenkins. * -Nem, róla pont nem hallottam. Tekintve, hogy a szüleim nem tudósok, nem kellett riogatniuk semmivel. Tök átlagos, szeretetteljes gyerekkorom volt. De persze szívesen venném ha elmesélné. Látja, itt kezdődik a kedélyes társalgás, megvitatása néhány érdekességnek, s aztán kellene csak jönnie a vizsgálatnak, mikor már jó kedvem van és ellazultam. Magánál minden fordítva működik baszki!
– Nem, az emberi testtel nem vagyok megelégedve, hanem azzal, hogy meg sem próbálkozunk a maximumot kihozni a biológiai lehetőségeinkből megelégszünk a középszerűvel a megszokottal és így korlátok között ragadunk. Ohhh az evolúció következő lépcsőfoka kapcsán egyáltalán nem biztos, hogy a digitális létezés lenne, amikor egy öntudat leképezhetővé válik nullák és egyesekre az is stagnáláshoz vezet. A változatosság a túlélés eszköze egyéneknél pont úgy, mint közösségek esetében és akkor az effektív hallhatatlanság és a hatalom és társadalom konzervációjáról nem is beszéltünk, valamint a reprodukció problémájáról egy digitális létezésben, hogy jönnének létre új öntudatok és ego-k. ? . . – felelek a tizedes kifakadására ami igazán egysíkú gondolatmenetet tükröz a transzhumanizmus keretein belül az érzékenyítő közös tréningre tett válasza kapcsán csak a képernyőket tanulmányozva merengve válaszolok neki – Ha maga mondja tizedes ám ha ilyen szemszögből nézzük az szűkebb lehetőségeket, gyengébb életképességet nagyobb halandóságot feltételezése áll a gondolatsor végén. – ám nagyon nem szándékozom elmerülni a filozófálgatásban szerencsére nem is kell mert már érkezik a következő észrevétel – Nos igen általában mások fölé helyezkedem térben, mivel orvos vagyok a pácienseim a legtöbbször a kényelmes vizsgálati székben, helyezkednek el mint most ön is. Amire ön céloz ahhoz valamiféle autokratikus hatalommal kéne rendelkezzek, nos ilyen hatalmat a személyem kapcsán nem tapasztaltam önnel ellentétben, mint ahogy az imént hallottam van személyes tapasztalata a kancellária vezető személyiségeivel. . . – hagyom nyitva függő tételként kettőnk között azügyet amig el nem érünk a nemiség vizeire – Hmmm nos egy igazán szaftos hancúrpartiban a legkevesebb a testnedvek röpködése, és igen a társadalom nagytöbbségével ellentétben nem vagyok álszent csak helyén kezelem a dolgokat és igen tudok élvezni egy vad és féktelen együttlétet ahol leomlanak a gátlások és a tabuk. Tudja az emberek 98% néz pornográf felvételeket csak egy részük be meri vallani a másik részük meg álszent módon tagadja a dolgot. – időközben ráfutunk az alkohol témára ám úgy tűnik ott is eléggé felszínes a tizedes hozzáállása nyomát sem érzem az ínyencségnek ezért nem kívánok belemenni abba, hogy az alkohol a pszichoaktív drogok közé tartozik és emellett általános sejtméreg, fogyasztásának következményeként az agy öregedik és csökken a térfogata, a szürke- és fehérállománynak pedig csökken a tömege idézem fel a tanulmányaimat, miközben a képernyőről a tizedesre sandítok – Igazán hízelgő tizedes, hogy általános sejtméregnek számító pszichoaktív droggal lenne képes megnyugtatóan elviselni, ám mellette aggasztó is a konfliktuskezelési képességei kapcsán. – dorombolom neki több kevesebb elégedettséggel lehet, hogy nem is sejti vagy csak nem akarja tudomásul venni, hogy bizonyos feszültségek még akár hasznára is lehetnek egy – egy kivizsgálás során mivel stimulálja az idegrendszert. - Igen az idegrendszere a nyugalmi állapoton túl de a stresszes állapot határa alatt van mondhatni „izgalmi” állapotban…. – pontosítom a technikus terminust a tizedesnek nem szándékozom medikai gyorstalpalót tartani, ám amíg beszélgetünk telik az idő és a tizedes nem fészkelődik meg nem nyavajog, hogy már menne és egyébként is unatkozik, szóval tartani még mindig egyszerűbb dolog. – Igen mondják azt, hogy a perdaiak különleges képességeit a CQL okozza amiről valójában nagyon keveset tudunk és igen azt is rebesgetik, hogy jelen van a vérükben ám ránk emberekre semmilyen hatással nincs….. A másik oldalról viszont ott van az a tény, hogy menetrendszerűen fellobbantak járványos megbetegedések annak ellenére, hogy állítólag a két faj eltérő genetikai állománnyal és immunrendszerrel rendelkezik mégis, pingponglabda szerűen cserélődtek a két faj között a saját maguk által már legyőzött vírusokat és baktériumok. Úgy gondolja tizedes, hogy tényleg annyira különbözünk a perdaiaktól és ránk semmilyen hatással nem lesz a CQL vagy csak még nem tudunk róla… Nem, nem tudok kísérletekről, amik a történelem sötét múltját idéznék meg, és meghívást sem kaptam zártkörű klubba a CQL kutatások kapcsán és ha esetlegesen van is olyasmi amit az imént felvetett, köszönöm de nem kérek belőle az etikátlan fejlődésből csak torz eredmények születhetnek. – felelem neki mielőtt kifejtené, hogy hogyan is kellene a vizsgálatnak folynia, hát legyen addig sem azon rugózik, hogy az egészre neki nincsen ideje egy „potya” szabadnapon – Tizedes, úgy gondolja, hogy az univerzum végtelenségében az élet és intelligencia nem üti fel a fejét különböző formában, néha rémítő formában. Úgy gondolja, hogy a hosszú utazás alatt a felderítő útjain az Imperium nem talált soha semmit… De bizony talált… Valamit és egy exovírust, amit Watts-MacLeod izolált, persze beletelt egy kis időbe mire összerakta, hogy a felderítés közepette az Imperium fedélzete megfertőződött és karantént kell bevezetni. A Watts-MacLeod vírus fizikailag módosítja az emberek agyának felépítését és funkcióit és aszink-né gyúrja őket odabent a képességek úgy tűnik közvetlenül az emberi egóba ágyazódnak, és nem a test biológiai vagy genetikai részeibe. Szerencsére az aszink képességek csak biológiai anyagokon működnek, biológiai agy és idegrendszer szükséges hozzájuk a vírus nem képes megfertőzni számítógép hálózatokat. Nos sejtheti, hogy az Impérium hajózó legénység körében igencsak nagyok voltak a veszteségek mire észrevették és megfékezték a vírus terjedését. Watts-MacLeod öt vírusalfajt különített el mielőtt ő is áldozatúl esett volna az általa „felfedezett” vírusnak. S tudja mi a hátborzongató tizedes az, hogy a megfertőződött emberek akik aszinké váltak a Perdaiakhoz hasonlatos képességeket produkáltak amellett, hogy elmebetegekké váltak. Amúgy tudta, hogy a “pszi” szót Bertold P. Wiesner biológus kezdte el használni, és eredetileg egy gyűjtő fogalom volt a paranormális jelenségekre, köztük az úgynevezett “pszichikus” képességekre is, mint a telepátia, és a természetfeletti érzékek. Míg a szót gyakran használták a huszadik, és korai huszonegyedik században, a parapszichológiában és a pop kultúrában, a pszi tanulmányozása leginkább pszeudo-tudománynak minősült, hibás módszerekkel, és általában nem kapott támogatást, még talán manapság sem amikor itt vannak a szomszédunkban a Perdaiak. Persze tizedes a Watts-MacLeod vírus csak egy rémtörténet amivel a kutatók óvatlan gyermekeiket riogatják, hiszen a jelentésekben nincs nyoma annak, hogy az Impérium valaha is jelentős veszteségeket szenvedett volna egy távolsági felderítő útján… – fejezem be mosolyogva a történetet.
*Egyáltalán nem jó irányba haladunk a doktornő gondolatmenetében, legalábbis az én felfogásom szerint. Az persze még nem derül ki kristálytisztán, hogy ő mennyire mélyedne bele az emberi test biológiai lehetőségeinek kiaknázásában, és igazából nem tudom eldönteni, hogy akarom-e hallani. * -Digitális létezés. Hát ez úgy ahogy van szarul hangzik. A biológiai lehetőségeket maga szerint mennyire lehetne vagy kellene kinyújtani? *Azért csak kibukott belőlem a kérdés, de félek a választól. Mármint nem úgy félek, hogy összeszarom magam, hanem csak tartok attól, hogy nekem nem fog tetszeni és olyan érzést vált ki belőlem amitől rögtön menekülőre fognám. És még nekem kell érzékenyítő tréningre mennem baszki. Azt hiszem említést teszek Evansnek Hsziuról és ez a gondolatmenet akkor teljesedik ki, amikor kvázi az én olvasatomban gyenge életképességűnek és a halandóságra fogékonyabbnak titulál. * -Aha. Ha maga mondja. *Lehet, hogy félreértettem valamit, vagy túl elvont számomra a doktornő gondolatmenete, mindenesetre ráhagyom. Azt már nem, amit meg ő ért félre. * -Én nem arra gondoltam, hogy társadalmilag helyezi magát mások fölé, hanem többnek képzeli magát mint ami. Oké, orvos, nem vitatom, hogy sokat tanult, de én sem az oviból jöttem. Magának érzelmileg kellene több empátiát mutatni, és a betegeivel azt éreztetni, hogy egyenrangúak, hogy maga is sebezhető. Higgye el, sokkal jobban éreznék magukat és hamarabb ellazulnának. Kevesebb szakszöveg és több csacsogás elterelné a figyelmüket, de hát ezt nem nekem kellene mondanom. *Szemet is forgatok mire a végére érek, de remélem azért világos lesz neki, hogy itt a társadalmi szintek, rétegek és kapcsolatok semmit nem érnek, ha az ember be van szarva, akkor be van szarva, mindegy, hogy kancellár vagy polgár. Aláírom, Jenkins nem lenne beszarva egy orvosi vizsgálattól, de egy laikus, mint például Mrs. Jenkins, vagy Mrs. Evans….esetleg valamelyik ezredes feleség. Ahogy a halál és Jenkins halálcsókja sem válogat, úgy a félelem sem. Mindenkit más nyugtat meg, de egy biztos;ha emberként és nem tárgyként kezelik őket. A másik persze, ha már a tárgyiasítás létrejött – esetemben például igen – akkor némi relaxációs készség, elő is hozakodom a szaftos szexszel, de ez megint egy zsákutca, de legalább erről nyíltan és érezhetően őszintén beszél. * -Csak vicceltem. Jobban szeretem csinálni mint nézni. Úgy érzem maga faarccal tudna végignézni egy ilyen filmet. Magasabban van az ingerküszöbe, mint bárki másnak. *Kíváncsi vagyok erre hogyan reflektál, nem véletlen a fogalmazás. Jelen esetben magamat az általa álszentnek nevezettek csoportjába soroltam, pedig tényleg nem láttam még ilyen filmet. Később megbánom, hogy nem maradtam a pornográf felvételeknél, mert az alkoholt ilyen szinten degradálni még Jenkins sem tudta. Eljátszom a gondolattal, hogy a legközelebbi találkozónkkor elmesélem neki ezt a mostanit, hiszen a legszebb öröm a káröröm és ha ilyennel ajándékozom meg, hátha ki tudok csikarni tőle jókedvében valamit. Hsziu doktornőre csak meredten, nagy szemekkel bámulok, majd mint aki épp egy nagy megrázkódtatás után ébred fel, kifújom a nagy sóhajt. * -Csak pár pohár ital, annyira ne szaladjunk már messzire. Egyébként tök jó konfliktuskezelési stratégiám van, csak még nem vetettem be. *Azt viszont nem árulom el, hogy mi ez a stratégia. Túl közel van és a végén még képes megint a nyakamhoz nyúlni és ki tudja, lehet utána nem a kezem fog zsibbadni, hanem nyaktól lefelé mindenem. Meg kell tanulnom ezt a technikát. Az izgalmi állapotom viszont jobban tetszik és meg is jegyzem egy későbbi, várható helyzethez. Mostanság túl sokat gondolok Denisovra és ez ijesztő, mert azt jelenti, hogy adrenalin hiányom van. * -Na és mikor leszek stresszes? Hol van az a szint ami már annak számít? Ezt is mutatja az izéje? *Ujjammal a gépre mutatok ami továbbra is érintés nélkül tapogat és észreveszem, hogy közben ő is stratégiát váltott, amit szóvá is teszek a magam módján és még ötleteket is adok neki arra nézve, hogyan tarthatna szóval. Valami legendáról beszélt amit nem ismerek, de szívesen meghallgatom. Furcsa, hogy mennyit beszél s közben én hallgatok. Azért persze nem mindig. * -Hát azok a betegségek olyanok voltak amiket mi hoztunk magunkkal és a perdaiak nem találkoztak velük és viszont. Mi meg azokkal nem amikkel ők már nagyon régen leszámoltak. Szóval röviden és érthetően ez várható volt egy egészen más de mégis hasonló fajjal való találkozás esetén. *Az összes orvosi tudományom ezen a ponton csúcsosodik ki és azután gyorsan el is laposodik. Az Izá legenda viszont már érdekel, persze sok nagy levegőt veszek, hogy közbeszóljak, de végül nem teszem. Megvárom a végét és persze kár is lett volna a szavába vágni, hogy ez nem is igaz, és nem is volt ilyen, mert tudnák róla, mert kiderül, hogy nem csak legenda hanem átverés is. A gyerekek ijesztgetése hozzám nem jutott el, még akkor sem hallottam erről a legendáról amikor az Imperium fedélzetére kerültem. Érdekes, hogy nagy ívben elkerült. A lényeget kiszűrtem a többi meg számomra érthetetlen hablaty, már-már a szemeim is lecsukódnak ahogy próbálok lépést tartani, de egyszerűen zsibbad az agyam, pedig meg sem nyomott rajtam semmit. Felülök, mert elegem volt a fekvésből vagy ha eddig ültem akkor abból és felállok. Nem bírok tovább a fenekemen maradni akkor sem, ha elkezd nyomogatni.* -Érdekes történet, ugyan az Imperiumon nem egyszer utaztam, soha nem hallottam. Viszont ez a pszi meg aszink leszívták az utolsó figyelő energiáimat is, úgyhogy ha még tapogatni akar azt tegye máskor. Nekem most kell egy nagy kávé és egy nagy Búfelejtő, hogy helyrerázzam a szinkjeimet meg a pszímet és a csímet is, mert olyan ziláltak lettek, hogy a sűrű fésű nem menne át rajtuk. Kezdem sajnálni a munkája miatt, bezárva egy szobába és holdkóros emberekkel beszélgetni míg a gép mindent megcsinál maga helyett. Azért ha a nedveimből meg a hajamból kiderül valami érdekes, szóljon már rám legyen olyan kedves. Hátha a Tűzvölgyben belém mászott a CQL kőből valami kis energia, bár momentán nem nagyon érzem. *Elnyomok egy ásítást és pislogok a dokinőre, de már lépnék is el a testszkennertől, hogy érzékenynek nem nevezhető búcsút inthessek. * -Azért egyszer megihatnánk valamit puszta szórakozásból, biztosan van magának is szabadnapja, majd egyeztetünk. Természetesen magának csak vizet rendelek és rosszallóan nézheti ahogy lehajtok pár pohár alkoholt. *Vigyorgok rá és az élet bebizonyítja, hogy lehet valami a génekben rejlő képességekről, mert amint piszkálódni kezdek, felébredek. *
No csak eljutottunk a vizsgálat vége felé egy nyugvóponthoz és nem csak az ösztönös ellenállás tőr fel a tizedesből igaz egy órát említettem neki de szerintem, ha így halad a szkenn akkor 35-40 perc alatt végzünk és abból már a java eltelt, ám ezt egyenlőre nem szándékozom megosztani vele, had örüljön a végén, hogy vége és kikerülhet a számára irritáló aurámból – Semmi kirívóra nem gondolnék csak a sérült gének helyreállításában, mivel a legtöbb betegségért és deformitásért ezek felelnek, ha lenne végre komplex géntérkép a kutatok kezében akkor szóba jöhetne egyfajta genetikai újratervezés, sérült gének kuka és helyettük ép gének és egyben gondoskodni arról, hogy a reprodukció során ne térhessenek vissza, ne üssék fel a fejüket újra a sérült gének, így megmaradna a sokszínűség és egy életképesebb egészségesebb populációval számolhatnánk a jövőben. Persze az ilyen genetikai beavatkozás azt is magával hozná, hogy mindenki megfelelő testtömeg indexel, izomzattal és idegrendszerrel rendelkezne ami társadalmi szinten is visszavetné a deviáns viselkedési formák felbukkanását. – azt persze, nem elemzem a tizedesnek, hogyha az emberiség génkészletéből sikerülne „kigyomlálni” a sérült géneket és mindenki optimális génekkel rendelkezne a génkészletéből akkor a fejlettebb idegrendszer magával hozná az intelligencia szint átlag felé emelkedését is és akkor már a jelenlegi rezsim nehezebben tudná kordában tartani a még most csendesen kérődző birka népet, akik azt hiszik, hogy megmentették őket. Pedig nem az emberiség nem menekült meg, nem tudott megbirkózni a Földön kialakult, helyzettel szimplán csak gyáván elmenekült és reménykedik, hogy nem hal ki mint annak idején a dinoszauruszok, pedig jó úton halad mert nem tanultunk semmit ismét a régi köröket rójuk, ráadásul most még magunkkal tudunk rántani egy technikailag fejletlenebb fajt is igazi csemege, vagy inkább sajnálatra méltó helyzet – Talán lehet, hogy igaza van, ám úgy gondolom, ha valakinek empátiára és törődésre van szüksége egészségügyi szinten annak inkább pszichológust, vagy pszichiáterre van szüksége és nem rám, egyébként is manapság nem hinném, hogy bármi félelmetes lenne egy vizsgálatban a modern képalkotó rendszereknek hála már minimális szinte nincs is fizikális beavatkozás, nem gondolom, hogy egy ilyen helyzettől kéne befeszülni és magamat sem tartom egy félelmet keltő személyiségnek. – a hová helyezem magamat okfejtés felett nagyvonalúan elsiklok nem akarok visszatérni ahhoz a vitához, hogy rögtön a kezdetek, kezdetén ki akart feltételeket szabni, hogy mit lehet és mit nem és mi fog történni – Sok mindent tudok faarccal végig nézni, néha embereket kell felvágnom, hogy megmentsem az életüket és egy krízishelyzetben lévő organizmus nem szép látvány, ha kétségbe esnék, nagyobb lenne az esély a kudarcra ott és akkor. – mondom neki egykedvűen az egy dolog, hogy az ember faarccal néz pornót és megint más dolog, hogy közben mi zajlik az elméje mélyén, a pornó nem társ csak magányos önkielégítés a pornónak nem kellenek az érzelmek egy szeretővel ellentétben nos az teljesen más tészta – Nos tényleg csak pár pohárka sejtméreg igazán jól hangzik, de hát mindenki a saját sorsának kovácsa tizedes van aki így van aki úgy mérgezi magát az életben. – reagálok az alkohol kapcsán tett megjegyzésére a konfliktuskezelés kapcsán tett kijelentését inkább elengedem, most az a konfliktuskezelésem, hogy a kényes témákat nem nagyon feszegetem – Nos, hogy mitől lesz stresszes az életveszélytől biztosan, de ha tippelni akarnék akkor szerintem, ha egy injekcióstűvel, vagy egy sebészeti szikével közelítenék önhöz akkor is stresszhelyzetbe kerülne, de ezt most ugye nem akarjuk kipróbálni, hiszen nem szeretnénk ha bárkinek baja esne, jól gondolom? A stressz felfokozott idegi aktivitással jár és így igen képes a készülék áttételesen jelezni a stresszt. – felelek a kérdésére miközben azért kiírok neki egy kenőcsöt a sérült kezére. - Ha a perdaiak teljesen más faj lenne akkor a genetikai inkompetencia miatt nem tudtuk volna egymást megfertőzni a betegségeinkkel, persze ezt félelmetes beismerni és a legtöbb kutató a jól felfogott érdekében ezt is teszi, de ha nem vagyunk genetikailag kompatibilisek a perdaiakkal akkor a vírusaink, hogyan tudtak behatolni a sejtjeikbe és viszont? – hagyom nyitva a kérdést, nem hiszem, hogy ez itt és most lesz megválaszolva, valamint a kancellárok számára mennyire lenne félelmetes, ha a két faj keveredni tudna gyorsan véget érne a hegemóniájuk egy félvér társadalomban, mondom neki miközben érzékelem, hogy fel akar kelni ezért most finoman helyezem a vállára a kezem és visszanyomom. – Maradjon nyugton tizedes mindjárt végzünk már 98%-nál tartunk, igazán most akarja tönkre tenni az egészet, hogy kezdhessük előröl? – teszem fel neki a kérdést, ám ha tovább emelkedik és nem hallgat a szép szóra gondolkozás nélkül rákapcsolom a vizsgálati szék érzéstelenítő mezőjét akkor aztán zsibbadni fog mindene és még órákig hányingere lesz utána, de ha neki ez hiányzik megteszem, nem hagyom hogy hazavágja az eddig nehezen kiizzadt eredményeket – Az amiről nem tud Tizedes és ami nincs benne a hivatalos jelentésekben, vagy nem kapott nagy nyilvánosságot az még nem biztos, hogy nincs… – mondom neki csendesen a „mese” kapcsán és csak mikor pittyen a gép eresztem el az ágy fogságából vagy így vagy úgy – Most végeztünk, és átküldtem önnek egy receptet egy kenőcs váltsa ki és ha gondolja lefekvés előtt a sérült karján a vállát, könyökét és a csuklóját kenje vele úgy egy hónapig minden nap, segíteni fog… Meglátjuk Tizedes soha nem mondom, hogy soha, ha esetleg egyszer ivócimborára vágynék meg fogom találni. A teljes kiértékelést követően a leletet természetesen megküldöm önnek, beletelik pár napba azt követően, hogy mintavételezési csoport minden tagja átesik ezen a szőrnyű és fájdalmas vizsgálaton. – mondom neki búcsúzás gyanánt
//OFF Köszönöm a játékot részemről ennyi, szerintem a jelenlegi helyzet kifulladt nincs benne több, ha nem szeretnél záró reagot írni akkor jelezd a játék zárását és a helyszín felszabadítását OFF//
A test lassan mozdul, eleinte csak az ujjak, majd a szempillák, végül a fej is. Apró, halk köhögések hallatszanak, a fiatal nő hosszú hónapok óta végre úgy tűnik, hogy ébredezik. Viszont még az álomban jár, mely egy ismeretlen, sötét helyet vetít köré, fojtogató levegővel és köddel. A talaj eltűnik a lába alól, majd hosszú zuhanás veszi kezdetét. A szívdobogás szaporábbá válik, majd hirtelen riad fel, ugrik meg az ágyban és olyan mélyet lélegzik, mintha már régóta nem lett volna rá lehetősége.
Nehéznek érzem megszokni a fényt, szinte vakít és csak foltokat látok néhány másodpercig, miközben próbálom felfogni, hogy hol lehetek. Érzem, hogy húz az ágy, így bár egy picit feljebb emelkedtem, most visszasüppedek, kicsit zihálok, keresem a fókuszt. Ki tudom venni az orvosi szobát, a fehér színt és a gépeket, ahogy pedig a kezemre nézek, látom benne az infúziót is. Jobbomat felemelem, nehézkes a mozdulat eleinte, annyira... ismeretlen minden, még szinte önmagam is. Mi történhetett? Ahogy telnek a percek, úgy kezd egyre több kérdés megfogalmazódni bennem, mert hiába gondolkodok és túrok bele a hajamba, mintha az bármit is segítene, nem állnak össze a képek... nincsenek meg az emlékek, csak az ismeretlen, különös szag a levegőben, majd a zuhanás. Ki kell jutnom innen! Lassan feltámaszkodom, majd az ajtó felé pillantok, de jelenleg nem látok sehol senkit. Minden annyira... modern és futurisztikus, nem értem. Álmodnék? A tű kiszedése valahogy félelmetesnek tűnik, mégis megteszem, egy határozott mozdulattal távolítom el bal kezemből, így némi vérfolt kerül a hófehér ágyneműre, majd az ágy széléhez csúszok, hogy felkelhessek. Az a baj viszont, hogy a lábaimban sincs erő igazán, túlságosan elgémberedtek, így még mielőtt sikeren a földön kötnék ki, időben ülök vissza, majd nézek végig magamon. Egy egyszerű hálóing van csak rajtam, de tükör nincs a közvetlen közelemben, így nem látom az arcot, mely talán ismerős lehet. A kézfejemből némi vér szivárog, így a takarómat nyomom rá jobb híján, majd nézek végig az orvosi eszközökön. Kell lennie valahol egy vészhívónak, szükségem van valakire! Kezdek ismét kétségbe esni, mert ez a bizonytalanság és a túl sok kérdőjel a fejem felett megijesztenek. Végül kiszúrom a piros színű gombot, kis csengő van rajta, gondolom ilyen célt szolgál, így megnyomom, majd várok és az ajtót fixírozom. - Áhh... - fájdalom nyilal a fejembe, így lehunyom szemeim, fejem előre hajtom, kicsit megnyomkodom tarkómat a koponyám alatt, de nem enyhül a szúrós érzés, némileg szédülök, mégse fekszem vissza, nem akarok tovább feküdni. Hol a fenében lehetek?
A vészhívó reakcióideje már igazán futurisztikus hatást kelt, mert alighogy Samantha megérintette a gombot és a fejébe nyilalló fájdalom miatt megnyomkodni kezdte a tarkóját, az ajtót vélhetően feltépték volna, ha az nem húzódna fürgén magától a falba. Köpcös, ötvenes évei vége felé járó nővér rontott be hasméretét meghazudtoló gyorsasággal a szobába. - Ó, kedveském! Már valami rosszra számítottam! Egészen a frászt hozta rám! - Kezd is bele a duruzsolásába, korábbi lendületét nem akasztja meg, hogy nem kell azonnal újraélesztésért idekürtölnie a legközelebbi orvost, folytatja útját Samantha-hoz végigmérve őt. - Most már értem, miért jeleztek be a készülékek nálunk, azt nem kellett volna kiszednie a karjából még, jó helyen volt. Na várjon, mindjárt beragasztom, csak feküdjön vissza az ágyba! Az Ön állapotában még igen korai az ilyen hirtelen felülés. - Próbálja - akár gyengéd fizikai erőszakot is alkalmazva - visszaterelni Samantha-t vízszintes pózba. Ha ez sikerülne, akkor szavai szerint eljárva megfelelőbb, egyáltalán szakszerű kötést eszközöl a vérző részre. Ha nem sikerül Samantha-t vízszintes állapotba hoznia, akkor a kis seb sem lesz egyelőre ellátva a rányomott takarón kívül és az eddig kedves nővértől kezdésként egy rosszalló és lesújtó pillantást kap a beteg, mintha csak egy túlzottan szófogadatlan gyerekkel lenne dolga a nővérnek. Ám mielőtt komolyabb vitába, nyugtató injekciós fenyegetésbe, netán dulakodásba fordulhatna az ügy, az ajtó ismét halk szisszenéssel jelzi, hogy nyílik. A nővér a szeme sarkából azonnal kiszúrja a környezet világos színeitől annyira elütő fekete sziluettet, melyet öltözet terén csak kevés helyen tör meg némi sötétebb zöld vagy ezüst. Fejet hajt felém, de én úgy tűnik, mintha észre sem venném őt - habár ezt a nővér szemlátomást nem bánja cseppet sem -, érdeklődésem középpontja a beteg, aki volt olyan figyelmes és a kómájából akkor ébredt, mikor a Dominiumon tartózkodtam, még csak nem is messze, így azonnal tudtam fordulni erre meglátva az életjelek változásait. Persze, hozzátartozik az is, hogy egy ideje már észleljük az ébredés finom jeleit, de ez még mindig csak pár héten belülre szűkítette a lehetséges napok számát. - Örülök, hogy máris magához tért! Hogy érzi magát? - A nővérrel ellentétben nem vagyok egy mosolygós típus, és kényelmes tempóban indulok el az ágy felé, hátam mögött egyik kezemmel fogva a másik csuklómat.
Alighogy lehajtom a fejem a gomb megnyomását követően, már nyílik is az ajtó, így hirtelen emelem fel tekintetem és figyelem meg a felém siető nővért. Nem érdekel a testalkata, az ilyesmivel sosem foglalkoztam, viszont ez a gyorsaság... Hogy ért ide ilyen hamar? Mondjuk egyáltalán nem bánom. - Én... sajnálom, csak... - a hangom kicsit rekedtes, így megköszörülöm, rég nem használtam a hangszálaim. Érzem, hogy a torkom is száraz, így ha van valami pohár kikészítve, akkor kicsit remegő kézzel, de érte nyúlok, majd óvatosan, lassan iszom pár kortyot belőle, és csak ezután nézek ismét a nőre. - Már akkor jeleztek? - ledöbbent a tény. Honnan tudták a műszerek, hogy kihúztam a tűt? - Köszönöm! - engedem, hogy a kezemet bekösse, de ami a visszafekvést illeti, azt nem. - Egy kicsit még had maradjak ülve. - nézek rá némileg kérlelően, de nem feleslegesen makacsul. Én is érzem, hogy még nincs semmi erőm, csak egy pár percet ücsörögnék, utána majd visszadőlök, ha szükséges. De ha erőlteti, akkor engedek a nővér akaratának és figyelem, ahogy óvatosan letörli, majd beköti a kezem, majd jelzi, hogy hoz friss ágyneműt is nemsokára. - Milyen az én állapotom? - kicsit késve reagálok a kérdésre, de tudni akarom. Mi a bajom? És mi történt? És... ki vagyok én? De ezekhez a kérdésekhez már nem jutok el, mert ismét elmozdul az ajtó, így kék íriszeim arra vetülnek. A férfi egészen másként fest, mint egy orvos, a kisugárzása erős és ahogy a nővért nézem, bizonyára magasabb rangban van nála. Finoman végigmérem, majd amikor megszólal, lassan csúsztatom a kezemben lévő poharat vissza a helyére, és nézek fel rá ismét. Nem érzek magamban tartást vele kapcsolatban, valahogy... megnyugtatónak hat a jelenléte. Indokolatlan, hiszen nem is ismerem... - Gyengének. - felelek teljesen őszintén, nem látom okát mást állítani. - És nagyon fáj a fejem. Hol vagyok, és ki maga? - nézek rá kissé zavarodottan, majd ezután letekintek saját kezeimre, testemre. - Arra se emlékszem, hogy én ki vagyok. - ez pedig rémülettel tölt el. Aprót nyelek, igyekszem fókuszálni, nem elveszni a kétségbeesésbe, mégis mintha megremegnék egy pillanatra. Veszek pár mélyebb levegőt, ez csak ideiglenes, biztosan csak az. Meg kell nyugodnom, rendben leszek. Rendben kell lennem.
- Semmi gond, kedveském, lényeg, hogy jól van! - Mosolyog rá a nővér kedvesen, megnyugtatóan és már intézkedni is kezd, hogy visszafektesse Samantha-t az ágyra, ám látva, hogy inni szeretne, segédkezik ebben inkább. Pár másodpercet még lehet ülve, a szomjúságot megfelelő indoknak találta a késlekedésre. Előkészíti a ragtapaszt is az egyik fiókból a szomszédos tárolószekrényből, miközben szívesen duruzsolva beszél a pácienshez. - Ó, persze, ezek a szerkezetek rögtön jeleznek! Így távolról is tudunk figyelni és láttam, hogy a szervezetébe nem jut több ebből a löttyből. Nagyon-nagyon ritkán előfordul némi rögképződés, azért is siettem. De látja, ezek a modern felszerelések azt nem tudják megkülönböztetni, hogy a tű már nincs a karban attól, hogy elzáródás fordult elő. - Magyarázza, miközben a páciens is befejezte az ivást és a karra is elkészült a megfelelő kis kötéske, miután letörölte a kifolyt vért a bőréről. - Nos hát... - Kezdene bele abba is, hogy milyen is az állapota a kis betegnek, de nem hogy a mondata végére, igazán az elejéig sem jut el, mert ekkor érkezik meg a kancellár, sötét alakja éles ellentétben áll a hely fehérjeivel, fényességével. Ami engem illet, kíváncsian figyelem a hadnagyot, annál is inkább, ahogy végigmért. Különös. Igaz, jó régen nem találkoztunk már, de híresen nem változatos a ruhatáram, velem sem történt semmi olyan, ami fizikai megjelenésemen szerintem nyomot hagyott volna, mégis úgy néz meg, mint aki először lát. Korábbi tempómon nem változtatva érek el az ágyáig, amely mellett megállok, illő távolságot hagyva a még üldögélő hadnagy mellett. Aprót biccentek arra, hogy gyengének érzi magát, ez tökéletesen érthető. A fejfájás szintén, meg is lennék lepve, ha nem érezné. Az első kérdés is még könnyen magyarázható, elméje akkor kapcsolt ki, mikor azon a másik égitesten jártak és balesetet szenvedett, így máris készségesen megadnám a választ, hogy a Dominiumon pontosan hol van, elvégre arra bizonyára rájött, hogy ez nem az Imperium gyengélkedője. Hanem a kérdés második része, ami rám vonatkozik, elbizonytalanít abban, hogy egyáltalán a Dominiumot ismeri-e, ha engem sem? Szemöldökeim enyhén feljebb moccannak, a nővér is erre a kérdésre meglepetten kapta fel a fejét és nézett előbb Samantha-ra, majd rám. Ha lenne is még kérdés, mivel állunk szemben, a hadnagy utolsó kijelentése mindenre megadja a választ. Érzem a hangján a rémületet, ismerős számomra. Nem éltem át, de Saskia is ezzel szembesült ébresztés után. Innen volt olyan ismerős a hadnagy pillantása is: ő sem ismert fel. Ironikus egy kancellár számára, aki a történelembe akarja beírni magát, már másodjára a feledésbe merülni. Főleg még éltében. Egy pillanatnyi késlekedést követően nyúlok ki a kezei után és fogom meg finoman, ha nem húzza el. Ujjaim szokás szerint hűvösek. A nővér az ágynemű lehúzása közben lopva nézi a jelenetet, ritkán lát tőlem ilyen közvetlen gesztust és hall megnyugtató hangot, még ha mosoly nem is jár a szavaimhoz. - Nyugodjon meg, nincs semmi baj! Ez valószínűleg egy átmeneti állapot, lehet csak pár napig tart, lehet hosszabb idő, míg visszatérnek az emlékei, de nem lesz segítség híján. Meg tudja mondani, mi az utolsó emlék, amit fel tud idézni? Még ha az nem is egy konkrét emlék, hanem valami kis foszlány, egy érzés... - Közben elengedem az egyik kezét és az ágy melletti panelnél majdhogynem vakon vezérelve a világítást tompábbra veszem. Tapasztalat szerint a fájó fej ennek szokott örülni. - Mrs. Kohl! - Állítom meg a lehúzott ágyneműhuzattal kifelé induló nővért, aki azonnal engedelmeskedik is és visszafordul felénk. Én csak vállam felett pillantok hátra rá. - A kapitányt magam értesítem, addig ne szóljon senkinek! - Értettem, uram! - Teendők listája jelenik meg előttem a szükséges óvintézkedésekről. A hadnagy most nagyon sebezhető az emlékei nélkül, és ha ezt McGrover megtudja...
