A hajó egy elkülönített része, ahol a magasabb rangú (zászlós és felette) tisztek pihenhetnek meg, beosztásuk ideje alatt vagy azon kívül. Ide ténylegesen pihenni jönnek, így az űrhajó alap, kellemes dorombolásán kívül más zaj nem hallatszódik be. A belépés itt csak ujjlenyomat-olvasóval történik, így biztosítva, hogy tényleg csak a tisztek jöhessenek be. A szobában egy félkör alakú box foglal helyet, ami egy asztalt ölel körbe. A szoba másik végén egy szerény kanapé kapott szállást, előtte dohányzóasztallal, valamint még két fotel velük szemben. Elérni a bentlévőket az ajtó mellé felszerelt hangszórós panelon keresztül lehet. Található itt továbbá néhány olyan táblagép, melyeken specifikus olvasmányokat töltöttek fel - szigorúan a Kancellária ellenőrzése mellett. Valamint egy fedélzeti számítógép is, ahonnan könnyedén nyomon tudják követni a többiek munkáját - aki akarja - pihenőideje közben. Valamint egy kávéfőzőgép is kapott helyet az egyik polcon, mellette három bögrével.
Társalgó: Az Imperium legközkedveltebb helyisége. A műszakjukon kívüli flotta-tagok itt gyűlnek össze különböző társas események gyanánt. Van, hogy csak beszélgetnek, előfordul, hogy egyszerűbb kártya-, vagy egyéb virtuális játékokkal is szórakoztatják magukat, melyeket a táblagépükön tudnak elérni. A helyiség ezért viszonylag nagy, több kisebb asztal is elhelyezkedik benne, körülötte székekkel. Középen üres a tér, aki kedvet kap rá, itt táncolhat, vagy akár rögtönzött viadalokat is tarthatnak - persze a kapitány engedélyével, kizárólag. Az egyik kuriózuma, hogy van egy ablaka, amin keresztül egyenesen az űrbe lehet kitekinteni. A kilátáson kívül egyéb funkciója, hogy az itt pihenő katonák a veszélyt könnyebben észrevehetik.
*Mondanám, hogy ez a nap is ugyanolyan mint a többi, de nem tehetem, mert az elmúlt időszakban, minden napom más volt. Nem unatkoztam az már egyszer biztos, volt itt minden amit egy épelméjű ember nem kívánna magának, egy-két kivétellel azonban pozitívan zártam a mérleget. Az egy-két kivétel természetesen Smith és Denisov. Utóbbiért aggódnom is kellett, mert Jenkins kezébe került és mindenki tudja, hogy az enyhén szólva sem életbiztosítás. Inkább halálbiztosítás. Remélem, hogy nincs semmi baja, mert hírt azt nem kaptam róla, csak homályos utalásokat Jenkinstől, ami korántsem volt megnyugtató. Stílusosan mondhatnám azt is, hogy emiatt Jenkins szálka lett a szememben. Viszont a vacsora remek volt vele, de nem megismételhetetlen, csak ha rajta múlik….de nem rajta múlik. Ezer dolgom lett volna még a Dominiumon, de az Imperium indulóban, nekem meg itt a helyem…a francba, még soha nem kívántam ennyire máshol lenni mint most. Még a Jenkinses vacsorát sem pihentem ki, ami azt jelenti, hogy nem sikerült kellő „ereszd el a hajam”-mal kompenzálni az úrinős feelinget, amit most itt vagyok kénytelen pótolni a közös helyiségben, ami indulás után még elég sokáig üres marad. Nekem viszont nincs dolgom addig, míg meg nem érkezünk…valahová. Egy termosznyi Búfelejtővel bevonultam hát a sok fal közé, a pda-mon beállítottam egy kis zenét és…jöhet a tánc, ami cseppet sem olyan mint azt egy úrinőtől elvárnák, de éppen ez a lényeg. A tánc felszabadít, boldoggá tesz…legalább egy kis időre, és nem kell arra gondolnom, hányféle módon tudja Jenkins kicsinálni Denisovot. Pedig még az A-teamet sem szerveztük újjá, mert nem hiszem, hogy Denisov az életben még egyszer bízni fog Smith-ben. * -Hess, hess, csúnya gondolatok! *A zene felcsendül, én meg eleresztem a hajam, hangosan énekelem a szöveget, és ezért is jó, hogy rajtam kívül nincs senki a helyiségben, mert az énekhangom még a sikításomnál is rosszabb.* - You're the best friend That I ever had I've been with you such a long time You're my sunshine And I want you to know That my feelings are true I really love you You're my best friend
"Az Imperium üdvözli a fedélzeten, Denisov közlegény!"
Villan föl előttem a PDA köszöntő üzenete, melyet hosszú idő után olvashatok újból. Igaz, most nem volt olyan rázós az indulás, mint legutóbb, de az idekerülés hasonlóan, mondjuk úgy, hogy kalandos úton vezetett a mostani esetben is. Lényegi különbség, hogy most nem potyautasként, hanem gépészként vagyok jelen a hajón és a Kancellária tud az itt létemről. Sőt, az az igazság, hogy ők szerveztek ide, gondolván, hogy ittlétemmel jobban elősegíthetem céljaik elérését. Nem lehetne PDA-m, hisz nem vagyok tiszt, de gépészként olyan kiváltságos a helyzetem, hogy a munkám zavartalan végzése miatt az okos kis szerkezet az egyenruhám mellett várt.
Elnézve a feladatlistámat, nem panaszkodhatok munkahiányra, mert Cromwell kapitány már az első napomon bőségesen ellátott tennivalóval, amely, ha jól látom még feszített tempóban is kitart egészen vacsoraidőig. Azonban még mielőtt belevetném magamat a dolgos mindennapokba, kicsit körülnéznék a helyiségek között, hogy ha otthonosan még nem is, de legalább ismerősen mozogjak, ha vészhelyzet lenne valami miatt. Bírom a szemléletes, minden apró részletre kiterjedő térképeket, alaprajzokat, metszeteket a személyi ketyerémen, de jobb szeretem élőben is szemrevételezni és áttanulmányozni azt, ahol vagyok. Kilépve a kabinomból, úgy döntök, hogy egy közösségi hely felé veszem az irányt, ott talán találok majd valakit, akitől megtudhatok egy két információt a tagokkal kapcsolatban: leginkább Raven és a kapitány érdekel. Előbbi egyértelműen azért, mert itt szolgál, remélem nem csak múlt időben tette ezt és mert aggódom miatta. Ha Jenkins csak feleannyira lendült bele a kínzásába, mint amit velem tett, inkább bele sem gondolok a végeredménybe, remélem jól van és kutya baja. A kapitány pedig érdekes figura, legalábbis ami számomra fellelhető információ volt róla itt-ott, vele is találkoznom kellene hamarosan.
A nagyobbacska helyiségbe belépve első meglepetésemre zeneszó fogad és még azt is meg merném kockáztatni, hogy ismerem az előadót, második meglepetésemre pedig egy táncoló nőt látok, aki nekem háttal lépeget a nóta ritmusára. Megállok az ajtón belül és egy darabig csak figyelem a mozgását, mert sokadik ránézésre is erősen hajaz Raven-re a táncos lábú hölgyemény. Na, de amikor énekelni kezd, jajj, onnantól már egyértelmű számomra kiről is van szó. - Moor Tizedes! - kiáltom el magamat, hogy túlharsogjam a zenét, még az is lehet, hogy a frászt hozom az éppen lazuló nőre, de úgy vagyok vele, hogy egy kis vérnyomás emelkedéstől még nem lesz baja. - Inkább csak táncoljon, a port jobban bírom! - mosolyodok el, amit ugyan nem szoktam, de nem tudom megállni. Tagadhatatlanul örülök, hogy látom, ráadásul szemmel láthatóan egyben van és egész jó kedvében találom.
*A táncolás jó, a táncolás feledtet, és eszembe juttat más dolgokat, ilyenkor tudok a legjobban tervezgetni. Most lesz időm míg az Imperiummal úton vagyunk, mikor visszatérünk, annyi dolgom lesz, hogy győzzem beosztani az időmet. Egészen belefeledkezem a táncolásba, ringó csípő, tekergő mozdulatok, vad vigyor az arcomon…már amikor nem énekelek, bár nekem a kettő együtt is megy. Biztos vagyok abban, hogy nem fog senki zavarni, már csak azért is, mert van önkritikám és pontosan tudom, hogy a hangom mindenkit elijeszt attól, hogy a kevéske szabadidejét itt töltse…mert a hallásom kiváló. Nem is pusztán a szórakozás kedvéért kornyikálok, hanem azért, hogy egyedül maradhassak. Egyik kezemben a pda, a másikban a Búfelejtős termosz, lezárt kupakkal, nehogy a nagy táncikálásban kilottyanjon belőle akár egyetlen értékes csepp se. Tényleg annyira lelazultam, hogy nem is számítok senkire, pláne nem arra, hogy rám ordítanak, túlharsogva a nem éppen szolíd hangerőre állított muzsikát. A nevem hallatán megáll bennem az ütő, aztán minden kihagyást bepótolva kétszeres gyorsasággal lát neki a munkának, én megpördülök és ugyanezzel a lendülettel dobom el a termoszt ijedtemben a pda-val együtt, utóbbiért kimaxolt reflexszel nyúlok utána s kapom el, mert az nagy kincs. Ha a legszebb álmomból ébresztenének, akkor is az lenne az első, hogy azt a kezembe veszem. Még azelőtt, hogy a termosz nagyot csattanna a padlón, tudatosul bennem, hogy a nagy hangú belépő Denisov. Csak egyet pislogok mielőtt nagy elánnal és vad vigyorgással nekiindulnék, hogy a kettőnk között lévő távolságot két szívdobbanásnyi idő alatt redukáljam nullára. Szó szerint nullára, mivel az örömöm akkora, hogy azonnal a nyakába vetem magam, feltéve ha nem ugrik félre, mert akkor bizony feltörölném a padlót. Jenkins bizonyára ezt tenné, bár az ő nyakába nem ugranék. Ha Denisov hagyja magát, minden férjes asszonyi tartásomat mellőzve karolom át a nyakát és két lábammal a derekát.* -DENISOOOOOV! *Kiáltom én is túl a zenét, jól megszorongatom, aztán leszállok róla. Eszembe jut honnan is érkezhetett, egyetlen tapasztalatom szerint megint megszökött, és ehhez igazodom mind a hirtelen komorságommal, mind a saját hangom lehalkításával és nézek végig rajta alaposan, nem kihagyva semmit sem.* -Mi a fenét keres itt? Hogy szökött meg megint. Maga egy kibaszott Houdini! Jenkins biztos az összes haját kitépte már, ha észrevette. Akkor bizony az életben nem indulunk el. Ki látta, hogy idejött? Meg van minden testrésze? *Elhalmozom kérdésekkel, közben megfogom a csuklóját és magammal próbálom húzni a helyiség egyik eldugott – de nem eléggé – sarkába, hogy ott beszéljük meg a részleteket.*
Eszemben sincs félrelépni a levegőben úszó lány elől, sőt, örülök, hogy megjelenésem ilyen kirobbanó érzelmeket szabadít fel belőle, legalább kérdés nélkül is meggyőződhetek arról, hogy fizikailag talán nem viselte meg a Jenkins-féle találkozó. Derekasan tartanom kell az egyensúlyomat, nehogy véletlenül hanyatt essek a szó szerint rám repült férjes asszonnyal együtt. Még csak az kellene, hogy baja essen a manővert követően, máris azon agyalhatnánk, hogyan magyarázzuk ki ezt az esetet a férje előtt. - Én is örülök Moor Tizedes. - sziszegem a szorító karok ölelésében és magamat is meglepve, átölelem rég nem látott barátomat, akiért nem kicsit aggódtam az utóbbi időben. - Várjon, várjon! - próbálok közbevágni, de azt hiszem ez a lehetetlen küldetés, ha Raven-ről van szó, főleg, ha elkapja a gépszíj és csak mondja, mondja és még mindig csak mondja... - Csalódni fog, de nem vagyok sem Houdini, sem szökevény... most kivételesen. - kihasználom az alkalmat a méregetés közben, hogy én is végigpillantsak rajta, látható-e testén valamiféle külsérelmi nyom, sebesülés, valami, ami arról árulkodik, hogy komoly testi fenyítést is elszenvedett az utóbbi időben. - Jenkins maga engedett el, miután néhány napon keresztül sanyargatott, majd megzsarolt a barátaimmal... - Raven jelenleg az egyetlen, akivel teljesen őszinte lehetek és pont ő lenne az, akinek nem szólok a velem történtekről? Ó nem, még akkor sem, ha Jenkins kifejezetten megtiltotta, hogy erről bárkinek is beszéljek. - Elvégeztetett velem egy feladatot a Perda-n, végül áthelyeztetett az Imperium-ra a további jelentkezéséig. Szeretném azt hinni, hogy mindez csupán véletlen... - természetesen nagyon jól tudom, hogy nem az, bár a céljára azért kíváncsi lennék, mert azzal egész biztos, hogy ő is tisztában van, hogy tőlünk legfeljebb látszathűséget kaphat és ha minket újból összerendez, akkor annak tuti nagy bumm lesz a vége. - Magával mi történt mióta elváltak az útjaink Tizedes? - kérdezem a sarokból kilépve néhány lépést, mert tényleg nincs szükség arra, hogy ott álljunk, még egyenruhám is van, remélhetőleg elhiszi nekem a történetet.
* Jó látni épségben Denisovot, nem csak a viszontlátásnak szól a kirobbanó örömujjongás és a nyakba ugrás, hanem annak is, hogy egyben van. Látszólag. Azért alaposan megnézem magamnak miután kiörömködtem magam és leszálltam a nyakából. Annyi mindent szeretnék neki mondani, hogy majdnem szétrobbant a fejem a sok infótól amit magamban kellett tartanom, és most is azzal kezdem inkább, hogy tovább aggódom Jenkins bosszúja miatt. Nem tudtam meggyőzni sem a fogdában, sem a vacsin és ez a tény módfelett aggasztott. Denisov azonban jól van, és ami külön öröm, hogy örül nekem. Szupercsapat vagyunk mi ketten, csak lehessünk együtt. Az viszont meglep amit mond magáról, Jenkinsről és a kapott feladatról...meg rólam, mert én vagyok a barátja. Még mindig húzom magammal, közben lehajolok az eldobott termoszért, végül lecövekelek a sarokban, távol az ajtótól. Szembefordulok vele, hátamat a falnak vetve csúszok le a padlóra. Szeretek a földön ülni, onnan nem eshetek le. * -Összefoglalom. Nem szökött meg, mert Jenkins elengedte, miután kiélte magán a szadista hajlamait, majd az én habtestem épségét fenyegetve megzsarolta, hogy elvégezzen neki egy feladatot, aztán szépen iderakta az Imperiumra látszólagos szabadsággal, az én közelembe. * Csupán egy bólintást várok, hogy mindez így van és tényleg jól értettem, aztán folytatom, csak levegőt vettem, míg vártam. * -Maga szerint ez nem átlátszóan gyanús? Mert hiába próbáltam meggyőzni arról, hogy jobb lesz neki ha magát szabadon engedi, nem engedett. Meddig volt fogságban? És mit kellett csinálnia a Perdán? * Nincs okom kételkedni a szavaiban, az egész azért gyanús, mert Jenkins keze van benne és ő sosem babazsúrt rendez. Magamban végigpörgetem az eseményeket, melyek velem történtek, aztán majd összevetem Denisovéval, de haljak meg ha Jenkins nem minket játszott ki egymásnak, miközben vigyorogva dörzsölgette a kezeit. Hogy akadna a torkán egy szálka! * - Elbeszélgettünk a fogdában, elvette a pda-mat, amit a saját kezével vett ki a bugyimból, szóval elmondhatjuk, hogy közeli kapcsolatba kerültünk egymással. De nem tudott semmit sem leszedni róla, mert nem találta ki a jelszót és az egész rendszer törölte magát. Szerencse, hogy mindent elmentettem, úgyhogy megint bevetésre kész vagyok és azóta, hogy nem taliztunk, összeszedtem pár dolgot Jenkinstől. * Egy tízes skálán mérve, az egyesnél tartok a történések ismertetésében. * - Megszereztem a VIP kódját még az Imperiumon történtek előtt, csak nem volt alkalmam elmondani. Aztán meg van az ujjlenyomata, amivel beléphetünk a rendszerébe. Együtt vacsiztam vele, ahol meg akartam győzni arról, hogy maga jó ember, de persze pergett róla minden, mint a 100 éves siklóról a festék. Én is kaptam tőle feladatot. El kell juttatnom valamit a JL-hez, amivel kigolyózza McG-t. Ja, van még valami. Tanácsot szeretnék kérni, mint remek stratégától. Kellene némi útmutatás a kettős ügynök szerepéről. * S a végén már megint százkarátos vigyort eresztek meg felé, amiből feltételezheti, hogy lesz ideje beszélni. Odanyújtom neki a termoszt, hogy húzza meg, engem ismerve gondolhatja, hogy nem víz van benne, majd magam is belekortyolok. Azt hiszem beszerzek még egy termoszt, hogy legyen Denisovnak is és tudjunk koccintani, és lehetne a termosz az A-Team reprezentációs ivóedénye. *
Úgy látszik, hogy a Jenkins-sel való találkozásunk egy valamit egész biztosan nem tudott megingatni: a barátságunkat. Sőt, ez az a pillanat, mikor el lehetne durrantani a klisét is, hogy ez a fajta kapcsolatunk a próbatétel után talán még erősebb is lett, mint korábban volt, hiába a tiltás, a fenyegetés és még ki tudja mit fog Raven mesélni. Mivel látom és leginkább érzem a szüntelen húzásából, hogy ott, ahol jelenleg vagyunk nem lesz jó az élménybeszámolók megosztására, jobbnak látom követni a talán kultikus erővel bíró sarok irányába rég nem látott társamat. Teszek pár lépést, majd figyelmesen végighallgatva az összefoglalót, a fennálló levegővételnyi szünetben csak biccentek egyet, hogy pontosan úgy van, ahogyan már másodjára is elhangzott. - Ez olyannyira gyanús, hogy még csak meg sem próbálta valamivel takargatni az elgondolását és pontosan ez az, ami különösen fenyegetővé teszi a dolgot. - megrázom a fejemet, de rögtön utána már folytatom is. - Úgy gondolom hamar rá fogunk jönni mi is pontosan a célja azzal, hogy ugyanarra a helyre vezényelt minket. Mert célnak lennie kell, nem is ő lenne, ha csak úgy vaktában mozgatná a szálakat, de mi az, amihez mindketten kellhetünk, és abból ő profitálhat. - teszem fel a találós kérdést, amire záros határidőn belül nekünk kell megadni a választ. - Próbálta meggyőzni? - ráncolom egy pillanatra a homlokomat, mert már most feltűnik valami, ami csak mondatokkal később kerül kifejtésre, viszont nem időzök sokat a morfondírozással, inkább a felmerült kérdésre adom meg a választ. - Pontosan nem tudom, de napokban mérhető. Figyelt a részletekre, erősített, fegyveres őrséget alkalmazott, egy lyukban tartott, nagyjából két óránként kürtszóval hozta tudomásomra, hogy az alvás és a pihenés a kiváltságosoknak jár, én pedig a foglya vagyok. De a korábbi beavatkozás miatt ilyesmivel nem tud megtörni és ezt ő is nagyon jól tudta. - sokszor átrágtam már ezen magam és most újra elgondolkozok rajta. - Ez valószínűleg csak arra volt jó, hogy ő elégedetten forduljon éjjel a másik oldalára a zsarolás volt az igazi fegyvere. Megzsarolt, hogy a barátaimat fogja felkeresni, ha nem működök együtt. Ezért mentem a Perda-ra: a feladatom, a nyomok eltüntetése volt. Egy lezuhant sikló koordinátáit kaptam meg, melynek környezetében a fellelhető nyomokat kellett megsemmisítenem, illetve egy Dominium-ról érkező csapat tagjait félrevezetnem azzal, hogy rossz irányba terelem őket. Hogy kik voltak a különítmény tagjai, azt nem tudom, de igyekeznem kellett, hogy én érjek előbb a helyszínre. - talán a Tizedes hallott valamit erről az akcióról, de könnyen lehet, hogy Jenkins a lehető legnagyobb titokban intézte ezt a műveletet. - A disznó... - reagálok fennhangon a bugyiban matatásra és hogy nyomatékosítsam nem tetszésemet, összevont szemöldökkel csóválom meg a fejemet. - Maga mindenre gondol Moor Tizedes, még jó, hogy krízis helyzetben is tiszta fejjel tud gondolkodni és előre tervez. - jó hallani, hogy a PDA tartalma védve maradt és a kancellár nem fért hozzá a fájlokhoz, így van esélyünk onnan folytatni az ügyünket, ahol akkor abbamaradt. - Szóval együtt vacsiztak. - immáron karba tett kezekkel hallgatom az egyre izgalmasabb történetet, VIP kártyákról, ujjlenyomatról és a szemkerekítő közös vacsoráról. - Várjon, lemaradtam. - vágok mímelt értetlen arcot - Hogy a fenébe tudtak együtt vacsorázni? Egyszer csak megjelent és azzal állt elő, hogy de jó lenne, ha közösen szürcsölhetnének egy kis kaviárt? - úgy érzem a mesélés közben átugrottunk néhány igen érdekes fejezetet, amire visszakérdeztem, mert ez azért érdekes számomra. - Kapcsolatban van a JL-el? - tényleg elég sokat voltam fogságban, vagy csak szimplán információhiányban szenvedtem, de ez is kimaradt. - Azt akarja mondani, hogy a segítségét kérte egy kancellár, hogy egy másikat kiüssön a helyzetéből? Azt hiszem elfogadom, ezt már nem lehet pia nélkül követni. - ahogy fel lesz kínálva az italos termosz, már nyúlok is felé és jókorát húzok belőle, nem érdekelve, hogy gyenge vagy éppen koponyazúzós a benne lévő itóka. - Nem gondolkodott még azon, hogy mire fel ez a kitüntető figyelem Jenkins részéről? – mielőtt tanácsot adnék a kettős ügynök szerepére, azért van egy két dolog, amit nem árt tisztába tennem. - Lássuk miből élünk. - kezdem most én az összegzést. - Itt vagyunk az Imperium-on, mert Jenkins jóvoltából újból összekerülhettünk, aminek nyilván hosszútávon ára van. Engem megkínzott, mert így nyugodott meg a lelke és mindemellett zsarolással beszervezett valamibe, aminek hatására bekavartam egy Perda-ra látogató csapatnak. Moor Tizedes bugyija pedig meggyőzte a kancellárt, hogy rövid időn belül vacsizni hívja, plusz juttasson el a JL-nek egy üzenetet, amivel tönkrevághatja a kancellári konkurencia egy tagját. Ennek tetejébe pedig VIP jogosultságot és ujjlenyomatot szerzett. Zseniális, de most már tényleg homályosítson fel erről a vacsorameghívásról és a JL-ről, mert nem szeretek sötétben tapogatózni. - egy újabb húzás után visszaadom a termoszt a gazdájának és várom a feltett kérdésekre a választ.
*Mondhatnám Denisovnak, hogy miattam került az Imperiumra, mert én is ezt ajánlottam Jenkinsnek, de kétlem, hogy az én két szép szemem miatt döntött volna így. Szerintem már akkor el volt döntve minden, amikor mi együtt vacsiztunk. * -Jenkinsnek mindig mindennel célja van. Velünk is. Ha nem jövünk rá az utunk alatt, akkor rájövünk ha visszaértünk. Én sem vaktában mozgatom a szálakat. *Talán rejtélyesnek tűnök, főleg a százkarátos vigyorommal, de mindent el fogok mondani Denisovnak, csak a fejemben túl sok minden van amit egyszerre mondanék el, ezért néha kicsit zavarosnak tűnhet a beszámolóm. A kérdésre eléggé kifejezően válaszolok, bevetve a legtöbb mimikát amit a magaménak tudhatok.* -Minden eszközzel. De szerintem már mindent eldöntött akkor. *Eszembe jut mit mondott Jenkins akkor. „Csak a móka kedvéért.” Hát mi ez, ha nem játék? Sok mindent kinézek Jenkinsből, de pontosan nem tudom mit csinált Denisovval, a beszámolóját hallgatva rájövök, hogy kár volt megkérdeznem. Nem veszi be a gyomrom, innom kell, hogy valamivel lefelé gyömöszöljem azt ami ki akar jönni. A tócsányira kerekedett szemek maradnak és akaratlanul is próbálom elképzelni mindazt amit Denisovnak át kellett élnie. No meg a „korábbi beavatkozás”. * -Fasza. Szerintem nem csak a másik oldalára fordult, hanem pont velem vacsizott közben. *És remekül érezte magát. Néha még őszintén mosolygott is. Elnézek Denisov mellett és a vacsira gondolok, közben kúszik az agyamba a további infó a perdai feladatról, ami pont olyan különös és szemét dolog, mint Denisovot a barátaival megzsarolni. Ráadásul baromira ismerős. Egyelőre azonban nem vonok párhuzamot, mert a bugyim sokkal jobb téma és vigyorognom kell Denisov felháborodásán. * -Mondanám azt, hogy csak egy férfi, de ő akkor inkább kancellár volt. *Nem tudom ez most hízelgő vagy sem, de nem is érdekel. * -Viccel? Ha a pda-mról van szó olyan tiszta a fejem mint a hegyi patak. Vagy mint egy steril labor. *Félbénán, magamat blamálva is pontosan tudtam mit ér a Jenkins által visszaadott, tök üresre pucolt pda. Denisovot azonban sokkal inkább érdekli a vacsi…és még sok minden más is, amit még nem osztottam meg vele és ami azt hiszem, robbanni fog mint az Aquillon CQL bányája. Bólintok , majd válaszolnom kell.* -Én hívattam meg magam amikor a liftbe szorultunk, csak közbejött az a kis malőr a hajón. *annál inkább akartam Jenkinsszel vacsizni, vagy legalább egy kis kötetlen beszélgetés, de minden másképp alakult és nekem is át kellett írnom a terveimet. A JL-re egyelőre csak bólintok, de azt hiszem ki kell tálalnom. Felé nyújtom a bűnerős italt rejtő termoszt, és megvárom míg kortyol belőle és le is nyeli. Jenkinsszel ellentétben Denisovot nem akarom megfullasztani.* -Nem csak ez volt a főtéma, hanem úgy üssük ki a nyeregből, hogy Sam megmeneküljön a vele való házasságtól. Vagy fordítva, mindegy.*Megemelem a szemöldököm picit, egyértelmű, hogy McG-ről van szó. Szóval őket kell egymásnak ugrasztani és ehhez pont jól jött nekem Jenkins kérése és nem várt szövetsége. Denisov kíváncsiságára boszorkányosan elvigyorodom, másképp nem lehet, hiszen pontosan tudom miért érdeklődik irántam a Kancellár.* -Tudom. Sejt valamit, de nem tudja pontosan mit sejtsen és semmit nem tud rám bizonyítani. Ez piszkálja a csőrét és az egoját. Én meg imádom a helyzetet. *Elkérem a termoszt és ha megkapom belekortyolok, addig ő összefoglal amire lelkesen és vigyorogva bólogatok. Aztán megkapom a végszót.* -Majd gondoskodunk arról, hogy ő fizessen és kiderítjük miért akarta annak a siklónak a nyomait eltüntetni. Nem a bugyim győzte meg hanem a kivételes karizmám. Nem csak azt szereztem. Elrejtettem egy kém eszközt a lakosztályában, a személyi gépén. A vacsorameghívás ezért is volt, meg sok minden más miatt is. Kíváncsi voltam milyen ember a magánéletben, hogyan őrzik a lakosztályát, mennyire felszerelt és van-e gyengéje. A JL pedig én vagyok. *Az utolsó mondatot sikerül tök érzelemmentesen közölnöm, mintha csak a felsorolás része lett volna. Aztán átnyújtom a termoszt, mert erre is innia kell majd.*
Két rövidkorty között azon tűnődöm, hogy vajon melyik a furcsább? Az, hogy a Tizedest alkoholizálni látom, vagy az, hogy olyan sokáig voltam távol, hogy ennyi mindenről lemaradtam. Azt gondoltam, az A-Team legalább egymás előtt nyílt lapokkal játszik és informáljuk a másikat, mit is teszünk a színfalak mögött. És nem, most nem az alkoholizálásra gondolok, azt majd egy másik alkalommal vesézzük ki. - Ó, már szálakat is mozgat, de nem ám vaktában? - vonom össze szemöldökömet egy pillanatra, mert bár mindig is tudtam, hogy Raven-ben sokkal több rejlik, mint amit a külvilág felé mutat, na de azt azért, hogy Kancellárral vacsorázós és szálmozgatós énje is legyen, azt már nem gondoltam volna. De hát ezek szerint a dominiumi nők is legalább annyi meglepetésre képesek, mint anno a földi asszonyok voltak. - Ne, ne is folytassa. - talán kicsit túlgondolom a mondatát, mert valószínűleg a fele sem történt meg annak, ami a "mi mindennel győzte meg a Kancellárt" rovatba beszuszakolható. - Legalább kettőnk közül valaki jól érezte akkor magát. - mímelt sóhajtás hallatok a részemről, ha már ilyen fénylő mosollyal meséli ezt az amúgy nagyon veszélyes műveletet, amiről ráadásul fogalmam sem volt. De talán még jó is, hogy nem tudtam róla, mert egyedül biztosan nem engedtem volna Jenkins közelébe. - ... - már majdnem elengedem az első mondatát a fülem mellett, aztán mégis csak kikívánkozik belőlem valami epés megjegyzés, amit a talán révedezésbe merült Tizedes, orra előtti csettintéssel indítok. - Mielőtt teljesen elvarázsolná a Dominium Don Juan DeMarco-ja, emlékeztetném, hogy esetünkben ő a rosszfiú. - ha találkozik pillantásunk, egy határozott biccentéssel is megerősítem szavaimat. Aztán egyik ámulatból a másikba esek, és már kezdem magamat feszélyezve érezni tudatlanságom miatt, de nem szakítom félbe, hátha közbekérdezés nélkül is választ kapok egy-két igen érdekes dologra. Átveszem az itókát és benyakalok egy duplaadagnyit a löttyből. - Nem tudom, hogy mi volt a feladattal a célja, nem volt a lezuhant sikló környezetében szinte már semmi, de az is lehet, hogy ezzel a feladattal csak a feltétlen hűségemről szeretett volna megbizonyosodni, hogy érezze, a kezében tarthat. Nos, engem lehet, hogy a kezében tarthat, de az A-Team-et soha. - jelentem ki nemes egyszerűséggel, mert hiszem, hogy a duónk befolyásolásához még Jenkins is kevés. - Csak ámulok és bámulok Moor Tizedes. - mosolyodok el és immáron derűsen folytatom a kis szösszenetet, amit a hallottak alapján nem kis fantáziával fűzök tovább. - Talán Ön a Dominium elsőszámú kéme, egy igazi spionfióka, aki valóban a háttérben mozgatja a szálakat, aki összezavarja a Kancelláriát és kinyitja a nép szemét alkalomadtán. - nevetem el magamat a képtelen történeten és jókorát húzok a az időközben újból hozzám vándorolt lőréből. A gond akkor kezdődik, mikor csak úgy mellékesen megjegyzi, hogy ő a JL is. Ahelyett, hogy gond nélkül lecsúszna a torkomon az pia, Raven tesz róla, hogy félrenyeljek és némi köhögéssel együtt zuhanjak vissza a fantáziavilágomból a jelenbe. - Hogy mondta Tizedes? - lehet fülmosást is kellene tartanom, bár eddig nem volt panasz a hallásomra és gyanítom most is jól hallottam az utolsó mondatát. Hitetlenkedve figyelem a helyzethez képest igenis komoly arcát és további válaszokat remélek. - Esetleg van még valami, amiről nem tudok? Lánykérés, Ellenálló-vezér felmenő, bármi egyéb? - remélem már semmi sincs, hiszen egy napra ennyi újdonság is éppen elég feldolgozással jár, ne tetézze egyébbel. - ...nagyon meglepett Tizedes, pedig azt gondoltam ma én fogom a meglepetést szállítani... - megvárom a JL meséjét, még szép, szerintem aludni sem tudnék, nem én, még azt a keveset sem, ha nem tudhatnám meg, hogy Raven Moor hogyan lett maga a nagybetűs JL. Csak azután kezdek bele a saját elbeszélésembe. - A perdai látogatásom során volt némi időm kutakodni is egy kicsit. Egy bizonyos Matt Parker neve ismerősen cseng? - érdeklődve pillantok társamra, vajon tudja-e kiről van szó. - Pontosan! - mielőtt bármit is mondhatna beszélgetőtársam, már folytatom is - a KFH fegyverfejlesztője, aki egyszerűen meg akarja magát öletni, mert botor módon felvette a kapcsolatot a perdai Feketepiac egyik kulcsfigurájával, miszerint van számukra valamije. Ha engem kérdez, elment az esze, egy ilyen arcra azonnal lecsap az Ellenállás, de a Hadsereg sem hülye, hogy csak úgy engedjen valakit szivárogtatni. Hamarabb kell megtalálnunk, mint az Ellenállás és a Hadsereg, máskülönben egész biztos, hogy megölik. Le kell jutnunk a Perda-ra és fel kell keresnünk, hogy megvédhessük. Ha nem csal a szimatom, nagy fogás lehet a számunkra. - úgy vélem ez testhezálló A-Team feladat, amivel még jól is járhatunk hosszútávon.
*Nem mondom, hogy büszke vagyok magamra, mert úgy is látszik, ahogy mosolyogva kihúzom magam Denisov előtt. Amíg távol volt, én sem unatkoztam, nem mellesleg valakinek tovább kellett vinnie az A-Team ügyeit, vagy legalábbis megalapozni a következő akciót. Jenkins meggyőzését nem részletezem tovább, amúgy sincs mit, mert nem hagyta. A Denisov témát mindig odébb tolta, most már azt is tudom, hogy miért. Jó humorú társam savanyú képet vág és nem nagyon érdekli őt a Jenkinsszel elköltött vacsorám, ezt mondjuk meg is értem. Amin neki kellett közben keresztülmennie….míg mi mondhatni jól éreztük magunkat…van egy kis lelkiismeret furdalásom. Ezt azonban gyorsan félreteszem más napokra, amikor majd csendes magányomban zabálhatom a lelkemet, addig is tovább mesélek, mert Denisov nagyon le van maradva, másrészt muszáj tudnia az általam elkövetett „melókról” hogy tudjon arra építeni amikor tervez. Aztán épp csak elmerengek egy picit, ő már csettint is az orrom előtt, a legszebb álmomból való erőszakos ébredésként élem meg. Ellegyezem a kezét magam elől.* -Ne csattogtasson. Don Juan DeMarco nem varázsolt el. A Dominiumé? Ki a franc az a Don Juan DeMarco? *Tutira valami földi ember volt, a szövegkörnyezetből kikapva a lényeget, nőcsábász. *-Az A-Team-et soha. Pedig szeretné. Kérdezte, hogyan látnánk neki a Svensson utáni nyomozáshoz. Meg azt is kérdezte, miért pont maga. Mondtam, hogy igézően szép szemei vannak. *Elnevetem magam. Nem mintha Denisovnak ne lennének szép szemei, hanem mert eszembe jutott Jenkins arca. Nem vagyok gondolatolvasó, de sejteni véltem, hogy magában forrong amiért nem tud belőlem kihúzni egyetlen értelmes mondatot sem, pedig úrinő voltam. Tovább tájékoztatok, majd a közbe szúrásán ismét nevetek, de csak sejtelmesen. Denisov fején találta a szöget a nép szemének kinyitásával. Elérkezett hát az idő, hogy színt valljak. Jenkinsnél nem sikerült ennyire jól időzítenem, mint Denisovnál. Talán mert ezt nem terveztem, legközelebb Jenkinsnél sem tervezem és akkor majd félrenyel. Felpattanok és picit megütögetem a hátát.* -Óvatosan Denisov, még a végén megfullad itt nekem, aztán lélegeztethetem szájból-szájba. *Visszaülök, ha már jobb a színe és levegőt kapva szóhoz jut. Százkarátos vigyorral az arcomon ülök vele szemben, kiélvezem minden percét a sikeremnek. Nem a fullasztásnak, hanem a döbbenetének. A kérdéseire elnézek a társalgó egy messzi pontjára mint aki gondolkodik, majd lassan megingatom a fejem.* -Nem, nem volt ilyesmi. *Aztán visszanézek rá és bedobom az újabb bombát.* -Jenkins megkért, hogy juttassak el egy kompromittáló felvételt McG-ről a JL-nek. Eljuttattam. *Vigyorgok mint a tejbetök, csak tudnám, az hogy vigyorog. *-Először csak egy-egy kis üzenet csordogált a nép kommjára, névtelenül, lenyomozhatatlanul. Aztán bedobtam a Justice League nevet és találtam egy rohadt jó képet hozzá. Mindenki azt hiszi, hogy egy mozgalom, sok-sok taggal. Tudja sok mindent látok amit a legtöbb ember nem és őket elaltatja a Kancellária propagandája. Nem hagyhatom, hogy sötétségben éljenek. Most azonban ünnepélyesen kinevezem a JL tiszteletbeli tagjává Denisov Tizedes! *Nem beszélek sületlenséget és nem tévesztettem el a rangot. Van oka annak, hogy tizedesnek tituláltam. *-Ha már két csapatban is együtt vagyunk, kineveztem tizedesnek is, egyenrangúak vagyunk, nem? Most meséljen maga, milyen meglepetést akart nekem szállítani? *Elveszem a termoszt és én húzok belőle egy nagy korttyal, hogy én is felkészüljek a meglepire. Matt Parker nevén el kell gondolkodnom és már nyitnám a számat, mikor beléfojtja a szót. Keveseknek adatik meg, de tovább hallgatok, érzésem szerint megint egy öngyilkos és illegális küldetés lesz a vége. Tócsányira kerekedett szemekkel nézem, esőfelhő méretű fülekkel hallgatom…kissé értetlenül. A végén felemelem a mutatóujjam.* -Matt Parker. Miért is lenne jó nekünk ha életünket kockáztatva lesunnyogunk a Perdára, észrevétlenül kiszökünk a Városból, megkeressük a perdaiak és ellenállók gyűrűjétől bekerítve és megvédjük még a hadseregtől is?
Tételezzük fel, mi lett volna, ha Jenkins gondol egyet a vacsora előtt és úgy dönt, hogy ő bizony a találkozó estéjén emberhúst fog vacsorázni, mert az valahogy mégis változatosabb, mint a Kancellári koszt a Dominiumon. Jó, tudom, hogy a „mi lett volna, ha” kezdetű mondatok lényegtelen információkat tartalmaznak, mert csupán feltevések, de azért mégis kérdéseket vethetett volna fel az A-Team jövőjével kapcsolatban. Aggódtam na, de még az a szerencse, hogy már túl vagyunk ezen az egész mizérián, én is a magamén és Raven is a Jenkins-elbájolós-közbenazértkeményendolgozós bendőtöltésén. - Mindegy. - mikor látom társam arcán a DeMarco név által fellépő zavart csak egy apró legyintéssel intézem el a dolgot és hagyom, hogy folytassa azt, amibe belekezdett. - Kezdem azt hinni Moor Tizedes, hogy magácska el akar engem csábítani. Először az ital, amit elég sűrűn ad a kezembe, aztán ezek a hajmeresztő történetek, melyek azt eredményezik, hogy ha már a kezemben van a piás üveg, jó sokszor kelljen a számhoz emelnem azt, most meg a szemeimet dicséri. - remélem vagyok még olyan jó megtévesztés ügyileg, hogy sikerül ezt a szösszenetet úgy előadnom, hogy Raven pár másodpercig ne kapjon szikrát, vagy ha mégis, akkor zavart magyarázkodásba kezdjen. - Köszönöm, már jól vagyok... na igen, a szájból szájba lélegeztetésről meg nem is beszélve. - elnevetem magamat mivel tovább már nem bírom odabent tartani, természetesen nem gondolok semmit sem komolyan, bár tudom, hogy tuti parti vagyok, hiszen kinek ne kéne egy kísérleti-potyautasból avanzsált Imperiumon megtűrt Közlegény. - Áhh, akkor már McG - egy pillanatra nehezemre esik így kimondani a nevét, de minél többször teszünk majd neki keresztbe, annál könnyebben jut az eszembe így emlegetni. - Kancellár is a JL célkeresztjében van. Egyre jobban tetszik a JL! - az elismerő biccentés most sem marad el, igazán kiváló munkát végez Raven, ha arról van szó, hogyan is tegyünk keresztbe magas rangú Dominiumi vezetőknek. - Megtisztel a kinevezéssel Moor Tizedes, köszönöm, igyekszem rászolgálni a bizalmára. - nem szokásom a vigyorgás, bár az utóbbi időben elég sokszor előfordult ez velem, ami persze nem rossz, csak egyelőre ezt is szoknom kell a sok komor képpel töltött napom után. - Matt Parker nagyjából egy évvel ezelőtt kérvényezte az áthelyezését a KFH Perda-i részlegére, a Városba, amit tekintettel a dominiumi, kiváló fejlesztői szolgálataira teljesítettek is neki. Feltétlen hűségéhez nem fért kétség és hogy ennek nyomatékot adjanak, elő is léptették, így ő lett a Város KFH részlegének egyik vezető fejlesztője. Erről részletesebb információm nem áll rendelkezésre, mert hiába sanyargattam az informátoromat, többet tényleg nem tudott. - Hogyan is kerülünk a képbe? Parker kifejlesztett valamit, amire az Ellenállás és a feketepiaci szereplők is élénken érdeklődni kezdtek. Hogy ez egy bomba, vagy valamilyen egyéb fegyver, azt nem tudom, de amire ilyen mozgolódás támad, nem lehet egyszerű dolog. Viszont a másik kontaktom szerint a Hadsereg már tudomást szerzett arról, hogy Parker árulóvá vált és elkerülve egy komolyabb balhé kirobbanását, megpróbálják rövid úton kiiktatni a képből és a fejlesztését megszerezni tőle. Úgy sejtem, hogy mindez csupán a felszín, és ha tényleg ekkora dobás ez a fejlesztő és a találmánya, akkor nekünk még az előtt oda kell érnünk, hogy szitává lőnék, vagy esetleg a rengetegbe hurcolnák az Ellenállók. - vehetjük úgy is, hogy a Hadsereg alakulata a jó, az Ellenállók a rosszak, mi meg vagyunk az A-Team.
*Sosem tudom meg ki volt az a DeMarco, de nem is érdekel, sokkal fontosabb és érdekfeszítőbb témák vannak terítéken kettőnk között. Mindegyik egyenként is izgalmas, így egyszerre pedig kimerítik a szennyesben turkálás izgalmának fogalmát. Márpedig más szennyesében kotorászni, igen izgalmas. Főleg Jenkinsében. Denisov vérszemet kap amikor a szép szemeiről beszélek, mondjuk tényleg szép szemei vannak, de az egész történetnek, amit megosztottam vele, pont nem ez volt a lényege. Ő is tudja én is tudom és Jenkins is tudja. A hajmeresztő ötletén felnevetek.* -Akarja a rosseb, csak Jenkinst etettem, miközben ő etetett engem, de ő mással mint én őt, na mindegy. Nem mintha nem lennének szép és igéző szemei, de én az izmos pasikra bukok…ja, maga is az, na nem baj, már meg van a szívem választottja, ne vegye a lelkére. Egyébként a pia arra jó, hogy megakadályozza az akut szívrohamot, amit a híreim okoznának. Szóval nyelje csak….ne olyan gyorsan. *Sikerül mindent egy szuszra elmondanom, mondjuk ez sosem okozott gondot, és vigyorogva értékelem Denisov próbálkozását amivel megkísérelt az erdőbe vinni, de ezen még dolgoznia kell. Ahogy az iváson is, lehet, hogy nem lesz szívrohama, de, hogy megfullad ha ennyire tapasztalatlan az ivásban, az tuti. * -Nem is beszélve, a végén még…cccsssss, titok. *Teszem az ajkaimra a mutatóujjam és hosszan fújom ki a csendre intés hangját. Ha már nem beszélünk róla, én is bőszen elhallgatom, hogy ha én egyszer szájból-szájba lélegeztetek, abból smár lesz. Ki tudja, hogy Denosov megbirkózik-e ekkora traumával. A JL célkeresztjei még korántsem merültek ki Jenkins és McG személyével, de kezdetnek megteszi. * -Így kell ezt csinálni, nem úgy mint az ellenállók odalent a Perdán nagy hanggal. Bár mostanában nagyon elbújtak. McG egyébként Jenkins célkeresztjében volt eredetileg, én meg kaptam az alkalmon, hogy kijátsszam a két kancellárt egymás ellen. Tudja, oszd meg és uralkodj! Amíg egymással vannak elfoglalva, addig mi tevékenykedhetünk. *S ezzel elő is léptetem Denisovot tizedessé, sokkal jobban hangzik mint a közlegény, pláne egy ekkora emberhez, s ha már a meglepiknél tartunk, kérem az enyémet. Matt Parker neve egyelőre nem ismerős, de kimerítő leírást kapok róla, közben azon agyalok, hogyan és hol nézzek utána ennek a Matt Parkernek, hogy olyan dolgokat is megtudjak róla, melyeket Denisov nem tud. Teszem azt a hálózaton való keresgélése, forgalma, a kutakodásai, üzenetváltásai. Ilyen apróságok. * -Majd én megtudom a hiányzó részleteket. *Vágok közbe egy mondat erejéig a sanyargatott informátor résznél. Azért arra kíváncsi lennék, hogy Denisov honnan szerzi az informátorait. A mese végénél elmarom a termoszt, vagy csak meghúzom, a franc se tudja követni, mikor kinél van. Denisovra vigyorgok, és csak vigyorgok míg beszélek, a végén már a füleimről kell lefejtenem a számat.* -Okké! Semmiség. Megoldjuk. Van sejtése hol bujkál, vagy még meg is kell keresni? Mennyi időnk van? *Kérdezem érdeklődve, de már sejtem, hogy…*-Ja, tegnapra kell, értem. Nekem még van indokom a Perdára menni a kutatásaim miatt, de maga hogyan oldja meg Jenkins figyelő tekintete előtt? Hmmm, Szépszeműm!
Tudom már, hogy mi hiányzott abban a sötét és rendkívül barátságtalan lyukban, ahová Jenkins záratott: Moor Tizedes és az ő sajátos humora. Az ugratásomra, a szóban adott válasza legalább olyan vérprofi, mint a felém mutatott testbeszéde, melyben nyomát sem találom zavarnak. Ennek nagyon örülök, ugyanis a közeljövőben Denisovi-megérzésem szerint elég sokszor kell majd stand-uppolnia, ha nem akarjuk gyorsan az űr végtelenjében végezni. - Értek én mindent Tizedes! - mosolyom az ivás idejére sem hagy alább, hiszen akkor érkezik a lélegeztetős megerősítésre a csitítása, amire mutatóujjamat megemelve jelzem, hogy "látja, tudom én, hogy miről van itt szó". Ennyit egyelőre a kevésbé komoly dolgokról, mert innentől már kőkeményen a JL dolgai és a részemről érkező Parker story lesz terítéken. Dolgozni is kell no, meg egyébként is Svensson is szabadlábon lófrál valamerre, bár már csak idő kérdése a lekapcsolása... a kérdés, hogy mennyi. - McG és Jenkins háborúskodása rendben, de mi a helyzet a többi kancellárral? Ők mennyire vannak esetlegesen képben a JL tevékenységével, őket is ostorozza a nép hangja? - érdeklődök a harctéri viszonyokról, mert azért nem árt tudni ki kivel van a legfelsőbb vezetésben, mielőtt újból hadrendbe állunk. - A Perda-n azért jóval többször kerülnek szóba az Ellenállók, mint idefönt, igaz, ott konkrét fenyegetést jelentenek, itt még ha vannak is, legfeljebb beépülve, csöndesen. - reagálok az oszd meg és uralkodj szösszenet előtti mondatrészre, mert volt szerencsém, már, ha mondhatjuk ezt szerencsének, belecsöppenni ebbe a számunkra érdekesnek tűnő Fejlesztő-információs történésbe is. Pedig minden úgy indult, hogy akkor iszok valamit a helyi italmérőnél... és ez lett a vége. - Biztosan kíváncsi, hogy honnan vannak nekem informátoraim... - dobom fel a labdát, mert észreveszem Raven szemeiben azt a hamiskás csillanást, amit a titokzatos Perdai-kapcsolat hallatán láttat. Vagy talán már a pia hatását látom csillogásnak? - Tudja, hallottam egy varázslatos történetet a Városban egy fickóról, akit akár egy szál gatyában is kitehetsz a Nagy-fennsíkon, fogkefe nélkül és másnap délutánra bárhol megjelenik ragyogó mosollyal és akár egy millió kredittel a zsebében. Nos, ezt az arcot kellett magamra öltenem és már dőlt is az információ. - vigyorodok el, majd mielőtt komolyan folytatnám, megkaparintom az itókát és jókorát kortyolok belőle. - Mondjuk úgy, hogy kérdezősködtem, talán olyan helyeken is, ahol nem kellett volna, de tényleg csak néhány apró csontocska bánta az alkalmatlankodók végtagjaiban a rendreutasítást. Konkrétumként egy címet kaptam, jobban mondva egy kisebb tömböt, melyben állítólag Matt Parker lakik. - átnyújtom a már majdnem kifogyott üveget, de sietve még hozzáteszem. - igen, készítettem egy alaprajzot a rendelkezésemre álló térképekből és az ellopott jogosultságokat kihasználva hozzájutottam a címéhez is. - ez jelenti azt a pluszt, amivel lépéselőnybe kerülhetünk másokkal, főleg az Ellenállókkal szemben. Legalábbis ezt remélem. Ja, és, ellopott jogosultságok? Raven előtt nincsenek zárt ajtók, egy gépész előtt meg pláne! - Én vagyok a testőre, Spionfióka! - közelebb hajolva közlöm az álláspontomat, ami lefordítva annyit tesz: "oldja meg ezt a problémát Moor Tizedes". - Ha megitta a célzóvizet, akár indulhatunk is, én már felkészültem az akcióra! - intek, hogy kövessen a kabinom helyett egy mellékfolyosóra, ahová elzártam az akcióhoz szükséges kellékeket. Ott legalább senki sem keresi.
*Némi kis humorbonbon után rátérünk a komolyabb dolgokra, ahogy az már lenni szokott kettőnk között. Nagyon remélem, hogy a kapcsolatunkban mostantól nem fog beállni semmilyen szünet, senki nem fog minket szétválasztani pusztán önös érdekből, vagy poénból, mert hiányzott Denisov meg az ő tökéletes tervei. * -Egyelőre McG és Jenkins. Remélhetőleg McG nagy katyvasza lefoglalja a többi kancellárt is, amíg közel nem férkőzöm hozzájuk. Anélkül nem lehet. De persze addig is lehet valami bosszantó dolgot elhíresztelni, hogy érezzék a törődést. Majd kitalálok valamit. *Vagy elég csak megkapargatni a felszínt. Azt hiszem megint el kell majd mennem Jack bárjába iszogatni egy kicsit, az az egyik legjobb információ forrás ha a nép elégedetlenségéről van szó. Tutira szóba kerül a kancellárok neve is egy idő után. * -Azért jó lenne tudni, hogy kik a csendestársak. *Jegyzem meg nem kevesebb lelkesedéssel, mint ahogy a kancellárok iránt viseltetek. A Dominiumon is kell, hogy legyen olyan ember akinek van kapcsolata az Ellenállókhoz, nem mintha le akarnám fülelni őket a Kancellária előtt, de fel lehet használni őket a mi kis csendes rombolási terveinkhez. Denisov perdai kapcsolatai persze felkeltik az érdeklődésemet, burkoltan célzok is arra, hogy roppantmód örülnék ha ilyeneket is megosztana velem. Aztán nyíltan is.* -Naná, hogy kíváncsi vagyok, de van egy olyan sejtésem, hogy megint csak egy hosszú és semmitmondó szöveggel elégít ki. *nem kevés éllel a hangomban közlöm vele a gondolataimat, aztán amikor a „varázslatos történet” kerül szóba, szemet forgatok és úgy nézek rá, hogy tudja: „Na erről beszéltem.” Persze nem szakítom félbe, mert az ember lánya mindig reménykedik. A remény szertefoszlik ahogy jönnek-mennek a szavak, megint kaptam egy „nesze semmi fogd meg jól” szöveget egy szuperkatonáról, aki bárhova beépül a csilivili mosolyával.* -Azért örülnék ha néha konkrétabb lenne velem. Na és hogyan kell szerezni a semmiből egy millió kreditet? *Ez jobban érdekel mint pár apró csontocska, utóbbiakkal nem tudok mit kezdeni, de egy millió kredittel…nem, nem új ruhákra gondolok. Elveszem a nekem nyújtott termoszt, amiben már csak az alján lötyög némi Búfelejtő, szerencse, hogy van még tartalék, ezért meg is iszom a végét. * -Ellopott jogosultságok!? Ha?! Denisov, maga tanult tőlem. Lassan már nem is lesz szüksége rám baszki. *Erre inni kellene, de már ellőttem a puskaporomat. Nem tudom elképzelni Denisovot amint ellop egy jogosultságot és hátulról behatol a védelmi rendszeren át az illetékes szervhez. Hmmm…és még suttog is itt nekem, egészen közel hajolva hozzám. * -Őrizze a testem Szépszemű. Külön engedélyem lesz arra, hogy magát magammal vigyem. Csak figyeljen Denisov. *És azt hiszem mozgósítanom kell Jenkinst, ha már nem a két szép szememért, de az Imperiumra helyezte Denisovot. Persze tudom én miért, a kis hamis. A felszólításra megemelem a termoszt és szomorúan tekintek rá, majd nézek Denisovra.* -Már rég megittam. Igazság szerint nem eleget. Mert magának adtam a felét, az áldott jó szívem…az fog a légzsilipbe vinni. * Megjátszom az önzetlen, önfeláldozót, nagy gesztikulálással, bólogatással. Felállok, tök könnyedén, a Búfelejtő még nem dolgozik, de majd fog, persze soha nem annyira, hogy ne legyek észnél. Az viszont meglep, hogy Denisov már mindenre felkészült, bár legutóbb is ezt mondta, aztán mi lett belőle? Elkapom a karját, belekarolok és elindulok a kijárat felé.* -Én még nem készültem fel. Mit vigyek? Mehetek tűsarkúban? Vagy megint töpörödött törpördögöt kell játszanom a bakancsomban? Hány napi hideg élelem kell? Erdőbe nem megyünk ugye? Mert nem bírom az állatokat. Ha meg van az emberünk, hova rejtjük el? Remélem nem az én kabinomra gondolt, mert ott már ketten is sokan vagyunk, csak egymáshoz dörgölődve, tánclépésben tudunk helyet cserélni. *Még egy utolsó vigyort megeresztek felé, aztán mehetünk is ki tudja hová.*
Az efféle humorbonbon-ötpercek olajozzák a mi kis gépezetünket, melynek így a maximális fordulat elérése és fenntartása sem jelent problémát. Az első igazán komoly megpróbáltatáson túl vagyunk, mind csapatként, mind pedig egyénenként, ami sokak számára már külön-külön is éppen elég lenne a megakadáshoz és a szemléletváltáshoz, ámde ne legyen a nevünk A-Team, ha ennyi tönkre vágja a szövetségünket. Persze a Kancellária legnagyobb bánata, amiről még nem is tud, hogy nem ziláltak szét minket, sőt, ha úgy tetszik még erősebbé is tettek ezzel a be nem tervezett közjátékkal. - Merjem kérdezni, mi van a tarsolyában McG ellen, vagy ne menjek a dolgok elébe? - ha abból indulok ki, hogy a Tizedes rendkívül merész módon együtt vacsorázott Jenkins-sel, akkor az alábbi feltételezésre jutok: a JL nagyon csúnyán bele fog szállni McG Kancellárba. Aztán majd kiderül, hogy helytálló volt-e az előzetes elgondolásom, avagy nem. A csendestársak említésére néhány apró bólogatással felelek, mert bár ötleteim lennének, viszont ezek nem sokkal többek egy Denisovi megérzésnél, így inkább hangot sem adok ennek. - Mindent a megfelelő időben fogok elárulni. - szemtelenül mosolyogva válaszolok, mert látom azt a nézést, amit egész biztos, hogy csak a velem szemközt álló társam tud ilyen jól: kissé felbosszantva, némiképp csalódottan, de legfőképp hitelesen hozni. És senki más. - Nézze a fokozatosságot Tizedes. Már tudja, hogy van a Perda-n valaki, jobban mondva többen is, akik, ha készségesen ugyan nem is, de némi erőszak kifejtése után azért elárulnak ezt-azt a lenti dolgokból. Még csemegézhetünk is az információáradatból, csak érjünk a Városba. - mielőtt befejezném a monológomat hozzáteszem - a kíváncsiság pedig köztudottan árt a szépségnek, öregít, ugye nem akar plusz hatvan évet hozzácsapni, mire a műveleti területre érünk? - kacsintok, miközben átnyújtom az utolsó korttyal töltött kis flaskát. - Hogy miképp szerezzünk egymillió kreditet? Először inkább a kérdés az, hogy a Fennsíkról hogyan jutunk el a legközelebbi lakott helyre, utána már gyerekjáték az egész. - látom ez a milliókredites kérdés megragadta partnerem fantáziáját, bizonyára vásárolna egy csomó új ruhát magának és felfrissítené az informatikai hátterét. - Ugyan, azért ott még nem járunk, hogy ne lenne magára szükségem, mert köztudott, hogy más élni a lepattanó adta lehetőséggel, mint saját kútfőből ziccert kialakítani. - fejemet megrázva legyintek egyet, majd kapcsolok, hogy nem biztos, hogy érti a nagyon is Földi kontextusba való kijelentésemet, ezért biztos, ami biztos elmagyarázom, nehogy az előbbi DeMarco-s vád ismét a fejemhez legyen vágva. - Úgy értem, hogy néhány védettség nélkül tengődő fájlt megnyitni, lemásolni, majd a rendszert védetté tenné nem olyan nagy ügy, mint betörni egy többszörösen biztosított központi hálózatba. - na így már egész biztos, hogy rendben leszünk. - Nahát, ilyen gyorsan elkészült a testőrségi engedélyem? Ne mondja. - fülig érő vigyorral konstatálnám, hogy amit kimondok, azonnal készen is áll, de nem teszem, mert nem vagyok egy álladóan mosolygós fajta. Így marad a szelíd komolyság az arcomon, amint Raven más jól ismerhet. - De mielőtt még arra a fagyos helyre vinné, tegyünk egy látogatást a Városban. Lehetek az idegenvezetője? - kérdezem magasra vont szemöldökkel és meg sem várva a válaszát már fel is ajánlom jobb karomat, hogy ha van kedve akár sétálhatnánk is egyet. - Készülnie sem kell, így tökéletes a felszereltsége, ahogy van: A Tizedes a Pöröly és a PDA. Akár egy galaktikus lányregény címe nem gondolja? Viccet félretéve, a tiszti pisztolyra szükségünk lesz, de egyébként pedig bízza rám magát, viszont azért ne lazítson, tűsarkút csak akkor hozzon, ha tud benne legalább olyan gyorsan futni a körülöttünk süvítő golyók elől, mint azt bakancsban tenné... na jó ez nem volt komoly... teljességgel. Egy napi hidegélelem elég, a következő napon erdő helyett tengerparton vadászunk majd magunknak kagylót. Apropó tengerpart. A fűszoknyát nyugodtan itt hagyhatja, arra nem lesz szükség, viszont a vezetői engedélyére és egy lenti járgányra annál inkább. El tudja intézni? Az állatok tuti bírnák, ne ítéljen előre, egy két éjjeli vérszívóval és ragadozóval igazán békében lehet éldegélni. Sehova, ő fog elrejteni minket, ezt garantálom, viszont, ha nem járunk sikerrel, gondolkozhatunk mi is legyen, szóval egyszerű a képlet: sikerrel kell járnunk, mert köztudott, hogy imádom, ha egy terv sikerül. Fuuhhh, na milyen voltam? Moor Tizedes duma-alteregónak elmehetnék ezzel a produkcióval? Ennyit beszélni egyszerre... - próbáltam egy szuszra elmondani minden felvetődött kérdésre, észrevételre megadni a választ, sőt igyekeztem a sajátjaimat is kellőképp feltüntetni benne. Most pedig nincs is más hátra, minthogy megvárjam az értékelést a kolleginától, akivel már ki is libbentünk a Társalgó ajtaján, hogy magunkhoz vegyük az elrejtett málhazsáknyi kelléket és bevegyük magunkat egy olyan helyre, melyet főhadiszállásnak is kinevezhetünk, révén ott senki sem háborgathat majd minket, plusz a kamerákat is könnyedén ki lehet iktatni. De ennek már Raven a tudora, így át is adnám neki a szót.
-Merni lehet, attól nem félek, hogy nem meri megkérdezni, de ne menjünk a dolgok elébe. *Sejtelmes vigyorral kísérem a szöveget, nem kis bosszúval karöltve, hogy most én tartom Denisovot kétségek között. Másrészt azért nem mondok semmit, mert még én sem tudom, hogy mikor lesz alkalmam elsütni Jenkins tervét, és lesz-e egyáltalán a közeljövőben, vagy megint beüt a krach és beleköpnek a levesünkbe, minekutána már nem lesz aktuális az egész. Ez is benne van a pakliban. Denisov azonban sokkal többször nem árul el valamit, mint én és megint ő vezet, amit már előre sejtettem, és a csúnya nézésem kitart egészen addig, míg az én öregedésem szóba nem kerül. Akkor átállok a szemforgatásra. * -Tulajdonképpen ha egy csapatban vagyunk miért titkolózunk egymás előtt Denisov? *Ez a jó kérdés. Még magamra sem tudom a választ, mert az nem elegendő, hogy apró kis bosszúból, mert ő sem mond el nekem mindent. Ez így, ebben a formában nem igaz, de félig takarja a valóságot. *-Ne aggódjon a szépségemért. Az örök. *Fejezem be némi önelégültséggel és hamis szerénytelenséggel, mert nem gondolom komolyan. Az egy millió kredit jelenleg jobban izgat mint a lassan halványuló fiatalságom, ha hozzájuthatnék egyszer ennyi lóvéhoz, szétosztanám az alsó gyűrűszintek lakói között és vigyorogva dörzsölném a kezem, magam elé képzelve a döbbent arcokat. * -Fennsíkról? Lefelé? Remek. *nem adom meg a választ a nagy kérdésre, fogalmam sincs, hogy hova készülünk, nem láttam a térképet és nem tudom milyen terepakadályokat kell legyűrnünk. Feltételezem el kell kötnünk egy terepjárót, hacsak…ezen a ponton szélesebbre húzódnak ajkaim, már csak azért is, mert nem fogom elmondani Denisovnak mi jutott eszembe. S pont ez az az apróság, ami miatt a magam szükségességéről alkotott negatív mondat érvényét veszti. Ezt azonban nem kell ecsetelnem a szuperkatonának, inkább azon agyalok homlokráncolva, hogyan értelmezzem az ő mondatát. Valószínűleg teljesen kiül az arcomra a tanácstalanság, mert nekiáll lefordítani általam érthetőbb szövegre. A felismerés szikrái azonnal kicsapnak belőlem.* -Áháááá! Maga a védettség nélkül tengődő fájl lemásolója, én meg a ziccer. *Ez tetszik, noha még mindig nem tudom, mit jelent a ziccer, de nem kerül sok időbe, hogy rákeressek. Igazság szerint egy-két Denisovval lefolytatott beszélgetés után, gyakran lógok az archívum aktái között, már egy helyre kis szótáram van a földi nyelvezetből, szlengekből. Ezt is hozzáadom majd. Persze a ziccer mellett nem az én nevem fog állni. * -Előre dolgoztam. *Na igen, okozhatok én is meglepetést Denisovnak, de nem említem, hogy ebben is Jenkins keze van, és csak azért, mert őt is érdekli Svensson. *-Már kérni akartam. Meg arra is, hogy néha vigyorogjon nekem egy kicsit, mert ez siklóajtó arc nem igazán jön be, még ha igéző is a tekintete. *Ahogy belekarolok és mondom, a másik kezemmel – és a termosszal a kezemben – elhadonászok egy kicsit az arca előtt, hogy tudja ez a simaság, meg a vonástalan arc és a vigyorgás hiánya, és persze a magamén is mutatom, hogy néz most ki, de nem sokáig bírom kordában tartani a vigyorgásra született mimikai izmaimat. Főleg amikor ősrégi filmcímként utal csodás…hármasunkra. * -A Tizedes, a Pöröly és a PDA. Ez csodás. Ha felveszem, még film is lehet belőle. Ez lenne a Dominium első filmje. *A süvítő golyóknak már nem annyira örülök.* -Golyók is lesznek? Denisov, ne szórakozzon velem, tudja, hogy az ilyenekre sikítani szoktam. *S még nincs vége, megint érthetetlen kifejezéseket használ.* -Minek csinálnék fűből szoknyát? Van rendes szoknyám, nem is egy. Az állatokat nekem ne emlegesse, anélkül is rám találnak. Titkos akciót tervez nem? Akkor ne akarja, hogy felverjem az egész Perdát. A kocsit legálisan akarja és akkor nem köthetnek belénk, vagy hamisítsak engedélyt és akkor tuti az újabb fogda, miegymás? Egyébként tényleg! Még sosem hallottam ilyen sokat beszélni. Bevett valamit? Ne élje bele magát nagyon, még nagyon messze van tőlem. Szóval mi rejtőzünk el. Na de minek és mennyi időre? Alibi kell. Tudja, az alibi nagyon fontos, különben megint….ja! És mindig ide lyukadunk ki. Az a fránya fogda, meg Jenkins, Cromwellről már nem is beszélve. Nem mellesleg rohadt gyanús nekem az a pasi, a szeme se áll jól, pedig szépek. Mind a kettő. Mondja, miért van az, hogy minden szép szemű pasi velejéig romlott? Maga az üdítő kivétel, meg persze Bruce. De neki inkább az izmai dominálnak. Apropó! Magának van már nője Denisov? Ha csinálna egy gyereket, Jenkins elélvezne örömében. *Mindeközben már odakint járunk a folyosón, kart karba öltve, vidáman csacsogva, és azon jár az agyam, hogyan oldjam meg mindazt, amit Denisov kitalált nekem.*
Ennyi kétség és sejtelmes mosoly között már rég voltam, mint amennyi az utóbbi néhány percben rám zúdul Ms. Software jóvoltából. De végtére is, örülök, hogy nem vette el az elmúlt időszak a kedvét, sőt, ha úgy tetszik, talán még jobban fel van most pörögve, mint korábban volt. Vagy csak az ital teszi? Á, nem, bár köze lehet hozzá. - A kérdése rendkívül elmés Tizedes. - bólogatok helyeslőn, mert valóban annak tartom. - De mondja csak, ha kap egy doboz édességet, rögtön a legfinomabbakkal kezdi? Na látja, hogy nem... - teszem hozzá gyorsan mielőtt még más választ adhatna, mint amilyet remélek. - Ha kikapkodná a legjavát, mi tartaná fenn a kíváncsiságot a későbbiekben, mitől lenne érdekes a vége? Hol maradna a katarzis? - fokozom, amíg lehet, majd a végén kacsintok egyet. - Nem fogom kétségek között hagyni, mire nagymama korú lesz, higgye el, mindent tudni fog. - most egy kisebb fajta Denisov-mosollyal kell beérnie társamnak, bár tudom, hogy ez a válasz ismét csak legfeljebb egy szemforgatásra elegendő. - Ó, ezt nem tudtam. - mímelt hitetlenkedés után azért robbantom a bombát. - Mi lenne, ha szereznénk egy millió kreditet és Raven Moor-ból, Raven Hood-ot csinálnánk? Hmm? - kis hatásszünet után beugrik, hogy ezt pontosítanom kell. - Jó-jó, várjon, elmagyarázom. Robin Hood egy Földön ismeretes legendás alak volt, aki kirabolta a gazdagok azon részét, akik rászolgáltak erre és a szerzett vagyont szétosztotta a szegények között, ezáltal és még sok-sok egyéb jó cselekedetéért nagyon szerették, a mondjuk úgy, "alsó gyűrűn élők". Mindemellett kiváló íjász volt, amit most a JL tökéletesen helyettesítene, hiszen manapság könnyebb így telibe találni ott, ahol kell, mint egy nyíllal. Na, mit szól hozzá? Én el tudnám képzelni a szegények gyámolítójaként. - érkezzen bármilyen válasz, lassan megindulhatunk a folyosó irányába, hogy ne csak szóban, hanem tettekben is készüljünk a küldetésünkre. - Pontosan, kiválóan látja, a végén még azt fogom hinni, hogy a Földön élt és tevékenykedett, engem meg csak palira vesz azzal, hogy nem érti miről regélek. - mosolygok ismét, ahogy a mellett sétáló lány kéri és a fejem előtt hadonászva ad mélységet szavainak, ami szöget üt a fejembe. - Átlátok ám magácskán kisasszony! Először leitat, igen, ezzel a kezében lévő termoszba rejtett csodával, majd ennek következményeként kicsikar belőlem néhány mosolyt, dicséri a szemeimet, meséljen, mi a célja ezzel? Ó ne is, tudom: azt akarja, hogy udvaroljak magának és a végén előadjak egy szerenádot. - ugratom persze, amit tuti biztos, hogy könnyedén levesz, bár a szerenádot fogadni merek, számon kéri egyszer rajtam, főleg, ha ilyen könnyedén dobálózok vele. - Tudta, hogy a sikítása első osztályú? Bizony! Már-már éneklős, amolyan utánozhatatlan, ezer közül is felismerném típusú fejhang, de a legjobb, mikor a rádióba üvölt és akkor az egész szkafander a visszhangjával telik meg. Üdítő élmény. De komolyan, ezért is öröm Moor Tizedessel szolgálatot teljesíteni, vagy éppen tilosban járni vele. - amúgy nem, de valamiért imádom húzni a kishölgyet, talán azért, mert tudom, hogy nem hagyja annyiban ezt a "hízelgést" mi a részemről érkezett és visszavág valamivel. - És gondolja nem fog az akció során szétszakadni a szoknyája? Na, majd megtanítom a szoknyát fonni fűből, ha már én elkészültem az ágyékkötőmmel! Jól fogunk kinézni és képzelje csak el milyen misszióra indulunk, ha ez lesz a vége. - csakis azért merek ilyenekről beszélni, mert egyértelműen tudom, hogy nem tántorítom el a feladattól holmi lövöldözéssel, robbantással és gatyából való kirázással. - Mi tagadás, nem egyszerű Raven Moor-rá változni, ha beszédről van szó, nagyjából eddig bírtam és csodálattal figyelem, hogyan képes ilyen gyorsan csacsogni. - légszomj azért nem kerülget, de tényleg születni kell az efféle gyors beszédre, vagy nagyon sokat kell gyakorolni. - Csodálkozik, hogy sokat beszélek, mikor erőszakmentesen belém tölt egy féltermosznyi nem is tudom pontosan mit. - tény, hogy derűs hangulatban vagyok, de a sok beszédnek nem az ital az okozója, hiába próbálom ezt nagy komolyan bizonygatni, bár kétségtelen, hogy ha egész nap ezt inná az ember, azért előbb vagy utóbb besokallna tőle. - Természetesen az lenne a legjobb, ha a mezsgyén tudnánk haladni, tehát hamis engedélyekkel, de szolgálati járművel... nincs is annál szebb, ha csak akkor tudnak felelősségre vonni, ha megállítanak és igen, a hangsúly a "ha"-n van. - most már azért tényleg többet vigyorgok, és titkon azért remélem, hogy előbb vagy utóbb akad egy olyan szituáció, amikor kibújhat Ravenből a Fittipaldi. - Ide süssön. - mutatom a kezembe került kis gépész-PDA-mat, melyen persze nem csak a munkámhoz köthető anyagok vannak. - A Város térképe, mint látható, a villogó pötty jelöli Parker lakhelyét, az otthonában fogjuk felkeresni, remélhetőleg még egyedül fogjuk találni. - ha átveszi tőlem a ketyerét, láthatja, hogy készültem, mert előre bejelöltem néhány egérutat magunknak, ha valami baj történne. Aztán a fejemben van egy "B" terv és egy "V" mint Vészterv is, reméljük az utolsót nem kell majd használnunk. A következő köbönbővített mondatban egyszerűen nem találok levegővételnyi szünetre elegendő rést sem, ami elgondolkodtat, hogy talán nem is volt és egyszerre lett ledarálva az egész. Kénytelen kelletlen végig kell várnom az izmos és szépszemű, meg a rosszul álló szemű, de velejéig romlott ámde domináns üdítőkről ejtett kiselőadást Raven módra. Utána akár egy villámcsapás érkezik a privát kérdéskört feszegető érdeklődés, majd azonnal eszembe jut, hogy az A-Team-en belül nincsenek tabuk és kényes kérdések. Ha már egymásra bízzuk az életünket, akkor ott bizony már nincs mit takargatnunk. - Van egy nő, akit nagyon bírok... - kezdem megint komolyan - egy igazi varázsló, már ha arról van szó, hogy miképp csavarjuk el az ember fejét egy ártalmatlannak tűnő vacsora során, netán egy munkamegbeszélés közben, miként csepegtessük az alkoholt, hogy ne tűnjön fel a csábítás, egyszóval egy igazi kis ördög! Kb. olyan magas mint ön, Moor Tizedes, és legalább ennyit is tud beszélni, mestere, ezáltal lelkes használója az informatikai vívmányoknak és míg mások az oldalukon hordják a fegyverüket, ő a bugyijába rejtve teszi láthatatlanná az eszközt. Szerintem biztos tudja kiről van szó. - pillantok folyosói sétánk közben nagy komolysággal a mellettem haladó leányzóra, majd hirtelen felemelem a mutatóujjamat és rábökök az előttünk lévő kis szellőzőnyílásra. - Itt van a kincs "elásva". - gyakorlott mozdulatokkal csavarozok és szabadítom ki egy szempillantás alatt a felszerelést a szűkös kis mellékjáratból, de nem nyitom ki, nehogy a kamerák árulkodó jeleket kapjanak lencsevégre. - Hol tudnánk ezt a csevejt folytatni, ahol nincsenek kíváncsiskodó szemek és fülek? - érdeklődök kísérőmtől, miközben a hátamra kapom a felszerelést - Szerintem McG még szobrot is állíttatna nekem. - térek vissza beszélgetésünk fő csapásához miközben reményeim szerint egy eligazításhoz megfelelő kis helyiség felé haladunk.
*Denisov nem ismer engem. Még. Ez abból is látszik, hogy pont az édességre való asszociálásra akar rávenni. Nem jó példa.* -Ha ismerem az édességet, csak a legfinomabbat eszem meg, a többit meghagyom másnak. *Hiába próbálja gyorsan megválaszolni a saját kérdését, nem hagyom, vagy belebeszélek, ezt már úgy is megszokta tőlem. *-A katarzist az okozná, ha egyszer végre mindenbe beavatna az elején. *Majdnem olyan jó lenne mint Jenkins sütije, a Búfelejtős gyümis. Persze tudom én, ez sem hatja meg annyira, hogy teljesítse a vágyaimat, Denisovnak lételeme a titkolózás, talán azért, mert ő maga is egy nagy titok. Szemforgatok. Denisov társaságában elég gyakran, azon csodálkozom, hogy nem estek még ki a szemeim a sok forgatástól. Figyelmen kívül hagyom az örök szépségemről kinyilvánított tudatlanságát, de a kredites szövegre már felkapom a fejem, majd ugyanazzal a lendülettel, le is ejtem. Megint egy földi vicc főszereplőjévé avanzsált. * -Miért lenne jó nekem ha nevet változtatnék? Úgy is mindenki tudná kiről van szó, amúgy a Raven is árulkodó. Már nem én, csak a nevem…jójó várok. Mire várjak? *Nekem a hatásszünet is elég ahhoz, hogy több körmondatot fogalmazzak és nyújtsak át neki, de várnom kell. Hamarosan meg is tudom mire. Termoszos kezemet felemelve, mutatóujjammal a levegőbe bökök, a vigyor nem marad el, sem a szemcsillogtatás.* -Ó, ez tetszik! Még a monogramunk is megegyezik. Mi ez ha nem egy jel, Denisov! Baszki! Raven Hood, rohadt jó…*ezt kikiabálom, de utána lecsendesítem a hangom, mert Denisov a JL-t is emlegette, azt meg tán nem kéne a folyosón végig.* -Cssss! Betűkkel jelölt dolgokról nem beszélünk nyilvánosan. *Menet közben ugrom egyet, hogy hozzáigazítsam a lépteimet, de nem sikerül tökéletesen, egyrészt mert rövidebbek a lábaim, másrészt tűsarkúban nem lehet nagyokat lépni. Tipegek, kénytelen vagyok gyorsabban, de az meg fárasztó. * -Szavát ne feledje! Lehetne egy kicsit lassabban, vagy legalább ne lépjen akkorákat mint egy errator. Halmozottan sérült vagyok. A tűsarkú lehet szép, de jó nem. Na, folytathatja. *S teret engedek neki, ha már ennyit beszél, mert észrevettem ám. Denisovot le kell itatni, a végén még vigyorogni is megtanul. Hát ezért Búfelejtő a Búfelejtő. Tiszta szerencse, hogy nem a Sárkányvérre szoktam rá, egész nap tüzet okádnánk egymásra. Valószínűleg Denisov is erre az álláspontra jut, ami a leitatást illeti, a többire…nem, nem forgatok szemeket, teljesen elkomolyodom, egy pillanatra. Vagy kettőre.* -Megfordult a fejemben Denisov, a teste a zsánerem és ha fele olyan jól énekel, akkor a szerenádra is igényt tartok. De csak mélyen zengő hangon, a fejhang az én védjegyem. *S nem hagyja ki. Emlékeztet az aszteroidatörőn történtekre, azért jó, hogy én maradtam meg a leginkább az emlékeiben és nem a drónok. * -Na akkor legalább nem fog elveszíteni. *Csak sikítanom kell és rám talál, ez megnyugtató. Ezen nem fog múlni, sikítok akkor is ha nem kéri.* -Ágyékkötő? Kényelmetlen lehet amikor összeköti a micsodáját. Inkább vegyen maga is fűszoknyát, abban szabadabban mozog majd. *És azonnal szöget üt a fejembe, hogy mit mondtam, elröhögöm magam. Horkantva. Cseppet sem nőies, de jólesik. *-És képzelje, az agyammal nem tudom felvenni a versenyt. *A fejem állandóan tele van mindenféle gondolattal, melyekről azt hiszem, hogy meg kell osztanom azzal akivel épp vagyok. Néha csak magammal, de akkor nem szól bele senki. S mivel a gondolataim ide-oda ugrálnak, a szavaim és a témák is. *-Búfelejtő. Vigyorgásgyorsító. *Kioktatom az italról és bár tagadja, de attól ilyen jókedvű. Eddig közbe-közbeszóltam, de kíváncsi vagyok mégis hogyan gondolja az egész akciót, mert hát nem lenne hátrány ha ezt…legalább ezt megbeszélnénk. Én amondó vagyok, hogy behajtom Jenkinsen a ki nem mondott ígéretét, mert nem véletlen, hogy Denisov az Imperiumra került, de akcióhős társam illegalitásba vonulna. * -Vááóóó, maga aztán nem aprózza el. Szóval gyártsak egy hamis engedélyt egy hivatalos kocsihoz. Remek. Ha. PErsze, hogy a „ha”-n van a hangsúly, ha én vezetek, nem is lehetne azt mondani, hogy „amikor”. És én vezetek, dede! *Még mielőtt beleszólna, határozottan közlöm az álláspontot, és már előre dörzsölöm a tenyereimet, hogy beszabadulhatok a flotta perdai terepjáró garázsába. * -Süssön a kancellária. *Kapom fel a fejem tipegésem közepette, de csak hülyülök, mert ha pda-t dugnak az orrom alá, olyan leszek mint a véres húscafatot kiszimatoló ragadozó. El is kapom a kezéből a kütyüt, nem kell kétszer mondani, igazság szerint egyszer sem, és elnavigálom magam az információk között. Többet is nézek mint a térkép. Ha már Denisov nem tájékoztat kellőképpen. Pedig mennyit beszélt! Nagyon össze kellett szednem magam, hogy 1. Követni tudjam. 2. Hogyan körözzem le, mert az imázs, ugye. De ez nálam sosem szándékos, így fordul elő, hogy szinte levegővétel nélkül eresztem bő lére gondolataim és kérdéseim özönét, és észre sem veszem. De egyszer abbahagyom, mert eléggé izgat kivel boronálta össze magát ha…és az első mondat még sikerrel is kecsegtet, de Denisov nem olyan aki csak úgy…és egyáltalán. Csak pislogok, gyanakszom de nem eléggé. Na jó, a kis ördögnél már eléggé, de nem hiszem el, hogy amit hallok, azt hallom vagy Denisov mondja. A bugyinál megállok és vállon ütöm. Nem baráti paskolás, ez kőkemény Moor csapkodás.* -Hát maga aztán nem normális! Nincs ki a négy kereke! Hogy jut eszébe?! *Mérges vagyok? Igen. Azért mert szórakozik velem? Nem. Azért, mert képes volt több mondaton át megvezetni és még a végén sem árulta el, tényleg van-e valaki akivel összefekszik….romantikából. *-Mi van? *Hé! Én szoktam így témát váltani.* -Kincs? *Nézem ahogy magára kapja az izét, hátizsák, táska, láda, akármi. *-A kabinomban? Vagy az egyértelmű és személyes? * Aztán eszembe jut valami és elkap a kárörvendés.* -Oké, van egy hely. Csendes, kancellár- és kapitánymentes övezet. McG meg csak magának állíttatna szobrot, szóval ne örüljön korán. Karja! Lassan kövessen, vagy tudja mit? Lépegessen kicsiket, mutatom. *És mutatom. Apró léptek. Tipegősek. Túlzás, de Denisov most megérdemli. *
Megfogott. Egyértelműen igaz, hogy rövid, de annál velősebb ismeretségünk folyamán az univerzum végtelen történeteit is kiveséztük már, azonban sajnálatosan szomorú tényként kezelendő, hogy édességekről még akkor sem esett szó, ha kedves beszélgetőpartnerem egy valódi cukorfalat. - Rendben, de ránézésre meg tudja állapítani melyik lesz a nyerő választás? - kétkedve fogadom ezt a rendkívül határozottan csengő állítást az édesszájúak hercegnőjétől, de már vágom is a komoly pofát a hirtelen érkező megjegyzésére. - Tudja... áhh... - látva a szemforgatást, hirtelen magamba is fojtom amit mondani szerettem volna, ugyanis bármit mondanék, vagy tennék, nem hinne nekem, mert már igen sokszor csak szimplán ámítottam, vagy félinformációval kecsegtettem. Részben persze igaza van, részben védeni szeretném, részben a mélyvízbe lökni, részben pedig megfigyelni, hogy vajon igaz-e teher és a növekedő pálma mondása. - Na látja Moor, vagyis Hood Tizedes! - vigyorgok, miközben fejben felcsapom az alternatív anyakönyvet és belefirkantom ezt a találó az új nevét. - Igenis, értettem! - hajolok közelebb, hogy súgásomat, amit a két betűs nevek említésére válaszként szántam, csak és kizárólag ő hallja meg. - Nem gondolt még arra, hogy lecseréli a cipellőit kevésbé Hamupipőkésre? A végén a nagy sietségben még kitöri a bokáját, az meg aztán úgy hiányozna, mint púp a hátunkra... - a lányra pillantok, aki időközben felveszi a lépést velem, bár túlságosan nem lassítottam, mert akkor már olyan érzetem lenne, hogy nem is előre, hanem sokkal inkább hátrafelé haladunk. - Hol maradt le? A Hamupipőkénél? Később keresek róla egy képet az adatbázisban, mert azt nem mondom, hogy legyen inkább hercegnő, higgye el, Robin Hood sokkal vagányabb volt minden tekintetben. - bólogatok, mint aki annyira képben van ennek a két hősnek a történetével, de közben már figyelek is, hogy könnyelmű szavaim milyen viszontválaszra sarkallják Ms. Software-t. - Ezen sem fogunk összeveszni, a mélyen zengő hanggal nem lő mellé, csak előbb meg kell tanuljak valamiféle szerenádot, meg hát ugye némi érzelmi töltet sem árt, ha van a részemről. - ingatom fejemet, mint aki elmélyülten azon gondolkozik, hogy melyik részét is szeressem Raven-nek. - Inkább maradok az ágyékkötőnél, próbálja ki nyugodtan, nem fogja megbánni, vagy legfeljebb ketten szenvedünk, ha összekaszabolnak a pengeéles levelek. Bár én nem fogom érezni, ha fáj, csak magácska. - szépen néznénk ki, remélem ez az elgondolás megmarad elméleti síkon és soha nem kerül megvalósításra. - Most már mondja, ha kigondolta... - bírom a természetességet és ez felhorkantásos nevetés pont ilyen, még akkor is, ha nem túl nőies. De hát nem randi ez, hogy jujj-jujj a legjobb arcunkat mutassuk a másik felé, egyéb esetben minden kétséget kizáróan inkább megvárja, amíg McG választ neki párt... - Részletezze miket gondolt! Most már beszélnie kell Tizedes, nem eresztem! - vigyorogva kérdezem, mert, ha jól sejtem piszkos kis gondolatokkal töltődött meg fejecskéje, melyekre én is kíváncsi vagyok. Mi volt ebben a termoszban, ami ilyen jó kedélyű beszélgetést eredményezett? - Álljon meg a menet! - emelem föl balomat, mielőtt még elszabadulna Raven amúgy is zabolázatlan eszmefuttatása különböző hamisításokkal kapcsolatban. - Hivatalból vezetheti a Dominium járműveit, nem? Engedélye van hozzá, a munkájához használhatja, ezért gyártani, hamisítani, ide végképp semmit sem kell. Viszont! - mutatóujj a magasban. - Cromwell-t és a kellemetlen kérdéseit meg kell kerülnünk, gyakorlatilag be kell neki magyarázni az én Imperium-i kimagyarázásomat: a feladat egy tutibiztos alibit gyártani és arra figyelni, hogy ne hangoskodjunk túlságosan a Városban, ahol hivatalosan nem is szabadna tartózkodnunk, ha a kutatást vesszük alapul, mint hivatalos ok. - magyarázom, miután a zsákot felnyalábolom, a viccet elsütöm és karomat is felajánlom, hogy vezessen utunkon. Persze nem feledkezem meg arról sem, hogy a kissé felbőszített társam kérésének megfelelően szinte már tyúklépésben haladjak arra a helyre, ahol talán McG már szobrot is állított nekem. - A titokszobájában elárulok mindent, ha megbocsátja az iménti viccemet. - szemöldökugráltatós-rejtélyes-Denisovos táncba hívásra nem lehet nemet mondani és ismerem már annyira a mellettem tipegőt, hogy tudjam, egy névért és egy kis sztoriért cserébe már el is felejti az előbbi ugratásomat.
*Denisov és a visszakérdezései. Most komolyan gondolta, hogy belém tud kötni? Ránézek, jelentőségteljesen. Naná, hogy tudom melyik süti finomabb a másiknál. Több szempont alapján is fel tudom állítani a sorrendet, attól függően, hogy ki kínálja nekem. Bár sok sütit eddig nem ettem, de ha ismerem az embert, pontosan tudom melyik süti lenne jobb a másiknál, de ebbe a titokba nem avatom be Denisovot, viszont én igényt tartok az ő összes titkára, melyeket úgy őriz mint Jenkins a magáét. Erre persze nem tud mit válaszolni. Tudtam én! Ami az új nevemet illeti, tetszik már csak azért is, mert pont olyan rövid mint az eredeti – hajlamos vagyok a Moort eredetinek és a magaménak érezni – és a hangzása is hasonló, tutira nem felejtem el. Még jó, hogy az a régi földi jótét lélek nem egy több szótagos névvel és kacifántos kiejtéssel rendelkezik. Na persze, tutira jól megtervezett volt a névválasztása, hogy a nép könnyebben megjegyezze. Pacsi Hood! Mielőtt még mélyebben belemerülnénk a rövidített elnevezések titkosított közlésébe és a folyosói sétába, némi ajánlatot teszek Denisovnak a velem való eredményes együttműködés megvalósulásához. Konkrétan, hogy járjon lassabban és velem messzebb ér, egyébként nélkülem lesz kénytelen működni…nélkülem meg nehezebb vagy lehetetlen. * -Robin Hood pasi volt, neki nem kellett magas sarkú. Én így vagyok vagány. *Közlöm az álláspontomat, de persze ha lemegyünk a Perdára, lecserélem a kedvenc cipőmet, mert nem szeretném ha kitörne a sarka a jelenlegi terepviszonyok között. Természetesen a szerenádra is igényt tartok, már csak azért is, mert megemlítette. Eszem bogában sem volt ilyesmi, de minden jó ötletre lecsapok. * -Érzelmi töltet? Hát imád engem Denisov, ez nem elég érzelmi töltet? Szerintem kitesz egy kisebb bombát. *Ha nemet mond, megsértődöm, látványosan és nem valóságosan, ellenkező esetben fülig érő mosolyt kap tőlem, abból a „na ugye” fajtából. Fűszoknya és ágyékkötő. Denisov öregebb mint gondoltam. Nem kétlem, hogy hordtak ilyet az emberek hajdanán – hú de költői vagyok – a Földön, na de mikor?? Ez a gondolta, ne meg, hogy elképzelem a két ruhadarabot….izét, Denisovon mind a kettőt, nem kis derültségre ad okot, amikor rákérdez, még jobban nevetek, és némi elégedettséget érzek amiért Denisov _vigyorog_. Na, ilyet se látni túl sűrűn, de az én érdemem. Majdhogynem könnyek között csacsogom el a gondolataimat és közben végignézek rajta, lelki szemeim előtt most is látom Denisov izmos vádliját, kockahasát és a kettő között a fűszoknyát.* -Eszehembehe juhotott…a fűhűszohoknyaha alatt milyen szahabahadohon….himbáhálóhózhat. *És természetesen mutatom is a kezemmel, lengetem jobbra-balra. Borzasztó, hogy milyen szabad gondolkodásom van ezen a téren. Tovább nevetek, közben azért elmerengek már azon is, hogyan juthatnánk le a Perdára teljes inkognitóban, Denisov azonban véget vet a derültségemnek is és az eszmefuttatásomnak is. Na meg a léptek, hát azok is megtorpannak, majd` orra nem bukok ahogy a folyosó padlójába gyökereztetem a lábaimat. * -Álljon meg a menet…..nem kell, értem….viszont, na bökje ki….ááááá! Csak ennyi? Érezze elintézettnek. *Raven csináld ezt, Raven csináld azt és nem kell tudnod semmit. Oké, meglesz ennek a böjtje vagy mije. * -Jó vicc volt egyébként, imádom a humorát, gondolom a titokszobában megmutatja azt is mi lapul a táskácskájában. *Belekarolok, de csak azért, hogy kénytelen legyen aprókat lépni. *-Hagy majd átöltözni? Lesz annyi időm, ugye? Mert nem szeretnék tűsarkúban menni a susnyásban, nem mellesleg vezetni sem könnyű és topánban, viszont a hétköznapokon nagy szolgálatot tesz. Tudta, hogy a magas sarok viselése 25%-al megnöveli a fenék domborulatát? Nem hiszi? Nézze csak meg! *Kikarolok belőle, megállítom, hogy ne menjen tovább, majd ellejtek előtte pár lépést, csípőringatva. Végül visszafordulok felé, kérdőn pislogva.* -Na, látta? Ugyehogyugye? Nézze csak meg milyen amikor bakancsban trappolok. Majd meglátja a különbséget, borzalom! *Azzal megjátszott elszörnyedéssel az arcomon, elindulok tovább tipegve a titokszobává avanzsált kuckó felé, mely majdnem mása a dominiuminak, csak kisebb. Hogy Denisov hogy fog oda beférni, nem tudom. Majd összehajtogatom.*
Kétségkívül rokonlelkek Moor és Hood, még akkor is, ha konkrétan világok választják el őket egymástól, mert van, ami az évszázadok alatt sem változik, és amiért ma is nagy szükség van a Raven Hood-okra. A hősök jönnek mennek az idők folyamán és ahogy telnek a századok úgy változik minden. A klasszikus zöld vászonruhát a sólyomtollas csákósapkával valami szintetikus, bőrszerű, testhez simuló anyag váltja, a fejre szkafander kerül, és íj helyett PDA-t használ a kor Hood-ja. Ja és többet csacsog meg sikít, mint a régi, persze utóbbit csak és kizárólag akkor, ha szükségszerű, mert tömegoszlató és halálos fegyverként is használható. - Ó értem, szóval ez amolyan kultikus tárgy, amiből a vagányságot eredezteti, értem. Nos, akkor vigyázzon rá, nehogy egyszer a kabinjában hagyja, mert akkor oda lesz az ereje. - elnézve a Tizedes tipegését, minden egyes lépésénél azt hiszem, hogy "na majd most töri ki a bokáját", de aztán mégsem, pedig olykor-olykor csúnyán bicsaklásnak indul a bokája… vagy mégsem, lehet csak simán férfiból vagyok és rosszul látom, plusz nem értek hozzá. - Persze, hogy imádom, de ez az imádás egy tömegpusztítót fegyverhez elegendő, nem pedig egy szerenádhoz. Ahhoz másfajta töltet kell, olyan, ami jelen pillanatban nincsen meg. - ezzel a válaszommal talán benevezhetek az "adok is meg nem" is versenyre, mert hiszen magasztaltam is egy mini bombához képest, meg hát nem is tettem szerenád-kompatibilissé a kisasszonyt. - Rosszul mutatja, mert pont a másik irányba kezdődik a himbálózás. - mutatom szélesen vigyorogva és egyben ki is javítom Raven-t, mind szóban, mind pedig activity-ben, mert azért a töklengető mutatványnak eredendően nagyobb tudora vagyok. - Nagyszerű, pontosan ilyen választ vártam. - ha lenne nálam egy szivar, már rá is gyújtanék és elégedetten tenném hozzá az "imádom, ha egy terv sikerül" védjegyet, de nincsen nálam pöfékelni való és még nagyon ünnepelni sincs mit, ezért elégedjünk most meg egy biccentéssel, amivel elismerem a járműszerzés felé tett erőfeszítéseit. - Mesélje majd el, hogy itt az űrben miképp zajlik a vezetői oktatás. - kíváncsivá tett az meg aztán még inkább, hogy vajon milyen stílusban vezet, vajon tényleg annyira vagányul tapossa a gázpedált mint ahogyan azt állítja? A titokszoba felé közelítve megállítanak, én meg megtorpanok, mert nem számítok erre a privát show-ra, ami néminemű gömbölyded formaelemzést kíván a részemről. Kissé oldalra fordítom a fejemet, hogy az aranymetszés arányainak megfelelően tudjam felmérni, illetve tanulmányozni az előttem kerekedő idomokat, majd pár másodpercnyi vizsgálódást követően csak ennyit szólok: - Van az 30% is! - hozzáértő kijelentésem bővebb magyarázatot nem kíván, szemem nem csal, a magas sarok valóban karcsúsítja a formát, de higgyenek inkább a férfi szemnek, mint a ki tudja milyen alapokon nyugvó tanulmánynak.
*Nincsen Raven tűsarkú nélkül? Mondjuk ez azért így, ebben a formában nem igaz, hiszen éppen a Perdára készülök nélküle, mert ugye vele…vagy abban, nem igazán ésszerű akciózni. Azért rábólintok, hogy igen, mert az én cipőim mind kultikus tárgyak ha rajtam vannak. * -Nagyon kultikus. *Azt azért nem mondom, hogy vigyázzon magára meg a füleire, ha egyszer épp az ő társaságában törik ki a sarka, mert tutira meg fog süketülni. De akkor is imádni fog, csak másképp. Ez a másképp kiütközik a szerenádhoz fűződő kapcsolatunk jellemzésében is, bár nagyon nem vagyok tisztában, hogy régen mire használták a szerenádot, azt azért sejtem, hogy a széptevéshez volt köze, de nekem már az is széptevés Denisovtól, hogy olykor elvigyorogja magát. Mert nála ezt elérni nehezebb mint Jenkinsnél. * -Értem, Mr. Neszesemmi Fogdmegjól. Jelen pillanatban nincs meg? Mert nem jelen pillanatban meg lesz? A frászt hozza rám Denisov. *Szemet forgatok, csak úgy a miheztartás végett. Azt hiszem mi így vagyunk világrengető páros, csak még nem jutottunk el a rengetésig, de ezen is változtatunk majd. Az sem tántorít el a tervezett akciótól, hogy eddig még nem sikerült picit sem rengetni, még csak rezegtetni sem, de valószínűleg azért, mert volt egy gyenge láncszemünk. A három nem jött be, a kettővel már van esélyünk. A Búfelejtő is megteszi a magáét, nem csak nálam. Egy picit eltérülünk a fűszoknya rendeletetési működése felé, és mivel elég gyakran vizuális típus vagyok, fergetegesre sikerül a bemutató, másrészt, megtudok egy aprócska titkot Denisovról, egy kis személyes információt, amit érzésem szerint még párszor érinteni fogunk...legalábbis szóban. Mindenképpen szóban.* -Ó, a másik irányba. Értem, nem fogom eltéveszteni legközelebb. *Hogy éreztessem is mennyire célt ért a kijavítása, menet közben lábat váltok, mintha a lépéseihez igazodnék, de azokhoz nem lehet. A kívánságaihoz annál inkább, így megnyugtatom, hogy a Perdára való lejutása máris elintézettnek tekinthető, az ezzel való nem lebukást viszont nem tudom garantálni, főleg ha a holdon lebukunk. De ne szaladjunk ennyire előre, nem egészséges. * -Beül, elindítja és vezeti. Ennyi, nem bonyolult, magának is menne. *Röviden vázolom a kérdésére a saját vezetői oktatásomat, emlékezve Simon hadnagyra és az Orkánszigetre való utunkra. Elképzelve milyen lesz a miénk a Városban, azt hiszem nekem mégis a terepvezetés a kedvencem. Sokkal izgalmasabb mikor egy fa jön velem szemben, mint egy ugrabugráló ember…mint például az őr a kapuban. Na azok nagyon tudnak ugrálni. Kettősünk egymáshoz csiszolódását mi sem bizonyítja jobban, hogy cirka fél perc múlva már a tudományos alapokon nyugvó bizonyítékokat elemezzük ki szemmérték alapján, és arra az eredményre jutunk, hogy a tudósok tévednek. 5 %-kal. Vigyorogva veszem tudomásul az igazam, majd visszakarolok Denisovba , hogy a titokszobájához vezessen. Ez mennyire izgalmas! Imádom a titkokat….*
Bárhogy próbálok is szabadulni ettől a hajótól, az újra és újra visszatalál hozzám, valamilyen úton, módon. Meglehet, hogy csak a paranoiám beszél belőlem és ez az egész nem más, mint a véletlenek műve. Végül is kevesen vagyunk, kevesen éltük túl a Földet, még kevesebben szolgálunk a flottánál, vagy épp a hadseregnél. Az ilyes fajta véletlenek természetesek is lehetnének. Ha hinnék a véletlenekben. Kár, hogy nem teszem. Ajkaim elhúzom, ahogy fellépdelek az Imperium rámpáján. Nem igazán fognak el érzelmek, szerencsémre a nosztalgia is messzire kerül. Ennyire még nem zápult meg az elmém, melynek rettentő hálás vagyok. A régről ismerős folyosókat rovom. Ahogy várható volt senki sincs itt, a legtöbb katona ilyenkor hazatér a családjához, mintha a régi időket élném. Ennyit a nosztalgiáról. Talán én voltam az egyetlen, aki nem élt azzal a lehetőséggel, hogy hazatérjen a férjéhez, aki mindig talált valami kifogást, a munkára hivatkozva, hogy ne kelljen hazamennem. Haza, mintha az otthonom lehetne, bármelyik hely is. Igazából sose éreztem egyiket sem otthonomnak. Ám ez lényegtelen is, ebből a szempontból. A forrásom irányított ide. Egy újabb felébredőhöz. Mintha egyre több alvót ébresztenének fel az utóbbi időben, bár ez nem is csoda. A perdai háború okozta vírusok megtizedelték a társadalmunkat, az utánpótlás pedig elkerülhetetlen. Amit viszont a forrásom említett, hogy az egyik új ébredő a földön is pilóta volt és vezetett titánokat. A hasonló kérdésekkel az egykori admirálist kerestem volna fel, ám erre már nem lehet többé lehetőségem. Szükségem van egy szakértelemmel bíró emberrel, kinek ki tudom kérni a véleményét. Az utóbbi időben egyre többször fogan meg a fejembe, hogy miként lehetne ütőképesebbé tenni a titánokat, egyben jobban vezethetővé is. Kevesen szakosodnak a vezetésükhöz, pedig az egyik legjobb harci eszközünk. Több kadétot kellene bevonzani, a legtöbb mégsem találja meg a helyét bennük és az egyik okuk, hogy nehezükre esik vezetni. Pedig annyira nem bonyolult épp csak az agyunkban kellene átállnia, hogy elég csak gondolni arra, hogy lépünk nem is kell megtenni. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. Ám a kezdetek, kezdetén ezzel mégsem volt probléma. Határozott léptekkel járom körbe a hajót, hogy megtaláljam a férfit. A kezembe tartott PDA-mról olvasom le a nevét, memorizálom arcának vonásait. Hajam szokatlanul most kiengedve van, öltözetem sem annyira katonás, mint egyéb esetben. Puhulok. De ezzel ráérek később is foglalkozni. A társalgó mellett elhaladva zajt hallok bentről. Hirtelen fékezek le előtte, kezem a panelra helyezem… Azt hittem, hogy nem fog beengedni, legutóbbi látogatásom óta és láss csodát. Az ajtó halkan szisszenve nyílik ki előttem, ahol épp… - F8T… - sóhajtok egyet, ahogy látom, hogy az apró kuka méretű guruló robot az egyik széket tologatja maga előtt, feje tetején egy gőzölgő bögrényi kávé. Érzékelője pirosan világít, ahogy éktelenül prüttyög. Nem sok kell ahhoz, hogy rájöjjek, hogy mi bántja. Pár lépéssel a meghibásodást jelző kávéfőzőhöz lépek. - Tudhatnád, hogy alkalomadtán eljátssza – a vizes tartályt kiveszem belőle, friss vizet engedek bele. A hűséges, bolond robot máris hálás hangnemre vált, ami csak azt jelenti nála, hogy pittyegése nem olyan éles, halkabb. - Keresek egy férfit, nemrég jött a hajóra – felelem neki és felé mutatom a PDA-m, a férfi arcával – Lucas Morison, tudod, hogy hol találom? – szemöldököm kérdőn felvonva tekintek le a robotra, a tartályt pedig addig nem teszem vissza a helyére. Ismerem már, mint a rosszpénzt, tudom, hogy rögtön szélnek is megy, ahogy megkapja, amit akar…
Nagyjából húsz perce lehet itt, és még mindig élvezi a forró zuhany hatását. Ellazult, az izmai kezdenek kiengedni. Hajnali edzést tartott magának, olyankor kevesen látogatják az edzőtermeket, ami azt illeti ma éppen egyedül volt. Kipróbálta az új módit, a bátrabbaknak ajánlott görtalpas edzést. Az első tíz perc főleg arról szólt, hogy mennyit tud vele menni, mielőtt elesne, vagy meg kéne kapaszkodnia valamiben. Miután nagyjából behatárolta a határait a cipővel kapcsolatban, nagyjából közepesre állította a sebességét az ő mércéjén, és úgy kezdett bele az edzésbe. Főleg ügyességi dolgokat gyakorolt vele, de így is pont elég fárasztó volt neki, hogy a következő negyed órát a zuhany alatt élvezze ki. Magára engedte a vízkészlet felét, persze ezen csak magában viccelődött, elég baj lenne, ha csak annyi vizük lehetne. Végül felöltözött és elindult a társalgóba, mivel ma éppen kimenője volt. Ritka dolog ez itt, ki kell használni, és a társalgó nagyszerű hely ahhoz, hogy megismerje az itt élőket. Ugye eddig főleg a hangárt és környékét látta, na meg egyszer utazott az űrben egy rövid időt, de azon kívül és a kabinja szűk falain kívül nem nagyon látott embert. Talán egy kis lazítás jót fog tenni, de legjobban arra vágyik, hogy a Perdán töltsön nagyobb időt. Nagyon jó lenne, ha a Gray húg nyomai oda vezetnének, sokkal szívesebb lenne lent, mint fent, még akkor is, ha nem a Földről van szó és sok betegséget elkaphat. Itt azért eléggé be van zárva, ami nem az embereknek lett kitalálva még akkor sem, ha a kabinokon kívül a tervezők figyeltek arra, hogy nagy legyen a közösségi terek mérete, senki se érezze magát bezárva. Mégis, ők nem éltek már, vagy ha igen, biztosan rájöttek, hogy azok, akik a Földön többet éltek máshogy gondolják ezt. Ő fegyelmezett, de azért néha már rá is kezd rácsukódni az az érzet, hogy be van zárva valahová. Szerencsére a múltkori kis kiruccanás enyhített ezen, tehát, ha megint ezt érzi, majd Malinor hadnaggyal megbeszéli, biztosan bele fog menni egy újabb pilótakör engedélyezésébe. Nos, egyelőre jól van, és egy kávé felett üldögél, kifelé bámulva. Talán az ablaknál ülők nem annyira örülnek ennek, de Lucas keresztül néz rajtuk, kifelé bámul az űrbe. Végül csak elkezdi megfigyelni a szintén pihenőidejüket töltő legénység idetévedt részét. A kis robot pedig szorgalmasan szolgálja ki őket, ahogy korábban már vele is megtette. Egy meghitten összebújó párt figyel éppen, amikor megüti a fülét a neve. Arrafelé fordul, a kis robot egy nő társaságában „beszélget”, ha a pittyegést lehet annak nevetni. Mivel a kis robot „nem válaszol” felemelkedik a helyéről, és odalép a nőhöz. - Morisont keresi, jól hallottam? – néz a nőre érdeklődően, és közben megfigyeli azt. Szeretne egy kicsit beszélgetni, hogy jobban megismerje az itteni legénység morálját és szokásait, amikor eltávon vannak. A katonai fegyelmet már nagyjából látta, azzal elégedett. A sima beszélgetésre egyelőre egyszer került sor Moor kisasszonnyal. Nos, azt sem nevezheti szokványosnak. - Én vagyok Morison, így megtalálta – mutat a kiírásra a mellkasán. – Talán leülhetnénk, ha van kedve hozzá, még szabad az asztalom – invitálja a nőt, és közben ártatlanul figyeli a másikat. Remélhetőleg a nő igent mond, és belekezdhetnek, amiért jött. Roppant kíváncsi, hogy miért keresi már a második idegen nő pont őt.
A hajó egy elkülönített része, ahol a magasabb rangú (zászlós és felette) tisztek pihenhetnek meg, beosztásuk ideje alatt vagy azon kívül. Ide ténylegesen pihenni jönnek, így az űrhajó alap, kellemes dorombolásán kívül más zaj nem hallatszódik be. A belépés itt csak ujjlenyomat-olvasóval történik, így biztosítva, hogy tényleg csak a tisztek jöhessenek be. 
Társalgó: Az Imperium legközkedveltebb helyisége. A műszakjukon kívüli flotta-tagok itt gyűlnek össze különböző társas események gyanánt. Van, hogy csak beszélgetnek, előfordul, hogy egyszerűbb kártya-, vagy egyéb virtuális játékokkal is szórakoztatják magukat, melyeket a táblagépükön tudnak elérni. 
