Jó szokásom az, hogy mindig, mindenhova időben odaérek, így ma is így tettem. Mégse unatkozom egy pillanatig se, amíg a Dokit várom, mivel lefoglal a csodálatos látvány, mely elém tárul. Most nem a végtelen űrt látom, hanem a Perdát, mely innen nézve egészen parányi. Pedig milyen hatalmas valójában! Azért észreveszem ám, amikor új ember lép be a kantinba, így tekintetem felé vetül, majd ajkamra mosoly költözik, amikor felismerem az érkezőben Shane-t. Egyáltalán nem ismerem a férfit, de ezen ideje változtatnunk. Olykor a hirtelen ötletek a legjobbak, így remélem, hogy nem fogom megbánni a meghívást. Végigkísérem tekintetemmel útját, majd amikor rangomon szólít, rögtön kijavítom. - Csak Samantha. Most nem vagyunk szolgálatban. - én legalábbis nem látom okát annak, hogy meghúzzuk azt a határt most is. Amikor helyet foglal, az egyik sört felé csúsztatom, és érezheti rajta, hogy még hideg, tehát bizonyára megfelelő lesz a hőmérséklete akkor is, amikor fogyasztja. De nem tagadhatja le a szakmáját, így kezemre pillantok, majd vissza a velem szemben ülőre. - A karom jól, de engem egyre jobban zavar, hogy nem tehetem a dolgomat. De megnyugtatom, szót fogadtam Önnek. - vigyorodom el, végül óvatosan kinyitom az üvegem, majd ez után koccintásra emelem. - Egs! - iszom is belőle, és remélem, hogy Shane is kedveli a világos sört, majd ez után kezdek bele ebbe a bizonyos ismerkedésbe. Remélem nem lesz kellemetlen és gördülékenyen fog menni, max ha nem, akkor a sörök elfogyasztása után elköszönünk egymástól. - Bár egy hajón szolgálunk, de nem sokat tudok magáról. Meséljen. Miért lett orvos, mi a hobbija? - tudnám még kérdésekkel bombázni, de nem szeretném, ha kihallgatáshoz hasonlítana ez a találkozás, így teret engedek neki, hogy arról beszéljen, amiről szeretne.
Néma, tulajdonképpen minden cifrától mentes áh-ra formálódik a képem. Tulajdonképpen jogos, valóban nem vagyunk szolgálatban jelenleg. - Ez esetben, Samantha. - Furának hat, de messze nem esik nehezemre csak így csupaszon megszólítani. Ő kérte. Egy apróbb biccentés kíséretében veszem tudomásul a figyelmem felhívását és leülök vele szemben. Nem teszem hozzá, hogy hasonlóképpen járhat el ő maga is, amikor szeretne meg- vagy a nevemen szólítani, feltételezem, hogy nem szükségszerű, már amúgy is így van. Az átcsúsztatott sört köszönettel veszem át és a hideg üveg kellemes érzete fogad. Könnyed mozdulattal pattintom le a tetejét, az érdeklődésem pedig zsigeri, nem csupán a beosztásom idejére esküdtem fel, természetes módon következik. Apróbb bólintással hallgatom a beszámolót, azt pedig a bajszom alatt megjelenő apróbb, szusszanással egybekötött félmosoly jelzi, vettem a lapot. - Nagyon helyes. Bár többen követnék ezt a példát. - Nem ő az egyetlen, aki esetleg nehezen tudja betartani az orvosi utasításokat, véleményezést. Sőt, tapasztalatom szerint eléggé gyakori az arra való fittyet hányás. Csak tudnám honnan ez a sztahanovista szemlélet ennyi emberben… A keserű lébe eddig nem ittam bele. A gesztust persze viszonozom és emelem az üveget, hogy a nyakánál összekoccanjon a nála lévővel. - Szintén. - Biccentek apróbbat és a példáját követve nyelek a világos alkoholból. Kifejezetten jól esik a hűs-kesernyés ízkombináció, ahogy legördül a torkomon. Azonban az üveg alja hamar visszakerül kisebb koccanással kísérve az asztallap sima felületére. - Egyből a közepébe, huh?! - Könnyed félmosoly húzódik a szám sarkába. Nem bánom a kérdést, de tény, hogy nagyon régen nem kellett már ehhez hasonlót megválaszoljak. Hirtelen egyáltalán nem is tűnik annyira könnyűnek. - Nem tudom mennyire lett volna más választási lehetőségem annak idején. Ne értsen félre, elégedett vagyok teljes mértékben a hivatásommal és mindazzal, amit eddig elértem a szakterületemen, de tény, hogy a környezet, amelyben felnőttem, adta magát a pályaválasztás során. Az pedig csak jól jött, hogy érzékem is akadt hozzá. Ami pedig a hobbit illeti... - Önkéntelenül nyúlok a fülem mögé, a tarkómhoz, megvakarva az üstökömet azon a területen. - Jó ideje most már orvosi eszközök fejlesztésén dolgozom. Tudom, munkamániás vagyok. - Nem tagadom, ugyanabba a gödörbe estem én is, ez van. Kissé megemelem a kezem ügyében lévő üveget, mielőtt azonban újabb kortyot küldenék az első után, ismét magamhoz ragadom a szót. - Most maga jön; mit csinál, amikor épp nem Vele foglalkozik? - Bökök a kezem ügyében tartottal egy aprót felfelé és körbe is, nüansznyi gesztussal, amely diszkrét visszafogottsága mellett elég egyértelműen a hajóra magára vonatkozik a nem nevesített megszemélyesítéssel. Végül pedig befejezem a megkezdett mozdulatot és újra belekortyolok a sörbe.
Őszintén szólva eléggé hirtelen ötlet volt, hogy elhívjam a Dokit egy sörözésre, de most már itt vagyunk, így mi gond lehet? Amikor felébresztettek és az Imperiumra kerültem, nagyon nehezen értettem szót az emberekkel, hiszen oly különbözőek voltak... A nagy részük itt született, a Dominiumon, és nem éreztem úgy, hogy befogadnának... hogy kedvelnének, de annak már jó pár éve és azóta minden megváltozott. Vagy csak én változtam meg. A fene tudja, de most már szívesen szolgálok itt és szeretnék mindenkit megismerni a flottából. Most nem vagyunk szolgálatban, így a távolságtartás se szükséges, legalábbis nem olyan szinten, mint általában, ez pedig bár mintha meglepné a férfit, de nem ellenzi. Finom mosollyal ajkamon biccentek felé, majd ha már rákérdez a kezemre, őszintén felelek. Vigyáztam rá, most már tényleg az a célom, hogy minél hamarabb rendbe jöjjön és ismét dolgozhassak. - Mindenki csak a kötelességét szeretnék elvégezni, azért nem tartják be. - védem meg a többieket, majd emelem az üveget, hogy koccinthassunk. Én az üveg alsó-oldalával szeretnék koccintani, de ahogy érzékelem, hogy Shane inkább a nyakával tenné ezt, módosítok a fogáson. Hmm, hát kinek hogy. Koccintunk, iszunk egy kortyot, én pedig már érdeklődöm is, de ahogy meghallom a megjegyzést, halkan felkuncogok. - Bocsánat, csak próbálkozom az ismerkedéssel. Nem terveztem forgatókönyvet, így próbálom elkerülni a "néma csend és nézzük egymás jeleneteket". De ha sok vagyok, állítson ám le. - inkább iszok is erre még egyet, miközben kényelmesen hátradőlök, tekintetem pedig a férfi arcára vetülnek. Raven ehhez jobban ért, Ő a jobb dumás kettőnk közül, de azért én is igyekszem ám. - És a Dominiumon született vagy a Földön? - kérdezek rá kíváncsian, és bár utána nézhettem volna, nem akartam. Szeretnék most tőle megtudni mindent magáról, amit megosztana velem. Figyelmesen hallgatom hát szavait, de a hobbinál széles mosoly jelenik meg arcomon. Még egy munkamániás! - Ne szabadkozzon, én is a szabadidőm nagy részét barkácsolással töltöm. Jó tudni, hogy az Imperium egyik orvosa ennyire elhivatott. Mindjárt nagyobb biztonságban érzem magam itt! - kacsintok felé, de azért akad nekem más hobbim is, viszont mindenbe nem avathatom be. Például abba a kis kütyübe se, ami a perdaiakkal való kommunikációt tenné lehetővé. Olyasmi, mint a chip, de mégis más... saját fejlesztés. De még van mit csiszolni rajta... nagyon is sok. - Szóval nekem az Imperium a nagy szerelmem, mindig leköt, nem hagy unatkozni... - nézek én is végig rajta, ami kicsit talán furcsán hangozhat, főleg úgy, hogy William McGrover kancellár eljegyzési gyűrűje virít az ujjamon. Nem sok választásom volt... van egy ilyen beosztású férfival szemben, de azért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy elkerüljem azt a házasságot. Gyűlölöm azt a férfit és nem kaphat meg! - De szeretnék majd több időt tölteni a Perdán és megismerni a holdat. Tudja, én a Földről származom és bár amikor ott éltem, már haldoklott, a Perda egyszerűen csodálatos. Eddig csak egyszer volt alkalmam lenézni és... még egyszer, amikor Jenkins kancellárral lezuhantunk, de szeretnék valamikor teljes nyugalomban pár napot eltölteni ott. Bár ez inkább álomnak hangzik... hmm... - túl nagy álomnak. A lezuhanásra egyébként már pozitívan emlékszem vissza, még akkor is, hogyha meglőttek, és akkor is, hogyha haragszom a kancellárra. Bármennyire is szeretném, képtelen vagyok utálni Callumot. - Ön is járt már a holdon? - újabb kérdéssel támadom be szegényt, de max leállít, ha sok leszek neki. A sör meg persze időnként fogy, de inkább kis kortyokban fogyasztom, ez miatt pedig egyáltalán nem gyorsan. Nálam egy sör jó háromnegyed óráig is kitart, kivéve, ha az ivó-partnerem máshogy szeretné, akkor rá tudom venni magam a gyorsabb vagy épp a lassabb fogyasztásra is ám.
- Igen, persze. - Bólintok apróbbat, pedig órákig képes lennék beszélni arról – és nem csupán légből kapott gondolatokra alapozva – mennyire szembe megy mindenki a céljával, ha nem tartja be az orvosi utasításokat. Kívülállóként könnyű azt gondolni, mi orvosok minden esetben túl óvatoskodunk mindent. Holott nagyon is nagy mennyiségű tudásra, tapasztalatra, gyakorlatra és esettanulmányra alapozódik a szakvéleményünk megalkotása. Egyáltalán nem hasra ütésszerűen alkotunk diagnózist és állapítunk meg biztonságos időt a felépülésre. Mert a komplikációkkal is nekünk kell számolni, a hosszútávon fellépő problémákról nem is beszélve. (Bár együtt élni nem vagy lelkiismerettől függően részben csak.) Ha valaki szerencsés – mert ez tényleg egyénre szabva más és más tud lenni – akkor az orvos csak túl aggódta. Ha viszont a kevésbé kedvező szórásba esett, akkor meg nem figyelmeztettük kellőképpen és ezek csak a leglebutítottabb verziók. Varázsgömbje pedig egyikünknek sincs, hogy előre tudjuk, ki az, aki az átlagon kívül esik így vagy úgy. A koccintás kapcsán eszembe sem jut, hogy nyakatekertebb is lehet az egyszerűnél, automatikusan emelem, de persze feltűnik, a hadnagy valami másra gondolt volna először. Inkább megállítom a mozdulatot a levegőben és hagyom, hadd fejezze be úgy, ahogy szeretné. Nekem tulajdonképpen mindegy. Röviden megrázom az üstökömet, ahogy visszakerül a sör az asztallapra. - Nincs miért elnézését kérjen. Egyáltalán nem tartom „sok”nak a kérdést vagy magát, ne értsen félre. Szívesen válaszolok rá. - Amilyen könnyedek a szavaim, éppen olyan könnyed a hangulatom is. Valóban semmiféle problémába nem ütköztünk, csak régen nem kellett már ezt megválaszolnom, ennyiről van szó. Ennek ellenére a szavak viszonylag gyorsan tolulnak a nyelvemre, messze gyorsabban, mint azt elsőre gondoltam volna. - Igazából itt születtem, ezen a hajón. - A pillantásom egy szekundumnyi időre megint az Imperium belső részeire vándorolnak, mielőtt a beszélgetőpartneremre találnának vissza. - A szüleim, mindketten itt teljesítettek szolgálatot és későbbre vártak, úgy volt, az anyám visszatér a Dominiumra addigra. Hát… ők terveztek, én végeztem. - Vonom meg enyhén a vállaimat. Konkrétan semmiféle nehézséget nem okoz erre a kérdésre sem válaszolnom és bár rövidre zárhattam volna annyival, hogy itt láttam meg a neonfényű napvilágot, beszélgetést folytatni könnyebb úgy, ha nem a legrövidebb és -velősebb formához nyúlok először. A kérdést nem dobom vissza, mert az orvosi aktáját olvastam és abban szerepel az ébresztésének időpontja a születési adatokkal együtt. - Milyen volt ébredni? - Na nem a fiziológiai szegmensekre gondolok elsősorban, azok előttem is ismeretesek, a személyes tapasztalok viszont lehetnek eltérőek. Már, ha egyáltalán szívesen beszélne róluk, mert értelemszerűen nem muszáj, ha nem akarja. Tiszteletben tartanám. - Örülök, ha így van. - Eresztek meg egy szélesebb és könnyed ívű mosolyt felé a kacsintását honorálva. - Egyszerűen csak szeretem magam lekötni a szabadidőmben. - Úgysincs más választásom, mint itt lenni, akkor is, úgy pedig az idő teljen értelmesen. Nem mintha egyébként bármi okom lenne a panaszra, mert bár nyilván hiányzik a családom, alapvetően szeretek a flottánál szolgálatot teljesíteni. A munkámmal, beosztásommal szintúgy ugyanez a helyzet. - Sejtem, hogy azért nem lehet egyszerű eset, de, ahogy ön is, én is örvendve hallom, hogy ennyire fontos magának. „Mindjárt nagyobb biztonságban érzem magam itt!” - Bízom abban, hogy nem veszi rossz néven, amiért kölcsönzöm a szavait, de jelenleg nagyon egyet tudok érteni és együtt érezni azzal, ami az általa megfogalmazott gondolat mögött húzódik. A Perdával kapcsolatos eszmefuttatása közben apróbbakat bólintok. Én nem ismertem a Földet, nem úgy, mint ő vagy, aki ott született, de ami azt illeti, ugyanannyira foglalkoztat engem is ez az égitest. - Hasonlóan vagyok én is. A természeti értékei kétségen felül állnak, de megvallom, engem a gyógyítóik tudása foglalkoztat különösképpen. - Meg még egy csomó minden más is, de azokat nem tartom fontosnak arra, hogy most és itt megemlítsem. Talán majd egy más alkalommal, ha úgy alakul. Azt, hogy részéről mennyire álom vagy sem, amit felvázolt, nem tudom megállapítani. Gondolom idővel majd elválik, bár arról én lehet nem fogok már értesülni. Nem is kell tulajdonképpen. - Ahm, igen, volt már szerencsém és hasonlóan lenyűgözőnek találtam. A lakosait nem különben. - Az évekkel ezelőtt történtekre tekintettel is. Azt viszont nem részletezném miért jártam ott. A sört lassan iszogatom, nem sietek sehová, de időkorláthoz még nem kötöttem a sebességet. Amikor jól esik, nyelek belőle. Bár azt nem szeretem, amikor felmelegszik, megváltozik tőle az íze szerintem. - Mit csinált, már úgy értem mivel foglalkozott, mielőtt az Alvó programba került? - Igazság szerint elég biztonságos kérdésnek érzem azt annak a mezsgyéjén, amit illenék és amit nem megkérdezni egy kötetlennek kikiáltott estén egy rangban felettem állótól. De őszintén… fogalmam sincs, hogy végül mennyire veszi majd jó néven vagy sem. Gondolom erre hamarosan amúgy is választ kapok majd.
Meglehet, hogy az orvosi vizsgálat után elhamarkodott döntés volt Shanet elhívni egy közös sörözgetésre, de mégse bánom. Persze nem vagyok olyan jó az ilyen impros beszélgetésekben, mint Raven, de azért talán menni fog. Az üvegek koccintása kezdetben már problémás, mivel mindketten máshogy gondoljuk összeérinteni őket, de amikor a zászlós korrigál, elmosolyodva koccintatom össze őket, majd iszom az italomból pár kortyot. Ez után jöhetnek hát a kérdéseim. - Ezen a hajón? Nem semmi! - igen, ez már rögtön meglep. Persze kellően felszerelt, lehetséges itt szülni, mégse hallottam még soha ilyenről. Összeraktam egyébként a képet arról, hogy a szülei itt szolgáltak, így most csak mosolygok, miközben megcsóválom némileg a fejem. - Akkor azt hiszem egyértelmű volt, hogy a flottához kerüljön, mégis csak ez a szülőhelye. - na annyira nem volt egyértelmű, de... valahol mégis jól jött ez ki. A mosolyom próbálom megtartani, de érezhetően nem marad az igazi, amikor az ébresztésemre kérdez rá. Iszom is a válasz előtt egy kortyot, miközben azon agyalok, hogy vajon mennyire lehetek őszinte hozzá? Végül úgy döntök, hogy részben leszek csak az. - Azt hittem, hogy amikor kinyitom a szemem, már egy másik bolygón fogok ébredni, amit benépesítünk, helyette az űrben ébredtem, és akkor még a Perdán se jártunk. Nagyon... furcsa volt és nehéz volt megszoknom ezt a környezetet, a mesterséges fényeket, a levegőt... mindent. - kis szünet, megköszörülöm a torkom, még egy korty sör. - De főleg az embereket és az új törvényeket, amelyeket bevezettek. - nem békéltem meg mindegyikkel, de ezt most inkább lenyelem. Nem lehetek ennyire őszinte, mert még veszélyes lenne rám nézve, tudom jól, de ha Shane jó emberismerő, akkor feltűnik neki, hogy akadnak kimondatlan dolgok, negatív érzések még bennem. - De mint látja, megtaláltam a helyem. - fogjuk rá. Szereztem barátokat, de sajnálatos módon a házassággal kapcsolatos türelmi időmet már régen túlléptem és a reményem is meghalt, hogy jobb férjem lehet. De hogy pont William... Jobb is, hogy a téma tovább halad, méghozzá a hobbijainkra, mely megegyezi gyakorlatilag a munkánkkal is. Mindketten rendkívül elhivatottak vagyunk úgy tűnik. - Igen, én is így gondolom. Eleget aludtam, most már hasznosan akarom tölteni az időmet. - azért 50 év hibernálás rendkívül hosszú idő és nem is feküdnék vissza a kapszulába. Ki tudja, hogy akkor milyen világ várna rám, ha ismét kinyitnám a szememet. Inkább próbálok a mostanin segíteni... változtatni, egyelőre normális keretek között. Mert a változásra kétségtelenül szükség van. Elmosolyodom a férfi ismétlő szavain, egyáltalán nem veszem rossz néven, hogy engem "utánoz", inkább jópofának tartom. - Szeretem a kihívásokat, az Imperium pedig csodálatos hajó. Nagyon jó érzés rajta dolgozni. - egy rövid időre kellett csak elhagynom, amióta felébresztettek. William áthelyeztetett néhány hónapra a Valkűrre, de nem bánom, hogy már nem ott szolgálok. Hiányzott ez a hely és az emberek, de legalább a kancellár is megmutathatta a hatalmát, hogy amit Ő akar, azt bizony elintézi. Térjünk viszont át inkább a Perdára, az semlegesebb és kellemesebb téma. - Egy orvostól ezt nem meglepő hallani. Én is szívesen megismernék egy perdait, sokat hallottam már a képességeikről és a népükről. - és sokat olvastam is utánuk természetesen. Amikor ott voltam a holdon, akkor inkább a természetre figyeltem és egyetlen egyszer akadtam csak össze a másik nép képviselőjével... a merényletnél. De arról most hallgatok, nem mennék bele az ott történtekbe, főleg, hogy halállal végződött. Jenkins kancellár hidegvérrel húzta meg a ravaszt és vette el a perdai életét. De vajon mit mondhatott neki a halála előtt? Sajnos nem értettem. Mindenesetre egy békésebb lakóval beszélgetnék, aki nem fog rám fegyvert vagy nem éppen ellenem használja az erejét. A múltammal kapcsolatos kérdés repít vissza a jelenbe, és láthatja rajtam, hogy egyáltalán nem zavar a kérdése, mivel rögtön választ is kap. - Gépészmérnök voltam már a Földön is. Nem véletlenül kerültem be az Alvó programba, a teljesítményem kiemelkedő volt... - kicsit hezitálok a folytatás előtt, iszom egy kortyot, majd végül csak kimondom azt, amit talán nem lenne szabad, hiszen még nem ismerem a férfit, mégis bizalmat szavazok neki. - A Kancellária hatalma már akkor is megkérdőjelezhetetlen volt. Először visszautasítottam a hibernálást, ott akartam maradni a családommal a Földön, de idővel beláttam, hogy jobb lesz mégis, ha csatlakozom az Alvókhoz. - aprót nyelek, tekintetem az üvegre vándorol, azt forgatom meg kissé ujjaim között. - Amikor visszautasítottam őket, meglőtték az apámat és engem is elraboltak, hogy ne legyen választásom. Tudja, egy ilyen élmény után az ember elgondolkodik azon, hogy mennyi véleménye lehet az egyénnek, ha még a saját életemet vagy éppen halálomat se dönthettem el. De mindegy, régen volt már. - húzom meg ismét az üveget. Régen volt, de mégis felejthetetlen az élmény, a Kancellária pedig azóta még szigorúbb lett. A törvényeik még jobban szabályozzák a népet, az egyén pedig szinte teljesen elveszett. Az üveget leteszem az asztalra magam elé - még akad benne ital -, majd akaratlanul fordítok egyet az eljegyzési gyűrűn, amit Williamtől kaptam. - A mai világban nem mi döntünk a Sorsunkról. - hangom halkabb, egyértelmű, hogy mire gondolhatok. Végül felsóhajtok, hátradőlök, beletúrok némileg dús, barna tincseim közé, majd szemeimet a férfi arcára függesztem. - Mindegy is, ne foglalkozzon azzal, amit mondtam. Csak vannak dolgok, amiket a mai napig nehéz megemésztenem. - mégis hadnagy vagyok, tudom a kötelességeimet, bár a rangot is William hála kaptam meg. Nem örült volna, ha a felesége mondjuk csak egy tizedes vagy zászlós és nem egy hadnagy... De úgy érzem, hogy helyt állok a poszton, mégse vagyok felhőtlenül boldog az életemmel.
Megvonom a vállamat. Nincs benne flegmaság, amolyan „ez van” attitűdje sokkal inkább. Nem terveztem, szándékosan egészen biztosan nem, hogy így alakuljon, az anyám meg pláne. Hogy az apámról szót se említsek, miként vélekedhetett és minek hordta el Alinát az egész miatt, már, amit elbeszélésekből és később újra idézett családi emlékekként csúfolt perpatvarokból megítélni tudok. Scottot ismerve azért akadnak elképzeléseim a körülmények kapcsán. - Nekem mondja?! - Könnyed hangvétellel jegyzem meg, egyetlen pillanatra magasba szaladt szemöldökpárossal a képemen. Ha csak ennyi állna a háttérben… de ennél azért jóval árnyaltabb a kép és pontosan az ilyen helyzetekben áldom az eget, hogy elhagytam apám nevét. Határozottan életem legjobb és valószínűleg egyetlen dacból fakadó, de értelmes döntése volt. Soha, egyetlen percre sem bántam meg, hogy anyámét vettem fel és nem az öregemét viselem. Azért valamilyen szinten érzékelek némi beállt változást a hangulatában vagy a megtartott mosolyában, amikor az ébresztésére kérdezek rá. Igazából, ha azt mondaná, erről nem akar beszélni, azt se venném zokon, mindenesetre nem pofázok közbe, kivárom, amíg eldönti, mit is fog vagy akar kezdeni ezzel. Amikor pedig megszólal, szempáromat végig figyelmesen rajta tartva hallgatom a szavait. Több gondolat is szöget üt a fejemben, de csendben maradok egészen addig, míg úgy nem érzékelem, lezárta a mondanivalóját az egész témával kapcsolatban. Akkor viszont levegővel töltöm meg a mellkasomat. - Az kétségtelen, hogy meg. A magam részéről, nem csinálok úgy, mintha el tudnám képzelni milyen is az, ha egy teljesen másik korban, környezetben térítenének magamhoz és nagyjából már semmi sem volna ismerős, ami most megszokott az életemben. - Nem ítélkezem azok felett, akik a programba kerültek vagy jelentkeztek annak idején. Nekem nem kellett olyan körülményekkel szembe néznem, mint nekik. Mindenesetre, nem akarnám megtudni milyen volna, ha fontolóra kellene vennem, átaludnám a lányaim, a nejem, a rokonaim életét. - Azt pedig messzemenően meg tudom érteni, hogy szeretné minél hasznosabban kitölteni az idejét. - Nem hibáztatom emiatt sem. De komolyan gondoltam azt, meg se kísérlek úgy csinálni, mint aki teljesen megérti őt, mivel nem voltam a helyében soha. - Megvannak a maga kihívásai az biztos. Csak nyolc éve szolgálok rajta, de már nekem is a bőröm alá itta magát teljesen. - Emelem meg az üveget és belekortyolok a lébe. Annak ellenére, hogy nem szeretek a családomtól messze lenni és persze, hiányoznak, nem is kicsit, attól még szeretem a flottát és ezt a hajót és már nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Vagy nem akarnám, olyannyira a részemmé, az életemmé vált a rajta teljesített szolgálat. - Akkor igyunk erre, teljesüljön a kívánsága. - Nyújtom felé az üveget a Perda és az azt lakók kapcsán. Ami azt illeti, rendkívüli módon foglalkoztatnak és nagy várakozásokkal telve állok annak elébe, hogy minél jobban megismerjem őket, többet megtudjak róluk és a tudásukról úgy, ahogy eddig előttem mások még nem. Erről azonban nem beszélhetek és ennek megfelelően el is eresztem a témát. Azt eszemben sem volt megkérdőjelezni, milyen szakértelemmel bírt, amikor az Alvó programba került. Feltételeztem, hogy nem lehetett piskóta már annak idején sem. Azt mindenesetre érzékelem, hogy ezzel még nem fejezte be, amibe belekezdett, így hagyok neki időt arra, megtalálja a szavakat a folytatáshoz. Arra azonban nem nagyon számítok, amit hallok tőle. Először is, felteszem, hogy igen nagy bizalmat szavazott nekem, ha erről egyáltalán beszélni mer a jelenlétemben. Másfelől pedig… a rendszer része vagyok, én már ebbe születtem, a nejem egy kancellár lánya és egy másik húga, az életemet minden szinten és tekintetben körbehálózza a rendszerünk, ami ellen nincs is kifogásom, még ha bizonyos hibáit én magam is látom. Mindenesetre ez így… huh. Elsőre fogalmam sincs mit kezdjek a zúdított információ halmazzal, jobb híján pedig a kezemben tartott sörbe iszok bele. - Gondolom ez semmiképpen nem fogja vigasztalni vagy bármiképpen komfortot nyújtani, amit messzemenően meg is értek, de valószínűleg ekkora szükség volt a tudására és szakértelmére. - Mondhatnám azt is, hogy a nagyobb jó érdekében, de az bullshit lenne. Mindenesetre ettől még igaznak vélem – mert azok is – a szavaimat, de igyekszem nem túl menni azokon a határokon, amelyeken zsigerből sem szeretnék. Az nem kerüli el a figyelmemet, ahogy a gyűrűjén fordít egyet, ami pedig utána kijelentés érkezik… nos, igen. - Az viszont rajtunk áll, mit kezdünk azzal, amit a kezünkbe adtak. - Ha a döntés joga nem is volt a miénk, az már nagyon is; mi legyen a folytatás onnantól fogva. Claraval nem mi választottuk egymást, sosem szökkent szárba később sem, aminek a meglétét mindenki készpénznek veszi, a házasságunkat viszont messze nem nevezném kudarcnak. Vagy a flottához való csatlakozásom se saját döntésből fakadt, mégsem bánom, hogy ott vagyok ahol. Így pedig állítom, megtanulni kezelni és használni, azt, amit adnak, kifejezetten lehetséges és viszonylagosan jó is elsülhet belőle. Csak lehet nem úgy, ahogyan az elsőre látszik. Vagy éppen kurvára nem látszik. - Nem tisztem megítélni magát, Samantha és remélem, nem tettem eddig olyan benyomást, mint akihez ez közel állna. Az pedig úgy vélem elfogadható, hogy nem egyszerű megemésztenie azt, ami sokunk számára természetes, mert ebbe születtünk. - Nem volt választásunk. ...és ezzel nem vagyunk egyedül.
Shane születése nem volt éppen átlagos, és biztosra veszem, hogy akkoriban azért nagy híre volt a dolognak. De mára már elfelejtették, ahogy én se tudtam róla, hiába szolgálok az Imperiumon. Nála tehát adott volt, hogy ide fog jönni... Na jó, nem biztos, de azért felvetem ezt a dolgot és elmosolyodom költői kérdésére. A mosolyom mégis alább hagy, amikor a téma rám terelődik és rövid ideig hezitálok csak, hogy pontosan mit és mennyit mondjak el a férfinek, majd belekezdek a válaszadásba. Őszinte vagyok vele, de túl mélyre nem megyek. - Mindannyiunknak megvannak a maga nehézségei az életben. - nem gondolom úgy, hogy Shane-nek ne lennének gondjai. Senki élete se egyszerű, még egy kancelláré sem. Mindenesetre nem bánom, hogy nem kérdez bele a dologba jobban, így tovább is haladhat a beszélgetésünk. Az Imperium mindkettőnk számára fontossá vált, nekem az otthonom is lett, de ettől függetlenül a Perda is vonz most, hogy ráleltünk és én magam is járhattam odalent a holdon, ahogy a perdaiak is. Sajnos egyet se tudtam megismerni, ahogy a képességeikről se tudok sokat, de ami késik az talán nem múlik. Igyunk hát rá! Üvegem emelem a férfi felé. - Úgy legyen! - mosolyom ismét megjelenik, majd iszom pár kortyot a kesernyés italból, hogy ez után némileg nehezebb és számomra fájóbb téma kerülhessen előtérbe. Nem szabadna így megnyílnom, nem is értem, hogy mi van velem, de vállalom szavaimért a kockázatot. Azt pedig Shane-nek kell tudnia, hogy mihez kezd a kapott információkkal. Megtartja-e magának vagy esetleg átadja másnak is. Látom rajta, hogy meglepem, de a szavaim már nem visszaszívhatóak, így én is iszom inkább pár kortyot, majd szemeit fürkészem, várva a szóbeli reakciójára, mert biztosra veszem, hogy lesz. - Megértem, hogy a szükség nagy úr, Shane, de attól még maradhattak volna emberségesek. Az apám majdnem belehalt abba a lövésbe! - tekintetem egy pillanatra mintha szikrákat szórna, de érzem én is, hogy le kell nyugtatnom zakatoló szívemet. - De régen volt már, én itt vagyok, a családom pedig halott. Az emberiséget szolgálom! - emelem üvegem, bár nem kitörő örömmel téve ezt. Iszom ismét, majd forgatok egyet az ujjamon lévő gyűrűn. A türelmi időm már régen lejárt, én pedig hibáztam, amikor nem beszéltem le valakivel magam, hogy legyen a férjem. Most pedig pont egy kancellár vesz majd el, méghozzá William McGrover... Csodálatos! Jobb is, ha nem reagálom le most azt, amit mond. Méghogy rajtunk múlik, hogy mit kezdünk azzal, ami megadatik... Nem ismeri Williamet, ebben biztos vagyok, mert ha ismerné, akkor tudná, hogy mellette soha se lehet egy nő se boldog, se pedig biztonságban. De ez már nem tartozik rá. - Ne aggódjon, nem értem félre a szavait. Mi ketten más világban nőttünk fel, ezért is voltam sokáig kívülálló a flottánál. - én nem vagyok itt olyan régóta, mint Shane, így talán emlékszik még arra, amikor egyszerű gépészként és közlegényként kezdtem itt... Alvóként felébredve idegen volt minden és mindenki, nehezen találtam a helyem, nehezen nyíltam meg. Minden más volt, de azóta sokat változtam és sok mindent elértem. De vajon megérte mindez? - Viszont bízom benne, hogy a Perda nem jár majd úgy, mint a Föld vagy az Aquillon. Ha azt a holdat is tönkretesszük, nem biztos, hogy néhány évtizeden belül találunk másik, lakható bolygót vagy holdat. - ez persze nem rajtunk múlik. Mi túl kicsike bábuk vagyunk ezen a hatalmas sakktáblán, de a veszély nagyon is valós. Az emberek pusztítanak, nem vigyáznak arra, amilyük van, így könnyedén a Perda végét is jelenthetjük azzal, hogy a földjére tettük a lábunkat.
