Az étkező szomszédságában található a konyha. Innen nyílik egy ajtó az előbbi helyiséghez, így az átjárás könnyedebb. A hely zárt, szűkebb, mégis megtalálható minden, ami ahhoz kell, hogy ellássa egy hajónyi ember élelmezését. Legtöbbször csak az előre csomagolt, ízszegény ételek melegítésére szolgál, ám ha tudnak takarékoskodni a katonák, akkor előfordul, hogy maguk is képesek megfőzni könnyebb étkeket. Persze ehhez több biztonsági előírásnak is meg kell felelni, tűzvédelmi okokból. De a pultba beépített panelek gondoskodnak arról, hogy minden zökkenőmentesen menjen, ha valaki mégis főzésre adná a fejét. A fal mentén helyezkedik el a pult, alul és felül is polcokkal kísérve. Előtte egy kisebb konyhaszigetnek megfelelő pulthossz, hozzá székekkel. Leginkább itt mérik ki az ételeket, itt sorakoztatják őket, névre szólóan a legénységnek kiparcellázva.
A közös étkező egy kicsit sötétebb, mint a hajó többi része, ennek egyik oka a hatalmas ablak, mely az űrbe tekint. Nem véletlenül az egyik legkedveltebb látogató helye a hajónak. A nagyobb térben több hosszabb asztal foglal helyet, két oldalán székekkel. Itt gyűlnek össze minden nap a flotta tagjai étkezéshez. Általában előre megírt étkezések vannak, de van, aki ezen kívül is jár ide, ha netalán magától "főzne" magának, nem pedig a kiosztott ételét enné meg. Az ablak alatt egy panel található, esetleges veszély észlelésekor könnyedén tudják a Parancsnoki hidat értesíteni, vagy az épp hiányzó katonákat is itt tudják elérni.
*Nem sokszor szoktam a kantinban vacsizni, inkább elviszem magammal, hogy a kabinban egyem meg az adagomat, vagy valahol a folyosón, menet közben, mert igazán se időm, se kedvem leülni. Most azonban unatkozom, Bruce éppen a testét edzi s bár hívott magával vigyorogva és kilátásba helyezve a beígért szivacsbottal való ütlegelést, de a frizurámra való tekintettel, erről lemondtam. Másrészt még mindig nem értem mit lehet azon élvezni, hogy egymást csapkodjuk. Lehet, hogy egyszer ráérzek az ízére, de ez nem mostanában lesz. Közvetlenül az űrre néző ablakhoz ültem és bámultam ki a csillagos égre, egyik kezemmel az asztalra könyökölve és merengve falatoztam. Nem is éreztem az ízét annak amit ettem, nem mintha lett volna. Késő este volt, szándékosan úgy jöttem, hogy a lehető legkevesebb ember legyen itt, rajtam kívül csak két csajszi volt itt a hídról és pasikról cseverésztek, néha fojtott hangon suttogva, és egy gépész lapátolta a fura állagú kaját sietve. A csillagok fürkészése közben, két falat között azon agyaltam, milyen lesz majd a második vacsi Jenkinsszel, főleg azok után amit megtudtam róla..tőle. Észre sem vettem, hogy a gondolkodás mekkora sóhajokkal jár, hiszen nagyon sok minden fog eldőlni azon a vacsorán, sokkal több, mint amennyire az elsőn gondoltam. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel sem tűnt a kantinba belépő személye.*
Megint egy eseménytelenül lezajlott szolgálat. Mondhatnám úgy is, hogy remek volt, mert különösebb incidens nem történt és most végre bejuthatok a Kantinba egy kiadós kajaadagot megenni. Az edzésen is túl vagyok, bár azt szokták emlegetni, hogy nem jó, ha egyből eszünk utána, de eltelt már fél óra, és éhes vagyok. Biztos azok találták ki, akiknek fogalma sincs, mennyi energia fenntartani ekkora izomtömeget.. Mintha a tizedesemet hallanám most is, ahogy a férjét szekálta a minap, amikor láttam őket a Kantinban. Igaz, nem mentem oda hozzájuk, mert nem akartam zavarni, de megfigyeltem, hogy Moor zászlós se aprózza el az adagot, amit eszik. Egészségére! Most sincs, amiért sietve haladnék a kajálda felé, bár reggel ettem valamit, de most legalább nem gyorsan kell legyűrnöm a szendvicset, amit kapkodtam befelé a szolgálat kezdete előtt. Azt hiszem, hogy többen már az igazak álmát alusszák, és nem lesz tömeg a pultnál. Nem mintha nagyon izgatna, de talán jól is esik egy kis csend.. A kijelzőm azt mutatja, hogy lassan 22.14- perc van, de nem csinálok nagy ügyet belőle, ha most eszem és nem halasztom el holnap reggelre. Most jót röhögne a volt Parancsnokom, aki szigorú rendszer szerint étkezett. Mindig csodáltam az olyan embereket, akik képesek percre pontosan magukhoz venni az ételt, mert idő van.. a franc figyeli mindig, hogy hány óra! Még szép is lenne, hogy ha egy bevetésen vagy akción felemelném a kezem, jelezve, hogy „Bocs, kajaidő! Lőjél később, kb. 10 perc múlva!” Na, ezt imádnák! Még leplezni se tudom a vigyorgásomat, ahogy ezt elképzelem magam előtt. Ahogy belépek az ajtón, a várakozásomhoz híven, kevesen vannak. Aránylag gyorsan kiválasztok pár ehetőnek kinéző tálat, majd egy tálcára rakva keresek helyet, ahol elfogyaszthatom.Viszont egy ismerőst meglátok, akit az imént emlegettem, de ahogy látom nem vett észre. Kezd szélesedni a vigyorom, amint közelébe érek és – ahogy nem szokásom, de most direkt- nagy svunggal lerakom a tálcám a tizedes asztalára, majd vele szembe leülök. Igaz, ez nem jellemző rám, hogy kéretlenül valaki asztalához telepedek, de ezt nem tudtam most kihagyni. Nagyon el van merülve valami miatt, amiért nem vett észre eddig. -Helló, tizedes. Zavarok? Csak nem enni látom?- vigyorgom el magam, ahogy rá nézek. Nem sokszor látom itt, az biztos.
*Teljesen jó, hogy bele tudtam merülni a gondolataimba, csak a csillagok és én…meg pár ember, de ők nem zavarnak. Még azt a semmilyen ízű micsodát is tudom enni közben, nem figyelek az ízére, vagyis arra ami nincs, bár élvezni nem tudom, de legalább fintorognom sem kell. Az, hogy teljesen kizárom a külvilágot nagyon jó…ha nincs az ember lányának egy olyan remek humorú barátja, aki ráadásul még vakmerő is, hogy minden figyelmeztetés nélkül lecsapja az asztalra a tálcáját, ezzel tönkrevágva a duruzsoló háttérzajokat, melyek csak jobban ellazítanak. Kész szerencse, hogy a falat éppen lecsúszott a torkomon és nem vettem a számba újabbat, különben heveny fulladás lett volna Malinor üdvözlése…így viszont ugrom egyet, egészen diszkréten és röviden sikítok, és a kezemben lévő kanalat is eldobom, melyből a remegő, zöld színű kocsonya elválva a kanáltól, Malinor arca felé veszi az irányt, míg az evőeszköz étkezőkörüli pályára áll. * -VÍÍÍÁÁÁÓÓ! *Szabaddá váló kezemet a szívemre szorítva fordulok a velem szembe leülő hadnagyra, majd tekintetem szigorúvá válik.* -Malinor! Bazdmeg! A frászt hoztad rám! *Némi fáziskéséssel jut el hozzám a második kérdése, melyben feltűnik némi fogalmazási zavar. Megemelt szemöldökeim alól vizslatom, kissé előrehajolok az asztal felett.* -Csak álmodtam, hogy a sűrű botanikai csoda kellős közepén összetegeződtünk?
A késői vacsorám úgy néz ki, hogy társasággal fog elfogyasztódni, aminek felettébb örülök. Ami meg a „következményeket” illeti, hogy nagy elánnal ültem le a tizedes asztalához, annyira meg se lep. A felém repülő falatka pont telibe találja az arcom, de egy laza mozdulattal letörlöm. Elhajolhattam volna könnyedén, de nem tettem. Ismerem a tizedest már egy jó ideje és tudtam, hogy nem fogja egykönnyen venni a meglepetésemet, hogy idetelepedtem a vele szembeni székre. -Ahhhh! Ennyire örülsz, hogy láthatsz, tizedesem? – törlöm le egy szalvétával az arcomba érkező püré-szerűséget, majd egy bájvigyorral nézek rá ismét. -A frász az egy kicsit erős… de spongyát rá!- legyintek játékosan, de tudja, hogy nem haragszom rá, hogy ilyen közvetlenül beszélgetünk. -Ezek szerint minden a régi? Nem szoktál le a sikításról? Megnyugtató, hogy ennyire boldognak látlak, hogy újra találkozunk. – teszem le a szalvétát, majd kibontom az egyik választott ételemnek a borítását, hogy nekiálljak én is enni, ha már ez volt az eredeti tervem, hogy vacsorázzam. -Valahogy nagyon el voltál merengve. Valami baj van? – teszem fel a kérdésem, bár nem tudom, hogy nem-e olyanról kérdezem, ami elég indiszkrétnek számít és nem rám tartozó dologra tapintottam. Ritkán látom ennyire gondterheltnek a tizedest, és ez fel is tűnik.
*Azonnal észhez térek, midőn a kocsonyás falat Malinor arcán csattan, majd megunva az ottlétet, rögvest el is kezd szomorúan lefelé nyúlni, mielőtt a hadnagy nekiállna letörölni. Picit összerezdülök, nem mintha bármilyen retorzióra számítanék, s elhúzom a számat, előbb vigyázó fintorba, aztán görcsös mosolyba. A kanál után nézek, a kérdés közben felállok és a szomszédos asztal alá mászok az evőeszközért, onnan hallható a válaszom.* -Tudod, hogy mindig örülök neked, főleg amikor az életemet mented. *Sikerül úgy kifarolnom az asztal alól, hogy nem verem be a fejem, visszaülök a helyemre, letörlöm a kanalat és újabb falatot veszek magamhoz, sokat nem kell rágni…* -Nem erős Malinor. A frász ezredpontos kifejezés arra, hogy mit éreztem. *Újabb falat, de mivel már nem merengek hanem, teljesen a jelen való tudatában vagyok, érzem az ízetlen vacak ízetlenségét és a tenyérnyi tál fölé hajolva visszaköpöm. * -A sikításról nem lehet leszokni, az spontán megnyilvánulás az érzelmeim kifejezésére. *Rávigyorgok, megnézem a haját, hogy keletkezett-e ősz hajszál a többi között, majd a kibontott kajástáljára pillantok. A kanalammal, melyen még ott remeg némi kocsonyamaradék, a tál felé bökök, szerencsére több nem repül le róla.* -Azt mind meg akarod enni? Nem értem én miért kapok folyton ilyen vackokat. *Közelebb hajolok hozzá az asztal felett és súgva közlöm vele a gyanúmat.* -Szerintem még a pisimet is kielemzi a vécé….bocs…mit is kérdeztél? Jaaa! Nincs baj. Csak tanácstalan vagyok. *A kérdésre szorítkozó kérdésemet azonnal meg is válaszolom, hiszen a szavak eljutottak hozzám, csak később lettek iktatva. Tartok némi hatásszünetet, majd mivel nem titok, elmondom min gondolkodtam. Vagy majdnem mindent elmondok. A fontos dolgokkal úgy vagyok, hogy adagolva kell a másiknak beadni, nehogy megfeküdje a gyomrát, vagy más mijét. * -A vacsin gondolkodtam, azon amelyikre meghívtam Jenkins kancellárt. *Nézek rá jelentőségteljesen, fürkészőn, majd ismét a kajájára pislantok. Meg kell hackelnem a kajaadagolót.*
Fogalmam sincs, mit ehet a tizedes, de az már biztos, hogy abból menüsorból nem fogok választani. Az állaga sem valami biztató, ráadásul még így letörölve se. De, nem is kanyarítok nagy ügyet belőle, mert ismerem már Ravent annyira, hogy ez nála amolyan bevett rutin. Vagy mi. -Egyből gondoltam.- eresztek el egy széles vigyort, bár eddig is rajtam volt. –Megint menteni kell téged? –nézem ahogy akciózik a mellettünk lévő asztal alá, majd visszatér a kanalával. Ezt inkább nem kommentálom, mert kitörne rajtam hangosan a röhögés. Bírom, mikor olyan helyzeteket tud produkálni, ami másoknak több mint ciki, de nála egyáltalán nem az. Amióta ismerem, azóta többet is vigyorgok, mert néha képtelenségek sorozata is teljesen normális, ha egy légtérbe vagyok a tizedessel. Sokan nem állhatják a sikítását, de már volt időm megszokni, és a fülem is elég „szelektíven” tudja figyelmen kívül hagyni az éles hangszínét. -Ahhaaa…- bólogatok a magyarázatára, és közben kezdek falatozni. Elég éhes vagyok, mert a reggel már rég volt, de ez a kiválasztott három adag étel nem is mondható soknak. Olyan „éppen elég”, hogy holnapig kibírjam. -Persze, hogy meg akarom enni. Miért választottam ki, ha nem kérném?- nézek rá meglepetten, de tudom, hogy csak cukkolni akar a mennyiséget látva. – Kérsz? Megosztom veled, mert amit te eszel, annál biztos ízletesebb.- ajánlom fel neki, hátha megkívánta és inkább ebből enne, mint abból a kocsonyás pürés borzalomból. De aztán lehet, hogy csak nekem nem valami étvágygerjesztő, amit eszik, és amúgy meg … Na, mindegy is. -Ha te mondod…- kapom be a következő falatot, és hallgatom a szavait. Már meg se lep, hogy olyan természetességgel ecseteli a mellékhelyiséggel kapcsolatos dolgokat, mint mások a reggeli ébredésüket jelentenék be, mikor felkelnek az ágyból. Imádom, hogy ha vele vagyok, nem tudok unatkozni. Sejtettem, hogy kellemes vacsorázásnak leszek tanúja, de azt hiszem, hogy a merengésére nem ezt az okot gondoltam. A kezem mozdulata is megállt félúton a falattal, ahogy meghallom, hogy Jenkins Kancellárral való vacsora miatt ennyire elkalandozott a tekintete és belemerült a gondolataiba. -Ööö.. ez valóban gondolkodásra ad okot, ha meghívtad a kabinodba a Kancellárt. – igazán nem tudom mire vélni, bár Ravent ismerve, biztos oka van rá, vagy lehet, hogy Jenkinsnek, bár vele nem tudom, hogy mit tudnak beszélgetni. Elég különcnek mondják, de én nem ismerem annyira, csak látásból. Valahol azért örülök is ennek, és nem is akarnám megismerni közelebbről. Amiket hallok róla, nem igazán bizalomgerjesztő. - El is fogadta a meghívásodat?- nézek rá, de ezen már gondolom túl is vannak, ha ennyire gondterhelt a tizedes. Mit mondjak… Sok jót nem feltételezek arról a férfiről, de szerencséjére nem én vacsorázom majd vele. Lehet, neki is jobb….
*Egyáltalán nem érdekel ki mit gondol rólam, pedig fürkésző szemek merednek rám a foglalt asztalok felől, főleg a fenekemen érzem a vizslató pillantást, feltételezem a gépésztől érkezik. A csajok csak arra kíváncsiak mennyire vagyok normális, vagy kell-e aggódniuk valami más miatt, ami keresztbe húzza a vacsora melletti beszélgetésük terveit. Miután visszaültem a székemre, fülig érő százkarátos vigyort eresztek meg Malinorra, érezhetően a kedélyek is megnyugszanak a kantinban. * -Még nem, de majd szólok időben. *Kényelmesen elhelyezkedem, aztán szemet vetek Malinor kajájára. Szerencséjére veszi a lapot és nem kell több kört futnom a kunyerálás ördögi labirintusában.* -Köszi, már azt hittem meg sem kínálsz. Szívesen megkóstolom. *Azzal eltakarítok mindent az útból kettőnk közül és középre húzom az ő tálját, majd a villámra szúrok egy falatot és a számba teszem. Rágás közben hümmögök egyetértően, mert hát teli szájjal nem beszélünk, még csak három éves voltam amikor anyukám megtanította ezt nekem, biztos ami biztos alapon, meg persze azért is, mert már akkor be nem állt a szám. Most sem fogom vissza magam amikor Malinor rákérdez, miért küzdök láthatóan gondokkal, s melyek ezek. * -Ugye? Mégis csak egy kancellár. Másrészt muszáj volt visszahívnom, és most törhetem a fejem, hogy mivel iskolázom le vendéglátásban. *Rég találkoztunk, azt hiszem ő nem tud arról, hogy már vacsiztam Jenkinsszel. Ha sokszor megáll a kezében a kanál, akkor több falat jut nekem, és erre nagy esélyem van, ha tovább mesélem a történetet.* -Persze, hogy elfogadta. Örömmel tesz eleget. Most csak őt idéztem. De ezzel az egésszel van egy kis gondom. *Próbálok nem sokat beszélni egyszerre, hogy közben több falatot tudjak elcsenni. Jó móka ez az egy tálból közös evés, többször kellene ilyet csinálnunk, akkor legalább én is kapnék valami finomat. Egyébként egész jó Malinor kajája, nem tudom mit eszek, de határozottan jobb mint az én zselém. Két falattal később kezdek bele a gondom ecsetelésébe.* -Tudod az én kabinom kicsi és Bruce-szal nem is igen szoktunk rendesen étkezni, csak ülünk az ágyon és eszünk…jobbára ő eszik én meg magyarázok. Na szóval, a lényeg, hogy…._nincs_asztalunk_ Malinor! *Ültömben kihúzom magam és bólogatok, hogy igen, jól hallotta, tényleg nincs asztalunk, csak egy olyan falból kihajtható aprócska valami, amin talán egy tányér fér el. Újabb falatot veszek magamhoz, s közben a gondolataim mentén megsimogatom a mostani asztalunkat.* -Arra gondoltam, hogy talán….kölcsön vehetnék egy asztalt innen. Mit szólsz hozzá? Segítenél elvinni a kabinomba? *Előveszem az ártatlan kislány nagy szemeit és úgy nézek rá, épp csak az alsó ajkamat nem biggyesztem le, de még azt is bevetem, ha másképp nem tudom Malinort rábeszélni a kincstári asztal ellopására.*
-Megnyugodtam, hogy most nem vagy életveszélyben. – falatozom tovább, és nem csappan a vidámságom. Elsőre nem arra gondoltam volna, hogy megint valami veszélyes helyzetből kell kihúznom a tizedest, de ha róla van szó, akkor minden eshetőségre számítani lehet. Azt sem csodálom, hogy a Kantinban a jelenlevők kíváncsi pillantásokkal követik a tekintetükkel, ahogy a másik asztal alá bújva keresi meg az elrepült kanalát. Nem kis önuralom kell részemről, hogy ne röhögjek fel hangosan, de inkább csak a vigyorom marad az arcomon, ahogy visszatér. Úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, bár ezt elég érdekes lenne meg nem történté tenni. Ami meg a kocsonyás - fogalmam sincs- kajáját illeti, azt már nagy valószínűséggel nem veszem a terítékemre, és inkább meghagyom a „gyanútlanokra”, akik kísérlet képen megkóstolják majd. Inkább a sültre emlékeztető húskészítménynél maradok, ami láthatólag Ravennek is ízlik. – Csak nyugodtan.. Szolgáld ki magad, tizedes. – bólogatva nézem, ahogy szabaddá teszi a két tálca közti teret, hogy jobban hozzáférjen a tálamhoz. Remélem, hogy azt nem kívánja, hogy etessem is meg a villámra tűzött falattal… Bár… Ezt is kinézem belőle, és amúgy sem zavar, ha egy tálból „csipegetünk”, ha őt se zavarja. -Na, igen. Illik viszonozni a gesztust. - válaszolom némi gondolkodás után, de igazából nem értem én ezt az egészet. Miért ennyire érdeklődő a Kancellár a tizedes felé? Talán akar valamit tőle? Meg kell hagyni, hogy eddig sem tartottam egyenesnek Jenkinst, amik keringenek róla, de az inkább gyanúsabb, hogy a kabinjába is hajlandó elmenni, és ráadásként már nincs is messze az időpont, ha jól értem a szavaiból. Az még a tetejébe, hogy „örömmel tesz eleget”. Remek! Úgy látszik, le vagyok maradva pár körrel, hogy ez lesz a második vacsorájuk kettőjüknek. Vajon Bruce hogy viseli? Gondolom, hogy nem repked a boldogságtól… De, az ő dolguk. -Gond? Miféle?- emelem meg a falatot a szám felé, ha még maradt egyáltalán a tányéromon. Nem mintha sajnálnám, de még szerencse, hogy három adaggal emeltem le a pultról. Akkor inkább a következőt bontom, ha már ezzel végeztünk. – Még egy hari?- mutatom felé az újabb felbontott ételt, ami valami húsos rakottnak volt írva. Az illata se rossz, bár a puding próbája az evés, és jobb is, ha most ketten kóstolgatjuk, és közben érdeklődöm a tizedesem „gondja” felől. Lehet, hogy a férje miatt ennyire gondterhelt? Bruce nem az a fajta, aki lelkesedve üldögélne a sarokba, amikor Jenkins falatozik a közös kabinjukba… De az is lehet, hogy tévedek.. El se tudom képzelni miféle gondja lehet, ha már a meghívás is szabad utat kapott. -Áhh.. Értem már!- nevetek fel, ahogy meghallom a „gond” igazi forrását. – Ez nem gond! _Ez_ volt ekkora probléma? – nehezen, de lenyelem a hangos röhögésem, de ahogy elnézem a kérlelő „boci-szemeit”, valami turpisságot sejtek. -Innen? – nézek szét a teremben. Azt már fel se hozom, hogy a padlóhoz van minden asztal rögzítve, és nem lenne egyszerű „csak úgy” kisétálni vele. Igazából ezt annyira nem vettem komolyan addig a pontig, mikor az „ártatlan kislány” arckifejezését magára nem ölti. -Ugye nem azt akarod mondani, hogy „vegyük kölcsön”? Vagyis… csórjuk el?- nézek rá kicsit közelebb hajolva, hogy a szemébe nézzek, de már tudom, hogy teljesen komolyan gondolja. Azt még nem hozom fel neki, hogy rögzítve van minden asztal, de majd dűlőre jutunk, hogy pontosan mire is akar rávenni. Igaz, hogy már sejtem, de „fusson még pár kört”, hogy meggyőzzön engem. Azután majd én is felvetem a saját opciómat. Lássuk, mire megy, ha nem elsőre mondok igent… Imádom, mikor „körbetáncolja” a dolgokat, amiket a fejébe vesz, és most pont rám van szüksége, hogy elcuccoljak egy asztalt a kabinjába. Érdeklődve várom,hogy ezt hogy akarja nekem beadagolni. Alig várom!
*Sokat sejtető pillantást vetek a megjegyzését követően, bár tényleg nem vagyok életveszélyben, a helyzet és a gondok súlyosságát tekintve elég nagy a baj. Persze kérhettem volna Bruce-t is, hogy segítsen, de egyrészt, az asztal elcsenése most jutott eszembe, másrészt, Bruce-tól már kértem éppen eleget Jenkins vacsoráját illetően, ha még ebbe is belerángatom, a végén még elválik tőlem. Ezért kell most mást belerángatnom a kalamajkába, Malinor meg már megszokta, hogy mindig hülyeségen jár az eszem, különben is a barátom és a barátok tartsanak össze jóban-rosszban. Mielőtt azonban felvezetném az egész történetet, igyekszem minél több kaját lenyúlni Malinortól, kész szerencse, hogy olyan sokat hozott és megosztja velem. Vigyorogva fogadom el és máris nekilátok. * -Köszi…ami azt illeti, nem az illem miatt hívtam vissza. *Látom rajta, ahogy szép lassan kiül az arcára a zavar. Már megszoktam, minden ötletem után ilyet látok a másikon, de sikerül megmagyaráznom, ahhoz nagyon értek. Persze lehet, hogy Malinor arcán ez a zavar attól van, hogy lemaradt néhány igen fontos részletről. * -Elsőre nem ő hívott meg engem, vagyis nem jutott eszébe ekkora marhaság. Én hívattam meg magam. *A többi információ elvész a falatok között, meg egyébként is hosszú lenne taglalni miért olyan fontos nekem, hogy Jenkins közelében legyek. Egy mondattal ugyan letudhatnám, ha Jenkinst idézném, de kétlem, hogy Malinor megértené. Bruce sem értette, hogy miért vállalok ekkora veszélyt, és főleg azt nem, hogy ez nem is olyan nagy veszély…ha okosan csinálom, és én szeretek élni, tehát okosan csinálom. A lényeg most inkább az, hogy Jenkinsnek felejthetetlen vacsorát szervezzek, ahhoz viszont hiányzik egy igen fontos kellék, nem mintha szégyellném a kabinunkat, meg ahogy élünk. Nekem jó, Bruce-nak jó, más meg nem érdekel. Így is éppen elég mókás lesz…nekem. Malinorra pillogok behízelgően, majd amikor rákérdez konkrétan a tervemre, előrehajolok és suttogva válaszolok neki. Nem kell mindenkinek erről tudnia, a korábbi mutatványom miatt már úgy is sűrűbben stírölnek. * -Kölcsön vesszük, másnap visszahozzuk. Senki nem tudja meg. Dokkolás előtt mindenki lázban ég, hogy hazaértünk, pár perces kamera zavart észre sem vesznek, addig nyugodtan és észrevétlenül eljuttatjuk a kabinomba, másnap meg visszavisszük….vagy otthagyjuk valahol, mintha csak sétálni ment volna. Kész rejtély lesz az egész, két hétig erről beszél majd mindenki, mi meg röhögünk a markunkba. Jó buli lesz Malinor! *Kacsintok is rá. Tudom, hogy tetszeni fog neki, csak egy kis rábeszélés kell.*
Már kezdtem azon aggódni, hogy a tizedesem „jó” útra tért, és simán egy átlagos emberré vált. Nagy kő esett le a szívemről, mikor meghallom az „asztal” történetének az előzményeit és annak a folytatását, ami most éppen a „kölcsönzés”-hez vezetett. Arra sem nagyon számítottam, hogy a Kancellár meghívása valamilyen módon ki lett eszközölve, de meg kell hagyni, hogy leleményes Raven ezen a téren is. Ki a fene gondolná, ha nem hív meg egy pasi egy nőt vacsorázni, akkor a hölgy maga intézi úgy, hogy az végülis annak tűnjön, hogy a férfi akarná.... Huuuhh! .. Ez kezd bonyolódni. -Valahol a cél szentesíti az eszközt. Megoldottad! - vigyorom megint egy sort, bár lassan az arcizmaim begörcsölnek a sok igénybevétel miatt. De vállalom! Persze rákérdezhetnék, hogy miért ennyire fontos a közös étkezésük, de ez megint nem rám tartozik. Igazából azért Bruce arcát megnéztem volna, amikor ez az esti vacsizás a Kancellárral előjött.. A saját kabinjukba, meg pláne! Úgy döntök, hogy ezt inkább nem forszírozom és inkább a berendezési tárgyra koncentrálok, ami nagy valószínűséggel gondot okoz a tizedesemnek, ha még engem is rá akar venni, hogy lazán tulajdonítsak el vele egy kincstári darabot innen a Kantinból. Azon meg se lepődöm, hogy mindent bevet ennek a projektnek a sikerességére, de azért ezt át kellene gondolni előtte, ha nem akaródzik a vacsi után egyből a fogdán kikötnie. Bólogatva falatozom a felvázolt tervére, de pár ponton azért hibádzik a kiagyalt kölcsönzési terve. Azt hiszem, hogy ideje megmondanom neki, hogy a hipp-hopp elvitel, azért nem annyira pillanatok kérdése. -Ahhaa… - nyelem le a falatomat és hajolok én is közelebb, ahogy a hangom is halkabbra veszem, ahogy ő. -Tizedesem… Ez tökéletes tervnek hangzik, csak van egy kis bibi benne…- teszem le a villámat a tányér széléhez támasztva, hogy mutassam is közben az aprócska „hibát”. *megfogom az asztal szélét és emelnék rajta, de a rögzítés nem enged.* – A padlóhoz vannak rögzítve az asztalok. – tökéletes fapofával nézek rá, majd egyre szélesedő mosolyom jelzi, hogy nem kioktatni akarom és nem is elvetni a tervét, de valami más megoldást kell találni a szervírozáshoz. Ha úgy tetszik, akkor a pazar lakomához, - amit gondolom, már előre meg is tervezett - , ahogy a meglovasítást is az asztalra. - Ha tudok más megoldást, akkor elfogadod a segítségem?- emelem meg ismét az evőeszközöm és eszem tovább – ha van még egyáltalán valami - a közös tányérunkon. Erre azért kíváncsi vagyok, mert ha jól sejtem, akkor már nagy vonalakban kitalálta a menüsort és már csak a terített asztal a hiányzó darab. - Amúgy, a menü már megvan?- kapom be a falatom, majd várom, hogy még mivel nyűgöz le. A szervezésben jó a tizedesem, de ha nemcsak az asztal cipelésére akar „felbérelni”, akkor abban is tudok talán segíteni, hogy a tiszti menüsorból rendelhetnék a fényűző Kancellári vacsorájukra. Valahol kezdem sajnálni, hogy nem láthatom Jenkins arcát, ahogy a tizedes kabinjába besétál. Mint egy időzített bomba Raven és teljesen meg vagyok győződve, hogy a Kancellár nincs mindenre felkészülve. De kár, hogy nem látom a meglepett képét, pedig biztos felkerülne a népszerűségi lista élére az az ábrázata, ahogy a szeme elé tárul a terülj-terülj asztalka… Kezdem élvezni ezt a késő esti vacsorázást, mert ennyit nem röhögtem az elmúlt napok alatt, de bepótolom a kedvenc tizedesemmel. Érdeklődve várom a válaszát, és bontom a harmadik fogásos tálat, ha már ilyen kellemesen fogyasztunk.
*Malinor szavaira picit elnézek a válla felett és a semmibe nézek, lelkem mélyén pedig visszapillantok a lift mókás világába, melyet ugyan a sors rendezett, de én sem csináltam volna jobban. Az alkalmat ki kell használni, én pedig jó vagyok ebben. A vacsi visszahívás is pont úgy alakult ahogy előre elterveztem, Jenkins kíváncsi rám, ő is minden alkalmat megragad, hogy beszéltessen, hogy megfigyeljen, hogy….kérjen tőlem valamit. Baszki, és pont ezt nem mondhatom el senkinek, pedig óriási volt. Oké, Sam miatt kért meg engem, na de kancellárként pont a JL-el kapcsolatot keresni…és még csak nem is nevethettem jóízűen. Na ezért lesz egészen más a második vacsi tematikája. * -Mindig megoldom. *Mosolygok most felhőtlenül Malinorra, és bár ezzel nem az ő első beugratására próbálok utalni, mindketten tudjuk, hogy az is Raven Moor megoldásainak listáján van. Belemerülök a falatozásba, akárcsak Jenkins vacsiján, ha valami nagyon jó, azt meg kell becsülni, Malinor kajája pedig az…legalábbis szintekkel jobb mint az enyém. Közben felvázolom a tervemet és a végén rákacsintok mókás barátomra. Egymáshoz közel hajolunk ha már titkos tervet kovácsolunk, én meg hallgatom ártatlan szemekkel…ő meg magyaráz ártatlan szemekkel, és várja tőlem a megvilágosodást az asztal megemelésének próbája után. Sajnálkozó arcot vágok a végén, de csak azért, mert le kell töröljem a vigyort az arcáról.* -Tudom. Van hozzá szerszámom, csak ki kell csavarozni. Nincs a padlóhoz hegesztve. *Fülig ér a szám mielőtt egy újabb, nagyobb falatot veszek magamhoz, hogy végig Malinor szemeibe nézve csámcsogjam el. Csak az ajánlatra emelkedik meg meglepve a szemöldököm, az asztalra könyökölök és Malinor felé bökök a villámmal.* -Nagyon remélem, hogy más törvénytelen megoldást ajánlasz. Na, hadd halljam. *Ha azt mondja nekem, hogy szívesen kölcsön ad egy asztalt, beteszem két ujjamat a számba, mintha főbe lőném magam. A tervezett menü felidézése sokkal izgalmasabb. Ördögien elhúzom a számat. Én aki elég sokszor tartózkodom a Perdán és pontosan tisztában vagyok Jack csempész összeköttetéseivel, kaját is tudok szerezni. Olyat amilyenre a kancellár nem is gondol. Elég kényes az ízlésem, de hajlamos vagyok minden új dolog iránt érdeklődni, a perdai konyha pedig – az imperiumi ajánlat mellett nem meglepő – lassan de biztosan kezd a kedvencem lenni. * -Meg hát. Perdai vacsora lesz.
Néha azért jókorákat pislogok a felmerülő ötletei hallatán. Azt sem lenne túlzás mondanom, hogy feláll néha a hajam a kitervelt dolgait hallgatva, de ezért is imádom a tizedesem. Soha nem unatkozom mellette és meg tud lepni, az már biztos. Igazán nagy gondnak nem tartom az „asztal kérdést”, de mivel nem elsőre bólintottam rá a segítségre, így örülnék, hogy a részleteket is felhozná a megvalósításra, nem csak a rögtönzött tervet osztaná meg velem. Ha jobban belegondolok, akkor egy pár percbe telne, hogy egy asztalt a rendelkezésünkre bocsátanának a Kantinból, de ezt az infót megint magamba tartom egy időre. Nem mintha ezt nem élvezném ki, ahogy felvetném Ravennek és hatalmas pislogások közepette nézne rám hülyén… Igaz, hogy a röhögésemtől zengene a terem, ami elég nagy feltűnést keltene, de inkább hagyom magam „sodortatni” az eseményekkel és nem kötöm az orrára, amit már kitaláltam. Legyen meglepetés számára. Ha egyáltalán meg tudom lepni. Remélem, hogy igen, de ez a jövő zenéje. -Abban biztos vagyok. Kétségem sincs, hogy a szerszámok a rendelkezésedre állnak. - bólogatok két falat között színlelt komolysággal, de alig tudom a röhögésemet visszafojtani. Ahogy leszögezi, mennyire biztos abban, hogy megoldja a lecsavarozott asztal „kölcsönzését”, már tudom, hogy képtelenség lebeszélni róla. Tudtam ám, hogy nem lesz nagy akadály neki, de azért olyan jó volt picit heccelni. Imádom, mikor olyan képet vág, ami beillik egy burleszk-filmbe is valami frappáns poén mellé. Ha már felvetettem neki, hogy segítek. - Azt hiszem, hogy annyiban csalódást okozok, hogy nem illegális „hadműveletet” találtam ki, hanem egy sima, átlagos, egyszerű megoldást. Elkérek egy asztalt az illetékestől. – kapok be egy újabb falatot a villámról, miközben állom a pillantását és arra is fel vagyok készülve, hogy ezt azért nem hagyja „megtorlás” nélkül. Csípem a humorát és biztos vagyok benne, hogy valami ennél fantáziadúsabb megoldást akartam volna javasolni. Persze, hogy tudnék még zűrösebb módját is a megoldásra, de inkább maradok a jelenlegi legális kölcsönzésnél. Naná, hogy ez csalódás lesz a tizedesemnek, de majd kiheveri. -Ahaa.. Imádni fogja! Evett már a Holdról származó herkentyűs kajákat a Kancellár?- kapok be ismét egy falatot, de úgy veszem észre, hogy kevés lesz ez a három adagnyi étel, amit idehoztam, ha a tizedesem lelkesen „lopkodja” a kajámat. Némán követem a szememmel a mozdulatait, de egyáltalán nem haragszom érte. – Hozzak még valami ehetőt? Látom, ízlik. - vigyorgom el magam, ahogy a tányéromra nézek. Már majdnem üres… Azt hiszem, hogy itt az ideje, hogy még hozzak egy pár adag „jól kinéző” ételt, ha még egy ideig szövögetjük a tervecskénk… Most kezd érdekes lenni. Nem bírom ki, hogy ne vigyorogjam el magam, ahogy elképzelem Jenkins arcát, amikor meglátja a tányérján tekergőzni az egyik „helyi fogást”, és ügyeskednie kell, hogy ne másszon el, mielőtt a villájára tűzi. De kár, hogy nem láthatom. Isten bizony kitörne belőlem a röhögés és megörökíteném valamilyen formán az ábrázatát. Most sajnálom, hogy nem lehetek jelen abban a pillanatban, de inkább igyekszem vissza, az „utánpótlással”, ha a tizedesem is rábólint a hozatalra.
*Most komolyan…tényleg nem ismer még? Úgy kell ránéznem, mint aki meg van sértődve, vagy legalább kérdésekkel van tele azt illetően, hogy ezt miért kellett mondani, hiszen tudom. Fel vagyok készülve. Oké, az ötlet most jutott eszembe, de azzal tisztában voltam, hogy az asztalok rögzítve vannak. Szerszám meg mindig akad, hiszen a legjobb barátnőm gépész. Másrészt, nekem is eszembe jutott volna később az a megoldás, hogy kérni könnyebb, de abban nincs semmi izgalom, szóval utolsóként szerepelt volna a listán. Ha…egyedül kell megoldanom az asztal ellopásának dolgát. Ám nekem van egy Malinorom, egy utánozhatatlan és pótolhatatlan Malinorom, akiből csak egy van az egész galaxisban. A másikban meg lehet felőlem száz is, az már a másik Moor gondja. Arra húzom csak el igazán a számat, amit a sima, átlagos hadműveletről mond. Elhúzom fancsaliba, majd Malinor felé kezdek el mutogatni a villámmal a nagy magyarázás mellé.* -Na látod! Hát pont erről beszéltem. Malinor, te reménytelen eset vagy. Komolyan? Elkérni egy asztalt? Abban mi az izgalom, hol van az adrenalin, a visszatartott levegő, a szívdobogás? Hmmmm? *Közben megy a nagy gesztikulálás, a döbbent arckifejezés és a kérdő mikor felsorolom, nekem mit jelentene…mit fog jelenteni, amikor ellopom az asztalt. * -Szóval segítesz elcsórni vagy sem? Keresek mást, vagy egyedül csinálom, ha félsz. *Beharapom az alsó ajkam az utolsó mondatnál. Feltételezem ez olyan lesz Malinor férfiúi büszkeségére mint olaj a tűzre. Na és persze ezt is remélem. Ami Jenkins menüjét illeti, szerintem hasonlóképp az asztal ellopásához, roppant nagy fantáziáról árulkodik. * -Halat biztosan, engem is azzal kínált, és van valamilyen madár, na annak mennyei a húsa. *Össze is fut a nyál a számban, és arra pont elég, hogy el is csorduljon. A kézfejemmel segítem vissza a számba, majd gyorsan utána küldök egy nagyobb falatot Malinor kajájából, ami megjegyzem gyorsan fogy.* -Én másra gondoltam neki. Olyasmire, amit biztosan nem evett. Olyanra amit csak a perdaiak esznek. Szóval elég herkentyűs lesz. *Tovább falatozom, mondhatni az asztal ellopó társammal és annak kajáját, ami nem meglepően eteti magát, én meg magamat. A kérdésre már úgy válaszolok, mintha tök természetes lenne, hogy mindig így eszünk. Talán nem ártana bevezetni. Felvenni a vacsi listára Malinort is, ő lenne a menetrendszerinti vacsi társam, mert a kancellárokra nem lehet számítani ilyen téren. Szeszélyesek mint a hormonokkal telipumpált terhes nők. * -Hozhatsz persze. Túl gyorsan fogy.
Még szerencse, hogy ismerem már a tizedesemet. Még jól is esik, hogy húzhatom az agyát egy kicsit az „értetlenségemmel”. Naná, hogy teljesen képben vagyok a kivitelezéssel és a szándékával. Csalódtam is volna benne, ha legális módját vetette volna fel az asztalszerzéssel kapcsolatban. Ha jól belegondolok, akkor mit is csodálkozom rajta?! Imádni-való, ahogy győzködni akar a bűnrészességre. Ha nem tudnám milyen kreatív, akkor jó nagy balhéba is kerülnénk a vacsorázása miatt Jenkissel. A Kancellár látogatása biztos, hogy okkal történik, de ez megint nem rám tartozik. Ravennek megvan a magához való esze és biztos vagyok abban is, hogy nem a véletlenek összejátszása az ismételt találkozásuk. Ami meg a csavarozást és a „lovasítást” illeti, amúgy kivitelezhető, csak egy kis előkészület kell hozzá. Igazán nem akarnám lelombozni a lelkesedését, de ha adrenalinra van szüksége, akkor adok neki lehetőséget. -Látod tizedesem! Reménytelen vagyok. – vigyorgom el magam, ahogy meghallom a válaszát. Tudtam, hogy nem hagyja beszólás nélkül a mondatomat és ezt is vártam tőle. -De, pont ezért imádsz!- tűzök ismét egy falatot a villámra, mielőtt még üres lenne a tányérom. -Félni? Mitől? Gondolod, hogy beszari vagyok?- na, erre hangosan felnevetek. – Hiszed vagy sem, nem tudsz ezzel felspanolni. – kapom be a húst, majd széles vigyorgás mellett rágni kezdem. -Mikorra időzítenéd ezt az „akciót”? Ma? Holnap?- kérdezek rá, de sejtésem van már róla. -Ahaa… Annak biztosan sikere lesz nála. – gondolok bele, hogy miket találhatott ki a menübe, de aztán az is elképzelhető, hogy az én fantáziám és ismeretem a Perdai ételekkel kapcsolatban elég gyérnek mondható, az övéhez képest. Kóstoltam pár jellegzetes ételt, amikor ott jártam, de nem mondanám, hogy mély benyomást hatott rám az íz-világa. Ha Jenkins meg fogja enni, akkor már egy jó pont a tizedesnek. Én azért tartalékolnék valami B-tervet is, ha le akarja nyűgözni a Kancellárt. Nem lesz könnyű dolga, de ne is az asztal hiányán bukjon el a vacsorájuk. -Segítek, tizedesem. Megoldjuk, hogy hova rakd majd a tányérjaitokat az _estéteken_. – szándékosan nyomtam meg az utolsó szót, bár nem hinném, hogy intimebb dologról lenne szó köztük, de ezt nem tudtam kihagyni. Bruce-t ismerve nem hagyná, hogy lenyúlja a nejét a Kancellár és szó nélkül se hagyná. Ismerem a zászlós temperamentumát és hirtelen mozdulatait. Érdekes, hogy a tizedesem nem nagyon említi, hogy a férje ehhez mit szól. Bár azt se csodálnám, hogy egy időre a férje bevágná a „durcát”. Én se lelkesednék, ha a feleségem egy másik pasassal ülne be a kabinunkba, gyertyafényes falatozásra. -Máris hozok valami utánpótlást. – emelkedem fel a székemről és igyekszem ismét valami táplálót választani, ami ízlik majd a tizedesemnek. Amíg visszaérek, addig se törlődik le a képemről a vigyor, de ez már nem is meglepő, ha Ravennel vagyok.
*Nem azért ecsetelem lelkesen, hogy milyen megoldásra vártam volna tőle, mert ő meg direkt erre utazott, hanem mert tényleg…borzasztó, hogy Malinor mennyire reménytelen eset. PErsze valahol azért gyanítom, hogy húzza az agyam, de kettőnk között ez már csak így van. Bólogatok a vigyorgására és helyben hagyom a válaszát. A másikat is, csak ahhoz már én is vigyorgok. Persze, hogy imádom, az én imádatom pedig ha már van, akkor teljes, olyannyira, hogy még szegény Larissa is belesétált. Elég nehéz volt kibeszélni magunkat abból, amiben benne sem voltunk. Malinort jól ismerem már, méghogy nem tudom felspannolni…hányszor is vettem már rá olyasmire, amit először nem akart? Na igen, komoly, jelentőségteljes arcot vágok és bólogatok a kérdésére. Magamban meg röhögök, egész jó úton haladok.* -Hogy lebuksz? Beszari vagy Malinor? Én nem mondtam ilyet. *Arra nem mondok semmit, amit magának bizonygat. Dehogynem tudom…az érdeklődése pont erről erősít meg.* -A vacsi előtt egy nappal. *Egyedül nehezebb lett volna, és bonyibb is, mert ahhoz a gyengélkedőről is el kellett volna hozzak egy hordágyat, hogy az asztal alá tolva, még csak meg se kelljen emelnem, de Malinor duzzadó izmokkal rendelkezik, meg se kottyan neki egy asztal cipelése. A kancellári vacsi menüjéről nem sokat árulok el Malinornak, de a kevés is elnyeri a tetszését, Jenkinsnek valószínűleg nem fogja. Kíváncsi vagyok milyen arcot vág majd a perdai csemegéhez, lehet, hogy teszek be egy rejtett kamerát és felveszem az egész vacsit, amikor meg rossz kedvem van – elég ritkán fordul elő – majd azzal szórakoztatom magam. * -Azt kétlem, de én jól fogok szórakozni. *Ördögi vigyor telepedik az arcomra, újabb falatot csenek el, és majszolom jóízűen. Pukkadásig fogom enni magam, szerencse, hogy nem szűk ruci van rajtam, mint Jenkinsznél. Malinor szavaira diadalittasan tekintek fel rá. Na ugye?! * -Tudtam én, hogy nem kell benned csalódnom. Na igen, a _mi_esténk_ lesz, de mindenki profitál majd belőle. *Nem értem, miért nyomta meg a szót…vagyis értem, csak azt nem, hogy miért hiszi azt amit hisz, vagy miért mondta így ha nem hiszi. Pláne, hogy nem is említettem azt, hogy Bruce nem is lesz jelen a vacsorán. De végül is mindegy, inkább a kajára koncentrálok.* -Csak siess, mert éhen maradok. Szedd azokat az öreg lábaidat. *Vigyorgok rá és nem átallom a korával cukkolni, elvégre benne van már a korban, ha azt vesszük, mikor született. Egy nagyobb falattal – a jelenlegi utolsóval – a számban nézek utána, élvezve az ízeket és a látványt egyszerre. Rá kell jönnöm, hogy minden férfi fenék más, de mindegyikben van valami különleges. Azt hiszem, gyűjtő leszek. Férfi fenekeket fogok gyűjteni. Elő is szedem a pda-mat gyorsan, míg Malinor nekem háttal van, és lefotózom a fenekét, egészen rázoommolva, majd el is mentem egy újonnan nyitott mappába. DFFK címkével. Dominiumi férfi fenék katalógus. Hogy ez nem jutott előbb eszembe, már meglenne Jenkinsé is, most le kell vadásznom baszki.*
Jól döntöttem, hogy a kései vacsorázás mellett döntöttem és idejöttem a Kantinba, ahelyett, hogy a kabinomba ettem volna. A tizedesem társasága és a kitervelt asztal-lopás – boccss!..”asztal- kölcsönzés”- teljesen feldobta az estémet. Még külön arra is figyelme volt, hogy a szerszámoknak se legyünk szűkében, ha a műveletre kerülne sor. Máris belopja magát a tizedesem a Kantinos szívébe, ha majd megtudja, hogy reggelre – vagy a következőre- egyel kevesebb bútorra számíthat. Imádom, hogy mindig meg tud lepni valami égbekiáltó agyamentséggel. Néha elmerengek, hogy Bruce ezt, hogy bírja minden nap?! Remekül szórakozhat, azt meg kell hagyni. A vigyorgásom is jellegzetesen, ma is szinte felragadt a képemre, és egy ideig biztos, hogy rajta lesz, amíg a zászlós neje a közelemben van. -Én se mondtam, hogy beszari vagyok. Egy szóval se!– nézek rá a tányérom felett, de elég gyorsan megcsappant a tartalma, így hamarosan újabb adagokért kell mennem. –Oké. –Ez logikus. Miért vinné el több nappal előtte az asztalt, ami elég sok helyet is foglal, és ha már itt tartok, akkor gondolom, hogy hely szűkében nem volt eddig se ilyen bútordarabjuk a kabinjukban. Tisztában vagyok azzal, hogy a Legénységi részleg nem olyan tágas, mint egy Földi Lakosztály volt egy Szállodában, de az is tény, hogy a Kancelláriának többszöröse az egy főre jutó négyzetméterek száma, mint némelyik alacsonyabb rangú tiszt teljes összkomfortja. A menü se lehet valami étvágygerjesztő, mert ismerem jó részét a Perdai ételeknek, de eddig nem soroltam fel az élelmezési listámra, kedvencekként. De, nem is nekem kell ízlenie, hanem a „Fejesnek”, aki biztosan alig várja, hogy megkóstolhassa… Bánom, hogy nem láthatom a képét, amikor beleharap valamelyik herkentyűs falatba. De nem baj… most inkább az utánpótlásra koncentrálva lépek oda a pulthoz és választok még két fogást, talán annyi elég lesz a tizedesemnek is, ha már ilyen jól elfalatozgat a tányéromból. Visszaérve az arcán valami kaján vigyort vélek felfedezni és nagyon belemerül a PDA-ja monitorába. -Van benne valami érdekes? Vagy pasiknak, nem lehet tudni?- ülök vissza a helyemre és bontom a csomagolást, hogy sorban a következő adag ételt osszuk meg a tervszövögetése mellett. Imádom, mikor valamire nagyon rá akar venni és el sem tudja képzelni, hogy valaha én is csináltam elég nagy marhaságokat.. ha már „öregnek” nevezett.
*Rávigyorgok. Hát persze, hogy nem mondta, hogy beszari, egyáltalán nem mondott ilyesmit és tudom róla, hogy nem az. De férfi és van büszkesége is, ebben nem különbözik a többi pasitól. Ha igaz amit mond ha nem, Malinort igenis rá lehet venni erre a kis csínyre azzal, hogy rányomom a beszari bélyeget. * -Hát neeem, tényleg nem mondtad. *Emelgetem meg a szemöldököm jelentőségteljesen, majd közlöm mikorra datálom a kincstári asztal kikölcsönzését. Végül felhívom a figyelmét arra, hogy elfogyott a kaja és elférne még bennem pár adag. Ami azt illeti finom kaja, legközelebb Malinor adagját kérem el. Baszki hát persze, hogy jó kaját kap, elvégre hadnagy, és az már jelentős tiszti rang, talán pont ott a határ. Az alatt gagyi jár, az felett pedig már színvonal. Vajon meddig tart és hol húzták meg a következő vonalat? Van még egy szint sáv a kancellár előtt? Vagy ők külön kategória? Merengésem közepette bámulom meg Malinor fenekét és meg kell mondjam, a katonai ruha is rátesz egy lapáttal az élvezetre, de az edzős cucc üt mindent. Meg is örökítem, egészen közelről felvételt készítve, fotót és egy pár másodperces videót is elmentve az újonnan nyitott mappába, mert kell a mozgás is. Sok időm nincs azon agyalni, hogy jutok eztán Jenkins háta mögé, mikor lesz rá még egy olyan alkalmam, mint amilyen a liftben volt. Bassza meg! Gyűjteményem legértékesebb darabja lenne…persze gyűjtő is csak cirka két perce vagyok van még időm bőve, csak nehogy meggyilkolássza addig valaki. Halott fenekeket nem gyűjtök, az már beteges. Malinor kérdésére kapom fel a fejem, elteszem a pda-t és szemmel verem a kaját.* -Csajos dolog. Pasiknak tilos. *Mondom szörnyen komolyan, mielőtt rávetném magam az újabb adagra. Témát váltok, tele szájjal beszélek, nehogy elszalasszak egyetlen pillanatot is.* -Larával mi a helyzet? Jól megvagytok? Remélem megbékélt már a kapcsolatunkat illetően. Hogy őszinte legyek, örülök nektek, csak azt sajnálom, hogy többé nem csalhatlak ki titokban a kabinodból. Az annyira buli. *A végére elégedetlenül elhúzom a számat, mert komolyan gondoltam. Sajna le kell mondanom az ilyen turpisságokról. Talán magasabb szintre kellene emelnem ezt a tevékenységet. *
-Nem is!- rázom meg a fejem széles vigyorral, miközben állok fel az asztal mellől, hogy hozzak valami ehetőt az üres tálak helyett. Miközben lelkesen válogatom a következő adag ételeket, amit ismételten közösnek szánok, - mert amúgy is az lenne- nem tudom visszatartani a röhögésem. Igazán elmés „kölcsönzés”-el oldaná meg a vacsoráját a Kancellárral. Eleinte nem is akartam felhozni, hogy könnyebb elkérni, mint „megfújni”, de végül csak kiböktem a sima megoldásomat, amire gondoltam. Persze, hogy egyből a fejemnek esve nevezett beszarinak, de tudja jól, hogy ez nagyon erős túlzás. Régen azért voltak zűrjeim, és nem is kellett félteni, hogy kimaradnék belőle, de azért ennek nem mondtak soha. Imádom a tizedesemnek a szókimondását és vele együtt azt, hogy nem unatkozom, ha a közelében vagyok. Néha azért elmerengek, hogy a férje, hogy bírja, de biztosan remekül megvannak, mert már rég házasságban élnek. Most is két „jólkinéző” akármit vettem le a polcról, és haladok is vissza Raven mellé. Amikor a székemhez érek és lepakolom a tálcát, valami érdekes arckifejezést látok a tizedesemen. Ilyen „bájvigyort” és belemerült nézést azért rég láttam tőle, hogy még fel sem néz a kijelzőből. –Ahha. Gondoltam, hogy pasiknak tilos!- húzom színlelt grimaszra az arcom, mert valami turpisságot „szimatolok”. Ha, nem ismerném Őt, akkor szimpla bambulásnak is nézném, de elég titkolózós vele. Ami meg jobban gyanússá teszi a jelenetet, hogy azonnal témát váltva Larámról kérdezősködik. -Igen, jól vagyunk. Köszönöm érdeklődésed. - bontom ki a csomagolásból az ételt. – Persze, hogy megbékélt. Apró félreértés miatt volt az… de megértette, hogy az igazság micsoda és nem valami „szerelmi- háromszög” esett meg. Úgyhogy, semmi gond. – tűzök egy falatot a villámra, majd bekapom. Nem tudom, hogy most ezt miért említi, de van egy olyan érzésem, hogy csak amiatt, hogy ne kelljen többet kérdezősködnöm arról a „csajos dologról”, amit ennyire tagad előttem. Pedig nagyon is érdekel… ha velem kapcsolatos. Ha a megérzésem nem csal, bár ritkán szokott. Most azért még érdekelne, hogy a kincstári holmit, hogy a fenébe cipeljem majd el a kabinjába?! Még mindig azt vallom, hogy egy sima elkérés még mindig célravezetőbb, de majd kiötlök valamit. Máris tudom, hogy nem fogok unatkozni. Imádom! - Szóval? Mi is az a csajos dolog, amit nem lehet pasinak tudnia? - kezdem piszkálni,és abban reménykedem, hogy valamilyen módon elszólja magát és megtudom, mi lehet az. Érdekel....
*Nem mondta, hát nem mondta, de gondolta. Nem olvasom a fejére, pasis vonás, neki természetes és pont ezért nem tartja meglévőnek. Amíg kajáért megy, találok magamnak elfoglaltságot, nem is kicsit izgalmasat, de persze az örömbe üröm is vegyül, mikor rájövök, mennyi jó férfi popót szalasztottam el, mikor még nem gyűjtöttem őket. Na de majd ezután. Lesz Sam-mel egész estét betöltő szórakozásunk miután elindultunk az Imperiummal, ülünk majd az ágyon, hátunkat a falnak döntve nézegetjük a pasi fenekeket és osztályozzuk őket. Forma és mozgás szerint. Ha addig sikerülne Jenkinsét megszereznem…kíváncsi vagyok név nélkül ráismer-e, hiszen oda van érte. Vagy már nem? Mindegy, elnapolom a témát és Malinorra figyelek, mikor visszatér a kajával, rákérdez a vigyorgásomra. Vigyorogtam volna? Nannná! Kimagyarázom magam, azaz, hogy csak megpróbálom, de Malinor már jól ismer, meg makacs is, meg kíváncsi. Teli szájjal terelem a szót Larára, mondjuk miután elváltunk legutóbb, kétségem sem volt afelől, hogy megbékélt, de Malinor fejébe kell ültetnem valami mást. Kiveszem a popókat és a helyébe Larát ültetem…na, sikerül vajon? * -Ennek örülök. Mit szólnál ahhoz ha elmennél Bruce-szal edzeni, mi meg Larával összeülnénk a kabinotokban és jól kibeszélnénk titeket? *Ha nem kérdezem meg tőle is így történne, remekül meg tudom szervezni mások programját. Magamhoz húzom a tálat, legalábbis közelebb magamhoz mint Malinorhoz legyen és nekiállok válogatni a sok finom izé között. Malinor kajája annyiban különbözik az enyémtől, hogy finom és jobban is néz ki, de attól még halványlila fingom sincs arról mit eszem. Maradnék a Larás témánál, de Malinor csak nem tágít, a vigyor helyett elhúzom a szám, majd játékosan megfenyegetem a mutatóujjammal.* -Malinor, Malinor! Te kis kíváncsi! Benne van a nevében, hogy _csajos_ dolog, szóval hacsak nem növesztettél ciciket és vágattad le a férfiasságodat, nem tartozik rád! *Jelentőségteljesen végignézek rajta, már ami kilátszik belőle az asztal felett, de még oldalra is elhajolok, hogy belássak alá, majd kiegyenesedem és fejet rázok.* -A látottak alapján nincs női cicid és a szerszámod is a helyén van. Pasi vagy, nincs mese. Ne kíváncsiskodj! *Végül rávigyorgok és elmarok egy darabot a tálról. *
Azt már tudom, hogy a tizedesem valamit a fejébe vesz, véghez is viszi. Már csak a „hogyan” a kérdés, de erre a kivitelezésre engem szemelt ki. Amit persze nem is bánok, mert amióta a tervecskéjét kezdjük kitárgyalni és a – lassan a negyedik adag ételnél tartunk – azért már van látszata. Ebben az egy órás ittlétünkben azért elég „termékenyen” kiötlötte a kölcsönzés menetét és a kivitelezését. Már tényleg csak az van hátra, hogy a rögzítést eltávolítsuk és a hátamra kapva cipekedjem a kabinjához. A látvány bizonyára önmagáért beszél majd, de ezt így előre jobb, ha meg se említem. Visszatérve a következő adag kajával a tálcámon, valami vigyort fedezek fel az arcán, amit eddig nem sűrűn láthattam. Arról nem beszélve, hogy „csajos dolog”! Naná, hogy érdekel, ha velem lehet kapcsolatos. -Hmmm?- rágom meg a falatot a számba, ahogy felveti Bruce-al az edzésre a felvetését. -Miért? Anélkül nem tudtok Larával elmenni a kabinba beszélgetni? Legfeljebb nem maradok ott, és ketten pletykálhattok. Edzem én magamtól is. – magyarázom ám a dolgot, ahogy két falat között nézem a tizedes arcát. Érzem én, hogy nagyon terelni akarja a rákérdezésemet, bár fogalmam sincs, hogy a nők miket tartanak „csajos dolognak” azon kívül, hogy minden az náluk. Biztos vagyok benne, hogy valami huncutságon töri a fejét a tizedesem, bár ezt a vigyorgását mindennek sejtetőnek tartom. Mi a fene lehet ennek a vigyorának a kiváltója? Csak nem hiányos az öltözetem gombolása? Kezdem gyanítani, hogy valami ilyesmi lehet.. -Mi van a cicikkel? – pislogok egy párat meglepetésemben, mert erre azért nem számítottam. Lehet kissé elmerültem a gondolataimban, hogy kikövetkeztessek valamit a szűkös szavai közül, de a mondata meglepett. Még végig is néztem magamon, hogy esetleg a „kiskapu” nyitva maradt volna a gatyámon, de nem… Valahogy nem értem én ezt!…. Miért ne lehetne tudnom, hogy mitől ér fülig a szája?! Most már biztos vagyok benne, hogy velem kapcsolatos a derültsége, és még a ruhámon sincs hiányos gombolás vagy cipzár lecsúszva. -Persze, hogy pasi vagyok!… Eddig is az voltam! – vennék egy újabb falatot a tálról, de egyre messzebb kerül tőlem a tányér, mert a tizedesem nagy lelkesen „kiközösítette” magának az egészet. Villámmal a kezembe nézek rá pislogva, majd kibontom a soron következő ötödik „szerzeményemet”. Az egy jó nagy szelet steak… Remek az ízlésem… és most rajtam a vigyorgás sora. – Az a tiéd lehet.- bökök a megkezdett tálra, majd amit most bontottam ki - Ez meg az enyém. Tudod… ez meg pasis dolog!- szelek egy jó darab részt a húsból és nagy, széles mimikával rágni kezdek. –HHhhhmmmm!… De finom!- közben csillogó szemmel nézek rá, mint aki életében nem evett ilyen ízletes és remek sültet. Pedig, dehogynem, csak visszakapta, amit a "csajos dologgal" kaptam tőle. Milyen jó is, hogy ismerjük már egymást! Remek párosítás bennünk, hogy elég hasonlóan gondolkodunk és engem se kell féltenie a hülyeségtől. El se hinné milyen sok mindent csináltam fiatalabb koromba, ha már leöregezett… Most se sokat változtam, csak egy pár évvel többet írnak az aktámban az „életkor” mellé.
*Hogy eltereljem a témát a csajos dologról, amihez Malinornak egyébként semmi köze attól függetlenül, hogy az ő fenekéről van szó, de ő erről ugye nem tud, Larára váltok. Egyébként is meg akartam már kérdezni mi van vele, sőt még az is eszembe jutott, hogy meglátogatom, sűrű kancelláriai rendszer döntögetésem közepette és elbeszélgetek vele. Amikor nem pánikol és nem mered a semmibe azon agyalva, hogy vajon mikor és hányszor csábítottam el a padiját – férjét – egész jó fej csaj. Meg is szervezném a most kitalált találkozót, Malinor azonban nem érti a lényeget. Szemet forgatok.* -Malinor, Malinor! Hadnagy te aztán tényleg fantáziátlan vagy. Mit gondolsz minek mondtam, hogy Bruce-szal menj edzeni? Hogy nézzétek egymás izmait amint dagadoznak súlyemeléskor? Szerinted mit csinálnak a pasik amikor kettesben vannak az asszonyok nélkül? *Néhányszor jelentőségteljesen megemelgetem a szemöldökeimet, jelezve neki, hogy ezt azért illene tudni és ha nem tudja, nagyot csalódtam benne. Persze ha tudná, hogy Bruce a pasikra bukik, ez a mondatom több jelentésű lenne és félreérthető, de jelen helyzetben csak egyre lehet gondolni. A pasik ugyanazt csinálják mint a csajok; kibeszélik a másikat. Akár rájön, akár nem, sajnos nem hagyja annyiban a vigyorgásom témáját, de engem sem most szült az anyám, szóval makacsul tartom magam. Próbálom finoman megfogalmazni a lényeget, bár szimplán elárulhatnám min nevettem és még meg is mutathatnám a fenekét amit lencsevégre kaptam, de most már csak azért sem. Szórakoztató az is ahogy harcol az információért. A vigyor az arcomra ragad mikor megnézi magát, agyal a szavaimon, próbálja a helyükre tenni. Addig is magamhoz veszem a jobban kinéző ételt tartalmazó tálat. * -Persze, hogy pasi vagy, épp ezt mondom. Le sem tagadhatnád. Ezért nem mondom el a csajos dolgot. *Nyelvet öltök, ezzel lezártnak tekintem a popó kollekcióm első darabjának téma feszegetését. Az sem lomboz le, hogy a másik tálat nem osztja meg velem. A sajátommal szeretnék végezni, egyébként az már belém sem férne. Békésen falatozva mutogatok a villámmal a kajájára.* -Tudod az nem az amire gondolsz. Azért nem eszem olyat, mert nem vagyok pasi, azt csak a pasikkal tudják megetetni. Elhitetik velük, hogy az ami, közben ugyanolyan szintetikus fehérje mint más kaja, több színezékkel. Láttál te már állatokat sétálni a Promenádon? Békésen legelészni a botanikus kertben?
Kezdem sejteni, hogy ezt a „csajos” dolgot nem fogom megtudni a tizedestől, pedig egyre jobban érdekel. Már csak azért is, mert ennyire hárít és tereli a szót róla. A fene tud kiigazodni a Nőkön, ha egy pillanatra se tudom követni az észjárásukat. Minek menjek edzeni a férjével, ha amúgy is ellentétes beosztással vagyunk szolgálatban és …. Na, mindegy. Azt hiszem, hogy ezt hiába érvelném, elég nehezen tudnám meggyőzni Ravent. Tudom jól, hogy mi az eredeti szándéka, ami vezérelte az ötletéhez, de azt se hinném, hogy Bruce annyira kibeszélős lenne. Eddig sem volt az a fajta tiszt, akinek egész nap be nem áll a szája. Most se hiszem, hogy megváltozna, de inkább hanyagolom az erőltetést. -Tudom mire gondoltál, de nem kivitelezhető. Amúgy meg a pasik, amikor csajok nélkül vannak, mit csinálnak, azt meg nem kötöm a te orrodra. Majd kérdezd meg a zászlósodat. – vigyorom nem hervad le, ahogy „leoltott” az értetlenségemért. Persze, hogy nagyon is jól tudom, hogy mire akarna rávenni, de jelenleg jobban leköt a finom sült evése, mint a kitárgyalása a pasi-pletykának. -Esznek? – nézek fel a tizedesre egy olyan szép széles vigyorral, ami tényleg a fülemig ér. Ritkán vigyorgok ilyen széles szájjal és csillogó szemekkel, de ezt nem tudtam kihagyni. Bruce legendásan híres arról, hogy képes bárhol-bármikor enni. Néha azért irigylésre méltó a „befogadó”képessége és egy deka felesleg nem látszik rajta. Bezzeg én! Legalább látszik, hogy nem aprózom én se el az adagok mennyiségét. -Jó, akkor ne mondd el… - vonom meg a vállam rá, mert most már biztos, hogy direkt akar engem csigázni és csak azért se árulja már el min mosolygott a hátam mögött. Jóízűen falatozom tovább a –most már saját- tányéromból, ami egy szaftos steak. Igaz, hogy csak megközelítőleg hasonlít a Földi eredetijéhez, de jelenleg ez van. – Ahhaa… Te meg tudod, hogy a legénységi menü merőben más, mint a tiszti? Mert, akkor jó. Most is abból eszel, tizedesem. – harapok egy újabb falatot a villámról és hagyok neki egy kis időt, hogy elérjen a füléig. Azt már nem is részletezem, hogy más is van, amit tudok, de egyelőre nem feszegetem ezt a témát se. Jól ismerem a „kiürítési protokollt”, ami anno a Földön volt, és nem hinném, hogy jelenleg ez itt is másként lenne. De szorosan nem kötődik a mai asztal-kölcsönzéshez, így nem is merülök bele. -Szóval? Ma este hurcoljam át az asztalt?- kérdezek rá váratlanul, de vigyázok, nehogy a torkán akadjon a finom falat a meglepetéstől. Imádom cukkolni a tizedesemet, de ezt már jól tudja rólam.
* Malinor úgy beszél a pasik szokásairól, mintha én nem tudnám hogy folyik ez, másrészt mintha titok lenne. Elmosolyodom ezen a gondolton és ráhagyom, azt hiszem most egyikünk sem tudná meggyőzni a másikat.* -Oké, nem kérdezem. Egyszer majd kilesem mi az a nagy titok, amit nem árulsz el. * Szóval Bruce nem fog együtt edzeni Malinorral, sem enni, sem minket kibeszélni, pedig biztosan jól kijönnének egymással és legalább én is látnám, hogy van barátja akivel kitölti a pasis napjait. A költői kérdésre megugrik a szemöldököm, de csak azért, mert képtelenségnek tartom azt amit Malinor válaszként felhozott.* -Bruce-nak nem kell ahhoz társaság, hogy egyen. Még akkor is eszik amikor alszik. * Azt hiszem ez nem is olyan nagy túlzás, biztos vagyok abban, hogy Bruce azoknak a kajáknak az elfogyasztásával álmodik, melyeknek a képeit nézegetni szokta. Másrészt az is tény, hogy bárhol, bármikor, bármilyen helyzetben képes enni, gondolok például arra, amikor lezuhantunk valami barlangba, én a frászt kaptam, ő meg éhes volt. Két falat között elégedett vigyort vágok, mert Malinor végre belátta, hogy most nem fog tudni kihúzni belőlem egy szót sem a csajos dologról, de lehet, hogy a nap végén majd küldök neki egy képet a saját fenekéről, „Gyűjteményem első darabja” címmel. Ha már barátok vagyunk, ezt azért nem fogom eltitkolni előtte, csak húztam az agyát egy kicsit, ami igen szórakoztató volt, másrészről Malinornak még sokat kell tanulnia arról, hogy szedjen ki belőlem bármit is. Ezek után a féltett kajájáról való felvilágosításom már apróság, de a válaszra elhúzom a számat.* -Én is tiszt vagyok, aztán látod...* Mutatok a félretolt és már a dermedésből a szétfolyás fázisába kerülő kajámra, majd mutató- és hüvelykujjamat összecsippentve adok vizuális útmutatást a szavaimhoz. * -Csak ilyen pici tiszt. * S ezzel nem a magasságomra céloztam, jóllehet az is nyugodtan játszhatna egy kört az indokok listáján. Az asztal kölcsönzés idejére vonatkozó kérdéssel nem tudom mi a célja, de az biztos nem jön be neki. Csak felnézek rá, megint értetlenül.* -Malinor! Hol jársz te? Már mondtam, a vacsi előtti este. Majd szólok, addig ne nagyon szervezz Larával hempergős estét, mert bármikor kiugraszthatlak az ágyból. * Rákacsintok a vigyorgásom felett, bár pontosan tudom melyik napon jön a kancellár belapátolni a zabát, muszáj Malinort kirángatnom a magabiztosságából. Aztán belapátolom, érzésem szerint az utolsó falatot, majd eltolom a tálat a megmaradt kajával és hátradőlök a hasamat simogatva, úrinősen visszatartva egy apró büfit. * -Azt hiszem mára végeztem. Köszi hadnagy, remélem nem ettem meg a holnapi adagodat...megkaphatod az enyémet. * Újabb vigyort vágok, miközben felállok az asztaltól. * -Jó volt veled dumcsizni. Ha nem haragszol, most visszamegyek a kabinomba és kipihenem az evés fáradalmait néhány jóllakott nyögés közepette és ha azután lesz erőm, helyet csinálok az asztalnak. Vagy nem. Na, pá! * Azzal hozzálépek és egy baráti puszit nyomok az arcára, végül ha nem is a szokásos tipegős kiviharzásommal hagyom el az étkezőt, későbbi tettünk helyszínét, azért még nem hasonlítható a járásom egy hadirokkantéval.*
Már tudom, hogy nem fogom kihúzni a tizedesemből, mi az, amin ennyire mosolygott, és ráadásként csajos dolog is. Talán nem vagyok annyira kitartó abban, hogy kiszedjem előle, de inkább úgy döntök, hogy nem forszírozom tovább és hagyom elsiklani a fülem mellett. -Oké, tizedesem. – veszem tudomásul a dolgot és széles vigyorgás közepette eszem tovább a sültem. Persze, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ez nem a Földi megfelelője, de attól még ízlik és jobb is azoknál a kásaféle trutyitól, amiről szerintem senki nem tudja megmondani, mi akarna lenni. Persze, érvelhetnék napestig a származásáról, de úgy is felesleges lenne. Raven nagyon jól csavarja a szavakat és én per pillanat eszem inkább, mint vitába szálljak vele. Amúgy se akarnám „elrontani” ezt a remek estét és inkább hallgatom a továbbiakra a teendők ismertetését. Azaz, hogy hallgatnám, de csak annyival vagyok „rövidre zárva”, hogy a vacsorájuk előestéjén lovasítjuk meg innen az asztalt. Bruce-al meg nem mond újat - az egyfolytában evéséről -, bár annyiból csodálattal nézem az adagjait, hogy egy deka felesleg nem látszik meg rajta. Bezzeg én, ha nem mozognám le a futópadon vagy a súlyok emelésével, akkor már kétszer ekkora lennék, és nem izomban mérve. De ez is remek ötletnek hangozhatna, ha egyáltalán találkoznánk az ellentétes szolgálatbeosztás miatt. Naná, hogy ismerem a zászlóst és nem csak a hatalmas étvágyát. -Azt nem tudhatom, de abban egyetértünk, hogy elég szép mennyiséget tud elpusztítani és meg se kottyan neki. - bólogatok bőszen a kijelentésére, bár annyira nem ismerem, mint a neje, de el tudom képzelni. -Persze, hogy tiszt vagy tizedesem….- harapok bele a következő falatba a villámról. –Ez kétséget kizáróan így van. De ne keseredj el… ajtóból sosem adnak sokat. – vigyorgom ismét, mert ez a mondás azért ebben az esetben elég többértelmű is lehet. Igaz, hogy mindegyik dolog, amire érteném az pozitív és kedves értelmezéssel mondtam. -Jól van!… Jól van! Csak megkérdeztem, hátha változott a fél órával ezelőtti terved. Tudom ám… - veszek a számba még egy falatot, de lassan be kell látnom, hogy semmi sem tart örökké, ahogy a hús se a tányéromon. –Rendben tizedesem. Kellemes volt a vacsora, amit köszönök, hogy elkölthettünk egymás társaságában. – kissé megemelkedik a szemöldököm, mikor felajánlj a saját holnapi adag ételét, de egy pillanatra tényleg el is hitetné, hogy ezt komolyan el is fogadnám… -Ahh.. Kösz! Meghagyom neked. Van sajátom!- fejezem be én is az evést, bár nem mondhatnám, hogy nem laktam jól. Közel négy teljes adagot ettünk meg ketten és úgy vélem, hogy erőt kell gyűjtenem, hogy az ágyamig elérjek, mielőtt a „kajakóma” bekövetkezne. Mire elköszönnék, máris egy puszit nyom az arcomra és távozik. – Jó éjt, tizedes! – nézek utána egy mosollyal és megint az eszembe jut, hogy hamarosan az asztal fogja nehezíteni a járásomat, ami a hátamon fogok cipelni a kabinja felé.. Máris lelkesebben gondolok a holnapra vagy azutánra, hogy ezt a cipekedést tényleg komolyan is gondolta, nem csak a képzeletünkben játszódik majd le. Azt hiszem, hogy lesz ennek még érdekes és vicces visszhangja. Alig várom….
//Én is köszönöm tizedesem! Imádtam minden percét! Várom a folytatást //
Az étkező szomszédságában található a konyha. Innen nyílik egy ajtó az előbbi helyiséghez, így az átjárás könnyedebb. A hely zárt, szűkebb, mégis megtalálható minden, ami ahhoz kell, hogy ellássa egy hajónyi ember élelmezését. Legtöbbször csak az előre csomagolt, ízszegény ételek melegítésére szolgál, ám ha tudnak takarékoskodni a katonák, akkor előfordul, hogy maguk is képesek megfőzni könnyebb étkeket. Persze ehhez több biztonsági előírásnak is meg kell felelni, tűzvédelmi okokból. De a pultba beépített panelek gondoskodnak arról, hogy minden zökkenőmentesen menjen, ha valaki mégis főzésre adná a fejét.
//
//