Roda

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Születése óta csendes és nyugodt természet. Az évek során ez csupán annyiban változott, hogy kialakult benne az empátia, a kompromisszum készség, a megfontoltság. Lényéből és tekintetéből nyugalom árad, mely beburkolja a társaságában lévőket. Hangja kellemes, fülbemászó, dallamos, mellyel képes megnyugtatni a riadt betegeket, akik hozzáfordulnak segítségért. Egyedül talán a húga az, aki immunis a körülötte hullámzó békességre és hangjára, olyankor minden lefoszlik róla akár egy elhasznált, porladó anyag. Olyankor határozott és szigorú tekintetű, ezzel palástolja a félelmét, hogy őt is elveszítheti. Szereti Aideen-t, talán jobban mint kellene…távol áll tőle az irigység, ezért csak lopva csodálja őt amiért olyan bátor…vakmerő, csodálja a hihetetlen életkedvét, azt a sok energiát ami mozgatja. Míg húgában kavarog, hullámzik az élet, Rodában lágyan örvénylik.

Cadarban születtem, s bár nem tudtam róla még akkoriban milyen kegyben részesülhettem, a születésem napján mártottak a Szent tó vizébe az Új Élet ünnepén. Anyám úgy hitte nagy dolgokra leszek hivatott, de sosem éreztette velem, csak elcsípett mondatfoszlányok jutottak el hozzám, amikor esténként az apámmal beszélgettek. Szeretem őket hallgatni az ágyamat eltakaró függöny mögé bújva, apámnak mélyen zengő, bársonyos hangja volt és emlékszem még a nevetésére, mely a folyó zúgására hasonlított. Emlékszem anya kezének simogatására, a mosolyára, csodásan szikrázó zöld szemeire, melyekben zubogott az élet, a vidámság és a szeretet. A húgom születését csodaként éltem meg, még kicsi voltam magam is, de néhány érzés még most is bennem él. Kicsi volt, nagyon kicsi és mindig sírt…vagy legalábbis sokat. Gyerekként talán soknak tűnt, de mindig is hangos volt és cserfes. Ő anyára hasonlít, őt látom benne amikor ránézek, amikor felnevet, amikor valami rosszban töri a fejét. Apa nyugalma és türelme bennem éledt újjá, ez segít amikor a húgomat kell visszatartani valamitől.
Népünk csodálatos képességeit Shaz`ornak és Shiennelnek köszönhetjük, ők döntik el, ki mire érdemes és ezért hiszem, hogy a húgom is valami nagyon nagy dologra hivatott, amiért az Életerő elszívását kapta adományként. Ebben is különbözünk, szinte mindenben, nincs egyetlen közös pont sem az életünkben. Nekem a gyógyítás adatott meg, mely az első volt a sorban. Mindig tudtam, hogy az életem első fordulópontján valami nagy dolog fog velem történni, anya sokat mesélt róla, hogy felkészítsen, ám arra ami történt ő sem számított. A gyógyítás képességét birtokolni felnőttként is igen nagy felelősség, hát még egy öt éves gyermeknek, kinek kezéből felröppen a kismadár, amely korábban még alig pihegett. Ritkaság, hogy egy gyermekben elsőként bontakozzon ki e képesség, épp ezért Dann Tierran foglalkozott velem már az első perctől kezdve. Ő tanított meg mindenre. Elfogadásra, empátiára, még nagyobb türelemre, kitartásra…és arra, hogyan fogadjam el és dolgozzam fel a kudarcot, melynek vége a halál.

Felnőttként még mindig és egyre jobban azt gondoltam a húgomról, hogy a vesztébe rohan, és talán hagynom kellene, hogy a saját kárán tanuljon, de a testvérem és szeretem őt. Vigyáznom kell rá, de olykor mintha ez fordítva lenne, ő tartotta bennem a lelket a szüleink halála után, s noha a fájdalmat élesen láttam a tekintetében amit a szüleink elvesztése okozott, vádat soha. A képességem sem mentette meg őket és ez az érzés örökre ott ég a lelkem mélyén. Napokig ültem az ágyuk mellett és próbáltam meggyógyítani őket, a Perda összes általam ismert gyógynövényét bevetettem, minden bennem rejlő erőmmel igyekeztem, hogy kiirtsam belőlük azt a betegséget amit az otthonunkat megszálló égiek hoztak magukkal…de végül elfogyott az erőm. Magamba zuhantam és üresnek éreztem a lelkem és a szívem.

Aideen rázott fel abból a sűrű homályból ami körülvett, az ő akarnoksága és az égiek iránti gyűlölete olyan volt mint a legnagyobb vihar és magával ragadott. Magunkra maradtunk, mégsem voltunk egyedül. Új lehetőség, új élet várt ránk Elorakban, ahol elfoglalhattam az Isteneinkhez megtért gyógyító helyét. A húgom pedig felszította bennem az Élet tüzét, melyben ott volt a megbocsátás, a szeretet, a gyengédség mellett a harag és a gyűlölet is. Korábban sosem voltam képes haragudni senkire, mindig próbáltam mentséget találni az elkövetett bűnökre, hiányosságokra…de az égiek tettei mellett nincs mentség.