Aideen és Roda otthona

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Ember és perdai

A menekülés

*Miután szerencsésen kijutottunk a quorsák városából és elértük Elorakot, már csak arra vágytam, hogy elmerüljek a tó vizében. Hogy lebegjek, fáradt tagjaimat és gondolataimat pihentetve. Rhywent elengedve azonban a húgomra is gondolnom kellett, meg akartam nézni a sérülését, hogy mennyire sikerült meggyógyítanom. Kétségeim voltak azzal a méreggel szemben, ami az egész karomat lezsibbasztotta, érzéketlenné tette. Az égieknek túl sok ilyen szerük van, hiszen a folyónál olyasmit kaptam, ami egyetlen pillanat alatt kiütött. Sok mindenről kell elbeszélgetnem azzal a kancellárral, akinek ígéretet tettem és aki elraboltatott majd talán…szabadon engedett. Nem tudom mit gondoljak róla, a katonája segítsége nélkül is minden bizonnyal valahogy kijutottunk volna a városból, talán meg sem sérülünk, hiszen biztosan nem arra mentünk volna amerre…a toronyban még égiek voltak mielőtt elindultunk volna. Mégis maga a segítség léte elgondolkodtatott. Aideen azonnal ledobta magát és vízszintesen elnyújtózott, én azonban tálért és gyógyvízért mentem, ezzel is időt lopva magamnak. *
-Megnézném a sérülésed…mennyire sikerült meggyógyítanom? Az a méreg bennem, nem tudom milyen hatással volt a képességemre. *A tállal és egy kendővel Aideen mellé telepszem és várom, hogy levegye a nadrágját. Egyszerűbb lenne ha ruhát hordana, de persze nem kívánhatom, hogy abban szelje át az erdőt. Amilyen helyeken jár…*
-Ha mindent rendben találok, elmehetnénk úszni. Szükségem van rá, hogy ellazuljak és átgondoljam mi is történt ma. Mennyi ideig voltam távol? *Még azt sem tudom, hogy az az égi szer milyen sokáig tartott az eszméletlenség sötét és tudattalan vermében. Nem kétlem, hogy sokáig, idő kellett ahhoz, hogy felfedezzék az eltűnésem és annak is vegyék, ne csak szimplán egy hosszabb távolmaradásnak. S aztán meg is kellett keresniük. Erről jut eszembe a tarisznyám amit a parton hagytam.*
-Megtaláltad a tarisznyámat? *Előbb tisztázzuk azt, hogyan találtak rám, addig kitalálom mit mondjak el Aideennek. Mert persze ő eléggé forrófejű, nem hiányzik, hogy valami őrültséget csináljon annak hallatán, amit a kancellárral beszéltem és amit megtudtam róla. *

Roda & Aideen

Jó érzés végre ismét itthon lenni, így némileg fáradtan szusszanva dőlök el az ágyon, miközben szemeim is lehunyom néhány hosszúnak tűnő másodpercre. Ez az esemény sok mindent megváltoztat... Bár a quorsák békét színlelnek, minden egyes tettükkel aláássák azt, mi pedig nem hihetünk nekik. Roda nem önszántukból ment velük, mivel kijutni se tudott volna, meglőtték, én pedig ha nem indulok a keresésésre, ki tudja, hogy mi mindent tettek volna vele. Talán már Ő sem élne. De nem, erre nem szabad még csak gondolnom se, Őt nem veszíthetem el úgy, mint a szüleinket! A harag érzem, hogy egyre jobban lángol bennem és ahhoz, hogy némileg lenyugodjak, beszélnünk kell. El kell mondania mindent arról, ami történt.
- Jól vagyok! - vágom rá szinte azonnal, és bár tény, hogy nem hozta úgy rendbe a lábam, mint ahogy azt máskor tette volna, mégis képes voltam futni vele és végig bírni, gyakorlatilag pihenés nélkül. De ahogy mellém ér a tállal és a kendővel, halkan szusszantok, majd végül kioldom az övem és nemsokára leveszem a nadrágomat, amit most magam mellé fektetek az ágyra. A jobb combomnál ért a lövés, de csak súrolt, így a golyó nincs benne és a gyógyítás is elállította a vérzést, de azért még nem szép látvány. Mégis, számomra apróság...
- Látod? Nincs gond... - nem baj, ha nem tud mindig teljesen meggyógyítani. A sérüléseim idővel amúgy is elmúlnak. Az viszont nem tetszik, hogy az úszással jönnekem, a helyett, hogy mesélne, így szemöldököm összébb szalad, miközben felkönyökölök. Ha akarja, bekötheti a lábamat vagy tehet rá gyógyfüveket, bánom is én, de közben válaszoljon a kérdéseimre.
- Egy napig. Miért érzem úgy, hogy nem akarsz beszélni róla? Roda, a testvéred vagyok! Ki másnak mondhatnád el őszintén, azt, amit átéltél, ha nem a tulajdon vérednek? - hangom némileg halkabbá válik a kezdetleges temperamentumhoz képest, és most én hagyom figyelmen kívül a lubickolást. Ráér még, előtte ezt tisztázzuk, utána esetleg hajlandó leszek vele tartani. Vagyis... mindenképpen vele tartok, mert most néhány napig nem fogom szem elől téveszteni, nehogy ismét baja legyen. A tarisznyát érintő kérdésre viszont csak fejemmel intek a lépcső mellett lévő fogas felé, amelyen ott lóg. Hazahoztam, jól láthatja.
- Annak a segítségével derítettük ki, hogy a quorsák városában vagy. - kezemmel végül kezéhez érek és lágyan rászorítok.
- Aggódtam érted nővérem! - bár szavakból csak ennyi hagyja el ajkam, tekintetem mindennél többet üzen. Belegondolni se tudok, hogy mi lenne velem nélküle, és rendkívül megijedtem, hogy mi van akkor, ha későn érek oda... ha elveszítem. Érte bármivel hajlandó vagyok szembeszállni, és olykor bizony akár ész nélkül cselekedve. Ennél erősebb kötelék ki se alakulhatott volna közöttünk, mint amit érzek. Bár oly nagyon különbözőek vagyunk mi ketten, mégis, mintha Roda a másik felem lenne. Nélküle én senki vagyok.

Testvérek

Aideen és Roda

*A húgom ingerült válaszából sejtem, hogy mit érezhet. Tudom mennyire fáj neki még most is a szüleink elvesztése és hiánya, a seb sosem gyógyul be igazán és az égiek tesznek is arról, hogy ne felejtsük el. Egy kicsit elszégyellem magam, amiért próbálok még egy kis időt nyerni magamnak, hogy kitaláljam, hogyan tálaljam a történteket anélkül, hogy a szavamat szegném. *
-Sajnálom Aideen. Tudom mennyire aggódtál értem. *Én viszont most aggódom, mert nem tudom milyen sérülést szenvedett. Bár a vérzés elég könnyen elállt az érintésem nyomán, még érhet minket meglepetés hacsak arra a két szerre gondolok, melyekkel én találkoztam testközelből. Csak egy halvány mosolyt csal ki belőlem a már ismert, dacos válasz, miután lefejtette magáról a nadrágot. Muszáj azonban elfoglalnom magam azzal, hogy ellátom őt, mert az megnyugtat engem is. Míg ő beszél, gondosan lemosom a sérülés környékét, megszabadítom bőrét az odaragadt vértől, szárazra törlöm, végül rásimítom a tenyerem, hogy a seb maradékát is eltüntessem. *
-A Danának is őszintén el kell mondanom, de igazad van. Te vagy az első. Csak éppen nem tudom magam sem mi történt. Nem értem. *Pontosítok a végére, mert a történtekkel tisztában vagyok, de nem értem mi miért történt. Főleg a kancellárról nem tudom mit gondoljak. Köt a szavam és ez fáj a legjobban, de lassan rájövök a megfelelő szavakra. A tarisznyámat látva azonban előbb bólintok, majd a húgomra tekintve felé hajolok, hogy átöleljem.*
-Tudom Aideen és köszönöm. Én is féltem, hogy nem látlak többé. *Elengedem őt, majd hátrébb húzódva az ágy másik végébe kucorodom. *
-Meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Okom van rá, hogy ezt kérjem tőled, különben megint háború lesz az égiek és a népünk között. Bár nem tetszik, hogy itt vannak, azt sem szeretném ha még többen meghalnának közülünk egy véres háborúban. *Komolyan nézek rá, bár minden elvem ellen való az amit tettem, mégis ez tűnt a legjobb megoldásnak. Hogy mit mondok majd a Danának, még nem tudom, de Aideen megérdemli, hogy tudja az igazságot, legalábbis egy részét. Ha a szavát adja, folytatom.*
-A folyópartról vittek el. Sok katona volt, olyan páncélban, mint az aki segített nekünk. Elkábítottak, ezért nem tudom mennyi idő telt el. Aztán jött egy…férfi, egy égi férfi, aki olyan gyógyító mint én. Azt mondta a vérem kell neki, mert sok betegséget nem tudnak meggyógyítani amit tőlünk kaptak el és válaszokat szeretne. Nem tudtam mit akar még, ezért alkut kötöttem vele. Adtam a véremből és azt hiszem el akart engedni, de elment mielőtt mondhatta volna. Talán vissza akart jönni értem, nem tudom, de addigra már sikerült kiszabadulnom abból a raktárból ahova vittek, és aztán jöttetek ti. *S persze most én jövök, hogy fejmosásban részesítsem a húgomat, mert az ami történt nem történt volna meg vele, sem Rhywennel, ha más módszerhez folyamodnak. *
-És neked mégis hogyan jutott eszedbe, hogy belopakodtok az égiek városába, ahol annyi égi katona van fegyverekkel? Bajod esett, és örülök, hogy nem komolyabb. Tényleg Aideen? Ketten az egész quorsa város ellen? *Bár itt van velem és láthatóan már semmi baja, azért próbálok szigorú tekintetet kölcsönözni a szemeinek, hogy legalább egy kis lelkiismeret furdalása legyen. Én is elveszíthettem volna őt amikor értem jött.*

Roda & Aideen

Nem ellenkezem Roda kérésével szemben. Már megszoktam, hogy ellátja a sérüléseimet, így bár jelzem, hogy jól vagyok, mégis hagyom, hogy megnézze a sebem, majd letörölje és végül teljesen el is tüntesse azt. Akkor nem marad nyom... annál jobb. Nem irigylem azt, amit tud, mi ketten mindig is két pólus maradunk... ellentétesek, de egymás nélkül elveszettek.
- Akkor kezdj el mesélni és majd együtt megértjük. - biztatom, mert ebből nem engedek. Nekem el kell mondania mindent, mert tudja jól, hogy az nélkül nem nyugszom meg, és Ő se akarhatja, hogy meggondolatlanul esetleg visszatérjek a quorsákhoz. A tarisznyáját viszont megtalálhatja, hazahoztam és felakasztottam a helyére. A segítségemre volt abban, hogy ráleljek mert... hiányzott és rendkívül aggódtam érte. Az ölelése nem lep meg, így elmosolyodom, majd viszonzom azt, erősen ölelve magamhoz Rodát, és csak némi idő elteltével engedem. Feljebb húzom kicsit lábaimat, hogy odaférjen az ágy másik oldalába, majd végül kifejezéstelenné váló arccal fürkészem szép vonásait.
- Azt én se szeretném, de a titkokat se... - kezdek bele, végül biccentek. - De rendben van, megígérem neked. - az esküm pedig nem szegem meg. Nehezemre esik nem közbevágni, amikor végül ráveszi magát, hogy elkezdje a történetet, de sikerül csendben maradnom, feszült figyelmem miatt pedig én magam is felülök közben. Tehát elkapták, majd elvitték, és a vérét vették... A mocskos kezükkel hozzá mertek érni és vért mertek venni tőle. Jobbom ökölbe szorul, tekintetem kissé elsötétedik, de... visszafogom magam.
- Azt hiszed, hogy el akart engedni, de mégse tette, csak elment? Majd megpróbáltál megszökni, és mégis üldözőbe vettek? Nem tűnik úgy, mintha őszinte lett volna hozzád, és nem tudom, hogy mennyire jó ötlet, hogy adtál neki a véredből. - a betegségekhez nem értek túl mélyen, soha se érdekelt a gyógyítói szakma, én harcos vagyok, de Roda más.
- Milyen különös, hogy pont egy gyógyítót ejtettek fogságba. Nem gondolod, hogy ez túlságosan is véletlen egybeesésnek tűnik? - célzok arra, hogy figyelhették. Hiszen gyógymódra volt szükségük a betegségeikkel szemben, Roda pedig akár még segíthetne is nekik. Talán meg is próbált. Velem nem sokra mentek volna - a véremen kívül -, de vele? Kész főnyeremény lehetett a számukra.
- Lehet, hogy alkut ajánlott, de soha se volt választásod. Téged akart! - tévedhetek. Hát persze, hogy tévedhetek, de nem hiszem, hogy így lenne. Nővérem kérdőre vonása viszont nem hat meg, mindig is túl makacs voltam ehhez. A szüleimnél se éreztem kellemetlenül magam, amikor leszólták egy-egy elvetemült tettemet. Nem igazán lettem óvatosabb az évek alatt.
- Először is, a nővéremet elrabolták, így nem volt kérdés, hogy megkeresselek, főleg, amikor megtudtam, hogy biztosan Ők a hibásak, bár amúgy is rájuk gyanakodtam. - végül hátrébb dőlök, majd megvonogatom vállaimat.
- De nem lett komolyabb bajom és ki mondta, hogy csak ketten voltunk? - ajkam lassan mosolyra húzódik, most jön csak az izgalmas rész. - A Danát is felkerestem, hogy segítsen, így egy kis csapattal együtt indultunk a kiszabadításodra. A Dana pár perdaival a főkapun mentek be, elvonva a figyelmüket, mi pedig Rhywennel belopóztunk érted. Tökéletesen kiterveltünk mindent és látod? Itt vagy! - mutatok is rá két kezemmel. Ezen mondjuk lehet, hogy meglepődik, hogy még a Danát is mozgósítottam és nem is mondott nemet nekem. Bár a béke a célunk, a gyógyítónkat senki se hagyja csak úgy elrabolni, sőt... egyetlen perdait se foghatnak el.
- De ha nem jöttek volna, akkor akár egyedül is érted mentem volna. De ezt tudhatnád. - végül kicsit fészkelődöm, majd fejem Roda ölébe hajtom, lábaimat felhúzom és a hajamat kezdem el matatni, mint kislány koromban.
- Tudhatnád, hogy engem nem kell féltened. Mindent túlélek. - édes, játékos kacsintás.
- Na és... milyen volt az a quorsa gyógyító? - hümmögök is kicsit a kérdés után. Tényleg érdekel. Ha Ő kötött alkut Rodával, és el is tudta volna engedni, akkor bizonyára nagy hatalma van az emberek felett. Ott a gyógyítók lennének a vezetők? Nem igazán vagyok tisztában a rendszerükkel.

Testvérek

Aideen és Roda

*Sok mindent kell magamban tisztázni ahhoz, hogy kielégítsem Aideen kíváncsiságát, mely természetes, hiszen rólam van szó és aggódott értem, és megtartsam Callum Jenkins titkát is. A szavamat adtam. Valamiért még akkor is bíztam benne, amikor a foglya voltam…vagy ahogy ő mondta, inkább ő az enyém. Akaratlanul is olyasmit adott a kezembe, amivel megfordíthatnám a két nép kapcsolatát, s talán még azt is elérném idővel, hogy más otthont keressenek maguknak. Mindehhez kellett, hogy elfoglaljam magam azzal, hogy még halvány nyomát is eltüntetem Aideen sérülésének. Miután a húgom szavát veszem, hogy ő is titokban tartja azt amit majd mondok neki, belekezdek. Időnként szünetet tartok és válaszolok Aideen kérdéseire.*
-Valójában nem önként adtam a vérem. Másra figyeltem. Mire eszméltem, már nála volt egy kis fiolában. *Ám nem ez volt a lényeg igazán, és a húgom sok mindent nem lát még tisztán.* -Véletlen, hogy engem vittek el. Nem tudták ki vagyok. Ezt biztosan tudom. *Noha az a páncélos nő, aki a csapatukat vezette, értette a nyelvünket, nem nagyon erőltette meg magát, hogy szóljon hozzám, de a kancellár későbbi szavaiból tudom, hogy neki mindegy volt kit visznek neki. Ugyan azt nem nagyon értettem, hogy mit akar a véremből megvizsgálni és hogyan, bár elmondta, de elég lett volna neki akár Aideen vére is. *-Azt hiszem a képességeinket akarta vizsgálni. Úgy hiszi, ezért hatnak rájuk másképp a mi betegségeink. *Homlokráncolva mondom mindezt, remélem tényleg sikerült a lényeget kihámoznom Callum Jenkins szavaiból…azokból a szavakból, melyet a szerkezete továbbított nekem. Ám a neheze csak most jön, és nagyon figyelnem kell, hogy ne mondjak semmi olyasmit, amiből Aideen akárcsak egy pillanatra is megérzi, hogy valamit elhallgatok előtte. *
-Az alkut én ajánlottam a szabadságomért. Úgy érzem, valamit titkol a saját népe előtt is és bajban van és ha bajban van, olyasmit is megtenne ezért, amit különben ellenezne. A lekötelezettem lett Aideen és ezt az előnyt nem szabad kiadnunk a kezünkből. *Most, hogy így átgondolom a történteket, biztosan tudom, hogy el akart engedni. Talán azért hagyott ott bezárva abba a raktárba, mert úgy akart kivinni a városukból, ahogy bevitt. Mindezt pedig igazolja az amit a húgom mond el arról, hogyan szervezték meg a kiszabadításomat. *
-Nem csak ketten voltatok? Hanem? *Tágra nyílt tekintettel nézem azt a lányt aki nem rég még a bokrok között bujkált, hogy megijesszen, most pedig egy felnőtt, büszke nőt látok, aki képes volt ennyi mindent megszervezni. *
-A Dana is ott volt? Tökéletesen? Mégis megsérültél. Azért nem ment az olyan simán. *Féltem őt, de most egy kicsit büszke is vagyok rá. Ám kell egy kis fejmosás, hogy legközelebb ne jusson eszébe másodmagával belopózni a quorsák városába. Főleg nem egyedül.*
-Még csak ne is gondolj rá. Egyedül. Kizárt Aideen, nem akarlak elveszíteni. *Nem tudok rá haragudni és nem tudom tovább szapulni a felelőtlen tette miatt, ami tulajdonképpen nem is volt felelőtlen. Most nem. Felnőtt, érett gondolkodásra vall, hogy bevonta a Danát is és nem rohant fejjel a falnak. Attól azonban nem félek, hogy a jó útra tért. Elhelyezkedem, hogy kényelmesen odaférjen az ölembe és a haját simogatom. Megnyugtat a jelenléte, a kislányos megnyilvánulás ahogy odabújik hozzám. *
-Pont azért féltelek, mert ismerlek. *Nevetek fel halkan a kacsintására és szavaira, aztán elnézek felette, gondolataimat ismét a gyógyító kancellár foglalja el.*
-Sok mindent éreztem felőle. Okos, eltökélt, kitartó…és kétségbeesett. Bocsánatot kért tőlem, amiért akaratom ellenére oda vittek hozzá. Őszinte volt. Fogunk még találkozni….mit mondott a Dana amikor hozzá fordultál miattam? Dühös volt? Vagy kíváncsi? *Érdekelne, mert holnap minden bizonnyal magához hívat és nem mindegy hogy mit mondok neki.*

Roda & Aideen

Természetesen minden érdekel azzal kapcsolatban, ami történt, és nem hagyom, hogy csak úgy más témák felé terelje a szót Roda. Meg is lep maga a próbálkozás, de most nem teszem szóvá, ahogy a megesketésére se számítok, de legyen hát. Meséljen végre, és legyen őszinte, hiszen a testvére vagyok... érte még a tűzbe is belemennék.
- Szóval nem önként adtad... Miért nem vagyok meglepődve? - morgolódom tovább, de azért képes vagyok elhallgatni és csak néha megszólalni. Fogalmam sincs, hogy miként akarják megvizsgálni a vérünket, de azt legalább megtudom, hogy mit várnak tőle. Ők soha se lesznek olyanok, mint mi, akkor se, hogyha minden perdai véréből szereznek maguknak...
- Meglehet, hogy ez így is van, de szerintem irigyek is ránk, mert Ő bennük nincs semmi különleges. - még a vízben is oly könnyedén megfulladnak. Gyenge lények, ez tisztán látszik, bár tény, hogy intelligensek. Vajon milyen lehet odafent, a csillagok között? Valószínűleg soha se tudom meg, de azért érdekelne... Őket is talán hasonlóan érdekli mindaz, amit mi tudunk. Ez megbocsájtható lenne, ha képes lennék nem negatívan állni hozzájuk legalább egy percre.
- Azért ne éld bele magad nagyon Roda. - a lekötelezettje... Nem érzem ezt én olyan biztosan. Szerintem igen is Őt akarták elkapni, de hiába mondanám, valamiért nem hisz nekem. Mintha az a férfi hatással lett volna rá. Persze, Ő is gyógyító, egy másik népé, akitől akár Roda is tanulhatna, de én nem szeretném, ha találkozna vele. Veszélyes.
- Remélem nem akarsz máskor is beszélni vele... - csak ennyit mondok, majd ez után rám terelődik a szó. Bár leszidna, ez már rég nem működik. Nem vagyok gyerek, ideje észrevennie.
- A Dana valószínűleg később távozott, de igen, ott volt. Természetes, hogy Ő is segíteni akart neked. A sérülésem pedig semmi. Csak egy karcolás volt, de te ahogy régen is, azonnal mindent rendbe akarsz tenni rajtam, mintha néhány sebhely gondot jelentene. - megcsóválom fejemet is, nekem nem számít, hogyha látható sérülése lesz rajtam. Abban viszont reménykedem, hogy a diplomáciai csapat is sikert aratott és nem történt baj... De ez hamarosan úgyis kiderül. Bár azt a quorsák nem kockáztatnák meg, mert ha a Danának baja esik vagy Ő tűnik el, ismét háború lesz.
- Engem nem olyan egyszerű eltenni láb alól. - és ezek voltak a záró szavaim. Hiába von kérdőre, nem fogok tovább magyarázkodni. Tettem, amit tennem kellett. Most inkább elhelyezkedem az ölében, majd jólesően hagyom, hogy cirógasson. Persze ezt a jelenetet senki más nem láthatná meg, de most csak ketten vagyunk itt, így lehetek a húga, akit a nővére szeretget, mert nagyon is szükségem van olykor erre, bármilyen kemény is vagyok.
- A féltés néha jó, de azért nem kell túlzásokba esned. - mosolyodom el, majd kérdezek rá a gyógyítóra. Vajon milyen volt? Úgy érzem, hogy érdekli Rodát... Engem is érdekelne egy olyan quorsa, aki erős és remek harcos, bár ahogy láttam őket, csak a fegyverükkel kemények, az nélkül...
- Nem örülök neki, hogy máskor is találkoztok. De ha ismét el mer rabolni, vagy akár csak a hajad szála meggörbül. - felemelem ujjam és fenyegetőzve rázom azt meg párszor. Akkor ismét útnak indulok és nem lesz senki, aki megállíthatna.
- Nem értette, hogy miért raboltak el, de tudta a kötelességét és hogy segítenie kell. Meg egyébként is kedvel téged. - vállaimat megvonom, bár tudom, hogy ez csak másodlagos.
- Tényleg úszni akartál ez az egész után? - jut eszembe korábbi megjegyzése. Nem fáradt el eléggé és pihenne le inkább? Biztosra veszem, hogy azt csak azért mondta, hogy megússza ezt a beszélgetést, de tévedhetek.

Testvérek

Aideen és Roda

*Elég csak ránéznem a húgomra és tudom, hogy maradt még benne bőven kérdés, akár a történtekkel kapcsolatban, akár azzal, hogy a szavát vettem. Most nem szól emiatt, azt hiszem kíváncsibb, mint amennyire értetlen. Igyekszem mindent átadni, amit a szavam megszegése nélkül lehet, és magamban mélyen elnyomni azt a szűnni nem akaró rossz érzést, mert a húgommal teszem ezt. Az egyetlen lénnyel a világunkban, akiben feltétel nélkül megbízok, akit imádok és akiért az életemet is feláldoznám, és elég lenne ha csak a boldogsága lenne a tét. Aideen morgolódására halványan elmosolyodom, nem tudok nem haragudni rá, mert hiába dühös és hiába buzog benne a bosszúvágy, annyira édesen teszi, ahogy más nem képes rá. Vagy csupán elfogult vagyok, de kivel legyek elfogult ha nem a saját véremmel. Próbálom neki elmagyarázni azt amit nekem mondott az égiek kancellára a vérünkről, a betegségekről és arról, milyen segítség lehet ez neki. Ugyan én sem értem igazán, de ha másért nem is, ezért mindenképpen találkoznék még egyszer vele. Shane gyógyítójuk egészen mást mutatott nekem, de gondolom mással is foglalkozik. *
-Talán igen. Furcsa népség. De a gyengeségeik ellenére erősek. Túlélők. Ne érts félre, nem irigylem őket ezért és nem is csodálom. Csak…nem becsülöm le őket. *Azzal óriási hibát követnék el, de nem részletezem, mert Aideen minden bizonnyal pontosan tudja miről beszélek.  Ehelyett arról próbálom meggyőzni, hogy egy újabb találkozás fontos lehet a népünk számára. Ha a kancellárban nem is, a saját megérzéseimben bízom, és láttam a múltját is, azt is tudom milyen titkot őriz. *
-Rendben. Óvatos leszek vele. *A húgomra hagyom az aggodalmaskodást, tegye ha jól esik neki, ha ez megnyugtatja.* -A következő találkozásunk teljes mértékben hivatalos lesz. Úgy hiszem nem kockáztatna meg egy újabb bonyodalmat. *Már ezt is nehéz lesz kimagyaráznia, vagy volt, ha a Dana valóban megjelent miattam az égiek városának kapujában. Szívesen megnéztem volna az őrök arcát, amikor megtudták a kilétét és azt próbálták meg kitalálni, hogyan ne mondjanak neki ellen. *
-Valószínűleg annak köszönhetjük, hogy nem sérültünk meg komolyabban, hogy a figyelmüket a kapura irányították. A Dana igen meggyőző tud lenni. *Elmosolyodom, mert bár mindennek ellenére még mindig feszült vagyok attól, hogy Aideen veszélybe sodorta magát, Dana Rhe említése eszembe juttatja a saját tapasztalataimat vele kapcsolatban. Erős a gyanúm, hogy Elorakban nincs olyan perdai, akinek ne lenne legalább egy ilyen a tarsolyában. *
-A húgom vagy, persze, hogy egy sebhely is fontos, de fontosabb, hogy ne legyen. *Emlékszem arra, hányszor próbáltam eltüntetni a sárüléseit a szüleink elől, mikor Aideen még kicsi volt és én is gyakorlatlan. Ő olyan volt akár…a vihar. Végigsöpört Cadaron és már akkor sem vigyázott magára, amit eltervezett, annak neki is látott, mindegy volt neki mibe kerül. A szülein nagyon szerettek minket, de olykor-olykor meg is büntettek, de csak azért, hogy megtanuljuk mit szabad és mit nem. Nem igazi büntetések voltak ezek, inkább emlékeztetők, de persze Aideen már akkor sem…akart emlékezni. A bőréről el tudtam tüntetni a nyomokat, de a ruhájáról nem. *
-Nagyon remélem, hogy igazad van…túlzásba estem? *Kérdezek vissza mosolyogva, miközben ő elhelyezkedik félig az ágyon, félig az ölemben. A húgommal kapcsolatban sosem lehet túlzásba esni. Belebabrálok a hajába, ahogy régen is tettem. A kancellár témája megmarad, de a hangulat kezd kellemes lenni. Megnyugtató…és ezen az sem változtat, hogy a vehemenciája ismét nevetésre kényszerít. A fenyegetőzése mókás, főleg így, az ágyon fekve, mutatóujját emelve az arcom elé.*
-Tudok vigyázni magamra, elvégre a te nővéred vagyok. *S bármilyen viccesen is hangzik, a valóság ez. Nem ő az én húgom, hanem én vagyok az ő nővére. Aideen mindig is feltűnőbb volt, különlegesebb, fékezhetetlen s pont ezért, mindig ő áll a középpontban, amit nem bánok. Sosem irigykednék senkire, rá meg aztán végképp nem. Örülök ha boldog és szomorú vagyok ha bánat éri. Úgy hiszem, a beszélgetésnek vége és foglalkozhatunk magunkkal, de tévedek. A kancellárról beszélni nekem is érdekes, hiszen nem gondoltam még át mindent vele kapcsolatban, ezt a csendes magányomra tartogattam. A Danáról azonban nem tudtam volna, ha Aideen nem említi meg. Kíváncsivá tesz a tény, hogy első szóra elindult értem, hogy viselte és vajon mit gondolhatott rólam.*
-Kedvel? Meglehet. * Nekem nem ez jutott eszembe a beszélgetéseink során. Nem gyűlöl és nem is közömbös velem. Az volt az érzésem, hogy inkább kíváncsi rám. Tudom, hogy megbízik bennem és…igen, inkább tisztel, mintsem kedvel. A kérdés visszarángat a csendes szobába, lenézek a húgomra, de közben már messze járok, valahol az egyik tó vizében. *
-Igen, tényleg. Ne mondd, hogy téged nem nyugtat meg. Vágyom a vízre, arra, hogy körbeöleljen. Biztonságban érzem magam olyankor, ez pedig megnyugtatja a háborgó lelkem. A testemről nem is beszélve. Csak lebegni a víz felszínén vagy éppen a mélyben, lefeküdni a tó fenekére és nézni, ahogy a verigo-k, az iriolák uszonyai fodrozódnak felettem, vagy azt figyelni, ahogy a lyellák cikáznak, a testük fényei szinte vonalakat húznak a vízben, olyan gyorsak. *A végén már a mennyezetet nézem…de nem látom. Lelki szemeim előtt halak úszkálnak felettem, testem pedig megnyugodva lebeg a vízben. *

Roda & Aideen

A quorsákhoz való hozzáállásom okkal ilyen. A szüleink miattuk haltak meg! Nem szabadott volna a Perdára jönniük, ez a mi otthonunk, és bár a hold nagy, mégse örülök neki, hogy osztozunk rajta. De Roda is nagyon jól ismeri a gondolataimat, és bár le nem becsülöm őket, nem tartom őket sokra.
- Lebecsülni hiba lenne őket. - biccentek rá. Akkor akár meg is kezdhetnénk az utunkat szüleink után, mert biztos, hogy hamar elérne minket a vég, bármennyire is szeretnének ránk vigyázni az Isteneink. Annak viszont egyáltalán nem örülök, hogy nővérem fog még találkozni azzal a különös gyógyítóval. Ide jöhetett volna, itt is a segítségét kérhette volna, erre elrabolta és nekünk kellett érte mennünk. Mi lett volna, ha minden rosszul sül el? Ha elveszítettünk volna valakit miatta a mieink közül? Ezekbe Roda miért nem gondol bele? Mi történt? Érzem, hogy bőven van még titkolnivalója, de ne értem az okát. Nem bízna már bennem? Egyetlen találkozás megváltoztatná? Nem... erről bizonyára nincs szó.
- Az első találkozást is így kellett volna megejtenie. - jegyzem meg, de mást nem mondok. A Dana is veszélybe került miatta, ideje lenne mérlegelnie, de adok neki időt. Még csak most ért haza, és bízom benne, hogy nem nekem kell felnyitnom a szemét, mert az vérrel fog járni. Az ellenségeink vérével. Miattam nem kell aggódnia, mint már mondtam, és ha megsérülök, majd meggyógyul. A hegeimet is büszkén viselem... viselném, ha lennének, de hála nővéremnek, mindig meggyógyultam.
- Mint mindig. - mosolyodom el végül, majd befekszem Roda ölébe. Ideje kicsit lazítanunk a beszélgetésünkön, de azért még egy figyelmeztetés elhangzik tőlem. Az a gyógyító jobb, ha vigyáz! És ha jön, távolról igaz, de figyelni fogom... Nem bízok benne!
- A nővérem vagy, de nem mindig tudsz vigyázni magadra. - javítom ki. Most se tudott ugyebár. Na de ideje szépen lassan tovább lépnünk, elengedni a nehéz témákat és élvezni azt, hogy végre ismét itthon van, velem, teljes biztonságban. Valóban úszni szeretne? Mint látom és hallom, igen, így elmosolyodom, majd lassan felkelek és a nadrágomért nyúlok. Ha ez a kívánsága, vele tartok. Most egyébként se fogom elengedni egyedül sehová se egy darabig. Tényleg megijedtem, hogy elveszíthetem...
- Ez esetben menjünk. Rám is jó hatással van. - jól érzi. A lábbelimet is felveszem a nadrág után, de a fegyvereimet nem hagyom itt. Bár fáradt vagyok a mai mozgalmas nap után és amióta eltűnt se pihentem, eszem ágában sincs a házban maradni, nélküle. Majd később kipihenem magam, most inkább kiélvezném, hogy Rodával lehetek.

Testvérek

Aideen és Roda

*Abban legalább egyetértünk, hogy az égieket lebecsülni veszélyes és nem is teszem, főleg nem úgy, hogy egy újbóli találkozásra készülök. Másrészt viszont hiszek abban, hogy ez a találkozás sorsdöntő lehet, mind a népünknek, mind pedig az égieknek. Tudom, hogy Aideen aggódik miattam és nem ok nélkül, de egyelőre nem mondhatok neki többet. El fogom mondani mindazt ami a raktárban történt, minden egyes szót felidézek neki, és bízom benne, hogy meg fogja érteni, nem tehettem másként. Most fél, hogy elveszít engem is ahogy a szüleinket, ugyanúgy a quorsák miatt, de ez nem történhet meg újra az életében, és erről gondoskodom.*
-Igen, valóban, de tudod az égiek mindent azonnal akarnak. Talán ezt szokták meg és nehezen fogadják el, hogy itt velünk szemben várakozniuk kell. Félre ne érts, nem mentegetni akarom őket, inkább csak megérteni. Megbánta a tettét és hiszem, hogy őszintén. *Nem bízom az égiekben, de a kancellár szavában igen. Ha nem láttam volna a múltját, a kísérteteit, a fájdalmait és a szerelmét, minden bizonnyal másképp viseltetnék iránta, és nem nézném el neki azt amit velem tett. Ám így egészen más a helyzet és bár nem vagyok diplomata, nincs érzékem a tárgyalásokhoz, ez a találkozás és mindaz ami hozzátartozik, még előny lehet számunkra velük szemben. Mosolygós és magabiztos válaszára elnevetem magam, könnyedén, óvatosan és gondoskodón túrok bele a hajába, nézem ahogy a lágy tincsek kifolynak az ujjaim közül. A húgomnál ellentmondásosabb teremtmény nincs a Perdán. Vad és szenvedélyes, erős és magabiztos, mégis néha olyan még mint egy gyermek, kíváncsi, szemtelen…szép és nőies. Talán kinevetne ha meghallaná miket gondolok róla, de a húgom én pedig a nővére vagyok, jogom van ilyen gondolatokhoz. *
-Szerencse, hogy itt vagy nekem te, aki mindig megvédsz. Mihez kezdenék nélküled. *Részemről ironikus megjegyzés, mellyel talán le is zárhatom az elrablásom és a kancellárral való újabb találkozásom körüli témát. Elfáradtam, mind testileg, mind lelkileg és nagy szükségem lenne az emlegetett fürdőre, hogy a víz körülöleljen és kimosson belőlem minden fáradtságot. Remélem, hogy Aideen is velem tart, az ő közelségére ugyanúgy szükségem van most és hiszem, hogy ez kölcsönös és nem azért akar majd velem jönni, hogy ne hagyjon egyedül. *
-Tudom, hogy jól fog esni. *Biztatom még egy kicsit, de látva, hogy ő már készülődik, magam is összeszedelőzködöm. A tőröm ugyan ott maradt az égieknél, de remélem nem lesz rá szükségem. Aideen különben is alaposan felszerelkezik, amit halvány mosollyal kísérek. Mikor kilépünk a házunk ajtaján, magunk mögött hagyjuk a kancellárt, az izgalmakat, és mindent ami idáig vezetett.*

//Köszike húgi, irtóra élveztem! //

Roda & Aideen

Most én voltam az, aki egy napra eltűnt szó nélkül, bár értem bizonyára Roda nem aggódott. Nem ez volt az első ilyen alkalom és nem is az utolsó, de sajnálatos módon sikeresen bajba kerültem, és még egy quorsa segítségére is rászorultam. Gyűlöleletes érzés, de már nagyjából túllendültem rajta, nem úgy, mint a sérülésen. Nem zavar, ha megsérülök, ahogy a sebhelyek se, de az már igen, egy egy égi tett rendbe és... hagyott nyomot rajtam. A hátamat nem látom, így fogalmam sincs, hogy miként is kötözött be, de egyelőre nem piszkáltam a kötést, meghagyom azt nővéremnek.
Magabiztosan, gyors léptekkel haladok végig Elorakon, egy pillanatra se mutatva sérülés jelét, se pedig fájdalomét, pedig azért még rendesen sajog mindenem, de az a grodrak is megkapta a magáét, többé már nem árthat senkinek sem. A célom a házunk, és remélem, hogy a nővéremet is ott találom majd, mivel mindenképpen meg kell néznie. Sejtem, hogy nem fogom megúszni a beszélgetést Max-el kapcsolatban sem, de én se fogok semmit se titkolni előtte. Még néhány forduló, majd a házunkhoz érve pillantom meg Rodát előtte, így körbepillantok, és nagyon remélem, hogy nem vár senkit se.
- Beszélhetnénk? - tekintetem komoly, akár csak hangsúlyom, miközben szemeibe pillantok. Kezem lágyan vállára csúszik a kérdés közben, majd fejemmel intek az otthonunk felé. Nem szeretném, ha bárki fül vagy szemtanuja lenne annak, amit mesélek majd, és amit mutatok, így ha nővérem követ, becsukom majd mögötte az ajtót és kissé idegesen kezdek el fel-alá mászkálni. A francba is, hogyan kezdjek bele?
- Este történt egy kis baleset és szeretném, ha megvizsgálnál... - pedig nem látszik rajtam, bár az adrenalin is dolgozik bennem, így tudom elnyomni a fájdalmat, amelyet a hátamnál érzek. A Grodrak csúnyán végigmart rajtam, testemen pedig több zúzódás is található az esés miatt. Azok nem érdekelnek, inkább azzal foglalkoznék, ami a hátamat takaró kötés alatt van. Összevarrta a sérülésemet egy ember, de én ebből semmit se tudok, csak érzem, hogy valami húzódik... Olyan érzés, amilyet eddig még soha se éreztem. Billogot hagyott rajtam, és bár megmentett, ezt nem tudom elfogadni. Kicsit mintha kétségbe lennék esve.

Testvérek

Aideen & Roda

*Korábban is mindig aggódtam a húgomért, de azóta, hogy az égiek csapdájába kerültem és ő megsérült a kiszabadításomkor, ez az érzés bennem is elmélyült. Neki nem mutatom ki, legalábbis mikor végre hazatér, nem látja rajtam a megkönnyebbülést, de attól még féltem. Sokszor eltűnik szó nélkül és akár éjszakára is kimarad, de azokat az éjszakákat ébren töltöm, ahogy a legutóbbit is. A Gyógyítók házából hazatérve kerestem jelét annak, hogy megérkezett-e már, de minden úgy volt ahogy hagytam, és nem hazudhattam tovább magamnak, hogy Aideen jól van, hogy nem kell aggódnom, hisz tud magára vigyázni. Nem rajta múlik, már nem. Elindultam hát, hogy megkeressem, időt nem vesztegetve arra, hogy átöltözzem. A barna ruhám felett az oly sokszor viselt fehér felsőruhát viseltem, kezemben a tarisznyám, melybe Aideen otthonhagyott fegyvereinek egyikét tetem az égieknél maradt tőröm helyett. Kész voltam arra is, hogy elhagyjam a várost, ha tudom, hogy merre indult. Ő azonban soha, senkinek nem jelentette be, hogy merre megy és meddig marad, míg tőlem ezt elvárták.  Ha…vagy amikor megtalálom, ezt fogom kérni tőle én is. Éppen elfordulnék az ajtótól, hogy a főkapu felé induljak, amikor megpillantom a húgomat. Kissé csapzott, de általában így tér haza ha sokáig elmarad a nagy kémkedésében, így nem fogok gyanút. Mikor hozzám lép azonnal átölelem, muszáj éreznem, hogy valóságos és nem csak a képzeletem szülte illékony látomás. *
-Aideen! Hála Shaz`ornak, hogy hazajöttél. Túl sokáig maradtál. *Nem mondom, hogy aggódtam, legutóbb is a fejemre olvasta, hogy már nem gyerek…de nekem akkor is a húgom, és csak ő maradt. A kérdése és annak hangsúlya már sejteti velem, hogy történt valami, de még midig nem gyanakszom, hiszen a saját lábán tért vissza, láthatóan nincs baja, ezért csak bólintok és visszaindulok az ajtóhoz, hogy a házba lépjünk. Odabent ledobom a tarisznyát és figyelem ahogy le és fel járkál zavartan, keresve a szavakat. *
-Mondd már mi történt?! *Általában türelmes vagyok,  de most csupán annyira telik tőlem, hogy a hangom nem emelem fel, továbbra is a tőlem megszokott halk és megnyugtató hangon kérem őt. Sok mindent el tudtam volna képzelni, de azt nem, hogy megsérül annyira, hogy rám van szüksége. Mostanában, mióta…felnőtt. A szemeim aggódón kerekednek ki, és azonnal hozzálépek, kezemet a vállára téve. *
-Hol? Hol sérültél meg? Miért? *Kérdezem őt s közben már terelem is ahhoz az ágyhoz amin a kiszabadulásom után pihentünk meg. Úgy tűnik ennek a bútornak mostanság már csak ez jutott, a vallomások kanapéja. Leülök a sarkába, hogy neki minél több helye maradjon, és várom, hogy láthassam a sérülését. Biztosan nem apróság, ha Aideen hozzám fordul.*
-Hol történt és hogyan? *Tudnom kell a gyógyításhoz, másrészt valóban érdekel, hogy merre járt és az elbeszéléséből talán ez is kiderül. Első pillanatban valamilyen álltatámadásra gondolok, és remélhetőleg nem tévedek nagyot.*

Roda & Aideen

Odafigyelek lépteimre és testmozgásomra is, hogy még csak véletlenül se legyen árulkodó senki számára se sérülésem, de amikor nővérem ölelését megérzem, testem megfeszül és egy halk szisszenést nem tudok elnyomni. Érzékeny még a sérülés, túlságosan is, és bár arcom is eltorzul, ezt nem láthatja. Gyorsan visszaölelem, majd ez után kibontakozom kezei közül.
- Nem terveztem eddig ellenni, sajnálom, ha aggódtál. - most nem kezdek el fennakadni azon, hogy azt mondja, sokáig elmaradtam, mivel jelenleg jogosnak érzem. No de ideje beszélnünk. Alig várom, hogy bejussunk a házunkba és végre kizárjunk mindenkit, mégse jönnek a szavak, ezért is kezdek el mászkálni, de ahogy Roda elém lép és keze a vállamra kerül, szemeibe nézek és próbálok megnyugodni. A jelenléte valamelyest segít, de nem eléggé... még nem.
- Egy grodrak megtámadt az este... - kezdek bele, de Ő már tovább kérdezget és hamarosan azon kapom magam, hogy ismét azon a bizonyos ágyon ücsörgöm, ahol nem is olyan régen ellátott a testvérem. Testem megfeszül, miközben lassan elkezdem kibontani felső ruházatomat és ahogy lekerül rólam, láthat rajtam egy fehér kötést is, mely nem a mi anyagunkból készült.
- A hátamat végigszántotta. - elég mély és súlyos sérülés, sok vért veszítettem és meglehet, hogyha Max nincs, akkor otthagyom a fogam. Ezt persze neki nem igazán akartam beismerni, ennél büszkébb vagyok, Ő pedig mégis csak egy quorsa, de... valóban megmentette az életemet.
- A grodrak állt nyerésre, amikor megjelent egy quorsa és leterítette. - nem mondom ki direkt azt, hogy "segített", tényleg bántja a büszkeségem. Végül lassan a fehér kötést is elkezdem kibontani, amiben talán már a nővérem is segíteni fog, ha pedig lekerül rólam az átvérzett anyag, megláthatja a hátamon húzódó hosszú karmolásnyomot. Mély volt és veszélyes, de ami igazán furcsa lehet rajta, az a varrás... egy emberi kéz műve.
- Elájultam, az a quorsa meg magával vitt és amikor felébredtem, már rajtam volt ez a kötés. - röviden mondom csak el, mert egyelőre nem megy hosszabban. Roda is össze tudja rakni a képet, hogy nem én vettem le a felső ruházatomat ahhoz, hogy be tudjon kötözni, hanem az az ember tette... az a férfi, ez pedig igazán szégyenletes.
- Mit csinált a hátammal? - gyógyítani akart, segíteni rajtam, de ezt milyen eszközzel tette meg? Tudnom kell! Most nem akarok heget magam után, nem akarom a kéznyomát viselni egy quorsának.

Testvérek

Aideen & Roda

* Észreveszem azt a csöppnyi felszisszenést, amit az ölelésem fakaszt, de egyelőre nem szólok róla. Aideen majd elmondja ha akarja, egyelőre nem aggódom túlságosan, hiszen itt áll előttem, látszólag sértetlenül és örülök, hogy visszatért. Aggodalmam akkor kezd szárba szökkenni, amikor titokzatosan közli, hogy beszélnünk kell, bár még mindig nem vonok párhuzamot a szisszenés és a kérés között. Aggodalmam odabent a házban lobban fel, hallva arról, hogy megsérült. Azonnal hozzálépek és faggatni kezdem, hogy minél többet és minél hamarabb megtudjak, majd mikor kinyögi a grodrakot, érzem ahogy a szívem a torkomba ugrik. Igyekszem leültetni a kanapéra, hogy azonnal megnézzem mennyire súlyos a sérülése és ekkor jut eszembe az az apró felszisszenés is az ölelésemkor.*
-Este? Hol voltál egész éjszaka? Miért nem jöttél azonnal? *Hogy haragszom-e? Nem, csupán izgatott vagyok amiért nem tudom az okát annak, hogy egész éjszaka odavolt ahelyett, hogy rögtön hazajött volna segítségért. Talán maga akarta megoldani? Rengeteg kérdésem van, de inkább óvatosan segítek neki lefejteni a ruhát, hogy minél előbb elláthassam. Ám még nincs vége a kellemetlen meglepetéseknek. Néhány lélegzetvételnyi időre megáll a kezem ruhájának kibontásában, ahogy végiggondolom a történetet és az égi felbukkanásának jelentőségét.*
-Egy égi mentett meg egy grodraktól? *Elég csak a ruha alatti átvérzett kötés nagyságát látnom ahhoz, hogy rögtön tudjam, az az égi nem csak a grodraktól mentette meg a húgomat, hanem attól is, hogy elvérezzen vagy elfertőződjön a sebe. *
-Shiennel kegyelmére! Elrabolt, hogy meggyógyítson? *Ezt nem nagyon értem, csak feltételezem, hogy olyan helyre vitte ahol rendelkezésére álltak a kötszerek. Ám a tény, hogy a húgom ájultan feküdt addig míg az a quorsa bekötözte…más dolgokat is eszembe juttat.*
-Mást is tett veled? *Félve kérdezem, közben segítek a kötést is lefejteni, de amit alatta találok, az minden csak az nem amire számítottam. Persze ha egy égiről van szó, sok jóra nem lehet számítani, de az a…varrás. Még a ruháinkat is szebben öltjük össze. Mégsem tudom azt tagadni, ami nyilvánvaló.*
-Összeöltötte a sebszéleket, hogy megállítsa a vérzést. *Azt nem mondom el a húgomnak, hogy mennyire borzalmas munkát végzett, legalábbis perdai szemnek az, hiszen egy gyógyító képességgel megáldott perdai érintése után, szinte nyoma sem marad a sebnek. Óvatosan megérintem, közelebb hajolok, hogy megvizsgáljam azt amivel összevarrta a sebet, ami már önmagában véve is borzalmas, mind nagyságát, mind a látható mélységét tekintve. *
-Ahhoz, hogy meg tudjalak gyógyítani, előbb ki kell szednem ezeket a…valamiket, különben a bőröd körbenövi. Megpróbálom minél jobban érzéketlenné tenni azt a részt. *Előbb a húgom, aztán jöhet az az égi, mert rengeteg kérdésem lesz róla, remélem Aideen számít erre. Felállok és a szoba másik falánál álló polchoz lépek, hogy elvegyek onnan egy edényt, melyben lihella nedvéből készült érzéstelenítő kenőcs van. *
-Feküdj hasra, úgy kényelmesebb lesz. Bekenem a hátad lihellával, akkor talán nem fog fájni míg kiszedem azokat a micsodákat. Összehúzták a sebet, elállt a vérzés. Bár pocsék munkát végzett, ha ő nincs, elszállhatott volna belőled az élet. *Kár tagadnom az igazságot, hiszen nyilvánvaló. Nagy sóhajjal állok fel, hogy amíg Aideen hasra fekszik, kezet mossak és előkészítsem azokat az eszközöket, melyekkel eltávolíthatom a varratokat. Végül mindennel együtt visszamegyek hozzá, leülök az ágy szélére és nekikezdek, hogy óvatosan bekenjem a kenőccsel a hátát, mely egyszerre hűsíti is a már vörösödni kezdő sebszéleket.*
-Addig mesélj nekem arról az égiről. *Kérem őt azzal a lágy és megnyugtató hanggal, ami az izgatottságom után azonnal visszatért, amint a tudásomra lett szükség.*

Roda & Aideen

Szeretnék minél előbb kettesben maradni a nővéremmel, mert mások előtt biztos, hogy nem fogom elmesélni azt, ami történt. Szégyenlem a dolgot, nem is kicsit, de Rodának tudnia kell és egyébként is szükségem van rá. A hátam fáj, egyre jobban és talán el is fertőződött a seb, így muszáj megnéznie. A házba érve végül nem húzom az időt, bár egyszerre se mondom el mindazt, ami történt. Szép monológ lenne, mit ne mondjak, de annál nehezebb belőlem is kihúzni azokat az információkat, amik valamiért kellemetlenek. Családi vonás lehet. No de leülök a kanapéra, majd a nővéremre pillantok. Sok-sok kérdés... és tudom én, hogy lesz még több is.
- Az erdőben és azért, mert nem tudtam. - legyengített a vérveszteség, túl veszélyes lett volna akkor hazajönnöm, és a vérszag is vonzott volna nem egy fenevadat. Biztosra mentem és egyébként se voltam egyedül, bár Maxra azért nem bíztam rá az életemet, mégis elaludtam mellette... De reggel leléptem, amint magamhoz tértem, nem maradtam a muszájnál tovább, még akkor se, hogyha elkezdtem kíváncsi lenni rá. Na de lássuk azt a sebet. Leveszem a felső ruházatomat, majd utána a fáslit is elkezdem letekerni magamról, amiben elfogadom testvérem segítségét, de amikor meghallom azt a kérdést, pont ilyen gyönyörűen megfogalmazva, megfeszül a testem.
- Ez így eléggé szánalmasan hangzik rám nézve, szóval maradjunk annyiban, hogy segített. - pillantok hátra Roda szemeibe nézve, és láthatja rajtam, hogy bizony tényleg túl büszke vagyok ahhoz, hogy ezt beismerjem. De a fenébe is, igen, Max megmentette az életemet. Mégse mondom azt, hogy inkább haltam volna meg, minthogy elfogadjam egy ember segítségét, mert az életem fontos, már csak a nővérem miatt is. Túljutok majd ezen is...
- Én nem mondanám elrablásnak, inkább csak arrébb vitt, egy biztonságosabb helyre. Bár tény, hogy nem egyeztem bele, hogy bárhová is vigyen. - csóválom meg a fejem. Akkor ez most mégis csak elrablás volt? Magam sem tudom, az az igazság. De a következő kérdésnél kicsit hevesen is fordulok félig hátra, belenézve egyenesen Roda szemeibe, nem kicsit elszörnyedt arckifejezéssel.
- Az Istenekre, dehogy! - hogy kérdezhet ilyet? Na jó, én is feltettem volna ezt a kérdést... Kicsit még mocorgok kelletlenül, majd ismét hátat fordítok neki és némileg halkabban folytatom.
- Legalábbis nagyon remélem, különben halott quorsa. - nem éreztem a testemen semmi mást, de hogy a melleimet például megérintette-e... Nos, nem zárhatom ki az esélyt arra, hogy igen. Főleg, mivel levetkőztetett felül - remélem csak felül! -, és be is kötözött. Elkerülhetetlen volt, hogy érintsen. A francba! No de meséljen inkább a nővérem. Milyen a hátam és mit tett velem? Húzódik, mint a rosseb.
- Gondolom ezért hálásnak kellene lennem neki. Ő is azt várta volna. - megfeszülök, amikor Roda hozzáér a seb közelében lévő bőrömhöz, de most már nem szisszegek fel, most felkészültem erre, így tudom tartani magam és egyébként is jól bírom a fájdalmat.
- Csak csináld! Szedd ki, nem kell érzésteleníteni. - csak tüntesse el azokat a valamiket belőlem. De hiába mondok bármit, a testvérem segíteni akar, méghozzá a legfájdalommentesebb módon, így amikor felkel és kijelenti, hogy lihellával keni majd be a hátam, elfekszem hasra a kanapénkon.
- Nem egyszer kerültem már veszélyes helyzetbe és eddig még mindig túléltem. Most is túléltem volna... nélküle is. - hogy én mennyire nem akarom beismerni azt, hogy megmentette az életemet! Neki se akartam, de a francba is, ez történt. Így végül csak sóhajtok, majd Roda felé pillantok.
- Tudom... - mondom halkan, elárulva az igazat. Valóban így történt, jól látja a helyzetet. De mit is mesélhetnék róla?
- A neve Max, egy férfi quorsa. - kezdek bele, miközben a nővérem idő közben már a hátammal foglalkozik. A fájdalmat ki tudom zárni, így inkább gondolatban visszamegyek a tegnap estéhez, hogy "újraéljem" kicsit a történteket.
- Azt mondta, hogy valamiféle Ellenállás tagja, akik az emberek rendszere ellen vannak. Ők nem értettek egyet azzal, hogy erre a holdra jöjjenek, ahol mi élünk és nem akarnak se háborút, se gondot velünk. Legalábbis Ő ezt mondta, de fogalmam sincs, hogy mit hihetek el neki és mit nem. - de tegnap hinni akartam a szavainak. Tényleg megmentett, és erős volt, nem csak a fegyverével, ez tisztán látszott rajta. Mégse vagyok naív, mindenki gyanús, aki ahhoz a fajhoz tartozik.

Testvérek

Aideen & Roda

*Aggódtam érte, de érzéseim nagyját nem vallom be neki, inkább kérdőre vonom, hogy miért nem jött előbb haza.  Csak a seb nagyságát és mélységét látva értem meg, miért nem tudott jönni. Valahol az erdőben volt a válasza alapján, de ez elég tág fogalom, több erőnk is van a közelben, még több tőlünk távol és mind hatalmas. Egyelőre azonban megelégszem ennyivel is, talán később megtudom pontosan merre is volt. Már csak azért is, hogy tudjam, az égiekkel szembenálló társaik merre tanyáznak. Nem akarom elárulni őket, de jobb ha nem megyek arra. Ez viszont mélyen érint, mert bár semmi közöm az égiek egymás elleni harcához és legszívesebben hagynám, hogy megoldják maguk a problémáikat, sajnos az életünk minden percére hatással vannak. Ezt próbáltam Eowennek is megmagyarázni, de nem sikerült. Húgom büszkesége csorbát szenvedett…ezen halványan elmosolyodom annak ellenére, ami történt, szerencsére nem láthatja, különben a legkevesebb amit kaphatok egy haragos pillantás.*
-Értem. Csak segített…egy kicsit. *Még idejében eltüntetem a mosolyomat, mikor Aideen felém fordul, majd megemelt szemöldökeim alól tekintek rá az elrablás módja miatt. Mert az volt, persze attól függ honnan nézzük, mást is bele lehet magyarázni, de amint másképp fogalmaz, ő is rájön. Ám szerencsés kimenetele lett ennek az elrablásnak…hacsak nem vette el a húgom vérét az a quorsa, míg Aideen eszméletlenül feküdt…valahol. Ennél nagyobb gondom is van, amit igyekszem tisztázni, de a felháborodás valós de nem jogos, hiszen nem őt hibáztatom érte, de tudnom kell.*
¬-Ne haragudj, de meg kellett kérdeznem…igen, halott quorsa. *ha és amennyiben biztos benne és meg is találjuk újra. Ám ahogy a szavaiból kiveszem, neki is eszébe jutott ez, akkor pedig biztosan megvizsgálta magát. Tudnia kell ha megtörtént. *
-Azért egy köszönöm nem ártott volna a büszkeségednek. *Bármennyire nem szívelem az égieket, ha jót tesznek azt elismerem, de ennél többet ne várjanak tőlem. Az amit a kancellárért teszek nem csupán szívjóság, noha van benne jó nagy adagnyi, de remélem….ha úgy alakul, emlékezni fog arra mit tettem az asszonyáért. Aideen most a fontos, ezért minden mást kiűzök a gondolataim közül, és azon vagyok, hogy minél fájdalom mentesebb legyen azoknak a varratoknak az eltávolítása, bár jó szolgálatot tettek, hiszen azok miatt tudott Aideen hazajönni és nem vérzett el még ott az erdőben. Így viszont, jól hallhatóan a húgom fel fog épülni, mert a hangját már megtalálta és a temperamentuma is fellobbant, amit nem hagyhatok szó nélkül.*
-Úgy csinálom ahogy jónak látom. Én sem szólok bele hogyan harcolj. *szólok rá egy kicsit szigorúan, de magamban mosolygok rajta. Mindig is ilyen makacs volt, tökéletes ellentétem s talán pont ezért értjük meg egymást olyan jól. Anya minden bizonnyal szemet forgatna, apa pedig roppant büszke lenne rá…amikor anya nem látja. Csak egy sóhajtásnyira merengek el a múlt emlékein, addig a húgom hasra fekszik, én pedig mellé telepszem a kanapé szélére. Óvatosan és gyengéden kenem be a seb közvetlen környékét, bemasszírozva a bőrébe a kenőcsöt, majd megszabadítva a kezemet a maradéktól, a tőrömért nyúlok. *
-Max….már hallottam azokról az égiekről Eowentől. Leginkább a törvényeik ellen harcolnak. *A kancellár pedig a törvényeikről mesélt, a házasság törvényéről, amit nem osztok meg a húgommal, mert akkor kérdéseket tenne fel és pont ez az amit nem szeretnék. Most még nem, köt a szavam amit a kancellárnak tettem.*
-Úgy érzed lenne oka hazudni neked? Mondott valamit a terveikről? Ha felülkerekednének a vezetőiken…mondott arról valamit mit tennének? *Ők nem akartak a Perdára jönni, nem akartak itt letelepedni. Ez az információ még új a számomra, és érdekelne is mit gondolnak azok az…Ellenállók. Addig míg a húgom remélhetőleg belemerül a mesélésbe, egyenként kiszedegetem a varratokat. Két ujjal csippentem össze az elsőt és picit elemelem a bőrétől, hogy a tőröm hegye aláférjen, s ha sikerül elvágom. Egyenként szépen sorba mindegyiket. Ez még annyira nem fájdalmas és a lihellának is lesz ideje mélyen a bőrébe ívódni. Csak a végén fogom eltávolítani az összest, ha már mindet elvágtam. Egyenként kihúzom majd és Aideen rájön, hogy nekem volt igazam a lihellával. *

Roda & Aideen

Na ná, hogy sérti a büszkeségem, hogy egy égi segítségével menekültem meg a grodrak elől. Meg kellett volna tudnom egymagamnak oldani a fenevad legyőzését, de sajnos hibáztam, a hiba pedig az életembe került volna. De Max pont jókor volt jó helyen, így igen... segített egy kicsit. Elmesélem nővéremnek, hogy pontosan mi történt, bár nem megyek bele túlságosan a részletekbe, valahogy nincs kedvem hozzá.
- Nem haragszom Roda... - biztosan lett volna jele, ha máshogy is hozzám ért volna, mivel bármilyen nagyszájú és határozott vagyok, meglepő módon férfival még soha se voltam, de ezt a titkot is megtartom magamnak.
- Megkapta. - jegyzem még meg. Igen, megköszöntem, de azért nem vittem túlzásba a dolgot. Sok mindent tudnak nekünk mesélni a quorsák, erre rájöttem magam is, mégse keresem a társaságukat és továbbra is megvetem őket azért, amiért ide jöttek és a sok életért, amit elvettek. Persze az okot értem, hogy miért keresnek otthont az ég helyett, de nem hiszem, hogy az Isteneink vezették volna Őket ide. Nem találtak más helyet, már ha Max szavainak hihetek, ez az első, és valószínűleg az Ő helyükben én is így tettem volna. Na de nézzük azt a sebet. A ruháim lekerülnek rólam, a varrat pedig feltárul Roda előtt. Nem érzem úgy, hogy szükség lenne a lihellára, de megjegyzését hallva csak elhúzom a számat, majd türelmesen fekszem a kanapén, hagyva, hogy nővérem úgy lásson el, ahogy bizony jónak látja. Amikor a kence hozzám ér, kellemes, hűsítő érzést érzek, de a masszírozásnál már kicsit megfeszül testem. Mégse szisszenek fel vagy nyögdécselek, csendben tűröm a fájdalmat, mert tudom, hogy idővel jobb lesz.
- Eowen is ismeri őket? És Ő mit mesélt még? - kérdezek rá kíváncsian, majd amikor Roda kérdezgetni kezd, kissé felszalad a szemöldököm, így feljebb nyomom magam rövid időre, hogy szemeibe nézhessek.
- Miért kérdezel ilyeneket? Remélem, hogy nem a kancellárnak akarsz információkat gyűjteni róluk, pont a húgodtól. - az elég csúnya lenne. Kis ideig még figyelem arcát, majd végül visszafekszem és ha megnyugtatott a válaszról - én pedig hiszek a szavának -, csak akkor mesélek tovább. De nem meglepő módon én inkább az Ellenállást támogatom, sem mint az égi quorsákat. Max hozzáállása szimpatikus.
- Ok a hazugságra mindig van, de szerintem őszinte volt. Viszont nem mesélt semmi konkrétat, csak amennyit elmondtam. Hiába kérdeztem, hogy merre vannak a Perdán, azt se árulta el. Résen volt, hogy csak minimális információkkal szolgáljon, mivel nem meglepő módon nem bízott meg bennem. - nem is adtam neki okot arra, hogy másként tegyen.
A varratok húzódnak, és ahogy nővérem is kicsit mozgatja őket, egyre kellemetlenebb, de elviselhető, viszont a frissen sérült húsból teljesen eltávolítani őket fájdalmas, így rámarkolok a kanapéra, de erős maradok. Nem gyengülhetek el ettől az egyszerű varratszedéstől.
- Viszont egyszer szeretnék feljutni a hajóikra... a csillagok közé. - szeretném látni, hogy milyen onnan a világ és a mi élőhelyünk. Szeretnék többet megtudni róluk, megismerni a dolgaikat, akkor is, hogyha őket magukat gyűlölöm, de talán egyszer képes leszek túllépni ezen a negatív érzésen.

Testvérek

Aideen & Roda

*Reméltem, hogy kérdésemmel mást is megtudok arról mit csinált az az égi a húgommal, de ha ő nem tudja, akkor nem is fog kiderülni. Az biztos, hogy a legnagyobb szentségtörést nem követte el, de ettől még vehette a vérét, ahogy a kancellár is az enyémet. S még mindig nem tudom, Callum Jenkins hosszas magyarázata után sem, hogy mi mindent tudnak kideríteni a minket éltető nedvből. Egy kicsit fellélegzem, de ahogy visszatér Aideen hevessége, úgy én sem kímélem meg a szavaimtól. Csak bólintok arra a tényre, hogy Aideen végül felülkerekedett a büszkeségén és köszönetet mondott az éginek, amilyennek ismerem őt, csak egyetlen szót vágott az égi fejéhez, azt is kelletlenül…de legalább megtette. Az az égi meg minden bizonnyal nem fog belehalni a kurta köszönetbe. A húgom sebe sokkal fontosabb és arra helyezem a hangsúlyt, igyekszem minél kíméletesebb lenni míg azok az égi életmentő varratok ki nem kerülnek a bőréből, hogy meggyógyíthassam. Tudom, hogy fáj neki mikor a kenőcsöt masszírozom minden óvatosságom ellenére, de sokkal jobban fájna neki ha nem tenném. *
-Azt nem tudom, hogy találkozott-e akár egy ilyen renegáttal is, de sokat tud róluk. Bejár az égiek városába. *Utóbbit nem kis ellenérzéssel ejtem ki, mégsem azzal van a legnagyobb gondom, hogy bejár a városukba, hogy megismerje őket, hanem azzal, hogy minden amit az égiek képviselnek, neki tetszik és úgy hiszi nekünk is meg kellene változnunk és úgy kellene élnünk mint ők. Gyors szerkezeteket használni, mindent leírni egy tenyérnyi dobozba, repülni, zajongani a földjeinken.*
-Csak annyit mondott, hogy a saját vezetőik ellen lázadnak és szabadon akarnak élni. *Tényleg nem sok, de talán ők maguk nem akarnak ennél többet közölni velünk, elvégre az ő harcuk nem a miénk. Így pedig én sem tudom eldönteni, hogy az amit ők tesznek jobb vagy rosszabb mint amit az égen élők. Szeretném ha nem az én dolgom lenne, de sajnos az. Azzá tették. Ám sosem folynék bele kettejük nézeteltéréseibe, sajnos azonban nem fogalmazok túl jól, amikor a kérdést felteszem arról az…ellenállóról. Míg válaszolok, a kezem megáll a levegőben Aideen háta felett, addig pihenhet egy kicsit, mert tudom, hogy nem kellemes érzés amit csinálok a lihella ellenére sem. *
-Dehogy. Sosem állnék közéjük. Az ő dolguk. Csak kíváncsi vagyok hogyan vélekednek ők. Mi az ami távol tartja őket a sajátjaiktól….és nem szeretnék arra járni amerre ők vertek tanyát. *Remélem ezzel meg tudom nyugtatni, bár ismerhetne már annyira, hogy tudja, az árulás nem az én stílusom. Az amit arról a Maxről mond, és a titkolózásáról…nem tudom, hogy megnyugtató vagy sem.*
-Ha ennyire nem bíznak bennünk, akkor segítséget sem kérnek tőlünk. Nem szeretném ha az égiek megosztanák a népünket. Sokan ellenük vannak, de sokan mellettük is. Én csak azt szeretném…ha maradnak, tőlünk távol éljék az életüket. De a quorsák makacsak és többnek hiszik magukat mint amennyik. *Ezt tanúsítja az is, hogy milyen közel építették fel a városukat a miénkhez. Tehették volna a Perda túloldalán is, tudomást sem szereztünk volna róla, nem lenne konfliktus a két nép között. Tényleg nem értem az égieket. Közben észreveszem, hogy a húgom erősen rámarkol a kanapé anyagára, ezért a mozdulataim még óvatosabbá és lassabbá válnak, míg az összes varrat ki nem kerül a bőréből.*
-Sajnálom…nem tudom ennél óvatosabban kiszedni. *Szabadkozom, bár tudom, hogy felesleges. Aideen kemény akár a kőszikla, néha még helyettem is keményebb, noha a nővéreként nekem kellene őt pátyolgatnom, de már régóta nem kér belőle. Ilyenkor hiányoznak legjobban a szüleink, eszembe jutnak a boldog hétköznapok, anyánk megadó pillantása amellyel makacs és lázongó húgomat nézi, a pillantás mellyel apánkra néz és némán mondja…”Sosem fog megjavulni” és a másik, melyhez egy bocsánatkérő mosoly is társul, s mellyel mindig levette apánkat a lábáról. „De a mi lányunk.” Aideen az én húgom és szeretem őt, féltem őt, néha bosszant, de annál többször megnevettet…és mint most is, nagyon ritkán felháborít. Az utolsó varrat kiszedése után ismét megállnak a kezeim a levegőben, döbbenten nézek a húgomra. Miért szorult belé ennyi kalandvágy? *
-Aideen! Hogy mondhatsz ilyet? Képes lennél bemászni egy olyan repülő dobozba? Hogy a lábaid ne érjék földünket? Hogyan? Nem félnél? *Félni nem csak attól, hogy elszakad a földünktől, hanem attól is, hogy mennyi égi venné körül őt odafent abban a…micsodában. S kérdezem ezt úgy, hogy még nem tudom, hogy ez vár rám.*

Roda & Aideen

Tisztában vagyok vele, hogy a friss sérülésem érintése nem lesz kellemes és talán be is van gyulladva, de attól még piszkosul rossz érzés, hogy Rodának ki is kell szednie a varratokat és nem tudja csak úgy ellátni. Megszoktam már tőle a gyors gyógyítást, de próbálom minél kisebb jelét adni annak, hogy fájdalmam van. Jót is tesz, hogy beszélgetésünk eltereli hátamról a gondolataimat.
- Hallottam róla, de biztos nem voltam benne. - még magam sem tudom, hogy mit gondoljak erről. Minek jár ennyit közéjük? Új nép, új technológia, ami érdekes, én magam is tudom, de akkor se helyes ez így, főleg, mert látni többször a quorsák öltözetében. Eowent egyelőre még nem igazán értem.
- Remélem nem lenne képes elárulni a népét. - pillantok hátra sokat mondóan nővéremre, majd a további szavakra finoman biccentek. - Igen, én is röviden ezt tudtam meg. Széthúzás van közöttük, amiről a vezetőik tehetnek. - hiszen nekik kellene úgy uralkodniuk, hogy a nép elégedett legyen és képesek legyenek együtt élni. Kicsit feszült és ingerült vagyok, ezért is szólalok fel némileg támadóan, és érzem, hogy Roda is kis időre felhagy a varratok szedésével.
- Én is kíváncsi lennék, és tervezem felkeresni azt a helyet, ahol élnek. - bármilyen veszélyes is. Be akarok jutni azokhoz az ellenállókhoz és többet megtudni róluk. Talán még hasznos szövetségesek lehetnének... Vagy ha veszélyesek ránk nézve, tudnom kell, hogy hol tanyáznak és hogy hol kellene lecsapni rájuk. Nem véletlenül tanultam meg a nyelvüket és vagyok ilyen jó felderítő és harcos. Utána fogok járni!
- Tudod, hogy mi a véleményem a quorsák itt létéről. Képtelenek lesznek velünk együtt élni és az újabb háború közel van. - nem vagyok optimista ilyen téren, ezt pedig soha se titkoltam nővérem elöl. Nem akarom, hogy itt maradjanak, de... - Nem fognak távozni, mivel nincs hova menniük. Ez az első hely, amire ráleltek az után, hogy elpusztították a saját otthonukat. - mert bizony ez történt. Hosszú vándorlás után pedig örülnek, hogy ide értek, miért is hagynák el? Csak miattunk? Naív gondolat lenne. A varratszedés viszont idő közben folytatódik, én pedig akaratlanul is gyengeség jelét adom azzal, hogy rámarkolok a kanapéra. Amikor meghallom Roda megjegyzését, eleresztem, mintha hibáztam volna azzal, hogy megmutattam neki gyengeségemet.
- Nincs semmi baj, csináld csak! - lassan csak végez. Addig is gondolataim visszatérnek az égiek felé, mert nem tudom és nem is akarom titkolni, hogy fel akarok jutni egyszer én magam is a csillagok közé. De ahogy Max is mondta, nem maradnék ott.
- Nem tudom, hogy félnék-e, de szeretném megtudni, hogy milyen odafent, bármennyire különösen is hangzik. Látnom kell, hogy megismerjem a gyenge pontjukat... - mondom most ezt, de mélyen belül a gyermeki kíváncsiság is teret kap. Az ég számomra ismeretlen, újdonsággal kecsegtet és egy olyan kalanddal, amelyről eddig még csak nem is álmodhattam. Hogy tudnám hát kiverni a fejemből?

Testvérek

Aideen & Roda

*Ha meg tudnám gyógyítani a húgom sérülését anélkül, hogy ki kelljen vennem a varratokat, megtenném. Sajnos azonban ezen át kell esnie, ennek ellenére is rosszul érzem magam attól, hogy én okozok neki fájdalmat. Tudom, hogy a beszélgetés, a téma választás sem tereli el a figyelmét a gyötrelemtől, csak úgy tesz. Egy ideig Eowen a téma, az égi ellenálló személye őt is eszünkbe juttatta s bár nem tetszik az ahogyan gondolkodik felőlük, nem ítélem el és nem is beszélek úgy róla. Sejtem az okát, de nem vagyok benne biztos és abban sem, hogy mi erre a megoldás. *
-Beszélgettem vele erről nem rég az Emlékek barlangjában. *Végül is mindegy hol és az is, hogy miért. Talán én magam is felkerestem volna Eowent, de megelőzött. Ám bármit is mondott a quorsákról, egyben biztos vagyok és az Eowen hűsége a népe iránt.*
-Nem, azt nem tenné. *Nézek komolyan a felém forduló húgomra és, hogy szavaimat nyomatékosítsam, bólintok is. Eowen sok mindent megosztott velem azon a napon, sok érdekességet és ugyanannyi kérdést is hagyott maga után. Abban viszont biztos vagyok, hogy a népét nem árulja el. Az égieknek nem. Az már más kérdés, hogy valakit a népünkből egy másik perdainak…bármikor, ha megfizetik. Ez persze nyugtalanságra ad okot, de úgy vélem, meg tudom változtatni a hozzáállását. *
-Ez a széthúzás azonban a mi népünket is megoszthatja. *Nem kell ecsetelnem hogyan, Aideen minden bizonnyal pontosan tudja mire célzok. Ám bármennyire is fontos lenne tudnunk az okokról és az ellenállók terveiről, nem hiszem, hogy Aideen-nek kell ezt kiderítenie. Ismét megállnak a kezeim a levegőben, de aztán lemondóan sóhajtok.*
-Erről nem tudlak lebeszélni, ugye? *Nem, nem fogom tudni és arra sem rábeszélni, hogy vigyen magával. Bár nem tudom mit tehetnék én, de legalább vele lehetnék. Persze ahhoz a Danának is lenne pár szava…gondolom nemleges. S nem is merek belegondolni abba, hogy a húgom az égiek ellenségeihez megy…kémkedni. Ó, Shiennelre! Mennyire nyugodt volt az életünk nélkülük. Egyvalamiben legalább egyetértünk.*
-Tudom, én sem gondolom másként, hiába is próbáltam ezt Eowennek elmagyarázni. Mindig azt mondta, meg kell ismernünk őket, mert egészen mások, mint ahogy mi azt gondoljuk…valóban nincs, de a Perda másik oldala elég lehetne nekik, ők mégis a közelünkben vertek tanyát…építetek várost. Egy egész várost. *Felháborodásom miatt lehet, hogy nem figyelek annyira és nagyobb fájdalmat okozok a húgomnak, látom ahogy rámarkol a kanapé anyagára. Veszek egy nagy levegőt és most már odafigyelek, óvatos vagyok, lassú de óvatos. Hamarosan végzek is, de Aideen újabb meglepő kijelentést tesz.*
-Miből gondolod, hogy a gyenge pontjukat csak odafent találhatod meg? Az nem az égen rejlik, hanem bennük, és elég sokan vannak idelent. *Érthetetlen számomra mi lehet az amiről a húgom beszél. Odafent a Dwa`woruu-n lenne az égiek gyenge pontja? És mi lehet az? Nagyon úgy néz ki, hogy mégiscsak közelebb kell kerülnünk hozzájuk. A Jenkins kancellárral kötött megállapodásom alappillér lehet. *
-Most maradj nyugton Aideen…és csendben, kérlek. *Leteszem a kezemből az eszközt, amivel a varratokat távolítottam el, majd egyik tenyeremet a sérülésére simítom, melyből lassan újra szivárogni kezd a vér, de ez nem tart vissza. Lehunyom a szemeimet, és a bensőmre koncentrálok, majd amikor megérzem az egy pontba gyűlő energiát magamban, azt szabadjára engedem. Kezem sárgán fénylik, mintha a nap fénye ölelné, Aideen kellemes bizsergést és melegséget érezhet, fájdalmat már nem. A vérzés megszűnik ahogy a seb kezd összezáródni a mélyebben fekvő rétegek regenerálódása után. Érzek minden szakadást, minden apró kis eltérést, defektust és szép lassan, belülről kifelé haladva húzom össze a sérülést. Végül csak egy nagyon halvány világosabb csík marad a helyén, az is sima, teljesen belesüllyed a bőr felszínébe, tapintásra nem is érezni. Kinyitom a szemeimet és ujjammal könnyedén végigsimítok Aideen bőrén. *
-Jó gyógyulást Aideen.

Roda & Aideen

Eowenről sok beszédet hallani, mivel Ő az a perdai, aki szerintem a legtöbb időt tölti az égiek között. Nem tartom jó ötletnek, főleg, hogy nem kémkedési szándékkal teszi mindezt, hanem egyszerű kíváncsiságból... talán csodálatból is. Hálás vagyok neki, amiért segített, hogy kihozhassuk Rodát az emberek városából, de kétes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Talán nekem se ártana beszélnem vele.
- Ezt jó hallani. Ha te így gondolod, biztosan így is van. - de azért ha majd találkozok a lánnyal, szóba fogom hozni a quorsákat. Nem azért, mert ne hinnék nővérem szavainak, egyszerűen... ilyen vagyok. Szeretek az ellenséggel kapcsolatban teljesen biztosra menni, hiszen ez életeket menthet.
- Sajnos valóban hatással vannak ránk, hiába nem vagyunk egy nép. - biccentek én is, már amennyire jelen helyzetben tudok. Több dolgot kell kiderítenem róluk és nem ártana rálelnem ezeknek a bizonyos ellenállóknak a fészkére. Ez lesz a következő tervem, eljutni hozzájuk.
- Tudod, hogy nem. - mosolyodom el. Ennyire nem kell féltenie, tudok én vigyázni magamra.
- Én se értem, hogy miért döntöttek úgy, hogy a közelünkben telepednek le és kezdenek el építkezni, főleg azok után, ami történt. - célzok itt a háborúra. Mások lennének? Meglehet, hogy nem mind egyforma és a nagy helyzet az, hogy én magam is kezdek erre a véleményre jutni, de ezt egyelőre szavakkal még nem mondom ki. Még idő kell, amíg magamban is eldöntöm.
- Fel kell készülnünk ellenük, mert ha terjeszkednek és lassan az egész népük ide költözik, túl nagy veszélybe kerülhetünk. - a modern kütyüik segítségével felvehetik a harcot a mi képességeink ellen. Ezzel tökéletesen tisztában vagyok, bár még nem ismernek minket, még bizonyára van időnk, de vajon mennyi? Meg kell tudnom, hogy mi a gyenge pontjuk, és nem csak az ellenállók bázisát kell megtalálnom, de fel kell jutnom az égire is. Hátha ott válaszokra találok majd.
- Nem tudhatjuk, hogy pontosan hol van a gyenge pontjuk, ahogy azt se, hogy mennyien vannak. - ha feljutok, talán erre választ kapok. El fogom érni a célomat és bár még nem tudom, hogy hogyan, de... mindenre sort kerítek. Időm még van. Viszont most a gyógyulásom az első, így amikor Roda arra kér, hogy maradjak nyugton, így is teszek. Testem ellazítom, számat befogom és türelmesen megvárom, amíg összezárja a sebemet. Ismerős már az érzés, oly sokszor tett már rendbe, de mindig kellemesnek hat, amikor megérint az ereje. Nem úgy, mint amikor az enyém Őt... Emlékszem, hogy kicsi korunkban sokszor gonoszkodtam vele. Volt, amikor nem szándékosan, de akadt példa arra is, hogy igen. De gyermeki csíny volt, Ő pedig megbocsájtott nekem.
- Köszönöm, nővérem! - érzem, hogy a fájdalom teljesen elmúlt, már csak az emlékek maradnak, de egyelőre megvárom, amíg letörli a vért is a hátamról, csak utána ülök fel és öltözök fel.
- Nem is tudom, hogy mihez kezdenék nélküled. - mosolygok rá, majd felé fordulok és megölelem. A testvérem az, aki kordában tart, aki miatt az vagyok, aki vagyok. Ha elveszíteném... ha meghalna... akkor önmagamat is elveszíteném. Kifordulnék önmagamból és olyanná válnék, aki még a quorsákká is rosszabb. Tudja jól, hogy támaszkodom rá, hogy neki nem eshet baja, mert annak túlságosan is súlyos következményei lennének. Ő az, aki miatt kordában tudom tartani az erőmet és saját, rossz oldalamat is, mert sajnos én nem csak fényből állok, mint Ő, hanem dúl bennem a sötétség is. Én volnék a rossz testvér...

Testvérek

Aideen & Roda

*Meg sem próbálom Aideent komolyabban meggyőzni Eowenről, tudom, hogy a húgom szeret saját maga meggyőződni a dolgok igazáról, de talán már annyi is elég, hogy én bízom a kíváncsi lányban. Azt azonban egyikünk sem vitatja, hogy az égiek nagy hatással vannak ránk, nem jó értelemben és ez baj. Baj azért, mert addig a húgom sem nyugszik, amíg mindent ki nem derít róluk és ez azzal jár, hogy talán napokig nem látom, mert éppen az égiek nagy közösségéből kiszakadt renegát csoport után kutat. Nem szeretem ha Aideen nincs szem előtt, mert hajlamos felelőtlen döntéseket hozni a cél érdekében és félek attól, hogy ezeknek a döntéseknek a jelen helyzethez hasonló következményei lesznek. Arra már nem is merek gondolni, hogy elfogják és fogolyként kezelik, csak mert különleges képességei vannak. Ahogy a kancellár katonái képesek voltak elkerülni azt, hogy megérintsem őket, úgy Aideen képessége is hiábavaló lenne. Ám a lebeszélés is ugyanannyira felesleges kör, meg sem kellett volna kérdeznem, csupán egy mélyebb, megadó sóhajjal hozom tudomására, hogy fájón bár de leteszek a meggyőzéséről. *
-Talán pont azért ami történt. Meg akarták mutatni, hogy nem félnek tőlünk, hogy felsőbbrendűnek hiszik magukat. Másrészt ez pont a gyengeségeiket mutatja, nélkülünk súlyos veszteségeik lennének az ismeretlen terepen. Szükségük van ránk és a tudásunkra. *Tény, hogy még Dann Tierrant is kicselezték, nagyon remélem, hogy valamilyen nagy terve van a vezetőnknek velük szemben, ami miatt nem torolta meg azonnal a tettüket, vagy nem akadályozta meg még az elején a városuk felépítését. Az égiek a szerkezeteikkel túl gyorsak hozzánk képest, mert míg a mi városaink évek alatt épültek ki, addig az övék egyetlen évszak alatt. *
-Nem kétlem, hogy Dann Tierran ok nélkül tétlen, de kíváncsi lennék mi történt volna az égiekkel, ha a városuk Cadar közelében épült volna fel. *Egy pillanatra levegőt sem veszek, mikor tudatosul bennem, hogy mivel vádolom egykori mentoromat, de aztán nagy sóhajjal kifújom a bent tartott levegőt. A kérdés elhangzott és nem vitatom tovább a jelentőségét…vajon miért érzem úgy, hogy Elorak magára maradt? *
-Én attól félek, hogy közösségünk nagy része szimpatizál majd azokkal a szerkezetekkel, melyek Eowen szerint megkönnyítené az életünket. Hogy a segítségükkel sokkal több terményt tudnánk betakarítani, hogy nem kellene gyertyával és fáklyákkal világítanunk és még sorolhatnám mennyi mindent oldanak meg az égiek a szerkezeteikkel. Arra azonban nem gondol senki, hogy mindez mibe kerül majd nekünk. *Mielőtt még nagyobb fájdalmat okoznák Aideennak, észbe kapok. Ingerült vagyok, nem kétséges, és erről is az égiek tehetnek. Továbbra sem látom bennük azt a szemernyi jót amiről Eowen beszélt. Mielőtt teljesen végeznék a varratok kiszedésével, még az égiek gyenge pontjáról esik szó. Abban biztos vagyok, hogy van nekik ilyen, hiszen mindenkinek van, de arra a kérdésre, hogy hol…már nem tudom a választ. Természetesen a húgom majd megtalálja…ettől félek. *
-De nem szükséges neked egyedül kiderítened ezt. Ha nem is tudlak lebeszélni róla, legalább ne egyedül menj. Vidd magaddal Rhywent. *Tudom, hogy bízhatunk benne, hogy megtudja védeni a húgomat és a képességei is segíthetik ebben. Viszont eljött az ideje az enyémnek, így csendre intem a húgomat, hogy minél jobban tudjak koncentrálni. Miután összezárult a sebe, utoljára még végigsimítok a helyén…ahogy mindig is tettem. Számtalanszor gyerekkorunk folyamán. Az Istenek furcsa de hasznos játéka, hogy nekem adta a gyógyítás képességét, Aideennek pedig a veszélyes kalandvágyat. Húgom köszönő szavaira elmosolyodom…már észre sem veszem a deja vu-t.*
-Nincs mit köszönnöd. Inkább ígérd meg, hogy jobban vigyázol magadra. Bármikor szívesen meggyógyítalak, de nem mindig tudok a közeledben lenni, ahogy ez az eset is mutatja. Legyél sokkal óvatosabb. * Letörlöm a vért a bőréről, majd a kezemről is, a korábban odakészített anyaggal. Utána elgondolkodva nézem őt míg felöltözik. Vajon képes lesz a kedvemre tenni? Óvatosabb lesz? Vagy azonnal el is felejti az egészet, ahogy kilép az ajtón és meglátja maga előtt az újabb kalandot? A lelkem mélyén tudom a választ, de nem is akarok belegondolni. Az aggódás tovább lángol bennem és nem csillapszik, így fogadom az ölelését és viszonzom is, talán egy kicsit szorosabban, mintha ennyivel visszatarthatnám. Aideen az égiek érkezése előtt is szertelen volt és felelőtlen, azóta csak rosszabbodott a helyzet. Ha ismét történik valami jóvátehetetlen a quorsák részéről, félek, hogy a húgomban elpattan az utolsó húr is, és nem tudok mellette lenni. Muszáj valahogy másképp megoldani ezt, talán a kancellárral kötött alkum ennek alapja lehet. *

Roda & Aideen

A nővérem jól ismer, valóban tervezek néhány napig távol maradni Eloraktól, hogy felderíthessem azoknak a bizonyos ellenállóknak a helyét. De tudom jól, hogy még az se garantálja a sikert, de elszánt vagyok. Nem örülök neki, hogy itt vannak, főleg annak nem, hogy ilyen közel telepedtek le hozzánk, de túl kevés vagyok hozzá, hogy ezt megakadályozzam.
- Igen, szükségük van ránk. Ezért is olyan szomorú, hogy hajlandóak segíteni neki. - mert én nem, ezért se fogalmazok úgy, hogy "mi". Finoman biccentek még szavaim mellé, teljes mértékben egyetértek Rodával az embereket illetően. Nem szimpatikus a jellemük, hogy ennyire nagyra vannak magukkal. Nagyon mások, mint amilyenek mi vagyunk. Roda szavai viszont meglepetésszerűen érnek, amikor Dann Tierranról beszél, így hátrapillantok felé, majd halkan hümmögök.
- Ezzel mire akarsz utalni, nővérem? Úgy gondolod, hogy akkor mégse lenne béke a két nép között és nem kaptak volna letelepedési engedélyt? - valóban így gondolja? Mert akkor ez felvet bizonyos kérdéseket és népünk is úgy tűnik, hogy széthúzással kell, hogy szembenézzen. De ilyesmit most nem engedhetünk meg magunknak. Ahogy azt se, amiről Roda beszél.
- Ez a félelem bennem is munkálkodik. Túl nagy árat fizetnénk ezért, így nem szabad, hogy a perdaiak túl közel kerüljenek a quorsákhoz. Nem véletlenül nem bízom Eowenben... sokan követhetik. Az egész életformánk veszélybe kerülne, ha átvennénk az emberek életmódját. Már az idők kezdete óta így élünk, miért kéne változtatnunk ezen? - hiszen megszoktuk már ezt az életet és oly tökéletes is, miért kéne hát kényelem? Persze, engem is vonz a technológiájuk, de tisztában vagyok a veszélyekkel is. Nem akarom, hogy itt maradjanak, így célom az, hogy megtaláljam a gyenge pontjukat. Ezért is akarok feljutni majd én magam is az égbe. Fel is fogok jutni, csak azt nem tudom még, hogy hogyan...
- Nem akarom Rhy életét veszélybe sodorni. Ne aggódj miattam, tudod jól, hogy nem könnyű eltenni láb alól. - kacsintok rá játékosan, majd ez után elhallgatok és hagyom, hogy testvérem meggyógyítsa a sebemet. Mindjárt jobb érzés, hogy a varratok eltűntek bőrömből, és a sebem is összehúzódik. Miután letörli a hátam, felöltözök, majd megköszönöm a segítségét, ez csak természetes.
- Megígérem! És óvatosabb leszek, tényleg! - simítok végig lágyan arcán az ölelést követően, majd felkelek, kinyújtóztatom végtagjaimat, majd a fegyvereimet is magamhoz veszem.
- Ne aggódj már Roda, nem vagyok már gyerek! - csóválom meg a fejem, majd megindulok az ajtó felé. - Pár óra múlva találkozunk. - köszönök el tőle, és most nem is áll szándékomban túl messzire menni. Csak itt maradok, Elorakban és figyelek. Amióta az égiek itt vannak, van mit.

Testvérek

Aideen & Roda

*Hasonlóképp látom a dolgokat ahogy a húgom, mégis vannak más gondolataim is ezzel kapcsolatban. Bár teljességgel az égiek itt maradása ellen vagyok, amíg itt vannak, az életük néhány területén muszáj, hogy segítsük őket.*
-Megértelek, és én is így vagyok ezzel, ám ha valamennyire nem segítünk nekik, félő, hogy teljesen elpusztítják a környezetünket. Meg kell válogatnunk hol és miben segítünk. *Azt már nem mondom, hogy hol kellene akadályoznunk őket, mert nem szeretnék ötleteket adni Aideennek, így van neki bőven, mivel rohanhat a végzete elé. Dann Tierranról alkotott véleményem engem is meglep, de csak akkor jövök rá, amikor már kimondtam. Sosem gondoltam bele jobban, de úgy látszik, tudat alatt igenis foglalkoztatott. Enyhén ingatom a fejem, nem tagadni akarom azt amit mondtam, csupán magam sem tudom mit gondoljak erről.*
-Igazából nem tudom, és nem is szándékozom semmivel sem vádolni a Dannt, mégis…eszembe jutott, hogy ő mennyire védené Cadart. A békében nem kételkedem, mindannyiunk érdeke. De akkor is segítené őket ha a Vízváros környékét lepték volna el az égiek? Persze az sem véletlen, hogy egy kisebb város mellett vertek tanyát. Kisebb az őrségünk is. *Alkalomadtán eszmét cserélnék erről a Dann-al, de talán Dana Rhe is tudna erre választ adni. Ő jobban ismeri Dann Tierran tetteinek mozgatórugóját. Az égiek közelsége és az amilyen hatással vannak népünk egyes tagjaira, nem túl jó, ám a következményekbe szándékosan nem megyek bele mélyebben, mert akkor el kellene árulnom a húgomnak, hogy miről beszéltem Callum Jenkinsszel. Ennek azonban még nincs itt az ideje, így csupán helyeselek és ez nem is feltűnő tőlem.*
-Bennem is ez a kérdés merült fel. Miért kellene változtatnunk? A változás nem feltétlenül kell, hogy fejlődéssel járjon. A fejlődés pedig nem mindig jelenti a jó vagy a könnyebb utat. *Számomra a szerkezeteik csupán érdekességek, de nem könnyítenék meg az életemet és nem is akarok semmit másképp csinálni, mint ahogy eddig tettem. Újabb lemondó sóhajjal kell tudomásul vennem, hogy Aideen megint nem hallgat rám és megint a saját feje után akar menni. Tényleg nekem kell megkérnem Rhywent, hogy titokban kövesse a húgomat és vigyázzon rá? *
-Valóban nem. Akár össze is foltozhatnak ismét, ha bajba kerülsz. *Vágom rá gondolataim közepette az engem uraló hangulatban, még látva munkám eredményét, a szinte majdnem eltűnt sebhelyet. Az ölelésben benne van minden aggodalmam, az is amit a húgom egyetlen mondattal félresöpör és kénytelen vagyok szemet forgatni újabb szavaira, melyekkel pont azt bizonyítja, hogy még nem nőtte ki magát teljesen a gyermekkorból.*
-Igen, én is ezt remélem. Pár óra? Akkor ne várjalak meg, igaz? Shiennel fénye kísérjen utadon Aideen! *Újabb sóhajjal bocsátom útjára, de a végén azért elmosolyodom, hogy lássa nem haragszom amiért mindig ellentmond. Ismerős érzés, egész életemet végigkíséri. Talán akkor jobban aggódnék, ha egyszer Aideen szót fogadna.*

//Köszönöm húgocskám, hogy velem voltál.     Legközelebb én vallok neked!    //