Így is elég fájó mindaz, ami velem történt, és tudom jól, hogy barátnőm mellettem van, hogy segíteni akar, de azzal, hogy így néz rám, még szánalmasabbnak érzem magam. Még megalázottabbnak... megsebzettebbnek. Úgy érzem, hogy teljes kudarcot vallottam, hogy William mindent megnyert, bármennyire is próbálkoztunk ellene tenni. Az övé lettem, azt tesz most már velem, amit csak akar, és senki se segíthet. Nem tudok már pozitív lenni, képtelen vagyok rá. - Szerintem ez már a háború vége Raven. Sok csatát megvívtunk vele, de Ő győzött... Ne akarj felesleges reményt kelteni bennem kérlek, így is elég nehéz. - nem szeretném, ha olyasmit ígérne, amit nem tud megtartani. Ne tegye, hiszen már Lewis se vagyok, hanem immáron én magam is az utált név viselője lettem, egy McGrover. Egészen addig, amíg élek, mert William nem fogja engedni, hogy elhagyjam őt. Élve nem. Fáj viszont Ravent így látnom, és bár magamhoz ölelem, de nincs ennyi erőm, hogy még Őt is én vigasztaljam, de igazán próbálkozom erősebbnek mutatkozni. Gyűlölök gyenge lenni! Raven viszont nem találja a szavakat, ahogy én se, így némi ideig csend borul ránk, de aztán én töröm azt meg, szóba hozva, hogy majdnem lelőttem a férjemet. Bár ha megtettem volna, most én se lennék már itt, ebben biztos vagyok. A halálos ítéletemet írtam volna alá vele. - Nem, de nem sok esélyem volt. - ismerem be halkan sóhajtva, majd mesélek még, és számítok a kérdésekre. Nem szívesen emlékszem vissza a történtekre, de valakinek ki kell adnom, el kell mondanom azt, ami történt. - Velük akart lefogadni, amíg... amíg levetkőztet, de akkor fogtam rájuk fegyvert, viszont Williamről tudnod kell, hogy nem egyedül él. Úgy értem, előttem se egyedül élt... hanem valami fura fazonnal, aki beinjekciózott és elájultam. Így tudott elkapni és megkötözni, utána pedig... - nem mondom tovább. Nem részletezem, inkább Raven fantáziájára bízom, ami szintén nem túl jó megoldás, de talán jobb, mintha mindenről beszámolnék. Nem kell azt hallania, amit velem tett az a szörnyeteg. - Sok mindennel megfenyegetett és megalázott, de... még rengeteg mindent tehetett volna velem. Gyenge voltam Raven és egy idő után behódoltam neki. Egyszerűen képtelen voltam tovább bírni és amikkel fenyegetőzött. Még az egyik volt feleségéről is láttam egy videót, ahogy három embere megerőszakolja, Ő pedig élvezettel nézi a szenvedését! Én ezt nem akarom! Ki kellett volna tartanom, de akkor soha se enged el és ki tudja mi mindent tett volna azokon kívül, amit már megtett. Gyűlölöm magam és undorodom magamtól azért, mert... mert végül önként engedelmeskedtem neki, de mit tehettem volna? Nem akarok egy szexrabszolgaként élni életem hátralevő részében. Én... én úgy szégyellem magam, amiért megtört. - kész, hiába az ital, hiába próbáltam erős maradni, visszafogni magam, nem mesélni sokat, most szinte minden kijött és el is bőgöm magam ahogy annak a rendje. Szorosan ölelem át a lányt, könnyeim vállára hullanak, és bár orrom is folyik, így csak amíg kifújom, addig engedem el, majd már bújok is vissza. Borzasztó ez az egész, és tényleg gyenge voltam... mérhetetlenül gyenge. Meg se érdemlem ezek után, hogy mellettem álljon, hiszen megadtam magam Williamnek, a kancellár nyert.
*Mit mondhatnék arra, hogy ne ígérjek semmit? Pedig muszáj, valamit tenni muszáj. Lehet, hogy most McG győzött, de bele fog ő még fulladni a saját győzelmébe, és akkor ott leszek, hogy lássam. Ám bármennyire is szeretem Samet, és ismerem akár a tenyerem, fogalmam sincs arról, mit érez. Ezt egyszerűen nem lehet tudni, akkor sem ha szóról-szóra elmondja mi történt vele. A lelkébe nem látok bele, csak a testi sebek tűnhetnek fel, a lelkiek láthatatlanok maradnak. * -Nem tudom mit mondhatnék, hogy mi az ami nem tűnik faragatlannak, vagy érzéketlennek, vagy túl okoskodónak ebben a helyzetben. Nem is akarok ilyen lenni. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy nem bírsz tovább harcolni, és kilátástalannak érzed, de ez megváltozik. Ne add fel, mindig van másik út. És…és én ott leszek veled. Ennek a háborúnak csak akkor lehet vége ha te győzöl. *Nem tudom, csak megpróbálom elképzelni, milyennek is látja most a jövőjét, és még az én lazaságommal is elég sötét. De nem adhatja fel, nem törheti meg az a gazember, nem akarom elveszíteni Samet. Egyszerűen nem lehet, hogy magába zárkózzon és a végén elveszítse a lelkét és csak egy testéből vakon kitekintő ember legyen. És eljön az a pillanat amikor tényleg nem találom a szavakat, amikor én is úgy érzem, hogy feladom, de nem a kancellárral való harcot, hanem a barátnőm biztatását. Mert már nincs amivel megtehetném. Marad az ölelés, a szeretgetés, mert abból nem jutott neki az elmúlt napokban. Halvány vigasz, hogy legalább nem adta magát könnyen, bár az ellenállása is rövid életű volt, de néha az ilyen apróságok sokat számítanak, ha nem is most, majd később. Végül Sam megnyílik, mint a csap. Csak néha kérdezek közbe, aztán már azt sem, hagyom, hogy mondja ahogy neki jó, azt amit velem meg akar osztani, de sejtem, hogy mindez csupán a jéghegy csúcsa. * -Óú, hát ez beteges. *Vetem közbe amikor a lakótársat említi, de azt már nem kérdezem, hogy később is ott maradt-e az a lakótárs. De persze bármit feltételezni tudok ezek után McG-ről, és a szociopatához lassan de biztosan társul a perverz és a szadista is. A többihez már szólni sem tudok, Sam a szemeim előtt semmisül meg újra és újra, törik össze megint az emlékek súlya és kegyetlensége alatt, én csak ráharapok az alsó ajkamra és kezeim ökölbe szorulnak. Magamban persze elhordom mindennek McG-t, de az nem fáj neki. Csak a végén kapom fel a fejem, és magam sem tudom hogy jut eszembe, de kihámozom magam a könnyes ölelésből és megfogom Sam mindkét vállát és gyengéden megrázom, tényleg nagyon gyengéden, de valamivel muszáj kibillentenem abból a léleköngyilkos állapotból, amibe belezuhant.* -Hát figyelj csajszi! Te csak ne gyűlöld magad, mert semmiről nem tehetsz! Gyűlöld a kancellárt, minden bánatodat, fájdalmadat csomagold be, gyömöszöld össze egy nagy haraggombóccá. *A szemeibe nézek, haragos vagyok, de tudhatja, hogy nem rá haragszom, ez inkább az a gyűlölet amit neki is kellene érezni, ahelyett, hogy beletörődik. Tudom én, hogy ez rohadt nehéz, de muszáj megtennie.* -Neki kellene undorodnia saját magától, nem neked. Az a fájdalom ami most benned van iszonyúan nagy erő, csak másra kell fordítanod. Valahogy csak megoldjuk, még nincs minden veszve, most már tudod mire kell számítanod és elkerülheted. Sammy! Te egy szép és okos nő vagy és hihetetlenül erős, mert ezt is túlélted. Lehet, hogy most úgy érzed, hogy McG a földbe döngölt, de fel tudsz állni. Én segítek. *Sosem kerültem olyan helyzetbe mint Sam, és nem tudom én mit tennék hasonló esetben, így tanácsot sem tudok adni, legfeljebb még egy kis erőt ahhoz, hogy továbbra is túléljen. Az sem biztos, hogy most jót mondtam, de úgy érzem, hogy legalább mondtam valamit és nem álltam mint egy faszent, keseregve, sajnálkozva, hogy azzal még jobban belenyomkodjam az amúgy sem kicsi önostorozásba.*
Szükségem van Ravenre, beszélnem kell neki arról, ami történt, mégis baromi nehezen jönnek a szavak. Nem szeretnék már hiú reményeket követni, én úgy érzem, hogy a harcot elveszítettem és nincs menekvés William elől. Gyenge vagyok, amiért megtört, de bármit akkor se voltam hajlandó beáldozni. De ezt ki érthetné meg igazán? Maximum az, aki a helyemben volt, de az se él már... - Nem baj az se, ha nem mondasz semmit, Raven. Nekem az is elég, hogy itt vagy, velem. - ismerem be, mert tényleg a puszta lénye is már segít. De a bátorító szavaira csak egy sóhaj a válasz. Ne adjam fel? Részben már megtettem, pedig tudom, hogy erősebb vagyok én ennél, most ezt mégse érzem, hiába van mellettem. A könnyek és a szavak pedig előtörnek, szinte záporként zúdítok barátnőmre mindent, majd el is bőgöm magam, ölelgetem, teljesen már magamról se tudok, úgy kikészülök egy pillanat alatt. Ahogy viszont eltol, meglepetten pillantok felé, majd jön a rázás is. Mi... miért? Csak nézem a szemeit és hallgatom szavait, miközben a könnyeim egy ideig folynak, de aztán megtörlöm szemem, szipogok kicsit és kezd elmúlni a sírás kényszere. - Hidd el, gyűlölöm! - oh de még mennyire. Ő mégse undorodik magától, sőt, talán büszke is arra, ahogy viselkedik. Hiszen kancellár... de meg se érdemli a helyét. Mégis, Raven mond valamit, nem csak a szája jár. - Igyekszem összeszedni magam, hidd el! Nem akarom, hogy teljesen eltiporjon, nem fogom hagyni nek! - a gyűlöletem rá fogok összpontosítani, és ha már megkapott, akkor talán tényleg megpróbálhatnám felhasználni mindezt ellene. Meglehet, hogy amit Jenkins mondott, az volt megvalósulni, a feleségeként teszem tönkre és bár a szemében hű társa leszek, a valóságban nagyon más fog történni. Csak ehhez még muszáj erőt gyűjtenem és elfogadnom azt, hogy ezért bizony William kedvére is kell tennem. Máshogy nem fog menni. - Ezt már nem úszhatja meg. Egy kancellár, aki bántalmazza a feleségét... ez nagy port fog kavarni. - a célzást bizonyára érti, a Justice League-ra gondolok. A sérüléseim tisztán látszódnak - bár nem az összes -, mégis, akár a combomnál lévő harapást is engedem, hogy lefotózza Raven, és hiheti majd akár a kancellár is azt, hogy az orvosi vizsgálaton készültek a képek vagy a kamerafelvételekhez hozzájutott a JL és kivágta szépen ezeket a képkockákat. Lépjünk, álljunk bosszút és semmisítsük meg!
*Tényleg nem tudom már mit mondjak neki, hogy picit jobb legyen, csak halványan könnyebbnek érezze magát, elfelejteni úgy sem fogja soha. Keresem én is a szavakat, de végül feladom. Bármikor, bármilyen helyzetben, bárkit megdumálok, magamat ki a szorult helyzetből…de ez meghaladja a képességeimet. Talán azért, mert személyesen vagyok érintve, Sammy a legjobb és egyetlen barátnőm, olyan mintha a testvérem lenne, és nincs arra szó amit neki át kellett élnie. Csak legyek vele…* -Hát itt vagyok veled. *S aztán csak hallgatok, ép ésszel szinte fel sem tudom fogni miről beszél, lassan de biztosan alakul a kép McG-ről, az őrületéről, a beteges „szerelméről” amit csak ő nevez annak, mert ép eszű ember szadizmusnak, lelki terrornak és más ehhez hasonlónak tartaná. Amikor Sammy már teljesen elveszti önmagát, hagyom, hogy az ölelésembe bújjon, én is átölelem, simogatom a hátát, de a sírása csak nem akar csillapodni és félő, hogy a végén görcsös lesz, amiből már nem tudom kirángatni. Nem akarom, hogy ebben az állapotában ragadja el a hév, hogy végül kezelhetetlen legyen, hogy orvost kelljen hívnom, amiért biztosan tiltakozna. Jobb ötlet híján inkább megrázom, hogy felnézzen rám, hogy ezzel is eltereljem a figyelmét, még ha fáj is neki…de igyekszem azért gyengéd lenni, de muszáj szó szerint kirángatnom ebből a sehova nem vezető állapotból. Nem tudom honnan jutnak eszembe a szavak, csak mondom amit a legjobbnak tartok, amiről úgy hiszem segítene. Az erő megvan benne, csak épp másra fordítja. * -Tudom, hogy gyűlölöd. Ezt kell ellene fordítanod. *Én magam is meglepődöm azon, hogy sikerrel járok, még ha kicsi is az a siker. * -Ez az csajszi! Nem fogod hagyni, nem fogjuk hagyni! *Már egy mosolyt is megengedek magamnak, de csak azért, hogy lássa rajtam, annak örülök, hogy az önostorozást most támadásra fordítja. Gyorsan átölelem újra, hogy némileg ellensúlyozzam a korábbi rázogatást, majd nyomok egy puszit az arcára. Épp felállnék, hogy a táskámhoz menjek, mikor újra megszólal. El sem akarom hinni, nagy fordulat és jó fordulat, de biztosnak kell lennie magában. Nem akarom, hogy ez csak hirtelen fellángolás legyen, s aztán később megijedjen és visszakozzon. Meg sem kell magyaráznia mit ért azon, hogy „nagy port fog kavarni”. * -Biztos vagy benne? Úgy érted tegyük közzé az egészet? *Nem mondom ki, hogyan és mi módon, mindketten tudjuk, de nagy lépés az, hogy mindenki lássa. Megszorítom a kezét, majd a táskámhoz megyek és kiveszem belőle a pda-t és egy kis fehér színű dobozt. A fekete szalag már nincs rajta, amivel eredetileg át volt kötve, de így sem nyílik szét. Egyik lábamat magam alá gyűrve ülök vissza az ágyra Sammyvel szemben, és felé nyújtom a dobozt. Nem tudom látott-e már Halálcsókot, de ha nem, majd elmagyarázom neki, ha igen, akkor megnyugtatom.* -Nem igazi Halálcsók, ez Halálicsoki. Búfelejtős csoki. Neked hagytam, rossz napokra, jobb kedvnek. Ez határozottan rossz nap, szóval bevethető. *Addig amíg ő ismerkedik a mennyei édességgel, előkészítem a pda-t. Lelkes vagyok, hogy Sammy elhatározta magát, lelkes vagyok, hogy végre megfingathatjuk McG-t…de ez a lelkesedés azonnal el fog tűnni, mihelyst meglátom az összes sérülését és azokat le kell fotóznom. Neki is – főleg neki – és nekem is lelkileg megterhelő lesz, fájdalmas és…talán újra sírós. De megtesszük és ezzel hadat üzenünk a szadista kancellárnak.*
Igen, itt van velem, és ha Ő nem lenne, félő, hogy teljesen összeroppannék. Phillel nem is mernék most találkozni, aggódnék érte, a következményektől, amit tenne vagy tenni próbálna. De Raven tökéletes támaszom, én pedig egyre jobban adom át magam mellette a fájdalomnak és egyre inkább elgyengülök. A sírást már meg se próbálom visszafojtani, kitör belőlem, és a rázás az, ami szépen lassan kezd ismét észhez téríteni. Gyűlölöm Williamet és most már nagyon is megérdemli a bosszúmat, ezért is csúsznak ki bizonyos szavak a számom az ölelés után. Mindketten tudjuk, hogy a bántalmazást bünteti a törvény, hát mutassuk meg a népnek, amit velem tett. Nem minden apró részletet, de pont elég lesz az, ami látszik... - Csináljuk, amíg még biztosnak érzem magam benne! - bólintok rá, mert félő, hogy meggondolom magam. De a kis dobozra nem számítok. A PDA-ra igen, az egyértelmű, de vajon mi van ebben a fehérke dobozkában? Átveszem Raventől, majd aprókat pislogok hol a kezemben tartott tárgyra, hol rá, és bár égnek beduzzadt szemeim, azért most már próbálok észnél maradni. - Halálcsoki a Halálcsók mintájára? Ez... ez mégis kinek az ötlete volt? Nem túl bizalomgerjesztő. - ismerem be. Halálcsókot egyébként még soha se láttam, de most kinyitom a dobozt és megfigyelem a tartalmát, de mivel tökéletesen megbízom Ravenben, így be is veszem azt. Nos, ha meg akarna ölni vagy mérgezni, bármikor meg tudna, de ez csak csoki, így elmosolyodom a nyammogás közben. - Köszi! - de hol szerezte? Most már tényleg érdekel. Ez után viszont ideje arra koncentrálni, amit az előbb kiterveltem, így nem húzom az időt, felkelek és elkezdek vetkőzni, egészen fehérneműre, majd felkötöm dús, barna hajtincseimet is, hogy tökéletesen láthatóak legyenek a nyakamnál lévő foltok. - Csak kérlek ne kommentáld. Így is elég nehéz! - nem kérek többet tőle. Az egyértelmű, hogy szeretnénk, ha minél előbb végeznénk, így az arcomon már nem látszik nagyon a pofonok nyoma, de a nyakamnál látszanak a sérülések, de a legdurvábbak a csuklómnál, ahol a bilincs kikezdte a bőrt és a húst. Fájnak, de nem kötöttem be őket, magam sem tudom, hogy miért nem. A bokáimon kötelek nyoma látszik, de mivel több kötöző eszköze kimondottan szexuális alkalmakra való, így nem mind hagyott nyomot. Végül leülök Raven mellé, majd lassan szétnyitom lábaimat, így a bugyitól nem messze láthatóvá válik egy zöldes-lilás-kékes folt, fognyommal együtt. Fejem is elfordítom, hogy ne lássam barátnőm arckifejezését. - Kész kötöző felszerelései voltak, így... "csak" ennyi van. - lassan felnézek azért Ravenre, majd ha kér valamit, akkor úgy fordulok, amint pedig végzünk, felöltözök. - Ő maga is beismerte, hogy vannak perverziói. Nem volt elég, hogy hozzá kellett mennem és megkapott, de még ez is. Úgy érzem, mintha a világ összeesküdött volna ellenem. - törlöm meg némileg szemeimet, melyek már túlságosan is csillognak a sok sírástól. - Mondd csak, be tudsz lépni William gépére? - ha a válasz pozitív, mint amire számítok, akkor folytatom csak. - Van rajta legalább egy felvétel az egyik volt feleségéről, amikor megerőszakoltatta az embereivel, Ő pedig végignézte. Ha... ha azt megszereznénk, előrébb lennénk. - az a feleség se élvezte, amit kap, ez egyértelműen látszik, és utána nem sokkal veszítette életét. William tudtán kívül adott egyre több információt a kezembe, amiket felhasználhatok ellene. Csak nem hitte, hogy mindazt, amit velem tett megtorlás nélkül hagyom és teljesen behódolok neki? Raven számára is bizonyára teljes lesz most már a kép, hogy mi minden várhatna még rám, ha rájön a férjem, hogy mit teszek, ahogy akkor is, ha elutasítom őt.
* A sírás jó, néha muszáj az embernek kiadnia magából a fájdalmát, a keservét és ez sírással a legjobb. Azonban annak is van határa és még időben észreveszem ezt az alig látható, érzékelhető határvonalat Sammynél. Ösztönös az amit vele csinálok, nem tudom előre, hogy hatásos lesz-e vagy sem, és talán én lepődöm meg a legjobban amikor Sam összeszedi magát és tényleg a gyűlölete kerül előtérbe. Addig oké, hogy hajlandó szembeszállni McG-vel, de megmutatni mindenkinek a róla készült képeket, elég meredek. Nem vagyok ellene, kell a bizonyíték és talán még a kancellár sem számít egy ilyen lépésre Samtől, ezért nem is gondol védekezésre. Azonban arra is gondolok, hogy mindez ugyanolyan fájó és megterhelő lesz Sammynek mint az átéltek. * -Oké. Csináljuk. *A szavaiból kiderül, hogy még bizonytalan és nem akarom, hogy később megbánja és azért érezze rosszul magát. A Jenkinstől kapott Halálcsoki kellő időt ad neki arra, hogy biztos legyen magában. Kiváló érzékkel nem árulom még el kitől kaptam és ki volt az értelmi szerző, bár Sammy is rájöhetne egyből ha mindez más alkalommal és más hangulatban került volna elő. * -Hát nem igazán. Ajándék volt és én is dobtam egy hátast tőle először. De finom. Nagyon finom. Remekül el van találva a csoki és a búfelejtő aránya. *Mire nem jó a csoki, én is picit lelkesebb vagyok tőle, még ha nem is veszek belőle, mind Sammyé lehet. Bár a benne lévő alkohol mennyisége nem túl jelentős, a csoki tutira tartalmaz valamilyen bátorság növelőt, mert Sam nekiáll vetkőzni. A hangulat röpke két másodperc alatt dermed bele a hűvösbe. Az én szívem is nagyot dobban és nem az izgatottságtól hanem a félelemtől, mert fogalmam sincs hogy fogom viselni, hogy még több mindent látok meg a sérüléseiből. Ujjperceim teljesen elfehérednek ahogy a pda-t szorítom és inkább picit elfordulok addig, míg Sam nem jelez, hogy még az én tekintetem se legyen kellemetlen neki. A kérésére csak bólintok és nyelek egy gombócot ami a torkomba vert tanyát, majd az első olyan sérülésnél ami eddig nem látszódott, a nyelvemre harapok. Néhány fotót úgy készítek el, hogy csak a sérülés látszódjon, de van olyan is, ahol Sammy személyazonossága is kiderülhet annak aki látja. Muszáj sajnos a bizonyításhoz, különben beleköthetnek, hogy nem is ő látható a képeken és nagyon remélem, hogy ennyi elég lesz. A harapásnyom azonban már túl sok ahhoz, hogy ne reagáljak és kicsúszik egy elfojtott kiáltás, és egy szitok is. * -Basszameg! *Halkan, a fogaim között sikerül átszűrni, de azért eléggé kifejező. Ijedten pillantok fel a barátnőm elfordított arcára.* -Ne haragudj…nem tudom….*Annyi minden jut eszembe, többek között az is, hogy megkért, ne kommentáljam, ezért a mondat félbeszakad, a kép elkészül. * -Ennyi is bőven több mint elég. Nem vagyok jártas az orvoslásban de a technikában igen. Biztosan van olyan szűrő ami azt is láttatja amit szabad szemmel mi nem. Tudom, hogy nehéz, de el kellene menned orvoshoz, hogy dokumentálva is legyen. Nem mondom, hogy most döntsd el, de gondolkozz rajta. *Azt már nem teszem hozzá, hogy ne sokáig, hogy a nyomok még láthatóak maradjanak, de ezt gondolom nem is kell külön kiemelnem, ő is pontosan tudja. Az elkészült képeket egy mappába rendezem és titkosítom, majd az ölembe ejtem a pda-t és míg felöltözik, csak lehajtom a fejem. Ráfogok a kezére mikor ismét velem szemben ül, de nem tudok mit mondani arra, hogy a világ összeesküdött ellene. Igaza van, tényleg olyan, annyi minden történt vele mostanában és egyik sem volt jó. Régen láttam felszabadultan nevetni. * -Megpróbálhatom távolról, de esélyesebb ha ott vagyok ahol a gépe. Legalább pár percig. Vagy neked kell egy chipet elhelyezned rajta úgy, hogy ne vegye észre. Jenkinsnél bejött és nála paranoiásabb embert nem ismerek. *Persze attól még lehet, hogy McG naponta többször is ellenőrizteti a lakosztályát, de ha így van, akkor Sammy tud róla. Ki lehet cselezni. Hogy miért is kérdezte, azt a következő mondatból tudom meg. Összevont szemöldökeim alól nézek fel rá döbbenten, haragosan, hitetlenkedve, hogy tényleg létezik olyan ember akinek ennyire beteg legyen az agya….az általam ismert, összes elmebaj nem lenne elég, hogy jellemezzem. * -Egy beteg állat. Rég ki kellett volna lökni a légzsilipen. Persze, bárhogyan is de megteszem, megoldom. És az a Theo? Ki a franc az, hogy ott lakik? *Még az is. Theo a titokzatos, akiről talán még senki nem hallott, egy kibaszott szellem, aki elkábította Sammyt, ezzel is segítve McG-nek. Már az is beteg, hogy ott lakik. Miért? Samre nézek, megsimogatom a vállát, nyúlok a termoszért, hogy újrakínáljam.* -Jobban vagy?
Jelenlegi helyzetemben elég valószínű, hogy nem gondolkodom tisztán, így a sok sírás után bár úgy tűnik, észhez térek és bizony készen állok arra, hogy harcba szálljak Williammel, később még nem biztos, hogy ugyanolyan jó ötletnek fog tűnni a képek hivatalossá hozása, mint most. De csináljuk! A halálcsoki viszont még megelőzi ezt a tettet, és nem esik le, hogy egy bizonyos kancellártól való az édesség. Bárki másnak lehet ilyen morbid humora. - Ajándék? - szemöldököm összébb vonom, miközben a csokit ízlelgetem. Finom, ez tény... és ekkor jut eszembe Callum. - Ugye nem Jenkinstől van? - mióta ad Ő ajándékot a barátnőmnek? Ennyire jóban lennének és ennyi mindenről lemaradtam volna? Nem számít... most nem. Nekiállok levenni a ruháimat, majd amikor már csak egy fehérnemű van rajtam, hagyom, hogy Raven elkészítse a képeket, végül pedig megmutatom neki azt a bizonyos harapásnyomot is, amelynél számítottam már reakcióra. Egyértelmű, hogy nem csak simán megdugott, ennél sokkal, de sokkal többet akart belőlem drágalátos férjem - Semmi gond... Nem akartam én se megmutatni, de... előtted nem akarok semmit se elrejteni. - szükségem van rá, ahhoz, hogy teljesen engem lásson, mindenhogy. Még megtörten is, hiszen Ő a barátnőm és tudom jól, hogy mellettem fog állni, történjen bármi. De ha a képek elkészülnek, hamar kibontom a hajam és visszaveszem ruháimat, nem szeretnék tovább így maradni a kelleténél, de öltözés közben azért figyelek szavaira. - Tudom, de még nem vagyok rá képes. - az orvost tehát halasztanám, legalább még egy kicsit, mert ott nem akarok így kibukni. Nem akarom, hogy az orvosok lássák, hogy William mennyire összetört, azt pedig főleg nem akarom, hogy az Imperiumtól is távol tartsanak, mert instabillá váltam. Abba halnék bele igazán, ha nem mehetnék el velük ismét, hanem itt kéne maradnom, a férjem mellett. De lenne még valami, amiben Raven segíthetne és bár szintén kockázatos, soha se volt az ilyen dolgok ellen. Nem szabadna belekevernem Őt, de ki tudja, hogy mikor száll rájuk a kancellár, akár csak miattam is, én pedig ismerem a titkukat. - A chip elhelyezése is veszélyes, ahogy a te jelenléted is. Mindent bekameráz, bár kis időre tudjuk zavarni a jelet, de akkor gyanút fog. Ezt még át kell gondolnom... - de tudom én is, hogy nem most. Nem vagyok ehhez elég jó lelkiállapotban, így muszáj egy kicsit várnunk még, hogy ne kerüljünk bajba. Az okot viszont elmondom a lánynak, jobb, ha tudja, mit keressen majd. - Én se értem, hogy úszhat meg mindig mindent. - rázom meg kicsit a fejem, majd Theo említésén jól láthatóan elgondolkodom. - Nem tudom pontosan, hogy ki Ő, de William karolta fel és vette magához. Szerintem valami őrült orvos féle... Együtt szokták megkeseríteni mások életét. - de még túl sokat nem tudok, és amit igen, annak egy részét is muszáj most elhallgatnom a barátnőm védelmében. Így is túl sok mindent mondtam el neki. Ahogy keze a vállamra kerül csak lágyan elmosolyodom, majd finoman biccentek. - Jobban. Te erőt adsz nekem. Megengednéd, hogy néhány órát még itt maradjak és... és pihenjek egy picit? William mellett nem merek elaludni. - ismerem be, és mindjárt érthetővé válnak a szemem alatt lévő karikák. Kimerültem, minden téren, így muszáj lenne egy picit aludnom és talán Raven se bánná, ha megtenném. Van még B tervem is, például a vetítőterem, de itt nagyobb a biztonságérzetem.
*A Halálicsoki kicsit kizökkent minket abból a fájdalmas állapotból amiben mindketten fuldoklunk. Sammy az átéltek miatt én pedig azért, mert tényleg szinte fizikai fájdalomként élem meg a látványát, és a szenvedését. Mégis abban a pár percben míg a csokit majszolja úgy érzem, meg kell magyaráznom a csokit, mert Sammy még talán mindig érez valamit Jenkins iránt, de sosem jutott olyan közelségbe hozzá, mint én. Nahát az biztos, gondolva az édes szószra. * -De, tőle. Udvariassági ajándék volt csak, amikor a kabinba jött vacsira. Tudod?! _arra_ a vacsira. Én is vittem neki legutóbb, udvariasságból, meg mert meg kell nyernem magamnak bizonyos dolgokhoz. Jó ha jó véleménnyel van rólam. *Vonom meg a vállam, mintha nem is jelenten olyan sokat, pedig de. nem megyek bele jobban abba, hogy mit tanított az anyukám, sem abba, hogy mégis mennyi mindenre szeretném rávenni Jenkinst a jövőben. A jelen a fontos és az, hogy segítsek Sammynek mindenben, hogy el udjuk takarítani McG-t az útból. Mindenki útjából. Ha csinálunk valamit, akkor csináljuk jól és adjunk bele mindent. Úgy gondoltam a sérüléseinek a lefotózásával gyorsan végzek, de muszáj néha nagy levegőt vennem, hogy visszatartsam az érzelmeimet, melyekből akad bőven kisebb, nagyobb és a végére marad a legszörnyűbb. * -Tudom mennyire nehéz…de eltitkolni még rosszabb. *Az embert belülről emésztik fel a titkok és ha nincs kihez fordulnia, sokkal fájdalmasabb. Így azonban, hogy még ezt is megmutatta, tudja, hogy bármikor fordulhat hozzám. Még ha el is tűnik majd a nyoma idővel, ő tudni fogja, hogy ott volt és valahányszor magára néz, újra és újra átéli majd a történteket. Ebből nem lehet meggyógyulni, vagy legalábbis nem könnyű. De ott leszek, hogy segítsek túljutni rajta. * -Tudom, most nem…de muszáj lesz hamarosan, hogy…még láthatóak legyenek. Hogy ne csak az én fotóim bizonyítsák hanem egy orvos véleménye is. *Sokkal többet jelent és úgy hivatalos is lesz, és az ellen már nem tud mit tenni McG. Mire Sammy felöltözik, már csak a tervezés marad, hogyan állítsuk meg és mit tegyünk még, ha mindez még sem elég. Sammynek igaza van, minden terhelő anyagot meg kell szereznünk róla, hogy a földbe döngöljük. * -Jenkins gépére úgy helyeztem fel a chipet, hogy ott állt tőlem másfél méterre. Nem kell semmilyen jelet sem zavarni, és elég tíz másodperc arra, hogy az egész anyaghoz később hozzáférhessek. Csak gondold meg, ha mégis túl rizikósnak ítélnéd, majd megoldom másképp…remélem. *Nem biztos, hogy sikerül, vagy hogy úgy nem jutnak a nyomomra, vagy a JL szerverhez. Nem szeretném ha felfednék, vagy idő előtt, vagy bárki. * -Túl sok van a számláján már, előbb vagy utóbb a kancelláriának is elege lesz a mocsoktakarításból. *Pláne ha azt egyre sűrűbben kell megtennie. S most már teljesen biztos vagyok abban, hogy muszáj megszereznem azt a felvételt és talán arról az őrült Theoról is találok valamit. * -Ha arról a Theóról bármi is van a rendszerben, megtalálom. Ahhoz még McG gépe sem kell. Valahol csak van nyoma. El szokta hagyni a lakosztályt? Talán kiiktathatnánk. *S már azt tervezem hogyan csaljuk csapdába és távolítsuk el hosszú időre vagy örökre McG közeléből. Persze ahhoz már segítségre lesz szükségem, egyedül nem tudnám véghez vinni, de tudom ki segíthetne és még csak Sammy neve sem kerülne képbe. A gondolataimat azonban nem osztom meg a barátnőmmel, van elég gondja, baja ezek már az én vállamat terhelik. Most az a legfontosabb, hogy pihenjen és egy kicsit megnyugodjon. Szokásos stílusom most félreteszem, bár a kérdése nem esik jól, amit máskor simán szóvá tennék és végül csak nevetnénk rajta, az idő nem alkalmas most. Ezért inkább csak egy nagyot sóhajtok és a hangom is takarékra állítom.* -Hát persze. Hogy kérdezhetsz ilyet? Feküdj csak le, majd én őrzöm az álmod csajszi. *Átölelem egy röpke pillanatig, vagy ameddig igényli s aztán felállok és az ágy feletti beépített szekrényből húzok elő egyet-egyet a bónusz párnák és takarók közül. Még meg is ágyazok, hogy minél kényelmesebb legyen és gondosan betakargatom. * -Aludja csak, én addig….csendben leszek, vagy ha akarod, melléd is fekszem. Ahogy neked jó. *A fényeket is lejjebb veszem, de nem teljesen, hogy a kabin berendezése és én is még kivehetőek legyünk. Hogy tudja hol van amikor felébred. Akárhogy és akárhol is, egy ideig Sammyt nézem míg alszik. Átgondolom a történteket és azt nézem mennyire képes nyugodtan pihenni. Vajon az álmaiban is érzi, hogy mellette vagyok? Hogy nem kell félnie? Hacsak egy apró rezzenés az arcán arra enged következtetni, hogy rémálmai vannak, felébresztem. Legalább itt legyen nyugta atól a vadbaromtól.*
//Nem tudom…záró? Rád bízom, és köszönöm a bizalmat barinő! //
A halálcsoki származását bármikor máskor rögtön tudnám, de most mégse állt össze azonnal a kép, amikor pedig meghallom Raven szavait, csak halkan sóhajtok, majd biccentek. Persze, az a bizonyos vacsi... Mélyen belül még mindig érzek egy apró féltékenységet, hiszen én egyszer se vacsorázhattam a kancellárral, de a dühöm és egyben a fájdalmam nagyobb. Jenkins Nikolait és Philt is bántotta, tőlem pedig mindennek hála el is távolodott. Bár minden téren, nem keres és biztosra érzem, hogy én csak rövid ideig szórakoztattam, nem úgy, mint a barátnőm. - Persze. Kedves tőle, hogy vitt ajándékot, de nem kellett volna nekem adnod. - mégse tudok mosolyogni rajta. Fáj minden, ami Callumhoz köt, de most mégis a saját kínjaim erősebbek, így nem megyek bele a témába, felesleges is lenne. Inkább igyekszem nem teljesen összetörni, de Raven képes erőt adni, így hamarosan megszületik a terv William ellen. Leveszem a ruháim nagy részét, majd elkészülnek a képek, de ez még csak a kezdet. Ennél többet kell tennem, de az orvost most még nem tudnám felkeresni. Idővel... - Holnap felkeresek egy orvost, ígérem! - tudom jól, hogy a képek nem elegendőek, akárki oda hamisíthatja őket, de ha jegyzőkönyv készül a sérüléseimről és ki tudja, talán még a véremből is kimutatható lesz Theo szere, akkor lesz végre valami a kezünkben. És bár William már megkapott, az életem hátralevő része még telhet másként. Összetört, de a darabokból ismét egész leszek, nem adom fel, nem leszek gyenge. Felveszem a ruháimat, kibontom ismét a hajam, hogy ezzel is eltakarjam a férfi kéznyomatát, majd visszaülök az ágyra Raven mellé. - Hmm, 10 másodperc. Azt meg tudjuk oldani valahogy, átgondolom, de mindenképpen megoldjuk. Kellenek az anyagok a gépéről és tudni akarom, hogy mi mindent rejteget még. - most itt a lehetőség, hogy megsemmisítsük. Most már én is vele élek, így szabad bejárásom van a lakosztályába és bárhová azon belül, bár Theoval azért vigyáznom kell. Nem tudok róla túl sokat, de ideje erre a dologra is fényt derítenünk. - Nem láttam még elhagyni és nem is tudtam még kifigyelni ennyi idő alatt. Majd megkérdezem Williamat, valamiért mindent megoszt velem... beteges módon mintha bízna is bennem vagy csak felvágni akar, fogalmam sincs. Igyekszem informálódni! - amint összeszedtem magam hozzá, mert ha infot akarok, akkor azért fizetnem is kell. Semmi sincs ingyen, ezt már megtanultam. Most viszont pihennék egy kicsit és úgy érzem, hogy itt biztonságban leszek, Raven mellett. - Nem tudom... - vonogatom meg kicsit lábaimat, majd viszonzom az ölelést és ha kell, segítek az ágyazásban. - Ahogy gondolod, ha dolgod van, nem akarlak feltartani benne. Bár jól esne, ha a közelemben maradnál. - mosolygok rá, majd leveszem a nadrágomat ismét és bebújok az ágyikóba. Szemeim lehunyom és meglepően gyorsan alszom el, de az álmaim nem éppen kellemesek. William van bennük, itt mocorgok, nyöszörgök, de ha Raven fel is kelt - talán többször is -, kómásan nézek csak rá, majd visszaalszom. Egy idő után viszont talán eljön a békés pihenés ideje is, majd pedig pár óra múlva vissza kell térnem a McGrover lakosztályba.
Rád bízom, és köszönöm a bizalmat barinő! 
//
