Tywinna, a nagyszívű fogadós I.
Elorakban vagyok, s némi kimenőt adtam magamnak, s az embereimnek. Bízok annyira bennük, hogy nem kevernek bajt a perdai városban, s nem fogadnak el bizarr és ismeretlen dolgokat tőlük. Igen, nincs kedvem külön azzal tölteni az időmet, hogy jelentéseket írjak róluk, meg a halálukról. Én magam nem egyedül haladok az utcákon, mert itt van mellettem Jocelyn. Ugyan meg tudnám magam védeni, azonban fő a biztonság. Az útvonalat próbálom megjegyezni, mert nem szeretném, ha az a szóbeszéd kelne életre, hogy Bewild eltévedt Elorakban, s úgy forgolódott tanácstalanul, mint egy kislány. Nincs különösebb célom jelenleg, végérvényesen pontot tettem a volt feleségem kérdésére. Orrba vág hirtelen a jó házias főzt illata, s én rögtön megállok körülnézni, hogy belőjem honnan jöhet ez? Általában válogatós vagyok, ám már az aroma orkán éhessé tesz, s arra sarkall, hogy kipróbáljam. Cseppet törődök egyelőre, hogy perdai kosztról van szó, avagy rendes emberi ételről. Tekintetem megállapodik végül egy hatalmas épületen, ami kétszintes. Félreállva az útból annyit tapasztalok, hogy öt perc leforgása alatt perdaiak mennek be oda, s elégedett arcok távoznak onnan. Jelzek Jocelynnek, hogy oda fogunk bemenni. Szerencsére, hogy a nő jól ki van képezve, s ismeri a katonai kézjeleket, így szavak nélkül megértjük egymást.
Mikor belépek az illat intenzitása sokkal erősebb, mint odakinn. Azonban ahol kisebbségben van az ember, akkor arra felfigyelnek. Főleg a mellettem levő katona nőre, aki teljes harci öltözetben lépdel utánam. Míg a pultig sétálunk, addig perdai szemek kereszttüzében érzem magam. A pulthoz érkezéskor sem szűnik meg, azonban én cseppet sem törődök velük. Nem tudom, hogy a kísérőm mennyire tudja kizárni a fejéből, de ne legyen ez az én gondom. Úgy hiszem nem túlzok, ha azt mondom meglep a hirtelen „odatoppanás” a közelembe, s a megszólítás.
-
Shiennel hozta önöket! - odafordulok, hogy megnézem ki szólított meg! Ami azt illeti rögtön feltűnik a páratlan szépsége, egyben különleges öltözete. Ha nőt kellene osztályoznom az eddigi életem során, akkor ő a második legszebb, a volt feleségem után. Harmadik helyezettként az a őrült nő áll, aki engem úgy meggyanúsítgatott, hogy gyilkos vagyok. Utána vannak Dominiumon nők, akik megfelelnek az én egyéni ízlésemnek.
-
Kellemes napot! - Köszönök vissza, s nem sokkal Jocelyn szintén üdvözli. Meglep, hogy a nő ismeri az emberek nyelvét, s elég jól beszéli. Fiatalnak tűnik a szememben, egyben körüllengi valami megfoghatatlan báj.
-
Mit szeretnének kérni? - mosolya tetszik, s felfigyelek, hogy beszélgetésünk közben tekintete végigfut gyorsan az asztalokon, hogy hová tudna minket leültetni. Ránézek Jocelyn-re, hogy ő éhes-e, s mikor megpillantom a jelzését, akkor én tanácstalanul fordulok a vendéglátónk felé, aki foglalkozni akar velünk szemmel láthatólag.
-
Nem tudom, hogy mit lehet itt kapni. Van itt étellista? - maradok komoly, közben feltűnik, hogy a minket figyelők már nem sugároznak felénk semmit. A soron következő szavak a nőtől meglepnek, amit igen gyorsan közöl.
-
Igen, a pulton megtalálják. Ha most megbocsátanak, később felveszem a rendelésüket. Foglaljanak ott helyet, s hívjanak engemet Tywinek. - arckifejezése cseppet sem halványul, s mire észbe kapok, akkor Tywi már rendezi a perdai vendégeket, asztalokat, s evőeszközöket egyaránt. Még egy darabig nézem az alakját, mire Jocelyn torok köszörülése szakít meg.
-
Itt van Uram, az étel lista. Foglaljunk helyet. - magamhoz térek, s természetesen ott foglalunk helyet, ahol a perdai nő ajánlotta. Jocelynnel szemben foglalok helyet. Mivel nem nálam van az étel lista, így elkérem a másiktól. Végignézek a perdai nyelven írt ételekre, s fogalmam sincs, hogy milyen lesz a tálalása? Biztos ezt akarom én? Még sosem ettem perdai ételt. A megfigyelésem szerint, itt csak ilyet szolgálnak fel, vagy tévednék? Egy sóhajtással veszem tudomásul, hogy egy boszorkány konyhára jöttem. S az ördög nem alszik, mert Tywi hangja szól hozzánk.
-
Sikerült választani? - Jocelyn vonakodva, de ő leadja a sajátját.
-
Sült Perlát két darabot – már a féreg szótól nekem ellenérzéseim vannak, míg én még mindig nem tudom, hogy mit próbáljak ki. Éhezni nem akarok, kell az energia a nap további részére. Végül a szemem megakad a gyászmadáron.
-
Caravis melle húsa, ezzel az Matam Arida szósszal. - bár előre fancsali képet vágok, Tywi ennek ellenére mosolyog, s felírja magának. Végignézek az itteni italokon, de egyik sem munkás embernek, vagyis hát szolgálatban levőnek való.
-
Ennyivel ennyi? - teszi fel a kérdést, s mire én nem szeretnék kézzel étkezni, mert látom egyes asztaloknál nem jellemző, így hozzáteszem.
-
Kérnénk evőeszközöket hozzá. - csak bólint Tywi és távozik, míg én egy nagy sóhajtással dőlök hátra. Vajon milyen lehet a gyászmadár húsa? S a szósz hozzá?
//Folyt. köv//
