Nem meglepő, hogy Maple a növényei közelébe enged, mivel nem nyúlok hozzájuk. Jobb, ha meg se öntözöm, még a végén miattam száradnának ki vagy áznának el... Nem szeretnék kárt tenni bennük még csak véletlenül se, hiszen tudom, hogy mennyire kötődik hozzájuk. Nem tagadhatom és nem is akarom tagadni azt, hogy bánt valami... vagy inkább foglalkoztat, még én se tudom igazán, így bár nehezen nyögöm ki, csak kicsúszik a számon az a bizonyos eljegyzés. A suttogásra, majd pedig Lencsi említésére viszont most már kicsit elmosolyodom, majd felpillantok a lány szemeibe. - Ő is botanikus... - nem is akármilyen, egyenesen a vezetőjük. De mielőtt ezt még kinyögném, kíváncsian várom a lány reakcióját, mert bizonyára furcsálni fogja, hogy pont engem jegyez el egy botanikus, bár Castillo kancellár sokkal több mindenhez ért és minket az orvostudomány köt össze. Vagy alapvetően inkább a tudomány. Maple tudja jól, hogy Doriannal van közös projektem is, mint a gyakornokának, de azt szerintem Ő se sejtette, hogy másként nézne rám. Ahogy én se. Bár talán csak újabb gyerekeket akar nem is igazán engem. Nem tudom. - Castillo kancellár. - végül elhangzik a név is. - Én... én nekem fogalmam se volt róla, hogy ilyesmit tervez. - Maple azt is tudja, hogy a kancellár lánya is a barátnőm, ahogy persze nem meglepő, hogy Dorian nem éppen a mi korosztályunk. A fia, akit kitagadott még idősebb is nálam, így rendkívül különös ez az egész. - Én rettenetesen felnézek rá, de még csak 17 se vagyok, a felesége pedig két hete halt meg. Én szerettem Marthat, hogy léphetnék a helyére és... mit szól majd mindehhez Ashley? És én tényleg nem állok még készen ilyesmire. - Martha Castillo mindig kedves volt hozzám, amikor elmentem hozzájuk és a lányával, Ashelyvel töltöttem az időt. Igazán kedveltem Őt, de most forogna a sírjában - ha lenne -, hogy ilyesmi történik. Hogy a férje egy kislányt vesz el. Nem vagyok éppen gyerekes, általában, de tapasztalatlan az annál inkább. Még csak egyetlen csókom volt az életben, és semmi egyéb. Hogy lehetnék hát megfelelő felesége egy kancellárnak? - Büszkének kellene lennem és boldognak, mégis össze vagyok zavarodva. - tudom, hogy Maple viszont másként áll a dolgokhoz, mint én. Ő velem ellentétben férjhez akar menni, keresi az igazit, míg én? Inkább menekültem ez a kötelesség elöl, mégis megtalált. - Ablakba... mintha lennének ablakok. - mosolyodom fel kissé. - Szerintem egyetlen 17 éves lány se áll készen a házasságra. Nem jó ez a törvény így. - rázom is meg a fejem. Persze ezt nem mondhatnám ki, de most csak ketten vagyunk, halkan beszélgetünk és egymás között lehetünk őszinték. Ő tudja a véleményemet, már oly régóta. - Állati szerencsés? Hát... kössz, de nem éppen erre a reakcióra számítottam. - de tudom jól, hogy lenne a helyemben. És hogy Őt flúgosnak? Egy picit talán az, de rendkívül szerethető, talán pont ez miatt. - Tudod jól, hogy én nem akartam ezt. Kérlek, ne irigyeld, attól még nehezebb lesz. - apró sóhaj szalad ki ajkaim közül, majd próbálok engedni a témának és Meeranra rátérni. Miben fogadtak? A válaszára viszont nem tudom nem elhúzni a számat. - Nem tudom, hogy ez mennyire jó ötelt. Vinc nekem is akart segíteni, az akaratomon kívül. - a bátyám természetesen tiszteket nézett hozzám. Katonákat, amikor én tudós akarok lenni. Ilyen téren a kancellárral nagyon is hasonlóak vagyunk, talán tényleg jól jártam, csak el kell fogadnom a tényeket. - De remélem, hogy sikerrel jár, főleg, mert tudom, hogy mennyire szeretnél férjet. Irigylem a bátorságodat, de nem fog hiányozni utána a családod? - hiszen a férjével össze kell majd költöznie, el kell hagynia a családját. Őt jobban szeretik, mint engem otthon. Nálunk Vincent a minden, akire büszkék lehetnek, én pedig? Szinte senki.
Ez a nap kezd egyre jobbá alakulni. Csak úgy röpködnek az események a fejem felett, míg én a ki aranyosaimmal voltam elfoglalva. - Mi a… - Ez új. Én úgy tudtam, hogy Vincent katonai jelöltet keres mellé, erre tessék, bumm, mint egy bomba, robbant az infó, hogy mégse az A terv lép életbe. Az még semmi, Lizzy azt is megsúgta, hogy az jegyezte el, akihez jövőre én megyek gyakornoknak! Korábban is tudtam róla, hogy ok időt töltenek együtt a barátném képzése miatt, de azt nem, hogy az ipsének ennyire bejönne Lizzy, hogy még el is mer oldalogni a családjához, és lecsap rá, mielőtt más teszi. De a tény, hogy ki a vőlegény, egy csapásra változtatja meg a gondolatmenetemet, és már nem irigylem annyira. - Jaj, szegénykém! – adtam hangot együtt érző próbálkozásomnak, és legszívesebben vigasztalón megölelném, de ő nem az a nyakba borulós típus. Elvégre a kancellár akár az apja is lehetne, ez a házasság nem túl jó ötlet vele. Pláne a szakmai részről nézve. Énbennem él a házinyúlra nem lövünk-elv, mert aztán a végén a nyúl fogja ránk a saját puskánkat, és uzsgyi! Sajnáltam Lizzy-t, és nem volt szép Castillo kancellártól, hogy a háta mögött intézkedett. – Hát ez felháborító! Ezt minimum megbeszélhette volna veled, legalábbis úgy tudom, hogy jobb helyeken ezt így szokás. Megkérdezni a másikat, akarja-e. A családod mit szólt hozzá? Ha ennyire megviseli Lizzy-t, márpedig tudnia kell, hogy milyen lány ő, akkor nem bántja így meg. - Hé, semmi baj, kitalálunk valamit. Mondom, ha nagyon nem jön be, még mindig ott van Vinnie, ráuszíthatom – húzódott gonosz vigyorra a szám, reméltem, valamennyire meg tudom nevettetni egy ilyen röhejesen képtelen képzelgéssel, hogy egy egész növénycsapatot ráuszítok egy kancellárra. Mintha az elég lenne ellene. Hehe, vicc volt, nem elég. - Na, nem úgy értettem, ne haragudj! Arra gondoltam, hogy neked azért van sikered, te neked ez jobban megy, mint nekem. Én pocsék vagyok még flörtölésben is, nem mernék egy srácot elhívni randira se, és neked rögtön egy kancellár jut. Nem semmi. – Tényleg próbáltam rámutatni, hogy azért minden rosszban van valami jó, még ha akármilyen aprócska is. - Így tényleg nem a legjobb a törvény, nem mindenkinek megy ez könnyen, én is félek, hogy kicsúszok az időből – adtam hangot aggodalmamnak. – Pedig mennyire szeretnék én is családot. És sok gyereket, mert nem akarom megfosztani az enyémet a testvér-élménytől. Én nagyon hálás voltam anyáéknak, amiért Meeran megadatott nekünk, mert sose voltam egyedül, mindig számíthattam rá, ahogy most is, és volt kivel hülyéskedni, na meg főleg veszekedni kicsinyes marhaságokon. Nálunk a Trynnes-portán nem volt helye az unalom nevű szörnyikének. - Na, igen. Vincent túlzásba viszi, ő is azért kikérhette volna a véleményed. – Ezek a férfiak! És akkor még mi, csajok vagyunk ilyenek meg olyanok. Persze, Pista… ülj le, egyes… - De, fog. Meeran azóta hiányzik, hogy megnősült, szinte alig látom. Nekem meg a suli veszi el minden időmet. Köszi a támogatást, én is remélem, hogy nyer, mert különben ha veszít, két hétig el kell viseljem a konyhaművészete címen kotyvasztott borzalmait – kuncogtam. - Emlékszel arra a savanyú palacsintaszerű izére, amit ő sütött, amikor átjöttél hozzánk? – tereltem a témát kellemes, vicces emlékek felé, hátha úgy jobb kedvre deríthetem Lizzy-t.
Na igen, Maple számára már az különösen hathat, hogy egy botanikus lesz a férjem, de hamarosan megtudhatja, hogy nem is akármelyik és... nos, nem csak botanikus az illető. Személyesen Castillo kancellár jelezte eljegyzési igényét, én pedig még mindig össze vagyok zavarodva. Túl sok minden jár a fejemben és túlságosan kuszák ezek a gondolatok. És hogy ne lennék ölelkezős típus? Nos, ez nem igaz, nagyon is az vagyok, ahogy romantikus és érzelgős is, de most azért próbálom tartani magam. Mégis csak egy nyilvános helyen vagyunk és egyébként se tudom még pontosan, hogy mit érzek. - Megkérdezhette volna, de... nem tette. Tudod jól, hogy egy kancellárnak egyébként se mondhatnék nemet, és nem is tudom, hogy akarnék-e. - hiszen Dorianra is hasonlóan felnézek, mint Jenkins kancellárra. Hasonlítunk is és tudom jól, hogy sokat segíthetne nekem. Kölcsönösen jól járhatnánk és nem tagadom, hogy szimpatikus, de soha se néztem rá úgy... mint egy férfire, aki a jövendőbelim lehetne. Hiszen jóval idősebb nálam, Ashley apja és... és Martha is még csak most halt meg. Túl sok ez egyszerre. - Még nem voltam azóta otthon, de gondolom majd kiugranak a bőrükből, olyan boldogok. Elvégre jobban nem is házasodhatnék. - húzom el a számat. Hirtelen észre fogják venni, hogy van egy lányuk is, aki nem is olyan szerencsétlen, mint amilyennek eddig tartották. Bár amióta két kancellár gyakornoka is vagyok, némileg változtak otthon a dolgok. - A szüleimtől kérte meg a kezem először, utána hivatott magához a panoráma kilátóba a nyolcadik gyűrűszintre és... és ez most történt. Ide jöttem és azóta itt vagyok, csak... agyalok. Elég sok mindenen kell. - egy nagy sóhaj szakad fel ajkaim közül, majd Maplere tekintek, aki próbálja elviccelni a dolgot, de csak minimális mosolyra fakaszt. Még nem tudom, hogy mivel járna, ha kancellár-feleség lennék, de azt sejtem, hogy semmi se marad majd a régiben, pedig én szerettem ezt az egyszerű életet, amiben élek. - Jobban? Én nekem se volt még soha fiúm és nem is flörtöltem senkivel. - oké, Joshal egyszer csókolóztunk, de ott is csak én szerettem volna többet. Számára csak egy kislány voltam, hiába jelentett nekem akkoriban mindent. De már túlléptem rajta, mégse figyeltek fel rám eddig a fiúk, vagy legalábbis nem vettem észre őket, ahogy Dorian is mondta. Egyáltalán nem vagyok kacér se. - Én se randiztam még soha. - mintha nem tudná. Na meg, méghogy én hívnék el bárkit? - De Castillo kancellárral fogok. Hamarosan vele vacsorázom, akkor... akkor beszéljük majd meg az esküvőnk részleteit. - amit még meg kell álmodnom. Képtelen vagyok olyan lelkes és elhivatott lenni, mint amilyen Maple, de szerintem neki nem esik majd nehezére betartani a törvényt. - Két gyereket egyébként is kötelező szülnünk. - ezt mondja ki a törvény. - De én nem akarok még se gyereket, se másik családot. - nem fogja átérezni azt, amit most én érzek, mivel számára ez egy álom, míg én számomra valaminek a vége és egy félelmetesen új kezdet. A fivérem választása viszont meglehet, hogy még rosszabb lenne. Ki tudja, hogy milyen katonát talált volna nekem, és hogy egyáltalán tudnék-e miről beszélgetni egy katona férjjel. Dorianban és bennem legalább vannak közös pontok és bár egy fiatal, izmos és jóképű férfit képzeltem el mindig magam mellé, talán... talán a kancellárral se lesz gond. - Vincent az Vincent. - vonom meg vállaimat. Meeran más, sokkal jobb testvér, mint amilyen az én bátyám. Most viszont próbálok én is engedni az előző témán és nem csak saját magamról beszélni, hiszen soha se voltam egy önző lélek, így elmosolyodom a lány szavain, majd a kérdésre most őszintén húzom el a számat. - Ahh, soha se tudom elfelejteni és az ízét is még mindig érzem. - nyelvem is kicsit kidugom, miközben arcom is eltorzul picit az emléktől. Tényleg mintha még a számban érezném annak a fura süteménynek az ízét. - Tényleg remélem, hogy nyer. - bólogatok is hozzá, majd kiiszom lassan a kávémat, mielőtt még kihűlne, ez után pedig féloldalasan a lány felé fordulok. - De ha veszítene, kérlek időben szólj, hogy tudjam, mikor ne menjek hozzátok kajálni. - vigyorgok most már rá, és bár még mindig Dorianon jár az eszem, igyekszem kiverni őt és hátrébb tuszakolni elmémben.
Nem tudtam hova tenni ezt. Mármint, szuper hír, hogy Lizzy talált magának egy kérőt, ráadásul nem is akármilyent, de annak nagyon nem örültem, hogy Lizzy ennyire szomorú miatta. Világos, mit kell tennem: mivel a legjobb barátnőmnek tartom, kötelességem, hogy mellette álljak, és támogassam, ahogy csak lehetséges. - És mi lenne, ha ezt elmondanád neki? Ha nem beszélsz vele erről, honnan tudhatná, hogy mi van? Ha tényleg szeret és kedvel, márpedig eljegyzett, akkor miért ne lehetne, nem fog tudni a kedvedre tenni – igyekeztem összeszedni a gondolataimat, hogy úgy fogalmazzam meg, hogy ne legyen bántó. Nem ez a szándékom. Segíteni akarok, bár azt szokták mondani, hogy néha a pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Adja az ég, hogy ne így legyen. - Ha nem is akarsz, akkor hol a gond? Nem igazán értelek – csóváltam a fejem, belül pedig a bizonyos „kirakós-darabokat” rakosgattam össze szorgosan. Most akkor szeretné ezt a frigyet, vagy mégsem? - Ez igaz. Nem ismerem ugyan annyira a kancellárt, csak annyira, amit te elmesélsz róla – a kilátót hallva ábrándossá válik a tekintetem, ahogy elképzelem őket ebben. Bárcsak jobb kedvre deríthetném Lizzy-t, talán egy csajos nap segíthetne. Elugorhatnánk valamerre akár a wellness központba is. - Egyszer, csak egyszer figyeld meg, hogy néznek rád. Randi? Izgalmasnak hangzik, és még azzal is törődik, te milyen esküvőt szeretnél. Nem tűnik olyan rossznak. Mondom, próbáld megbeszélni vele, hogy érzel, nem hiszem, hogy élből elutasítaná, ha megmondod, hogy ez neked így túl gyors – agyalok, agyalok, hogy mi lenne a helyes, mit kéne mondanom, de én egyelőre csak örülni tudok a barátnőm sikerének, még ha ő nem is látja annak. - Lassíts, nem kerget minket semmi. Tizenhat éves vagyok még, van egy évetek megismerni egymást, az eljegyzés erre is jó. Én se parázom, így már, hogy Meeran hisz bennem – a pedig a bátyám szerint lesz esküvőm, akkor lesz is. Anyáék még mindig el vannak képedve kissé, hogy mi ezt a fogadást ennyire komolyan vesszük. Naná. Nem akarom, hogy a konyhánknak a közelébe kerüljön, különben instant kaja-katasztrófa a vége. Végre úgy tűnt, jobb kedve van. Kezdek megnyugodni. - Én is szeretném, hogy nyerjen. Az a palacsintára csak nyomokban emlékeztető valami ez förtelem volt. Inkább robotikázzon, mint főzzön – nem szép, hogy kigúnyolom a hiányát ennek a képességnek Meeranban, de hé, én se vagyok tökéletes, és ő is megteszi, hogy rávilágít a hibáimra, néha komolyan, néha meg viccesen. - Szerintem csúcs jó apa lesz, ettől függetlenül is. Egy spéci névötlet kéne már csak az uncsiteómnak, alig várom, hogy megszülessen. El fogom kényeztetni, az a gyanúm – legalábbis szeretném, bár erre nem látok túlzottan nagy reményt, elvégre két éves korától ő is bekerül az oktatás körébe, mint mindenki, aztán ugye, a jól ismert kör, tizenhét éves korban a hölgyeknek házasság, huszonöt éves korig két gyerkőc. Ah, én is alig várom már, hogy részese legyek ennek. - Mindenképpen, vaaagy elmenekülünk valamelyik étkezdébe addig, bár köt a fogadás, nekem kell megkóstolnom – nevettem fel a gondolatra. Csak nehogy megbánjam még ezt a fogadást.
Találni csak úgy lehet kérőt, ha az ember keres, de én még csak 16 éves vagyok, még nagyon nem kerestem. Vincent igen, de az egy másik téma, mégis Dorian Castillo úgy döntött, engem szeretne maga mellé harmadik feleségként. - Maple, szerinted nem mondtam meg neki azt, amit gondolok? - teszem fel a nagy kérdést a lány szemeibe nézve. Megtettem, ki is fakadtam a kancellárnak. - De Ő ezt már eldöntötte. És szerelemről itt szó sincs. - rázom meg a fejem finom mosollyal ajkamon. - Kedvel, ez tény, de gyermekeket szeretne, ezt ki is hangsúlyozta. - nem egy love story közepébe csöppentünk bele, ez már a való élet, ideje barátnőmnek is belátnia. De Ő teljesen más, mint amilyen én vagyok, Ő szerintem még a törvényeinket is kedveli, hiszen nem esik nehezére se a házasság, se a szülés. De ha egy 40 éves férfihoz kéne hozzámennie vagy idősebbhez, Ő is bizonyára másként látná. Bár én Doriannál mégse a korát nézem, Ő... Ő más. Össze vagyok zavarodva. - Én se értem magam. Fel se tudom még mindig fogni, hogy miért engem választott. - némi fejrázás következik, melynek hála szőke tincseim is ide-oda libbennek, majd halk sóhaj. És képes Maple tovább fokozni szavait a randik említésével. Hogy néznek rám? Értetlen pislogás a reakcióm. - Úgy, ahogy bárki másra. Te olyasmit látsz szerintem bele, amit nem kéne. - bököm finoman oldalba, majd a randi is kicsúszik a számon, hiszen igen, Castillo kancellár feltett szándéka, hogy udvaroljon nekem. De a baki ott van, amire a lány is rátapint. - Lenne még egy évem... Jeleztem, hogy nekem ez túl gyors, hogy nem állok készen, Ő mégse akarja megvárni azt, amíg betöltöm a 17-et. Kancellár, megteheti. Minél előbb szeretné érvényesíteni a házasságot. Így már érted, hogy miért félek? - túl gyorsan történik minden. Most még itt beszélgetünk, a következő pillanatban pedig már azon kapom majd magam, hogy a Castillo lakosztályban élek, egy másik név alatt. De tény, Doriantól kedves, hogy engedi, hogy beleszóljak az esküvőbe, de még nem volt időm gondolkodni rajta. Na de váltsunk témát, jobb lesz, ha másról beszélgetünk, így Meeran tökéletes lesz jelenleg, na meg a rémes főztje, amelyet én se tudok kiverni a fejemből. - Remek testvéred van Maple, de komolyan. Vincent annyira más, mint Meeran. - én meg ebben irigylem őt. Persze Vinc is segíteni akar, a maga módján persze, de azért, hogy ne hozzak szégyent a családra, hogy ne a CSH rendeljen ki mellém valakit, hanem igenis jól házasodjak. Nos... már nem kell törnie magát. - Köszi, hogy meghallgattál Maple, erre most szükségem volt! - hogy beszéljek valakivel arról, ami történt. Olyannal, akit a barátomnak tartok és akire számíthatok. Mégha más is az esküvőhöz való hozzáállásunk, akkor is jó, hogy itt van nekem. Szerencse, hogy ide talált, pedig ezt a találkozót most nem is beszéltük meg.
Ez keményebb dió lesz. Sajnáltam Lizzy-t, mert nem jó, ha bel akarják kényszeríteni az embert egy olyan helyzetbe, amit nagyon nem akar, és még nem is házasítható korú. - A CsH-t még be lehetne vetni attól függetlenül. Elég lenne, ha kimondanák, hogy te még nem vagy rá alkalmas, vagy mi, és máris megmenekültél. Akárhogy agyalok, egy kancellárt semmilyen másik kérő nem tud kiütni a „versenyből”. Hacsak nem egy másik kancellár kéri meg a kezed, de akkor meg ugyanott tartunk. – Attól Lizzy még ugyanúgy nem fog repesni az esküvő gondolatától. - Te meg nem akarsz anya lenni – nem kérdeztem, kijelentettem. Nem mindenki érik meg erre egyformán, és a kancellár is beláthatná, hogy ennek csak a gyerekek iszák meg a levét. Tényleg tisztában láttam így, hogy Lizzy végre nem csak félinformációkat hajlandó elárulni. De lehet, még mindig sokkos állapotban van, nem is lehet könnyen feldolgozni egy ilyet. - Szerintem egyértelmű. Csinos is vagy, okos is, tudtok miről társalogni, a családod is elég jó helyzetben van… soroljam még? Csomó klassz tulajdonságod van, amiért érdemes téged választani – Nem adom fel. Felvidítom, ha belepusztulok is. Legalább egy ki jót próbáljon meg látni a helyzetben, de főleg magában. - Csak szeretnélek felvidítani, de ahhoz engedned kéne, hogy segíthessek. Ha hozzá kerülök gyakornoknak, megetetem Vinnie-vel – kuncogtam, csak vicceltem, egy kancellár ellen esélyem se lenne, de attól még vicces a gondolat, komolyan azért nem veszem magam. Meeran, Meeran… szeretem a feleségét, jó arc egy lány, még barátnőkké is váltunk, de kár, hogy nem tudom most bevetni bátyust, hogy megmentsük Lizzy-t. Lehet, ezúttal Vincenttel kell majd összefognom, az ügy érdekében. Nem szabad egyből koporsót kiáltani. - Aha. Élj egy fedél alatt Meerannal tizenhét évig, és mondd utána is ugyanezt – hátra dőltem a székemben, reménykedve magamban, hogy a jó kedvem előbb-utóbb átragad barátnőmre is. Ez kell ilyenkor, egy kis móka, lazaság, aztán lehet agyalni, ha feltöltődtünk némi boldogság-hormonnal. - Bármikor, tudod, a PDA-mat mindig figyelem, elég egy SOS-jelzést leadnod nekem, és jövök – kacsintottam. Mire valók a barátok mégis, ha nem egymás segítésére? – Nem ugrunk el welnessezni egyet? Persze, csak ha van kedved és ráérsz.
Őszintén szólva még nem volt lehetőségem gondolkodni alternatívákon, mert nem lenne helyes ezt tennem. A törvényeink bár a 17. életévet határozták meg a házasságra, közel vagyok hozzá, pár hónap múlva elérem azt a kort... A kérőm bár nem egy húsz éves, fiatal, izmos és intelligens férfi, akiről a legtöbb korombeli lány álmodik, de Castillo kancellár nem is olyan, mint bárki más. Igen, felnézek rá, egyfajta példakép a számomra Ő is Jenkins kancellárral együtt, és bár a házasságtól és a gyermekáldástól félek, attól nem, hogy több időt töltsek majd el vele. Erre talán vágyom is. Kedvelem a férfit, főleg, amikor láttam az emberi oldalát, bár ez sajnos túlságosan is ritka volt, de bízni szeretnék benne, hogy gyakrabbá válik. - A Családügyi Hivatal miért szólna bele egy kancellár házasságába? Igazából bárki kért volna meg, én nem örülnék, ez az igazság Maple. - nem is Dorian személye a gond. Vagy részben mégis, hiszen Ashley apja, aki hasonlóan kedves barátnőm, mint Maple és velünk egy korú, de... ahj, nagyon össze vagyok zavarodva. - Másik kancellár? Nem köszönöm! - nemet is intek a fejemmel. Jenkins kancellár mondjuk tény, hogy szintén figyelemfelkeltő jelenség, de talán Őt is azért látom másnak, mert alatta is gyakornokoskodok és mivel hibernáló orvos szeretnék lenni, Ő az első számú példakép, utána jön csak Dorian. Mégis, a két férfi között hatalmas különbség van és nem is akarom tovább gondolni a dolgokat. - Igen, az anyaság a legijesztőbb, de Castillo kancellár megígérte, hogy mindenben támogatni és segíteni fog majd. Én... én szeretnék hinni neki. - hogy mellettem lesz végig. Ő orvos, jobb kezekben egyébként aligha lehetnék. Bár még mindig nem értem, hogy miért pont engem nézett ki magának. Oly sok a választék, főleg egy kancellár számára. A legtöbb nő örülne, hogyha megkérné a kezét, mégis, neki én kellettem, aki inkább visszakozik. Nem akarom kihasználni őt, soha se tennék ilyet, a férfi pedig jól ismer már engem. - A családom helyzete átlagos Maple, ezt te is tudod. De köszi, jól esik, amit mondasz. - mosolyodom el, de tudom jól, hogy a családomat Dorian nem kedveli. Már csak azok miatt se, amiket meséltem neki róluk, hogy mennyire kívülállónak érzem magam közöttük és Vincent a minden. Legalábbis eddig Ő volt, de ma lehet, hogy ezzel a hírrel változtak a dolgok. Anyámék túl kapzsik és mindent akarnának... - Tudom, és engedem, hidd el. Csak még nem volt időm átgondolni se, amint ide értem, rögtön betoppantál, aminek nagyon örülök, csak még kusza a fejem. - ismerem be, rá is fogva halántékomra két oldalt, majd elmosolyodom a felvetésen. A botanikusok vezetőjét növénnyel támadni elég nagy marhaság lenne, na meg persze lehetetlen. - Ha hozzá kerülsz gyakornoknak, akkor a lehető legjobb kezekben leszel. Castillo kancellár remek tanár és figyelmes. Én nagyon szeretek vele dolgozni! - ez így van. Nagyon sokat tanultam tőle, és tudom, hogyha mellette maradok, a gyerekszülésen kívül folytathatom tanulmányaimat és Ő is segíteni fog majd tovább fejlődnöm. Nem akar elnyomni, de otthon ülésre kényszeríteni. - Hát, azért a 17 év lehet sok lenne, de Vincenttel rosszabb. Ő mindig mindent jobban csinált, mint én, Ő anyáék szeme fénye. - forgatom meg szemeimet is. Meeran sokkal jobban törődik a húgával, Vincent csak azért akar kérőt találni nekem, hogy ne hozzak szégyent rájuk. Ahh, teljesen mások Ők ketten. Mindenesetre örülök, hogy barátnőm itt van, segített. - Tudom! - mosolygok rá egy apró biccentéssel, majd amikor meghallom az ötletet a kiürült kávés poharam aljára nézek. - Remek lenne, de haza kell mennem és beszélnem a szüleimmel. A ma történtek mindenképpen megbeszélésre szorulnak és szerintem ha hazamennék ruhákért, nem engednének el rövid időn belül. - hiszen ami rajtam van, abba mégse mehetek wellnessezni, így jobb ezt későbbre halasztani. - De bepótoljuk jó! - szorítok rá finoman a kezére, majd lassan felkelek. Tényleg ideje szembenéznem anyáékkal és utána átgondolnom mindent. Dorian... talán jó helyem lesz mellette. Ha Maple is arra tart, amerre én, akkor egy darabig együtt sétálunk, majd válunk el egymástól, de ha más utakat választ, akkor röviden megölelem, majd elköszönök tőle.
//Köszönöm a játékot! Majd legközelebb a Chris-es témát beszéljük ki! //
Nem igazán vágtam le a helyzetet, é Lizzy fejébe körülbelül akkora káoz lehetett most, mint ami általában az én fejemben szokott lenni, ha srácokról van szó. Ugyanis be kell vallanom, marhára nem értettem hozzájuk, és ebbe a pakkba időnként a saját testvérem is beletartozik, bár Meeran más kategória. Ő a testvérem, tizenhét éven keresztül gyakorlatilag egy fedél alatt éltünk – nem mintha most másképp lenne, csak a feleségével közös otthonában van. Általában ezeket a pasis dolgokat Lizzy-vel szoktuk kitárgyalni, nem vele, hogy ő most ezzel a fogadással bekerül ta képbe, a puszta véletlen műve. De hogy Lizzy pont egy kancellárt fogjon ki, ez… ez már szinte regénybe illő fordulat. - Mert mondjuk ha nem vagy rá mentálisan felkészülve, azt ők tudják jelezni? – Ez járt a fejemben. – És tudnak javaslatot tenni, hogy azért téged is illik figyelembe venni, és nem csak az esküvőszervezési vágyaid kapcsán. Vállára tettem kezem, megnyugtatásul, nem mindenkinek ugyanaz az álma, mint nekem, és szerettem volna, ha tudnék valami megoldást, amivel könnyíthetnék a helyzetén, hogy ne érezze olyan ramatyul magát emiatt. Igen, talán tényleg borzasztóan naivnak tűnhettem, butuskának mások szemében a hozzáállásom miatt, de… de mire valók a barátok, ha nem arra, hogy teljes vállszélességgel támogassák a másikat? Ha azzal, hogy meghallgattam, csak egy kicsit is segítettem, már nyugodtabb az én lelkem is. - Azért annyira akkor mégse vészes, ha jól veszem ki a szavaidból. És visszaút sincs, szegénykém. Amúgy nagyon szigorú, mint tanár? – faggattam, mert azért jó megtudni róla így ezt-azt, ő a botanikai részleg vezetője. Meg egy csomó mással is foglalkozik a tudományon belül, ha jól értesültem. - Ugyan már, én bírom a családod, nélkülük nem lehetnél itt, és tudod, hogy nem választanék mást legjobb barátnak – Lizzy elfogadott olyannak, amilyen voltam, és még Lencsi miatt se akadt ki, és hopsz, ő vissza kell vinnem a rendes helyére, mielőtt kikapok, de úgy éreztem, meg kell osztanom a hírt Lizzy-vel, hogy Lencsi hajtást növesztett. Meeranon és rajta kívül mással erről nem igen tudtam beszélni. Persze, akadtak barátaim, ismerőseim, de igazán ténylegesen legjobbnak Lizzy-t mondhattam csak, és szerintem ő lenne az, aki, ha gáz lenne, megpróbálna segíteni rajtam ugyanúgy. - Ha nagyon macera velük lenni, ugorj be hozzánk, szívesen látunk bármikor – ez is olyan, amit tudhat már nagyon jól, és szerintem Meeran is örülne, ha láthatná. Én meg már csak azért is örülnék, mert történne végre valami nálunk. Amióta Meer elköltözött tőlünk, kissé unalmas lett a kabin, hogy nem nyúzzuk egymást annyiszor. - Feleslegesen aggódsz. Te is jó vagy a magad területén, sőt, szerintem jobb is – És amilyen szabad szájú vagyok, simán a bátyja képébe mondanám, de nem akarom Lizzy-t kellemetlen helyzetbe hozni. Ismerem a tesóját. - Meeran… nála jobb tesó nincs. Hiányzik is de veszettül, és hiába mondja, hogy menjek át hozzájuk legalább pár napra, utálnék útban lenni, fölös harmadiknak érezném magam, de ha segíteni hívna, az más. Mert azt meg szívesen teszem, akár a baba körül is. Még ezt az ostoba fogadást is bevállalta velem, csak hogy jobban érezzem magam. – Igen, fényeztem egy kicsit Meerant, és csak utólag esett le, hogy talán nem kéne, nem akartam vele megbántani Lizzy-t. A bátyám olyan, amilyen, erről se Vinc nem tehetett, se Lizzy, csakis a bátyám, na meg anyáék, elvégre kettejük eredménye ő. - Oké, majd jelezz PDA-n, hogy mikor ejtjük ezt meg, már alig várom! – felálltam a helyemről, mert már ideje lesz Lencsit visszavinni, és amúgy is, öntözési idő van. – Na, legyél jó, én visszaviszem a drágaságom, majd még találkozunk. ***[/center]
*Egyszerűen imádom a legénységi szint pihenőjét, már amikor nem akarok elbújni. Érdekes, hogy amíg flotta tag voltam, nem nagyon jártam ide, de most…rákattantam a csodásan barna, hosszan elnyúló kanapéra. Ki is béreltem a sarkot, ahonnan a pihenő legnagyobb részére rálátok és az ajtóra is, hogy lássam ki jön, ki megy, bár jelenleg nem túl nagy a forgalom. Mellettem a padlón egy nagyobb táblagép és termoszom, ami kivételesen nem Búfelejtővel van megtöltve. A kabinból hozott párnát tettem a fejem alá és lábaimat az oldalsó kartámlán táncoltatom nem egészen unottan, inkább szórakozottan. A fejemben számtalan, szebbnél szebb gondolat kering azokról a tervekről, melyekkel remekül összekeverhetem a szálakat a Dominium legfelső szintjén. Castillo minden bizonnyal azt mondaná, túl sok szabadidőm van és elzavarna a Perdára, mondjuk nincs igaza; szabadidőből sosem elég. Nem mondom azt sem, hogy unatkozom, de tény, hogy rám férne némi frissítés. Mindezt a szabadidős tevékenységemet remekül feldobja a fülembe helyezett fülhallgatókból kellemes erővel áradó zene, nem különb helyről, mint Jenkins zenei mappájából random válogatott, komoly és vad metál muzsika. Lábaim az éppen adott ritmusra mozognak, ezért senki nem mer megközelíteni a veszélyesen hegyes tűsarkaim miatt. Nagyban keverem a kártyákat a fejemben, hagyom arcomon szélesedni a mosolyt, mikor a pihenő ajtaja nyílik és az éppen távozó kadét árnyékában meglátom a folyosón elsuhanni igyekvő Morisont. A pda-mért kapok és hagyva a muzsikát tovább csendülni, átváltok a folyosói kamerák képére, majd elküldök egy üzenetet az én drága kebel…ágyékbarátom kommunikátorára. *
Annyira nem is jött ki neki rosszul az, hogy eltiltották a komolyabb repüléstől. Legalább ki tudja terjeszteni a keresést Gray után. Egy problémája van, a lányt, mintha a föld nyelte volna el, senki sem hallott róla, már-már az adatbázisból is kitörölték, vagy elrejtették. Tippje szerint ellenálló lett és a Perdán él a többi lázadó között. Nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, nagyon szívesen utánuk menne, de ha a tippje valós, vajmi kevés esélye van visszahozni Alexa húgát a Kancelláriának. Más ügyet nem kapott, csak, hogy húzza meg magát, amíg lejár a büntetése, így visszafogta az eddig sem igazán nagy szociális életet élő énjét. Addig legalább belevetette magát az összkép megismerésébe. Hallgatja a kalózrádiót rendszeresen, minden hírre odafigyel, de semmi olyat nem tapasztal, amit eddig ne tudott volna. A helyzet kényes, most ők a betolakodók és a Perdaiak a naiv fél, akik még nem küldték el a holdjukról őket. Nerm mellesleg kiismeri már magát a két hajón is, de sajnos a Perdára még nem jutott le. Biztos benne, hogy hamarosan ez is létrejön majd, valahogy le kell jutnia, még plusz munkát is bevállalna érte. Ellenben Katrinával neki egyáltalán nem jön be ez a steril környezet, egész sokat üldögél a növénykertben, inkább élne a Perdán. Persze a nő itt született, ő meg a Földön, így ez nem meglepő. Most is éppen a növénykertbe tart, amikor megszólal a kommunikátora. Kíváncsian nézi, hogy ki keresi és amikor meglátja az üzenetet hirtelen megáll. Viaskodik egy kicsit magával, hogy mi lenne a legjobb: figyelmen kívül hagyni a nőt, azaz Ravent, vagy találkozni vele. Végül dönt a rutin és próbál humorizálni vele, amire meg is kapja a válaszát, szóval sarkon fordul és elindul a társalgó irányába. Továbbra sincs meggyőzve arról, hogy ők ismerték egymást, de úgy döntött, hogy azt fogja mondani, hogy emlékszik mégis, ha feljön ez a téma. Legalábbis hisz a nőnek és azt is, hogy elfelejtette, pedig szinte majdnem biztos benne, hogy Raven nem mond igazat. Eszébe jut az Aquillon, meg azt, hogy a nőt lefokozták és úgy gondolja, hogy nagyon magas ismerettségei lehetnek odafenn, hogy nem zárták be, vagy akár rosszabb. Igen szigorúak az élet feltételei, mégis alig kapott büntetést, ha ezt annak lehet nevezni egyáltalán. A saját véleménye az, hogy nem viselte meg a szemrevaló planetológust az eset. Nem kell sokat sétálnia, hogy visszataláljon és meglássa a sajátos tulajdonságokkal rendelkező Ravent. Fel is jegyzi magának, hogy a látszat ellenére nem csak tesped a lány, az egyik legjobb hely a társalgó megfigyelésére. Egy apró mosolyt sejtet, ahogy megközelíti a másikat, majd ledobja magát mellé. - Helló Raven. Kérem az ajándékom. A kezed rendben van? – néz rá a jobb csuklójára, ami látszólag nincs megduzzadva, azaz a technikja még mindig rendben van. Erről jut eszébe, hogy ideje megint jobban ráfeküdni az edzésekre, ha nem akarja, hogy az edzettségi szintje lejjebb kússzon.
*Nem véletlen az ördögi mosoly az arcomon, ami akkor szélesedik igazán, amikor megkapom Morison válaszát a kommomon. Nem hagyja magát a kis hamis, vagy csak szeret játszani. Még váltunk pár üzit, míg a végén „rászólok” hogy ne szövegeljen annyit. A zene tovább gördül, a komoly klasszikus után random kapok egy régen metálnak nevezett zenei irányzatot, már nem csak a lábaim mozognak az ütemre hanem a kezeim is, egyikben a pda-m, melyen végig követtem Morison helyzetét, hogy tudjam, körülbelül hány lépést írjak amit meg kell tennie a pihenő ajtajáig, nehogy már elszámolja magát és máshova menjen. A nem igazán megterhelő munka közbe iktatott pihenőmet remekül fel fogja dobni Morison, már csak azért is mert terveim vannak vele, és még nem tudom mennyire avassam be, és mennyire fog neki tetszeni. Belépése után végig követem figyelmes tekintetemmel, alaposan felmérem a cipője orrától a feje búbján makacsul és bohókásan felálló tincsig, ami szélesebbre húzza arcomon a mosolyt. Már-már a százkarátos villan, de visszafogom magam, nem akarom túl korán ellőni az összes puskaporom. A köszönésre integetek, majd kiveszem a füleimből a vezeték nélküli fülhallgatókat és lazán besuvasztom a pólóm alá, raktárnak használva az alatta lévő fehérneműt. Jellemzően egyből a beígért ajándéka felől érdeklődik. Pasi. Ennek a gondolatnak megfelelően húzom el a számat és forgatom meg a szemeimet, és még mindig nem teszem magam félig ülőhelyzetbe. * -Baszki Morison, most nagyot csalódtam benned. Azt hittem lemondasz az ajiról, mert szerény személyemért és kivételes társaságomért jobban oda vagy. *Még fújok is egyet, mintha az arcomba hullott volna egy hajtincs, majd lenyúlok a kanapé mellé, ahol a táblagépem és egy termosz pihenget, utóbbit fogom meg végül és Morison felé nyújtom. * -Tessék. *Megjátszott sértettséggel nyomom a kezébe minden magyarázatot mellőzve. Csalódjon ő is. Magamban persze nevetgélek, és a korábban ignorált kérdésre adom meg a választ egy másik kérdéssel.* -A koronaékszereid rendben vannak? *Csak ezután tápászkodom fel túldimenzionált mozdulatokkal, a kanapé sarkába ülök és mellettem megpaskolom az ülőalkalmatosságot, hellyel kínálás címén. De, még mielőtt Morison leülne, már ha akar, gyorsan elnyúlok a kanapén a párnámért, amin eddig nyugtattam a fejem és magamhoz ölelem. Végül ránézek vigyorogva, immár a százkarátos villanással, várakozón, hátha neki is van mondanivalója. *
Az élet már csak ilyen, és mindig vannak benne buktatók, akadályok, vagy csak olyan emberek, akik kizökkentik a hétköznapok malmából az embert. Raven Moor pontosan ilyen ember, aki mellett nem lehet csak úgy elmenni, ezt Lucas pontosan tudja. Emiatt nem is hezitál sokáig, hogy menjen-e vissza, vagy nem, sőt még rá is tesz egy lapáttal. Végül megérkezik, és tovább folytatja a játékot, amire meg is érkezik a műfelháborodás a nőtől, szerinte. Viszont tagadhatatlan, hogy a másiknak jó a humora is, és vélhetően nagyon veszélyes, mert még jól is néz ki, amit nem fél kihasználni a céljai érdekében. - Nem azért hívtál. A szerény jelző pedig biztosan csak furcsa szófordulat nálad a flúgosra – mosolyodik el, ahogy megáll Raven előtt. Kap is nem sokkal később egy termoszt a nőtől, majd elvéve tőle, lassan felnyitja. – Tuti megmérgezel – nevetgél, látszólag jól szórakozva az egésszel. Beleszagol, majd Ravenre néz – Pohár is van hozzá? – kérdezi, majd megkapja a választ a korábbi kérdésére. Elmosolyodik újból, értékeli a riposztot. - Sosem tudom, hogy meg akarod-e vizsgálni, vagy csak aggódsz? Egyébként semmi bajuk, szerencsédre. Mondanám, hogy ha nagyon akarod, megnézheted, de… - itt abbahagyja az okfejtést széttárva kezeit, mert ez mindig jól szokott elsülni. Ha elég büszke nem fog szólni, ha pedig igen… akkor újabb kérdések merülnek majd fel vele kapcsolatban. - Hallottam, hogy lefokoztak. Szerintem jól jártál – leül a fekete hajú invitálására, és ha van pohár, ha nincs, belekortyol az italba. – Remélem tényleg nem valami igazságszérum, mert akkor bajba leszek – nevetgél, persze ha tudná a másik, ezt a részét komolyan gondolja. Jó lenne, ha nem vallatná ki senki ilyesmivel. Persze az igazságszérum felfedezhető, és mivel nincs lekötve, bármikor elhagyhatná a terepet, mielőtt olyasmit bökne ki, amit nem szabadna. De mindegy is, nagyon kíváncsi arra, hogy miért hívta oda magához a dekoratív kisasszony. El kell ismernie azt is, hogy attól függetlenül, hogy nem szokványosan öltözködik, megfelelően felhívja magára a figyelmet, és egészen igényesen válogatja össze a ruháit Raven. A csábítás fontos eszköz néhány kémnél, Hollócskánk pedig ismeri a saját testi adottságait és kiemeli, amit ki kell neki. - Továbbra sem értem, hogy mit kerestünk ott a holdon, ilyen védtelenül. Nem vagyok egy nagy ász ezen a téren, de szerintem kevesen voltunk, főleg, hogy egy kancellár is velünk tartott. Jól van, tudom, hogy nem vagy oda a fickóért, láttam rajtad, de most csak a tényekre hagyatkozva beszélem. A kitüntetésekről és lefokozásokról már ne is beszéljünk. Engem mondjuk az is érdekelne, hogy mi szükség volt rád a felderítő csapatban. A holdat a hajónál, vagy a környékén is tudtad volna tanulmányozni, mint planetológus. Szóval sok minden fura nekem, de mindegy, a lényeg, hogy túléltük… többnyire – néz a magába burkolózó nőre, és hátradőlve visszatekeri a termoszt, és visszanyújtja a nőnek. Elgondolkodva néz maga elé, végül is jól esik elmondania valakinek az egésszel érzett ellenérzéseit. Valahogy nem áll össze a kép, hogy pontosan miért is voltak azon a holdon, a CQL beszerzésen túl.
*A pasik mindig mindent szó szerint vesznek, de legalább kiismerhetők. Egyet kivéve. Nem Morison az. A színlelt felháborodás azért jár, meg ha már annyira oda van egy ajándékért, a termoszt is megkapja, bár jól nem jár vele. A szavai, még akkor is leperegnének rólam, ha komolyan gondolná mindegyiket, a válasz így is úgy is ugyanaz. * -Ha az emberiségnek csak a fele lenne fele annyira olyan flúgos mint én, akkor a kancellária már minimum egy éve füvet szívna lent a Perdán és angyalkákat kergetne. *A mosoly marad, csupán a hangulata változik a jókedvűből halványan jóndulatú gúnyosra, mely nem Morisonnak szól, mint inkább azz emlegetett kancellária tagjainak. * -Tutira, de jól fog állni, hidd el. *Mármint a mérgezés, de részletekbe nem bocsátkozom, annál i inkább, mert Morison sem kímél. * -Ott a teteje, találd fel magad. *Még poharat is adjak, mi? Nem a bárban vagyunk én meg nem vagyok csapos. Nem is piát szagolhat a termoszból, hanem teát. Ráadásul semmilyen csavar nincs benne, nem bódító, nem hashajtó elvégre magamnak csináltam. Első kísérleteim egyike, mióta hozzájutok, na meg tudomásom is van a perdai ébrentartó hatású füvekről, és esélyem nincs kancellári kávégépet szerezni, hozzá kávét pláne, kénytelen vagyok valamivel helyettesíteni. A lötty illata enyhén kesernyés, de nem kellemetlen, némi édes beütéssel - engem ismerve lásd: tömény édesítő az egész - és halvány citrom pézzsel. A koronaékszereire tett kérdésem s az ő megjegyzése, mellyel tovább feszegeti a lényeget, nem hoz zavarba, még inkább végignézek rajta, a kanapé szintjéről a legjobb kilátás nyílik, mivel most kifejezetten az emlegetett testrészre fókuszálódik a pillantásom. Kíváncsi vagyok mennyire lehet zavarba hozni. * -Nem vagyok orvos, franc se akarja vizsgálgatni és nem is aggódom, mivel egész normális a járásod. Csak viszonoztam a te aggódásodat. *S az annyira volt aggódás, mint az enyém. De...azért érdekel az a "de", mégis mit akarhat ezzel? * -De? Mi az akadálya? Nem hoztad magaddal? *Fülig érő vigyorral dobom be a kérdést miközben hellyel kínálom, de még magamhoz veszem a párnácskámat. * -Nem lefokoztak, hanem le is szereltek a flottától. Teljesen összetörtem, ne is mondd. *Végül is igaz, volt egy pillanat amikor át kellett gondolnom az életem, de hamar túljutottam rajta. Nem vagyok az a kesergő fajta, mindig, mindennek a megoldását keresem, nem ragadok le egyetlen probléma mellett...és úgy gondolom minden rosszban van valami jó, csak születni kell arra, hogy az ember meg is találja. hát én erre születtem. Persze apának is van benne része. arra már felcsillannak a szemeim, hogy bajban lenne ha igazat kellene mondania. Egyik kezemmel a párnácskát ölelgetem míg a másikkal a kanapé támlájára könyökölök, fejemet kényelmesen a tenyerembe fektetem és roppant nagy érdeklődéssel, csillogó szemekkel nézek Morisonra.* -Nocsak! Mesélj! *Régi földi közmondással élve, már bogarat is ültetett a fülembe, tutira nem ez lesz az utolsó találkozásunk és teázásunk Morisonnal. A kérdés mér csak az, hogyan befolyásoljam, legjobb tudásom szerintilyen igazmondó szérum nem létezik, ha mégis, az tutira Jenkins kezében van. Kell szereznem olyat...vagy megkérdezem a perdaiakat. Remek ötlet. Hergath jó barát, ha van kábító füstje, ilyen igazmondós is tutira van neki. Mindezen gondolataim egyáltalán nem ülnek az arcomra, bájos és szelíd mosolyommal, ártatlanul nézek Morisonra, aki végül belekezd a jégholdon történtekbe. Mert ennyire feszeggeti, s mert pontosan tudom milyen az amikor valaki meg akar tudni valamit, érdekelne, hogy tőlem, belőlem mire számít. Másrészt az is, hogy hol fog kikötni az információ. Előrébb hajolok és lehalkítom a hangom, elveszem a felém nyújtott termoszt. . Igen, titkot akarok elárulni. Titok, mert senki nem tud róla, és titok, mert ha kitudódik, hogy egy oltári nagy bődületes hazugság, akkor...nem is tudom mi lesz. Viszont, ha az tudódik ki, hogy amit hazudtam, az igaz...még nagyobb gáz van. * -Titkos akció volt. Az egész így volt megrendezve, hogy a sok, látszólagos szerencsétlenséggel leplezzék azt, amiért odamentek. Nem véletlen, hogy én is ott voltam, elég jó figyelemelterelő képességem van. Oké, Schultz halála véletlen volt. Viszont olyasvalamit hoztak el onnan, amit nem a kancellária vitt oda, és nem sikló szerelő szerszámok voltak. *Jelentőségteljesen megugráltatom a szemöldökeimet, arcom már a történet közepe táján komolyra vált, majd mikor hátradőlök, már izgatottan lesek körbe a szemeimmel, míg fejemmel kettőt bólintok. Aztán mintha mi sem történt volna, elnevetem magam és csak Morison előtt játszom meg azt, hogy ez a nevetés erőltetett. * -Örülök, hogy végül felépültél. Elég vicces volt mindenkivel kiabálni, míg nem hallottam jól.
Nagyon kíváncsi, hogy a neopunk-lány – magában kezd megformálódni Raven stílusa – megint mit akar majd tőle. De úgy tűnik, hogy továbbra is barátkozni, végül is azon kívül, hogy nem emlékszik a másikra, nincs ellene kivetnivalója. De az egy tény nagyon zavarja, és már kezdi néha úgy érezni, hogy a másiknak igaza van. De a megérzése meg azt mondatja vele, hogy súlyosan átverik őt valamiért. Már csak az a kérdés, hogy miért. Láthatóan Raven az Aquillon-i tojástörésen kívül, nem akar úgy közeledni hozzá, mint mondjuk Alexa, akivel mindig van elég sok érzelmi vihar a fejében és a gyomrában. Ez a lány a maga módján kedves, és igen, flúgos, mégsem akar igazán semmit tőle, vagy eddig nem hozakodott elő vele. Egyszer úgyis kiderül az igazság, Lucas pedig sok mindenben jó, de a türelem az egyik fő képessége. Szóval egy kicsit megpiszkálja a másikat, hogy lássa, miként reagál és benne van a játékban. - Ennek biztosan sokan örülnének – ingatja meg a fejét, miközben megkapja a termoszt. Megszagolja, és valamiféle főzet lehet benne, amiben gyümölcs is van talán. – Nem gondoltam, hogy beszennyezhetem a termoszpoharad, kösz – önt magának egy keveset, és megízleli a „teát”, végül felhajtja. Jól esik neki, szóval önt még egyet és leteszi a kanapé mellé a termoszt, a kezében pedig forgatja a tetejét. – Érdekes, miből van? – kérdezi, miközben érdeklődik Raven kezéről is. A huncutszemű nő természetesen riposztol, ami lassan megszokássá válik a párosnál. - Hát ez lehangoló volt, nem aggódó – a mondata nem összeegyeztethető a mosolyával, de végül az invitálásnak helyt ad, és leteszi magát Raven mellé. – Nem lecsatolható, és ha ennyire nem látszik, hogy nálam van… megint csak lehangoló – fintorodik el, láthatóan csalódottan. Nyilván tetszik neki a nő, hiszen dekoratív és kirívó, azaz nem olyan, mint mások. Lucasnak pedig mindig is bejöttek a normálistól eltérő nők, akár Alexa. A doktornő abban eltérő, hogy úgy hat rá, hogy nem tud ellene mit kezdeni. - Látom, ápolgassam a lelked? Van… teám, vagy mi ez – issza ki újra az ibriket, majd visszatekeri a termosz tetejére. Végül csak elmondja a meglátásait, némileg ferdítve, mert látni akarja, hogy a másik hogyan reagál rá. Persze tudja jól, hogy az ilyen akciók, amiben van valami olyan, ami nem mindenki számára egyértelmű, vagy tudott, nem lehet egy egész hadsereggel kísérni. De akkor sem tetszett neki sok minden, miközben ő és a beosztottjai kétszer, háromszor megmentették az egész társaságot, feddést kaptak. A termosz visszakerül a tulajdonosához egy köszönöm társaságában, miközben Lucas emésztgeti az erre adott választ. Nagyon figyel, hogy mikor árulja el magát a nő, vagy, hogy mennyire hisz abban, amit beszél. - Igen? És mi az, mindent tudó tudorkám? Honnan gondolod, hogy titkod volt, ha te nem voltál a tagja, ha pedig voltál, miért mondod el nekem? Tudod, hogy mennyire katonás vagyok, simán meg kell írnom a jelentésemben, ha ilyesmiről tudomást szerzek – néz a gyönyörű íriszekbe, de a gondolatolvasást még nem találták fel, mindkettőjük szerencséjére. A nevetés megjátszása kizökkenti kicsit, de az arca kifürkészhetetlen marad, majd ő is nevetni kezd, mintha értené azt, amit Raven szeretne ezzel elfedni. Ő is arra gyanakszik, hogy volt valami titkos dolog az egészben, de azért elég nehéz lett volna titkolni, hiszen mindenkin kamera volt, amit többen is ellenőriztek. - Nekem nem volt vicces, még most is libabőrös leszek, ha eszembe jut az érzés – mondja és megvakarja a jobb kezével a bal felkarját, ami így tényleg picit libabőrös lesz. - A testkamerák nem voltak árulkodók szerinted, vagy ez ilyen nagyon titkos volt, hogy még az ellenőrök sem látták? Nekem furcsa volt az egész, de legalább nem haltunk meg ott. Szerencsére a kancellár felesége és a közlegény is megmenekült, mert ők hatástalanították a bombát, amennyire láttam – Denisovot megjegyezte, mert közlegényként egészen nagyszerű tetteket hajtott végre. - Na, de hagyjuk is ezt. Most, hogy szabad vagy, mit kezdesz magaddal, meg a férjeddel? Már, ha van – nem tájékozódott igazán, egészen ártatlanul tette fel a kérdést, persze közben rájött, hogy akár félreérthető is lehet az egész. De jelenleg nincs szándékába felszarvazni a férjet, ha létezik.
*Én örülnék a legjobban, az biztos, el is képzelem, ahogy Jenkins a többi kancellárral lent ül a perdai fűben és pöfékel, arcukon szó szerint földöntúli vigyorral, semmibe révedő tekintettel. Utóbbi üdítő változatosság lenne a részükről, mert eddig mindig nagy lelkesedéssel fókuszáltak egy bizonyos pontba. * -Mivel szennyeznéd be, a száddal? *Kérdezek vissza és érdeklődőn felvonom az egyik szemöldököm. Igazából nem értem a kérdést, de ez is biztos olyan földi dolog lehet. Legyintek, mint aki utat enged a „szennyező” hadműveletnek, jelen esetben az ivásnak. Figyelem milyen hatással van rá, és mivel újratölt, gondolom ízlik neki. Ezek után oda-vissza piszkálás következik, egyetlen mondat sem hangzik el totál véletlenül, mindnek van oka, miért és miért úgy. Bevallom, szórakoztat.* -Lehangoló, mi? Hogy még sem aggódom, vagy, hogy nem akarom megvizsgálni? *Érdekes és kedvcsiklandozó egy földivel szellemi párbajt vívni, már csak azért is, mert sosem tudom mit gondol, vagy épp mire vonatkozik a szleng amit használ. Denisovnál és Hartley-nál is megfigyeltem egyfajta különös szóhasználatot és egyik sem hasonlított a másikéra. Feltételezhetően a Földön nem ugyanazon a helyen éltek, érdekes, hogy a földrajzi helyzet is mennyire befolyásolja az egyéni megfogalmazást. Csalódott kijelentésére újra megszemlélem az emlegetett testrészt, de mivel már mellettem ül, más rálátás nyílik rá, noha ez nem akadályoz meg abban, hogy megnézzem, csak nem elég egy pillantás. * -Most már látszik, hogy nálad van. *Százkarátos vigyort engedek felé libbenni, ami nem gúnyos de nem is a nyálcsorgatós, szóval még mindig kételyek között hagyom afelől, hogy mint pasi mennyire jön be vagy sem. Már ha kíváncsi erre. Nekem egészen más jut eszembe, lévén még mindig nem tettem le arról, hogy kiderítsem, a drága kancellár miért keltette fel a pasit. * -Ó, ápolgattam én már eleget, de köszi. A szándék a fontos. *Bólintok elgondolkodva azon, hogyan ápolgatná az én lelkem…meg azon, hogy milyen szempontból érdeklem. Az első találkozásunk óta mondhatni eltűnt szem elől, csupán a küldetésen találkoztunk, akkor roppant szórakoztatóan tudott riposztolni az elsőhöz képest. Vajon mi változott? Most meg kétértelműen fogalmaz, lásd: pasisan. A küldetésről szólva még vakon tapogatózom, de pont ezért érdekel az egész háttere, mert tudom, hogy valami nem kerek benne és nem csak nekem. Kérdés, hogy Morison mennyit tud, vagy látott meg benne, és a kettő nem feltétlenül ugyanazt jelenti. És elkezdődik az amit Jenkinsszel is kiváltképp élvezek, agymozgatás. Egymás kerülgetése. * -Az a kérdés kinek írod meg azt a jelentést. Egyébként, onnan tudom, hogy titkos volt, hogy még Simon hadnagy is meglepődött, és nagyon igyekezett elzavarni a lényeg közeléből. Az én dolgom egészen más lett volna, csak a sok nem várt fejlemény miatt, el sem jutottunk odáig. *Lassan terelgetem, mert fura, hogy ezekre kérdez rá, és olyan kérdéseket tesz fel, mintha vallatna, csak finomabban mint Mills. Pedig neki is volt egy jó megmozdulása, mégpedig Dr. Jones bevetése. A pasi…na ő nyálcsorgatós volt. Morison – hogy mik a tervei velem, még nem tudom – de kezd közvetlenebb lenni, mint első alkalommal, és ki kellene derítenem, hogy ez pusztán az Aquillonon való felettébb romantikus harcunk hozadéka, vagy más céljai is vannak vele. Utóbbi esélyesebb, mert a küldetésről kérdez és az istennek nem akar róla leszakadni.* -Jaaaj te szegény, hát ennyire megviselt? *Most tényleg, vagy csak megjátssza? A nagy és erős, szabálykövető katona, aki libabőrös lesz egy kis dobhártya szakadástól? Simizzem meg? * -Ugyan, a felvételeket bármikor le lehet törölni, a kamerákat bármikor ki lehet kapcsolni, az egészet meg rá lehet fogni a sugárzásra. Nem tartom kizártnak, hogy a kamerafelvételek között volt olyan, ahol hiányzott néhány perc, vagy zavaros volt a kép…egyébként a bombát nem hatástalanítottuk, csak időt nyertünk míg a Dominiumra értünk. Négyen voltunk. *S erre már fülig ér a szám, mert roppant büszke vagyok magamra. Kicsit olyan volt mint az aszteroidatörőn, bár ott nagyobb hasznomat vették. Elég érdekesnek tartottam, hogy nem szálltak rám jobban, mégis honnan a francból értek én planetológusként az informatikához és a programkódokhoz. Morison egészen véletlenül, egészen ártatlan kérdésére felkapom a fejem. Még mindig fülig ér a szám, sok változást nem láthat rajtam, legfeljebb a vigyor hangulata változik meg a ravaszabb oldal felé.* -Gondolom neked is van egy kis szabadidőd most. Keresel feleséget, vagy megvárod kit kapsz? Nekem mindig sok dolgom van Morison, meg kell váltanom a világot, meg kell buktatnom a kancelláriát, fel kell ébresztenem a sok alvót és le kell telepednem a Perdán. Egyébként miért ébresztett fel Jenkins kancellár? Beszéltél már vele azóta? *A válaszom nem véletlen, bár teljesen igaz az egész, nem hihető, főleg tőlem nem. Akár viccnek is gondolhatja, másrészt eléggé lefoglalja majd az ezen való gondolkodás ahhoz, hogy az utolsó kérdésre őszintén reagáljon. Még akkor is, ha nem válaszol rá. Csak az első benyomás a fontos és tudom, hogy Morison fején Jenkins vaj van, csak azt kell megtudnom, hogyan lehet szétkenni. *
Továbbra sem tud mit kezdeni a másikkal. Annyira simulékony, hogy az már neki gy, mint gyanús. Pedig igazán nincs oka, hogy kételkedjen a másik szavaiban, csak túl sokféle Raven Moor-ral találkozott már. Az okossal, az okoskodóval, a lázadóval, a mindenttudóval, a hasznavehetetlennel, lásd az Aquillon-i küldetést. Így marad a játék, amit mindketten játszanak, legalábbis Lucas szerint. Ha pedig tévedne, még mindig nem történt semmi. A gyanúja pedig még mindig abból fakad, hogy nem emlékszik a lányra, ami felettébb bosszantja. - Mit tudom én, hogy te mennyire vagy finnyás. Nem mindenki adná oda a poharát – von vállat, a Földön sokan féltek a mindenféle baktériumtól, lehet, hogy itt már megoldották ezt a problémát. Már lehet, hogy akkor is, de ő mindig elővigyázatos volt, hogy ellenőrzött dolgokat igyon meg, most a kényszer úgy hozta, hogy változtatnia kellett. Az ízvilága furcsa neki, de nem kellemetlen, ezért is tölt újra, na meg azért, hogy Raven elégedett legyen. Aztán sikamlósabb témába mennek bele, elviccelve az egész élét, de Lucas ugyebár nincs fából, már ami a testi örömöket illeti, ezért csak félig-meddig viccel. Szórakoztató és akaratos a fekete hajú szépség, nem véletlenül megy bele a játékokba. Na, meg rohadt kíváncsi, hogy miért érdeklődik iránta Moor közlegény. - Természetesen mindkettő – huppan le egy mosollyal, amit félig elrejt a termoszkupak, ahogy újabb kortyot fogyaszt el a teából. Azt már megbeszélték, hogy nem akarja a másik megmérgezni, de a beszélgetés fonala az ő férfiasságára irányul, így a tea és a mérgezés témája másodlagossá válik számára. Főleg, hogy Raven „megnézi magának”, amit kell. Nem tulajdonít neki nagy jelentőséget, mert ha a nő már ezirányba érdeklődne, számtalan lehetőséget megragadhatott volna. Eddig viszont csak lábbal közeledett az alsó testtájához, amit nem vesz Lucas sem pozitív szándéknak. - Kösz, legalább nem hagysz kétséget bennem – mosolyogva ingatja meg a fejét, hogy oké, vette a jelzést, majd témát vált, amiben kiderül, hogy a nő már közlegény – olyan nagyon nem szúrtak ki vele, véleménye szerint – és láthatóan nem kér belőle. Tudja, hogy erős nő, ha nem aquillon-i szörnyek jönnek vele szembe. Vagy bármilyenek. Úgy érzi, hogy eljutnak egy olyan szintre, ahol már mindkét fél érdekelt, a küldetés létjogosultságára. Raven szerint volt egy másodlagos titkos rész is, amit ő nem vett észre. A mibenlétéről nem kap információt, így csak puszta szórakozásból megy bele. Még az is lehet, hogy Holló kisasszony azért lett lefokozva, mert nem hajtotta végre a feladatot. - Gondolod, hogy ott volt valami, amikor elküldte az egész csapatot? Az nekem is furcsa volt, de a kancellár sérülése kapóra jöhetett, ha mégis volt valami – gondolkozik hangosan, neki még így is túlmisztifikált, hacsak nem volt ott valami olyan tárgy, amit el kellett hozni. Még így sem hiszi, hogy olyan fontos dolog lett volna ott, amiért megéri egy egész szakasznyi különlegesen képzett embert leküldeni egy 50%-os túlélési eséllyel. - Szóval más dolgod volt, amit nem mondhatsz el, mert soha nem fog már odamenni senki és tökmindegy. Hacsak nem a kancellárt akartad otthagyni Lewis hadnagy miatt – annyit azért érzékelt, hogy jó a kapcsolat a két nő között, főleg Raven üzenetei voltak árulkodók. Mivel a hadnagy a kancellár felesége volt akkor, ki tudja, hogy milyen konfliktus lehetett a házaspár között, amit a hirtelen Raven nem tudott elviselni, vagy akár egy másik ember kérhette rá. Ezekre nincs bizonyítéka persze, így marad a találgatás és figyelme a fekete hajú minden szavára fókuszálódik. - Persze, szeretek hallani – újabb vállvonás, újabb kitérő válasz. Pedig valóban megviselte, hiszen a hallás elvesztése egyben egyensúlyi problémákat is okoz, amíg át nem áll valaki a megváltozott helyzetre. De a libabőrös akción túl nem tesz semmit, inkább csak pontot tesz a végére ezzel a mondatával. Aztán felhozza Ravennek a kamerák problémáját, és újfent meglepődik, hogy egy egyszerű planetológus hogyan érthet ennyit ehhez. Vélemény szerint a nő nem egyszerű és nem csak planetológus. Persze mondhatja a másik, hogy túl sok filmet látott már, amiben ilyesmi van, de ez egy komolyabb rendszer, katonai szintű, amit csak úgy nem lehet feltörni. Hacsak nincs segítsége a másiknak. - Lehet, hogy igazad van, ehhez nem értek ennyire. De általában vissza lehet vezetni a szálakat, hogy ki a hacker, nem? A hadszintér II-ben legalábbis így volt – felnevet egy aprót, miközben megint arra jut: a planetológus mit keresett a bomba deaktiválása körül? Főleg úgy, hogy a parancsnoknak is elege volt már belőle, plusz meg kellett menteni, azaz előbb az orvosi részleget kellett volna meglátogatnia. Egyébként sem tudhatott volna az egészről, hacsak nem Lewis tájékoztatta őt. De mindegy is, egy kicsit személyesebb dolgok felé tereli a beszélgetést, nem akar most túlságosan agyalni ezen, hacsak nem Raven próbálkozik vele. - Van még időm erre. És te nem akarsz kötélnek állni, kénytelen leszek keresni valakit – viccelődik, és ez látszik is rajta - Pedig milyen szép gyerekeink lehetnének… miattam – böki vállba a másikat, és próbálja még jobban azt mutatni, hogy ő jó fej ember valójában. Egyébként pedig néha elveszik a szerepeiben és tényleg az, mint most. Raven „válasza” teljesen kitérő, kérdései pedig túlzottan célzottak. Egyelőre próbál egy kicsit adni is, meg nem is. - Ó, neked biztos menni fog, elég elszánt vagy hozzá. Miből gondolod, hogy ő ébresztett fel? – néz rá meglepetten, és nagyon furcsa gondolatai kezdenek támadni. – Az ükapjával beszéltem egyébként, amikor lefagyasztottak, elég merőleges egy ember volt. Visszatérve… kit ajánlasz feleségnek? Te elég jól tájékozott vagy minden téren, úgy látom. Olyat ajánlj, akinek én is megfelelnék, ha van ilyen egyáltalán – vonja meg a vállát és újra hátraveti a fejt, mintha elgondolkodna ezen. Ő biztosan tudja, hogy nincs ilyen személy.
*Mondom én, hogy ez a pohárszennyezős mánia földi dolog lehet. Szinte egyszerre vonunk vállat, aztán átadom a terepet Morisonnak. Semmilyen hátsó szándékom nincs a tea kínálgatással, magamnak készítettem kísérlet gyanánt, szóval bármi lehet benne, de méreg az nem. Persze az még nem udott, hogyan hat az emésztőrendszerünkre a perdai koffein, az is lehet, hogy Morison kisvártatva elrohan, mert rájön a szapora. Én eddig csak két kortyot ittam belőle, azóta várom a hatást. * -Á, értem. Szóval az aquilloni romantikus kalandunkat magasabb szintre helyeznéd? *Sosem voltam szívbajos ha totálba kellett rákérdezni valamire, nem most fogom elkezdeni. Nem mintha nem lenne egyértelmű, de szeretem a pasikat zavarba hozni, Morisonnal pedig könnyű dolgom van. Egyelőre azonban sokkal jobban érdekel az a Morison, akit Jenkins felébresztett, mint a pasi Morison. Persze így ruhában szemlélve könnyű szemet hunyni az adottságai felett, mert a részleteket takarja az anyag. A rövid kis erotikus kitérő után igyekszem rátérni az engem érdeklő tényekre és talányokra, ha már erre ette a fene Morisont, kihasználom az alkalmat. Különben nekem kellett volna felkeresnem, annak viszont már egészen más fénye lett volna. A látszólag véletlen téma mindkettőnket érdekel, a további kérdés az, hogy Morison mely oldalról, szóval jónak látom belemerülni a közepébe. A felvetése elgondolkodtat és megtalálom azt a részletet, ami után eddig kutattam. * -Iiiigen, szerintem külön parancsot kapott. Nem lenne meglepő és nem is az első. *És igen! Eddig arra gondoltam, hogy csak engem akar távol tudni a bajtól, meg persze magától, mert olykor baj vagyok és ismer már mint a tenyerét. Morison oldaláról nézve azonban már egészen új megvilágításba kerül a dolog. S ez újabb kérdést vet fel bennem. Morison vajon melyik oldalon áll? * -De elmondhatom, csak épp nem lényeges. A holdfelszínt kellett volna feltérképeznem, összevetnem az adatokat a korábbiakkal és kiszámítani a változás görbéjét, amiből következtetni lehetett volna a földmozgásokra, a változások gyorsaságára, a hold hatására a Perdára. Ja és persze még több lelőhely keresése. *A mondat második része abban a formában ahogy Morison előadja, nem teljesen fedi a valóságot, viszont abban a formában ahogy én gondolok rá, nem biztos, hogy tudnia kellene róla. Mindenesetre kockáztatok, előbb vagy utóbb úgy sem lesz már titok, hogy milyen negatív érzelmekkel viseltetek McG iránt. Persze egy kancellár szándékos elveszejtése mindig, minden formában, minden indokkal halálos bűn. Na de vajon hova jut el, ha beültetem Morison agyába? Később még mindig ki tudom magyarázni.* -Szívesen otthagytam volna a kancellárt. Számos lehetőségem lett volna rá, de az utolsó pillanatban mindig beütött valami. *Nem kis csalódással mondom ezt, és egyébként őszintén. Örültem volna ha a gyilkos lénnyel együtt őt is elsodrom, vagy én jutok előbb oda hozzá azután, hogy megsérült a sisakja…hmmm. Ehhez képest az időleges hallásvesztés problémája csupán két mondatot ér meg és feledésbe merül. A kamerák problémája már egészen más téma, és az is kezd érdekelni, hogy Morison miért érdekli ennyire az a kudarcba fulladt küldetés. Jenkinsszel a háta mögött csak arra tudok gondolni, hogy most ő is titkos parancsot kapott arra, hogy nyomozzon és pont bennem látja a gyenge láncszemet….vagy csak alkalom szüli a kémet. * -Én sem, de józan ésszel átgondolva, amit be lehet kapcsolni, azt ki is lehet kapcsolni. Mi a frász az a hadszíntér II. ? * Nézek rá értetlenül, s közben elmarom a termoszomat, hogy igyak belőle, régi jó szokásom szerint közvetlenül abból s nem a pohárnak használt tetejéből. Majdnem kiköpöm a kortyot Morison kijelentésére, a vállon lökdösés csak ront a helyzeten, ajkam szegletéből vékony csíkban csorog a le nem nyelt tea. A kézfejemmel törlöm le.* -Baszki! Legközelebb várd meg amíg lenyelem. Férjnél vagyok, naná, hogy nem állok kötélnek. Egyébként még nem láttalak pucéran. *Ezek után direktben benyögni a célratörő kérdést, raveni stratégia. * -Tudom és kész. *Vonok vállat, mintha véletlen lenne ez a tudás, és őt figyelem milyen reakciókat szül benne és a felszínen. Közben még meg is lepődöm az újabb furcsa szóhasználaton.* -Merőleges? Az milyen? *A szavába vágok tócsányira kerekített szemekkel nézve rá, és ezt a szót is hozzáadom a földi szleng szótáramhoz. Szépen gyűlnek a kifejezések. A feleség kerítésen mélyen elgondolkodom, de nem nagyon ismerek facér csajszit.* -Elvált, özvegy vagy friss husit szeretnél inkább? *Maradjunk meg az időnyerésnél. De ha ez kell Morisonnak, keresek én neki feleséget, még össze is adom őket stikában, aztán McG csak néz majd ki a fejéből.*
Szereti a játékokat és azt, hogy valaki felveszi vele a versenyt. Raven ilyen, sokszor játszik szabálytalanul és/vagy meglepőket húzva elő, Lucasnak ez imponál. Azt hitte, hogy nem lesz nehéz kizökkenteni a lányt egy-két okosabb mondattal, de bőven állja a sarat, és ha komolyabb érzelmei lennének a testi vágy helyett felé, vélhetően el is pirulna. De a riposztra csak elmosolyodik, választ már nem ad. Ez a játék része. És persze, szívesen ágyba bújna Ravennel, hiszen szép nő, de ezt meghagyja a másiknak, hogy játszadozzon a gondolataival úgy, ahogy szeretne és vonjon le magának következtetéseket. Sokáig nem tart a sikamlós téma, rátérnek a közös kalandjukra az Aquillionra, már ha azt lehet kalandnak nevezni, hogy majdnem végig az életükért küzdöttek. Alig volt benne olyan alkalom, amikor nem leselkedett rájuk veszély, de ezt Raven még megtoldja azzal, hogy egyeseknek külön feladatuk is volt, ami titokban zajlott. Próbál ötletelni, hogy mik lehettek azok, mert ha voltak is sikeres akciók, akkor vagy nem volt ott, vagy nagyon szépen elrejtették előle az erre utaló jeleket. Csak hümment egyet arra, hogy nem ez volt a parancsnok első esete, ami talán titkos volt. Az viszont felmerül benne, hogy Raven honnan tudhatna ilyeneket? Beavatott lenne, vagy éppen ő is az egyik lázadó sejt tagja, vagy csak nő, aki mindenfélét belegondol dolgokba. Egyelőre továbbra sem tudná eldönteni biztosra, hogy melyik, így azt kell hinnie, hogy a csinos paleontológusnak bőven van titka előtte. - És ezek az információk mitől titkosak? - húzza el a száját és ráncolja össze a homlokát. Pontosan ezt várta volna el egy paleontológustól. A másik kérdése már sokkal inkább érdekelné, de azt már feletette. Minek kellett velük jönnie, amikor talajmintát és egyebeket a hajó környékéről is összeszedhetett volna. A megsemmisült bázisok semmi érdekeset nem mutathattak planetológiai szempontból. De ha ez lett volna a titkos akció, arról úgysem fog beszámolni Madárka. Feltűnt az ellenszenve Ravennek a kancellár iránt, ami egy kicsit hajlítja őt affelé, hogy valami lázadó természetű lehet a mellette ülő, de ez semmit sem bizonyít. A nőszövetség mindent felülírhat, ha a hadnagy és ő tényleg jó barátok. Márpedig a reakciók erre engedték következtetni. - Ne mondj ilyeneket Raven, még valaki meghallja, akinek nem kéne és nem mehetsz a Perdára - kacsint rá a biztonság kedvéért, hogy biztosan célba találjon a "vicce". Holott azért ez nem teljesen vicc, simán letartóztathatják árulás vádjával, ha valaki olyan fülébe jut, akinek nem kellene. Vagy lázadás vádjával kidobják levegőt szívni az űrbe. De 5 perc után visszajöhet, ha tud... még nem tanulmányozta igazán az itteni jogrendet, jobbára a földi életére és tapasztalataira hagyatkozik. - Egy jó film, még az elindulás előtt sugározták, akkor ezek szerint ezt sem láttad. Kár, biztosan tetszett volna, ahogy az űrlények üldözik az embereket. Jaja, ilyen betegek voltak indulás előtt is - mosolyodik el, bár nem nagyon tud olyat, aki nem látta ezt a filmet. A vége felé már inkább arra koncentráltak az emberek, hogy el tudjanak menekülni az összeomló bolygóról és jóval kevesebb pénz jutott már az ilyesfajta szórakoztatásra. A Hadszíntér II. pedig pont ilyen volt. A poénnál félrenyeli a teáját Raven, amin csak nevetni kezd, meg a nő kifakadásán is. Ezek szerint akkor jól sült el a kis heccelése, mondhatni büszke magára, de egyébként nem érdekli. Annyira nem érzi magát se jó fejnek, se rossznak, hogy ilyennel szórakozik a másik kárára. - Tudod és kész? Annyira nem nyilvános szerintem ez, bár én még sosem néztem utána. Mondjuk annyira nem meglepő, hogy tudsz dolgokat - ezzel mond valamit és semmit, ahogy szokta. Maga sem tudja pontosan, hogy miért épp most bökte ezt ki, de ez így van. Raven úgy tűnik sok információval rendelkezik olyan dolgokról, ami egy paleontológusnak vajmi köze lenne. De nem tdja ki a férje, aki akár egy magas rangú valaki is lehet, majd utánanéz. - Katonás, szabálybetartó és ezt ki is mutatja. Talán olyan, mint Gardel, csak ő mondjuk nem élne vissza a hatalmával - summázza a merőleges fogalmát. Visszatérnek a feleségkereséshez, és most az egyszer elgondolkodik az egészen. Gőze sincs, milyen lenne a jó választás, mert úgyis meg kéne játszania magát. Illetve meg kell... esetleg dr. Gray? Talán az egy másik meccs lenne. - Egy friss elvált özvegyet szeretnék. Nem tudom. Van ikertesód? - emeli fel a szemöldökét viccesen nézve a nőre. - Talán valami ismerőst, vagy olyat, akivel meg tudnék ismerkedni előtte. Rám tukmált nem igazán lenne jó, főleg az ő szempontjából, de lehet az enyémből sem - mondja mosolyogva, majd csippan egyet a PDA-ja. - Bocsi, most tényleg mennem kell. Remélem még összefutunk. Aztán ha özvegy, vagy elvált leszel, szólj - kacsint még egyet mosolyogva, majd hirtelen megöleli a nőt. Aztán feláll és egy suta, két ujjas tisztelgés után elindul a kabinjába, ahol meg tudja nézni az üzenetet. Fontosnak tűnt, Newman küldte a hangárból.
*Morison sok mindent nem tud még rólam és ez így van jól. Nem szeretném elsőre felfedni az összes kártyámat, főleg nem az ászokat. Másrészről viszont érdekel, hogy ő mennyire van beavatva bizonyos dolgokba, mert abból ki tudom következtetni, hogy miért került bele a sodrásba. Jenkins személye a háttérben gyanúra ad okot. A beszélgetésünket némi pikáns csomagolásba adva elő, csupán a szórakozás része, bár Morison kellően termetes és feltételezem nem háj az amit látok ruhával takarva, egyelőre más szempontból érdekel. * -Mert nem tudtál róluk? *Kérdezem válaszként, természetesen mosolyogva. Hogy én honnan tudok ezekről mégis, vagy rájön magától, vagy én avatom be akkor amikor úgy látom, hogy érdemes. De értelemszerűen nem a saját munkámra gondolok, amikor titkos parancsról beszélek, mert az én munkám nem volt az, viszont szinte mindenki másé igen. Jó szemem van a részletekhez, ismerem az embereket és tudom mikor térnek el a megszokott viselkedési formájuktól. Már csak meg kell fejteni miért. Elszórok néhány morzsát Morison előtt, hogy lássam felcsipegeti-e vagy később más szájában látom meg. Egyike a morzsáknak az McG iránti gyűlöletem és annak meghiúsult kifejezési módja. Nem dőlök be a kedvesen figyelmeztető szavakra, a gyümölcs később fog beérni, nem most.* -Ki tudom magyarázni, egyébként meg bárki bármit mondhat, a kancellária szerint mindenki lázadó, csak nem mindenki vallja be. *Vonok vállat mosolyogva. Én is lázadó vagyok bizonyos szempontból, én szinte mindenért lázadok, sokat meg is osztottam Jenkinsszel, kezdve a dominiumi menüvel a nők egyenjogúságán át a Családügyi Hivatal eszement törvényeinek taglalásáig. Amíg ezzel foglalkozik, és ennyit lát belőlem, más után nem fog érdeklődni. Persze Jenkins paranoiás, már csak ezért is kutakodik utánam, de egyelőre szórakoztató. * -Mi az, hogy _ezt_sem_? El sem tudod képzelni mennyi filmet láttam. Ezt mondjuk nem, de…fogadjunk, hogy perdai féle űrlényekről nem fantáziáltak. *Kissé sértetten ámulok el a filmen, és azon, hogy feltételezése szerint csupán a propaganda filmeket vagyok képes megnézni. Majd egyszer elhívom mozizni, persze nem a nagy közös vetítőterembe. Most már sokkal tágasabb kabinom van és sok magányos órám lesz amikor Bruce az Imperiummal küldetésre megy, valahogy el kell foglalnom magam, mindig nem kémkedhetek. Morisonnak azonban máson jár az esze, visszakanyarodik a pikáns témához, csak most kicsit más színezettel. Majdnem kiköpöm a teát. Nem a mi feltételezett házasságunk szórakoztat, hanem a közös gyerek szépsége…meg az „apjának” a humora. Hát baszki, a földiek nagyon szellemesek, biztosan a hosszú és hideg álom hozza ki belőlük. Picit csitul a nevetésem és kell is a komolyabb témához, egyszerűen nem hagy nyugodni Morison személye. Feltűnik a semmiből Jenkins nevével a hóna alatt.* -Nem nyilvános de én utánanéztem. *Várakozó álláspontú vigyorom nyúlik el az arcomon, kíváncsi vagyok mennyire befolyásolja ez az információ, mi látszik meg rajta most és mit fogok visszahallani. Sok magot ültetek el, elenyésző része fog szárba szökkenni….baszki! Már úgy gondolkodom mint egy botanikus…Jenkins meg a női az agyamra mentek. Hogy milyen a merőleges ember, megtudom és nem lepődöm meg. * -Nem esett messze az alma a fájától.* Mondom én baszki! Mondjuk Jenkins is pont ilyen, csak neki van humora, igaz néha gyilkos, de humor. Gardel meg tényleg olyan amilyennek Morison leírta. Egyre érdekesebb a hadnagy…zászlós. Pasi. Utóbbi, jelzőnek számító kifejezés már a feleségkeresés miatt jut róla eszembe. Egészen konkrét elképzelései vannak, és megint én kerülök képbe. Rám kattant? * -Nincs ikertesóm. Fontos, hogy úgy nézzen ki mint én? Baszki, ez már bók! *Azt mondjuk furcsállom, hogy friss elvált özvegyet akar. Most akkor melyiket? Mert hát nem mindegy. Ha elvált, akkor annak oka van és nem biztos, hogy neki kedvez. Mert teszem azt azért vált el, mert meddő, akkor nem lehet Morisoné…de még mindig játszik a másik véglet. Az özvegy viszont nem lehet friss, mert kapnak gyászidőt…elég sok korlátot felállított nekem, csak győzzek keresgélni. Már éppen megosztanám vele a nehézségeket amikkel megdobált, amikor üzit kap és otthagy az összes kérdésemmel.* -HÉÉÉÉ! Ez az én szövegem! *Mármint, hogy azt mondom dolgom van és lelépek, erre ő lép le. Szemöldökeim mérgesen és számítón összeugranak az orrnyergem felett. * -Megállj csak Morison, jössz te még hozzám! * Erre innom kell. Nem teát. Elhatározásomat tett követi, felpattanok a kanapéról és elindulok a kabinom felé, hogy feltöltsem magam Búfelejtővel. Hát itt hagyott baszki! Zsong a fejem a sok kérdéstől és tervtől, erre itt hagy. Még a folyosón is morgok az orrom alatt, de jön még csapatszállítóra Pukkantosz.*
//Köszi a játékot, folyt. Köv. egy másik dimenzióban! //
//
//