- Ó, egy éginél mindig minden van... - merülök el néhány hosszabb pillanatig a nyeregtáska rejtelmeiben, majd mikor a kezembe akad a tárolóeszköz, folytatom a megkezdett mondatomat. - vagy, ha mégsem, akkor gyorsan összehoz egy célnak megfelelőt. - egy röpke mosollyal egyetemben kapom elő a drann-méreg lecsapolásához szükséges edényt, amit már dobok is Tywinna felé, majd igyekszek közelebb kerülni hozzá, hogy meg tudjam szemlélni az eddig még sosem látott műveletet. - Mire használják idelent a mérget a csencselésen kívül? A gyógyításban segít? - kérdezem kissé hitetlenkedve, mert ugyan olvastam erről az elmaradott módszerről valamicskét, de igazság szerint sosem fogott meg annyira, hogy mélyebben elmerüljek a témában. Számomra sajnos ez az egész nem több holmi féltudományos kuruzslásnál. - Persze, mutatom. - közel érve hozzá átveszem tőle a mutatvány erejéig. - A tenyeremmel benyom a tetejét és balra egy félfordulattal kioldom a zárat. Ennyi. Visszafelé jobbra csavarom, de nyomni már nem kell, anélkül bezáródik, és biztosan tart. Ütés, homok és még ki tudja milyen viszontagságokat áll ki, egyszóval szinte elpusztíthatatlan. - vázolom nagy vonalakban, hogy milyen jó kis tárhelye lesz a méregnek, majd mondatom végén átnyújtom neki próbára és ha megy, akkor hagyom is, hogy végezze a munkát. - Igen, még most is szeretném, de nem igazán vállalnék be még egy ellenséges kvartettet így a semmi közepén. - sosem lehet tudni, hogy mi les ránk a homok alól és az ilyen elátkozott helyek hemzseghetnek a skorpióféléhez hasonló jószágoktól. - Ha jól látom - nézegetem a sisakomban a környező terület térképét - egy darabon tudunk még együtt haladni, de utána elvállnak útjaink, ugyanis nekem keleti irányba kell továbbhaladnom és a fennmaradó szenzorokat ki kell helyeznem a megfelelő adattovábbítás miatt. - a megjelölt pontokat követve ez nagyjából egy-két órányi gyalogszerrel megtett utat jelent. - Ez a méregmennyiség, ami most a birtokodba került, azt jelenti, hogy a perdaiak egyik leggazdagabbja leszel? - kérdezem komoly hangon, persze egyáltalán nem gondolom így, csupán csevegek, míg felkészítem hű hátasomat az indulásra.
Meglep a kijelentése, hogy minden éginél, van minden. Teljesen más megvilágításba kerülnek így hirtelen. Nagy kereskedők lennének? A férfi szavai nyomán legalább ezt a lehetőséget gondolom át. Azonban a beszélgető társam gondoskodik arról, hogy rá figyeljek. Jó kérdést tesz fel, amire én tudok válaszolni. -Ne próbálj meg vele gyógyítani akárki legyen, s akármilyen kicsi mennyiségben adod be. Halnak meg perdaiak, mert ügyetlenül kezelik a mérget, s nincs náluk ott az ellenszer. egy csepp bőrön felszívódva halálos. Ha egyszer bejutott, akkor elvégzi a feladatát. Nem véletlenül kértem a tárolót, hogy ne cseppenjen rám. A méreg fő célja az ehetetlen, s egyben veszélyes vadállatok kiiktatása. Hidd el, hogy hatásos. Azonban abból az állatból nem érdemes enni. - magyarázom sivatagi társaságomnak, hogy én miként vélekedek. Utána tovább folytatom a gondolatmenetem. -Tudod, a méreg hatására átjárja a félelem az áldozat testét, s ehetetlenné válik. Én legalábbis így vélem. Nem használok mérget, viszont Sel-Ogei-t igen. Drann méreg pedig veszélyessége miatt drága. - mikor mutatja, hogy miként kell használni, akkor a szemem tapad rá a kezére, hogy milyen mozdulatokat végez. Mikor megkapom, akkor kipróbálom. Minden úgy működik, ahogy elmagyarázta nekem. Ettől hálás vagyok neki. Megtudom, hogy jócskán kedvét szegte a 4 drann, így továbbra is magamban mosolygok. - Az igaz, a sivatag tele van mindenféle lénnyel. Van amiket én csupán hallomásból tudok, de örülök annak, hogy nem volt még vele dolgom. - jegyzem meg, miközben nyugalommal csapolom le a mérget a tárolóba. Utána meglep a kijelentése, hogy egy darabig tudunk tovább haladni. Én meg meglepően határozottan válaszolok. - Elkísérlek, míg nem végzel. Kaptam tárolót, te pedig kapsz védelmet tőlem, hogy elvégezhesd a feladatot. Valamit, valamiért. - küldök felé a végén egy barátságos mosolyt. Remélhetőleg nem ellenkezik a társaságom ellen, s másik pedig, hogy remélem nem utasítja vissza a lehetőséget. Visszatérünk a méregre, ami immáron ott van a tárolóban. -Úgy érted, hogy tudok e majd vele kereskedni? Igen. Különben igen, mi vadászok vagyunk a gazdagabb réteg. Tudunk kereskedni, s feltölteni a készleteink. Nálunk már csak a kereskedők a leggazdagabbak. Lehetnék én is kereskedő, de pocsék érzékem van hozzá. - vallom be őszintén, s már arra várok, hogy elkészüljön a bogával.
Egy néma biccentéssel veszem tudomásul a méregről elmondott alapvető ismereteket, melyeket valószínűleg gyorsan el fogok felejteni, hiszen sem a közeli sem pedig a távoli jövőben nem lesz dolgom a sivatagban, és valami azt súgja, hogy Drann méreggel sem fogok kereskedni a Perda-n. Összességében azonban azt azért érzékelem, hogy a perdai nő óriási ismeretanyag birtokában van, ami végtére is nem is csoda, ha az életét idelent, egyik napról a másikra tengeti. - Megütközök én bármivel, ami elém kerül, de a kiszámíthatatlanságot sosem szerettem. Az élet egyetlen területén sem. Talán éppen ezért jutottam, ahol jelen pillanatban is állok. Elhidegülve az asszonytól, a piálásba szerelmesedve és a munkának élve. Bár ez utóbbi kettő még számomra is rejtély, hogy miként tud megélni egymás mellett, de eddig nem volt hiba benne. - miután a boga újból útrakész, már léptetek is újsütetű társam mellé, akivel több, mint valószínű, hogy nem is találkozok, ha a homokvihar nem sodor minket egy menedékbe. Rossz esetben még az is elképzelhető forgatókönyv lett volna, hogy egymásra nyitunk tüzet a dűnék között, mert az utóbbi idő történése alapján simán benne volt a pakliban, pontosabban a habitusunkban akár még ez a nem túl szerencsés lehetőség is. - Ha jól értem, akkor nem akarsz az adósom maradni. - miután a fordító szerkezet végez Tywinna szavainak égi nyelvre történő átformálásával, közlöm megállapításomat, majd gyorsan hozzáfűzöm, amit gondolok. - Ha csupán csak ezért tartanál velem, igazán nem szükséges módosítanod az útirányodon. - látva a félmosolyt és a gáláns felajánlást, a sziklaszilárd meggyőződésű elutasító gondolataimat elhessegetem a nyelvemről és egy sokkal kedvesebb gesztust ejtek meg egy biccentéssel összefűzve. - Gyere, van még itt egy hely mögöttem a nyeregben. - egy alig látható mosollyal a szám szegletében intek a gyalogszerrel közlekedő lány irányába. - Igyekeznünk kell, hogy tartsuk a menetrendet, a vihar és az előbbi lövöldözős közjáték túl sok időt vont el, be kell hoznunk a lemaradásunkat. - ahogyan én erőt vettem magamon az előbbiekben és nem utasítottam el a kíséretre vonatkozó felajánlását, úgy remélem ő is hajlandó lesz boga-ra szállni, még akkor is, ha sokkal inkább a gyaloglást preferálja. - Visszatérve a méreghez és a kereskedéshez. Miért nem fejleszted az érzékedet, amivel csatlakozhatnál a leggazdagabbak rétegéhez? - teszem fel a kérdésemet hamisíthatatlan emberi gondolataimtól vezérelve, miközben a megfelelő irányba mozdítom a homoktól megszabadított hátasomat.
Várom, hogy a férfi megszólaljon, vagy valamilyen magyarázattal álljon elő, hogy miért gondolta meg magát, olyan hirtelen. Mikor kiejti a választ, akkor egy halvány mosolyt küldök felé. Magamban elkönyvelem egy győzelemnek. Stiget felkészítsem az esetleges meglepődéstől, így közlöm vele a következőt. - Jobb, ha hozzászoksz ez itt Perda. Itt minden kiszámíthatatlan, s meg kell tanulni a hirtelen jött helyzeteket kezelni. Aki nem fagy le, s a megfelelő döntéseket hozza meg, az életben marad. Ha nem, akkor halott. Elhidegülve a családtól? - most aztán én nézek nagyot, mert számomra ez az érzés még sosem volt meg. Nekem megvan a családom, s szeretem őket. A rendes szüleimet elvesztettem, ám a közösség segített tuljutni ezen a válságon. Hálás lehetek érte, s ahol tudom, ott visszafizetem. Látom a férfi felkészítette a hátast az útra, így én türelmesen várom a soron következő szavait. - Jól értetted, csupán nem szeretnék az adósod maradni. - erősítem meg, hogy a legfőképp ez az indok jár az agyamban, de utána hozzáteszem a következőket, mikor szóhoz jutok. - Meg az elébb mondtad, hogy nem szereted a meglepetéseket. Szerintem nem örülnél, ha szarás közben mögéd osonna egy sivatagi dög. Vagy esetlegesen telepítés közben. - nézek rá, egy kellemes mosoly kíséretében. Egyáltalán nem zavar, hogy mennyire egyszerűen világítottam rá arra, hogy ez az eshetőség előfordulhat. Mikor felkínálja a helyet magam maga mögött, akkor nem ellenkezek. Pillanatok alatt foglalok helyet Stig mögött. Nem szégyenlősködök, s az fel sem merül bennem, mikor odasimulok hozzá hátulról, hogy ennek különösebb jelentősége lenne. Két kezemmel átkarolom a derekát, s magamhoz szorítom. - Mehetünk! - magamban kíváncsi vagyok, hogy ez a boga meg tud-e birkózni kettőnkkel? - Mert nem bírok egy helyben álldogálni, s kiabálni naponta. - mondom neki nagyon egyszerűen, nincs benne semmilyen különlegessége ennek az oknak. Ha elindulunk, akkor én lopva körülnézek, amennyire csak lehet. - Te figyelj az útra, én meg figyelek a környezetre. Ha gond van, akkor mindenképpen szólok.
- Ha te mondod... - a málházás végén csak ezt a kurta megjegyzést fűzöm útitársam szavai után a kiszámíthatatlan Perda-val kapcsolatban, mert ki, ha nem ő tudja a legjobban azt, amit felvázoltam a hold szeszélyességével kapcsolatban. - Azt hittem a piáláson fogsz meglepődni... - még a fordítón keresztül is éreztem a meglepődöttségét az utolsó rövid kérdésben. - Odafönt nem olyan ritka az ilyesmi, nekünk szinte már fel sem tűnik az efféle dolog. - vonom meg a vállamat, láthatóan nem igazán bánom, hogy az asszony és köztem már rég nem lobog az a tűz, aminek kellene, de hát parancsszóra még a szerelem sem működhet. - Nézd csak, a lányom, Jill, egy igazi kis hercegnő. - mosolyodok el minden alkalommal mikor megpillantom az én kis leánykámat, melyek közül a mostani sem kivétel és összességében az sem érdekel, ha egy seregnyi Drann les ránk a dűnék takarásából. Ha Tywinna közelebb lép, akkor a PDA-ra mentett fotóalbumot gyorsan végigpörgetem, melyeken kivétel nélkül csak a négy éves lányom szerepel. - Na, igen, az valóban nem volna szerencsés. - az egyik óvatlan pillanatban elnevetem magamat a szókimondó perdai meglátásán, ami szent igaz, még vitába sem tudok vele szállni. - Gyere, induljunk. - a kommunikációs eszköz elpakolása után előbb felülök a nyeregbe, majd segítek felszállni a kíséretemnek is. Összességében nem nagyon foglalkozok vele, hogy hozzám simul-e vagy sem, átkarol-e vagy sem, a lényeg, hogy a hátamba ne állítson tőrt, mert a bizalommal emberi kapcsolatban állok. Azaz rendkívül gyanakvó vagyok, holott nem a gyarló emberiségből kellene kiindulnom egy helyivel kapcsolatosan, de nem tudok egyelőre elvonatkoztatni. - Vagy úgy! - felelek, miközben megpróbálom indulásra bírni az állatot, ami talán könnyebben megy, mint eddig. Lehet a nő közelsége jó hatással van a hátasra, de az is lehet, hogy csupán beképzelem a boga fürgébb mozgását. Néhány tíz kiloval több vagy kevesebb egy ekkora lénynek nem jelent túl nagy megterhelést, hiszen a jelenlegitől még a korábbi műszerek súlya is több volt és azokkal is probléma mentesen megbirkózott. Nekiindulunk hát az utunknak, melynek a következő megállója már a nappal és az este mezsgyéjén ér majd minket.
Jó néhány óra telik el, míg elérjük a következő telepítési helyet, közben vannak cserfesebb és hallgatagabb időszakaink is, de összességében zavartalanul telt az utunk, nem akartak megtámadni, de még csak egy árva lelket sem láttunk a sivatag perszelő homokján. A kijelölt pontnál sípoló hangot ad a jelzőberendezés, melyet pár másodperccel később kikapcsolok és leszállok a nyeregből. - Segíts kérlek, ketten gyorsabban és könnyebben végzünk. - rutinos mozdulatokkal nyitom fel a lezárt táskát, melyben a szenzorok lapulnak. Itt és itt fogd meg, majd óvatosan hozd utánam arra a helyre. - mutatok egy tetszőleges, nem túl távoli pontra, ahol el kell kezdenünk felállítani a rendszert és az összehangolódást a Dominium-mal. - Azt hiszem, itt tábort is verhetünk, ha beüzemeltük. - pillantok körbe és bár úgy önmagában a sivatag nem egy szívderítő látvány, mégis itt ér minket az éjszaka, mert a következő zóna már túlságosan is messze lenne.
Nem mondok többet Perda szeszélyességével kapcsolatosan többet. Ezek olyan dolgok, amit egyszer szabad elmondani, aztán valódi helyzetben megtapasztalja a perdai, ember. Emlékszem még, mikor tanító vadászommal mentem mindenhová. Tétova voltam, s nem szerettem a meglepetéseket. Ha ezt elmesélném a társaságomnak, akkor biztosan nem hinné el. Aztán idővel, hozzászoktam a váratlan fordulatokhoz, szinte ösztönösen beidegződött nálam. Érzésem szerint a többi vadásznál sincs másképp. - Én nem szoktam piálni. Leginkább enyhíteni a szomjamat. Lehet furának tartod, de én valamiért nem kedvelem az erős italokat. Másik pedig egy vadásznak meg kell maradnia vadásznak. - fogalmam sincs, hogy ez így mennyire lesz számára érthető, de majd rákérdez, ha elégedetlen. - Tudod mi perdaiak egyszer választunk párt, s végletekig kitartunk egymás mellett. Nem jó, ha gyerek mellett nincs ott mindkét szülő. - nem vagyok vak, s az emberek érkezésével sok csúnya dolognak szemtanúja lehettem, ami ellen vagyok. De csendben tombolok egyelőre, ki tudja mikor köpöm ki a mérget. - Érdekesek vagytok, tele vagytok gondokkal. - csúszik ki ajkaimon, mert ahány emberre ránéztem, csak az a érzés fogott el, hogy ennek meg mi kínja lehet az életben. Egy perdai egyáltalán nem gondterhelt ennyire. Én sem vagyok az. Jó, van egy feladatom, de azt nyugodtan lehet csupán végezni. Szól nekem, hogy menjek oda, s nézzem meg a lányát. Kíváncsi vagyok, hogy milyen, így odasétálok hozzá. Egik részről csodálkozok, hogy mennyi képe van róla, másik pedig, hogy ebbe a kütyübe mi minden van. - Hercegnő? - akadok fenn ezen a szón, mert még egy ember sem ejtette ki eddig. Így amit most mondott, így az a része értelmezhetetlen. Nézem a férfi mosolyát, ami természetes. Ez valamennyire megnyugtat engem, hogy mennyire fontos lehet neki. Utána sikerül megnevettetnem a férfit, akkor kifújom a levegőt. Csak akkor szólalok meg, mikor már mögötte ülök. - Én már megtapasztaltam, mikor végzed a dolgod, s letámad egy kóbor jószág. Minden vadász fegyvert visz magával még oda is. Én sem vagyok kivétel. - jegyzem meg neki, aztán tovább lépek ezen a témán. Mikor végre elindulunk, akkor inkább csendben maradok. Figyelek, magyarán végzem a feladat rám eső részét. Természetesen van út közben szóváltásaink, de érezheti rajtam, hogy én magunkra vigyázok.
Arra leszek figyelmes, hogy Bogán valami sípol. A férfi megállítja az állatot, majd leszáll. Én követem a példáját, azonban bennem annyira megvan a mozdulat, hogy lágyan, megsimogatom a bogája oldalát. Ezzel jelezve az állatnak, hogy jól teljesítette a feladatát. Utána fordulok a férfihez, s amit mond, azt hiba nélkül csinálom. Kissé zavar a szenzor csipogása, ám tűröm a jelenlétét. - Nem fogsz fázni, ha itt letáborozunk? - teszem fel a kérdést. Ha végeztünk a kütyüvel, akkor én felsétálok a dűne tetejére. Körbenézek, de nem találok semmi nyugtalanítót. Magamban ellenőrzöm az időt, hogy mennyi lehet, majd lesétálok Stighez. - Prokoohog bunda megvéd meleg és hideg – jegyzem meg neki, de természetesen nem kötelező előírásnak szánom. Csupán jó tanácsnak. Legalábbis, ha végignézhet rajtam, akkor azt láthatja. Nekem bevált, s minden egyéb perdainak. - Te szeretnél először pihenni, vagy pihenjek én? - ez a második kérdésem felé, s talán ebből sejtheti, hogy itt szó sem lehet nyugalmas alvásról. Ez a vadon. - Gondolom, kíváncsi vagy, hogy én egyedül szoktam-e pihenni éjszaka? - mosolyodok el.
- Hidd el, már nekem sem különbözik sokban az egyszerű szomjoltástól, legfeljebb annyiban, hogy utána nem csak jobban érzem magamat, de még a mindennapos gondjaimat is elfelejtem. Amit viszont külön kiemelnék, hogy az első néhány korty után a reggeli kézremegésem is elmúlik. Igazi gyógyír. - mosolyodok el, miközben mutatom is Tywinna-nak a vízszintesen tartott, jelen pillanatban a perzselő homok irányába néző, remegés nélküli tenyeremet. Tudom, hogy nem jó dolog az, amit és ahogyan teszek, sőt, kimondottan káros és önpusztító, meg a többi unásig ismételt, feleslegesen szajkózott duma, viszont annak örülök, hogy most legalább nem kell szembesülnöm lesajnáló pillantásokkal, vagy hallgatnom a semmiről sem szóló, üres mondatokat. Vannak azért kifejezetten jó dolgok is a Perda-n. - Szerencsések vagytok... - nem is fűznék hozzá egyebet, csupán ennyit, mert valóban azok és hiába is gondolkoznék, semmi okos dolog nem jönne a nyelvemre. - Ebben egyetértünk, a gyermeket a legjobb illeti meg minden körülmények között. - pillantok a kijelzőn megjelenő tündérkémre, kinek arcát látva az egyre komorabb beszélgetés közben is fel tud derülni az arcom. - Igen, az én kis hercegnőm. - a széles mosoly továbbra sem hagy alább, de kicsivel később be kell látnom, itt az idő az induláshoz és muszáj lesz kikapcsolnom a gépet, mert itt fog ránk esteledni.
Jobbnak gondolom nem beszélni túl sokat utunk során, ugyanis még a gyenge szellő is annyi homokot sodor magával a levegőben, hogy egy szempillantás alatt megtelik vele az ember szája. A sisak meleg, egyenesen fullasztó, ezért nem is veszem fel csupán a kendő az, amivel védem magamat az időjárás viszontagságaival szemben. Az idő telik, végül azonban nem vagyunk elég gyorsak ahhoz, hogy világosban fejezzük be a következő telepítést és utolér minket a sötétség. - Egy éjszakát már kibírtam a felszerelésemmel, úgy gondolom, a mostanival sem lehet nagyobb baj. - nem számítok sem hidegebbre sem melegebbre, mint az előző éjjelen, de jó tanácsokat szívesen fogadok, elvégre mégiscsak nagyobb tapasztalata van ezen a téren, mint nekem. - Azt hiszem megvagyunk, most már csak annyi van hátra, hogy összekapcsoljuk a Dominium szerverével és máris be lesz kapcsolva a hálózatba. - a vezérlőpanelen ügyködök, de már csak röviden, aminek a végén a szenzor csipogása elnémul, ami egyet jelent: mára készen is vagyunk. - Köszönöm a segítségedet. - a boga felé tartva, menet közben biccentek is egyet a segítségnyújtásért cserébe és hamarosan már elő is varázsolom a ma esti gyújtóst, ami mellett ellehet fogyasztani a vacsora porciót, amit összekészítettem magamnak. - Láttál már ilyet? - ha ismerném és tisztában lennék a lány képességeivel, nem untatnám az égiek miniatűr gyújtósával, amivel akkora lángok verbuválhatók, mintha rogyásig lenne tömve tűzifával. - Egy mozdulat és már gyullad is. - könnyen lehet, hogy a perdai, saját mutatványával lobbantja lángra helyettem a rivaldafénybe hozott okos kis találmányt, de ha nem, akkor én vagyok az, aki kápráztat. S lőn világosság a sivatagi sötétben. - Észben tartom. - tényleg jól jön egy kis útmutatás a ruházatot illetően, ha legközelebb is ilyen feladatra vetemednék, vagy küldenének, hogy több napot töltsek a homokdűnék között. - Én először ennék, te nem vagy éhes? - válaszolok a pihenésre vonatkozó kérdésre, miközben kibontom a hasonlóan apróra csomagolt ételemet. - Szívesen odaadom a felét, ha kéred... ó és a formája, valamint a mérete ne tévesszen meg ennek az égi ennivalónak, ahogy megérzi a tűz melegét, máris kirúgja magát és egy ízetlen egytál étel lesz belőle. A jó oldalát nézve, legalább nem halunk éhen. - vonom meg a vállamat és attól függően, hogy Tywinna kér-e vagy sem, adok ebből a "finomságból". - Ha megosztod velem, akár még tanulhatok is a technikádból. - pillantok fel az étel melegítése közben, mert valóban érdekel, hogy sátor és minden egyéb óvintézkedés nélkül hogyan tölti egyedül az éjszakát idekint.
- Vagy úgy! Égiek ruházata fura. Számomra a megjelenésük kétségeket vetnek fel. - nézek rá az öltözetére, mintha ha csak valami fura átokról beszélnék. Tovább gondolkozom, majd folytatom a gondolatmenetem. - Én úgy vélem, hogy egyes felszerelések nem jó viselni, hiába új és ki tudja mit tud. Én sosem bírnék felvenni Égi ruhát, nekem bevált az ami rajtam van. Eddig nem csalódtam benne. Bírja a hideget, meleget egyaránt. Nem kell váltogatnom – segítek közben Stignek, aki valamit ügyködik a különös szerkezeten, ami csipog. Egyszer csak elnémul, s nagyon tudok neki örülni. S ami a szívemen, az a számon. - Örülök, hogy nem csipog, nem vonni ránk a figyelmet. - csak intek neki, mikor megköszöni a segítségem. Én szépen eltávolodom tőle egy kicsit, aztán úgy tér hozzám vissza, hogy mutatni szeretne nekem valami Égi dolgot. - Szóval ti ilyenekkel vagytok felszerelve? - s hagyom, hogy ő legyen a tábortűz felelős ma éjszaka, s ráhagyom, hogy mivel készít tűzet. Belegondolok, hogy én csupán két kisebb kavics segítségével szoktam tűzet gyújtani. De a tűz olykor túlságosan hívogató lehet, s csupán megjegyzem neki. - Tűzgyújtást ritka esetben teszek a sivatagban. Éjszakai ragadozók figyelmét hívja fel. Túlságosan ingerszegény a sivatag, s egy füst, egy ínycsiklandozó illat könnyebben követhető, mint egy erdőben. Én este nem szoktam tüzet gyújtani, öltözet miatt nem kell aggódnom. Az alvás nálam, felkészült felajzott és előkészített fegyverrel történik. Valójában csak pihentetem a szemem. Ha első két órában nem jelenik meg egy éjszakai vadász, akkor utána aludhatok. Ha megjelenik egy, akkor nem. Közel vagyok a rejtekhelyükhöz. Ma a drannokkal szintén ez volt a helyzet. Közelben volt a helyük, s támadtak. Érzékelték, hogy mi ott vagyunk. - nézek rá Stigre, hogy mennyire érthető számára az egész. Mikor az étellel kínál, akkor csupán ingatom a fejem, hogy köszönöm nem kérek. - Estére nem szabad teleenni magad. Ne hizlald magad fel az éjszakai vadászoknak, egy jóízű vacsorára. - mondom teljesen komolyan, mint ha valami bölcs mondás lenne. - Ráadásul, amit megeszel este, az hiányozni fog nappal. De fordítva szintén igaz, attól függ, ki mikor szeret haladni a sivatagban. Az erőt be kell osztani. - kisebb időre elhallgatok, hogy átgondoljam, hogy mit tudnék még tanácsolni a férfinek, ilyen körülmények között.
- Bizonyos tekintetben könnyen lehet, hogy kétséget ébreszt az égiek egyenruhája, de sajnos ez ellen nem tudunk tenni, én főleg nem. - mosolyodom el egy pillanatra - nem igazán követem az éppen aktuális égi divatot. - egy könnyed vállrándítással egyetemben nevetem el magamat, majd a szerkezet elnémulását követően a kommunikációt összehangolom a Dominium rendszerével. - Az igazat megvallva már én is untam a folyamatos csipogását, de végül elhallgatott, ami egyet jelent: jól végeztük a dolgunkat. - biccentek az őrjárat ötletére, amit már meg is kezd az egyik dűne csúcsának irányába. - Elég sok minden van nálunk, a legtöbbre nem is lesz az itt létünk során szükség, csupán a biztonságunkat szolgálva van jelen, hogyha bajba kerülnénk. Egy perdán kívülinek sok-sok, itt mindennaposnak számító dolog óriási, leküzdhetetlen akadályt gördíthet az elvégzendő feladatai elé. - magyarázom visszaérkezése után a vacsora előkészítése közben. - Fázni nem fázok, de az étel, ami nálam van tűz nélkül ehetetlen, éhesen pedig veszélyesebb vagyok bármelyik sivatagi állatnál. - nevetek fel újfent és nekiállok a nem éppen ínycsiklandó vacsorám elkészítésének. - Vállalom a kockázatot, hiszen üres hassal meg köztudottan aludni nem túl jó. Legalábbis nekünk, embereknek biztosan nem. Teleenni magamat meg ebből... - pillantok a lassan elkészülő ételnek nevezett katyvaszra - biztosan nem fogom. - csupán ennyit felelek az elhangzó perdai bölcseletre.
Az éjszaka eseménytelenül telik, talán hajnalban szendergek egy keveset, de hamar világos lesz és folytathatjuk utunkat, mielőtt újból elviselhetetlenné válna a hőmérséklet. A szenzorokat kihelyezzük, és hamarosan elérjük a sivatag határát is, ami egyet jelent azzal, hogy közel a víz, a zöld, de a legelső hírnökök, a bokrok, bokorcsoportok jelennek meg, no meg a kövesedő talaj, ami kifejezetten furcsán hat a színtiszta homok után. - Nos, azt hiszem a közös utunk itt véget ér. - szállok le a nyeregből, hogy egy segítőjobb nyújtást követően Tywinna is leszállhasson. - Egy élmény volt ez a közös sivatagi munkánk... és bár most azt mondom, legközelebb is kiváló párost tudunk alkotni, tudom, hogy soha többet nem fogják útjaink metszeni egymást. - ez az igazság, de az együtt töltött rövid idő abszolút pozitív képet festett meg számomra a perdai népről a jelen lévő képviselője alapján. - A kivonási ponton vagyunk, szóval jelzek a Dominium-nak, hogy értem küldhetnek egy siklót. - pötyögök néhány sort a PDA-ba, majd a boga-n maradt felszerelésemet óvatosan egymás után leemelem az állatról és némi együtt érző simogatás után elköszönöm tőle. Ezen a területen talál magának élelmet, vizet és tudom, hogy nem csatangolhat el túl messzire, ám, ha mégis, a bőre alá telepített nyomkövetővel seperc alatt megtalálnám. - A legjobbakat kívánom neked, Tywinna és legyen szerencséd a Drann-méreggel. - megtartom a néhány lépés távolságot, nincs nagy ölelkezés, összeborulás, de még csak a kézfogást sem erőltetem, hiszen nem tudhatom, hogy társam ismeri az efféle módit. A kivonásra nem kell sokat várnom, és ha minden igaz már csak egyedül állok a felszerelésemmel a sivatagban, várva arra, hogy visszakerüljek a Dominium fedélzetére.
Nagyon jól látom, hogy a férfi jól érzi magát a társaságomban. Én csupán a saját gondolataim fejtem ki neki, minden hazugság nélkül. Csak figyelem, hogy mit csinál Stig a szerkezettel. Nem kérdezek rá, hogy mégis hogyan csinálta. Nekem annyi elég, hogy megszűnt a hülye csipogás. Én megyek körülnézni, míg lehet és látok valamit, de aztán visszatérve érdekes szavakat kapok a férfitól. - Meg kell tanulnotok alkalmazkodni, s nem legyőzni perda természetét. - bölcselkedek ilyen fiatalon, s nem tudom, hogy mennyire ért velem egyet. Csak abban reménykedek, hogy befogadó Stig. Az éhségével kapcsolatosan nem tudok vele egyet érteni. - A legtöbb étel, tűz nélkül ehetetlen, nincs vele semmi gond. Én éhesen fekszek le és éhesen kelek. Az éhség érzete engem erőssé tesz. - próbálom neki megmagyarázni, hogy nálam miként működik.
Eseménytelenül zajlik az este, s tudok normálisan aludni. Folytatjuk másnap az utunkat a férfivel. Lerakunk pár műszert, míg el nem fogy az összes. Én igen csak megtehetem, hogy az egyes napra vonatkolólag megmásítsam a tevékenységem. Sokat tanulok Stigtől, s nem kötöm az orrára, hogy megjegyeztem úgy nagyjából, hogy mit pötyögött be a szerkezeten. A vadászok nagyon jó megfigyelők. Megállunk a sivatag szélén, s segít leszállni. Nemes gesztus a részéről. - Én sem hinném, hogy fogunk találkozni. Perda nagy, mi csak egy pont vagyunk rajta. - bölcselkedek újra, miatta. Nincs semmi kifogásom a férfi ellen. Normálisnak tűnik, s egyáltalán nem leigázónak. - Ha te elrepülsz, én tovább sétálok. - nézem, hogy miként engedi útjára a Bogáját. Mikor átnéztem a dolgaimat, akkor adok neki a Perla finomságomból, mármint ételt. - Köszönöm, neked szintén sok sikert. Vigyázz a lányodra, s keress magadnak párt. - meglep, hogy a férfi nem köszön el tőlem, így helyette cselekszek. Közel lépek hozzá, s ha engedi, akkor odahajolva a homlokához adok neki egy puszit, miközben megölelem. Azután nincs más nálam, mint lelépek. Távolodom a helyszínről, hogy hazafelé sétálva pár feladatot még megcsináljak.
Bár sikerült rábeszélni Aine-t, hogy velem tartson erre a küldetésre és már el is hagytuk a Rebellium egyik barlangkijáratát, túljutottunk volna éppen az őrponton, mikor utánunk szóltak, hogy ő mégsem tarthat velem. Ha öt perccel később szólnak, loholhattak volna utánunk, de így kelletlenül állítottam le a motort, Aine lepattant róla, én meg magamban morgolódva folytattam az utam. Remélem tényleg fontos elektronikai fennakadás vagy mi a franc történt, ami miatt visszarendelték, de helyére nem küldtek senkit. Az őrponton meg nem volt önként jelentkező, nem is értem miért. A motort közel fél napi járásra rejtettem el, mert a növényzet annyira ritkul már errefelé, hogy nem tudtam a járgányommal közelebb jönni. Jelen helyzetemből kiindulva viszont elgondolkodom egy jobb terepmotor építésén - már csak meg kellene tanulni, ja meg megérni -, valamint egy boga beszerzésén. - A picsába! - Hangzik el a velős emberi kifejezés meglehetősen idegesen, éppen leugrottam egy nagyobb szikla széléről - nem is figyelve, hogy annak tövében ül-e valaki vagy sem -, mert egy nem kifejezetten tervezett bukfenccel befejezett földet érést követően már rohanok is tovább. Sietős dolgom nem is csoda, mert nyomomban hamarosan feltűnik egy drann is, jóval ügyesebben ugorva le annak a sziklának a tetejéről, s ered utánam. Ruházatom pedig illett a helyhez, sárgás-barnás, piszkos szürke színek dominálnak, a nagy futásban a fejemről lecsúszott a csuklya, különben nem látszódna a ruhával kontrasztban álló sötét hajam. Kellett nekem alkonyatkor menni a sivatagba! Mozgó büfének néz ez a dög, s egyelőre lerázni sem tudom, a nálam lévő fegyverek meg nem biztos, hogy átütnék a páncélját. Vagy egészségtelenül közel kellene ehhez engednem. Márpedig ki kell találnom valamit, mert kezdek lassan kifogyni a szuflából, s örökké nem rohanhatok. Éppen a fegyvereimet venném sorba leltár szerint fejben, mikor érzékelem, hogy valamit elhagytam: a szikláról leugorva vagy a bukfenc következtében, de a fehér alapon fekete rácsmintás kendő kioldódott a nyakamból és ott maradt a szikla közelében. Én meg vagyok olyan bolond, hogy hátranézek miatta és a futás irama is lassul, láthatóan hezitálok a közeledő drann ellenére...
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Néha vállal ilyen dolgokat is, mint prizoor felkutatása, „amennyiben lehet a jobbik fajtából”. Nos, azt mindenki tudja, hogy a növény perda szerte fellelhető és fonalakat készítenek belőle. Viszont mindenki az élőhelye közelében ismeri ezek lelőhelyeit. Vharan ellenben azon kevesek közé tartozik, aki viszont tényleg tudja, hogy mely vidéken milyen minőségű terem. Tapasztalata szerint, minél kevesebb a víz a növény termőhelyén, annál minőségibb fonalat lehet belőle megfelelő eljárásokkal gyártani. Márpedig a sivatagnál nem nagyon van szárazabb környék, és tudja jól, hogy oda nem sokan merészkednek el, így egy szívesség miatt elhozta a sors Shiennel kegyelméből megint erre a helyre. Nagyon nem szereti a sivatagot, inkább a hideg, az ellen lehet védekezni. Már délután óta elérte azt a helyet, amit egy ideje használ, ha erre jár. Egy sziklás dombrész, amibe valami valamikor alagutat vájt., az biztos, hogy óriási féregszerű lény lehetett. Soha nem találkozott még vele, de nem is volt rá bizonyíték, hogy valaha visszatért. Talán a kis sziklákkal övezett domb útban volt neki és nem kívánta kikerülni. Most viszont egy jó perdai méretű körkörös lyuk vezet be a középen kiszélesedő barlangrészbe. Általában, ahogy most is, ki kellett pucolni a közben beköltözőket. Szerencséje volt, nem költözött be oda valami nagyobb dög, kényelmesen kialakíthatta a táborát. Perlo és Nichi kényelmesen elhelyezkedtek a barlangban, miközben ő lepakolt és lehelyezett pár pokrócot, és néhány alapcsapdát, hogy mégse legyen olyan könnyű őket meglepni. Kitett néhány riasztót is, ami mellett ha valaki elhalad, könnyedén megmozgathatja akár azzal is, hogy mellé ér. A csilingelő hang pedig figyelmezteti a remetét, hogy ideje felébrednie, de hogy jobban figyelnie, az biztos. Pár óra múlva sötét lesz mikor felkerekedett a prizorokért, nem szerette volna ha rásötétedik. Ekkor figyelt fel a szokatlan hangra, a sziklák repedéseire és a sietve közlekedő ismeretlenre. Óvatosan közeledett hozzá, mert felismerte a távolból közeledő drann furcsa hangját. Óvatosan szedte le a hátáról a lándzsáját, és minden fegyverét megtapogatta, hogy nála van-e. Egy drann nem játék, és nincs előkészülve egy ilyen méretes dög elfogására, vagy csak megállítására. A szerencséje az, hogy az állat nem rá figyel, így fel tudja mérni a terepet. A férfi hátranéz és megáll, a drann pedig vélhetőleg örül és ráugrik a prédájára. Számított erre a remete és már megfeszült izmokkal várta a támadást. Hirtelen ugrik ki a szikla takarásából és taszajtja oldalba az embermagas lényt, persze úgy, hogy az fájjon. A lény felvisít és az új ellenfél felé fordul, a könnyű prédának van egy kis lehetősége még nem meghalni. - Vigyázz a tüskére, ha eltalál meghalsz – mondja, miközben forgatni kezdi maga előtt a lándzsát, majd felvesz egy védekező pozíciót, hogy ha kell odébb tudjon gurulni, vagy ugrani. Talán ketten lesz esélyük az állat ellen.
Annak idején a katonai kiképzésen megkaptam a jó tanácsot, hogy éles helyzetben csak teljesítsem a parancsot, tegyem a dolgom, ne nézzek hátra és akkor esélyem van arra, hogy túléljem. A fene se gondolta, hogy ez hasznosnak bizonyulna a Perdán is, és hogy akkor jut eszembe, mikor jószerivel késő: hátranéztem a kendőt keresve, óhatatlanul is lassítva ezzel, s ez a kis hezitálás elegendő volt ahhoz, hogy a kendőt észre se vegyem, ha ott is van s nem korábban oldódott le a nyakamból, hanem helyette a lendülő drann-ra legyek figyelmes. Lássuk be, egy ekkora óriás-skorpiót elég nehéz figyelmen kívül hagyni, ilyen életveszélyes közelségben különösen. Arra viszont egyikünk sem számít, hogy harmadik fél is becsatlakozik és őszintén örülök, hogy nem egy másik fenevad jött összeveszni azon, ki harapjon nagyobbat a fenekembe vacsora címén, hanem amit elsőre érzékelek: emberszabású. Én már örülök! Nem mintha egy városi katona vagy egy perdai ettől még később ne akarna esetleg kinyírni, de ez a jövő gondja, én szeretek a jelenre koncentrálni, és jelenleg a drann-nal szemben javultak az esélyeim. Futhatnék tovább is, magára hagyva a perdait, aki nagyobb darab is nálam, ergo gondolom én több husi van rajta a fenevadnak, de az nem én volnék. Kiváltképp, mikor a hang is elér és tudatosul bennem, miért volt ismerős a perdai, aki felé csak sietve pillantottam, érthetően a drann jobban lekötött, hiába nem rám figyel a lény most. - Nem csak csikizni? - Kérdezek vissza ironikusan, megállva és visszafordulva magam is megtalálva a fegyveremet, vállamról lekanyarintva a Revenant-ot. Ott a Styx is az övemnél, de azt én is érzem, hogy a remek kis pisztoly ide kevés lesz. RT-S is jó lenne, de miután a kancellár elcsaklizta tőlem Égtükörben, a maradék háromból nem kaptam újat, ami szerintem pofátlanság, tekintve, hogy a mind a négyet én loptam. - Hova célozni? - Kérdezem Vharan-t a gyenge pontokról - ha létezik ilyen - tekintetemmel most mérve jobban végig a lény erős páncélzatát, és majd örülök a perdainak szóban is, hogy viszontlátom, csak előbb éljük túl mindketten. Lehetőleg anélkül, hogy bármelyikünknek tolmácsolnia kellene a másik utolsó szavait a húgomnak...
//0-3 - A drann is arra jut, hogy Vharan nagyobb falat vacsora vagy csak előbb a bosszantóbbnak és veszélyesebbnek ítélt ellenfelet akarja kiiktatni, így elsősorban a perdai fókuszál és éles tüskéjével farka végén oda-odakap a perdai felé, egyelőre csak próbálgatva, hogyan tudna átjutni a lándzsáján. 4-7 - A drann figyelmeztetőleg oda-odaszúr Vharan felé, de inkább csak hogy távol tartsa, s elkezd újra felém fordulni, talán mert a nálam lévő fegyver ismeretlen számára, és így nem is tűnik veszélyesnek. 8-9 - Meglepetésünkre a drann egy pár másodpercig hezitálva méreget minket, majd egy-két odaszúrással próbálja Vharan-t leszerelni, de igazán nem a perdai a célpontja, hanem csak áttörni akar rajta. A célja a kiszagolt boga.
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Nem hitte, hogy itt találkozik majd bárkivel, nem beszélve arról, hogy Sokbeszéd bátyávával. Erre volt talán a legkisebb esély, Shaz’or mégis megmutatta, hogy nincsenek véletlenek. Ezzel a ténnyel nem lenne baj, ha nem az egyik legveszélyebb fenevadja támadna rá eme porlepte vidéknek, vagy ahogy erre felé hívják Siqam - az elfeledett perdaiak pora. Egy időben a perdaiak, amikor érezték már, hogy az istenek magukhoz szólítják őket hamarosan, errefelé vették az irányt. Úgy tartják, hogy az ide tévedőket végül eléri a halál, lelkük megtér Shiennelhez, testük pedig a Siqammá válik, mintegy megőrizve emléküket. Néha éjjel hangokat lehet hallani itt, a tanítások szerint ezek a távozó lelkek utolsó búcsúéneke. Nos, Vharan még nem készült megtérni istennőjéhez, így muszáj volt felvennie a harcot a drannal és ha lehet megvédeni mindkettőjüket. – Nem, nedve halálos – fogalmaz egyszerűen, az arca koncentrációtól feszül, ahogy a fenevad gyengeségeit próbálja kifürkészni. Habár hasonló minden drann egymáshoz, mégis vannak különbségek, ahogy a perdaiak és a quorsák közt is. Még ha nem is markánsak ezek az eltérések, mint az utóbb említetteknél, még léteznek. - A lábaik hajlatát nem védi páncél – mondja el a lehetséges menekülésük megoldását. Más kérdés, hogy nem egyszerű olyan könnyen a hat láb valamelyikébe kárt tenni. Főleg a hajlatokba, amik minden esetben a láb ízei rejtenek. Vharan áldja az eszét – és isteneit -, hogy a lándzsája nem csak szúrásra alkalmas. – Mit keresel itt? – kérdezi, miközben kitér a lecsapó, de láthatóan még csak tapogatózó fullánktól. Gyors, és mindenre figyelnie kell, így lándzsáját maga előtt forgatja, hogy ha lesz olyan rés és odafér, te tudjon csapni egy próbálkozásra. - Kerítsük be, hogy ne lásson mindkettőnket egyszerre, aztán kezd el támadni a… puskáddal – mondja az utolsó szót emberi nyelven. Elég akcentusosan ejti ki, perdai ízekkel fűszerezve. – Én pedig megpróbálom megsebesíteni, akkor talán feladja majd. Ha nem, kénytelenek leszünk elpusztítani – furcsán hangzik ez a remete szájából, főleg úgy, hogy érezhető több dolog is. Az első az, hogy nem szeretné megölni a lényt, a másik, hogy tiszteli. De a saját életénél és vélhetően Alecénál sem tartja többre, és ez a lényeg.
Oké, Vharan nincs humoránál vagy még nem jött rá húgom mellett, hogy egy Delgado nagyjából még a halál torkában is képes tréfálkozni. Ez egyfajta helyzetjelentés magunkról: amíg megvan a humorunk, addig nagy baj nincs. Egyelőre még itt sincs, mert Vharan személyében segítségem érkezett, s ugyan nem mondanám, hogy ez a tény a drann-t különösebben meghatotta volna és hátra arcot csapott volna, hogy hazamasírozzon - van ezeknek fészkük vagy micsodájuk? -, de azért ha fogadni kellene, az odds-om jelentősen javult a perdainak hála. Persze azért nem veszem fél vállról a dolgot - igazi vállból amúgy is csak egy fél van - és nem is az a fajta vagyok, aki leül egy kőre vagy a homokba, hogy megnézze, mire jut a másik, ennél bajtársiasabb vagyok, na meg tudom, hogy ketten többre juthatunk. Épp csak a kellő tudásom hiányzik erről a csupa páncélnak kinéző lényről. Még csak azt sem tudom, hogy a páncélzata mennyire erős és kemény? Egyszer ugyan próbáltam rálőni futtomban hátrafelé célozva, de elment mellette, és úgy tűnt, inkább feldühítette, semmint elijesztette volna. Ez a példány biztosan nem találkozott még emberi fegyverrel, hogy tapasztalata legyen, így én is híján maradtam ennek, ezért a perdai férfi segítségét kérem, milyen gyengepontokról tud. Ahogy a válasz is megérkezik, tekintetem rögtön ugrál a lényről magáról - szemmel tartsam, főleg a bazi nagy méregtüskéjét - a megjelölt testrészre oda-vissza. Remek, abból több is van neki, ez jó. Viszont nem egyszerű eltalálni, ez nem jó. - Kapni hírt, hogy égi vezetők keresni itt valamit vagy valamiket. Ők hagyni volt itt égi szerkezetek. Nekünk tudni kelleni, mit akarni ők itt. - Adom meg a választ, s közben egyszer-egyszer közelebb lépek, betoppantok a drann-nak, hogy a figyelme röpke pillanatokra felém is terelődjön, mert láthatóan Vharan-t szemelte ki főleg magának, utána következnék én feltételezésem szerint. Lennének kérdéseim is a válaszom témáját illetően, de majd inkább akkor, ha magunk leszünk. - Érteni! - Nyugtázom katonás lendülettel, de perdai esetlen nyelvtudásommal a férfi tervét, amit zokszó nélkül el is fogadok, mert jónak tűnik és akcentus ide vagy oda, de érthető volt, mire gondolt a másik a végén. Elkezdek oldalazni Vharan-tól messzebb, hogy a lény háta mögé kerüljek, amely persze résen van, s próbál kitérni oldalra, hogy mindkettőnket továbbra is szemmel tudjon tartani. Meglepően értelmes. A folytatásból nem csak az tűnik ki, hogy nem egy sportvadász a perdai. Akitől tanultam vadászni, attól nem csak azt sajátítottam el, hogyan kell lehetőség szerint szépen ölni, hanem ezzel együtt egyfajta alázatot is a természet és élőlényei felé. Ez Vharan szavaiból most visszaköszön, egyúttal előre vetíti, hogy ha meg kell ölni a lényt, kapok majd egy morgós fejmosást. Hanem az is kitűnik, hogy ő próbálja megsebesíteni, nem én. Tulajdonképpen nincs bajom ezzel, a mozgó vékony lábakat célba venni... nehogy véletlenül félre menjen a lövedék és a perdait találjam el. Életben nem magyarázom ki húgom előtt. Ezért úgy vélem, hogy arra gondolt Vharan, én legyek a figyelemelterelő, és akkor ő közben megsebesítheti. Miközben próbálok továbbra is a lény háta mögé kerülni, hogy egyre nagyobb kilengéssel tudjon csak mindkettőnket látni, a kibiztosított fegyverrel célzok és leadok egy lövést a fullánkos farokrészre kivárva egy röpke pillanatot, mikor nem izeg-mozog a lény, hogy súrolja csak a lövésem, ha sikerül eltalálnom. Kiderül, hogy a páncélja bírja-e az emberi fegyvert vagy konkrétan észre sem fogja venni, hogy én mit csinálok. Ha nem válik be, akkor megint marad az, hogy öngyilkos-jelölt módra közelebb lépek a drann-hoz, hogy rám figyeljen egy kicsit. - Héj!
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A drann ittléte is zavarja Vharant, mert vagy itt van egy nagyobb fészek, vagy ez valamiért elkóborolt. Ha lehet választani, akkor legyen a második, ha az első, akkor lehet, hogy feleslegesen próbálják jobb belátásra téríteni a szörnyeteget. Nem szereti az ilyen ösztönlényeket a remete, egy errator, vagy akár egy lacerta is szebben és okosabban vadászik, mint ezek. Ha nem lenne ilyen védelme a drannak, valószínűleg már rég hírmondó sem maradna belőlük. De, nincs ha, csak Shaz’or és Shiennel, akik próbák elé állítják a perdán élőket, legyen az perdai, állat, vagy szörnyeteg. Így marad fenn a kényes egyensúly, amibe betörtek az égiek és valószínűleg meg is fogják törni a természet békéjét. Túl sokan vannak, túl kicsi a perda ahhoz, hogy el lehessen látni az összes éhes szájat. És ez lehet, hogy csak a legkisebb gond… Most mindenképpen, a skorpiószerű lény sokkal nagyobb baj mindkét nép jelenlévő példányának. A kérdésére adott válaszba most nem tud belegondolni igazán, de azért nem felejti el. Őt is érdekli, hogy ezen a helyen vajon mit találhattak az égiek, és milyen „szerkezeteket” hagytak hátra. Amint túlélik ezt, talán együtt elmehetnek oda, ha Alecnek lesz pontosabb iránymutatása, hogy merre is kellene keresgélniük. A lény, ha nem is ravasz, de ösztönösen mozog, Vharan pedig próbálja tesztelni a határait. Amennyire csak lehetséges sikerrel veszi ezt az akadályt, hála az új lándzsájának, könnyedén hárítja a lény próbálkozásait. Ha le tudná vágni a fullánkját… Az utasításának megfelelően nehézséget okoznak a lénynek, majd Alec rá is lő a fenevadra. A hangos fegyverhasználat megtorpantja a lényt, kérdéses a találata. Viszont Vharan nem tétovázik, és egy ugrás-vágás-vetődés kombinációjával megpróbálja az egyik lábat lemetszeni.
//0 – Alec szerencsés. A fenevad felágaskodik, és a lövése célt téveszt az ellenállónak. Viszont pontosan a szemét találja el, azon keresztül pedig szétrobbantja a fejét. A drann kimúlik. 1-4 – Alec lövése talál/célt téveszt (majd eldöntöd), de nem okoz sérülést a lénynek. 5-7 – Vharan támadása sikeres, az egyik ízelt láb leválik a támadása után. A szörny otthagyja a prédákat és tovább áll. 8 – A remete támadása nem sikerül, mindkettőjüket félresöpri a lény és nagyjábl egy métert repülnek. Apró zúzódásokkal megússzák, de a drann felpaprikázódik és támad a veszélytelenebbnek ellenfelére, Alecra 9 – A remete támadása nem sikerül, mindkettőjüket félresöpri a lény és nagyjábl egy métert repülnek. Apró zúzódásokkal megússzák, de a drann felpaprikázódik és támad a veszélyesebbnek vélt ellenfelére, Vharanra//
Vharan carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
A lövésem célt téveszt vagy csak súrolta a lényt, nem láttam pontosan, annyira izeg-mozog, de az biztos, hogy ha súrolta is, kevés ahhoz, hogy a páncélzatban kárt tegyen. De legalább a lövés hangja meglepte a lényt, megtorpan, amit Vharan ki is használna. Nem tudom, hogy a méregtüskés farok kreatív felhasználása, azaz a söprés nekem szólt-e a drann részéről vagy Vharan bukott le idő előtt a támadási szándékával, de mindketten megszívjuk vele. Későn reagálok, így mellkasomon érzem meg mennyire kemény egy ilyen állat páncélzata és micsoda lendület, erő van benne, majd a következő pillanatban már repülök is hátra a homokba. Mivel ez itt egy sziklásabb szakasz, nem feltétlenül tompít mindent a puha homok, de azt érzem, hogy nincs komoly bajom, az adrenalin egyébként is elnyomja a fájdalomérzet javát. Így már pattanok is fel, tudván, hogy ha a földön túl sokáig időzök - értsd: még egy másodpercet - az az életembe is kerülhet. Kezem ügyébe került kis követ nem engedem el, jó lesz az még. Csak egy gyors sandítást engedek meg Vharan felé, de lehet csak szemem sarkából érzékelem, hogy ő is feláll-e vagy sem, de a lényt tartom szemmel leginkább, aki a perdai remetére pályázik továbbra is. Akár jól van Vharan, akár nem, időt kell neki szereznem, s újra megpróbálom a drann figyelmét magamra terelni. Újabb lövés, arra az oldalra a testen, amely Vharantól távolabb van, hátha lepattan a páncélzatról s nehogy a perdai férfi felé tegye azt. Ezzel egy időben már lépek is előre s hangosan kiáltok a drannra és a balomban tartott követ dobom a feje felé. Implantátum kar, erő s lendület lesz abban a dobásban, de mivel alapvetően jobb kezes vagyok, a ballal célzás nem az erősségem, ezért is kerestem valami nagyobb felületet. Ha megint seprő mozdulatot tesz s drann, azt igyekszem ezúttal elkerülni: magasság függvényében lekushadni a homokba arra az időre vagy felugorni. Mindenesetre igyekszem olyan kitartó s bosszantó lenni, hogy a drann tartósan velem foglalkozzon, ne Vharan-nal.
1-3: A lövés megint csak arra volt jó, hogy a hangra megrezzenjen s megtorpanjon a drann, a kő talált, de maximum csak idegesebb lett a lény miatta. Viszont a terv bevált: Alec felé fordul a figyelme, sepréssel próbálja megint kigáncsolni, de nem sikerül elég magasra ugrania a férfinak, így hanyatt vágódik a homokban, kis szerencsével elkerüli majd a lecsapni készülő méregtüskét. 4-6: Sem a lövés nem volt hatásos, sem a kő - amiről kiderül, hogy csak egy összeállt homokgöröngy - és a figyelem sem fordul a férfi felé, azt továbbra is Vharan élvezheti. 7-9: A lövés talált, bár komoly sérülést nem okozott, azért a lény hátrál egy kicsit. A kő viszont elzúg mellette, jobbkezes ember ne ballal akarjon dobálni. A terv részben sikerül: a lény figyelme megoszlik az ember és a perdai között, amit utóbbi ki tudna használni. 0: A lövés meglehetősen jól sikerült, talán két lemez között fúródott a lénybe, mindenesetre az sajátos hangot kiadva vinnyog fel kínjában. Nem hal meg, de nem is távozik, viszont nem is támad: fájdalmas haláltusával vergődik.
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
A tervek sosem működnek úgy, ahogy eltervezik. Most sem sikerül a drann ellen bevinni a lövést, vagy a vágás. Sőt az állat megelégeli az egészet és ad egy kis ízelítőt az erejéből. Vharan is repül egy tisztességeset, megérzi, ahogy a háta a puhának tűnő, de kemény homokos részhez ér. Nyilvánvalóan a finom homokréteg csak elfedi az alatta lévő sziklás részt. De így legalább tompítva van a zuhanása, amiből egy gurulás után talpra áll. Azt, hogy nem marad ott az esés helyszínén, nagyon jól teszi. A drann nem hagyja annyiban a dolgot és lecsap a remete korábbi helyére. A férfi újból pörgetni kezdi a sel ogei-lel átitatott lándzsát, és többször is visszaveri a lecsapó ízeltlábakat. Sérülést ugyan nem okoz, és arra sem elég, hogy a sivatagi lény gondolkodni kezdjen, tovább támad. Egészen addig, amíg Alec egy új húzással megállítja a támadássorozatát. Újabb lövés dördül az ellenálló felől, ami hasonló sikereket hoz, mint az előző. Azonban egy kő is csattan a lényen és egy kiáltás is hallatszik. Vharan szívja a fogát, nem kellene más lényeknek is felhívni a figyelmét, hogy akad itt még némi télire való. A csel beválik, Vharanról átfordul a lény Raven testvérére és nekilát, hogy végezzen a zavaró tényezővel. A remete pedig azonnal kihasználja az alkalmat és újra nekifutásból ugrik rá a lényre. Most biztosra megy, próbálja a legnagyobb részt eltalálni új fegyverével.
0 – Vharan ugrása, olyan tökéletesre sikerül, hogy a lényt hosszába kereszülszúrja. Egy hangos és éles nyikkanással múlik ki a drann. 1-5 a remete vágó mozdulata lekaszabolja az előremeredő tüskével ellátott farokrészt, a drann felvisít és tombolni kezd. Azonban a tombolása arra irányul, hogy elmeneküljön a helyszínről. Amiatt Alec újabb repülőórát vesz, és érzi a keze az érkezés után vagy megreped, vagy el is törik. Mindenesetre fáj neki. A remete csuklóját töri ezt egy éles kiáltással nyugtázza. Azonnal megpróbálja helyretenni a kezét. 6-8 Vharan mozdulatai több helyen megsebesítik a lényt, aki menekülőre fogja a dolgot. Mindketten sérülés nélkül jönnek ki a helyzetből. 9 – Vharan csapása levágja a lény fejét, ami Alec fejére esik szerencsétlenül. A férfi kemény ütést érez, talán el is ájul a kemény becsapódástól. A drann kimúl.
Vharan carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Ha nem foglalna le, hogy elvonjam a drann figyelmét, biztosan megállnék egy kicsit nézni, ahogy Vharan küzd a lénnyel - igazán lenyűgöző látvány lenne - és hiába a mérges fullánk, Vharan mozdulatai a lándzsával mintha gyorsabbak lennének, de még így sem elégséges, hogy jobb belátásra térítse ezt a túlméretezett skorpiót. Ekkor próbálkozom újra, s végre sikert érek el, igaz, örömöm korai, mert pár szempillantás múlva megint a hátamon nyekkenek. Valószínűleg lesz is néhány kék-zöld foltom, zúzódásom a kövektől megint, de ez most kicsit sem érdekel, mert épp elkerekednek a szemeim, mikor meglátom magam felett a mérgező fullánkját. - Ó, bazd... - Nem jutok a végére, mert már gurulok is oldalra el, remélve, hogy a drann nem módosít a pályáján pont erre, és lőnék is rá, ha nem érzékelném szemem sarkából, hogy Vharan ráugrott a lényre. Ráugrott a lény hátára? Mi van?! Ha valami nem jutott eszembe, az ez, habár én is voltam olyan elvetemült, hogy egy grodrak alá csúsztam be és ott sebesítettem meg végzetesen. Oké, az mázli is volt, nem tudom, mennyire tudja a perdai mit is csinál, de hát biztosan nem véletlenül élt meg annyit, amennyinek saccolom korban őt. Tovább hengeredek és már pattanok is fel, mikor biztonságosabbnak érzett távolságba érek és készenlétben állok, kell-e még segítség a perdainak, illetve akar-e a lény után menni? Tippem szerint nem, s ha így van, akkor egy darabig még nézek a lény után, nem gondolja-e meg magát, de ha végleg lelép, akkor szólalok meg. - Tywinna ezeket tényleg levadászni és megsütni?! - Tör ki belőlem az őszinte elképedés, habár lehet az a perdai nő pasizós felvágós dumája volt. Vagy ezek tényleg finomak és a perdai nő tud valami jó módszert. Például, hogy ő támad lesből, nem fordítva. Térdeimre támaszkodva szusszantok, érzem, hogy az adrenalin már elillanóban van és némi fáradtság kerít hatalmába, de hamar túl leszek ezen is. - Te lenni jól? Én köszönni segítséged. Menteni meg életem. Megint. - Mosolyodom el a végén, felegyenesedve. - Jó fegyver lenni. És szép is lenni. - Biccentek fejemmel a lándzsa felé, majd tekintetem önkéntelenül is keresgélni kezd a homokban. Úgy áttrappoltuk a környéket, nem tudom, meg fogom-e találni? - Te mit csinálni errefelé? Unni hideg fent? Húgom küldeni puszit neked. Nem találkozni volt én vele egy ideje, de biztosan ő küldeni, ha tudni, mi találkozni. - Vigyorodom el és sandítok fel a perdai férfira, mit szól hozzá?
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Kezdi úgy érezni, hogy ennek a csatának sosem lesz vége. Alecnek nincs megfelelő fegyvere ehhez a lényhez, és hiába jut eszébe, hogy mondjuk kölcsönadja neki valahogy a tőrét, kérdéses, hogy tudná-e használni a gyors és halálos lény ellen hatékonyan. Nem a férfi képességei miatt, az ellenfél tényleg az egyik legvadabb ebben a térségben. Érzi, hogy izmai megrándulnak egy egy találat, de még jobban védés esetén, tudja, hogy az örökkévalóságig nem fogja tudni fenntartani ezt a patthelyzetet. Muszáj kockáztatnia, mielőtt fáradni kezd, vagy Raven testvérének bármi baja lenne. Nem is tudna neki mit mondani és vélhetően Sokbeszéd számon is kérné, amit ő akár még jogosnak is talána. De itt az ideje, hogy sok évtizedes tapasztalatát munkába állítsa. Amikor Alec újra magára vonja a drann figyelmét, két lépés után ugrik a remete és egy keresztvágással végigszánt a kemény páncélon. Érzi, hogy ugyan ez fájhatott, de komoly sebet valószínűleg nem szerzett, úgyhogy a lábakra fordítja a pengeélet. Egy drannlábdarab repül Alec felé, a lény kissé megbillen, a remetét viszont már elkapta a harci láz és egy alulról felfelé csapással újabb sebet ejt a lény potrohán. Úgy tűnik nem éri meg neki a dolog és nagy sebességgel otthagyja a két nagyobb vacsorát. Vharan zihálva támaszkodik a lándzsájára, és elmormol egy rövid imát az orra alatt Shaz’or felé. Ez olyan ösztönösen jött, hogy ő már nem is gondol rá, hanem odafordul Alec felé kérdőn, némi bosszúsággal az arcán. Szerencsére a rebellis földi szólal meg korábban. - Eléggé botor, ha így van. De jól lő… ha ismeri a járást, akár elképzelhető – gondol bele a remete, végül is minden lénynek megvan a jó elfogási technikája. Ő nem vadászra ilyesmire, nincs rá igény, és eléggé veszélyes. Na, meg ugye Tywinna nagyon jól használja az íját, és bár Vharan sem lő rosszul, nem tartozik a legjobbak közé, mint a perdai nő. - Igen, lassan szolgámmá fogadhatlak – viccelődik faarccal, Alec pedig gondolkodhat rajta, hogy ez valami perdai szokás-e. A remete viszont nem olyan, akinek bárkire is szüksége lenne, talán Ravenen kívül. Elindul Alec felé, majd a szívéhez emeli a szabad ökölbe szorított kezét és köszönti a férfit. - Shaz’or vigyázza továbbra is lépteid – ad egy halvány mosolyt, majd a tekintete újra a másikén lesz, amikor el akarja tenni a lándzsát. Már éppen letörölte a ragadós drannvért, mikor érkezik a dicséret. Végül középen megfogja két kézzel és kezei ellentétes mozdulatával beugrik a nyél alja, és a hegy. A hátán lévő tokba csúsztatja, mielőtt válaszolja. – Egyedi készítés. És valóban szép és jó – nyugtázza a másik gondolatait. Fúj egyet, és int, hogy induljanak vissza a kis bemélyedés felé, ahol Perlo és Nichi már biztosan várják. Ő biztos léptekkel indul abba az irányba. - Vannak olyan növények, amik csak itt találhatók meg. Ezekkel is kereskedem, ha a környéken járok – elmosolyodik Raven hallatára. – Puszil. Kedves tőle, remélem hamar újra látom – mondja kicsit elrévedve, és pár perc alatt megközelíti a barlangot, remélhetőleg Aleccel együtt. - Szóval, mit keresnek itt az égiek? – néz a férfire, mielőtt elvezetné a férfit a búvóhelyre. Reméli, hogy maradt elég víz mindkettőjüknek.
Ha valami következtetést levonhatok a harcból, az az, hogy kellene egy olyan lándzsa. Na meg Vharan több mint fél évszázados tudása is hozzá, de mindent szép sorjában. Egy ilyen nagy lényt, mint a drann a lándzsával hatásosan távol lehetne tartani még az én tudásommal is, egy ideig legalábbis. Azt hiszem, egyszerűbb lesz, ha mégis inkább mindenhova egy Fury-val masírozok, a tűz is hatásosnak bizonyult eddig. Felveszem a földről a levágott drann-láb darabkát és azt vizslatom, miközben őszintén kitör belőlem a kérdés Tywinnára vonatkozóan, amit meglepetésemre Vharan is csak alátámaszt. Szerintem bármire vadászni, ami vissza tud harapni és-vagy szúrni, arra botorság vadászni, nem mintha az embereket az ilyesmi visszatartaná. Megszagolgatom a drann-lábat is, pedig kicsi az esélye, hogy nyersen ínycsiklandó lenne az illata és egyszer sem biztos, hogy a lábát szokták megenni. Nem tudom, Tywinna említette-e, akkortájt jobban lekötötte a figyelmemet a dekoltázsa, így kérdőn fordulok a perdai felé. - Vinni? Hasznos lenni? - Bármi is a válasz, elfogadom, elvégre én csak bő két éve taposom ezt a holdat, a perdai férfi többet tudhat. Sokkal többet. - Te vigyázni, mit kívánni! - Vigyorodom el a válaszára, és ha van is ilyen szokás a perdaiaknál, lehet hamar fel lennék szabadítva, mert mint egy fárasztó gyermek, állandóan kérdéseket tennék fel Vharannak. Nem feltétlenül bosszantási céllal - jó, az is lenne benne -, hanem hogy tanuljak tőle. Biztosra veszem, hogy egy-két hónap mellette többre megtanítana, mint amit az elmúlt két évben összeszedtem. Szóval nem csinálna nekem rosszat vele. - A tieidet is ő vigyázni! - Másolom le a mozdulatait, de az istenük nevét nem mondom ki. Úgy tűnt, erre allergiásak az emberektől. A halvány mosolyt jó jelnek veszem és arra jutok, hogy húgommal jól kiegészítik egymást. Kettejük átlaga kiad egy átlagos mosolyméretet. És beszédmennyiséget. A fegyverre vonatkozó dicséretet is röviden fogadja a férfi, pedig a lényeget csak mutatja meg: ez a lándzsa vissza tud húzódni a nyelébe, mindkét végén! Azta! Legközelebb ah látom Rotemshel-t, megkérdezem, tudja-e ennek a mechanikáját, hogy lehetséges. Vharan meg ha Ravennél látta ezt a mozdulatot, akkor ismerős lesz számára a szemkerekítés, amivel rácsodálkozom némán, de a perdai már lép is tovább, vissza a barlang felé és int nekem is. - Mit tudni növények, hogy megérni ide is eljönni? - Kérdezek vissza, mert hát mindenféle szörnyek nélkül is elég barátságtalan egy vidék ez. Nem követem rögtön, kicsit oldalra térek ki, de szemem sarkából a férfi felé lesek, s el is csípek egy nagyobb mosolyt az előzőnél. - Majd én mondani neki óhajod, s hogy te csókolni őt. - Jegyzem meg somolyogva, némi kíváncsisággal, kijavítja-e bárhol az üzenetet a férfi vagy sem? Kicsit lemaradva érem be Vharan-t a barlangnál, mert előbb visszamentem és megkerestem gyorsan az elhagyott kendőt. Szerencsére emlékeztem, melyik sziklánál esett le, s azóta nem tudott eltűnni, így most csuklómra tekerem a fehér alapon fekete négyzetháló-mintás kendőt. A barlanghoz érve Perlo-nak megadom a tisztes távolságot, amivel kikerülöm, Égtükörben a viszonyunk, nos, hűvös volt. Nekem nem indult el, ellenben én hamar leszálltam róla, mikor érzékeltem, hogy ha nem teszem, ő dob le magáról. Nichi viszont már kap is egy mosolyt, miközben a csomóval bíbelődök a csuklómnál, a kendő egyik sarka a számban a fogaim közé csippentve, a másik sarka a kezemben, hogy így húzzam meg a csomót. - Mi gondolni, égiek keresni sel-ogei-t. Lenni itt sivatagban szentély? Akár régi lenni, amit már nem használni? - Ha lehet, leülök a barlangban egy sziklára vagy a homokba s a hátizsákomból egy fém kulacsot szedek elő. Ugyan egyetlen gombnyomásra nyílik, hátha nem ismeri, így előzékenyen ki is nyitom, így kínálom Vharan felé. Tartalma lötyög benne, nagyjából félig lehet tele. - Víz. Kérni? - Feltételezem van neki is, de két anyuka is vert belém némi jó modort, ami időnként eszembe is jut. Mondjuk akkor, ha épp megmentik az irhámat.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
- Igen, tudsz vele cserélni a perdaiakkal. Ez megér pár adag ételt – mondja nyugodtan, miközben kifújja még magát, és a lándzsa megtisztításával foglalkozik. És igaz az is, hogy már másodjára menti meg a férfit, ami kezd furcsa lenni, ezért magában Shienneltől kér útmutatást. Érdekes, hogy mindkét testvér valahogy az útjába került, mi több, még ott is maradtak. - Ez igaz, nem tudom mire vagy képes pontosan – von vállat, és sóhajt egy nagyobbat. A Siqam homokját felfújja a szél, muszáj neki elfordulnia, tiszteletből az itt elhunytak iránt. Közben elteszi a fegyverét is, és most nem bánja, hogy Alec Shiennelt említi. Valahogy az ő szájából „jobban” hangzik, mint a testvérééből. Nem hinné, hogy bármelyikük is jobban, vagy kevésbé tisztelné a hitüket, csak így érzi. És talán tényleg ő volt az imént velük, a drann veszedelmes ellenfél, mégis olcsón megúszták a találkozást. - Ismerek néhány közelben lévő Wagerfát, jó, amikor kicsordul a khriid, elapassza a folyását. A prizoorból fonál készül, állítólag az itteniekből erősebbek lesznek. Akiknek viszem, ők ezt mondják – magyaráz, de Raven nevének említése jó érzéssel tölti el. Alec válasza apró rosszallást csal ki viszont belőle. - Gondolod, hogy el kell mondanod neki? Nálatok szokás ezt üzenni? Egy ninnek nincs szüksége küldöncre. Ha a naag ezt nem érzi, akkor ott már baj van, Alec Delgado – ingatja meg a fejét, miközben elindul perloék felé. Végül beérnek a barlangba, annak hűvöse hirtelen tör rájuk, jó érzés, ahogy a forróság enyhülni kezd a bőrükön. Perlo csattant egyet a csőrével a remete felé barátságosan, és kap egy ilyet a másik férfi is. Nichi elszabadul, vele viszont nem törődik Vharan, miközben a választ hallgatja. - Igen, van pár, de azokhoz odamenni nehéz. A sel-ogei vonzza a vadakat, vigyáznak az istenek könnyeire. Én nem próbálnám meg, persze… te is egyedül jöttél a Siqamba – vonja meg a vállát. Ezzel is jelzi, hogy nem érti teljesen a quorsak gondolkodását. - Igyál csak, beljebb van egy kisebb ér. Érzed? – persze neki könnyű dolga van, az istenektől kapott ajándékára koncentrálva már korábban megérezte az éltető víz szagát, ami itt még fontosabb, mint máshol. Persze, az beljebb van a barlangban és vélhetően nem üres az a terület sem. - Lehet megint harcolnunk kell érte, de talán csak néhány kisebb állat védi. Úgy gondolom, erre nincs olyan étel, ami miatt megérné itt élni az itteni állatoknak – miközben beszél, előveszi a kulacsát, megsimogatja perlo busa fejét, majd leül Alec mellé. Kortyol egy keveset a sajátjából, majd újabb kérdés jut eszébe. - Nincs semmi bajod? A drann jól eldobott – kérdőn fürkészi a szemeivel a másikat. Úgy érzi, megbízhat Alecben, talán az első olyan, aki nem akar többnek látszani, mint egy idegen. Ez tiszteletet szül benne. Természetesen, ha Ravent nem számítjuk, benne már régóta megbízik, még akkor is, ha óvatosabban bánik vele, mint azt bármi indokolná.
Vharan szavai nyomán felé kínálom-nyújtom a drann-lábat, elvégre ő vágta le, őt illeti a pár adag étel is, ami jár érte, meg egyébként is épp megmentette a bőrömet, szóval én csak akkor viszem magammal - valamibe majd be kell csomagolnom -, ha ő nem kérné valamiért. A válaszom viszont úgy tűnik betalált, legalábbis a sóhajból erre következtetek, és néhai kiképzőmet juttatja eszembe, bár az övében több volt a lemondás és a "mit vétettem, hogy őt varrták a nyakamba" felhang. Megérdeklődöm, hogy mi járatban van itt, mit tud itt gyűjteni homokon meg kóbor magamfajta quorsákon kívül, s hát nem mondom, hogy a válaszból mindent értek. A khrii-t már hallottam, tudom mit jelent és arra jutok, hogy a fa valami erős vérzéscsillapító lehet akkor, de ahogy elpillantok a végtelennek tetsző homoktenger felé, nehéz elképzelnem, hogy itt bármi megnőhet. Pláne fává. Biztos oázisoknál, én legalábbis ha fa lennék, ott henyélnék. Aztán lehet a Perdán nem olyan kényelmesek a fák, mint ahogy én azt gondolom. - Igen jók lenni ezek, ha megérni érte ilyen veszélyes helyre eljönni. - Jegyzem meg tűnődve, s biztosra veszem, hogy többe van az a fonál és a belőle készült akármi, mint pár adag étel. Annyiért amúgy is ki kockáztatná az életét? Húgomat hozom szóba, nem teljesen véletlenül, és jó volt látni a perdai arcán azt az őszintének tűnő, ösztönös reakciót: egy lágy mosolyt. Ujjongó lelkesedésre, szívecskéket formázó szemekre amúgy se számítottam, Vharan-ról beszélünk. - Szokás lenni. - Bólintok rá, de azért figyelek tovább arra, amit magyaráz. - Ez igaz lenni, de hallani is jó lenni. Például te tudni, hogy te lenni jó harcos, jó vadász, lenni jó és szép fegyvered, de... én gondolni, jó ezt hallani mástól is. Mi emberek szeretni elismerést és hallani nyilvánvalót. - Vonom meg a vállamat végül, mert nagy jelentősége nincs, és ahogy húgom legutóbbi vigyorát elnéztem, nagyon is tisztában van vele, mit gondol az ő nin-je. - Siqam? Ez lenni homoktenger? - Mutatok ki a hátrafelé a barlangszájához érkezve, arra is felhasználva az alkalmat, hogy csekkoljam, nem sunnyog-e vissza a drann, pláne hozva a barátait is. Minthogy semmi fenyegetőt nem észlelek, fordulok is vissza és próbálom megkötni a kendőt a csuklómon, leülve ahova lehet. A kendő lelógó egyik szárát szemeli ki Nichi láthatóan fellelkesülve attól, hogy új arcot láthat, mert nekifutásból vetődik is, hogy fogaival elkapva a kendő csücskét, hintázásba kezdjen és elrugaszkodva arról ugorjon le, majd forduljon is vissza, hogy még egy körre befizessen. Ha hagynám, mert felemelem a kezemet a fejem fölé. Vajon mekkorát tud egy perdai tündér ugrani? - Hééé! Nem játék, lenni nekem fontos! - Beszélek a kis lényhez, de nem neheztelek és nem is vagyok hangnemben sem goromba, arcomon is ott a mosoly. Ha hagyja a kis állatka, akkor fordulok a férfi felé vissza. - Mit kelleni nekem érezni? - Vonom fel szemöldökeimet, még inni is elfelejtek, és fülelek, figyelek, de minden ugyanolyannak tűnik, mint mielőtt Vharan megszólalt volna. Én semmit sem érzékelek. Vizet sem, de más élőlényt sem, pedig ez utóbbi nyugtalanító. Magamban kétkedek, hogy érdemes beljebb menni, habár nem tudom, merre van legközelebb éltető víz. Mármint van egy műholdképem, ami azért nem tegnap szerzett, meg egyébként sem olyan egyszerű manuálisan belőni azon, hol járok éppen. Fél napnyi járás tévesztése itt élet-halál kérdése is lehet. - Ha te úgy vélni, megérni, mi mehetni beljebb. Mi lenni terv? Elkergetni állat vagy megölni? - Azért ezt nem árt tisztázni, hogy mihez tartsam magam. Érezhetően a drann-t se akarta megölni, pedig ha egy lába ér pár adag ételt, mennyit érhet egy egész állat? A lábak számát elnézve csak azok egy hónapnyi kajának felelhetnek meg. Most kortyolok a vízből, s ha közelebb merészkedett Nichi újra, akkor igyekszem inkább megsimogatni a hátát, hátha ezzel eltérítem a kendő-csücsök rágástól. Vharan kérdésére elmosolyodom és kicsit megmozgatom a vállaimat - bár a balt minek... - és a hátamat kicsit, miközben válaszolok. - Majd fájni este, mikor lefeküdni pihenni. És reggel, mikor fel kelleni kelni. Te? - Kérdezek vissza, majd mielőtt elindulnánk tovább, a hátizsákból a pda-mat veszem elő és feloldva azt hamar ki tudom fölé vetíteni hologramosan a Perda térképét nagyobban, mint ahogy a pda viszonylag kis kijelzőjén látnánk. Kezem ügyében volt, ha már ide jöttem. Műholdkép, s nem tudom, hogy a perdaiak készítenek-e térképet, ráadásul mennyire részletest, mennyire torzul vagy nem torzul az a valósághoz képest, vagy hogy húgom magyarázott-e a munkájáról és hozzá adott egy sor ehhez hasonló illusztrációt is, de a műholdképen mindenesetre nem nehéz felismerni ezen a sivatagot, színe meglehetősen eltér. Egy érintésre piros pöttyök is jelennek meg rajta elszórtan, valamiféle rendszert követve. - Mi lenni valahol itt. Lenni valamelyik piros jelnél régi szentély? - Nem tudom, be tudja-e Vharan azonosítani, talál-e a műholdfelvételen fogódzót magának, amit felismerhet. Nichi mindenesetre ezt még érdekesebbnek találja a kendőnél, ezúttal a hologram képet szemeli ki és ugrik rá... vagyis inkább keresztül rajta, a hologram pedig újra összeáll képpé, ahogy a perdai tündér áthaladt rajta. Hogy semmi tárgyit, kézzel foghatót nem érzett a kis állat, úgy tűnik, ez őt is meglepte, ahogy landolás után zavartan néz körbe meg vissza ránk.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Elfogadja a drannlábat, miután végzett a lándzsa tisztításával, gondosan elcsomagolja, majd a hátizsákja oldalára köti, miközben elcsevegnek Ravenről is. Mi tagadás, hiányzik neki a nő, még akkor is, ha néha – azaz majdnem mindig – az idegeire megy a be nem álló szótengerével. Áldja Shiennelt, hogy nem érti a quorsa nyelvet, mert akkor lehet, hogy már nem így állna hozzá a lányhoz. Pedig nagyon kedveli, az istenek látják. - Ó, értem. Nálam inkább a tetteim beszélnek – von vállat ő is, bár tény, hogy szeretik a perdaiak is, ha dicsérik őket, így ez nem csak emberi vonás. Ezt azért megjegyzi, hátha eszébe jut majd akkor is, ha éppen Ravennel találkozik majd és mondhatja neki. Kérdéses, hogy ha eszébe is jut, megteszi-e. De bízik abban, hogy lesz rá olyan alkalom, amikor megteheti, vagy magától jön majd, nem pedig kényszerítenie kell rá magát. Meg is egyezik magával, hogy ez így lesz a legjobb. - Igen. Régen sokan ide jártak meghalni és ők is a részei. Sokszor éjjel hallani a hangjukat is – mondja el röviden a Siqam történetét. Élnek még más mendemondák is a vidékkel kapcsolatban, de valójában tudja, hogy csak untatná vele Alecet. Inkább elindulnak a hűvösebb barlang felé, hogy összeszedje a dolgait, az ellenálló pedig ne égjen meg. Miközben a barlangban tesz-vesz Nichi megtalálja magának az új ismerőst és azonnal játszani kezd vele. Vharanból ezzel kapcsolatban csak annyit lehet érzékelni, hogy a mozdulata egy pillanatra megáll, majd folytatódik. A szenvedő fél, már felnőtt férfi, úgy gondolja, megoldja a helyzetet. Végül Nichi megijed a hirtelen ráripakodástól és elengedi a kendőt. Egy kissé odébb megy, és onnan figyeli a lelógó kincset. Láthatóan tetszik neki, de úgy tűnik hatottak rá a szavak. - A víz illatát – hunyja le a szemeit és igen, ő felismeri ezt, sőt, ahogy az érzékeit kapcsolja, már hallja is az egészet. Nagyon felelkesül – Vharanosan – miközben köszönti egy fejsimítással Perlot és elmondja, hogy lehet meg kell harcolniuk a vízért. Valójában nem hiszi, hogy túl nagy harc lesz, de sosem lehet tudni, hogy kit, vagy mit rejtenek az ilyen hűvösebb helyek ezeken a tájakon. - Talán nem kell ölni, de megvédjük magunkat, ha a szükség úgy hozza – bólint, majd feltápászkodik és magához vesz két üres kulacsot, na és persze a dárdáját. – Shiennel ajándékának hála, semmi bajom – bólint, majd meglepődik, amikor meglátja, hogy PDA kivetít valamiféle képet a barlang falára. – Mi a fene ez? – lép oda a falhoz és megpróbálja megkarcolni a képet, aminek viszont semmi baja nem lesz. Kíváncsian és kissé tartva az egésztől lép Alec felé, hogy megnézze a vetítős dolgot. Látott már ilyet, de még soha nem vakította el a szemét így, amikor belenézett. Újabb meglepő fegyver a quorsák kezében… Ráadásul Nichi is megtalálja az új játékát, bár ő is csak annyira boldogul vele, mint a remete. - Itt? – néz zavartan a férfira, majd a képre felváltva. De aztán sóhajt egyet, és próbálja tanulmányozni az egészet, és ha még besegít neki Alec is, talán rájön majd egy-két dologra. Végül is tájképeket látott már, de térképet és a bolygó felülnézeti, vetületi képét még nem. De elég okos és tapasztalt ahhoz, hogy némi okítással felfedezzen ismerős helyeket, vagy ne adj Shaz’or felismerje azokat.
//
(10 oldalú.) :
