Rita Carter

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Elkötelezett, magabiztos, bátor vagyok, mégis közben ugyanannyira törékeny, gyenge és bátortalan. Kihívásokat keresek, amik lehetetlennek tűnnek, mégis én nem fordulok el, sőt jobban beleásom magam, a megoldást csak azért is meg fogom találni. A legrosszabbra is fel kell készülni, a bajból és tetteinkből tanulunk. Elbukunk, az nem szégyen, inkább egy megerősítésre váró történés, amely azt jelzi nekünk, ne állj meg. Minden rossz mellett, amin valaha átmentem mégis úgy gondolom, hogy sikerült embernek maradnom. Szeretek segíteni másoknak, igyekszem a legrosszabb napomon is a legjobbat kihozni magamból, és próbálkozok az életet úgy felfogni, mintha minden, ami történne, egy vicc lenne. Számomra az egyik legfontosabb dolog az, hogy mosolyogjak, és sose lássák rajtam, ha valami bánt. Szeretem a humort, sőt néha úgy érzem, mintha egy nagyra nőtt gyerek lennék még mindig. Amit viszont nem tűrök az az arrogáns emberek. Sosem gondolná senki, mennyi terhet cipelek magammal. A valóság eltér ettől, kimondottan sok a probléma, amit le szeretnék végre zárni. Nem lesz semminek se vége azzal, ha ott hagyjuk, vagy épp bezárjuk. Mindig előtör. Megkeserítheti a perceidet, napjaidat. Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, ne szenvedjünk miatta, hanem csak átjussunk az előttünk felépült akadályoknak. A barátság számomra fontos dolog, szent és sérthetetlen. A család után a második legfontosabb fogalom számomra. Ha kell, tűzön-vízen át társaimért.

Felnőni, felnőtté válni. Sokan úgy gondolják, ez akkor következik be, amikor elérik a bűvös kort. Én már tudom, hogy ez nem így van. Kemény lecke árán, de megtanultam, hogy az élet, nem tündérmese, nem is egy habos torta, ahogy kislánynak hittem. Megtanultam, hogy az élet egyik pillanatról válhat borzalommá.
20 év van már mögöttem, oly sok mindent láttam már, szépet és csúnyát. A világ furcsa és bizarr, megélni benne kétféleképp ha lehet: ha megpróbálsz többet megérteni belőle, vagy elbújsz magadra húzva vackod fedelét.  Nem akartam lemaradni, nem akartam én lenni a kicsi lány akit óvni kell. A saját lábamra akartam állni. Segítő kezek nélkül. És büszkévé tenni mindenkit magam körül. Legfőképp apámat, Pain ezredest. Anya halála óta sokkal szigorúbb velem mint a bátyámmal, többet akar látni tőlem. A bátyám már nem létezik apám számára, hiszen anya őt mentette a bajban, s mégis ő lelte halálát. Apától a legjobb kiképzést kaptam, tudok a fegyverekkel bánni, közelharcban is remekül elboldogulok.
Örökre az emlékezetembe véstem anyám szavait. In corde ad tenebras (A Szívedben lakozik a sötétség). Életem mozgatórugója lett. Nincs igaza, nem lehet igaza, mindent elkövetek, hogy ennek ellentettje legyen. Nincs bennem sötétség. A bátyám pedig azóta is ezzel szekál. Nincs igaza.
Főleg úgy, hogy az oltárnál állva már megtaláltam az igazit. Nagyon könnyedén megleltük a közös hangot, nem telt el nap, hogy ne beszélgettünk volna. Richard-ot az oltárnál láttam meg legelőször. Elrendelt esküvő volt, apám legnagyobb örömére. Valamit tervezett ezzel, de nekem ezzel nem volt gondom...
Richard olyan nekem, mint egy tetoválás: örökké velem lesz. Nincsenek titkaim előtte, nem félek attól, hogy elítélne. Ő a férjem, a társam. a lelkem másik fele. Azt mondják az ember a szerelemben talál örök társra, hát ebben igazuk van.
Emlékszem. A pillanatra. Egy apró csók, melyet a szájára adtam. Kezem elmélyült a hajában, és elmosolyodtam, ahogy végül elszakadván tőle, belenézhettem gyönyörű szemeibe. Mintha magát az eget vizslathatnám élőben.
Samantha... már két éve annak, hogy utoljára láttam, de a mai napig nem felejtettem el. A barátja halála előtti napon láttam őt utoljára, utána eltűnt mindenféle magyarázat nélkül. Egyszerűen csak fogta cuccait és lelépett. Végtelenül hiányzik, de elsősorban tudni szeretném mi történt, hogy csak így itt hagyott mindent! A családját itt hagyta, és engem is, pedig ő volt az egyik legfontosabb ember az életemben, és álmomban se gondoltam volna, hogy el fog tűnni. Derek azt mondta, hogy neki elmondta, hogy hova készül… így hát nekem sem volt több maradásom. Vissza akarom hozni a lányt. Derek nem engedte meg hogy szóljak erről bárkinek is, amikor pedig erőszakoskodtam, hogy dehogyis nem... Pórul jártam. Elrabolt. Bántott. Azzal fenyegetett, hogy mindenkit, aki az életembe bekerült, meg fog ölni. Engedelmeskedtem neki, s vele mentem. Végül is honnan is tudhatnám, hogy amnéziában szenvedve sínylődik valahol? Honnan is tudhatnám, hogy időközben meghalt? A csontváza, a maradékai pedig valahol kint sinylődik? Eltévedt. A gépe amit ellopott, hogy ide érkezzen, lezuhant.
Azt se tudtam, hogy a bátyám az Ellenállás tagja, hogy mindenképp el akar tenni láb alól. Útban vagyok, a testvére vagyok, a kishúga vagyok… ha nem léteznék… könnyebb lenne mindenkinek. Arra se gondoltam, hogy Perdán fog kidobni, hogy a Szurdokban ragadok kis időre. S nem is egyedül fogom tengetni az életemet…míg rám nem talál valaki.
Mégis mire gondolt a bátyám, mikor kilökött megkötözve a gépről? Ha egyszer valaki megtalál és újra találkozok vele... lesz nemulass.