Reed, Elia

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Nem a legbájosabb nő az univerzumban, legalábbis, belülről. Határozott, bár ez jórészt apja "hibája". Katonacsaládban nőtt fel, gyermekkorától elvárások között, a testvére árnyékában élt / lábjegyzet: a bátyja a hadsereg berkeit erősíti, máig nem jönnek ki jól /, ebből kifolyólag néha még mindig buzog benne a versenyszellem, pedig igyekszik  "szocializálódni", és kevésbé "gépként" élni. Nem rideg, inkább csak távolságtartónak tűnhet: elvégzi a feladatát és visszavonul. Igazság szerint rengeteg személyes dolgot képtelen megfelelően kezelni, mert nem tudja, hogyan fogjon hozzá, így nem mondhatni érzelmes típusnak, ott van benne, de inkább elfojtja. Bizalmi köre egész szűknek mondható, sokan nem is veszik a fáradtságot, hogy kicsit kitartóbban vizsgálódva az üvegfal mögé nézzenek nála, bár azért tegyük hozzá: a Flotta kötelékében a bajtársiasságon, nem pedig a barátságon van a hangsúly. És ő ezt a hozzáállást preferálja.

Összegezve tehát nem egy nebáncsvirág, nem szeret alkudozni, soha nem szegne parancsot és nem az a lelkizős fajta, de azért nem kell megijedni, egész jól ki lehet jönni vele, ritkán eszik meg bárkit is reggelire (amíg nem akarsz túlzottan belemászni a személyes zónájába anélkül, hogy ő ne akarná). Leginkább a korrekt hozzáállás jellemzi: nem vigyorog állandóan, de ha mosolyog, azt mindig őszintén teszi. Nem bókol sűrűn, talán nem is azt mondja, amit hallani akarsz, de legalább nem hazudik.
Ha már hazugság: a képmutatás nem tartozik a repertoárjába, sem a harsányság, tehát általában kerüli az ilyen embereket.

Egy szekundumra atyja sokatmondó, kemény pillantását látja visszaverődni a tükörfelületen. Ugyanazt a szúrós tekintetet örökölte, semmi kétség. Gyűlöli, hiszen akaratlanul vetíti ki a családi örökség eme részletét, elfordul hát és lehunyja szemeit. Mindenkinek megvannak a saját démonai, amelyekkel örök csatát vívhat, mégsem nyerhet igazán. Néha azt hiszi, leküzdötte őket, aztán újra és újra bebizonyosodik, hogy nem így van.
Thadd születése után az öreget szinte letaglózta, hogy következő gyermeke nem férfineműnek sikeredett, mert a nők gyengék, a nők nem seregbe valók, gyerekszülésre jók, és arra, hogy a férfit hazavárják, meg talán, hogy felfogják a golyót. A nők legyenek orvosok, ápolók, tanítók, kutassanak, de ne ragadjanak fegyvert. Thaddeus Reed ezredest nem meglepő módon szélsőséges nézetei miatt sokan nem kedvelték, így az élet fricskájaként Elia talán pont azért született, hogy a katona így bűnhődjön, és változtasson a hozzáállásán. Nem így lett.

Elia kezdetben sokat tett azért, hogy az apja kedvében járjon. Engedelmeskedett, jókislány volt, behódolt, hátha az ezredes jobban fogja szeretni. Vagy egyáltalán valamennyire is szeretni, de minden próbálkozás végén ugyanazt látta: csalódást. "Jó, jó, de nem a legjobb". Aztán Lia megunta és már nem vágyott a lehetetlenre, a szívében nőtt fájdalomból dac lett, és ami végül a Flottához terelte. Meg akarta mutatni, hogy az apjának nincs igaza, és a képébe vághassa a győzelmet. Persze kinevették a nagy terveket. Még az anyja sem állt mellé. "Túl veszélyes, jobb helyed lenne mellettem". Az élet másik ironikus fordulata, hogy Evalina végül a munkája közben fertőződött meg. A másik iróniaszelet, hogy az apja már nem volt olyan szellemi képességek birtokában, hogy felfogja, amit a lánya a szemébe nézve suttogott. A démonok tehát örömtáncot járva a helyükön maradtak. Úgy tűnik örökre.

- Hadnagy.
Nem ijedős, mégis összerándul a háta mögött síri nyugalommal őt szólító személyre. Nem várt látogatót, sőt, tulajdonképpen hogyan is jutott b...
Ó. Hát persze. Ő adta meg a belépőkódot.
A nő tekintete kevésbé szúrós, de még dolgoznak benne az emlékek, így amikor megfordul, vendége előtt nem tagadhatná, akkor sem, ha szeretné, hogy valami nyomasztja. Hogy is magyarázhatná el neki? Nem beszél a családjáról, magától legalábbis kerüli a témát.
- Kezdem azt hinni, hogy élvezed, ha besurranhatsz, hadnagy. - fonja keresztbe a karjait.
- Sosem állítottam, hogy nem. - válaszol a férfi és megvonja a vállait, mielőtt közelebb lép.
Elia valahol nagyon élvezi az újdonság varázsát, ami közöttük alakul. Parázsló, játékos, néha viszont bonyolult.
- Persze annak is örülnék, ha nem kellene bujkálnom. Kezdem úgy érezni magam, mint egy betörő.
- Van belépőkódod.
- Lia!
Ezért bonyolult.
- Túl korai még.
- Három hónap után?   

Elia nem válaszol, csak farkasszemet néz a férfival. Miért nem jó így? Mi köze rajtuk kívül bárkinek is ahhoz, mi zajlik közöttük? Félti ezt a szálat, hiszen olyan törékeny a boldogság...

A férfi sem szól, megfordul és kisétál.

Csak felfújja. Hiszen együtt ebédelnek és relatíve amennyi időt lehet, egymás társaságában töltenek, így még a vak is látja, mi zajlik közöttük.

Később, a nap folyamán, az ebédidő tájékán úgy tűnik, a szokások elhagyják Eliát, hiszen a hadnagy, az ő hadnagya más mellett ücsörög. Mint már mondta, a boldogság törékeny, ahogy a lelke is. És bízik benne, hogy a hadnagya orra is az, mert eljátszik a gondolattal, hogy bemos neki egyet. Persze nem teszi meg, de arra számíthat az úriember, hogy ezt még visszakapja.