Eligazító

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

A Condor tempósan, fegyelmezetten ürül ki. Nem csak Mills figyelmes pillantása kíséri mindenki átvizsgálását és lekísérését, de az enyém is.
Elég volt a káoszból, fegyelmezetlenségből. Ketten cipelik el mellettem Kaminsky vérző, alélt testét, én csak megdörzsölöm a bal kézfejem. Meglehet, hogy megsérült valami az implantátumban, mert enyhe elektromos csípést érzek a bőröm alól, a csúnyán lehorzsolt bütykökben szintetikus anyagot vélek felfedezni, ha jobban szemügyre veszem a felhasadt bőr alól elővillanó húst és ínpótlást.
Nem foglalkozom vele tovább.
A táskával a vállamon várom ki a soromat. A PDA-m az egyenruhám mellényzsebében – rajta a sisakkamerám felvételeinek másolatával -, az adathordozóval együtt.
Ha szükség van rá, engedem magam megmotozni, de sem a fegyvert tartalmazó táskától, sem az adathordozótól, sem a PDA-mtól nem vagyok hajlandó megválni.
Az is igaz, hogy Mills százados nem is nagyon erőlteti, mikor egyértelművé teszem, Terson kancellárnak fogom leadni őket amint, hajlandó fogadni engem.
Rövid intézkedést követően én is elhagyhatom a hajót, és a százados kíséretében átmasírozok az eligazítóba.
A kancellár már úton van a hangár szintjére, a megbeszélésre és a fegyver átadására ez a helyiség a legalkalmasabb.
Nem volt sem időm, sem lehetőségem újra átöltözni, így maradt a kissé megviselt egyenruhám, amit valamennyire próbálok megigazítani, mégiscsak meg kell jelennem valahogy a kancellár előtt.
A véres kézfejemet a nadrágomba törlöm – amilyen sötét az anyag, úgysem látszik meg rajta – az arcomon maradt, sötétre száradt, repedezett vérfoltokról nincsen tudomásom.
A szemüveget kénytelen vagyok folyamatosan viselni, hogy legalább valamennyire képes legyek kommunikálni.
Egyértelműen megviselt, kimerül és nyúzott vagyok, de talpon várom Terson kancellár érkezését.
A századosnak válaszolok, ha kérdése lenne, de ezúttal nem beszélgetek.
Helyette megpróbálom rendbeszedni a gondolataimat, és sorra venni mindazt amit el kell mondanom, és mindazt amit kérni tervezek, ha egyáltalán kapok lehetőséget a beszédre.
Az sem lepne meg különösebben, ha a kudarc és káosz eredményeképpen kérdés nélkül sújtana le rám a feletteseim haragja.
Erre is fel vagyok készülve, és fel sem merül, hogy megpróbáljak ellenállást tanusítani, vagy kihúzni magam a felelősség alól.

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

Nem hallom a kancellár sietősen csattanó lépteit, ezeket nem is feliratozza számomra a rendszer. A halk, szinte állandó csengésen és sípoláson kívül süket csendben vagyok kénytelen létezni, ami még az állandó tompa fájdalom nélkül is roppant zavaró, de azzal együtt szinte ellenállhatatlanná teszi a késztetést, hogy időről időre megrázzam a fejem, noha tudom, nem lenne semmi haszna, ha engednék is neki.
Mikor Victor Terson belép az eligazítóba, elég egy gyors pillantás az arcára, a tartására, hogy egyértelművé váljon, mennyire dühös.
A szemüveg kijelzőjén felvillannak a kancellár szavai, én előírásos vigyázzállásba feszítem a testem, a táska a lábam mellett hever a földön.
Süket vagyok ugyan, de vak egyáltalán nem. Már nem Victor Tersont figyelem, előírásszerűen, egyenesen előre nézek, de az az egyetlen futó illantás is elég volt, hogy tudjam, tombolna, ha megengedhetné magának.
A tekintetében ott lobogott az a vad indulat, ami megmutatja, mire képes, egy szikrányit, egy villanásnyit felfed a benne megbújó vérszomjas természetből.
Nem véletlenül ő felel a Dominium fegyveres erőiért. Megvan benne minden, ami szükséges, hogy ne csak jó stratéga, de veszedelmes ellenfél és hadvezér legyen. Korábban is megmutatta már. Tisztelem a fegyelmezettségét és a vezetői kvalitásait is.
- Uram, Simon Greymare hadnagy jelentkezem!
Nem hallom ugyan a hangsúlyt, de tökéletesen el tudom képzelni.
- Kérek engedélyt a szemüveg viselésére, az átmeneti, dobhártyasérülésből adódó süketségem áthidalása miatt.
Alapvetően nem kellene rajtam lennie a felszerelés egyenruhán kívüli darabjainak, így szükségét érzem az engedélykérésnek. Ha nem kapom meg, meglehetősen nehézkessé válna a további kommunikáció, így nem feltételezem, hogy a kancellár megtagadná.
- Az expedíció résztvevői közé szabotőrök épültek be, Uram. Négy lázadóról van tudomásom, közülük hárman halottak, a testük az Aquillon holdon maradt, a vezetőjüket, Oleg Kaminskyt további kihallgatásra előállítottuk. A teljes veszteségünk hét ember.
Még mindig előírásszerűen előre nézek, az ösztönös reakciót – hogy Terson kancellárra nézzek a jelentésre adott reakcióit figyelve – hosszú évek rutinjával el tudom nyomni.
- McGrover kancellár súlyosan megsérült, de életben marad, maradandó sérülései nincsenek. Az előírt 100 tonna kristályos szerkezetű CQL-ből megközelítőleg 50 tonnát tudtunk a kivonás előtt összegyűjteni, valamint a CS Condor fedélzetére szállítottunk két teljes tartály finomított CQL-t.
Csak egy levegővételnyi szünetet tartok a folytatás előtt.
- A Helix tórendszer melletti leszállópáylán található Eternityt parancs szerint átvizsgáltuk, a hajó működőképes állapotba hozható. A B13-as tárnát és a hozzá tartozó kutatóépületeket átvizsgáltuk, Julius Laris bányafőmérnök készít róla átfogó jelentést, Uram!
A küldetés finoman szólva sem mondható sikeresnek…
- A kutatóállomás feltérképezésére nem volt lehetőségünk a kivonási parancs érkezése előtt. Számtalan komoly függelemsértéssel, és fegyelmi problémával kerültünk szembe az expedíció alatt, többen nyíltan megtagadták a parancsaimat és megkérdőjelezték a vezetői képességeimet.
A fogaim összecsikordulnak, az állkapcsom megfeszül.
- A küldetés során találtunk egy CQL üzemű, nagy kaliberű fegyvert, ami egyetlen nyilvántartásban sem szerepel, számomra teljesen ismeretlen, sorszáma és fejlesztési azonosítója nincsen, azonban stabilan működőképes, és a rendelkezésre álló információk alapján okom van feltételezni, hogy az Aquillonon történt korábbi robbanáshoz köthető. A fegyvert mindezen információk fényében személyes Önnek adom át, Uram!
Egyelőre azonban nem mozdulok, nem is nyúlok a táskáért, csak abban az esetben, amennyiben erre a kancellár engedélyt ad.

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

Az egyetlen szavas engedély magányosan világít a kijelzőn, habár a parancsokat egyébként is szűkszavú rövidség jellemzi, most mégis fenyegetőnek hat az egyébként üres, apró képernyőn.
Halálosan fáradt és kimerült, sőt kizsigerelt vagyok mind mentálisan, mint fizikailag, az érzelmi sokkot pedig csupán körülírni is nehéz volna, a kancellár felől sugárzó forró indulat mégis átjut a fáradtság ködén, felmereszti a szőrszálakat a karomon. Számítok rá, hogy felelnem kell a katasztrófa besorolást bőven kiérdemelt küldetés minden egyes hibájáért.
Lehet hogy csak azért érzem mindezt, mert úgy vélem kiérdemeltem a felettesem haragját, ahogy az is lehet, valóban árad belőle a vad indulat, amit az expedíció csúfos kudarca jogosan szítana benne.
Most magam sem tudnék dönteni. Az érzékeim közül egyet elveszítettem, a tekintetemet nem fordíthatom az arcára, a megérzéseimben ma már nem merek bízni….
A jelentés végét újabb egyetlen szavas felelet követi, a hányinger válaszképpen ismét a torkomba csavarodik, kaparja, szorítja a nyelőcsövemet, érzem, ahogy végighullámzik rajtam a rosszullét.
Nyelek egyet, reményeim szerint nem túl látványosan.
Victor Terson következő szavai paranccsá formálódnak a kijelzőn, büntetésnek, bűnbak-keresésnek nyoma sincsen benne – itt és most nincsen.
- Parancs, Uram! Értettem, Uram!
Katonásan, előírásszerűen, a fáradtásgomról nem árulkodó pattogó ritmusban érkezik a válasz, megfeszítem az elkínzott izmaimat, még jobban kihúzom magam.
A kancellár mozdulatait csak a látásom perifériájáról tudom regisztrálni, így az apró rezdüléseket – ahogy a tekintete megvillan, az orrcimpája megremeg – nem láthatom.
A következő parancsra automatikusan – még az előtt, hogy valójában felfognám az értelmét – mozdulok,
- Igenis, Uram!
Mielőtt a táskáért nyúlnék, érkezik a következő parancs, én pedig fordulok, ahogy a kiképzésen a fejembe verték, az izmaimba égették a mozdulatot. A bakancsaim sarka összecsattan, a lépteim tompán döndülnek a féémpadlón. Nem kell hallanom, elég, hogy érzem.
Az ajtónál a parancs szerint kiadom az utasítást, a személyes kódommal megerősítve
- Megerősített ajtózárási protokoll élesítve, Uram!
Újabb katonás balra át, és a parancs szerint visszamenetelek a táska mellé, az eredeti pozicíómban vágom magam feszes vigyázzba.
- Parancs, értettem!
Ahogy lehajolok a táskáért, a fülemben felerősödik a sajgás, a szédülés és a hányinger egyszerre vág tarkón, egy pillanatra, egy futó szívdobbanásra megbillenek – éppen csak egy-két centit előre – és bár sikerül visszanyernem az egyensúlyom, nincs kétségem felőle, hogy Victor Terson pontosan tudja, mit látott.
Felegyenesedem, a táskával lépek az asztalhoz, a szöveten keresztül puhán koccan a fémlaphoz a fegyver. Egy pillanatra elengedem a táska pántját, de a következőben már a parancs szerint nyitom, és kiemelem belőle a fegyvert.
Ránézésre is súlyos monstrum, egyértelműen állványos, nagy kaliberű szerkezet, és nem hasonlít semmihez a szabadalmaztatott repertoárunkból. Pusztán a látványa is elegendő, hogy a brutális tűzerejét ne kérdőjelezze meg senki.
A tárban maradt három töltényen kívül nincsen hozzá semmi más, a táskát üresen félretolom, a fegyvert bebiztosítva fektetem az asztalra, majd egy fél lépésnyit oldalra húzódom, hogy a kancellár anélkül szemügyre vehesse, hogy túl közel kelljen kerülnie hozzám.

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

Nem várok együttérzést, megértést, vagy biztatást a kancellártól, így nem is lep meg, hogy nem kapok.
Valahol tulajdonképpen még mindig azt a dühöt, izzó haragot várom tőle is, amire Hanktől is számítok a későbbiekben.
A saját testem ellen vívott csatát most még egyszer megnyerem. Nagyjából biztos vagyok benne, hogy még sikerült annyiszor, amennyiszer szükség van rá a kancellár jelenlétében, de ennél tovább nem gondolok.
Az előírásos, ismerős mozdulatok segítenek. Nem kell gondolkoznom a parancs teljesítésén, csak koncentrálnom, hogy a végtagjaim úgy mozduljanak, ahogy a kancellár elvárja tőlem.

A fegyver az asztalra kerül. Néma fenyegetés nem csak a döbbenetes átmérőjű cső, de maga a puszta létezése is. A rendszer hibáit testesíti meg, olyasmit, ami akár valamennyiünk életébe is kerülhet. A minket üldöző hegyomlásnyi szörnyeteg darálthússá és vérpárából álló felhővé robbanó felsőtestének emlékképe, a robbanás irgalmatlan erejű lökéshulláma visszarezonál a csontjaimban.
Hogy elkészülhetett Victor Terson tudta nélkül, az félelmetesebb magánál a pusztító erőnél is, amit a fegyver egyébként tagadhatatlanul képvisel.
A szemem sarkából érzékelem, hogy a kancellár közelebb lép az asztalhoz, de nem fordítom felé a tekintetem, amíg parancsot nem ad, hogy lépjek közelebb.
- Parancs, Uram!
Közelebb lépek, diszkréten és mindössze szemvillanásnyi idő alatt végigfuttatom a pillantásom Victor Terson arcán. Ennyi elég, hogy megbizonyosodjak róla, valóban nem tudott a létezéséről.
- Az eddigi tapasztalatok alapján üzembiztosnak találom, azonban további tesztek és vizsgálatok nélkül ez nem lehet a hivatalos álláspontom, Uram!
Ha nem támad ránk a szörnyeteg, semmiképpen nem próbáltam volna anélkül elsütni, hogy bármit tudtam volna róla. Hatalmas szerencsém volt, ezzel élesen, és tűpontosan tisztában vagyok.
- Biztos vagyok benne, hogy eredetileg állványos konstrukció, azonban az állványt nem találtuk meg hozzá. A többféleképpen biztosított tárolóládájában sem volt más alkatrész. – csak egy levegővételnyi szünetet tartok -  A harctéri helyzet megkívánta, hogy kockáztassak, Uram! Kézből, mozgó jármű rakteréből kétszer tüzeltem vele, meglehetősen pontatlanul. A célpont egy kifejlett jolasztusz volt, a második lövésem a bal vállövét találta el, és gyakorlatilag megsemmisítette a felsőtestét, a csapatszállítónkat pedig felborította volna, ha nem egy szurdokban haladunk, és a sofőrünk kevésbé gyakorlott.
Korábban már néhány percet eltölthettem a fegyver átvizsgálásával, így most a parancsra magabiztosan csattintom ki a tárat, a karomban megfeszülnek az izmok, ahogy a tár rugójának ellent tartok, míg a maradék három, gránátnak is beillő méretű töltényt kiveszem belőle, és egymás után az asztalra állítom őket. A tárat melléjük fektetem a fémlapra.
- Öt töltényes a tárkapacitása, a kalibere túlmutat minden ismert és szabadalamaztatott fegyverünkön, talán csak a hajók nehéztüzérsége közelíti meg.
Miután már nem maradt a kezemben semmi, újra vigyázzba állok, de ezúttal az asztalon heverő fegyvert figyelem. A puszta látványa segít köré koncentrálni a gondolataimat.
- Igenis, Uram! Shane Gregor zászlós már látta, de ő is parancsba kapta, hogy ne beszéljen róla. Ezen kívül két sérült volt velem a csapatszállító rakterében, mikor használtam, de ők is parancsot kaptak a hallgatásra, és nem is láttak belőle sokat. Az eredményen kívül  legalábbis…
Az ugyanis tagahatatlanul látványos és megrázó volt egyben.
Ami a működési elvét illeti, tökéletesen pontosan még én sem értem, ehhez időre, és lehetőségre van szükségem, azonban amennyit tudok, annyit tétovázás nélkül mondok el.
- Úgy gondolom, hogy az Aquillonon készült, valószínűsíthetően valamilyen CQL felhasználást optimalizáló projekt fedezékében. Alapjaiban azt a railgun technológiát használja CQL katalizátorral, ami a flottánál szabadalmaztatott fegyvereink fő technológiáját is adja. Ez a hagyományos lőporos megoldáshoz képest önmagában is sokkal nagyobb tűzerőt, hatótávot, tűzgyorsaságot és lövedéksebességet biztosít, de ebben a fegyverben van egy módosító egység, amivel a CQL-ből felszabaduló energiát majdnem veszteség nélkül tudja felhasználni. Ennek a pontos megértéshez szét kellene szednem és megvizsgálnom. Még sosem láttam ilyen technológiát. Ha meg kellene becsülnöm, százötven százalékos hatékonysági fokot határoznék meg a rendelkezésre álló információk és a flottánál használt fegyvereink értékei alapján, Uram!
Ez egyelőre csak becslés, de a hosszú évek tapasztalataiból kiindulva elég pontosnak ítélem ahhoz, hogy ki merjem mondani.
- A tárna melletti kutatóállomáson találtunk egy adathordozót, amelyen más jellegű adatok mellett fegyverek terveit tárolták, többek között az ehhez a fegyverhez tartozókat is, Uram!

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

Az asztalon heverő fegyver vegyes érzelmeket ébreszt. Időt kell adnom magamnak, hogy kipihenten, tiszta fejjel is végiggondoljam. Valahol sért, hogy semmit nem tudtam róla, még csak nem is gyanítottam, hogy hasonló kaliberű fejlestésekből maradok ki. Valahol megrémít, hogy ilyesmi létrejöhet a vezetőink tudta nélkül, valahol lenyűgőz az ismeretlen technika, sürgető, feszülten várakozó izgalom szúr a bőröm alá ezernyi apró tűvela gondolatra, hogy szétszedem, megértem, és továbbgondolhatom.
Jelenleg ez tompa, és végtelenül távoli érzés a kimerültség, a veszteség és a fájdalom miatt, de mégis felismerem, és nem próbálom eltagadni a létezését.

A hallásom hiányától kimondottan frusztrált vagyok, az érzékelésem fájdalmas csorbát szenved nélküle, de így is élesen tisztában vagyok a kancellár jelenlétével, a felőle áradó intenzív energiákkal, amik semmi jót nem ígérnek.
Nem tart sokáig kiüríteni a fegyvert, a kérdésekre válaszolni már annál inkább. Ez alatt az idő alatt Victor Terson alaposabban szemügyre veszi a töltényeket és tárat is.
- Igen, Uram! A tároló és a zárszerkezete is sértetlen volt. Az első vizsgálatok alapján önmegsemmisítővel is biztosítva volt a láda. A tárna felderítésére küldött Owen Stewart geológus az adathordozó mellett megtalálta a kulcskártyát is, ezeket a testi épsége és az élete kockáztatásával védte meg a csapatukba beépült szabotőrtől. Miután rátaláltunk, ő adta át nekem és Gregor zászlósnak. A kártyával nehézség nélkül ki tudtuk nyitni a ládát.
Ameddig a kancellár a töltényt veszi szemügyre, röviden én is megfigyelhetem a vonásait, élénken megvillanó tekintetét, a válla egyenes, katonás tartását.
Mire rám pillant, én ismét a fegyvert figyelem, mintha pusztán a nézésével megfejthetném a titkait.
A parancsra újra kihúzom magam, jobban, mint eddig, noha ez talán éppen csak egy leheletnyit változtat a tartásomon, egyértelművé teszi, minden figyelmem a kancelláré.
- Parancs, értettem, Uram!
Még mielőtt szétszedném a fegyvert, előpakolom a tárolókat az asztal alatti rekeszből, illetve a nagyjából mindenhol megtalálható általános karbantartó táskák egyikét. Jó eséllyel a benne tárolt szerszámok elegendőek lesznek a fegyver szétszereléséhez.
A tárat és a töltényeket beleteszem az első dobozba, a főbb alkatrészek szétszedéséhez még nincs szükségem másra, így a roppant cső halk fémes súrlódással és kattanással válik el a fegyver testétől. A karbantartótáska csavarhúzóinak segítségével hamarosan lekerül a burkolat, a fegyver agya elválik a markolattól, a ravasz az eligazító csendjében élesnek ható fémes csendüléssel esik az asztal fémlapjára.
Hamarosan az egyész fegyver darabjaiban fekszik az asztalon, a módosító még számomra is teljesen ismeretlen eszköz, a CQL-es gyorsító ismerős borostyánsárga fénnyel dereng.
- Igenis, Uram, titkosítva fogjuk elzárni! – és úgy szedem szét, hogy mindhárom doboz nélkül ne lehessen újra működőképessé tenni - Biztos, hogy a mi fejlesztőink készítették, Uram! A továbbfejlesztett alkatrészeken kívül csupa szabvány darab van benne a saját gyárainkból, bár sorozatszám egyiken sincsen, sem fejlesztői egyedi jelölés sem, amit páran kézjegyükként használnak. A módosítón kívül minden ismerős más darabokból, bár a méretei és az ereje túlmutat azokon a darabokon, és a test fémötvözetét is kísérleti megoldásnak gondolom…
Alaposabban szemügyre veszem a cső fémjének színét a torkolatban, ahol a nyers anyag látható, de így sem tudok biztosat mondani.
-Köszönöm, Uram! Amilyen gyorsan csak lehetséges kiderítem a módosító egység működési elvét, Uram!
Egyelőre nem pakolok el, hagyok időt Victor Tersonnak, hogy megvizsgálja a darabokat.
A következő parancsra válaszul lassan, de határozottan nyúlok a mellényzsebembe, és ugyanígy húzom elő az epró, fémesen csillanó adathordozót, amit az asztalra fektetek a kancellár elé.
- Az adathordozó is a mi szabványos darabunk, Uram! Alig pár percem volt átfésülni rajta az adatokat, de a tevek is a hagyományos sablonra épülnek, amit minden fejlesztési részlegen használnak.
A sablonok nem csak a fegyverfejlesztésen, de a jármű és a titánfejlesztésen is azonos alapokra épülnek, hogy a más szakterületek szakemberei is könnyen átlássák őket, ha együttműködésre van szükség.

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

- Köszönöm, Uram!
Nem mondanám, hogy meggyőződés nélkül hangzik el a válasz, mert ez nem igaz. Azonban hiába tudom, hogy minden telhetőt megtettem, nem hagy nyugodni a tudat – még hosszú időn át nem is fog -, hogy valami módon láthattam volna, látnom kellett volna előre. Tudni, érezni, meglátni…
Nem került volna ennyi életbe ez az expedíció, nem veszítettünk volna ennyit, nem torkollik katasztrófába az egész, nem így lobogna Victor Terson szemében sem a dühös indulat.

Hiába idegen maga a fegyver, a technológia nagyrészt ismerős, és a hosszú évek rutinjának segítségével gyorsan szét tudom szerelni a tömegpusztításra is alkalmas, ismeretlen fegyvert. A saját standardjeim szerint is szintidőn belül tudok vele maradni, de ettől nem érzek elégedettséget. Ezúttal nem.
A következő parancsra a válasz idejére ismét vigyázzba merevedek.
- Igenis, Uram, parancs, értettem!
A választásom egyértelmű. Ha munkáról van szó, egy ember jöhet szóba, akire bármikor, gondolkodás nélkül rábíznám az életemet is. Ezért Gregory a jobbkezem már nagyon régen. Benne megbízom, még akkor is, ha ez a feltétlen bizalom nem tanácsos senkivel szemben. Mindannyiunknak akadnak gyengeségei, de eddig a férfi rászolgált a bizalomra.

Az adathordozó tartalmát – meglehetősen felületesen ugyan – de magam is átfutottam. És bár megtehettem volna, nem töröltem le róla semmit. Meg sem próbáltam. A fegyverek mellett rólam is tartalmaz információt, de jobbára semmi olyat, amit a Dominium rendszeréből ne lehetne kinyerni, és nem sok olyat, amiről a kancellár nem tudhat, ha érdekli. Ami mégis ismeretlen lehet számára az jobbára ostoba spekuláció, összeesküvés elméleteket, és egy nagyvonalakban felvázolt terv a megzsarolásomra, ami csak arról árulkodik, mennyire félreismert az, aki összerakta.
A fémesen csillanó kis eszköz eltűnik Victor Terson zsebében, és ez után érkezik is a következő parancs, én pedig tétovázás nélkül mozdulok.
- Parancs, Uram, értettem!
Csak pár másodperc, míg átgondolom a logikus felosztást, onnan már gyors és hatékony a pakolás. A tárat átteszem egy másik dobozba, hogy ne legyen egy helyen a maradék töltényekkel, a fegyver agya a harmadikba kerül, és a többi alkatrész is úgy kerül felosztásra, hogy mindhárom tároló nélkül lehetetlen legyen működősképesre pofozni a fegyvert. Közel lehetetlen legalábbis. Végül mindhárom tárolón vörösen világít a kijelző. Azt a tárolót teszem le Victor Terson elé, amelyik – egyéb elkatrészek mellett – a tölténytárat is tartalmazzák. Én a módosítót tartalmazó ládát fogom magammal vinni a fejlesztésre, míg a töltényeket – ahogy a kancellár kérte -, és a fegyver reprodukálása esetén legkevésbé árulkodó, vagy támpontot nyújtó egyéb darabok kerülnek majd a fegyverraktárba Jay felügyelete alá a maradék három töltény mellé.
- A módosítót tartalmazó tárolót a fegyverfejlesztés biztosított szekrényeiben fogom elhelyezni, amikor nem dolgozom vele, a töltényeket tartalmazó tároló elzárását a fegyverraktárban Jayleen Mitchell Anderson zászlósra bízom, Uram!
A következő kérdésére csak egy lélegzetvételnyi mérlegelés után válaszolok, ismét előírásos vigyázzba feszítve magam, a tekintetem előre – a kancellár mellett elnézve -, a falra szegezem.
- Igenis, Uram! Engedélyt kérek Oleg Kaminsky kivégzésének saját kezű végrehajtására, amint a kihallgatások lezajlottak, Uram!
A hangom semleges, az arckifejezésem sem árulkodik semmiféle indulatról az áruló kapcsán, de a tekintetemben visszacsillan a végtelen, keserű, tehetetlen düh, amit a vért köpve is vigyorgó szabotőr kapcsán érzek.
Csak remélem, hogy jól mértem fel a helyzetet, és nem vonom magamra a kancellár eddig komoly önuralommal visszatartott haragját. Úgy sejtem, ez néhány szívdobbanásnyi időn belül kiderül. Mindesetre nem hátrálok meg, ha már kimondtam. Több okból is fontosnak érzem ezt, és a személyes bosszú még csak az első tíz ok közé sem került be. Ez igazából eszembe sem jut.
Nem lesz valódi elégtétel, nem fog megkönnyebbüléssel eltölteni, ha engedélyt kapok, de lezárás lesz. Végleges, és biztos, amilyen csak a halál lehet.

◦ᵒ·○●·°

Greymare & Terson

A nyugtázásra részemről ezúttal nem érkezik válasz, úgy ítélem nincsen rá szükség.
Ami viszont az utána következő parancsot illeti, figyelmesen hallgatom, és ahogy elvárható, nem csak megjegyzem, de a leghalványabb ellenkezés nélkül elfogadom.
- Igenis, Uram! Parancs, értettem! Továbbítom a parancsát Jayleen Mitchell Anderson zászlósnak, és személyesen felügyelem a tároló elzárását és a hitelesítését. Addig nem veszítem szem elől a tárolókat, Uram!
Ahogy eddig sem adtam ki a fegyvert a kezemből, ezután sem fogom, különösen, hogy mostmár parancsba is kaptam.
A fegyveres őrizet nem zavar, már az Aquillonról visszaindulásunk óta számítottam rá, hogy így fog történni.

A rövid szünetet még meg merem kockáztatni. Victor Terson jelenlétében pontosan érzem azt a veszedelmes és fenyegető hatalmat, aminek minden apró lehetőségével tökéletesen tisztában van, és a jelenlegihez hasonló, végletekig kifeszített helyzetben bármikor útjába kerülhetek ennek a hatalomnak egy váratlan kisülésének.
Végül mégis úgy döntök, hogy megkockáztatom az engedélykérést, és nem is gyanítom, hogy ezzel a bátyámra emlékeztetem Victor Tersont. Ha tudnék róla, alighanem büszke lennék rá.
Én nem nézhetek a kancellár szemébe, de a figyelme bizsergeti a tarkómat, élesen ott van a tudatomban. Nem kell látom sem megfeszülő állkapcsát, sem a magas, hangsúlyos arccsontját, vagy a szeme hideg villanását, hogy tisztában legyek a belőle sugárzó éhes, felbőszített, veszedelmes ragadozóra emlékeztető energiával.
Az engedélyt pedig megkapom. Megkönnyebbülök, noha nem engedem, hogy ebből bármi látható legyen rajtam.
- Köszönöm, Uram! Igenis, értettem! Teljes hírzárlat alatt zajlik a kivégzés, Uram!
Nincsen szükségem negyven percre, még tízre sem igazán, de nem teszem szóvá. Nem vágyom Kaminsky további szenvedésének látványára. Ranier után már semmi értelme nem lenne, és számomra sem hozna sem megkönnyebbülést, sem elégtételt. Megelégszem a vérével a kezemen.
Victor Terson sem találhat bosszúvágyat, vagy vérszomjat sem a tekintetemben, sem az arckifejezésemben. Keserű dühöt, elszántságot annál inkább. Bármit is gondol erről azonban, megtartja magának.
A parancsára előírásos válasz érkezik
- Parancs, Uram, értettem!
Megvárom, míg távozik, csak utána engedek a faszes vigyázzból, a testemen végigremeg a kimerültség, megdörzsölöm az orrnyergemet, mielőtt a tárolókért nyúlnék, és a táskát hátrahagyva, a két biztosított, lezárt ládával elhagynám az eligazítót…

◦ᵒ·○●·°