Gyógyítók háza és ispotály

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Szavaira bólintok röviden, van benne logika. Valamennyire bizonyosan meg tudnám ezt is tanulni, csakúgy, mint a járműveink vezetését, de ettől még nem nem zárható ki, hogy ehhez is érzék kell. Bizonyosan vannak a bogák lovasai között is jobbak és rosszabbak. Ez irányú gondolataimat viszont nem osztom meg vele, mert a kérdése meglep és láthatóan egy hosszabb pillanatra elgondolkodtat, leginkább mert definiálnom kell magamban magamra vonatkoztatva a szabad idő kifejezést. Értem én, hogy hobbit kérdez, de van nekem olyanom?
- Nos... - A folyton dolgozom vagy a világuralmi tervnek elkeresztelt projekt kivitelezése nem hangzana túlzottan jól, ahogy az sem, hogy néha vacsorákra járok, hátha nem mérgeznek meg. Ha körbekerülnénk a Perdát, az sem lenne elég hosszú út, hogy ezt el tudjam magyarázni Rodának.
- ... úszok, és olvasok meg zenét hallgatok. - Kíváncsian nézem a reakciót, míg a fordítóchip teszi a dolgát. Vajon ezek a tevékenységek mennyire értelmezhetőek egy perdai számára? Van-e náluk csak öncélú zenehallgatás ünnepség nélkül? Vagy leírt költemények, regények, tudományos feljegyzések? Én többnyire szakmába vágó dolgokat olvasok, de ezt most nem részletezem.
- És persze Saskiával vagyok. - Teszem hozzá a végén finoman elmosolyodva. Nem definiálnám őt hobbiként, szabad idős tevékenységként, de érthető, hogy szeretem vele tölteni az időmet, akkor is, ha beszélgetünk, ha közösen eszünk, ha filmet nézünk, vagy ha csak egymás mellett teszünk-veszünk a lakosztályban vagy ha csak egymásnak dőlve a kanapén csendben iszogatjuk a magunk italát. Pusztán a jelenléte is megnyugtat és jobban feltölt, mint bármi egyéb pihenési vagy szórakozási forma, s ezért nem tudok elég hálás lenni Rodának.
- Ön mivel tölti szabad idejét? - Kérdezek vissza, mert kíváncsi vagyok, egy perdai gyógyító miként szervezi az életét?
A gyógyítók házában aztán már ittlétem valódi céljára térünk rá, legalábbis ott már nem kerülnek szóba a bogák vagy a szabadidős tevékenységek, ennek megfelelően veszek elő egy kis ezüstszín szerkezetet, mely a beszédet fogja rögzíteni és hamar kiderül, hogy ez nem újdonság Roda számára. Hanem amit hozzáfűz akaratlan is mosolyt csal az arcomra, s komolyan el kell gondolkoznom azon, mikor mondott nekem valaki ilyen szépet őszintén. Nem ismer eléggé Roda. Türelmem csak addig tart, míg értelmes emberrel - jelen esetben perdaival - beszélek, a hülyéket nem tudom elviselni, de hogy kedves is lennék... Gregor valóban nem az a fülig érő mosolyú ember, de a kevés közös alkalommal, mikor találkoztunk feleségeink baráti viszonya miatt, láttam, hogy Clara vagy a lányai felé egészen másképp fordul, mint mások felé. Nem is tudom elítélni érte, magam is ilyen vagyok. Gyanítom, Gregor itt szakmai komolysággal és a felvételek alapján némi fenntartással fordult a perdai gyógyító felé, ezt könnyű a kedvesség rovására értelmezni. Míg nekem Rodával egészen más alapokon nyugszik a kapcsolatunk.
- Köszönöm. Shane Gregor orvos... gyógyító mindig is komoly ember volt és talán aznap csak fáradtabb volt, de ő olyan gyógyítói területen dolgozik, amihez nagyfokú türelem kell és biztos kéz, mikor késsel kell felvágni a testet. - Nem véletlen terelem erre a mondatom végét, kis kíváncsisággal figyelve, hogy ez mennyire bevett eljárás a perdaiaknál? Gyógyító képességük lehetővé teszi a belső részek sérülésének olyan gyógyítását is, mely nem igényli így a test felvágását? Nálunk persze ezek egy részét precíziós orvosi robot-műtőkarok végzik, de azokat is irányítja valaki és mindent ezekre a karokra se lehet bízni, az emberi tényezőt lehetetlen kivonni a folyamatból. Na meg nem is áll mindig rendelkezésünkre jól felszerelt műtő.
Közben előveszem az ajándékba hozott holmikat, más úton indulva el, mint Shane Gregor. Elsőre bizonyosan én is egy testszkennert hoztam volna, de a felvételek tanúsága alapján meg időközben Rodát megismerve - látván reakciót a Dominiumon fent a laborban és Kertben - úgy döntöttem, más irányból keltem fel az érdeklődését a mi dolgaink iránt. A kis üveglapokat közönyösen fogadta, nem is csoda, nem látni még, ez mire való, de a magok már látható reakciót váltanak ki: értük nyúl, hogy jobban megnézze őket és sejtelmesen rövid bemutatóm máris több kérdést szül. Köszönetére enyhén biccentek én is, a többesszámban való megfogalmazáson nem ütközve meg. Voltaképpen diplomáciai találkozó a miénk, mindketten a népünket képviseljük.
- Elpusztult, de a pusztulás lassú volt. Volt időnk hajókat építeni, hogy elmenekülhessünk és számos még életben lévő földi növény magjait is menekítettük magunkkal. Nem tudtuk, hogy ha találunk is élhető új helyet, lesz-e ott számunkra is fogyasztható étel. - Magyarázom neki, a kellemetlenebb és kínosabb részeket kihagyva, hogy magokat hoztunk, de nem minden embert mentettünk ki. Vagy hogy az évszázados pusztításunknak hála mennyi növény vált menthetetlenné.
- A neve Laurus nobilis, vagyis babér. - Olyasmit kellett keresnem, ami nem különösebben igényes, itt megmarad, s nálunk nem jellemző az allergiás reakció, mint számos gyógynövénynél előfordul, előzetes vizsgálatok alapján a perdaiakra sem lesz. Hozhattam volna kis cserjeként is, de valóban türelmes játékos vagyok, kivárom, míg a növény megteszi a hatását, hogy Roda gondozza s kíváncsian nézze, mi lesz belőle, hogyan növekedik, ezért sem mutatok a babérról a pda-n semmilyen képet és inkább kiemelem, hogy mely érzékszervekre fog hatni. Legalábbis ez a terv, remélhetőleg el is fogja ültetni őket.
- Emésztést javítja, étvágynövelő hatása van. Amikor kihajt, levelét megroppantva, megdörzsölve érzi majd a különleges illatát, két-három levélnyit szoktunk tenni belőle ragukhoz, mint fűszer, olaja gyulladáscsökkentő hatású. A hideget nem szereti, így ha szabad javasolnom, nagyobb cserépbe tegye, hogy télen be tudja hozni. A növények gondozásához bevallom, én kevéssé értek... - Veszem kézbe a kis üveglapokat az asztalról némi elnézést kérő mosollyal, persze van ebben is mögöttes szándék. Ha valami gond van a növénnyel, kénytelen lesz egy városi botanikust megkérdezni, s ezzel tovább fűzzük szorosabbra a tudományos kapcsolatokat.
- ... és nem tudom, hogy van-e Önöknél is ennek megfelelő eszköz? Nézze, megfogja az alsó és a felső üveglapot és széthúzza... - Mondom, miközben csinálom is szavaimnak megfelelően. Elronthatatlan, a lapok közötti kötés automatikusan a megfelelő ívre sorakoztatja a vékony üveglapocskák sokaságát, melyből így pár pillanat alatt kis háromszögekből álló félgömb-forma búra alakul ki.
- A végén pedig a mágnes összehúzza a kezdő és befejező lapot, ugyanitt szét is lehet szedni. Ha elülteti a magokat, akkor az Új élet ünnepéig tartsa ezt majd rajta, melegen és széltől védve tartja a növényt, míg megerősödik. Kipróbálná? - Pattintom szét a búrát és amilyen gyorsan nyitható, olyan gyorsan csukható újra össze stócnyi kis üveglappá.

- Szeretek, igen. - Azért annyira mi sem vagyunk elvetemültek, hogy kevéske szabad időnkben olyan csináljunk, amit nem szeretünk. A feltételezésére viszont finoman elmosolyodom.
- Igazából, a tengerben úsztam egyszer egy keveset. Télen. Leesett a vízbe egy siklónk a part közelében, s ki kellett jutni oda. Nagyon más volt, mint a mi vizünk, amiben úszunk. - Egyelőre egyebet nem mondok a merényletről, lehet így is jobban sokkolja Rodát majd az, hogy a sikló le tud potyogni az égből, és milyen jó, hogy vele a fedélzetén nem így történt. Jobb ha nem tudja, hogy robbanni is tud...
- Rendben, menjünk el egyszer oda. Az Emlékek barlangjában a tó vize is olyan, mint a tenger? - A programba mindenesetre beleegyezem, valahol érdekel is, miért hív engem úszni és ráadásul pont oda. Fontos helynek tűnik a neve alapján és jelenleg elhelyezni sem tudnám a térképen. Gondolom én, hogy valahol Elorak-közel lehet.
- Jól érti, csak ülök és hallgatom. Ritkán táncolok, de ahhoz társ is kell. Zenélni pedig nem tudok, talán nincs is már, aki tudna. - Egyetlen rövidke zongoradarabot tudok eljátszani, mert megtanultam, hogy Saskiát meglepjem és örömet okozzak neki - és volt bő két évem tökéletesíteni a tudásomat -, de ha ismeretlen kottával kerülnék szembe, igencsak zavarba jönnék.
- Majd legközelebb mutatok Önnek zenét, ha érdekli. Olyant, amilyent csak hallgatni szoktak, s közben vagy csak élvezi, ha jó a kedve, vagy meg is érti, ha rossz a kedve. - Kis mosolyba húzódik a szám, mert ez így bonyolultnak tűnhet úgy, ha perdaiak a zenét a mulatsággal kötik össze és nem azért hallgatják, hogy üljenek és gondolkodjanak közben. Saskia szóba kerülésére míg ő lágyan elmosolyodik, én kissé komorabb leszek.
- A lelke... - Sóhajtok alig észrevehetően.
- ...lassabban gyógyul, mint a teste. Utóbbi már csaknem teljesen rendbe jött, köszönöm kérdését. - Biccentek hozzá egyet udvariasan, s lenne, amit kérdeznék, amit már múltkor meg akartam kérdezni és eltűnődtem időközben azon is, hogy vajon Roda belenézett-e Saskia emlékeibe legutóbb? S ha igen, akkor látott bármit is vagy az amnézia előtte is fehér függönyt húzott el, amin nem lát át? De nem ez a megfelelő alkalom rá. Majd... ha nyugodtabb körülmények között leszünk, négyszemközt és nem a munkáról beszélünk.
- A szüleitől tanulta ismereteit a növényekről, gyógyításról? - Kérdezem még ezt, és a genetikus kíváncsisága is bennem van. Vajon a képességek örökletesek? Egy gyógyítónak nagyobb eséllyel lesz gyógyító képességű gyereke, mint másnak?
Mire elérünk a Gyógyítók házába a beszédtémáink is átrendeződnek, a hangsúlyt a munka kapja meg.
- Én talán nem az voltam először? Mindenesetre remélem, hitetlen is marad. - Felelek csak ennyit, Roda talán nem is érti majd, miért tartanám meg "hitetlen" állapotában a másik orvost, de én nem kívánom neki azt, ami magamnak jutott. Gregor kiváló szakember, épp ezért neki is nehéz lenne megélnie, mikor a racionális tudása, amire szilárd hitét alapozta, kifolyik ujjai közül, mintha vízből lenne. Mintha évtizedek tanulmányai, a mérhetetlen tudás semmit se érne és szerettét egy többnyire felfoghatatlan csodára kell bíznia tehetetlen álldogálva mellette. Majd megélni, hogy a csoda is kevés lehet... Egyébként se várom el, hogy higgyen benne, a cél az, hogy megértsük a perdaiak képességeit. Nem mellesleg ha Gregort hitetlennek tartja Roda, akkor nem találkozott még Castillo kancellárral! Inkább másra is terelem a témát, s látom, hogy a perdai gyógyító kíváncsiságát felkeltettem vele.
- Mi a szerkezeteinkkel - amilyent tudtommal kapott is ajándékba - belelátunk a testbe, látjuk általuk hol van sérülés vagy betegség, de nem érjük el anélkül, hogy a testet felvágnánk. Olykor elég csak egy pontnyi helyen, olykor hosszabban kell vágni. Majd... nos, a hagyományos módszer a varrás, mint ahogy egy szakadt ruhát összeöltene. De ha tehetjük, szívesebben alkalmazzuk a lézeres sebgyógyítást. A lézer... egy különleges, nos, fénysugár, nevezzük így. Sokszor a vágást is ennek egy fajtájával ejtjük meg, mely a kisebb ereket elzárja, így a vérzés is minimális. Az életben maradási esély a sérülés mértékétől függ többnyire, de jellemzően csak nagyon súlyos eseteket veszítünk el. Régen, sok évszázada kisebb vágásba is belehaltak, mert a sebet nem tisztították ki, s a tű sem volt... tiszta. A koszos seb begyulladt, a vér továbbvitte mindenhova, így gyulladás és láz lett az egész testben, s ezt már nem tudták gyógyítani. - Tartok egy hosszabb pillanatnyi szünetet, hogy Roda átgondolhassa mindazt, amit hallott. Kicsit nagyvonalúan is kezeltem a technológiánkat, a lézert és a hideg plazma vágást is egybevontam, pedig azért vannak lényeges különbségek, de ennyire nem akartam belemenni a részletekbe most, előbb az alapoknak kell leülepednie. Na meg nekem is ki kell találnom, hogyan magyarázom el, hogy egy perdai is értse, mikor fontos fizikai és kémiai tudásbeli hiány van, hiszen nem volt nekik erre szükségük. Nem egyszerű elmagyarázni ezt, mert Roda úgy gyógyít, hogy nincsen hozzá szüksége eszközökre, nem kell semmit sterilizálnia. Ugyanakkor egy kérdést is felvet bennem mindez, nem is egyet, ami azt illeti.
- Önöknél minden gyógyító a gyógyítás képességével rendelkezik? - Emelem fel kezeimet, hogy egyértelműsítsem, a sárgán derengő fényű kezeire gondolok.
- Vagy Önöknél mit tesznek, ha nincs a közelben gyógyító? Önmagát tudtommal nem tudja gyógyítani, így mit tesz, ha egyedül van az erdőben és egy fegyver, egy törött cserép, éles szikla okoz vágást mondjuk vagy valami mélyen benn marad a sebben? Vagy mit tesznek, ha a magzat rosszul fekszik vagy egyéb ok miatt nem tudja az anya megszülni? - Létezik náluk császármetszés vagy a képességük ezt is tudja valami módon orvosolni? Hol lehet a határa a képességüknek? Pár határát ismerem, a magzat fejlődési rendellenességeit ők sem tudják orvosolni és csak az ismert betegségeket tudják gyógyítani, a tőlünk összeszedettel szemben védtelenek, nem látják, mit kell keresni. Sors fintora, mi látjuk a tőlük kapott betegségeket, baktériumokat, vírusokat, parazitákat, de ez nem jelenti azt, hogy azonnal meg is lenne a gyógymód. Utóbbi kérdésnél hangomon nem érezni változást, s próbálok is a tárgyilagos szakmai dolgokra összpontosítani, de lehet Roda meglátja, hogy lett a tekintetem egy pillanatra kicsit keményebb, hogy aztán ez tovatűnjön, mikor már a fordítószerkezetről kérdez.
- Nem kért. - Adom meg a legegyszerűbb választ és szerintem ez lehet az igazság is. Sebészként egyébként is Dorian-hoz tartozik - bár ezt Roda nem tudhatja -, így kérvényezhette volna tőle, vagy az Imperium kapitányától vagy Morgenstern vagy Terson kancellártól. Nem tudok felhozni érvet a kérvénye elutasítására és nem a jól csengő családfája miatt. Következésképpen szerintem nem kérvényezte, de eddig még egyszer sem jutott eszembe ennek utánanézni.
- Szívesebben tanulja meg a nyelvüket, még ha így lassabban is halad. Valahol igaza van. Mi nehezen beszélgetnénk, ha a fordító szerkezetem most elromlana. - Végén finom mosollyal toldom meg a szavaimat a feltételezhető indoklással, miért nem kért Gregor fordító-chipet, még ha a kezdeti időkben enélkül nem is olyan hatékony. Most nagyvonalúan azt is átugrom, hogy az én karórámban lévő chip afféle prototípusnak tekinthető, mert semmi esetre sem akartam "kés" alá feküdni, hogy beültessék a fülhöz. Meglehet orvos-társam is így van ezzel.
Az ajándékba hozott apróságokat is átadom, s figyelem a hatást, amit kifejtenek, mennyire sikerül velük megfogni Rodát. Nem lep meg, hogy első körben a magok jobban érdeklik, érthetőbb is már csak ránézésre is, micsoda, de hogy mire jó, azt én mondom el neki.
- Nekünk embereknek sok nyelvünk volt, egymás között is kellett olykor fordító. Így a tudomány, foglalkozzon akár emberrel, növénnyel vagy állattal egy semleges, régi nyelvet választott közös nyelvnek, ez a latin. A hosszabb név a latin volt. A babér az.. egyszerű, hétköznapi. - Kitérek most is az alól, hogy mekkora hatással volt az egyetemekre az egyház, aminek a latin volt a hivatalos nyelve, mert eltérnénk a lényegtől, hogy ha most az egyház egykori szerepét is el kellene magyarázni, kiváltképp, hogy mára már egyáltalán nem fontos, hogy bőven múlt időbe rakható.
- A perdai növények és állatok is kaptak egy-egy latin nevet, és egy hétköznapit, gyakorlatilag előbbi fordítását. De sokszor az emberek becenevet használnak inkább, ezek jellemzően mókásak és az állat vagy növény egy jellemző tulajdonságára utalnak. - Magyarázom neki, hogy nálunk egy valamire sok név is létezhet, különben még túl egyszerű lenne az életünk.
- Csak akkor feladat, ha annak éli meg. - Somolyodom el picit rajtakapottan, de bízom benne, hogy nem nyűgöt jelentő feladatot lát benne Roda, hanem a kíváncsisága is feléled és valamiféle örömet lel majd az érdekes, új növény megismerésében.
- Tőle mást tanultam. - Mosolygok vissza, be nem vallva, hogy a locsolást se sikerült tökéletesen elsajátítanom és hány szép növénye végezte kiszáradva vagy éppen a túllocsolás miatt elrohadva. Szerencsére mostanra a lakosztályra rá sem lehet ismerni, Saskia visszatértével az élet és a színek is visszatértek, egészen más lett az otthoni légkör. Egyáltalán otthon lett belőle újra.
- Nálunk egykoron meleg vidéken élt, télen se volt a mostaninál nagyobb hideg, így a fiatal növény még érzékeny rá. Ha megerősödik, akkor már jól tűri. - Adom át közben az üveglapok kis halmát és figyelem őt, ahogy próbálkozik vele, nevetve fedezi fel. Nem szólok közbe és nem sietek segítségére akkor sem, mikor még ügyetlenek a mozdulatai, véleményem szerint sokszor többet tanul az ember, ha maga jön rá, maga érez rá dolgokra, s mint egy gyermek esetén Roda ujjai is végül rájönnek, hogyan kell ezt ki-becsukni.
- Kérem. - Mosolyodom el azon, hogy mókásnak találja. Tényleg, mint egy gyerek.
- Sok növényt látok itt is. - Pillantok körbe a Gyógyítók házában, látom átlátszó tégelyekben, valamelyik valamiféle folyadékban, talán olajban úszik, van, ami önmagában van, van, ami lehet állati eredetű és alakja alapján megtippelni se tudom, hogy nézett ki, mikor még valami élőhöz tartozott, plusz növénycsokrok lógnak le rendezetten száradva.
- Mi alapján szokta eldönteni, hogy növényt használ a gyógyításra vagy a képességét? - Tér vissza tekintetem a perdai gyógyítóhoz.

Sejtettem, hogy Roda ezt a lényeget fogja leszűrni a tengerben való úszásom körülményeiről és kérdésére finoman elmosolyodom.
- Nem, csak úgy nem. Komoly sérülés kell hozzá... vagy szándékosan kell rossz irányba terelni. Mindkét esetre vannak mentőkapszulák. Ezek... nos, méretben eltérőek lehetnek, valamelyikbe csak egy személy fér, van, amelyikbe több is. Arra hivatottak, hogy épségben levigyék az utasokat, ha ekkora baj történne a siklóval. Jól érzem, hogy felesleges lenne felajánlanom egy Perda körüli sétarepülést, még ha csak kicsivel a fák magassága felett mennénk is? - Mosolyodom el borítékolva a válaszát. Egyébként is olyannak tűnt Roda, hogy soha többet nem ülne fel a mi talajtól elemelkedő szerkezeteinkre, hát még ennek az információnak a birtokában. A mentőkapszulák léte sem sokat javíthatott ezen. Még kisebb imbolygó zárt tér, nem Rodának való.
- Kellemesen hangzik. Kíváncsian várom, köszönöm a meghívást. - Gyanútlan bólintok rá, a lenti világ említésére nekem valahogy nem a víz alatti jut eszembe, hanem arra gondolok, hogy a barlanghoz bizonyára lejjebb kell mászni. Idáig látom Saskia mosolyát, amivel jelzésértékűen a cipőm felé pillog, miszerint az tökéletesen alkalmatlan lesz már egy olyan terepre.
- Vannak olyan zenéink is, melyekre különös is lenne, ha nem táncolnánk. Mutatok majd több félét, és akkor majd megérti. - Felelem ezt mind arra, hogyan lehet olyan dallam, ami nem csábít táncra - bár aztán lehet egy perdait ez nem fog visszatartani -, és hogy lehet az, hogy egy dallamot rosszabb kedv esetén könnyebb megérteni. Vannak zenék, melyek mélységéhez, mondandójához nem alkalmas az olyan hangulat, amikor az ember táncra akar perdülni vidáman. Van, amihez a rossz kedv kell, furcsa módon a zene végére mégis egyfajta nyugalomra és békére lel az ember. Igaz, nem gyógyír mindenre, arra sem, ami Saskiát gyötri. Az emlékeit próbáltuk-próbáljuk dallamokkal is előcsalogatni, kedvenc számokkal vagy éppen az ellentétével, amitől falra tudna mászni - az ízlés legalább nem változott e téren, gyorsan elkapcsolásra kerültek ezek -, és ahogy Clara javasolta, olyanok, amelyek jelentenek nekünk valamit, fontos emlék kötődik hozzájuk. Látom rajta, hogy az emlékek ott járkálnak a mögött a csukott ajtó mögött, ott vannak, de még nem leltük meg az ajtónyitó kódot. Roda utolsó szavára odapillantok rá: tehát az emlékezés hiányáról tud. Vagy mert Saskia mondta, vagy mert látta a képességével Roda. Nem tudom, mi több derült ki, mit fed homály, de ezt nem most beszéljük meg, hiszen már előttünk magasodik Elorak kapuja.
- Pont ettől tartok én is. - Jegyzem meg csendesen. Nem attól, hogy mellette kell lennem, ez természetes, hogy megteszem, hanem a fájdalomtól... és attól, hogy tehetetlen leszek. A leggyűlöletesebb érzések egyike a világon. De félreteszem ezt egy időre, hiszen elsősorban nem emiatt jöttem, hanem a rám szabott feladatot elvégezni, így a beszélgetést is ebbe a mederbe terelem.
- Volt a családjában még gyógyító korábban? És... egyébként megeshet az, hogy valaki a gyógyítás képességével rendelkezik, de nem lesz belőle gyógyító, hanem a fő foglalkozása mondjuk... ruhafestő vagy bármi más, mert jobban érdekli? - Kérdezgetem tovább, többnyire genetikai megfontolásból ok-okozatokat keresve. Pontosat egy kiterjedő vizsgálat jelentene például Roda családjában, de ez már csak azért is bajos, mert legutóbb mondta, hogy szülei már nem élnek, miattunk, emberek miatt. A Dann említése nem kerüli el a figyelmemet, de nem kérdezek most róla többet. Részben, mert a Gyógyítók házába érve más kerül előtérbe, közte az egyik orvoskollégám, akit szintén megismert Roda.
- Nekem nem volt más választásom, mint hinni. - Gregor jelentéséhez mellékelt felvétel tanúsága szerint úgy vettem ki, hogy Roda ugyan próbálta a képességét bemutatni a férfin, kevéssé volt a sebész erre lelkesedő. Nem ítélem el, Roda képességét én se a saját hajlandóságom miatt ismertem meg, hanem mert óvatlan voltam és a következő pillanatban a sárgán derengő fényű kéz már engem fogott és az emlékeimben kutatott Roda. Lássuk be, Roda sem lelkesedett a vérvételért, pedig ugyanúgy semmi baja nem származott belőle, de ő éppúgy bizalmatlan és hitetlen volt. Egyébként még most is az.
- Két okból remélem. Shane Gregor-nak is van családja, nem kívánom, hogy abba a helyzetbe kerüljön, mint én, hogy már csak a hit maradjon számára. - Annál is inkább, mert a hit kevéssé jellemző ránk már, főleg a tudósokra. Talán Roda is érti, neki is meg kellett élnie, hogy a tudása kevés a szülei megmentéséhez, de neki legalább vannak istenei, akikbe kapaszkodhat és valamiféle vigaszul szolgálhatnak. Gondolom.
- A másik ok, hogy ő másképp néz és mást lát így. A legegyszerűbben így tudnám elmagyarázni: tudjuk az eloraki tóról, hogy van benne élet. Ha felmegyünk egy magas pontra és onnan nézzük, az élet más-más összefüggéseit látjuk meg, mintha lesétálnánk a vízpartra. Onnan közelről lehet nem látjuk a nagy összefüggéseket, milyen kapcsolatban áll a tó a környezetével, az erdővel és mindazzal, ami benne él. Onnan távolról viszont nem látjuk mindazokat az apró összefüggéseket, amelyek a nagyobbhoz kellenek. Ha látta, ismeri a tavat közelről és messziről, akkor érti csak a lényegét. Ugyanez igaz a perdai gyógyításra is. Én igen közel kerültem hozzá, ő egy lépésnyi távolságból figyeli. Mást fogunk észrevenni, de mindkettő kell ahhoz, hogy megértsük. - Magyarázom türelmesen Rodának, próbálván olyan példát felhozni, ami számára is érthető lehet. Jobbnak tűnt így, mint azt mondani, hogy eltérő orvoslási szakterületünk is más szemléletmódot ad. Ő sebészként jobban látja az egész testet magát, más összefüggések fontosak számára, nekem genetikusként a láthatatlan apróságokban van a lényeg. A gondolkodásmódra is befolyással van ez, hiszen nem véletlenül választotta egyikünk sem pont azt az orvosi szakterületet, amit és nem is akarunk ebben helyet cserélni. Ettől még nem kerüljük el a mi orvoslási módszereink kis szegletének ismertetését, ami számításaimnak megfelelően felkelti Roda érdeklődését.
- Megmutatom. De lényegét tekintve úgy képzelje el, ahogy az Ön fénylő kezei is össze tudják húzni a sebet. - Míg a pda-t előveszem, addig azért felpillantok rá, hogy jól tudom-e, hogy erre is alkalmas a képessége. Keresek egy megfelelő videót, amelyen be tudom mutatni a fénnyel való vágásunkat és varrásunkat, ha már így nevezte el Roda, s addig kérdezem őt a képességéről, náluk miként oldják meg egy-egy hasonló sérülést, ha nincs kéznél gyógyító? A válasza picit meglep, ez látszik is, ahogy felpillantok rá.
- Önöknél tehát nem szokott senki úgy sebet bezárni, ahogy ruhát varrunk? Tűvel és cérnával? - Ez alapján a gyógynövényeik hatása jóval erősebb lehet, mint a földieké, mert ott hiába tettük volna a sebre és kötözzük be, a sebesült el tudott vérezni, mire olyan kezekbe került, aki a sebet rendesen össze tudta zárni. A videót megtaláltam időközben, de figyelek a gyermekre adott válaszára is.
- Olyanokra gondolok, mikor a baba túl nagy, esetleg a hosszú vajúdás túlságosan kifárasztotta az anyát, esetleg nincs is eszméleténél, a gyermek viszont nem maradhat bent. - Magyarázom meg kicsit, milyen eshetőségekre gondolok, Roda meg sejtheti, hogy amilyen eszméletlen állapotban volt Saskia, mikor a gyógyítás után ott hagyott minket, a gyermeket ki kellett esetünkben is vágni.
- De köszönöm, azt hiszem, részben megválaszolt olyant is ezzel, amit még nem kérdeztem meg. - A hangszín nem változik, de csak szám sarka rándul meg egy pillanatra keserű, erőtlen mosolyba. Majd megpróbálok tovább lépni, a pda-t Roda felé fordítani és ha arra figyel, akkor elindítom a videót.
- Nézze csak, a fény így működik nálunk. - A felvételen csak a test - ránézésre comb lehet - egy része látható, melyen vékony fénysugár halad végig arasznyi hosszan. A bőr s alatta lévő szövetek engedelmesen hajlanak szét, láttatni engedve az alatta húzódó izmokat, húst, inakat.
- A fénnyel hő is jár, az mintegy kiégeti a seb szélét, így nem vérzik. - Figyelem közben Roda reakciót is. Nem gondolom, hogy a látványtól rosszul lenne és lefordulna a székről, de hát sosem lehet tudni. Na meg kíváncsi vagyok, vajon a kiégetés náluk is ismerős dolog, még ha sokkal drasztikusabb módon is kell megoldani.
- Ez pedig a seb összezárása. - Majdhogynem az előző visszafelé, annyi a különbség, hogy látni a heget, ami keletkezik. A vágás így egyenes, szép szabályos szélű volt, így a heg is vékony, és amennyiben lehet ezt erre használni, mondhatjuk, hogy igazán esztétikus lett a végeredmény. A videó valós időben lett lejátszva, így gyorsnak is nevezhető a módszer, legalábbis az én szemszögemből nézve az. Hogy a perdai képesség ehhez képest gyorsabb vagy lassabb seb esetén, nem tudom megítélni, de talán Roda majd elmondja, nyelvi nehézség köztünk nem áll fenn, s emiatt kerül szóba a fordító-chipem is, s vele újra Gregor gyógyító.
- Még nem az. Még. Gregor gyógyító türelmes, legyenek Önök is azok. Nem rosszabb az az út, amely lassabban visz fel egy hegyre, mint a meredek. - Na, ezt még jó, hogy nem hallotta Saskia, képes lenne orra alatt kuncogni, hogy én már csak tudom, amennyi hegyet megmásztam bármilyen rövidebb vagy hosszabb úton. Valamelyik kedvelt filmjében hangzott el hasonló mondat, s a természeti hasonlat miatt ide pont találó, hogy Roda is könnyebben befogadja. De ha újra találkozik ő vagy más gyógyító Gregor-ral, majd kérnek tolmácsot, ami esetünkben is kellene, ha a szerkezetem elromlana.
- Holt nyelvnek neveztük, már senki nem beszélte, ezért jó volt közös nyelvnek is bizonyos dolgoknál. A válasz pedig a büszkeség vagy makacsság, leginkább mindkettő. Ön feladná örökre a nyelvét azért, hogy velünk egy harmadik, közös nyelven beszéljen? - Vonom fel kicsit a szemöldökömet kérdőn, sejtvén a válaszát. Ahogy mi sem térnénk át se a perdaira, se egy harmadik nyelvre, nem várható el ez a perdaiaktól sem. Indokot mindenki tudna rá találni, miért nem.
- Az üvegházainkban él. Ha a Városban jár, a kapott kis üvegkupola nagyobb mását keresse, ott számos földi növénnyel tud megismerkedni és ha segítségre lenne szüksége az Ön babérjához, az ott dolgozókra számíthat. - Meg egy tonna lelkes kérdésre tőlük, mert aligha van botanikus, aki kihagyná az alkalmat, hogy kérdezzen a perdai földről, összetételeiről, mit mikor takarítanak be, még ha ez csak a gyógynövényekre is korlátozódik, ha nem tud sokat Roda a takarmány- és haszonnövényeikről meg a többiről. S ha már növények így szóba kerültek, kíváncsian jár körbe a tekintetem a helyiségben és hallgatom a kérdésemre Roda válaszát.
- Mindez a tudás szóban hangzik el, vagy vannak leírt gyűjteményeik a növényeikről, azok hatásairól? Említette azt is, hogy Dann Tierran volt a tanítója. Kell Önöknél vizsgát is tenni a tanultakról? - Kérdezem, s közben, ha már engedélyt kaptam rá, élek a lehetőséggel, hogy felálljak és közelebb menjek pár dologhoz, odahajolva vizsgálva meg, egyelőre nem nyúlván semmihez, kezeimet hátam mögött fogom össze.
- Igen és nem. - Pillantok vissza rá az ő kérdésére.
- Az én egyik gyógyítói területemet genetikának hívják. - Hallani a fordítón, hogy a genetika szót emberi nyelven szúrja be a perdai mondatba, minthogy nincs rá megfelelő az ő nyelvükön.
- A vér nagyon sok tulajdonságot megmutat a testről. Azt is, ha valaki egészséges, azt is, ha nem, és az eltérésből tudni lehet, milyen eredetű a betegség, hol keressük az okát. Vannak olyan betegségek, melyekre egyesek ellenállóak, születésüktől fogva, s ez a vérükből kimutatható. Olykor csak egy-egy személy, olykor egy teljes faj avagy nép ellenálló. A vérében azt kerestem, hogy az általunk Breviusnak nevezett betegségre Önök ellenállóak-e? Ha igen, akkor meg kell keresni a vérben azt a kicsiny részt, mely ezért felelős, s ebből gyógyszer készíthető, sokszor olyan, melyet beadva más testbe az is ellenálló lesz a betegségre. - Nézek rá újra, mennyire érthető, amit eddig elmondtam, miközben levettem a polcról egy piszkossárga árnyalatú lében úszó fura formájú nem is tudom micsodát.
- A válaszom a kérdésére nem, mert Önök nem ellenállóak a betegségre. De a válaszom igen, mert nem hat Önökre olyan agresszívan, mint ahogy azt utána mondta is, Önöknél enyhe lefolyású. Próbálom ennek az okát kideríteni, hátha ez hasznunkra lehet. Egyébként ha ennél a betegségnél maradunk, arra Ön a képességét használja, ha egy perdai lesz beteg vagy ezek közül ajánl valamit rá? Talán pont ezt? - Emelem meg kicsit a kezem tartott átlátszó üvegcsét, de biztos és óvatos kézzel fogom, nehogy elejtsem. Természetesen nem hiszem, hogy találomra pont azt sikerült a polcról levennem, ami a kérdésre a válasz és talán az én kutatásomat is tovább viheti.

- Ketten vagyunk tehetetlenek. Ez sem sokkal vigasztalóbb. - Bár értem, mire gondol Roda, és az természetes, hogy Saskiával leszek. Nem azért csináltam végig ezt az egészet érte, hogy pont most hagyjam magára, mikor a leginkább szüksége van támogatásra. A kitérő nem volt terhemre ezzel a témával, mégis nehéz róla beszélni, külön zavar, hogy orvos létemre úgy érzem, jószerivel vakon tapogatózok, mi az, ami segíthet. Itt nem áll rendelkezésre szimulációs gyakorlat, hogy ha elrontottuk harmincadjára is, sebaj, elölről kezdjük az egészet. Tudatosan terelem vissza a beszélgetést arra, amiért hivatalosan itt vagyunk mind a ketten. Nemcsak a feladatom miatt, s nem csak mert az emberiség javát szolgálhatja, ha minél többet megtudunk a perdaiak képességéről - kiváltképp a gyógyításról -, hanem mert ha többet tudok a gyógyításukról, jobban be tudom határolni, mi az, amiben ők segíthetnek, ha kellene. Bár ne kelljen többet... Tehát a dédanyja is gyógyító volt. Én erre elgondolkodva bólogatok és felpillantva rá látom meg, hogy nem tudja hova tenni a kérdéseimet.
- Az én gyógyítói területem nem csak a hibernációra, a mély álomra vonatkozik. A másik az örökletes dolgokra figyel. Örökölheti anyjától, anyjának anyjától vagy az ő felmenőitől a haja vagy a szeme színét, de vannak betegségek is, amelyek megjelenhetnek több generációban is és tovább adhatják utódaiknak, ha éppen rajtuk nem is jelentkezik. Én ezeket próbálom gyógyítani. De örökölni lehet persze jó dolgokat is. Számomra érdekes az is, vajon egy gyógyítónak nagyobb eséllyel lesz gyógyító leszármazottja, mint egy olyan perdainak, akinek a családjában sosem volt még gyógyító? Vagy ha nem, akkor mi alapján kapják a képességeiket... mi alapján adják Önöknek az isteneik? - Nem tudom, mennyire tudja Roda megérteni, hiszen ő hisz az istenek létezésében, az ő tervüknek tartja a képességét és e logika szerint adott, hogy az istenek ismerik őket, olyan képességet kapnak, ami nekik való. Abban mindenesetre egyet tudok érteni, hogy mindennek oka van. Szerintem tudományos oka. Annak is oka van, hogy nem bánom kicsit sem, hogy Gregor orvos másként közelíti meg a perdai gyógyítást, s magyarázatomra úgy tűnik, Roda is belátja ezt. Hogy kinek melyik módszer szimpatikusabb, az már egyéni ízlés kérdése, aligha lehetne ezt befolyásolni. A kérdésére adandó válasz viszont nem olyan rövid, mint amilyen a kérdés, még ha el is intézhetném egy egyszerű igennel vagy nemmel.
- A hit amilyen egyszerű, olyan nehéz dolog is. A hitet nálunk régen ajándéknak tartották, de nem mindenki kapta meg ezt az ajándékot. Később minden rosszabbra fordult: háborúk, éhínségek, betegségek, a világ körülöttünk a szemük láttára pusztult. Amilyen a babérhoz kapott búra csak hatalmas méretet képzeljen el, ami nagyobb városokat le tudott fedni, olyanok alatt éltek az emberek és a menekülési terven dolgoztak. Ha úgy érzi, hogy nem ezt érdemelte, mert nem Ön volt személy szerint az, aki a háborút kezdte, mégis elszenvedi, elveszíti szeretteit, az megkérdőjelezi a hitet és azt, hogy valóban vannak-e istenek és ha vannak, miért sújtják Önt ezzel, miért nem csak azokat, akik a rosszat hozták a világra? Ha voltak is isteneink, magunkra hagytak minket, így magunkra és a tudományunkra, gépeinkre támaszkodhattunk, ezekbe vetettük hát minden reményünket. A hitet nehéz megszerezni, de elveszíteni nagyon könnyű. - Csak erről a témáról hosszas, napokig tartó beszélgetésbe tudnánk bonyolódni és még akkor se biztos, hogy teljesen megértenénk a másikat. Érteni fogja valószínűleg ezt is Roda, de az ő hite szilárd, talán még annak ellenére is, hogy a szüleit elveszítette, így nehéz elképzelni a hit ilyen szintű elvesztését. Nekem meg azt, hogy ennyire tudok hinni valami felsőbb erőben. Kényelmetlen a gondolat is, hogy nem magam irányítom a sorsom.
- Igen, szükségünk van egymásra. Képzelje, külön gyógyítók foglalkoznak a fogak, külön a szemek, külön a bőr egészségével is. Külön olyanok, akik csak gyermekek gyógyítására tették fel életüket. - Mesélem neki somolyogva - akár sokáig tudván folytatni a felsorolást -, kíváncsian figyelve a reakcióit, mert ha jól vettem ki az eddigiekből, náluk nem különülnek el így ezek a területek. Bámulatos, hogy ekkora tudásanyagot egyetlen kézben és fejben tudnak tartani. Maga sebvarrás sem egyszerű, mutatom is, nálunk milyen, ha nem szorulunk rá a hagyományos tű és cérna kombinációra. A kiigazításra figyelek és bólintok is.
- Jár hővel is? Mármint melegebb lesz a keze alatt a test a seb környékén, mikor gyógyít? - Próbálom Shiennel erejét megfogni, de lehet egy élet is kevés, hogy kézzel foghatóvá tegyük erejük mibenlétét. Nem hogy leutánozzuk. Kiderül az is, hogy ők is varrnak sebet, ha muszáj. De szívesebben sietnek el egy perdai gyógyítóhoz, ha van rá elég idejük. Ha meg több idő is van, akkor több gyógyítót is összehívnak, ezzel növelvén hatékonyságukat. A kérdésére egy pillanatra elgondolkodva nézek a hangrögzítő szerkezetre, de úgy vagyok vele, hogy majd kivágom utólag, ha olyan részletekbe merülünk, ami nem fér a hivatalos jelentésbe.
- Azt kérdeztem volna, hogy ha... várok és találok még más gyógyítót, aki hajlandó lett volna segíteni.. megmenthető lett volna-e a fiam? - Nézek fel Rodára a hangrögzítőről, de igazán választ nem várok, hiszen az imént mondta, hogy mindenre ők se képesek még együtt sem és mikor megalkudtunk, hogy segít nekem, én végigkérdeztem minden eshetőséget. Képes lettem volna hinni akármilyen varázs-tobozban vagy csodatévő holmiban, és előástam volna a föld mélyéről is, ha azt mondta volna, az segít. Mégis kínzott hónapok óta a kérdés, hogy mi van, ha kapkodtam és kicsit most is van bennem némi félsz, hogy azt mondja, mondjuk a Dann-nal együtt elég erősek lettek volna. Fogalmam sincs, hogyan fogadnám... És hogyan vallanám be Saskiának...
- A hiba közös, és nekem köszönheti. - Apró kis főhajtás felé elnézésképpen, hiszen amúgy se indítottak az emberek jól nála - meg úgy a Perdán -, az elrablása és akarata elleni vérvétel nyilvánvalóan nem sokat segített ezen. Ha lehet, csak távolabbra lökött minket egymástól és így a nyelvi kérdésben is nehezebb engedni.
- Nem feltétlen adjuk fel a nyelvünket, ha sokáig maradunk. A Földön évezredek teltek el úgy, hogy mégsem lett egyetlen közös nyelv. A nyelvben benne van a gondolkodásmód is, és úgy érzem, még messze vagyunk attól, hogy ezek közeledni tudjanak egymáshoz. - Sovány vigasz, hogy a nyelvét nem kell féltenie, még ha ebben a feleletben benne volt az is, hogy nem ígérhetem neki, hogy hamar szedjük a sátorfánkat. Persze keresünk más lakható égitestet is... de inkább csak a több lábon állás miatt, amit a perdaiaknak nem kell tudniuk. Se a bővítési tervekről...
- Ó, túl sokat lát egy egyszerű ajándék mögé. - Mosolyodom el, de hagyom, hogy némi csibészes él kiüljön az arcomra, amiért rajta kapott a szándékaimon. S ezt az alkalmat ragadom meg, hogy felálljak az asztaltól és körbenézzek a szobában.
- Igen, számadás a tudásról. - Bólintok rá, hogy mi az a vizsga, nem is vettem észre az előbb, hogy a fordító szünetet hagyott, túlzottan lekötött beszéd közben a látottak megfigyelése.
- Nem, sokszor kell számot adnunk a tudásunkról, de pár év tanulás után van egy nagyobb számadás, ami az összes addig tanultakat összefogja. - Magyarázom, de figyelek Rodára is, hogy lássam a reakciókat. Néha már csak azért is megéri, mert most engem szórakoztat, ahogy reagál a vérről mondottakra és a levont következtetésre.
- A betegség gyógyítására nem a vért. De ha valaki sok vért veszített egy sérülés miatt, akkor igen, vérátömlesztés is van, hogy túlélje. Sok-sok vért adunk át a sérültnek. - Felelek mosolyogva, majd az én kérdésemre adott válasza nevetést vált ki belőlem. Nincs előttem, hogy mi az a morlong és minek a leve lehet hozzá, de megnevettet, hogy pont ezt találtam levenni. Akkor is, ha csak ugrat Roda, mert egyébként nem látom értelmét, hogy a gyógyszerei közé tegye le a reggelijét. Ez nálunk nonszensz lenne.
- Nos, meg is értem, hogy megmaradt... - Vetek még egy pillantást a meglehetősen bizarr tartalomra, legalábbis emberi szemmel fura egy étek és visszateszem a polcra.
- De remélem korai érkezésem miatt nem éhezik most? - Pillantok a gyógyító felé, mert tarthatunk szünetet, ha úgy érzi... és mielőtt a hasa korgása is felvételre kerülne a hangrögzítőn.

- Nem feltétlenül a betegséget, bár előfordul az is - legalábbis nálunk igen -, hanem a rá való hajlamot is lehet örökölni. - Egyszerűsítem le eléggé a kérdést, hogy még érthető legyen Roda számára is, hiszen így is elég tanácstalan arcot vág.
- Tudom, hogy mi változik a testben ahhoz, hogy valakinek kék szeme legyen. Úgymond mit kell kikapcsolni hozzá. Az én feladatom az, hogy a betegségek esetén is megtaláljam, mi az amit "ki kell kapcsolni" a testben, ezzel gyógyítva és akár megelőzve, hogy a gyermekre is tovább öröklődjön. Meglehet Ön is hasonlót csinál, csak... nem így gondolt rá eddig, nem olyan kis részletében látja, mint mi. - Legfinomabb megfogalmazása annak, hogy halványCQL-borostyánsárga köze sincs a tudományhoz a perdaiaknak, legalábbis a mi mércénkkel mérve. Ugyanakkor a tudásuk ennek ellenére működik.
- Ön kapott egy test-szkennert. Anélkül hogyan látja a képessége által az emberi testet belül? Például ha beteg a tüdő, akkor a szervet látja és azon valamiféle elváltozást, vagy látja azt a sokkal kisebb egységet, ami az elváltozást okozza? - Kíváncsi vagyok rá, hogyan működik ez? Mi sejtszintre le tudunk látni a szerkezeteinkkel, mert szükséges a gyógyításhoz, a folyamatok megértéséhez, és olykor még ez is kevésnek bizonyul, de meglehet a perdaiaknak nem kell ilyen mélységekbe látniuk. Nem is tudom, milyen lehet. Látja valamilyen színben a testet belül és egy eltérő színnel rikít a betegség? Csak oda kell koncentrálnia az erejét és nem kell ennél pontosabb rálátás, megértés?
Arra bólintok, hogy az isteneik mi alapján adják a képességeiket nekik. Öt éves korra a személyiség nagyjából kialakul, legalábbis az alap, és tudjuk, hogy a második képességet később kapják meg, nekünk embereknek is később formálódik tovább a személyiségünk, mely ha csak nem történik valami nagyobb törés az életünkben, akkor arra építkezik minden a továbbiakban. Ezt a részét értem is, logikus is az isteneiktől, hogy így adják a képességeket. A választ mégsem tudom elfogadni. Nem hiszek az isteneik létezésében - még a csodás gyógyítás ellenére sem tudom elképzelni, hogy léteznek, a megoldás másban lehet -, következésképpen kell, hogy legyen tudományos magyarázat arra, hogy mi alapján kapják a képességeket. Ám ezen még gondolkodnom kell, már csak azért is, hogy érthetően tudjam feltenni célzott kérdéseimet Rodának. Egyelőre e téren a szakadék túl nagy közöttünk, de minden további beszélgetéssel többet értünk meg egymásról és a másik népről, melyek közelebb vezethetnek a megoldáshoz. Ehhez meg kell tanulni kicsit a másik fejével is gondolkodni, mert a hitről is másként vélekedünk és alaptermészetünk is más. Sokan közülünk olyan özletlenek és összetartóak a bajban, mint a perdaiak, de sokan önző mód csak magukat mentik, vagy hideg számítás alapján hoznak döntéseket. Hogy a Földről ki menekülhetett meg, az utóbbi szerint dőlt el. Nem néztek hátra, mi maradt a többieknek, mivel segíthetnék a maradók esélyeit. Ha van isten, amely ezt jó szemmel nézi és egy ilyen szép égitestet sodort az utunkba, nos, az éppolyan gonosz és gyarló isten lehet, mint mi emberek.
- Az biztos, hogy sokan visszanyertek valamit a hitükből, mikor annyi év után végre a Perdára találtunk. - Somolyodom el, habár lehet Roda mosolya annyira nem lesz őszinte erre. Ha a hitüket megtalálják itt az emberek, mennyire akarnak majd innen távozni? Persze ez a vezetők döntésén múlik, s attól egyelőre nem kell tartani, hogy mi tértünk meg elsőnek. Ám minket egészen más szempontok vezérelnek és mind a minél további maradásra sarkallnak.
- Értem. - Csak ennyivel reagálok arra, hogy a szülei elvesztéséből ő milyen isteni tervet szűrt le. Szerintem véletlen, de értem, hogy neki kell, hogy találjon valami ok-okozatot, s így hite is szilárd marad. Bizonyosan változtam én is azzal, hogy megismertem Rodát, és érzem magamon, hogy változtam fiam elvesztésével is. Ettől még úgy gondolom, hogy inkább ne változtam volna, s én haltam volna meg helyette. Ha ez valamiféle fura szeszélyű istenség terve, nem lett volna elég neki, ha a gyerek nő fel úgy, hogy nem hordozza az én hibáimat? A tervemben csak megerősített azzal, hogy így összetört a fél kilós kis súly terhe alatt, nem tudom nem szükségtelennek látni Ewan Noah halálát...
- Mi másként látjuk a betegségeket, a testet. Ugyan egyforma... - Mondhat ilyent egy genetikus egyáltalán?
- ... de képesség híján nekünk sok mindenre kell figyelni, olyan sokra, amit egy ember nem tudna teljes mélységében átlátni. És részben nem is akar. Akik nálunk gyógyítók lesznek, segíteni akarnak másokon, de van, amit szívesebben csinálnak. Van, aki sebek gyógyításában tud a legjobb lenni, van, aki gyermekek világra segítésében és van, aki jobban szót ért a gyermekekkel. Van, aki a szemet és van, aki a fogakat ismeri úgy, ahogy más gyógyító nem. - Próbálom elmagyarázni Rodának, habár meglehet hogy kevés sikerrel teszem ezt.
- Ön gyógyít mindenféle betegséget és ha kell, gyermeket is világra segít? - Kérdezek vissza, mert ezek szerint ez náluk nem különül el. Bámulatosan más látásmód. Mondhatnánk elmaradottnak is, nagyon régen nálunk sem nagyon vált ez így el szakterületekre, csak meg is volt a böjtje. A perdaiaknál eddig úgy tűnt, a siker-arányuk meglehetősen jó. Kérdezek a gyógyítás módjáról is a sebösszehúzás példájánál maradva. A fény úgy tűnik, járulékos dolog csak, a hőnek lehet nagyobb szerepe, ha van és erre rá is kérdezek. Gyógyított engem is Roda, Saskia előtt tartottunk egy "főpróbát" rajtam, de annyi minden érzés és gondolat keringett bennem, hogy csak halványan él az emlék, hogy meleg volt a keze. Vagy én, ahol érintett. Vagy csak így rémlik? A kérdésére viszont most én pillantok rá értetlenül és tanácstalanul, kicsit összébb is vonom a szemöldökeim.
- Nem vagyok beteg, hogy gondolta kipróbáltatni? - Ha most azt mondja, hogy megvágjuk a kezemet, nem tudom még jelenleg, hogy miként is vélekedjek egy ilyen ötletről. Annak ellenére, hogy bízom Rodában és a képességében, egy ilyen sérülés magától is meg tudna vélhetően gyógyulni, mégis van az emberben egy természetes ódzkodás, ami a kíváncsisággal versenyzik. S bár bízom Rodában, a felvételt készítő szerkezetre pillantva azért csak elmondom, hogy mi nem hagyott nyugodni Ewan Noah esetén. Szavaira lassan bólintok magam elé nézve a bögre vízre. Roda hangjában nem hallatszódik, így még kevésbé van esélyem arra, hogy észleljem, szavaim valamennyire bántóak is, még ha nem is volt célom. Én csak azon gondolkodtam, hogy nem tettem meg mindent a fiamért - még mindig nem tudván elfogadni a veszteséget, a vereséget -, mintha csak két és fél évig álltam volna Saskia kapszulája mellett, ahogy csak tehetetlen álltam, mikor Roda gyógyította. Soha nem éreztem még olyan haszontalannak magamat, olyan kevésnek. Még gyerekként sem, mikor apám vagy anyám mellett állva néztem mit hogyan csinálnak és ha kérdeztek, nem tudtam esetleg a választ, vagy az én kérdéseimből derült ki, milyen keveset tudok. Az ő tudásuk mégis elérhetőnek tűnt, Rodáé viszont fényévekre van.
- Reméljük egyszer így lesz. - Őszintén tudok rábólintani arra, hogy a kettészakadt emberiséget egyesíteni kellene, de ez korántsem egyszerű, s a legkisebb gond az, hogy csak sejtjük merre lehetnek, pontos koordinátáink nincsenek. Roda fogalmazása viszont érdekes. Csak hallott az ellenállókról vagy többet tud?
- Találkozott velük is? - Egyelőre csak ennyit kérdezek, helyet nem. Talán csak hallott róluk, úgy vettem észre alapvetően kerüli az embereket, a velem való első találkozása nem is segített ezen. De vajon változott ez azóta? Most rémlenek fel bennem korábbi szavai, miszerint oka volt szerinte annak, hogy mi megismerkedtünk és ezáltal az emberekhez is közelebb került. Talán keresi is a kapcsolatot?
Cinkosan ravasz mosolyt és ajándékátadást követően a tanulási módszerekről beszélünk és közben körbenézek sétálgatva a helyiségben, ahol vagyunk. Azt nem mondhatnám, hogy nincs mit nézni. Ha jobban értenék a növényekhez, vélhetően szakértőbb szemmel is látnám, hogy miből halmoznak fel többet, mi az, ami jobban kelendő. Találomra le is emelek egyet, amiről elsőre elhiszem, hogy a reggeli volt. Amilyen kesze-kuszaság van itt a mi laborjainkhoz képest, még ez sem tűnik olyan elképzelhetetlennek. Igazából a bővebben kifejtett válasz sem ingat meg ebben. Sokan közülünk is valamiféle gyógyteát vagy effélét fogyasztanak reggel, ezzel kívánván megőrizni egészségüket. Miért ne rágcsálhatna egy perdai is bogyót ilyen célból? Ráadásul Roda alkatra sem tűnik olyannak, mint aki egy asztalnyi ételt megenne egy étkezésre. A kóstolásra habozva pillantok az üveg tartalmára, az olajos löttyben úszó bogyókra.
- Mivel veszi ki? - Egyelőre még elhalasztom picit a döntést, megkóstoljam-e a bizarr küllemű és megjegyezhetetlen nevű bogyót, ami elmondás alapján vitamintablettának felel meg nálunk. Gondolom leginkább C-vitamin, már ha a perdaiaknak is kell olyan. A hezitálás nem is a fura megjelenés miatt van, hanem ugyanazért, amiért nem repestem a Saskiának adott teakeverék miatt sem. A vizsgálat semmi ártalmasat nem mutatott ki annál. Rövid távon. A hosszú távot viszont nem tudjuk, három év erre kevés, s nem véletlenül haragudtam Jasmine anyjára is, hogy botanikus létére lilafüvet csempészett lánya teájába. Még ha értettem is az okot és azt, hogy más lehetősége nem volt, egyetérteni nem tudtam. E tekintetben megértem Dorian szkepticizmusát is, s tudom, hogy fél szeme Saskián, mintha csak várná, hogy mikor múlik el a perdai csoda-gyógymód hatása. Rodára pillantok újra, mikor kérdez a véradásról, s örülök az érdeklődésének.
- Ahogy Öntől is vettem, csak többet. Tudjuk, hogy mennyi vért lehet elvenni egy egészséges embertől anélkül, hogy az ő életét veszélyeztetnénk. A test, a szív tudja pótolni azt a hiányt. És tudjuk a módját is a tárolásnak, hogy sokáig kitartson, ne.. szilárduljon meg a vér. Hogy a vért odaadjuk másnak, ahhoz is kell egy üreges tű meg egy vékony cső. Én azért nem kérdezem meg, Ön is kipróbálná-e? - Mosolyodom el a végén, habár lehet Roda nem vevő a sötétebb humorra.

A gyógyítási módszerekről kezd átfogóbb képem lenni, de mint minden tudásnál itt is igaz: minél többet tudunk, annál nagyobb annak halmaza is, amit nem tudunk. Ahogy Roda megválaszol egy kérdést, az felveti a következőt, sokszor nem is egyet. Nem könnyíti meg a dolgomat, na meg az sem, hogy Roda a gyógyítása egy részét ösztönszerűen teszi, így tudományosan leírni még nehezebb. A testszkenner szóba kerülése nem először csal mosolyt Roda arcára, de nem is sejtem az okát, arra gyanakodom, hogy felesleges neki, hiszen enélkül is látja a testet belül. Feleslegességéből fakadó utóélete nem is jut eszembe, annyira nonszensz lenne ez nálunk.
Ugyan Roda nem mosolyog, de én finoman igen, hozzánk türelem kell. Talán az én generációm meg a felettem lévő nem fog változni, de a gyerekeink lehet. Éppenséggel szerintem a perdaiak pont ráérnek kivárni, például Roda nagyobb eséllyel látja majd meg az unokámat meg dédunokámat - ha egyáltalán gyerekem lesz -, mint én magam. Ki tudja, ők milyenek lesznek. És a világunk milyen lesz.
- Hatékonyak. - Bólintok rá egyszerűen és határozottan. Bonyolultnak hangzik a rendszerünk, de benne élve egyáltalán nem érzem annak.
- Egy perdai, ha jól értem, ha fáj valamije, a gyógyítóhoz fordul. Nálunk tudják az emberek, hogy ha a szemükkel nem látnak, ott fáj valami, akkor ne ahhoz menjenek, aki a fogakhoz ért. A gyógyítóink területei között van átfedés, így ha az égi gyógyító látja, hogy nem csak az ő területéhez tartozik, szól a másik gyógyítónak. A Dominium olyan, mint egy nagy város. Itt is tud küldetni valakiért, aki éppen Elorak másik végében van, igaz? Ha meg időt kell nyerni, akkor a hibernáláshoz fordulunk. Meg tudjuk állítani a folyamatot fél úton és akár egy napot is nyerni általa, mely alatt a betegség csak nagyon lassan terjed a testben vagy a vérzés is szinte megáll. - Magyarázom Rodának, hogyan oldottuk meg, hogy időt kerítsünk magunknak, hogy esélyünk legyen a beteget akár többen, összefogással meggyógyítani. Nem mindig elég ez sem, s olykor a huszonnégy órás haladék is kevés, de nálunk nem tud ez egy kézbe összefutni és kézrátétellel sem megy a gyógyítás. Még. Csak jöjjünk rá a titok nyitjára...
- Igen, emlékszem, hogy fárasztó. - Bólintok. Meg tudom érteni, nálunk is vannak sok-sok órás műtétek.
- Idővel ez fejlődik? Úgy értem, hogy mikor megkapta a képességét egy kisebb gyógyítás is hasonlóan kimerítette, míg mondjuk... húsz-harminc év múlva nem viseli majd úgy meg az, ami most elfárasztja? - Mondhatnánk, hogy gyakorlat teszi a mestert, de vajon tényleg így van a perdaiaknál is? Vajon más képességre is igaz? Azok is fárasztják a használóját? A válasza talán segít ezeket a kérdéseket is megválaszolni, hanem a felvetése, hogy megmutatná rajtam is a módszert, az olyan tekintetben hoz zavarba, hogy nem tudom, belemenjek-e? Balsejtelmem beigazolódik, tényleg sérülésre gondolt Roda, s elgondolkoztat, néhány hosszú másodpercig mérlegelek is pro és kontra. Előbbi nyert a kíváncsiságommal együtt. Na meg ha már a számomra legfontosabbakhoz odaengedtem, akkor a kezem kis sérülése végképp semmiség már.
- Legyen. Megengedi, hogy felvételt készítsek róla? Mozgó képeket, mint amit látott a mi sebgyógyítási módunkról. - Magyarázom el, hogy mire is gondolok, s megkérdezem, mert emlékszem, hogy nem tetszett neki, mikor a hangárban készült képeken viszontlátta magát az ottani nagy kijelzőn. A hangfelvétel nem zavarta, de ez más, még ha úgy is állítom be, hogy csak a kezeink látszódjanak. Ha belemegy, akkor a pda-t támasztom le úgy az asztalon, hogy a felvételt el tudja készíteni; ha nem engedte, akkor ez elmarad. Utána a felöltő belső zsebéből a Moor-tól kapott bicskát veszem elő - mégiscsak tisztább lehet, mint bármilyen kés itt -, kihajtom a pengéjét és egy pillanatra elgondolkodva nézek saját tenyeremre, hol is ejtsem a vágást? Az ujjak azonnal kiesnek a játékból, marad a tenyér szélén, szinte oldalán egy olyan rész, ahol közelben sincs ideg vagy artéria. Nem mintha a vágás mértékét ne én irányítanám, de azért mégis... Nem vagyok egy rutinos önvagdosó, de nem habozok, határozott mozdulattal ejtek bemetszést. A fájdalom a kibuggyanó vörös vérrel együtt azonnal jelentkezik, de nem vészes egyáltalán, szám sem rándul rá, legfeljebb fogaim szorítottam picit összébb önkéntelenül is, s egyébként is gondolataim a vágással egy időben nem a fájdalomnál jártak, hanem hogy feltétlen meg kell éleznem a bicskát. Hozzá vagyok szokva a sebészi élességű késekhez. A kezemet aztán az asztallapra teszem, Roda felé fordítva a sérült részt - felvétel esetén úgy, hogy azon is jól látszódjon -, s kíváncsian figyelem, miként fog hozzálátni és itt már jobban leköti a gondolataimat, mit fogok vajon érezni?
Mikor az ellenállók kerülnek szóba, figyelmem mit sem lankad, de Roda is óvatosan fogalmaz, vagy legalábbis én ezt érzem a szavaiban. Abban a kevés szóban is találok ugyanakkor érdekeset, még ha semmit sem mondott arról, merre is laknak pontosan.
- Kiszolgáltatottak lennének? - Érdekes szóválasztás, vagy csak a fordító feleltette meg ennek a mi szavaink közül?
- Azért legyen óvatos velük. Másnem azért, mert végülis ők is csak emberek. - Jegyzem meg, s szám sarkában megjelenő mosolyomban nem kevés önirónia van, ahogy a fajtámról beszélek. Egyébként távoztak jók és rosszak is egyaránt. Előbbiek legfeljebb a Kancellária büszkeségét sértik, hogy sikerült nekik lelépni, egyébként ha ellennének a hegyekben, mint egy szekrény mélyén lapuló elfeledett energiaszelet, nem volna talán ilyen ellentét sem. Hanem a merényletek, a támadások...
S ha már energiaszelet, a találomra polcról levett üveg tartalma is vitaminbomba reggelinek van beállítva, és elkövetem azt a hibát, hogy megkérdezem, mivel eszik ezt. Roda feláll és a rövid fiókban kotorászás után egy csomagot vesz elő, amiről már kibontatlanul is tudom, hogy evőeszköz lesz. Pedig én tényleg megelégedtem volna egy válasszal, de így jár a kíváncsi és udvarias ember, mert a mi etikettünk szerint ez már túl van azon a ponton, amikor a kínálást vissza lehetne utasítani. Átveszem hát a csipeszt, habár látható, hogy a saját kezem megvágására nagyobb hajlandóságom volt, mint megkóstolni ezt az... úszkáló bogyó-bigyót. Remek, ha el akarom mesélni Saskiának, még a nevére sem fogok emlékezni, bár biztos idővel eszembe jut, hogy a hangfelvétel a segítségemre lesz. A lényeg a lényeg, kénytelen vagyok a tárolóka fedelét leemelni és automatikusan beleszagolok előbb. Kicsit meglepődöm, mert az illat ismerős és a küllemhez képest kellemes. Ügyesen a hosszú csipesszel kihalászok egy bogyót finoman nyomva csak meg, hogy ne csússzon ki a csipesz közül, de ne is passzírozzam szét, s így a zöldes olaj híján felfedi eredeti színét. Áh, hogy napbogyó! A felismerés azért bátorít, ilyent már ettem, és nyugodtabban kóstolom meg a csipesszel nem érintve a számat, a tartóval meg kísérve a bogyó útját, hogy ha lecsöppenne olaj belőle, ne a földre essen. Vagy az ingemre. Míg a vágás nem mutatott rajtam mimikai változást, ez már igen, összébb is vonom szemöldökeimet és bár próbálom palástolni, de számat is elhúzom némileg. Nem förtelmes, attól azért nem kell aggódni, hogy visszaköszönne, ám nem is kell félni, hogy elkérem csipeszestül hazaútra csemegének az egész üveget.
- Én meg a kóstolás lehetőségét köszönöm. Furcsa az olaj íze... - A legudvariasabb formája annak, hogy kár elrontani a napbogyójuk ízét vele. Visszateszem az üveg tetejét és az üveget is a polcra és kérdőn nézek Rodára, hogy a csipeszt hova tehetem?
- Az Emlékek barlangjához inkább hozok saját reggelit. Volna kedve megkóstolni? - Pillantok rá érdeklődve, nagyjából annyira visszautasíthatóan, mint nekem volt erre esélyem - a mi szokásaink szerint -, s ha már a siklórepülésért nekem bogán kellett utazni, hát egy kis kóstoló összeállítása Rodának is belefér ezért cserébe. Az asztalhoz lépve iszok egy kortyot a vízből.
Tovább nézelődök a helyiségben - ezek után véletlenül sem nyúlva semmiért, mielőtt meg kellene azt is ennem -, és figyelek, de csak akkor fordul fejem s vele majd testem is a perdai felé, mikor azt kezdi mondani, hogy magamat is megvizsgáltam-e és találtam-e valamit? Ezt direkt kérdezi vagy csak példa vagyok?
- Megvizsgáltam. - Szinte mondhatni tananyag is minden genetikus hallgatónak a saját genetikai térképét elemezni. Plusz bár nyomós okkal sejtem, hogy Saskiánál lesz, amit nem találok mégsem, ettől még megvizsgáltam magamat, hátha nálam van a probléma oka, amiért a gyermekáldás csak igen nehezen jött össze nekünk eddig. Mostanra már le is mondtam róla.
- Hajlam. A családom férfi tagjai hamar haltak, még emberi léptékkel is. És tudok ilyen emberekről is. Miért kérdezi? - Egyelőre többet, részletesebbet nem mondok, csak figyelek, mire is kíváncsi Roda?

- Bizonyára ez a mi képességünk. - Bólintok szavaira, hogy mindenre találunk megoldást. Keatívak vagyunk és hozzá szörnyen konokok, ami a túlélési vággyal kombinálva eddig sikert hozott nekünk, hiszen itt vagyunk. Eljöttünk a Földről és ezen az égitesten is megvetettük a lábunkat. A kancellárok között gyakran van nézeteltérés, de abban mind egyezünk, hogy az itteni állásainkat nem fogjuk feladni. Ehhez pedig kell az is, hogy a perdaiakat jobban megismerjük, kiismerjük. Nem egy könnyű feladat, csak az orvoslásuk olyan összetett - pedig látványra bot-egyszerű -, hogy minél többet kérdezek és válaszol rá Roda, annál több kérdés merül fel. Nem szólok közbe, mikor látom, hogy a semmibe réved a tekintete, hagyom egy kicsit a saját emlékeit nézni. Legalábbis gondolom, hogy valami olyasmi juthatott eszébe, s eközben bennem az a gondolat forog, vajon a saját emlékeit is olyan tisztán látja, mint ahogy meglátta az enyéimet? Mégsem kérdezek, megvárnám, míg végez a saját emlékeivel, de ahogy azzal meglett, már folytatja is szavait és azokra figyelek.
- Köszönöm, elégséges s valahol mégsem. - Mosolyodom el beismerően és elismerően, mert lenyűgözőnek találom ezt az egészet. Boszorkányságnak tűnik és megértem valahol Dorian kétkedését, ugyanakkor bizonyosan van rá tudományos magyarázat.
- A múltba látása is hosszas tanulást igényelt? Eleinte csak nemrég megtörtént eseményekre tudott visszatekinteni, majd egyre több évre vagy az másként működik? Saját emlékeit is látja tisztán? - Kérdezek rá erre is, már csak azért is, mert összefügg a gyógyításával. Azzal egyetértek, hogy a lélek és a test összekapcsolódik, vagyis egy tudós talán inkább elméről és testről beszélne. Elég csak Saskiát megnézni, az elméje elzárkózik attól a halálközeli élménytől, amin átment hibernálása előtt, s ezzel nem emlékszik semmire a múltjából, mintha rázárt volna egy ajtót. Akarata hatott a testére, s ezt a test gyógyításával nem lehet megoldani. Van, amit meg lehet, ezt hivatott bemutatni a kis vágás is, amíg kezemen ejtek majd és amit Roda meggyógyítana, én pedig felvételt készítenék róla, de nem az engedélye nélkül. Azt látom, hogy nincs ínyére a dolog, de örülök, hogy végül mégis rábólint, köszönetképpen biccentek is neki, míg beállítom a pda-t felvételre és megfelelő szögben helyezem az asztalra ehhez megtámasztva. A kezeink elegendőek, úgy vélem, nem az arcán lesz tettem érhető az, ami a titkot nyitja.
- Hisznek is és nem is. A feleségem az Ön segítségével meggyógyult, ám a gyógyítási módszereik elképzelhetetlenek számunkra, annyira távol áll a mienkétől. Talán egy kis seb gyógyításának látványa megválaszol néhány kérdést, kézzelfoghatóbbá, elképzelhetőbbé tudja tenni. - Magyarázom neki, mert rajtam kívül mindenki más csak annyit látott, hogy a perdai gyógyító bement az Ébresztőbe velem együtt, s később onnan már Saskia is kijött, "holtából" feltámadva. Azt a hagymázas elméletet nem is említem, amivel William előállt, egyszerre lenne nekem degradáló ilyent előadni, Rodának meg sértő, egyben érthetetlen és annyira röhejes is, hogy nem venne minket már komolyan utána. A vágást megejtem és elindítva a felvételt a kamera látószögébe teszem a kezem, s figyelem, ahogy Roda nekiáll a gyógyításnak. Hogy lassabban csinálja figyelmességből, ezt nem tudhatom, nincs összehasonlítási alapom, de így is hatásos bemutató. Ujjai mint nálunk a megfelelő lézerfények húzzák össze a sebek széleit, a vöröslő heg különbözik végeredményben. Most még. A videófelvétel alatt csend lesz, a kommentáromat majd utólag fűzöm hozzá, hogy milyen érzettel jár a gyógyítás. Elfelejteni nem fogom, s most egyébként is jobban figyelek annál, hogy beszéljek. Felpillantok Roda arcára is - minden korábbi gondolatom ellenére -, hogy mit láthatok közben rajta? Majd visszatér tekintetem a kezemhez, ahol a heg szépen felveszi a gyöngyházfényű színét. Valamiért nem jutott eszembe, hogy azért tartotta volna tovább a kezem, hogy emlékekbe is belelásson. Mikor elengedi a kezemet, másik kezemmel nyúlok oda a heghez, végighúzom ujjamat a szinte nem is látható hegen, inkább csak a videó kedvéért, mert egyébként nem tartok attól, hogy most hirtelen magától újra felszakadna a bőr.
- Köszönöm, Roda. Sokat fog ez segíteni. - Pillantok fel rá én is, csak szemeimben látható mosollyal, de hálásan, majd kikapcsolom a pda-t és a felöltő belső zsebéből elővett zsebkendővel törlöm le a korábban bőrfelszínre kibuggyant vércseppeket. Nem a nép fogja mondjuk látni a felvételt, de ettől még biztosan híre fog menni a tudósainktól is. Lesz min gondolkozni és kockánként kielemezni a felvételt, hátha többre jutunk a képességeik megértésében. Vajon Roda tudja, hogy micsoda erőt kapott az "istenektől"? És akiknek ártó jellegűbb, veszélyesebb képesség jutott, hogy tudják olyan fiatal korban kordában tartani? Estig lehetne sorolni a kérdéseket, ám más téma kerül elő, amire önkéntelenül is felfigyelek: ellenállók. Roda tehát ismeri őket, kérdés az, hogy mennyire?
- És Önök mennyire elzárkózóak velük szemben? - Éle is lehetne a kérdésnek, de nincsen, inkább puhatolózás. Egyébként tényleg érdekel, hogy mennyire járnak ide ellenállók vagy találkoznak velük máshol. S persze az eloraki perdaiak egy dolog, a tőlük északabbra élő, ellenségesebb perdaiak megint egy más kérdés.
- Igen. - Bólintok rá, hogy az ember a saját megnevezésünk magunkra.
- Nem kell féltenie. - Jegyzem meg a figyelmeztetésre, már-már túlzottan magabiztosan és kevélyen is hathat, de hát ritkán is járok egyedül, most sem véletlenül várakozik odakint a testőröm, s nem véletlen az sem, hogy Katja-t viszem legtöbbször magammal, ha idelent vagyok a Perdán. Igaz, mindentől ő sem védhet meg, ilyen például a saját kíváncsiságom, mely végül oda vezetett, hogy bizarr löttyben úszkáló bogyót kóstolok, melyről utóbb kiderül, hogy napbogyó. Azt még szeretem is, de az olaj, amiben eltették, ahogy Saskia mondaná, az a szomorú arcos csoportba kerülne. Meg is értem, hogy frissen fogyasztják inkább és eddig sosem gondoltam rá, de most őszintén örülök, hogy nálunk van olyan sokkoló-fagyasztási módszer, mely után kiolvasztva a gyümölcsöt vagy zöldséget szinte teljesen olyan, mintha akkor szedték volna. Mégis tudok mosolyogni, mikor Roda azt mondja, hogy mókás volt az arcom. El tudom képzelni. S mintha csak gyerekes revans lenne, felajánlom én is az emberi reggelit Rodának legközelebbre. Igazán akkor lenne bosszú, ha egy energia-szelettel, vagy egy megfelelő tápértékű, de rettenetesen ízetlen vagy éppen műízű kásával állítanék be. Mondjuk taktikai szempontból nem lenne rossz. Híre megy és megsajnálnak minket a perdaiak és hoznak nekünk rendes ételt halomszám. Ugyan Roda mosolya nem tűnik annyira őszintének, mint mikor rajtam derült, de van benne is annyi büszkeség, hogy ne mondjon nemet az ajánlásra. Tovább nézelődöm, s ő kezd el kérdezgetni, mely kérdéseket eleinte furcsállok.
- Tudom az okát, melyek az én családom testének gyenge pontjai. Meg lehetne előzni a bajt jó ideig, de ehhez nem lenne szabad kancellárnak lenni. - Mosolyodom el haloványan, mert szép képet festhet rólunk-rólam ez most, hogy a hatalomért mégsem teszek azért, hogy tovább éljek. Isaac Jenkins igen korai agyvérzése is a stresszes munkának, életmódnak volt köszönhető. Anyám, Helen szerint ebben nekem is jókora részem volt. Ritkán bókolt nekem ilyen szépen... De figyelek tovább Roda szavaira, hogy miért kérdezget ilyeneket és hamarosan fény derül az okára. Akármennyire is idegenkedik tőlünk, ő is látja a lehetőséget, hogy összedolgozva a népén is tudna segíteni.
- Tulajdonképpen nem tűnik lehetetlennek... - Tűnődöm el a felvetett ötleten.
- De a megvalósítás kevéssé tetszene Önöknek. - Pillantok vissza rá a szekrényekről, melyre eddig néztem gondolkodás közben. Sejtheti, hogy olyasmire is gondolok, mint a vérvétel. Mi abból sok mindent ki tudunk már mutatni. Igaz, perdaiak esetén tudni kell azt is, mi lehet a tökéletes, ideális érték és mi mutat kóros elváltozást, mely még látható jeleket nem produkált. Magam részéről nem zárkózom el az ötlettől, hogy segítsünk a perdaiaknak, mert ezzel csak jobban megismerjük őket. Csak kényelmesebb, ha ezt ők önként teszik meg.
- Valószínűleg eltérő betegségek kínoznak minket, mint Önöket. Tud mondani olyan példát, amikor már nem tudott segíteni valakin? Hogy mikor észlelte, hogy nagy a baj és milyen tünetek voltak akkor és előtte? Bármilyen apróság is akár, mint egy fejfájás vagy szédülés.

Figyelek válaszára, ami az emlékekbe látó képességére vonatkozik, igyekezvén megérteni és pillantásom csak akkor lesz élesebb, és élénkebb szinte a levegő is körülöttünk, mikor szavai végeztével apró csend telepszik közénk szóba hozva Saskiát és a perdai nőt, aki segített az ellenállóknak a siklón történt merénylet során.
- Érezni és érteni nem ugyanaz. - Reagálok ennyit hűvös kimértséggel. Mondtam már Rodának, miért kellett lelőnöm a nőt, láthatta az emlékekből, hogy haldoklott, főleg, hogy pár percnyi távolságon belül nem volt Rodához fogható gyógyító, aki csodát tehetett volna. Roda tudja, hogy mit éreztem akkor - vagyis mit nem -, de a gondolatokba nem lát bele, és szerencsémre ezt a két emléket látta meg, a korábbiak rejtve maradtak előle. Talán mert hamarabb megszakítottuk a kapcsolatot, de jobb így, mert sokkal több minden szorulna magyarázatra és sokkal sötétebben látna engem, mint most. Hamar véget vetne ennek a találkozónak.
- Hm, én csak a fontosabbakra emlékszem. Ott se mindenre tisztán. - Említem meg, mert lehet ebben is különbözünk, lehet ő a sajátjait is tisztán fel tudja idézni és a kevésbé jelentőseket is. Az más kérdés, hogy az agyunk mi alapján dönti el, mi számít fontosnak és mi nem. Sokszor bagatellnek ható dolgokra jól emlékszünk, valamiért mégis jelentősek számunkra.
A gyógyítási bemutató is jól sikerül, szerintem a felvételen is jól látszódik majd a lényeg, de most nem nézem vissza ellenőrizni. Azzal dolgozunk majd, amink van, na meg ha rossz is a felvétel, Roda akkor sem lenne rávehető újabb körre.
- Miért zavarják a felvételeink? Képeink, mozgó képeink Önről? - Kérdezek rá, inkább csak kíváncsiságból, miközben leállítom a felvételt és megszemlélem közelebbről a kezem azon részét, ahol korábban a vágás volt és a perdai képességgel meggyógyult. Bámulatos. A mi technológiánkkal is megoldható lett volna, lehet még gyorsabban is, ugyanakkor Rodának ehhez tényleg nem kellett más, csak az érintése és a benne lévő erő. Csak még jobban felcsigázza ez az érdeklődésemet és lelkesedésemet, hogy megtudjam a perdaiak titkát, még ha sejtem is, hogy ennek megfejtése lehet nem az én életemben történik meg. Akkor sem, ha sokáig találnék élni. Az ellenállókat érintő problémára se biztos, hogy hamar találunk megoldást. Nem olyan nagy ez a hold, harmada csak a Földnek, mégis mintha tűt keresnénk a szalmakazalban, apró kis kavicsot a nagy űrben.
- Sokkal inkább ők választották, hogy távol maradnak tőlünk. - Apró, gúnyos mosoly. Elvégre, a Kancellária nem zárkózik el, nagy erőkkel keresteti az ellenállókat, a keresés szándéka az már más lapra tartozik.
- Mindennek ára van, ők is megfizetik. Mi is. - Abba meg inkább nem megyek bele, hogy az elorakiak önszántukból elfogadóbbak vagy csak kénytelenek jó képet vágni hozzánk, mert a természeti adottságok ezt a szélességi kört és rajta a tavat jelölték ki arra, hogy a legalkalmasabbnak bizonyuljon nekünk a túlélésre, az első településünk létrehozásához.
- Arra várok! - Jegyzem meg ugyanazzal a korábbi túlzott magabiztos mosollyal, hogy jöjjön Carter és lepjen meg. Kíváncsi lennék, hogy állna hozzá. Viszont hagyom ezt a témát is most, így is kell vágni majd a felvételből, bár ezt még eldöntöm, de nem szólok többet az ellenállókról. Roda érezhetően kapcsolatban lehet velük, vagy tud róluk többet, mint amennyit elárul. Én türelmes vagyok, majd apránként kipuhatolom későbbi találkozásaink alatt, ha már nekem nem adatott olyan emlékekbe látó képesség, mely leegyszerűsítené a dolgomat.
- Amennyit tudok, megteszek. Többet mozgok és kevés alkoholt fogyasztok. Apróságok, de ezek is számítanak, de a hatalmat nem lehet könnyen elengedni. Mi van, ha az által tudok másokon segíteni? Tulajdonképpen most is a hatalmam miatt vagyok itt. - Ha egy egyszerű hibernálóorvos lettem volna, aki bravúrosan elrejti beteg feleségét a többi Alvó között, aligha úszom meg annyival az ügyet, hogy a Perdára kell járkálnom a perdai gyógyítási módszereket kutatni. A hatalmamat nem rendítették meg - mai napig nem tudom, miért is -, viszont hasznunkra van, hogy a többi emberen tudjunk majd segíteni a perdaiak tudása által. Ne csak Saskia legyen a szerencsés kivételezett. Az együttműködés lehetőségét veti fel Roda is, mely inkább az ő népén segít a mi betegségeinkkel szemben, de eszemben sincs nemet mondani erre. Az együttműködés azt is jelenti, hogy Rodát vagy más perdai gyógyítókat is jobban meg lehet figyelni képességük használata közben, s ez nekünk is előny. Az sem rossz, ha a perdaiak megtanulják a mi betegségeinket gyorsan és hatékonyan gyógyítani vagy a Breviuson kívül más súlyos betegséget tudnak gyógyítani. Meglepetésemre nem mond rögtön ellent, mikor a vérvételre utalok. Nocsak, haladunk!
- Gondolják át! Bármilyen jelentéktelennek tűnő részlet is segíthet. - Bólintok rá. Azt azért sejtem, hogy előbb egy listát írnak majd, mielőtt bármihez is karjukat adnák, hogy az ereket megszúrjuk vérért.
- A szüleinek... milyen tünetei voltak? - Talán nem fog tetszeni neki, hogy szóba hoztam őket, de vélhetően róluk van a legpontosabb képe. Sejtésem szerint az ismeretlen eredetű láz közte lesz a tüneteknek, elég jellemző dolog, de vajon mi még? És vajon mennyiben fog segíteni letisztázni? A Brevius is náluk egyszerű nátha. Mi van, ha a mi náthánk náluk is ilyen végzetes és nem komolyabb betegséget kell keresnünk? Apró mosoly jelenik meg szám sarkában, ahogy azért csak rákérdez, van-e más megoldás a vérvételen kívül.
- Megoldható. - Mondanám, hogy kellene ehhez nálunk önkéntes jelentkező, de hát erre is jó a hatalmam: nem kell az illető engedélyét kérnem.
- Amennyiben hamar át tud érni hozzánk vagy ha szállítható a beteg, akkor tud itt hamar fogadni minket. A gyors gyógyítást szeretjük. A betegnek is jobb. - Na meg hamarabb vissza tud állni munkába, mert a hatékonyságot szeretjük igazán, de ezt már nem teszem hozzá. Magamra nem gondoltam, mint kísérleti alany, hiszen esélyesen még nincs nyoma annak, ami a Jenkins család jellemzően férfi tagjait sújtja, úgy meg nehezen jut előbbre Roda, ha olyasvalamit keres, ami nincs is ott.

- Egyszer biztosan mindenre fény derül majd. - Hagyom ennyiben a dolgot. Roda esélyesen túlél engem majd, hacsak nem éri baleset vagy komoly betegség hamarabb, így majd látni fogja. Ha nem, akkor majd Saskia elmeséli, ha egyszer visszatérnek az emlékei. Mindent persze ő sem tudhat, de a lényeget igen. Ugyanakkor lehet korábban napvilágra kerül minden, a Kancellária fölé alattomosan kúszik a sötét felleg, s a finom kis ellentéteink egymás között egyre észrevehetőbben mutatják meg magukat és éleződnek is ki.
Arra apró mosollyal bólintok, hogy azért napra pontosan Roda sem emlékszik az emlékeire - még jó! -, de abban igaza lehet, hogy eltérő életmódunk és annak az üteme is közrejátszik abban, hogy nekünk embereknek mennyi mindent kell szelektálnunk. Az ilyen emlékezésbeli különbségek se valószínű, hogy szerepelnének majd a jelentésemben, egyszerűen csak a kevésbé fontos "ládába" kerülnek, sokkal érdekesebbek azok, amelyek a jövőre mutatnak és a közös együttműködésünket alapozzák meg. A felvétel is ezért készül, hogy ne csak én lássam a gyógyítás módját, hanem a többi orvos is, hiszen ki tudja, ki lesz az, aki valami kulcsfontosságú dolgot észrevesz vagy kikövetkeztet. Noha érdektelennek tűnik a kérdés, miért nem szereti Roda a felvételek készítését magáról, valójában fontos ez is. A későbbi találkozásainkhoz ezt nem árt tudnom, kiváltképp ha a Városban lesz, ahol ugyancsak nehéz megtalálni a holt tereket... és ugyancsak tudnom kell Roda okait ahhoz, hogy a megfelelő kiskaput megtalálhassam majd. Hagyom, hogy megkeresse a megfelelő szavakat az érzéseire, amit a felvétel kivált belőle még úgy is, hogy nem nézi vissza magát, csak tudja, hogy visszanézhető.
- Szerintem annyiban másabb ez, mint az Ön képessége, hogy egyszerre többen is láthatják, ám az érzéseit csak láthatjuk, de megélni, Önnel együtt érezni nem tudjuk. - Mosolyodom el finoman egy kis hasonlóságra hívva fel a figyelmét. Én is érezhetném, hogy kevesebb lettem, mert tőlem titkokat szedett el a múltamba látva. Igaz, Saskiát kiszúrva és megérezvén, hogy nem halottként gondolok rá és sosem tűnt fel halottként emlékeimben, adott is nekem a képességével, képességeivel. Visszaadta a lelkem egy igencsak tetemes darabkáját.
- Olyan mint egy szem és emlékezet egyszerre. - Emelem meg kicsit a felvételről közben kikapcsolt pda-t, és teszem le az asztalra a hangrögzítő mellé.
- Ön látta a múltam egyes kis darabkáit, de semmi mást. Nem látta és nem tudta a környezetet megismerni vele és ahogy az imént mondta, engem sem ismert meg általa. Ezek a videók, vagyis mozgó kép-emlékezetek ugyanilyenek. A múlt egy kis darabját tudják megmutatni, akár azt is, milyen érzelmek voltak az arcán, melyek ugyan lehet a lelkéből fakadtak, de az mégsem fog soha kiderülni belőle, hogy mi is volt pontosan a lelkében akkor. - Fejtem ki kicsit a készülék működését gyakorlatilag minden műszaki leírást kifelejtve, hogy Rafaelnek a szíve vérezne, ha ezt hallaná, viszont talán Rodának így kézzel foghatóbb. Azzal a kifejezéssel nem merek élni, hogy nekünk ez egyfajta emlékek őrzője, mert nem is tudom pontosan ő hogyan őrzi a népe teljes emlékezetét, na meg ha jól értettem, náluk az ilyen nevű személy szakrális szempontból is fontos, a kedélyeket pedig nem kellene felborzolni, ha már egész szépen haladtunk ma. Haladunk is tovább, kisebb kitérőt téve csak, mikor az ellenállók szóba kerülnek.
- Hogy miért? Ön mennyire firtathatja a Dann hatalmát, vonhatja kétségbe a döntéseit? Mennyire mondhatja ki előtte a véleményét vagy kérdezheti meg tőle: miért? - Kérdésére kérdéssel felelek, részben mert nem akarok sokat mondani, részben mert ha felel ezekre a kérdésekre, az nekem viszont sokat elárul majd társadalmukról, szokásaikról. Roda viszont a kérdésekből is le tud szűrni egyfajta választ visszaemlékezve a Dominiumon látottakra, tapasztaltakra a környezetemben: nálunk az ellentmondás nem létező fogalom, a kancellárok megkérdőjelezhetetlen teljhatalmú urak, s a parancsot akkor is teljesíteni kell, ha nem értjük az okát. Érezhető az is, hogy az egyszerű "miért?" kérdést nálunk aligha lehetnek sokan, akiknek büntetlenül hagytam volna feltenni. Akik ezt és sok más egymásra rakodó "apróságot" nem tudták elviselni, fellázadtak, mihelyst az új élhető égitestet meglelve esélyük nyílt erre. Természetes, hogy tartják a távolságot tőlünk, az erejük még közel sem elegendő és a Kancellária nem a könyörületről ismeretes. A témát mindenesetre hallgatólagos kölcsönös beleegyezéssel hagyjuk magunk mögött egy időre, de van egy olyan érzésem, hogy ha nem is ma, majd más alkalmakkor ismét terítékre kerülhet közöttünk rövidebb-hosszabb időre, mert Roda nem elzárkózó már, hanem próbál minket megérteni. Magamból kiindulva azt mondanám, hogy azért, hogy ezt a népe és saját javára fordítsa, s igazán nem ítélhetem el ezért az indíttatásért, csak figyelnem kell rá, hogy mit és mennyit osztok meg vele. Igaz ez az orvosi tudásunkra is, mert minél jobban megismer minket, annál jobban megismeri a gyenge pontjainkat is, ugyanakkor bizonyos fokú kockázatot vállalnom-vállalnunk kell, hogy a betegségeket legyűrhessük. Finoman elmosolyodom, mikor nem érti nálunk a hatalomhoz való ragaszkodást sem. Megpróbálom kicsit jobban elmagyarázni, de lehet így sem kerül közelebb a megértéshez majd Roda, nagyon mások vagyunk. Vezető gyógyítók vagyunk mindketten, az ezzel járó hatalom és annak kihasználási módja mégis nagyon eltérő.
- Isaac Jenkins kancellár ideje korán halt meg, egy ér... az, ami szállítja a testben a vért... - Akadok meg kicsit és magyarázom, mire is gondolok, mert a fordító szünetében éreztem, hogy szóhiány van, de mihelyst Roda kisegít a megfelelő perdai terminussal, folytatom is onnantól azt használva.
- ... egy ér pattant el a fejében, a vér szétterjedt. Nála azonnali halált okozott, mások sokszor maradandó károsodást szereznek így. Teljesen meggyógyítani, visszafordítani a folyamatot gyakorlatilag lehetetlen, legalábbis számunkra. Megelőzni egy ideig-óráig lehet. Inkább kihasználom addig az időt és vele a hatalmat, ami megadatott, minthogy több időt nyerjek, de hatalmam kevesebb legyen segíteni másokon. De úgy tűnik, Ön másként döntene a helyemben. - Mosolygok, de nem gúnyosan. Mások vagyunk, másból gyökerezik az orvosi tudásunk és más a hatalmunk természete is, következésképpen másként gondolkodunk és döntünk még a saját egészségünkről is. Ez az eltérés viszont hasznunkra is lehet, ugyanazt a problémát másként közelíthetjük meg és talán valamelyik célravezető. A népeinket sújtó betegségeket eddig csak saját ismereteink tükrében nézhettük, most viszont esély nyílt rá, hogy lássuk egymásét, és emiatt is kérdezek rá a szülei halálára is. Korábban említette, hogy őket nem tudta megmenteni, hogy tőlünk kaptak el valamit és így kíváncsian figyelek, vajon mik voltak a tünetek? Tudom, hogy nem kérdeztem könnyűt. Roda láthatóan jobb kapcsolatban volt a szüleivel, mint én, de át tudom érezni ennek ellenére is. A fiamról én is nehezen beszélnék, arról, ahogy a halott kis testet ki kellett vágni Saskiából, ahogy le kellett mosdatni és bepólyálni, hogy legalább egyszer karjaiban foghassa Saskia és beleszakadjon az ő szíve is, vagy látni a lehetetlenül aprócska kis testet elégni. Nehezebb lehet, ha sok emlékünk is fűződik az elvesztett személyhez, s valahol irigylem is Rodát a szülei miatt. Számomra sosem derül ki, milyen érzés lehet nem csak statisztikát növelő darabszámként közönyösen vagy esetleg éppen gyűlölettel gondolni rájuk. Nem is merengek ezen, sosem érdemelték meg a rájuk pazarolt gondolatokat és sokkal érdekesebb az, amit végül Roda kezd el mondani a kis csend után. Főleg ott kezd érdekes lenni, mikor a sebek is szóba kerülnek, melyek elterjedtek a testen. Valamiféle himlő talán? Légzési nehézséggel, ha a levegőhiány is ok lehet a halálra. Különös. Milyen kár, hogy nincs mintánk!
- Köszönöm, hogy elmondta, és bocsássa meg, de még kérdeznék, mert fontos lehet: milyenek voltak a sebek? Aprók vagy nagy kiterjedésűek? Véresek vagy gennyesek, esetleg színük és szaguk is volt? - Kezdetnek ennyi is elég, hacsak nem mond valami nagyon meglepőt, akkor megkegyelmezek mostanra és nem firtatom tovább a kérdést, mert Roda testbeszéde eleget elárult abból, mennyire fáj a veszteség neki az eltelt idő ellenére. És ezzel egy jövőképet is megmutat nekem akaratlan. Bármennyire is bizonygatjuk magunknak és egymásnak Saskiával, az idő sem fog tökéletes gyógyírt adni gyászunkra. Ugyanakkor ha Roda nem kíván most erre válaszolni, akkor tiszteletben tartom a kérését és nem fogom erőltetni a válaszadást, inkább arra koncentrálunk, hogy a gyakorlatban miként tudjuk kivitelezni az egymástól való tanulást, a betegségek megismerését.
- Rendben, legyen úgy. Ugye tudja, hogy kockázatot is vállal ezzel? - Kérdezek rá aztán, mikor kijelenti, hogy ő jönne a Városba, ami számomra is több szempontból előnyös. A beteg gyorsabban gyógyul, megkíméljük az utazástól, még ha rövid is az út, hazai pályánkon figyelhetjük meg Rodát - akár készíthetünk felvételt is a tudta nélkül -, és nem mellesleg nem érhet minket az a vád, hogy betegeket hurcolászunk Elorakba, ha ebből később katasztrófa lenne.
- A mi betegségeinket nem tudják jól gyógyítani és egyelőre még nem elégségesek az ismereteink, melyek fertőzőek az Önök számára. Ön is megbetegedhet, miközben a kérdéseire keresi a választ nálunk. És haza is hozhatja ide. - Úgy gondolom, hogy Roda is átgondolta ezt már, tudhatja, de azért valahol kötelességemnek éreztem elmondani ezt. Másnem a béke miatt lesz felvételem róla, hogy a Elorak első gyógyítója tisztában volt a veszéllyel, habár nem tudom, hogy ezt bizonyítékként mennyire fogadnák el a perdaiak.
- Csak kérdéseim vannak. - Mosolyodom el a kérdésére beismerően, de magam is érzékelem a megváltozott fényviszonyokból, hogy az idő jócskán elszaladt beszélgetésünk alatt.
- Ugyanakkor sok mindent kell átgondolnom és rendszereznem magamban, hogy a jó kérdéseket tehessem fel legközelebb. Köszönöm, hogy ennyi időt szánt rám. Még ha kézzel fogható eredményt most nem is értünk el, bízom benne, hogy jó útra léptünk. - Megyek vissza az asztalhoz közben, ahol a holmijaim is vannak. Ideje lesz lassan indulni, még ha számomra külön jármű is lesz, nem kell a többi, ilyen-olyan okból Elorakban tartózkodó emberhez igazodnom a visszaindulás időpontját illetően. Ha nincs más, akkor kikapcsolom a felvételt készítő készüléket, és a pda-val együtt elteszem őket a magamra visszavett felöltő belső zsebeibe, hogy aztán búcsút vegyünk Rodával egymástól vagy itt, vagy ha elkísér az épület elé vagy Elorak kapujáig, akkor ott.

//Köszönöm szépen a játékot Mennyi izgalmas kérdést beszéltünk meg! Már alig győzöm kivárni, hogy újra a Városba gyere! //