Kísérleti laborok

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Denisov érkezését - mihelyst visszanyerte lélekjelenlétét az őr - azonnal jelezte az orvosi központ felé, aminek egyrészt egy két mondatos, higgadt hangnemű leteremtés lett az egyik eredménye, hogy szegény katona megint elvesztette az arcszínét, másrészt ha már így alakult, akkor kiküldtem egy kutatóorvost Denisov elé, hogy átvegye mihamarabb tőle a dögöt. Megbeszélés szerint a városfalon kívül kellett volna várakoznia, hogy ide be már biztonságos tárolóba téve hozzák be a lacerta hulláját, de hát a kivételes képességű katona megint lázad. Magamat azzal szórakoztatom, hogy biztos aggódik a kezelése miatt, azért siet ennyire vissza, vagy esetleg megharapta egy ilyen dög és most jön megkérdezni, hogy a kapott ellenszer tényleg placebo volt-e vagy sem. Ezalatt az elébe szalajtott kutatóorvos az épület előtt találkozik vele, az itteni őrök egyike automatikusan átveszi tőle a bogát, miután leemelte Denisov róla a holmijait, míg a kutatóorvos máris fontoskodva lép oda.
- Katona! - Szólítja meg Denisov-ot, de még a bogát elvezető katona is egy pillanatra hátrafordul, hogy most kinek is szóltak, de ő egy másodperc múlva már megy is tovább, látván, hogy a fickó Denisovot veri éppen szemmel, dacára annak, hogy másfél fejjel kisebb nála.
- Kérem adja át a mintákat, amelyeket hozott. Máris itt lesz a szinten a tároló, amibe a lényt helyezheti, a növényt pedig hozza magával. Jenkins kancellár haladéktalanul számít a megjelenésére -1-es szinten a tudományos szárnyban a hármas kísérleti laborban, ahova, ha kérhetem, kövessen, de mint mondtam, csak a perdai lény leadása után és utánam... - Valószínűleg akkor is folytatja, ha Denisov ellép mellette, s szedve a lábait próbál elébe kerülni, hogy legalább a látszata legyen meg annak, hogy tényleg ő vezet. Nem mintha találkoznának a liftig bárkivel is, hogy ezt mutatni kelljen.

- Öhm, helyes, micsoda kötelességtudat. - Némi hezitálást követően úgy dönt a fontoskodó kutató, hogy ma engedékeny kedvében van, legalábbis ezzel próbálja palástolni, hogy Denisov nem adja át a lényt neki, ahogy kérte és most elnézve annak méretét, igazat is kellene adnia a katonának. Ehhez pedig semmi kedve.
- Jól hallotta, -1-es szint, hármas kísérleti labor. A lényt viszont még itt ezen a szinten helyezzük a gyűjtőtárolóba, ez amolyan protokoll, tudja, katona, itt a Perdán vezettük be, miután kiépült itt a kutatószárny, magam a második hullámban csatlakoztam. Jöttem volna az elsőben is, de... Hát pont lecsúsztam róla, khm, nos tehát miről is beszéltünk? Ja, igen! Szükségesek is a megfelelő óvintézkedések, hiszen gondoljon csak bele, mi lenne, ha... Persze, minden jót magának is! Hol tartottam? Várjunk csak! Az az én kártyám! - A lelkes magyarázatot jószerivel a padlónak darálta a férfi, mintha figyelnie kellene rá, hogy közben kellő iramban tudja kapkodni a lépteit, különben menthetetlenül lemarad Denisov mögött. De legalább övé a tudat, hogy a társalgást megfelelően uralja, és ez a hite addig tartott ki, míg nem realizálódott a kártyalopó eseménysor és tudatosult Denisov búcsúzása. Igaz, ekkor már késő volt. A bezáródó liftajtónál a katona utolsó látványa a kutatóorvos rémült-döbbent hápogása.
A lift a kártyával működésbe lendült, akadálytalanul jut le a föld alá épült szintre vele Denisov. A folyosón éppen senki sincs, még a kedvencnek jelölt testőr sem. Nem mindig jövök-megyek velük, de tény, hogy ma itt van velem egyikük, csak éppen nem a folyosón strázsál. Nem mindig hirdetem már messziről, hogy hol vagyok megtalálható. A megjelölt labor hófehér ajtaját a kártya szintén nyitja. Odabent jelenleg a labor egy orvosi vizsgálóhoz hasonlít: vizsgálóágy középen, felette vakítóan éles fényű lámpa, falba süllyesztett szekrények a fal mentén, odébb egy íróasztal két székkel és egy nagy kivetítő a falon. Minden inkább a praktikumnak és a gyors fertőtlenítési lehetőségnek van alárendelve, semmint a nagyzoló eleganciának. Az uralkodó szín a fehér és a fém szürkéje, így ebből a környezetből élesen kitűnik a teljes, fekete páncélos testőr a kivetítő környékén állva. Ő lesz az első, aki a nyílódó ajtó felé pillant, fegyverét annak ellenére készenlétben tartva, hogy az ajtó pittyenéséből kiderült, olyan személy jön, akinek van ide jogosultsága. Vagy legalábbis kártyája. Rajta kívül ketten vagyunk még itt, pár lépésnyi távolságra tőle, s mindketten fehér köpenyt viselünk. Bár ott a nagy kivetítő - amin egy géntérkép látható s állandó mozgásban vannak rajta az elemek valamiféle bonyolult számítást végezve -, a barna hajú, húszas évei elején járó fiatal tudóssal mi egy áttetsző táblagép felett értekezünk, mely szerkezetből hologram vetíti közénk a beszélgetésünk pontos tárgyát naturálisan szeletekre bontva: ha ért hozzá Denisov, az emberi szívre ismerhet rá a hologram-képben.

Szemem sarkából érzékelem, hogy megérkezett Denisov és azt is, hogy a testőröm ráfogja a fegyverét, ami nem is csoda a múltkori húzása után. A gondolatmenetnek viszont előbb végére akarunk érni a másik kutatóval, noha ő beszéd közben kipillantott az érkező katonára és a testőr reakciójára, majd újra a katonára és a terjedelmes, na meg súlyosnak tűnő zsákra pillantva éppen csak megakadva a beszédben. Ezt könnyű kihasználnia a katonának, hogy a zsákot lendítve a vizsgálóasztalra dobja azt. A testőr feszültebb lesz, a sisaktól nem látni, ahogy összébb vonja a szemöldökeit, de az ujja nem remeg meg a ravaszon. Én csak a huppanással lezárult lendületes zsákmozgásra nézek oda, s míg a mellettem álló kutató fél lépést hátrébb lép az előbukkanó lény feje láttán - többet is lehet távolodott volna, ha nem lenne útban a fal - én rezignált nyugalommal veszem tudomásul a lacerta előállását, miközben lezárom a kezemben tartott áttetsző táblagépet és leteszem egy asztalra mellettünk. Nem nehéz észrevenni, hogy a férfi egyedül van és a lényt hozta magával, kitalálni sem nehezebb, mi történhetett, de ezt egyelőre szó nélkül hagyom, nagyjából már úgy is mindegy.
- Denisov. Meglepően sokáig tartott. - Köszöntöm kurtán, szárazon és teljesen figyelmen kívül hagyva látszólag az üres ellenszeres fiolát és a mellé kommentált szavait a férfinak, inkább az előkerülő növényre pillantok és azt le sem kell tennie Denisovnak a lény meg a fiola mellé, magam kesztyűt húzva veszem át azt. Röviden átfutom tekintetemmel, hogy jót hozott-e és ép-e a növény, gyökérzettel együtt, ahogy utasításba adtam, s ha szeretnék is belekötni a férfiba, azt legfeljebb a modorába tehetem, mert a feladatai engem érdeklő részeit megoldotta. Ez a virág pont jó lesz! Némi elégedettség jelenik meg hideg zöldeskék szemeimben.
- Dr. Pearson, vegyen mintát Breviusra Denisov közlegénytől, majd a lénytől is! Nyálminta mindkettejüktől! - Utasítom a kutatót, aki neve említésére rázódik vissza közénk, mert eddig farkasszemet nézett a lacerta halott tekintetével. A parancsra máris lép oda a megfelelő szekrényhez, hogy elővegye a szükséges eszközöket a mintavételhez. Ugyan valóban nem placebót kapott Denisov, de jobb biztosra menni. Már fordulnék is a szuperkatonához, mikor az ajtónál bejelentkezik a kártya nélkül maradt és így bejutni nem tudó kutató, aki a lépcsősoron kocogott le Denisov után. A növényt nagy gonddal teszem le egy távolabbi, mellmagasságig érő szekrény tetején lévő üveg tárolóba, és ezután indulok el az ajtóhoz.
- A lopott kártyát is adja át, Denisov. - Közlöm a férfival, mialatt a testőr átveszi tőle a fegyvert, de a sajátját továbbra sem véve le róla. Amikor kinyitom az ajtót, ha befelé is igyekezett a tudós, azonnal megtorpan, ahogy velem találja szembe magát. Velem és a hozzám tartozó metszően hideg tekintetemmel, és még azelőtt beléfojtom a szót, mielőtt megszólalhatna.
- Dr. Colmer, egyetlen feladatot bíztam Önre, mégis minden óvintézkedés betartása nélkül lejutott ide a közlegény egy potenciális négyes szintű patogén baktériumot hordozó lénnyel. A nap hátra lévő részét a folyosó és a lift sterilizálásával tölti, majd jelentkezik nálam a büntetése miatt. - Nyomok rá a panelre, a válaszát se hallgatva meg, bezárom az ajtót kettőnk között. Ezalatt megfelelő védőkesztyűt és maszkot felhúzva dr. Pearson már Denisovnál van a nyálminta-vevő spatulaszerű lappal és felkéri a férfit a szája kinyitására, majd a nyálminta levétele után a másik kezében tartott szerkezetbe helyezi és leteszi az asztalra, hogy ugyanezt a módszert eljátssza a lacertával is, szemmel láthatóan remegőbb kézzel nyúlva a szájába, mint aki attól tart, hogy feléled és megharapja vagy a hírhedt baktérium ráugrik onnan.
- Hol harapta meg az állat, Denisov? Jelentkeztek tünetek vagy azonnal beadta az ellenszert? - Érek közben vissza hozzájuk, hátam mögött összekulcsolt kézzel. Érdeklődésem tárgyilagos, mellőz minden aggódó felhangot.

- Ó, minden évben összeülünk majd megünnepelni. - Felelem arra, hogy kivételesen örül nekem s még a szándék is hiányzik, hogy elrejtsem szavaim gúnyosságát, még ha a mosoly el is marad. A kártya átadására szólítom fel, s én már az ajtónál jelentkező másik kutatóval foglalkozom, meghagyom Jade-nek a lehetőséget, hogy a kártyát megszerezze a férfitól. Az incselkedésről le is maradok - lévén háttal állok az eseményeknek - de arra fordulok vissza, hogy Jade a fegyvertussal visz be egy gyomrost.
- Korábban kell felkelnie, Denisov, ha a helyére akar lépni. - Jegyzem meg könnyedén visszafelé tartva hozzájuk, mintha ez lenne a férfi szándéka, s a lopott kártyát átveszem Jade-től. Eszemben sincs kérdőre vonni a testőrt, ismerem, s ismerem Denisovot is már ennyire. Eszemben sincs továbbá a férfiért egy pillanatig is aggódni, s nem csak azért, mert biztosra veszem, magának kereste a bajt. A gyomrosba a fizika törvényeinek engedve belegörnyed kissé a közlegény, de a fájdalomküszöbe elég magasra lett feltornázva ahhoz, hogy ne fájjon. Akkor sem, ha ebből lesznek lila-kék foltjai. Úgy is hamarabb felszívódnak, mint másoknak. Inkább érdekel, hogy a lacertával hogy boldogult, s a mutatott harapást közelebbről vizsgálom meg, kesztyűs kézzel nyúlva az alkarhoz. Nyugodtan lépek közelebb, hiszen még kellek a gyógyuláshoz, na meg oda se kell néznem, hogy tudjam, Jade most is fegyvert szegez a közlegényre.
- Mikor történt? - Teendő már nincs vele, s látván a lény bájos fogsorát ezzel az egy harapással egész jól megúszta Denisov, de ettől még érdekel, hogy mikori a seb, mennyire gyógyul gyorsan a férfi, hiszen a tesztek kedvéért azért nem szaggattuk meg a testét random helyeken és mélységben. Kedvem lenne megkérdezni, mennyire imádkozott a szer beadásakor a katona, hogy nem verem át, de hamar lerendezhette ezt magában, ha nem várta be az első tüneteket. Szinte meglep ez a bizalom tőle.
- Nikolai Denisov közlegény mintája negatív, uram. A lényé viszont pozitív.
- Köszönöm, dr. Pearson. Vigye át a gyíklényt a kettes laborba és készítse elő a további vizsgálatokhoz és boncoláshoz. Vélhetően ez a lény felel a Breviusért, cseppfertőzéssel való terjedése valószínű. - A tájékoztatás akkor is elhangzik, ha tudom, hogy dr. Pearson tisztában van az említett betegséggel. Ráigazgatjuk a lényt a vizsgálóasztalra, hogy sehol ne lógjon le semmije, majd a megfelelő gombok megnyomásával egy átlátszó búra kerül rá és a vizsgálóasztal teteje elemelkedik rajta a lénnyel a talapzattól. Lebegtetve átmozgatható, mint a hordágyak, s a kutató távozik is a szomszédos szobába vele.
- Üljön le, Denisov. - Hajtok le egy széket haladtomban a fal mentén, mert számítva a férfi érkezésére már előkészültem a terápiája megkezdéséhez.
- Terson kancellár is elégedett lesz a kirándulásával? - Kérdezem közben mintegy mellékesen, vajon mire jutott az ellenállókkal.
//A kockát a Kancellária szponzorálja //

Nem létező bajszom alatt mosolyodom el haloványan, hogy máris visszakozik, a rendszeres közös összejövetel nem volna ínyére. A helyzet az, hogy ezt nem ő dönti el, még akkor sem, ha makk egészséges és köröket - éveket - verne a perdaiakra megjósolható élethosszban. Így viszont, hogy még a terápia is csak kísérleti, a rendszeres találkákra számíthat. A szimulációs számítások kedvezőek voltak, de a gép sem tévedhetetlen, bizonyos esetekben az élet sokkal összetettebb, bonyolultabb rendszer annál, mint amilyen gépeket mi össze tudunk tenni.
- S nem bír a fölös energiájával, Denisov, vagy ki kérte fel rá, hogy próbára tegye a testőrömet? - Csevegő hangnemben kérdezem, ahogy a férfi is közölte velem a ténymegállapítást Jade-ről, mintha nem tudnám vagy mintha szükségem lenne a szuperkatona elismerésére, bár tény és való, valahol megnyugtató, hogy Jade eddig ilyen kiválóan szerepelt. Ugyanakkor remélem a közlegény sem hiszi, hogy hosszú távon ezt retorzió nélkül hagyom. Ám ezt most félreteszem, előbb lássuk a sérülését, amiről lebontom a hevenyészett kötést és megvizsgálom. Nem szólok, meglepettségem kiderül abból is, ahogy felpillantok rá a válasza után. Néhány óra?! Bámulatos, s erre még én is ezt mondom, aki ismeri a szuperkatona képességeit. Ha megoldható lenne a negatív hatások kiiktatása, akkor ezzel a gyors regenerációval sokat fejlődhetnénk, s most nem csak a katonákra értem, hanem az átlag emberekre. Üzemi sérülések, balesetek, műtétek mind hamarabb gyógyulnának. De azt a negatív hatást kiiktatni nem olyan egyszerű, ezért is van itt Denisov. Míg elmegyek a terápiájához szükséges felszerelésért és némi fertőtlenítőszerért, amire amúgy is szükség lesz, addig kérdezem a küldetése másik részéről, ami Terson kancellárnak kell. A válaszával, vagyis inkább annak hangsúlyával és mögöttes jelentésével maximálisan elégedett vagyok, ami gyakorlatban azt jelenti, hogy kancellártársam nem lesz boldog.
- Igen, észrevettem, hogy mostanában gyűjteni kezdte. S jobb, ha komolyan mondta azt a maximálisant, vagy Terson kancellár azzal tünteti ki, hogy visszaküldi az Aquillon-ra havat lapátolni. - Jó tanács, hogy ha hazudni fog, akkor hazudjon nagyon hitelesen, mert a hadászatért felelős kancellár sem az a fajta, akit fél vállról lehet venni. Szereti az eredményeket, azokat főleg, amelyek megközelítik a magasra tett elvárásait. Beszéd közben visszaléptem Denisovhoz, s a fertőtlenítővel lekezelem azért a sebét. Mégiscsak lacertával van dolgunk, s ha meg is kapta az ellenszert a férfi, jobb biztosra menni, ahogy ez a labor is teljes fertőtlenítésen fog majd átesni, ha végeztünk. Kap egy kötést is a karjára, mert ugyan nem döntené le túlzottan a lábáról a közlegényt egy sebbe jutott fertőzés, attól még kezelni kellene és nem szeretek pazarolni gyógyszert. Inkább a kötés legyen felesleges.
- Ha ebben az ütemben gyógyul tovább, akkor holnap ilyenkorra, legkésőbb holnapután reggelre már leveheti a kötést. - Fejben végzett becsült, gyors szimulációs számítás. Engem is érdekelni fog, hogy a gyógyulás üteme megmarad ilyen léptékű, vagy pedig változik a görbéje íve. A fertőtlenítés, a kötés feltétele Denisovot mindenesetre az ébredése utáni időkre emlékeztetheti. Velem ugyan akkor még nem találkozott, de a földi eljárásmódhoz képest normálisan bántak vele.
- És mit csinált a vadonban ennyi ideig, ha már ellenállókat nem keresgélt? - Teszem fel a kérdést, mintegy jelzésként, hogy nagyon is értettem, hogy azt a feladatát nem végezte el. De akkor mit csinált ennyi napon át, ha a virág sem bírja a tárolóban ennyi napig és a lacerta harapása is csak pár órás?
- Húzza fel hátul a ruháját hátközépig! Megkapja a gyógyszere első adagját. - Jelentem ki ezt úgy, hogy mióta letettem a kék virágot a tárolóban szemben velünk a szekrényke tetejére, azóta hozzá se nyúltam.
- Kapott a Földön gerincbe injekciót? - Pillantok fel rá, míg várom, hogy kérésemnek megfelelően cselekedjen, s ekkor hallom meg kommunikátorom pittyenését. A hang alapján már tudom, hogy Andrej üzent, így míg Denisov nekikészülődik - vagy ellenkezik -, addig megnézem az üzenetet. Csak kevéssé sikerül elrejtenem gondterheltségemet az üzenetet olvasva. Nem is Hartley zavar, hogy vele van Saskia, szerintem nem bántaná, bár amiket rólam mesélne, azok miatt fel kell készülnöm válaszokkal Saskiának. A lift zavar, s nem tudok nem McGroverre gondolni, még akkor is, ha ugyanazzal a módszerrel szerintem nem élne.
- Felejtse el ezt a katonás egyenes hátat most Denisov, kicsit görnyedjen meg előre, domborodjon a háta! - Pillantok fel a férfira, ha nem ellenkezett a feladattal. Kellett kicsit másra terelnem a gondolataimat, hogy hidegvéremet megőrizzem. Előbb mégis Saskiának üzenek, majd a kommunikátort letéve lépek oda Denisov-hoz, hogy a fertőtlenítővel bekenjem a gerincvonal érintett szakaszát, majd a fecskendőt veszem kézbe az áttetsző, mégis halványkék színű folyadékkal benne.
- Hozza ki, Andrej! Hamarosan indulok, ha nincs más. Tudja a dolgát, ha szükségesnek ítéli meg a helyzetet... Küldés. - Pattogósabb, parancsolóbb és kimondottan feszült volt a hangom, s talán kell pár másodperc a közlegénynek, mire leesik neki, hogy a kommunikátorra diktáltam üzenetet, amit a megnevezett férfi szövegként kap meg. Ahogy ismer, a hangsúlyokat úgy is mögé tudja képzelni. Így diktálva gyorsabb volt, mert közben tudtam Denisov-val foglalkozni. Gondolkozom, hogy Hartley-nak is üzenjek-e, de egyelőre nem. Kivárom, Saskia mit reagál, ha reagál. Remélhetőleg nem olyan a hiba, mint mikor én szorultam a liftbe s a kommunikáció is leállt.

- Meghat az aggódása. - Leplezetlen gúnnyal szólalok meg, pontosan tudván, hogy inkább a biztonsági réseket keresi a férfi, vagy szimplán bosszantani akar, vagy gyermeteg próbálkozásai arra irányulnak, hogy felmérje mennyit tud a testőrségem, hogy egyszer komolyabban próbálkozzon a mostaniaknál. Nem kívánom kivárni ezt, de erre még ráérünk, előbb kezdjük meg a férfi terápiáját, mert élve fontosabb és hasznosabb.
- Oh, lemaradtam volna? Ön talán bízik bennem? Mert a bizalomnak kölcsönösen kell működnie. - Felelek vissza, egy pillanatig sem gondolkodva el az ajánlaton érdemben. Egyikünknek sem ment el az esze, hogy bízzon a másikban, és ha ez változni is fog valaha, az nem így hirtelen elhatározásra és bemondásra fog történni.
- Randira siet? - Kérdezem, de pillanatnyi szünetet sem hagyva folytatom tovább.
- Távozásakor látni fogjuk, hogyan javult a harapás nyoma. - Ha rosszat sejt, akkor jól sejti, sokadik földi ösztönei nem vezetik félre, mert valóban nem áll szándékomban olyan könnyen elengedni innen, akármilyen fehérköpenyes szindrómája is alakult ki az évek alatt a Földön meg a Dominiumon. Félelmeivel való szembenézés csak erősíti a jellemét, ha mégsem megy, majd iszik rá egyet szabad napján.
- Akkor azt a jelentést még lehet én is szívesen elolvasom. - Jegyzem meg, már a férfi mögé lépve az injekciós tűvel, hangomban kárörvendő derűvel. Érzésem szerint Terson kancellár nem azt fogja kapni, amire még ő is elégedetten hümmögne. Üzenetet küldtem korábban Saskiának és egyet diktáltam az őt kísérő és liften kívül ragadt testőrnek is, de innen már figyelmem Denisové, még akkor is, hogy hallom, mindkét helyről jött válasz, a pittyenés hangjának árnyalatnyi különbsége jelzi. Szívesen odakapnék a pda-hoz, hogy elolvassam, vagy csak utasításba adjam a programnak, hogy olvassa fel, de félre kell ezt most tennem és bízni benne, hogy kedvező válaszok érkeztek. Jade nem mozdul, márpedig ha komoly gond lenne, ő is értesülne róla.
- Úgy akkor ismerős érzés lesz. - Mondom még a férfinak, s kitapintva a megfelelő csigolyákat adom be neki az injekciót. Nem fájdalmas, még egy sima halandó embernek sem lenne, inkább csak kellemetlenül feszítő néhány pillanatig, majd semmi. Ha számít is az ember valamiféle csodagyógyszertől arra, hogy szinte érzi, amint kellemes melegként szétárad a testében és máris jobban érzi magát, akkor azt csak a képzelet szüli, a valóság ennél egyszerűbb és szürkébb.
- Egy hónap múlva látni kívánom, addig az Imperium hajóorvosa fogja ellenőrizni hetente az állapotát. Ha kettős látás, egy napig sem múló erős fejfájás jelentkezik, amit még Ön is megérez, vagy kézremegés lépne fel, haladéktalanul keressen meg! - Magyarázom, míg kihúzom a tűt a testéből. Az említett mellékhatásokra nem számítok, de ettől még elmondom, hátha az a csekélyke egy százaléknál is kevesebb esély valósul meg. A szernek működnie kellene.
- Most pedig két napos megfigyelés alatt tartom, melyet köszönjön magának. Harmadjára nem leszek ilyen elnéző, ha megint kóstolgatni akar. Köszönöm a virágot! Minden jót, Denisov! - Teszem el a tűt a megfelelő helyre, kesztyűkkel együtt, hogy sterilizálásra vagy megsemmisítésre kerüljenek, ellépvén a férfitól. Majd a pda-mhoz nyúlva először nem az üzeneteket nézem meg, hanem a városi őrséget hívom, akik Denisov ruháinak és egész magának fertőtlenítése után átvezetik őt egy olyan helyre, mely nem nevezne be a kényelmes kórtermek versenyébe: ablaktalan állózárka, ahol egy kisebb termetű nő még le tudna guggolni, a férfinak erre nincs sok lehetősége. Legutóbb ugyan ülni tudott, ha elfeküdni nem is, de azért előrelépésnek számít, hogy itt nincs sötét és a csendet akkor sem törik meg kürtszóval, ha állva és valahogy kitámasztva magát elaludna a férfi. Ellátást kap, ha nem is bőségeset, meghatározott időpontokban és célszerű erre az alkalmakra tartogatni kis-nagydolgait, mert odabent erre bajosan van lehetősége. Utálni fog érte, ezt tudom, de ő sem gondolhatta, hogy egy elnéző mosollyal megússza. PDA-t nem kap, egyelőre nem tudja felvenni a kapcsolatot senkivel, azt majd távozáskor kapja vissza - legalább a sebe gyógyulását is látjuk, mint mondtam -, Terson kancellárt meg magam értesítem, hogy a kezelést megkezdtem, két nap múlva fog tudni jelentést tenni neki Denisov.
A magam részéről miután megbizonyosodtam róla, hogy a lacerta által semmilyen Brevius vagy más baktérium nincs rajtam, se a növényen, amit Denisov hozott, magammal viszem azt és míg üzenetet diktálok Andrej-nek és Saskiának is, a hangárok felé veszem az irányt Jade kíséretében. Az üzenetek tartalma ugyanaz az egy rövid szó: Indulok!

//Köszönöm a játékot! //