Túl sok minden történt az elmúlt időszakban. William elérte célját és a feleségévé tett, én pedig teljesen összetörtem. Túl vagyok az orvosi vizsgálaton, a jegyzőkönyv elkészült és készülök az útra, amely az Aquillonra vezet majd. Természetesen ezért is fizetnem kellett a férjemnek, hogy véletlenül se akadályozzon meg benne, de próbálok most nem rá gondolni és mindarra, amit velem tett ebben az egy-másfél hétben, amióta a felesége vagyok. Most Phil a fontos, hiszen miatta vagyok itt, a hangárban. El kell temetnünk Saraht. Próbálok magabiztosan állni a hajók közelében, de hajamat mégis úgy igazítottam, hogy a nyakamon lévő zúzódások ne látszódjanak, bár felrepedt szám még mindig nem gyógyult meg igazán, így ajkam bal alsó részén látható némi sérülése. A testem többi részét takarja a fekete ruhám, mely egyértelműen a gyász jele, de ha nem temetni mennénk le a Perdára, akkor se öltöznék színesebben. William kiölt belőlem mindent és még nem szedtem teljesen össze magam. Hajam tehát kibontva, arcomon kevéske smink van és örülhetek, hogy William elengedett. Megkapta, amit akart, behódoltam neki, így Ő is kiengedett a kalitkámból és végre az ágyából - lakosztályából - is. Az övemhez van erősítve egyébként szolgálati fegyverem, a bakancsomnál pedig egy kés, hiszen sose lehet tudni, hogy mi vár ránk odalent, de hoztam néhány egyéb cuccot is, amelyek a hátamon lévő, fekete hátizsákban találhatóak. Akad benne élelem és víz is természetesen és bár azt mondogatom magamnak, hogy azért készültem így, hogy biztonságban tudjam magunkat, agyam egy hátsó része menekülni óhajt és lent maradni a Perdán. Elbujdosni és felkeresni az Ellenállást, mert nem tudom, hogy meddig leszek még képes kibírni William mellett. Virágot innen nem vihetünk, de odalent majd biztos találunk pár szálat, amelyet a jelképes sírra fektethetünk, földi szokás szerint. A gép nemsokára indul, bizonyára a férfi is hamarosan megérkezik, így ismét a folyosók irányába tekintek, hátha meglátom Őt. Jó lesz ismét lejutni a Holdra, bár szívesen töltenék ott több időt, egyelőre azzal kell beérnem, amire engedélyt kaptunk. Phil engedélye tudom, hogy Jenkinsnek köszönhető, akivel kapcsolatban már fogalmam sincs, hogy mit gondoljak. Tudom, hogy segíteni akart nekem, mégis William nyert, míg egy másik csatában Callum. Ismét él a felesége, akit mindennél jobban szeret. Milyen szerencsés nő, engem érzem, hogy soha, senki se fog úgy szeretni, de legalább már értem, hogy miért utasított vissza. Érzek némi féltékenységet, de főleg szomorúságot, mert az a hajó végleg elment, és kezdem úgy érezni, hogy nincs menekvés. Mégis alávetettem magam a vizsgálatnak Shane-nél, mint utolsó reménysugár, de ha nem járok sikerrel, akkor mindenkinek, aki fontos nekem, meg kell érteniük, hogy inkább a Perdát választom magam is, sem mint egy ilyen férj mellett éljem le az életemet. Oh, már látom is közeledni földi barátomat, így ajkamra próbálok némi mosolyt erőltetni, bár elég vérszegényre sikerül, mégis ahogy közelebb ér, finoman átölelem. De hogy ez az ölelés most neki vagy nekem kell jobban... nos, az jó kérdés. Kicsit talán hosszabbra is húzom, fejem vállához hajtva, de nem, nem gyengülhetek el. Biztosan hallott Ő is az esküvőmről, na meg engem se ért el napokig, mégse szabad e téma felé terelnem. Én se akarom. - A hajó mindjárt indul, sietnünk kell! - pillantok bele szemeibe, miután eleresztem, majd mielőtt még bármit kérdezhetne, igyekszem szedni a lábaimat és felszállni. Az emberek között úgyse fog privát témát említeni, így szerencsés ez az utazás, odalent pedig... addig összekaparom magam.
Utolsó poszt ☽Csüt. Május 21, 2020 12:09 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Valahol nincs bennem izgalom hogy a holdra mehetek, mert nekem van fogalmam róla mit találok ott. Egy csepp otthont, azért is kértem meg Jenkinst (nem remélve igent mond) hogy eltemethessem ha csak képletesen is a feleségem. A hagyatékából kiválasztottam a láncot választottam a célra, amit tőlem kapott az első hónapfordulónkra, emlékszem hogy kinevetett érte és közölte várjam meg az egy évet legalább, de sosem vette le. Egy darabig én is hordtam mostanság, de elég női darab és ha ezt a láncot képes vagyok eltemetni akkor talán Saraht is el tudom engedni. A gyűrűinket így is magamnál hordom és csak azért nem veszem fel a sajátom, mert kétlem jó szemmel néznék. Nehéz szívvel indulok a hangárokba, bár erőt ad Sam velem jöhet. Amúgy is rá fókuszálok folyamatosan, jobb az élőkre, nem élhetek a múltban, Sam pedig nem élhet a pokolban, meg kell szabadítani attól a kancellártól. De ehhez az is kell én magam helyretegyem a gondolataim, kár lenne tagadnom. Magam is szereztem fekete ruhákat, hiába hordok ritkán, most természetesnek hat az ing és a nadrág színe. Mikor meglátom szomorú mosollyal közeledem, majd viszonzom az ölelést. Meglep hogy elnyújtja, de annyira azért mégsem. Hallottam pletykákat hogy már elvették, de én remélem csak pletyka, bár ha Jenkinssel a tervünk összejön, akkor el kell válniuk, rövid időn belül, tehát a házasság ténye nem ijeszt meg annyira, de csak mert van terv. Ellenben mikor megnézem finoman megfogom az állánál és megnézem a száját. -Veled meg mi történt? - Nem az az első gondolatom McGrover tette, edzésen is szerezhette, bár természetesen eszembe jut az is. De egy kancellárnak csak több esze van nem? Persze mire észbe kapok már itt sincs, elillant a hajó felé, kilibbenve érintésemből mint valami virágszirom amit felkapott a szél. Elhúzom a szám de megyek mögötte, magasságom adta hosszú lépteim okén hamar be is érem. Hagyom a beszélgetést egyelőre, inkább csak megfogom a kezét és mindkét kezemmel és simogatom az övét. Nem akarok idegenek előtt beszélgetni, inkább némán próbálom felmérni Samet, hogy mi lelte, mi történt. A Perdán úgy is be fogok lassulni lévén a levegő, a napfény, az enyhe szellő ami lengedez, a változatos színek és táj... még így is hogy ez egy város. Első adandó alkalommal leguggolok úgy is hogy megérintsem a füvet, a földet... nem gondoltam ilyen nehéz lesz, tehát jobb ha Sam elrángat vagy ott fogok egy darabig guggolni, akkor is ha sokan megnéznek mi a fene bajom van.
A sikló hamarosan indul, de mi se fogunk lemaradni róla, mert már látom Philt közeledni, kit rögtön egy öleléssel köszöntök. Tovább tart most ez, mint általában, de fogalma sincs róla, hogy mennyire nagyon szükségem van most rá. Mégse akarok erről beszélni, hiszen én vagyok itt azért, hogy Őt támogassam és nem fordítva. Viszont miután elválunk és megfogja államat, a szemeibe nézek, majd végül lesütöm pilláimat. - Ne itt... - elhúzódom finoman, és talán már az ölelést se szabadott volna megengednem magamnak nyilvánosan. William tudni fog róla, hiszen most már a felesége vagyok, más férfit nem illendő ölelgetnem, az pedig még kevésbé, hogy így érintsen. Nem akarom Philt bajba keverni. Na de ideje indulnunk! Helyet foglalunk a hajón, de ahogy két keze közé veszi az enyémet, aprót nyelek, lepillantok kezeinkre és érzem, hogy megremeg a sajátom. Ismét félreérthető tett, még sincs erőm elhúzni, így az úton ott hagyom kezei között az enyémet. Elég az a számomra, hogy mellettem van, erőt ad, szavak nélkül is. Odalent viszont engem is elkap a honvágy, a Föld mérhetetlenül hiányzik, mégse viselkedek most hasonlóan, mint a férfi. Én már túl vagyok ezen, így végre elmosolyodva nézem őt, majd némi idő után finoman érintem meg vállát. - Gyere, sétáljunk. Nézz körbe a Városba. Vagy előbb inkább keressünk valami szép helyet? - egy helyet, ahol Saraht végső nyugalomba helyezheti? Akad itt vízpart, erdőség... Philipnek kell eldöntenie, hogy mit választ. Túl messze viszont aligha menetünk, veszélyes lenne, így a Város környékén kell maradnunk. Bár kancellárné vagyok, ha akarom, talán bevethetem ezt vagy akár hadnagyi rangomat, bár az itt a földön aligha ér valamit. Nem az Imperiumon vagyunk.
Utolsó poszt ☽Szer. Május 27, 2020 7:54 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Eszembe nem jut nem szabadna ölelkezni, akkor sem ha McGroverről beszélünk, végtére is nem azért ölelem mert romantikus viszonyunk van, hanem mert a családom. Lehet nem vér szerint, de lelkileg mindenképp. Amikor aztán a száját nézem és hallom a választ semmi jóra nem számítok, el is komorodom, tehát majd ha ketten leszünk kell kifaggatnom mi történt. Persze így már szinte egyértelmű új férj (jelölte) volt vagy közvetve vagy közvetlen... A CsH feje, aki elvileg tiltja az erőszakot! Ez több mint felháborító. És mivel én továbbra sem gondolom ne lehetnék közvetlen, természetes tenyereim közé rejtem az övét, némán jelezve mellette vagyok, keze remegése amúgy is árulkodó. Egyáltalán nincs jól, nem is vidám dolog miatt hívtam... néha elgondolkodom szörnyű barátja vagyok. Főleg mert úgy gondoltam maga a Perda nem ejt rabul, hát tudom mi vár lent, de ez zöldebb, élőbb, tisztább... ha Sam nem érintené meg a vállam, akkor lehet ott ragadnék napnyugtáig (és tovább mert napnyugta, aztán csillagos ég, stb...) -Oh, ne haragudj... jó. Hát... körbenézhetünk és közben keresünk egy helyet. - Pillogok rá felocsúdva miért is jöttünk és amúgy is. Nem fogom meg a kezét, csak a derekát karolom át lazán, már csak akkor ha nem tér ki előle avagy jelzi nem kéne. -Nem hittem volna ennyire... élő ez a hold. Nagyon hiányzott a szabad levegő, azt hiszem. - Vallom meg a nyilvánvalót szelíd mosollyal míg sétálunk. Mivel itt vannak körülöttünk nem kérdezgetem, semleges téma meg... hát... -Neked van kedvenc helyed? Menjünk arra! - Javaslom jobb híján. Ez talán nem okoz számára kellemetlen emlékeket, bár McGrover okán már nehéz reménykednem. Ha ketten maradunk úgy is szelíden nézek rá elmondja-e mi történt vagy... hát nem is tudom. Kifaggatni nem akarom azért.
Bár az utazásunk során csendesség borul ránk, mégis közelsége többet jelent, mint gondolná. Elég, hogy mellettem van és fogja a kezem, így zakatoló szívem egy kicsit megnyugszik. Raven vállán már kisírtam magam, de az nem volt elég, azóta újabb és újabb megaláztatások értek, de Philnek nem biztos, hogy tudnia kell minden mocskos részletről. Nem akarom, hogy bajba keverje magát, mert ismerem jól, képes arra, hogy felkeresse Williamet, akár meg is ölje, mégha a saját életébe kerül is. A Perdára leérve hagyom, hogy a férfi körbenézzen, beszívja a friss levegőt, megnézhesse a sok-sok zöldet, amely körülvesz minket, de idővel mégis kezem vállára kerül. Ideje mennünk. - Dehogy haragszom. - szelíd, lágy mosoly jelenik meg arcomon, majd amikor átkarol, most már egyáltalán nem ellenkezem. Jól esik, és szükségem van a kedves, baráti érintésére. - Ha előbb Saraht szeretnéd eltemetni, akkor a Város határán kellene körbenéznünk. Van egy gyönyörű vízesés a közelben... Szerintem Sarah-nak tetszett volna. De akad erdő is, ha azt jobbnak látod. - a Város felfedezésével még várhatunk. Előbb tudjuk le azt, ami fájó és kötelező, és legalább nyugodtan, kettesben tudunk majd sétálni. - Igen, sokkal élőbb, mint amilyen a Föld volt. - legalábbis akkor, amikor mi éltünk ott. Előttünk... előttünk az is ilyen lehetett. Csak mi, emberek, tönkretettük. Remélem, hogy a Perda nem fog hasonló sorsra jutni. - Még nem jártam túl sokszor én se idelent, de a vízpartok nagyon tetszenek. Van egy tópart is, ha inkább arra mennél. - egyszer meg is mártóznék a tóban, ahogy a tengerben is, bár ki tudja, hogy milyen lények élhetnek benne. De ma nincs hozzá hangulatom és egyébként se azért vagyunk itt, de talán lesz ez még máshogy is. A szelíd nézésre amúgy csak ártatlanul pislogok felé, de nem mondok semmit. Eszem ágában sincs máris magamra terelni a szót, most Sarah az első, ennyit megérdemel.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 22, 2020 5:01 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Tényleg szerencse nem egyedül jöttel el a Perdára, mert lehet a hangártól nem messze leragadok és elmegy az egész napom a sok emlék és új érzet feldolgozására, összeegyeztetésére. Így meg azért csak kizökkentenek, hagyja át is karoljam, szóval jólesően sétálgatok vele míg bámészkodom. -Hm... lehet a vízesés, szerette a vizet is. - Ha ez jutott először Sam eszébe annak oka van, meg jól is hangzik. Akaratlen is megsimítom a mellkasom, ahol a lánc pihen egyelőre. -Még a végén túl élő is mi, visszaszaladunk a hajóra! - Csóválom a fejem, hogy természetesen semmi ilyen, csak viccelődni próbálok, bár nem vagyok elememben. Már ha jónak értékeljük a humorom, amikor épp úgy érzem van. -Gyere, menjünk akkor a vízeséshez. - Érzem nem mer addig beszélni míg nem temettük el a kedvesem, gondolom fél elmarad, pedig nem, semmi ilyen. És Sarah is megértené hogy az élők gondját vegyem előre mert rajta sajnos már nem tudok segíteni. Ez... ez is inkább értem van, mint érte, végtére is a hamvai az űrbe távoztak. Szóval ha nincs ellenvetés akkor hagyom eltereljen a vízeséshez, bár nem mondom nem nézelődöm folyamatosan, a víz közelbe ne lélegeznék mélyebbeket. Ott keresek is egy félreesőbb helyet, ami nem közvetlen a víznél van, csak a közelébe és letérdelek oda, hogy kézzel elkezdjek ásni. Nem ások valami végtelen mélyre épp csak ne kaparja ki valami állat és hasonló. A vízben leöblítem a kezeim és visszamegyek, leveszem a nyakamból a láncot. -Nem tudom emlékszel-e erre... mindig a nyakában volt a ruha alatt. Ez akkor is nála lett volna mikor befeküdt a hibernációs kamrába csak le kellett venni. De legalább az utolsó közös emlékem vele, hogy megcsókolom. Így akarok emlékezni rám nem... nem úgy ahogy Jenkins látta. - Nézek rá, de mosolygok, mert egész jól elfogadtam már a tényeket valahol, csak.. nem olyan egyszerű elengedni. Továbblépni. Nem mondom hogy Samnek könnyebb, sőt, de talán neki is könnyebben segítek ha lezárom a magánéletem és az övére fókuszálok most.
Nem szeretném siettetni Philt, de sajnos nem élünk szabad világban, így nincs annyi időnk, amennyit szeretnénk. Bár tény, hogy William feleségeként tehetek azért, hogy tovább maradjunk a Perdán, de jó lenne, talán mindkettőnknek, hogyha Saraht minél előbb végső nyugalomba helyeznénk. A vízesés jut először eszembe, amely szerintem elnyerte volna Sarah tetszését, és mint hallom, Philip is egyetért velem. Elmosolyodom, majd alig láthatóan biccentek, miközben átölelem én is egy rövid időre derekát. - Azért az a veszély nem fenyeget minket. - dehogy szaladunk vissza. Végre itt vagyunk, ahol sokkal szabadabbnak érzem magam, mint odafent az égbe. Nem véletlenül gondolkodok el mostanában egyre többször azon, hogy idelent maradjak valamilyen oknál fogva. Itt is van mit szerelni a Városban, hasznomat vehetnék. Hiányozna az Imperium, de már egyre kevesebben vannak rajta azok közül, akik közel álltak hozzám. Bár Phil... Ő ott van, de velem tarthatna. De egyelőre ezt még magammal kell lemeccselnem, mielőtt egyáltalán szóba hoznám a férfinek, és az a pár hét is olykor jól fog jönni, amikor távol lehetek a férjemtől. Idelent bármikor elérhetne. Az utat már ismerem, így egészen hamar elérjük a vízesést, amikor pedig látom, hogy a férfi kiválasztotta a szerinte tökéletes helyet Sarah emlékére, levesem a hátizsákom és egy kisebb szerszámot nyújtok felé. Olyasmi, mint a földön voltak a kis ásók... Tegnap hegesztettem össze pár használatlan tárgyból. A célnak meg fog felelni. - Tessék! - nyújtom felé, majd letérdelek mellé és úgy várom, hogy végezzen. Ahogy a nyaklánc előkerül, először arra pillantok, majd a férfi szemeibe. - Persze, hogy emlékszem. És jól teszed, hogy a szép pillanatokra akarsz emlékezni Phil. - Jenkinsre direkt nem reagálok. Nem akarom még csak felemlíteni se, ha nem muszáj. Inkább csak rászorítok picit a férfi kezére, amelyben a lánc van, majd felkelek és amíg néma - vagy akár hangos - búcsút vesz, addig néhány méterre arrébb guggolok le, és nagyjából két perc múlva térek vissza hozzá egy kisebb virágcsokorral a kezemben. Szép színes, hiszen a Perda oly élő, oly csodálatos, hogy tele van szebbnél szebb dolgokkal. Leteszem a csokrot a kis gödör mellé, majd ha betemeti Phil, akkor finoman ráhelyezem a virágokat is. - Szeretnéd megjelölni a helyet? - keressünk valahol pár megfelelő faágat és készítsünk keresztet is? Én nem biztos, hogy jó ötletnek tartanám, de ezt nem mondom ki, a döntés nem az enyém. De talán a virágok pont elegendőek.
Utolsó poszt ☽Hétf. Júl. 06, 2020 10:40 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Nagy nehezen de ráveszem magam a haladásra, a cselekvésre, így hagyom magam terelni az említett vízesés felé, hogy ott keressünk valami megfelelő helyet. Jól esik Sammel lenni, átkarolni, így az út egyszerre rövid és hosszú, furcsa kettősség, de a végén csak letérdelek és kiválasztom hol lenne alkalmas ásni. Meglep az ásóval, a Dominiumon ugye ez már nem elérhető, csak aki a Perdán csinál dolgokat, de arra is inkább gépek vannak. -Mindig meg tudsz lepni. - Mosolygok rá, majd hálásan elveszem a kis ásó-féle szerszámot, hogy ásni kezdjek, egyszerűbb mint a kezemmel, bár így is besegítek a végén az ujjaimmal. A láncot is leveszem, próbálnék hangosan is beszélni, de csak a láncig jutok csak bólogatok, hogy egyetért próbálkozzak. Szerintem látja nehezen megy a beszéd, mert elmegy kicsit, próbálom összeszedni magam és nem sírni, nem ragaszkodni a lánchoz. Nehezebb mint hittem, pedig abszolút szimbolikus az egész, de mégis. Igyekszem is inkább boldog emlékekre gondolni, hogy mennyit segített nekem a feleségem és hogy miatta lettem jobb ember. Mikor Sam visszajön meglátom a csokrot és végigsimítok a virágokon. -Hú de szép... - Mondom és letörlöm a könnyeim, nem bírom ki úgy fest ne könnyezzem meg a búcsút. Adok egy csókot a láncra és beleteszem, de látszik elég nehéz nekem az eltemessem. -Nem kell, sosem fogom elfelejteni hol van. - Nézek rá hogy nem kell megjelölni, nem értenék, vagy aki érti se biztos örülne. Elég lesz hogy körben zöldell minden, csobog a víz és életteli a környezet. -Ugye tudod hogy az apádnak hála jöttünk össze Sarahval? Annyira finoman terelt minket egymás felé, hogy nekünk fel sem tűnt, de Ő már akkor is tudta, hogy noha külső szemlélőnek ki nem állhattuk egymást nagyon is ragaszkodtunk a másikhoz. Meg is kértem elég hamar a kezét! - Simítom a homlokom, majd reszketegen sóhajtok. -Az öreg Lewis is hiányzik. Ha Te nem lennél nem is tudom mi lenne velem. Tudod hogy Sarah volt nekem a minden és hogy nincs... nem is tudom. Nem is tudom... - Semmi újat nem mondok, csak újra megsimogatom a virágokat immár a hant fölött. -Meg tudod mi a fura? Folyamatosan készültünk Iris halálára. Mert bármikor elvihette volna egy roham, hiába voltak már jók a gyógyszerek. Mi tényleg elhittük elvihetjük magunkkal és ha meg van a gyógymód felébresztjük majd. Ha nem lett volna az a sietség, az a rengeteg vizsgálat talán rájövök nem így van, meg sejthettem volna extra vizsgálatokat kellett volna Sarahnak kérni, pont Iris miatt, de valahogy... én akartam a legkevésbé jönni és tessék... ne haragudj. - Fogom a fejem, hogy már megint itt tartok, de nehéz nem arra gondolnám miattam az egész, hogy nem figyeltem eléggé a jelekre. Egy temetésen a szép dolgokra kéne gondolni, tudom, valahogy az agyam mégsem engedelmeskedik. -Sajnálom.
A kis mosolyt viszonzom szavai említésére, miután az ásót átadom neki, majd rövid időre ez után magára hagyom. Had búcsúzzon el egyedül a feleségétől, de én is itt leszek, a közelben. Addig gyűjtök néhány szál virágot a sírra. Amikor visszaérkezem leteszem a növényeket, majd amikor látom Phil könnyeit, finoman mellé térdelek és átölelem hátulról nyakát, fejem pedig vállához hajtom. Még egy puszit is nyomok feje búbjára, de aztán csak csendben ölelem, amíg szüksége van rá. Nem jelöljük hát meg a sírt, ez is eldöntetett. Eleresztem, majd felé pillantok és úgy hallgatom a történetet, hiszen elérkezett a megemlékezés ideje. - Igen, meséltétek már. Apámnak jó érzéke volt a boronáláshoz. - nekem is bizonyára tökéletes férjet talált volna, ha a Föld nem pusztul el. Nélküle érezhetően elveszett vagyok és ha tudná, milyen ember is lett a férjem... Nem ezt szánta volna nekem. Mégse mondom ezeket ki hangosan, nem akarom magamra terelni a beszélgetést. - Nekem is hiányzik apa, és Sarah is, de Phil, én mindig itt leszek neked! Mindig! - szorítok rá finoman a kezére, hogy érezze, én itt vagyok. Van, aki törődik vele, aki szereti, akinek fontos! - Kérlek ne hibáztasd magad. - nem az Ő hibája. Ismét átölelem, majd most én jövök elő egy régi emlékkel, mely talán mosolyt csal az arcára. - És arra is emlékszel, amikor leszóltad a sütési tehetségét és a képedbe vágta a tortát? - vigyorodom el, mert persze játékosan tette, de mégis megtette. Én is ott voltam, sokat nevettünk, főleg, hogy utána ujjával szedte le Phil arcáról a krémet és jelentette ki, hogy jóízű. Még a férfi is megnyalta a száját és beismerte tévedését. Avagy hogy csak játékosan be akart szólni kedvesének. - Jó volt titeket látni. Mindig a tökéletes párt láttam bennetek, és egy példát, hogy milyen kapcsolatot szeretnék én is egyszer. - ezért is érzem szarul magam most ismét, hogy szóba hoztam egyáltalán Philnek a kettőnk esküvőjét. De nem sokat számít már, most már van férjem, méghozzá William. - Ha szeretnéd, meghívlak egy finom pitére a Városban, ha már halotti tort nem tudunk tartani. - nem mindig szerettem azt a szokást, de most mégis megtartanám. Talán segítene Philnek.
Utolsó poszt ☽Csüt. Júl. 09, 2020 2:58 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Jól esik a közelsége, hogy átölel, meg is fogom az egyik kezemmel a karját és sóhajtok egyet. Ketten maradtunk... valahol még mindig nehéz megszoknom a gondolatot, Ő is sok mindenkit vesztett, de mellette ki volt mikor felébredt? Vagy Ő tudta hogy csak Ő van a programban? Nem nagyon merem megkérdezni most, sok lenne egyszerre. Csak annyira emlékszem meg az apjára is hogy nem tudok elég hálás lenni amiért segített nekünk. Csodálkozom is néha a lányának miért nem kerített még otthon valakit. Lehet senki sem volt elég jó, hah, esélyes. Avagy ahogy Ő én is reméltem találunk Samnek jobbat, mint a jelen kínálat, avagy a jelenlegi az én esetemben. -Remélem, ha Te sem lennél... - Sóhajtom, mert komolyan, semmi értelmét nem láttam volna maradni, új otthon ide vagy oda. Rá is szorítok kicsit jobban a kezére, hogy érezze kölcsönös, megpróbálok mindent hogy hasznára legyek, hogy támasza lehessek, hogy Ő se érezze vagyok de minek. Szóval... szóval kezdek majd magammal valamit, de ehhez el kell engedjem Saraht. -Nehéz... - Már nem hibáztatni magam a történtekért, szinte bűntudatom van én élek Ők pedig már nem. A doki szerint akinél voltam ez normális reakció de el kell hinnem hogy ez tőlem független történés. Az emlékre elnevetem magam, főleg mert megkaptam mindig is ki akarta próbálni milyen valaki képébe tortát nyomni, hát tessék, lehúzhatta a bakancslistáról. -Sokszor poénkodott vele megteszi egyszer, de nem hittem volna komolyan megcsinálja! Ne félj, sokat felemlegettem neki, hogy lenne pár ötletem hogy adjam vissza! Azóta is babapuha az arcom, micsoda pakolás volt! - Jaj Istenem, imádtam a temperamentumát, bolond volt mint én, ha gyerekünk lett volna biztos égetnivaló egy kölyök lett volna! Arra persze elcsitulok hogy hozzánk hasonló kapcsolatot szeretne. -Megfogod kapni azt a kapcsolatot Sam. Legalább is a lehetőséget rá. - Fordulok felé komolyan, hogy veheti ígéretnek itt, a jelképes sír felett, mert más se mozgat jelenleg csak hogy segítsek neki. -Van még ilyesmi? Hah... jó lenne, de előbb... itt ketten vagyunk, avagy csak Sarah van még velünk, mondd el mi történt... - Kérlelem hogy oké a hangárban meg a hajón nem akarta, de itt csak ketten vagyunk, nekem elmondhatja. Látszik is aggódom, Saraht elveszettem de Samet nem akarom. A pite megvár, amúgy se bírnék enni most, hiába hangzik amúgy jól az ajánlat.
Most nincsenek igazán megfelelő szavak, csak az a fontos, hogy Phil mellett legyek. Érezze, hogy rám támaszkodhat, leszek a bástyája, akkor is, hogyha jelenleg nekem se könnyű. William túl nehézzé tette az életemet. Mégse hagyom, hogy férjem elrontsa ezeket a pillanatokat, a búcsút, így félresöpröm elmémben, Sarah ennél többet érdemel. Nosztalgiázni kezdünk hát és én egy vidám emlékkel hozakodok elő, amelyet talán nem mindenki értékelt volna, de ez a férfi itt mellettem nagyon is. Nem volt kiakadás, se veszekedés, csak nevetés és jókedv. - Őszintén szólva én se hittem volna, hogy megteszi. - vigyorodom el, mert nevetni azért nem megy még, de próbálok jókedvűnek tűnni, mégha ez álca is. De a francba is, hogy kimondom mégis érzéseimet. Nem kéne. Én hülye! - Fő az optimizmus, igaz? - hogy állíthatja, hogy meg fogom kapni azt a bizonyos álombeli kapcsolatot, amikor tudja, hogy elvett a számunkra oly gyűlölt kancellár. Soha se fog elengedni most, hogy végre megkapott, én pedig nem hiszek a mesékben. De ezt most inkább nem mondom ki, nem tehetem meg. Pitézzünk! - Amióta ismerjük a Perdát, van! És ha már hozzá kellett mennem Williamhez, ideje, hogy költsem kicsit a pénzét. - kacsintok rá a férfira. Minden rosszban van valami jó, azt szokták mondani, bár engem a pénz pont nem motivált soha. Mégis, Will hangoztatta, hogy éljek vele nyugodtan, amit akarok, hát szerezzem be, így bizonyára nem fogja bánni. Főleg, hogy csak pitéről és innivalóról van szó, ami aztán fel se tűnik neki... Na jó, biztosan fel fog, ahogy az utamról is tud. Elengedett... - Nem szeretném elrontani ezt a napot Phil, így lehet jobb lenne, ha nem most beszélnénk róla. - pislogok felé aprókat, és leginkább soha se beszélnék róla, de egyben mégis kiadnék mindent magamból. Ahj, nehéz. Kicsit hajamba is túrok tanácstalanul. - Tudod jól, hogy hozzámentem Williamhez, így hát mindent tudsz. - dehogy tud! Mégis, elég lesz most csak ennyi, kivéve persze, ha erőlteti. Akkor... akkor meglehet, hogy minden ki fog jönni, mert ő az, akinek Raven-en kívül bármit elmondhatok. Szükségem van rá, most még jobban, mint eddig bármikor. Ahogy neki is én rám. Még jó, hogy itt vagyunk egymásnak.
Utolsó poszt ☽Kedd Aug. 11, 2020 11:56 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Ezt imádtam benne, ezért szerettem bele... mert egy kerékkel több volt neki szerintem! - Édesen volt bolond, belőlem is kihozta ne idegesítően legyek az hanem szerethetően szeles, nagy dolog. Erősen kétlem valaha találok még egy ilyen nőt, főleg nem úgy viszont szeressen. Meg is simítom a földet ha már a feleségem nem tudom, üres pótcselekvés, mégis kell. Főleg mert Sam sincs olyan állapotban hogy nagyon nevetni tudjon és tudni szeretném az okát. A konkrét okát, mert sejtem McGrover az. De én bízom abban Jenkins segít, mert neki is hasznára lenne ha McGrover gyengülne. Mást nem gondolok mögé, mert nincs, de ennyi is pont elég. Azon szárazon nevetek, hogy költeni akarja a férje pénzét azzal engem visz pitézni, valóban, ennyi haszna legyen már. Arra rázom a fejem, hogy nem akarja elrontani a napot. A napjaim rég el vannak rontva, nem tudja tovább fokozni. De tényleg. -Kétlem mindent tudok Sam, mondd el... és nem Te mentél hozzá, hanem Ő vett el... más. Nekem elmondhatod, ígérem... megpróbálom megígérni hogy nem csinálok hülyeséget. De tudnom kell mi van veled, mert ez is felemészt, most minden, de ez nagyon. - Ennyi nem marad, hogy tisztán lássak legalább Sammel kapcsolatban? Egyszóval remélem elmondja ami történt, mert találgatni jobb ha nem kezdek, nem kell félteni a fantáziám és ha még túl is színezem, nos.. nem lenne szerencsés, maradjunk annyiban. A kezét megfogom, ezzel is éreztetve mondja, mondja el, adja ki magából, ketten vagyunk, most együtt vagyunk, később ki tudja mi lesz... én nem.
- Igen, nem volt százas! - vigyordom el most már én magam is. Sarah igazi egyéniség volt, mindenkihez volt egy-két jó szava és mindenkinek megvolt róla a véleménye. Általában pozitív. Most egyébként is már csak az számít. Ez után viszont szépen lassan jutunk el a McGrover témához, amit kerülnék, ahogy csak lehet, de egyben mégis mindent elmondanék Philnek. Érzem én, hogy nem úszom meg egyébként sem és megérdemli, hogy őszinte legyek vele. De a kijavítása meglep, de persze, jogos, igaza van. Nem én akartam hozzámenni, de most már el kell fogadnom a tényeket. A felesége vagyok, ha tetszik, ha nem és jobb ebbe beletörődnöm, akkor talán kevésbé lesz fájdalmas egy idő után. - Nekem az kevés, hogy megpróbálod megígérni Phil. Nem akarom, hogy miattam bajod essen. - rázom is meg a fejem, de ahogy kezemhez ér és megfogja, halkan sóhajtok. Igaza van, most tudunk nyugodtan beszélni, kamerák és figyelő szemek nélkül, így rövid ideig a földet nézem, majd lassan feltekintek rá. - William szadista és perverz. Nem akartam magam neki adni, de egy embere elkábított és már kikötözve ébredtem. Le... levágta rólam a ruháimat, bántott és megerőszakolta, majd különféle perverz szexuális játékokra kényszerített és... és szégyen a számomra, de egy idő után behódoltam neki, mert így hamarabb vége lett és nem bántott már úgy, mint előtte. Egy szajhával nem bánnak úgy, ahogy Ő velem bánik Phil, el se tudod képzelni milyen beteg dolgokat akar... - beharapom alsó ajkam, de koncentrálok most rá, hogy ne engedjek utat a könnyeimnek. Nem szabad, hogy kicsorduljanak, mert akkor nem lesz megállás. - Megfenyegetett, hogyha nem engedelmeskedem, akkor nem enged ki, kiláncol és úgy erőszakol meg addig, amíg be nem hódolok neki. Mint egy rabszolgával, úgy akart velem bánni. Mégse szabadott volna engednem neki, de képtelen voltam már erős maradni. Én tudtam, hogy nem normális, de erre nem számítottam. - főleg azok után nem, hogy láttam én őt gyengédnek is, bár az elég valószínű, hogy csak színjáték volt. Még régen az orvosi szobában... - Egy rémálom vele lenni. Rettegek attól, hogyha ismét hozzám ér, mit akar majd. Milyen perverzióval áll elő ismét... - mert nem kevés szexuális segédeszköze van... Nem is értem, hogy honnan mindez, még életemben nem láttam több dolgot se azok közül, amiket elővett. Én is szerettem régen a szexet, talán ki is próbáltam volna egy-két dolgot magamtól is, de William túlzásba visz mindent és nem elégszik meg kevéssel. Mindent akar és azonnal. - Tök ciki, hogy veled beszélek a szexuális életemről. - túrok bele hajamba, mert tényleg valahol az. Jóban vagyunk, de ilyen téren még nem mentünk bele a témázásba soha, és lám, most minden kicsúszott a számon, és ennek hála tőlem szokatlan módon de mintha el is pirulnék picit. Phil is férfi, de talán Ő más szemmel látja majd a dolgokat és segít megértenem... vagy fogalmam sincs.
A hozzászólást Samantha Lewis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 26, 2020 8:03 am-kor.
Utolsó poszt ☽Szer. Aug. 12, 2020 11:20 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Szerintem kevés férj büszke arra hogy talán túl karakán és bolondos a neje, ellenben én mindennél jobban szerettem ezt benne, sosem tagadtam és nem is fogom soha. Rémesen hiányzik minden nap és az igazat megvallva eléggé depresszív vagyok tőle, hogy soha sem ölelhetem már meg. Sam az egyetlen aki miatt mérsékelten ügyelek arra ne lövessem le magam, bár Jenkins példának okáért már többször a határára ért miattam. Bármennyire is szórakoztat, néha elgondolkodom boldoggá tenne ha lelövetne. Gyors halál, tiszta... de akkor eszembe jut Sam itt marad, a tudattal engem is elvesztett, így felelősségem élni, miatta. Emiatt is tudnom kell pontosan mi történik vele, mert enélkül túl sötét gondolataim lesznek az is biztos. Bár ez a téma sem vidámabb, de dühösnek lennem jobb, mint elkeseredettnek, hasznosabb tudok lenni dühösen. Jobban tudok segíteni a barátomon. -Túl nagy hülyeséget nem csinálok... kicsiket így is szoktam, belefér. - Azokat még túlélem, szó szerint. De nem szeretek felelőtlenül ígérgetni, az az igazság. Ahogy fogom a kezét türelmesen kivárom átgondolja mit is akar elmondani, bár reményeim szerint mindent. Azaz... amikor ténylegesen megtudom miket tett eleinte fel sem fogom... megerőszakolta és... megkínozta. Hogy képes valaki egy nőt így tárgyiasítani és elvenni amit akar?! Ha akarnék se tudnék megszólalni, közbevágni, mert Sam... Samet teljesen megalázta az a rohadék és semmit sem tehettem ellene. Tényleg semmit... -Sam... jól tetted, hogy engedtél neki, érted? Az volt a helyes döntés, mert nem volt választásod, csak még jobban bántott volna... És nem ciki, menj már... felnőttek vagyunk. De Sam... ha bármit akar tőled, ne ellenkezz... Istenem. Gyere ide... - Ha engedi magamra vonom míg átölelem, teljesen elborzaszt amit hallok. Sosem tudnék bántani egy nőt, én teljesen másképp lettem nevelve, nekem teljesen más képem van arról mi izgató de egy kiszolgáltatott síró nő minden csak nem az. De muszáj megnyugtatnom ne szégyellje magát, ebben ez a legborzasztóbb, hogy a szégyenbe mennek tönkre a nők. Sosem beszélgettem olyannal akivel megesett, emiatt is vagyok ennyire tanácstalan. -Annyira... annyira sajnálom, hogy nem tudtam segíteni... hogy most se tudok igazán... és... és tudom szégyelled ami történt de ha egy orvos látná mit tett veled... akkor talán... - Finoman pedzegetem a dolgot, mert az erőszaknak nyoma van, egy orvos látná, más kérdés kinek az orvosa az... de ha az egyik kancellár vagy közvetlen beosztottja aki nem McGroveré, nos... talán... talán kiderülne. De ez tudom micsoda megaláztatás lenne Samnek és a fenébe is, megérteném ha nem akarná. -De ha akarod... mondd el, bármit elmondhatsz, nekem bármit. Én sosem tennék veled ilyet, tudod. Soha... - Még csak az kéne minden férfit szörnynek lásson ezután, de már értem miért nem hiszi valaha találna valakit. Ezután hogy bízzon bármelyik férfiben is? De még haragos sem tudok lenni, inkább még jobban elkeseredett, hogy miféle szörnyű világ ez?!
Meg akarom osztani Phillel mindazt, ami velem történt, de egyben mégsem. Éppen elég nehéz volt Ravennek elmesélnem, aki látott teljesen összetörve, megverve is, de most érzem, hogy mennyire szégyellem magam ez az egész miatt és nem bocsátanám meg magamnak, hogyha miattam bármi baja lenne. Neki nem lehet... Nem győz meg szavaival, de végül beszélni kezdek, bár nem fejtem ki túl részletesen a dolgokat. A képzelete is elég hozzá, talán még kegyesebb is, mint a valóság. De szégyellem magam, nagyon szégyellem azért, ami történt. Hogy végül engedtem Williamnek, de úgy éreztem, hogy nincs más választásom. Talán tényleg nem is volt. Amikor nem engedett is megkapott, én csak... enyhíteni akartam a fájdalmamat. Phil szavai viszont meglepnek, ajkam is megremeg, de próbálom visszafogni könnyeimet. Tényleg úgy látja, hogy helyesen cselekedtem? És... azt mondja, hogy máskor is tegyek így? Érzem, hogy a könnyeim utat törnek maguknak, nem tudom tovább visszafogni őket, csak piciket bólogatok, hogy rendben, úgy lesz. William meg fogja kapni, amit akar. Ahogy magához von, ösztönösen bújok oda hozzá, átölelem nyakát, szinte ölelésébe kockózom és utat engedek a sírásnak. Nem tudom visszatartani, így szegény felső ruházata könnyes lesz, de talán megbocsájtja ezt nekem. Annyira, de annyira szégyellem magam és ezen nem tudom, hogy képes leszek-e valaha is túllépni. Az orvos említésére viszont picit megtörlöm arcom, majd lassan felpillantok rá. - Már... már elmentem és készíttettem jegyzőkönyvet. Megkértem Dr. Gregort, hogy a Kancellária elé is juttassa el, hátha... hátha segítenek. - szipogok. Shane-t valamennyire bizonyára Phil is ismeri, hiszen a flottánk orvosa, bár meglepődtem, hogy Ő volt aznap az orvosiban. Igen, rendkívül megalázó volt, hogy Ő vizsgált meg és látott engem... úgy, de végigcsináltam, és persze Ő is, és ezért örökké hálás leszek neki. Nagyot nyelek, visszabújok az ölelő karokba, most szükségem van rá. - Annyira szégyellem magam, hogy most te vigasztalsz engem, amikor Sarah... - amikor éppen Őt temettük el. Ennek fordítva kellene történnie. Kész szerencsétlenség vagyok. - Tudom! Persze, hogy tudom! - nem véletlenül kértem meg annak idején, hogy legyen Ő a férjem, mégha csak barátok vagyunk is. Mellette sose történt volna ez velem. De elrontottam volna az Ő életét is, amit nem akartam. Jobb ez így, én majd... majd átvészelem. Lassan meg is próbálok eltávolodni tőle, bár testem még picit reszket, igyekszem kontrollálni magam. Mély levegő. Nem törhetek ismét teljesen össze, nem szabad megengednem magamnak ezt a luxust. - Megleszek! Komolyan, kibírom! - bólogatok aprókat, bár talán ez hazugság, mégis... én mindent megpróbálok.
Utolsó poszt ☽Kedd Nov. 10, 2020 4:09 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Szörnyű amit hallok, nem is igen vannak szavak vagy tettek amik enyhíteni tudnák az emlékek fájdalmát, úgy hiszem. Jobb híján magamra vonom, ölelem szorosan, de persze vigyázva rá fájó ne legyen, hiszen én sosem bántanám. Még ennyire sem. Finoman simogatom a fejét, hogy sír, egyáltalán nem zavar átnedvesedik a ruhám esetleg, hát kötött ki rajtam már mindenféle testnedv, szerencsére megedződtem, igaz Iris volt a fő edzőm, mennyiszer lehányt a gyógyszerek miatt... immúnis lettem ezekre. Finoman pedzegetem az orvost is, de ahogy hallom pont a mienk nézte meg. Ó. Én is találkoztam már vele, vizsgált is meg egyszer talán, halkan szusszanok, hogy elment. -Fog segíteni. Büszke vagyok rád hogy megtetted, nálad erősebb nőt nem ismerek. - Talán Sarahék, avagy Iris maga, de Sam is a bekerült ide, hát ez... és nem voltam vele! Vele kellett volna lennem... -Sarah már nem most hunyt el és Ő is azt akarná veled foglalkozzak. Rajta már nem segíthetek, de rajtad igen. Ha csak ennyivel is hogy vagyok. - Az vajon elég? Nem mondom nem volt depresszió közben olyan gondolatom nem kellek én ide, de Sam erőse visszatartott és vissza is tart. Hát mennyire önző dolog lenne tőlem ha itt hagynám, egyedül? -Máskor hamarabb is szólhatsz, semmit se szégyellj, bármivel keress meg, itt vagyok... - Már nem alszom, már vele vagyok. Szégyellem magam hogy nem vettem észre, hogy nem segítettem hamarabb, most sem tudok mást csak ölelni, de talán kezdetnek elég. -Tudom. Mint említettem nálad erősebb nőt nem ismerek. De nem kell előttem is meglenned... velem lehetsz őszinte, ha sírni kell sírj, lehet én is fogok, tudod milyen vagyok. Azért csinálok mondjuk annyi hülyeséget, de ettől tekintsünk el. - Mosolygok rá épphogy, míg simogatom a hátát, hát pont mert kiadom minden érzelmem kerülök bajba, Jenkinstől Malinorig tudok példákat hozni. Minden esetre vigasztalom még ahogy tudom, ha akar beszélni meghallgatom, ha másról beszélne másról fogunk. Itt kinn ketten vagyunk, maximum Sarah hall minket. Meg is fogadom magamban, hogy elengedem a feleségem, mert muszáj, teljesen az élőkre kell koncentrálnom. A jövőre, ha fáj is ujjaim közt hagyni elfolyni a múltat, minden édes vagy keserű emlékét. Muszáj. Emiatt nem látom ami az orrom előtt van, és... a fél életnek semmi haszna. Hogy hogyan teszem teljessé még nem tudom, de lehet azt is megálmodom majd. A lényeg hogy Samnek a nyakára fogok járni és több közös programot szeretnék, ezt mondom is, nem érdekel ki mit szól vagy gondol, Ő a családom, bármi is történjen. Mellette leszek, akarom tudja, ezután bátrabban keressen, hogy nekem már nincs gondom, tud terhelni, nem annak fogom megélni. Remélem így tesz majd...
