Lőtér

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Minden egyes eltelt perccel kíváncsibb vagyok a teszt végeredményére. Már csak azért is, mert Phil lelkesedése és izgatottsága kezd átragadni rám.
-Bízzunk benne!- a tárolóból kiemelve a fegyvert a férfi felé nyújtom, hogy kézbe vehesse, és közelebbről megnézhesse. A tervek elsődleges vázlatainál annyira nem szembetűnő némely apróbb jelölés a markolatán vagy a csövén, de így kész állapotban, más érzés kézbe fogni, mint kijelzőn látni. Legalábbis Philip-nek igen, -ahogy látom az arcán is-, nemcsak a szavai árulják el meglepettségét.
-Naa? ….Milyennek találod? – finoman érdeklődöm, miközben a kezében forgatja. – A fogásra nem nehéz? Egyensúlyra is megvan? – Csak úgy tódulnak ki belőlem a kérdések, mert Phil most fogja először a kezében és általában az első benyomás sokat számít. Én minden csavart és alátétet betéve tudok róla, de ha ez a teszt jól sikerül, akkor sokaknak lesz a kezében. Bár törvényszerűen nem lehet minden egyes egyén fizikai adottságaihoz igazítani minden alkatrészt, de sokban meghatározó lenne, ha mondana róla valamit még. Igaz, hogy nem akarok kicsikarni előle semmit, ha most nem mondana, inkább kivárom, míg kipróbálja majd. Most nincs élesítve, így biztonsággal forgathatja és nézheti meg teljes valójában. Kíváncsian várom, hogy majd a próba után mit tapasztal és van-e esetleg, amin változtatni kellene. Majd visszanyújtja nekem, hogy én lőjek vele előbb.
-Biztos nem gondoltad meg magad? – még mindig tartom a kezembe, ha esetleg meggondolná magát és mégis lőne elsőnek vele. – Én örülnék, ha te céloznál vele elsőként. Érdekelne, hogy mennyit gyakoroltál a céltáblára… mert, - ahogy látom-, már elég közel jártál a középponthoz. A kifüggesztett célnak kábé 70%-át a megadott zónán belül teljesítetted, és ez nagyon szép eredmény! Meglátszik, hogy minden nappal jobban megy már a lövészet. – ezt dicséretnek szántam, - ami bóknak is beillene-, de talán ismer már annyira a zászlós, hogy ebbe nem lát bele mást, mint aminek eredetileg szántam.
-Nem szokott hiányérzetem támadni, ha valami elkészül, mert mindig akad finomítani-való, még utólag is rajta. Ezen a darabon, majd még kiderül, hogy van-e olyan, amit alakítani kell. Igazából sosincs vége az ötleteimnek, így folyton visszatérek egy alkotóelemhez, ha valami eszembe jut. Te nem szoktál úgy járni, amikor már azt hiszed, hogy kész… akkor pattan ki a fejedből egy újabb ötlet?- nézek rá mosollyal, és várom, erre mit mond. Szerintem, ritka az az alkotó, aki a „végtermékre”azt mondaná, hogy valóban 100%-osan elkészült. Gondolom, a programokra is lehet ezt érteni, és nemcsak a megfogható darabokra. Legalábbis, én így tapasztaltam…..

-Igen, tudom. De, azért örülnék, ha mondanál róla pár észrevételt. – nevetek fel a magyarázatán, mert még ki sem próbálta, de már kifogásokat találna magának, hogy elsőnek mégis én lőjek a fegyverrel. Közben visszakapom a kezembe, majd figyelmesen hallgatom az első benyomását róla.
-Kezdetnek nem is rossz! – legalább nem szidalmakkal,- vagy – káromkodással emlegetnének azok, akik majd a kezükbe veszik és használni fogják.
-Nem kell szabadkoznod, mert nagyon szép eredményeket produkáltál a céltáblán. Meg se mondani, hogy ilyen kis ideje gyakorolsz. Ezt dicséretnek szántam. – mosollyal nézek rá, mert látszik, hogy nagyon zavarba jött a fegyver kipróbálására.
-Próbáld ki nyugodtan!- emelem felé, hogy elvehesse tőlem. Én addig a karórámon beállítom az „on” üzemmódot és a szerkezet készen áll a próbára.
- Élesítettem. A tár ott van a tárolóba, ha készen állsz rá, hogy célra tarts vele. – mutatok a lőszerre, majd odaengedem, ha elvenné belőle, de nem sürgetem vele. Azt hiszem, hogy jobban izgulok már az eredményre, mint amikor elindultam ide a lőtérre. Picit, mintha türelmetlenebbnek tűnnék, de remélem, hogy Phil nem veszi zokon.
- Továbbképzés? –érdeklődve pillantok fel rá. – A Kancellár miatt? Ahh...értem.– mosolyodom el a mondatára. – Én is örülök, hogy több időt töltesz majd itt és összefuthatunk gyakrabban.
-Na, igen. Nem mindig úgy alakulnak a dolgok, mint ahogy szeretnénk. - Ez nagyon igaz! Példaként a magam dolgait is említhetném, amik egyáltalán nem mondhatóak se kellemesnek, sem pedig pozitív élménynek.
- Bizonyára Sam is megért, hogy most több munkád miatt vagy távol. – próbálom valahogy vigasztalni, mert látszik rajta, hogy az arcvonásai szomorúbbá váltak. Igaz, hogy nincs közöm hozzá, hogy beleszóljak a dolgaiba, így nem is folytatom a témát, inkább váltok másra.
-Amúgy mesélj…. jártál már lent a Perdán? – még emlékszem, hogy említette, soha nem volt távol az Állomástól, és talán már azóta megtette a látogatást. – Vagy, még halasztódik az út? – érdeklődöm, hátha ezzel is elterelem a gondolatait másfelé, és az enyémet is, hogy ne izguljak a teszt miatt. Bár lehet, hogy nem a legszerencsésebb téma, ami az eszembe jutott.

Már csak percek kérdése, hogy lőjön pár golyót a céltáblára, és elmondja, miként érzi a kezében a fegyvert. Izgulok, hogy miként fog sikerülni az első próba, de nem is az a lényeg, hogy egy mesterlövészként célozzon vele, -hanem-, hogy az észrevételét megtudjam utána.
-Érdekes, hogy mindenki másként tekint egy Programozó munkájára, mint ami valójában.. - utalok arra, hogy Jenkins alapból teljesen másként tekint mindenkire, aki nem ő maga… De, ezt én is észrevettem.
- Megkérdezhetem, hogy milyen képzést néztél még ki? Persze, ha nem akarsz, akkor nem kell válaszolnod. –teszem hozzá, bár -nem kicsit- kíváncsi vagyok, hogy merre szeretné magát képezni. A programozás nem a fő profilom, de nem is kényszerültem rá, hogy belemélyedjek… Inkább a tervezés és egyéb munka. Ezek szerint majd többször fogunk majd esetleg találkozni itt az Állomáson, ha ideköti majd a dolga. Aminek, azért örülök is. Mindig jóleső érzés vele beszélgetni, és amúgy is elejétől kezdve megtaláltuk egymással a közös hangot. Tudom, hogy nem lehet neki könnyű itt élnie és Sam-től is most távol lesz, amíg be nem fejeződik a képzése.
Azt gondoltam, hogy ha elterelem másfelé a beszélgetésünket, - mondjuk a Perdára -, akkor oldhatom a szomorúságot Sam-el való távolsága után. Mekkorát tévedtem! Amikor meghallom, hogy eltemette a feleségét és meggyászolta, majd elsüllyedek szégyenemben.
-Óhh… sajnálom! Nem tudtam… Nem akartam … Azt hittem, hogy… Őszinte részvétem!- alig találok szavakat, hogy bocsánatot kérjek tőle. Eszem ágában se volt, hogy emiatt vessem fel az utazását a Holdra, és … Most aztán simán eláshatnám magam valamelyik hegy alá, hogy elbújjak tapintatlanságom elől. Inkább babrálok valamit a tároló doboznál, hogy összeszedjem magam és a vöröslő arcom ne láthassa. Hogy lehettem ekkora hülye?! Azt hiszem, hogy ennél nagyobb bakit el sem követhettem volna! Uram, atyám! Legszívesebben elásnám magam….

Különösebb meglepetést számomra nem okozott Jenkinsről az információ. Az első pillanattól éreztem rajta, hogy elég magának való személyiség. Így ez, nem is okozott nálam megrökönyödést. Phil-el pár hete nem találkoztam, mivel a munkánk mindkettőnket lefoglalt, így nem is tudhattam tanulási terveiről, és persze… a felesége temetéséről sem. Amibe persze hatalmasat tenyereltem és szinte lángol a fejem a vörösségtől, amiért balga módon felhoztam a perdai utazását.
-Remek tervek! Ha tudok valamiben segíteni, akkor szólj nyugodtan. A navigációban van jártasságom, ha esetleg ilyesmiben képeznéd magad tovább. – mosolygok rá, de aztán elkomolyodom, amint meghallom a szomorú valóságot.
-Értem…. Csak … - szedem össze a szavakat, amik nem is olyan könnyűek. – Igazad van. – teljesen megértem Phil-t. Nem lehet egyik napról a másikra elfelejteni a Szerettünket, aki mellettünk állt. Nekem sajnos nem adatott meg a szerelem érzése, de a szereteté igen. Soha nem könnyű elveszíteni olyas valakit, akit a szívünk szeret. Apa halálakor hónapokig csendben ültem a kabinomban és rá gondoltam. Tudom, hogy akik elmennek, azokkal soha nem lehetünk ismét, de a lelkünkben ugyanúgy élnek tovább.
Közben a célzás megtörtént, és a lövedék is eltalálta a céltáblát.
-Remekül sikerült! Nem baj, ha nem telitalálatot produkáltál. – most inkább másra akarnék koncentrálni, és elfelejteni az iménti szomorúságot, amit szerencsétlen módon okoztam a férfinek.
-Hamarosan a közepébe fogsz sorozatot lőni!- közben megérkeznek az adatok a kijelzőmre, és meg is mutatom Philip-nek.
-Nézd! A ballisztikai eredményed is megérkezett…. Nincs okod panaszra. – nevetek rá, mert a látszat ellenére, elég jól ment neki a célzás, ha nem is telitalálat, de a lövedék röppályája a normál tartományba esett. Ezek szerint nem remegett meg a keze, ha esetleg erre is gondolt.

Igyekszem koncentrálni a tesztre, - és arra-, hogy ne okozzak több szomorúságot Philnek. Sajnos, nem tudtam, hogy olyasmire kérdezek rá, ami a gyászára emlékezteti. Zavaromat a babrálással palástolom, - nem nagy sikerrel-, mivel a férfi látja rajtam, amit rejteni szándékozom. Kis idő kell, míg összeszedem magam, és túllendülök ebből az állapotból. Mosollyal próbálom elhessegetni a gondolataimat, és témát is váltunk szerencsére. A teszteredmények is megérkeznek közben a kijelzőmre, amit nagyon vártam. Phil terveit a jövőre nézve, érdeklődéssel hallgatom. A navigációban is tudok neki segíteni, bár biztos vagyok benne, hogy nagyon jól boldogul. Eszes és érdeklődő személyiség, amiről már meggyőződhettem.
-Szívesen segítek bármikor, ha szükséged lenne. – ez nem is volt kérdés. Sok mindent köszönhetek neki, és ha törleszteni tudok belőle, akkor boldogan megteszem.
A találata nem tökéletes, de a tartományban van. ami egyáltalán nem rossz eredmény, -tekintve-, hogy most először fogja a kezében a fegyvert. Mindenki tudja, hogy a gyakorlás és a fegyvernek a „kiismerése” nem egy perc alatt történik meg, de ahogy most lőtt, az tényleg jónak minősül.
A szavaira én is nevetek, mert látom rajta, hogy kacagásra bírta.
-Mesterlövész?  Talán idővel! – kacagok fel, majd egy újabb adatot kapok a tesztről. Majd a kielemzésen összevetem az eddigi eredményekkel, és utána kapjuk majd meg a végső értékeket. Nem kell sietni, idő van bőven!
-Kétség kívül!- bokszolok bele gyengéden a vállába, ha nem lép el mellőlem és nem is húzódik el a mozdulatomra. Philt kedvelem és nagyon jó barátnak tartom. Most is segítségemre van a tesztben, amiért hálás is vagyok. Sok hetet töltöttünk el a tervek programjainak a finomításán, és örülök is, hogy elvállalta ezt a tesztet.
-Most talán következhetne a „szélsőséges időjárás okozta hatások” a fegyverre. Beraknád abba a plex dobozba? Utána majd ismét a célzást tesztelnénk… - ha megteszi a férfi, hogy belerakja abba az áttetsző hermetikusan záródó dobozba, akkor a lezárás után a hőmérsékletet átszabályozom a fagypont alattira. Lassan hűl le a tesztkabinban a levegő, imitálva a magasságbeli változásokat, amik úgy hatnak, mintha hegynek felfelé haladva hűlne le a hőmérséklet.
-Ez eltart egy darabig… - addig van időnk beszélgetni.
– …körülbelül 1 óra a teljes hőmérsékletváltozás befejeztéig, amikor eléri a kabin, a -50 fokot. – lépek oda a dobozhoz, hogy ellenőrizzem a kijelzőt, hogy minden a tervek szerint alakul. Majd Phil felé fordulok ismét egy újabb mosollyal.
-Hobbi? Ahh! Még nem találtam magamnak újat. – legyintek rá viccesen, majd nézek rá ismét. - A boksz maradt meg továbbra is, de rajta vagyok, hogy keressek még valamit! Te? Találtál magadnak valami szabadidős elfoglaltságot a munka mellett?- nem tudom kihagyni, hogy ne viccelődjek vele. Sokban hasonlítunk egymásra, mert mindketten a munkánknak élünk, ami a legnagyobb „szerelmünk” is egyben. Legalábbis nekem az, mert imádom azt, amit csinálok. Phil sincs ezzel szerintem másként.
-Ha még nem gondoltad meg magad, akkor eljöhetnél egyik edzésemre, és megmutatom neked, hogyan zajlik le a szabadidőm egy része. – nevetek fel, mert olyan arcot vághat erre a mondatomra, amit nem tudnék komoly képpel végignézni. Nem erőltetném, -ha nem akarna jönni-, de kíváncsi lennék, hogy erre mit felel. Bár érdekes nap lenne az is, ahogy a mai sem átlagos.

Phil amilyen arcot vág, lehet szerencsém, hogy nem tudom, mi járhat a fejében. Eddig is, ha eszembe jutott valami a projekthez, képes voltam éjjel írni neki vázlatban, hogy mit álmodtam meg. Talán tudja azt, hogy nekem is üzenhet a nap bármelyik szakában, ha hasonlóképp neki is kipattan valami új ötlet a fejéből. Érdekes módon teljesen természetesnek veszem tőle, hogy ha éjjel vagy nappal küld e-mail-t a PDA-mra.
-Ajánlom is!- bólogatok rá, mert így is gondoltam. A „hangzatos cím”-re felnevetek.
-Ez remek! Hartley, mint Mesterek, mestere! Ez zseniálisan hangzik!- kacagok rajta, mert nagyon tetszik. Kedvelem a humorát és most sem csalódtam. A teszt következő fázisa elindult és nagyjából 1 óra a teljes lehűlésig. Lehetne gyorsabban is elérni a kívánt hideget, de az károsodást okozhat a fegyverben. Amúgy meg ezzel a módszerrel közelebb lehetünk a természetben előforduló hatások reprodukálásához.
- Pizsamát? Azt minek kellett volna hoznod? Ezen kívül még 2 teszt van hátra…- ezt annyira nem értem, de biztos van valami kapcsolódása az iménti időhöz. Ezen is jót derülök, de még mindig nem értem, hogy miként hozta szóba. Aludni akar, míg lemegy a teszt? Inkább nem is merek rákérdezni. Az új hobbiválasztásom még nem esett meg, de rajta vagyok a dolgon. Még nem találtam ki semmit, de tudom, hogy addig úgyse hagyna békén, amíg nem keresek valamit magamnak. Mostanában a munka köt le és ennek örülök. Időm sincs agyalni semmi máson és a gondolataim se terelődnek el a múltra.
- Hagynál nyerni? Mint "Mesterek-mestere"? – ennyit nem nevettem még, mint ma. Miből gondolja, hogy én hagynám nyerni, vagy éppen direkt vesztenék? Játéknak fogom fel és nem másnak! Amúgy se szeretném „kidekorálni” a fizimiskáját! Dehogy tennék ilyet! Kinézné belőlem? Jó kis móka lenne!
- Mire átmennénk ez edzőterembe, addigra jöhetnénk ide vissza. – talán majd máskor megejtenénk ezt az edzést, mikor nem tesztelünk.
-Elárulod mi az? – égek a kíváncsiságtól, mit talált magának. S főleg, hogy nagy titokban akarja tartani. Mi lehet az a hobbi, amit férfiként furcsállnának? El se tudom képzelni, mi lehet ez…
- Mit főztél? – emelem fel a fejem felé, mert ez is érdekel. Persze, nem kötelező elárulnia, de attól még én egyre kíváncsibb vagyok.
-Sütit is sütöttél? – hirtelen erre tudok gondolni, mert eddig ez fel sem merült. Igaz, hogy Föld-iként tudhat édességeket is készíteni, amiről én még soha sem hallottam, nemhogy kóstoltam volna valaha.
Közben a teszt elérkezett az első fázis végéhez, és a hőmérséklet elérte a 0 fokot. Innentől már egyre hidegebbé válik a belső tér, és a kijelzőmön sorra tűnnek fel az eddigi értékek. Idáig semmi gubanc nincs… Talán később se lesz.

Nevetve fürkészem az arcának vonásait, ahogy elképzelem ezt a feliratot az asztalán a neve mellett. Nagyon tetszik a humoros megközelítése, és az sem kevésbé frappáns, hogy „zakkant” Hartley!
-A „Mesterek- mestere” valóban jobban hangzik, mint a második lehetőség. - ezt próbálom komoly képpel előadni, de nem megy! Kacagásom újra csendül, és megint csak nevetünk. A teszt közben halad, bár a box-ban a hőmérséklet eléri a -10 fokot. Láthatóan párásodik a fegyver külső burka, de a kijelzőn minden a normális értékek alatt marad. Ez is jól halad…
-Vannak több napos tesztek is, de most csak a „rövidebbeket” választottam ki, mert nem hinném, hogy napokig itt üldögélnél – arra várva-, hogy a tesztfuttatás után, ismét lőhess vele… Így is közel 3 órát vesz igénybe, ha minden a terv szerint alakul. – pillantok rá a „karórám” kijelzőjére, és mutatom Philnek is az eddigi értékeket. Mindegyik a „zöld zónában” ingadozik, csak a páratartalom emelkedik, ahogy egyre kezd hűlni benne a levegő. Ha meg elindulnánk az edzőteremhez, addigra be is fejeződne a tesztelés második fázisa, és vissza se érnénk. A hobbi kérdésére terelődik a beszélgetésünk és nem tagadom, hogy kíváncsi vagyok, mi lehet az a választása, amit furcsának tartanának, hogy férfiként csinálna. Egy csomó dolog jutott az eszembe, mint például a Gyengélkedőn kisegítő- bár nem hinném erről sem, hogy példa nélküli lenne ott férfiként.. De, akkor mi lehet? Bolti eladó az Üzletsoron? Ahh! Azt sem tartom olyan furának, hogy erre gondolhatott… Mi lehet? Kíváncsiságom már az egekbe szökken, de még előbb a főzést elemezzük ki. Igazán izgalmasnak tartom, hogy készített valami különlegeset, amit szívesen megkóstoltam volna!
A „zöldséges egytálételt”el tudom képzelni magam elé, de a „gyümölcsös-fehérjeporos- pudingot már kevésbé.
-Ahhh! – nevetek fel, mert el se tudom képzelni, milyen íze lehetett. - Ehető volt? Mert, az a lényeg! – dicsérem meg a sikeres próbálkozását, de aztán rátér a halogatott válaszra is, ami az új hobbiját ismerteti. Csendben hallgatom szavait, s mikor a végére ér a mondatainak, elismerően mosolyogva nézek rá.
-Ez csodás dolog! Miért gondolod azt, hogy ez nem lenne való férfinak? – meglep, hogy ezt így gondolja, mert egyáltalán nem tartom „csak nőknek” a gyerekekkel való foglalatosságot. Azt nem tudom, hogy a Földön miként zajlottak a dolgok, de azt se hinném, hogy ott se voltak férfi Dajkák. Vagy, hogy is nevezték őket?!
-Én hiszem, hogy szuperül helyt fogsz állni az apaság szerepében. Úgyis a gyakorlatban mutatkozik majd ki, hogy mennyire pontosak a pszichológiai teszteredmények. Vágj bele! Hiszem, hogy menni fog! – nincs tapasztalatom a gyermekek terén, - mert, nekem sincs még-, de ha úgy alakul majd az életem, akkor kiderül majd rólam is, hogy miként fogok boldogulni ebben a szerepben. Eddig nem adatott meg a lehetősége sem, de nem is sürgetem.
-Miért közölnék ezt veled, ha még meg se próbáltad? Hmmm? – nézek rá mosolyogva, de simán el tudom képzelni, hogy egy csomó gyerek ugrál körülötte és játszanak valami földi dolog egyikét.
-Még előnyöd is lehet, hogy sok olyan játékot ismersz, amit az Állomáson születettek nem. – lelkesítem az ötletét, és ha már jól belemerültünk a jövőbeli tervekbe, a tartályra nézek, hogy hol tart a teszt. Lassan eléri a -25 fokot, így már elérkeztünk a feléhez.
-Amúgy mitől félsz? Csak akkor derül ki, ha már belevágtál! Légy bátor! – tudom, hogy remekül fog helytállni a feladatban, de az önbizalma picit kevesebb.
-S amikor megnézted őket azon a szinten, mit láttál? –kíváncsiskodom tovább, hátha rá tudom vezetni, hogy eleve nincs vesztenivalója, ha megpróbálná. És miért ne?! Csodás terve van, mit meg kell valósítania. Mindig azt bánjuk meg, amit ki se mertünk próbálni. Én, csak tudom…. Rólam hamarább derülne ki, hogy ha valami nem stimmelne.

A fegyver tesztjének a második szakaszába léptünk, ami az extrém időjárási viszonyokat hivatott szimulálni. A hideg és a meleg hatásait a burkolatra és az alkatrészekre. Most az elsőnél tartunk, aminek a végeredményeit körülbelül fél óra múlva kapom meg a kijelzőmre. Még hátra van utána a lövés-próba, de addig még van jó pár perc.
-Ahh! Pizsi-parti! Jól hangzik! Talán majd legközelebb úgy készülhetnénk. – nevetek fel az ötletén és a mozizást sem tartom elvetendő ötletnek. Úgyis várakoznunk kell, míg véget ér a lehűlési folyamat.
Az telek említésére a nyál összefut a számban, ahogy rá gondolok. Még nem vagyok éhes, de közeledik az ebédidő hamarosan. Terveim szerint úgy egy óráig végzünk a szükséges felmérésekkel és aztán mehetnék valami harapnivaló után nézni.
-Milyen igaz! Meg lehet enni, ha még nem is sikerülne olyan remekül!- nekem is volt olyan, hogy több fűszert raktam bele, de azért megettem. Ritkán veszem rá magam, hogy a konyhában foglalatoskodjak, bár a munkám időbeosztása is változó. Phil főztjére azért kíváncsi lennék, és szívesen kóstolnám meg, ha megkínálna vele.
-Ohh, éretem…- lehet valamit félreértettem a szavaiból, mert kijavít és magyarázatot ad.
-Hiszem, hogy az ember mindig változik. Ahogy egy gyerek is megváltoztathatja. A „mentális kórkép” szerintem meg a jelenkori aktuális állapotot mutatja, nem pedig az „átlagot”. – Ezzel sem kívánok vitába szállni, de sok mindent láttam, - köztük olyan személyeket is-, akiknek született gyermekük és teljesen megváltozott a viselkedésük. Persze, vannak kivételes esetek, de meggyőződésem, hogy Phil nagyon is jól alkalmazkodik a helyzetekhez és majd abban a közegben is megállja a helyét.
- Tudom!- vágom rá határozott hangon. –Meglásd, sok olyan helyzetben fogod tapasztalni a gyerekek leleményességét, és tudni fogod, mit tegyél. – megelőlegezem azt, hogy nagyon is jól fog reagálni a váratlan helyzetekre. Föld-i születésűként még előnyére is válhat a múltbéli tapasztalatai és megfigyelései. Gondolom a saját gyerekkorából is vannak emlékei.
-Nem hinném, hogy problémáid lesznek ezzel a feladattal. Ahogy már sok mindent megtanultál és alkalmazod is az ismereteidet. – ezt is tapasztalatból tudom, mert ez idő alatt, ahogy együtt dolgoztunk a fegyver alkotásán, ékes bizonyossággal jelenthetem ki, hogy egy „megingás” nélkül végezte el a feladatát, pedig tényleg ismeretlenül kellett megalkotnia a programját a fegyvernek, ami eddig sehol sem volt megtalálható és másolható.
-Hát… éreztem, csak… - veszek egy mély levegőt, mielőtt folytatnám. - …. Nekem nem adatott meg a kapcsolat, ami… De, ezt tudod…- Maddox-ra gondolva, beleborzongok még a gondolatra is, hogy gyermekünk lett volna. Valahogy hiába vágynék arra, hogy anya lehessek, eddig még nem ismerkedtem össze olyan férfivel, akivel elképzelni tudnám a házasságot, nemhogy a gyermekáldást. Maddox mélyen összetörte bennem a hitet és a bizalmat egy férj gondolatára, nemcsak a testemet gyötörte meg kék-zöldre verve. Inkább nem is akarnék visszaemlékezni az elmúlt hónapokra, amikor rettegve gubbasztottam a kabinomban, várva a végét ennek a rémálomnak. Most már nyugodtabban élek, bár a fejem felett lebeg, hogy kicsivel több, mint egy év múlva nekem is bekötik a fejem. Csak kérdés, hogy mit hoz el a jövő számomra. Semmi kedvem egy újabb brutális férfi kezei közt szenvedni, de ezt nem tudhatom előre. Csak remélni tudok, hogy nem úgy lesz.
-A gyerekek szeretnek játszani. Biztosan imádni fognak téged!- ezt is meggyőződéssel mondom. Közben a számláló lassan eléri a -50 fokot, és halk pityegéssel jelzi, hogy befejeződött a művelet.
- Mindjárt mehet a következő teszt-lövés. Csak vegyed magadra a védőfelszerelést. -  amit felé nyújtok, hogy a „fagyos” fegyvertest ne okozzon sérüléseket. A kezére húzható fagy-és hőálló kesztyű kerül elő a tartály fiókjából és a vállára csatolható hasonlóra tervezett váll lap.
-Ez megvéd a hidegtől, s majd a forrótól, hogy biztonságban légy, mikor lősz vele. – magyarázom neki, bár biztos vagyok abban, hogy érti miért fontosak ezek a kiegészítők. A terepen védőruha lesz rajtuk, amik egybefoglalják mindezeket a funkciókat, de most nincs rajtunk, csak a saját „átlagos” ruhánk.
-Szólj ha felkészültél és mehet a második kör!- mosolygok rá, de a látszat ellenére nem jeges a fegyver, ahogy azt gondolná. Hidegnek, hideg, de a burkolat ellenálló a környezeti hatásokra. A védőfelszerelést csak azért adom a kezébe, hogy elhitessem vele, mennyire „veszélyes” a tapintása, de valójában ezzel tudom érzékeltetni, hogy a fegyvertest extrém hatásoknak is ellenálló, bármilyen hideg vagy meleg hatásnak van is kitéve, ami a Holdon előfordulhat. Nem szólom el magam, várom, hogy mikor fedezi fel. Ha szeretné, akkor segítek neki felcsatolni a vállára a védőt, majd kíváncsian lesem a reakcióját, ha lő vele. Most sem a telitalálat a cél, hanem, hogy érezze a fegyvert és a célra tartson.
-Készen állsz? – érdeklődöm nála, de alig tudom visszatartani a mosolyomat, nehogy elszóljam magam valamivel.

A filmnézést remek ötletnek tartom, bár idejét se tudom, mikor sikerült egy teljes filmet végignéznem.
-Abban biztos lehetsz, hogy „csodára” járnának, ha mindketten pizsiben ülnénk le a vetítő elé. Magunk elé véve egy hatalmas popcorn-os dobozt ráadásként. –nevetek fel, ahogy elképzelem magam elé a látványt. A „propaganda film”, már a nevében se ad valami jó szórakozásra okot, de, hogy mi lehet az a más, azt nem tudom. Phil, amúgy is járatosabb ebben a témában, mert én aztán egy kezemen meg tudom számolni, hogy mennyi mozizáson vettem részt. Jobban mondva egy ujjamon meg tudnám mutatni a számát, így csak lelkesedve egyeznék bele egy második lehetőségbe.
-Teljesen igazad van!- a nevetésemet nem tudom abbahagyni. Erre még nem gondoltam, hogy a „finom” és az „ehető” között mi volt a különbségem, mikor magam kotyvasztottam, de így belegondolva… Inkább az utóbbira hasonlítanám a kreálmányom végeredményét.
-Nehezebb a finomat megalkotni. Nekem se nagyon sikerül. – vonom meg a vállam nevetve, mert a felismerés most tudatosult meg bennem. Még szerencse, hogy nem kóstolta meg senki rajtam kívül, mert akkor más nemcsak a finom és az ehető kerülne fel erre a „listára”, hanem az „odakozmált” jelző is.
A távolabbi terveit meg egyenesen remeknek tartom. Minden bizonnyal helyt fog állni az adódó helyzetben, és csak az izgalma miatt talán bizonytalan magában. Persze, nem látok a fejébe, de amit eddig megismertem belőle, azt nyugodtan mondhatom, hogy remek „apa” válik előle. A gyerekek úgyis messziről megérzik, akik kedvelik a velük való foglalkozást. Phil meg partner lehet a sok játékban és tanulásban, - meg persze- a Föld-i tapasztalataival, ami még érdekesebbé teszi majd a gyermekek számára. Én biztos nem aggódnék ennyire a helyében, de azért megértem a hezitálását. A pszichológiai jellemzés meg… nem egy végleges kórkép.
-Nincs mit… Biztos vagyok benne, hogy remek leszel! – mosolyodom el ismét. Ha kell, akkor százszor is megerősítem a véleményem, hogy végre elhiggye magáról, hogy tényleg nincs miért aggódnia.
-Minden bizonnyal. De nem erőltetem a kapcsolat kialakítását senkivel. Lesz, ami lesz. Ha eljön az idő, akkor kiderül, mit szán a sors számomra. – Maddox után sok bizodalmam nincs egy normálisnak mondható kapcsolatra, bár igazából nem is tudom, milyen lenne a „normális”. Eddig nem volt benne részem, de azt tudom, hogy amit Maddox művelt, azt még egyszer nem akarom átélni!
-Ez kedves tőled! Köszi!- kacagok fel a felajánlására, hogy bemutatna nekem majd egy olyan férfit, akit úgy gondolná, hogy összejönnénk. Feltéve, ha eggyel is találkozik valaha…. Én se sok esélyt látok arra, hogy találkozom olyannal, akivel el tudnám képzelni a mindennapokat, de ahogy Phil lelkesedését látom, ő legalább bízik benne, hogy valamikor ez a dolog bekövetkezne nálam és egy második esélyként új életet kezdhetnék valaki oldalán. Na, majd elválik, mit hoz a holnap… vagy, inkább a távoli jövő.
Közben a kijelzőn megjelenik a „kész” felirat, ami után már csak a védőfelszerelés felhúzása következik Philnek, majd az újabb célra tartás. Nehéz megállnom, hogy ne szóljam el magam, de ha már „beöltöztettem”, akkor még nem rántom le a leplet a „műsorról”. Türelmesen várok, -míg céloz és lő-, majd mikor felém nyújtja a fegyvert, látszik rajta, hogy sok kedve nincs a folytatáshoz. Alapból nem akarnám erőltetni a dolgot, így megszánom és átveszem a kezéből. Utána már a céltáblára emelve a csövét, engedem is útjára a lövedéket. A fegyver hőmérséklete nem változott meg, hiába volt most a ládában mínusz 50 fok. Ez volt az egyik fő szempont, hogy az időjárási és környezeti hatásoknak ellenállóvá tegyem a puskát, s eddig ez remekül ment. Még hátra van a másik szélsőséges plusz 50 fokos forróság, így azt is teszt alá vetem. Amíg az értékek megérkeznek a kijelzőmre, addig a férfi keze felé tartom a fegyvert, hogy ha akarja, akkor védőruha nélkül is megfoghassa és elmondhassa a véleményét. Ha, még nem vettem el a kedvét attól, hogy részt vegyen továbbra is a teszten.
-Fogd meg nyugodtan, ha szeretnéd. – mire ezt kimondom, csak akkor tudatosul bennem, hogy félreérthető is lehet ez a mondatom. Igaz, hogy a fegyverre értem, és nem pedig másra. De, bele is pirulnék, ha valami hasonló kétértelmű választ adna erre. Phil-t mindig is jó barátnak tekintettem, és eszerint is viccelődöm vele. Talán már az idegeire megyek a sok szövegelésemmel… Tény, hogy ha vele vagyok, - ekkor, minden sokkal könnyebb-, még a beszélgetés is. Meg persze, a humor. Mással még, nem tudtam ennyire közvetlen lenni, mint a társaságában. Kedvelek a közelben lenni, amit talán ő is észrevett. Csupán ennyi, és nem több.