Utolsó poszt ☽Szer. Aug. 05, 2020 10:11 pm Következő oldal☽
Megbízás
Hónapok teltek el mióta az az alávaló féreg lejáratott, s mire a Kancellária beleegyezett, hogy háborút kezdjek ellene. Hiába kaptam engedélyt egy katona kiolvasztására, Callum csiga tempóban volt csak képes átküldeni a lehetséges emberek listáját. Elsőre szerintem kicseszéből küldött kiscserkészekről aktákat, akik ha öltek is eddigi életük során, akkor is csak véletlenül. Arra hivatkozott, hogy ilyen gyorsan, csak ezeket találta. Francokat. Az adat lekérdezés alig fél másodperc… Ha rendesen kereste volna akkor majd 3 hét alatt talált volna normálisabbakat is. A második adag lista már használhatóbb volt, de az sem volt olyan, amire azt mondtam volna, hogy na igen, ezek tökös gyerekek. Persze sejtem, hogy az igazi csemegéket, a pszichopata sorozatgyilkosokat nem az én kezembe adná. Szerencsére ebben az adagban akadt olyan jelölt a ki jó lehet. Meg is beszéltük, hogy elkezdik a felolvasztást, s szól, ha olyan állapotba került a rehabja alatt, hogy beszélhetek vele. Reggel jött is az értesítő. Gyors szervezkedéssel, magam mellé vettem 2 CsH őrt és kettőt a Családügyi Hivatal alkalmazottjai közül ügyelve arra, hogy Elizabeth köztük legyen, akik hasznosak lehetnek a délutáni látogatásnál. Megmondtam nekik, hogy a látogatás előtt 20 perccel jelenjenek meg a lakosztályomnál. Az érkezésük előtt már felveszem barna öltönyömet vörös csíkkokkal, a fiókból egy szép fehér selyem nyakkendőt kötök fel, amin virág minta van. Szerintem roppant elegáns, és kifinomult vagyok. Meg is mutatom magam Sammynek, de nem reagál rá, szerintem még haragszik rám egy kicsit. Hiába próbálok vele kedves lenni, még mindig haragszik rám. A megadott időpontba meg is érkezünk az alvó részleg adott rehab szobájához, most Callum emberei sem akadékoskodnak, hogy a CsH őröknél „fegyver” van, vagy hogy mennyien vagyunk. A kis korházi szobába először a CsH őrök lépnek be, a jól ismert fekete – vörös egyenruhájukban, karjukon a Vörös szalaggal rajta a Hatalmas CsH felírat. Nem veszik elő a viperát, vagy a sokkolót, csak szótlanul félre állnak az ajtó két oldalára, hogy be tudjon jönni a két fiatal CsH hivatalnok. Bruce a maga kis szürke öltönyébe, és Elizabeth a szürke kosztümében. Ők a szoba jobb oldalár állnak, hogy végre én is be tudjak lépni barátságosan, kedvesen, mosollyal az arcomon. -Miss Madina Callaghan! – nyújtom neki a kezemet, hogy kezet foghassunk, mint régi barátok. – Nagyon örülök, hogy megismerhetem. A nevem William Mcgrover Kancellár vagyok, én felelek a házasságokért, és a gyermekek jó neveltetésért itt a Dominium, és lent a Perdán is. – mutatkozok be kedvesen. -Sajnos a feleségem nem tudott eljönni, ezért elnézését kell kérnem. – mentegetőzők, pedig eszem ágában sem volt hozni Sammyt, de így legalább azt a benyomást kelthetem benne, hogy tényleg barátságos, családias beszélgetésre jöttem hozzá.
Fájt a szemem. Annyira erőlködtem, hogy lássak az első órákban, napokban, hogy lassan a fejem is bele fájdult. Furcsa volt felébredni. Idegennek, hidegnek, és felkavarónak éreztem a helyet. Nem fogadtak mosolyok. Nem fogadtak örömök. Se remények, se válaszok, amikor kérdeztem. Nem voltak hajlandó válaszolni arra, miért, miért most, és miért csak én. Idegesítően némák, és túlságosan elkötelezettek voltak. Mintha csak a seregben lennék. A fehér, ablaktalan, füstösüvegajtós kórteremben - leginkább ehhez tudom hasonlítani - elvesztettem az időérzékemet. Azt se tudtam, mióta vagyok ébren, mikor és mennyit alszom, milyen napszak van, és hogy mennyi idő telt el. Az évszámot sikerült legalább kicsikarnom belőlük, és nem is tudom, miként írnám körbe az érzést. Rémisztő. Amint jobbak lettek az eredményeim, gyengültek az olvasztás utáni erős tüneteim, megkaptam a hírt, hogy magas rangú "vendéget" fogok kapni, méghozzá az egyik kancellárt. Valahol itt kezdett gyanússá válni a dolog. A lányom sehol, csak engem olvasztanak ki, mindenki hallgat, aztán egyszer csak a ranglétra tetejéről meglátogat valaki. Már bizsergett a tarkóm. Hányszor is történt már ilyen velem..? Persze szabad időmet nem töltöttem hasztalanul. Egy PDA és az ápolók segítségével utána olvastam, ki is fog meglátogatni. Aztán készülődni kezdtem. Letusoltam. Megtöröltem a hajam. Felöltöttem a fehér páciensgúnyát, amit kaptam. Frissen tisztított, és vasalt. A szobát kitakarították, míg készülődtem. Aztán leültem, és tovább olvastam. Mint hogy időérzékem nem volt, nem tudnám megmondani, mennyit vártam, de az ajtó halk szisszenéssel húzódott két irányba, és engedte be először a két katonát, aztán a két aktakukacot, majd a kancellárt. Felkeltem. Lábaim automatikusan zártam, és egy pillanatra megrezzent a kezem, hogy tisztelegjek. A szokás hatalma. Végül rájöttem, hogy már nem vagyok a sereg tagja. Nem úgy léptem fel a hajóra. Lazítok tartásomon, és a felém nyújtott kezet elfogadva, határozottan kezetrázok a férfivel. A hanglejtés, a mosoly mind barátságosnak tűnt. A szavaira talán kicsit összezavart arcot vághattam. Mindenki pedánsan, tempósan, tökéletesre fényesítve, egyenesítve, tisztítva mindent készült erre a találkozóra. Annyira izgatottak voltak, hogy magam is feszültté váltam: emiatt őszintén szólva nem ehhez hasonló melegséget vártam, azt hittem egy hideg, barátságtalan, karót nyelt alak fog megjelenni. Elszoktam volna az emberi kapcsolatoktól? - Enyém az öröm, Uram. Remélem majd legközelebb megismerem a feleségét is. - puszta udvariasság részemről az utóbbi mondat, bár valószínűleg tőle is. Mi a fenét keresne itt a felesége? Mi a fenét keres egyáltalán ő itt? És én? - Elnézésért kérem Uram, hogy így a közepébe vágok, de remélem megérti, hogy rengeteg kérdésem van, és itt eddig senki sem volt hajlandó válaszolni. - megfordul a fejemben, hogy hellyel kínáljam a férfit, hiszen, végül is az én szobám. De ha úgy vesszük, én vagyok az Ő hajóján, úgy hogy inkább megvárom, míg ő leül, addig magam is állva maradok, önkéntelenül is hátra tett kezekkel. - Megtudhatom, miért ébresztettek fel csak engem? - emelem ki azt az egy, számomra igen fontos szót. Valahogy kétlem, hogy a nyílvántartásból hiányozna az az egy apró részlet, hogy a lányom is a hajón utazik. Persze ekkor rengeteg dolog lepereg a szemem előtt. Mi van, ha őt korábban ébresztették? Mi van, ha nélkülem öregedett meg? Mi van, ha nem él? Mi van, ha... rengeteg mi van ha mondat fut át az agyamon, de próbálok nem negatív lenni. Próbálom inkább meglátni a részletekbe búj ördögöt, és kitalálni, miért állok egy magas rangú emberrel egy légtérben, "egyszerű" civilként.
Utolsó poszt ☽Pént. Aug. 07, 2020 10:58 pm Következő oldal☽
Megbízás
Az élet kegyetlen, és fájdalmas. Kívéve, ha egy nagy lakosztályban éled le az életedet, ahol saját medencéd van. Számtalanszor olvastam, hogy az alvók állítólag milyen fájdalmakkal küzdenek ébredéskor. Fáj minden végtagjuk, s hogy elsorvadnak az izmaik. A fény is bántja őket. Szóval, ha most ennyi idő után már képes ez a nő arra, amit szeretnék tőle, akkor valószínűleg később erősebb lesz. De persze mivel az alvókat Callum felügyeli, így soha nem lehetek benne biztos, hogy igaz. Ki kell derítenem, s ehhez már ki is találtam a legjobb módszert, már jóval az indulás előtt. Nem hiába van velem a díszes kíséretem, akik nem csak dísznek vannak velem. Tudom, hogy nem akarok túl finom, és kedves lenni vele, hiszen amit tőle várok, az túlmutat a látszaton. A bevonulásom után kedvesen, és barátságosan üdvözlöm, s még Sammyt is felhasználom, hogy egy kicsit megnyerjem magamnak. A katona énje nem bír magával, s egyből a szavamba vág, hogy jelezze kérdési vannak. Amire elmosolyodom, de a mosolyom már nem barátságos, és kedves, hanem inkább egy olyan cápa mosolyára emlékeztet, mint aki nemsokár felfalja a prédáját. -Rendben, Miss Callaghan. – adok engedélyt neki a kérdésekre, s hamarosan jön a legfontosabb kérdés tőle. Miért csak ő. Biztos vagyok benne, hogy nem a mellette lévő frigóban fekvő ismeretlenre gondolt, hanem a lányára. Ezért is választottam őt, hiszen fontos neki a lány. -A Kancelláriának szüksége van az ön képességeire, – adom meg a rövid választ neki, közben a jobb kezemmel a fejem mellé emelem, hogy jelezzek a két CsH őrnek, akik azonnal mozdulnak a szoba két át ellenes pontjára, hogy a kamerákat kitépjék a falból. Nem finomkodnak, és nem foglalkoznak avval, hogy a technikusoknak mennyi munka lesz ezt helyre hozni, csupán teszik a dolgukat. – és mostantól én képviselem maga számára a kancelláriát. Ha jól dolgozik, és meg leszek elégedve a munkájával, akkor 1 éven belül Annabelle is felébredhet. Sőt... – teszem hozzá, s egy kis apró fekete dobozt veszek el, ami nem nagyobb, mint régen egy gyufásdoboz. Az apró kis kapcsoló lenyomásával a szerkezet beindul, s minden felvevő eszközt, legyen az képi, vagy hangfelvevő eszközt leblokkol, hogy nyugodtan tudjunk beszélni. -Mrs Elizabeth Blackhood. – szólítom meg a velem érkező CsH ügyintézőt, akinek az arcára azonnal a félelem ül ki, mert ő is tudja, hogy nem jelent jót, ha valakit a teljes nevét szólítok. Bruce azonnal lép egy aprót hátrébb a nő mellől, reménykedve, hogy őt nem akarom elővenni valamiért. -Igen? – válaszol Elizabeth remegő hangon – Uram? -Ha jól emlékszem, akkor mondtam önnek, hogy intézze el, hogy Főnix kapitánya ellen, s ki lehessen mondani a válást. De már fél éve nem volt képes elintézni. - mondom el bűnét, amiért most itt van. -Uram. – próbál mentegetőzni remegő hangon. – Nem találtam semmi szabálytalanságot. – mondja lehajtott fejjel, bűnbánóan. – Szereti a feleségét és a gyermekét. -NEM ÉRDEKEL! – üvöltök magamból kikelve, majd megigazítom a nyakkendőmet, mintha az üvöltözésben elmozdult volna. – Fogják le. – mondom, mire a két CsH őr azonnal oda lépnek mellé, s azonnal megragadják a két karját, a lábát pedig kirúgják, hogy térdre rogyjon. -Kérem uram! – könyörög a nő, miközben a könnyei is el kezdenek csordogálni. – Megoldom… -hebegi, miközben az öltönyöm belső zsebéből egy W-416-os veszek elő, ami ugy an meg van töltve, de az elsütő szeg le van reszelve róla, így nem fog elsülni, de ezt csak én tudom. -Ideje bizonyítania a tehetségét Miss Callaghan. – mondom szárazon, miközben felé nyújtom a pisztolyt. – Ölje meg ezt a ribancot! – adom ki a parancsot, amira a nő egyre jobban el kezd ficánkolni, de az őrök jó erősen fogják. Bruce közben minél mozdulatlanabb lenni, nehogy felhívja magára a figyelmet. -Kérem! – könyörög Elizabeth Mady-nek – Könyörgőm. – mondja sírva.
Az események igen csak gyorsan pörögnek fel erre az egy szem kérdésemre. A barátságos mosoly átalakul hideggé és számítóvá. Amikor a férfi int, és a katonák megindulnak a kamerákat tönkre tenni, automatikusan hátra lépek, de csak az egyik lábammal, mintha arra számítanék, hogy engem próbálnak majd meg elintézni, de a közben elhangzó szavak pont az ellentétét mutatják. Ismét szolgálatba kell állnom. Mocskos fasszopó hadsereg. Nem temettek el ezek semmit, csupán félre tolták a papírjaimat, hogy most megint jól megszívjam velük. Arcomon talán kiül kicsit a komorság, de hát melyik ember szereti, ha kihasználják, és "fenyegetik"? Habár nem szó szerint, de tudok olvasni a sorok között. "Ha jól dolgozik..." És ha nem, akkor valószínűleg sokkal rosszabbra kell számítanom, mint a hibernáció. De ez nem számít. Annabelle számít, és az, hogy ha folytatom az életem, ahogy megpróbáltam abba hagyni, akkor egy éven belül már ismét együtt lehetünk. Elgondolkodva, vacilálva, mérlegelve a dolgokat meredek a férfire, ahogy megnyom valami távirányítót, és elkezd az egyik aktakukachoz beszélni, nevezetesen Elizabeth-hez. Rá terelem a tekintetem, és valahogy már tudom, mi fog következni. Nem vagyok meglepve, hogy a korrupció itt, a jövőben is ilyen mélyen gyökerezik a rendszerben. A kiabálásra meg sem rezzenek. Egyrészt azért, mert egyáltalán nem nekem szól, másrészt azért, mert a fegyverek zaja sokkal hangosabb ennél. Például egy ilyen kicsi, zárt térben, rohadtul fülsértő tud lenni egy lövés. És mintha csak falra festettem volna az ördögöt, A Kancellár a kezembe nyom egy fegyvert. Nem ismerem a márkát, de eléggé hasonlatos a régi, földön használt fegyverek egyik fajtájához. A kezembe fogva megforgatom, megnézem mindkét oldalról. Amint megtalálom rajta a kellő gombot, kiengedem az alulról tölthető tárat, hogy ellenőrizzem, tele van-e, aztán visszalököm. Ezután felül a tetejét megfogva húzom hátra, és biztosítom ki, ezzel a mozdulattal ellenőrzöm is, nincs-e elakadva benne töltény. Mivel mindent rendben találok, felemelem a fegyvert, és a nő homlokára célzok. Meghúzom a ravaszt, de hiába kattan a fegyver, nem sül el. Kicsit megráncolom a homlokom. Újra kibiztosítom, ismét lőnék, de semmi. Ez egy rakás szar. Mondjuk használható és működő fegyvert én se adnék idegen kezébe, akit az előbb szorítottam sarokba, úgy hogy a velem érkező őrök egyikének se szabad egyik keze se. Sebaj. Megoldom én ezt máshogy. Oda lépek Elizabeth-hez és egy határozott, és erős mozdulattal ütök a fegyvertussal a halántékára. Ez az egyik legérzékenyebb, és legveszélyesebb pont a koponyán. Azonban nem állok meg egy ütésnél. Nem érdekel se a könyörgés, se a sikongás, se az, ha már hallgat. Ha kell, addig verem a fejét, amíg az agyát nem látom, ha ezzel biztonságban tudhatom a lányomat.
Utolsó poszt ☽Vas. Aug. 30, 2020 10:17 pm Következő oldal☽
Megbízás
Apám mindig bízott az emberek jóságában, és abban, hogy bajban segítenek a másiknak. Én ehelyett jobban hiszek abban, hogy az emberek egyéni érdekei kerekednek felül a jóság, és a bajtársiasság fennkölt eszméin. Ezért is esett a választásom a Miss Callaghanra. Elég hamar megláttam az aktájában azt, amitől a többiek fölé emelkedett. Ez pedig a lánya iránti szeretette. Az az ember, aki képes végrehajtani azt a szörnyűséget a Földön, csak a reményért. Az itt a Dominiumon sokkal többre lesz képes. Arra számítottam, hogy egy könnyed bájcsevej után rá fogok térni a lényegre, majd egy egyszerű próba elé állítom majd. A kíséretem is a hatalmam fitogtatását szolgálja, s hogy a teszthez legyen megfelelő alany. De nem abból a fából faragták ezt a nőt, ami azért kicsit zavar. Hiszen a munkája nem csak annyi lenne, hogy megver embereket, vagy hogy elrabol nekem bizonyos embereket. Hanem a munkája szerves része lesz az is, hogy elhitesse másokkal nem egy vadállat gyilkológép. De ezért tetszik a határozottsága. Így el is kezdem felvezetni neki, hogy a kancellária számára fontos a munkája. Ami igaz is, hiszen a JL elleni küzdelemhez kaptam meg őt, de a tervem az, hogy annál többre használom majd. Erre már utalás is teszek, hiszen kifejtem, hogy mostantól én képviselem számára a kancelláriát. Ami nyers fordításban annyit jelent, hogy csak nekem kell engedelmeskednie. Majd látszólagos váltás képen Mrs Blackhood-hoz intézem a szavaimat, amivel a fejére olvasom a bűneit. Ami csak annyi, hogy szerintem alkalmatlan arra, amivel megbíztam. Próbál mentegetőzni, de nem érdekel. Azt akarom, hogy egy életre jegyezze meg a leckét. A félelem majd jó észhez téríti. Vagyis ez a terv. Az utasításomra Mrs Callaghan szó nélkül elveszi a fegyvert. De legnagyobb meglepetésemre nem szegezi azonnal a nőre, hanem egyből nézegeti. Már készülnék rá szólni, hogy ez egy kibaszott pisztoly, süsse el vagy baszódjon meg a lányával egy fridzsiderben. De ekkora megtalálja a kereset gombot. Nézem, ahogy profi módjára kezdi el át nézni a kapott fegyvert. Mint egy profi. Helyes. Pár pillanat múlva már kattan is halkan a pisztoly. Hát meghúzta. Ügyes kislány. Bár ezt csak első próbának szánom, s azt, hogy ez sikeresen vette, az csak az út eleje. Már nyitnám a számat, hogy kioktassam a halálra rémült CsH dolgozónőt, de Mady gyorsabb. Egy lépés, és már ott is van, s próbálja teljesíteni a parancsot a pisztoly előre tervezett működési hibája ellenére. Csattan az első ütés, majd a következő, amit én egyre szélesebb vigyorral nyugtázok, miközben a nőt tartót két CsH őr arcán az értetlenség ül ki. Valószínűleg Elisabeth arcán is a félelem látszódna, ha nem borítaná vér, és nem a fájdalom torzítaná el az arcát. Bruce arcán viszont egyértelműen a félelem látszódik. Szívesen végig néznem, hogy tényleg képes lenne egy töltetlen pisztollyal kivégezni egy ártatlan embert, de akkor meg kellene magyarázni a halottat. Nagyon jól tudom, hogy az emberi élet mennyire fontos, s hogy a többi kancellár megorrolna rám. -Elég! – adom ki az utasítást, s remélem, hogy tényleg abba hagyja szerencsétlen nő püfölését. Nem akartam tényleg megölni most, csak a frászt akartam rá hozni. Az biztos, hogy ha ezt túléli, akkor tényleg megérti az üzenetemet. Tudom, hogy aggódnom kellene, hogy ez az egész aggodalommal kellene, hogy eltöltsön. Hiszen, ha amíg csak álunk és nézzük a vérző fejű nőt, aki csak nyögni tud a fájdalomtól. S lehet, hogy ha nem sietünk neki orvosért, akkor tényleg bele hal. De az embereim nem mernek orvost hívni neki, nehogy magukra haragítsanak. Én pedig pár másodpercig gyönyörködöm Mady szép munkájában, miközben elképzelem, ahogy ugyan ezt a JL minden tagjával megteszi nekem. Végül felhívom az alvórészleg mindenható urát. -Üdvözöllek Callum. – köszöntöm kedvesen és türelmesen, ahogy az illem megköveteli. – Bocsáss meg hogy ilyennel zavarlak, de úgy gondoltam te tudsz nekem segíteni. -mondom a szokásos kedves stílusomba, mintha nem is lenne sürgős dolog. – Mrs Elizabeth Elesett itt az alvó részlegen, és beütötte a fejét. – mondom tényszerűen, ügyelve arra, hogy még itt se mondjak semmi olyat, amit a JL felhasználhat. Az a mocsok szervezet bármit képes feltörni, azon sem lennék meglepődve ha időnként a kommunikációnkat is lehallgatja. -Az embereim kikísérik – mondom, ami valójában azt fogja jelenteni, hogy kicipelik a magatehetetlen nőt - a szoba elé, amíg én befejezem a megbeszélésemet idebent. -Köszönöm a segítségedet. – búcsúzok el, és bontom a vonalat, hogy végre Madyvel tudja foglalkozni. -Maguk ketten vigyék ki Ezt itt! – adom ki az utasítást a két CsH-Őrnek, mutatva a haldoklóra. Akik szó nélkül a hóna alá nyúlnak, s el kezdik kihúzni a szobából, egy véres sávot hagyva maguk után. Amíg kimennek addig a rettegő maradék CsH alkalmazotthoz fordulok. -Remélem maga el tudja intézni azt a kis apróságot, amit Mrs Elizabeth nem tudott elvégezni? – teszem fel az egyértelmű fenyegető kérdést. Hiszen ezen kis bemutató után a fickó biztosra veheti, hogy ha benne is csalódok, akkor mi lesz a sorsa. -Igen uram. – remegi halkan. -Mehet, és ne engedjen be senkit. – adom neki utasításba. Amíg mindenki ki megy a szobából, addig nyújtom a kezem Mady felé, hogy elkérjem a pisztolyt. Nem mondok semmit, csak remélem, hogy megérti mit akarok. Ha át adja, akkor a belső zsebemből egy fehér kendőt veszel elő, és alaposan el kezdem letörölni róla a vérti, mielőtt elraknám az öltönyöm belső zsebébe, a helyére. Nem elégszem meg egy egyszerű áttörléssel, hanem minden apró rést alaposan ki nem takarítok. -Engem meggyőzött a tehetséges Miss Callaghan. – dicsérem meg a nőt. – Most pedig beszéljünk a munkáról. – mosolygok rá barátságosan.
Kurvára utálom ezt az életet. yan ez, mint egy régi, rohadt akció film valami névtelen katonáról, aki időhurokba kerül. Ugyan az a szar. Ha nem égtem volna ki már egy ideje, rég flashbackjeim lennének azokról az időkről, amikor férfiakat kellett megszégyenítenem, hogy a jobb csapatokba bevegyenek. Amikor berúgtuk az ajtókat, gránátokat dobáltunk és kérdés nélkül lőttünk, bármire, ami mozgott, a fegyverest, a fegyvertelent, a szülőt, a gyereket, de még a kutyákat is. Sakálokként futottunk és kaptuk el, mészároltuk le a célpontokat. Aztán sikerült kitépni ebből a körből. Csak azért, hogy most meg újra bele kerüljek. Mondhatnék nemet, ha kívánnám a halált, de az életem megváltozott, mióta Anna beleszületett. Ha nem magamért, hát érte kell, hogy cselekedjek. És cselekedtem is. A hang zökkent ki a gondolataimból, miközben épp agyonverem a nőt. Látszólag semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna ezt, azon kívül, hogy rossz helyen volt, rossz időben, kegyelmet még sem mutatok, ahogy megbánást sem. Letörlöm az ajkamra freccsent pár csepp vért, ahogy kiegyenesedek, majd a férfire nézek, kicsit arrébb állva. A mosolyán látom az elégedettséget, és amíg a nőt vizslatja, én a másik aktakukacra nézek, akinek már a nevét sem tudom. Láthatóan az összeesés határán, halálsápadtan bámul hol rám, hol a férfire, hol a sürgős ellátásra szoruló nőre. A kancellár végül egy kommunikátort előkapva "Callum"-ot hívja. Ha tippelnem kéne, akkor az itteni részleg vezető kancellárját. Némán figyelek, és hallgatom a beszélgetést, majd mikor az megszakad, William kiparancsolja a többieket. Oda lépve hozzám nyújtja a kezét, mire fogást váltok a fegyveren, hogy a tiszta felével nyújthassam oda. Amint elvette, figyelem, ahogy tisztogatja. Én a helyébe inkább beolvasztanám az egészet, ha elakarja tüntetni a vért, mert az képes a kis csavarok feje alá is befolyni. Sőt, akár az alul lévő tárba is, amivel most gyakorlatilag agyon vertem a nőt. - A helyében, mielőtt félre teszi, szét szedetném, és oldószerrel tisztíttatnám. Meglepő, milyen helyeken képes elbújni egy-egy vérfolt. - adok tanácsot, mert habár a férfi nem szívbajos, nem nézem ki belőle, hogy ő bármikor is elvégezne piszkos munkát. Márpedig a tapasztalat nélkül ez a törölgetés csak külsőre segít, egy átnézés esetén nem. Amikor áttérünk a munkára, biccentek egyet. - Foglaljon helyet, ha akar. Ha nem bánja, megmosnám a kezem, de közben hallgatom. - Az egyetlen, apró asztalomra, és székemre mutatok, hogy foglaljon helyet, míg én a pár lépéssel arrébb lévő kis helyiségben megmosom a kezem, amelyre szintén rátapadt egy kis vér. Azután csatlakozom, és először csak figyelek, hallgatok. Sok kérdésem lenne, de valószínűleg ezek csökkennek majd, ha hagyom beszélni.
Utolsó poszt ☽Hétf. Szept. 07, 2020 1:29 pm Következő oldal☽
Megbízás
Régen a vadászkopóknak nevezett kutyákat, úgy tenyésztették, hogy alkalmasak legyenek felnőtt korukra a feladat elvégzésre. Amelyik a legkisebb jelét is mutatta annak, hogy alkalmatlan, avval végeztek, mivel nem lesz hasznos. Kár belé az étel. A XIX század végén még mindig nagy divat volt a kistermetű kopók használata a vadászathoz, de később az állatjogi szervezetek betiltották az ilyes fajta vadászatot, mondván kegyetlen, brutális, és felesleges állatkínzásnak minősül. Mert hát ezek a tacskók, beaglek, és hasonló kutyák arra lettek kiképezve, hogy ha megérzik a prédát, akkor ész nélkül támadjanak rá. Nem nagytermetű medvékre, vagy szarvasokra, hanem kisebb méretű állatok ellen vetették be. Főleg rókák, borzok, nyulak ellen. Amint a kopó szagot fogott, azonnal iramodott utána, nem törődve avval, hogy tüskés bokor, vagy szögesdrót állja az útját. De ezek csak aprós sérülések voltak az igazi harchoz képest, amikor a préda bemenekült az odújába. Mivel a kopók utánuk eredtek oda is. A sarokba szorult prédának meg nem volt más választása, mint harcolnia az életéért. De a kopókat nem érdekelte. Még ha a préda ki is kaparta a szemét a szűk járatban, ő akkor is végzett vele, s boldogan vitte a gazdája elé a zsákmányt. A legtöbb kopó nem élte túl az első éles vadászatát, hiszen vagy a préda végzett vele, vagy olyan sérülésekkel tért vissza, ami alkalmatlanná tette a további használatra. De 100 kopóból mindig volt 1 aki túlélte, és alkalmas volt a további vadászatra, azt a kopót nagyon nagy becsben tartották. Igazi kincs volt. A legenda szerint II Károly angol királynak volt egy kopója, aki 17 sikeres vadászatot élt túl, úgy hogy a fél szemére vak volt a felénél, mire azt mondták, hogy nem használják többet. Nem végeztek vele, hanem a királyi udvarban élt, ahol a szolgák naponta vitték neki a legfinomabb falatokat. Számomra Mady is csak egy kopó, nem több és nem kevesebb. De mielőtt éles bevetésre küldeném, az előtt meg kell bizonyosodnom, hogy alkalmas a munkára, amire nekem kell. A teszt egyszerű, s ő kifogástalanul teljesíti, sőt a vártnál jobban. Nem mondanám, hogy gyorsan, vagy, hogy kapkodva hívom fel Callumot, de felhívom, hátha meg tudja menteni a nőt. Szokásos módon segítőkésznek mutatkozik, de azért a megjegyzi, hogy nem csodálkozik, hogy rossz hírem van, ha körülöttem mindig ilyen történik. -Hidd el nem volt szándékos. – mondom a szín tiszta hazugságot, bár ha úgy nézzük igaz amit mondtam, hiszen nem volt szándékom agyon veretni a nőt. Madynek elég lett volna csak meghúznia a ravaszt, és akkor is át megy. A mondatára, hogy szeretné kihallgatni az embereimet, hogy biztonságosabbá tegye az alvó részleget, csak elmosolyodok. Szarik ez az alvók biztonságára, csak tudni akarja, hogy mi történt valójában. -Ez természetes. – adom meg a jóváhagyásomat, és közben nagyon bízom, hogy ez után az emberim nem lesznek olyan bolondok, hogy beáruljanak, hiszen látták mit kapott Elizabeth kevesebbért is. – Ha vége a megbeszélésnek, én is szívesen elmondom neked személyesen, ha szeretnéd. – ajánlom fel, de erős a gyanúm, hogy erre nem fog rá fanyalodni. – Majdnem elfelejtettem mondani, hogy amikor szegény Mrs Elisabeth amikor el esett, akkor megpróbált megkapaszkodni a kamera vezetékében, és véletlenül kitépte a falból. – hazudok továbbra is szemrebbenés nélkül, hiszen ha vissza nézi a kamerák felvételeit, akkor tisztán látja, hogy valójában mi történt addig, amíg megszakadt az adás. -Természetesen a megbeszélés utána azonnal jön ide egy csapat technikus a Családügyi Hivataltól, és kijavítja a hibát. – mondom neki barátságosan. Nem vagyok benne biztos, hogy engedni fogja, de ha igen, akkor itt az alkalom, hogy egy poloska rendszert építessek Callum alvó kamera rendszerébe a technikusokkal. Miután bontom a vonalat, máris az új kopómmal kezdek el foglalkozni. Mady szó nélkül adja át nekem a pisztolyt, s kezdetben szó nélkül hagyja, hogy tisztogassam a fegyvert. Tanácsokat ad, hogy tisztítsak meg egy fegyvert? Csak fél szemmel nézek rá, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg jól hallottam, amit mond. -Most elég annyira megtisztítanom, hogy ne vérezze össze az öltönyöm belső felét, utána úgy is bezúzatom. – válaszolom meg a megjegyzését, kissé erőteljesebb hangnemben. Már rá is térnék a munkára, amikor felajánlja, hogy üljek le, és hogy ő pedig kezet mosna. -Mossa csak meg. A Higiénia fontos. – adom meg az engedélyt, de nem ülök le, hanem bele is kezdek a fontos dolgokba. -2416 van, találtunk egy új hazát, de közben feltűnt egy magát kalóz rádiónak nevezett söpredék, akik szerint mi kancellárok vagyunk a nép ellensége. Az Igazság Hangjának nevezik. A Kancellária szabad kezet adott nekem, hogy felszámoljam ezt a söpredéket. Ezért van ébren. Ez a mocsok még élvezi a nép bálványozását, ezért akik tudnak is valamit nem köpnek önként. A csapatom már pár hónapja dolgozok az adatok elemzésén, s nyomok megtalálásán ezekhez. Maga lesz az ököl, aki lecsap. Ezek a digitális bűnözők nem merik felvállalni az arcukat, és csak rendszer mögé bújva mernek rágalmazni, vagy olyan adatokat kiszivárogtatni, amihez nincs joguk. – miközben beszélek az öklöm egyre jobban szorul ökölbe, ahogy eszembe jut a felvétel a Sammyvel való randevúnkról. Az személyes beszélgetés volt, és ennek a féregnek nem lett volna szabad felhasználnia. -A kancellária különleges jogokkal ruházott fel, - mondom tovább – de mivel nem bízom a kedves kancellár társaimba, hiszen egy ilyen profi hacker csapat nem létezhetne megfelelő patrónus nélkül, ezért ők is gyanúsak számomra. Kifejezetten Rafael, és Dorian. Azt tudják, hogy Callumtól kértem egy alvó felébresztését a kínos ügyek elvégezésre. De csak én és Callum tudjuk, hogy maga az. Az aktáját már módosítottuk, és ön soha a büdös életben nem volt katona, ön egy egyszerű logisztikai munkatárs, akit felolvasztottak. Férje nincs, ahogy gyermeke sem. – mondom a tényeket, miközben az új személyi adatlapját át küldöm neki, hogy tudja tanulmányozni. – Ha eljön az idő, akkor gondoskodok magáról, hogy olyan férjet kapjon, amilyet akar. Egy olyan kell, aki magára sem néz, és csak csendben otthon ül egész nap, akinek eszébe sem jutna magával a szex? Elintézem. Esetleg olyan pasi kell magának, aki fiatal, izmos, és hosszú éveken keresztül abból élt, hogy nők vágyait elégítette ki? Megkapja. Azért sem kell aggódnia, hogy számon kérnék önön a gyermekáldást. Én vagyok a Családügyi Hivatal feje. Ugyan a konkrét munkáról csak pár szó esik, hiszen én sem tudom most megmondani, hogy kit kell megvernie, megölni, vagy rosszabb. Azt sem tudom, hogy mikor, de ha eljön az ideje, akkor elmondom neki. -A rehabilitációja során kap képzést, hogy mihez kell értenie egy logisztikai referensnek. – mondom tovább – Ha munkába tud állni, akkor először a raktáraknál kap munkát, ahonnét 2-3 hónap múlva fogom kérvényezni az áthelyezését a JL elleni csapatomba, mint logisztikai tanácsadó. Így nap, mint nap tudunk találkozni, és nem lesz feltűnő senkinek, hogy a JL elleni csapatom tagja. -Mint láthatja, én el tudom magának intézni a boldog jó életet, és a lánya élete is tőlem függ. – kezdem meg a fenyegetést. – De ha nem leszek megelégedve magával, akkor higgye el, hogy térden állva fog könyörögni nekem a halálért. Értek az emberekhez, tudom mik a gyenge pontjuk, s van hozzá gyomrom, hogy ott tapossak rájuk, ahol fáj. Mrs. Black férje feltételezhetően részese volt a feleségem elrablásának. A nőt és a gyermekeit behozattam a kihallgatásra. Szegény nő azt meri állítani, hogy amíg nálunk volt őrizetben, addig egy kivetítőn órákon keresztül azt kellet néznie, ahogy csuklyások összeverik a legkisebb fiát, majd fejbe lövik. Újra és újra. Ami abszurd, de szegény nő 20óra elteltével kezdett bele bolondulni a dolgokba. – fenyegetem meg nem túl burkoltan Mady-t. -Biztos vagyok benne, hogy Callum Jenkins kancellár is meg fogja környékezni, hiszen ő felel az alvókért. Ezért biztos, vagyok benne, hogy a lánya kiolvasztásával próbál önre hatni, de ne felejtse el, hogy az a férfi fele annyira nem veszélyes, mint Én.
Minden kétségen túl lendülök. Tudva, hogy a lányom veszélyben, vagy legalább is kiszolgáltatott helyzetben van, arra sarkall, hogy gondolkodás nélkül cselekedjek. Illetve, gondolkodás nélkül teljesítsem a parancsot, amit kapok. Ha gondolkodás nélkül cselekednék, akkor a férfi inkább magát félthetné, ám ez nem opció. Ismerem a fajtájukat. Mindig, mindenre felkészülnek, bebiztosítják magukat, és ha kiprovokálják, hogy más üssön előbb, akkor rendesen a földbe döngölik. Láttam már ezer ilyet, még ha nem is tapasztaltam még. Nem is szeretném. Úgy nem, hogy a lányom rosszabb helyzetbe kerülhet miattam. Így hát, amikor kapom a parancsot, akkor cselekszem. Ha nem megy a fegyverrel, hát pusztakézzel. A kancellár megállít, így számomra is kiderül, hogy nem állt eredetileg szándékában megölni a nőt. Ahhoz képest várt egy ideig, míg szólt, szóval így is meg van az esélye annak, hogy elveszít egy dolgozót. Nyugodtan, és oda figyeléssel kezeli a helyzetet. Hallgatom, miként hívja Callum Jenkinst, ezen részleg kancellárját, és hazudik szemrebbenés nélkül. Persze a másik oldalon pont olyan gyomorforgatóan mézes mázos, segítőkész hangot hallok, mint amilyennek a képek alapján képzeltem a kancellárt. A hideg kiráz tőle. Aztán a bizonyíték elrakásra kerül, és habár megkérdezném, hogy hova fogja dobni a vértől átázott zsebkendőt, inkább rábízom, mert láthatóan készült erre is - annak ellenére, hogy valószínűleg nem így tervezte ezt az egészet -. Engedélyt kapok a kézmosásra, úgy hogy be is lépek a szűkös fülkébe, és neki állok a vért lemosni magamról hideg vízzel. Közben a férfi beszélni kezd, és én minden szavára figyelek. Amint tiszta a kezem, a csapot is körbe mosom, aztán megtörlöm a kezem, és oda lépve, most már a szemeimmel is figyelek rá. Meghallgatom, hogy mi a problémája. Azt is, hogy miért vagyok itt. Azt is, hogy mi az ajánlata. Aztán a fenyegetést. Aztán az óvaintést. Mindent figyelemmel végig hallgatok. Ugyan a fenyegetése kevéssé zavar, az jobban, hogy más kancellárok is valószínűsíthetően a levesembe akarnak majd köpni. - Köszönöm az ajánlatát. De egy kis módosítást, ha megenged uram, kérnék rajta. Nem a saját, hanem a lányom férjezettsége, és szülése felett szeretnék rendelkezni, majd, ha felébresztik. Akkor is, ha nem találkozhatok vele, soha. Nem különösebben érdekel, hogy milyen férjet kapok, és mikor kapom. - mindezt természetesen óvatosan hozom fel. Látom rajta, hogy az a fajta ember, aki nem szereti, ha ellenkeznek vele, ám az igazság az, hogy tényleg rohadtul nem érdekel, kit raknak mellém. Tudja a múltam, ha valami nem tetszik majd a fasziban, azt majd elintézem a férjemmel négyszemközt. A szüléshez ugyan öreg még nem vagyok, de egyikünknek sem kedvezne, ha állapotosan kéne küldetésre mennem, így azt fel sem hozom, valószínűleg se így, se úgy nem fogja rám erőltetni, legalább is amíg ezt a JL dolgot fel nem göngyöltük. - Azért remélem, még is megtud nyugtatni: Ha Jenkins kancellár rendelkezik az alvók felett, és én -természetesen- elutasítom mindenféle ajánlattételét, mit tud tenni annak érdekében, hogy ne zsarolhasson a lányommal? Nem hiszem, hogy sokat gondolkodna azon, hogy a kiolvasztás közben valami "gond" történjen. Gondolom megérti, hogy ez az apró részlet kicsit aggaszt, és őszintén szólva nincs kedvem két szék közé esni. - persze, ha Callum miatt a lányom haja szála is görbül, akkor McGrover mérget vehet arra, hogy addig fogok menni, amíg a két kezemmel meg nem fojtom azt a mocskot. Bár ez igaz lehet akárkire. A lényeg igazából az, hogyha William tudja, hogy Callum tisztában van az én gyengepontommal, akkor kell, hogy legyen egy terve, ami felül írja ezt, és én nyugodtan nevethetek majd a képébe -képletesen-. Másképpen nem érek semmit Willnek, hiszen mások által is épp olyan használható leszek, mint számára.
Utolsó poszt ☽Vas. Jan. 03, 2021 12:36 am Következő oldal☽
Megbízás
Az emberek ismerete nagyon fontos tulajdonság, vagy inkább képesség az én életem során. Nem tudom megmondani mindig, mindenkiről, hogy az adott illető éppen mikor hazudik. De jó érzékkel tapintok rá az emberek gyenge pontjaira, ahol a legtöbb, és legnagyobb fájdalmat tudom okozni nekik. Talán ez a képességem juttatott el a Kancellári székig. Mindig felismertem azt, amivel magam mellé tudtam állítani még azt is, aki legszívesebben arcon köpött volna. Madina aktájában is képes voltam megtalálni, azt, amivel hatni lehet a nőre. Ez pedig a gyermeke. Ezt valószínűleg más kancellár is hamar képes lenne felismerni nála. Azt viszont nem ismerték fel azok, hogy aki először tesz ajánlatot neki, az nagy előnyre tehet szert a nőnél. Amíg ide tartottam, addig csak bizakodtam benne, hogy a nő alkalmas lesz arra, amire szánom. De a kis próbám során tanúsított mutatványa pontosan megmutatja nekem, hogy őt keresem. Nem elégszik meg a kudarccal, ha parancsot kap, hanem megoldja azonnal. Nem hátrál meg, és nem teketóriázik. Pont ilyen ember kell nekem. Teljesen fapofával hívom fel Callumot, hogy orvosi segítséget kérjek tőle szegény Mrs Blackhood-hoz, majd rá térek Mss Callaghan-nak, hogy felvázoljam a lehetőségeit, s az ajánlatait. Persze mind olyan módon, hogy ne nagyon legyen választási lehetősége, legalábbis látszólag, előtte azért a pisztolyt megtisztogatom, míg a nőnek engedélyt adok a kézmosásra. Nem bírja ki a nő, hogy ne okoskodjon bele a pisztoly tisztításába, de nem érdekel. Felvezetésnek elmondom neki, hogy ő lesz az Ököl, amely le csap a JL-re. Elmondom azt is, hogy a Kancellária különleges jogkörökkel ruházott fel engem, ez által őt is. A kis monológom végén nem tesz fel ellenkezésre utaló kérdéseket, vagy, hogy miért ő, meg stb. Helyette inkább itt is a lényegre tér. Maga helyett, inkább a lányának kérne kedvezményeket. Ezen már azért mosolyognom kell egy kicsit, hiszen ez is azt jelzi, hogy jól tapintottam rá a gyenge pontjára. -Mss Callaghan. – mondom ki mosolyogva a nevét, amitől a legtöbben aggódnának, s azt képzelnék, hogy az ördög maga, aki ajánlatot tesz most nekik. – Higgye el, hogy ha nekem dolgozik, akkor nem kell aggódnia sem magának, sem a lánya miatt. A mai bemutatója alapján biztos vagyok benne, hogy nagyon elégedett leszek az ön munkájával, s ha ez igaz, akkor szinte bármit megadok magának. – azt természetesen nem teszem hozzá, hogy nem kap meg mindent azonnal, és úgy, ahogy ő elképzeli, de az biztos, hogy gondoskodok róla. – Természetesen idővel, ha már eléggé bizonyított. – teszem hozzá, miközben már azon gondolkodom, hogy miként hozzam fel a munka azon részét, amely nem a JL-hez tartozik, s inkább csak figyelmeztetem arra, hogy Callum is próbálkozni fog nála. Erre azt szeretné, hogy nyugtassam meg, hogy Callum nem fogja megölni a lányát, egy balesettel, vagy valami hasonlóval. Hazudhatnék neki, hogy mi sem természetesebb annál, hogy meggátolom. De ez már akkora hazugság lenne, amit ő sem hinne el. Ráadásul Mady nem egy olyan nő, akinek ha megígérném, s nem tudnám betartani, akkor ne kérné rajtam számon. -Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden rendben lesz. – mondom őszintén - Vannak ugyan embereim Callum háza táján is, akik kisebb nagyobb szívességet meg tennének nekem. De hivatalosan ő az Alvók feje, ő dönti el, hogy ki ébred fel, és mikor. Ebbe semmilyen módon nem tudok bele szólni. Ahogy abba sem tudok bele szólni, hogy az Ébresztés során lesz e komplikáció vagy gond – ennél a szónál az ujjaimmal idézőjelet mutatok -, ahogy ő sem tud abba bele szólni, hogy egy egyszerű hajógépészt hadnagyi rangba emeljek, s feleségül vegyek. Azt viszont tudom, hogy ha a lánya felébred, akkor már a Családügyi Hivatal gondjaira lesz bízva. Viszont azt megígérhetem önnek, ha akarja, hogy ha bármi „gond” lenne – mutatom a kezeimmel az idézőjelet -, akkor mindent megteszek annak érdekében, hogy az orvos, a technológus, az ápoló, és mindenki, akinek köze volt a gondhoz, az egy olyan raktárba kerüljön be, ahol nincs kamera, s csak magának van belépési jogosultsága. Azt tesz velük, amit akar. Biztosítok hozzá mindent. – mondom teljesen őszintén – Egy dolgot nem kaphat meg. – mondom határozottan a szemébe nézve – Az Ő fejét. – nem azért mert nem nézném végig élvezettel, ahogy ez a nő a szart is kiveri az önelégült fejéből. S nem azért mert én magam akarom felkoncolni azt a férget. Hanem mert Kancellárok vagyunk, s ahogy régen mondták a királyoknak még a Halál is Kardot hoz, kasza helyett.
Csupán két kérésem van a férfi felé azért cserébe, hogy vakon, megkérdőjelezése nélkül tegyem, amit mond. A lányom élete, és biztonsága. Ebből sajnos korlátlan hatalma csak előbbi felett van, az utóbbi felett kevesebb van. Valamennyi, de kevés... Ami zavaró, hiszen azzal kezdte, hogy az említett kancellár is tud rólam, így tudott engem kiolvasztani. Remélem, jóban van ezzel a kancellárral, bár eddigi szavaiból a szokásos rivalizálást mindenképp ki lehetett venni. Kérdéses, hogy ezen rivalizálás mennyire képes elkapatni Jenkins kancellárt. Azért megnyugtat a tény, hogy a másik kancellár területére is kihat befolyása. Így kevésbé tartok attól, hogy valami rosszul sül el. Illetve az is nyugtat, hogy rá termettnek tart arra, hogy gond nélkül "kielégíthessem vágyait", és megtegyem, amit kell. Ami azt jelenti, hogy a lányom élete rendben lefolyhat, ha megélem azokat a napokat. Persze, amikor arra tér ki, hogy "gond" esetén miket tehetek meg... Boldog nem leszek. Mit ér nekem néhány hóhér halála, ha a "király", aki kiadta a parancsot él ér virul. - Akkor gondolom a megnyomorítására se lenne engedélyem. Kár. - mondjuk kár még ilyen gyorsan eltemetni a reményeket. Minden vastag húr képes arra, hogy elszakadjon, és ez valószínűleg McGrover kancellárral is így van. És ha a húr elszakad, még bármi történhet. Az is, hogy ott leszek. Már az is elég lenne, csak hogy nézzem, elégtételét a saját problémáinak. Elég lenne csak szemtanúként figyelni, hogy a karma hogyan hat a másikra. De ezek spekulációk. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, és remélem, hogy soha nem kerül arra sor, hogy gyilkos vágyaim támadjanak Jenkins kancellár irányába, vagy bárki irányába. Remélem, hogy a lányom épségben marad. - Nyomoznom is kell, vagy csak az "ököl" szerepét töltöm be? - térek vissza a munkára, miközben a férfi mellé állok, kezeim hátul összefogva, laza terpeszben. A kérdésem azért is fontos, mert ha a mindennapjaim nagy részét lefoglalja a kutatás, akkor a munkát úgy kell el susmákolnom, hogy ne tűnjön fel. Bár sejtem, hogy nem a legnehezebb dologra osztottak be, hiszen a férfinek bármelyik pillanatban kellhetek, és készen kell álljak, ezt még a leggyengébb láncszem is ki tudja venni a szavaiból. De az a nem mindegyik, hogy mennyi energiát kell bele fektetnem a JL utáni kutatásba, és hogy ezekhez milyen erőforrásokhoz juthatok.
