Cadar-i út

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*A hideg évszak úgy köszöntött be Elorakba, ahogy máskor is, nem tartogatott meglepetést és a városra is a megszokott, nyugodt és csendes hangulatot hozta. Magam is bevackolódtam a vidáman lobogó lángok nyalta tűzhely mellé sel`vein teát kortyolgatva, épp csak a húgom hiányzott. Csak Shiennel tudja hol járkálhat megint és milyen bajba keveredett. Próbáltam nem gondolni rá, de ezt ugye az idősebb testvér nem teheti meg, főleg, hogy már csak mi maradtunk egymásnak. Az álom havában nekem sem sok dolgom akadt, mindenki igyekezett elraktározni a hideg időre, amit csak tudott, a kamra tele van minden eloraki kunyhóban, és jó eséllyel még vadászniuk sem kell, szerencsére gyógyítóra sem nagy szükség van ilyenkor. Ami azonban most kifejezetten rossz a számomra, mert bőven volt időm gondolkodni az elmúlt magányos hetek alatt, és megérett bennem az elhatározás, hogy felkeressem Dann Tierrant. Megtehettem volna azelőtt is, hogy beköszönt a hideg időszak, de nem volt olyan könnyű elindulni azokkal a gondolatokkal, kérdésekkel melyek régóta nyomták a vállam. Számonkérni a Dann-t sosem könnyű és nem is tiszteletteljes, számtalanszor elvetettem a napok alatt gondosan megfogalmazott mondandómat, hogy újrakezdjem. Csupán a téma volt mindig ugyanaz, az égiek. Az ittlétük, a velük való kapcsolat, a terveik…a Dann terve, amit senki sem ismert, feltéve ha voltak. Nem is az én dolgom lett volna mindezt megbeszélni, de úgy tűnt Dana Rhe meglehetősen nagy kíváncsisága az égiek felé, az elfogadása, a nyitottsága még Elorak bíráját sem buzdította arra, hogy végre elrendezze a két nép közötti függőben maradt dolgokat. Én viszont azt láttam, hogy az égiek egyre inkább beszivárognak Elorakba, és jelenlétük igencsak megosztja a város népét, míg Cadar mindentől távol  marad. Túl sok idő, túl sok csendes nap, túl sok gondolatot szült, és végül már nem volt otthon maradásom. Felpakoltam mindent amire szükségem lehet az út során, élelmet, váltás ruhát, meleg holmit, takarót, fegyvert és a gyógyító szereim nagy részét, semmit nem bízva a véletlenre, vagy Shiennel kegyére. Aideen számára, ha közben hazatérne, kiraktam az asztalra anyánktól ránk maradt apró ékszert, mellé pedig egy bőrdarabra festettem Cadar körvonalait, melyből rögtön megtudja, hogy oda indultam. Én legalább tudatom vele, hogy hova megyek, még akkor is, ha Dana Rhe-től mindenképp megkaphatná a választ, hiszen nem mehetek el szó nélkül, nem hagyhatom itt Elorakot úgy, hogy ne bíznám rá a várost másra. Enna kitűnő választás, biztosan megállja a helyét ha szükség lenne gyógyítóra. Talán ez az az időszak amikor nyugodtan elhagyhatom Elorakot anélkül, hogy lelkiismeret furdalásom lenne. Ezzel érveltem magamnak is, amiért nem várom meg az Új Élet ünnepét, hanem nekivágok a hóval borított tájnak.  Nem véletlen, hogy Álom havának hívjuk, ilyenkor minden csendes, a viharok elkerülnek minket, noha hideg van és olykor térdig ér a hó, a vidék mély álomba merül, nem mozdul semmi, minden nyugodt és békés. A Cadar felé vezető út sem tartogat különösebb veszélyeket, könnyű a terep és viszonylag gyorsan elérek majd a tenger partjáig.
Elorak kapuján túl, vettem egy nagy levegőt és nekivágtam az ilyenkor is virgonc Bata hátán. A hó miatt szigorúan az úton tartottam, amit őseink tapostak ki hosszú évszázadok alatt, mégsem volt olyan könnyű tájékozódni, hiszen számos elágazás tarkította melyek közül volt ami nem vezetett sehova, vagy elkanyarodott és egészen máshova vitt volna. Eltévedni azért nem fogok és úgy is meg kell állnom időnként, hogy megpihenjünk, az égen sziporkázó fényes Shiennel szemek majd mutatják az utat.
Egy éjszakán már túl voltam amikor újabb elágazáshoz értem, az éj is hamarosan a vidékre borítja sötét fátylát, így megállítottam a bogámat és leszálltam a nyeregből. Kerestem egy széltől védett helyet, egy kisebb tisztást amit kopár bokrok vettek körül és letáboroztam. Amennyire tudtam, eltakarítottam a havat, letapostam egy részt, és nagyobb köveket kerestem, hogy az előző éjszakai pihenőmről hozott gallyakból tüzet rakhassak. Azok talán az út során már kiszáradtak annyira, hogy tüzet fogjanak és átmelegítsék a köveket, reggelig elég meleget nyújtanak majd. Bata mint egy gyerek, körbe ugrált a tisztás peremén, néha oldalba bökött, majd beleszimatolt a levegőbe. *
-Nyughass! Menj arrébb….menj, menj! *Próbáltam a kezemmel eltolni, amikor a fejét a vállamra tette, de nagyot rikoltva – szerintem nevetett rajtam – tovább lökdösött, majd mögém oldalazva szinte teljesen betakart a fejével és a nyakával. Akkor értettem meg mit akar mondani, valaki közeledett, akinek a friss, tiszta levegőben már messziről megérezte a szagát. Csak annyit tudtam, hogy nem ragadozók, mert akkor sokkal idegesebb lenne és csendesebb is. A tőrömért nyúltam és próbáltam meghallani a közeledő lépteket mielőbb, a ropogó hó a segítségemre volt…*

Roda & Vharan

Ideje volt továbbállni. A tél ugyan beköszöntött, de Vharannál mindig volt – vagy valamelyik menedékhelyén – faetasbőr kabátja, ami tökéletes meleget nyújtott a hideg ellen. Igen nagy becsben tartotta mindig, mert bár északon többeknek van, nem egyszerű vadászni őket, és aztán ebből ruhát készíteni sem egyszerű feladat. Most is ez a ruha nem engedi, hogy kihűljön a középkorú perdai teste, ahogy lassan bandukolnak Perlo hátán a kis erdei tündérrel, Nichivel. A telet kevésbé szereti egy pár éve, amióta Nichi az első számú felderítője, összeszokott párok lettek, még ha rengeteg közöttük a feszültség is. A perdai tündér elég makacs és ez ugyanúgy elmondható a hallgatag Vharanról is, mégis tudják egymásról, hogy számíthatnak a másikra. Ugyanígy Vharan Bogája, aki már két évtizede szolgálja a remetét, ő is a kis család megbecsült tagja. Nem egyszer előfordult már, hogy Vharan inkább sétált a boga mellett, hogy kímélje. Ez éppen most is így van leszállván róla, száron vezeti a bogát, csak a felszerelését tárolja rajta, a hóban így könnyebben lépked az állat. Cadarba tartanak, még nem tudja, hogy kőváros ad-e neki valami plusz ihletet a Grodak elfogásához, de a Sel-Ogei tőrét el kell hoznia onnan. Már, ha még megvan, ezt nem tudja, viszont nagyon szüksége lesz rá. Idefelé kölcsönadta Athardnak, akinek éppen szüksége volt rá, de megígérte, hogy az egyik menedékhelyen majd ott hagyja. Ő meg nem kérdezett, csak segített a ifjú erdőjárón, ahogy általában szokott és ahogy azt az anyjának megígérte anno. Bár nem teljesen ezt, de „nézz rá néha”-ba ez bőven belefért. A perdaiak számára évszázadok óta kijelölt úton halad ő is, meg még egy boga, nyilván nem egyedül, hiszen az úton marad és az idegen állat nyomai mélyebbek, mint egy átlagos hátasnak. Shiennel fénylő szemei hamarosan lecsukódnak, Shaz’or pedig megkezdi őrködését az éjjeli sötétben, így Vharannak igyekeznie kell valami normális pihenőhelyet találni. Tudja jól, hogy a következő menedéke még majdnem egynapi bogajártányi távolságra van, és hamarosan jó lesz valahol meghúzódnia, főleg az állatai védelmében. Sok mindent átélt már ő, hidegebbet is, de főleg a kis tündér nem tűrte jól az ilyen időjárást. Persze jó meleg szőrmébe volt „csomagolva” és csak a fejét dugta ki néhányszor. Tovább bandukolt a kis kompánia, mikor megritkult az erdő és egy kisebb tisztáshoz értek, ahol már tűz ropogott és egy boga, valamint annak tulajdonosa nézett egyenesen felé. Nem zavartatva magát halad tovább, Perlo pedig fegyelmezetten és kissé fáradtan haladt melette. Vharan, ha nem állították meg az idegen szavai egészen közel ment az ismeretlen nőhöz, hiszen közeledve felé, már használta adottságát és megnézte magának az idegent. Nem kerülte el a figyelmét a tőrmarkolaton pihenő kéz sem, de nem tulajdonított fenyegetést egyelőre a másiktól, aki védekező pozícióban várakozott.
- Shiennel ragyogjon rád hölgyem, akad még szabad hely a tűz mellett? – kérdezi faarccal, ahogy arról már Sokbeszéd felvilágosította. Nos, évtizedes szokásokat nem tud levetkőzni egy perdai sem, neki pedig hajlandósága sem igen van erre. Nichi feje megjelenik Vharan bal válla felett, fintorog egyet, majd visszabújik a melegbe.Vharan pedig nyugodtan áll és várja, hogy mit válaszol neki a nő.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Bata soha ki nem fogyó lelkesedéssel taposta le a havat azon a kis helyen, amit kettőnknek szántam éjszakára, így hamarosan már a tűzgyújtással foglalkozhattam, amint a vidám lángnyelvek táncolva vetették fényüket a környező fák törzsére, elkezdhettem kipakolni a szükséges meleg holmikat és némi élelmet, azonban a vidám ugrálásból ideges topogás lett és kénytelen voltam odafigyelni a bogámra, annál is inkább, mert majdnem maga alá ölelt a nagy féltésben. Hamarosan meghallottam a hó ropogását, mely egy pár lábnál többet sejtetett, de mivel még nem láttam kik közelednek, kezemet a biztonság kedvéért tőröm markolatára simítottam, s igyekeztem úgy helyezkedni Batával együtt, hogy a tűz előttünk legyen, így a közeledőt is megvilágította mikor végre felbukkantak. Meglátva, hogy népemből való, már nem aggódtam, csak Bata lett izgatottabb, feltételezem korábban is azért toporgott, mert megérezte a másik boga szagát. Megkönnyebbülve engedtem le a kezem testem mellé és előreléptem a bogám védelméből. Az idegen kellemes érces hangja megmosolyogtatott, de ahogy végignéztem rajta és a faetesbőr kabáton, érdeklődésem csodálattá vált. Fejet hajtottam szavára, minden bizonnyal idősebb és tapasztaltabb is nálam, és fentről jött, a hideg északról. *
-Shaz`or adjon kitartást, üdvözöllek. Faeserin-i vagy igaz? Megtisztelnél ha velem tartanál. *Kissé oldalt fordulok és kezemet a tűz felé emelem, bár hellyel nem tudom kínálni lévén nincs még egy nagyobb kődarab sem, amire leülhetne, de a szándék a fontos. Akkor veszem észre a vállán kibújó apró kis fejet és halkan felnevetek. Bár csak egy villanásnyira látom meg a kis lényt, gyanítom, hogy mi lehet. *
-Az ott…a válladon egy chinel? *Emelem meg szemöldökeimet csodálkozón, Shiennel megáldott, hogy ilyen különleges vendégeket küldött utamba. Láttam már chinelt de nem volt szerencsém ahhoz, hogy a kezembe foghassam, ennek a faerserininek meg ott bujkál a vállán szőrmébe burkolózva. Nem csak én veszem észre hanem Bata is és felrikolt. Azt ugyan most nem tudom, hogy csodálatában vagy épp ki nem állhatja a chineleket, mindenesetre próbálom elhallgattatni, nem hiányzik, hogy a végén két boga verje fel az erdő csendjét.*
-Hallgass! Ránk hozod az éhes vadakat! Cccsssss! *s hozzálépve, egyik kezemet a nyakára simítom, onnan csúsztatom fel egészen a csőréig, a másik kezemmel pedig a fejéről lefelé simítok, így két tenyerem bilincsébe zárva a csőrét. Sokak szerint egy boga csőrét nem ajánlatos megérinteni, de megtaláltam a módját, hogyan csaphassam be, másrészt Bata már születése óta velem van, ennyi bizalom már van köztünk. Egy kicsit még rángatja a fejét, de ez csupán játék, hiszen ha akarná, egyetlen mozdulattal elránthatná a fejét a kezemből, de nem teszi, viszont csendben marad, épp csak halkan csipog a másik boga felé.*

Roda & Vharan

Nem tartott attól, hogy egy égivel találkozzon pont itt az út mellett, biztos volt benne, hogy egy perdairól van szó. Ahogy sejtette, minden beigazolódott, bár nem gondolta, hogy egy egyedül utazó nőről lesz szó, legalábbis ilyen hidegben. Nem is ítélkezett efelett tovább, inkább megmutatta magát és helyet kért, majd kapott, és a főhajtásról ő sem feledkezett meg, bár valamivel kurtább volt, mint a nőé. Ritkán van szüksége így üdvözölni valakit, az erdőkben nem nagyon van kivel gyakorolnia.
- Éles a szemed. Elfogadom ajánlatod – bólint egy újabbat, majd Perlo fülébe suttog valamit, amire az állat olyan közel megy a tűzhöz, hogy az neki is meleget adjon, majd leheveredik. Közben Nichi mutatja meg magát, amire a másik boga idegesen reagál, nem úgy a nő, aki inkább csodálkozik rajta, ami teljességgel érthető számára is.
- Igen, nagy csibész, de most nem fog galibát okozni. Ahhoz túl hideg van neki – a háta mögött pedig a kis tündér morog valamit, mintha megértette volna, hogy róla beszélnek. Vharan közben leteszi a hátizsákját a hideg földre, majd a bogájához menvén előhúz több nagyobb pokrócfélét, amiből egyet maga alá tesz, jól összehajtogatva. A nő bogája közben lenyugszik, a remete nem teljesen ért egyet a másikkal. A vadak, ha éhesek, úgyis erre veszik az irányt, nem hiszi, hogy a boga idevonzaná őket. Leül a tűz mellé, úgy, hogy lássa a másikat, majd a kezeit a meleghez teszik, hogy még jobban érezze magát.
- Cadarba tartasz, vagy másfelé? – töri meg a csendet, neki most megfelel, ha nem egyedül megy. Mostanában úgyis kicsit többet kell beszélgetnie másokkal, hogy visszaszokjon a komolyabb – azaz pár mondatos – beszédekhez, amit remete élete során nem igazán gyakorol. Talán a hölgy majd segít neki ebben is.
- Vharan vagyok, köszönöm, hogy helyet adtál – mutatkozik be végül, mert úgy hiszi, így illendő. Főleg, ha már ő használja a másik tüzét, ilyen időben nem olyan könnyű száraz gallyakat szerezni a tűzgyújtáshoz.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Csodálatom az idegen felé akkor válik kifejezőbbé, amikor megerősít abban a hitemben, hogy egy feaserinivel van dolgom. Nem jártam még a jeges hegyek között, de sokat hallottam róluk a városok között utazó kereskedőktől, talán az egész azért is volt rám nagy hatással, mert még kislány voltam, amikor először meséltek róluk, és egy kislányt elég könnyű elbűvölni. Mindenesetre a kivételes kitartásuk, a kiváló harcmodoruk, az erejük ellen nem szólt senki, így megmaradtak számomra különlegeseknek, s csodálatomat sem törték le. Mindezt még fokozza a chinel felbukkanása, és úgy érzem a mai este Shiennel áldása. Míg Batát nyugtatom kezeimmel összefogott csőrét fogva, addig a másik boga helyet talál magának és letelepedik. Nyugodt és békés, olyan mint a gazdája. Mintha semmi nem érdekelné, nem bosszantja fel bata rikoltása sem, olyan mint egy nagyon öreg perdai, aki sok mindent látott már, újat nem lehet neki mutatni és a türelme az ifjabb nép iránt egészen kifejlődött. A feaserini sem kapkod, komótosan veszi elő a meleg holmikat és készíti el a maga helyét a tűz mellett. *
-De látom jól tartod. Hogyan….hogyan marad meg melletted? *Kérdezem csodálkozva, noha talán ez a titok is hozzátartozik a férfi különlegességéhez, akárcsak származása. Szavaim közben elengedem Batát, ő meg közelebb óvakodik a másik bogához, a maga bohókás módján, egészen lekushad a földre és szinte kúszik a másik felé, egész kis műsort nyújtva. Közben magam is elrendezem a takaróimat, ahogy azt terveztem, egyet magamra terítve ülök le a tűz mellé.*
-Cadarba. Dann Tierranhoz igyekszem. *Minden perdai atyjához, a vezetőnkhöz. Azt viszont nem árulom el, hogy miért. Még nekem is barátkoznom kell a gondolattal, ami útnak indított a hideg időszak kellős közepén. A bemutatkozásra kapom fel a fejem, illett volna nekem mondanom a nevem először, hiszen láthatóan idősebb nálam, de megfeledkeztem róla míg engedtem a csodálatnak.*
-Nem kell köszönnöd, szívesen látlak és nekem kellene elnézést kérnem. Roda vagyok, Elorak első gyógyítója….megkínálhatlak egy forró teával? Bár csak egy ivóedényem van, de szívesen osztozom rajta. *Meg sem várva a válaszát, már állok is fel, hogy a csomagomból elővegyem az edényeket. Az egyik be van tekerve anyaggal, hogy könnyedén meg lehessen fogni akkor is, ha forró ital van benne, míg a másikba havat gyűjtök a tisztás széléről, ahol még érintetlen a fehér takaró. Egy botot oldok le Bata nyergéről, melynek vége kétfelé ágazik és a hóval teli edény tökéletesen beleillik a két ág közé. Ezt a tűz fölé támasztom, a vizes ág nem könnyen gyullad meg, addig legalábbis nem, míg a hó el nem olvad és a víz fel nem forr. A másikat ölembe helyezem és kabátom belsejéből kis csomagot veszek elő, melyben az általam kevert szárított növények vannak. Ebből szórok az ivóedénybe.*
-Te merre igyekszel? Hazafelé? Biztosan nagyon várnak már. *Magamból indulok ki, eszembe sem jut, hogy olyasvalakivel hozott össze Shiennel kegye, aki épp nélkülözi azt.*

Roda & Vharan

Nézi, ahogy lenyugtatja a másik bogát a perdai nő, és emlékszik, hogy neki is mennyi baj volt eleinte Perloval. Bár vélhetően az ő bogája már alapvetően sem volt nyugtalan, azért össze kellett szokniuk. Nem beszélve a sok mindenféle dologról, amiket időnként rápakolt a hideg, vagy épp a meleg ellen locsolta. Általában a befogott bogák egy területen élnek a gazdájukkal, míg ő minden időjárásban előfordul. De Perlo hozzászokott és megbízott benne, tehát, ha a remete nem volt ellenséges valakivel, vagy valamivel, már nem is próbálta megérteni a helyzetet, csak alkalmazkodott gazdájához, aki vélhetően inkább már a barátja, harcostársa volt. Ezt bizonyítja számtalan seb is, amiket Perlo nem hagyott begyógyíttatni, amikor Vharan megpróbálkozott gyógyítókhoz vinni. Valamennyivel idősebb is, mint a másik boga, és csak csippant egyet neki, hogy nyugodjon le, amikor megjelenik Nichi és a nő állata meglepődik.
- Ha én azt tudnám. Nem tudtam elüldözni a közelemből – mondja el a nagy titkot, mert valóban ez a rövid története. Egyszer csak megjelent a közelébe és hiába próbálkozott, mindig visszajött a kis tündér. Végül megadta magát és azóta olyan se veled, se nélküled kapcsolatban vannak, ha lehet egy perdai és egy állatnál ilyet mondani. Miután letelepednek a tűz mellé figyeli az idegen boga közeledését, magában pedig mosolyog egyet. Kíváncsi, hogy Perlo hogy fog reagálni, mert tudja jól, hogy érzi a másik közeledtét. De hagyja őket kibontakozni, miközben ő a nőre figyel.
- Ó, az öreg. Sok sikert vele – mondja nem túl sok tisztelettel a hangjában. Egyáltalán nem hisz abban, hogy bárkinek is vezetnie kellene a perdaiakat, legalábbis ilyen alapon. Nem véletlenül nem lett végül testőr sem, és nem véletlenül hívják őt az eltévedettnek. De abban is biztos, hogy ő jobban hisz az isteneikben, mint a legtöbb perdai és a legnagyobb tisztelettel van feléjük. Aztán bemutatkozik, mégiscsak ő a vendég.
- A fülembe már eljutott a jó híred – bólint egyet sokkal tiszteletteljesebben, mint ahogy az előbb a Dannról beszélt. – Elfogadom a kedvességed – bólint egy újabbat, majd elmerül egy kicsit magába, behunyja a szemeit és csak hallgatja, ahogy Roda dolgozik. Meglepően el tudja magát így csendesíteni a hideg ellenére is szeret eggyé válni a természettel. Ebből az állapotból a gyógyító kérdése rántja ki, lassan kinyitja a szemeit, mielőtt válaszolna.
- Nem, el kell mennem egy Sel-Ogei tőrért Caernaron közelébe, amit Athardnak adtam kölcsön és meghagytam neki, hogy ott tegye el az egyik menedékbe. Aztán pedig egy Grodakot kell levadásznom egy lándzsáért – mondja kissé bővebben, mint szükséges lenne. Ritkán beszélget már, és nem tudja pontosan, hogy mi a sok és mi a kevés. Persze a perdaiak nem beszélnek talán annyit, mint Sokbeszéd, de attól biztos többet, mint a remete.
- Szívesen elkísérlek odáig, amennyiben elfogadod – bólint és figyelme a fővő víz felé irányul. Kicsit megigazgatja a kabátját magán, de egyebet nem cselekszik. Inkább csak hallgatja a szelet és figyel a veszélyekre.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Alapjában véve nincs bajom Batával, számtalan hibája van amiket más erényekkel kompenzál, és igazából szórakoztat. Még sohasem hagyott cserben, ezért elnézem neki, hogy olykor kelekótya és nem tud megmaradni egy helyben. Ráadásul szemtelen is, de szerethetően. Ha nem fogad szót, az azért van, mert játszik velem, nem véletlen, hogy Batának neveztem el, örök kölyök marad. Azonban a másik boga idősebb nála, komolyabb, minden bizonnyal ez az alaptermészete és illik is a gazdájához, neki elég csupán egyetlen határozott hang és a bogám lenyugszik…vagy legalábbis úgy csinál. Mivel már nincs gondom vele, mosolyogva fordulok a feaserini felé és a kis chinelről kérdezem, el nem tudom képzelni miért van vele és nem a társaival. A válasz azért mókás, ahogyan a férfi kiejti a szavakat, mintha beletörődött volna a sorsába, hogy egy szemtelen chinelről való gondoskodás húzza a vállait. *
-Biztosan a kivételes természeted az oka. *nem kívnok semmire sem célozni, hiszen nem ismerem, így nem alkothatok véleményt, ártatlan megjegyzés csupán, míg félszemmel batát figyelem, ahogy egyre közelebb óvakodik a másik bogához. Nagy csalódás éri majd amikor kiderül, hogy a másiknak semmi kedve játszani. Utam célja sem ismeretlen már, a reagálás azonban meglep, úgy beszél Dann Tierranról, mintha személyesen találkozott volna vele…csak épp érezhetően nincs jó véleménnyel róla.*
-Miért mondod ezt? Ellenérzéseid vannak felé. *A második mondatom már nem kérdés, hanem kijelentés és igen határozott. Nem szoktam tévedni, általában jól olvasok mások gesztusaiban és hangszínében. A gond csak az, hogy néhány évvel ezelőtt még sértőnek találtam volna ezt a kijelentést, most viszont egyre inkább megerősít abban amiért voltaképpen útra keltem. Épp ezért tesz kíváncsivá a „jó kívánsága”. Mielőtt letelepedne a tűzhöz a nevét is megtudom, én nem hallottam róla, de meglepő, hogy ő rólam igen. Nem találkoztam vele Elorakban, pedig csak ott hallhatott rólam, oly kicsi a városunk, mégis sikerült elkerülnünk egymást. Kissé zavarba hoz, nem szoktam hozzá, hogy híremet keltsék. *
-Örülök, hogy a rossz nem. *Nevetem el magam halkan, s aztán hozzálátok a tea elkészítésének. Jól fog esni mindkettőnknek néhány korty forró ital ebben a hidegben. Míg arra várok, hogy a hó elolvadjon s a víz felforrjon, kis csend telepszik ránk, hallani a könnyű szél zúgását, a faágak roppanásait, a bogám mocorgását. Nem tart sokáig a csend, és kiderül, hogy van közös ismerősünk.*
-Athardot ismerem. Nem túl jól, de ismerem. Furcsa, hogy sosem mesélt rólad. *A grodrak-ra azonban felkapom a fejem és elgondolkodva nézek rá néhány szívdobbanásnyi ideig, de rá kell jönnöm, hogy komolyan beszél.*
-Egy grodrak több lándzsát ér egynél. Nem kötöttél valami jó üzletet, vagy tényleg nagyon különleges lándzsa lesz. *Nem ismerek más fegyverkészítőt Rotemshel-en kívül, de nem hiszem, hogy ő kérte volna, hogy Vharan levadásszon egy grodrakot egyetlen lándzsáért, jóllehet Rotemshel valóban különleges fegyvereket készít. *
-Tisztelettel elfogadom. *Hajtok fejet felé egy röpke pillanatra.*
-De Cadar távolabb van, mint Caernaron. Nem lesz túl nagy kerülő neked? *Elég tőle egy pillantás a fövő víz felé, hogy tudjam, elkészíthetem a teát. Óvatosan nyúlok a villás faághoz s emelem meg, majd a másik kezembe vett, anyaggal betekert edénybe öntöm a vizet, lassan rá a gyógyfüvekre. Végül Vharan felé nyújtom, míg ihatóra hűl, addig a füvek is kellőképpen megáznak benne. Újabb adag havat olvasztok addig. *
-Találkoztál már égivel? Mit gondolsz róluk? *Érdekel, mert Vharan nem Elorakban él és kíváncsi vagyok messzi tájakon élők véleményével, legyen összehasonlítási alapom, tudjak mivel a Dann elé állni. Jóllehet már az is bőven elég indok, hogy az égiek tovább terjeszkednek és ahogy kivettem Callum Jenkins szavaiból, még korántsem szándékuk abbahagyni.*

Roda & Vharan

A kellemes külsejű nő batája közelített a remetéjéhez, aki jóval azelőtt, hogy odaérne a másik felhördül a fura hangjukon figyelmeztetésül, hogy nem kíván most játszani. Oda sem fordul a másikhoz, csak marad a helyén a tűz közelében, és pihenget. Mivel Vharan látja, hogy a barátja elégé fáradt még egy lepedőt vesz elő és a boga alá teszi, majd visszatelepedig a tűzhöz. Vharan pedig leállítja a másik bogát, legalábbis nem tolakodik tovább a hangjára. A remete tudja jól, hogy a másik állat fiatalabb és nem élt meg annyi mindent, mint Perlo, így persze, hogy barátkozóbb, mint a sajátja.
- Erre azért nem vennék be rá bwi’ensat nagy mennyiségben – horkan fel a feltételezésre. Egyszer már így is majdnem megnyúzta a kis bajkeverőt, mert elszalasztott miatta egy prédát, amikor már nagyon éhes volt. Akkor nem sok hiányzott, hogy a kis chinel legyen a vacsora, de Sha’zor megállította a kezét, miután Shiennel bölcsességet vert a konok fejébe, így Nichi életben maradt. valahogy ő is, mert nem sokkal később sikerült elejtenie egy lacertát, aki elkóborolt a többitől. Azóta nem gondol ilyenekre, mert bármennyire is bosszantó Nichi, remek felderítője és ha nem is vallja be, a társa lett és az idegesítő barátja. Néha jókat mosolyog a másik játékosságán, vagy a megjátszott dühén, így hálás az isteneknek, hogy megállították. Perlo más, őt már idomítva vette és az évtizedek alatt nagyon jól összekovácsolódtak. Ezért többe is került, mint egy átlagos boga, de megérte a befektetés.
- Volt egy nézeteltérésünk még régen, azóta mondjuk úgy, hogy nem őrzöm melegen a fieramban – nos igen. Miután elkövette a hibát, ő meg akarta oldani az egészet úgy, hogy bebizonyítja, hogy érdemes az istenek és a Dann elismerésére. Testőr lett, de az utolsó próbán elbukott. Ott a Dann kérdezgette a jelölteket hitbéli kérdésekről, ahol Vharan nem tagadta meg magát és a válaszok nem tetszettek a főpapnak. Ő pedig mérgesen felé dobta a lándzsáját – ügyelve arra, hogy csak figyelmeztetés legyen -, és ezzel meg is pecsételte a pályafutását és eldöntötte, hogy bekerüljön a testőrök közé, vagy a Dann közelébe. Felhagyott a perdaiak kicsinyes ügyeivel és remete lett. Sokkal jobban érzi így magát, még akkor is, ha nem mindenhol látják szívesen, Cadarban egyenesen felkérik a távozásra, többször is, ha valaki felismerni véli. Persze Vharant nem könnyű megismerni, hiszen sokszor évtizedekig be sem teszi a lábát oda és nem mindenki emlékszik a vonásaira. Ha pedig még csuklyát is ölt még kevesebb az esély rá, hogy kiszúrják. A beszélgetés viszont már elterelődik a bemutatkozásig, így nem kell többet Dann Tiernan-ra gondolnia.
- Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai. De úgy tűnik a tiéd eltörpül a jó hírneved mellett, Roda – apró mosolyt villant egy rövid időre, majd visszafordul a tűz felé és a kezét melegíti át, amíg a másik a teával foglalatoskodik. Elhalkul és szokás szerint magába mélyed, évtizedes szokásokat ő sem tud levetkőzni. Athard említésével viszont újra figyel Rodára, és szívesen válaszol neki.
- Jó fiú. Egy időben Liana miatt figyeltem rá, de már nem kell pátyolgatni. Igaz, akkor sem épp pátyolgattam – jegyzi meg sóhajtva, mert emlékszik, hogy hányszor kellett a fülénél fogva visszarángatni a fiút, amikor bajba keveredett. Szerencsére azóta már bőven meg tud állni a saját lábán, így ha néha összefutnak már régi barátként üdvözlik egymást. Elmosolyodik, amikor a gyógyító úgy hiszi, hogy túl sokat fizetett a lándzsáért.
- Ha az a lándzsa elkészül Rotemshelnél… még lehet, hogy keveset is kért – sóhajt, majd már csak arra várakozik, hogy a tea elkészüljön. Nagyon szeretné már inni, hogy még jobban átmelegedjen, de addig is felajánlja, hogy elkíséri a másikat az úton. A főhajtásra főhajtás érkezik, megegyeztek.
- Ne aggódj emiatt, én sokféle utat ismerek – mondhatná azt is, hogy sokfelé tévelyedett már el, de nem kíván nevetést hozni a hidegbe. Ennek is megvan a maga szépsége, az istenekhez való lelki béke elérése és ő szereti átélni a megpróbáltatásokat, hogy azok megerősítsék őt minden szempontból.
- Köszönöm, Roda, Shiennel ragyogjon rád – fogadja el a meleg italt, és előbb a kezeibe fogja. Kellemesen meleg, mivel jól szigetel a köré tekert anyag, habár Vharan keze sok mindent elbír. De így kellemesen melgíti és nem vár túl sokat az első kortyra. Óvatosan ízlelgeti meg, beszippantja az illatát és elégedetten bólint a gyógyítónak: ez így tökéletes. Az égiek kérdése már talán érdekes téma lenne, ha többet tudna róluk, de úgy érzi, hogy csak a felszínt kapargatja és elég messze van még bármitől is.
- Többel is – mondja röviden, majd gondolkodni kezd. – Van közöttük bátor, olyan, aki nem ért egyet a többivel, vannak büszkék, vannak repülő vason érkező vezetők, meg van olyan, mint Sokbeszéd. Szerintem biztos láttad már kábé idáig ér nekem – mutatja – és rengeteg beszél, az igazi neve Raven. Én tartok attól, hogy nem tudunk egymás mellett megélni, ha az ő soraikban is széthúzás van. Ráadásul elpusztították a hazájukat, ez nem jó előjel, nem igaz? – néz fel a teából, amit bőszen kortyolgat, de igyekszik minél hosszabban inni. Többet nem tud mondani információk nélkül, így visszakérdez. – Neked mi a véleményed róluk? – figyel a nőre, majd megsimogatja a bogája hátát, aki békésen fekszik tovább.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Figyelmem a férfi felé irányul, ám félszemmel, mosolyogva nézem a két boga, számomra érthetetlen párbeszédét. Az idősebb, anélkül, hogy Bata felé fordítaná a fejét, egyetlen hanggal csitítja le az enyémet, míg Bata elégedetlen csőr kaffogással válaszol, de végül lenyugszik. Néma, mozdulatlan barátkozás veszi kezdetét, amit már megfigyeltem az eloraki karámban élő bogáknál. Azonban a éfrfinek nem csak bogája van, hanem chinele is, ami igen meglepő és csodálatra méltó. A chinelek válogatósak és nem szoktak hozzánk szegődni, főleg nem úgy, hogy saját társaikat is elhagyják, ám ez a bolondos példány mintha hozzánőtt volna a férfihoz. Abból a néhány szóból, amit a kapcsolatukról oszt meg velem, az derül ki, hogy az évek során egymáshoz szoktak már, de ahogy a barátságok között is lenni szokott, voltak és lesznek összezördülések, melyek vége mégis a kibékülés. Az idős perdai horkantása nevetésnek is beillik, de úgy érzem szavai mögött nem derűs történet bújik meg, mégis elnevetem magam a megfogalmazására. *
-Valamiért mégis veled maradt. Vannak kapcsolatok amiket nem is érdemes megkérdőjelezni. Csak el kell fogadni. A tiétek is ilyen. *Némi derűvel teszem hozzá szavaihoz a magamét, s keresem tekintetemmel azt a chinelt, akiről szó van. Egyelőre elbújt, de minden bizonnyal előmerészkedik majd. Dann Tierranról már nem tudunk ilyen derűvel beszélgetni, jóllehet tisztelem és becsülöm a vezetőnket, és még mindig lelkiismeret furdalást okoz, hogy megkérdőjelezem a döntéseit, a tetteit, vagy azok hiányát. Mégis mind arra sarkallt, hogy útra keljek. A férfi azonban rosszabb véleménnyel van róla, szeretném megérteni, ezért óvatosan de rákérdezek, remélve, hogy ezzel nem sértem meg.*
-Meglep….megkérdezhetem mi történt? *Nem gyanítok semmit, Cadarban sok minden történt míg ott éltem, s a születésem előtt is, az Emlékek Őre is mesélt néhány dologról, de miután megtudtam a nevét sem jutott róla eszembe semmi. Talán nem is volt olyan komoly, vagy tényleg nagyon régen volt…az viszont, megismerve Vharant, eszembe sem jut, hogy esetleg szégyenteljessége miatt mindenki mélyen hallgat róla. Persze miért is beszélnének Vharanról Elorakban? Nem úgy rólam, noha ez természetes, a gyógyítókról sokat beszélnek és nem én vagyok az egyetlen. Azt, hogy a Dann Első gyógyítónak nevezett ki Elorakba sem a különlegességemnek köszönhetem, csupán annak, hogy a képességem elsőként való megjelenése miatt, több tapasztalatra tettem szert. Jóllehet, mikor megbékéltem a teherrel amit mindez rám rótt, lelkes és lelkiismeretes tanítványa lettem Dann Tierrannak…épp ezért fájó most ez az utazás. A dicséret pírt fest az arcomra és lesütöm szemeimet.*
-Köszönöm…én is ezt remélem. *Némi derűvel jegyzem meg, de érezhető, hogy nem pusztán tréfából születtek a szavaim. Valóban remélem, hogy egyszer majd megbocsátanak, ha kiderül mit tettem, mit hallgattam el a béke kedvéért és megértik, hogy szükséges volt…vagy legalább elnézik nekem a döntésem, mely megszületésekor jónak tűnt. Még mindig ezt vallom, az idő fog igazolni, vagy ellentmondani.
Athard is szóba kerül, nem túl éles ellentétben az iménti témával de nevetve fogadom a rövid emlékezést.*
-Úgy sejtem ráfért egy kis nevelés. Jó munkát végeztél. *Bólintok is, hogy szavaim nagyobb hangsúlyt kapjanak, és jó érzékkel fel sem veszem, hogy nem reagált arra a felvetésemre, hogy Athardtól nem hallottam róla. Mindez talán hozzátartozik Vharan titokzatosságához ami kevés idő elmúltával érezhetően körbelengi. Másban viszont elég közlékeny s így szerzek tudomást a megállapodásáról, amit mint kiderül, Rotemshellel kötött. A fegyverkészítő nevének említése újra pírt csal az arcomra, de ez most más, mint amikor megilletődtem a rólam keltett hírektől. Korábban is kedveltem Rotemshelt, járt nálam néhányszor de mindig visszahúzódó volt, a gyakorlótérben való találkozásunk viszont átlépte ezt a határt. Sokkal többet érzek iránta, mint korábban, jóllehet magam sem vagyok tisztában azzal, mi az a sokkal több. *
-Nagyon különleges lándzsa lesz akkor. Rotemshel a legjobb fegyverkészítő. *Nem is teszem hozzá, hogy Elorakban vagy a tóvidéken, de azt sem, hogy az egész Perdán. Egyszerűen csak a legjobb,Vharan meg majd eldönti magában a többit. Míg a tea nem készül el, Vharan felajánlja, hogy elkísér Cadarba, és ezt tisztelettel megköszönöm, legalább nem leszek egyedül és ketten biztonságosabb is az út, mely még hosszúra nyúlik előttünk. Nem is ellenkezem többet mikor kijelenti, hogy sokféle utat ismer, idősebbtől, tapasztaltabbtól tanulni mindig kiváltság, s csak fejet hajtok előtte. A tea elkészültével átadom neki az ivóedényt, s hozzálátok egy újabb adag elkészítéséhez. *
-Nekem öröm, fogyaszd egészséggel és örömmel. *Egy kis izgatottsággal várom, hogy belekortyoljon és lássam arcán hogyan ízlik neki. Noha nem jeleskedem a főzésben, igen csekély a tudásom ezen a téren, a gyógyteák és más efféle főzetek egyáltalán nem okoznak gondot, Rhywen is odavolt a teámért, és ugyanazt az elégedettséget látom Vharan arcán is. Szélesen elmosolyodom örömömben, mielőtt rákérdeznék nála az égiekre. Érdekel a véleménye és arra is kíváncsi vagyok találkozott-e velük és ha igen, melyik oldallal. Persze ha jól belegondolok, Vharant még én sem ismertem eddig, nem valószínű, hogy az égen maradottakkal, vagy a városukban élőkkel összefutott volna. Maradnak a hegyiek, az ellenállók. Meglepetésemre nem csak velük találkozott, ez csak annak tudható be, hogy egyre többen érkeznek Elorakba a közeli városukból, minden bizonnyal azzal a Raven nevűvel is ott futhatott össze. Az emlékezés ráncokat gyűr a homlokomra.*
-Sokbeszéd? Úgy sejtem ezt a nevet te adtad neki. Nem ismerem, de láttam már. Őt láttuk vendégül Elorakban amikor…felmentem Callum Jenkins kancellárral az égi hajóra. *Ez nem titok, Elorakban mindenki tudja, csak azt nem tudják pontosan mit is csináltam ott, de megegyeztünk a Danával, hogy nem mondunk el mindent. Ezért érzem még mindig a lelkemben a fájdalmat, a rosszat, és erre emlékeztem akkor is, amikor azt mondtam, remélem a rossz dolgokat, a hibáimat felülírja a jó hírem.*
-Elpusztították a hazájukat, igen. Vannak azonban olyanok is köztük, akik már nem éltek ott, és talán, hosszas és nem könnyű beszélgetéssel hatással lehetünk rájuk. Véleményem szerint a hegyiek könnyebben beilleszkedhetnek. Van rá hajlandóságuk és igen gyorsan feltalálják magukat. Bennük látok lehetőséget, ha azt már nem, hogy mind elmenjenek.

Roda & Vharan

Nichi számára is rejtély, hiszen nem ismer más chinelt, aki az ő népéhez szegődött volna. Ha találkoznak is egy másikkal, nincs Vharan mögött egy tündérsereg, sőt a sajátja is igyekszik elkerülni a többit. Váltanak pár érdekes eszmét, néha még mulatságos is, mégis Vharan látja, hogy Nichi nagyon más, mint a többi. Nem igazán tudná megmagyarázni, talán ő is kitaszított – azért annyira nem, hogy bizonyos időszakokban ne tűnjön el pár hétre – mint jómaga, talán csak tényleg különc, esetleg Vharan jelent neki többet már, mint a saját fajtársai. Ebben nagyjából biztos is, mégis furcsállja, hogy nem két-három chinelje van, vagy van a közelében.
- Meglehet, hogy igazad van – bólint mellé, de nagyobb értekezésbe nem fog bele. Ő már rég elfogadta, hogy ez van, és mivel mindkettőjüknek jó az együtt élésük, nem is nagyon firtatja ennek a létjogosultságát. Dann Tiernan kérdése már láthatóan nem fekszik neki, nem szeret beszélni a vallási vezetőjükről. Valójában nem a személlyel van problémája – habár vele is némiképpen -, hanem a titulust nem tudja elfogadni. Hosszúnak mondható leélt évei alatt pedig nem találkozott még olyan képességgel, ami a közvetlen kapcsolatot jelentette isteneikkel. Így számára minden megkérdőjelezhető, ami a vallással kapcsolatos.
- Véleményem szerint egyetlen perdai nem felelhet az egész perdáért vallási kérdésekben. A figyelmeztetésül felé dobott lándzsa sem segített a helyzeten a testőr vizsga utolsó fordulójában. Sok néven ismerhetsz még, az Eltévelyedett, avagy Neana Thalor – bólint, mintha most ismerkednének. A szemében mosoly bujkál, az arca viszont nem mutat erre utaló jeleket. Semmi újat nem mondott, haár a történtek talán rég feledésbe merültek már róla, mégsem koptak el teljesen. Egyszer egy halász ember mesélte el ugyanezt a történetet, de már nagyon nem úgy, ahogy történt. A perdaiak szeretnek hősöket és gonoszokat kreálni ki-ki a vérmérséklete szerint. Egy jó történet melegíti, vagy épp izgalmat csempész egy-egy étkezéshez, és ő sosem bánta ezeket. Ő már ölte meg ezekben a Dann-t, aki feltámadt, Vharan pedig elkárhozott és mocsári lénnyé változott, de éppen megbocsájtást nyert, vagy elpusztított mindenkit. Számtalanul hallotta már az esetet, mégsem javította ki egyiket sem, úgy véli, hogy ez a népet is szolgálja. Őt pedig nem zavarja, hogy mit gondolnak róla, hiszen sokan úgy tudják, hogy rég meghalt, eltűnt esetleg remeteként él. Inkább beszél inkább Rodáról, vagy épp a szeleburdi, de jólelkű Athardról, akit az említett gyógyító is jól ismerhet. Ez viszont már egy apró mosolyt csal elő belőle.
- Athardnak helyén a szíve, a modora viszont olyan, amilyen. Ettől még szerethető, mert következetes és egyenes – neki ennél több nem is kell, nem csalárd, nem fogja senki Athardot nem makulátlannak látni. Ha modora nyers is, egyenes perdai, és ennél több Vharan szerint nem is kell.
- Valóban? Meglátjuk – emeli meg a szemöldökét, hiszen ő nem egy kovácsot ismer már. – Mindenesetre nem bolond, ahogy pletykálják – ő is észrevette, hogy túl nagy a rend és tisztaság abban a műhelyben ahhoz, hogy a férfi féleszű legyen. Tisztán tartott helyiségek, minden szépen elrendezve, a munkái pedig valóban szépek és jó minőségűnek tűnnek. Talán szándékosan csinálja, esetleg a bolondozását érthetik félre, netán egy másik irigy kovács terjeszt róla valótlanságokat. Mindenesetre nem fogja kijelenteni valakiről, hogy a legjobb, mikor ő rengeteg remek szakmabélit ismer. Egyedinek mindenképpen egyedi, úgy véli a Shienneltől kapott eszével. A teát megköszöni, és neki vannak elvárásai egy gyógyító felé, hogy a főzetek ismeretében egy egyszerű italt illik finomra csinálnia. Nem csalatkozik, és bólint is mintegy megköszönvén még egyszer. A keze kezd átmelegedni a ruhán keresztül is, jól esik a forró ital. Ő nem fél attól, hogy leforrázná magát, az istenektől kapott képessége révén hamar meggyógyulna egyébként is. Emelett olyan régóta iszik mindenfélét, hogy megszokta már ezt a fajta meleget is. Az égiek talán izgalmasabb téma is lehetne, mint amennyi érdeklődést mutat irányukba. Neki annyi bőven elég lenne, ha a szent földjüket nem taposnák, de legalábbis békében élnének velük. A fenntartásait azért megosztja a gyógyítóval és persze Ravenre is kitér, aki szerinte nagyon ismert lehet. Az is biztos, hogy ő ismeri a perdaiak közül a legjobban, most is meleg szívvel gondol rá. Megakad a kortyolgatásban, amikor kiderül, hogy Roda fent járt. Rengeteg minden játszódik le a fejében hirtelen, de aztán végül úgy dönt, hogy nem ítélkezik.
- Igen, ő az. Én neveztem el, mert állandóan jár a szája – apró mosolyt villant, mivel ő máshogy is belegondolt abba, hogy Ravennek jár a szája. – Tierran nem fog örülni neki, ha elmeséled, hogy az ellenség szívében jártál. Nagyon megnézném, hogy mit szólna. Talán jobb lenne nem elmondani neki – ad kéretlen tanácsot, de nem fog beleszólni Roda terveibe.  Úgy gondolja, hogy elég erős személyiség ahhoz a másik, hogy megoldja a dolgot egymaga. Persze amit mondott, hogy szívesen ott lenne valóban igaz. Az is lehet, hogy egyedül ő kelne Roda védelmére, nem hiszi, hogy sokan ki tudnának nézni a másik oldalra, esetleg más szemében látni a valóságot.
- Kik vannak többen, akik elpusztították a hazájukat, vagy az újak? – teszi fel a kérdést, miközben Nichi jelenik meg hirtelen és felmászik Vharan vállára. Megnézi magának Rodát újra, majd a másik bogát is, aztán a remetét nézi kitartóan. Vharan sóhajt egyet és a zsebében kotorászva előkerül egy phens levél, amit belemárt a teába. A chinel pukkant egyet a szájával, és „fintorogni” kezd.
- Hideg van, jót fog tenni – mondja meglepő barátsággal a remete, egészen ellágyult hanglejtéssel. Habár Roda nem tudja, valójában manipulálni pórbálja a kis lényt, ami be is jön és kikapja Vharan kezéből az egyetlen táplálékát. Kicsit szagolgatja és láthatóan nem tetszik neki, de aztán szép lassan eszegetni kezdi az átmelegedett zöld levelet. Hirtelen rázkódni kezd picit, Rodának vág egy fura képet, majd eltűnik a melegedőjébe, azaz Vharan kibélelt táskájába és ott folytatja az étkezését, nagyon lassan. Még jó sok út van, hogy frisset szerezzenek, ki kell húznia a maradékkal.
- Megosztjuk a fekhelyünket ezen a hideg éjjel? Ne félj, hamarabb falnak fel az erratorok, minthogy kihasználjak egy ilyen nemes lelket – hajol meg ültében, amennyire csak tud, mert ha egymásshoz bújva fekszenek melegebben tudják magukat tartani. – Természetesen nem kötelező elfogadnod, ne érezd ezt – itt egy kicsit megáll, hogy Rodának legyen ideje megfontolni az ajánlatot. - Holnapra elérhetjük az egyik menedékem, ott már nem lesz ennyire hideg. Ha pedig tartjuk a menetrendet minden nap, kétnap juthat menedék, de ez rajtad és a bogádon is múlik – ossza meg a terveit, miközben kiüríti a teáját, aztán feláll és visszaadja Rodának az ibriket.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Mindenképpen érdekes, hogy az a kis chinel Vharan mellé szegődött, meglehet sosem tudja meg a magányos vadász, hogy miért…de talán nem is olyan fontos. Az viszont kiderül, hogy hosszú utam végén kihez készülök és Vharan arcán jól láthatók a nem tetszés jelei. Dann Tierran olyan volt nekem, mint az apám, a képességem megjelenése óta foglalkozott velem, sok időt töltöttem vele, volt időm és alkalmam megismerni, épp ezért csodálkozom, hogy van aki nem kedveli, aki rossz érzéssel van iránta. Sok minden megfordult a fejemben indokként, de sok lélegzetvételnyi időre elakad a szavam Vharanéi után. Tekintetem az ő szemeibe mélyed, a felismerés pedig óriásira nagyítja az enyémeket. Ajkaim is elnyílnak mielőtt szólásra emelném a hangom, mely halk és kissé talán rekedt is a visszafojtott érzelmektől. Azonban sem harag, sem elutasítás, sem vád nem csillan meg tekintetemben, nincs jogom ítélkezni.*
-Neana Thalor…ó…erre nem számítottam. *Sokféleképpen hallottam a történetet, Dann Tierran azonban nem mesélt róla és az Emlékek Őre sem. Nagyon régen volt és nem tartozott a tanításom pillérei közé. *
-Dann Tierran nem egyedül felel mindenkiért, csak vezető aki olykor többet lát és másképp, Shiennel és Shaz`or a kegyeikbe fogadták. Valóban meg akartad ölni? *Nem ítélkezem, megbecsülöm az alkalmat, hogy van lehetőségem első kézből hallani az igazat és nem kételkedem Vharanban, hogy azt osztja meg velem…ha érdemesnek talál rá. Hibát követett el, de ki az aki nem? Még Tierran Mester is hibázott olykor minden bizonnyal, megvetni valakit a hibáiért ugyanolyan hiba, a hangsúly azon van, mit tesz az aki hibázik? Vharan elbujdokolt, magányos életet él de soha nem feledte amit az Isteneink ránk hagytak. Nem üldöz el senkit maga mellől, Athardot is a szárnyai alá vette, és talán nem ő volt az első. Vezekelt már. Athard valószínűleg sokat tanult tőle, hogy a modorán nem sikerült csiszolni, az nem Vharan hibája, bólintok egyetértésem jeléül, de jobban elmélyedek Rotemshel tudásában és méltatásában. A kelleténél talán jobban. *
-Nem, nem az. Egyáltalán. *Mosolyogva hajtom le fejem, jóllehet annyira nem ismertem meg Rotemshelt, hogy ilyen pontos véleményt mondjak róla, de azt biztosan tudom, hogy nem bolond. *
-Mennyire ismered őt? *Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek róla. Néhány órás beszélgetésünk közben többször éreztem úgy, mintha viharba kerültem volna s a szél jópárszor felkapott, hogy egészen máshol dobjon le. Nehéz Rotemshellen kiismernem magam és ő sem túl közlékeny. Bízom Vharan ítélőképességében, még azok után is amit elmondott magáról, eszembe sem jut, hogy a felajánlott segítségét elutasítsam. Sőt! Tisztelettel megköszönöm, örülök, hogy utam második felét nem egyedül kell megtennem. Egy bögre tea cserébe nem túl sok, de arcát látva elégedettséggel tölt el, hogy jónak találta, s csak ezután hozom szóba az égieket. Apró mosolyt adok cserébe az övéért, amit a sokat beszélő égi lány személye vált ki belőle, de rögtön el is komorulok mikor elmondom neki hol jártam. A tanácsa mit sem ér és mély sóhajjal adom először tudtára azt, amit már régóta sejtek. *
-Cadar messze van Eloraktól, de ez gátolja meg a pletykák terjedését. Úgy vélem, jobb ha tőlem is hallja és megismeri az indokaimat. Dann Tierran olyan, mintha az atyám lenne. Öt Deloris havát éltem meg, mikor megkaptam a gyógyítás képességét Shiennel kegyéből, azóta egészen Elorakba utazásomig nem telt el nap, hogy ne lettem volna mellette. Tartozom neki ennyivel. *Azonban nem ez volt a valódi ok, amiért útnak indultam és a szívem nehéz s még most sem tudom hogyan hozzam szóba úgy, hogy ne vádnak hangozzék. Bárhogy is próbálom Tierran Mestert mentegetni, a kétség mindig fellobban bennem. Vharan kérdésére a válasz sem könnyebb, nem engem igazol.*
-Úgy hiszem azok akik elpusztították. Ők még mély álomban vannak, hideg mély álomban. Addig kellene az ébrenlévőket meggyőznünk, míg ők alszanak. *Az égi  kancellár mesélt azokról, akik ugyanúgy alszanak, ahogy egykor asszonya is, nem tudom mennyien lehetnek, de biztosan nagyon sokan. Nem szabad hagyni, hogy felébredjenek. Közben az én teám is elkészül, kicsit leteszem a hideg talajra, hogy hűljön, nincs még egy anyaggal tekert ivóedényem. A kis chinel is előkerül, vicces hangokat ad ki és lénye egy kis békét hoz magával. Míg őt nézem mosolyogva, távolabb kerül tőlünk minden égi, az általuk okozott problémák, Dann Tierran és számtalan hibáink. Egészen belefeledkezem a chinel mókázásába, Vharan szavaira kapom fel a fejem, s már mentegetőzésére elmosolyodom.*
-Bízom benned. Ésszerűnek tűnik a felvetésed, nem ellenkezem. *Bólintok felé s már az útra való tervre is. *
-Köszönöm felajánlásod, nem is tudtam, hogy több menedéked is van. Ha nem találkozunk, bizony tölthettem volna minden éjszakát a szabad ég alatt. Azelőtt nem jártam Cadartól távol, és mióta eljöttem onnan, nem voltam Eloraktól messzebb az Emlékek Barlangjánál. Bata miatt ne aggódj, fiatal még és erős és meglehetősen nyughatatlan, bírni fogja az iramot. *S mintha csak tudná, hogy róla beszélünk, felemeli a fejét és felém fordul. Ideje róla is gondoskodni. Elveszem a felém nyújtott poharat és áttöltöm a magam teáját, hogy melengessem kicsit a kezeimet a falán. Már ihatóra hűlt, a bogámat nézve kortyolgatom el az italt. *

Roda & Vharan

~Megérkeztünk~ Gondolja a remete, amikor végül elárulja az egyik gúnynevét, azaz kettőt is, és látja a reakciót. Nem várt mást Rodától, hiszen nem ismerheti, de talán jobb így, hogy korábban nem tudta a gyógyító, hogy kivel is van dolga. Ő pedig nem szeret és nem is szokott zsákbapríí-t árulni, azt meghagyja a perdai gyermekek számára. Vár egy kicsit, míg a másik magához tér a döbbenettől, és ő is meglepődik, hogy változatlanul áll hozzá a nő, csak meglepte a felismerés. Legalábbis most már össze tudja tenni az arcot a névvel, kevesen vannak ezzel így perdaszerte. Csak bólint a válaszra, mélyebben, mint szükséges, mintha újra bemutatkozna egy magasabb körben lévő udvartartásnál.
- Én elfogadom azt, ahogy te gondolsz róla. Isteneink mindenkit a kegyükbe fogadtak. Fogadd őket úgy, ahogy teremtettek, bánj velük aképp, ahogy cselekedtek – idézi fel végül a Rhann-t*, ami talán meglepő, mert ezt főleg a Dana-k ismerik, mint az átlag perdai. A másik kérdésen elgondolkodik egy rövid időre, mielőtt válaszolna. – Úgy vélem, hogy harag volt bennem, de nem tudtam volna bántani. Inkább figyelmeztetésnek szántam, nem volt szándékomban valódi sérülést okozni – bólint tiszteletteljesen Roda felé, ami a nőnek szól, nem a Dannak. Ő már megbékélt azzal, hogy másképp látják a világukat a főméltósággal, de a helyes útról sosem tért le. A tanítások ugyanúgy élnek benne, és biztosan jobban is él velük, mint a legtöbb perdai. A Rhann-t is elég jól ismeri, amennyiben teheti, az Emlékek Őrével frissíti fel a tudását. Számára minden perdai egyenlő, amíg ezt máshogy nem bizonyítja, akkor ő a saját feje és tapasztalata által eldönti, hogy az értékrendjében mit képvisel a másik. Úgy, ahogy Athard, vagy éppen Rothemshel. Felfigyel a kovácshoz fűződő viszonyához a másiknak, a mosoly sok mindent elárul számára, mégsem eleget, hogy pontos következtetéseket vonjon le azon kívül, hogy a nő kedveli Elorak szűkszavú, de precíz kovácsmesterét. Ez az érzés csak megerősödik benne, amikor újabb kérdés merül fel Rotemshelről.
- Egyszer találkoztunk, amikor a megrendelésem adtam le neki. Pár nő figyelte őt, miközben én bemutatót tartottam neki, hogy megfigyelhesse a nekem való készíthető fegyver tulajdonságait – természetesen kicsit szándékosan említi meg a két bámészkodót, kíváncsi a reakcióra. Egyébként nem tudná megmondani, hogy a hölgyek kire voltak jobban kíváncsiak: rá, vagy Rotemshelre. Ő pedig az égiekre kíváncsi, Roda szavai elgondolkodtatják az egész helyzetről. Nem hinné, hogy menedéket keresnek, inkább új hazát a népüknek, viszont ez a hely már ha nem is foglalt teljesen, de már bőven lakott ahhoz, hogy az égiek érkezése felborítsa a természetes egyensúlyt. Az viszont őt lepi meg, hogy Roda a Dann tanítványa volt, főleg azért, mert egyáltalán nem viselkedik vele másképpen, mint, amikor egy fél órája először szót váltottak idegenként. Tiszteli a nőt és biztos benne, hogy más beállítottságú, mint Tierran, mégis oly hasonlóak.
- Valóban tartozol neki ennyivel – erősíti meg a fiatal gyógyító szavait. Tudja jól, hogy egy mesterhez hogyan kell állnia, legyen az bárki, vagy épp a Dann. Tierran bölcsességében nem kételkedett soha sem, inkább érzi úgy, hogy a poszt, amit betölt, nem lenne szabad, hogy létezzen. De ez már csak az ő saját meglátása, ezért sem lett belőle soha testőr, vagy bármi más, amihez köze van a hithez.
- Nem vagyok benne biztos, hogy az elég lesz, Roda – szomorúság költözik a szemeibe és fáradság, talán a mai nap és a sok gondolat éppen elég volt ehhez. Ezért is ajánlja fel a gyógyítónak, hogy aludjanak együtt, hiszen közös érdek. Még Nichi is megérzi a változást a beszélgetésben és előbújik egy felmelegített phens levélért.
- Nem aggódom a bogád miatt, majd hozzászokik a fegyelemhez, úgy vélem elég erő lakozik benned ehhez – bólint újra, majd elkezdi előkészíteni a terepet, miután összeszedi magát. Mintha megérezné ezt Perlo lassan, komótosan felkel és várakozni kezd. Vharan újabb bőröket vesz elő és leteríti egészen közel a tűzhöz, amennyire csak biztonságban lehet. A boga lefekszik a szélére félkaréjt mintázva a testéből, így a tűz és a boga között van a fekvőhely.
- Fektesd a bogád az enyém mellé, nem fog akadékoskodni – mondja, miközben a letett hátizsákból előmerészkedik a kis tündér is és viszonylag közel ül a meleget adó tűzhöz, amíg Vharanék ténykednek. – Melyik oldalon szeretnél aludni, a tűz mellettin, vagy Perlohoz közelebb? – kérdezi, majd ha megvan a hely, elhelyezkedik ő is, a szőrökkel és bőrökkel ellátott kényelmes és meleg fekhelyen, szorosan Rodához bújva. Úgy véli elegendő meleg lesz, amint kialszik a tűz, reggelig bőven ki fogják bírni.

*Rhann - a vallási beszédek és történetek összessége, amit az Emlékek Őre vigyáz. A Dann és Dana tőle tanulja meg, amit kell, és a legkiválóbbakból lesznek a városállamok vezetői. A Dann testőrségének kötelező ismerni a legfontosabb tanításokon túl, a Dann által kijelölt részeket is, hogy hűen tudják szolgálni a vezetőt és isteneiket. A perdaiak leginkább csak a szabályokat ismerik, az ünnepeket és bármilyen kérdésük lenne, amihez úgy érzik isteneik segítsége kell, a Dana-khoz fordulnak felvilágosításért. A foglalkozások is meghatározzák egy-egy perdai hitbéli tudását.

Új ismeretségek

Vharan & Roda

*Dann Tierran mellett nem csak a gyógyítás művészetét, a képességem irányítását tanultam meg, hanem a Rhannból is idézett sokszor, ez pedig ahhoz kellett, hogy a rám nehezedő felelősség súlyát könnyebben viseljem. Tanításom nem csak gyakorlatból állt, s nem csak elmémet, hanem a lelkemet is erősítette. Ezek a tanítások épp olyan fontosak  voltak számomra, mint bármi más, ha nem fontosabbak, ám azt hiszem, ezek nélkül is ugyanígy reagáltam volna Vharan valódi kilétére. Fejet hajtok szavaira, melyekből ráismerek a Rhann idézetre, és elmosolyodom de nem mehetek el kérdés nélkül Vharan tette mellett sem. Megkönnyebbülök mikor azt mondja, hogy nem bántotta volna Tierran Mestert, mert nem kellett a megérzéseimben csalatkoznom. *
-Ennek örülök. Hogy nem bántottad volna, hogy nem volt a szívedben ártó szándék, de annak nem, hogy magadra nem gondoltál. *Úgy vélem meggondolatlan cselekedet volt a részéről, mellyel saját magának ártott, másrészt viszont ha nem így cselekszik, azzal talán önmagát hazudtolja meg. Sehogy sem jó. Elfogadom úgy ahogy történt, nem ismerem a részleteket és nem is kívánom, hogy elmondja, nem tudom mi sarkallta e tettre, de azt tudom, hogy bármi is történt, Vharan jó perdai. Minden bizonnyal Athard is sokat tanult tőle s fejlődött, ahogy minden bizonnyal másoktól sem tagadja meg a segítséget. Bízom benne mindennek ellenére, a meglátásaiban, a gondolataiban, a véleményében. S bízom Rotemshelben is, jóllehet ő sem mentes a titkoktól. Amit elmondott magáról, azt elfogadtam, épp csak nem tudom, hogy mennyire élte bele magát abba a világba, amit teremtett magának. Vharan szavai sem túl meggyőzőek, legalábbis nem elegek ahhoz, hogy tisztán lássak, ám tovább faggatni nem akarom, már így is többet megmutattam magamból, mint kellett volna. Úgy érzem nem tulajdonítok nagy jelentőséget Vharan történetében szereplő két nőnek, hiszen csak bámészkodtak és nézni nem bűn, Rotemshel pedig igen néznivaló…mégis halványodik a mosoly arcomon. *
-A lándzsát. Hallottam róla. Az áráról is. *Láttam hogyan próbálgatja a készülő fegyvert és most is melegem lesz tőle, jóllehet ez nem tartja távol a perdai fagyos levegőt….az pedig az égieket nem. Elmesélem utam célját, hogy értse miért vállalkoztam rá, jóllehet hamarabb is megtehettem volna, de nehéz volt a döntés. Bólintok arra, hogy igazat ad nekem, de sajnálkozása nem lomboz le úgy, mint őt.*
-Tudom. Nem is egy fegyverrel indulnék harcba. Ezért is megyek Tierran Mesterhez, többek között. *Kissé talán homályosan fogalmazok, de szándékosan és nem is kívánom felfedni előtte a terveimet, még nem. Azt viszont tudom, hogy ha úgy hozza a szükség, Vharanra számíthatok az égiek ellen. A Tierran Mesterrel való találkozásom majd választ ad arra is, hogy kereshetem-e az eltévelyedett remetét harcomhoz. Addig azonban még el is kell érnem oda, nagyobb sikeréhez Vharan is hozzájárul, kísérőmként ajánlkozik és megkönnyíti az éjszaka túlélését. *
-Néha nem osztom a meglátásodat. Nem véletlenül neveztem el Batának. Olyan mint egy vásott kölyök, de igyekszem határozott lenni. *Egy kicsit hasonlít a mi kapcsolatunk Vharan és a kis chinel kapcsolatához, Bata elég szeszélyes és örökmozgó, most csak az idősebb és tekintélyesebb boga miatt van nyugton, amiért igen hálás vagyok. Lassan lefekvéshez készülődünk, a maradék, már ihatóra hűlt teát gyorsan iszom meg, s aztán úgy teszek ahogy Vharan tanácsolta. Összegyűjtöm a magam takaróit, szőrméit és elrendezem Batát. Némi halk csicsergő ellenkezés közben szót is fogad, amiért magamhoz húzom a fejét és megszeretgetem, azután készséggel csatlakozik Perlohoz, egészen közel bújik hozzá és a tűzhöz, amennyire kényelmes neki. *
-Célszerűbb lenne ha nem lennél közrefogva, minden bizonnyal gyorsabban reagálsz ha meglepetés ér minket éjszaka. *Gondoskodom arról, hogy Bata se fázzon, majd lefekszem Perlo mellé, a közösbe téve a saját takaróimat is.*
-Shiennel vigyázza álmodat! *Szólok mikor Vharan is elhelyezkedik,,,de nekem sokáig nem jön álom a szememre, már csak a szokatlan hálótárs miatt is, Bata alvó hangjait már fel sem veszem, de Vharan szuszogása ébren tart. Végül a kimerültség győzedelmeskedik és elalszom…*

Roda & Vharan

A Dann és az ő kapcsolata viharos véget ért, azóta nem is találkozott vele, és a másik sem kereste a Remete társaságát. Valójában nem tudja ő sem, hogy mit gondol róla a vallási vezető, éppen elég az neki, amit mások gondolnak róla. feltételezi, hogy ez kijutott anno Cadarból, hiszen az ilyen hírek terjednek, mint Perda szele, természetesen az út során rengeteget ferdülve. Viszont Vharan sosem volt a beszélgetések közepe, mindig is utálta a figyelmet, ha valamiért túlságosan rávetült, így majdnem, hogy jól is jött neki. Elfogadta a sorsát, amit talán a Dann, de inkább Shaz’or és Shiennel vetettek ki rá, és mindent megbecsül, amit azóta és előtte is kapott.
- Nem bántam meg, hogy így történt. Legalább nem zaklatnak és a saját sorsomért csak magam okolhatom, nincs befolyásolása senkinek rajtam rajtuk kívül – mutat az ég felé. - Én ezt megbecsülöm és hálát adok isteneinknek ezért – fejezi be és egy rövid imát mond el magában, amit minden este egyébként is megtesz, amikor nyugovóra hajtja a fejét. Most talán jobb is, ha nem vár addig, az idő megfelelő bármikor igazából. A beszélgetésük fonala visszarepíti őket Athardon és Rotemshelen keresztül Elorakba, egészen a készülő lándzsájáig. Úgy véli, hogy elképzelhető az, hogy csapatot kell bérelnie a fenevad ellen. Talán egyedül is sikerülne neki levadásznia a grodrakot, de mivel nincs szüksége az egész állatra és javaira, amik belőle származnak, így nem szükséges kockázatot vállalnia feleslegesen. Igen, így fog tenni Cadar melletti kis falvakból majd összeállít egy pár fős vadászokból álló csapatot, akikkel elejtheti a fenséges zsákmányt. Közben pedig már a kovácsmesterről beszélgetnek, amit a grodrak bizonyos részeiért fog megkapni.
- Így van, úgy vélem remek fegyver lesz, ha Rotemshel el tudja készíteni úgy, ahogy azt felvázolta. Nem kételkedek benne, de még soha nem láttam ilyet, így van bennem némi tartás, amíg elkészül. Ha pedig tényleg olyan lesz, talán nem fogom vissza magam, ha azt kérdezik, hogy honnan van a fenséges fegyver – tárja szét a kezeit. – Nézd, mindennek van ára, elképzelhető, hogy ő tud olyanról, amiről mi nem és felhasználja majd. Vagy csak még jobb körülményeket teremt magának és műhelyének, ki tudja? Én szívesen megadom azt az árat, ha a csere egyenrangú és úgy érzem, ha olyan jó lesz, mint ő azt elmondta, akkor az ár megfelelő – ha pedig nem, akkor nem ad érte annyit, vagy alkudozni kezdenek. Habár ő nem a legjobb alkudozó Perda szerte, de nem is a legrosszabb, hiszen az apja műhelyéből is ellesett pár dolgot anno, és vándorlásai során is szükséges volt némi viszonyítási alapra. Ha jobban koncentrálna erre, akár még kereskedhetne is, hiszen jól tudja, hogy melyik városba mi hiányzik leginkább, és hol van felesleg mondjuk pont abból az áruféléből.
- Tiszteletreméltó a döntésed – teszi hozzá, ahogy kiderül, hogy Roda mestere Tierran volt és hozzá megy tanácsért. Ki máshoz, hiszen valószínűleg a quorsákról van szó.
- Jól teszed, ha kitartasz az elveid és meglátásaid mellett – bólint Batáról szóló kedves beszéde után Rodának. Ő nem akar senkire sem ráerőltetni semmit, mindig az igazat osztja meg mindenkivel, még ha az nem is tetszik a másiknak, és sosem cselekszik önös érdekből. Már, ha van vele valaki, vagy valakivel szemben áll. Igyekszik mindig tisztességes maradni mindenkivel szemben. Persze, van azért olyan oldala is ennek, hogy ha nem kapja meg ugyanezt, akkor valahogyan kiszáll a beszélgetésből, ha kell erővel. Nem szereti a száját koptatni feleslegesen, és már arra is rájött, hogy a körülötte levő vadonnal jobban megérti magát. Sokkal szabályozottabb, kiszámíthatóbb és nem ad többet, mint ami jár. Közben pedig a melegítő tea után, előkészítik a terepet az alváshoz. Szerencsére mindketten megfelelő dolgokat hoztak ehhez, biztos benne Vharan, hogy nem lesz gond az éjszakával. Még akkor sem, ha idegenkedik attól, amit mondott. Nem szívesen fekszik közel senkihez, akit nem ismer eléggé, nem azért, mert fél, hanem nem tartja ezt illendőnek, ami zavarja őt.
- Rendben – miután megkapja válaszát arra, hogy ki hol aludjon el is helyezkedik Roda közvetlen közelében. Halkan még egy rövid imát elmond a Rhannból idézve Shaz’orhoz, majd nyugovóra tér. A gondolatai Tierran és a nő körül járnak, talán neki is ildomos lenne egyszer meglátogatni a Dann-t. De ehhez most nem érez igazi erőt és szükséget sem, főleg az idegenek miatt. Végül elnyomja az álom és tudtán kívül Rodához húzódik éjszaka, nem sértve meg ezzel senkit és semmilyen szokást, csak ha tudná, meglepődne ő maga is. Talán Raven nem túl régen tett találkozása hozott nála némi változást, Shiennel tudja.

Adomeite & Edmund

Lassan elmúlik az ősz. A napok megrövidülnek, az éjszakák sötétebbek lesznek. Az idő lehűvösödik. Néhány falevél már útnak indult, hogy életét a földön fejezze be. Sóhajtva pillantok az egyik után, miközben egy méretesebb kidőlt fa törzsén pihenek meg. Hamarosan haza érek végre, alig egy órányi út választ el a kicsi kunyhótól, ott a patak közelében. Megszokott öltözékem felett most sötétkék, melegebb köpenyt viselek, mely alól kilóg a sötétzöld szoknya alja, és látni a cipőm orrát is. Hajamat összefontam, varkocsa a jobb vállam felett hajlik át mellkasomra. Lábam mellett két méretes válltáska pihen. A piacon beszerzett holmikkal tele. Súlyuk miatt álltam meg pihenni kicsit.
Kicsi cipót veszek elő, és a vízzel teli kulacsot, harapok egyet. Tekintetem a hulló falevélről a fák lombján átsütő nap fénypászpái felé fordul. Egyre inkább megdőlnek a játékos sugarak, lemenőben a nap. Erős szürkület lesz, mire hazaérek, de nem bánom. Végre, néhány órára kicsit elfelejtettem a bánatomat. Meglátogattam a szüleimet, ismerősöket. Találkoztam néhány baráttal, és sikerült árut cserélnem a piacon.
Jól esik pihenni, ahogy az erdő békessége és nyugalma körül vesz. Csak néha-néha hangzik fel egy állat neszezése az avarban, a bokrok között, vagy éppen a fák ágainak magasában egy-egy madár éneke. Puha szél simítja végig a lombokat, közülük olykor erősebben villan a lemenőben lévő nap fénye. Annyira... tiszta és boldog minden. Békés nyugalom árad szét a lelkemben, és felidéződik egy beszélgetés nem is olyan régről. Shiennel és Shaz'or kertjét is ilyennek képzelem, ahol szeretteim töltik napjaikat. Valahogy ebben a különös pillanatban még képes vagyok arra is, hogy elfogadjam a megváltoztathatatlant.
Aztán hirtelen egyféle zavar, némi szégyen fut át rajtam. Csak nem lettem hűtlen az irányukban? Hiszen, nem felejtem őket, soha nem is fogom, és soha nem is fogom megtagadni mindazokat az érzelmeket, melyek irányukban a mai napig égnek bennem. Az még nem bűn, hogy kicsit boldognak érzem magam, kicsit vidámnak, kicsit felhőtlennek látom a kék eget magam felett? Miért van hát lelkiismeret furdalásom? Miért érzem úgy, hogy vétettem velük szemben? Lehet, hogy a következő utamon meg kéne látogatnom egy papnőt, hátha nyújthat némi vigaszt sérült lelkemnek...

Adomeite & Edmund

Gondolatokba merülök, miközben lassan elfogy a cipó. Kortyolok még néhányat a kulacsból, majd azt is elteszem. Lassan tovább kell indulnom, ha csak nem akarok teljesen sötétben botorkálni. Na meg, vágyom is már az én kis kunyhóm után. Mert bár kellemesen töltöttem az időt a városban, de valahogy még is csak otthon érzem magamat a legjobban. Az sem elhanyagolható tény, hogy lefekvés előtt még el is kell pakolnom a beszerzett holmikat, fürdeni sem ártana. Igaz, legalább a patak nincs messze a házikótól.
Sóhajtva kötöm össze a zsák száját, melybe a kulacsot rejtem, aztán csak ülök még tovább pár percet, csodálva a békésen nyugodt erdőt, a csendet, mely körül vesz. Váratlan, ahogy az egyik közeli fán egyszer csak megjelenik egy riena. Vélhetően ő is kellően meglepődik, ahogy észleli nincs egyedül. Na jó, ő amúgy sem. Most sem. Rövid füttyenő hangot ad, mire négy-öt újabb fej bukkan fel a közelében. Szinte majd mind egyformák. Barnás testük gömböc, ahogy a faágon kuporognak. Majd mindegyikük mancsában gyümölcs. Az első állat rám emeli sárgás tekintetét, megrebbenti a szárnyait, mintha csak figyelmeztetni akarna: Ne gyere közelebb, mert nem tetszel.
Nem mozdulok, figyelem őket. Néhány percig kölcsönösen mustráljuk egymást, aztán a kicsi csapat   néhány hangosabb füttyentés után eltűnik a lombok sűrűjében. Kecses szárnyukkal ügyesen manővereznek az ágak között, aztán újra csend telepedik körém.
Nem tart sokáig. Váratlanul ér az újabb nesz, és a hang, mely szétzúzza a csendet. Talán merengésem, és a riena csapat az oka, hogy nem vettem észre korábban a közeledőt. Az idegen hangra és szavakra, megriadok, felállok, és szembe fordulok a közeledővel. Tekintetem végig méri az embert. Öltözéke nem ismerős, de ahogy jobban megnézem az arcát… jéggé fagyok.
Óh, nagyon is jól emlékszem rá! Tiszteletlen volt, és betolakodó. S bár utólag kicsit bántam már a hirtelenségemet, annyira soha nem, hogy lelkiismeret furdalásom legyen amiatt, hogy elijesztettem. Akkor a tóparton nem volt túl kedves a találkozásunk.
Ismerős, és még sem. Mintha változott volna benne valami. Szavai ezúttal tiszteletteljesek, legalább  is már ismeri a kellő köszöntés szavait. Talán ez késztet arra, hogy válaszoljak neki, hasonlóan.
-Shaz’or adjon erőt utadon!
Magam is meglepődök, így némi bosszúsággal Hajolok előre, hogy a zsákom pántját fogják át ujjaim. Kérdésére azonban megáll a mozdulatom, kissé előrehajolva pillantok fel rá.
-Segíteni? -Van némi harag a kérdés mélyén, ezt nem tagadhatom.- Ti quorsa-k segítettetek már éppen eleget.
Megragadom a zsák pántját, és a vállamra emelem, majd kicsit oldalra hajolva nyúlok a másikért is. Nem tagadhatom, hogy nem könnyű. Súly húzza le a vállaimat, keskenyre zárom az ajkam. Még csak az kéne, hogy hangosan nyögjek itt előtte.
-Tatsd magad tőlem távol.
Vágom oda neki még kellően ridegen, aztán fordulok, hogy meginduljak hazafelé a nem túl széles gyalogúton.

Adomeite & Edmund

Nehéz a két zsák, nincs mit tagadni, de hát kissé már megszoktam, hogy mindent magam cipelek haza. Igaz, hogy ezúttal kicsivel nagyobb a súly, só, cukor és liszt is kapott helyet az egyik zsákban. Szerencsére már nem kell túl messzire vinni, és ha kell még meg tudok pihenni egyszer-kétszer. Ám az idegen megjelenése némi kényelmetlenséggel tölt el. Nem... több ez mint sima kényelmetlenség. Egyféle bosszúságot érzek, és némi zavart is. Akkor a tóparton talán durvábban léptem fel vele szemben, mint indokolt lett volna, de hát olyan mélyen lángol még bennem a családom elvesztésének fájdalma!
Vállamra emelem hát a két zsákot, és elnyújtott léptekkel megindulok előre a keskeny úton. Ám hangja lassabbra veszi lépteim ütemét. Sóhajtok.
-Ősszel... ősszel hullanak le a levelek. Télen már kopaszak a fák.
Nem tudom, náluk hogyan vannak az évszakok, lehet náluk csak télen hullanak le a fákról a levelek? Ki tudhatja?
Végül csak megállok, és rápillantok, hallgatom a hangját, és a fordítógépét, ahogy perdaira fordítja az emberek nyelvét. Az utolsó mondat így kissé megkésve hangzik el, de a szavakra akaratlanul nevetem el magamat. Nincs ebben semmi vidámság, sokkal inkább egyféle hitetlenkedés.
-Tényleg? Azt hiszed, hogy beugrom az ilyen fordított okoskodásnak? Nem vagyok már kisgyermek, akinél ez bevállhatna.
Ez még Theisinél sem vált be, nem hogy nálam, de azért visszaengedem a lábaim mellé a két zsákot.
-Hidd el Quorsa, nem félek az egyedülléttől, és elbírom a zsákok súlyát is.
Nem vagyok az az érzékeny virágszál, aki sírva fakad egy kis széltől. Annál sokkal keményebbre edzett az élet. Na meg tényleg megszokom lassan, hogy mindent magamnak kell előteremtenem. Nem mintha korábban nem így lett volna, de Rhanis mellett könnyebb dolgom volt.
-Ám legyen. -Szögezem le.- Ha annyira cipekedni akarsz, itt vannak a zsákok.
Előre lépek kettőt-hármat, hagyom, hogy hozza a zsákokat. Persze, van bennem némi egészséges bizalmatlanság is. Talán nem jó ötlet, hogy egészen a kunyhómig engedjem. Még is csak egy emberről van szó, és az még mindig nem változott meg bennem, hogy őket okoljam Rhanis és Theisi elvesztéséért.
Előre indulok, de nem rohanok, hagyom, hogy beérjen.
-Egyébként miért vagy itt? Mit akarsz itt az erdő szélénél? Ez nem a ti városotok.

Adomeite & Edmund

-A természet... Ugyan Quorsa, mit tudsz te a természetről? Csak jártok benne, mint óriások a hangyaboly tetején...
A cifra beszéd, amellyel próbálja a maga igazát felvezetni bizonyítékként, túl zavaros, hogy átlássam, hová akar kilyukadni. Egy biztos, a véleményem szerint halvány füstje nincs arról, milyen is az igazi természet. Ám amikor folytatja, olyan témát pendít meg, amely kényelmetlen emléket idéz bennem. Fújok egyet magam elé, és elfordulba indulok meg előre az ösvényen. Az ott akkor a tóparton ostobaság volt, de annyira feltüzelte a haragomat azzal, hogy egy olyan szent helyre is be merészelte tenni a lábát, ahol semmi keresnivalója nem volt.
-Nem veszélyes vagy, hanem betolakodó.
Morrantom el magam elé, és azt kezd a mondattal, amit akar. De próbálom egyértelműsíteni benne, hogy mit is gondolok róla és a fajtájáról.
Közben jön valami mese, hogy menekülnie kellett. Amikor a gyerekeiről tesz említést szembe fordulok vele, fürkészem az arcát, a tekintetét.
-Képes voltál hátrahagyni a véreidet? Hát milyen apa vagy te?
Igen, van némi harag a hangom mélyén, de inkább számon kérek. Nem értem az indítékokat. Egy perdai soha nem hagyná magára a gyermekeit. Soha. Az utolsó szavaira pedig egyszerűen csak megcsóválom a fejemet, majd újra megfordulok, és elindulok előre.
-Meghalnál Quorsa. Nem nektek való a perdai remeteélet. Menj vissza a társaidhoz. A vadon felzabál téged.
Ha most azt hiszi, hogy én segíteni fogom őt abban, hogy egyféle remetelakot készíthessen magának, hát nagyot téved. Nem azért, mintha nem lennék képes erre, de nem akarom! Egyszerűen, nekik nincs helyük a Perdán. Ez a mi világunk, a mi élőhelyünk. Mi ismerjük és értjük a természetet, amely körül vesz bennünket. Ők pedig idejöttek és mindent tönkretesznek. Honnan veszik a bátorságot arra, hogy elvegyék tőlünk, ami a miénk? Miért hiszik, hogy joguk van hozzá? És miért természetes ez nekik?
Érzem, ahogy a harag szép lassan felkúszik bennem, körül folyja a gyomromat, és a torkomban lüktet.

Adomeite & Edmund

Igen. Gyereknek nézem valamilyen mértékben. Gyermek, aki tudatlanul trappolja végig a kertet, letaposva hasznosat és haszontalant egyaránt, hiszen nem tud még különbséget tenni a kettő között. Mondjam el neki? Toljam ezt is az orra alá? Nem teszem. Most még legalább is nem. De még eljöhet az a pillanat, amikor elhangzik majd a fenti gondolatom hangosan is. Ám a következő válasza megint megtorpanásra és megfordulásra késztet. A pillantását keresem, némileg összeráncolom a homlokomat, kutatom a gondolatait.
-Azt hiszem, ebben a pillanatban nem az a lényeges, hogy miért hagytátok hátra a világotokat. - Hűvösen koppannak a szavaim. - Az a lényeges, hogy a jelen helyzetben, miként viselkedtek. Akarod tudni, miért haragszom a fajtádra? - A szavaimban egy cseppnyi indulat sincsen, csak mesélek, mintha nem is érintene meg érzelmileg semmi. - Boldog voltam. Volt férjem, ragyogó képességekkel bíró, erős támasz, aki szeretett, és akit én is imádtam. Rhanisnak hívták. Egy perdai egy életre választ párt. Tudtad Te ezt, Quorsa? Szerelmünkből egy leány született, a neve Theisi volt és három évet élt. Aztán jöttetek ti, és magatokkal hurcoltatok valami betegséget. Mind a ketten elkapták, és meghaltak. Rhanis és Theisi volt az életem. Most már semmim nincs, csak a haragom és az elkeseredettségem. Na meg a magány, amely felfalja a lelkemet. Érted Te ezt Quorsa?
Nem várok választ. Újra megfordulok, és megindulok előre. Ő már nem láthatja, ahogy könnyek csordulnak ki a szemeimből, és folynak le az arcomon. Némán zokogok, a vállam sem rezdül bele. De a kín, mely felidéződik, vasmarokkal szorítja össze a mellkasomat. Van-e vajon ebből a gyötrelemből kiút?
További szavain még rágódom kicsit, majd újra megállok, ezúttal egy újabb kidőlt fa törzse mellett, és míg megpróbálom a számára észrevétlenül letörölni arcomról a könnyeket, leülök. Nem azért, mintha oly nagyon elfáradtam volna. Egyszerűen csak lassítani próbálom a haladásunkat. Nem akarok még haza érni, nem akarom, hogy tudja, merre is lakom az erdőben. Még nem akarom. Nem bízok benne.
-Normális hangnemben? - Kérdezek vissza, és egy halvány, kissé gunyoros mosoly bukkan fel a szám szegletében. - Vannak indulatok, melyeket nehéz elrejteni, visszafojtani. Vannak, és sokkal jobb, ha kijönnek, ha el tudjuk mondani, mintha a némaság tovább mérgezi a lelkünket.
Jegyzem meg neki, de azért lehetőséget nyújtok arra, hogy átlépjünk a saját haragunk felett. Normális hangnem és beszélgetés... Hát legyen.