-Mert? Sápatagnak tűnik? Reklamálj a kancellároknál kevés napfény éri hamvas bőröm, több utat a Perdára! - Nevetek, hagyjon már hogy kellett az arcomnak a csipkelődése. Jó amúgy lehet kicsit lesápadtam a gondolatra lebukunk és sikálhatom Jenkins vécéjét, annyira nem dob fel a gondolat. -Jó, ha bárki kérdez bármiről rád mutogatok. Lehet azt találnám mondani titkos légyottunk van, de akkor is büntit kapunk, tuti beköpnének minket a kis rohadékok! - Nevetek, jaj istenem, remélem nem kérdez senki semmit... különben sem csúszik ki ilyen a számom, Bruce megver. Na de van-e vele valami? Érdekel ám minden apróság, tényleg, hát kedvelem, különben nem bűnöznék vele ezen a lehetetlen fehér szinten. Utálatosan fehér, amúgy. Hallgatom is, hogy ó, műszerek, meg Denisov, ühüm, majd... errátor. Mi az istennyila az az arrátor? Nem, nem ez volt... mi? Felrobbantak? Perdai baba? Jó lassítani kezdek menés közben, mert... mi? Kabátcserék, ezt mondjuk még értem, de őőő, megállok és csak bámulok rá, látszik dolgozom a kapott inputot. -Őőő... értem? És... mi volt az a különös lény amiért majdnem odalettek a becses lábujjaid? - Mert ez nem derült ki, pedig hát gondolom ez volt a lényeg nem a kabát meg a csizma, noha akkor gondolom Raven világát ezek töltötték ki ha, ahogy idézzem, kibaszott hideg volt. -Hahaha.. - Sárkányt mi? Nevetek, de nézem és arcomra fagy a vigyor.-Szívatsz? - Bazz, sárkány, itt lehet van olyan, gyerekkorom kedvenc állata a kutya mellett! Senki se kérdezze hogy jön össze a kettő. Aztán valami furcsa zavart állapotban a hallottaktól megtalálom a kipécézett ajtót, de... most komolyan erre fókuszáljak ha ez a nőszemély sárkányokat hajkurász mellettem?! Jaj és a másik... basszus. -Öö, nem sokra. Igazából semmi lényegesre. Szerintem mindent eltakarítottak digitálisan is, gondoltak erre, ergo amit találtam nem tudom hasznos-e de tessék. - Veszek ki a zsebemből egy pendriveot és a kezébe nyomom, majd a megfelelő helyen lenyitom a falipanelt, hogy rácsatlakozzam a tabletemmel. -Sárkányok... - Én még itt tartok, hát... ne már ember! -És a babával mi lett? Megtartani gondolom nem engedték volna az itteniek... pedig egy perdai baba menő. - Vagy csak én bennem dúl az apahormon, hogy próbálok minél többet gyerekekkel foglalkozni meg lenni, rájöttem nagyon is jót tesz a depressziómnak, hogy végre megszűnjön.
*Lelkesen bólogatok arra, hogy igen, sápadtnak tűnik. Tényleg el kellene vinnem már egy kis perdai kirándulásra, különben úgy fog kinézni, mint egy hulla. Még Jenkins jégbe rakott alvóinak is jobb színe lesz lassan, mint neki. A hamvas bőrének említésén azért elkaccantom magam…bár borosta nélkül tényleg olyan kisfiús arca van, főleg amikor nevet. Nem világosítom fel arról, hogy elvileg csak kérvényeznie kell és havonta, kéthavonta lemehet a Perdára, inkább úgy állítom majd be, mintha én intéztem volna el. Az ittlétünk még nem olyan feltűnő, de ha abban a laborban kapnak el, ahova nincs bejárásunk…nos, azt hiszem nem meséltem el neki mi történt a Valkűrön Denisovval és velem. Jenkins belépőjével, esélyes, hogy a kancellár megint kivonul a sleppjével, micsoda gyönyörű jövőkép. * -Oké, fogj rám mindent. Titkos légyott? Berántasz az egyik sarokba, hogy alibink legyen? Nahát Hartley, nem gondoltam, hogy ilyen bátor vagy. Már-már vakmerő! * Elnevetem a végét, mert hát a mondat értelmezhető úgy is, hogy velem szemben kellene bátornak lennie, mintha nagyobb veszélyt jelentenék ha tényleg leránt egy csókra, mint Jenkins testőrsége. Önkéntelenül is a hasamra simítom a tenyerem néhány röpke pillanatra, emlékezve az odakapott idegmérges lövésre. Ha már megkérdezte mi van velem amúgy, nem kímélem. A legutóbbi izgalmas sztorimat mondom el, pár dolgot kihagyva belőle, mással feltupírozva. Mesélési technikám hagy némi kívánnivalót maga után, gondolom ezért az értetlen nézés és a feldolgozatlan információk gyűrte gondráncok a homlokán. * -Hát, az titok volt….eddig. Mot már elmondhatom azt hiszem, de azért ne nagyon híreszteld. Tudod, a pánik, meg minden. *Legyintek egyet a pánikra, de úgy is minden hiába, Hartley pletykásabb az anyámnál is.* -Szóval volt egy őrült tudós, genetikus…nem Jenkins, aki boszorkánykonyhának nézte a petri csészéket és összekatyvaszolt pár lényt emberi DNS-sel meg állatival, meg ki tudja milyennel. Vérengző fenevadak voltak és csak a gyilkolás és a mészárlás villogott az agyukban. Nem tudom mi volt a célja velük, szerencsére már nem is fog kiderülni. Elhalálozott a lényeivel együtt. De kurva hideg volt odafönt. *El is húzom a számat ismét, és picit el is zsibbadnak a lábujjaim, szegények, még az emlék hatása velük maradt. Az egész történetből talán már csak a bátyámat hagytam ki, de őt nem is fogom felemlegetni, mint a sárkányt. Hartley meg nem hiszi el, a nevetésére úgy nézek rá, hogy tudja; nincs itt semmiféle nagyotmondás, a sárkányok márpedig léteznek. Muszáj nevetnem, annyira aranyos.* -Neheeeem! Nem szívatlak, tényleg sárkány volt. Gyíkszerű lény, szárnyakkal, repült is és bazi nagy volt. Még a perdaiak is csak tátották a szájukat, szóval rohadt ritka lehet, mert még ők sem láttak olyan lényt, de azt nem a tudós kreálta. *Mindezt a tőlem megszokott nagy karlengetésekkel, gesztusokkal mesélem, főleg amikor a sárkány méreteit próbálom elképzelhetőre mutatni. Majdnem le is ütöm Hartley-t. Ezek után mondja valaki, hogy a Perda unalmas. Bokán rúgom. Az a feladat amivel Hartley-t bíztam meg, azonban ehhez képest tényleg unalmasnak tűnik. Semmi izgalom, semmi sárkány, csak digitális adatok….azok hiánya, ahogy elmondja, nem talált semmit. Mondjuk nem lepődöm meg ezen. * -Oké, azért köszi, te megtettél mindent. *Elveszem a pendrive-ot és szépen nézek Hartley-ra megköszönés mellé, de megint csak szélesen elvigyorodom, mert még mindig a sárkányoknál tart. * -Igen, sárkányok. Olyan szép volt…és félelmetes, hogy először még sikítani is elfelejtettem. *Volt egy pillanat, amikor nem minket támadott, hanem Jenkins siklóját, tőlünk távolabb volt, épp csak a szárnyai suhogását hallottuk, az a pillanat….csak bámultam ahogy szeli a levegőt kecsesen. Soha nem csodáltam meg még egyetlen állatot sem a Perdán, de azt a sárkányt igen. * -Ja, a baba. Megtartani? Én?! *Eszmélek hirtelen Hartley hangjára, de aztán úgy nézek rá, mint aki most fedezte fel, hogy a másik nem vette be a gyógyszereit. * -Szerezzél magadnak perdai babát, én még sajátot sem akarok. Minek tartottam volna meg? Visszakerült a népéhez. *Szemet forgatok, mert Hartley kezet foghatna Denisovval. Mi a fészkes fene ütött a pasikba? Mindegyik kölyköt akar. Csináljanak maguknak baszki! Denisov is elég jól elboldogult a kis csaj pelenkázásával.* -Egyébként elneveztük Raven Nikolinának. Kis csaj. Pont akkora hangja van mint nekem és annyira imádja a régi rockzenét, mint Denisov….ezt a programot egyébként nem lehet rátenni egy kevésbé feltűnő eszközre? *Témát váltok, amikor Hartley hozzálát a betöréshez. A tablet picikét nagy ahhoz, hogy ne vessen fel kérdést az erre járókban. Persze a kamerákat már kilőttem, a felvételeken semmit nem fognak látni, legalábbis minket nem. Egyébként még megvannak azok a kis kütyük, amiket annak idején a balul sikerült báros-Svenssonos akcióhoz használtunk, csak másik ruha kell hozzá. Be is fogom vetni, ha élesben és egyedül használom Hartley kis segédeszközét. Csak működjön. Kezemet emelve csinálok olyan varázslós mozdulatot, amit Denisovtól láttam egyszer, mint aki meg akar bűvölni.* -Működj!
Tudok arról lemehetek, egyébiránt, de mindig annyi a feladatom, hogy mire beiktatnám már hopp még sincs időm, főleg mert Sammel és Noirával is terveztem de nem igen jött össze. Na meg jelenleg a dilidoki sem nagyon támogatja, ingatagnak talál, a perda meg túl sok emléket hoz fel, ebben igaza van, tehát saját döntésem nem mászkálok le. Majd... fogok, de egyelőre koncentrálok az előttem levő problémákra mint a retinaszkenner és Raven bájos társasága. -Jaj hát pedig ezek a kis kalandok nagyon bulik ám, az egyetemen anno imádtam ilyesmivel elütni az időt ha találtam hozzá partnert! - Nevetek, bolond kamaszkor avagy hát egyetemi évek, egy ajtót kinyitni már akkor sem volt nagy etwas nekem. Nem esik le hogy magára érti a vakmerőséget, mert Bruce ijesztőbb, ezt viszont amúgy se mondanám ki, még a végén seggbe rúg. Inkább halljuk, hogy tengeti nem flottás napjait de őőőőőő, mi? Lefagy a rendszer nálam, mert nem tudom eldönteni szórakozik vagy tényleg a perdai horrorisztikus meseország opció él. Hallva titok meg hasonlók csak pislogok, eszembe jut csukjam be a szám, mert úgy értelmesebb a nézésem. És igen, nem tagadom, pletykás vagyok, bár én ezt ártatlan érdeklődésnek nevezném, lévén Ő érdekel nem a szomszéd. Aztán jön a mutáns szörnyekkel -Ö... anno sok mutánsos horroros játékkal játszottam de... élőbe nem gondolnám szórakoztató volt... kész csoda nem sérültél meg! - De tényleg, végig is mérem de ahogy elnézem kutya baja. Rossz pénz nem vész el tudom-tudom. Raven meg nagyon égetnivaló amúgy, ez nem titok. Igaz látszik emésztem a hallottakat, de gyomorfekélyem lesz félő mód, mert bedobja a sárkányokat is. Sárkányok! -Ők se láttak? De hát Ők mindig is itt éltek hogy hogy nem látták? - Avagy éghajlatváltozás volt ott is ahol ezek éltek és elvándoroltak... lehet miattunk. Uh de kemény. Az is majdnem orrba vág míg gesztikulál, de szerencsére jók a reflexeim, kitérek, ellenben elérte nagyon is nézzem azokat a méreteket, hogy nagy volt ám az a dög! -Ezek után nem tudom akarjak vagy ne akarjak menni a Perdára... de komolyan... - Határeset, a mezsgyén táncolok mert egyrészt rohadt izgalmas, másrészt meg szeretnék még élni, végül erre jutottam hosszú hónapok után, ergo tartsam már meg jó szokásom nem? Ahogy az is tartom a szavam, odaadom némi "kapaszkodjunk a való világba" feelinggel a pendrive-ot, nem mintha bármi izgit tartalmazna, a szkennerrel többre mentem. Sárkányok... bazz... -Az nagy szó mi? Azért meghallgatnám hogy visítasz! - Nevetek, szerintem vicces látvány lehet, de a sárkány miatt lehet én is nyikkantam volna kevésbé férfiasat. Huh, na jó, izé, dolgozni jöttem, avagy nem, nem, sunnyogni, ú, Raven elveszi az eszem, ha nem is úúúgy, de amúúgy meg igen, ahaha, úristen... azért bennem van csak evett valami gombát, beszívott és csak álmodta, de nem olyannak tűnik. Emiatt is kérdezek aztán a babára, mert eszembe jut azt a szálat nem varrta el itt a mesélésben, de lehet azért mert jön itt sárkányokkal, ugye. De ez a reakció, úúú beszívom az ajkaim ne röhögjem el magam, vagy ne nagyon. -Hát mert árva... szülők kellenek neki! Amúgy... lassan szóval... akcióba kell lendülnötök Bruce-szal nem? Törvény írja elő hogy legyenek pici Moorok! - Mert nekem fogalmam sincs gondok lennének a hitvesi ágyban, avagy ez nem is gond inkább hogy... nos... nem közös az érdeklődés ami a szexet illeti, ugye. -Vegyél nekem egyet és akkor igen. - Jelentem nem erre költöm a félretett pénzem, az a... khm... azt Sarahval a gyerekeinknek tettük félre, szóval gyerek is fogja kapni. Ha nem az enyém másé, de egyelőre nem kaptam értesítést ne lehetne utódom. -Szóval Raven Nikolina? Már nevet is adtatok neki ez komoly kötődés, csodálom ott hagytad a Perdán a pöttömöt, éledeznek benned az anyai ösztönök! - "Ijesztgetem", mert hát nincs ebben semmi, bár az Ő korában anno én is pont így voltam, hogy kell gyerek a szomszédnak, nekem tuti nem, én csak a csinálását akarom élvezni foganat nélkül. De hát az se most volt! - Takarj inkább. - Mondom neki, bár én ha dolgozom is így csinálom, szoktam mindenfélét csekkolni, nem olyan fura. Igaaaaz, nem errefele, de hát részletkérdés. -Most komoly? - Nézek rá erre a működj felszólításra és hókuszpókuszálásra, itt a rendszert én is fel tudtam törni, ez csak egy szimpla ajtó, a bonyolultabb Ravenre marad majd. Le is futtatom a szkennert, egyelőre magammal, mintha én lennék Jenkins, ha elbaszom ne Raven szívjon, majd lecsatlakoztatom és kifújom lassan a levegőt. -Ha bejelez futunk... - Mondom még neki jobb híján, majd belenézek a szkennerbe, hagyom leolvassa az retinám és hopp, zöld jelzés, az ajtó nyílik. -Hölgyeké az elsőbbség, de gyorsan topogj be! - Mondom, majd ha benn vagyunk bezárom az ajtót és szétnézek. Hm. Labor... nekem nem szimpi ám Raven biztos talál kedvére való játékot, de még előtte megheccelem, kezem hátulról siklik végig a derekán és húzom magamhoz végül a csípőjénél simuljon közelebb és elégedett-kéjesebben szólalok meg halkan a fülébe. -Na mit kapok jutalmul? - Ha már Jenkins vagyok jelenleg a rendszer szerint játszhatom a rohadékot, akkor is ha Jenkins ilyet szerintem sosem csinálna, bár én sem, csak húzom az agyát.
*Elképzelem Hartley-t ahogy beránt egy lányt valamelyik sötét sarokba, csak a buli, vagy éppen egy lopott csók kedvéért. Hát…el tudom képzelni egész hitelesen. Tőle kitelik ilyen bolondság, mosolyra nyúlik a szám, de a végén már nevetek. Nem tudom vele mit tennék ha engem rángatna magával, annyira azért kedvelem, hogy ne rúgjam bokán, vagy illessem a lábai között, viszont többre tartom annál, semmint magammal szemben kinézném belőle. Buliból persze semmi probléma nincs ezzel.* -egyetem? Az olyan mint nálunk az akadémia? *Valami rémlik a régi földi oktatásról, de, hogy őszinte legyek annyira nem tűnt fontosnak, hogy mélyebben beleássam magam a tanulmányozásába. A kis kirándulásomat már részletesebben adom elő, mert érdemel néhány szót, főleg amikor a sárkányról mesélek, Hartley nagyon leragad mellette és ez mulatságos. Az arcáról tanulmányt lehetne írni a „Csodálkozás mimikájának ezerarcú leképzéséről”. Az enyémről is, ahogy mesélem, tócsányira kerekedett szemekkel, olykor mosolyogva, olykor homlokráncolva, mikor hogyan hatott rám az egész. Persze a legjobbat és legizgalmasabbat kihagyom. Alec neve sem és jelenlegi társadalmi helyzete szintúgy nem kerül kitárgyalásra. Ahogy elnézem a sárkánnyal mindent ütök.* -Nekem mondod? Az a csoda, hogy egyáltalán élve felértem. A lábujjaim lefagytak….még megvannak szerencsére. *Nem magamnak köszönhetem, hogy eljutottam odáig ameddig. Mindenki vigyázott rám, Svenssont éppúgy el akartam intézni, mint Denisov. A dolog végére akartam járni, és Alec is ott volt, aggódnom kellett érte, nem maradhattam ott a faluban, a végén még rám bízták volna Raven Nikolinát. * -Gondolom nem maradt élve senki, aki mesélhetett volna róla. *Az egyetlen magyarázat, hogy a perdaiak között is csupán a legendája élt a sárkánynak, bár ők másképp nevezték, de képtelen vagyok megjegyezni a perdai nevét.* -Jégkaromnak mondták, azt hiszem….hééé! El ne szalaszd, muszáj lemenned a Perdára. Azért nem olyan félelmetes és a Város körül nincs veszély. Én elviszlek magammal ha szeretnéd. *Próbálom a történet horrorosan véres részletei ellenére rábeszélni, mert a hold megérdemel több esélyt is. Az én kedvemet sem vette el a helyenként balul elsült kaland, Hartley meg kalandvágyó a Perda pedig még mindig kellemesebb, mint Jenkinsszel beszélgetnie, főleg, hogy a kancellár be szokott sértődni Hartley egyes megjegyzésein. Lassan talán lecseng a sárkányos sztori, van más dolgunk is, példának okáért az amivel Hartley-t megbíztam, noha nem láttam sok értelmét, mert biztosa voltam abban, hogy eltüntetik a nyomaikat. Kellett azonban feladat amivel elszöszmötöl, hogy hasznosnak érezze magát, másrészt az is eredmény, hogy semmit nem talált. Nekem ez is épp eleget súg, tudom merre keresgéljek tovább. * -Megmutatnám itt és most, ha nem hívnám fel magunkra a kelleténél jobban a figyelmet. De ha végeztünk, és sikerünk is lesz, csatakiáltás helyett sikítok neked. *Megugráltatom a szemöldökeimet egy vigyorral fűszerezve már eléggé jelentőségteljes és azt is jelzi, hogy komolyan gondoltam. Ha ilyesmiről van szó, nem ismerek tréfát. Ahogy abban sem, hogy nem akarok gyereket, és már akkor szemet forgattam amikor Denisov vetette fel a kis csaj örökbefogadásának lehetőségét és még mindig nem tudom, hogy komolyan gondolta, vagy csak engem akart szívatni. Szerencsére mindegy, hogy gondolta, leadtuk a kölyköt oda ahova való.* -Szülők, jól mondod, én meg nem vagyok szülő hála az összes perdai Istennek. Amúgy is a saját népéhez való. *Arra, hogy Bruce-szal akcióba lendüljünk, úgy nézek Hartley-ra, hogy az kimeríti a szemmel verés fogalmát. * -Miért foglalkozik mindenki az én méhemmel? De most komolyan. Az utóbbi időben mindenki ezzel jön. Szállj ki a bugyimból Hartley! *Azért annyira nem vagyok gyilkos hajlamú, hogy leharapjam a fejét, arcom vonásai sem torzulnak el, hogy haragot tükrözzenek, csak baráti figyelmeztetés amit épp annyira kell komolyan venni, hogy legközelebb csak két pohár Búfelejtő után hozza szóba. * -Ilyenre nem költök kreditet, lopni szoktam. *A kisebb eszközre szólnak a szavaim, ez viszont már roppant komoly kijelentés, bár úgy hangozhat, mintha hétköznapi dologról lenne szó és nem a kancellária vagyonának eltulajdonításáról. Nálam ez hétköznapi, és Hartley biztos lehet abban, hogy legközelebb a kezében landol egy ilyen hőn áhított eszköz. Az anyai ösztöneim bimbózására már nem szólok egy szót sem, csak csúnyán nézek rá. Aztán értetlenül, hogy miért is kellene takarnom, jelenleg senki nincs a közelünkben, a kamerákat meg már régen kilőttem. Inkább a szöszmötölését bűvölöm a kezemmel, merőben poénból, s mikor rákérdez, csak elnevetem magam. Futásra készülve, „támadó” állásba helyezkedem, de végül nincs szükség rá. Fülemig és a vigyor és ellépve Hartley mellett vállon veregetem.* -Tudtam, hogy zseni vagy! *Belépve azonnal körülnézek, hogy tudjam, milyen laborba óvakodtunk be Jenkins álcája alatt. A kérdés azonban máris felmerül bennem, hogy a rendszer jelzi-e ha a kancellár közben egészen máshol van és kérdésessé válik, hogy annyi idő alatt ide ért-e…a rendszer megjegyzi-e és jelzi, ha valahonnan nem lépett ki, miközben valahova meg belépett? Hmmm….elmerengenék ezen egy kicsit és már fogalmazom a kérdést a fejemben, de érzem ahogy az imént zseninek kikiáltott földi informatikai szakember keze eltéved a csípőmön és húz magához közelebb. Nem látja, hogy szemet forgatok. Azt sem, hogy a fülemre lehet szavak, jelentésüktől függetlenül megborzongatnak. Kezdenem kellene már valamit ezzel a szexuális túlfűtöttséggel…a hiány, az! * -Amikor utoljára kérdezte ezt tőlem valaki, búcsút mondott a golyóinak. Ez elég jutalom? *Pengevékony mosollyal az arcomon fordulok hátra amennyire csak engedi, hogy a szemeibe tudjak nézni, vagy legalább lássa az ördögöt is a sarokba küldő mosolyt. *
*Csodás nap, kis ejtőzéssel és hobbi munkával, ami annyit tesz, hogy régebbi mintákat hasonlítok össze, mivel a perdai télben nem igazán lehet földet túrni. Jelentés már készült mindről, most összevetem az előfordulási helyeket, azokkal az eredményekkel, melyeket a felszíni lézerszkenner készített a Caligo-öv csillagairól. Nem mondom, hogy unalmas munka de olyan, ami közben mást is nyugodtan csinálhatok és ha már egy tudományos helyen vagyok, összekötöm a kellemeset a hasznossal. Már egy ideje figyelem a nyolcadik szintet és tudom mikor, ki hova megy, így értesültem arról is, hogy Jenkins, aki egyébként nem sűrűn fogad emberkéket az irodájában, magához rendelte a szép, vörös hajú csajszit, akiről kiderült, hogy állat fan. Más nem lehet, mégis ki az az elvetemült, aki egy hosszúra nyúló, kilátástalan űrben való utazás alatt olyan pályát választ, aminek gyakorlására igen kicsi az esély? Szerencséje volt, hogy még az ő életében megtaláltuk a Perdát, most kiélheti minden szenvedélyét, de attól még elvetemült. Épp ezért kíváncsisággal töltött el, hogy miért került hipp-hopp Jenkins, minden kukkoló szempártól és tölcsérfülektől mentesített irodájába. Sejtettem, hogy a Breviushoz lehet köze, ha már kiderült, hogy a rusnya gyíklény terjeszti, de akkor piszkálta a tudatom felszínén lévő, mindig gyanúra okot kereső kombináló sarkomat. Már-már szégyelltem magam amiért régi, de jól bevált trükköt alkalmaztam arra, hogy találkozzam vele, de egyben magyarázat is lehet, hogy mindenkivel ezt csinálom és pusztán csak hibbant vagyok, nem oknyomozó. Nem mellesleg az is érdekelt, hogy mit imádhat az állatokon, amikor belőlem hidegrázást és sikolyokat vált ki a megjelenésük. Egyáltalán nem úgy nézett ki, és az élete is mentes volt különösebb furcsaságoktól, hogy őrültnek gondoljam, szó klasszikus és elrugaszkodott értelmében is. Szóval már reggel felvettem a kedvenc ruhámat és betipegtem a laboromba – nem csak az enyém, de jobbára kisajátítottam – magamra öltöttem egy komolyító fehér köpenyt, aminek az ujját is fel kellett hajtogatnom, mert hosszú volt, és úgy lobogott körülöttem, hogy azt még Jenkins is megirigyelte volna. Köpeny tekintetében igénytelen vagyok, úgy sem hordom soha – szinte – felesleges méretre készültet igényelni, jó az ami van. Ez még rá is tett egy lapáttal a szórakozott tudós imázsra. Hannah-nak Jenkins nevében küldtem üzenetet, hogy itt várom…várja, és aztán én vártam. Ha mégsem jelenik meg, akkor megkeresem, de kétségem sem volt afelől, hogy jönni fog. Még ha valamilyen apró kis perdai manócska is ül a vállára azzal a szöveggel, hogy ez csak átverés, nem fogja megkockáztatni, hogy mégsem. Jenkins neve azért elég húzóerő, és Hannah adatlapjából és pszichológiai értékeléséből nem lehetett arra következtetni, hogy utánanézne egy üzenetnek. Egyébként tökéletes üzenet volt, lekövethetetlen. Az egyik monitor előtt ültem és az adatokat rendszereztem, míg a mintákat újra át nem futtattam az analizálón. A monitor mellett állt a termoszom, természetesen csak vészhelyzet esetére és mellé tettem az apámtól kapott bicskát is, amit nem sokat látni a Dominiumon, ha jól sejtem ebből a példányból csak három van, az enyémen kívül egy van apánál és egy Jenkinsnél, a jóvoltomból. Hannah érkezésére vártam, s közben a pda-n zenét hallgattam, teljes hangerőn. Egyedül voltam, ha nem lettem volna, mostanra már úgy is mindenkit elűzött volna a hangos zene.*
