A kancellári ülések azon alkalmak vagy helyek egyike, ahol igencsak korlátozott azon lista, akiknek elérhető vagyok olyankor is. Nyilván vészhelyzeti ügyben. Saskiának, a testőröknek, dr. Salsbury-nek - Saskia orvosának - és a genetikai- meg hibernációs részlegek vezetőhelyetteseinek. Más hiába küldene is üzenetet, nem olvasnám el gyorsan az ülés alatt, főleg nem válaszolnék. A mai ülés viszont annyira unalmas és sokadjára járjuk körbe előre haladás nélkül a témakört, hogy azt hiszem, bárki üzent volna, megnéztem volna. Szinte már-már Hartley borzalmas vicceire is ki voltam éhezve. De így, hogy Saskia üzent, nem kérdés, hogy lopva megnézem, egyébként is éppen McGrover szólalt fel... Vonásaimra figyelek, akárki is írt volna bármilyen hírrel, nem olvashatják le a többiek rólam, hogy most éppen örülök vagy bosszankodom, főleg, ha az utóbbi okozói egyikük a háttérből. Most jó hírről van szó, egyébként finoman elmosolyodnék, de bármilyen unalmas is az ülés, gondoltam, majd utána válaszolok hosszabban, most csak egy mosolyt küldök vissza. Saskia látja, hogy olvastam, biztos sejti, hogy nem tudok rögtön érdemben felelni, de egyébként sem életbevágó a dolog, csak lelkesen írt nekem a legújabb botanikai sikeréről, mely beért a kis saját kertjében. Annyira tud nekik örülni, már ezért megérte leköltözni... Ez a kancellári ülés teljesen elzsibbasztotta az agyamat, mert közel öt perc is eltelik, mire hirtelen szöget üt a fejembe egy gondolat és gyorsan elolvasom újra Saskia levelét. De... akkor miért nem írt dr. Salsbury? Vagy Jade? Legszebb virágunk... A lányunknak virág nevet választottunk, de még nincs itt az idő. Nem mintha a babák ne lennének hajlamosak fittyet hányni arra, hogy az orvosok mit mondanak. Éppen az ifjú Morgenstern vette át a szót, de egy fél gondolatot sem tudnék visszaidézni abból, amit mond, mert egyre csak Saskia levelén kattog az agyam. Még fejszámolást sem kell végeznem, hogy tudjam, hányadik hétnél járunk. Ewan Noah után rettegve számoltam a napokat addig a hétig, amennyit ő megélt, s utána még nagyobb rettegéssel gondolatban ikszeltem a napokat tovább mindig tartván a legrosszabbtól, pedig csak a kislány odabent Saskia hasában egy nagyobb rúgással változtatott helyet és pózt. Minden jel arra mutatott, hogy ő egészséges és erős, korának megfelelően cseperedik, híján volt mindannak, aki a bátyját előtte jellemezte... és ettől nem nyugodtam meg, mint kellett volna, hanem csak jobban félni kezdtem. És féltettem Saskiát is. Ha itt most valami rosszul sül el, túl nagyot zuhanunk vele, hogy lehetne abból újra felállni? Várjunk, nyugalom, minden rendben lesz, ez már végülis nem koraszülöttség, ha minden igaz, de azért még legalább két hét jó lett volna, és az még mindig nem az ideális negyvenedik hét, de mindegy, ez ellen már nem tudok tenni, a lányunk már most a lázadó korát éli. Ennek a fránya ülésnek is hála az égnek mindjárt vége - gyanítom arra jutva, hogy holnapig alszunk rá egyet és szavazunk, most már tényleg -, de örülök, hogy én már nem terveztem ma többet felszólalni, mert lassan az is kezd kimenni a fejemből, miről is vitatkozunk éppen. Mielőtt Saskiának válaszolnék, gyorsan ellenőrzök valamit. Feloldva az ujjlenyomat-zárat lekérem az adatokat, hol találhatóak a testőrök éppen, egészen konkrétan Jade és Katja? Perda, Város, Orvosi részleg. Oh... Akkor mégiscsak az a virág... Szerencse, hogy egyébként is sápatag a képem, mert most minden gondos odafigyelés ellenére is elsápadhattam és így kevésbé feltűnő. Sürgősen kell egy sikló! Az ülés végével elsőként hagyom el a termet...
Hirtelen felbolydult körülöttem a világ, csak lestem és pislogtam Dr. Salsburyt figyelve, hogy a legapróbb, számomra áruló jelre reagáljak. Ha még sem úgy van ahogyan mondta, mert meg akart kímélni, ha a szokásosnál feszültebb, akkor már az elején be tudjak kapcsolódni. Sokszor találkoztunk az elmúlt hónapok során és mindig elégedett volt a várandósságom alakulásával, Lilly fejlődésével, ismertem már minden arcvonását, de egyelőre csak a nyugalom és a mosolygás volt rajta látható. Ez egy kicsit engem is megnyugtatott, de nem eléggé, az amin ketten keresztülmentünk Callummal, karcolta a tudatomat. A hullámokban jelentkező fájdalom viszont sokat elvont belőlem. Jade próbálta palástolni a feddő pillantását, de tudtam, hogy egy kicsit mérges, mert rá vagyok bízva, ebben az esetben viszont mondhatni tehetetlen, de eljuttatott Dr. Salsbury-hez, Callum pedig akkor sem tudna jobban sietni, ha fél órával ezelőtt szól neki. Láttam rajta, hogy feszült, de hálás voltam amiért nem tágít mellőlem. A jelenléte erőt adott és csak kicsit remegtek az ujjaim míg az üzenetet írtam Callumnak. Közben Dr.Salsbury mindent megtett, hogy a lehető legkényelmesebb legyen számomra a vajúdás, ennek ellenére persze féltem, hiszen ilyenben még nem volt részem, elméletben tudni valamit, pedig nem ugyanazt jelenti. Mikor Callum üzenete megérkezett, egy nővér lépett be a szobába és tovább fontoskodva készített elő minden műszer, amire szükség lehet, és amit igyekeztem elkerülni a pillantásommal. A szoba, bár majdnem úgy nézett ki, mint egy háló, egy maximálisan felszerelt műtő is volt egyben, vagy majdnem. Eltekintve attól, hogy a műtőbe nem lehet csak úgy belépni, de minden itt volt amire szükség lehet, ha valami gond akad. Az üzenetre úgy vetettem rá magam, mint az első virágom kinyílására, de csak egy mosolygós arcot kaptam. Szemöldökeim önkéntelen reakcióként rándultak össze, zavart értetlenségem pedig az arcomra ült. * -Valami gond van asszonyom? Segíthetek valamiben? *Jade hangjára eszméltem a gondolataim közül és felé mutattam Callum üzenetét, nem volt benne semmi titkolni valóm, főleg nem Jade előtt, de képtelen voltam megfogalmazni a gondolataimat a kurta válasz láttán.* -Talán olyan helyen vagy társaságban van, ahonnan nem tud többet írni. -Ha a kancellári ülésen is van, az asztal alatt bármit írhatna, senki nem látná. *Hiányzott Callum, a kezét akartam fogni, hallani a megnyugtató hangját, elmerülni szemeinek kékjében, érezni az illatát, hogy tudjam, nem lesz semmi baj, mert ő velem van. E helyett egy mosolygós arcot néztem. A következő fájdalomhullámnál elkaptam Jade kezét és nem engedtem, úgy szorítottam mintha az életem múlna rajta, vagy Lillyé. A kommunikátor az ágyra hullott és átadtam magam a fájdalomnak. Összeszorított fogaim között szűrtem a belőlem feltörő „kiáltást” de még vissza tudtam fogni magam, még képes voltam arra, hogy ne ordítsam tele a szobát a hangommal, elvégre még az elején vagyok, ha lehet hinni Dr. Saslburynek, ennél csak rosszabb lesz….hacsak nem alakul másképp. A fájdalom arra volt jó, hogy a rossz végre ne is tudjak gondolni, teljesen elterelte a gondolataimat. Nem mellesleg arra is figyeltem, hogy ne kiáltsak fel, elvégre minden nőnek ezzel kell szembenéznie és nincs is annál szebb, mint világra hozni egy csöppséget, a szívünk s a lelkünk egy darabját, szerelmünk gyümölcsét. Másrészt talán pont ezekért a gondolatokért jobban szégyelltem volna magam, ha látványosan és hangosan szenvedek. Pár perc örökkévalóság után enyhül a szorítás Jade kezén, a fájdalom elmúlt s csak az emlékét hagyta maga után feszült izmaimban. * -Azért küldhetett volna pár megnyugtató szót, vagy azt, hogy elindult, vagy úton van….sosem mertem elhinni, hogy egyszer eljutunk idáig. *Még a fájdalom emlékének árnyékában is mosolyogtam, mert valóban csak remény volt bennem, hogy megérem ezt a percet…ezeket az órákat. Vártam nagyon és most a kapujában állok, fekszem annak, hogy a karomba foghassam a kislányunkat. * -Én pedig sosem gondoltam, hogy ilyen erősen tud szorítani. *Jade szinte érzelemmentes arcán nehezen tudtam felfedezni azt a mosolyt, ami épp csak megmutatta magát. Talán csak odaképzeltem hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom. A szavai azonban megnyugtattak és egy halvány mosolyt csaltak ki belőlem. * -Sajnálom, ne haragudjon. Kérem maradjon velem amíg Callum megérkezik. -Nem szándékoztam elmenni asszonyom. Esetleg hozathatok valamit? Egy pohár vizet….*A mosoly elillant, ha volt is egyáltalán és átvette a helyét a szigorú hivatástudat, a segíteni akarás. Szerettem Jade-et, biztonságot sugárzott, nyugalommal töltött el a jelenléte mindig amikor ő volt velem,nem mintha Katja vagy Andrej ne lettek volna remek testőrök, emberek, de Jade-hez mindig is közelebb álltam.* -Köszönöm, talán egy kis vizet kérnék, hátha megszomjazom. -Elnézést hogy közbeszólok Mrs. Jenkins, de valóban csak egy kevés vizet kaphat mostantól és majd én gondoskodom róla. Maradjon csak.*A nővér miközben körülöttem ténykedett, hallhatta a beszélgetésünket, de nem volt semmilyen titkolni való, én pedig hálásan tekintettem rá. Az utolsó mondata már Jade-nek szólt aki bólintott felé, majd odahúzott az ágy mellé egy széket és leült. Katja odakint várakozott, mindenkinek aki a szobába lépett, rajta keresztül kellett átjutnia és most ő is félretette a humorát, az egész folyosót lezáratta. Callum üzenete azután érkezett, hogy megkaptam a pohár vizet, bár még nem akartam belekóstolni, akkor sem tettem volna ha a kommunikátor nem pittyeg, de így azonnal lecsaptam a készülékre. Az üzenet tartalma végre mosolyt csalt az arcomra és egy kis megnyugvást hozott nyugtalan lelkemre. * -Elindult. Hamarosan itt lesz. -Mondtam, hogy oka van annak, hogy nem írt többet korábban. -Igen, mondta. Csak féltem, hogy talán nem is értette azt amit írtam. Pedig megbeszéltük. *Igen, talán volt bennem egy kis csalódottság, de úgy voltam vele, hogy biztosan a hormonok játszanak velem, az érzelmeim fújtak riadót, hiszen annyiféle kavarog most bennem. Boldogság és félelem, várakozás és türelmetlenség, és ott vannak a fájdalmak, melyek hullámokban törnek rám, de tudom, hogy ennek így kell lennie, épp csak nem éltem még át. * -Nyugodjon meg asszonyom, Dr. Salsbury megmondta, hogy eddig is minden rendben volt, most is az lesz. -Köszönöm Jade, köszönöm, hogy itt van velem. *Jade-re mosolyogtam, de mosolyomat eltorzította az újra jelentkező fájdalom, elkaptam a kezét és szorítottam míg nem enyhült. Dr.Salsbury jött aztán be és a hasamra helyezte a babamonitort, amire egész várandósságom alatt rákaptam. Nézegettem szépen fejlődő lányunkat, egyszerűen nem tudtam vele betelni, és már nem győztem kivárni, hogy a karomba vehessem. A monitor azonban nem csak Lilly-t mutatta, hanem Dr. Salsburynek is hasznos információkkal szolgált. Mérte az összehúzódások számát és erejét, Lilly szívhangjait, az én szívritmusomat, a légzést, vérnyomást, egyszóval mindent. Tudtam ezt, hiszen Dr. Saslbury mindenről tájékoztatott korábban. Mikor elmúlt a fájdalom,újabb üzenetet írtam Callumnak, aztán Jade-nek nyújtottam a kommunikátort, mert több üzenetet már nem akartam küldeni….*
Már a siklón ülve írtam meg Saskiának az üzenetet, egész pontosan a tehersiklón, mert az volt a legközelebb induló járat le a Városba, konkrétan két perccel azután volt esedékes az indulása, hogy a hangárba értem. Nem válogattam, s gyorsan kreáltak két szabad helyet - nekem és a testőrömnek -, még ha egész út alatt is rögzített ládákat és ki tudja miket tartalmazó dobozokat kellett is nézni. Nem zavart kicsit sem, s nem is érdekelt a rakomány, nekem elég volt a tudat, hogy én is a hajón vagyok és lefelé tartok a Városba, út közben jelentést kértem Jade-től is, dr. Salsbury-től is és minden rendben volt, úgy tűnt. Szerencsére eseménytelen utat tettem meg, nem jött semmi közbe, ami miatt pár hetes kerülővel érkeznék meg a fél Perdát bejárva egy kellemetlen kényszerleszállás következtében. Ugyan egy kancellár legyen mindig felkészülve minden váratlan eseményre, azért az én szemöldökeim is egy kicsit magasabbra szökkentek, mikor a velem jött testőrrel a folyosóra belépve Jade-t pillantjuk meg Saskia szobája előtt, amint éppen fegyvert fog egy falfehér, zokogás határán álló nővérke fejéhez, míg páncélkesztyűs keze dr. Salsbury nyakára fonódik és tartja sakkban a nőt, ezalatt Katja mellettük áll egy poharat fogva a kezében... Érkezésem előtt nem egész fél órával fogott gyanút a testőrségem vezetője, mikor egy hirtelenszőke, Saskiánál is fiatalabb, teltkarcsú nővérke lépett be a szobába. Jelenléte, s az, hogy menetrendszerűen ránéztek a kancellárnéra, nem volt rendkívüli, sem pedig gyanús, de az igen, ahogy egy pillanatra megdermedt a Saskia ágya melletti széken hűséges házőrzőként üldögélő testőr láttán és mintha habozni látszott volna, Jade szerint legalábbis. Aztán folytatta az útját, megkérdezte Saskia hogy érzi magát, szólt pár megnyugtató szót, de Jade-nek folyamatosan az volt az érzése, hogy az a nőre is ráfér. Szigorú tekintete követte őt ki a szobából, de nem szólt egy szót sem és igyekezett úgy tenni, hogy a kancellárnénak ne legyen gyanús, ne aggodalmaskodjon feleslegesen. Ebben mondjuk nagy segítségére voltak a rendszeresen érkező összehúzódások, melyekhez valamiért ösztönösen az ember le szokta hunyni a szemeit, erősebb fájdalom esetén össze is szorítja. Így sok mindenről lemaradhatott Saskia, nem úgy Jade. Mikor másodjára is feltűnt ez a nővér, már biztos volt benne, hogy valami nincs rendben. A vizet hozó korábbi, középkorú nővér és dr. Salsbury maga alig vettek tudomást a testőr jelenlétéről, mintha állandó tartozéka lenne a hely berendezésének, hanem ez a fiatalka sűrűn pillantott ki a testőrre, aki meg sem moccant, ráadásul a nővérke egész testbeszéde idegesnek tűnt, főleg akkor, mikor azzal érkezett, hogy a pohár vízbe, amibe eddig nem ivott bele Saskia, beletett egy kis port és elkavargatta a kanállal. - Dr. Salsbury kérte, hogy ezt igya meg, Jenkins kancellárné, azután már több vizet ne. - Nyújtotta felé a poharat, noha épp egy erősebb összehúzódással küzdött Saskia, de láthatóan szerette volna gyorsan kint tudni magát a nővérke, így reménykedett, hogy a kancellárné elveszi a poharat. Finoman rezzent össze, mikor Jade felállt a székről a szavai elhangzása után azonnal és vette át a poharat. S úgy tűnt Jade számára a nő tekintetében az látszódott, hogy nem örült ennek a fejleménynek. - Majd én gondoskodom róla. Hívja ide dr. Salsbury-t! - Pe-persze, de miért? ... Hívom. Máris. Hogyne. - Zavartan távozott a nővérke, miután Jade szúrós tekintete emlékeztette, hogy ne akarjon egy kancellári testőrt számon kérni, mire miért van szükség. Inkább nyakát behúzva ment kifelé, míg Jade Saskia felé fordult és korábbi nyugodt hangszínen közölte. - Váltanom kell pár szót Katja-val asszonyom, mindjárt jövök. - A poharat mintegy véletlen lenne, a kezében "felejtette" és azzal együtt távozott a szobából beérve a nővérkét. A szobából együtt léptek ki, kint találkoztak a megérkező dr. Salsbury-vel, még szólni sem kellett neki. Jade ekkor Katja kezébe nyomta a poharat, ráparancsolva, hogy vigyázzon rá, mert bizonyíték lehet, miközben szabad keze vállánál fogva ragadta meg a nővérkét, s úgy rántotta a falnak neki, hogy csak úgy nyekkent rajta a nő. Mire feleszmélt ebből, már egy fegyver csövével szemezhetett, a doktornő meg szóhoz sem jutott, levegőhöz is épp csak Jade jóvoltából. Szerencse, hogy az ajtó becsukódott Jade után, Saskia nem tanúja e jelenetnek. - Jade? - Kérdezek rá ennyivel, hogy mi történik jelenleg, miközben gyorsan szelem át a folyosón köztünk lévő távolságot. Remélem Saskiának semmi baja! A doktornő segítségkérően pillog rám s láthatóan semmit sem ért, míg a nővérke zokogása csak erősödni kezdett, mikor felfogja a jelenlétemet. Bosszantó. Fejfájást kezd előidézni vele. - Grace Webber nővér állítása szerint dr. Salsbury utasítására öntött valamit a kancellárné vizébe. Nem hagytam, hogy beleigyon. - Ugyan Jade nem tudja pontosabban meghatározni, mi is az a valami, és e jelentéktelennek látszó dolog miért lett gyanús neki, de nem is szükséges jelenleg. Ösztönei jól súgtak, az említett nővérre elég csak rápillantani, még a lélegzetvétele is felér egy beismerő vallomással, míg dr. Salsbury tekintete most lesz igazán értetlen és döbbent. Jelzek Jade-nek, hogy őt engedje el, s mikor visszaszerzi a doktornő a saját torka feletti irányítást és szabadságot, fojtott hangon, nyakát dörzsölgetve szólal meg. - Kancellár úr, én nem utasítottam senkinek effélét! Fogalmam sincs, mit önthettek a pohárba, esküszöm! Grace, mégis mit csináltál?! Miért?! - Nem tehettem mást! Nem! Sajnálom! Muszáj volt! - Zokogja már szinte hisztérikus állapotban a nővérke magát ölelve át és szavai egyértelműek: merénylet, megbízásra. Kinek volt mersze...? Mielőtt túl hangos lesz, hogy behallatszódjon a szobába Saskiához, gyorsan döntök. - Innentől csak mi ketten Jade-del és az orvosi személyzet közül dr. Salsbury léphet be. Ismerem, s tudom, hogy nem merne elárulni. - Pillantok a doktornőre, amaz biccentve köszönni kezdi. Saskia ébresztésekor, mikor császármetszéssel kiemelte a halott fiúnkat, a szolgálataiért cserébe alkut kötöttünk. Nem kért tőlem lehetetlent, de éppen eléggé olyant, amivel a kezemben is van ő, nem kockáztatna. - Katja, vigye azt a poharat elemzésre, csak dr. Luke-nak adja át! Az üzenetem hozzá, hogy sürgős, minden mást tegyen félre és ezt vegye előre, pontos elemzést kérek, mi van a vízben és milyen arányban, valamint kezelje az egészet bizalmasan, e folyosón kívülre nem kerülhet hír erről. Ami pedig a nővért illeti... - Fordul pillantásom a nővérke felé, aki eddigre szipogássá csillapította a zokogását és most rettegve figyel, mi fog következni. Nem ígér neki sok jót jeges, szívtelen pillantásom, amivel végigmérem egy pillanat erejéig, majd a velem érkező testőrhöz fordulok. - Vigye innen feltűnésmentesen és szedjen ki belőle mindent! De maradjon életben. Egyelőre. - Tér vissza pillantásom a nőre, akit a mellettem ellépő testőr karjainál megragad, játszi könnyedséggel indítja el a folyosón, főleg amíg még tart nála a borzalommal vegyes elkerekedő, félelemmel teli pillantása, amit az utolsó szavam és a hozzá járó tekintetem váltott ki belőle. Valószínűleg rájött, hogy a Halálcsókért könyörögni fog... és jó eséllyel nem fogja megkapni, így már próbál a kőszürke szemű testőr szorításából mindhiába szabadulni. Míg egy jól irányzott pofonnal el nem hallgattatja, addig sikítva kiabálja a "Nem!" szavakat újra és újra. A pofon után csend lesz és ernyedten lóg immár a testőr vállán. - Dr. Salsbury, Jade. Ha kérhetem, a feleségemnek egy szót sem a történtekről, nem ez a megfelelő alkalom, hogy felzaklassuk. - Nézek a két említettre és Saskia szobaajtaja felé fordulva veszek egy mély levegőt, hogy az ajtónyitó panelt már úgy érintsem meg, hogy Saskia derűsnek lásson majd, s remélem magukhoz mérten a doktornő és testőr is így tesz. Próbálom elásni azt, ami nyomaszt a merénylettel kapcsolatban, s remélem ha Saskia látja is rajtam, betudja a szülés miatti izgalomnak. Oh, igen, van az is bennem bőven...! - Kedvesem! - Szólalok meg lágyan mosolyogva, ahogy kinyílt az ajtó és lépek be, mintha fél perccel előbb nem küldtem volna kvázi kínpadra valakit.
A várakozás Callumra örökkévalónak tűnt, még úgy is, hogy el voltam foglalva azzal, hogy túl legyek egy-egy fájdalom hullámon. Még sosem éreztem ekkora fájdalmat fizikailag és Dr. salsbury azt mondta, ezek csak rosszabbak lesznek az idő múlásával. Féltem, hogy nem fogom kibírni, hogy elfogy az erőm, hogy önkéntelenül is nagyobb hang hagyja el a számat, pedig kiabálni nem akartam. Összeszorítottam hát a fogaimat, jobb híján Jade kezét szorongattam és mikor csitult, bocsánatkérő pillantást vetettem rá. Igazából azt sem vettem észre, mikor bejött egy másik nővér. Máskor igyekeztem megjegyezni mindenki arcát és nevét, nem néztem át rajtuk, hiszen ők akkor értem voltak ott és ezt értékeltem. A kedvességet és az együttérzést, amely nem mindig volt összekapcsolható a társadalomban való elhelyezkedésemhez. Most azonban a fájdalomra koncentráltam és arra, amit Dr. Salsbury és egy másik orvos tanított a néhány héttel ezelőtt elkezdett szülésre való felkészítések során. Egy idő után azonban kezdett kényelmetlen lenni a sokszor viselt és örömöt hozó babamonitor, bár nem volt nagy súlya, most megéreztem minden apróságot. Dr. Salsbury időnként elment, hiszen megmondta, hogy egyelőre bőven van időm és a babamonitor minden értéket a rendszerbe rögzített, akár egy másik szobában ülve is láthatta, így meghagyva nekem a vajúdás fájdalmas mégis boldogságot hozó, bensőséges perceit, óráit. Csak egy nővér nézett rám időnként, Grace Webber, akivel találkoztam már korábban is és nagyon kedvesnek éreztem. Csupán a kényelmemről gondoskodott, megkérdezte mire van szükségem és meg is kaptam. Egy pohár víz, ami még érintetlenül állt az ágyam melletti asztalon, bár sóvárogtam, hogy belekortyoljak, a görcsös fájdalmak nem engedték, és nem is akartam sokat inni belőle, gondoltam csak megnedvesítem az ajkaimat ha már végleg nem bírom. Felkészültem minden rosszra is, ha nem tudom természetes úton világra hozni Lillyt, akkor jobb ha semmi nincs a gyomromban. Erre az óvintézkedésre hívta fel a figyelmemet Grace, mikor dr. salsbury utasítását közölte velem, de nagyon nem tudtam ráfigyelni. Jade a szabad kezével vette el a felém nyújtott poharat míg én a légzéssel voltam elfoglalva. S azután is inkább Callumra szerettem volna gondolni, hátha a telepátia nálam is működik, nem csak Ennánál és hamarabb ideér. Persze tudtam, hogy a siklóval mennyi ideig tart az út a Dominiumról a Perdára, de remélni szabad. Úgy talán gyorsabban telik az idő. Az sem tűnt fel, hogy Jade hangja kissé megváltozott amikor Grace-hez intézett pár szót, csak a doktornő nevére emeltem fel a fejem, s néztem kettejükre felváltva.* -Valami baj van? Látszik valami a monitoron? *Már minden apróság félelmet keltett bennem, de Jade megnyugtató hangja egyelőre elhessegetett mindent.* -Semmi baj asszonyom, nyugodjon meg. *Esküszöm még mosolygott is, de lehet csak én képzeltem. Viszont amikor közölte, hogy Katjával akar beszélni és már indult is, megijedtem, hiszen Grace is elindult az ajtó felé.- -Most akar itthagyni? Kérem ne menjen el, Jade kérem, legalább a vizet hagyja itt. *a szavaim azonban a hátát érték és már be is húzódott mögöttük az ajtó, épp amikor egy újabb zongorajáték csendült fel a rejtett hangszórókból és ez felidézte bennem az első randevúnkat Callummal. A fájdalom is remek időzítéssel enyhült, és átadtam magam a pihenésnek. Visszadőltem a párnára és kifújtam a levegőt, éreztem, hogy kezdek szomjas lenni, de a pohár víz Jade-nél maradt. Néztem az erdőt mutató falakat, és próbáltam felidézni magamban a fák illatát, lehunyt szemekkel feküdtem az ágyon, kezemet a babamonitor által nem takart hasamra tettem és simogattam amennyire hozzáfértem. Nem mellesleg jól is esett a gyengéd masszírozás ott ahol a monitor hozzám ért, ahova a súly javarészt nehezedett. Még sosem volt rajtam ilyen hosszú ideig, így nem érezhettem mennyire kényelmetlen is azt órákon át viselni. Már éppen azon voltam, hogy levegyem, még ha csak pár percre is, tudtam, hogy a kapcsolat megszakítás rögtön riasztaná Dr. Salsburyt és jönne ellenőrizni, de nekem még az a két perc is megkönnyebbüléssel ért volna fel. Az ajtó azonban szisszenve a falba csúszott és megláttam Callumot, mögötte Jade-t és a doktornőt. Ami feltűnt, elvonta a figyelmemet Callum mosolyáról. Csak Dr. Salsbury arcát láttam néhány pillanatig, míg be nem csukódott újra az ajtó, és ő nem mosolygott. Legalábbis nem úgy ahogyan szokott, nem volt a mosolyában semmi reménykeltő, sem biztatás, sem higgadt nyugalom. * -Callum! Végre, hogy ideértél. Valami baj van ugye? Az előbb Jade kiment a nővérrel együtt és Dr. Salsburyt hívta, most pedig láttam rajta, hogy valami bántja. *A kezemet nyújtottam felé, hogy minél hamarabb megfoghassam és magamhoz húzhassam. Szükségem volt arra, hogy megnyugtasson azzal a magabiztossággal és aprócska humorral, amivel mindig levett a lábamról. Most is azért jött be egyedül, hogy elmondjon valamit ami nem fog tetszeni. Valamit amit csak úgy tudnék elviselni, hogy ő itt van. A félelem pedig kiült az arcomra, egyik kezem a hasamra szorult és kétségbeesetten néztem Callumra míg odaért hozzám és leült az ágyam szélére. Kicsit megemelkedtem, hogy át tudjon ölelni, jóllehet a monitor túl sok helyet foglalt el így, a pocakommal együtt, de éreznem kellett a simogató kezét a hátamon, az illatát az arcán. Ez már egyfajta nyugtatóként hatott rám, ha valami bajom volt, a nyakába bújtam és helyreállt a világ rendje. *
Az ajtón belépve derűs vagyok, legalábbis igyekszem annak látszani. Nyugtalanságom betudható annak, hogy Saskia vajúdik, a vártnál korábban, s bár csak ennyi lenne az aggodalmam, ha ez nem lenne épp elég! Kiváltképp a korábbi várandósság után. Ám most még egy merénylettel is számolni kell. Tippem van arra, hogy ki a megbízó, de a tipp nem elegendő, bizonyíték kell. Ugyan ezt most megúsztuk, hála Jade örök éberségének és ösztönös megérzésének, de nem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi van, ha nem csak ez az egy merénylő volt? Magamból indulok ki: ha én vetemednék ilyesmire, biztosra mennék, s egy merénylő nem merénylő, legalább kettő kell a biztos sikerhez, még ha ez a lebukás kockázatát növelheti is. Épp ezért szigeteltem el Saskiát teljesen mindenki mástól, már csak a doktornő és Jade léphet be, mindent ők is fognak ellenőrizni, ami ide bejut. Minderről viszont nem szerezhet tudomást Saskia. Most még nem. Majd ha már karjaiban tartja az egészséges, élő újszülöttjét, ráér akkor értesülni róla, még ha akkor is fel fogja zaklatni, hiszen a veszély továbbra is leselkedik rájuk. Tudtuk ezt eddig is, nevemmel és rangommal jár, s ugyan a leány nem fogja örökölni a rangomat, ettől még csak egy kicsit kisebb a céltábla rajta. Amíg én élek, amíg hatalmam van, addig egyértelmű, hogy Saskiával együtt ő is a gyenge pontom. - Baj? Ugyan, dehogy! - Mosolygok rá Saskiára a lehető legmegnyugtatóbban, miközben már szelem is át a szobát az ágyához, hogy megfogjam felém nyújtott kezét, s odahajoljak ajkaihoz egy rövidke csókra és öleljem át finoman, melegen, biztatón, megnyugtatóan. - Rémeket látsz, Saskia. Jade csak jelzést kapott, hogy megérkeztem és ezért hívatta a doktornőt. Engem meg ismerhetsz. Leteremtettem mindkettőt, hogy korábban nem tájékoztattak, mikor megtudtam, hogy mióta tartanak már a fájásaid. Igen, tisztában vagyok vele, hogy te ötleted volt, veled majd később számolok! - Másnak, máshol és más esetben ezek vészjóslóan komoly fenyegető szavak lennének, Saskia viszont pontosan tudja a hangsúlyból, a mosolyból, hogy csak játék, s egyébként sincs semmi, amiért ne enyhülnék meg pár csókjáért cserébe. Teljesen hihető, hogy dr. Salsbury-nek nincsenek ilyen mentőkártyái, így néhány dorgáló szavam kellően le szokta törölni az emberek arcáról a mosolyt, ha a puszta jelenlétem nem tette már meg korábban. Jade most az ajtónál a háttérben várakozik, de egyetlen arcrezdülése sem árulja el, hogy nem mondtam igazat. Egyébként tényleg szántam nekik egy-egy megjegyzést erre, hogy utólag vagyok értesítve, de a jelenet, ami a folyosón fogadott, teljesen elfelejtette velem és okafogyottá is tette. - Tehát Lily már nagyon kíváncsi a kinti világra? Hogy vagy? Megvan mindened? - Korábban beszéd közben leültem Saskia ágya szélére óvatosan, s terelve a témát az előbbiről - meg egyébként is nagyon érdekel - érdeklődöm felőle, lepillantok a hasán lévő hologram-ultrahang szerkezetre, mely Lily-t mutatja odabent. Lágyan megsimítom Saskia hasát, leginkább oldalt, a derekánál tudom jelenleg csak s elmosolyodok, néhány röpke pillanatra feledve a gondterhelt gondolatokat és átérezni az izgalmat, a jóleső fajtából. Megvárom Saskia válaszát, addig nem küldöm ki Jade-t.
Rövid pihenésemet Callum szakította félbe, mikor belépett az ajtón. Örömömet pedig az aggódás váltotta fel rögtön, amint megpillantottam a mögötte álló Dr. Salsbury-t. A mosolya nem volt őszinte, de Jade arcáról semmit nem lehetett leolvasni, így csupán a doktornő re támaszkodhattam. Mivel Callum lépett be, őt kezdtem el faggatni arról, mi történhetett, mi az amit neki kell elmondania, ám ő is mosolygott és ha látszódott is rajta némi aggodalom, azt betudtam annak, hogy a lányunk kicsit türelmetlen. Túl voltunk már azon az időn, amiket korábban megéltünk és melyeknek mindig szomorúság és gyász volt a vége, az utóbbi hónapok boldogságban és reménykedésben teltek el, hogy talán mégis a karomba foghatom az egészséges babánkat, aki örömöt hoz az életünkbe. Semmit nem éreztem meg abból, ami már a születése előtt sötét felleget vont fölénk. * -Biztos? *Kérdeztem meg mielőtt még hozzám hajolhatott volna. Sosem vontam kétségbe Callum szavait, de tudom, hogy olykor élt a kegyes hazugsággal csak azért, hogy megóvjon. Ám ahogy hozzám hajolt és megcsókolt, átöleltem a nykánál és tartottam még egy kicsit, elmerültem abban a csókban de nem szerelmesen hanem bátorságot egy kis megnyugvást merítve belőle. Beszívtam arcának illatát, s csak néhány másodperccel később néztem fel rá. Callum magyarázata hihető volt és halk sóhaj szakadt ki belőlem, utána persze a folytatás már nem volt olyan kecsegtető, mellyel az én leteremtésemet irányozta elő. Pedig már mondtam is volna, már a védelmembe vettem volna a doktornőt és Jade-et is, de nem volt rá szükség. Arcom csupán enyhre bűnbánatot tükrözött és még ezt is enyhítette a pimasz mosoly.* -Ó, igazán? S mikor? Milyen büntetés jár érte? * A kezét még mindig szorítottam, de lesz ez még rosszabb is, amint megérkezik a következő fájdalomhullám. Addig csak hüvelykujjammal simogattam kézfejét és boldog voltam, hogy itt van velem. Mindig is attól féltem, hogy nem időben hozzám, hozzánk és egyedül kell világra hoznom Lilly-t. Jóllehet nem voltam tisztában azzal, milyen őrületes fájdalommal is jár a szülés és előtte az órákig tartó vajúdás, de egyelőre még szilárdan kitartottam a mellett, hogy természetes úton szülessen meg a kislányunk, hogy azonnal a karomba foghassam, hogy halljam felsírni. Tudom, meg lehet oldani altatás nélkül is, de a legutóbbi élményből kimaradtam, Ewan Noah már nem élt amikor a karjaimba foghattam. * -Szomjas vagyok, Jade pedig elvitte az egyetlen pohár vizet. *Nem panaszként mondtam, Jade minden tőle telhetőt megtett értem, míg Callum nem volt itt, a pohár víz is biztosan csak véletlenül maradt a kezében. Fel is nézek rá mosolyogva, még ott áll az ajtóban, Dr. Salsbury-t azonban nem látom. Talán elment egy másik szobába, ahonnan figyelheti a monitor mutatta értékeket anélkül, hogy minket zavarna.* -Ne bántsd őket, azt hittem csak jósló fájások, hiszen még nincs itt az idő. *A teljes felelősséget én vállalom, én parancsoltam rá, vagyis kértem meg Jade-et, hogy még ne szóljon. Persze más lett volna ha Callum itt van a Perdán, elérhető közelségben, de nem akartam, hogy feleslegesen induljon el a Dominiumról. Végül mosolyogva simogatom meg én is a pocakomat ahol elérem, de közbeiktatok egy fintort is.* -Lilly nagyon siet, hogy láthassa az apukája. Ez a monitor viszont nagyon kényelmetlen már. Nem lehetne levenni? Csak pár percre? *Most kezdek nyűgös lenni, de Callum mellett önkéntelenül is kissé elengedem magam, nem sokára úgy is rosszabb lesz. Kezdenm érezni miként keményedik meg a hasam, ami újabb fájdalmat ígér.*
- Biztos. - Súgom vissza, már az ölelés közben. Furcsa dolog a hazugság számomra. Megy, mint a vízfolyás, anyám szerint a beszéddel együtt tanultam meg és érdekes módon úgy tűnt, büszke is erre. Mire felnőttem, már nem így gondolhatta. Remekül el tudom hitetni másokkal a hazugságaimat, de Saskiát valahogy nehezebb megtéveszteni. Nem csak az együtt töltött évek miatt alakult így, kezdettől fogva így volt. Részben mert esetében ritkán törtem magamat, hogy megtévesszem, de az is az oka, hogy kiváló radarjai vannak Saskiának Lehet most is sejti, hogy nem teljesen igaz, amit mondtam, de szeretné elhinni, hogy nincs baj, jó ebbe a tudatba éppúgy belemenekülni és elmerülni benne, mint az ölelésbe, amiben meg is tartom őt és a csók sincs elsietve. Mindkettő hosszát az ő igényeihez igazítom, most minden róla, róluk szól, hogy tökéletesen érezzék magukat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy az időnként rátörő fájdalmak ellenére némi mosolyt is csaljak az arcára, és sikerül is egyet, a pimaszabb fajtából előcsalogatni. Remek, sínen vagyunk! - Attól függ. Főben járó bűn egy kancellár megtévesztése? - Dobom vissza labdát mosolyogva, hogy ő ítélje meg, mennyire van bajban. A válasz lehet nem érkezik meg vagy szakaszosan, mert jön egy fájdalomhullám. Már tudom, ahogy finoman egyre jobban szorítani kezdi a kezem, majd meglátni az arcán, szemeiben is, vagy abban, ahogy lehunyja a szemeit, míg tart a fájdalom. A kijelzőn az érték vonalrajza ennek megfelelően leng ki, látni meredek hirtelen emelkedését és lassan a csökkenését, ahogy a fájdalom enyhül. Világ életemben utáltam, ha tehetetlen vagyok és most nagyon annak érzem magam. Semmivel sem tudom csökkenteni Saskia szenvedéseit, csak két kezembe tudom fogni a kezét. Vagyis hagyom, hogy nyomorgassa az egyiket, míg a másik kezemet a kezére teszem lágyan és várok, némán bátorítva. - Egyszer láttam egy perdai képességet, amiben a perdai a sérülést átvette a másiktól. Bárcsak én is átvehetném a fájdalmaidat. - Mesélem neki, mikor látom a görbét lefelé ívelni és a szorítása is csökkent eléggé már. Amíg fájdalma tart, nem is akarom semmivel sem traktálni. A víz említésére pillantásomban nem venni észre semmit, ahogy Jade-ben sem. Ezt a színjátékot végig kell vinni most már. - Oh, mindjárt előkerítjük azt a vizet. - Pillantok Jade-re utána komolyan, aki szó nélkül biccent és már fordul is, hogy nyissa az ajtót és kilépjen. Biztos vagyok benne, hogy perceken belül a Város legtisztább vizével fog visszatérni, amely bizonyosan mentes mindenféle méregtől. - Nem mintha most már számítana, de szeretek tudni a jóslófájásokról is. Úgy általában bármiről, ami fáj neked. - Mosolyodom el a végén, hiszen az is érdekelt mindig, ha csak a feje fájt, és ehhez várandósnak sem kellett lennie. Olyan meg nincs, hogy feleslegesen indulok el a Dominiumról, ha Saskiához tartok vele. - Inkább ő akar látni minket, vagy lehet keveset mondtuk neki, hogy mi így is látjuk? - Mosolygok újra, ami csak Saskia kérésére enyhül. Egy pillanatig habozok, majd szabad kezemmel az ágy melletti panelhez nyúlok. Ha csak úgy lecsatolnám a doktornő tudta nélkül, a megszűnő kapcsolat miatt akkor is tudná. Így legalább nem aggódik majd, hogy valami fatális gond történt. - Dr. Salsbury? - Jenkins kancellár. - A doktornő hangja még mindig nyugtalannak tűnik, habár hallhatóan igyekszik uralkodni rajta. - Leveheti pár percre a hologram-ultrahang szerkezet a kancellárné? Nehéz neki. - Úgy döntöttem, hogy tolmácsolom Saskia kérését, ezt egy hozzáértő személy döntse el. Ha rajtam múlna, maradna rajta, mert aggódom. Tudom, hogy a szerkezet hamis biztonságérzetet adhat, mert legfeljebb csak látom az értékeken, ha valami nincs rendben, de megmenteni semmitől sem tud. Ennek ellenére azért drukkolok, hogy dr. Salsbury nemet mondjon, és bizakodok is, mert a doktornő nem felel azonnal, átgondolja a választ, aminek örülök. A válasznak kevésbé. - Csak két percre. Tudom, hogy nem kényelmes, asszonyom, de még nagyon az elején járunk, még nem nyílt a méhszáj és addig jobb figyelni mindenre. A szülés alatt természetesen nem kell majd viselnie. - A válaszát a doktornő félig Saskiának intézi, jól tudván, hogy ő is nyilván hallja a beszélgetést. - Köszönjük, doktornő. - Ha Saskiának nincs kérdése, akkor bontom a kapcsolatot, majd óvatosan lekapcsolom Saskiáról a szerkezetet. Már egész jó kis rutinom lett benne. Minthogy az egész derekát körbeöleli, nem húzom ki alóla, de a hasára hajló részt leemelem és mellé teszem az ágyra. Hamarosan úgy is vissza kell tenni. - Tudod, hogy számolni fogom azt a két percet, ugye? - Kérdezem somolyogva, miközben nyílik az ajtó és Jade lép be rajta, kezében nem is pohár, inkább katonák körében rendszeresített magasabb flaskaszerű, amihez egy fém szívószálat is kerített, hogy kényelmesebb legyen Saskiának. Fogalmam sincs, honnan szerezte ezeket, de bízok Jade-ben, apró biccentésemre lép is Saskia ágyához, hogy átadhassa neki.
Nem mondhatnám, hogy teljesen megnyugszom a helyeslésére, valahol a lelkem mélyén még ott van a kétség, hiszen Dr. Salsbury nem véletlenül volt olyan komor. Callum jelenléte azonban elég ahhoz, hogy egy kicsit elringassam magam abban, minden rendben lesz, nem vagyok egyedül. Ő az én világom, és ha nincs velem, minden olyan üresnek hat, sötétnek és félelemmel telinek. Igazán akkor tudok őszintén elmosolyodni, mikor viccelődik, jóllehet van a szavaiban komolyság is. A csókja pedig soha nem hazudik, még ha olykor szeret is nekem füllenteni. A kegyes hazugságnak azonban nem most van itt az ideje, mindegy, hogy miért aggódom, ha baj van, akkor sem lesz jobb a vége, ha nyugodt vagyok. Ezért bízom abban amit mond, biztat és viccelődik velem, nem tenné ha tényleg történt volna valami, ha nem lenne rendben minden a babával és velem. * -Ó, nem is tudom. Attól függ ki csinálja. Ha én…akkor nem főben járó….hanem bocsánatos bűn. *Nagy levegőt veszek amikor újabb fájdalom szorítja össze a hasamat, de még sikerül azelőtt válaszolnom, hogy a fájdalom elérné a csúcspontját, s még egy halvány mosoly is belefér a végébe, noha nem tűnik túl őszintének, vonásaimat eltorzítja az az ismeretlen érzés ami sakkban tart. S ez csak egyre keményebb lesz az idő előrehaladtával, de nem bánom. Minden elmúlik majd, ha Lilly megszületik végre és a karjaimban tarthatom. Addig meg Callum keze bánja, bár eltörni nem fogom, nem vagyok olyan erős még a legjobb napjaimon sem. Mégsem tudom nem észrevenni, hogy míg én küzdök, addig belőle csak kibújik az orvos, a monitort figyeli talán ugrásra készen, ha nem jó értékeket látna rajta. A gondolat csak a lelkemben mosolyog, míg ajkaimat szorosan összezárom. Míg csak bírom, egy hangot nem fogok kiadni, nem nyöszörgök, nem kiabálok, mennyire fáj…ez a terv, de persze biztosan van az a fájdalom, ami felülír minden tervet.* -Hogy mik jutnak eszedbe. *Nézek fel rá, midőn újra könnyebbnek érzem magam, csak nyomokban érzem a tompa nyomást, de az elviselhető és olykor még felejthető is. Callum kedves szavai és önfeláldozása szerelemmel tölt el, s mikor felnézek rá, kezét az ajkaimhoz emelem, hogy lágy csókkal hintsem. * -Bámulatos lehetett. A perdaiak annyira önfeláldozóak, önzetlenek. Nekem az is elég lenne, ha csak enyhülne a fájdalom. Amíg jelen van, tudom, hogy miért fáj és örömmel tölt el a várakozás is. *Most mindennek a közepén Lilly foglal helyet, őérte küzdünk, hogy láthassam az arcát végre élőben és ne csak egy monitoron keresztül, hogy halljam az édes nyöszörgését, a sírását, ami később biztosan a lelkemet fogja nyúzni, de az első…az biztosan semmivel sem összehasonlítható. Vannak emlékeim Clara gyermekeinek pici korából, most is mintha az orromban érezném a finom baba illatukat, sok ilyen sajgó szívű kép pihen bennem…de soha nem mutattam ki Clara előtt, mennyire irigyeltem. Gondolataimból Callum kérdése rángat vissza a jelenbe és nem panaszképp, de bemártom Jade-et korábbi tette miatt. Kettesben maradunk egy időre, és Callum, ígéretéhez híven máris kezdi a fejmosást. Gyanítom Dr. Salsburyvel és Jade-del nem lesz ilyen kedves. * -Igen tudom, ha itt lettél volna a Perdán, azonnal szóltam volna neked, de a Dominium túl messze van ahhoz, hogy csak úgy siklóra ülj. *Jelentőségteljesen próbálok ránézni, nem véletlenül említettem a siklót, Callumnak nem a barátai. Különben sem indul minden második percben járat a holdra, és ha tényleg csak vaklárma lett volna az egész, hiszen benne volt, hogy az. Még egy hónapunk van hátra a kiírt időig és nem hiszem, hogy Dr. Salsbury tévedett volna ezt illetően. * -Az még sem olyan, mintha a karunkban tartanánk. Biztosan vágyik már arra, hogy érezzen is téged és ne csak halljon. *Mindketten megjártuk a poklot, többször is, érthető ha ennyire rajongunk a születendő babánkért, Callum pedig különösen. Sosem láttam még ilyennek, igaz nem is voltunk még ebben a helyzetben, s még mindig ott van egy apró kis tüske a lelkünkben, ami figyelmeztet arra, hogy hiába egészséges Lilly és én is, nem vagyunk túl rajta. Még történhet bármi…és ez az érzés lassan kúszik fel bennem, végig a gerincemen. Félek, hogy mennyi látszik belőle, nem tudom Callum mennyire élezte ki az érzékeit most rám. Nem kétlem, hogy nagyon. Egyelőre a kényelmetlenségemre sikerül ráfogni, bármit is lát rajtam, és nem mondok valótlant azzal, hogy a monitor immár csak teher számomra. Ha csak néhány percnyire is tudom nélkülözni, már sokat segítene. * -Kérem Dr. Salsbury! *Igyekszem úgy szólni, hogy még elérje a hangom a doktornőt, miután Callum olyan kurtán hozta a tudomására, mi a bajom. Nehéz. Nem kifejezés, már nyom is mindenhol és nem csak a súlyát érzem nehezebbnek, a hasam keményedése is hozzátesz még jócskán. Elégedetten mosolyogva emelem a tekintetem Callumra, és mikor Dr. Salsbury engedélyt ad, magamnak könyvelem el a sikert. * -Na látod, én mondtam, hogy szabad. *Ez annak szól, hogy nem azonnal csatolta le rólam, de persze értem én őt, aggódik ahogy én is. Ez a nap életünk legmeghatározóbb momentuma, mostantól minden más lesz, és hiszem, hogy még boldogabb, minden amiért eddig küzdöttünk, kiteljesedik és értelmet nyer. Amint Callum segít levenni, látványosan megkönnyebbülök és őszintén tudok nevetni a fenyegetésén. * -Persze, hogy tudom, benned egy atomóra veszett el. *Végszóra lép be Jade, és a nem pohár láttán a szemöldökeim kérdőn és meglepetten emelkednek meg. Nem csak a katonai kulacs, termosz, nem is tudom minek nevezzem miatt, hanem mert szívószálat is kapok hozzá. * -Jade, micsoda figyelmesség, köszönöm. *Hálás mosolyt kap, azonban ő nem mosolyog vissza. Korábban nem tűnt volna fel, hiszen nem sokat mosolyog, de az ébredésem óta azért láthattam rajta néhány igen őszinte megnyilvánulást. Elveszem az ivó alkalmatosságot és úgy kortyolok belőle a szívószálon keresztül, mintha napok óta ez lenne az első kortyom. Jade azonban csak bólint, majd Callumhoz fordul. * -Uram, szabadna zavarnom egy percre? Fontos lenne. Odakint. *Ezekre a szavakra én is felnézek, de ahogy mosolyt nem láttam Jade arcán, úgy idegességnek vagy bármilyen feszültségnek sincs nyoma. * -Mégis baj van, igaz? De akkor miért nem Dr. Salsbury jött be? *Kérdésemet csak úgy, mint Jade-nek, Callumnak is intézem, felváltva nézve rájuk. A mindig hűséges Jade azonban rám nézve igyekszik valami megnyugtató mosolyra hasonlító valamit az arcára gyűrni, kevés sikerrel.* -Nem asszonyom, nem önről van szó, nyugodjon meg….Kérem uram!*S fordul is vissza Callumhoz, én meg elengedem flaskát az egyik kezemmel és megszorítom a kezét. Nem akarom, hogy itt hagyjon. Most nem. Nincs semmi amit előttem ne lehetne elmondani. Jade azonban már fordul is az ajtó felé, majd határozottan megáll mellette, hogy előre engedje Callumot ha hajlandó vele tartani.*
Úgy vélem, Saskia ráér megtudni a történteket, elvégre semmi baj nem lett belőle, Jade idejében cselekedett, ráadásul nagyon diszkréten is. Feleslegesnek érzem, hogy felzaklassam jelen állapotában a feleségemet, épp elég neki, hogy vélhetően aggódik így is a babáért és magáért is, érthető teljesen. Én is aggódok értük, merénylet nélkül is, ám jelenleg nincs itt az ideje, hogy ezt kifejezzem, most az én feladatom, hogy bátorítsam és nyugtassam Saskiát, ezzel nagyon is tisztában vagyok. Ehhez némi könnyed humort - a rám jellemző fajtából valót - is segítségül hívok és örömmel látom, hogy ő is mosolyog, viccelődik. - Na de asszonyom, kettős mérce alkalmazásával vádolja a kancellárt? - Kérdezek vissza mosolyogva, de aztán hamar halovány lesz és eltűnik a mosoly, ahogy látom a fájdalmát és semmit sem tehetek ellene. Dacára minden törékenységének bátran indul meg erre a harcra és csodálom érte már most, pedig még csak az elején járunk. Még sosem volt ilyen erős a szorítása és tudom, hogy ez lesz erősebb is. Mikor látom a fájdalmát ideiglenesen enyhülni, akkor szólalok csak meg, igazából tehetetlenségemet öntöm szavakba, mert nem tudok magammal mit kezdeni, mint itt ülni, fogni a kezét, bátorítani és várni. Tudom, hogy Saskiának erre van szüksége, kifejezi ezt a pillantása, az apró puszija, de attól még bánt, hogy szenvedni látom, pont őt. - Igen, azok. - Nem fogok most vitatkozni, hogy amennyire tudom, a perdai nem maga választja a képességét, szóval aki ilyen sebesülés átvállalást tud csinálni, nem önfeláldozásából kapta. De legalább él vele, ha már van, az igaz. - Megkérdezzük dr. Saslbury-t, hogy tudja-e enyhíteni a fájdalmat valamivel? - A döntés lehetőségét neki adom, ő érzi, hogyan lenne jobb, és a korábban történtek nélkül is tudom, hogy a doktornő minden tőle telhetőt megtesz majd mindkettejük egészségét szem előtt tartva. - A Föld sincs túl messze, ha hozzád tartok. - Mosolygok rá Saskiára, s most én leszek az, aki a kezére lágy csókot ad. - Hmmm... milyen különös lesz! - Mosolyodok el a gondolatra, hogy én sem csak közvetve láthatom majd, hanem kezembe vehetem, érezhetem és egyáltalán itt lesz velünk. Szavaimban benne van az ébredező izgalom is, mely nem a szülésre vonatkozik, hanem az azt követő időre, mikor az leszek, ami még soha: apa. Félelmetes dolog, ami azt illeti. Saskia kérésére a doktornőt hívom fel és halkan suttogva mondok egy "hé!"-t Saskiának, hogy a túloldalon ne hallatszódjon, de Saskia érezze, hogy nem ér ilyen szép kéréssel részrehajlást előcsalni. Nyilván nem ez döntött, és somolyogva csóválom a fejem, mikor Saskia még orrom alá is dörgöli a győzelmét. Az atomóra említésére viszont röviden felkuncogok. - Na de kérlek, ne sérts meg ilyen pontatlansággal! - Vágok vissza, mintha én jobban számolnám az időt az atomóránál is, de a jókedvnek Jade belépése vet véget, ha nem is azonnal. Derűsen pillantunk felé, magam is meglepődöm a kulacs láttán, de biztosra veszem, hogy a tartalma még az én szigorú követelményeimen is átmenne. - Asszonyom. - Adja át mosoly nélkül Saskiának, s a mosoly hiánya alapvetően a testőrségem kapitányánál nem különös, továbbra is elegendő egy kezem, ha meg akarom számolni, hányszor került sor rá. Az előzmények miatt meg érthető is, hogy most ő sincs mosolygós kedvében, csak ő megengedheti magának, hogy ne kelljen megjátszania. Így legalább Jade különösebb átmenet nélkül fordulhat hozzám komolyra terelve a szót, és Saskia sokadik érzéke máris veszélyt jelez. Egy röpke pillanatig, míg Jade a feleségemet nyugtatja meg, őt figyelem, felkészülve valami rossz hírre. - Nyugodj meg, Saskia, ez a sok aggódás ártalmas és akkor tényleg jönni fog dr. Salsbury! - Fordulok felé továbbra is ügyelve rá, hogy magam nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak tűnjek, hátha ragad át rá is belőle valami. Én is finoman megszorítom a kezét, de közben már fel is állok az ágy széléről, egyértelmű jelét adva annak, hogy követni fogom a testőrt. - Ne aggódj, kedves! Tudod, hogy vissza fogok térni mielőtt túllépnéd a kettő percedet! - Még egy csibészes kacsintást is tudok hozzá mellékelni, majd jelentőségteljes pillantást vetek a lecsatolt szerkezetre, amely már annyira kényelmetlen volt Saskia számára. Egyébként szándékomban is áll betartani a szavaimat, így elengedve Saskia kezét már lépek is Jade után ki a szobából, de nem megyek odébb onnan és az ajtó bezáródása után várakozón, de sürgetőn nézek a testőrre, rosszat sejtve. Nyilván okkal hívott ide ki. - Halljuk! - Mondom, bár tudom, hogy nem kell noszogatni, magától is elkezdi majd mondani a lényegre szorítkozva.
*Válaszolnék Callum kérdésére, de a fájdalom ami elhatalmasodik rajtam, mindent felülír. Még egy bólintásra sem futja az erőmből, minden energiát arra fordítok, hogy túllegyek rajta. Igyekszem a Dr. Salsburytől tanultakat bevetni, figyelek a légzésre, az ellazulásra, ami nem olyan könnyű, de gyakoroltuk eleget. Mégis minden rezdülésem látszik rajtam, Callum előtt nem lehet titok, de átvállalni, ahogyan mondja ő nem tudja. Szerelmes pillantásom a szándéknak szól a puszim a kezére pedig egy kicsit annak is, hogy megnyomorgattam. Ez a legtöbb amit most nyújthatok neki, de minden másra csak a fejemet rázom.* -Nem, köszönöm, nem szeretnék gyógyszereket, még biztosan nem. Azt sem hagynám, hogy átvedd a fájdalmamat, ha képes lennél rá. * S komolyan is gondolom, bár még csak az elején tartunk és már most megszenvedek vele, ez az én dolgom, az én testem, nekem kell megküzdenem minden fájdalommal. Örömmel teszem, mert tudom, hogy minden egyes fájdalom elmúltával egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy a karunkba vehessük a kislányunkat. Mivel még lett volna időnk hivatalosan, nem is gondoltam, hogy már most, hogy legjobb esetben már ma megszülethet, ezért nem is szóltam azonnal Callumnak. Persze más lett volna ha itt van a holdon valahol, valamelyik laborban, de még Elorak sem tűnt volna olyan távolinak és onnan még könnyebben elért volna ide, mint a Dominiumról. Természetesen ebben sem értünk egyet. * -Csak onnan sokára érnél ide. *Kezemre adott lágy csókját mosolygós sóhajjal fogadom, szavain kicsit elmerengek, bárcsak már ott tartanánk. Nem a fájdalom miatt siettetném, inkább a türelmetlenség, ami most a kapuban állva intenzívebben lobog bennem. * -Különös és csodálatos. Az egész életünk az lesz. *Valóban, minden meg fog változni, felborul az eddigi rend, a kis szeánszaink, melyek már itt a Perdán is beilleszkedtek a napirendünkbe, ám az aprócska kislány mindezt újraírja majd. Nem csak izgatott, kíváncsi is vagyok hogyan alakulnak majd a hétköznapjaink. Clara állandóan fáradt volt, soha nem tudta magát kialudni, én most még izgalommal gondolok erre, de biztosan lesz majd nálam is egy határ, amin túl már nem áldásnak fogom érezni. Vajon hogyan vészelem majd át? Hogyan küzdök meg a lelkiismeretemmel, lesz olyan gondolatom, hogy szeretnék egy kicsit egyedül lenni, vagy bárkivel csak nem Lillyvel? Ezek a gondolatok sorra előkerültek, de akkor még olyan távolinak tűnt minden. El is hessegetem, Lilly még meg sem született és most azzal kell foglalkoznom, hogy lépésről-lépésre haladjunk előre. A fájdalmako túl a kényelmemre is gondolok és ennek megvalósításához Dr. Salsbury engedélyére van szükség, Callum ugyanis nem bíz semmit a véletlenre. Érdekes látni, hogy orvosként mennyire bizonytalan most és megrögzött gyanakvóként mennyire bízik a doktornőben. Halkan kuncogok amikor az engedélykérés közepette rám szól, amiért én is megpróbálom átbillenteni a súlyt az igen felé. Végül sikerrel járunk és megkönnyebbülhetek, de csak két percre. Nem sok, de azt a két percet ki fogom használni. * -Ó, bocsáss meg, hogy is gondolhattam….*Nevetek persze, de közben igyekszem egy kicsit feljebb ülni, és pont jókor, mert Jade lép be kezében a furcsa ivóedénnyel. Neki minden bizonnyal mindennapos, hiszen jobban hasonlít egy katonai felszereléshez, a szívószál azonban figyelmes ráadás. Egyszerre két könnyebbségben is részesülök és emiatt nem is tűnik fel Jade komor arca, jóllehet keveset mosolyog, de most még annál is komolyabb. A Callumhoz intézett szavai viszont máris fellobbantják aggodalmamat, amit sem ő sem Callum későbbi megnyugtatásomra érkező szavai nem tudnak elsöpörni. * -Nem tudok nem aggódni és te sem. *Valahogy érzem, hogy a levegőben ott van a vész és arra vár, hogy lecsapjon. Sosem nyugodhatunk, mindig a kísérőnk volt és ezt Callum is tudja. Ha lennének még Isteneink, akikben a Földön még hittek nagyon-nagyon rég, akkor most hozzájuk fohászkodnák, más híján a perdai Istenekhez küldök pár gondolatot, hogy segítsenek. Callumnak csak el halvány mosolyt küldök és mielőtt még elengedhetné a kezem, mert látom, hogy menni készül Jade hívására, megszorítom a kezét.* -Két perc. Addig nem aggódom. *Nem vagyok szigorú, inkább a félelem mondatja velem, az a félelem ami tőle távol szokott elfogni. Pillantásommal kísérem végig távozó alakját, míg be nem zárul mögötte az ajtó, s csak ekkor jut vissza hozzám a szobában lágyan ringó muzsika. Iszom még néhány kortyot, megnedvesítem ajkaimat, majd letéve a kis szekrénykére a kulacsot, hátradőlök az ágyon. Két tenyeremet a hasamra simítom, hosszú idő után most először vagyok képes erre, hiszen nincs útban a monitor. * -Nem tudom mi lenne most jobb mindkettőnknek, ha gyorsan megszületnél, vagy szép lassan, nyugodtan. Tudod mit? Rád bízom, ahogy neked jó. De tudod, apukád már nagyon vár téged, szeretne a karjába venni…énekelni nem fog, de csodás meséket tud mondani és nagyon kellemes hangja van, hiszen tudod. Most egy kicsit kiment a szobából, de hamarosan visszajön. *Halkan beszélek Lillyhez miközben a pocakon keresztül simogatom, valószínűleg a hátát. Nincs monitor, hogy lássam hogyan fekszik. Észre sem veszem az idő múlását, talán akkor sem menne ha előttem lenne egy óra, így viszont egészen belefeledkezem a Lillyvel való beszélgetésbe. *
*Mindeközben odakint Jade arra készül, hogy tájékoztassa Jenkins kancellárt a történtekről. Petr hathatós kihallgatási technikája csődöt mondott, de nem azért, mert valamit elrontott volna. * -A nővérről van szó uram. Grace Webber nővér kihallgatás közben rosszul lett és elvesztette az eszméletét, de nem Petr hibázott. A nővér beteg. Petr azonnal orvost hívott hozzá uram. Az egész szárnyat le kell zárni, nem mintha eddig ne lett volna lezárva, de ez most…karantén. Nagy a valószínűsége annak, hogy Grace Webber nővér breviusszal fertőzött. *A lényeget elmondta, de Jenkins kancellárnak minden bizonnyal lesz még kérdése. Az viszont már most biztos, hogy a nővér mindenkivel érintkezett, nem csak Dr. Salsburyvel, hanem Saskiával is. *
*Újabb fájdalom hírnöke szorítja össze a testem és most nincs itt Callum, hogy a kezét fogjam. A perceket sem számoltam, de most a fájdalomhullám közepén jövök rá, hogy biztosan több idő telt el, mint két perc. Aggodalommal tölt el Callum távolmaradása, de ezt hirtelen elsöpri egy másik. Nehezen kapok levegőt, a mellkasomat erősen szorítja a fájdalom és ez nem a vajúdás. Biztos vagyok benne. Éreztem már ezt a fajta szorító és szúró fájdalmat és az emlék élesen belém hasít. * -Callum! Dr.Sals…*Gyorsan gyengülök és érzem, hogy a szívem majd˙kiugrik a helyéből, a jelzőgombért nyúlok, de ügyetlenségemben és mert messzebb van mint gondoltam, a Jade hozta kulacs is útban, így csak azt érem el, hogy mindkettőt leverem az ágy melletti kis asztalkáról. Hangosan koppannak a padlón, a zene lágy hangja elvész, csak saját zihálásomat hallom, mely keveredik a zokogással. A rettegés elönt, nem tudom mi történik velem, csak az lebeg a szemem előtt, hogy megint történt valami, megint messzebb kerültem attól, hogy a karomba zárhassam a gyermekem. Callum pedig nincs itt. Kapkodom a levegőt, igyekszem aprókat lélegezni, hogy ne fájjon, de már minden lélegzetvétel késként hasít a mellkasomba. A monitor pedig nincs rajtam, senki nem tudja, hogy valami nincs rendben.*
- Értem és elfogadom, de remélem tudod, hogy nem leszel kevesebb vagy rosszabb vagy bármi ilyesmi, ha mégis élnél a lehetőséggel. - Tudom, hogy tudja ő is, de azért úgy érzem, nem árt az ilyesmit nyomatékosítani. Annál is inkább, hogy Saskia közel tíz éve készül már erre a pillanatra - hosszú órákra -, képzelem, hányszor játszotta le már fejben és aszerint tudni véli, milyennek kellene lennie, hogy tökéletes legyen, beleértve saját magát is, mint kancellárnét. Attól tartok, túl nagy elvárásokat támaszt maga felé, teljesen feleslegesen. Talán tőlem ragadt rá ez, mert elvárásokat persze én is támasztok magammal szemben, kezdve azzal, hogy jelen legyek a baba születésekor, még ha a naprendszer túlsó végéről is kell ide érni, vagy még messzebbről. - Ezért kell időben szólni. - Bólogatok aprókat mosolyogva, mintha csak ezzel nyert volna igazolást, hogy nem kellett volna eddig sem halogatni, hogy szóljon nekem. De most már mindegy, és ideértem időben, mert a lányunk annyira mégsem siet kifelé. Innen még sincs visszaút, az életünk gyökeresen meg fog változni, vélhetően még csak nem is sejtjük, milyen mértékben és hogyan. - Még jobban, mint eddig. - Értek egyet Saskiával szerelmes pillantást vetve rá lágyan mosolyogva, hiszen az én életem eddig is csodálatos volt, mióta ő is része, de kíváncsian várom, milyen lesz, mikor két nőnek lesz hely a szívemben és már kettőért aggódhatok egész nap. Mert biztos lesz rá ok, ez a mai nap sem mentes tőle, de hogy még mi vár ránk, arra én sem számítok: jókedvű nevetésünket hamar elsöpri Jade komorsága, noha ő is és aztán én is mindent megteszek, hogy megnyugtassuk Saskiát, akinek az ösztönei túlságosan is jól működnek megint. Én is sejtem, hogy komoly lehet, különben Saskia előtt mondaná el, de próbálom magamat is nyugtatni azzal, hogy csak a kikérdezés jutott eredményre, melyről ugye nem tudhat Saskia még. - Két perc! - Erősítem meg én is, hogy addig visszatérek, és ugyan nem gondolom, hogy Saskia számolná magában a másodperceket, de Jade is tudja, hogy rövidre kell fognia. Gyors helyzetjelentés, kiadom a parancsot, mihez kezdjenek a nővérrel egyelőre és megyek is vissza, a többi majd ráér a lányunk születése után. Ez a terv, mely azonnal felborulni látszik. Jade-del szemben megállok kint az ajtó előtt, meghallgassam, mire jutott Petr a nővérrel, és finoman feljebb moccannak a szemöldökeim a rosszullét hallatán. Hamar kiderül az is, hogy nem magát mérgezte meg a nő, hogy ne kelljen vallania. A világűr az orvoslással abban hasonlít, hogy egyikben sem szeretik a meglepetéseket, mert ritkán jelentenek jót. Most sincs ez másként, és már azelőtt tudom, hogy mi lehet a gond, mielőtt a végén kimondaná Jade. Lehetne más fertőző betegség is, találkoztunk már párral a Perdán és egészen biztos, hogy leselkedik ránk olyan is, ami teljesen új számunkra. Viszont vannak pillanatok, mikor utálom, hogy igazam van mindig. Remélem, nem a B-törzs. Aprókat bólintok Jade szavaira, majd a kommunikátoromat veszem elő, mely le lett némítva, de most látom, hogy megjelent a fertőzés és a lezárás értesítője. Azonnal hívást kezdeményezek. - Derítsék ki, hogy Grace Webber nővér kivel állt kontaktban az elmúlt kilencvenhat óra alatt, járt-e kint a Városon kívül, zárják el a kabinjukban mindazokat, akik ez idő alatt légzési nehézségre panaszkodtak bármilyen mértékben egészen addig, míg nem igazolható, hogy nem fertőzöttek! Tudni akarom, hogy a fertőzés a B-törzsbe tartozik-e vagy sem, így Grace Webbert azonnali vizsgálat alá kell helyezni és megkezdeni a gyógykezelést! - Bontom a hívást és Jade felé fordulok vissza. - Petr kapja meg az oltóanyagot azonnali hatállyal és maradjon a nővér mellett, nem tévesztheti szem elől őt! Életben kell tartanunk, hogy valljon, ki a megbízója. Katja-val együtt szintén vegyék fel az oltást! - Igenis, uram! - Biccent Jade és a testőrök saját belső kommunikátori csatornáján már továbbítja is az információt, mialatt én elintézem, hogy mindhármójuknak azonnal rendelkezésre bocsássanak az oltóanyagból, hogy el se kelljen hagyni jelenlegi helyüket. - Önökkel mi lesz? - Hallom közben Jade hangját és hezitálva pillantok fel az ajtó tejfehér üvege felé, mely meggátolja, hogy bárki belásson, de így azt is eltakarja, hogy Saskia rosszul van éppen. Túl jól szigeteli a hangokat is. - Az oltóanyag még mindig kísérleti szinten áll, kiváltképp várandósok esetén. Ezt sajnos már nem titkolhatom el előle, így... - Itt akadok meg a fennhangon való gondolkodásban, mert míg kiadtam a megfelelő parancsokat a már életbe lépett karanténen kívül, végig ezen jártak a gondolataim, hogy mi legyen? A Brevius veszélyes a várandós nőkre és a gyerekekre is, egy újszülöttre főleg. Az oltóanyag szintén megterheli a szervezetet, nem várt hatásai lehetnek. Arra jutottam, hogy előbb teszteltetem Saskiát és magamat is, hogy fertőzöttek vagyunk-e vagy sem. Ha nem, akkor nincs vész. Ha igen, akkor valószínűleg császármetszés szükséges, hogy Lily még ne kapja el, Saskia meg megkaphassa az oltóanyagot. Épp arra gondolok, hogy mennyire nem fog ennek örülni Saskia, plusz pár napig magához sem ölelheti majd a lányunkat, de ekkor jelenik meg a folyosó végén rohanvást dr. Salsbury, arca előtt maszk. - A kancellárné miért nem felel a hívásra? - Torpan meg, aztán meg indul meg sebesen felénk, mintha maga sem tudná, hogy a kialakult helyzetben mi volna jobb: tartani a távolságot vagy mivel közösen vagyunk a karanténban most úgy is mindegy? Kérdése meglep, majd rosszat sejtve szinte rácsapok arra az ajtónyitó panelra, hogy igazán a mérnökök munkáját dicséri, hogy ilyen gyorsan felismerte a tenyér-nyomatot és már nyílt is ki az ajtó. A két perc már bőven letelt. Dr. Salsbury meg hiányolta, hogy nem látja az adatokat, hogyan alakulnak az összehúzódások, a szívverések és megannyi hasznos információ, amit nyújtott neki a Saskia hasáról lecsatolt szerkezet. Így vélhetően kérte, hogy helyezzük vissza, biztos, ami biztos, csakhogy senki sem felelt, az adatok meg ugyanúgy nem érkeztek. Ahogy kinyílt az ajtó, már azt is tudni, hogy miért. A pár lépéssel még odébb lévő doktornő onnan tudja, hogy baj van, hogy olyan fehérré válok, mint ahogy sosem látott még ezelőtt, Saskia Ébresztésekor sem. Soha ilyen kevés lépéssel nem szeltem át ekkora szobát, mint most, hogy Saskia mellett teremjek és az ágy feletti panelen megfelelő gomb megnyomásával máris egy oxigénmaszkot vegyek elő és tartsam az arca elé. Ha előre görnyedve ül, akkor átkarolom lágyan és megpróbálom az ágy megdöntött háttámlájára visszafektetni. - Kedves, nyugodj meg, itt vagyok! Itt vagyunk! A nővér valószínűleg elkapta a Breviust és téged is megfertőzhetett. Minden rendben lesz, itt a doktornő is már. - Nyugtatom Saskiát, a nyomomban beszáguldozó doktornő is rögtön az ágy mellé lép, hogy visszacsatolja a szerkezetet Saskia hasára és előhívja az adatokat, melyekre kíváncsi. Ahhoz képest milyen fehér voltam az imént, mostanra nagyjából visszanyertem eredeti, egyébként is sápadt arcszínem és meglepően nyugodt hangon beszélek. Orvosként megtanultam, hogyan távolodjak el lélekben egy kicsit, hogy higgadtan tudjak döntéseket hozni, amikor szükséges. De ez az eltávolodás nem jelenti az, hogy rideg vagy személytelen lennék Saskiával, csak nem hagyom, hogy rajtam is eluralkodjon a rettegés, hogy elveszíthetjük megint a kicsit. Is. - Mindent megteszünk, hogy mindketten jól legyetek, érted? Elvégzünk pár vizsgálatot. Jobb így lélegezned? - Kérdezem közben, lássam, mennyire van magánál és az oxigénmaszk mennyire segít. Közben a doktornő is jelent. - Infúziót kötök be Önnek, kancellárné! Gyengébb a szívhang, de jól van a pici. - Tájékoztatja ő is Saskiát, miközben próbálom elcsípni a doktornő pillantását, mennyire mond igazat? Tényleg jól van a baba? Azt sejtem, hogy Saskia állapotára való tekintettel kihagyta a mondatból az "egyelőre" szót.
*Callum törődése, mellyel még a lelkemet is próbálja a helyén tartani, nagyon megható. Persze valahol tudom én azt amiről beszél, de van az a pillanat amikor rossznak tudom érezni magam azért, mert gyógyszerrel élve „mérgezem” a babánkat. Callum csak azt szeretné elérni, hogy ez a gondolat ne szökkenjen nagyon szárba bennem, mert most hajlamos vagyok a túlzásokra. * -Igen, tudom. Ha végképp nem bírom, majd kérek, csak szeretném megadni az esélyt. *Egyrészt Lillynek, másrészt magamnak is. Talán butaság, hogy így akarok bizonyítani magamnak, hogy kibírom, ahogyan sok más nő is, és akkor sem fogok csalódni magamban ha még sem. Egy kis makacsság sosem árt, és talán az is ott van a fejemben, hogy így minden természetesnek és normálisnak tűnik, mert valahol erre vágyom. Semmi beavatkozás, csak menjen minden a maga útján. Aztán lehet, hogy nem így lesz, ebben is tévedek, mint ahogyan a fájdalmaim megítélésében és Callumnak lesz igaza. Sokszor van igaza, és ezt nem átallja az orrom alá dörgölni, amire már nem is válaszolok, csak elfintorodom, orrnyergemen kifejezőbbé válnak a gyűrődések. A vonásaim azonban rögtön ellágyulnak amikor az elkövetkezendő életünk kerül szóba. Nagy változás lesz az biztos, de csodálatos változás, úgy hiszem már semmi nem gátol meg benne. Az aggódás olykor elhalványul, hogy a bizakodásnak adja át a helyét, majd később újra azon aggódjak, hogy minden rendben lesz-e. Ez a hullámzó kedélyállapot jellemez most, noha nem mindig kerül felszínre. Mikor Jade belép, még jó kedvem van, hiszen egy győzelmet könyvelhetek el magamnak és lekerül rólam a monitor, azzal együtt a korábban pihekönnyűnek érzett súly is. Ám ahogy az már lenni szokott, megint beborul és sűrű, fekete felhők kezdenek el gomolyogni a fejünk felett. Nem szívesen engedem el Callumot, főleg most, hogy érzem, valami baj van amit nem akar megosztani velem egyikük sem. Az a két perc amit túl kevésnek ítéltem meg, most soknak tűnik Callum nélkül. Mosolyogva engedem el, de belül az aggódás soha nem érzett hullámokban tör rám. Igyekszem elterelni a figyelmemet addig, míg Callum vissza nem tér és el nem mondja mi történt, már ha képes vagyok kicsikarni belőle. Mindig félt és próbál megkímélni a rossz dolgoktól, de néha az nem igazán célravezető. Lillyre koncentrálok, vele beszélgetni mindig megnyugvás volt számomra az elmúlt hónapok során, főleg miután időben átléptük a bűvös határt. Minden egyes újabb nap elteltével szinte kézzel foghatóan érezhető volt ahogyan a lelkünk kicsit megnyugszik. Több volt a boldogság és kevesebb az aggodalom, picit felszabadultabbnak éreztük magunkat, Callum arcán is több volt az őszinte mosoly, mint az engem megnyugtatónak szánt. Nem tudom odakint mi történik, de nem is számolom a perceket míg Lillyvel beszélgetek. Észre sem veszem, hogy a hangom rekedtebbé válik, csak mikor már a légzés is nehezebb…ahogy egyre nagyobb súly nehezedik a mellkasomra, akkor kezdek aggódni. Nem hallottam Dr. Salsbury hívását sem, azon voltam, hogy elérjem a hívógombot, de egyre rosszabbul érzem magam és már a rettegés is elszorítja a torkomat. Az ivóedény és a hívógomb is hangosan koppan a padlón, esélyem sincs megszerezni, a fájdalom mindenhol egyszerre tombol bennem és a légszomjtól már szédülök is. Callum előrelátása segít csak, hogy nem húzta ki alólam a monitort egészen, így csak magamra kell hajtani a felső részt, az egésznek a lelkét, de a kezem remeg és az ujjaim erőtlenek. Az egész testemen hideg verejték ütközik ki, pillanatok alatt átnedvesítve a könnyű és vékony orvosi hálóinget. Most azonban Lillyért kell harcolnom és ez ad erőt ahhoz, hogy újra magamra csatoljam a monitort, épp akkor nyílik az ajtó és lép be Callum Dr. Salsburyvel együtt. * -Callum….én nem…*Szavaim köhögésbe fulladnak, a rettegés a szemeimben csillog és már attól sem nyugszom meg, hogy itt van velem. Nem sokkal könnyebb akkor sem, amikor az oxigén nagy nyomással a tüdőmbe áramlik, egyszerűen nem érzem, hogy kitágulna és eltelítene megkönnyebbüléssel. Az érzés továbbra is abroncsként szorít. Dr. Salsbury azonnal a monitorra pillant és az érintőképernyőn sorra futatja le az adatokat, míg Callum elmondja mi történt, miért hívta ki őt Jade. * -Ó, neee! Ne, Callum….*Hangom tompán hallatszik a maszkon keresztül, a félelem könnyei pedig kibuggyannak a szemeimből, lassan és megállíthatatlanul csorognak lefelé az arcomon, elkerülve a maszk széleit. A korábbi árnyak visszatérnek és beborítanak, Callum kezéért nyúlok és megszorítom…úgy érzem szorosan fogom de nagyon messze van attól, erőtlenül fonódnak ujjaim a kezére, hideg és nyirkos az érintésem. Nem is válaszolok arra, hogy könnyebben lélegzem-e, az egész lényemet átitatja a félelem attól, hogy elveszítem a babánkat. Most amikor már ott állunk a cél előtt, amikor minden reményünket a magunkévá tettünk, amikor már mindent elterveztünk. Dr. Salsburyre nézek, hallom mit fog csinálni és látom is, ahogy a szoba másik sarkába odakészített eszközökhöz és gyógyszerekhez lép, látom ahogyan mindent összekészít, nem bízva másra. * -Mit fog…csinálni? Lilly hogy van?....Kérem…_őt_ mentse meg. *Neki élnie kell, ha még nem késő minden, vele foglalkozzon. Ha elveszítem, úgy sem élem túl, nem leszek képes még egy ekkora veszteséggel tovább élni, de Callumnak erőt adhat ha életben marad. Callumhoz fordulok, tőle is várva a megoldást, elvégre annyi évet áldozott arra, hogy megtalálja az ellenszert, hogy megismerje azt a vírust, kell, hogy legyen ötlete. * -Az oltóanyag?.....Az nem….hatásos? És ha….kivennék Lillyt? *Nem szerettem volna, de ha az életét megmenthetjük így, akkor most azonnal lássanak hozzá. Dr. Salsbury azonban minden reményemet félresöpri, miközben már a kézfejembe szúrt tűn keresztül folyik belém a gyógyszer. Kicsit könnyebbnek érzem magam, a szorító érzés enyhül ahogyan a hörgők kitágulnak, azt nem tudom, hogy csak időt nyerünk vele. * -Egyelőre nem lehetséges kancellárné. A császármetszés a jelenlegi állapotában nem javallt. Túl magas a vérnyomása és a nehézlégzéssel együtt…először szeretném ha az értékeit rendeznénk, de minden tőlem telhetőt megteszek. *Valamit nem mond el, érzem, de Callumra nézek, hiszen én nem értek hozzá, nem tudom mi az ami miatt nem lehet császármetszést végrehajtani. * -Ez a Brevius….biztos? *Korábban nem beszéltünk erről nagyon, egyszerűen nem gondoltunk a Breviusra, hiszen volt már oltóanyag, mindenki megkapta az oltást, a legapróbb gyanú esetén is, régóta nem fordult elő, hogy bárki is behozta volna a Városba. A várandósság miatt azonban ez nálam kockázatos, ahogy Callum is mondta és Lilly egyáltalán nem kaphatja meg. * -Enna….Hívd el….Ennát. *Az utolsó mentőötlet, ami most eszembe jut és az egyetlen. Enna fel is ajánlotta, hogy segít a szülésnél. Miért is nem gondoltam erre előbb? Persze Lilly annyira sietett…senki nem tudhatta ezt előre. Csak lélegzem, amennyire tudok, egyik kezem Callumét fogja, a másik a hasamon ahol elérem és imádkozom, talán életemben először egy olyan Istenhez akiről semmit nem tudok, de hiszem, hogy segíteni fog. Callum kommunikátorának csipogása jelzi, hogy üzenetet kapott, de azt már nem érzékelem, hogy mit tesz. A kezem elgyengül, csak ő tartja meg, szemhéjaim lecsukódnak és átadom magam az öntudatlanságnak. Dr. Salsbury hangja már nem ér el. * -Csak kimerült. Kapott egy kis nyugtatót, jobbnak láttam. Hamarosan magához tér majd uram. Ha az állapota súlyosbodik, muszáj lesz kivennünk a babát. *Azt nem mondja, hogy végzetes lehet számomra, hiszen nem csak a tüdőt támadja meg a Brevius, hanem minden más szövetet is, de mire annak tünete lenne, addigra a beteg megfullad. Ez olyan mint a dominó. A Callumnak érkező üzenet is egy a sok dominó közül, mely boríthat mindent. Jade írt, szándékosan nem hangüzenettel jelentkezett, hogy csak a kancellár tudja a tartalmát. Grace nővér nem tért magához a kezelés ellenére, az állapota súlyos, viszont azt kiderítették, hogy egy Ruben nevű férfival találkozott közvetlenül azelőtt, hogy a szülőszobára hívták. Ruben pedig a Dominiumon él, és két nappal ezelőtt érkezett a Városba, különleges engedéllyel. Ruben kapcsolatainak ellenőrzése folyamatban van. *
Saskia válaszára bólintok, elfogadom a döntését, elhatározását, ő érzi, mi a jobb és tiszteletben is tartom ezt. Csak szerettem volna, ha tudja, nem kell megfelelnie valami vélt, elképzelt ideálnak és ha valami nem úgy sikerül, akkor azt rossz élményként élje meg. Ekkor még nem sejtjük, hogy az események olyan fordulatot fognak venni, amelyek az ilyen problémákat csip-csup kis dolgokká kicsinyítik és erősen kétséges lesz, hogy Saskia kellemes szülésélményre fog visszaemlékezni... ...Mire berontok a szobába dr. Salsbury-vel a nyomomban, addigra meghallom Saskia köhögését is, ami szinte indokolatlanná teszi a tesztelést, de azért mégiscsak szerét ejtjük majd, hogy biztos azzal nézünk-e szembe. A doktornő máris segít a monitor visszacsatolásában és azonnal az értékek ellenőrzésébe kezd, amiket eddig távolról nem ért el, addig én kénytelen vagyok elmondani Saskiának, hogy mi a gond. Kihagyom így is azt a részt, hogy esélyesen ez egy merénylet része, hiszen a véletlen fordulat is épp elég ijesztő most számára, a teljes igazságot elegendő nekem tudni és ez a félelem engem szorongasson legbelül. - Ne, ne, ne! Ne sírj! Minden rendben lesz! - Nyugtatom tovább Saskiát, ahogy látom, hogy sírni kezd és ha nem fogta volna már meg eddigre a kezem, én tenném, szorítására bátorítóan szorítok vissza és emelem a számhoz egy puszira. - Megoldom. Érted? Megígérem! A doktornővel megoldjuk, nem kell aggódnod! - Megszámlálhatatlan, hogy mennyiszer hazudtam már életemben és elmondhatom, nem különösebben szokott zavarni. Talán csak egy volt eddig, az is pont Saskiának, hogy az apja nem természetes halállal halt. Ez most a második, mert ugyan igyekszem életem alakítását nyújtani a cél érdekében - és mert Saskia jól át szokott látni a hazugságokon, igaz, előtte nem is nagyon szoktam igyekezni -, de legbelül tudom, hogy most olyat ígértem meg, amit nem biztos, hogy be tudok majd tartani. Ha valami balul sül el, a saját szavaim könyörtelenül visszavágnak majd. Nem magam miatt kívánom, hogy ne szaggassa darabokra a lelkemet a visszaismételt ígéretem, hanem Saskia miatt, mert magam előtt látom, hogy ez mennyire összetörné és valószínűleg még így is alábecsülöm a fájdalma mértékét. És teljesen jogosan kérné számon rajtam az ígéretemet. Ekkor mondja a doktornő is, hogy a baba rendben van és infúziót ad Saskiának. - Látod, Lily jól van... - Eddig jutok, de Saskia félbeszakít és máris mintegy kurta végrendelkezés: kifejezi, hogy a lányunkat mentsük, ha választani kell. Nem pillantok a doktornőre, ő sem rám, mi ketten összenézés nélkül is tudjuk, hogy nem lesz választási lehetőség. Miközben a doktornő beköti az infúziót, Saskia karjára teszi a kezét nyugtatóan és a tőle nem először látott nyájassággal felel. - A kislány jól van, erős, de Önnek is meg kell nyugodnia, azzal segíti a legjobban a kicsit! Nagyon is érzi, hogy az anyukája nyugtalan. Ezt majd idekint is érezni fogja később is ám, majd meglátja! - Igyekszik úgy fogalmazni, hogy legyen benne megnyugtató távlati dolog, amit Saskia maga elé képzelhet, amibe kapaszkodhat, mint elérendő célba. Sajnos kevés múlik rajta, de nem adhatja fel. - Az oltóanyag hamar leérne a kicsihez, leállítja a szívét. - Kezdi a válaszát, majd elmondja, hogy a császármetszés miért ellenjavallt. Én is tudom, nem csak érzem, hogy nem mond el valamit, de nem nézek a doktornőre, csak Saskiára mosolygok és a kézfejét simogatom, majd felvonom a szemöldökeimet, mikor egy váratlan névvel és vele egy váratlan ötlettel áll elő Saskia. - Enna? - Ismétlem meg, de a válasz már nem fogalmazódik meg, vagy legalábbis Saskia nem tudja már kimondani, bódult állapotba kerül és hamar elnyomja őt az álom egy kis időre. A kijelzők értékein látom és sajnos tapasztalatom is van már belőle, hogy ez nem az a fajta ájulás, amit a betegség okoz, a légzés is még viszonylag egyenletes. Nem az a fajta, aminél úgy döntöttem legutóbb, hogy nincs más lehetőségem, mint hibernálni Saskiát. Még mindig fogom Saskia kezét, egyelőre figyelmen kívül hagyom a kommunikátor üzenetcsippanását, még ha hallom is a hangjából, hogy Jade küldte. - Köszönöm. - Felelem csendesen először a doktornőnek, mert megtette azt, amit én csak nehéz szívvel tudtam volna megtenni, pedig tudom, hogy erre a nyugtatóra szüksége volt a feleségemnek. Saskia arcát nézem, most olyan békésnek tűnik és lepillantok a hasán lévő monitorhoz is, amin keresztül látom a babát, éppen úgy fordulva, hogy az arca nem látszódik innen. Idillinek tűnik minden, de tudom, hogy ez csak a látszat. Felnézek a doktornőre. - Ön is tudja, hogy csak súlyosbodni fog, magától nem áll be javulás. - Mondom csendesen és továbbra sem foglalkozva a kommunikátorral elengedem Saskia kezét, majd a falnál lévő egyik panelt aktiválom, hogy az is érintő képernyőként funkcionáljon. - És pontosan tudja, hogy nem fogadom el azt, amit nem mer kimondani: a kancellárné menthetetlen. - Szimulációkba húzom át Saskia adatait, állítani kezdek egy sor dolgot benne, futtatom le gyorsan és minthogy a doktornő is látja, mit csinálok, ő is besegít nekem a másik panelnál, ketten gyorsabban haladunk, hangosan gondolkodva ötletelünk, mit lehetne és mit nem. Megoldást kell keresnünk Saskia problémájára, kell lennie megoldásnak! Csak egynek, még ha kockázatos is. Ám a szimulációk is ugyanazt az eredményt hozzák ki újra és újra. Egy lépést hátralépve, gondterhelten a hajamba túrva figyelem az utolsó lehetőségek eredményeit. Mindhiába. Saskia jelenlegi állapotában is végzetes kimenetelű lenne rá nézve a császármetszés, nem lenne elég ereje utána, hiába kapná meg a gyermek kiemelését követően azonnal a Brevius ellenanyagát. Saskia meg fog halni. - Sajnálom, uram. Annyira sajnálom... - Szólal meg halkan a doktornő. Nem vette zokon, hogy kétségbe vontam a tudását, hogy nem hittem neki és hangjából tényleg őszinte sajnálatot hallok ki. Azt a fajtát, amelyiknél odanézés nélkül is tudom, hogy küzd a szemeibe gyűlő könnyek ellen. Engem nem különösebben, de a kancellárnét kedvelte, szerette. Nem! Nem lehet múlt idő! Kedveli, szereti. Azon kapom magam ahogy hosszabban lehunyom a szemeim, hogy egy meleg csepp nekem is megindul az arcom egyik oldalán lefelé, nedves nyomot hagyva. - Nem. - Motyogom, kinyitva újra a szemeim és még mindig a sorra elbukott, sok tucatnyi szimulációs eredményt nézve, de nem azt látva igazából. A név dereng fel, amit Saskia mondogatott... - Hogy mondja, uram? - Kérdez vissza pár pillanatnyi csend után a doktornő, bizonytalanul, hogy egyáltalán neki szólt-e, amit mondtam? Tekintetem felé fordítom, az az egyetlen könnycsepp párja nélkül maradt, pillantásom jeges és szigorú, amit még ő a könnyes szemein át is lát. - Mennyi időnk van? - Amennyit csak szeretnének, kancellár, a... a búcsúzásra, de... - Nem. Nem fogok búcsúzni. - Vágok a szavaiba, amire meghökkenten néz rám, de folytatom is rögtön. - Azt mondja meg, meddig lehet húzni az időt a császármetszésig? - Oh... nos.. - Egyik szeméhez kap, hogy kitörölje onnan a könnyeket és szemöldökét összevonva próbál koncentrálni, mikor szembesül vele, hogy komolyan választ várok. - Nehéz megbecsülni, még nem tudjuk, hogy milyen görbét ír le a kancellárné állapotromlása, de az eddigiek alapján.. úgy.. három, legfeljebb öt-hat óra. Estére már... - Katja? - Szakítom újra félbe a doktornőt előkapva zsebemből a kommunikátort és a testőrömet szólítom meg. A válasz azonnal érkezik. - Parancsára, uram! - A kancellárné haldoklik. Két órát kap. Azonnal Elorakba megy és elhozza onnan az Enna nevű gyógyítónőt! Néma, jöhet a kísérőnője is, egy teljes testőrség, felőlem a fél vagy az egész település is, ha úgy kívánja majd. Azt hoz Enna, amit és akit akar. Bármilyen módon vegye rá az együttműködésre! Ígérje le a csillagokat az égről a nevemben, ha kell. Bármit kér is Enna, megoldom. Ha nem ülne kocsiba, akkor jöjjön bogával, vagy cipelje őt ide a hátán, nem érdekel, de érjenek ide! Ha ő nem jön, Roda vagy bármilyen más gyógyító, az összes eloraki gyógyító, de itt legyen nekem két órán belül! - Igenis, uram. - Hangjából hallom, hogy már el is indult kifelé az épületből, méghozzá futva. - Katja, még valami: ha elbukik, ne akarjon visszatérni. - Értettem, uram. - Bontom a vonalat a döbbent képű doktornő előtt, aki most kezdi fejben összerakni, hogy mi is történik, és ki is az az Enna, akit korábban Saskia is említett. A Város szolgálatban lévő, katonai vezetésével megbízott személyéhez intézek új hívást, ezúttal videót, amiben csak én látszódom, a szoba többi része nem. - Waters százados! Vészhelyzet miatt a testőrségem tagja az északi kapu felé tart egy járművel, nyittassa ki a kaput és ne akadályozzák őt! Visszaérkezéséig maradjon is nyitva a kapu és bármivel vagy bárkivel is tér vissza, semmivel se tartsák fel, szabad utat kell kapniuk az orvosi épületig! Minden felelősség és következmény engem terhel majd ezért, Ön csak teljesítse a parancsomat! Ha bárkinek ellenvetése lenne, irányítsa hozzám! - Értettem, Jenkins kancellár. - Bontom ezt a vonalat is. A százados elég magasan van a ranglétrán, s tudom, hogy figyelembe vehető ellenvetés csak az ő szintjénél feljebbről jöhet, de ők meg nyilván találkoznak azzal az információval, hogy egy kancellártól jött a parancs. Nem közvetlenül az én embereim ugyan, és tippem szerint egyre feljebb gyűrűzne a kérdés, hogy most mi is van? Rögtön, de előbb vagy utóbb elérnek Victorhoz, nos, ő ismer és lehet lassan hozzászokik a hirtelen döntéseimhez, amiket utólag magyarázok meg, mindenesetre szerintem ő is előbb kérdezni fog, mi is folyik éppen, de nem csukatja be a kaput előtte és tartóztatja fel a perdaiakat a szokásos átvizsgálásra. Legfeljebb csak akkor, ha maga Carter cigánykerekezne be azon a kapun időközben. Amíg nem veszélyezteti a Várost vagy emberéleteket, addig én is előbb érdeklődnék, ha ő ugrasztaná hirtelen valamihez az alám tartozó embereket. A doktornőre nézek, aki ahogy követte az eseményeket és a szapora parancsosztásokat, fel is szárította vele a könnyeit. Az enyém is felszáradt már nyom nélkül. A szeme láttára néhány másodpercen belül léptem vissza abba a képbe, ami mindig is élt rólam benne: hideg számítás, tekintetem mélyén izzó makacs eltökéltség, ami nem néz se istent, se embert. Még a racionalitáson innen. De azt is megértette a doktornő, bár nem lett kimondva, utalva sem rá, de ha Saskia halála Waters engedetlenségén fog múlni, annak Halálcsók lesz a vége a százados számára vagy valami rosszabb. Én is innen egyenesen jön a következtetés, hogy őrá is ez a sors vár. Ha Saskia és a baba életben marad, megmenekülnek. Mintha Saskia ernyedten pihenő kezében lenne egy vékony, láthatatlan lánc vége, amely visszafog egy szörnyeteget. A helyzethez képest meglepően higgadt nyugalommal szólalok meg. - Dr. Salsbury. Találjuk ki, hogyan tudnánk a legjobban stabilizálni a feleségem jelenlegi állapotát, amíg a perdai gyógyítónő ideér. - Értékelem benne, hogy nem egy hisztizős fajta, aki megsértődik azon, hogy egy idegen nép tagját hívom segítségül, hiszen ő már nem tud mit tenni. És látja azt is, hogy én sem, hiába minden teljhatalom, amivel bármilyen orvosi segítséget megmozgathatnék a Városban és a Dominiumon. A hatalmam most csak arra elég, hogy biztosítsam Katjának és Ennának a gondtalan bejutást: ők az utolsó esélyeink.
Nem szerettem volna semmilyen beavatkozást, ami könnyebbé teheti, hogy világra hozzam Lilyt, és ezt Callumnak is meg kell értenie. Csak szerettem volna ha minden természetesen halad a maga útján és igazán nem kívántam sokat, hiszen a fájdalommal is hajlandó vagyok megküzdeni, mert tudom, hogy mikor a karomban tartom majd a kislányunkat, minden elmúlik és nem is fogok rá emlékezni. Tudom, Clara mesélte és hiszek neki, csak már ott tartanánk. Azonban a vágyaim nem találkoznak a sors által megírt utammal, egyik pillanatról a másikra fordul meg velem a világ, és az első mellkasomat szorító fájdalomnál már tudom, hogy semmi nem úgy lesz ahogyan szeretném, de még csak a közelébe sem kerülök. Nem ez van megírva. Az életünk állandó küzdelem valami vagy valaki ellen, soha nem pihenhetünk meg. Még a boldogság kapujában is szembetaláljuk magunkat a gonosszal. Jóllehet én még nem tudom, hogy a gonosznak teste is van, de nem akarom feladni. Egyszer megtettem, most nem fogom. Mikor Callum visszatér a doktornővel, már valamennyire visszahúztam magamra a monitort, én úgy éreztem, hogy egészen, de még sem tökéletes. Dr. Salsbury igazítja meg és az újra érzett súly sem érdekel már, néhány pillanatra megnyugszom, hogy legalább most már lát minden értéket. Callum kezéért nyúlok és azonnal megszorítom…érzem én így, de a szorításom gyenge. Ahogy a szemeibe nézek újra elfog egy régi emlék, deja vu. De ez most nem tűnik el, ez itt marad velünk, ahogy Callum közli a legborzalmasabb dolgot, amit csak el lehet képzelni. Nem tudok megálljt parancsolni a könnyeimnek, égetik a szemeim, alig kapok levegőt, s csak bólogatok Callum ígérő szavaira. Nem akarom feladni, nem akarom, hogy ő feladja, harcolnunk kell….Hinni akarok neki, hogy minden rendben lesz, hogy megoldja a doktornővel, hinnem kell benne, hogy a kislányunk éljen. Ő számít most csak egyedül a világon és ezt a doktornő és Callum értésére adom. Ő a fontos, ő az első, csak aztán jöhetek én. A maszkon keresztül látható halvány mosolyom, amit az eddig kapott egyetlen jó hír maszatol az arcomra. Lily jól van. Dr. Salsbury meleg keze simul a karomra és már ez megnyugtató, de szavai elhitetik velem, hogy minden rendben lesz. Rajtam is múlik Lily jóléte. Bólintok, s bár a könnyeim tovább peregnek, ebbe a gondolatba kapaszkodom. S tovább agyalok a megoldáson, számomra ez a harc, kérdéseket teszek fel, ötleteket adok, bármit kezdhetnek a testemmel, csak Lilyt mentsék meg előbb. A doktornő szavai azonban nem nyugtatnak meg, a sok lehetőség úgy száll el, mint könnyű falevél a viharban. Ekkor jut eszembe Enna, s érzem azt is, hogy talán későn, de az egyetlen reményem, hiszen Roda már segített egyszer, most nem áll fenn az a szörnyű helyzet, ami Ewan Noah-nál, hogy nem fejlődött ki rendesen a tüdeje. Lily egészséges, ő túlélheti. Ez az utolsó gondolatom mielőtt jótékony álomba merülök. *
-Így láttam jónak. Pihennie kell. *Dr. Salsbury tudja jól, hogy minden döntésének súlya van, de ez az egyetlen ami most súlytalanul lebeg kettejük között. Nem tudja ki az az Enna akit Saskia emlegetett, inkább azon munkálkodik, hogy minden értéket ellenőrizzen és viszonylag stabilan tartsa Saskiát és a babát. Felfigyel arra, hogy a kancellár az egyik panelhez megy és ő is odalép hozzá. Bár a lehetőségek tárháza igen kicsiny, most minden apróság reményt adhat, noha orvosként a jelenlegi állás szerint, pontosan tudja, hogy ez hiú ábránd. A kancellárt azonban megnyugtatja, hogy lehetőségeket keres és ebben segédkezik. * -Nem uram, nem fog….igen uram, ezt is tudom, de…egyelőre nem mondom ki. *Nagy sóhajjal bólint. Jenkins kancellárnak igaza van, nem meri kimondani, valahol a lelke mélyén ő is reménykedik, de reálisan gondolkodva Saskiának nincs esélye életben maradni. Az egyetlen célja, most, hogy a baba életét megmentse. Számtalan szimuláción végigmennek, segít amiben csak tud, közben félszemmel Saskia értékeit figyeli, de végül ki kell mondania. Őt is lesújtja mindaz amit a monitoron lát. Saskiát mindig is kedvelte, erős nőnet tartotta, sok időt töltöttek együtt az elmúlt hónapok során és igen közel kerültek egymáshoz. Jobban, mint azt az orvos-beteg kapcsolat engedné. Nagy erőfeszítésébe telik, hogy visszatartsa kibuggyanni készülő könnyeit, főleg látva azt, amit talán még soha senki nem látott. A kancellár arcán egy árva könnycseppet legördülni….amit aztán a már jól megszokott jeges pillantás vált fel. A tettrekészség hírnöke, a harcé. S mindez perceken belül le is pereg. Dr. Salsbury bár megdöbben mindazon amit hall, de nem ellenkezik, néma marad mindaddig, míg a kancellár el nem rendezi mindazt amit akar. Csodálja őt azért, mire képes még ebben a helyzetben is, időnként Saskiára pillant, majd az értékeire, melyek nem sokat változtak, de legalább nem gyorsult fel az állapotromlás. Végül neki is jut feladat. Életben tartani Saskiát, amíg az eloraki gyógyító meg nem érkezik. Nincs benne sértettség, a tudása nem elég ahhoz, hogy a kancellárné életben maradjon, mi több fel is épüljön. Ő örülne a legjobban, ha egy perdai gyógyítónak sikerülne ezt elérni, szeretné még mosolyogni látni Saskiát, megérdemli a boldogságot. Az ő feladata most a legfontosabb, a lehető legjobb értékeket elérni, a lehető leghosszabb ideig. Nem két óráig, akkor mér késő lenne. * -Rendben uram, először is a saturáción kell javítanunk amennyire csak lehetséges, lejjebb kell vinnünk a vérnyomását, ezzel a szöveti vérzéseket is elkerülhetjük, emelnünk kell a hörgőtágító adagon. *S már teszi is amint kimondja, közben figyeli, hogy az óvatosan emelt adagok mennyit javítanak az értékeken. Végül egy csomagból nedves kendőt vesz elő, amit a kancellár kezébe nyom. Hűsítő kendő Saskia lázára, mely már rózsákat fest az arcára. *
*Álmomban a karomban tartottam Lilyt, hosszan beszéltem hozzá és láttam a mosolyát, de aztán elragadták tőlem. Egy kéz nyúlt érte és nekem nem volt erőm magamhoz szorítani. Egy nagyobb, fájdalmas levegővétellel ébredtem, a szoba homályos volt, de tudtam, hogy most máshol vagyok, mint az álmomban, de nem fogtam fel, hogy hol. A lágy zene még most is hallatszott, torz tükröt tartva a szobában történtek elé. Éreztem ahogy a kezem megmozdul és a takaró hűvöse jólesően simult a tenyerem alá. * -Callum….*Nehezen vettem a levegőt, észre sem vettem, fel sem fogtam, hogy most egy kicsivel könnyebb, mint korábban. Lassan tértek vissza az elalvásom előtti emlékeim, csak töredékek. Callum tekintetét kerestem, az ő szemeinek biztatását és csak egyvalami érdekelt.* -Lily? *Nem tudtam többet mondani, már a beszéd is rengeteg erőt vett ki belőlem, de biztosan tudja mire vagyok kíváncsi. *
Az idő egyszerre gyors, mint egy száguldó aszteroida és lassú, mint egy perdai csiga vánszorgása. Katja mostanra már odaért Elorakba, ezt jelezte nekem, talán már Ennát is megtalálta vagy ha nem érne rá, nem akarna jönni, akkor próbálja meggyőzni vagy másik gyógyítót felhajtani, hiszen pontosan tudja, hogy az idő szorít és gyógyító nélkül nem térhet vissza. Vagy visszatérhet, becsületből, nem mintha ez rajta vagy Saskián segítene. Mindenesetre ez alapján az idő lassúnak tűnik, türelmetlenül pillantok percenként - vagy gyakrabban - az órára, de azt hidegen hagyja a hírhedt jeges pillantásom. Saskia állapotát illetően viszont gyorsnak tűnik az idő múlása. Kétszer kellett közbeavatkoznunk dr. Salsbury-vel ennyi idő alatt, igaz, apróságokban, amelyek csak jóval később fejtették volna ki a hatásukat, de jobb, hogy folyamatosan szemmel tartjuk Saskiát. A doktornő engedélyemmel egy kis időre magunkra hagyott, felfrissíti magát, tekintve, hogy Saskia értékei már egy ideje szerencsére változatlanok. Láttam, hogy bekapcsolt pda-val távozott és ismerem annyira, hogy tudjam, bármit is fog odakint csinálni a karanténba lezárt területen, fél szeme a pda-n és a kijelzőn látható értékeken, hogy azonnal lássa az esetleges változást. Időnként még megpróbálok egy-egy dolgot, lefuttatom a szimulátoron, átszámolom újra, módosítok valamin és újabb ellenőrzés, de hiába. Külső szemlélőként már a próbálkozás előtt megmondtam volna, hogy hasztalan állok neki, de jelen helyzetben akkor is meg kell próbálnom, hátha nem lesz igazam. Mennyire örülnék most neki! Egy idő után az óra mellé egy másik képet is kiteszek: a kapu és a Város előtti terület kamerafelvételét, s tehetetlen várakozásomban szuggerálom azt a képet, hogy tűnjön már fel rajta Katja a gyógyítónővel! Mintha nem látnám a másik műholdas képen, hogy a Katja-t jelző kis pötty még mindig Eloraknál áll... Hirtelen kapom vissza a tekintetem Saskiára, mikor nagy levegővétellel ébred. Eddig olyan békésen pihent, s ugyan a maszktól csak részben láttam, de meg mertem volna rá esküdni, hogy még mosolyogni is láttam. Most már nyoma sincs ennek a mosolynak, helyette én öltöm magamra, bizakodót, reményt adót, amiből erőt meríthet magának is, ami megnyugtatja. Legalább ő legyen nyugodt kettőnk közül. Egyik keze az enyémben volt, most arra teszem rá a másikat lágyan simogatva. A második kérdés meglep, de hát számomra örök rejtély marad, hogyan érzik vagy nem érzik a nők a gyermeket a hasukban, főleg mikor annak jelenlétében hirtelen változás állna be. - Itt vagyok. Itt vagyunk. Lily még odabent, jól van, nem kell aggódnod! Erős lányka, akárcsak az édesanyja! - Hajolok oda a kezéhez, hogy csókot hintsek rá. Inkább én borulok oda, minthogy csak annyival is fárasszam őt, hogy kezeimben tartva megemeljen az ő kezét. - Jenkins kancellár? - Dr. Salsbury hangját halljuk a kommunikátoron át. Valószínűleg látta a finom változásokat, amelyeket az ébredés hozott magával. - Magához tért, doktornő. Maradhat. - Értettem, uram. - Köszön el egyelőre és visszafordulok Saskiához. - Elküldettem Ennáért, Katja már Elorakban van, hamarosan indulnak vissza remélhetőleg. Dr. Salsbury-vel addig igyekszünk téged szintet tartani és figyeljük Lily-t is. Ezért volt szükség egy kis nyugtatóra is. Minden rendben lesz! - Mesélek én, igyekezvén minél több információt átadni, na meg nyugtatni is, és magam sem tudom már a számát, hogy hányszor mondtam ki hangosan és magamban a mantraként ismételgetett mondatot: minden rendben lesz. Teljesen kidolgozott tervem van arra, mi lesz, ha velem történik valami, de arra egyáltalán nem vagyok felkészülve, ha őket veszítem el. Ezt a lehetőséget számításba se akartam venni, mintha nem létezhetne ilyen. - Szükséged van valamire? - Nem akarom a beszéddel fárasztani, de szükségszerű most, mert testének lehetnek olyan jelzései, amelyeket nincs gép, ami nekem kijelezhetne.
Az idő lassan telt s mégis gyorsan. Az álom számomra rövid ideig tartott, valahol a lelkem mélyén éreztem azonban, hogy sokáig voltam távol a való világtól. Az álom borzalmas véget ért, ijedten ébredtem s még a két világ közötti labirintusból próbáltam kijutni, mikor megéreztem fáradt, elnehezülő kézfejemen Callum lágy csókját. A zene halk volt, de így is felismertem azokat a dallamokat, melyek az „első” randevúnkon csendültek fel Callum kezei által. A zenéket én választottam ki, mindhez kellemes emlékek társultak, de ez volt a legkedvesebb. Az első kérdésem Lilyt érintette, róla akartam tudni, de míg Callum válaszolt, a valóság és az elalvásom előtt történtek fájdalma lassan visszacsorgott a tudatomba. Most először nem tudtam hinni a szavainak, igenis aggódtam de már csak Lilyért. Egyszer már keresztülmentem majdnem ugyanezen, az emlékeim visszatértek, tudom ha homályosan is, hogy mire gondoltam utoljára. Ez a betegség ismét legyőz de nem hagyom, hogy Lilyt is legyőzze. Keserű mosolyom annak szólt, hogy bár hálás vagyok azért, hogy próbál megnyugtatni, de pontosan tisztában vagyok az állapotommal. Dr. Salsbury hangja szólalt meg tompán, s tudtam, hogy nincs a szobában. Abban viszont biztos voltam, hogy folyamatosan figyel, nézi az értékeket és ha kell közbeavatkozik. Ebben erősített meg Callum is miután beszélt a doktornővel. Kezem automatikusan a hasamra simult volna, de a monitor útban volt és ahogy ez tudatosult bennem, kezdtem érezni a súlyát. Callum kezét szorítottam meg, belőle merítve erőt ahhoz, ami még előttem áll. Csupán Enna nevének említése csepegtetett belém némi reményt, és most jutott eszembe, hogy mit kértem tőle mielőtt az álom magával ragadott volna. Tudtam, hogy Callum mindent megtesz azért, hogy Enna vagy ha ő nem, akkor Roda idejöjjön és segítsen. Mindennek a nyomát is az arcán viselte, bármennyire is igyekezett palástolni, az én szemeimet nem tudja becsapni. Felemeltem a kezem, bár nehéz volt és túl gyengének éreztem magam, azt is éreztem, hogy újabb fájdalomhullám készül lecsapni rám annak jeleként, hogy Lily mit sem érzékel mindabból, ami történik és meg akar születni. Tenyerem lassan emelkedett Callum arcához majd rásimult, hüvelykujjammal próbáltam egy mélyebb árkot elsimítani. * -Tudom, hogy mindent megteszel érte, de lássuk be, nekem nincs sok esélyem. *Kezem lehanyatlott, a fáradtság úrrá lett rajtam, és a nyugtató is dolgozott még, csupán az álom volt az ami kiragadott a hatásából. Mosolyt erőltettem az arcomra és Callum kezét kerestem a takaró felett. * -Rád van szükségem. Nem akarok búcsúzni, nem teszem meg még egyszer. Veled akarok lenni és Lilyvel. *Vesszőfutás az idővel és még akkor sincs sok remény a sikerre, ha Enna időben ideér. Szinten kell tartani. Ezek a szavak ott visszhangzottak a fejemben. Először elszomorított, aztán kétségbe estem tőlük, végül dühös lettem arra ami ismét a markába szorít. Maradék erőmmel próbáltam megszorítani Callum kezét, lehunytam a szemeimet és elképzeltem őt magam elé úgy, ahogyan akkor a raktárban láttam, a zongoránál ülve, arcán feszült figyelemmel. Amikor felnéztem rá, reméltem, hogy ugyanaz az elszántság látszik a tekintetemben, amit a lelkemben éreztem.* -Tudom, hogy mindent megteszel, de most én kérlek arra, hogy ne add fel. Én sem fogom ígérem, nem adom fel, érte. Lilyért. *Hangomat bedarálta az újabb fájdalom ami összehúzta a hasamat, arcomon eltorzultak a vonások, de próbáltam a korábban tanult légzéstechnikát alkalmazni, hogy méltó legyek Callum, szerintem túlértékelt jellemzéséhez. Lily erős mint az anyukája. *
Nyugtatni próbálom, noha nyilván tökéletesen érzi, miként is van, érzi minden egyes levegővételnél, tudom, hogy a keserű mosolya is ennek szól. De legalább mosoly. A nyugtatás is ezt a célt szolgálja, hogy bátorítsam, hogy bárhogyan is érzi magát, lesz ez jobb is. Jobb fog lenni, nem rosszabb. Ugyan a klasszikus értelemben vett hit távol áll tőlem, ebben most mégis szentül hiszek, mert hinnem kell benne, úgy tűnik, hogy Saskia helyett is. - Nincs sok. - Bólintok aprót egyetértően, és már folytatom is. - De annyi pont elég is lesz. - Mosolyodom el arcomat kicsit tenyerébe hajtva. Ismerhet. Ha csak abba fogtam volna mindig bele, aminél nagy esély volt a győzelemre, nem sokra jutottam volna. Nyilván könnyebb úgy nyerni, de nem fogom feladni, amíg csak egy parányi esély is pislákol. Egyetlen gyertya lángja elég ahhoz, hogy elűzze a sötétséget. Megfogom újra a kezét, ahogy enyémet keresi igyekezvén kitörölni a fejemből a képet, ahogy most lehanyatlott az ágyra erőtlenül. Pont mint régen... Ám abból csak bő két év után ébredt fel. Most ő mosolyog rám, egymásba öntjük az erőt, mert sajnos jelenleg a várakozáson kívül egyebet nem igen tehetünk. Kínzó tehetetlenség. Őrjítő is, hiszen minden mozdítható orvosi felszereléshez és személyhez hozzáférek a legkisebb korlátozás nélkül, de olyan akadály van előttem, amihez minden hatalmam is kevés. Megint. Józanító, de kéretlen leckéket kapok a Perdától... - Jó terv, kancellárné! Nem búcsúzunk, hanem velünk leszel. - Örülök, hogy ezt mondta, mert lelkembe mart annak idején, hogy elbúcsúzott, hogy feladta, én viszont képtelen voltam beletörődni. Most is képtelen leszek. Míg aludt a hibernáláson is gondolkodtam. Idelent nem lehetséges, nincs hozzá semmi meg, ahhoz fel kellene vinni Saskiát. De bárhogyan is gondolkodtam, arra jutottam, várni kell még a perdai gyógyítóra. Utána a félhibernációval lehetne próbálkozni, időt nyerni, hogy esetleg egy császármetszést követő sebgyógyítást megoldjuk... Rengeteg gondolat kavargott a fejemben, újabb és újabb tervek születtek és vetettem el őket. Néhányat megtartottam, több lehetséges forgatókönyvet, de mind rizikós volt. Ezen a ponton már csak rizikós megoldások vannak, mindent egy lapra téve fel. Vajon lesz elég bátorságom azt az egy lapot kihúzni és megfordítani, nyertem-e? Nyertünk-e? A levegőt is visszatartottam egy pillanatra, ahogy Saskia belekezdett szavaiba. Tekintete elszánt, mint még soha, mégis tartottam tőle, miként fogja befejezni a mondatot. Mire fog megkérni? Mégis kvázi búcsúzni fog? Végrendelkezik, hogy vigyázzak Lily-re, mintha erre kérni kellene? Nagy kő esik le a szívemről, hogy nem ez lett a befejezés, őszintébb is tud lenni a mosolyom. - Nem adjuk fel! Erős vagy! - Csak ennyit tudok megerősítésként mondani, mert aztán fogom, viszontszorítom finoman Saskia kezét, mikor egy újabb összehúzódás fájdalma éri el őt. Még nem túl gyakoriak, ha minden marad így, akkor Katja-ék időben visszaérhetnek... - Szerintem ezt vehetjük úgy, hogy Lily is egyetért. - Jegyzem meg somolyogva, mikor látom Saskián is, meg válla felett az egyik kijelzőpanel görbéjén a fájdalom elmúlását. Dupla tehetetlenség. Nemcsak orvosként, hanem férfiként is csak ülni tudok itt, fogni a kezét és annyira szeretnék segíteni rajta, hogy arra szavak nincsenek! De semmit sem tehetek. - Kíváncsi vagyok, minden gyógyító ugyanúgy gyógyít-e? Amikor Roda engem gyógyított a Breviusból, az egész kellemes élmény volt. Meglepően gyors is! Érezhetően könnyebb lett minden levegővétellel és melegséget éreztem belül. Nem olyan, mint mikor forró kávét vagy teát iszik az ember vagy valami erős alkoholt. Ez... valahogy másmilyen volt, de határozottan jó! Szerintem a perdaiak szívesebben járnak gyógyítóhoz, mint az emberek orvoshoz! - Mosolyodom el a végén Saskia kézfejét simogatva. Nem tudom, miért kezdtem el ezt mesélni. Azt hiszem a tehetetlenségem is az oka, na meg hogy tereljem a figyelmét - figyelmünket - valami kellemesre. Attól tartván, hogy a Lily-s dolgok esetleg elszomorítják, hogy talán mégsem lesz bennük része, a gyógyításra koncentráltam. Úgy is Ennát várjuk, akkor már képzeljük el, milyen lesz, amikor megérkezik. Bárcsak előbb eszembe jutott volna, hogy annak idején mesélte, hogy dúla emberi terminussal élve! Akkor már érte küldettem volna akkor, amikor Saskiától megkaptam az üzenetet - és leesett, mit is üzen -, és most nem lennénk ekkora bajban. Hibáztam.
Nincs sok esélyem, mindketten tudjuk, de valahol mégis megnyugtat az a tény, hogy Callum most nem próbált meg hazudni. Az ő szájából hallani sem sokkal jobb, de értékelem, hogy igazat szól, jóllehet az igazság most valóban fáj. Arca a tenyeremben pihen meg, elmosolyodom azon amit mond, amit hozzátesz a legpocsékabb lehetőséghez. * -Téged a lehetetlen éltet. *Kicsit ingatom a fejem is hitetlenkedve azon a csipetnyi optimizmuson amivel képes jobb kedvre deríteni ebben a sötét órában is. Kuncognák is de a torkom kapar és érzem, ha nagyobb levegőt veszek elkap a köhögés, és görcsbe rándul a mellkasom. Nem próbálkozom hát, még ez a néhány szó is rengeteg erőt vesz ki belőlem és nekem tartalékolnom kell. Az idő pedig oly lassan pereg most, hogy csak várni tudunk. Az egyetlen remény Enna, addig míg ide nem ér, életben kell maradnom. Hogy utána mi lesz nem tudom, nem is akarom most elképzelni, a harc gondolatát szavakba öntöm, ezzel is erősítve, biztatva magamat, hogy kitartsak. * -A te terveid mindig….jobbak. *Apró sóhaj szakítja meg szavaim folyamát, már a levegővételhez is össze kell szednem minden erőmet, de még így is igyekszem Callumot is megerősíteni abban, hogy most nem fogom feladni. Mindegy mi következik azután, hogy Lily erre a kegyetlen és igazságtalan világra született, az a jövő titka, de addig harcolni fogok érte. Nem beszéltünk róla soha, Callum nem szólt róla, de kimondatlanul is tudom, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki akkor azzal, hogy elbúcsúztam tőle. Ő mégis kitartott, tartozom annyival, hogy az utolsó leheletemig kitartok. Bólintásra van csak erőm és időm, hogy válaszoljak neki, utána a fájdalom rántja görcsbe a testemet, végighullámzik rajtam de ezt a fájdalmat nem bánom. Ez egészen más, Lily igyekezetét hivatott tolmácsolni és még a gyötrelem közepette is sikerül egy grimaszba csomagolt mosolyt kipréselnem magamból. * -Ajánlom is….hogy egyet….értsen….nem ellenkezhet….már most. *Nem merem elképzelni a jövőt, hogyan tartom majd a karjaimban, hogyan mosolyog rám…ahogyan az álomban láttam…..nem merem, mégis megteszem. Lehet, hogy nekem már csak ennyi jut, hát azt elveszem, két kézzel kapok utána. Lehunyt szemeim mögött ott az a pufók kis mosolygós arc, a finom babaillatot érzem az orromban, el tudom képzelni hiszen éreztem már, Clara gyerekei bőven szolgáltattak nekem erre lehetőséget. Callum szavai azonban kiragadnak ebből a fájdalmas mégis csodálatos képzeletből. Csak a figyelmemet szeretné elterelni….és ezért hálás vagyok neki, de a szavai túl jól sikerülnek. A szívem nagyot dobban és hevessége nem is csitul egészen ahogyan belegondolok, elképzelem mindazt amit hallok. Szemöldökeim is összerándulnak, homlokomon gondráncok gyűrődnek egymásba és kezem is érezhetően jobban szorít, noha ereje csekély. * -Te mikor voltál Breviusos? Ezt…nem mesélted….hogyan? *Míg a válaszát várom, tekintetem az övébe fúródik. Ijedten, számonkérőn…és ez az értékeken is meglátszik. Dr. Salsbury már meg sem próbál a kommunikátoron keresztül érdeklődni, elindul a szomszédos szobából, felkészülve minden rosszra. Nem tart sokáig, míg alakja lendületesen be nem lép a halkan szisszenő ajtón.*
Felnevetek a summás jellemzésemen. - Meglehet. Habár jelenleg szívesebben vennék egy könnyű győzelmet, de nekem úgy is jó, ha ezért most megküzdünk együtt, és utána lesz minden más már könnyű. - Ígérni nem ígérhetem, ez a hatalom sincs a kezemben, ahogy a meggyógyításához való sem, de azt ígérhetem, hogy kitartok ameddig csak lehet, majd pedig a következő akadályokkal együtt birkózunk meg. Mert abból nem engedek, hogy ő is velem legyen. Velünk legyen Lily-vel, mert a kislányhoz az én szeretetem nem lesz elegendő, az édesanyját soha nem tudnám helyettesíteni. Számára Saskia éppolyan pótolhatatlan, mint nekem. Makacs kitartásom, a lehetetlennel való szembeszállásom sem teljesen céltalan abból szempontból, hogy Saskiába is igyekszem ezzel erőt, harci szellemet csepegtetni. Erős nő, ezt a lánykéréskor már megtudtam róla, és még csak nem is a pofonja erejéből. Persze az is hozzátett. De igazán erősek együtt vagyunk, egymás támaszaként és így főleg örülök, hogy ő sem akarja feladni ezúttal, csak azért sem. - De csak mert te jobbra csiszolod őket nekem. - Lényeges kiemelni Saskia érdemeit még ebben a válságos órában is, sőt, mikor máskor, ha nem most? Jelen helyzetre viszont csak annyi a tervem, hogy fogom a kezét és hagyom, hogy kedvére szorítsa, mikor egy fájdalomhullám söpör rajta végig. Közben azért próbálok gondolkodni, hogy ha Katja nem jár időben sikerrel, ha elhúzódna a gyógyító megkeresése és rábeszélése, hogy azonnal jöjjön, akkor mivel tudnánk még időt nyerni? Nem kellene Saskiát teljesen hibernálni, a fél-hibernáció is elég, mint komolyabb és hosszadalmas műtéteknél szoktuk. A baj csak az, hogy az eljáráshoz minden odafent van, szétszedetni, siklóval lehozatni, összerakatni... nem, nem járható út. A gondolatmenetet megszakítja, ahogy látom Saskia fájdalmát enyhülni, és suta tehetetlenségem jele, hogy megpróbálok most is derűs megjegyzést tenni, miszerint a lányunk is egyetért a tervünkkel, hogy nem adjuk fel. Saskia váratlan válaszára viszont röviden felnevetek. - Bocsánat! - Kérek elnézést aztán gyorsan érte, de nem merem a témát azzal tovább szőni, hogy elképzeljük hányszor és hányféle módon fog még lázadni a leányzó, habár nem tudom, hogy jót teszek-e ezzel? Csendre lenne szüksége Saskiának, hogy kedvére képzelődhessen a kicsiről és ebből nyerjen erőt? A zenét is azért nem kapcsoltam ki, mert ismeretes a kedvelt dallamok egészségre gyakorolt pozitív hatása. Mindenesetre belekezdek valami más mesélésébe, a közeli jövőbe, egyelőre, aztán majd Saskia jelzi, ha nem nyitott most erre. Sajnos túl nyitott is, azonnal látom a reakcióként adott erősebb szívdobogást a kijelzőn. Hoppá. - Nem meséltem volna? - Kérdezek vissza, könnyedén, hogy ezzel is nyugtassam, semmi komoly gond nincs. Ekkor nyit be dr. Salsbury is - örvendetesen gyors reakcióidővel -, akit megállítok az ajtónál felemelve a kezemet. - Nincs semmi gond, doktornő, köszönöm. Tudom, ne zaklassam fel a kancellárnét. - Igen, uram, köszönöm... - Hátrál ki kissé kelletlenül a doktornő, csak a rangom miatt engedelmeskedik, egyéb esetben nem hagyná magát eltávolítani és a fejemre olvasná azt szúrós szemekkel, amit magam is mondtam, miszerint vigyázzak Saskiára. Pedig tényleg nem akartam felzaklatni, elfelejtettem, hogy nem mondtam neki az esetet. Vagy mondtam, csak az amnéziája idején annyi információ rohanta őt meg, hogy ez már kirostálódott? Sosem derül már ki, de nem is lényeges. Elmondom most, mihelyst a doktornő távozott, vissza is fordulok Saskiához. - Még az ébresztésed előtt történt, szándékos fertőződés. Tesztelni kellett, hogy Roda meg tudja-e gyógyítani a Brevius-t, mielőtt felmerészkedik a siklóra és a Dominiumra. Ezért készítettem egy felerősített hatású, agresszívabb törzset, sokkal gyorsabb lefolyásút, hiszen nem voltak óráink, hogy kivárjuk. Megnyugtatásodra mondom, hogy Elorakban próbáltuk ki, messze minden embertől, a perdaiakra nem volt úgy sem veszélyes, valamint volt nálam ellenanyag vész esetére és a létrehozott variánst utána megsemmisítettem, mielőtt elszabadulhatna. Mint látod, itt vagyok és... - Idáig jutottam és mosolyomat megakasztja egy ismerős női hang a kommunikátoromnál, mely nem a doktornőé. - Uram? - Katja az és miközben fogadom a hívást, pillantásom Saskiára rebben, majd utána rögtön a műholdas térképre, amelyen a testőrt jelző pötty elmozdult korábbi helyéről, már Elorak városfalain kívülre teszi. - Hallgatom, Katja. - Hallgatom, szinte a levegőt is visszatartom és észre sem veszem, hogy most én vagyok az, aki finoman jobban megszorítja a másik kezét. - Elindultunk visszafelé, velem van Enna gyógyítónő. Igyekszünk, amennyire lehet, tartsanak ki! - Noha ez még csak az első lépés az egész folyamatban, mégis érzem, ahogy szinte levegőhöz jutok a reménytől, hogy a perdai gyógyító segítségünkre lehet. És ha én így érzem, mit érezhet Saskia? A jó hír hallatán az iménti kézszorításom is rögtön megenyhült. - Meglesz, Katja! Köszönöm és Ennának is! - Mosolyogva válaszolok, miközben Saskia mogyoróbarna szemeibe nézek. - Kitartunk... - Ismétlem, ezt már inkább csak magunknak, mert a vonalat időközben bontottuk és látni a térképen, ahogy a reményt jelző kis pötty elindult a Város felé...
remember that we all are brothers and sisters All people, beasts, trees, stone and wind We all descend from something ethereal That was always there Before people lived and named it Before the first seed sprouted
Már azt sem tudom, hogy éppen mit csináltam. Olyan hirtelen történt az egész. Az egyik pillanatban még otthon rendezkedtem, a nagytakarítást végeztem, a másik pillanatban pedig már Liaráért rohantam, kezemben a nagy batyummal, nyomomban az emberi harcos nővel, akit értem küldtek. Ha nem ismertem volna már őt korábbról, akkor is elindultam volna vele, miután folyékonyan beszélve a nyelvünket elmagyarázta, hogy Saskia rosszul van, és a segítségemet kéri Callum kancellárral együtt. Út közben még felnyaláboltuk a nővérem, és most megint a négykerekű szekéren ülünk. Nem tudtam, hogy az ilyen jármű képes ilyen gyorsan is menni. Nincsenek különösebben kiépített utak Elorak és az emberek Városa között, de a hepe hupás utak ellenére is szinte olyan zökkenőmentesen jutottunk el egyik városból a másikba, mintha bogán utaztunk volna. Közben igyekeztem minél többet megtudni, de a nő, aki vitt minket, nem volt túl bőbeszédű... ~ Tudod ugye, hogy diplomáciai okokból sem bukhatsz el... Ha Saskia meghal, azzal Elorak és a perdai nép nagyot veszít a quorsák körében. ~ hallom meg nővérem gondolatait a fejemben, mire elhúzva a számat tekintek rá. ~ Mi lenne, ha a politikával csak akkor foglalkoznánk, ha vége ennek az egésznek? Nem akarok rosszra gondolni, amíg nem láttam semmit. ~ felelem neki ismét előre nézve, ő pedig csak sóhajt. A szekér anélkül hajt át a kapujukon, hogy megállítanának, pedig tudom, hogy ők is milyen gondosan védik a városukat. Amikor megállunk, kinyitják nekem az ajtót - aminek külön örülök, mert fogalmam sincs, hogyan kell -, aztán a harcos vezetésével elindulunk sietve befelé. A hely nagyon világos és fényes, szinte bántja a szemem a mindenhonnan tükröződő fény, de jelenleg nem is igazán foglalkozok ezzel. Hamarosan be is lépünk egy szobába, ahol Callum és Saskia is van: utóbbi láthatóan rossz állapotban. Szemeimmel azonnal asztalt keresek, és lepakolok, Liara pedig körbe néz. - Oltsátok ki a fényeket. Nagyon erős. - szól Callum felé nézve, míg én oda lépek Saskia mellé és rá mosolygok bátorítóan. - Athilerir udajilahr. - suttogom neki halkan, nyugtatóan, miközben megsimogatom a homlokát, ám nem is veszem el onnan a kezem. Ég a láztól. - Minden rendben lesz. - fordít mögöttem a nővérem, kicsivel hátrább állva. Nem is kérdezek innentől semmit, épp csak lehunyom a szemeimet, hogy Shiennel aranyló fényével árassza el tenyerem, s ezzel bele láthassak a testbe. Kicsit ráncolom a homlokom közben, mert érzem és látom a fekete, nyúlós szutyokként kapaszkodó betegséget a testében, amely egyre terjed. A legrosszabb azonban nem ez. Kinyitva a szemeim Callumra kapom azokat. - Hozzanak egy dézsa vizet. Sietve! - közvetíti azonnal a kérésemet határozott hangon, majd a pillantásom Saskiára emelem. - Én tudni te vagy gyenge. Erős kór. Beteg tiéd gyermek is. Te tiéd vér az ő övé vér is. De külön test. Együtt nem megy. - próbálom törni az emberek beszédét, ami rám ragadt Liara mellett, és ő is segít nekem közben, ha nem tudnám kifejezni magam suttogásom közben. - Én kúrál téged ki. Te megszülöd gyermek. Én kúrálom gyermek. Muszáj. Érted? - kérdezem komolyan tőle.
-Szeretném ha így lenne. *Halovány mosolyra futja csak, melyet a remény tart életben. Nem érdekel mennyi küzdelembe kerül, hogy milyen árat fizetek meg érte, de a kislányunknak élnie kell. Annyi mindenen mentünk már keresztül, olyan harcokba kellett bocsátkoznunk, annyiszor kellett már a földről felállnunk, hogy hiszem, megerősített minket. Nem tudom mi lesz a vége, de egyvalami nagyobb erőt ad, mint Callum, pedig szavaival gyengédségével, s még a kiapadhatatlan humorával is felvértez. Azt viszont nem akarom, hogy Lilynek anya nélkül kelljen felnőnie. Bízom Callumban, s tudom, hogy nagyon fogja szeretni, már most nagyon szereti, és védelmezni fogja mindentől, s ő jó ember, Lily nem fog benne csalódni soha, úgy mint én az apámban, de tudom milyen anya nélkül felnőni. Callum tervei azonban most nem használnak, bár jó tervezni, azonban jelen helyzetben tehetetlen, s tudom, hogy ez megőrjíti. Nincs annál rosszabb. Érdemeim méltatására már nem tudok felelni, mosolyom belefagy a fájdalom keltette grimaszba, szorítom a kezét míg át nem halad rajtam. Sokat kivesz belőlem, a légzés sem úgy megy ahogy kellene, s a fájdalmak még erősödni fognak. Minden egyes ilyen hullám egy kicsit elvesz a reményeimből, hogy bírni fogom a végéig. Szeretnék már túllenni rajta, magam mögött tudni az egészet, nem nézni az órát, vagy a kijelzőt, várni Callum kommunikátorán a jelzést, hogy Katja megérkezett Ennával. Mindezt úgy, hogy félek, rettegek attól a sötét végtől ami várható. Callum igyekszik elterelni a figyelmemet, azzal a témával, amibe végül gyanútlanul belekezd, nagyon is sikerül neki. Még a szívem is majd` kiugrik a helyéből arra a tudatra, hogy Callum elkapta a szörnyű kórt. Mikor? Hogyan? Miért nem mondta el? Lázasan – és nem csak képletesen – gondolkodom azon, mikor volt tőlem távol napokig, de ilyen nem volt az ébredésem óta. Akkor viszont megbetegedtem volna…találgatásaimat fűzöm tovább, de közben még gyötrelmeim közepette is sikerül kissé mérgesen ránéznem, komolyságát az oxigénmaszk mélyíti.- -Nem meséltél róla Callum Jenkins. *Mielőtt azonban belekezdene, Dr. Salsbury lép be aggódva, tekintete engem keres, a monitort a hasamon, Callum azonban megelőzi beljebb lépését azzal, hogy megnyugtatja, miatta ugrott meg a szívem ütemes dobbanásainak értéke a kijelzőn. * -Csak szóval tart a férjem. Néha nem válogatja meg a szavait. *Lehelem alig hallhatóan, a végén ismét Callumra tekintve, s arcomon a kérdés és a várakozás még kifejezőbbé válik, mihelyst az ajtó diszkrét szisszenéssel bezárul a doktornő mögött. Korábbi találgatásaim okafogyottá válnak, mindaz amiről Callum óvatlanul beszámolt, az ébredésem előtt történt, és ezzel nem is lenne gond, épp csak miattam tette. Egyébként ésszerű és kellőképpen átgondolt, azt hiszem én is megtettem volna érte és ezen a terven nem is lett volna mit csiszolnom. Ezért hezitálok a válasszal, mert válasz van a fejemben, de nem tudom, hogy még jobban szeressem érte, vagy pofozzam fel ismét? Katja menti meg őt is és engem is egy várható vitától….vagy összeborulástól. Hangja kifogja a szelet vitorlámból, a szívem ismét nagyot dobban és egymás kezét szorítjuk Callummal, várva Katja hangját, szavait a jó hírrel, vagy a rosszal. Egész testem feszültté válik, csak akkor tudatosul bennem, amikor felpillantva a kijelzőre, látom én is a testőrt jelző pöttyöt mozgásban, s megkönnyebbülten, ha a jelen helyzetben lehet ilyet egyáltalán mondani vagy érezni, visszahanyatlok a párnára. Halvány mosoly jelenik meg az arcomon és újra megszorítom Callum kezét.* -Én kitartok. *Most már csak várni kell, ez a várakozás azonban gyorsabban eltelik és kellemesebb is lesz, mint az eddigiek. A remény újjá éled bennem, Callum kezét nem engedem el, de szemeimet lehunyom és csendesen pihenek, erőt gyűjtök. A lágy muzsika dallamai a lelkembe ivódnak, másik kezem a hasamra teszem, oda ahova még elfér a monitor miatt. Időnként felnézek Callumra, bátorítóan mosolygok rá, bár nagy erőfeszítésembe kerül, mert a láz égeti a testem és a légzés is nehéz, olykor köhögési rohamok jönnek rám, s mikor alábbhagy, csak egyetlen kérdés izgat.* -Lily jól van? *Ő látja az értékeket, tudja, hogy ha baj van és biztos vagyok abban, hogy szólna ha így lenne. Míg Enna megérkezik néhány fájdalom hullámon is átverekszem magam, és érzem, hogy egyre jobban gyengülök. Nem tudom Callum mennyit lát ebből, de nem szólok róla. Kell neki is a remény és nekem is, magamat biztatom, hogy bírni fogom…csak még egy kicsit kell bírnom, még egy kicsit. Várakozásunknak Katja hangja vet véget, mikor megszólal a kommunikátoron.* -Uram! Átléptünk a városkapun. Két perc és ott vagyunk. *S valóban, két perc múlva már halkan nyílik az ajtó és Enna lép be rajta a segítőjével, Liarával, mögöttük Katja kissé zilált alakja, arcán soha nem látott aggodalommal. Egy hálás pillantással köszönöm meg a sietségét, majd Ennához fordulok. Hangom halk és rekedt, erőtlen már a köhögéstől, a láztól, a fájdalomtól. * -Enna….köszönöm….*Nem is tudok többet mondani, ismét köhögés rázza meg a testem, de szinte azonnal elmúlik mikor a kezét a homlokomra teszi. Ugyanazt érzem, mint amikor Rodánál jártam és megengedtem, hogy megérintsen. Most azonban nem kellemes melegség jár át, hiszen a testem láztól ég, hanem hűvösség. Felüdülés, enyhet adó hűvös a keze és fel is sóhajtok. Hallom Liara hangját is a szoba másik végéből, ha Callum még ott van mellettem, megszorítom a kezét, ha Enna arrébb küldte, csak kinyújtom felé a kezem. Szükségem van rá, de azt is tudom, bármit kíván Enna, azt neki kell elintéznie, s végre tehet valamit. Enna arca viszont nem sok jót ígér, és az iménti fellobbanó remény hirtelen szertefoszlik, szavai, melyeket hozzám intéz, ijesztőek. Elsősorban az, hogy Lily is beteg. Megbetegítettem, pedig a testemnek védenie kellene őt. * -Callum! *Ijedten, erőtlenül szólok érte, nekem kiáltásnak tűnik, valójában gyenge és halk nyöszörgés az, ami meggyötört torkomon kijön. Kezét szorongatom, ha elérem, immár mindkét kezemmel és könyörgőn tekintek rá és Ennára felváltva.* -Nem tudom….bírni fogom-e. *Hogy megszüljem Lilyt, erre vártam hónapokon keresztül, készültem rá….de most, ilyen gyengén nem tudom képes leszek-e rá.* -Félek Callum.
- Akkor így lesz. - Biccentek Saskiának, mintha csak ezen múlna, hogy ezt eldöntsük. Viszont sok múlik a hozzáálláson is, és egyesek szerint be is vonzhatunk dolgokat, jót is és rosszat is. Én ebben nem hiszek, és nem is fogok, mert akkor el kellene gondolkodni, miért is vagyunk most ebben a veszélyes és baljóslatú helyzetben. Minden rendben lesz, mantrázom magamban és olykor hangosan, mikor Saskiát elfogja egy-egy nagyobb fájdalomhullám vagy egyre erősödő köhögés, és próbálom a figyelmét is elvonni. Ezt olyan sikerrel teszem, hogy kikotyogok olyat is, amit ezek szerint korábban nem. Nem mert olyan szörnyűséges titok lenne, inkább csak nem akartam felizgatni, mert tudom, hogy aggódni fog értem így utólag is, pedig saját szemeivel láthatja, hogy nincs gond. Ugyanakkor kicsit örülök is, hogy kiderült: imádom azt a hangsúlyt, ahogy kiejti a teljes nevemet, mikor neheztel rám. Lefogadom, hogy Lily nem lesz így ezzel, mikor rá kerül a sor, ellenben jókat kuncog majd, mikor engem vesznek megint elő. Dr. Salsbury lép be, de már szavaimmal gyakorlatilag ki is toloncolom őt, és Saskia szavaira már rápillantok, mosolyogva a fogalmazáson, a hangsúlyon, a nézésén, a tekintetemmel üzenve: most is és minden héten megkérném a kezét, annyira szeretem. Elmesélve az eddig elhallgatott történetet, Saskia szemeiben meg a hezitálást látom, hogy előbb a pofon járna nekem és aztán a csók, vagy fordítva, de ez valószínűleg sosem fog már kiderülni, mert Katja szólal meg és a hírei újra a remény felé fordítják a figyelmünket... - Jól van Lily. - Nyugtatom meg Saskiát. Igazság szerint kicsit gyengült egy-két érték, de még a normális kategórián belül van, még ha az alsó határnál is. De semmi baj, Katja már jelez is, hogy két percen belül itt vannak. A lila hajtincsű testőrnő egészen az ajtónkig kíséri a két perdai hölgyet, katonásan öles léptei sietségre késztetnének bárkit. - Köszönöm, Katja. Pihenjen! - Biccentek neki felemelkedve az ágy mellől a testőrre nézve, majd Enna felé fordulok, hogy köszöntsem őket, de Liara máris tolmácsol. Legalábbis gondolom ez Enna óhaja. Vagy az övé is. - Hogyne. - Már nyúlok is az ágy melletti panelhez, előhívva a szoba vezérlését leveszem a falakból sugárzó fény erejét, színhőmérsékletét is eltolom kicsit melegebb árnyalatba. Ezen az éppen besiető doktornő lepődik meg, s ha nem látná, hogy épp ezt állítom be, akkor lehet nyúlt volna az ajtó melletti hasonló panelhez, hogy visszaállítsa, így viszont megakad a mozdulata. Kíváncsian megnézi a két perdai nőt, elámul az öltözetükön, kiváltképp Ennáén, akinek alakja, haja, arca éterien ragyog a kezéből áradó fényben fürödve. És ami nekem már ismerős, az a doktornőnek teljesen új: ennek a perdai nőnek világít a keze! Ez a jelenség nekem nem új, annyira rutinos viszont én sem vagyok, hogy ennyiből megállapítsam, már zajlik a gyógyítás vagy állapotfelmérés zajlik vagy valami egészen más? Csak azt látom és hallom, hogy Saskia felsóhajt, mintha nyugodtabbnak is tűnne. Nem tudom, mit csinál Enna, de maradéktalanul megbízok benne. A doktornővel mindketten figyelünk és Liara újabb szavaira ocsúdunk fel, mint valami álomból. Dézsa... Ismerős szó... Dr. Salsbury lesz az, aki előbb kapcsol és rájön, mi ez a régies kifejezés. - A kád! Nem tudjuk hozni, de itt van, máris lesz víz! - Már perdül is magyarázva, hogy a szoba egy leválasztott, elszeparált részéhez lépjen, elhúzódik az ajtó halkan szisszenve és odabent modern, fehér, fényes, kívül négyzetes forma, belül ívesen, kényelmesre kialakított kád, két oldalt fém kapaszkodókkal is ellátva. A kád jobban fénylene, ha itt is olyan fényár lenne, mint amihez az emberek hozzászoktak, viszont a levett fényerő ezen a helyen is érvényben van, a fő helyiséggel van összeköttetésben, amíg nem akarják külön kezelni. Majd mondják a perdaiak, ha több fény kellene esetleg, addig is a doktornő igyekszem Enna keze alá dolgozni azzal, hogy a kádba megfelelő mennyiségű vizet tölt. A zubogó hang csakhamar fel is hangzik. Én eközben megfogtam újra Saskia kezét és figyelem én is, mit magyaráz Enna. A kijelzőre pillantok, melyen még ott vannak az utolsó értékek, amiket mutatott, mielőtt a szerkezetet lecsatoltuk volna Saskia hasáról. Az nem mutatott Lily-hez ilyen rossz értékeket, de ez változhatott, vagy vannak az eszköznek is vakfoltjai, amiket nem lát. Vagy is-is. Mindegy is most, nem számít, mert Enna látja és szavai alapján tudja is, mit tegyen és nem említi fél szóval sem, hogy nem hisz a sikerben. Én a pozitív oldalát látom a szavainak, Saskia a negatívat veszi észre. Értem szól és közelebb kell hajolnom, hogy hallhassam, mit mond. - Én is. - Jelentem ki aztán olyan könnyedséggel, mintha azt mondta volna, hogy szereti a perdai ételeket. Még olyan lágyan is mosolygom, mintha tényleg erről lenne csak szó. Valahol ilyen természetes dolog is a félelem. Bolondok is lennénk, ha nem félnénk, féltenénk. Nem akarom megtudni milyen az, amikor már nincs mit veszíteni? Az egyszerű két szó után rögtön folytatom is. - És ezt egyszerre csak egyikünk teheti, ez pedig most az én köröm, sajnálom. Most te vagy az erős, és hidd el, te tényleg az vagy! Ne félj, kérlek, kedvesem! Itt vagyunk veled, mind segíteni fogunk. Haladjunk sorban, mindig csak a következő lépésre koncentrálva: most meggyógyulsz. Enna meggyógyít. Csak erre gondolj most, semmi másra: meggyógyulsz. - Nézek mélyen Saskia szemeibe beszéd közben és a végén csókot adok kézfejére, melyet az enyéim között fogok, egyik hüvelykujjammal a csuklójánál simogatom, ahogy már oly sokszor tettem az évek alatt. Aztán ha látom, hogy Saskia kicsit meg tudott nyugodni - vagy ha nem, akkor is, mert szorítani fog minket az idő -, Ennára nézek. - Kezdjük? - Nem mint kancellár jelentem ki vagy adom parancsba, hanem kérdezem. Most Enna irányít, ő dönt mindenben.
remember that we all are brothers and sisters All people, beasts, trees, stone and wind We all descend from something ethereal That was always there Before people lived and named it Before the first seed sprouted
A Város maga nem ismeretlen nekünk teljesen, még is, ahová megyünk, az. Követem a harcost, aki elvezet minket Callumhoz és Saskiához, utóbbi pedig rendkívül rossz állapotban van. Miután kellemesebbé tette a kancellár a szemünknek a környezetet, megvizsgálom a nőt. Nagyon beteg... És nem csak ő. Habár még jelei talán nincsenek, a kórt akkor is látom átterjedni a gyermekbe. Nem húzom az időt, és azonnal dézsányi vízért kéretek. Szerencsére van annál nagyobb megoldásuk is. - Bőr meleg legyen a víz. - közvetíti a kérést Liara, aztán pillantásom a betegre szegezem. Felvezetem a jelenlegi helyzetet, és anélkül is tudnám, hogy Saskia halálra van rémülve, hogy Liara fordítana nekem. Már az, hogy Callumot hívja és kétségbeesetten beszél elég, és ez megnehezíti a mellkasom, de nem adom át magam a szívszorító érzésnek, mert hiszem, hogy minden rendben lesz. Hiába a félelem tudnia kell, hogy most rajta a világ szeme, neki kell kihordani a gyermeket, még hozzá most. Más nem teheti meg helyette. - Nem leszel gyenge. Ezért gyógyít meg előbb. - nyugtatja meg Liara a nőt, majd fordítja nekem Jenkins szavait. A férfire nézve bólintok egyet, és a kád felé pillantok. Saskiának fel kell állnia az ágyról, vagy ha Callum viszi oda, nekem az is tökéletesen megfelel. Magam is a vízbe megyek, bele segítem őket Liarával együtt, aztán ha Saskiát kényelmesen elfektettük, Liara elmegy a táskámért. Kiszedve belőle néhány fiolát oda lép és át nyújtja nekem őket. Az egyiket veszem csak el egyelőre. A finom illatú olajat a kezeimre kenem és összedörzsölöm őket, majd oda lépve Saskia mellkasára dörzsölöm. Az illat nem csak nyugtathatja őt, de a légzését is frissítheti, könnyebbé teszi. Egy kicsit finoman kenek hüvelykujjammal a felső ajka és orra közötti puha húsra is, hogy véletlenül se dugulhasson be az orra, ha netán megindulna akár sírástól, akár fájdalomtól. Megmosom a kezem a vízben, aztán elveszem a másik üveget is és Callumnak nyújtom. - Ez legyen nálad. A gyermeknek kell majd. - mondja helyettem is Liara. Visszahajtom Saskia ruháját, és ha gondoltak már korábban rá, és nincs rajta alul semmi, akkor örülök, ha viszont van, magam veszem le róla a fehérneműt. Csak útban van. - Ne fél. Gondol rá. - mosolygom bátorítóan és oda vezetem Saskia kezét a nagy pocakjára, kicsit dörzsöltetem, simogatom is vele. Most oda koncentráljon. Letérdelek a vízbe és kezeimet magam is a hasára teszem finoman. Ismét átjárja tenyereimet a fény, és ezúttal nem csak bele pillantok, hanem gyógyítok. Engedem, hogy erein keresztülfusson Shiennel fénye, és az elűzze a sötét betegséget testéből. Erőt merítek a vízből, mely csípőmig ér, elmerengő, semmibe révedő tekintettel harcolok a nyúlós masszával, amíg az szét nem foszlik. Az erőmet meg nem szüntetem teljesen, mert ahogy mondtam: az anya és a gyermek vére egy. Az anya fertőzik a gyermeket, és a gyermek az anyát. - Itt az idő. Amint érzed a fájdalmat, feszítsd meg a hasad, és nyomj. - szól Liara halkan, miközben a kád szélére guggol, én pedig Saskia szemeibe tekintek, még mindig kicsit révetegen, de magabiztosan, sugározva felé azt, hogy most neki kell erősnek lennie: ahogy azt Jenkins is mondta.
*Mindegy hogyan, jelenleg már ott tartok, hogy tényleg mindegy, csak jussunk a végére. Természetesen sikerrel. Hogy közben mivel kell megküzdenem, nem érdekel, Callum itt van velem és erőt ad, néha akkor is amikor neki lenne rá szüksége. A várakozás alatt igyekszik elterelni a figyelmemet az időről, különben folyton csak azt kérdezném, mennyi idő telt el, mikor érkezik meg Enna, egyáltalán hol tartanak? Óvatlan, vagy szándékos, hogy olyasmit árul el, amiről eddig nem beszélt, nem tudom, de lényegtelen. Az aggodalmam is felesleges, de nem tudok parancsolni az érzelmeimnek, utólag is megdobban a szívem az ijedtségtől, és felelősségre is vonnám, de persze Callum pontosan tudja a kancellárok aranyszabályát, miszerint sokkal értékesebb és könnyebb utólag bocsánatot kérni, mint előre engedélyt. Dr. Salsbury megjelenése menti meg őt, pedig már azon gondolkodtam, hogy szeressem vagy újra elővegyem a hatásos pofont. Callum most kiválóan olvas a gondolataimban, de én is az övéiben, néhány hosszú békés pillanat adatik meg nekünk, míg egymás szemeibe nézünk és tudom, hogy most kérte meg újra a kezem. Elmosolyodom, de aztán a fájdalom megint átjárja a testem és sokat elvesz az erőmből. Katja azonban a reményt hozza el nekünk, a szó legszorosabb értelmében is. Callumnak sikerül egy kicsit megnyugtatnia azzal, hogy nem csak mondja, de előtte rá is néz az értékeinkre és tudom, hogy nem kegyes hazugsággal akar traktálni. Enna aztán úgy lép be az ajtón Katja nyomában, mint egy éteri jelenség. Olyan szép, és megnyugtató. A tekintete, az érintése, a mosolya; nem csoda, hogy csak rá figyelek. Liara hangját távolról hallom és ha nem gyötörne a fájdalom, a nehéz légzés, az aggódás Lily miatt, akkor feltűnne, hogy most mennyivel kedvesebb. Ennek ellenére szorítom Callum kezét és nem engedem el míg csak lehet. Igyekszem elhinni Ennának, Liarának, hogy bírni fogom, de jelenleg kétségeim vannak. Most úgy érzem minden erőm elszállt és félek. Callum azonban megint tudja mit kell mondani. Két kezembe szorítom az övét és úgy tekintek fel rá, szavai valóban erőt adnak, ahogyan belém szuggerálja a hitet, hogy erős vagyok. Elmosolyodom, és mosolyomban ott van az a szerelem amiben soha senki nem hitt rajtunk kívül. Aki a szobában van olyasmit hall most, amit Callum szájából, a kancelláréból soha nem hallhatott. Ő is fél. Bólintok, apró levegőket veszek, és kipréselek magamból néhány szót az újra fellángoló fájdalom közepette.* -Ha te mondod, elhiszem. Meg fogunk gyógyulni. *Az az apró kis csók amit a kezemre ad és a simítás a csuklómon könnyeket csal a szemeimbe, s egyik kezem felemelem, hogy arcára simítsam, ahogyan mindig is, oda ahol nagyon régen a tenyerem csattanásának piros nyoma égett. Közben Dr. Salsbury segítségével megtelik a kád és tényleg rajtam a sor, hogy mindent megtegyek Lilyért. Azonban az ágyról felállni nem tudok és e gyengeség miatt újra elfog a félelem. Callum nyakába kapaszkodom, csak annyira tudok felemelkedni, az a kád olan messzinek tűnik.* -Kérlek segíts! *Könnyekkel teli arcomat a vállába rejtem, illatából mélyet szippantok, ezzel még egy kis erőt, biztatást merítve belőle. A meleg víz enyhet adó, körülölel és ellazít egy kicsit, megpihenve dőlök hátra benne s lehunyom a szemeimet. Kezemet a hasamra téve próbálom Lilyt érezni, de most nem mocorog. Kétségbeesetten nézek fel Ennára, aki már mellettem van a vízben és a kezére dörzsöl valamit abból amit Liara hozott neki. Kerül belőle a mellkasomra és az orrom alá is. Egyből érzem ahogyan a levegő szabadabban áramlik a tüdőmbe, jóllehet még mindig olyan érzés, mintha valaki ülne a mellkasomon. Kezem Callum felé nyújtom ha még nem fogta meg, de bármit is mond Enna nekem szükségem van rá. A könnyű kórházi ruha alatt nincs más, szabadon feltárul a pocakom mely Lilyt rejti. Enna rácsúsztatja a kezemet és arra ösztönöz, hogy simogassam masszírozzam. * -Nem félek…erre gondolok…*Bólintok szavaira, halványan el is mosolyodom s egy pillanatra felnézek Callumra, hogy őt is biztassam. Tudom, hogy pocsékul érzi magát amiért tehetetlen, nem tud segíteni…hiszi ő, de már azzal is sokat tesz, hogy mellettem van. Enna finom puha tenyere a hasamra simul, és úgy fénylik mint a nap a Perda felett. Először köhögés rázza meg a testem, mely a hasamba is görcsös fájdalommal hasít bele, és ezt Callum is érezheti, mert olyan erővel szorítom a kezét, hogy az ujjaim teljesen elfehérednek. Utána azonban magát a csodát élem át. A testem könnyebbé válik, a mellkasomról elillan a mázsás súly, korábban forró száraz bőrömön kiütközik a verejték és érzem ahogyan a láz alábbhagy. Lily megmozdul, de csak aprón, olyan akár egy kicsi madárka remegő szárnya, vagy a nyári szellő cirógatta falevél. A végtagjaim már nem nehezek, erőtlenek, lassan de biztosan kúszik fel bennem az az erő amire szükségem van. Az ijedtség Liara szavaira csak pillanatnyi, időm sincs megkérdezni azt ami a gondolataimban megfogalmazódik; hogy máris? A fájdalmat már ismerősként üdvözlöm, de egészen más mint korábban. Egyetlen pontra koncentrálódik, összehúzza a hasamat és lefelé nyúlik. Szorítom Callum kezét, míg másik kezemet elveszem a hasamról, kapaszkodót keresve. A testem megfeszül, érzem a nyomást az alhasamban és mintha mindig is tudtam volna mit kell tennem, olyan természetes. Összeszorított fogaim között tör fel a nyögés, mely lassan elnyújtott kiáltássá erősödik. Nyomok amennyire csak tudok, amennyire tőlem telik. Lilyért. Annyira szeretném már a karjaimba fogni, arcát simogatni, oly régóta várunk már rá….*
- Bőr meleg, rendben! - Nyugtázza kisdiákként a doktornő és nem kérdez vissza, hogy ezt pontosítsuk, kinek a bőrének melegsége. Vesz egy általános értéket, amire gondolja, hogy a perdaiak utaltak, állítani egy-két fokot már nem lesz nehéz onnantól. - Meg fogunk gyógyulni. - Ismétlem vissza mosolyogva Saskia szavait, mintha én is gyógyulásra szorulnék. Inkább csak szavakba öntött együttérzés ez, mintha ezzel le tudnék bármi terhet venni szép ívű vállairól és átvehetném tőle. Saskiát végülis megnyugtatjuk Liara-Ennával közösen, már amennyire jelen helyzetben meg lehet valakit nyugtatni. Viszont az idő ellenünk dolgozik. Nem csak a betegség erősödhet tovább, hanem a nyugtalanságot is növeli, ha húzzuk az időt, így mikor a doktornő jelez, hogy a víz készen van, akkor kérdőn pillantok a perdai gyógyítóra és kérdezem meg, kezdhetjük-e? - Viszlek! - Mondom egyidőben azzal, hogy segítséget kér Saskia és odaviszem őt a kádhoz, elbírom még így is, hogy egy babányival nehezebb a megszokotthoz képest. Közben kihasználom a lehetőséget, hogy fejére, hajára, ahol épp elérem, csókot adjak, további biztatásként. - Minden rendben lesz. - Suttogom neki halkan, és óvatosan engedem be a vízbe és figyelek Enna mozdulataira is, nem csak a feleségemére, hogy tudjam, hogyan rendezzük őt el vagy mi egyebet tehetek még. Segít a doktornő is, amiben kell és kíváncsian figyeli, milyen fiolák kerülnek elő Enna táskájából. Az én tekintetem is odarebben, de nem kérdezek rá. Nem húzom az időt, másrészt gyakorlatilag mindegy mi van bennük, Enna hisz a hatásukban, mi pedig hiszünk most Enna erejében. A mellkasra kent olaj illatát csakhamar mind érezzük, nem csak Saskia, ennek a fiolának a rejtélye meg is oldódott egyúttal. - Értem. - Biccentek hozzá, mikor meglepve veszek át egy nekem nyújtott fiolát. Megnézem ezt jobban önkéntelenül is, bár bölcsebb nem leszek. Felmerül az is bennem, hogy semmi különleges, csak kell a férfinak is valami feladat, amivel úgy érzi, hasznos lehet azon túl, hogy fogja felesége kezét és próbálja palástolni, mennyire izgul. Eleget teszek hát a feladatnak, vigyázok az üvegcsére és felfigyelek arra, hogy Enna tud suttogva beszélni. Mosolyogva biccentek Saskiának és picit megszorítom a kezét finoman, egyetértően. Nem fél. Pillantásomban büszkeség is van, tudtam én, hogy Saskia Jenkins erős nő. Aztán már jön is a gyógyítás folyamata, mely nekem nem új, láttam már Rodánál kétszer is, vagy inkább háromszor, egyet videóra is vettünk, amikor a kezemen lévő szándékos sebet gyógyította be szemléltetésként. Láttam olyat is, amikor nem látható sérülést gyógyított Roda, ettől még nagyon érdekes megfigyelni Ennát is, szemem sarkából látom, ahogy dr. Salsbury is közelebb hajol, hogy jobban lássa. Szándékosan okozott breviusból Roda is gyógyított ki, de az nem olyan súlyos és hát nem is voltam várandós érthetően, hogy tudjam, mit is él át most Saskia. Valami fájhat vagy megijedhetett, mert erejét most ujjaim szorításában mutatja be. Megszólalni nem merek, nem tudom, zavarná-e Ennát, nem kockáztatok, inkább csak a kezemet szorító, elfehéredő ujjakra adok most csókocskát, tehetetlenségemben. A gyógyítás folyamata egyébként ugyanaz, apró eltérések vannak, ahogy nálunk is az orvosok egy-egy mozdulatában vannak különbségek. Nem tudom, mennyi idő telik el, ahogy Enna átszellemült arcát nézzük vagy azt, hogyan lesz láthatóan egyre jobban Saskia, megszűnik az idő. Megdermedni látszik a sárgás fényű derengésben. Egy perc, tíz perc vagy fél óra is eltelt, nem tudnám megmondani, csak érzem, ahogy Saskia kezd jobban lenni, úgy kezd az a nehéz kő legördülni az én szívemről is. Liara tolmácsolta szavak ébresztenek fel minket ebből az idilli időtlenségből, bennem is ugyanaz a kérdés fogalmazódik meg: máris? Perdig érthető, eleve azért jött be Saskia ide, mert a fájások elkezdődtek és azóta órák teltek el. Sok óra. Ha nem látnám rajta, akkor a kezem szorításából tudnám, hogy azok a fájások visszatértek, de ennek most örülünk és azt hiszem nem is szükséges megkérdezni Ennát, hogy sikerült-e a gyógyítás. Elég Saskiára nézni, aki azonnal felkészül a következő harcára. Jelenleg úgy tűnik, lesz is ereje hozzá. - Jól csinálja, kancellárné! - Ha van még valaki, aki rajtam kívül haszontalannak érzi magát, az dr. Salsbury. Ugyan a szülés már ismerős terep neki, tudná is mondani, hogy a légzésre miként figyeljen, mikor pihenjen, mikor nyomjon, de átengedte ezt most a perdai gyógyítónőnek. Nem szól közbe, nincs oka rá, inkább figyel, hiszen lehet javára válik majd neki is, amit látni fog. De úgy érezte, ő is bátorítja kicsit Saskia Jenkins-t, másnem arra jó, hogy úgy érezhesse a kancellárné, hogy tényleg minden jól halad és ez nyugtassa, további erőt meríthet a körülötte lévőkből. - Csak így tovább! - Kiveszem ebből én is a részem, halkan suttogva Saskiának, zokszó nélkül elviselve, ha esetleg elropogtatja az ujjaimat is. Biztos támaszt talál bennük, amibe kapaszkodhat, amit szoríthat amennyire csak érzi, hogy kell. A másik kezemben meg ott a feladatom: vigyázni az üvegcsére! Azt hiszem, értem, miért mondják, hogy a férfiaknak nincs sok keresnivalójuk a szülőszobám, de legalább én plusz feladatot nem adok a jelenlévőknek azzal, hogy fel kell mosniuk a padlóról. Pedig mennyire izgulok!
