-Nem is azt mondtam, hogy akkora vagy. Pont ezért vigyázz magadra. Szóval az a sárkány, nagyon nagy. *A szemében és a körülötte furfangosan szaladgáló nevetőráncokban látom, hogy szándékosan értette félre a szavaimat, de attól még megmagyarázom. Már csak azért is, hogy biztosan megjegyezze mekkora az a sárkány, vagy mifene. Nehogy nekem hősködjön és megpróbáljon harcba szállni vele, inkább fusson, vagy bújjon el. Lehetőleg egy barlangban. Azt már amit Callumról és a festményekről mondok nem szándékosan érti félre, szerinte én fogalmaztam rosszul és talán igaza van. Nem volt egyértelmű és a pletykák fényében nagyon is félreérthető volt a magyarázkodásom, csak az bánt az egészben, hogy Max is felült ennek. Bár korábban szerettem volna, soha nem volt köztünk olyasmi, ami szárnyra kelt a Város falain belül, és biztos vagyok abban, hogy ha közvetve is, de eljutott Saskiához. Hogy Callum mit mesélt, vagy egyáltalán mondott-e ezzel kapcsolatban valamit neki, nem tudom. Az viszont reményre ad okot, hogy maga Saskia kérte, hogy keressen fel a gyerekszobába vágyott festmények miatt. * -De most már tudod, hogy nem úgy van. *Jegyzem meg mosolyogva és örülve, hogy ezt tisztáztuk. Max-nek is beígérek egy újabb képet, neki külön, miután közölte, hogy ő tavi virágosat szeretne. A többit Hannalee-vel beszélem majd meg, ami egy újabb hosszú és tartalmas beszélgetés apró részlete lesz. Együtt teázunk majd, miközben a gyerekek körülöttünk sertepertélnek és talán anya is csatlakozik a csapathoz, hogy erősítse a női vonalat. Max azonban már rátért arra, hogy kétségbe vonja a képességeimet, és ezt nem hagyhatom. Jóllehet nem tartom magam olyan nagy tehetségnek, büszkeségem nekem is van és egy kis dac is, hogy megmutassam, csakazértis. * -Olyan gyorsan nem tudok festeni. *Nevetek fel amikor segítőnek maga helyett Xandert ajánlja. A nagy testvér, mert most már az és ebben a szerepben nagyon szeret tetszelegni, megjegyzem jól is áll neki, olyan akárha CQL-lal működne. Nem is értem hogy nem fárad el soha. * -Bele én! Nem hiszed el? Az is meglesz a vízcseppes festmény után, de az is lehet, hogy most. *S meg is lököm a vállammal, természetesen ezt legfeljebb csak megérzi, de kibillenteni nem fogja az egyensúlyából. Azon is nevetek, hogy magával ránt. Nos, azt hiszem ez hihetőbb, hiszen erősebb és akkor dob a vízbe amikor csak akar. Szerencse, hogy tudok úszni és az sem elvetendő, hogy pottyantam már vízbe váratlanul, tudom mit kell tenni. * -Én meg majd a víz alá nyomlak, vigyázz! *Fenyegetem is meg azonnal nevetve és előre szaladok, mint aki menekül az elől, hogy a vízbe dobják.*
Aggódik értem, látom én, ám sokkal jobban kéne aggódnia magáért. Aggodalma mégis jólesik, nevetésem mosollyá szelídül, s átkarolva, adok hajára egy puszit. - Vigyázok magamra. - noha katonaként ezt elég nehéz kivitelezni, elvégre úgymond fogyóeszköz vagyunk, s az emberi test törékenységét még páncélon keresztül is megtapasztaltam jópárszor. - Elmondtad részedről, mi történt. - bólintok mosollyal. Az még továbbra is a történet egyik fele, s ahogy látom, Jas máshogy is hajlamos álomvilágban élni. Éppen ezért lenne jó, ha olyasvalaki lenne mellette, aki azért időnként adja a földön két lábbal járást is. - Hogyhogy nem tudsz? - derékra teszem ugyan a kezem, a mosolyom és szavaim mögött bújkáló nevetés egészen mást sugall, mint szavaim. - És ki fog utána rohanni, ha éppen fejest akarna ugrani a vízbe? - nagyon boldog vagyok, hogy a gyerekeink nem úgy nőnek fel, mint mi, hogy csak az űrt és a fémfalakat láthatják, s kis méretű, zárt térben élnek. Hiszem, hogy nem tesz jót senkinek sem. Úgy teszek, mint egy állásból kibillent jelző, csak nem lépek arrébb, mindössze felsőtestemmel dőlök el, majd vissza. - És hogy fested le a cseppeket, ha nem leszek vizes? Meg különben is, nem én vagyok a kavics, hogy csak úgy dobálgass a vízbe. - azért arra nagyot néznék, ha fogna és beledobna. - Ahhoz előbb bele kell menned a vízbe! - nevetem el most már még jobban magam, majd átkarolom Jasminet. Ilyennek szeretem látni, noha erőltetni sosem szeretném.
*Végre megértette, még a viccen keresztül is, hogy mennyire aggódom érte, és nem csak most. Mindig amikor valahova elmegy a csapatával. De eddig nem tudtam elképzelni sem, milyen veszélyek leselkednek rá, most viszont tudom, még ha nem is láttam azt az elrettentő sárkányt, Vadember igen érzékletesen elmesélte. Szelíden elmosolyodom amikor magához ölel és megpuszil, érzem a puha, testvéri csókot a hajamon és az ígérete most már mellőz minden tréfát. Nekem pedig elég ennyi. A Callummal való kapcsolatomat igyekszem a helyes irányba terelni, de a válaszából úgy tűnik, hogy ha nekem hisz is, számára nem teljes a történet. „Elmondtad részedről mi történt.” Hát ez nem túl biztató, de mégis mit gondolt? Hogy Callum mást mondana? * -Részemről? Meghallgatnád a másik felet is? *Nézek rá értetlenül, de egyszerűen nem tudtam kihagyni ezt a kérdést. Legalább a bátyám higgyen bennem és abban, hogy nem megyek fejjel a falnak, hogy nem teszek olyat ami bárkire is szégyent hozna. Ez persze így, ebben a formában nem igaz, mert Vadember nagyon is létezik, vele úgy tűnik mindig fejjel megyek a falnak és ha kitudódik a kapcsolatunk, akkor a családom nem csak szégyenben marad, hanem veszélyben is lesz a kancellária által. De Callummal más, és ezt meg kell értenie. A komoly témák után kellemesebb vizekre evezünk, majdnem szó szerint, hiszen nem sok híja van annak, hogy a tóban kössek ki. * -Hát majd te. Gondolod, hogy festés közben tudok rá vigyázni? Neeem Max, ez kétemberes munka. *Csakhogy tudja mire számítson, mert ha nekiállok Xanderrel kacsázó köveket festeni, akkor nem tudok az unokaöcsémre vigyázni, sosem lenne kész a kép és kétlem, hogy a második kavicsnál tovább jutnánk. * -Persze nem tudlak a vízbe dobni, de vannak más ötleteim is. Nem, nem árulom el, mert akkor felkészülsz rájuk. *Nevetek fel az elképzelésére, de már nem megyek bele „szakmai” vitába, ez már régen túlmutat azon, ez már pusztán viccelődés és csipkelődés. S persze pont ezért igyekszem kikerülni a kezei közeléből, mintha ugyan arra számítanék, hogy most azonnal kipróbálja milyen az amikor a vízbe dob. Az öleléséből nevetve szabadítom ki magam, hogy előreszaladjak és igyekszem közben mégis a víz közelébe menni, hogy legalább lefröcskölhessem ha közelebb jön hozzám. Meg is teszem ha „fenyegetve” érzem magam, lehajolva a vízbe merítem a kezem és felé lendítem, hátha elkapja néhány csepp. Aztán persze hátrálok, hogy ne érjen el…*
- Persze. Úgy kerek a történet. - ez részemről egyértelmű, ezért sem szoktam csak egy nézőpont alapján véleményt alkotni, hiszen az csak egy nézőpont, még eseményeknél is. S még ez esetben sem kapom meg a teljes történetet. Mondjuk ehhez a történethez azért annyira nem kívánnám meghallagtni a Jenkins házaspárt. Ők számomra túl magasan vannak s elérhetetlenek, s jól is vannak ott, ahol vannak. Messze tőlem. - A hobbi mióta munka? - vigyorgok rá. - És a nagyfiú inkább rád fog vigyázni, mint te rá. Aaaa festményedről ugyanezt nem merem biztosan állítani. - most már nem firkálja tele a falat mindennel. Annyira. De ha csend van, akkor egészen biztos talált egy felületet, ahová kiélheti fantáziáját, s sosem szólunk rá, helyette cselesen kialakítottunk egy falat neki, ahol szabadon alkothat, s odakerült a játszósarok is. - Ötleteid? Kár, pedig igazán kíváncsi vagyok rájuk. Én egyet már tudok, nálad mivel lehet. -mert azt nem tenném meg, hogy csak felkapom, s belemegyünk a vízbe, annál jóval inkább tiszteletben tartom akaratát. De azért jelzésértékűen megcsikizem oldalát, ahol a kezem van, hogy sejtessem, mire is értettem. Nézek utána, ahogy fut, s megértem, Jasmine sosem fog igazából felnőni. Lelkében ott maradt a gyermek, annak minden ártatlanságával. Szeretném, ha nem így lenne, ha két lábon tudna állni a földön, azonban mindenkinek saját dolga, milyenné válik. Jasmine ilyen, s tegyen bármit, akkor is szeretni fogom. Direkt az addig tempóban megyek oda, zsebredugott kezekkel, csak ha már a partvonalhoz érek, kapom meg az első cseppeket. - Tehát kapok egy kis ízelítőt, hogyan fog zajlani a festés? - azzal lehajolok, s kezemmel felé locsolom a vizet. Annyira új élmény még mindig, a dominiumi víz nem volt ilyen érzetre sosem. Mini szökőkút indul el ettől, s nem zavar, hogy hangzavart okozok, elfér a természetben, s még ez is nagyon tetszik.
*Nem tudom mire számítottam egyáltalán, de meglepődöm azon, hogy Max beszélne Callummal. Egyszerre értem meg és esik rosszul, mert azt mutatja, hogy nem bízik meg bennem és a szavamban. De persze joga van hozzá és ha szándéka is, nem fogom megakadályozni benne. * -Hozzak össze egy találkozót? *Mert kétlem, hogy ő magától kezdeményezne ilyet, és benne is vagyok. A kérdés az, hogy Callum hogyan viszonyulna ahhoz, hogy a bátyám számon kéri. Később, jó néhány lépéssel távolabb már egészen más a hangulat és örülök, hogy visszatért Max játékos kedve. * -Átvitt értelemben mondtam, hogy munka. *Javítom ki magam a korábbi szóhasználat alól, majd kénytelen vagyok felháborodni azon, hogy szerinte nem tudok vigyázni sem az unokaöcsémre, sem magamra. * -Hééé! Legfeljebb tíz év múlva. Tudok vigyázni magamra! *Megjátszottan kelek ki magamból és lemondó sóhajjal veszem tudomásul igazát arról, hogy a legkevésbé a festményem lenne biztonságban, hiszen emlékszem még arra amikor Xander kezeitől és nagyfokú alkotásvágya elől semmi nem volt biztonságban, kiváltképp az otthonuk fala. Szerencse, hogy könnyedén lemoshatóak ezért akár gyermekbarátnak is lehetne nevezni, de kétlem, hogy ez volt az elgondolás. * -Arra én is kíváncsi vagyok, mármint a te egyetlen ötletedre. *Nem véletlen, hogy kiemelem a számát, ezzel is utalva arra, hogy én máris előnyben vagyok vele szemben. * -Ó, ez lenne az? *Kérdezek rá nevetve amikor megcsiklandoz. Értetlen is vagyok, mert el nem tudom képzelni, hgy csiklandozással hogyan dob a vízbe. Én mindenesetre előreszaladok, hogy megfelelő fogadtatásban részesítsem amikor utolér. Víz fröccsen felé én pedig nevetek a sikeremen, de persze akkor is nevetnék ha én kaptam volna az arcomba. Játék ez semmi más és élvezem, felszabadít és boldoggá tesz, kiváltképp azért, mert Max az „ellenfelem”. * -Neeem, a játék fog így zajlani. *Az kéne még csak, hogy festés közben fröcsköljük egymást, épp ezért mondtam, hogy Xander jelenlétével ez két emberes munka lenne. Kell aki játszik vele míg én festek. Mondjuk úgy ahogyan most Max játszik velem, mert én is kapok a fröcskölésből a keze által. Hideg, de jólesik és közelebb merészkedem a parthoz megint, hogy újra lefröcsköljem, most már két kézzel. Kacagva merítem meg a kezeimet és ha Max elhátrálna, akkor megyek utána remélve, hogy marad a két tenyerem öblében még annyi víz, hogy elég legyen. *
- Nem. - határozottan válaszolok. - Az attól még móka. - teszem derakamra a kezem mosollyal. Néha nem tudom eldönteni, hogy álmában dolgozik, s éberen szeret játszani, s hogy akkor most melyik a valóság számára. De szerettem nézni, ahogy alkot, nekem ilyen képességem sosem lesz, főleg türelmem nem. Vagyis tehetségem inkább nem lesz sosem. - Aha. - még hogy tud vigyázni magára. Állandóan bajba kerül, szerintem titkon szereti. Csikiző mozdulatot teszek, jelezve, mire gondolok, s nevetve válaszolok, bólintva. - Szigorúan szakmai titok..... bizony ám! Egy ideig állok, talán pár másodpercet. - És akkor hol marad az akvarell festés csodálatos titkai? - a nyakig vagy éppen onnan leginkább maszatosabb legidősebb nem igazán értette, aztán annál izgatottabb lett, hogy a víztől a festék nem úgy dolgozik, ahogy ő szeretné, s annál izgatottabban adott hozzá vizet, míg szét nem ázott az egész anyag. Azért kiszárítottuk, s azóta a hűtőn díszeleg, s majd felkerül a falra. S megteszem az első pancsolást, s nem foglalkoztat az, mennyi ideig játszunk, mint két kisgyerek. Mind a kettőnknek szüksége van erre.
*Nem. Keményen és határozottan visszhangzik a fülemben a válasza és nem értem. Mert az előbb azt mondta, hogy csak az én verziómat ismeri, és ebből azt vettem ki, hogy szeretné megismerni a másik félét, jelen esetben Callumét is, mégsem akar vele találkozni. Így sosem fog megbízni abban amit én mondtam. De persze szíve joga, én pedig nem bizonygatom többé a magam igazát. Ahogy Vademberrel való kapcsolatomra is vakságot és süketséget fogadott, úgy én is fogadok erre némaságot, de elvárom, hogy akkor többé ő se hozza szóba. S ennek megfelelően témát is váltunk, ami más sokkal kellemesebb, mert hát játékról van szó, amit sajnos nem űztünk oly nagy odaadással míg megtehettük volna. Gyerekként nagyon különböztünk egymástól és nem csak abban, hogy Max fiú volt én meg lány. Az érdeklődési körünk, a szorgalmunk, hogy mennyire voltunk képesek beleásni magunkat valamibe. Ma már sajnálom, ahogy azt is, ahogy felnőttként magamba zárkóztam, de akkor ez volt a döntésem, ezt éreztem magamnak jónak. * -Igenis tudok! *Bár magamban igazat adok neki, de még mindig itt vagyok, még mindig élek és még mindig….azt nem mondhatom, hogy nem buktam le…de nem a kancellária előtt. Mindenesetre most inkább játszom, mert a hűs víz amúgy is jólesik, ráadásul Max is úgy tűnik nagy kedvét leli benne. Egészen más most, mint szokott lenni. A nevetés, a felhőtlen szórakozás átrajzolja az arcán a vonásokat, egészen szelíd, már-már gyerekes és most látszik, hogy Xander mennyire hasonlít rá. * -Szakmai titok, persze. *Nevetve vonom kétségbe, hogy egyáltalán lenne ötlete arra, hogyan dob majd a vízbe, mert a csiklandozással nem fog semmire sem menni. Igyekszem minél jobban lefröcskölni, persze arra vigyázok, hogy ne kerüljek egyszerre közel a vízhez és Max-hez is. * -Akvarell! Miket tudsz! Mostanában az olajjal próbálkozom. *Nehezebb, de élvezetesebb vele festeni és tartósabb is. Aliyana ajánlotta egyszer, ő mondta, hogy az Emlékek barlangjában olyan festéket használnak, amit olajjal kevertek, mert a nedves, párás levegőben jobban megmarad. A vásznon is egészen más és jobb színeket tudok kikeverni. Viszont nehezebb lemosni a szoba faláról. Max-szel játszani most sokkal jobb és a nevetésem messze száll a parttól, és egyre merészebb vagyok ha arról van szó, hogyan fröcskölhetném le minél jobban….egészen a víz szegélyénél várom be, hogy közelebb jöjjön hozzám és jó nagyot merítek a vízből…*
Aggódik értem, látom én, ám sokkal jobban kéne aggódnia magáért. Aggodalma mégis jólesik, nevetésem mosollyá szelídül, s átkarolva, adok hajára egy puszit.