Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Yesterday at 23:30

Yesterday at 22:41





Yesterday at 14:54

Yesterday at 14:24





Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég




Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 3 1
Hadsereg 2 4
Ellenállók 2 6
Flotta 5 7
Perdaiak 9 1
Összesen 21 22
A hónap
legaktívabb tagjai
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Légzsilip, a hajó külső része
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária


Légzsilip, a hajó külső része Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
62

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Hétf. 29 Júl. - 12:13
Következő oldal

Légzsilip, a hajó külső része
 





A légzsilipet három különböző ajtó választja el folyosóktól. Az egyikbe a flotta tagja felkészül az esetleges űrsétára, a következő ajtón, ha belép, láthatja meg magát a légzsilipet, ám előtte a mögötte lévő ajtót hermetikusan lezárják. Ha nem egy bolygón, vagy egy égitesten történik a kinyitása, a védőfelszerelésre egy kötelet erősítenek, így biztosítják, hogy senki se szálljon el a végtelenbe és tovább. Senki soha nem mehet ki egyedül, egy valakinek mindig ott kell lennie mellette, aki viszont a légzsilip és a bejárati ajtó között marad. A légzsilip a parancsnoki hídról is irányítható.
Ha egy égitesten történik a kinyitása, akkor is csak a megfelelő védőfelszerelések mellett lehet kimenni - értelemszerűen - de a biztonsági rendszer akkor sokkal szabadabb. Itt csak a gyalogos forgalom megengedett a gépjárműveket a raktérből szállítják le, csak ott egy henger alakú lift hozza le őket.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Kedd 20 Aug. - 12:10
Következő oldal


Niko & Sammy
Az űr számos ismeretlen dolgot rejt, és ahogy egyre több mindent fedezünk fel, úgy kell számolnunk a veszéllyel is. Nemrég egy kisebb aszteroida mezőn haladt át a hajó, melyet sűrű, fekete felhő lengett be. Nem ez volt az első hasonló eset, amióta az Imperium úton van, így a kapitány átvezetett minket rajta, a probléma csak az, hogy a hajó külső részén némi kár keletkezett. Nem tudni pontosan, hogy mi, de az biztos, hogy valamiféle trutyi ránk ragadt, amit mindenképpen el kellene eltávolítani. Belülről viszont nem látjuk, és ha a hajónak baja van, akkor azt nekem kell rendbe tennem. A biztonsági előírásoknak megfelelően nem végezhetem egyedül ezt a feladatot, így jeleztem a gépészeknek, hogy küldjenek ide valakit, aki majd segítségemre lesz. De nem küldök ki mást magam helyett, amíg nem tudom a veszély mértékét, így természetesen én leszek az, aki az űrbe lép, bár botor módon még a gépész érkezése előtt. Meg kellett volna várnom... Természetesen a hajóhoz vagyok kötve és adóvevő is akad nálam, hogy a kommunikációt fent tudjam tartani az Imperiummal, de azzal nem számolok, ami odakint vár rám.
Szerencsére a fekete trutyiból csak a hajónak ez a része kapott a bejövő adatok alapján, így nem kell körbejárnom az egészet, viszont a probléma az, hogy elég ragaszkodó dologról van szó. Ettől függetlenül fel vagyok készülve erre, de arra nem, amit akkor látok, amikor az első adagot eltávolítom a hajó oldaláról. A trutyi helyén ki van marva a hajó anyaga, mintha kárt tett volna benne, akár egy erős sav. Jobb lesz vigyáznom, és ezek szerint előbb eltávolítanom az összeset és utána visszatérnem a szereléshez. Elég korán kijöttem, így komoly kár nem keletkezhetett, de gyorsan kell dolgoznom. Ebben a ruhában azért ez nem olyan egyszerű, de szépen haladok, viszont az egyik helyen túl nagy méretű a trutymó, így miközben próbálom leszedni, az adóvevőre is rácsöppen az anyagból, az pedig előttem kezd el sisteregni, majd pillanatok alatt megy tönkre. Az adóvevő anyaga lényegesen gyengébb, mint a hajóé, így kezemből kiengedem a tárgyat, hagyva elrepülni az űrben, majd ekkor látom meg vállamnál is a sistergést. Felpillantok, így veszem észre, hogy fentről csöppent rám egy kis adag, és elég gyorsan elkezdi kikezdeni a védőruhámat. Ez így nem lesz jó! Ha kilyukad, akkor bajba leszek, és jelenleg nem vagyok túl közel a bejárathoz... ha pedig átjut a ruhán és a bőrömhöz ér... Nem, ebbe nem gondolhatok bele, de ekkor ér az újabb csepp, majdnem ugyanoda.
Vissza kéne mennem, mert bár le kell szedni ezt az egészet a hajóról, nem voltam tisztában a trutyi hatásával, így rossz taktikát választottam az eltávolítására. Mégis, kissé kezdek kétségbe esni, amikor a ruhám még tovább sérül. A franc, hogy nem vártam meg, amíg a gépész ideér. De lassan talán itt lesz, így bár elkezdek óvatosan a bejárat felé haladni, nem biztos, hogy elég gyors vagyok és jelezni se tudok a bent lévőknek, hogy gond van.

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szer. 21 Aug. - 12:25
Következő oldal
Cromwell munkához való hozzáállása mit sem változott az utóbbi hetekben, mert mióta itt vagyok, ki sem látszok a munkából. Gyakorlatilag a folyamatos tanulás, minimális alvás, megfeszített munka ördögi hármasán kívül túl sok mindenre nem volt időm. Kezdetben azt gondoltam, hogy azért kapok ennyi munkát, hogy helyre tegye az új fiút a hajóján, de az az igazság, hogy továbbra is vasmarokkal irányítja nem csak a gépészetet, hanem a hajó minden egyes részlegét és sokszor a dupla műszak sem meglepetés. Úgy látszik, ha munkáról van szó, a Főgépészt sem kíméli, aki valószínűleg nem igazán tud szót emelni az érdekünkben. Vagy, ha tud is, süket fülekre talál, aminek a vége az, hogy sorra látom egy-egy duplázás után kidőlni a kollégákat, akiket másnap reggel alig bírok felébreszteni olyan fáradtak és kimerültek. Én nem panaszkodom, én bírom ezt a tempót, a rendelkezésemre álló minimális pihenéssel tökéletesen elvagyok, de a kísérletek óta nem is úgy viselkedik a testem, mint egy átlagembernek.
A mai nap sem más, mint a tegnapi, vagy az az előtti. A kora reggeli óráktól a legalsóbb szintek egyikén dolgozok egy nagyobb javításon, amivel szeretnék a műszak végére meglenni. A speciális, kisméretű, kimondottan gépészek és műszaki beosztottak számára rendszeresített csipogóm különböző frekvenciákon jelzi számomra a problémát, melynek hangjából tudom, hogy azonnal indulnom kell-e mindent eldobva a kezemből, vagy befejezhetem az adott munkaszakaszt. Mivel most elég magas hangon és viszonylag hosszú ideig teszi mindezt, ezért rögtön kimászok a hatvanszor hatvanas szellőzőnyílásból, hogy szerszámos táskám mellől kézbe véve, szemügyre vegyem a PDA-t, melyre a feladat érkezett. Szinte végig se olvasom a benne foglaltakat, már indulok is, mert bizony az űrszemét takarítása lett napirendre tűzve, bár nem az aszteroidamaradék levakarása miatt loholok a légzsiliphez, hanem mert szinte biztos vagyok abban, hogy ezt a műveletet személyesen a főgépész fogja végezni a biztonsági előírásnak megfelelően, valakivel az oldalán. Ez a valaki pedig én akarok lenni, mert találkozni szeretnék a főgépésszel, hiszen már rég nem volt alkalmam beszélni vele. Hiába szolgálunk egy hajón, még csak látni sem látom, ha meg van egy kis szabadidőnk, az általános csevegésen kívül másra nem jut idő, mert már vár ránk a következő megoldandó feladat.
A légzsilipnél nem az a verzió fogad, amit előzetesen elképzeltem, mert azt látom, hogy egy űrruha van csak használatban, a jelenlévő rangidő teszt pedig kedélyesen cseveg két kadéthölggyel, míg a másik két közlegény az energiaellátást szabályozó paneleket vizslatja a monitorok helyett.
- Üdvözletem! - már messziről látom, hogy itt bizony semmi sem az előírásoknak megfelelően történt illetve történik, de azért nem feledkezem meg magamról, tisztelgek a feletteseimnek, mire a Casanova-t játszó bulldogképű fickótól csak egy hanyag biccentés érkezik.
- Talán valami gond van a vezérlőegységekkel? - dörren a hangom, mire mindkét fickó kissé rémülten néz rám, majd megrázzák a fejüket.
- Ki van odakint egyedül? És miért engedték ki oda kíséret nélkül? - vonom kérdőre a két közlegényt, mire a Rajmester hangját hallom a hátam mögül.
- Na-na-naa... Denisov... ugye maga Denisov?! - költői kérdések megválaszolásával nem foglalkozom, ezért lassan, de annál biztosabban fordulok a két méter körüli férfi felé, hogy a szemeibe nézhessek.
- Szolgálatára, Smith Rajmester! - biccentek, de láthatja, hogy mondanám máris tovább mi a legnagyobb problémám, de nem engedi.
- Ne játssza itt a Hadnagyot, Közlegény, mert konyhaszolgálatra fokozom, értve vagyok? - megemeli szemöldökeit, hogy nyomatékot adjon szavainak, ami jól láthatóan nem hat meg.
- Uram, odakint van valaki, teljesen egyedül... ez teljesen szembemegy a szabályzattal, sőt, ez életveszélyes. - mutatok jobbommal a zsilip felé
- Mikor érkezett tőle pozícióadat, vagy helyzetjelentés? - kérdezem gyakorlatilag bárkitől, akinek eszébe jutott ez a dolog.
- Denisov... itt egyedül csak maga megy szembe a szabályzattal. - bökdösi meg mellkasomat mutatóujjával, ami nagyon nincs ínyemre, főleg, hogy választ nem kapok az előző kérdésemre.
- Lewis hadnagy van odakint és minden a legnagyobb rendben van vele, látja? - odébb áll az útból, hogy a mögötte lévő kijelzőn láthassam azt, amit nem látok. Nem látom ugyanis, hogy minden olyan rendben lenne, mint amilyen nyugodtsággal azt kijelentette, helyette inkább azt látom, hogy baj van. Samantha összeszedetlen mozdulatokkal közelít a zsilip felé, mintha valami nagy baj lenne.
- Smith... Rajmester! - fordulok a fickó felé, hogy azzal a lendülettel, két kézzel elkapva a gallérját a kijelző mellé toljam.
- Azonnal szóljon a Parancsnoki hídra, hogy vészhelyzet van, kimentésre készüljön az orvosi egység, nincs tovább vesztegetni való időnk. - húsz centi távolságból mondom az arcába a feladatát és legszívesebben be is mosnék neki egyet, olyan dühös vagyok, de inkább hagyom, hogy tegye a dolgát, amit láthatóan nagyerőkkel el is kezd végezni, mert ő sem lát túl nagy rendet odakint.
- Készítsenek fel, 10 percnyi levegő elég lesz, a biztonsági ellenőrzéstől pedig tekintsenek el. Igyekezzenek. Kimegyek a Hadnagyért! Nem késlekedhetünk. - a két kadét halálra rémülve figyeli az eseményeket, de eközben a közlegények összekapják magukat, és míg én beöltözök, nyitásra készítik a zsilipet.
- Háromra indulás! - ahogy letelik az idő, a zsilipzárak kioldanak, én pedig útnak indulok a Főgépész felé, akinek a ruházata egyáltalán nincsen rendben, mintha lyuk tátongana rajta, az pedig vészes problémára utal.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szer. 21 Aug. - 20:50
Következő oldal


Niko & Sammy
Általában minden eshetőségre fel vagyok készülve, nem szoktam a munkámban figyelmetlen lenni, de életemben először találkozom ilyen anyaggal, és bizonyára ezért is tudott meglepni. Nem lenne rossz mintát venni belőle, hogy megvizsgálhassák a szakembereink, de vajon mi az, amit nem marna át az anyag? Nem tudom túl sokáig folytatni ezt a gondolatmenetet, mert ekkor éri ruhámat az első csepp, majd kis idővel a második is, mely egyértelművé teszi a számomra, hogy ideje visszaindulnom a hajóra. Ha túl sokáig maradok kint, akkor nem fogok oxigénhez jutni és az is könnyen lehet, hogy a sav tovább halad...
Adóvevő híján nincs lehetőségem üzenni a bentieknek, de bízom benne, hogy a monitoron azért már figyelnek. Legalább egy gépésznek itt kell lennie és ha látja, hogy gond van, értem kell indulnia. Kis időbe telik, mire ez bekövetkezik - lesz megbeszélnivalóm velük, ezt már most látom -, de ahogy meglátom magam felé közeledni az alakot, rögtön intek neki a kötél felé, jelezve, hogy húzza azt meg, gyorsítson az utamon. Még nem szúrom ki, hogy ki van a ruházat alatt, mert rohadtul nem azzal foglalkozom, helyette inkább eltorzul némileg arcom, ahogy a sav eléri bőrömet, majd húsomat és utat tör magának a csont felé. A fájdalom túl intenzív és túl hirtelen jött, így arcom eltorzul és fejem elfordítva üvöltök fel a hirtelen ért kíntól, melyre felkészülni se lehetett volna igazán. De nem kaphatok sokkot, nem maradhatok idekint, mert az az életembe kerülhet, de bal vállamat mégse vagyok képes normálisan mozgatni és a sérülésnek hála egész kezem ég, zsibbad... Jobb kezemmel próbálok hát óvatosan a hajó bejárata felé haladni és szúrom ki idő közben Nikolait is a búra mögött. Hát Ő jött értem! Azóta az este óta nem volt lehetőségünk beszélni egymással és talán azt se tudja, hogy Callum karmai közül is megpróbáltam kimenekíteni... Nem éppen ilyen viszontlátásban reménykedtem, de rendkívül örülök neki, hogy Ő van itt, mert már most biztosra tudom, hogy jó kezekbe kerülök, Ő valóban tud majd segíteni, nem úgy, mint ahogy itt néhány gépész. Túl sok a semmirekellő alak, de azért próbálom összefogni a csapatot és irányítani a részlegem, bár még számomra is nagy kihívást jelent ez a feladat. Nikolai már a jelenlétével is ad némi energiát, így igyekszem felé, ahogy csak tudok, de a sav közben tovább roncsolja karomat. Bár erősnek akarok tűnni, mégse bírom megállni a könnyeket, de nem adom fel. Ki kell bírnom a hajóig, hogy végre levehessem ezeket a ruhákat és kitisztíthassuk a sebet. Bízom benne, hogy nem tesz túl nagy kárt benne, bár a hajóból kiindulva baromi erősnek tűnik. Bár nem éppen úgy, ahogy én szerettem volna, de viszünk mintát a laborba...

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Pént. 23 Aug. - 0:28
Következő oldal
Érzem, tudom és most, hogy már odakint, a minden és a semmi mezsgyéjén állok, már a saját szememmel is látom, hogy baj van, méghozzá a lehető legnagyobb. A velem szemben közeledő Samantha űrruhája jól láthatóan sérült, de ismerve az öltözék biztonsági mechanizmusait, talán még van annyi levegő a cellákban, hogy kitartson, míg elérjük egymást és visszatérünk az Imperium-ra.
Elkapom a közelben lévő biztonsági kötelet és bár látom a jelzését, nem csupán minden erőmet és igyekezetemet beleadva húzom magam felé a lányt, hanem én magam is megindulok felé, mert túl lassúnak ítélem meg -még az én fáradhatatlan tempómban is- a kettőnk között húzódó távolság leküzdését. Magamban számolom a másodperceket és kalkulálok, hogy vajon elegendő lesz-e a fennmaradó oxigén a bajba került társam számára, de mindig bizonytalan eredményre jutok, mert többek között sajnos nem ismerem a sérülése komolyságát sem. Rohannék, de egyszerűen nem tudok gyorsabb tempót diktálni a jelenleginél, ami így is eszeveszett sebesség.
Végtelennek tűnő másodpercek után azonban sikerül elkapnom a rendkívül rossz állapotban lévő Sam-et, akivel immáron együtt haladunk a zsilip felé, de kétlem, hogy ebben az ütemben haladva, -melyben a kötél mentén jutnánk vissza a hajóra- kibírná levegővel, ezért muszáj kockáztatnom. Bal kezemmel a Főgépészt fogom, jobbommal pedig ellököm magamat az Imperium panelelemétől, de figyelek arra, hogy a távolodás ne lépje túl a Sammytől kölcsönkapott könyvekből ismert elméleti számokat. Paneltől panelig ugrunk, vagyis inkább sodródunk, mert a mozdulataim csak félig magam által irányítottak, a másik felét, a rugaszkodás utánit a vakszerencse adja a végeredményhez. Egyszer-egyszer a stabilizáció miatt meg kell állnunk, de kétségtelen, hogy sokkal gyorsabbak vagyunk, mint sétálva, persze az más kérdés, hogy egy ilyen manőver felér egy öngyilkossági kísérlettel, de nem kérdés most sem, hogy Samantha-ért ezt is bármikor bevállalnám!
Csak akkor pillantok a lányra, mikor már közel vagyunk a zsiliphez, de nem szólok semmit sem, csak figyelem őt és küzdök, hogy még az előtt célba érjünk, hogy elfogyna a sérült viseletből az összes levegője.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Vas. 25 Aug. - 10:56
Következő oldal


Niko & Sammy
Ha a védőruha megsérül, akad még némi idő, mielőtt az oxigén teljesen távozna belőle, de tovább kitarthatok, ha odafigyelek a légzésemre. Jól megtanultam a leckéket, mégis, ha az embert sérülés éri idő közben, akkor nem túl egyszerű úgy vennie a levegőt, hogy a lehető leglassabban és a lehető legkevesebbet használja csak el. Mégis, én igyekszem így tenni és nem is túlságosan megerőltetni magam, amikor látom, hogy az egyik emberem már úton van felém. Jelzem neki, hogy a kötelemet húzva segítsen vissza, amit eleinte meg is tesz, de ahogy megindul felém, nemet intek a fejemmel. Ez nem jó ötlet. Ha ide jön, Ő is veszélybe kerül a savas massza miatt, amire jelenleg nem tudom felhívni a figyelmét. Felkészületlen, botor... de Ő Nikolai, így amikor erre rájövök, már meg se lepődöm a friss gépész tettén. Örülök neki, hogy Őt látom, de Ő az a hajón, akiért a legjobban aggódom, persze az én drága barátnőmön kívül.
Mivel szólni tehát nem tudok neki és ha tudnék se hiszem, hogy hallgatna rám, így idővel elér hozzám. Jobb kezemmel megkapaszkodom baljában, miközben bal kezem csak úgy lóg magam mellett. Zavar, hogy gyengének lát, hogy hibázni lát, de ezzel majd később foglalkozom jobban, inkább óvatosan haladok tovább, amikor megérzem a mozdulatát és hirtelen emelkedünk el a hajótól. Mégis mit művel? Felé kapom a fejem, még erősebben fogom meg őt, miközben nemet intek fejemmel. Tudom, hogy miért csinálja, de túlságosan is veszélyes. Egyetlen rossz ugrás és még messzebb sodródunk a hajótól, mint amennyire vagyok és jelenleg az én életemmel játszik. Próbálok az egyik érkezésnél a hajónál maradni, így akadályozva meg az újabb elrugaszkodást, de bal kezem csődöt mond... egyszerűen nem mozdul, így a kétségbeesés megjelenik arcomon, miközben teljesen Nikolai-ra van bízva különös utazásunk. Miért nem mozdul a karim? Remélem, hogy csak valami bénító hatás miatt és nem azért, mert gyógyíthatatlan roncsolás történt a karomban. A munkámhoz két kézre van szükségem és az implantátumokra még csak gondolni se akarok. Ezek a gondolatok szépen lassan kikezdenek, miközben fel se tűnik, hogy a férfi engem figyel. Ahogy végül bejutunk a légzsilipen át a hajóra, már várnak minket, így ha elereszt, a földre rogyok, majd segítenek levenni a fejemen lévő burát, így láthatóvá válik meggyötört arcom. Mégse kezdek el sírdogálni és nyöszörögni, elmondom azt, amit a mellettem lévő orvosoknak tudniuk kell.
- Valami ráragadt a hajóra, ami elkezdte marni a fémet és rácsöppent a ruhámra. Átmarta azt és a karomra is került belőle, amit most nem érzek. - bár még mindig kétségbe vagyok esve, ezt most tényleg nagyon igyekszem palástolni, miközben hagyom, hogy segítség levenni az űrruhát, majd ez  után felsőmből is félig kihámozzanak, hogy bal karom és bal vállam tökéletesen látszódjon. A melltartóm pántját is elvágják azon az oldalon, miközben vérző, béna kezem feltárul, az orvosok pedig azonnal elkezdik a vizsgálatot, itt helyben. Később szállítanak csak tovább.
- A csontot szerencsére elkerülte, de úgy tűnik, hogy a sav egyfajta méreg is. Bénító hatása van, de még nem találkoztunk ilyennel. Nyugodjon meg hadnagy, segítünk magán! - próbál nyugtatni a doki, én viszont szikrázó szemekkel nézek rá, nem foglalkozva most a körülöttünk lévőkkel, mert arra már képtelen vagyok.
- Nyugodjak meg? Nem érzem a kezem doktor! - tehát rohadt gyorsan találjon ki valamit. Egyelőre letörlik a kezemről a véremet, majd egy különösen erős anyagba kezdik el kivezetni a bennem lévő savas anyagot, melynél nincs nehéz dolguk, a másik oldalon kiért. Mákom volt, hogy a csontot elkerülte. A másik orvossal a doki el is küldi a laborba az anyagot, miközben megpróbál felsegíteni.
- Meglehet, hogy a bénító hatás csak ideiglenes. Fel kell jönnie az orvosiba! - fejem dühösen hátrahajtom, majd azon lennék, hogy felkeljek, amikor... a testem alsó része is kezd nem engedelmeskedni, ez pedig nem jó jel.
- Zsibbad az egész testem! Nem tudok felállni! - hangom még nem hisztérikus, de elég rendesen kétségbe esett, ahogy az orvos arcán is némi idegességet vélek felfedezni. Ha a testem megbénul és esetleg feljut a belső szerveimhez az akár halálhoz is vezethet.
- Segítsenek hadnagynak és hozzák utánam az orvosiba! - néz körbe, rájuk bízva, hogy kik azok, akik két oldalt felsegítenek majd és elvonszolnak, Ő pedig előre megy, de az adóvevőn már tájékoztatja is a labort, hogy mire készüljenek.

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Vas. 25 Aug. - 20:19
Következő oldal
Egész biztos vagyok abban, hogy Samantha is tisztában van azzal, ha lenne más választásom, vagy akár egy kicsivel is több időm, egész biztos, hogy másként döntenék, és nem kockáztatnám sem az ő, sem pedig a saját életemet egy ilyen manőverrel. Viszont tudom, hogy az idő most nem nekem dolgozik és abból van idekint a leg kevesebb, talán még kevesebb is mint a levegőből. Egy ilyen baleset után könnyen összezavarodhat még a tapasztalt űrutazó is, a fellépő pánikhelyzetről meg már nem is beszélve, ezért a lehető leghamarabb kell cselekednem és bevállalni azt is, amit más esetben talán soha nem tennék. De csak egy valami lebeg a szemem előtt. Nem hagyhatom, hogy meghaljon.

- Ne velem törődjenek, hanem a Hadnaggyal!
- odébb lököm a mellém lépő, segíteni próbáló Közlegényt, aki most már tenné a dolgát, viszont az előbb egészen mással foglalkozott, mint amivel kellett volna és megtörtént a baj.
- Vigyázzanak a ruhával, idegen anyag került rá, ami erősen mar. - erősítem meg Sam szavait, mert az én felszerelésemre is kijutott belőle az ide vezető út során és természetesen ezt sem kímélte, azonnal marni kezdte, amit, mire leveszek magamról már teljesen át is rágott.
Lekapkodom magamról az űrruha fennmaradt részegységeit is, majd a Főgépész mellé lépek és leguggolok, hogy érezze, mellette vagyok, ez talán eltereli valamelyest a figyelmét és ad némi erőt és kitartást. Tudom milyen érzés golyót kapni, de nem tudom milyen az, mikor egy erősen roncsoló hatású anyag rágja a húsodat megállás nélkül, amit talán külső beavatkozás nélkül megállítani sem lehet.
- Felviszlek! - amint elhangzik az orvoscsapat vezetője részéről a vizsgálat, már fel is kapom a padlózatról a lányt, hogy ölben vigyem az orvosiba, nincs vesztegetni való időnk most sem, a veszély még egyáltalán nem múlt el.
- Készítsék elő a szobát Doktor! - mivel nem okoz gondot sem Samantha pille súlya, sem pedig a futás, eszeveszett indulósebességgel rohanok vele a vizsgálóba, hogy mihamarabb fel tudják állítani a megfelelő diagnózist, mert már kezd túl sok lenni a találgatásból.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Hétf. 26 Aug. - 8:13
Következő oldal


Niko & Sammy
Nikolai sietsége akár a halálunkat is okozhatná, de szerencsére Fortuna mellettünk van, így gond nélkül sikerül bejutnunk a légzsilipeken, ahol már vár a segítség. Nem csak velem foglalkoznak, hanem vele is, így a közlegénynek is lesz segítsége az űrruha levételével, már ha elfogadja azt, én pedig igyekszem minden információval ellátni az orvosokat, miközben kiszabadítják vállamat a ruházatom alól, majd elkezdenek megvizsgálni. A gond viszont nagyobb, mint hittük, mert ez a savas anyag nem csak mar, de még bénít is, így bár nem akarok, azért némileg kezdek kétségbe esni, mert ha valaki lebénul nos... azt baromira nehezen viseli. A bal kezem egy ideje már nem tudom mozgatni, de most már az egész testem zsibbad, a fájdalom viszont csökkent, ez mégse vigasztal. Érzékelem Nikolai jelenlétét is, de képtelen vagyok úgy fogadni, ahogy kellene, mert bár tudom, hogy megmentette az életemet, jelen pillanatban jobban lefoglal az, hogy túlélem-e egyáltalán ezt a helyzetet. Mégis, azért felé tekintek, de kezét nem fogom meg, nem mutatom gyengeség jelét és... egyébként is, Ő nem a párom, a múltkor megbeszéltük, hogy ami történt, az nem ismétlődhet meg, így nem is viselkedhetek úgy vele, mintha az lenne, bármily fájó is.
- A francba! - morgom, nyögöm tehetetlenül. Gyűlölök gyenge és kiszolgáltatott lenni, és most azzá válok ennek az anyagnak hála, de Niko már fel is kap, így nem kell mások segítségére szorulnom, én pedig csak fejem lassan nekidöntöm. A homlokomból érezheti, hogy a testhőmérsékletem is melegebb, mint kellene lennie, mégis, ahogy elhagyjuk az embereket, azért halkan felszusszanok.
- Ismét a karjaidban... Nem gondoltam, hogy megismétlődhet... - akarva-akaratlan buknak ki belőlem ezek a szavak, miközben kezdem elveszíteni az eszméletemet is, de egy halk "köszönöm" még eljuthat Nikolai füléig. Mire felérünk, én már ájultan fekszem a gépész karjaiban, a szoba vagyis pontosabban a műtő viszont már elő van készítve.
- Tegye le oda, közlegény! - mutatnak az egyik műtőasztalra, majd ha megtette Niko, amit kérnek tőle, az orvos már kifelé is mutat.
- Most menjen ki, többet nem tehet! - ez mégis csak egy steril műtő, nincs tovább bent maradása. Az ajtót szépen be is csukják utána, majd pár órán át nem is adnak különösebben jelet arról, hogy van bent bárki is. Szerencsére remek orvosaink vannak és láttak már pár dolgot amióta az űrben élünk, így időben képesek előállítani egy olyan szérumot, mely képes visszafordítani a bénulás hatását, így már csak a kezemet kell ellátniuk, ami szerencsére megmarad, bár egy ideig nem fogom tudni 100%-osan használni. Jó három óra is eltelik, mire az orvos kinyitja az ajtót, én pedig át leszek tolva egy szobába, ahol pihenni tudok. 24 órás megfigyelést kapok, csak utána mehetek el, de annak egy részét biztosan át fogom aludni. Remélhetőleg tisztában vannak vele az embereim, hogy a hajót meg kell tisztítani ettől a veszélyes anyagtól, méghozzá nagyon óvatosan.

Jó 12 óra múlva nyitom csak ki a szemeimet. Minden fehér, ami körülöttem van, még a rajtam lévő hálóing is és kell néhány perc, amíg felfogom, hogy hol vagyok és pontosan mi történt. Ekkor viszont már fel is ülök, hiszen a hajó még nincs biztonságban. Ekkor érzem meg a gyenge nyomást, ahogy egy orvos visszatol az ágyra.
- Még pihenésre van szüksége, Hadnagy, kérem maradjon itt! - rám köt még egy infúziót, mivel fontos jelenleg a folyadékpótlás, én viszont határozott tekintettel nézek bele szemeibe.
- Nem érek most rá pihengetni! Meg kell tisztítanom a hajót! - az persze jó kérdés, hogy fél kézzel ez mennyire menne, de ha a munkámról van szó, akkor bármire képes vagyok, így hát most is szépen elkezdek veszekedni az orvossal, aki rendkívül türelmesen magyaráz nekem és nem enged, miközben én szívem szerint kitépném a kanült a kezemből, hogy megszabaduljak az infúziótól és mehessek már.

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Hétf. 26 Aug. - 11:12
Következő oldal
Merész kijelentés lenne a részemről, ha azt mondanám, hogy ismerem már Samantha mozdulatait, tiltó vagy éppen bátorító pillantásait, de valamiért mégis úgy érzem, hogy jobban ismerem őt ezen a hajón, mint bárki mást, pedig volt idő, mikor még csak nem is hallottunk egymás felől. Szívem szerint megfognám a kezét, mert hát mi rossz van abban, ha az ember aggódik egy bajba jutott kollégáért, a feletteséért vagy csak szimplán egy másik ember életéért, de nem veszem rossz néven, sőt, fel sem tűnik igazán, hogy a kézfogónk elmarad, éppen elég, hogy mindketten érezzük, itt vagyunk egymásnak, ha szükség van rá.
- Cccssss... - válaszolok csöndesen csupán csak ennyit, no persze nem azért, mert ne lenne kedvem beszélgetni a rég nem látott lánnyal, de ez a pillanat most nem épp a legmegfelelőbb erre. Egy, a feszültségtől magamra erőltetett mosolyfélén kívül viszont nem mondok egyebet, muszáj, hogy tartalékoljon az energiájával, a többit a műtét után is meg tudjuk majd beszélni, most minden erejére szüksége lesz, mert nagyon nehéz és minden bizonnyal gyötrelmekkel teli órák következnek.
Miután berontok a műtőbe az időközben már ájult Főgépésszel, a jelen lévő orvos sereglet hihetetlen nyugalmat áraszt a profizmusukból fakadóan, ami számomra is egy kicsit könnyebbé teszi a Sam-től való elválást. Biztos vagyok abban, hogy a lehető legjobb kezekbe került és valóban, hinnem kell a doki szavainak, itt most egyelőre többet nem tehetek, csak azzal, ha hagyom őket dolgozni és teszem, amit mondanak.
Hátrálásom közben még figyelem a sérült Hadnagy körül sürgő segítőket, de a következő pillanatban már azt veszem észre, hogy becsukódik a műtő ajtaja én pedig egyedül maradok minden kétségemmel és aggodalmammal, melyek közül a legrosszabbak alattomos módon csak akkor támadnak, mikor már minden elcsendesül körülöttem.
Első és egyben a lehető legrosszabb gondolatom, hogy előkapom a nagyképű Rajmestert és ellátom a baját, de ezt gyorsan elvetem, mert nem lenne túl bölcs húzás, még akkor sem, ha minden porcikám ugrana erre a döntésemre. Nem lehet, most egyébként is az a legfontosabb, hogy Samantha rendbe jöjjön és a bénulása csak átmeneti legyen. Nagyjából egy percig még a műtő előtt téblábolok, nem tudom igazából mire várok, figyelem az ajtót, fülelek, de semmi hang nem szűrődik ki, idekint senki sincsen, csak én állok a folyosó közepén, egyedül. Végül úgy döntök, hogy később visszajövök, most folytatnom kell a munkámat bármilyen nehéz is ezt ilyen helyzetben.

Bő tizenöt órával később érek vissza, amikor egy ismerős Közlegénytől némi információhoz jutok, aki éppen kötözésről tér vissza a kabinjába. Ő hallott valamit egy sikeres műtétről és egy lábadozó Hadnagyról, aki már a pihenőszobán lábadozik. Nem érdekel, hogy éppen minek a közepén vagyok, vagy épp a melyik munkafázis következne, már indulok is és azt hiszem jókor érkezek a szobához, ahonnan némi vita hangja szűrődik ki.
Kopogok, de meg sem várva a szavakat, óvatosan benyitok.
- Elnézést kérek, hogy csak így berontok, de beszélhetnék Lewis Hadnaggyal, Doktor? - érdeklődök finoman, mire az orvos biccent egyet és elsétál az ágy mellől, de mielőtt kilépne, még odasúgja.
- Valahogy tartsa bent Közlegény, semmi esetre sem kelhet fel, főleg nem dolgozhat. - tekintetéből kiindulva nagyon komolyan gondolja, amit mond, bár én még nem láttam dokit viccelni, szóval szavait illik nagyon szigorúan betartatni. Meg sem várja a reakciómat, csak némán elsétál és behúzza maga mögött az ajtót, hogy kettesben hagyjon minket, hátha nagyobb sikerrel járok, mint ő.
Vissza az elejére Go down

Kancellária


Légzsilip, a hajó külső része Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
62

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Hétf. 26 Aug. - 19:31
Következő oldal
Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szomb. 21 Szept. - 19:31
Következő oldal


Niko & Sammy
//Előzmény//

Tartanom kell ahhoz magam, amit megbeszéltünk, mivel más esetben mindkettőnk élete veszélybe kerülne, ezért is viselkedem úgy, ahogy, mégis, azért valamilyen szinten bensőségesen, mivel segítséget kérek tőle és rá bízom magam. Ezt azért nem sokakkal tenném meg, és biztos vagyok benne, hogy ezt Nikolai is tudja. Elfordítom egy picit a fejem, amikor kihúzza a tűt, és egy halk szisszenésen kívül mással nem adom a tudtára, hogy azért fájt. De ha egy orvos vagy egy nővér csinálta volna is ugyanilyen kellemetlen lenne. Kicsit vérzik, de ahogy beragasztja, máris jobb lesz.
- Köszi! - mosolyogni most nincs éppen erőm, és tudom jól, hogy még fontos feladatok várnak rám, így ideje hát öltözni. Próbálom ezt egyedül, de nem megy teljesen, bármennyire is igyekszem és erre hamar rájövök magamtól is. Csak néhány másodpercet várok, mielőtt segítséget kérnék Nikotól, aki már felém is fordul, így bár részben eltakarom magam, azért többet láthat így is belőlem, mint bárki más. De igyekszem ezt a tényt ignorálni és inkább segíteni neki. Magam sem tudom, hogy mikor törődött velem utoljára bárki ilyen szinten, így miközben hátul rám igazgatja a ruhám, elkalandoznak gondolataim. Jól esne, ha ez nem lenne tiltott, ha... ha máskor is mellettem lehetne. Ha számíthatnék valakire... ha számíthatnék rá úgy, mint a páromra. Igen, én is nőből vagyok, aki vágyna a gyengédségre és a figyelemre is, mégse szabad utat engednem ezeknek az érzéseknek. William miatt nem tehetem... és ott van még más is a háttérben, egy másik kancellár, akit mindenképpen szóba kell hoznom Nikolainak is. Tudnom kell, hogy mi történt, hogy miért vitette el és mit csinált vele. És hogy egyáltalán hogy lehetséges az, hogy most itt van. Tudnom kell, hogy Callum rossz híre vajon jogos-e, és Nikora az életemet is rábíznám, Ő nem hazudna nekem. Szeretnék végre tisztán látni és kiverni a fejemből azt a férfit, aki oly nagyon összezavart. Vajon lehetséges lesz?
- Még nem találkoztak ilyen sérüléssel, így nem tudják biztosra, de pár hét tuti kell neki... - térek vissza a jelenbe a kérdés hallatán. A ruha végül rám kerül, és még a bakancsokkal is segít, ami kicsit már azért zavar, de mégis engedem neki. Mégse hálálkodom ismét, felesleges lenne, inkább a PDA-n jelentkezek be és nézem meg a jelentést, amihez szerencsére én hozzáférek. Az ellenanyagra még várnunk kell, de elvileg a csapat jó úton halad, nem úgy, mint Smith, akivel csak a baj van. Hogy érhette el ezt a rangot egyáltalán?
- Azt elfelejtheti! - mert most azonnal vissza fogok menni a zsilipekhez, már ha a férfi ki tud csempészni innen és persze azért nem árt, ha velem van, ha gond lenne, de nem hagyhatom, hogy másoknak is baja essen.
- Egy fél napra kidőlök és teljes a káosz. Neked kellene helyettesítened, benned legalább megbízhatok. - de tudom jól, hogy ez nem az én döntésem. Felkelek az ágyról, majd biccentek, amikor Niko jelzi, hogy tiszta a levegő. Az orvosok ha visszatérnek, bizonyára bosszankodni fognak az üres ágy láttán, de ezzel ráérek később foglalkozni. A folyosókon szerencsére olyan emberrel nem futunk össze, aki utunkat is akarná állni, így el tudunk jutni a zsilipekhez, ahol elég nagy felfordulás fogad, és amikor meglátnak, már tisztelegnek is, az összesúgást viszont most mellőzik.
- Smith Rajmester, visszahívta az embereket, ahogy utasítottam? - lépek elé és ki is húzom magam. Arcom nem árulja el fájdalmaimat, ahogy tartásom se. A férfi láthatóan meglepődik jelenlétemen, így hirtelen zavartan kezd el magyarázkodni, mire csak szúrósan nézek rá. Nem, erre nem vagyok kíváncsi.
- Azonnal visszahívom Őket Lewis hadnagy! - és már jelzi is a kint tartózkodóknak, hogy jöjjenek vissza. A monitorokhoz lépek, hogy magam is megfigyelhessem, mi zajlik odakint. Négyen vannak kint, teljes felszerelésben, de nem látszik úgy, mintha használt volna bármit is a tettük, sőt! Elindulnak viszont befelé, ahogy kértem, de az egyikük, a leghátul lévő férfi, Andrey Johnson közlegény furcsa mozdulatokat tesz.
- Valami baj van! - mondom halkan magam elé, majd a külső kamerákat állítgatom a monitoron, hogy jobban láthassam, mi történik. Az Ő vállaira is került a masszából, de a többieknek nem tűnik fel, hogy lemarad, így már lépek is Smith-hez, akinek kiveszem a kezéből az adóvevőt és már meg is szólalok rajta.
- Johnson bajban van, hozzák ki! És vigyázzanak, nehogy megsérüljenek! - nem elég óvatosan, sejtettem, hogy ez lesz. Rászorítok az adóvevőre, miközben a monitorokat figyelem és nem foglalkozom azzal se, hogy a szorításnak hála átvérzik a jobb kézfejemen lévő kötés. Bajom nem lesz tőle, de túl feszült vagyok ahhoz, hogy nyugton maradjak. Ha ezen túl leszünk, teszek róla, hogy Smith ne maradjon sokáig ezen a rangon...

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szer. 25 Szept. - 15:33
Következő oldal
Még csak az kellene, hogy megpendüljön a Közlegényből Főgépész helyettessé válás húrja az egyébként is nagyon érzékeny szolgálati rendszer nevű hangszeren és azonnal borítékolhatnánk egy lázadást, de minimum egy általános elégedetlenségi hullámot, amit Cromwell Kapitánynak kellene valahogyan megállítania.
- Szívesen segítek a háttérből, de ha a Smith féle Rajmesterek kiszimatolnák, hogy kivételezett vagyok a többi Közlegényhez képest, még akár akkor is, ha hivatalos parancsom van, nem biztos, hogy jó szemmel néznék, és könnyen lehet, hogy szervezkedni kezdenének a háttérben. - az egység megóvása érdekében nemlegesen ingatom a fejemet és teljességgel kizárom az elgondolást, mert jelen helyzetemben ezt nem tartom járhat útnak.
Szerencsénkre orvossal nem futunk össze a légzsiliphez tartó utunk során, bár szívesen megnézném a vizitre érkező gyógyító arcát mikor csupán csak a szépen megvetett ágyat látja a Hadnagy nélkül.
Smith rám pillant ugyan, mikor megjelenünk a zsilipkamra előtt Samantha-val, mondani vagy csúnyán nézni azonban nem mer a felettesünk jelenlétében. Tisztában van vele, hogy hibázott és ezekben a percekben sem éppen őt igazolja a terve, főleg úgy, hogy parancsmegtagadás miatt tart az egész folyamat ott, ahol éppen van. Jó nagy slamasztikában.
- Szólok az orvosoknak, hogy készítsék elő a műtőt és készüljenek fel a sérült fogadására. - nem kérek engedélyt Sam-től, csak eldarálom mit fogok tenni és már cselekszek is, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy ez az agresszív, idegen anyag nagyon szívós és a maró hatás miatt mindent roncsol, amihez csak hozzátapad. Kevés időnk van, csak remélni tudjuk, hogy még időben be tudják hozni a sérültet.
- Készítsék elő a szivattyúkat és az elektromágneses zárakat is állítsák középhelyzetbe, hogy ezzel se veszítsünk időt! - talán van annyi jogom állományba vett gépész Közlegényként, hogy a két megszeppent kis-kadétot utasíthatom az előkészítési folyamatok elvégzésére.
A kettőből az egyik ifjonc már intézkedik is, a másik viszont előbb Smith Rajmesterre, majd Lewis Hadnagyra pillant, talán tőlük remélve megerősítést, de nem moccan.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Pént. 27 Szept. - 21:04
Következő oldal


Niko & Sammy
Tisztában vagyok annak veszélyével, amit mondtam, de a helyzet az, hogy nem mondtam komolyan. Mármint természetesen örülnék neki, ha Nikolai lenne a helyettesem, de tudom jól, hogy ez több okból se lehetséges.
- Tisztában vagyok ezzel Nikolai, ne aggódj. - kettőnk között marad hát, ha megkérem valamire, úgy lesz mindenki számára a legjobb. Na de ideje magunk mögött hagyni az orvosi részleget és rendet tenni a zsilipeknél, ahol jól sejtettem, hogy nem éppen rend fogad és Smith rajmester se teljesítette még a parancsomat. Nem lesz ez így jó... Az emberek most már vissza lesznek hívva, de az egyik közlegény megsérül, így testem megfeszül, miközben jelzem a kint lévőknek, hogy hozzák be és vigyázzanak magukra, az Istenért! Niko szavaira csak finoman biccentek, azt jól teszi, hogyha intézi ezeket, én viszont szemeimmel követem a történteket. Kimennék én is segíteni, de tudom jól, hogy ezt jelenlegi állapotomban nem tehetem meg. Csak rontanék a helyzeten, így kivárok... Amikor viszont a kadét tekintetét elkapom, halkan sóhajtok, majd intek jobbommal.
- Hallotta, intézkedjen! - több szóra nem méltatom. Az előkészületek megtörténnek, Johnsont sikeresen behozzák, majd el is viszik a műtőbe, én pedig dühösen Smith mellkasához nyomom az adóvevőt, miközben szemeibe pillantok.
- Holnap reggel 9:00-ra várom! Ideje beszélnünk, rajmester! - és ezzel hátat is fordítok neki. Biztosra veszem, hogy ma már nem fog több hülyeséget elkövetni, így tisztelet, mintha még némileg remegne is... tartva a következményektől.
- Leléphetnek! Az én parancsomig senki se folytathatja a kinti munkálatokat, remélem világos voltam. - szavaim most minden itt lévő felé intézek, csak Nikolai a kivétel, aki ha távozna, hát jelzem felé, hogy Ő maradjon, de talán nem teszi. Hátam a falnak vetem, majd ha mindenki eltűnt végre, megengedek magamnak néhány másodpercnyi szusszanásnyi időt. Most, hogy minden sürgős dolgot elintéztünk, lenne még valami.
- Szerettem volna beszélni veled... Jenkins kancellárról. - nem tartok hosszú szünetet, de figyelem arcvonását, minden rezdülésével együtt. - A Valkűrnél felkerestem, hogy engedjen el, de nem tette. Mit tett veled és hova vitt? És... hogy kerültél ismét az Imperiumra? - ideje elmesélnie mindent. Ő is tudja, hogy mi történt velem és Callummal, hogy együtt zuhantunk le egy tehersiklón, ahol meg is lőttek, így tisztában van azzal, hogy ismerem a kancellárt, nem csak pár szót váltottam eddig vele, de egyéb dologról bízom benne, hogy nincs tudomása. Mi tehát az igazság? Callum milyen ember valójában?

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Hétf. 7 Okt. - 16:19
Következő oldal
A takarítócsapatnak kinevezett, leginkább tapasztalatlan újoncokból és néhány Tizedesből álló különítmény visszaérkezése után átadom a teret és a lehetőséget Samantha-nak, aki egy szemvillanás alatt rendet tesz hallótávolságon innen és túl is. Mindenki ért szavaiból és keresetlen pillantásaiból, de ahogy elnézem a nyárfalevélként remegő Rajmestert, talán ő az, aki teljes joggal be van rezelve a holnapi, előre nem tervezett találkozójuktól. El is tűnik a színről, mielőtt a mostaninál is jobban előkapná a Hadnagy a meggondolatlan parancsaiért és engedetlenségéért. Nem lennék holnap 09:00-kor a helyében az biztos.
- Kiválóan végezték a dolgukat Kadétok, beszélni fogok az elöljárójukkal, hogy ne feledkezzen meg erről az előmenetelük elbírálásakor. Jelentkezzenek az orvosi vizsgálóban a protokoll szerint, utána szusszantsanak egyet. - biccentek a fiatalemberek felé, akik egy-egy apró mosollyal fogadják a határozottan hangzó szavaimat, végül ők maguk is, a megfelelő tiszteletadás után a kérésnek megfelelően távoznak, kettesben hagyva minket a Főgépésszel.
- Egy újabb nap a Paradicsomban. - közlöm mosolyogva, ami tőlem lassan már nem is olyan szokatlan, miközben közelebb sétálok hozzá. Szerencsére Sammy Földi, így az efféle kijelentéseimet egész biztos, hogy érti, és nem néz rám furcsán, hogy mi a manóról beszélek és főleg mi köze annak egy paradicsomhoz.
- Oh, Jenkins kancellárról... - ha van téma, amit szívesen elkerültem volna, akkor az egész biztos, hogy ez lett volna, ám, ha jól veszem ki a szavaiból, erről már korábban is kérdezni szeretett volna, de csak most nyílt erre lehetőség.
- Szerencsére nem én vagyok a kancellária titokmestere, ezért tudni sem tudok valami sokat róla. - én magam alig vettem észre, de pár másodpercre elgondolkoztam és talán arcom is elkomorodott a név hallatán, amit most egy újabb mosollyal próbálok gyorsan feledtetni, de ismerem már annyira a velem szemben álló nőt, hogy tudjam: észrevette azt a pillanatnyi zavart és nem fog egykönnyen elereszteni.
- Köszönöm, hogy közbenjártál nála a szabadulásom érdekében, de úgy gondolom, hogy abban az időben nem sok minden lett volna, amivel ráveszed, hogy eleresszen. - érzem, hogy ködösen fogalmazok és azt is, hogy ennyi nagyon kevés lesz válaszként, ezért úgy döntök, hogy nem kertelek, és ha valóban tudni akarja, hogy milyen ember is Jenkins, akkor elárulom. - A Jenkins családot, pontosabban a hadiipar számára tervezett, génmanipulációra képes "csodaszerét" a Föld pusztulásának idején volt "szerencsém" megismerni, melyet hadifoglyokon, azaz a bajtársaimon és rajtam tesztelték. - megrázom a fejemet és még egy fintort is láttatok, mert indulatok nélkül még ma is nehéz erről az egészről beszélni, főleg úgy, hogy a szemem előtt tette tönkre ez a szer az összes barátomat és szörnyű kínok között távoztak az élők sorából.
- A nagyapja kísérleti egere voltam, az, aki túlélte, akinél használt a tökéletes katonát létrehozó szérum, talán az egyetlen, aki nem került tömegsírba a félresikerült kísérletek miatt... - összevont szemöldökkel mesélek, hangom halk, hogy csak a közelemben álló lány hallja mindezt.
- Az idős Jenkins tudta, hogy a nagy tervét majd az idő és az óriási hatalom fogja a Dominium világára hozni, ezért a kedves unokát, a kis Callum Jenkins-t alaposan felkészítette, irányította és taposta előtte az utat, mígnem egyszer sok-sok évvel később a fagyasztásból felébresztettek és kísérletezni kezdtek rajtam. Csak hát kereket oldottam, mert azért mégsem sikerült mindent megváltoztatni bennem. - eddig tart a mese, hiszen innentől könnyen összerakható, hogy a kancellár miért jött a Valkűrre, miért vitetett el és miért volt hajthatatlan, mikor arról volt szó, hogy engedjenek szabadon.
- Ott folytatta, ahol az őse abbahagyta, újabb kísérleteknek vetett alá, mintákat vett és napokon át elemzett, miközben olyan körülmények között tartott, ahogyan egy állatot sem szabadna tartani... bár a szemében, talán még egy állati szintet sem ütök meg. Csak egy kísérlet vagyok számára, ami többé-kevésbé sikerült, de még bőven van mit javítani rajta.
- Az ármánykodás, az intrika nagymestere és hivatásából fakadóan az egyik legkegyetlenebb kínzó is egyben, aki túlmegy minden határon, hogy elérje a céljait.
- lehet, hogy egy világot rengetek, vagy egyenesen rombolok le Samantha-ban, de ez az igazság Jenkinsről az én olvasatomban. Egy szörnyeteg, aki bábként használja a Dominium népét, hogy valóra váltsa terveit.
- Megzsarolt a barátaim megölésével, mert mással igazándiból nem tud, nincs semmim, amit elvehetne, az életem pedig túl drága, hogy elvegye. De tudom, hogy csak addig tart életben, míg ki nem kísérletezi a tökéletes szérumot, ami változást hozhat az emberiség előrehaladását illetően. - ebbe jobban nem megyek bele, mert innentől ez erősen a jövőbe mutat, viszont a tényeken nem változtat.
- Az ujjam eltörésével nyomatékosította, hogy figyeljek minden lépésemre, mert tudni fog mindenről, amit teszek vagy amit mondok, azaz már azzal is veszélyben vagy, ha csak a közelemben vagy, így viszont, hogy mindent tudsz... - remélhetőleg elkapom Sam pillantását, kíváncsi vagyok a reakciójára.
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szer. 16 Okt. - 8:15
Következő oldal


Niko & Sammy
Vajon, ha nem jövök most ide, hány további sérült került volna még az orvosiba? A dokik nem érthetik meg, hogy miért kellett kikelnem az ágyból. Nem pihenhetek... addig nem, amíg minden rendben nem zajlik. Smith-el pedig holnap beszélni fogok, mert ez a hozzáállás nem a flottához való. Szedje hát össze magát. Amikor mindenki távozik, azért kissé fáradtan dőlök neki a hajó falának, majd onnan pillantok Nikolai felé, kinek szavaira ajkam lassan mosolyra húzódik.
- Ahogy mondod. - viszont, ha már itt vagyunk, végre kettesben - és biztosra veszem, hogy most senki se fog megzavarni minket -, akkor ideje feltennem neki néhány kérdést az egyik kancellárral kapcsolatban. Callummal kapcsolatban meglehet, hogy nem látok tisztán, de Nikoban bízom, így tudnom kell, hogy mit tett vele és hogy vajon mi köze van a férfihoz. Szeretném látni végre az igazságot és csak bízhatok benne, hogy nem én tévedtem azzal a kancellárral kapcsolatban.
- Igen, róla! - apró biccentés, de arcom nem árulja el azt, hogy mi is a kérdésem oka. Összezavart az a férfi és sikerült felforgatnia a világomat, amit nem hagyhatok. Érzem, hogy nem tehetem. Nem lehet Ő annyira más. De az okokat nem kérdezi Niko, én pedig hálás vagyok ezért neki. Inkább csak meséljen. Bár bizonyára nem teszi szívesen, látom rajta, mégse engedek. Most nem.
- Igen, azt én is észrevettem. - hogy nem arattam sikert, bármennyire is szerettem volna. De jól érzi, ez még nagyon-nagyon kevés, no de belekezd a mesélésbe, így teljes figyelmemet élvezheti. Hallottam már a történetét, de az a rész kimaradt, hogy a Jenkins család tehet arról, ami vele történt. Meglepettség ül ki az arcomra, de nem szakítom félbe, bár amikor maga Callum kerül szóba és az, hogy Ő a további kísérletek miatt ébresztette fel Nikolait, testem megfeszül és jobb kezem is ökölbe szorul. Ez nem lehet... Ő nem lehet olyan kegyetlen, mint a nagyapja. Ennyire nem vezethetett meg engem, hogy másnak lássam. Niko Imperiumra érkezésével tisztában vagyok, hiszen potyautasként felosont a hajóra. Nem is nagyon volt más választása, itt kis ideig biztonságban lehetett, de persze nem sokáig, Callum elkapta. Minden egyes szava belém mar, a kínzások, amiknek alávetette, melyek oly kegyetlenek lehetnek, és a kínzó megnevezés... Tényleg képes ilyesmire? Hinnem kell Nikonak, nincs oka hazudni nekem, a kancellár pedig remek sakkjátékos, ezt már magam is megfigyeltem. Igyekszem érzelemmentes arcot mutatni, de belül hatalmas vihar tombol, miközben egyre jobban kezdem meggyűlölni saját magam. De Nikolai még nem végzett, még tud mit mesélni nekem és nem is tagadja meg az információkat.
- Ezt nem teheti! Nem kísérletezhet rajtad és tehet meg azt, amit csak akar. - rázom meg fejem. A barátaival... velünk fenyegette meg? Raven! Tudom, hogy Ők is jóban vannak Nikoval, és a barátnőm és az én életem se jelent ezek szerint semmit Callumnak, csakis a kísérletei. Ezt nem akarom elhinni, mégis el kell. Az ujjak törésére viszont már nem tudom megállni azt, hogy ne hidaljam át a kettőnk között lévő távolságot és öleljem át a férfit szorosan, kezeimmel nyakát karolva át.
- Úgy sajnálom! - tudom, hogy nem én tehetek róla, de mintha valahol elárultam volna a férfit azért, mert én... én kedves voltam Callummal és elkezdtem gyengédebb érzelmeket táplálni iránta. Pont iránta... De nekem akkor miért segített Williammel szemben? Philnek igaza volt, hátsó szándéka van, nem én érdeklem. Őt talán senki se érdekli.
- Én vállalom a veszélyt, engem nem kell féltened! - egyik kezem lecsúszik vállán át kézfejére, ahol finoman végigsimítok ujjain, amelyeknek szenvedniük kellett. Callum Jenkins... hogy tehetted ezt? És pont Nikolai-al... Eleresztem végül a férfit, majd lassan felpillantok rá.
- Én teljesen félreismertem Őt. Megakadályozta, hogy William elvehessen... segített nekem. Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire képes. - persze csak egy időre akadályozta meg a házasságot, de hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre én se tudhatom. William nem adja fel, ebben biztos vagyok, túlságosan is megalázták. A JL felvételét pedig Nikolai is bizonyára látta.
- Azt hittem, hogy Ő más, mint a többi kancellár. Vak voltam... - mást nem mondok ezzel kapcsolatban, ennyi talán pont elég. Ezek után nem akarom többé látni azt a férfit. Willt se kedvelem, de Ő legalább egyenes, ellentétben Callummal.
- Nem bánthat Téged, már így is túl sok mindenen mentél keresztül. Hogy segíthetnék neked? - ugye van rá mód? Akármi! Nem lehetek tétlen, most már nem. Túlságosan is el voltam foglalva a saját problémáimmal, mint például a házasság, amit meg akartam úszni, pedig annál sokkal durvább dolgokat kellett másoknak átélnie. Nem voltam soha se önző, pedig mégis mintha azzá váltam volna. Nem akarok az lenni.

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (35 éves)

Tartózkodási hely :
Imperium

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
93

Avatar alanyom :
Scott Adkins


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szer. 20 Nov. - 14:16
Következő oldal
Nem érzem magamat jobban attól, hogy el kellett mondanom ezt a történetet Samantha-nak, no persze nem azért mert ne beszélgetnék vele szívesen, vagy mert titkolni valóm van előtte. Ellenkezőleg. Meg szeretném őt védeni azzal, hogy a lehető legkevesebbet tud a Jenkins családhoz köthető életemről és bár furcsa ez a gondolatmenet tőlem, hiszen ha szigorúan vesszük, ebben a korban, a puszta létezésem is az ő elfuserált kísérletüknek az eredménye. Ám mielőtt még hálát rebegnék a tudós famíliának önzetlen és kitartó segítségükért, kezd egy nagyon-nagyon rossz érzés a hatalmába keríteni. Most, hogy Raven után már a Főgépészt is beavattam néhány olyan titokba, mely az életükbe kerülhet, ha kitudódik, kezdem azt érezni, hogy Jenkins Kancellár nem csupán egy, hanem talán több lépéssel is előttem jár, mert hiszen ő maga is jól tudja, hogy figyelmeztetni fogom a barátaimat a személyében rejlő veszélyre és ezáltal az esetleges haláluk sem az ő, hanem az én lelkemen szárad majd. Mindezek mellett pedig én vagyok az, aki közelebb löki a pusztuláshoz mindazokat, akiket a leginkább meg szeretnék védeni a Jenkins-féle álságossággal szemben.
- Sajnos ő a tudomány nevében sok mindenre képes és tiszta lelkiismerettel, ha van egyáltalán neki olyan, mint lélek, úgy véli, megteheti és sajnálatos módon meg is teszi, bár azt hiszem, hogy nem én vagyok az utolsó, akivel ily módon próbál elbánni. - megrázom a fejemet, mert én már régen nem ringatom magamat abba a tévhitbe, hogy Jenkins megváltozhat.
- Ki tudja, talán éppen ezekben a percekben áldoznak fel a dominiumi kutatás oltárán valakit, valamilyen magasztos célnak ajánlva a szerencsétlenül járt szenvedésben és kínok között átélt utolsó perceit. - továbbra is nehéz visszatartanom az indulataimat, de igazság szerint nem magam miatt aggódok és a saját életemet féltem, hanem sokkal inkább azokét a leendő áldozatokét, akik így vagy úgy, de a Kancellár hálójába kerülnek és csak a halál oldozza fel őket. Épp eleget láttam már ahhoz, hogy ismerjem és tudjam kivel állok szemben.
- Pedig féltelek Samantha, nem is tudod, hogy mennyire. - a simítása után gyengéden elkapom a karját és egészen közel húzom magamhoz, hogy ezzel is nyomatékot adjak szavaimnak. Figyelem a velem szemben álló nő gyönyörű szemeit, de nem szólok egyebet, de szeretném, ha tudná, hogy ennek a fele sem tréfa, főleg, hogy egy másik nézőpontból sikerült most a segítőkész kancellár álarca mögé bevilágítanom. Máskor sem szoktam csak úgy a levegőbe beszélni, de most, hogy részesévé vált a Jenkins-sel folytatott háborúnak, a jelenlegitől is jobban résen kell lennie.
- Áh, McGrover Kancellár... - húzom el a számat, ahogy meghallom William nevét, sőt még egy kis fejrázást is láttatok, hogy a napnál is világosabban fejezzem ki ellenérzéseimet a fickóval szemben.
- Van itt valami, amit nem régiben kaptam a Kancellártól... - a belső zsebemben lévő PDA-ért nyúlok, mert ha már szóba jött William, talán jobb, ha tud erről az apróságnak szánt üzenetéről is a férfinak.
- Személy szerint engem bíz meg azzal, hogy a testőröd legyek. - csupán ennyit mondok, majd fordítom is a kis szerkezetet a lány irányába, hogy átolvashassa azt a rendkívül hivatalos parancsot, amiben megbíz a testőri feladatokkal.
- Örülök is a dolognak, meg nem is. - sóhajtok egyet, mert nem igazán tudom hova tenni a dolgot és inkább gyanakszok, mintsem betudjam ezt az egészet holmi véletlen egybeesésnek. Viszont, ha McGrover tud valamit kettőnk viszonyáról, akkor miért ezt és miért így lépi meg?
Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
205

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

Keresem :

☽ :
Légzsilip, a hajó külső része Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt Szomb. 23 Nov. - 20:16
Következő oldal


Niko & Sammy
Elérkezett az igazság pillanata. Az igazságé, melyre nem biztos, hogy fel voltam készülve. Én szerettem volna Callumot jónak látni, mindazok után, amikben nekem segített és amilyen velem volt, de most, hogy Nikolaitól kiderült, hogy nem csak a felmenői, hanem Ő maga is végez illegális kísérleteket embereken, képtelen vagyok elfogult maradni. Nem akármilyen embereken kísérletezik, hanem magán Nikon, aki... aki fontos a számomra, és az én életemmel is fenyegetőzött. Félreismertem... oh, de még mennyire félreismertem a kancellárt.
- Gyűlölöm ezt a világot, amelyben élnünk kell. Ahol a kancellárok bármit megtehetnek velünk és mindent eltusolhatnak. - és a férfi még tesz is pár lapáttal szavaimra, amikor arról beszél, hogy talán Callum most is valakit kínoz, természetesen a tudomány nevében. Testem feszültsége semmit se csökken, egészen addig, amíg hirtelen oda nem lépek Nikolai elé és át nem ölelem, majd ez után jöhet egy kisebb simítás, ami most már viszonzásra talál. Ahogy magához húz, eszem ágában sincs elmenekülni a közeléből vagy elhúzódni... neki joga van hozzá, hogy ilyen közel tartson, még azok után is, amit megbeszéltünk a szobámban...
- Nekem nem lesz bajom! De szeretnék mindenről tudni, ami veled történik. Kérlek, ne zárj ki. Rám is számíthatsz, ahogy Raven is. Együtt erősebbek vagyunk és talán képesek leszünk változtatni a dolgokon. - lázadhatunk mi is, csak csendben, óvatosan, itt, a háttérben, ahol többet tehetünk, mint lent a Perdán, az ellenállók között. William is viszont szóba kerül, akivel szemben Callum valóban segített nekem, bár még szükségem lesz rá... De ezek után vajon elfogadnék tőle bármit? Hiszen engem is átverhet... nekem is árthat, és mindazok után, amit Nikoval tett, nem akarom, hogy bármi közöm is legyen hozzá. Kíváncsian pillantok viszont a férfi felé, amikor kiejti William nevét, majd az a fejrázás... Mit kapott tőle?
- Hogy a testőröm? De... miért pont Téged? - és ez után láthatom magam is a PDA-n lévő üzenetet. William biztosan nem tud arról, ami köztünk történt, különben Niko meglehet, hogy már nem élne, de ezzel, hogy a közelembe löki... Mi lehet a célja?
- Amióta Callum megakadályozta a házasságunkat, folyamatosan figyeltet, de nem hittem volna, hogy veled teszi. Viszont így... így legalább legálisan lehetek a közeledben. - mosolyodom el kissé, bár tudom, nem gondolhatok többet ebbe, így nem is teszem, de azért nem növelem meg a kettőnk között lévő távolságot.
- Mire gondolsz? Szerinted nem jó ötlet? - sokkal rosszabbat is választhatott volna a kancellár, hiszen akár egy olyan alakot is a nyakamra küldhetett volna, aki elvette tőlem édesanyám nyakláncát. Nikolai viszont más...
- Talán köze van ahhoz, amit Jenkins veled tett? Tudhat róla az egész Kancellária? - hiszen ha tudja, akkor azzal is tisztában van, hogy Niko nem egyszerű katona... sokkal erősebb egy átlagosnál, így jobban meg is tud védeni. Arról nem is beszélve, hogy egyébként is megtenné, ha veszélybe kerülnék. De a kérdésemre még nem felelt.
- Nem válaszoltál. Én hogy tudnék segíteni neked? - valamiben, valahogy csak tudok. Szeretnék az élete részese lenni, nem csak egy lány, akivel időnként összefut vagy egy hadnagy, akivel együtt dolgozik. A barátja akarok lenni és mellette állni. Remélem ad rá egy esélyt.

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Légzsilip, a hajó külső része Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Légzsilip, a hajó külső része
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Világűr :: Imperium-
Ugrás: