*Érdekes vagy sem, én nem gondoltam most az állatokra, pedig tudom, hogy ők aztán mindent körbepisilnek. Alecnak viszont a területjelölés nem jutott eszébe, ez tisztán látszik a felismerő vigyorából. És lelkes, de még mennyire lelkes, el tudom képzelni most, ahogy a találkozónk után első dolga az lesz, hogy minden fát Eloraktól a Rebelliumig lepisil. * -A tiédre gondoltam bátyó, de lassan elérek abba a korba, amikor azt mondod egy meg egy az öt, én simán leszarom és elfogadom, hogy lüke vagy. *Bájos, fülig érő vigyort engedek meg magamnak, ezzel zárva a vitát, különben holnap estig is itt ülnénk a hóban, egymásra licitálva. Nem mondom, hogy nem szórakoztatna, de tutira felfáznék. Ne sokkal később azzal vág vissza - akaratlanul – hogy nem tudom lerántani magam mellé a hóba, helyette én huppanok vissza félútról. Ő meg megpukkan, amire csak elmosolyodom, mert vicces. Mondjuk az is, amikor az agyának kétszeri eldobására, nem egy agyat kétszerre gondol, hanem két agyat egyszerre és teljesen világos mire mondja. Tovább megy az adok-kapok, jóllehet ennyivel nem tudjuk bepótolni az elveszített két és fél évet, de nagyon igyekszünk. * -Nem csak látszódunk, okosabbak is vagyunk. Kihasználjuk az agyeldobásos képességeteket és még az orrtoknál fogva is vezetünk olykor. *Valamiért a szép virágszál jut eszembe, és tutira biztos vagyok abban, hogy a csaj is ezt csinálja a bátyámmal, azért van úgy oda érte, közben meg észre sem veszi, mi mindent kotyog ki. Bár mostanában mintha nagy lenne a csend és a csaj sem ugrál annyira. Legalábbis nem Alec felé. A röpke gondolatot eldobom magamtól és rátérek az ajándékra, amit a bátyámnak hoztam és ami igen kalandos úton került a birtokomba, de rohadtul élveztem azt meg kell mondanom. Alec ki lesz borulva, de én már akkor el kezdek boldogan izgulni, amikor csak említést teszek róla. Sajnálatos módon, ennél sokkal több sem elég ahhoz, hogy Alec kitalálja mit hoztam neki, és élek a gyanúval, hogy nem hasonló géneken osztozunk. A magyarázat, amit egy kezemen meg tudok számolni hányszor hallottam, a lelkembe tipor. A szívemhez kapom a kezem és…kissé túljátszva felháborodom.* -Ez most övön aluli volt Alec Delgado! *Majd az ajándék kicsomagolása és további barkochba előtt, a zoknik iránti kíváncsiságát elégítem ki, és a visszakérdezésére ki is húzom magam büszkén, vigyorgósan.* -Nincs. *S ezt szentül hiszem is azzal szemben, amit Alec gondol. Viszont ahhoz, hogy többet elmondjak arról, mit hoztam neki, elhúzom a kaputól távolabb. Közben ő még tippel, elég helytelenül, de vigyorognom kell az agyament ötletén, ilyen is csak neki jut eszébe. * -Még mindig nagyon hideg. *Mielőtt azonban belekezdenék a teljes körű felvilágosításba, bebiztosítom Alec állát is, nehogy a hóból kelljen összeszedni, és még magyarázatot is adok amikor pillog nekem le-fel. Bólogatok vigyorogva és természetesen nehogy meghazudtoljam, magabiztosan. Aztán bólogatok még amikor összegez és horkantva felnevetek a leprás gyanújára. Végül mégis csak eljutunk odáig, hogy kibököm mit hoztam és nagyon izgulok, ez látszik is rajtam, ám nem annyira, hogy a lélekjelenlétem is eldobjam, mert amikor eltátja a száját, megemelem kicsit az állát, hogy becsukja, de rögtön el is engedem, mert az izgulós örömködéshez már két kéz kell, mindkettőt félig felemelve szorítom ökölbe ujjaimat és marad az ugrabugrálás is egy helyben a hóban. A szám a fülemig ér és még a torkomon is kióvakodik egy picike sikkantás. Ezek után tőlem szokatlan módon csupán egy szavas tőmondatokban válaszolok, valójában ugyanazt minden kérdésére.* -Igen! *Meghibbantam.* -De igen! *Kincstári darabok.* -Igeeeen! *Számozott és leltári tárgyak.* -Mert szeretlek! És nem kaptak el, itt vagyok. Engem senki sem kap el. *A végére csak megjött a többi szó is, az eddigiekhez hasonlóan vigyorgósak és izgulósak, és boldog mind. Nem érdekel min mentem keresztül ezekért, igazából a javító készlet a lényeg és élveztem a lopást, mindig élvezem ha a Kancelláriától veszek el valamit, főleg ha Terson orra elől. Az utolsó mondatomat már a nyakába nevetve mondom, mert ahogy számítottam rá, magához ölel. * -Ha most azért öleltél át, hogy ne lássam hogy pityeregsz, akkor nem ér! Naaa? Eldobtad az agyad tesó? *S ölelem én is át mindkét karommal, megpaskolva a hátát és kivételesen nem jár a fejemben az, hogy egyik lábamat beakasztva az övéi közé, elgáncsoljam. Az izgatott örömről továbbra sem tudok lemondani, a hangomon is hallatszik. Kicsit vékonyabban szól mint máskor, kicsit kislányosan, mintha még hat éves lennék. Úgy is érzem magam.* -Na, ugye örülsz?
- Nem tudtam, hogy a huszonegy már ilyen kornak számít, de nekem jó! - Vigyorgok rá, mert hát ha elfogad ilyennek, nekem nincs ellenvetésem, hány évesen veszi be a leszarom-tablettákat. Csak a Halálcsók-osakat ne vegye! Azon is mosolygok, hogy jól számítottam, előjött a feminista a húgomból, s hát bólogatni tudok - merek -, mert amúgy igaz. Tudnak az orrunknál fogva vezetni, ha meg nem ott, akkor a lenti agynál fogva. Legalábbis a nagy többségre és az esetek nagy részére igaz, akinél meg nem jön be, nos, azokhoz lett biztos a húgom ilyen ravasz teremtés. Nekem is résen kell lennem. Nem mert újabb gáncsolás esélyes, hanem a kitalálósdi is feladja a leckét számomra és ugyan játékosra vettem a formát, hogy lelkesedem, majd bevallom, gőzöm nincs, mit nyomott a kezembe, idővel azért kezdem rosszul érezni magam, hogy tudnom kellene. Mégsem tudom. Ráadásul Delgado-ként kellene tudnom. Mi a fene ez? Apa valami cucca? Elhúzom a számat, hogy az érvem sem hozott engem jobb helyzetbe, katonásan haptákba vágom magam. - Bocsásson meg, Raven Delgado... Moor! - Teszem hozzá a végén, mert még szokom mindig, hogy más a neve, mint mikor annak idején el kellett válnunk egymástól. Majd rögtön lazítok is, a zokni témája már nem kíván ilyen fegyelmet. Ismerem viszont annyira, hogy azt tudjam, mikor ne kezdjek vele vitába, így inkább nem említem, mi az, amire nem gondol. Tudom, hogy falra hányt rotchi-mag lenne és még apáék se tudom, hogy tudnának-e megfelelő szankciókat kilátásba helyezni és betartani, nem hogy én, jobbára a messzeségből. Tippelek hát tovább a tárgyra, hasztalan, s végre megkegyelmez vagy győz a türelmetlensége, mert szépen adagolva elmondja, mi is ez a szerkentyű. Hát nem csoda, hogy eltátom a számat egy kissé, erre nem számítottam, és hiába piszkált Raven, hogy illene tudnom, láthatóan ő ezzel a reakciómmal számolt, bájos örömködése is ennek szól. De rég láttam így örülni! Azt hiszem, csak akkor, mikor sikerült egy szülinapi meglepetésének titkát kiszednie belőlem, én meg vehettem aztán a szavát, hogy veszett vigyorgással se árulja el, hogy már tudja, mi lesz. Cuki, imádom! Megölöm! Nagyjából ilyen hirtelen vált a reakció bennem, s húzom őt még pár lépéssel odébb, mikor felfogom a javító-készlet itt tartózkodásának jelentőségét. Nem, ebben az sem vigasztal, hogy beismeri, hogy meghibbant. Az úgy is csak költői kérdés volt. - És visszaúton? Jövőbe is látsz már? - Aggódok még, de aztán a következő pillanatban a haragom is tovaszáll, mint mindig, és átölelem a húgocskámat. Tudom, miért tette, kimondania sem kellett volna, s az ölelés is ennek szól, én is szeretem őt. Halkan kuncogok a kérdésén, tesós piszkálásán. - Igen, azért. Nem láthatnak az őrök bőgni! Brühühüüüű! - Játszom most meg én egy kicsit túlzottan. Tekintetem ugyan még csak nem is fátyolos, annak is köszönhetően, hogy az agyam egy kicsi szegletét nem dobtam el. Az nagyon is józanul felméri: ezentúl nem szabad elmondanom Ravennek, ha bajba kerültem vagy bajom esett. Túl sokat kockáztat értem, s nem hagyhatom, hogy baja essen! A feladat adott, még ha nem is egyszerű nekem, aki egy ártatlan szülinapi titkot sem tudott magában tartani. Most már titkolhatom előle Szöszivel való őszi afférom, a Tywis incidens ott tél elején, és minden mást is a jövőben, ami miatt úgy érezné, segítenie kell, méghozzá ehhez tilosban járva. Amit ráadásul ő élvez is. - Eldobtam, hát! Remélem hoztál agy-detektort is, hogy megtaláljuk! - Felelek meg erre a kérdésre is, és elengedve őt újra szemügyre veszem a javító-készletet. - Viccelsz?! - Pillantok fel rá a kérdése hallatán. - Imádom, mikor ráncba szedsz! - Vigyorodok el, s naná, hogy örülök egyébként neki. Már elegem volt ezekből a nagy kötésekből, de ha nem hordtam, akkor lifegett helyenként a szintetikus bőr, ahol szétnyílt, valamint nem tett volna neki jót, ha a szélei vízhez érnek gyakran. Fürödni meg azért kell. Ellenálló vagyok, nem mondom, hogy nem szoktam poros, sáros, mocskos, véres és izzadt lenni - néha ez így mind egyszerre -, de azért nem igénytelen, hogy ne akarjak ilyen állapotomban lefürödni és felfrissülni. - Nem is tudom, hogy működik, de majd rájövünk. Vagy te tudod? Tényleg! Odabent keressünk magunknak helyet vagy bírod idekint is a terepet meg a hideget? - Utóbbi esetére is van ötletem, hogy hova húzódjunk be, telepedjünk le, de a választás lehetőségét meghagyom neki. Közben az ajándékomat forgatom az ujjaimban, lelkesedésem már nem megjátszott, tényleg izgatottan várom, hogy kipróbálhassam.
-Hidd el, dominiumi években ez már kimeríti a matróna fogalmát. *Bólogatok meggyőzően és szemet forgatva, mert hát ő is tudja, főleg ha az ember lánya Delgado és borsot tör a kancellárok orra alá, minden év duplának, triplának számít. A nőket szarkasztikusan okosnak mondó bátyámra viszont már csak bónuszként fakadok ki, szerintem ő sem hiszi azt amit mondott, vagy nem úgy ahogyan mondta. Mindegy is, jobb ha még elméletben sem bonyolódom bele, különben meg sokkal érdekesebb az amit neki hoztam és már viszket a tenyerem, hogy lelkesen és boldogan tapsoljak, és a torkomat is csiklandozza a nevetés…mindez azonban elmarad, halasztódik, mert Alec a Rebelliumban hagyta a Delgado énjét. Ráadásul azzal érvel, hogy most épp a különbözőségeink vannak jelen, úgyis mint a más szülőanyák ténye. Borzasztó, hogy még csak nem is kell a nőkről beszélnünk, neki anélkül is a gatyájába zuhan az esze. * -Hát nem tudom, lehet-e ezt megbocsátani. *Fensőbbségesen emelem a fejem, az orrom az ég felé és forgatom a fejem sznobul és arra még fújok is egyet, hogy kijavítja magát a nevem miatt, de a végén elnevetem magam. Szeretek Delgado lenni, de Moor is, mert ezzel a névvel vonultam be a történelembe – szeretem azt hinni, hogy legalább egy picikét, egy mondat erejéig – és jobban is hangzik a rövidsége miatt és mert a szabadságot hozta el nekem. Ám a lelkemben ízig-vérig Delgado vagyok ahogyan Alec is, hiszen ugyanaz az apánk és az amit tőle örököltünk a legfontosabb. Szerintem dominánsabb is. Ezt azonban kissé elnyomja az anyai ágon örökölt örülés művészete, amit végre kiengedhetek magamból, minekután elmondtam az ajándék mibenlétét. Alec persze először a száját tátja, ahogy arra számítottam is és ezért a kezem az álla alatt, de aztán az sem érdekel, hogy látom rajta a haragot. Tudom,k hogy csak féltésből haragszik, de utólag már tök feleslege és erre ő is rájön. Kivárom és tovább örülök. * -Akarod, hogy lássak? *Kérdezek vissza csípőből, mely cseppet sem von le a fülig érő vigyorgásból. Az ölelésbe már bele is nevetek hangosan, ahogy eljátssza a bőgést. Aztán elengedem és felnézek rá, kicsit még ugrálok örömömben, de arra is kíváncsi vagyok, mi az amit még nem látok rajta, az agyeldobás mennyire jött be. * -Azt is kellett volna? Legközelebb tesó, legközelebb. *Megjátszott meglepődésem közepette tócsányira kerekítem a szemeimet és máris bedobom a következő lopásom tervezetét. Agydetektor. Meglesz. Tudom, hogy nem látszik még félig sem komolynak, de Alec ezek után nem fog nekem semmit sem mondani ha baja lesz. Csak azért, hogy ne kockáztassak érte, ezért azt hiszem, Sky-on keresztül be kell szerveznem magamnak a nyelvtörő nevű kézbütykölő motoros huszárt kémnek. Ha már a „randink” nem jött össze, legalább a kapcsolat megmaradjon amire a bátyám épített. Értem, ő meg láthatja és hallhatja is a reakciómat a ráncba szedés poénjára. Felsikkantok a nevetés előtt, ami horkantásba fullad és már szedelőzködöm is mielőtt még elinvitálna. Nem volt a terveim között, hogy Elorak kapujának közelében, látótávolságban toporogjunk, annál is inkább, mert még hideg van ahhoz, hogy egy helyben álldogáljunk. Alec is hasonló gondolatokkal küzd, mire belé is karolok.* -Hát bátyó, ha van kedved sétálni még vagy jó fél órát, mehetünk Vharan kis menedékébe. Hamar meg lehet szokni a pisi szagot, meg a rothadó belekét. Amúgy is kell a nyugalom ahhoz, hogy összerakjalak. De ha van más ötleted…Elorakba most nem mennék ha nem gond. Jobb ha ezt szemtanúk nélkül intézzük. *Várom a válaszát és aszerint indulok/indulunk el valamerre, a perdai őrök felé már nem is nézek, amúgy is elcsendesültek, mióta nem hógolyózunk egymással. Azért remélem ők lesznek a kapuban amikor visszajövünk, vagy jövök egyedül, még nem tudom mik a bátyám tervei. Az enyémek viszont már készek, és ha ugyanaz a két perdai pasi lesz a kapuban, kapnak tőlem kis hógolyókat az arcukba, meg a koronaékszereikre.*
- Jó, hogy nem eszerint osztogatják a Halálcsókot... - Jegyzem meg, majd pimasz vigyorba kunkorodó szájsarokkal hozzáteszem. - ...nénje. - Utalva vissza az iménti hócsatára, amikor igyekszünk fehérbe burkolni a másikat, hogy ezzel tegyük a teljes őszüléshez hasonlatossá. De nem is ez lesz a nehezen megbocsátható nekem, hanem hogy kivételesen nem tudom tartani a lépést gondolkodásban húgommal, sőt úgy lemaradok, mint a legtöbb földi a Dominiumról és a másik négy hajóról. Menteni kell a menthetőt és szerencsére eszembe is jut valami. - Amit én hoztam, majd segíteni fog! - Ezek után muszáj is lesz, ha már ilyen nagy elvárásokat támasztok felé, hát még Ravenben milyen alakulhat ki! De előbb nekem kell kitalálnom, hogy ő mit hozott, s míg győzelmi örömködését előadja, én ha az agyamat nem is, de az államat igyekszem összeszedni. - A-ha! - Bólintok határozottan a jövőbe látás képességére. - Előre megmondom, hogy neked is hasznos lenne! - El tudná kerülni a zűrt, s én is nyugodtabban aludnék miatta. Addig is elhatározom, hogy egészséges - mármint Raven egészségére nézve - korlátok között tartom a felém irányuló szeretetét, és el fogok hallgatni minden rosszat, ami engem ér. Arra persze nem gondolok, hogy húgom megint előttem jár egy lépéssel vagy tényleg eldobtam az agyam s azért nem pörög úgy az enyém, így nem sejtem, hogy kémkedni akar utánam. Ha tudnám, már biztos lenne, hogy Raven kém-mániás! A jövőbe látás amúgy nekem is jól jött volna olykor... Elhessentem a lelki szemeim előtt felrémlő aranyszín hajkoronát s hozzá tartozó gyönyörű arcot, s próbálok Ravenre koncentrálni, meg is ígértem múltkor neki, na meg gyanút sem foghat. Ebben nem. - Ja, ez így megy? Várj, izzítsd be a tableted, diktálom a bevásárlólistát! - Nevetek fel, de nem gondolom komolyan, s remélem, hogy ő sem, így nem akar máskor is kockáztatni miattam. Figyelnem kell, miket említek neki, hogy de jó lenne egye... Asszem csak siklókat emlegethetek, azt azért már csak nem tud elkötni. Viszont a kar-restaurációra nem itt kerül sor, ebben teljes az egyetértés közöttünk. Vharan menedékének említésére felvonom a szemöldökeim. Érdekel, ki tudja mikor jön jól, hogy tudom, hol keressem a perdai remetét vagy ha kell egy menedék alkalmi kölcsönvételbe. Annak is örülök, hogy eszerint jól megvannak. Ők legalább... A folytatáson ugyanakkor meghökkenek, s ennek hangot is adok. - Ez komoly? Tudod, nem gondoltam volna, hogy kettőnk közül én adok jobban a romantikára, ha légyott-helyszínt kell választani. Preferálom például, ha nincs szaga... - Pedig azért sokszor én se helyeztem magasra a lécet, nem mindig ágyban párnák között, hanem egy-egy alkalmi együttlétnek egy raktár is megfelelt, amiben éppen csak befértünk az aktuális csajjal, s itt a Perdán sem éppen patyolattiszta minden, elvégre ez a természet, de azért na... - Én szeretem a hölgyeket hosszabban kényeztetni, de ezek szerint velem ellentétben Vharan olyan gyorsan végez, hogy a nőknek elég egy nagy levegőt venni, hogy kibírják... - Szemtelenkedem szegény jelen nem lévő perdai férfi rovására, de menet közben nem lassítottam a lépteimen, és nem is váltottam irányt, hagyom, hogy Raven mutassa az utat, ami egyben előrejelzi szavaimat, miként döntöttem. - Menjünk oda, legyen! Hátha a hó a szagokat is eltemette. Amit én tudok, az is jó fél óra, de a hegyre felfelé. Lehet most nem is elérhető... Télen még nem voltam ott. - Vonok vállat, és a javítókészletet közben a táskámba teszem, nehogy elessünk, szétszóródjon, megrongálódjon, aztán oda lenne az egész. Hiányzik is nekem, hogy még valamiért fájjon a szívem! - De míg odaérünk, ez a te köröd lesz: találd ki, én mit hoztam, ami miatt mindent megbocsátasz nekem? Naaaa? - Emelgetem meg a szemöldökeimet vigyorogva. Ahogy a táskába tettem a kütyüt, amit Raven hozott, kezembe akadt az, amit én hoztam és korábban beígértem, és erről eszembe is jutott újra. Lássuk a húgomnak még mindig gyorsan forognak csavaros agytekervényei-kerekei odabent!
*Kicsit szemet forgatok, bár Jenkinsnek hála, a Halálcsókra már csak úgy tudok gondolni, hogy pici, fekete, kávéval és búfelejtővel töltött csokik. A valódi pirulához még sok időm van, és azon leszek, hogy minél előbb – lehetőleg még ebben az évben – eltöröljék, feleslegessé válása miatt. A nénje megszólításra csak nyelvet öltök, visszavágni nem tudok, mert én bácsiztam le előbb, ezzel az egész érdektelenné is válik, mint téma, amúgy is van ennél sokkal fontosabb, mégpedig az, hogy Alec vagy mindig a gatyájában hordja az eszét, vagy a mai napon a Rebelliumban felejtette. Persze az is benne van a pakliban, hogy kimondani sem meri mit hoztam, hátha valóra válik. Ezzel el is késett. * -Tényleg? Hát na, kíváncsi vagyok mivel tudsz lebúfelejtőzni. *Egyelőre nem találgatok, annyira izgulok a bőrjavító miatt, hogy a saját meglepetésemre nem is gondolok. Attól persze a kijelentésére még eltátom a számat, de abban biztos vagyok most, hogy nem fogom kitalálni. Ez már jövőbe látás.* -Minden bizonnyal, de most valahogy nem megy. Megjósolom, hogy nem fogom tudni kitalálni mit hoztál. *Halványan sejtem mire célzott, miért is lenne nekem hasznos a jövőbe látás, de nem veszem a lapot. Amúgy meg, nem venném hasznát, a legtöbbször improvizálok, tehát menet közben írom át a jövőt, nem tudnám követni magam. De jóslás ide vagy oda, a meglepetésre való reagálás nagy hatással van rám és nem is tudom palástolni. Más dolog, hogy nem is akarom, majd kiugrom a bőrömből. Már megérte minden egyes perc, amivel egyre közelebb kerültem a megszerzéséhez és akárhányszor megismételném. Alec biztatására már rántom is elő a pda-t, hogy villámgyorsan lejegyzeteljem azt amit diktál. Én komolyan gondoltam, jóllehet az agydetektor merő hülyeség, a többi viszont nem. Csak néhány pillanatig teszek úgy, mint aki várja a „főnök diktálását” Alec nevetése viszont nem hagy kétséget afelől, hogy nem lesz bevásárló lista, pedig már kezdtem örülni, hogy megint akciózhatok. Ha nem, hát nem, majd Sky vagy Carl, vagy mindkettő súgni fog, és annál nagyobb lesz a meglepetés, amit ráfoghatok a jövőbelátó képességemre. Ennyike! Akárhogy is, jobb ha minden mást kíváncsi vagy csak lustán figyelő szemek nélkül kezdünk el és fejezünk be, így Alec kezének megbarkácsolását elhalasztjuk, míg kellően eldugott helyre nem érünk. Felajánlom Vharan menedékét, és egyúttal figyelmeztetem is a bátyámat, hogy mire számíthat, bár kettőnk közül én vagyok a finnyásabb ezen a téren, de mondhatom, hogy a szerelem vakká tesz…nem lenne igaz, mert láttam mindent amit Vharan a menedék köré aggatott, viszont egy idő után már nem éreztem a szagát, csak a Nagy Perdai vágytól fűtött illatát. Arra nem számítok, hogy Alec degradálja a romantikámat, de ha ő így, akkor jön még Delgadora húg! * -Azt én is, de egy idő után, hidd el, semmit nem éreztem. Főleg mert Vharan tett róla, teljesen elvonta a figyelmem. A szag mert azért kell, hogy elűzze az erratorokat, szerintem ez fontosabb, jobb ha a légyott büdös viszont tutira nem tépi szét a segged egy vadállat miközben rózsaszín ködben úszol. *Alec kezdte, azt hiszem most fordul a kocka. Korábban mindig a légyottjainak részleteivel tudot lerázni, most viszont rajtam a sor és a ravasz, ördögi mosoly csak akkor játszik be, amikor nem és nem adja fel. * -Te csak azt hiszed. Vharan hagyott időt mindenre, egész éjszaka kényeztetett és nagyon jól csinálta. Az a pasi egy perdai Isten. Akarod hallani a részleteket? Hogy hol csókolt és hogyan…és közben morgott is, izgató volt, a kis lábujjamig libabőrös lettem. *Lehet mire ide érek, Alec eltanulva tőlem a védekezést, már mindkét kezét a fülére tapasztva lalalázik. Meg sem várva, hogy rábólintson, önkéntelenül és szándékosan is arra indulok el amerre a menedék van, most már nem is visszakozhat. Oda megyünk és kész. A gondolat végére egyezik bele.* -Oké, azért majd egyszer megmutizhatnád azt is amit te tudsz. *nem ár minél több rejtekhelyről tudni, hogy a találkozóinkat megbeszélhessük. Nem szeretnék mindig a perdaiak szemei előtt találkozni a bátyámmal, jobb ha nem is tudnak róla. Nekem már az is jó, hogy ki tudok lógni Elorakból anélkül, hogy katonai kíséretem lenne. Viszonylag megtartott tempóban taposom a havat és élvezem ahogyan ropog a bakancsom talpa alatt, menet közben veszem elő a kis termoszt, amiben lélekmelegítőm van. Alec felé kínálom, úgy is nekem kell beszélnem a kérésének megfelelően, bár fogalmam sincs mit tudhat nekem hozni amiért mindent megbocsátok neki. Igazából nincs ötletem, mert még azt is számításba kell vennem, mi az amihez Alec simán hozzáférhet, de még így is össze tudok szedni néhány dolgot.* -Hát ezek csak tippek. Miért is bocsátanék meg neked mindent….nos, ha visszatérnél, de ez ugye most nem lehetséges, szóval….elviszel a Rebelliumba, összehoztál egy találkát Carterrel, hoztál nekem egy motort, titkos Búfelejtő szállítmányt, ezek közül persze egy sem fér bele a táskádba. *Tényleg nem emlékszem mit ígért legutóbb, feltéve ha azt hozta amit ígért, és nem valami mást, ami közben eszébe jutott. * -Tisztességes küllemű kaját? Ami életében is szép volt? Cladac pálinkát? *Folytatom a felsorolást, de a piánál elakadok, ezért akár ivott Alec a termoszból, akár nem, megpróbálom visszavenni tőle az italos flaskámat, hogy felmelegítsem a lelkem. Jenkins meg elérte, hogy ilyenkor is rá gondoljak, addig jártatta a száját az alkohol egészségtelen hatásairól kiváltképp télen – meg nyáron melegben – hogy rögvest eszembe jut. Viszont nem bosszant, inkább jót derülök míg kortyolok a piámból és nem csak gondolatban kinyújtom a nyelvem…persze csak akkor amikor már nem iszom.*
Szemforgatás, nyelvöltés, kíváncsiskodás. Mind olyasmi, ami vigyort csal a képemre, mondhatni jószerivel oda rögzül az a vigyor, legfeljebb az árnyalata lesz másabb, hogy éppen kárörvendő vagy elégedett. - Szerintem sem. - Ez a vigyor most mindkettő árnyalatot viseli, kárörvendek, hogy nem fogja tudni, mit hoztam és emiatt roppant elégedett is vagyok magammal. Raven meg magával, mikor látja az én reakciómat a meglepetésére, s gyakorlatilag döntetlen az állás: én se tudtam kitalálni, hogy mit hozott. Álmomban sem gondoltam volna, hogy meglovasít egy ilyent, mert biztos vagyok benne, hogy nem legálisan van nála és nem is azért, mert van egy féllábú ismerőse, akinek van ilyen cucca is hozzá. Vigyáznom kell, mit mondok neki, mert képes lesz ide hozni. Még azt is komolyan veszi látszólag, hogy bevásárlólistát diktálnék neki. A pda-t olyan követhetetlen sebességgel kapja elő nem is tudom honnan, mint más a pisztolyát, lehet még a legjobb lövészek is elismerően csettintenének rá. Nevetek is azon, hogy kész a jegyzetelésre, s mikor már eltenné a pda-t, csak nem tudom megállni, hogy tényleg ne soroljak fel pár dolgot neki. - Szóval kellene az Imperium, teljes személyzettel, ha lehet. Kancellária-hűek is jöhetnek, jók lesznek váltságdíjhoz! Két tehersikló, három kisebb gyorslövő kíséretként az Imperium mellé. Aztán négy titán, mindegy milyen, a színük is, majd átfestjük! Továbbá egy tulajdonátruházási dokumentum, amiben az Ellenállásé lesz a Yoruba és a rajta lévő nyersanyagok. Ja, meg kitermelőgépek is kellenek rá! Azt hiszem, kell egy nagyobb táska is neked, azt is írd fel, kérlek! - Daráltam le gyorsan a kívánságlistát, gondosan ügyelve rá rögtönzés közben, hogy csak olyan legyen említve, amit Raven nem tud megszerezni és fizikai képtelenség is lenne a táskájába gyömöszölnie. Ha mégis sikerülne meglovasítania mondjuk az Imperiumot és Carter kezére juttatni... azt hiszem, szobrokat állítanak majd neki a Rebelliumban. Kicsi szobrokat, hogy passzoljon hozzá. Mindezt megbeszélve és mit sem sejtve, hogy ki akar játszani engem a hátam mögött a barátaimmal, folytatjuk utunkat, közben azt is megbeszéljük, hogy merre is megyünk, legyen valami cél. Így kerül szóba Vharan menedéke, amit hát nem sikerült túl jól bepromotálnia húgomnak. - Ami egy erratort elűz, az minden mást is. Épeszű nőket is beleértve. Szerencse, hogy te kis dilis vagy! - Finoman, mosolyogva lököm meg vállammal - jó, magasságkülönbség miatt nekem az inkább a felkarom - húgom vállát. - Milyen praktikus gondolkodású Vharan! Nekem sosem jutott eszembe, hogy bármi is megharapdálna aközben, mármint a csajon kívül. Szóval rózsaszín köd ért el, Hugi? - Emelgetem meg a szemöldökeimet, mert hát az a színű köd klasszikus értelemben szerelmet feltételez, nem csak vágyat. Aztán csak vigyorgok meg fejem rázom nemlegesen, mikor Raventől visszakapom a részletek ismertetésének fenyegetését. Túl gyorsan tanul. - Neeem, kösz, nincs hasznomra az infó. De örülök, hogy nem kell őt felvilágosítani, mit és hogyan csináljon... Ahhoz a bevásárlólistához azért írj hozzá magadnak néhány illatosítót! Akaszd őket öhmm... a füleire, ott nem lesz útban. - Piszkálódom még egy kicsit, s indulunk el hát Vharan menedékéhez, de azt már most megjegyeztem magamnak, hogy tuti ide nem hozok csajt. Nem mintha most lenne kit, de a jövőben sem. Viszont érdekel a hely - a szagán kívül -, Vharan itt alkalomadtán megtalálható, na meg hátha látok pár ötletet, amire mi nem gondoltunk még, hogy hasznos lehet itt a vadonban. Elvégre, a remete fölényesen több időt töltött már idekint, mint mi. Addig is az út alatt megpróbálhatja Raven kitalálni, hogy én mit hoztam. Vigyorogva hallgatom az ötleteket és persze közbevágva kommentálom is őket. - Visszatérek, nem gond, csak hamar bocsáss meg, mert a kapuban fejbe lőnek... Oda is elviszlek, de késő tavasszal, nyár elején mondjuk, mikor járhatóbbak az utak. Már ha beszélhetünk itt utakról... Amúgy nem lenne egyszerűbb Carter-rel valahol itt a környéken találkozni? ... Nem is tudsz motorozni... Neked már a füleden is Búfelejtő folyik ki!.. Miért lényeges, hogy a kaja éltében is szép legyen?! Az imádott lárvád se szépség-díjas! Á, a cladac-pálinkát már megittuk! Keveset főztünk, na de majd idén! - Lefújok minden tippet, hogy nem talált egyik sem, s míg Raven iszik, pár lépéssel elébe kerülök gyorsan, széttárom a karomat. - Mit hoztam? Hát magamat! - Széles, pofátlan vigyor, de mielőtt még lezárná a termoszt és a kemény cucc a fejemen koppanna, gyorsan a táskámat húzom előre. - Jól van, jól van! Adom már! Te sem vagy rendes Delgado! Nem is az első tipped volt, hogy alkoholt hoztam. Na, ezt kóstold meg! Ez a legjobb télen, a Búfelejtőnél is jobb! - Részemről is egy termosz kerül elő, kívül szokásos hűvös, de ahogy kinyitom és a termosz öblös kupakjába töltök belőle, látni, hogy gőzölög, meleg lehet és még a kezemben van, de így is érezheti Raven az illatát: gyümölcsös, fűszeres, és persze nem alkoholmentes. A földi forralt borhoz hasonlatos, csak ennek középkék-színe van. Ízre édeskés, hozza, amit az illatától elvár az ember, és szemben a Búfelejtővel nem kis kortyokban, felesekben kell ezzel gondolni, hanem egy pohárral maga elé vehet belőle az ember. Nem olyan erős, mint az a párlat, viszont érezhetően jobban át is melegít. - Ha lett volna ilyenünk az Égtükör-hegyen! Mmmm!
*Csak vállat vonok arra, hogy Alec szerint sem fogom kitalálni mit hozott nekem. Nem baj, úgy is megtudom amikor odaadja, addig meg én leszek lelkes, mert most kifejezetten jobb adni, mint kapni. S ebben nem is tévedek, nem is lesz kisebb a vártnál az örömöm, hogy Alec mennyire meglepődött. Hát erre biztosan nem gondolt, pedig előre mondtam neki, hogy készüljön fel rá, mert hozok. Ennyire nem bízik a húgában, de megbocsátom neki. Így is fülig ér a szám és már szinte fáj, de hagyom magam vigyorogni, mert jólesik. Ilyen az amikor az ember lánya majd` kiugrik a bőréből. A listára, mely úgy tűnik mégis előkerül, felkészülök az előrántott pda-val, s mivel a bátyám Delgado mód pörgő nyelvű, hangfelvételre kapcsolom a kézikészüléket. Csak bólogatok egészen komolyra vált arccal – egy időre feledve a vigyorgást – mintha mindannak amit felsorol, a megszerzése nem kerülne többe, mint pár óra és kis ujjgyakorlat. Csak a végén akadok el picit.* -Minek neked a Yoruba? *Mintha a többi tök természetes lenne. * -Szóval sikló és titán. Megoldható. *Mondom ezt úgy, mintha tényleg az lenne, a végén elmosolyodom és Alec biztos lehet abban, hogy meg is próbálok szerezni pár dolgot a listájáról, eleve olyanokat, melyek legalább egy kicsit reálisak. Azért emeltem ki a siklót és a titánt. Csak egyet, mert többet még én sem tudok, és szerencse, hogy mindegy milyen a színűk. Azt hiszem mind egy színű, legfeljebb a jelzések mások rajtuk. Franc se tudja, de ezek után majd foglalkozom ezzel is. * -Nagyobb táska. Mert szerinted mindez belefér egy nagyobb táskába. *Morgom az orrom alatt miközben elteszem a pda-t. Magamban viszont már azt tervezem, hogy kit környékezzek meg titokban ahhoz, hogy tudjam Alecnak mikor mire lenne szüksége amit beszerezhetek egy kis kaland folyamán, ám ő épp ezért nem mondaná el nekem. A találgatások helyett aztán a tettek havas mezejére lépünk és elindulunk Vharan menedéke felé, amit én ajánlottam fel, nem kis hátsó szándékkal. Arról tudom, hogy még télen sem keresik fel éhes erratorok a szagos védelem miatt. Ez azonban beindítja a bátyám fantáziáját, szerencsétlenségére rossz irányba, mert nem hagyom, hogy ledegradálja az én romantikus szerelmi fészkemet.* -Nem dilis vagyok hanem bevállalós. Egy perdai pasinál ez imponáló. *Azért elvigyorodom a dilis jelzőnél, mert nem veszem a lelkemre, sőt! Hízelgő, főleg mert ő a tesóm, igaz, hogy csak féltesó, de pont a dilis felünkről.* -Az baszki, nagyon rózsaszín, de elmondhatom, hogy Vharan sem maradt el tőlem. Azért én is tudok ám valamit! *Bólogatok büszkén és vigyorogva, picit emlékezve arra az éjszakára. Tőle tanulva aztán részletezni kezdem a Vharannal együtt töltött éjszakámat, amiből szerencsére nem kér többet, úgy sem tudtam volna kitérni a szaftos részletekre, és nem azért, mert nem hagyta. Eszembe jut, hogy legközelebb hagynom kellene az ő részleteit kibontakozni, vajon meddig jutnánk el. A tanácsára aztán úgy nézek rá, mint egy három éves gyerek akinek molekuláris biológiát magyaráznak.* -A fülein is útban lenne. *Tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá, majd a végén elvigyorodom, és nem árulom el, mit csináltam Vharan füleivel. A továbbiakban rajtam a sor, hogy míg elérünk Vharan menedékéig, kitaláljam mit hozott nekem Alec. Valójában a jóslásom nagyon is bejött, mert tényleg csak találgatni tudok, de azt rendesen teszem, mert az ő beszerzendő listájához hasonló hosszúságú az enyém is. Ő közbeszól néhányszor, hogy kommentálja a tippeket, ezzel együtt el is vetve mindet. Arra csak vállat vonok, hogy nem tudok motorozni, pedig ez sem teljesen igaz, így, ebben a formában, a fülemen kifolyó Búfelejtőn viszont jóízűen nevetek.* -A kimondhatatlan nevű barátod, a karkarbantartód tanított motorozni, tudom hol a gáz és a fék. A többi sem lehet nehzebb, kocsit és takarító robotot tudok vezetni és utóbbiról nem esek le. Egyébként te mondtad, hogy legközelebb, ami most van ha jól számoltam és persze mindig jól számolok, olyan kaját hozol ami éltében szép volt, nehogy úgy járjak, mint azzal a sziklás féreggel amit Tepsi kóstolt meg elsőként. *Mindenre emlékszem, és mire idáig jutunk, Alec megáll velem szemben és széttárja a karjait, én meg szemet forgatok, mert pontosan tudom mi következik. Nagyot sóhajtok.* -Azon kívül? Ezt már hallottam. *Hanyag eleganciával iszok bele a Búfelejtőmbe, s emelem meg az egyiki szemöldököm Alec vigyorgására, figyelmeztetésképp, hogy most következik a termosz lezárása és az azzal való fejen kólintás, ha sürgősen nem adja elő az ajimat. * -Mivel nálam mindig van alkohol, nem gondoltam, hogy azt hozol meglepinek. *Vágok vissza magamat mentve, és ezzel ki is mentve abból a szégyenből, hogy ne lennék rendes Delgado. Szegény anya meg foghatná a fejét most, ha hallana minket. Szegény fogta is nem rég és tényleg! Alec nem is tud róla. Egyelőre az ajándékomra figyelek, ráérek később eldöntetni, hogy elmondjam-e mi történt velem a laborban. Meg sem lepődöm az enyémhez hasonlatos termoszon, később azonban kiderül, hogy nem alibi miatt kell a termosz, hanem valóban szükség van a rendeltetésszerű használatára. A felszálló meleg gőz illatos és csalogató, a sajátomat elteszem és máris elkapom Alectől az övét, remélhetőleg a meglepetés erejétől hagyja is, így nála marad a teletöltött öblös kupak. Rendesen meghúzom, nehogy szó érje a Delgado ház elejét. Meleg és ahogy csorog le át is melegít, finom édes, de nem ragad össze a szám. Érezni benne az alkoholt, de nem túl erős, talán még Jenkinsnek is tetszene. Elvégre több benne a víz mint az alkohol. * -Fincsi. Kicsit gyenge, de pont ezért nem gyilkos a hidegben. Jenkinsnek sem lenne kifogása ellene. Tudod te mit kaptam én a fejemre akkor? Eldobta a termoszomat, kiöntötte a Búfelejtőmet. Azóta is állandóan azért rágja a fülemet, hogy megtérítsen. *Kapom ismét a táskám és hacsak Alec nem veszi el tőlem a termoszát, elfelejtem visszaadni. * -Ezt a piát ki találta ki és miből van? Az a jó benne, hogy meleg. Tényleg jól jött volna odafent, talán a lábujjaim sem fagytak volna le….hmmm….egyre jobb. Mi a neve? *Itatja magát, mert édes, és mert nem túl erős, persze azért nem fogok átszokni erre a Búfelejtőről, de határozottan ízlik és ez az arcomon is meglátszik. Vigyorgok, pedig még nem ért el a hatás. El is indulok újra Vharan menedéke felé, amit nem csak zölden nem lehet észrevenni, de még így a hóban sem. Van egy pillanat amikor rendesen keresgélnem kell, mert valószínű Vharan sem járt erre azóta, hogy leesett az utolsó hó és az elfedte az esetleges nyomait, de aztán ráakadok a trükkös ajtónyílásra. Hát nem egy kunyhó. Ágakból, indákból és más növényekből van összerakva, inkább tárolásra használható semmint arra, hogy valaki hosszabb ideig éljen benne, de egy éjszakára megfelelt. Azért ketten el lehet benne férni, vannak benne szőrmék és kaja is, de az el van dugva. A bűz nem olyan kifejező most a hidegben, nyáron jobban rohad a kirakott lacerta bél és bőr. * -Na, a szerelmi fészek. *Mutatok befelé a termosszal, ha még a kezemben van. A vigyorgás és a csillogó szemek még mindig az én örülésemet hivatottak mutatni, amiért sikerült Alecnak meglepit hoznom. *
Széles vigyor jelenik meg a képemen, mikor csak a végén kérdez vissza Raven, hogy a Yoruba mire kell? Mintha minden más evidens lenne. Az Imperium lenyúlása is s még csak az sem merül fel kérdésként, hol a francban fogjuk parkoltatni? - Hát tele van fémekkel meg mindenféle ilyen izé kővel és anyaggal CQL-t kivéve. Te vagy a planetológus, te tudod! Plusz oda járnánk nyaralni is. A nálunk lévő sziklákat már meguntuk, fő a változatosság! - Csípőből tolom a hülyeséget, mint mindig. A nyaralás nem is hülye ötlet mondjuk, igaz, nem oda tervezném. Követ és barlangot ne kelljen látni olyankor! Viszont legyen légköre, ez fontos! - Sikló és titán. Meg Imperium. Ja és csapd hozzá még Terson kancellárt is! Úgy is baromi kíváncsi, hol laknak az ellenállók, körbevezetjük szívélyesen. - Bólogatok helyeselve, s ugyan húgom mosolya arra engedne következtetni, hogy valamit be akar szerezni, de szerintem csak olyant soroltam fel, ami kimeríti egyenként is a nonszensz kategóriát. Arra nem számítok, hogy dilis kis húgomnak Terson és az Imperium meg a teljes Yoruba mellett reálisnak hat egy sikló vagy egy titán meglovasítása. Azért sem gondolok erre, mert nem hogy vezetői engedélye nincs rá, de beindítani se tudná őket. Még én sem. A táska dolgára döbbenten értetlen képet vágok. - Miért? Nem fér bele? Úgy tudtam, minden női táskában egy fekete lyuk van és mindent elnyel. Ugye azért eltorzítod a hangom? - Kérdezek rá inkább erre, ha már hangfelvételt készített. Tudom, hogy nem amatőrrel van dolgom, de azért a legjobbaknak is szükségük van egy kis emlékeztetőre. Másnem bosszantásképpen. Kis dilis húgocskám sem maradhat ki ebből, ahol a dilis kedveskedő jelző. - Ja hogy perdaiul a dilist úgy mondják, hogy bevállalós? Te milyen szótárból tanultál a télen? - Vigyorodok el pofátlanul, de egyébként igaz lehet. Raven kicsike, megvédeni valónak látszik emiatt, viszont bevállalós is... éééés nem akarok belemenni, hogy vajon milyen téren bevállalós még húgom, miket csinál például abban a szagos szerelmi fészekben. - Várj, most komolyan rózsaszín? Mármint... tényleg szereted? Olyan hirtelen úgy-érzed-ő-a-legcsodásabb-és-vele-akarod-leélni-az-életed-szerelem? - Torpanok meg egy pillanatra Raven felé fordulva. Ha igennel felel, nem tudom igazából miért csodálkozom. Tesók vagyunk, sokban hasonlítunk, de nem mindenben. Én tudatosan próbálom kerülni a szerelmet, nem is baj, hogy a Kikötőben történt, ami történt. Legalább vége lett, mielőtt jobban belebonyolódtunk volna és efféle érzések illúziójával hitegettük volna magunkat, főleg Szöszi magát. De Ravennek drukkolok, hogy ő találjon valakit, egy nem mulandó érzést, mint ami Apa és Anya között van. - Jó, persze, útban lenne, de kevésbé, mint máshol! - Világítok rá a lényegre vigyorogva, s vannak tippjeim mit csinált Vharan füleivel - ha közben is sikított, akkor megsüketítette például -, de nem kérdezek rá, és nem is akarok részleteket tudni. Igazából túl vizuális vagyok, nem akarom azt a jelenetet látni magam előtt, mikor húgomra nézek. Vagy Vharan füleire, ha összefutnánk valahol a Perdán. - A kormányt nem mutatta meg Carlisle? - Vigyorodok el, arra meg szemet forgatok, hogy takarító robotot tud vezetni. Na hát az aztán most mérvadó dolog! - Tudom, hogy azt mondtam, olyan kaját is hoztam, de nem az a lényeg, mert arról tudsz, mert mondtam és te emlékszel, mert olyan nő vagy, aki bosszantóan soha nem felejt el semmit. - Pimaszkodom kicsit, persze szeretetből és ha már pimaszság, nem tudom megállni, hogy elé ne toppanjak kitárt karokkal, mintha én lennék a meglepetés. - Azért ennyire ne törj ki üdvrivalgásban, idefutnak a katonák Elorak túloldaláról... - Engedem le csalódottan a karjaimat, mikor szemet forgat sóhajtva. Mire is számítottam...? - De nálad mindig ugyanolyan alkohol van. - Jegyzem meg, miközben már szedem is elő azt, amit hoztam magunknak és nem Búfelejtő, egy közös alapanyagot leszámítva nem is hasonlítanak. Ki is töltöm a termosz tetejébe a meleg italt és éppen óvatosan nyújtanám felé, mert eléggé tele sikerült tölteni - nem sajnálva húgomtól az italt -, mikor tényleg a meglepetés erejével csap le és kapja ki kezemből az egész termoszt. - Ne már, baszki! - Nevetek, de nem a termosz elvételén bosszankodom így, hanem mert ahogy kikapta a kezemből a termoszt, a másikban tartott teli öblös kupak megingott annyira, hogy egy nagyobb kortynyi kilötyögjön a kezemre, s most a nevetés okozta remegés hatására távozik ugyanilyen módon néhány csepp. Szerencse, hogy nem olyan forró, hogy megégessen. Átveszem másik kezembe a poharat, és az italosról próbálok néhány cseppet a számba menteni, nincs pazarlás elvét követve s közben válaszolgatok. - Jaja, ez direkt nem olyan erős, hogy... hogy dobsz egy hanyatt-szaltót itt a hóban... Miii? És életben hagytad?! - Hüledezek arra, hogy a kancellár eldobta a termoszt s még a Búfelejtő is kárba ment. Hát van fogalma róla, hogy mennyi idő és munka és szakértelem olyan finomra lepárolni a Búfelejtőt? Ha ott egy arány is borul egy kicsikét...! Egy Jenkins-féle méregkeverőnek illene egy ilyen műremeket értékelnie! - Egy Steven nevű srác, földi volt. Mondta volt ott valami forralt téli alkoholos ital s kísérletezgettünk, hogy miből lehetne itt is. Mondanom sem kell, a forró tea népszerűsége erősen lecsökkent, hacsak nem vagy beteg! Van benne tökbogyó, mint a Búfelejtőben, cladacfa gyümölcse, s jó néhány fűszer, főleg szárított vér-földszár, piros meg lila is. Most nem látni a termoszban, de utóbbitól egészen lilás színe van. Ha azt mind megiszod, a szád meg a nyelved is kicsit lila lesz. - Bökök termoszkupakos kezemmel a termosz többi része felé, ami húgomnál van, de nem sietek visszakérni tőle. Alapvetően neki hoztam az italt, kortyolgassa csak, ha kiürül a termosz, azt majd úgy is visszaadja, mert minek neki. Amíg odaérünk Vharan kuckójához, addig én is kényelmesen elkortyolgatom a magam kicsiny adagját. - Egyelőre forralt marugo-bor, ami kábé vérbornak fordítható, de annyira nem biztos még ez a név. Mint kiderült, semmi köze a készítési eljárásnak a néhai borhoz, ám egyelőre ezt mindenki leszarja és csak élvezi, hogy finom meleg. - Mesélem el a nevét is mosolyogva, de a mosoly annak is szól, hogy úgy látom, húgomnak tényleg tetszik. Arra számítottam, hogy a nálam lévő italmennyiség kitart, amíg megtaláljuk Vharan rejtekhelyét, de elfogy akkor, mikor Raven tipeg ide-oda, hogy merre is tovább? - Azt hittem, elég lesz szag után mennünk. - Jegyzem meg gonoszul vigyorogva, majd integetek neki, hogy töltsön nekem még egy adagot. Remélem Raven is érti, Josie sokszor már abból, ahogy ránézek, főleg ezen a télen, a Kikötő óta... Aztán húgom megleli, amit keresünk és kétkedve nézem a helyet. Nem a küllemével van bajom, hanem azt latolgatom, mennyire vegyek nagy levegőt, mielőtt belépnék. Eddig mondjuk nem éreztem semmit, így közvetlenül mellette még elviselhető, habár akármit is mond húgom, a romantika szintjét erősen lejjebb húzza. - A-ha... Két kérdés: Vharan miért nem az erdőben húzott ebből a parfümből egy nagyobb kört, s akkor itt nem érezné? A másik... hova ülhetek, ahol ti ketten nem... fedeztétek fel egymás fülét? - Pillantok rá húgomra derűsen, s biztosra veszem, hogy kint kellene maradnom, mert e pöttöm helyen biztos, hogy mindenhol csinálták.
*Ha kicsivel több időm lenne és nem azzal kellene foglalkoznom, hogy helyreállítsam a világ – szerintem jó – rendjét, tuti biztosan megoldanám, hogy az ellenállókhoz kerüljön egy sikló, véletlenül ott szálljon le….míg ő vigyorog a kérdésemen, én ezen a gondolatmeneten haladok végig öles léptekkel és eszembe is jut valami. Véletlenül ott száll le…csak azt kell megoldanom, hogy ahol leszáll, véletlenül ellenállók is legyenek, de korántse a Rebellium közelében. Csúcs ötlet. Arra is figyelek azonban, hogy mire kell Alecnak a Yoruba, mintha az egész listából ez az egyetlen tétel lenne a kérdéses. * -Izé kővel?! *Kérdezem kijelentő hangsúllyal, ergo nem várok rá választ, csak halk jelzés volt a részemről, hogy nem éppen szakmai szempontok szerint határozta meg a lényeget. A nyaralás már egészen más.* -Hát nekem elég egyelőre a környékre menni nyaralni, és az itteni állatokkal megbarátkozni, egy egész emberöltőre szükségem lesz. Tudom, a Yorubán nincs élet. Hahhhh! Csak azt hisszük! *Emelem fel a kezem s nyújtom ki a mutatóujjam, hozzá emelem a szemöldökeimet is. Míg Alec hülyéskedett én komolyan gondoltam a kételkedést. Tényleg, a Yorubára is el kellene menni. Annak idején nem sok időt szenteltek a vizsgálatára, elkönyvelték feleslegesnek, vagy későbbre halasztották a feltérképezését, mert végül is minden ami az élethez kell, megtalálható a Perdán. A megszerzendő holmik közül maradunk a siklónál és a titánnál, és nekem ennyi is bőven elég lenne, na de Terson? Jól láthatóan meghökkenek és mert eddig a lista felét szinte komolyan vettem, ezt azért még a legmerészebb álmaimban sem hinném el Alecnak.* -Tersont? Hát őt inkább otthagynám ahol van, hidd el nekem, kivételes társaság, nem sokan értenék a humorát. *Persze gondolom fogolyként értette, de az meg nem az én reszortom. Esetleg szólhatok Denisovnak, Terson foglyul ejtése Hannibal szintű feladat. A táskám méretéről és belső értékeiről azonban a bátyámnak téves információi vannak és ekképp is nézek rá. Pont úgy mint ahogyan ő nézett rám amikor tizenkét éves voltam és arra kértem, hogy tanítson meg lőni. Esküszöm azért állok hadilábon a fegyverekkel, mert akkor nemet mondott. * -Hány éves vagy? Huszonhét? És még hiszel a mesékben? *Elnéző mosolyt villantok, de az utolsó kérdésére már összevonom a szemöldökeimet.* -Ezt ugye nem komolyan kérdezted? Amatőrnek látszom? Vagy szőkének? Oké, hogy van szőke parókám, de a szőke nős viccek pont annyira a múlté, mint ágyban párnák között, természetes módon kilencven évesen meghalni. *Nagyon remélem, hogy csak viccből kérdezte meg amit, és nem komolyan arra gondolt, hogy ennyivel elárulnám. Dilid vagyok, ahogyan ezzel a kis kedves szóval becézget, de nem hülye. Másrészt perdaiul egészen más jelentése van a dilisnek, mint ahogy arra fel is hívom a figyelmét. * -Nagy Perdai szótárból. Perla koda feokray! *Igen csekély még a perdai káromkodás szókincsem, de azon leszek, hogy a tavasz eljöttével majd minél többet megismerjek. Elorakba is többször jutok majd el a terveim szerint és perdaiakkal is találkozni fogok, sokszor és sok időre. A perdai szitkozódásom azonban nem Alecnak szólt és még cak nem is annak az éjszakának, amit később az ő megfogalmazása alapján rózsaszínnek nyilvánítok. Ő persze félreérti, de a kérdése és a meglepettsége el is gondolkodtat.* -Háááát…nem is tudom. Szerintem nem szerelem ez a szó klasszikus és nyálas értelmében, de úgy érzem vele le tudnám élni az életemet. Persze ha tényleg olyan öreg, mint ahogy mondtad, akkor az a kérdés, él-e addig ameddig én. Meg, ha nem akar folyton az állatokkal teli erdőbe vonszolni kirándulás címén. *Megtorpanására én is megállok és szembefordulok vele, már a képének látványa is megér egy vigyorgást, ám az én válaszom is. Vállat vonok, mintha nem számítana, de tény, hogy Vharan belopta magát a lelkembe. El is képzelem őt illatosítóval a fülein, de tény, hogy ott lenne a legkevésbé zavaró, bár…ha én azt most elmesélném Alecnak….* -Kevésbé. *Ezzel el is intézem, Alec legnagyobb megkönnyebbülésére nem részletezem. Pedig szívesen megtenném már csak azért, hogy lássam az arcát. Egyszer talán megkínzom ezzel. Most azonban ki kell találnom, hogy milyen ajándékot hozott nekem és hát már az elején megmondtam, hogy nem fogom kitalálni, bár számtalan tippem van, mint kiderül, egyik sem volt nyerő. * -Nem kellett, azt találtam meg legelőször. *Emlékszem amikor ki akart cselezni és fordítva sült el a dolog, lenyúltam a motort és sikítozva száguldoztam el előtte. Csak egy pillanatra láttam a vigyorát, de szerintem kínnal telt volt. * -Á, szóval nem a kaja az ajándék….igen, ebben anyára hasonlítok. *Jegyzem meg szerény mosollyal, mert ez igaz. Anya is bosszantóan jó memóriával rendelkezik. Alec meg jó humorral, amit aztán meg is csillogtat amikor elém áll széttárt karokkal, és tényleg aranyos azzal a gyerekes vigyorral az arcán, de le kell lomboznom. * -A kapunál a nyakadba ugrottam, nem volt elég? *Emlékeztetem – ha már bosszantóan emlékszem mindenre – arra a pár másodpercre amikor eljutottunk a köszönésig. * -Mert azt szeretem és abban még nem csalódtam. *Meg kell védenem a Búfelejtő becsületét, de a szemeim már a lassan előhúzott termoszon pattannak, majd nem sokára a kezem is, nem elégedve meg a tele töltött tetejével. Felnevetek a káromkodásán, mert azt hiszem, hogy a termosz miatt aggódik, de aztán látom, hogy már nyalja is le a kezéről a kiömlött italt.* -Vigyázz, nyaljad, nehogy kárba vesszen. *S már kóstolom is, élvezkedem szándékosan eltúlzott hanghatásokkal, bár az ital valóban megérdemel néhány vitát Jenkinsszel, ajtócsapkodás és tányérdobálás helyett. Viszont mint az kiderül Alec számára, sokkal tartozom Jenkinsnek, még ennél is többel, hiszen borzasztó szentségtörést követett el, de!...* -Édes a bosszú báttya! Lassan fogom megkínozni ezért a tettéért. *Igaz, hogy azóta nem sokat tettem, de ami késik nem múlik, és türelmes ember vagyok. Szeretem maximálisan kiélvezni a bosszúimat, másrészt, még nem ölhetem meg, mert nem tudom minden titkát. Az új és forró ital neve azonban nem titok, épp csak még nincs neki érdemleges. * -Azt nem is csodálom….akkor már inkább kávé….tééényleg? És mennyire tartós? Mármint a szín? *Szemöldökeim majdnem az égig ugranak az ital színesítő tulajdonságának hallatán és már tovább is gondolom az új információt. Bele is kortyolok ismét, de nem nyelem le, hanem a számban forgatva kóstolgatom, veszek így levegőt az orromon, s egészen más ízeket is felfedezek benne. Séta közben jól is jön a meleg ital, közben a neve is elhangzik…ideiglenes. * -A vérbor egész jó név. És mivel meleg ital, lehetne Forró Vér. *S én is pont leszarom, hogy semmi köze a néhai forralt borhoz, átadom magam az ízlelés szépségének. Amikor viszont elérünk Vharan kuckójának feltételezett helyéhez, vigyázva magamhoz ölelem, hogy a keresgélésben ne öntsem ki. Nehezen de megtalálom a bejáratot. * -Ne pimaszkodj Alec Delgado! *Szólok rá, de látom, hogy közben integet is és bár tudom mit akar, kérdőn nézek rá. Most én pimaszkodom vele. Pár, „Na mi van mit akarsz” pillantás után aztán vigyorogva töltök neki, s beljebb is invitálom a Vharanlakba. Én már úgy lépek be, mint aki hazatért, jóllehet most vagyok itt másodszorra. A bűz most nem annyira gyomorforgató, biztosan a hideg miatt, meg Vharan rég járhatott erre és nem újította fel. Mondta, hogy időközönként kell. Le is ülök a szőrmével fedett valamire ami ülőhelynek vagy épp ágynak is jó és lepakolom a cuccaimat. Alec óvatos kérdezősködése mulattat, de nem mosolyodom el, csak elgondolkodva körülnézek.* -Az elsőre nem tudom a választ, de biztosan van egy nagyobb kör is. A másodikra pedig…öööö…izé…hát talán a…fal….de neeeem, először odanyomott a falhoz. Azzal le is vett a lábamról. *Komoly arccal nézek Alecra, három-négy igen hosszú lélegzetvétel után vigyorodom el. * -Szóval akár kint is maradhatsz ha finnyás vagy, de te nekem ne szólj egy szót sem. Ha a Rebelliumban megvendégelsz én nem fogom megkérdezni, a kabinod melyik sarka nedv mentes. *S ezzel nyelvet is öltök rá, majd újra meghúzom a termoszt. *
- Izé kő. - Bólintok megerősítően, függetlenül attól, hogy nem várt választ húgom és pláne nem ilyent, ami mellőz minden szakmaiságot. Hát kettőnk közül nem én tanultam planetológusnak! Szerintem ötféle kőzet van: a kicsi bosszantó cipőbe kerülő; az apró puha, ami homokként ismeretes; a világunkat hajtó borostyán-sárga CQL; a kurva nagy "fusson ki merre lát" típusú - szurdokban sziklaomlásként és űrben meteorként is fellelhető ez az alfaj -, és a minden egyéb izé kő. - Egy légkörre való levegőt szándékozol ott kisikítani? - Vigyorodom el aztán, amikor a Yoruba élettelenségét vonja kétségbe. Nekem nagyon jó úgy siváron, nem mintha reális lenne egy oda való kiruccanás lehetősége. Ha lesz az Ellenállásnak valaha is siklója, hát tuti nem a Yoruba lesz az elsődleges célpont. Nem feltételezem, hogy húgom viszont tényleg tervezi a sikló és titán beszerzését, sőt meghökkenése ellenére még el is gondolkodik azon, hogy juttassa ellenállók kezére Terson-t. A humort illetően vállat vonok. - Úgy beszélsz, mint aki kedveli Terson-t. S humora ide vagy oda, attól még megnézném, ahogy a kancellár és Carter eldiskurálgat. - Tudom le magam részéről ennyivel, már csak a táska maradt, amibe mindezt belepakolhatja, s meglepő módon ez a tétel váltja ki a Yoruba után a legnagyobb megbotránkozást. Pedig szerintem akkor is van egy-egy fekete lyuk a női táskákban. - Igen, én nem vagyok koravén, mint egyesek! - Öltök nyelvet Raven-re, mintegy bizonyítékként, hogy a férfiak sosem nőnek fel teljesen. Bár lehet nem pontosan erre értik. - Jól van na! De érzékeny ma valaki! - Emelem fel mindkét kezem védekezően pont annyira komolyan, mint amennyire ő mellre szívja, hogy meg mertem kérdezni, eltorzítja-e a felvételen a hangomat? Tudom, hogy még azelőtt letörli a felvételt, hogy visszaérnénk Elorakba. A perdai káromkodáson viszont jót nevetek. Hallottam már ezt a kifejezést, viszont vicces valamiért Raven szájából hallani. De nem is ebben a témában akarok elmélyülni, mert sokkal fontosabb, amit Vharan-nal kapcsolatban mond. Na nem az ideiglenes lakhelye érdekel - nem is kérdezve inkább meg, hogy ilyen közel Elorakhoz miért nem a településen száll meg -, hanem azok az érzések, amelyeket megjelenni látok Ravennél. S Raven össze is tud zavarni, rendes nő módjára: nem szerelem ez, mégis leélné a perdai mellett az életét. Ez akkor... két különböző dolog is lehet, nem függenek össze? - Szerintem, ha állatokkal teli erdőbe cipel mindig, akkor simán túlél téged! - Vigyorodom el a végén, de azért elgondolkodom a korábban mondottakon. Őszintén szólva nem tudnám megmondani, miért vagyok így meglepve, Raven sosem mondta, hogy nem kell neki szerelem, együttélés, stb, csak gyerek nem. Hát ez mondjuk egy perdai mellett nem lesz nehezen megoldható - Anya bánatára, ha megtudja - és ugyan szomorú valahol, hogy nem lennék nagybácsi, de... valahol örülök is neki. Valamiért beugrik Szöszi képe is, hát már sosem fog kiderülni, hogy vele mifelé ment volna a kapcsolat, s inkább erővel visszaterelem a gondolataimat húgom szerelmi életéhez. De jó, megéltem, hogy ez is érdekesebb, mint az enyém.... - És... Vharan mit mond? Ő hogy érez irántad? - Kérdezek rá erre is, mert hát nem elhanyagolható szempont ez sem. Sőt! Azt már tudom, hogy egymás füleiért oda vannak, legalább ez biztosíték a perdainak is, hogy keveset fog belesikítani húgom, így a hallása megmarad. A hozott ajándék kitalálása nem zökkenő- és kommentármentes, de legalább annyira szórakoztató is, mire eljutunk a megoldásig, s míg előszedem a termoszt mosolyogva rázom meg a fejemet nemlegesen arra, hogy nem volt elég a kapuban a nyakamba ugrás. Segond, legközelebb én fogok az ő nyakába s remélhetőleg akkor még lesz hó, mert tuti a földre fogunk rogyni ettől. Az ajándék leleplezése után a termoszt ragadja magához Raven, nem is az öblös kupakot, amibe töltöttem neki, így annak tartalma az én kezemre lötyög ki és nem segít az sem, amivel szurkol nekem Raven, hogy minél kevesebb menjen kárba a kilöttyent adagból, mert nevettet ezzel is. - Úgy-úgy! Ne sajnáld! És mindenről számolj be! - Helyeselek a kancellár-kínzós terveire gonosz-kárörvendő mosollyal. - Nem-nem, arról, hogy a kancellár milyen hangokat adott ki, és nem arról, hogy te milyeneket! - Nevetek fel az élvezkedős hangok hallatán, majd lementve kezemről, amit lehetett, s folytatva utunkat, elmesélem az ital rövid történetét. - Két napig kábé, így fogyasztva, de maga a növény amúgy több napra is megfoghatja a nyelvet, kezet. Szintetikus bőrt kevésbé. - Mosolyodom el, mert erről is van tapasztalatom. - Forró Vér? Nekem erről egy nő jut eszembe, de nem rossz! - Lehet a megfelelő nevet nem most találjuk meg, de az élvezeti értéken ez nem ront. Élvezem azt is, hogy húgom eltévedni látszik, s teszek is megjegyzést, csak hogy érezze a szeretetet. - Pimaszkodás az életem! Életünk. - Pontosítok nevetve, mikor Raven direkt nem érti a célzást, mit is kérek tőle, de végül azért megkegyelmez s nem foszt meg a piától. Elérve aztán Vharan menedékhelyét megnézem a sajátos lakberendezést, s a szagok.... én még csak nem is tudom, hogy ez az enyhe verzió. Oké, mikor megszólalok, kissé eltúlzom a problémámat vele, meg mással is, amiket a kérdésekbe csomagolok. - Áh, a fal jó, ott még volt rajtatok ruha! - Vigyorodom el, nekidőlve egy helyen a falnak vállal. - Lak! A kabin szót elhagytuk, meguntuk odafent élve. De amúgy asszem a sarkok talán pont jók... bár újév éjszakáján Ruth-tal... - Tűnődöm el fennhangon, végül vállat vonok, majd úgy döntök, hogy leülök Raven mellé. - Na, remélem, én fogok eszedbe jutni, mikor legközelebb itt Vharan-nal füleket tanulmányoztok! Édes a bosszú, húgom, ahogy mondtad! - Utalok vissza gonosz mosollyal a múltkori találkozóra, ahol nekem hasonló jókat kívánt Tywinna kebleihez. Hát, tenyereihez több közöm lett azóta, de akkor sem Raven jutott eszembe. - Akkor kezet-restauráljunk? Addig megszokom a szagokat, hogy étvágyam is legyen. - Egyébként nagyjából már megszoktam, de jó Ravent ezzel piszkálni, ha már a hely urát nem lehet, mert nincs itt. Mondjuk akkor esélyesen tényleg kint is maradhatnék, mert hát amilyenek a friss szerelmesek és meg tudnak feledkezni a környezetükről...
*Sosem tudom meg milyen kőre gondolt a bátyám, de valószínűleg nem is fontos. Nagy sóhajjal forgatom meg a szemeimet és elengedem a témát. Hiába is magyaráznám és sorolnám fel, Alec jobbára csak annyit értene meg belőle, hogy kavics, kő és szikla. * -Hát ha ott is olyanok vannak, mint az Aquillonon, akkor esélyes. Viszont kíváncsi vagyok arra a holdra, érdekel. *Eddig is ott volt a terveim között a felfedezése, csak jól eldugtam a többi, felettébb számos elintézendők mögé, most viszont Alec megpiszkálta azt a helyet. Még csak el sem kell jutnom a Yorubára, egyelőre elég lesz csak a felszínt vizsgálni, azt pedig lehet egy szuper távcsővel is, aminek a használatához engedély kell, de mikor mondott nekem Fuller ilyenekre nemet? Soha. Csak tudni kell tőle kérni, ahogy Tersonnal szemben is külön bánásmód szükséges, na ő aztán tényleg egyedi eset. * -Tulajdonképpen igen, kedvelem, csak nem tudja. Vannak jó oldalai, mármint megbízható tulajdonságai, bizonyos szempontból kiszámítható, a szokásai gyökeret vertek. Ritkán szólal meg, de ha olyan a helyzet, akkor nagyot üt. Élvezem a vele való beszélgetést, mert megmozgatja az agyamat. *Most, hogy kvázi dicshimnuszt zengtem Tersonról, tovább léphetünk, de azon a gondolati képen amit Terson és Carter diskurzusa mutat, még hosszan vigyorgok. A női táskákról Alecnak gyerekkori elképzelései vannak, legalábbis a nagyságukat illetően. Sokszor nincs is nálam táska, mert nem kell, nem hordok magammal sok mindent, elég ha a pda nálam van. Most is csak azért kellett, mert hosszabb időre készültem és ajit is hoztam. Erre persze levénez.* -Szóval vén vagyok? Mondja ezt az, aki csillogó szemekkel ült a kiságyam mellett arra várva, hogy dögönyözhető méretűre nőjek. *Bájos és szeretetárnyékolt pillantást, mosolyt dobok felé, előrángatva az emlékezés kisebb csíráját. Imádom a bátyámat, de ez azért van, mert ő is imád engem és ő kezdte. Ezek után csoda ha felkapom a vizet arra, hogy levénezés után leszőkéz? * -Ppppffff! *Puffogok egy sort csak a miheztartás végett és, hogy komolyan vegyen, vagy legalább a gyanú felmerüljön benne, hogy nem vicceltem. S ha látom, hogy elbizonytalanodik, akkor elégedetten széles vigyort ejtek meg. Utána dilisnek leszek titulálva, amivel nem sért meg, sőt! Bóknak veszem, de ettől még elkáromkodom magam perdaiul, csak azért, hogy megmutassam, én még ilyet is tudok. Alec jót nevet, de ha tudná és látta volna Vharan arcát amikor arra kértem, hogy káromkodni tanítson, már a földön fetrengene. Vharan öblös és ezerérc mély nevetése rá minden bizonnyal más hatással lenne, de rám mondhatni bugyinedvesítőleg hatott, ami nem egyenlő a szerelemmel, de mégis…van bennem olyan érzés, hogy nem a szex miatt, nem csak miatta vagyok szívesen Vharannal. Kedvelem, megnevettet, becézget, és ahogyan gondoskodott rólam…Alecnak egy szava sem lehet. Igen, talán mindez az érzés ott van a szavaim mögött és a tekintetemben amikor beszélek róla, és csak Alec vicces megjegyzése miatt nevetem el magam.* -De ha vigyáz rám, akkor csak megsüketül. *Kicsit szerényen mondom ezt, bár egyáltalán nem illik a szövegkörnyezetbe a szemérmes pislogás, de a bátyám biztosan tudja mire céloztam. Én viszont nem tudom Vharan mit érez, kevés volt az idő ahhoz, hogy még az ő érzéseit is lecsekkoljam, és Alec kérdésére – de azért cuki, hogy érdeklődik – csak vállat vonok.* -Nem tudom. Végül is ember vagyok, ahhoz képest eléggé oda van értem. Majd megmondom a következő találkozás után. *Már az sokat mondana, hogyan fogad, de a perdai érzelmek terén nem vagyok még penge, az viszont elég beszédes, hogy nem dobott ki a menedékből. A lényeg azonban várat magára, még nem kell kifejtenem a mit és a hogyant. A nekem hozott ajándék kitalálása fog ki rajtam, jóllehet mint később kiderül, azért, mert Alec olyat hozott, ami nekem is van. Alkoholt. Igaz, ez különleges a maga nemében, mert az ereje és a hatása a hőmérsékletében van. Nem aprózom el, a termoszt teszem a magamévá miközben jól bemártom Alec előtt Jenkinst. * -Nem fogom sajnálni és te leszel az első aki megtudja. *Villantok rá egy vigyort is az ígéret mellé, meg aztán egy horkantós nevetés is társul, miután az élvezkedős hanghatások terén pontosít. Engem viszont az italról megtudott új és érdekes információ jobban érdekel és már tervek körvonalazódnak a fejemben.* -Áóó, téééényleg? Hát ez roppant érdekes. *Kicsit a távolba tekintek, szó szerint is, a félkész tervet odébb rakom a fejemben és az italra koncentrálok. Nevet kell neki adni, mert nincs, vagy éppenséggel nem kielégítő. A hatásának kései megnyilvánulása miatt viszont még nem alakult ki bennem a kellő fantázia.* -Hát, kinek mi. Ha már meleg, egy pasi forró ágyéka is lehet. Esetleg Vérforraló? Az elég kifejező és erotikus is. *Alecra kacsintok mielőtt elkezdeném keresni Vharan menedékének a bejáratát, így a hóban nehéz megtalálni, viszont azt ki tudom olvasni a nyomok hiányából, hogy mostanában nem járt erre. Nem vagyok földi, de tudom mi az a szűz hó. Már emelném a kezem, kinyújtott mutatóujjammal, de Alec pontosít, amire csak bólogatnom kell.* -Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál! *A hideg hó, jobbára elnyomja a szagokat, melyek a meleg időszak óta kissé megfakultak, Alecnak szerencséje van, hogy csak ennyit érez. Engem mondjuk nem is a szag zavart legutóbb sem, hanem a tudat, hogy mik himbálózhatnak a fejem felett. Belek…* -Többé-kevésbé. *Visszavigyorgok, most én pontosítom Alec megjegyzését és eszembe jut, mennyire tetszett Vharannak a cipzár. Merengve nézem a falnak dőlő bátyámat és elnevetem magam. Jó, hogy eljutottunk arra a pontra, hogy a szerelmi vagy másfajta életünkről is beszélgetünk. Hiányzott ez, biztosan egészen más lett volna, ha a Dominiumon marad és együtt vészeljük át azt ami azóta történt. Lehet ott lett volna a konvoj kifosztásánál, vagy Aquillonon, és az is lehet, hogy az én életem is egészen másképp alakult volna. Persze McG merényletét így sem, úgy sem kerültem volna el. Egyelőre nem hozom fel, maradunk a nőknél és pasiknál, most épp Alec újévi aktuális nőjénél….mellém ül, én meg ismét meghúzom a lassan de biztosan langyuló Vérforralót. Az ő édes bosszújára már csak azért sem húzom fel magam és nem forgatok szemeket sem, inkább vállon ütögetem testvériesen. Nem, nem köpi ki a tüdejét.* -Hát bátyó, tudod, hogy nagyon szeretlek, de ha Vharannal leszek, biztosan nem fogsz az eszembe jutni, de ne szontyolodj el. Egyébként hogy is volt az Ruth-tal? Mesélj, és elmondhatsz minden részletet, úgy döntöttem nem izgatom fel magam a bátyám nedvesen kéjes szexuális életén, hátha tanulok valamit tőled. *Ravasz fényekkel a szemeimben nyúlok a bőrjavító készletért, hogy a térdeimen egyensúlyozva kikészítsem a hozzávalókat, bár…én ugyan elloptam, de remélem van hozzá használati utasítás is. * -Á a szagok, nos igen. Vharan azt mondta, hogy lacerta beleket aggatott ki, meg nyúzott bőrt amit a napon érlelt, meg mindenféle cuccost amit hosszú idő alatt kísérletezett ki. Azt nem hiszem, hogy a beleket ki is mosta, szóval lehet, hogy a végtermék is benne maradt. De most még nem is olyan erős, mint akkor volt. Egyébként teljesen oda lettél volna Vharantól, ha látod mennyire tetszett neki a kabátom cipzárja. Le-fel húzogatta. Szóval ki az a Ruth? Jó bige? Mennyire hasonlít a botanikusodhoz? Mellben passzol? *Kis gonoszság a végére. Érdekel, hogy gondol-e még a csajra vagy most mi van. Addig meg kicsomagolom a cuccost és a kezem ügyében hagyom a termoszt, hátha több itókára lesz szükségem ahhoz, hogy helyreállítsam a tesóm bürkéjét.*
Kíváncsi a Yorubára. A Yorubára. Valószínűleg a pillantásom is elég beszédes erre, nem szükséges kimondanom, hogy fogalmam sincs, mi lehet a vonzódás alapja, de betudom ezt a húgom fura vonzalmának az égitestek iránt, elvégre nem véletlen lett planetológus. Minthogy az a hold tök sivár és lakatlan, ott tényleg nincs állat, ami felfalná, tehát annyira nem izgulok érte - jó, bármilyen űrrepülés tud veszélyes lenni. Hanem amit a kancellárokra mond, afelett már nem tudok egy pillantással elsiklani, muszáj megszólalnom. - Hosszú távon nem kerülnek a JL céljai veszélybe, ha maga az egész JL sorra kedveli meg a kancellárokat? A kedvelés után meg tudod mi jön: megsajnálod, megszánod, elnéző leszel és azon kapod magad, hogy már te is egyetértesz a kancellári propagandával. - Oké, kicsit azért túloztam a hatás kedvéért, de így biztosan jobban érthető lesz, mire akarok kilyukadni. Ez az egész tök fura. - Mindenesetre ha a Perdára is jönne Terson és kiszámítható útvonalai lesznek, erről a jó szokásáról is mesélj majd nekem, kérlek! - Villantok rá egy vigyort, ami csak akkor lesz igazán széles és összes fogat megmutató, mikor felidézi azt az Alec-et, akiről nyilván Anya vagy Apa beszélt neki, de csillogó szemeim is mintha ugyanazok lennének mint régen, hogy pótolhassa, miről maradt le. Sosem tagadtam, hogy miután túllendültem a parán, ami környékezett húgom születésekor fellépő komplikáció miatt, rajongok érte. Vigyorgásom és csillogó tekintetem ráadásul bizonyítékai annak is, hogy igenis, Raven a vén. Én láthatóan semmit sem öregedtem, lelkem egy részében biztos nem. Puffogása így mit sem ér, de szerencsére nem is volt valódi. Ismerem már! Majdnem mindenben. Felnőtt nővé válásából két fontos év kimaradt nekem, így újdonságként hat az is, hogy nem legyintget a szerelemre, mint fiatalabb korában, hanem egy perdai oldalán... mintha megtalálta volna? Különös, de drukkolok neki-nekik. Jöjjön össze, ami nekem sosem fog. Szerencse, hogy Raven természet-szeretetén el tudunk nevetgélni Vharan hallásának kárára, mert így legalább egy pillanatnyi idő sincs, hogy némi komorság költözzön a tekintetembe. - Oké, kíváncsian várom! Aztán meghívj az esküvőre! - Bólintok rá derűsen, hogy legközelebb kiderül, mit érez Vharan. Húgom képes simán rákérdezni, ugyanakkor elég ravasz is, hogy más módon szimatolja ki. Így vagy úgy, értesülni fogok erről, ahogy a kancelláron végrehajtott bosszúról is. Izgalmas lesz, mindkettő! - Meg se merem kérdezni, mire készülsz, de ha én leszek az áldozata, tudd, nem leszek könyörületes veled! - Nevetek fel, mikor meglátom a tervezgetős arcát. Jókedvem ellenére tudhatja, komolyan veheti a fenyegetést és emlékezzen rá, kettőnk közül én ismerem jobban a perdai vadont és állatokat, még akkor is, ha Vharan gyorstalpalót ad neki találkozásaik alkalmával... de őszintén, nem hiszem, hogy ez lehet a fő téma közöttük. Aztán mesélem tovább az új meleg, alkoholos ital történetét, és már agyalunk is a megfelelő névadáson, mely lehet nem terjed el a Rebelliumban, de az is lehet, hogy igen. Mi magunk mindenesetre biztosan így fogunk hivatkozni rá. Hát mondjuk nem Forró Vérként. És a férfi forró ágyéka gondolatra is felhúzom az orrom grimaszolva. - Mintha behugyozott volna. - Fejtem ki röviden és tömören az aggályaimat, de biztos egy nő másra gondol ezeknél a szavaknál. A folytatásra viszont felvonom a szemöldökeimet, majd elmosolyodok és visszakacsintok. - Vérforraló. Ez jó! Akkor ezt most a sikeres keresztelőre! - Húzódik szám szélesebb mosolyra és a termosz kupakját emelem Raven felé röpke koccintásra a sikert megünnepelendő. Inni mindenre lehet, de a jó dolgokra a legjobb. Vharan rejtekét elérve viccelődök azon, hogy olyan helyet keresek, amit nem használtak légyottra és egyelőre a fal tűnik a legártatlanabb helynek. - Ez inkább a kevésbé, a többé arrafelé lehet... - Mutatok vigyorogva oda, ahol Raven is üldögél jelenleg. Oké, vannak ötleteim, mi minden történhetett itt, de még mindig ez tűnik a legjobbnak. Persze nem szándékozok végig itt maradni, ráadásul a karom, kézfejem rendbetételéhez nem árt, ha ülni fogok. Nem mert félő, hogy elájulok, csak mégiscsak biztosabb tartást lehet adni a karnak vagy a kéznek, amelyik javítja. Vagy mi. Azt se tudom, hogyan kell ennek nekiállni. Raven mellé ülve húgom persze elhessegeti a bosszúm gondolatát, de nem bánom. Azt se bánnám, ha tényleg nem is jutna eszébe más esetben sem, mint ahogy az ő csepegtetett bizalmatlansága Szöszi iránt újra és újra felmerül bennem. Elég vacak érzés, de nem említem, mert tudom, hogy nem direkt csinálta. Ruth témájára persze lecsap rögtön, hagyom is, hogy inkább ez kerüljön szóba, már amennyi szót fogunk erről ejteni. Féloldalasan elhúzott szám elég beszédes válasz, mielőtt még megszólalnék. - Hát az a baj, hogy ebben az esetben tényleg tőlem tanulnál, nem Ruth-tól. Ezt el ne mondd neki, ha eljössz a Rebelliumba és találkoztok! - Teszem hozzá gyorsan, mielőtt Raven összefut vele ott és elhangozna a "Á, te vagy az a Ruth, aki nem volt valami nagy szám az ágyban? Bátyám mesélt rólad! Ki-ki? Hát Alec a bátyám!" Azt hiszem, el kellene utána sürgősen költöznöm. - Csak túl részegek voltunk, alkalmi partner. - Vonok vállat aztán gondolatban kérve bocsánatot Ruth-tól. Rendes lány. Máskor lehet nem is lett volna vele semmi bajom, tényleg nem volt rossz vele. Nem tehet róla, hogy valójában nem vele akartam akkor lenni, hogy vele én Szöszit akartam felejteni egy kicsit, hiányát pótolni, ami újév éjszakáján az ünneplés közepette újult erővel tört rám, és mindezt azzal a zseniális ötlettel próbáltam megoldani, hogy kiválasztottam azt a lányt, aki egy kicsit legalább hasonlít Szöszire. Ha ezt elmondanám Ravennek, nem lenne elég ujj a kezén, ha meg akarná számolni, mennyi minden miatt fogná a fejét és hülyézne le engem. Nem is vagyok büszke a történtekre. - Jó tudni, hogy a lacerta bele jobb, mint más állatoké... - Jegyzem meg tűnődve, azt hiszem, sosem tudván meg, miért éppen lacerta és vajon mennyi kísérletezgetés után derült ki, hogy ez a tuti szer? Meg egyáltalán honnan jött rá, hogy belekkel lakberendezzen? Ám nem is ez, amin felvonom a szemöldökömet, hanem azon, hogy húgom szerint én miért lettem volna oda Vharantól. Ööö, nagyon bizarr lenne, ha én azt nézném, miként cipzározza egy perdai férfi ki a húgomat a ruhájából és még oda is lennék a jelenetért. Vagy a fickóért. - Hááát szerintem a férjed jobban oda lett volna ezért. Amúgy legközelebb mutass Vharan-nak tépőzárat. Lefogadom, hogy úgy még nem tépett le ruhát nőről... ééés komolyan szürreális, hogy én adok neked tippeket ilyenekben, ugorjunk inkább témát, hmmmm-hogy? - Akadok el a mondatban, hogy mire is váltottam volna - amúgy a szintetikus bőrjavítás rejtelmeire, de meglepetten nézek fel a Ruth-Jasmine-mellek hármas téma felemlegetésére. Egy pillanatig lesek rá, azon gondolkodva, hogy kimaradt egy mondat nekem valahol, vagy hogy jön ide Szöszi? Azon túl, hogy fájó felidézi azokat a csodálatos kebleit. Is. Magam nem is veszem észre, ahogy aprót rándul a szám sarka és tőlem ritkán látható árnyék suhan át egy pillanatra a tekintetemben. Nehéz is beazonosítani, miféle árnyék is ez, olyan ritka vendég nálam. Viszont elég éber vagyok. Most már mindegy lenne, vége van Szöszivel az egésznek, el is mondhatnám Raven-nek, de nem akarok meghallgatni egy hegyi beszédet tőle, amiben felváltva szidna engem és Szöszit, és tudni vélem a konklúzióját, ahova kilyukadnánk: neki volt igaza és jobb lesz így nekem. Valószínűleg tényleg így is van, de én miért nem érzem így? Emlékeztetem magamat is meg őt is, hogy legutolsó tudomása szerint egy perdai csajjal kavartam. - Úgy érted a füvészre, festék-készítőre? Miért kellene hasonlítania? Egyébként mellben teljesen rendben volt Ruth, köszöni bizonyára az érdeklődésedet, és jellemzően őrségben szokott lenni. Olyan szeme van, mint egy grodraknak. Mármint nem ijesztő meg para, hanem kurva jól lát. - Vigyorodom el a félreérthetőségen és megpróbálkozom a félbemaradt a témaváltással, remélve, hogy nem túl feltűnő. - Egyébként tudod is, hogyan kell ezt az izét használni? Nem mintha aggódnék, hogy sokkal rondább lesz utána, mint jelenleg, de azért szeretem azt hallani, hogy tudod is, mit csinálsz! - Mosolygok, csak részben gonoszan, egyébként őszinte is vagyok, miközben elkezdek kibújni féloldalasan a kabátból, pulóverből, ingből, csak amennyire muszáj. Mikor a bekötött implantátum-karomra nézek le, hogy levegyem a kötést a könyökhajlatnál lévő sérülés fölül - az legyen a gyakorlópálya, a kézfejemen feltűnőbb lenne -, esküszöm meg sem lepődtem volna, ha ebben a hidegben még a szintetikus bőr is libabőrös lett volna. Utálom a hideget. Égtükör óta még jobban. - Majd kérdezd meg Vharan-t, hogy nem gondolkodott-e lacerta-bél padlófűtésen vagy valami ilyesmin... - Jobb híján kihasználom, hogy ami Raven keze ügyében van, az tőlem sincs messze: elragadom és meghúzom a termoszt.
*Alec nem érti, a pillantásából látom, ahogyan kérdőn és némileg tanácstalanul rám néz. Nem mesélek neki arról, miért érdekel a Yoruba, estig tudnék mesélni a bolygók együttállásáról, a holdak egymásra ható tulajdonságairól, a hatások hiányának következményeiről. Az is érdekel, hogy mi változhatott azóta, hogy az Aquillon szürke felhőbe burkolózott, mert ennek ott vannak a nyomai a Perdán és minden bizonnyal a Yorubán is, csak meg kell találnom azokat a pici nyomokat. Szívesen itt ülnék reggelig a bátyámmal, hogy bármiről s köztük erről is beszélgessünk, de feltételezem, hogy nem a planetológiáról óhajt velem diskurzust folytatni, így ezt a témát meghagyom későbbre, vagy majd csak részletekben, időnként dobok be belőle a közösbe. Ami őt jobban érdekli az Terson, a többi kancellár és a hozzájuk fűződő viszonyom, mely lassan de biztosan kétségeket ébreszt benne. Szélesen elmosolyodom, de ahogy tovább fűzi a képtelen lehetőségeket, úgy emelkedik feljebb és feljebb az egyik szemöldököm.* -Annyira azért nem kedvelem meg őket és nem is mindet. McG-t például biztosan nem, de Tersonnal és Jenkinsszel jó beszélgetni. Persze nem az emberek jobb életéről, mert azt meg sem hallják, vagy csak úgy tesznek, de ha szóba hozom, legalább látom, hogy idegesítem őket. Terson megmerevedik és elkezd egy ér lüktetni a halántékán, Jenkins meg egyszerűen csak mérges lesz és úgy csinál mint apa szokott. Vicces. *Attól nem kell félnie a bátyámnak, hogy megszeretem a kancellárokat és elengedem őket. A JL le fog csapni, ott és akkor amikor a legkevésbé számítanak rá, de hát ahhoz még sok idő kell. * -Na, arra várhatsz tesó, hogy Terson a Perdára jöjjön. Max ha bealtatnám és egy ládában hoznám le. Nem is rossz ötlet, megnézném a fejét amikor felébred és körülnéz. *Egy-két szívdobbanásnyi ideig révedek csak el a messzi távolban, közvetlenül Alec füle mellett, aztán visszanézek rá vigyorogva. Most félhet, mikor próbálom meg. A vigyorgás azonban nem marad el az ő részéről sem, csak épp másik téma kell hozzá, és nekem nagyon sok ilyen témám van ám, az egyik a kedvencem, amit meg is osztok vele. Oké, tényleg anya mesélte, apa meg kiszínezte, de attól még igaz. Szerencsére csak két év maradt ki a közös életünkből, igaz elég fontos két év volt, de ismerem magunkat, be fogjuk pótolni. Máris azon vagyunk, hiszen korábban nem bírtam a sikamlós részleteket hallgatni, most én beszélek róluk, nevetve bátyám szemforgatásán, amihez már csak grátisz a szerelemről beszélni. Nem érzem annak, de nem is utasítom el, és ha ezt Ale a felnőtt létnek tudja be, ám legyen, attól még nem vagyok nála vénebb. Sem matematikailag, sem másként. * -Háááhhh, náluk biztosan van, alig várom, kíváncsi vagyok milyen lehet egy esküvő. Hasonlít a régi földi szertartásokra? Biztosan sokkal jobb, mint a CsH által rendezettek. *Elnevetgélek ezen, régen sok mindent megnéztem, már amit fel lehetett kutatni az archívumban, és hát ilyen volt a földi esküvő is. Már maga a tény, hogy volt szertartás, érdekelt és felizgatta a fantáziámat, nem mintha nagyon vágytam volna olyasmire, de nekem tulajdonképpen nem az esküvővel volt gondom, hanem azzal ami utána kell következzen kötelező jelleggel. Eddig sikeresen elkerültem, de csak idő kérdése mikor ér utol a karma. * -Nem te leszel. *Rögtön tovább is ugrottunk egy másik témához, a piához, aminek az egyik összetevője meglehetősen furfangos és ha már itt tartunk, ötletet is adott ahhoz, hogyan bosszuljam meg Jenkins betegszobai látogatását, a viccelődését a vízzel meg a kávéval. Csak csillogó szemeim jelzik, hogy nagyon, nagyon rosszban sántikálok. Ehhez képest az ital névadása már semmiség, de annál röhejesebb, főleg amire Alec asszociál. Horkantva nevetek fel, szerencse, hogy nem könnyezem meg, különben úgy nénék ki, mint akinek bemostak. * -Nos, nem pont erre gondoltam….ó nemárAlec, komolyan, muszáj volt? *Csak jobban belegondoltam, elképzeltem, mert kell nekem mindent elképzelni, amit a bátyám felvázol. Össze is szűkülnek a szemeim mikor jelentőségteljesen ránézek, és biztos lehet abban, hogy lesz még rosszabb is, minthogy valamelyik nőjének a keblei között rám gondolni. Ettől függetlenül a másik név már tetszik neki, és szexisebb a hangzása is, senkinek nem egy inkontinenciával küzdő pasi jutna eszébe. A keresztelőre viszont megint csak megemelkednek a szemöldökeim, mert hát Vharan és köztem arról nem igazán beszélhetünk, de betudom annak, hogy illik a helyzethez és koccintok vele. S ha már erre koccintottunk, megtalálva Vharan menedékét, rögvest témánál is vagyunk ismét, nekem például nem okoz gondot, hogy hova üljek. Vigyorogva nézem a falnak dőlő bátyámat. Mikor lett ilyen álszent? Addig én a lehetőséghez képest kényelmesen elhelyezkedem és kipakolom a bőrjavító cuccost, a téma a Vérforralóval ellentétben nem állt a lehűlés útjára. Alec sajnálatos alkalmi kalandját feszegetem, nem át6allva szóbahozni a botanikus csajszit sem, de egyelőre nem veszek észre rajta semmit. Maradunk Ruthnál, akinek a nevét meg kell jegyeznem.* -Ruth, értem, szóval nem volt ász a csaj. Csak nehogy elszóljam magam, csak nehogy….elszóljam magam. *Úgy ismételgetem, mintha nap mint nap bejárnék a Rebellium falai közé, de a hangszínem azt is elárulhatja, hogy nagyon nem imádkozom azért, hogy ne járjon el a szám. * -Alkalmi partner? Szívfájdalmat gyógyító? *Pppfff, bele a közepébe, mielőtt rátérnék a szagos dolgokra. Az elmúlt két év arra is jó volt – Alecnak – hogy ne ismerjem ki a már fejlett hazugságvizsgálómmal a gesztusait, a testbeszédét. Erre mostanában van csak alkalmam, és mit ne mondjak, Alec bőven ad rá, hiszen van miért lódítást szimatolnom. Egyrészről megértem, másrészről meg kicsit fáj, hogy nem bízik meg bennem, és néha azért is drukkolok, hogy ne legyen igazam, mert a botanikus csajszi egyébként minden más tekintetben tökéletes lenne a bátyámnak, csak hát a gyenge pontok ugye, elég erősek. A lecerta belére csak vállat vonok, ha akarnám sem érteném meg az összefüggéseket, de lehet legközelebb majd rákérdezek Vharannál. Többek között….mert alec szerint tépőzárat kellett volna mutatnom neki, és milyen nagy ötlet. * -Aztakurva! De nagy ötlet ez tesó! Komolyan, csináltatok egy ruhát csak tépőzárakkal. Akarod, hogy megörökítsem a perdai őslakos találkozását a tépőzárral? *Kackiásan emelkednek a szemöldökeim, ahogyan a szám is elfelé kunkorodik és már nevetés karcolja a torkomat. Persze lesz ez még így se, amikor majd villantanom kell a bürkejavítási ismereteimet. Sokadszorra ismétlem el magamban a fohászt, hogy legyen a szetthez kezelési útmutató. * -Ugorjunk. Hova is? *S persze lesem Alec pislogását is közben, de úgy veszem észre, nem igazán jut eszébe az összefüggés. Pedig elég érzékletesen mutatta meg milyen adottságokkal rendelkezik…vagy az Tywinna volt? Meglehet, de az is, hogy csak képletesen volt Tywinna, miközben a botanikusra gondolt. Viszont! Most látom azt a pici kis árnyékot átsuhanni az arcán, amire vártam. Annyira tudtam. Belehabarodott, most meg valami gáz van, mert a csajszi elvált lett és megint Jenkins felé nézelődik. Legalábbis mással nem láttam. A magyarázkodás elég lagymatag, nekem legalábbis. Felszínes és aztán túl gyorsan is vált témát. Alec hantázik, valamiért pocsékul érzi magát, és nem bízik meg bennem. Oké, egyelőre békén hagyom.* -Ühüm, értem. Egyértelmű, hogy hantázol, de egyszer úgy is megtudom és amit akkor kapsz tőlem, mert nem bíztál meg bennem, azt nem teszed zsebre. Egyébként imádlak! *Mosolygok rá, abban nincs hiba és még egy kézmozdulattal is rásegítve elhessegetem a csajos témát. * -Persze, hogy tudom. Amatőrnek nézel? *Megjátszott sértődés, mert fogalmam sincs, hogyan kell használni azt a szart, de míg Alec vetkőzik, addig én is megtalálom a hőn áhított leírást, vagyis inkább csak útmutató rajzot, ami úgy néz ki, mint egy régi földi képregény. Kockánként vannak a csomagolásra festve az eges lépések, épp csak meg kellett fordítani a csomagot. Elrebegek egy nagy „IGEN!”-t hangtalanul, némán és egy éljenző kézmozdulattal kísérve, majd mikor Alec rám néz, csak mosolygok mindent tudóan. * -Amikor legutóbb itt voltam, én nem fáztam. Egyébként kint van a tűzrakó hely. Ez az, igyál még, bár már langyi, mivel nem tettem vissza a kupakját. *”Ez is a te hibád” nézéssel pislogok rá, majd nekiállok kicsomagolni a cuccot és Alec felszabadított karját a térdemre fektetem. Na, ha azt gondoltam, már túl vagyok rajta, nagyon tévedtem. Az alibi kötés túl nagy és eszembe jut, hogy Alecnak már nincs bal karja. Gombóc tolakodik a torkomba és hiába a nagy sóhajtás, nem tűnik el onnan. Nem akarok megint pityeregni, de nehezebb lesz ez mint gondoltam.*
- A-ha... akkor miről beszélgettek, ami olyan jó? Terson-nal hogyan igázzák le a perdaiakat meg az ellenállókat, sorrend tetszőleges felcserélésével? Jenkins-szel meg hogy mi lenne, ha a Halálcsók korküszöbét levinné mondjuk hatvanra? - Kotyogom közbe a lehetséges variánsokat, mert el nem tudom képzelni, miről lehet velük beszélgetni, ami ráadásul jó is. Az idegesítés az grátisz, tehát a beszélgetés enélkül is jó. Nekem ez sci-fi. - Remek, akkor mindkettő esélyes az agyvérzésre! - Állapítom meg Terson érlüktetésére és arra, hogy Jenkins is tud ideges lenni. S minthogy nem lehet olyan edzett, mint apa, rá ez végzetes is lehet. Csak nehogy előbb húgomra legyen az. Még mindig zavar, hogy semmiben sem tudok a segítségére lenni, nem csak ebben, hanem egyébként sem. Hanem azon felnevetek, ahogy elképzelem a hadügyi kancellárt, amint tényleg a leírt módon néz körbe a Perdán. - Szerintem azt hinné, hogy a Szimulációs teremben van! - Talán még az esetleg körbeálló ellenállókra is azt hinné, hogy a program részei, de hát ez nem több puszta álomnál. Ha az a kancellár lejön ide, a Perda legvédettebb személyei közé tartozna, és sanda gyanúm, hogy önmaga védelméről is ő tudna a legjobban gondoskodni a hét közül. Lehet korántsem lenne olyan elveszett ember, mint amilyennek gondoljuk most. A kancelláros témát magunk mögött hagyva egészen másra térünk át, sokkal pajzánabbra, még ha vannak is olyan finom vonulatai a beszélgetésnek, mint a szerelem vagy a házasság, egész pontosan az esküvő. - A CsH megoldásánál minden csak jobb lehet! Egyébként a helyileg illetékes Dana elé kell járulni és előtte fogadalmat tenni. Gondolom a holtomiglan-holtodiglan a tartalma. Ez a formális része, de biztos van utána ünnepség is. - Jegyzem meg egy vállvonással lezárva, amit volt szerencsém megtudni annak idején a kikötőben is, hogy azért egy csóknál többre van szükség, hogy hivatalosan is párrá nyilvánítsanak minket. Ami azt illeti, annál is többre, amit húgom és Vharan tett, kell a Dana jelenléte is. Mármint nem pont aközben, legalábbis remélhetőleg. Nem mintha szégyenlős lennék, vagy álszent, aminek húgom vél miután nevetve megegyezünk a meleg alkoholos ital nevét illetően és a keresztelőre iszunk, mármint az ital keresztelőjére. Meg is mozgatom kezemben a kupak-poharat, mikor látom, hogy furán néz. Látszólagos álszentségem is inkább annak szól, hogy a húgomról van szó, aki nemrég még emlékeimben kislány volt, ahogy mondta, gyömöszölni való. Most meg más "gyömöszöli" őt, csak másképp. Fura, no. - Ha-ha! - Öltök rá nyelvet, mikor direkt mantrázni kezdi, hogy ne szólja el magát Ruth-nak. - Ööö... nem akarunk-egyedül-ünnepelni-és-hideg-az-ágy típusú alkalmi. - Felelek a következő kérdésekre, igyekezvén nem túlaggódni, miért gondolja, hogy szívfájdalom van benne. Fú, remélem nem beszélt időközben Szöszivel, képes rá, hogy csak úgy szóba elegyedjen vele, már csak a kancellár miatt is és ha Szöszi esetleg többet elárult... akárcsak testbeszéddel... Nem, nem, nyugi! Egyrészt szó sincs szívfájdalomról egyik részről sem, csak kaland volt, semmi több! Másrészt Raven nem is tud róla, tudomása szerint nyáron találkoztam utoljára Szöszivel, azóta nem, hallgatva húgom javaslatára, hogy nem kellene, hátha kém vagy besúgó a csaj. Ennél még az is jobb téma, ha visszatérünk a Vharan-nal itt történtekre, amit rögtön meg is gondolok, miután előbb járt a szám, mint az eszem s máris tippeket osztogattam. - Neeem! Köszönöm, elég lesz a te előadásodban megtudnom, amit úgy sem fogok megúszni, ahogy sejtem... - Nevetem el magam fejemet rázva. - Majd én is tesztelem a tépőzárat egy perdai csajnál! Meg a mágnespatentet. - Mosolygok továbbra is, és kitartok a perdai barátnő vonal mellett, hogy az esetleges gyanút tovább oszlassam, mintha a figyelmem főként e nők felé fordult volna. Lássuk be, azért annyira nem elvetemült gondolat, szépek a perdai nők is. Raven viszont gyanakodik, csak tudnám, hogy miért? Belehabarodós szívfájdalmas vonásokat biztos nem láthat rajtam. Mármint nem hiszem, hogy meg tudná határozni, hiszen nekem is teljesen új dolog lenne ez, nem kellene nekem előbb felismernem? Nem mintha sokszor néznék tükörbe vagy a pda saját kameráján kívül lenne egyáltalán tükröm. De akkor meg honnan...? Rohadt élet abba a sokadik női megérzésbe vagy mibe! Meg a csinos orrába is, amit Anyától örökölt! - Most mégis melyik része volt hanta? - Méltatlankodva tárom szét a karomat - félig, mert ugye a másikban a piára vigyázunk, ki ne lötyögjön -, de előre sejtem, hogy kár a részletekbe jobban belemenni, de hátha jól ki tudok még ebből jönni és szerencsére Raven is elhessegeti a témát. Legalább lesz időm megfogalmazni, miért nem bíztam benne, mert az az ő hibája! Addig is biztos, ami biztos, állammal a szintetikus-bőrjavító készlet felé bökök, érdeklődve, tudja is, mit kell vele csinálni és hogyan? - Igen. Egyébként én is imádlak! - Felelek szemrebbenés nélkül, pimasz vigyorral az amatőrség kérdésére, majd elkezdem levenni a ruhákat, legalábbis a karomat felszabadítani a művelethez, a többi marad ruhában, mert beteg sem akarok lenni. Végesek a rabolt gyógyszer-készleteink, a perdaiak közül meg nem ismerünk mindent még. - Langyos Vérforraló... Mint egy szar randi leírása. - Vigyorodom el, s mielőtt tovább hűlne az ital, nagyokat kortyolok belőle. - Ha hánynod kell, lehetőleg most tedd, mielőtt leveszem a kötést! Ha bejut a bőr alatt a résekbe, rohadt macera kitakarítani és büdös is lesz! - Azt hiszem, nem ez a legjobb duma, amit célszerű előadni annak, aki próbál épp nem rosszul lenni vagy nem sírni... basszus, én miért nem tudok olyan jól olvasni a testbeszédben, mint ő? Túl bonyolultak a nők! Csak a sóhajtás meg a megkeményített vonások a kiinduló pontjaim, meg a fura pillantása... Többnyire kedves tőle, de kellemetlen ez valahol mindkettőnknek, így agyalok, miként lehetne javítani a helyzeten? - Öhm, csináljam én? Te meg mondod, mit hogyan? Láttam ám, hogy van súgó benne!
*Nem titok végül is, miről szoktam beszélgetni a kedvenc kancellárjaimmal. Próbáltam én mással is, mondjuk Castilloval, de ő annyira sznob, hogy az orra az Aquillont veri. * -Nos, Tersont jobbára arról próbáltam meggyőzni, hogy McG-t el kell távolítani Sammy közeléből, majd „véletlenül” beszorulva a liftbe, tanulmányozhattam milyen amikor megsértik a személyes terét, amikor megérintik, kirángatják a komfortzónájából. Jenkinsszel meg a világuralmi terveiről, hogy mikor kit kellene kiiktatni és hogyan. Van valami terve velem, de még nem árulta el micsoda, viszont szokott segíteni másban. *Terson előre megjósolt agyvérzésére mosolyogva rábólintok, csak mert az telitalálat, Jenkinszére viszont megrázom a fejem. Ő annál sokkal lazább, hogy felhúzza magát. Persze őt is fel tudom idegesíteni, de az inkább csak csínytevés, apró kis bosszú az övéire. Neki több van, mert kancellárként megteheti, egyenlőtlen a küzdelem, de nem adom fel. Tersont viszont tényleg megnézném amint landol a Perdán és körülnéz. A liftben velem kettesben is már kizökkentette az alapállásból, és a beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy esze ágában sincs ide lejönni. * -Minden bizonnyal, nem hinne a saját szemeinek. *Mondjuk a is valószínű, hogy ki sem tenné a lábát a lakosztályából, vagy az itteni irodájából és el tudom képzelni, hogy még a sikló leszállóhelyétől is csináltatna egy zárt folyosót az ajtóig, hogy még véletlenül se szívjon be friss, igazi levegőt. Lehet attól fél, hogy megfertőződik valamitől. Csúnya kis baciktól. S még az sem tudná eltörölni a félelmét, hogy mennyien élnek itt lent és semmi bajuk, mint például én. Nem reménykedhet hát abban, hogy az összes ellenálló meghalt már a Perda tiszta levegőjétől. Olyannyira nem, hogy a jövőnket tervezzük, párkapcsolati kérdésekben értekezünk, melyek itt a Perdán, az őslakosok körében sokkal vonzóbb, mint a Dominiumon. * -Hát az fasza! S persze mindenki imádja egymást, semmi kényszer meg határidő. Nem is csodálom, hogy van mit ünnepelniük. *Nos, az biztos, hogy Vharannal nem fogunk egybekelni. Formálisan nem, mert tutira nem egyezne bele a Dana vagy ki a franc, még akkor sem ha mi akarnánk, ha Vharan akarná, másrészt…a Nagy Perdait nem is látják szívesen, ergo legfeljebb a vadházasság jöhet szóba. Háát, ez utóbbi már meg is köttetett, többször is, ezért is nem nagyon tud leülni az én drága álszent bátyám. Viszont miután kiveséztük az én szerelmi életemet, az övét teszem megint középpontba, csak mert összerakva a jeleket, a korábbi szavait, a terelést, arra jövök rá, hogy valamiben hantázik és nem bízik meg bennem. Jól csinálja, Ruthról sem mond túl sokat, lehet tényleg nem is volt vele minden rendben. Azért persze ha egyszer eljutok a Rebelliumba és addig nem derül fény a hantára, meg fogom keresni azt a Ruthot.* -Ahaaaa! Értem. Egyéjszakás kaland. Mint a többi. *Bólintok rá a nyelvöltögetésére is, ami a hamis mantrámra született meg, de a női hatodik érzékem mást súg, de csak ez van, semmi más. Gyanú, mert ismerem már jól a bátyámat. Lehet azt a botanikust kellene felkeresnem, semmi komoly, csak kis dumcsi, ha véletlenül összefutnánk valahol. Terveim egyelőre egy eldugott polcra kerülnek az agyam mélyén, a jelenre koncentrálva, perdai férfira szabott, légyott tippeket kapok Alectól. Az eredményt még meg is örökíteném, de nem kér belőle. Nevetésemet visszafojtva, megjátszott döbbenettel kérdezek vissza, majd bólintok is rá arra, amire magától is rájött.* -Miért ne?...Ja, hát az biztos. Nem fogom elmulasztani, és érzékletesen adom majd elő, ahogy te szoktad. *Nem valószínű, hogy az eddigieknél részletesebben fogjuk taglalni egymásnak a szexuális életünket, de cukkolni vele nagyon jó.* -Mágnespatent, igeeen! Azt is. A csatoktól kibuknak, azt felejtsd el tesó, különben soha nem juttok a végére. *Vigyorgok százkarátosan, jóllehet a perdaiaknál is van valami hasonló kabáton, szütyőn, meg hát ott vannak a boga nyergek is, de jobb felkészülni mindenre. Nekem legalábbis gyorsabban ment a csizmám levétele, mintha átengedtem volna Vharannak. Már a melltartó is összezavarta. A bátyámat viszont épp az hozza lázba, legalábbis amit tartalmaz és erre a vonalra húzom rá a kérdést, hátha nem figyel annyira, és rábólint vagy meglátok rajta valamit ami elárulja. Alec azonban Delgado, szóval résen van. * -Nem tudom Alec, csak úgy érzem. *Elmosolyodom, de kicsit fancsalira sikerül, nem véletlenül, s szavaimban is benne volt, hogy zavar és bánt, hogy nem bízik meg bennem, de majd egyszer….hátha. Addig hagyok neki egy kis nyugtot. Attól, hogy bánt, nem haragszom és valahol meg is értem. Szeretem őt, meg is mondom, bár abban a kontextusban másképp hangzik, vigyorral elsüthető. Majd ha el akarja mondani, el fogja….addig meg majd izgulok, hogy ne essen baja, ne nagyobb, mint ami a karjával történt. Mert amikor nekivetkőzik és meglátom a kötés nagyságát, rögtön eszembe jut, mi történt vele. Azt hittem nem fog gondot okozni, hogy már túl vagyok rajta, de tévedtem. Míg a hidegre panaszkodik és közlöm vele, hogy nekem nem volt gondom vele legutóbb, addig még jó, még tudok horkantva röhögni az idióta beszólásán.* -Ne hülyülj Alec, ez tényleg borzasztó. *S hiába találtam meg a bőrjavítóhoz a leírást, már az sem dobja fel a hangulatomat, ahogy a lüke bátyám próbálkozása sem. * -Hát ezzel most nem segítettél. *Veszek még egy nagy levegőt, de az ajánlatára már fel kell néznem rá. Könnyesek a szemeim, de tartom magam és a nehezén túl vagyok. Tőlem szokatlanul halvány mosollyal rázom meg a fejem és újabb sóhaj után belekezdek.* -Nem, menni fog, csak hozzá kell szoknom. Nehéz. Majdnem annyira, mint amilyen neked volt. Beszélnünk kell róla, hogy legalább egy kicsit mindennaposnak tűnjön. Tudod, biztosan más lenne most, ha már akkor melletted vagyok amikor történt. Ha együtt vészeljük át. Ne haragudj, én csak most csöppentem bele. Jó, hogy van, mert nélküle sokkal nehezebb lenne, de így is függsz tőle. Ez viszont rossz, ahogy az is, hogy nem tudok maradéktalanul segíteni. A Dominiumon kellene lenned. *Ha eddig nem húzta el a karját, akkor nekiállok bontogatni a kötést, vagy visszahúzom magamhoz és úgy bontogatok. Sok mindent elolvastam azóta az implantátumokról, Alecnak igen spéci karja van, mégsem jutottam közelebb a megoldáshoz, nem találtam nyomot. Pedig egy ilyen karnak kell, hogy legyen nyoma valahol. Tersonnál sem volt. Mindent jól eltüntettek. Gondolataimból csak az rángathat ki, ha meglátom a kötés alól előbukkanó sérülést. Ha a saját karja lett volna, akkor azt veszíthette volna el, egy ilyen sérüléstől, szóval mostanra már szarabb helyzetben lenne a hideg hegyi kaland után, ettől persze nem lesz könnyebb a látványt elviselni. * -Baszki! Baszki, baszki! *Nagy szemeket meresztek rá, mármint felemelt fejjel, Alecra nézve. Hát ezt nem lesz egyszerű eltüntetni. Kellene rá valami védőpáncél, valami ami a bőrt védi.*
- Ha azzal folytatod, hogy le is smároltad, nem csak összetapogattad, helyetted is sikítani fogok. - Szúrom közbe a véleményemet szavainak és tényleg nem értem, miért akarná bárki is megfogni Terson kancellárt? Még akkor sem értem, ha nem fenyegetne annak veszélye, hogy kirakja az embert az űrbe sétálni, csak éppen védőruha meg oxigén nélkül. - Segíteni másban? Aztán csak vigyázz azzal a tervvel. Kisujjadat nyújtod ezeknek a kancellároknak és az egész karod kell nekik! - Integetek neki jelzésképpen az implantátum karral, még ha annak beszerzési körülményei nem is pontosan így történtek, de lényegében nem volt választási lehetőségem. Ja, de, meghalok én is meg a családom is. Nem tudom, mi a jobb: olyan jelentéktelennek lenni, mint apa mondta - bár példámból látszik, hogy pótolhatóak és feláldozhatóak vagyunk - vagy fontos lenni valami tervhez, aminek ki tudja, mi a lényege, mármint ami húgomra vonatkozik, mert elsősorban ez érdekel. Mindenki más utána jön. Arra mosolyogva biccentek, hogy Terson nem hinne a saját szemeinek, ha valami fatális véletlen folytán itt ébredne a Perdán, de sajnos ez csak egy szép ábrándkép marad és ha mégis valóra válna, aligha lesz olyan szerencsénk, hogy tanúi legyünk. Vharan kuckójához érve nem találjuk például ott a kábán ébredező kancellárt, habár ha így lett volna, szerintem a mi képünk is megért volna egy fotót. - Szabad a csók, szabad a tánc. - Értek egyet egy régi földi mondást vagy mifenét idézve, hogy a perdai lét jobb. Nem mellesleg az ellenállóké is ebből a szempontból, a kapcsolatokat elég lazán kezeljük, határidő nincs, szabad ismerkedés van és akadnak, akik egymásra is találnak hosszú távon. Már ha bő három évet hosszú távnak nevezhetjük. Az én szempontomból mindenképpen az, hiszen az az egy kapcsolatom tartott fél évnél tovább, amelyikben a csaj az Imperiumon szolgált és gyakran több hétre távol volt. Hát, Ruth nem fogja ezt a rekordot megdönteni, vélhetően nem is akarta, ahogy én sem akartam, hogy akarja. - Nem az első, nem is az utolsó. - Vonok vállat az egyéjszakás kalandra, s inkább terelem a témát, vagyis hagyom elsikkadni, megérzéseire is csak legyintek egyet elbagatellizálva azokat. Pedig a francba is, miféle radar van a húgomba építve?! Vagy mit láthat rajtam, ami más, mint máskor? Azon viszont jót vigyorgok, hogy ő fogja a kalandjait érzékletesen elmesélni nekem - most még vigyorgok, de ha sor kerül rá, még nem tudom, mi lesz a reakcióm -, és nevetek a csatok említésén. Azért valahol... fura, hogy neki lett előbb és több tapasztalata a perdaiakkal kapcsolatban ami az intim részeket érinti, mint nekem. Nekem Tywi csókja jutott - megjegyzem, isteni csók volt és a folytatás is biztos forró és emlékezetes lett volna, de más irányt vett a történet - valamint egy majdnem-perdaim volt, de róla nem beszélhetek Ravennek, vagy csak közvetve, úgy adva elő, mintha egy Naphajú nevű perdai lett volna, de őróla meg nem kérdez. Legalább nem kell többet hazudnom, ez is eredmény. Inkább rá is térünk a karom "gyógyítására", ami inkább kimeríti a restaurálás fogalmát, minthogy nem élő szövetről beszélünk. Látva, hogy Ravenen most másféle érzelmek hullámoznak végig, próbálkozom néhány ízetlen tréfával, elég vérszegény sikerrel. Felajánlom hát, hogy csinálom én, én már megszoktam a látványát és a tudatát is, volt rá időm, s pont ez az, amire ő is rávilágít. - Igazad van. - Értek vele egyet mindenben, s csak szám sarka rándul meg egy pillanatra arra, hogy függök ettől a csúcstechnológiás szartól és a Dominiumon kellene lennem. Önkéntelenül is az jut eszembe válaszként, hogy "vagy a Városban". Természetesen csak azért, mert szeretek a Perdán lakni, nem másvalaki miatt. Meg hát, amiatt sem keresem senkivel a hosszú távú kapcsolatot egyelőre, mert idekint könnyen leszek csak egy roncs, egy torzó, mégis kinek az életét csesszem el azzal, hogy hozzám köti magát és állandóan segíthet meg ápolhat? És még csak tisztességesen meg sem ölelhetem érte, hanem csak úgy, fél karral menne. December óta ezt mondogatom magamban, hogy Szöszivel sem lett volna másképp, jobb is, hogy előbb lett vége, mint utóbb. Jobb. Tényleg. Tök jó így. Jah... - Hát akkor beszéljünk róla! - Indítványozom, mialatt ő kötést kezd bontani. - A káromkodós döbbeneten, ájuláson és síráson már túl vagyunk. Mi jöhetett volna ezután? Fogadjunk, hogy próbáltuk volna a legjobbat meglátni ebben, a nevetés gyógyít elven, még ha nem is növeszt kart, de nekünk jobb lett volna. Szóval elő az összes félkarú viccel, amit tudsz! Ú, azt ismered, hogy hogyan fog kezet a félkarú? Ballal, jobb híján. Vagy hogy miért nem szeretnek horgászni a félkarú emberek? Mert nem tudnak dicsekedni, hogy eeeeekkora halat fogtak. - Vigyorogva csápolok is csak a jobb kezemmel olyan messzire eltartva, amennyire csak tudom, a balt hagyom Raven ölében, kiváltképp ha már elkezdte a vizuális vizsgálatot, azaz ránézett. - Vagy a másik: Volt egy fickó, aki balesetben elvesztette az egyik karját és ez nagyon elszomorította. Mígnem egy napon találkozott egy emberrel, aki nagyon boldognak látszott, viháncolva táncolt és ugrált, pedig egy karja sem volt. Kíváncsi lett, hát odament hozzá, és megkérdezte, hogyan lehetséges az, hogy én egy karral is szomorú vagyok, míg te kezek nélkül is boldogan táncolsz? Mire a kar nélküli férfi rámordult: Nem táncolok, bazdmeg, hanem viszket a fenekem! - Lehet nem így gondolta Raven, hogy beszéljünk róla, de azért pár jó rossz poént elnyomok neki. Másnem arra jó, hogy egyrészt én vigyorogjak és jó kedvem legyen, másrészt a sok megérzése mellé az is társuljon, hogy tényleg nyugodtan beszélhetünk róla a részemről, még poén tárgya is lehet a karom vagy annak hiánya, nem fog ettől még páros lábbal a depicentrumomban ugrálni. Nem mondom, előfordul, hogy csüggedek, mint a viccbéli ember, de arra gondolok, hogy ha a májam is engedi, sokáig tervezek élni, hátha addig Carternek tényleg összejön az a győzelem. Ő öregebb nálam, szóval neki sietősebb az ügy, nem igaz? - Azt amúgy biztos úgy kell összerakni? Nem fordítva illik bele? - Kotnyeleskedek bele azért abba, amit Raven csinál, nehogy esetleg a nevetés vagy a sok szemforgatás miatt jobban kiégessük a karomat ezzel a lézeres akármivel, mint egyébként.
-Na, azért mindennek van határa. *Igaz ez Jenkinsszel majdnem sikerült, de erre most nem térek ki. Terson „taperolása” pedig egészen más okból történt. Feszegettem a határokat és egyébként élveztem, hogy sarokba szoríthatom anélkül, hogy félnem kellene a következményektől. Hiszen nem csináltam törvénytelen dolgot, nem voltam szemtelen, nem bosszantottam fel…csak ott voltam, ahol ő nem szerette volna, hogy legyek. Érdekes megfigyeléseim voltak ezzel kapcsolatban. Jenkinsszel viszont másképp állnak a dolgok, de ezt azon okból nem fejtegetjük tovább, hogy Alecnak a lüke énje kerül előtérbe. Nevetek, mert muszáj, de közben szemeket is forgatok a morbid humorán…vagy mondjak inkább öniróniát? * -A hülye szóvicceidtől megyek egyszer a falnak. *Jelen esetben sajnos épphogy nem megyek a falnak, sőt, sokáig keresgélem Vharan kunyhójának falát, de aztán minden meglesz. Az is, hogyan kellene összeházasodnunk perdai módra, ami szerintem soha nem fog bekövetkezni, de ahogyan most vagyunk, még szabadabb, mint a perdai házasság. * -Főleg a csók. *Azt nem mondom, hogy táncoltunk, nem az határozottan nem volt, sőt! A legtöbb időt vízszintesben töltöttük, részemről bepótolva az elmúlt éveket, amiket a Családügyi Hivatal idióta párválasztási algoritmusa és a Kancellária törvényei miatti kényszerűségből önmegtartóztatásban éltem. Azonban nem azért vagyok bizonytalan az érzéseimben, mert nincs összehasonlítási alapom és ezáltal azt az egyet tartom a legjobbnak. Nem. Vharan minden tekintetben kivívta az imádatomat, vele a lelkem is nevet és a szemeim is könnyeznek tőle. Alec azonban túl nyeglén fogja fel a saját kapcsolatait, Ruthot és korábban a perdai lányt, ezért marad bennem a gyanú arról, hogy hantázik. Azt nem tudom miben, de nem akarom most kiszedni belőle, és ez a stratégiám része. Türelmes vagyok, jóllehet ha tényleg a botanikussal kavar, akkor nincs idő időről beszélni, mert bármikor berobbanhat a dolog, de…kockáztatok. Alec pedig vállat von, nem vág vissza és bizonygatja az igazát. Kimaradt két és fél év, azóta felnőttem, tapasztaltabb lettem, van már hazugság antennám is, igaz pont rajta nem tudtam kipróbálni, de bízom abban, hogy jól van kalibrálva. Hagyom most inkább és kicsinyes bosszúm terveit közlöm vele, hogyan fogom ecsetelni legközelebb a pasis ügyeimet, melyek minden bizonnyal csak Vharanról szólnak majd. Nevetésbe fullad, mikor a csatokról van szó és Alec jó báty módjára további ötleteket ad. Majdhogynem a fejemhez kapok a mágnespatentnél és már látom lelki szemeim előtt Vharan arcát…mit ne mondjak, nagyon szeretném már látni. Az érzés ott motoszkál bennem később is, kicsit elhantolva magát de nem feledve. Rágódhatok majd rajta miután Alec a felszínre cibálta. Mindez arra sarkall, hogy még egy kísérletet tegyek a titok leleplezésére, de a bátyám figyel, mint mindig és csak annyit közlök vele, hogy én is. A perdai csaj igazából nem érdekel és a nevével is eltereli a gyanúmat, mindaddig, míg újra fel nem bukkan valahol. Tényleg nem bántani akarom azzal, hogy ezek után kíváncsiskodom, egyszerűen csak féltem. Elsirattam és megtaláltam, elveszítettem és most itt van előttem, nem akarom újra átélni a hiányát, főleg nem azt, hogy a szemem láttára vigyék el és kínozzák meg azért, hogy elárulja az ellenállókat. Nincsenek illúzióim, ha ő bukik, vele együtt én is és Terson minden bizonnyal nem lesz elnéző…és ez még csak az egyik fele a dolgoknak, ugyanezt megtehetik fordítva is, velem zsarolva őt. Ezeket a gondolatokat sürgősen száműzöm a fejemből, bár fájdalmas és még mindig szenvedek attól, hogy a bátyám elveszítette az egyik karját, még mindig jobb azon ügyködni és agyalni. De hát nem könnyíti meg. Beszélünk róla. Hurrá! * -Nem tudom. Együttérzés? *Közbe vágok, de máris kiderül, hogy nagyon más úton járunk most mi ketten. Én mondjuk nem mérhetetlen iróniával oldottam volna meg a dolgot. Mára lehet, hogy már ott tartanánk, de a sírás után nem ez jön az én listámon. * -Hát bocs, de nem gondolkodtam vicceken. *Ismét közbedumálok, nem még nem jutottam el a viccgyártásig, Alec hatalmas fölényben van velem szemben. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Valahogy egyszerre megy a kettő, két külön érzelem megnyilvánulásaként, ugyanis Alec hülye viccein csak nevetni tudok akkor is, ha épp róla szólnak és őt figurázzák ki, viszont meglátva a karját, vagyis az implantátumot, egy sor más dolog is eszembe jut. Nem csak látvány taglóz le, hanem a következmények is. Szóval pityergek is megint, egy szipogás egy kacaj váltja egymást. Oké, az utolsó poén mindent üt, elröhögöm magam, amolyan horkantósan, kontrollálatlanul, de közben megpróbálom nyakon legyinteni, ha megy ha nem, utána két ujjal összenyomni az arcát a szája két oldalán.* -Hagyd abba Alec! Elég volt. Lehet, hogy te már itt tartasz, de én még nem. Majd két év múlva mondok én is félkarú vicceket. A kar nélküli pasinak meg üzenem, hogy dörzsölje a seggét egy fához. *Amíg nevetünk és szörnyülködök a látványtól, addig nem is csinálok semmit, a szememet is meg kell törölni, hogy lássam a kis sugót, amit a szerkezethez mellékeltek. Ezért a válasz Alec kérdésére mikor felnézek rá.* -Még össze sem raktam. De tudom hogyan kell. Addig elmondom mit csináltam volna a sírás és az együttérzés után. *Közben már szedem is szét a csomagolást és rakom össze a cuccot, megpróbálva nagyon határozott, biztos mozdulatokkal, nehogy Alec észrevegye, hogy halvány fingom nincs arról hogyan használjam ezt a szart. De persze, nem vagyok elveszett ember, hamar rájövök.* -Szóval, először is ha azonnal megtalállak és a tudomásomra jut mi lett veled, akkor már régen loptam volna egy egész ládányi javítókészletet és nem csak a bőrre, hanem a belsőhöz is. Valahogy kieszközöltem volna, hogy Simon hadnagyon keresztül bejussak egy ilyen implantos műtétre, pusztán azért mert érdeklődöm iránta, mert csodálatosnak tartom, satöbbi, satöbbi. Annyival okosabbak lennénk most, és megoldottam volna, hogy….*Itt elhallgatok, mert eszembe jutott valami abból a tervből amit most találtam ki a „mi lett volna ha” esetre, két évvel ezelőttre. Felnézek Alecra.* -Még most sincs veszve semmi. A műtőkben is vannak kamerák oktató célzattal. *Szélesen elmosolyodom és megemelgetem a szemöldökeimet. Aztán hozzálátok a foltozáshoz. Először csak kis területen próbálom meg, a roncsolódás egyik szélén és alig egy-két másodpercig tartom a lézerkapcsokat a „seb” felett. Tudnom kell, hogyan működik…de már ennyiből is látom, hogy nem lesz elég az egészre. Még két készlet kell, hogy mindent szépen összeforrasszunk. A sóhaj ennek szól, de nem leszek levert tőle, mert tudom már mit fogok csinálni. *
- Furcsa ezt tőled hallani. - Jegyzem meg vigyorogva, hogy mindennek van határa. Ezt a mondatot de sokszor hallottuk szüleinktől! Vajon nekik volt-e bármikor megnyugvás, hogy ezt tudjuk mi is, mint ahogy én megnyugszom, hogy Raven sem lép át egy határt? Mondjuk, ahogy ő szokta mondani, szereti azt a határt kijjebb tolni, így nehéz is lenne átlépnie. Oké, ennyit a megnyugvásról. - Tudom, azért mondom idekint őket vagy fotocellás ajtóval szemben állva. - Nevetek rá pimaszul, téve még egy lapátot a hülye szóviccekre. Itt nincs fal, a legközelebbit is csak Vharan kuckójánál találjuk meg, fotocellás ajtónak meg híján van, de ott már egészen más poénokat kezdek el mondani Ravennek. Ő mondjuk mint kiderül, együttérzésre gondol, ami alatt halvány CQL-sárga gőzöm sincs, mit érthet a gyakorlatban? A sírás és ájulás tán önzésből van? Vagy hogyan érzünk együtt? Szomorú sóhajokkal lapogatjuk egymás vállát és megállapítjuk, hogy hát ez de szar egy helyzet így? Szerintem az együttérzésbe beletartozik az is, hogy nem hagyjuk a másikat az érzelmi mocsárban tespedni, mielőtt túlzottan lehúzná, s próbáljuk jobb kedvre deríteni a helyzet jó oldalát megragadva. Oké, az elmondott viccek nem feltétlenül és nem mind erre hivatottak, inkább Raven könnyeit akartam felszárítani velük. Hát, félsiker. A hülye vicceken nevet, de könnye is potyog, az még számomra sem egyértelmű, hogy csak a vicceken, mert annyira rosszak, hogy már jók vagy pedig még mindig az elveszett karomat siratja és a következményeket, amikre jó esélyeim vannak idekint és amiért nem mondtuk el Apáéknak, hogy leltár szerint nem minden van meg úgy, ahogy volt. Legalább a teljesen kartalan ember vicce jól sül el, felnevet végre húgom és vele én is nevetve kerülöm el a legyintését, de a másik keze elől nem tudok kitérni és elkapja a képemet. Összenyomott szájjal ritka hülye csücsörítős képet vágva pislogok rá, s rázkódik a vállam a végén a kuncogástól, hogy még tippeket is ad fenékvakaráshoz. - Jól van, na. - Mondom ezt még kezei markában, csak hogy elengedjen végre, de aztán rögtön folytatom is szélesre húzva számat a vigyorral, meg egyébként is jó megmozgatni az előbbi után. - Csak még egyet! Hogy szedsz le egy fél karú embert a fáról? Integetsz neki! - Integetek én is vissza helyette is mosolyogva, és ismerhet, nem bírtam megállni ennyinél. - Aha, persze, figyelek! És az együttérzés az mi lett volna? Együtt isszuk le magunkat? Egyben tudsz le két szülinapi ajándékot egy pár kesztyűvel? - Érdeklődöm, de lehet sosem tudom meg, mert húgom már nagy elánnal sorolja is, mi mindent tett volna, ha nem lettem volna ide küldve és aztán önkéntesen száműzve. - Ezt mind most találtad ki? - Vonom fel a szemöldökeimet már a felénél és ott is maradnak, mielőtt nyugalmi helyzetükbe visszatérnének a félbeszakadt mondat miatt. - Mit oldottál volna meg? Mi nincs veszve? - Pislogok értetlenül, mert megesik az, hogy nem tudom a lépést tartani gondolkodásban a húgommal és ez egy ilyen pillanat. Rosszat sejtek. Pont azért, mert mosolyog is. Annyira, hogy kellően nem is tudok meghatódni az elhangzottakon, hogy miattam mennyi mindent venne már megint a nyakába. Közben hol őt, hol a "gyógyítást" nézem, ami inkább restaurálásnak nevezhető és hamar világossá válik számomra, hogy ez a készlet kevés. Ez a plazmás vagy lézeres vagy mifélés eszköz szépen összeforrasztja a kisebb vágásokat, hasadásokat, ahol végzett Raven vele, ott tökéletes is, mintha mi sem történt volna soha a karral, az égési sérüléseket is szépen finomítja, de szerintem nem fog tudni felépíteni bőrt oda, ahol darabok hiányoznak. Ahhoz lehet szintetikus bőr kell, s azt kell hasonló módon "odaforrasztani". Ez mégsem szegi a kedvemet, mert már így is sokkal szebb és jobb lesz, mint volt és lényegesen kisebb kötés kell, hogy a bőrszéleket ne érje víz, szóval én láthatóan derűs hangulatba kerülök, bár eddig se én sírtam. - Figyu, hugi... Szerinted Apáék nem jöhetnek le kirándulni a Városba... meg a környékére? - Talán az optimista hangulatom az oka, hogy rákérdezek arra, szerinte milyen lehetőségeink vannak? A cél egyértelmű: találkozni szüleimmel, a kirándulás csak alibi lenne.
*Szándékosan eltúlzottan nyújtom el a számat két oldalra, így a mosoly mesterkéltnek hat, inkább egy boldog vicsorgásnak, de az üzenet egyértelmű. Tényleg furcsa tőlem, hogy mindennek van határa, hiszen szeretem feszegetni, kitolni, megnyújtani azt amiből van, de sosem lépem át. Azonban, mint ahogy mindenki más tesz maga köré határvonalat, úgy én is és a kancellárok taperolása és lesmárolása ezen a körön kívül esik. Nem mondom, Morgival kivételt tettem volna, bár még mindig nem üti meg az általam felállított fizikai mércét, de van benne valami. Alec hülye szóvicceit is lassan hajlamos leszek a határokon kívülre tenni, és nem is tudom még, hogy ennél sokkal több vár rám később. Az eddigi utolsó lapátnál csak a tenyerembe temetem az arcomat egy röpke pillanatra, jelképesen, hogy el vagyok telve. Alec szenzoros ajtaját nem tekintve, másikat keresek és találok, szerencsére nem kellett sokáig kint fagyoskodni a hóban, bár odabent sincs túl nagy meleg és nem is lesz, tekintve, hogy nem lehet tüzet rakni, csak odakint. Annak idején elég rendesen beleheltük Vharannal, ami most ugye szóba sem jöhet. Alec azonban sokat megélt ellenálló, nehogy már egy kis hűvös levegő kárt tegyen a habtestében, hagyom is vetkőzni, miután elhelyezkedtünk és kipakoltam mindent ami kelleni fog. Közben jár a szája, mert mond valamit, sajnos nem olyan dolgokat, amikre várok. Hülye viccek tömkelege repked kettőnk között Vharan kis kunyhójában, de én még nem tartok ott Alec elveszített és implanttal pótolt karjának elfogadásában. Sírás és nevetés keveredik egymással, mert a hülye bátyám nem tudja abbahagyni. Nyakon legyinteném, de hiába, elkapja a fejét így csak az arcát érem el a következő mozdulattal, amire valószínűleg nem számított, és össze tudom nyomni a száját. Nem mintha ezzel megfosztanám a beszédképességétől, de legalább tovább röhöghetek rajta. * -Neeeem! Blablablablabla! *Épphogy elengedem az arcát, folytatja, kénytelen vagyok mindkét kezemet, már ahogy sikerül, a füleimre szorítani és hangosan blablalázok, hogy ne is halljam az újabb félkarú viccét. Szerencse, hogy nem nézek a szájára, különben önkéntelenül leolvasnám róla. Persze nincsenek illúzióim arról, mit is mondott, az integetésnek biztosan köze van hozzá, szemet forgatva fordulok vissza korábbi tevékenységemhez. Aztán elmondom mit tettem volna ha….bár már felesleges, neki legalábbis, nekem viszont segít rapidan megjárni az elmaradt utat. * -Hülye vagy. Kesztyűben legalábbis, de tutira leittuk volna magunkat párszor, aztán együtt jártunk volna rehabra, mert tudod normális esetben azt is kell. Gardel is hetekig járt, mire megtanulta használni, szóval lett volna dolgunk elég. *A többit is elmondom, amihez már nem lett volna szükségem Alec társaságára, és mindkét verziót beleszövöm a történetbe és a kései tervezésbe. Ha a Dominiumon marad és ha nem de előbb találok rá. Persze eszembe jut, hogy semmi nincs veszve, csak másképp kell a dolgokhoz állnom. Közben elkezdem a kibontott csomag tartalmát használni is és tulajdonképpen ez adja az ötletet a továbbiakhoz, Alec pedig nem minden ok nélkül gyanakszik a vigyorom láttán. * -Gardel miatt akár még azt is be tudom adni, hogy minden cél nélkül érdeklődöm az implantok iránt, Simon hadnagy anyukája pedig ennek az eljárásnak a specialistája, és találkoztam is vele egyszer, amikor azt a szart kellett kivenni a bőröm alól. Tudod kaptam egy chipet, valami új fejlesztés volt egy fegyverhez. Felkereshetném, közben megnézhetném, hogyan is működik ez az izé és mi kell hozzá ha javítani akarom. Ha nem tudok olyat lopni, a felvételek alapján akár készíthető is olyan alkatrész és szerszám. *A tervezgetés jobb kedvre derít, már csak azért is, mert nem látom olyan sötéten Alec karjának jövőjét és a sírós-nevetős könnyeim is felszáradnak. Sajnos a javítókészlet tartalma gyorsan fogy, a szakadás viszont elég nagy és látom a bátyám arcán, tekintetében azt, amit már én is tudok. Nem lesz elég. Mielőtt hangosan is kimondanám a nyilvánvalót, Alec kérdez olyat, amire már én is gondoltam és persze jóval előttem anya és apa is. Én állítottam le a tervezgetéseiket, mert kockázatosnak találtam, főleg egyszerre mindkettőjükkel. Nekik ráadásul semmi dolguk nincs lent a Perdán, mint nekem. Nem tudják a kirándulásukat a munkára fogni, és nem is mehetnek akármikor. Kíséret kell, azt megszervezni, nélkülözni…de nem akarom lelombozni a tesómat sem. * -Lejöhetnek. Már akartak….egyszer voltak is, de még azelőtt, hogy megtaláltalak volna. De nem mentek ki a Városból, csak eltöltöttek egy napot a tóparton az étteremnél. Hogy gondoltad? Mert nem olyan egyszerű. *Teszem fel a kérdést aztán úgy, hogy a kezem is megáll, hogy felnézhessek rá. Tudom mennyire szeretné, ezért mosolygok és a világon nem szeretnék most semmit sem annál jobban, hogy őket összehozzam végre valahol. Ahhoz azonban nagy szervezés kell, ráadásul nem rég McG is beleköpött a levesbe, amiről Alec még nem is tud. Na azt hogy mondom el neki?*
Jót nevettem akkor is, mikor a tenyerébe temette az arcát a hülye szóvicc miatt, s képes vagyok Vharan kuckójában erre rátenni egy lapáttal, ahol lökött félkarú vicceket és találós kérdések kisebb csapatát kapja meg tőlem húgom, az utolsót már próbálja is befogott füllel és blablázva "meghallgatni". Ez az én jó kedvemen mit sem változtat, sőt elégedetten látom, hogy ha lassan a szaftos témák már nem tudják kiváltani ezt a hatást húgomból, legalább van pótlék. Egy ideig. Mert persze idővel ő is megszokja majd, hogy ilyen karom van, eljut a "gyász" feldolgozásában idáig, de ezek alapján biztos vagyok benne, hogy lesz majd más, amivel kiakaszthatom szórakozásból. Mert hogy én ezt élvezem, az nem kétség. Aztán kiderül végül az is, ő mit tett volna, ha nem kényszerülök a Perdára és a család együtt marad. A hülyeségemre vigyorgok és meghatódok a testvéri összetartásunkon, hogy szerinte is együtt ittunk volna - ezt még Anyáék meg is könnyeznék, bár lehet nem meghatódottságból -, a rehabra meg bólogatok. - Jah, rájöttem én is. Ezt itt nagyjából a második héten szereztem. - Mutatok a kézfejen lévő sérülésre, ahol főleg a mutató- és középujj tövénél lévő ízületnél - már ha igazi kéz lenne, akkor az ott lévő ízületnél - keletkezett nagyobb kár a szintetikus bőrön. Az alatta lévő fémen csak némi kopás, de más problémát nem okozott. Szerencsém volt, mert egyáltalán nem voltam tisztában a korlátaimmal. Az én rehabom meglehetősen gyorstalpalóra sikeredett. A vigyora láttán gyanakszom, és utálom néha, mikor igazam van: tényleg valami eszementségre készül Raven. - Mégis kivel készíttetnél olyat? - Kérdezem szkeptikusan, mert hát ezek ránézésre is túlmutatnak a házibarkáccsal megoldható eseten. Veszek egy nagy levegőt és megpróbálkozom a lehetetlennel: meggyőzni Ravent, hogy amit kitalált, nem biztos, hogy jó ötlet. Sőt, biztos, hogy nem az. - Nézd, köszönöm, hogy próbálsz nekem segíteni, és ez is már baromi nagy segítség és tudod, hogy utálom, ha miattam kockáztatsz, de ez a terv tényleg necces lehet. A Kancellária juttatott ide, hivatalosan halott vagyok, de fű alatt kaptam implantátum kart, nem is rosszat elvileg, és azt mondtad, eddig ennek nincs nyoma a rendszerben. Ezt aligha egy tanuló implant-dokival rakták nekem össze, hanem valami fejes lehet a dologban. Mi van, ha pont Greymare-anyuci az? Mi lesz, ha ő fog gyanút, hogy miért érdeklődsz és kiderítik, hogy mi találkozgatunk? Nem ér ez ennyit. - Látom, hogy a tervezgetés húgomat jobb kedvre derítette, és úgy tűnik, a Perda engem óvatosabbá tett, mert nem támogatom egyáltalán az ötletét, még ha ez el is fogja szomorítani. Egyébként sem komoly az ügy, mozog minden, ráérünk akkor vésztervet kitalálni, ha esetleg megint felmondja a szolgálatot és se Carlisle, se Aine nem tud csodát tenni a karommal. Ekképp nem is zavar, hogy mindenre ez a javítókészlet nem lesz elég. Egyetlen egy okból kívánom magamban, hogy bárcsak teljes szintetikus bőr helyrehozatalt tudtunk volna csinálni: ha jól néz ki, Raven könnyebben felhagyna a tervével. Inkább megpróbálom másra irányítani a figyelmét, amiben úgy tűnik, én vagyok az optimistább, és húgom a kétkedőbb. Mosolygok, hogy Apáék le akartak már jönni miattam a Perdára, még ha magamban biztos is voltam ebben, jól esik hallani. Egyébként elkerekítem a szemem arra, hogy nem mentek ki a Városból legutóbb. Hogy bírták ki?! Persze fogalmam sincs, hogy mennyi engedély kell hozzá, kell-e egyáltalán a kíséreten kívül. Vagy hirtelen sokk volt nekik a valódi környezet és táj? Mindegy, vissza a tervekhez! - A Város melletti vízesésre gondoltam. Oda kimehetnek kísérettel feltételezem, nem olyan bonyolult megszervezni, mint egy eloraki utat. És Apa hadnagy volt, ha esetleg van még szolgálatban régi ismerőse vagy annak a fia-lánya... Mondjuk hónuk alá csapnak egy pokrócot, mintha piknikezni indulnának, de megkérik a katonát, hogy lődörögjön máshol, meghitt romantikát szeretne a feleségével. Vagy ehhez ők már túl öregek? Mindenesetre ott a sűrű növényzetben én el tudnék bújni, azok takarásában tudnánk találkozni. Vagy Anya is frászt kap az állatoktól, azért nem mentek ki múltkor sem? Ezt tőle örökölted? - Csak nem bírom ki, hogy ne kérdezzem meg, hogy maradhattak a falakon belül?
*A bátyámmal a régi, megszokott beszélgetéseink, mint például a másik ugratása, lassan kezd visszatérni. Nekem kicsit nehezebb, mert két évvel le vagyok maradva, ráadásul szándékosan cukkol vele, igyekszem átesni ezen. Sokat segít, hogy előtte, közben azért Vharan is szóba kerül, ráadásul Alec nőügyei is, és az ide-oda elkalandozás enyhíti az elvesztett karja felett érzett kétségbeesésemet. Mert azért belátom, hogy hiába szép és jó, ha nincs mögötte karbantartó részleg…viszont ha ezt elveszíti, nagy eséllyel megmarad az élete, míg itt lent a Perdán, hathatós orvosi segítség nélkül, egy traumás amputációba, valószínűleg belehalna. Persze félbénán sem jobb a helyzet, ám a mostani sérülését, a nagyobbat, nem a gyakorlatlanságának „köszönheti”. * -Baszki. Igazán adhattak volna egy kis időt. *Mégis mi volt olyan sürgős, hogy a saját „befektetésüket” ne alapozzák meg azzal, hogy legalább egy titkos rehabon részt vehessen? Jenkinsnek is sikerült Denisovot eltüntetnie, és mindenki biztos abban, hogy a Városban van titkos labor, csak senki nem tud róla…most nem tartanánk itt. Ezek a gondolatok, a harag és a bosszú is előrébb taszigálnak és bár még mindig fáj ránéznem Alec karjára – arra gondolva, hogy az igazán nem is az övé – már a tervezés útjára lépek. Vigyorogva nézek rá, ami elég gyanút ültet el benne a jövőbeli tetteimet tekintve.* -A nem normális, motoros, nőcsábász barátod nem tud ilyet? Vagy más, aki olyan műszerkészítésben, mint Tepsi a vacsorakészítésben? Esetleg kereshetnél egy perdai kovácsot, orvosi műszerkészítőt, fémmel pepecselőt. Az sem ártana ha éppen a CQL-al játszana. *Nagyjából vállvonogatva adom elő az ötleteimet, melyek abszolút megalapozatlanok, de attól még jók. Ha még be is jönne valamelyik, én lepődnék meg a legjobban, így hát marad a másik út, ami Alecnak nem nagyon tetszik. Annyit beszél, hogy úgy sejtem, le akar beszélni arról, hogy alaposabban utánanézzek az implantációs műtéteknek és Simon hadnagy anyukájánál érdeklődjek utána. Nahát! Ki hitte volna….ráteszek még egy lapáttal, de egy ponton komolyan is gondolom, elvégre ha még Jenkins sem találta nyomát, akkor nincs más, mint…* -Akkor legalább kiugrik a macska a zsákból. *Nem biztos, hogy így van, de régi földi közmondásokból nem vagyok olyan jó, mint Jenkins császárokból. Lassan haladok a javítással, de nem azért, mert sokat beszélek, hanem mert alapos akarok lenni, ráadásul már az elején láttam, hogy kevés lesz, nem akarom még azzal is pocsékolni az anyagot, hogy valahol elrontom. A tervezgetés mögött, hangosan nem kimondva azért már azon vagyok, hogy valahogy szerezzek még ilyen készletet Alecnak. Legalább már tudom, hogy egy ilyen mennyire elég és legalább kettő kell, hogy maradjon még egy kicsi tartalékba. Alec viszont megpróbálja elterelni a figyelmemet erről a témáról és másikba kezd. Végül is csak nekem csinál jót vele, nem kell leállnom vitatkozni. Mondjuk lehet, hogy az lett volna a jó stratégia, ha egyszerűen ráhagyom és azt mondom: „Oké, megígérem, hogy nem csinálok ilyen hülyeséget!” aztán később amikor számonkér, miután lebuktam, csak vállat vonok és felmutatom a csuriba rakott ujjaimat. A lebukást persze csak előtte értem, más előtt nem fordulhat velem elő ilyesmi. Amiben eddig lebuktam, az sem rajtam múlott. Denisov mindenhol ott volt. Vagy Mills. Alec felvetésére elnevetem magam és megrázom a fejem. Persze neki fogalma sem lehet arról, hogy anya hogyan viszonyul az állatokhoz, elvégre mikor Alecet elnyelte a kancellária szörnye, még sehol sem voltak a mezei polgárok a Perdára való kirándulásban. * -Anya oda van értük. Szerintem egy régi földi rokon génszintű memóriája öröklődött át belém, vagy egyszerűen az első benyomások miatt alakult ki magas fokú fóbia. Képzeld el, hogy az első találkozásom egy sikító lóizével volt. Megjelent a hangomra és pont ugyanúgy sikított mint én, aztán nekem esett, végignyalt, mint aki éppen kóstolót tart. Aztán ott voltak a sárkánymacskák. Egy egész csapat volt, rám ugráltak utána meg jött anyuci. Na képzelheted. És egyet még fel is kellett csempésznem Simon hadnagynak a Domira. A bogáról már ne is beszéljünk. Jenkins felültetett egyre, az meg megindult alattam, Katja meg jókat röhögött a bajusza alatt. Elorakba száguldva érkeztem, majd felnyaltam a főtér porát, még a parókám is félrecsúszott. Szerinted miért röhögnek a perdaiak amikor megjelenek Elorakban? *Röviden elmeséltem a velem történteket, ezek után ne csodálkozzon, ha félek az állatoktól. Ki tudja melyik vetemedik arra, hogy engem csőbe húzzon, ha megenni nem is akar? * -Megszervezem a talit. A többit apára bízom, de biztosan van ismerőse aki hagy nekik egy kis időt romantikázni. Anya oda lesz meg vissza, imádja az ilyen izgi kalandokat. *Na ezt biztosan tőle örököltem. Ki sem nézné belőle az ember. Csak neki apa jutott, nekem meg Denisov. Ez az evolúció. * -Kész. Sajna csak ennyire futotta, de majd legközelebb hozok még. *Elengedem Alec kezét, implant karját és hátradőlve, kritikusan szemlélem a munkám, de nem tudom megállni, hogy ne hozzam rá a frászt a mondat második felével. Természetesen vigyorogva.*
- Ja hát a kancellárok türelmetlenek, vagy mivel nem ők érzik meg elsőnek az energiahiányt, fogyóeszköznek tekintenek egy ilyen drága cuccot is. - Vonom meg a vállaimat. Lehet a legtürelmetlenebb kancellár tájékán kellene nyomozni, de ehhez kellene egy ilyen verseny közöttük, hogy tudjuk, ki az, másrészt dehogy emlegetek effélét Ravennek, még a végén eszébe jut önálló akciókat megejteni már megint. Lassan megértem, miért mondogatták apáék, hogy miattunk őszülnek meg, pedig szerintem ők a negyedét se tudják húgom stiklijeinek. És nem tudnak az implantról sem, nehogy túl-aggódják magukat vagy ami még rosszabb: családilag sodorják magukat veszélybe miattam. Ha eddig nem sikerült a családomat elveszíteni, nem most akarom ezt pótolni. - Várj, ha jól értem: te oktatóvideókat akarsz szerezni az implantátum-javításról, amit én megmutatok Carlisle-nak, aki egyébként csókoltat, majd' el felejtettem, szóval megmutatom neki meg Aine-nak, aki műszerész és ők ez alapján megtanulják és megcsinálják? Vagy egy perdai kovácsnak, hátha sikerül túljutni azon, hogyan kerültek a pda kis táblájába pici emberek és miként mozognak és csinálják mindig újra és újra ugyanazt attól függően, mit nyomkodok a pda-n? - Biccentem le kicsit a fejemet és úgy emelem meg a szemöldökeimet, hogy ezt komolyan gondolta-e? Ha Carlisle vagy Aine segíteni tudna, akkor is ott a hiba a sztoriban, hogy kellenének gépek, amelyek elkészítik a javításhoz való eszközöket meg a szintetikus bőrt, ami gőzöm nincs, miből van. A perdai esetén meg nem tudom, miként tudnánk eljutni oda, hogy megértse, mi van az oktatóvideóban, ha előbb azt kell elmagyarázni, mi az a videó és lehetőleg még azelőtt, hogy feltalálja a máglyán elégetés perdai verzióját eretnekségért. De Raven csak nem hagyja ennyiben, nem is ő lenne, ha így tenne, így megpróbálom egy hosszabb érveléssel meggyőzni, belevéve azt is, mi van, ha több fejessel gyűlik meg a baja a kutatgatással? Válaszára, melynek pontatlansága nekem nem tűnik fel, megmosolyogtat. - Aha, mert te úgy szereted, ha macskák vagy állatok ugranak csak úgy elő! - Jegyzem meg epésen. Bátor vagyok, mert hiába dolgozik épp a szintetikus bőröm javításán, ott biztos nem bosszulja meg a szavaimat, élvezem a szeretett bátyus-lét előnyeit. Mivel mást nem mondott húgom a hosszabb monológra, remélem, hogy legalább elgondolkoztatta vagy csak azért nem szól, mert nem akar nekem igazat adni hangosan, a testvéri szeretetnek is vannak határai ugyebár. Ezért bedobok egy új témát kis hallgatás után: vajon összehozható-e egy találkozó a szüleinkkel? - No! - Szúrom közbe az első mondat után, mikor kellemes csalódásként kiderül, hogy nem Anya akut állat-irtózása kergette őket vissza az űrhajóra, gyanítom nem is apa érez így. De hirtelen nem is anyáékról beszélünk tovább, hanem Raven kezd el anekdotázni, amiből a sárkánymacskásat mesélte már, mikor az Orkánszigeten hosszú idő után egymásra találtunk, de ettől még élvezem az ő előadásában újra meghallgatni, a sikító lóizét pedig akkor nem is mondta. Dolgozó kezére kell tennem a sajátomat, hogy ha beszéd közben is folytatta a javítást, akkor megállítsam, mert annyira nevetek, hogy abba még az implantátum karom is belerázkódik, hiába adom magamban a parancsot neki, hogy maradjon nyugton. Legalább hozzám illő kart kaptam: le sem szarja a parancsokat olykor. - Milyen lázadó ez a Greymare hadnagy! Vagy pont a jó felmenők miatt kockáztathatta ezt meg? És él még? Mármint nem a hadnagy, ő tudjuk, hogy él, hanem a sárkánymacska. Túlélt téged? - Szemtelenkedem kicsit húgommal, majd elhúzom a szám a kancellár neve hallatán. Korábban nem volt vele bajom. Mármint úgy általánosságban rühelltem, mint ahogy mindenki utál minden kancellárt, de ez az ellenszenv akkor lett kézzel foghatóbb, mikor Raven és Szöszi körül is felmerült a neve. Egyikőjükhöz való közelsége sem tetszik és felettébb gyanúsak is, amin nem segít az sem, hogy róla szóló infókat küld nekem Raven. Kiemelve jelentőségteljes ténnyé, hogy Szöszi csinosra kicsípte magát neki. De most igyekszem ezen a rövid szájelhúzástól eltekintve hamar túllépni és figyelni a többi szóra, amin megint tudok jót nevetni. - Azt ugye tudod, hogy a felsorolt állatok emberre veszélytelenek? Jó, a hoiho meg a boga agyon tudna taposni, ha akarna, meg a sárkánymacska kikarmolhatná a szemet, de azért nem egy grodrak. Engem már kétszer támadott meg olyan, meg taposott agyon majdnem egy tither és ott van még az a bazi nagy jégsárkány, amivel Égtükörben találkoztunk. És te erre a sikító lóizékkel jössz, akik tiszteletbeli ménes-taggá avattak! - Tör ki belőlem újra a röhögés, mert a történetek közül ez a hoiho-s a kedvencem. Annyira szürreális helyzet, hogy ez tényleg csak a húgommal történhetett meg! Imádom! Miután jól kinevettük magunkat, visszatérünk az eredeti témához: megszervezni a találkozót a szüleimmel, amire Raven rábólint. - Most legszívesebben a nyakadba ugranék! - Vigyorgom, s már-már fenyegetésnek is beillik, hiszen nagyobb vagyok nála, kilapulna szegényke. De nem mozdulok még, hiszen a restaurálás zajlik. Azon mosolygok, hogy Anya szereti az izgi kalandokat, de van a mosoly végében valami fanyarság is. Szöszi is szereti, ahogy láttam, és belőle sem nézné ki az ember... Úgy tűnik, hasonlít valamiben apával az ízlésünk a nők terén. Idejében pillantok fel, mielőtt Raven hátradőlne az alkotását megvizslatni. - Wáó, kibaszott jó lett! - Csodálom meg a mesterművet, megmozgatom, ökölbe szorítom a kezemet, de szerencsére a feszülés ellenére sem reped fel a frissen javított rész - de kínos lett volna! -, pedig még hiányos a javítás, akárcsak a könyökhajlatnál. Ugyanakkor észrevehetően kisebb már és a megjavított részeken olyan, hogy még én sem látom, hol kellett összeforrasztani, pedig én ismerem a legjobban minden részletét, a hibákat is. - Köszönöm, Hugi! De ugye tudod, ha legközelebb is ilyennel állítasz be, nem fogok veled találkozni többet! - Pillantok fel rá, most rajtam a sor vigyorgás terén.
-A kancellárok hülyék, nem türelmetlenek. Én védeném a befektetésem. Most meg baszhatja, mert nincs egy sem. *Kétlem, hogy még egy félkarú, implantos pasit sikerült beszerveznie. De persze mással is lehet zsarolni egy katonát, a kérdés az, hogy Alec után megjelent-e valaki, akire rá lehet húzni ennek a szarságnak a kabátját. Nem ezen a vonalon indulok el, inkább Alec jövőjét próbálom jobbá tenni, és az sem érdekel, ha megint veszélybe sodrom magam. Eddig is sikerült megúsznom, kidumálnom magam, ráadásul van egy őrangyalom is, és biztosan tudom, hogy nem őszült meg. Még. Volt régen egy közmondás a Földön, ami valami makacs edényről szólt, aki/ami addig járt vízért, míg el nem fáradt. Ez nem rám vonatkozik, ennél sokkal körültekintőbb és edzettebb vagyok. Mire én elfáradok, addigra Jenkins sem ül már a tóparton. Hevenyészett előadásomat a bátyám igyekszik részletesen pontosítani és elismétel mindent amit hallott, csak más megfogalmazásban adja elő. Vállat vonok, nem értem miért mondja el az egészet még egyszer.* -Mit nem lehetett érteni elsőre? *Kérdezek vissza önelégült vigyorral az arcomon, az ő szemöldök emelgetésére. Még egy másik mondást is bevetek arra, hogy kísértem a sorsomat, meg az övét, de mellélövök. A földiek szerethették az állatokat. * -Csak úgy nem, meg azt sem ha rám. Majd elterelem az ugró macskát. *Két dolog miatt nem mondok többet, és abban bízom, hogy Alec a másikért nem fog gyanút. Az egyik az, hogy figyelnem kell mit csinálok és az fontosabb. A másik az, hogy én nem tudom meggyőzni őt arról, hogy ez így jó, ő meg arról nem tud meggyőzni, hogy hülyeséget csinálva belesétálok a légzsilipbe. Szóval téma lezárva, nem hall többet szintetikus bőrjavító mobil készlet lopásról, majd észreveszi amikor egyetlen szakadás sem lesz rajta. Nem sok ideig marad meg a csend kettőnk között, elvégre Delgado-k vagyunk, a téma azonban egészen más. Anyáék, ha már a családot emlegettem, és Alec találkozása, aminek már épp itt az ideje, csak éppenséggel féltem. Féltettem őket és a bátyámat is, de igazságtalan lennék, ha nem próbálnám meg leszervezni a talit, mert kettejük között én ott vagyok, mint kiváltságos. Mindjárt olyannal kezdem, ami meglepi Alecot, de érthető, hiszen előbb eltűnt, mintsem anyával kirándulhasson lent a déli pusztán. Nem tudom kihagyni az állatokkal való találkozásaimat, melyek szinte kivétel nélkül az én vereségemmel végződtek. A togita az egyetlen, amit képes vagyok magamhoz közel engedni. Eddig még. Alec jól szórakozik, néha abba is kell hagynom a javítást, mert úgy rázkódik a röhögéstől, mint a perdai úton a csapatszállító. Én sem maradok el mellette, így utólag van a történetekben némi derű és képes vagyok átélni az öniróniát. * -Csak szerelmes. *Nyögöm közbe az akkori gyanúmat, amit azóta Gardellel együtt igazoltak.* -Gondolom. Leköltöztek a Városba, és mivel már engedélyezve van a házimacska tartás, élhetnek vígan hármasban. *Válaszom elején nyelvet öltök arra, hogy a sárkánymacska túlélt engem. A lényeg és a hangsúly nem ezen van, hanem ott, hogy én túléltem a sárkánymacskákat és az anyjukat is. A felsorolás nem teljes körű, Alec azonban mindegyikbe bele tud kötni. Eltátom a számat és szigorúan, rosszallóan és csalódottan húzom össze az összes szemöldököm.* -Hát milyen testvér vagy te, hogy nem hiszel nekem, nem sajnálsz, nem érzel velem együtt és még rá is licitálsz a hülye kis thitereddel? Olyan nekem is volt. Egy egész thiter csorda borította fel a kocsit amiben Jenkinsszel utaztam, képzeld, aztán egy kicsike lóizé jött segítséget kérni, ott sikoltozott a fák között véresen és jött a nagy oroszlánmadár. Majdnem megevett minket. Ennyin múlt….*S mutatom is ideiglenesen felemelve a kezemet, hüvelyk- és mutatóujjamat alig egy milliméterre tartva el egymástól.* -….érted? Ennyin, hogy nem lettünk oroszlánmadár vacsora. Bár…ha engem veszünk, én a desszert lettem volna. Húzom is ki magam azonnal, pláne, hogy tiszteletbeli ménes-taggá avattak, legyen az bármi. Természetesen mindez a hihetetlen érzéketlenség a bátyám részéről nem befolyásol abban, hogy rábólintsak a találka megszervezésére. * -Ha végeztem, megteheted. *Adom a beleegyezésemet a nyakba ugrásra nagy kegyesen, amúgy is nem sokára végzek a kezével. Félig elégedetten, félig csalódottan nézem a kezem munkáját, mert szép, szép, de lehetett volna teljes is. Előbb kellett volna tudnom, hogy egy ilyen palack vagy mi a farnc mennyire elég és akkor felkészülhettem volna, Alec nem szenvedne a későbbi agyvérzéssel, hogy hozok még egyet és mindenki boldog lenne. Még a csajai is. Egyelőre azonban ennyit tudtam nyújtani és szélesen elmosolyodom amikor Alec vigyorgósan elégedett arcot vág. Én meg büszke vagyok magamra, hogy ilyet is tudok, a franc sem gondolta.* -Hát örülök, hogy tetszik tesó. Hogy őszinte legyek amikor kibontottam, halvány lila fingom nem volt arról, mit kell csinálni, de kellő határozottsággal bármit el tud leplezni az ember. *A fenyegetése meg annyit ér mint Vharan tündérének a pukija.* -Hahaha! Azt próbáld meg. Beszököm a Rebelliumba, megtalállak, és vízbe mártom a kezed míg alszol. Azt tudtad, hogy vécével álmodni csapda? Soha ne sétálj bele! *Jelentőségteljesen emelem meg a szemöldökeimet, nem mintha tapasztalatból beszélnék, de neki vannak már hasonló élményei, amikor vizet öntöttem az alsójára. * -Egyébként annál rosszabb már nem történhet velem, mint februárban a laborban, amikor felrobbant egy kő a lézervágó alatt. *Ezt csak így a végére, mintha semmiség lenne. Anyáéktól úgy is megtudja, csak az jobban ki lesz színezve, kezdve az agyrázkódásomtól, a sok pici karcoláson keresztül Jenkins látogatásáig, és Wright nővér megfenyegetéséről már ne is beszéljünk. Inkább én mondom el.*
- Szóval én befektetésed lettem? - Vigyorgok rá, ezt a lényeget szűrve le szavaiból kicsit sem egoista módon, hiszen igaz, most is ápolgat és folyamatosan véd engem. Ráadásul ez hosszú távú terve, amire azért már leolvadozik a képemről a vigyor. Nem azért, mert ne hízelegne, hanem mert megint bajba, veszélybe, sőt gyanúba akarja sodorni magát miattam. - Azt, hogyan nem realizálod, hogy ez mennyire képtelenség, a megszerzése a videónak és eszközöknek meg veszélyes! Mióta lettem én kettőnk közül a józanabb?! - Tárom szét a karomat, vagyis hát az egyiket csak, mert a másikat épp restaurálja ugye. Kellett nekem "kihagyni" két évet, kicsit nem figyelek oda rá és máris olyan nagynak érzi magát, mint akinek mindent lehet és nem bukik le. Csak mert eddig szerencséje volt, ki tudja, meddig tart az még ki? Kívánom, hogy vén nyannyer koráig, de én azt tuti nem élem meg, mert sírba fog vinni idejekorán az idegeskedés miatta. Neeem, véletlenül sem májelégtelenség lesz a végzetem a sok alkohol miatt, s nem egy féltékeny férj lesz az oka, aki a feleségével rajta kap. Arra meg csak mosolyogva csóválom a fejemet, hogy Raven a saját példájába keveredett bele, mert állatossal jött, s mindketten tudjuk, mennyire bírja őket. Még ha kvázi veszélytelen sárkánymacskákról is van szó, pláne egy kölyökről, aki valahogy feljutott a Dominiumra. - Uh, szegény. - Húzom fel az orromat a diagnosztizálásra, miben "szenved" Greymare hadnagy. Na jó, gonosz vagyok, talán egy kicsit irigy is a hadnagyra. - Akkor happy end. Csak te nem mész lakásavató buliba hozzájuk a macska miatt. - Vigyorodom el aztán, amire lehet megint kapok egy nyelvöltést, nem mintha ez valaha is jó lett volna rá, hogy a vigyort eltörölje. Az sem, hogy utána állatkás kalandjaiba kezd, amelyeken jókat nevetek és ez átmegy valamiféle szürreális testvéri versengésbe - apáék itt fognák a fejüket, hogy már megint kezdődik -, hogy ki élt át hajmeresztőbbet valami perdai jószág társaságában? Erősen kételkedő fejet vágok, szerintem Hugi csak túloz. - Nem gondolod komolyan, hogy ezt elhiszem? - Kizárt, hogy mindez megtörtént velük és mind a ketten megúszták. Azzal nincs bajom, hogy Raven karcolás, de minimum desszertté avanzsálás nélkül megmenekült, de hogy az a kancellár sem tud beledögleni semmibe?! Még a Perda is kiköpi. Na mindegy, majd egyszer megtörik a szerencséje, addig elgondolkodom, mióta lett ennyire utálatom tárgya? Meglehet közrejátszanak az üzenetek, amelyeket húgom küldött vele és Szöszivel kapcsolatban. Elhessentem gondolatban ezt, főleg Szöszi gyönyörű arcát, és inkább egy másik találkozó lehetőségét vetem fel, amiben számíthattam kalandvágyó húgomra, mert segít megszervezni, hogy találkozhassak a szüleimmel. - Meglesz! - Bólogatok lelkesen a nyakba ugrós ölelésre, majd nem sokkal később megszemlélhetem a befejezett munkát. Vannak még hiányok a szintetikus bőrben, a vágásokat összehúzta a készülék, gyönyörűen össze is forrasztotta, hogy magam sem tudnám megmondani, hol is húzódott a vágás előtte, de ahol darabkák hiányoztak, oda vélhetően plusz anyag kell és azt kell az előbbi módon összedolgozni a karom többi részével. - Jah, ezt sejtettem, de úgy voltam vele, hogy nagyobb lyukat biztos nem égetsz rá. - Jegyzem meg, hogy komoly perdit-mennyiségben fogadtam volna, hogy Raven most csinál ilyent először, de meg kell hagyni, remekül állt a kezében vagy aki kitalálta, gondolt a legamatőrebb felhasználóra is. Ha utóbbi, ez úton is külön hála neki. Mindenesetre azt mindketten látjuk, hogy jobb lett, de nem kész, ezért próbálom elejét venni annak, hogy újra ilyen készletet lopjon húgom, s számítottam is rá, hogy nem fogja hagyni magát. - Szerinted be tudsz szökni úgy a Rebelliumba, hogy arról én nem tudok? - Nézek rá jelentőségteljesen, mintha ilyen fontos és megkerülhetetlen személy lennék ott, majd rajtam a nyelvöltés sora, mikor a vizes témát felemlegeti. Aljas gyerekkori csíny volt tőle, meg is bosszultam anno. Közben már hajolok is előre, nem zavarva, hogy beszél, hogy egy nagy testvéri ölelést kapjon, mint az előbb megígértem. Közben érnek el szavai és pár másodperces fáziskéséssel le is esik, mit mondott és kicsit elhúzódom tőle, értetlenül nézve rá keresve meg tekintetét. - Felrobbant a kő? Mitől? És mi bajod lett, jól vagy? - Nézek végig rajta, mintha most találkoztunk volna és esetleg eddig nem tűnt volna fel, hogy elhagyta ő is néhány alkatrészét. Tekintetemben is látni az aggódást, a velem történtek után érthetően aggasztónak találok, minden robbanást és pont emiatt tudom, hogy az, hogy jól néz ki, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem lett baja. Nem hangzott túl biztatóan, hogy annál rosszabb nem történhet vele. Jó ég, mi történt vele?! - Mondd már! - Sürgetem meg kicsit.
-Nem az enyém, de nekem is lehetne egy befektetésem. Most már senkié nem vagy, magadra kell á. *Nézek rá jelentőségteljesen, megnyomva a szót, hogy vigyázzon. nem szeretnék még egyszer arra ébredni, hogy meghalt a bátyám, vagy akár csak valamilyen pici baja is lett. Oké, ha beveri a kis lábujját valamelyik bútorba, azon legfeljebb röhögök egy jót, de ennél komolyabb ne legyen. Hasonló helyzetben van velem ő is, csak meglehetősen rosszabb rajtról indult és már nem hozza be a hátrányát, egem nem tud meggyőzni, hogy vigyázzak magamra. Mondjuk szoktam, csak nálam nem abban merül ki, hogy kerülöm a bajt. Ez a baja Alecnak is, igaz kicsit másképp fogalmaz, de a lényeget ki tudom hámozni.* -Mióta szabad vagy, mióta felnőttem, mióta nem fogod fel, hogy kicsit megváltoztak a dolgok, mióta csak nekem van bejárásom bizonyos helyekre. Válassz! *Bájos, kis tesós mosollyal és pillogó szemekkel közlöm vele a lehetőségeket, de persze egyik sem fog neki tetszeni. másrészt ő nem tudja, hogy mennyire körültekintő vagyok, hogy figyelek, nem megyek fejjel a falnak, sem kancellárnak, hogy látom a határokat, és bármiből ki tudom dumálni magam. Most még nagy a szám, mert nem tud a robbanó kőről, és egyelőre erről hallgatok is, jobb alkalomra várva. az állatok emlegetésével még nem jön el, így kis időre elkanyarodunk, de a téma még jobb, bár széllel szemben pisilek, de lányoknál ez nem annyira gond, felfogja a susnyás, meg a fű. * -Na igen. *Bólintok rá Alec sajnálatára amit Simon hadnagyra mondott, de csak a poén kedvéért értek vele egyet, mert láttam, hogyan néznek egymásra Gardellel. szerintem tök jó, hogy összekerültek, bár sokáig tagadták, még akkor is amikor mindenki más számára nyilvánvaló volt. Még bónusz történetet is kap tőlem a bátyám a hadnagyék családbővítésével, amit nem is értem miért muszáj neki átírnia rám.* -Kackac. *A nyelvöltéses válasz után jobban nem tudom tolmácsolni, mennyire meghatóak a poénjai. arra viszont, hogy ő már találkozott thiterrel, rákontrázok. Nehogy már azt higgye, hogy mert ő ellenálló és szabadon lófrálgat a Perdán, már mindjárt többet megélt. Én is Delgado vagyok, a húga, ráadásul nő. Világos, hogy mindenben első. * -Kérdezd meg tőle. Mármint Jenkinstől, nem a thiterektől meg az oroszlánmadártól. Persze biztos jól hangzana ha odamennél egyhez és megkérdeznéd, hogy Héé! Bocs, véletlenül nem te voltál ott ekkor és ekkor ahol a húgom sikítozott és egy karótnyelt pasival volt, meg pont egy sikító lóizé kölyköt kaptál el. *Úgy nézek rá, mint aki azt kérdezi, hogy elhiszed rólam, hogy ilyeneket kitalálok? Persze ki tudnék találni, szó se róla, szemrebbenés nélkül, de abban mi a pláne? Tovább foltozgatom amikor nem remeg annyira a röhögéstől, s közben megdumáljuk azt, amit mér régen meg kellett volna. Anyáékkal való találkozást. Lehet apa is már nekiállt szervezkedni, de ő csupán az egyik felét tudja, míg én a fontosabbikat. Ha viszont sikerül, nem csak a bátyám fog a nyakamba ugrani. Felnézek íz ígéretre és elhúzom a szám egy tesós mosolyba. Végszóra készülök el a "bőrével" kicsit büszkén, hogy sikerült, kicsit szomorúan, hogy nem minden, amit meg nem mutatok az az ördögi vigyor, mellyel a gondolataimban már szervezem a többi készlet megbogásítását. És ha még egyszer állatra gondolok, eskü magamhoz nyúlok. ez ragályos lehet, vagy tudom is én. Ettől függetlenül jön rám az őszinteségi roham és bevallom, hogy fingom nem volt arról, mit és hogyan, de ez testvérek között apróság és Alec is félresöpri egy bizalmi kijelentéssel. * -Váááóóóó! Megható, de tényleg, hogy ennyire bízol bennem.*Pillogok rá úgy, hogy a kezeimet is a szívem fölé helyezem meghatottságomban. Színház. A bátyám mégis képes megfenyegetni, hogy nem áll velem szóba, ha legközelebb megint egy javító szettel toppanok be. Hát majd akkor a Rebelliumba megyek. Elhiszem, hogy fontos személy ott, vagy épp nem, mert ő is a szürke, földi egeret játssza, de azért ne írjon már le ennyire? Megemelt szemöldökeim alól tekintek rá csodálkozva, költőire redukálva a kérdését. Ám van még mit megdumálni, és ha már felemlegettem a régi csínyt ami miatt Alec, egy szál vizes alsógatyában körbe kergetett a nappaliban, miközben anya a reggelit tálalta volna, apa meg a kávéját szürcsölgette, figyelmeztetem, hogy ha wc-vel álmodik nehogy leüljön rá, mert csapda. Az imént a nyelvét nyújtotta rám, most viszont átölel, és ez már hiányzott nagyon. Épp egy órája engedtem el az eloraki hátsó kapunál, de már megint nyomorgatom. Pont azért, mert most a szeretetemben feredőzik, remek alkalom nyílik rá, hogy el is mondjam meg ne is, azt a merényletet amit minden bizonnyal McG szervezett meg ellenem, puszta utálatból és kicsinyes bosszúból, ám a terveim nem úgy alakulnak ahogy szerettem volna. Alec nem siklik el a mondat mellett, hanem helyet foglal a tudata kellős közepén. Bár jól vagyok, megható az aggodalma. Megtehettem volna, hogy elhallgatom, úgy sem tudta volna meg, nem szólt rólam hír a Kancellária hírmondójában, és természetesen a JL sem reagált, nem véletlenül. * -Öööö, izé. A kő nem a lézertől robbant fel, és nem lett semmi bajon. Kis agyrázkódás, de nyugi, anya nagyon odatette magát. Éjjel nappal a közelemben volt, még a pda-t is elvette tőlem. *Ez nagy szó, mármint az, hogy el tudta venni. Visszakaptam ugyan, de most elgondolkodom azon, hogy Jenkins látogatását szóba hozzam-e. Alec utálja, kicsit jobban mint illene, vagy amennyire elvárnám. Lehet a kis vadrózsa miatt, vagy hogy a fenébe is hívják. * -Szóval ennyi. Viszont...ööö....*S megint azon agyalok, hogy Tersonnal kapcsolatos terveimet említsem-e. Francba, hogy mindig vissza kell fognom magam. De ha már belekezdtem, tuti kiszedi belőlem, ez is egy olyan Delgado féle tulajdonság, kár is hadakoznom. * -Szóval reményeim szerint találkozni fogok Tersonnal. Nyugi, nyilvános helyen, amúgy sem akar megölni. Van egy VIP belépőm a Panoráma étterembe, márciusra. *S talán ezzel el is terelem a témát a robbanásról. A lelkiismeretem tiszta, el is mondatam meg nem is. *
