Mező

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

 

Szokványos napnak indult a mai is, már amennyire ez a Perdán igaz lehet. A kihelyezett csapdákat nézem át, az utolsók egyikéhez tartok, mikor észreveszek egy friss lábnyomot a sárban. A cipőtalp rögtön árulkodik róla, hogy nem egy perdai vágott át itt, mi több, katonai lábbelinek tűnik. Ebben csak két dolog furcsa: láthatóan egyedül van és láthatóan óvatlan. Legalábbis feltételezem ennyi év alatt kiokítottak mindenkit, hogy ennyire árulkodó nyomot ne hagyjanak maguk után. Talán valami zöldfülű, aki eltévedt? Egy hosszabb pillanatig habozok, majd úgy döntök, inkább a nyomokat követem: jobb, ha utánajárok, ki a gazdája és mik a szándékai? Visszaveszem vállamra a hosszabb fa rudat, amire felaggattam szokásom szerint a csapdákban talált kisebb-nagyobb méretű, rágcsáló-fajta zsákmányaimat meg van kettő tollas jószág is és elindulok a nyomok után. Pechemre egy kicsit későn érkezem, mert a mezőn nem nehéz kiszúrnom a sötét hajú nőt és csak amiatt van pechem, mert már a kabátját veszi magára. A földre szórt egyenruhadarabok alapján most öltözött át - pont itt? -, és elnézve azt a feszülős nadrágot - ami tökéletesebbnél is tökéletesebben simul alakjára, de főleg szép fenekére, mikor lehajol a többi motyóért és cipőt is vált - elmondható, hogy a műsor legjobb részeiről maradtam le. Áh, picsába! Én a magam részéről nem mutatkozom, csak csendben letámasztom a zsákmányokkal teli farudat, és a Styx-ért nyúlok, biztos, ami biztos, de maradok a növényzet rejtekében. Öltözetem színe is ezt a rejtőzködést segíti elő, mert január lévén kevés a levél a bokrokon és a fákon, kevésbé takarnak jól. Míg figyelem a gödör ásást, addig arcom elé húzom a szürkévé fakult kendőmet, hogy ha ki is szúr a nagyjából korombelinek látszó nő, akkor se lássa rögtön a vonásaimat. Kivárom az ásás végét, nem sietek segítségére daliás lovagként - főleg, hogy fegyvert nem láttam a gödörbe dobni, vajon nincs neki vagy direkt nem dobta bele -, helyette a környéket mérem fel. Tényleg egyedül van vagy ez egy csapda? Nem látok más mozgolódást, se semmit, ami gyanúra adna okot, pedig rejtőzködve kicsit elsétálok erre is meg arra is a mező körül. Mire végzek, ő is kipurcan az ásásban és a hideg föld ellenére elterül rajta valamiféle pda-t véve elő, csak valami lebutított verziója, ami kommunikációra nem alkalmas. Innen nem látom, hogy mit nézeget rajta. Lehet fénykép is, de éppúgy térkép vagy utasításai listája. Motyogását se értem, de azzal egy időben kockáztatom meg, hogy kicsit felfedjem magam.
- Én a helyedben nem ástam volna el a katonai ruhát! Gyanúsabb, mint megtartani. Ki vagy? - Nem jövök elő, csak odakiáltom a szavakat, hogy lássam, milyen hatást érek el vele. Keresgessen csak ő, miért kínáljak magamról tiszta célpontot?

 

Nem tudok nem elmosolyodni azon, ahogy hasra vágja magát a hangomat meghallva, pedig éppen csak felkelt a földről. Hiába voltam katona meg most csapatvezető, ilyen hatást csak húgomnál tudtam elérni kisebb korában, mikor túl alacsonyan röptettem egy drónszerű játékot, nem mondanám, hogy véletlenül. Most is az idősebb elnéző mosolya ül ki a képemre - bár gőzöm nincs, hány éves lehet a nő -, mert ugyan a magas fűben nem látni őt, de a fű mozgásából látni, hogy elmozdulni igyekszik korábbi helyéről. A terv jó, csak a kivitelezés lett bajos, az a fránya perdai susnyás elárulja. Mint mikor egy gyermek próbál bújócskázni és a felnőtt úgy tesz, mintha nem látná.
Felvonom a szemöldökeimet arra, hogy rosszul látnám a dolgot. Legfeljebb csak másként, egy Delgado mindig mindent meg tud magyarázni. Már éppen szólnék újra, mikor meglátom előbb a kezeit a magasban, majd azt, hogy feláll a fűből és beszélni kezd. Ahogy elnézem, merre pillantgat és beszél, még nem tudja, hogy hol is vagyok pontosan, és egyelőre nem sietek válaszolni sem, hogy ezzel segítsem. Egyébként is kíváncsi vagyok az okfejtésre, mi mindenre jutott és már csak azért sem szólok, mert ott az a kis megjegyzés, hogy "nem vagy beépülve közéjük". Vajon ennyi idő után küldött valakit utánam a Kancellária, hogy kiderítse, élek vagy halok-e és miért nem siettem vissza eddig jelentést tenni az ellenállókról? Egy hosszú pillanatig levegőt is elfelejtek venni ettől is, meg az antenna dologtól is. Talán észlelték a jelet, amivel az Ellenállás és a JL egymásnak üzen? Remélem nem, de ha mégis, legalább a kódolás tartson ki!
- Vagy perdai. Könnyű a quorsa nyelv! - Vetek közbe csak ennyit, mikor másodjára is arra az egyébként helyes következtetésre jut, hogy ellenálló vagyok. De még nem látott, és hirtelen ötlettől vezérelve próbálom kicsit elbizonytalanítani, hogy lássam, mihez kezd ezzel. Nem tudom, hogy ha majd meglát, akkor nem lesz kétsége, mert látványra azért nem látszom perdainak, még úgy sem, hogy vannak olyanok, akik rákattantak az emberi holmikra. Eowen adta az ötletet a mostani füllentésemhez is, kiváló nyelvérzéke van, az ember néha hajlamos mellette elfelejteni, hogy nem is egy fajhoz tartozunk. És ez ad egy új ötletet is nekem, ami jól jöhet majd a Szöszivel való találkozásokhoz is, de ehhez Eowen vagy Tywinna segítsége is kelleni fog. Az általam ismert perdaiak közül csak ők elég lazák, hogy ne mondjanak rá csípőből nemet. Ugyanakkor ezt most félreteszem, mert előbb Aine-val kell foglalkoznom, mint kiderül a neve is és más is róla, amennyiben ezek közül bármi igaz is. Sajnos ennek csak Sky tud utánanézni a Rebelliumon.
- Dobd a fegyvereket le magad elé a fűbe! - Kiáltom neki oda, majd a folytatáson elmosolyodom, miközben egy életem, egy halálom, ha ez egy csapda, de ha ledobta a fegyvereit, akkor elkezdek kisétálni eddigi rejtekem mögül, a kibiztosított pisztolyt viszont végig a nőre fogom. Természetesen öltözetem egyértelművé teszi, hogy ellenálló vagyok, vagy mocskosul jól álcázom magam perdaiként. A nyakamat nem látja a kabát és az arcom elé húzott kendő miatt, így azt nem látni, van-e kopoltyúm, s vonásaimból is csak az orr feletti részt láthatja, főleg az élénk figyelemmel, pimasz derűvel villanó sötét szemeimet.
- Meglehet olyan jól tapizok, hogy dupla pontokat is adnál nekem. Hát a családodat hol hagytad? És mik a terveid most, hogy megpattantál a remekbe szabott rendszerből?

 

- Tudnék mesélni. - Felelek csak ennyit, mert nem ismeri Eowen-t. Jó, neki elég jó érzéke van a nyelvünkhöz, nem is véletlenül lett tolmács kipróbálva ezt az egészen új munkakört a perdaiak között, mely érkezésünk előtt nem létezett. De tény és való, belőle nem sok rohangál a Perdán, s az én könnyed fogalmazásmódom valóban gyanús egy perdaihoz, hogy pont ilyennel fusson itt össze a nő.
Összébb vonom a szemöldökeim a fegyverletételre adott válaszára. Előbb a harapdálásra, hogy jön az ide? Szegénynek ilyen fiatalon kivehető fogsora van, hogy azt is a földre dobná? De ezen el sem tudok igazán gondolkodni, mert kezem jobban megfeszül a pisztolyon, mikor látom, hogy lehajol a fegyveréért. Szerencsére a mozdulatai nem kapkodóak és feleslegesnek is bizonyult az aggodalmam, mert újra leteszi őket. Más fegyvert valóban nem láttam nála, így egyelőre kénytelen leszek hinni neki, hogy ennyi az annyi. Sétálok hozzá közelebb, s szavaira egy pillanatra látni, hogy megtorpanok, de aztán folytatom az utamat.
- Néha jó szarban lenni. A bleda ürülékének bűzét a lacerták rosszul viselik. - Bár erős volt az ösztönszerű késztetés, hogy a figyelmeztetésére lepillantsak magam elé, de sikeresen ellenállok ennek a kísértésnek. Egyelőre nem téveszthetem őt szem elől. Az állatoknak a perdai nevét használom. Elég hamar kikerültem az épülő Város körforgásából a többiekkel együtt, hogy számos elnevezés még ne jusson el hozzánk. Meg néha kényelmesebb a perdai: praktikusan rövid szavak.
És ha már szavak, Aine is beszédes típus, nem kell minden egyes szót harapófogóval kiszedni belőle. Biztos mert az én családom is ilyen, de egész szimpatikus tőle. Hozzá képest jó négy-öt lépésnyire állok meg és mérem végig újra Mrs. Nagyelvárást. A testhez álló ruha határozottan megnehezít mindenféle fegyver elrejtését - másokat meg éppen hogy kiemel -, így arra jutok, hogy a motozás esetében igencsak átlátszó tett lenne, mert amúgy nincs ami indokolja, maximum már-már felhívásszerű szavai. Szöszi hasonló helyzete kicsit más volt, bő ruhája alá könnyedén rejthető lett volna valami kisebb fegyver, s őt valóban csak azért motoztam át, mert fegyvertelenségéről akartam meggyőződni.
- Tetszik a terv! Ha a főnökség is rád bólint, akkor üdv köztünk, ellenkező esetben ez egy rövid ismeretség lesz köztünk. Ha van nálad pda, vagy amit az előbb nézegettél, akkor azt is dobd le a fegyverek mellé, majd lépj tőlük hátra három lépésnyit! - Adok neki újabb feladatot, mert ezeket sajátos protokollunk szerint ideiglenesen elkobzom. Vagy nem ideiglenesen, ha arra jutnak majd a Rebelliumban, hogy Aine egy kém, és ebben az esetben úgy sem lesz szüksége már ezekre.
- Óóó! - Mosolyodok el, s a nevetőráncok odagyűrődnek szemeim sarkába, gyakorlottan kirajzolódó vonalai jelzik, hogy a mosoly vagy nevetés nem ritka vendég az arcomon.
- Nem sok perdaival találkoztál még, ugye? Csak óvatosan csókolózz velük! Az felér egy házasodási szándékkal. Most gondolhatod, mi lehet egy fenékfogdosás! - Közben ha teljesítette a kérést, akkor továbbra is rá fogva a fegyvert és jobbára őt tartva szemmel guggolok le a fegyvereiért és a kütyüért is. Ez utóbbit megnézem, de ha nem feloldható, akkor nem vacakolok vele, csak egyszerűen kikapcsolom. Majd Skyler eljátszik vele, ha visszaértünk.

 

- Más szempontból kellene? - Vigyorodom el a kendő alatt, mert a szégyenlősség vádjával se illettek még. Ritkán jövök zavarba. Mondjuk ehhez a perdai nők értenek, eddigi megfigyeléseim - tapasztalataim - alapján.
- Mesélek majd, ha életben maradsz. Ha életben maradhatsz. - Ha ellenálló akar lenni, és befogadjuk, akkor majd megihatjuk utólagosan azt a pertut a Rebellium csehójában és lesz időnk mesélni is. A Perdáról bőven van mit, az egyes állatokról, kifigyelt szokásaikról, a perdaiaktól tanultakról és megannyi mindenről, közte azt is, hogy bármilyen hülyén hangzik, itt még a szarnak is értéke van olykor.
- Pont emiatt nem esznek meg! - Felelem mosolyogva arra, hogy milyen előnyei vannak annak, aki szarban van. A további szavaira viszont kendő ide vagy oda, jól láthatóan vonom fel a szemöldökeimet, szemeim sarkában lévő nevetőráncok mintha a homlokomra csoportosultak volna át, hogy kifejezzék meglepettségemet.
- Aranyos állatok? Ezt tőled hallom először. - Jegyzem meg nevetve és arra gondolok most még, hogy talán valami zoológus a csaj, hogy még azokban a bestiákban is meglátja az aranyosságot. Mert nem tűnik katonának, vagy nem volt túl jó annak, de azt el kell ismernem, hogy a félsz sem jellemzi őt. Ha ezt a magabiztosságot csak megjátssza, akkor kivételesen jó színésznő, mert meg se rezzen arra, hogy alig pár lépésnyire vagyok és nem csak az én két szép sötét szememmel szemezhet, hanem a pisztollyal is, mely végig felé mutat, férfi szemnek igencsak tetszetős módon domborodó mellkasában dobogó szívét véve célba. Arra könnyedén vállat vonok, hogy rábólintást vagy elfogadást akar, egy(zebra)kutya a kettő az én értelmezésemben, de a nők jobban szeretnek a finom árnyalatbeli különbségeken lovagolni. Jajj is szegény férfiaknak, akik nem ilyenek és rossz szóhasználattal élnek olykor!
- Az valóban hasznos, de a hasznosságnál fontosabb, hogy kém vagy-e? Legutóbb egy irattárost fogadtunk be. Vagyis volt irattárost, nálunk értelemszerűen pályát módosított. De a lényeget érted. Szóval elektronika? Valami szakterületed is van? - Kérdezgetem, miközben felveszem a leejtett tárgyakat. A pda-val kezdem, s ha be tudom kapcsolni nélküle is, akkor megnézem, mi van rajta. Szótár. Remélem friss szoftverrel, az jól jön mindig. Majd a digitális képkeretet veszem fel, mely a nedvesebb fűben a földhöz ért és némileg saras lett. Ezt nemes egyszerűséggel egyetlen mozdulattal a nadrágomban törlöm le a combrésznél és fordítom magam felé és a családi képet látva nézek fel Aine-ra, aki már hét lépésnyire van és nekem háttal. Így sokkal jobb, biztonságosabb, és valahol megmosolyogtató, hogy parancskövetési gondjai lesznek a nőnek, és nem mellesleg egy pillantást így megér a feneke is. Na de vissza a képhez... Hm, kicsit fiatalabbak csak az enyéimnél. Vagyis, nem az enyéim.
- Helyes lányok. Nem tudtad őket is elhozni? Vagy nem akartad? - Feltételezem, hogy sajnálja, hogy nem jöhettek vele, mert ha hidegen hagyná őt a lányok létezése, biztosan nem hoz magával képet és biztosan nem nézegeti máris, pedig frissen szabadult csak Aine. A vele földre dobatott cuccokat mindenesetre nem kapja most vissza, a fegyvereket ellenálló megőrzésbe veszem, a pda-ból és a digitális képkeretből pedig az áramforrásukat veszem ki és így több darabban teszem el. Nehogy esetleg ezeken keresztül kövessék a nyomunkat, mert azt eldöntöttem, hogy beviszem a csajt. Aztán hogy ott járkálhat-e majd szabadon, hála a jó perdai égnek, már nem az én felelősségem eldönteni. Én addig csak beszéltetem, mert mindenki tud érdekes lenni valami módon és a csók-házasság perdai összefüggést szóba hozva azt is meg tudom, hogy Aine tud nevetni. Értékes tulajdonság, egy Delgado szemében mindenképpen. Főleg ilyen formás fenékkel párosítva, de rá kell szólnom magamra, hogy na térjünk csak vissza feljebb, elég a kalandozásból!
- Hidd el, olyan marketing-dumát tudnak mellé lenyomni, hogy eszedbe sem jut kételkedni! Éppenséggel még hihető is róluk, ezzel az örök szerelem párválasztósdival. - Vonok vállat, de rájövök, hogy ezt ő nem látja, mert még mindig háttal áll. Na jó, búcsúpillantás a popónak, ideje indulnunk!
- Fordulj meg, Aine, s kapd össze a motyódat! Honnan szöktél el és melyik irányból jöttél, mióta vagy úton? Kerülnünk kell azt a részt. - Azt nem kérdezem meg, hogy a szökés és ásás kombinációja után van-e még ereje velem jönni, mert ez a perdai vadonban legtöbbször nem választás kérdése.

 

- Igen. Úgy mondom. - Bólogatok a szavaira, hogy ez pontosan azt jelenti, ahogy hangzott. A Rebellium többek között ezért sem bukott még le, mert a kétes elemek kiszelektálódnak, hogy finoman fogalmazzunk. Na meg olyan mocskos mázlisták is, hogy a hozzájuk küldött kém átáll az oldalukra. Vajon hányan lehetnek még olyanok, mint én?
- Érthető és tiszteletben is tartjuk. Viszont döntéshelyzetben vagy, Aine. Ha velem tartasz, eljutsz a Rebelliumba, de onnantól ellenálló leszel. Vagy halott, de hát ezt már megbeszéltük. A másik lehetőség, hogy megpróbálsz semleges maradni. Ez esetben útjaink itt elválnak, adok némi élelmet neked, ha kérsz, és ha kell, útba igazítást is, hogy merre érdemes indulnod és mit kerülj el. Gondold át! - Nem kell most rávágnia a választ, ha egy kicsit is bizonytalan magában, addig még tudunk beszélgetni és ha velem tartana, akkor ellenőrzöm a motyóját is. Elmosolyodok az összegzésére, főleg azon, ahogy azt megfogalmazza.
- Ó, én már évek óta próbálok kimászni a szarból. Az élet szép, többnyire. - Jelmondatom is lehetne ez, jól jellemezné az életemet is, főleg az újat, amit kaptam. Nevetése nem zavar, igazán az se, ha megzakkant kicsit, amíg az ártalmatlan bolondok listáját bővíti. Mármint aki rám nézve ártalmatlan.
- Jól van. Ha átmész a belépőn, akkor utána biztos összefutunk másnem az ivóban, vendégem leszel egy "üdv az Ellenállóknál" és egy "te szegény, Coldstone ki fog zsigerelni" italra. Kettő között majd elmesélheted! - Mosolygok rá a kendő alatt, amit a szemeim sarkába futó nevetőráncok is jeleznek újra és újra, mikor így teszek.
- Valóban van bennünk közös. - Bólintok rá a szavaira, mert ez a megfogalmazás tényleg stimmel: a rendszer ellenségévé változtattam magam és hátrahagytam a szeretteimet. Előbbi az én szabadságomat szolgálja, utóbbi pedig az ő szabadságukat, ez az áldozatom. De nem hagyom, hogy a borús gondolatok felbukkanjanak, inkább a válaszára figyelek. Jobban kellett volna az iskolában tanulnom, akkor biztos tudnám, hogy az erős meg gyenge áram mi is jó. Pláne nekünk, ellenállóknak. Biztos jó, de másnem majd ezt is elmesélheti nekem egy ital mellett, de ha az italok is erősek lesznek, akkor én meg remélhetem, hogy emlékezni fogok az elhangzottakra másnap is. Így csak biccentek, mint aki mindent ért már most is, véletlenül sem árulva el, hogy nem értek szemernyit sem ehhez. Carlisle annál inkább. Apropó, oda meg vissza lesz, hogy ha Aine személyében kap egy csinos munkatársat! De még milyen csinosat! Az ő szemei is oda fognak tapadni a nő legszebben gömbölyödő testrészeihez. Az informatikai rész legalább érthetőbb egy fokkal, tehát Skylernek is lenne segítsége. Remekül hangzik!
- De vajon milyen életük lesz, hogy ott maradtak és az anyjuk... bukott nő? - A szó itt már új jelentéssel bír, a rendszer árulója lett Aine, s ez kihat majd a gyerekei életére is, láthatatlan bélyeget süt majd rájuk. Nem ítélkezem, igyekeztem úgy is fogalmazni, hogy ne érezze így, mert az érem másik oldalát is megértem. A készleteink örökké végesek, az ellátás színvonala meg sem közelíti a városit. Egy áruló gyerekeiként is nagyobb biztonságban vannak ott, ahol hagyta őket Aine, még ha nem is az első gyerekek lennének a Rebelliumban, és vannak kicsik, akik már ott születtek. Nekem szerencsére nem - vagy nem tudok róla -, de a rövid életű perdai házasságomból biztos nem született volna. Ám mielőtt reagálhatnék, Aine folytatja és elmosolyodok a szavain.
- De bájosan rasszista valaki! - Közlöm vele őszintén, de hangomból hallani, hogy derülök rajta. Hát, ebben is fog rokonlélekre találni, ha a fennsíki incidenst idézem fel magamban. Azon mondjuk nem derültem.
- Amelyik perdai csajhoz nekem volt szerencsém, észveszejtően tud csókolni, de hát te tudod. Ha nem kísérletezel a perdai férfiakkal, a te dolgod, hogy miről maradsz le. És ha ők csók vagy érintés alapján döntenek, ez esetben sajnálhatod azt is, hogy az elején lemaradtál a tapizásomról! - Utalok vissza vigyorogva a beszélgetésünk elejére, ahol még a tapizásért mínusz pontokat is beírt volna nekem, ha megpróbálom. De az igazság kedvéért, ahogy elnézem formás fenekét, mielőtt megfordulna, azért picit én is sajnálom, hogy lemaradtunk erről.
- Ez csak a válaszok fele, vagy inkább harmada. Tudnom kell, hogy honnan jössz? Valamelyik kutatóállomás? És mióta vagy úton? Ez alapján meg tudom saccolni, hogy mennyi előnyünk lehet, ha a nyomodba erednek. - Megvárom, míg összepakol, s ha csak nem mondott időben nagyon kicsit, akkor nem is siettetem benne. Utána indulunk csak el vissza a fák takarásába a mezőről kiérve, ott húzom csak le arcom elől a kopott szürke kendőt, most már mindegy, hogy látja-e a vonásaimat vagy sem.
- Egyébként Henry vagyok. Többnyire. - Mosolygok rá, mialatt vállamra visszakapom a farudat, amin lógnak a kisebb-nagyobb testű rágcsálók. Ha Aine megmarad a Rebelliumban, akkor úgy is megtudja majd, hogy ez csak egy a sok nevem közül, de hallgatok erre is.
- Hogy állsz ehhez az egész természet, vadon témához? Tetszik vagy viszketni kezdesz, ha csak rágondolsz egy bogárra is? - Hát nem a Delgado-k azok, akik sokáig csendben tudnak maradni. Aine persze lehet nem beszél majd sokat, hallgatag lesz, de nem én...

 

- Nekem az mindegy, csak te gondold át jól. - Mosolyodom el a lelkes fogadkozásán, hogy mennyire hasznos tagja lesz az Ellenállásnak. Egyébként úgy legyen! Legalább valaki, ha már én nem leszek az hosszú távon. Szinte illik is kissé borússá váló gondolataimhoz ez az eszmefuttatás a szarról.
- Megvan. Az meg folyamatban van. - Bólogatok a szavaira egyetértően, mint a két lépésre helyeselve.
- De vajon nem marad-e meg a szar szaga, még ha le is mostad azt a cipőt? Beeszi magát az orrba és akkor is érezni, mikor már patyolattiszta a cipő. - Nagyon költőiek és filozofikusak vagyunk ma, és még csak nem is kellett ehhez az állapothoz innom. Kezdek fejlődni!
- Azt. - Bólintok a névre, és látom, hogy a deja vu kerülgeti, de a felismerés szikrája nem csillan meg a szemeiben. Na majd ha élőben látja Coldstone-t, akkor biztosan kiderül, hogy volt-e alapja ennyire ízlelgetni a nevét. Az említett italok mellett, amelyekkel szemben nem ellenkezett - egyre szimpibb a csaj - majd rákérdezek erre is, ha addig nem feledem el. Most inkább figyelek arra, amit a gyerekeiről szól és igaza van, csak a remény van meg a kétely mellé, hogy mi lesz velük. Nem tudhatja. Nekem is úgy telt el két rohadt hosszúnak tetsző év, hogy nem tudtam, hogy a családom életben maradt-e vagy sem? Nagy volt a kísértés, hogy felemelt kezekkel visszasétáljak a Városba, akkor biztosan kiderül volna. De ha meghaltak volna miattam, akkor ezzel a haláluk is hiábavaló lett volna. Plusz miattam kinyíródott volna cirka másfél ezer ember. Hát kell ez nekem? Maradt hát a remény, és akár valami földi istenség akaszkodott ránk és jött velünk, akár a perdai istenek vették őket kegyelmükbe, de bejött, és ez számít. Míg hallgatom őt, ismeretlenül is azt kívánom, hogy legyen az ő családjának is szerencséje, ha igaz, amit mond, és van családja.
- Hát az biztos, hogy az ember elég hülye hozzá, hogy ne tanuljon a hibáiból. Egyénileg és kollektíven is. - Bevallom, néha már-már a perdaiaknak szurkolok. Nem egy vérengzős banda alapjáraton, sz'al ha ők győznek, akkor sem lehetnek rosszabbak a kancellároknál.
- Ugyan miért szokjak le róla? - Nevetek fel röviden, mikor a perdai csókélmény kerül szóba. Érdekesen határozott véleménnyel van, pedig ő maga nem is próbálta még a perdaiakat e módon. Pedig... lehet többre mennénk a szeretkezz, ne háborúzz régi szlogennel. Arról is határozott véleménnyel van sok már téma mellett, hogy nem fognak neki a perdai férfiak bejönni. Mondom én, hogy rasszista, de legalább nem úgy, mint a közvetlen felettesem.
- A pofon csak egy elhadart simogatás. - Vigyorodom el, egyáltalán nem véve zokon, hogy pofont ígért be nekem. Egyébként ettől csak érdekesebb lenne a játék, hisz nem több ez annál. Jó, azért túl sok ilyen simogatást nem kérnék, ha lehet választani, szeretem a lassú, cammogós verzióját! Az olyan gyengédet, mint amilyent... Nem kalandozhat el a figyelmem, próbálok összpontosítani a válaszára, és még segít is ebben nekem Aine. Mikor utoljára néztem a térképet - márpedig van egy sajátom, csomó jegyzettel ellátva már - akkor a Sötét láp és a Sötét erdő elég messze esett egymástól. Négy nap... Futott vagy mit csinált Aine? Letudom magamban azzal, hogy biztos a városiak a láp körüli erdőséget is annak nevezik, és hát szó se róla, tényleg nem sok fényt enged át. Halálos nyugalommal fogadom a már-már parancsolgató és kiosztó stílusát, amivel nekem felel. Voltam már férj, az ilyen nem tud meghatni, de átfut a fejemben a gonosz gondolat, hogy az ő férje szerintem már négy napja ünnepelhet...
- Nem hülye a teljes hadsereg, már drónokkal kutathatják a Nagy-hegység nyugati lankáit. Gyere, a föld alatt megyünk akkor. - Azért ahhoz nem kell nagy észkombájnnak lenni, hogy ha valaki megszökik, akkor feltételezzék, hogy ellenállónak áll és azt pontosan tudják, hogy a hegyekbe vetettük be magunkat. Szerencsénkre a kontinensen végighúzódó hegységről van szó, és van valami szar benne, amitől a műszerek megbolondulnak, így nehéz minket felkutatni.
- Elnézést, a nevem hangzásának okvetlenül igazodnia kell a koromhoz. Pedig csak a szüleim derűlátó emberek voltak, és gondolták adnak egy olyan nevet, ami jól áll majd, mikor megélem a Halálcsókot. Egyébként Henrik. Ugye, hogy a Henry mennyivel fiatalosabb? - Mosolygok rá én is, de nem árulva el a rendes nevem. Most már csak azért sem. Marad nagyapám neve. A Rebelliumban majd úgy is megtudja, habár vannak olyanok, akik Henry-nek hívnak ott is megszokásból, pedig tudják, hogy mi az igazi.
- Abból a mocsárból nyeltél?! Hát Aine. Ez esetben örülök, hogy megismerhettelek... - Jegyzem meg komoly képpel, de csak ugratom őt, miközben haladunk beljebb az erdőbe. Nos, ahova tartunk, ott azért lehet lesznek bogarak. Is. Húgom imádná az útvonalat, a Rebelliumban meg előre hallanák már, hogy jövünk. Majd meglátjuk, hogy Aine a gyakorlatban milyen. Egy darabig tudunk itt a felszínen haladni, de nem vicceltem, mikor azt mondtam, hogy a föld alatt fogunk menni. Hamarosan elérünk nagyobb fák által szegélyezett részt, amelyek között nyílás vezet a mélybe, vízmosás alakíthatta ki, de van akkora, hogy kényelmesen le lehessen sétálni oda, még a fejünket sem kell lehúzni, a kezdeti szakaszon biztosan nem. A lábunk elé viszont figyelni kell, a gyökerek úgy tudnak tekeregni ki-kibukkanva a földből vagy meglapulva a sár alatt éppen csak, hogy felérnek a bogarak idegesítő mivoltával.

 

- Ó, kérek abból a csodaszerből! Van nálad? - Nevetek fel, mert félek, nem ilyen egyszerű ez. Még maradok ebben a szarságban, amit ellenálló-létnek neveznek. Alapvetően nem zavar, nem voltam csillogó szemű rajongója a Kancelláriának, csak az üldöztetés része nincs ínyemre. De hát nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezen változtassak. Még a saját helyzetemen se tudok, nem hogy az egész Ellenállásén vagy a Dominiumon élőkén. Mindegy is, vigyük el Aine-t a Rebelliumba, ott majd kikérdezik és ha túljutott ezen élve, akkor iszunk egy jót, vagy többet.
- Ezzel egyetértek! - Biccentek az új élet, új életstílus gondolatmenetre. Fogunk tudni mi inni több dologra is, meglesz ez! Bár van, azért amiben nem egyezünk. De az én életfilozófiám szerint arra is lehet egyetértésben inni, hogy nem értünk egyet.
- Akar a fene utódot nemzeni! - Kottyantom közbe felháborodva az ötleten - mintha a nemzésen kívül bármi teher is engem sújtana a gyermek kihordásában vagy a megszülésében -, mikor nagyobb monológba kezd Aine. Már arra is ezt mondanám, hogy nekem (is) kellene megmenteni az emberiséget a kipusztulástól, hát még arra, hogy nemzzek sok kis ellenállót, legyenek elegen, akik meghalhatnak a szent ügyért. Ki vagyok én, hogy előre eldöntsem a sorsát a gyerekemnek? És valahogy nem is hiteles ezt hallgatni Aine-tól, aki a saját gyerekeit hátrahagyta, nem pedig elhozta, hogy már ebben a szellemben nevelkedjenek itt a leendő kis szabadságharcosok. Újakat szülni erre a holdra sem kevésbé veszélyes, sőt egy csecsemő még nagyobb veszélynek van kitéve.
- Mert az ő földjüket dúljuk fel közben. Szerintem nem tudnak semlegesek maradni a perdaiak, és Eloraknak a Városhoz való közelsége miatt félő, hogy a kancellárok mellé állnak. - A városaikat eddig sikeresen megvédték energiapajzsaikkal, vagy miket csináltak a háború alatt a képességeikkel. De mi lesz, ha előbb rájönnek a dominiumiak, miként kell áttörni a pajzsot, mintsem nyerne egy egyesített ellenálló-perdai támadás? Valóban sokat veszíthetnek a perdaiak. Egy háborúban mindenki. És fura módon egy békében is. Látszat-békében.
A gyerekes csínytevésre, mintha csak egyetértenék, felé fordulva egy kacsintással felelek az övére, s mosolygok azon, hogy mi lesz, ha elveszik a játékom.
- Leülök egy félreeső fa alá és duzzogok. Vagy iszom. Leginkább iszom. - Teszem hozzá a végén némi önkritikát gyakorolva, bár jó kérdés, mi a játék nekem? Kicsit az egész élet, főleg, amíg fiatalon élvezhetem öregesnek ható név mögé bújva, vagy éppen az igazi sajátot vagy rám ragasztott nevet használva. Egyre megy: addig tegyem, amíg tehetem.
- Nézz majd a lábad elé, kissé csúszós! - Figyelmeztetem, miközben előre megyek a lejáratba. Egyelőre még fényt nem kell kapcsolnom, még jut le annyi a járatba a felszínről. Visszafordulok, hogy lássam, hogy boldogul Aine, szükség esetén a kezemet is nyújtom felé, hogy tudjon mibe kapaszkodni.
- És hogy jutottál ki a lápból? Rohadt vendégmarasztaló egy hely az, te pedig alaposat csobbanhattál, ha nyeltél is belőle!

 

- Áh! - Mosolyodom el, vagyis inkább csak továbbra is mosolygok.
- És mi az ára annak a csodaszernek? - Azért van, ami nem változik: mindennek ára van és el is kérik. Hogy ki jár jól éppen, az esete válogatja. Kíváncsi is vagyok, hogy Aine mennyire jó üzletasszony, és milyen az észjárása is, milyen árat nevez meg. Mert hát a kredit már nem játszik. Idelent amúgy sem tudunk vele mit kezdeni.
- A szar összeköt minket! - Nevetek fel röviden. Hát, fő az optimizmus, legalább együtt tapossuk ugyanazt a szart, hátha együtt nem süllyedünk el, vagy nem olyan gyorsan. De abban igaza van, hogy nem sok mindenben fogunk egyetérteni, legalábbis különbségek lesznek, ahogy az általában lenni szokott. Az egyik ilyen, hogy ő nem zárkózik el attól, hogy újra legyenek gyerekei, én viszont még a kamu-gyerekeimet se kérem vissza. Egyébként is jobb nekik most már, hogy az igazi apjukkal élhetnek, bár fogalmam sincs, June elmondta-e nekik? Tippem szerint nem, még túl kicsik és csak egyszer szólják el magukat...
- Nem nekem találták ki az efféle röghöz kötöttséget. - Vonok vállat lassan, elnézést kérő mosoly kíséretében, csak a szemeim és a hangsúly nem tükrözte ezt az elnézést kérés őszinteségét. Talán kiábrándító is a valóságot hallani, hiszen gondolatban Aine kedvesen nem egy mentséget talált ki nekem. Valahol az is igaz, de előbb el kellene köteleződni valaki mellett, hogy a következő problémával foglalkozhasson az ember.
Abban viszont végeredményben egyet értünk, hogy a perdaiak ugyan biztosan kimaradnának az újabb háborúnak nevezett buliból, ez nem fog nekik menni, tekintve, hogy ők a házigazdák és az ő berendezésüket verjük szét közben.
- Az ivás nem szép doloooog? - Rökönyödök meg kicsit rá is játszva.
- És duzzogás helyett akkor mit csináltál? - Kérdezek rá, s nem mondom, hogy itt majd biztos megtalálja a szerelem a Rebelliumban, mert a nők hajlamosak ezt félreérteni és rögtön udvarlási szándékként felfogni. Mi még ott nem tartunk, bár kétségtelenül szemrevaló a nő.
- Én azért léptem be a seregbe, hogy minél tovább tudjam húzni-halasztani ezt az egész házasságosdit, családosdit, de megszívtam, mármint abból a szempontból, hogy egy nappal sem kaptam több időt a Családügyi Hivatal szerencsejáték kereke jóvoltából. Le merném fogadni, hogy úgy sorsolják random össze az embereket. A feleségem végülis csinos és okos is volt, meg értette a tréfát is, így legalább együtt röhöghettünk a helyzetünkön, amit egyikünk sem akart. Megpróbáltuk együtt, ha már így alakult, de nem egy szerelem-sikersztori a miénk sem. - Laza, nem törődöm vállvonás a végére. A publikus részeket meséltem el neki, mert hogy June-nal aztán titkon nyitott házasságban egyeztünk meg és a két leány sem az enyém, arról nem szólok. Csak a családom tudja, szavamat adtam erre June-nak, hogy megvédjem. Életem talán egyetlen felelősségteljes döntése, pedig utálom a felelősséget. Amíg mesélek, elérjük a föld alatti folyónak az egyik lejáratát a felszínről és előre megyek, lejjebb érve pedig visszafordulok felé, hogy ha kell, segítő kezem adjam neki.
- És jobb esetben mimen? - Dobom vissza rögtön a kérdést pimaszul, mert hát érdekel, ha ez volt a rossz eset. Hátha még nekem támad kedvem kigáncsolni vagy lerántani őt. A következő kérdésemet ártatlannak szánom, mégis meglepően elgondolkoztatja Aine-t és felvonom a szemöldökeimet erre. Nem szólok, kivárom, mi lesz ebből, mialatt haladunk odalent tovább. A nem olyan régi eső nyomai mindenhol fellelhetőek, jó kis zuhé volt, de a vizet viszonylag hamar elvezette a járat, csak helyenként kell bokáig érő vízben gázolnunk a meder járható széle helyett, ahova kiöntött a víz.
- De nehezen vallottad be! - Pillantok rá, mikor nagy sokára megszólalt és kibökte, hogy miként menekült meg.
- Tán bánto... - Idáig jutok, pedig érdeklődtem volna, hogy bántotta-e, azért nem akarózik róla beszélni? Ki tudja, lehet a jóságos perdaiak között is van, aki kihasználja a másik védtelen helyzetét. Vagy hát cserekereskedelem, ki mit kér a kimentésért ugyebár. Ám a kérdést nem tudtam végigmondani, mert az esőzés megtette hatását a földben, nem csak a már meglévő mederben folyt, hanem alá is mosta egy részen, ez pedig csak arra várt, hogy egy gyanútlan arra tévedjen. Esetünkben kettő, mert ahogy megnyílik alattam a föld, az azonnal láncreakciót indít be és Aine alatt is azonnal eltűnik a talaj. Mire észbe kapunk, majdnem három méterrel lejjebb vagyunk egy széles, nagy, csúszós sár borította gödörben. Prüszkölve állok fel, mert fenékre érkeztem le, ugyanakkor a vízszint felállva ér legalább derékig, és így is mázlim van, hogy egy adag föld nem tart a hideg víz alatt, fel tudtam állni. Vizes-sáros kézzel simítom hátra a képemből a hajamat és nézek körbe.
- Picsába... - Dünnyögöm két köhögés között, mialatt tekintetem már a csajt keresi.
- Aine?

 

Költői kérdésnek veszem a lábas dolgot, így azon csak mosolygok, amúgy is van más, ami jobban érdekel. A megadott árra röpkén el is füttyentem magam.
- Ejha, nem adod olcsón a... nem is tudom mit! - Nevetek fel.
- Az én esetemben, azt mondod? És mit kaptam: kedvezményt vagy felárat? Valamint egész pontosan mit is kapok én ezért cserébe? - Csak hogy mérlegelni tudjam, hogy megéri-e nekem. Na nem a közös küldetéssel van a bajom, hanem azok a feltétel nélküli szívességek... nem ittam ma még, hogy erre könnyelműen csak úgy rábólintsak.
A szarban levés témáját magunk mögött hagyjuk, és az utódnemzésre, örökül hagyásra térünk át. Érdekes, hogy ez máris téma lett közöttünk alig egy órás ismeretség után.
- Ez így nem pontos! Feltett szándékom felderíteni a Perda minden kis zugát. Tudod, olyan old school módon személyesen, nem műholdképekkel meg drónokkal, hanem elmondani, hogy tényleg jártam mindenhol! Hogy ott voltam, hogy megéltem! És persze dokumentálom is, ahol jártam már, ezeket azért nem viszem magammal a sírba. - Mesélek neki haladtunkban a Rebellium felé. Ezt a környéket már nagyon jól ismerem, nem is állok meg, hogy tájékozódjak merre menjünk, melyik ösvényre vagy kis csapásra térjünk át, de minél messzebb kerülnénk Rebellium-Elorak-Város háromszögétől, annál több felfedezni való várna rám is. Igazából még a háromszögön belül is, a Sötét láp kiismerhetetlen és szeszélyes hely.
- Igyekszem egymás után tenni a vasakat a tűzbe. - Vigyorodom el. Jó, volt olyan eset, amikor én nem is tudtam, hogy több vasat tartok a tűzben, s erre ráébredni... Inkább visszaterelem a gondolataimat az eredeti kérdésre Jasmine és Tywinna arcáról, akik lelki szemeim előtt felrémlettek.
- És honnan tudod, hogy egyes nők nem csak a szórakozást keresik? Kötelezettségből kijutott a Dominiumon mindenkinek bőven, hasonló sikerrátával, mint neked vagy nekem. Meglehet azt mondod erre hogy szórakozok velük, de én csak élvezem a társaságukat. Nem tudok úgy ismerkedni, hogy előre kigondolom, hogy ebből márpedig házasság lesz vagy bele se kezdjünk. Ahogy jön. Így izgalmasabb is, nem gondolod? - Visszadobom neki a labdát, ha már szóba hozta ezt a témát. Amivel viszont folytatja, enyhén megemeli a szemöldökeimet. Őt most Tywi vagy Szöszi küldte utánam? Olyan szépen egybevág a történtekkel, mintha konkrétan rólunk beszélne.
- Hát, aki két vasat tart a tűzben, számoljon vele, hogy meg fogja égetni magát, legalább egy vassal, ha nem mindkettővel. Egyébként hogy fogsz-e perdai férfival kavarni vagy sem, a te dolgod, ettől még nem leszel ódivatú. Legalábbis számomra. - Mondhatni az én érdekeltségeimmel nem ütközik sehogysem, és nem béreltek fel a perdai agglegények sem, hogy kerítsek nekik égi feleséget, így hát mindenki azt tesz, amit akar. Az elmondottak alapján azzal meg nem kell számolnom, hogy elszereti tőlem az aktuális barátnőmet.
- A fél családom... - Felelek a részeges kérdésre némi túlzott önkritikával gondolva a Delgado-kra, de mosolygok hozzá. Még akkor is, mikor megint találok szavaiban közös pontot az én történetemmel. Üzletet kötni a házastárssal. Valahogy így volt nálunk is June-nal, csak a mi üzletünkben a gyerekek külsőstől vannak. A tekintetét sosem fogom elfelejteni, mikor Gwen érkezését bevallotta...
- Hasonlóan én is. - Biccentek arra, hogy vegyes érzései vannak a gyerekeivel kapcsolatban. Nekem is, csak nekem azért, mert nem a sajátjaim, mégis kötődöm-kötődtem hozzájuk valamennyire, tudnak hiányozni is, még ha nem is akarom az életemnek azt a részét visszakapni. Furcsán ambivalens érzés. De a rendszerünket túl jól is ismerve nem lehet Aine-t sem elítélni, hogy sajátjaiért nem tud úgy kötődni, hiába ő szülte őket. Időközben elérjük a lejáratot a föld alatti részhez.
- Akkor a rosszabb esetet választom. Nem akarok a Rebelliumig sántítani! - Mosolygok rá, s rákérdezek, miként jutott ki a hírhedt mocsárban való pancsikálásból, s a válasza meglepően sokáig késik.
- Engem is segített ki már ott egy perdai, komisz egy vidék az. Kurvára nincs mit szégyellned! Őszintén szólva hiába vagyok már idelent két hosszú éve és tudom, hogy melyik növény nedvéből készült kenőcsöt kell magunkra kenni, hogy nyáron ne égjünk le, simán el tudom felejteni. A bagatell apró kis szarságoktól kezdve az élet-halál kérdése dolgokig még sok mindenbe fogsz belecsúszni, sokszor szó szerint. Arra legyél büszke, ha tudsz tanulni a hibákból! - Mondom el neki a véleményemet, de majd meglátja úgy is, hogy az ellenállóknál szép számmal akadnak majd olyanok, akiknek van egy hasonló történetük. Felteszem a városiaknak is, csak ott valahogy evidens, hogy az őket kísérő katonáknak kötelességük megmenteni őket, így az nem is számít cikinek. Épp rákérdeznék, hogy ugye a perdai férfi nem bántotta, nem ezért akarta olyan nehezen elmondani az esetet s nem ezért nem büszkélkedik a dologgal - s nem akar kikezdeni egy perdai férfival sem -, de ekkor korábbi szavaim igazolódnak be: szó szerint bele lehet csúszni dolgokba, még olyan helyeken is, amiket kiválóan ismerünk. Pár méterrel lejjebb zuttyanunk és sárpakolásos wellnessben lesz részünk. Amint csak tudok, talpra állok, kidörgölöm a szememből a sáros vizet és hátrasimítom a hajamat, majd ösztönös, ahogy őt kezdem el keresni. Fel is bukkan, így nem kell végigtapogatnom a vizet, ami nem látszik át a koszossága miatt, szóval nehezebb dolgom lett volna. Az tetszik, hogy tud nevetni. Mondjuk a mocsárban fürdőzés után ez már semmiségnek hathat. Hagyom, hogy a vállamra sarat kenjen, emelem én is a saját kezem, de én pont fordítva: a sarat simítom le finoman a válláról, kulcscsontja környékéről.
- Inkább mocskosul szeretem a nőket. - Mosolyodom el.
- Rendmániás vagyok, hiányoztál a leltáramból. Apropó, a kaja is hiányzik... - Majd ha megismer jobban, tudni fogja, hogy a rend nem az erősségeim egyike. De nem tudok racionális okot rá, miért aggódtam rögtön érte. Nem akarok neki rosszat, s ha közénk fog tartozni, természetes, hogy törődünk a másikkal. Némi keresgélés után a vízben kitapintom lábbal a rudat, amire a kis testű vadak lettek feltűzve, és óvatosan kiemelem őket a vízből. Egy leesett róla, de a fene aki azt most megkeresi, inkább felfelé pillantok. Nem vagyok alacsony, de még így is jó egy méterre felettem van a szint, ahonnan lezuhantunk ide.
- Induljunk, hm? Tartok neked bakot, hogy kimássz, aztán kitalálom, hogy én hogyan jutok ki. - Addig kiderül az is, hogy az üreg fala mennyire mállik tovább.

 

Apró kis főhajtással, mosolyogva köszönöm meg, hogy kedvezményt biztosított nekem, habár ezt úgy sem tudom meg, míg nem fog mással is üzletelni, hogy legyen összehasonlítási alapom. Addig is a bizalmat megszavazom neki.
- Hogy mit? Csodaszerről beszéltél, ami lemossa a szart, meg a szagát is. De ha ez nincs birtokodban... Segítesz nekem összeszedni mindent, ami egy titánhoz kellhet... és háromszor is falazol nekem! - Mosolyodok most el én, zsivány módra. Sejthető, hogy ez utóbbit lehet hamar ki is használnám és kösse fel Aine a bugyiját, olyanban kell majd nekem falaznia, hogy megússzak némi rosszalkodást, fogdát. Előbbi meg Carlisle-nak is jó, gyorsabban halad majd a titánnal, sok minden hiányzik még. Az én érdekem ebben az, hogy - teljesen felelőtlenül - megígérte, kipróbálhatom majd a titánt, ha kész. Ki nem hagynám! Ha egyszer visszajutnék a Városba, ott úgy se engednének ilyenek közelébe.
- Fel. - Bólintok aztán az összefoglalására, hogy fel akarom fedezni az egészet. Lenyelem a kísértést, hogy közbejavítsak, hogy hold. Ez van, ha az ember húga planetológus és a Perda felé tartva éveken át többször javított ki, hogy az egy hold lesz, nem egy bolygó. Idővel persze direkt bosszantottam is, mondtam mindenféle űrben megtalálható dolgot a meteortól a csillagon át a fekete lyukig bezárólag.
- Jah, persze, ha csak ilyen tájakon kell menni, mint most itt körülöttünk vagy a lápvidék, arra van társ, nem is bánom egyébként. Azt sem bánom, ha te is csatlakoznál, mint üzleti ajánlatodban is volt. Hanem vannak olyan helyek ezen a holdon, amiknek a neveit ha csak megemlítem is, rögtön minden épeszű ember vállon vereget, hogy jól van, menjek csak, majd meséljem el, mit találtam, már ha egyáltalán túléltem! Eddig sikerült, szóval jah, jaj de menő magányos felfedő Henry vagyok! - Vigyorgok rá, majd figyelek tovább.
- Fotózok is! - Tudom, hogy ez nem sokkal jobb, mint írásban. Na meg ott a saját térképem egyre több megjegyzéssel, feljegyzéssel, instrukciókkal, fotókkal hozzácsatolva, mind olyan, amihez személyes jelenlét kellett.
- De mint mondtam, nem vagyok ellene a társaságnak. Ezek szerint te bármilyen vad vidéket bevállalnál, csak hogy ne olvasva értesülj róla? Ennyire buzog benned a kalandvágy? - Pillantok rá, azon gondolkozva, hogy tudja-e egyáltalán mire vállalkozik? Nos, ha az első vadabb helyszín után ő is beáll azok közé, akik inkább meghallgatják a meséimet, semmint velem tartanának, legalább elégedetten csikarhatok ki belőle egy beismerést, hogy igazam volt.
- Tudom, ezért szoktam egymás után tenni a tűzbe a vasat. Kevesebb macera, mindenki boldog. - Mosolyodok el, legalábbis kívül. Legutoljára sikerült akaratlan, tudtomon kívül kettőt tartani a tűzben, vagy hát az egyik valahogy benne maradt. Aztán egymásra pislogott a két vas. Ciki volt. És nagyon veszélyes is. A nyitott kapcsolatokban meg van pár éves tapasztalatom, a feleségemmel így működött a házasságunk az első fél év után. Megállok és hátrapillantok rá, mikor körbenéz, de szó nélkül hagyom. Hadd rögzítse fejében, hol járunk, ha ebből tudja.
- Nem gondolom, de nem is érdekelnek mások e tekintetben. Ha akarnak, csajozzanak, hajrá, ha nem, akkor nem. Ami engem illet, ha nem jutok semmire, az sem gond. Passzol a jaj de menő magányos felfedező imidzsbe. - Felelek némileg komolytalanul, de van benne igazság is. Tudatosan kerülöm a stabil kapcsolatokat, egyelőre pedig mindig megtalálta a zsák a foltját, vagy idejében kitáncoltam a viszonyból, mielőtt nagyobb baj lett volna belőle. A folytatásra viszont felvonom a szemöldökömet, s vigyorogva nézek rá.
- Még? - Emelem ki a mondata egyetlen szavát.
- Kár. Bírom a vadállatokat. - Kotyogom közbe a további szavainak, még mindig mosolyogva.
- Szavaid alapján akkor köztünk csak szex lesz, semmi több. Oké, megdumálva. - Szemem sarkából pillantok rá lopva, hogy erre mit fog reagálni, mert kicsit kiforgattam a szavait. A szikrát én sem érzem, pedig tényleg formás a nő, nem is kicsit, arca is szép, de tapasztalat alapján ebből már megállapítottam, hogy legfeljebb egy-egy kellemesen átdorbézolt éjszaka folyománya lehet, hogy egymás mellett ébredünk. Engem speciel nem zavar, az sem bánt, ha ő sem akar tőlem többet. A testnek is vannak igényei, nem csak a léleknek, s előbbit könnyebb kielégíteni. Pont elég, hogy az utóbbival annyit kell vacakolni.
- Semmi újat! - Nevetek fel a további szavain, mikor kapok egy kis beszámolót arról, milyenek a nem szórakozást kereső nők. Ennyire én is tudok olvasni a jelekből, már ha nem perdai nő az illető, náluk egy csók után hirtelen jönnek a komoly témák a szórakozás helyett-mellett, hát védekeztem is bőszen!
- Szerencsés vagy, ha ennyire előre látod valakin, hogy lehet több is a kapcsolatból, valami komoly és hosszan tartó, ami nem hűl ki idővel. Nem mindig jön ki úgy a lépés, hogy előre hosszasan beszélgethettek komoly témákról, hanem csak azon kapod magad, hogy benne vagy egy kapcsolatban és közben derül ki, hogy milyen utak állnak előtted. Olykor az ellentétek később derülnek ki, később jössz rá, hogy nem fog mégsem működni. De drukkolok neked! - Mosolygok rá kedvesen, mert ha neki ehhez tényleg van szeme, hát irigylésre is méltó. Kiváltképp, ha meg is tudja találni a neki való párt és a dolog kölcsönös. Majd évek múltán kiderül, hogy mennyire jött be neki ez a taktika, és nekem a sajátom hova vezetett.
- Igen, családi örökség. De mi a kedves részegek vagyunk. - Kuncogok, mikor látom, hogyan lett szomorú a tekintete. Nehogy azt higgye, hogy szörnyű sorsom volt egy alkoholista családban. Nem vagyunk alkoholisták, bármelyikünk kibírja nélküle, de ha kedvünk van inni és lehetőségünk is van hozzá, miért ne kortyolgassunk valami finomat? Mert ahhoz ragaszkodtunk mindig is, hogy finom legyen, a rendelkezésre álló választékból. Szerencsére ez a Perda megtalálása óta jelentősen kibővült és a jó irányba.
A járatunk is kibővült, az bezzeg a rossz irányba: beszakad alattunk és egy szempillantás alatt méterekkel lejjebb találjuk magunkat derékig érő vízben és a kellemetlen érzéssel, hogy a cipőkbe nem csak víz, hanem sár is nyomult. Szerencse, ha nem ragad úgy be, hogy leessen a lábunkról.
- Áú, gonosz némber! - Mosolygok rá pimaszul kemény szavait követően, de magam részéről nem bántódtam meg rajta, remélem, hogy ő sem fog. Ha mégis, nos, akkor nem lesz ma hurrá-megmenekültünk-szex. Megkeresem a csapdából kiszedett állatkákat, nem akarom itt hagyni őket, majd alaposan lemossuk őket, úgy is meg kell nyúzni még mindet. Aztán felfelé nézek, és a kijutásunk első lépésére a bak tartásomat javaslom, de erre is olyan hosszú választ kapok, hogy lassan otthonosan érzem magam Aine mellett, mert húgom tud ilyen sokat dumálni.
- És te elbírsz engem? - Vonom fel a szemöldökeimet, mert bakot tartva sem lennék neki könnyebb és mint mondta, nem egy súlyemelő izompacsirta. Hála az égnek, nem lenne egy kellemes látvány, amin férfi ember a szemeit pihentethetné!
- Legyen, ahogy akarod, próbálj felnyomni odáig! - Kicsi az esély rá, hogy ez sikerülni fog neki, de ha már ilyen hosszú monológgal biztos a dolgában, noha eddigi vadonbeli tudása pusztán elméleti alapú, jobban jövök ki, ha rá hagyom. Ha bejön, jó, ha nem, akkor mondom tovább, mi lett volna a tervem, ha ő feljutott.

 

Mire kettőt pislogok, hogy miféle csodaszere van itt helyben, már pisszeg is az orrom alá azzal a citrus illatú valamivel. Legalábbis azt mondták, ilyenek voltak régen a citrusok illatai, képeket is mutattak hozzá, mi meg készségesen elhisszük, mert a franc se tudja. Sok Alvó sem látott már igazi citrust.
- Áh, hogy te szó szerint vetted... De legalább nem valami szörnyű tömény virágos illatot használsz, hogy üldözőidnek elég az orruk után menniük. A perdai vadállatok meg remélhetőleg nincsenek gasztronómiai kísérletező kedvben. - Nem repesek az örömtől, hogy citrom-narancs-franc se tudja micsoda illatom lett, de lehetne rosszabb, próbálok pozitív maradni. Elégedett arcát látva még fel is nevetek röviden, aranyos nő. Abban is látni, ahogy gondosan, féltve elrakja a kis motyóját.
- Én sem vagyok bolond, hogy vakon belemenjek szívességek teljesítésébe, pláne ötbe. Szóval emeljük meg a küldetések számát háromra, te meg segítesz összeszedni a titán darabkáit és akkor kvittek vagyunk. Jó üzlet így? - Nyújtom kezem kézfogásra, hogy ha neki is elfogadható ez, akkor citrusos kezet rá!
- Ááá, jobban hangzik így: Henry, a Perda felfedezője! - Vigyorodom el, még jobb kezemet magam elé is téve lassan elhúzom balra, mint aki egy szalagcímet követ az ujjaival a dominiumi hírekben. Mondjuk egyelőre csak olyan címre vagyok esélyes, hogy Elfogták a Perdán Alec-et, az ellenállót.
- Ja nyilván csak akkor. Ha nem leszel teljes jogú tag és... - Elhúzom nyakam előtt a mutatóujjam, véletlenül szintén pont jobbról balra.
- ... akkor majd a hamvaidat elviszem valami fasza szép helyre. - Már csak azért is, hogy jó messze kísértsen bárkit is, amiért eltették láb alól. De most rajtam a sor, hogy mosolyogva figyeljem a reakcióját. Azt is látni, hogyan lódul meg a fantáziája a fotózás hallatán és felnevetek a szavain.
- Ó, nem! Az olyan domborulatok látványát csak itt őrzöm. - Kocogtatom meg mutatóujjammal a halántékomnál a fejemet. Húgommal ellentétben nekem nincs egy mappám fenekekről, se egyéb testrészekről, de a legszebb formákra mai napig emlékszem úgy, mintha még most is előttem lennének. Egyiket-másikat még ujjaim alatt is érezni vélem, legyenek azok a halmok akár emberiek, akár perdaiak, a csókok ízéről, ajkak puhaságáról nem is beszélve.
- De az olvasásba még senki nem halt bele! - Húzom fel az orromat ráncolva az orrnyergemnél, de aztán elmosolyodom és biccentek. Ha velem akar majd tartani akár a Tűzvölgybe, akár a Sivatagba, és még az óceánra is ki akarok hajózni valami szigetet véve célba, ám legyen. Tulajdonképpen egész kellemes társaság, én meg társasági ember vagyok, ő jönni akar, klappol itt minden! A vadállatos hasonlatnál van bennem annyi jó érzés, hogy nem hívom fel a figyelmét rá, hogy nem mondtam, hogy szeretni fogom, ahogy a vadállatok mindegyikét sem. Csak bírni. Ezt a legtöbb körülmény között tudom vállalni mindig. Viszont a folytatásra már nem ússza meg a reakciómat, láthatóan pimaszságom felpiszkált benne valamit, hogy szükségét érezte kimondani is az eddigi nyilvánvalót: hoppon maradtam. Nem mintha nagyon törtem volna magam. De abban igaza van, hogy az érzés nincs meg, hiába dögös.
- Semmi baj. - Kezdek bele, mintha ő maradt volna hoppon és nem én, őt kellene nyugtatni és vigasztalni. Bár ebben a vigasztalásban sok köszönete nem lenne, pimaszul gonosz mosollyal folytatom.
- Lehet a fantáziámban sokkal jobb is veled! - Még a végén röviden nyelvet is öltök rá, játékosan, nehogy túlzottan megsértődjön, mert előbb sem mosolygott már. Egyébként éppen leesne az állam, nem is azon, hogy nem volt részeg, ezt elég sok nőtől hallom, meg is értem valahol, de hogy utálja az alkohol minden formáját?! Úgy nézhetek rá, mint a perdaiak a földjükön megjelenő első emberre: hitetlenkedve, hogy ufót látnak. De nem csak az állam esik le, hanem mind a ketten pár méternyit lejjebb, kicsit meg is mártózunk a vízben. Legalább lejött a citrus-illat. A kijutásban újabb ponthoz érünk, amiben nem értünk egyet. Lassan egyszerűbb lenne azt jegyezni, hogy miben igen. Eddig ez két dologra szűkíthető: a Perda faszányos hely, a Kancellária meg bekaphatja. Szép barátság kezdete ez, már érzem. Azt nem teljesen értem, hogy a szülés hogy jön ide meg a hízás miben segít - egyébként sem látni rajta sehol egy plusz dekát, a hízásra fel is vontam a szemöldökeimet és végigmértem újra őt -, de biztos arra gondol, hogy nem probléma, ha a súlyomat tartva kábé újra megszül a nyomástól.
- Hát, megtartani még talán... - Pár másodpercig, de hogy felfelé is lökjön... Kizártnak tartom. A motiválásra elmosolyodom.
- Ezeket úgy mondd, hogy én megyek előre és simán itt hagyhatlak a gödör alján! - Hívom fel a figyelmét a kockázatra, mikor beégetéssel fenyeget. A célt nem éri el vele. Mesélje! Ő még nem tudja, hogy elkezdik dobálni majd a pikáns poénokat arról, hogy tehát Aine mégiscsak alám került. Megkeresem a legjobbnak tűnő helyet, ahol kijuthatok, a botot az állatkákkal feldobom. Ez eddig sikerült. Most jön az, hogy a bakba belelépjek, amit meg is teszek és igyekszem a másik lábammal jól ellökni magamat a földtől, s elkapni azt a kiálló gyökeret ott fentebb, ami kapaszkodóul szolgálhat...

//0-2: Aine bárhova is hízott szülés után, pont tökéletes helyre kerültek azok a pluszok, mert sikeresen nem csak megtartja a bakot nekem, de tud is annyit lökni, hogy feljussak a fentebbi szintre.
3-6: Nem elég edzett hozzá Aine, hogy egy magamfajta, nem cingár-vékony férfit fel tudjon tolni, de arra a pár pillanatra meg tudott tartani még, hogy fellépőként szolgáljanak kezei és az enyémek elérjék a gyökeret, ami kiáll a földből és sárból. Szerencsénkre az sem ereszt, megfeszül ugyan, de fel tudok vele már kapaszkodni.
7-9: Vélhetően az újabb vita most fog kialakulni közöttünk arról, ki is a hibás: én léptem rosszul, vagy ő becsülte túl az erejét vagy alá az én súlyomat és lendületemet, de a lényegen nem változtat: még a bakot sem tudja elég ideig megtartani. Összekulcsolt ujjai szétcsúsznak, térdei megroggyannak és hiába kapok a gyökér után, nem érem el, hanem visszaesek. 9-es dobás esetén pont Aine-ra rá.

Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :

 

A nagymama illatra felvonom egy picit a szemöldökeimet. Saját nagyanyámból kiindulva nincs így, de semmi esetre sem jutott egy vén szatyor az eszembe például Szösziről, neki is enyhe virágos parfüme lehet, de rá nem jöttem még, melyik virágé. Lehet, amiről a nevét kapta, mármint amiről az igazi nevét. Azon mindenesetre elvigyorodom, hogy késsel és villával civilizált nép módjára jönnének ide mondjuk az erratorok.
- Ha beválik ellenük vagy a rovarok ellen, gyártunk még a citrusos parfümödből és körbelocsoljuk vele a hegy környékét. De addig is, ne egy perdai jelenlétében fújkáld az állatokat! Simán kikiáltanak állatkínzónak! Akkor is, ha egy erratorról van szó. Elég kettős a mércéjük: nekik szabad levadászni bármit, de ha mi emberek tesszük... - Szemet forgatok sóhajtva egyet, mert néha nehéz a perdaiakkal, kivéve, mikor szükségük van valamire és velünk intéztetnék el, ki nem mondva, hogy értünk nem kár.
Elnevetem magam Aine elégedett arcán, utána pedig az új nevemen. Na jó, ezen azért nem fogok bemutatkozni sehol, mert nem győznék magyarázkodni. Plusz a perdaiaknak gőzünk sincs róla, mi az a citrus.
- Egyelőre az. - Nyugtázom töretlen mosollyal a véleményét, hogy szép álom az imént mondott szalagcím. Esélyesen nem lesz soha semmi belőle, vagy posztumusz, esetleg. Azt meg már akkor a hajamra kenhetem.
- Másnem nagyon látványos lesz a film, ami lepereg előttem életem végén. - Mosolyodom el, és csak magamban teszem hozzá, hogy nőügyeim miatt remélem a film elején feltűnik majd egy tizennyolc-pluszos jelzés is, azokból is legyen a képkockák között egy szép csokor!
- Legyen úgy, Aine! - Kacsintok rá, hogy ne írjam le előre őt, és valóban legyen igaza, a felfedezés dicsőségén szívesen osztozkodom, nem vagyok egy önző alak. A fotózás szóba kerülésével sikerül megint a nőügyeimhez kanyarodni, valahogy nem hagyja nyugodni Aine fantáziáját, még hozzá is költ, kinézve belőlem, hogy lesifotókat csinálok a természetfotók mellé.
- Nem érzed magad kivételes nőnek? - Kérdezek inkább vissza a válasz helyett. Ha tudná, hogy Carlisle barátom a barlangi tavak egyikénél felfedezett egy magaslati helyet, ahol ő állítása szerint szerelget és közben hallgatja a női csacsogást és pletykát, szerintem meg simán csak kukkol és inkább ne menjünk bele, mit csinálhat még ott fenn. Nem csak miattam kell aggódnia Ainénak, de hát férfiból vagyok én is, és amelyik nő nem akarja, hogy lássák, az meg is oldja, hogy ne tudják kilesni.
- Több is eszembe jutott. Emberi és perdai is... - Vallom be somolyogva, pontosan sejtvén, hogy az utolsó szavak lesznek azok, amelyek miatt letesz majd Aine a további kíváncsiskodásról, hiszen számára ilyen téren a perdaiak érdektelenek. Még a férfiak is, nem hogy a saját neme. Igaz, a további társalgást nem csak ez töri meg, hanem az is, hogy mélyet zuhanunk és nemsokára nekem jelenik meg elégedett mosoly a képemen, mikor elnémul Aine a lehetőségtől, hogy itt hagynám meghalni. Ha megismer majd, akkor úgy is tudni fogja, hogy ez nálam csak üres fenyegetés, nem tudnám itt hagyni őt. De addig is kihasználom, hogy nem ismer még. Talán ez az ismeretség hiánya is közrejátszik abban, hogy az első kijutási próbálkozásunk nem sikerül úgy, ahogy terveztük, nem tudtunk eléggé összhangban lenni. Olyannyira, hogy tényleg úgy alakult, amivel gondolatban eljátszottam: tényleg alám került. Sikeresen nem nyeltem a sáros vízből, s azon vagyok, hogy mielőbb lekászálódjak róla, s rántom őt is fel, mert én ugyan jutottam levegőhöz csobbanás előtt, de fogalmam sincs, hogy neki volt-e rá ideje? Mikor már újra állunk mindketten, újra csöpögve a sáros löttytől mindenhol, ahol eddig esetleg száradásnak is indulhatott volna, egymásra nézve nevetjük el magunkat. Ez duplán jó hír: egyrészt kapunk elég levegőt, mert anélkül nem lehet nevetni, másrészt nem haragszik rám. Javaslatára biccentek, mikor már láthatóan összeszedte magát és a légzése üteme is helyreállt s most én állok be bakot tartani.
- Jöhetsz, Sáros Popi! - Vágok vissza most a Citrus Pofáért vigyorogva, fehér fogaim kivillannak koszossá vált képemen. Belelép a bakba, amit tartok és már emelem-lököm is őt feljebb. Vélhetően egyébként is sikerült volna, jobb erőben vagyok nála, ő meg könnyebb nálam, de az implantátum ereje végérvényesen eldönti a kérdést és valóban példaértékű emelés lett belőle. Épp csak Aine nem tudja, hogy ezt nem egészen saját erőből oldottam meg, még ha nem is vagyok nyeszlett a feladathoz.
- Na, most már csak nekem kell feljutnom, s jöhet az a hátba veregetés! - Mosolygok fel rá, majd körbenézek, mert hiába is hasalna le Aine, hogy kezét nyújtsa, félek, hogy csak lerántanám őt ide vissza. Hú, életem végéig hallgathatnám!
- Ott az a gyökér nyolc órára tőled, feletted a járat tetején! El tudod érni? Ha igen, rángasd meg teljes erődből! - Ha el tudja érni, vagy a korábban feldobott bot végével lepiszkálni a járat tetején hurokszerűen végighúzódó gyökeret, akkor rá fog jönni bizonyára mi a tervem: annyira mállik a járat teteje, hogy a gyökeret elengedje, úgy is több helyen áttörte már a felületet, de annyira nem, hogy az egész ránk omoljon. Így ha elegendő hosszan enged a gyökérzet, akkor kötélként leengedhető hozzám, a másik végét meg tartja a fa odafenn ellensúlyként. Ha minden a terv szerint halad...