Szurdok

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Kapaszkodok felfelé, s ehhez én egy könnyed tempót választok. Van bőven időm kiérni a találkozási pontra. Mivel tudom igazából feldobni a napom? Magamban elkezdek dúdolni egy régi dalt, ami már régen kiment a divatból. Azért nem teszem hangosan, mert nem szeretném magamra felhívni mások figyelmét. Így válik az egész kapaszkodás könnyeddé, s elterelődik a figyelmem a nehézségekről, vagy esetleges meglepetésekről. Azonban annyira nincs szerencsém, mert ahogy tekintetem előre néz, úgy megpillantok az egyik pillanatról másikra egy alakot. Távolról igazából nehéz beazonosítani, de közelebb érve egyre inkább élesebb lesz a nő alakja, aki még rám is köszön. Illemet tanultam, így nem marad viszonzatlan a gesztusa.
- Napot! - nem rakom elé a jó szót, mert ez még hamarosan elválik. Miért bukkant fel itt és most? Túlságosan gyanús, mintha csak erre a pillanatra várt volna a nő. Ha sikeresen elé lépek, akkor válaszolok érdemben a kérdésére.
- Bármikor elromolhat, s én sietek haza a kunyhómba. - szólok vissza, s úgy döntök ebben a pillanatban, hogy tovább is fogok indulni. Azonban nem szó nélkül, mert az túlságosan illetlen lenne.
- S ennek fényében, ha megbocsát. - s ha nincs ellenére a nőnek, akkor kikerülve őt indulok tovább a dupla hátizsákkal. Ha szeretne valamit tőlem a nő, akkor vegye fel a tempómat, s kövessen. Bár az nem lenne jó, ha egészen a találkozási pontig vinném el, mert akkor utána rájönne, hogy ki vagyok valójában. Három másodperc szükséges nekem csupán, hogy megálljak és szembeforduljak vele.
- Mit csinál itt? - teszem fel a kérdést, s merem remélni elárulja az igazi célját, hátha elszólja magát. Ha pedig nem, akkor odasétálok hozzá kimérten, s a következőket merem szólni.
- Itt élesem alatt, sosem találkoztam még ilyen érdekes nővel, mint te. - vetem be magam, mint aki ténylegesen ezen a vidéken élne, valami titkos bázison, amiről senki sem tud. Úgy vélem, ezen álca jól fog jönni, de vajon a nő mennyire fogja értékelni? Fogalmam sincs, azonban az idő nem áll meg a kedvemért. Kell nekem egy terv, amivel majd lerázhatom ezt a szépséget. De vajon melyik terep lenne rá alkalmas? Az eddigi megtett út minden részletét átgondolom. Szerencsére, hogy étkeztem egyben nincsen nálam semmilyen technikai kütyü, amivel be tudná azonosítani, hogy én honnan jöttem és kicsoda vagyok. Erről jut eszembe, hogy mindenképpen nem a saját nevemen szabad bemutatkoznom. Ráadásul ügyesen kell hazudnom, amit el tudok játszani. Tudóst biztosan nem, mert szakkifejezéseket nem ismerek.
- Fred, vagyok a Kirekesztett! - nyújtom felé a kezem, hogy kezet fogjak vele. S ha már nőről van szó, akkor nem bánom magamban, hogy extra figyelmességet mutatok ezen nő iránt. Ha nem visszakozik, s húzza el a kezét, akkor én kézfejét megcsókolom. Ha megvan ezen rituálé, akkor türelmesen várom, most felsültem, vagy teljesen bedőlt a tervemnek.

Hát nem szívbajos az idegen, ezt feljegyzem magamnak. Nem kapkod fegyver után, mikor felbukkanok ezen a „madársejár” környéken és ráköszönök.
Már a kezdet is kíváncsivá tett, de ez a kunyhós dolog még inkább felcsigáz. Majdnem egy éve élek Perdán, de senkitől se hallottam a RebellIvóban, hogy a nem is oly távoli szomszédságunkban egy kunyhóban éldegél egy férfi. Habár! Habár lehet, hogy a kunyhója nagyon messzire van…. valahol, ahová repülőgépek szállítják?!
Persze nem biztos, hogy köze van a géphez, de nem zárhatom ki. Felveszem hát lépteinek ritmusát és így válaszolok neki, míg meg nem áll mégis.
- Ó, én? Piknikeztem! Kicsalogatja ez a szép tavaszi idő az embert a friss levegőre.
Szavaimon nem gondolkodok, miért is tenném? Könnyedén tudok igazat mondani, ez még nem volt nehéz kérdés. És különben is, a legjobb a lehető legközelebb maradni az igazsághoz.
- Nahát, érdekesnek talál? Miért? Nincs két fejem vagy ilyesmi.
Külsőre valóban nincs rajtam semmi érdekes, kivéve talán, hogy fél pár kesztyűvel közlekedek. Engem ugyebár nem ismer, hogy hajlandóságaimat, természetemet illetően mondott volna ilyen ítéletet. Gyanítom érdekességemet az adja, ahol épp vagyok, a Szurdok mélyén. Persze, most már gondolhatja, hogy érdekes vagyok, mert kevesen piknikeznek Perdán tök egyedül, látszólag fegyvertelenül.
- Kirekesztett? Akkor te valami vallási körökben mozogsz? – Kicsit elbizonytalanodok, ahogy a fejemben ismét kimondom a nevét és valami nem stimmel. Hát persze, majdnem homlokomra is csapok. – Ja, nem, akkor „Kiköközösített” lennél. Bocsánat, ezek a régi kifejezések berozsdásodtak.
Mivel a végére ő is tegezett, ezért én sem magázódok. Kezemet nyújtom a bemutatkozáshoz, ami végül kézcsókká avanzsál. Hát ilyet se kaptam rég!
- Jessie vagyok, örülök a találkozásnak Fred.
Nem ejtettek a fejemre, eleget tanultam Solmontól, így egyértelmű, hogy nem az igazi nevemen mutatkozok be. Erős a gyanúm, hogy sétapartneremet se Frednek hívják igazából. Mosolyom mégis szívélyes, ahogy megindulok tovább folytatva útját.
- És messzire van ide a kunyhód? Gyakran kirándulsz errefelé?
Én nem kérdezek annyira direkt módon, de talán több minden információt ki tudok sajtolni.

A nő túlságosan gyanús nekem, hiszen úgy vágott elém, mint valami útonálló a régi regényekben. Már előre próbálok felkészülni, hogy sok kérdéssel fog előállni az én személyemmel illetőleg, s nekem olyan természetességgel kell válaszolnom, hogy elhiggye. Kitalált személy bőrébe kell bújnom, s alakítanom, míg meg nem érkezik a repülőgép. Meglep, hogy felveszi velem a ritmust, de nem szólok semmit egyelőre.
- Piknikezés? - kissé meglepett vagyok, hiszen sok veszély leselkedhet itt az emberre, s hamar lehet ő a főfogás. Ami az időt illeti nem nagyon szólok bele, hogy minek hiszi. Én a szállítmányért jöttem, s sikeresen fogom végrehajtani a rám bízott küldetést. Jessie-hez hasonló nőt, nem fognak engem eltántorítani a győzelemtől.
- Miért ne találnálak annak? Egyedül piknikezni, holott megoszthatnád másokkal. Szükség esetén még a másik személ tud segítséget hívni. A fejeddel nincs semmi gond Jessie, igazán tetszik, amit látok. Ha két fejed lenne, akkor tényleg aggódnék. -itt kénytelen vagyok megállni, mielőtt még elkapna engem a szóáradat gyártása. Ennyire nem szeretném letámadni őt, hagyom hadd bontakozzon ki.
- Igen, Kirekesztett. Nem vallási körös vagyok, távol álljon tőlem! - nevetem el magam, amolyan keserű jelleggel.  Sóhajtok egyet ráadásul, s várom, hogy esetleg bemutatkozzon, ha már én megtettem. Csodák csodájára kapok is egy nevet, s eltárolom magamban. Jessie, jól hangzik. Azonban ha visszatérek Dominiumra, biztosan ki fogom deríteni az igazi nevét.
- Messzire persze, Szurdokon kívül a vadonban, egy nagyobb liget liget árnyékában. Egy völgyben, így állandóan gondom van a vízzel. Gondolkozok azon, hogy máshová kellene költöznöm. - mindvégig Jessie tartom a szemem, hogy szem elől ne vesszen a mozdulata. S ha már itt tartunk, gondolok egy jó nagyot, s a nőtlenségemet felhasználva lépek közelebb hozzá.
- Meg ha nem bántalak meg, szívesen jól jönne egy női társaság az életembe. Tíz éve nem láttam nőt, így te vagy az első. - megállok, s pár pillanatig csak Jessie vonásait nézem leplezetlenül. Meg ha van rá esélyem, akkor nézem a hátát.

Na, tessék, ezüsttálcán kínáltam neki a magyarázatot. Hát jó, nem boncolgatom tovább a témát, elvégre egyrészt igaza van – ezt hamarosan meg is mondom neki: mérhetetlenül veszélyesebb egyedül, mint legalábbis párban közlekedeni, mint az ovisok, ugye. Másrészt! Másrészt jobb is, ha nem az én érdekességem mibenlétéről csevegünk, jobb, ha Fred marad a főtéma.
- Ebben igazad van, de néha jól esik egyedül lenni az embernek a gondolataival. Neked gondolom nincsen ilyen problémád, ha egyedül élsz. Tényleg, teljesen egyedül élsz? Vagy neked is lenne kirándulópartnered?
Továbbra is csacsogva kíváncsiskodok, de azért nem igazítom lépteim ritmusát pergő nyelvemhez, túlságosan messzire nem akarok elbandukolni vele, ki tudja, hátha másik kirekesztett is őgyeleg errefelé.
Fejben végigfutom Perda térképét, a Nagy-Hegység lábánál lévő folyókat véve sorra, vajon ezekre gondolhat? Völgyek tuti vannak, hogy milyen áradásokat jelentenek a folyók, arról nem láttam jelentést. Vagy a Fennsíkon túl? Áh, az biztosan nem, túl messzire lenne, ahhoz hogy egyedül kóboroljon errefelé. Szóval vagy a Hegység lábánál él egyedül vagy a géppel érkezett.
- Az bosszantó lehet, tényleg érdemes lehet elköltöznöd egy ilyen időszakosan veszélyes helyről. Nem szeretnél közelebb költözni akár perdai, akár emberi településhez?
Az utolsó felvetésére megtorpanok, mintha legalábbis nekigyalogoltam volna a Szurdok sziklafalának. Még mindig jobb, mintha a bennem bujkáló nevetés tört volna ki belőlem. Hát na, ilyen felszedős szöveget se hallottam még. Ha továbbhaladt is hirtelen megállásom után, visszaléphet, egyelőre nem tervezek továbbindulni vele.
- Ez rendkívül…. hízelgő?... és a Fred és Jess is nagyon jól cseng, de én ritkán ugrok ilyesmibe öt perces ismeretséget követően, ne haragudj. – Habár ha tíz éve nem látott nőt, akkor igazából valószínű tökmindegy neki, szóval ezért az enyhe kérdő hangsúly. De tíz év? Az hogy jön ki? – Mióta is élsz itt völgyedben? Előtte a Dominiumon is elzárva éltél?
Nem vagyunk Perdán tíz éve, szóval vagy egy másik hajó tette ki és távozott, ez is óriási hír lenne, hogy egy hajónk elért ide, de aztán miért ment volna el? Nem láttam jelentést ilyesmiről, hogy a perdaiak meséltek volna más égenjárókról. Szóval ez a legkevésbé valószínű. Vagy valami nagy turpisságot követett el és hét évet izoláltan töltött és hármat meg idelent. Vagy az egész kamu. Elrepül felettünk egy efon, vagy kettő, behúzom kapásból a nyekem, de kicsit koraiak még és szerencsére még elég kábák, nem foglalkoznak velünk, de nekem kapóra jöttek.
- Tényleg, láttad pár órája azt a gépet a Szurdok végében? Itt lebegett nem messzire, aztán elrepült. A völgyednél is szokott ilyen körözni?

Azon tanakodok, hogy miként tudnám leszedni magamról a nőt, hogy végre gyors léptekkel távozzak a találkozási pontra. Nem szeretném lekésni a különjáratomat, másrészt szerintem utánam jönne a két személyi testőröm. De nem mehetek, hiszen most Fred vagyok és egyre inkább könnyebben jönnek a Fred -féle gondolatok.
- Kétség kívül, ha meguntad a tömeget, akkor jól esik egy kis magány. De fordítva szintén igaz, hogy mikor túlságosan magányos vagy, akkor társaságra vágysz. - mikor kíváncsiskodik, hogy van-e nekem kirándulópartnerem, akkor azon nyomban rávágom.
-Régen meghalt, s eltemettem. Magamra maradtam. - nincs mit ezen szépíteni, s fanyar mosoly jelenik meg az arcomon, amit még egy nagy sóhaj kisér. Lássa csak, hogy milyen nagy baj ért, ami most is kihat rám, persze akkor mikor éppen felhozzák. Látom közben, hogy a szavaim nyomán elgondolkozik, hogy melyik területről beszéltem. Hálát adok az égnek, hogy nő és nem térkép bajnok. Legalábbis arra még nem járt. Győzelemként fogom fel.
- Bosszantó? Nos penészben, s bűzben aludni nem olyan kellemes. Egyedül visszaépíteni az eredeti állapotot, az meg időigényes és fárasztó. - bölcselkedek, utána meg magamat meglepve tapasztalom, hogy Fred igényeit kimondva bókolok egyet a jelenlegi társaságomnak. A reakciót nézve, úgy látom nem tud mit kezdeni vele, ráadásul teljesen értelmes érvvel vág vissza. Tetszik! Nagyon tetszik, így Frednek kell lépnie tovább.
- Ha így vagyunk, akkor megyek is. Cseppet sem tartanálak fel. Biztosan ismersz tőlem jóval jobb férfiakat. Kit érdekelne egy magam fajta férfi? - keserű mosolyt küldök Jess felé, ám úgy tűnik, hogy a nő nem tud leállni a kérdéseivel. Taktikát kell váltanom, ha szeretnék újból nyugodalmas perceket.
- Dominiumon is elzárva éltem, utána meg kipakoltak Perdára, hogy nem etetnek itatnak tovább. Egy hűséges emberem tartott velem, őt kellett eltemetnem. - csak, hogy kerek legyen a kép. Mikor elhúz egy Efon, akkor én csupán mozdulatlanná válok, mintha a táj része lennék.  Ha már elmentek, akkor indulok gyorsabb tempóval. Ha a nő képes velem tartani, akkor biztosan meg fogom neki említeni valamilyen formában.
- Láttam persze, éppen evés közben ért az eset. Kénytelen voltam behúzódni egy olyan helyre, ahol alig volt helyem. Köröznek ezek mindenhol! Néha attól rettegek, hogy éjszaka visszavisznek Dominiumra, mert hát nekik úri kedvük szokott lenni. - aztán hirtelen csak megállok, s a tarkómat masszírozva megjegyzem.
- Ami az ismeretségünket illeti, most már biztosan több perces. - némi mosoly jelenik meg az ajkaimon, s kihasználva Fred jellemét a következőt mondom.
- S szeretne jobban megismerni, vagy megelégszik ennyivel?

- Ó, sajnálom!
Valamiért ennél a válasznál nem latolgatom, hogy melyik része a kamu, vagy mennyi az igazság benne. Talán mert olyan gyorsan rávágta, gondolkodás nélkül. És akár azzal a géppel jött, akár tényleg ő a „Kirekesztett”, ez mindenféleképp igaz lehet. És bármelyik a valós állítás, attól elveszíteni egy hozzánk közelállót mindig fájdalmas.
- És egyedül vagy a Kirekesztett vagy vannak cimbo… áhh, értem.
Belefognék a korábbi kérdésem cizellálásába, mert engem azért csak érdekelne, hogy elméletben hányan éldegélnek abban a bizonyos folyóvölgyben, de megkapom a választ. Gyanítom, ha nem egyedül lakna ott, akkor csak nem egyedül kéne felépítenie a kunyhóját újra meg újra.
- Sose gondoltál arra, hogy esetleg keress más helyet? Fentebb a forrásvidéken mondjuk? Akkor lenne friss vized, de az árvíz talán nem fenyegetne. Vagy…
Szemem kutatón villan Fredre, kicsit talán közelebb is hajolok és suttogóra fogom.
- Vagy… azt beszélik, hogy valahol barlangokban élnek a lázadók, ők is amolyan kirekesztettek, őket nem mossák el az árvizek, legalábbis erről sosem hallani.
Nem javaslom nyíltan neki az ellenállókhoz való csatlakozást, elvégre én, Jess mint tisztes városi nem is tudok róluk sokat és nem ajánlgathatom a hozzájuk való csatlakozást, elvégre az azt hiszem törvénytelen volna, habár igencsak megkopott már a dominiumi törvénykönyv-ismeretem. Azt meg csak tippelem, hogy ha áradásokkal küzdenénk, akkor arról valahogy biztos tudomást szereznének és felhasználnák propaganda célokra, de ilyesmiről nem hallottam.
- Nem ezt mondtam, és továbbra sincs róla fogalmam, hogy ismerek-e, mivel téged továbbra se ismerlek olyan nagyon. – Beugrik a Fekete piac egy-két nem túl bizalomgerjesztő seftelője és megborzongok. – Rosszabbakat egész biztos.
Kinézetre egészen biztos vagyok benne, mert hát ki tudja, Fred is lehet sorozatgyilkos, helyes, de mégiscsak sorozatgyilkos. Még nem tértünk ki a száműzése okára ugyebár.
Ahhá, így kijön a tíz év, és még a néhai társról is kapok némi információt. Na, így már utána tudok nézni a mesének, elvégre kirakni két embert egyszerre, ráadásul Fredet régóta elzárva tartották… talán nem minden tizedik ex-dominiumi sztorija ez, mert akkor Perda tele lenne kirekesztettekkel.
Ugyan nem akartam továbbmenni már, de csak kicsúszott az az utolsó kérdésem, amire nagyon is érdekel a válasz, hát tartom a felgyorsított tempóját. Alec kiképzése és a sok műszak a RebellIvóban most legalább kifizetődik. Abszolút átérzem a válaszát, egy éve próbálok rájönni, hogy engem miért hagytak életben, de a vakvéletlenen kívül én se tudtam még mással megmagyarázni.
- Valóban.. – Helyeselek, de nem tudom hová akar kilyukadni, míg be nem fejezi. Naná, hogy szeretném, jó lenne tudni, hogy vajon tényleg Fred-e vagy sem. Ugyanakkor első az óvatosság! – Igen, mindenféleképpen, de egy másik alkalommal. Későre jár, még nagy út áll előttem, mielőtt … mielőtt elérem a többiekkel a találkozópontot.
Azt mégse mondhattam, hogy mielőtt hazaérek, habár ez az igazság, mert mire innen Városba érnék, az nem ma lenne gyalogosan és gyanút keltenék. Ha ő is találkozna még, akkor ráhagyom, hogy a részletekre rátérjen, minek kezdjek itt ötletelni, ha egyszer ő meg azt mondaná, hogy kisanyám, ennyi elég volt belőled, inkább tíz évig nem látok megint nőt, csak veled ne kelljen megint találkozni. Na, ettől lehet a pult alá kerülnék ma este, az tuti.

Örömmel hallom, hogy sajnálja a dolgokat, s ha már Fred vagyok, akkor előrukkol belőlem, hogy miért ne lehetnék egy Edmund? Miért hazudozzak, miért hazudjak egy nőnek? Idő kérdése csupán, s biztosan rájön, hogy kamuztam az egészet és elhagy. Miért ne lehetne a fedősztorim sokkal sajátosabb? Miért ne hazudhatnék úgy, hogy imponáljak ennek a szépségnek? Úgy látom, hogy a szavaim célba érnek, s nem tesz fel több kérdést. Ez arra vall, hogy a másik tapintatos, s nem lépne bele a lelki világomba. Tovább is lépünk, s ennek örülök.
- Most, ahogy mondod… - úgy teszek, mint aki felméri a most fellépő helyzetét, aztán egy sóhajtás kíséretében válaszolok Jess-nek.
- Romos jelenleg a házam, s ahogy mondod, jobb ha város közelében telepszek le. Csak a Perdaiak ne nézzenek ki. - hallatom a hangom, s egy cseppet elhallgatok. Hadd érlelődjenek a szavak a társaságomban, hadd vigye őt a fantáziája, de nemsokára fogom őt sokkolni. Már a nő közelben levő suttogása jól hat rám, s nem tagadom előle, hogy élvezem a társaságát.
- Ne, ne is mesélj róluk! Odaát a megítélésük, ami hozzám eljutott hír, elég rossz. Én maradnék jómagam független… - sóhajok egy jó nagyot, hiszen az a vélekedést próbálom ezzel erősíteni, hogy nem olyan könnyű mostanságban ezt kivitelezni.
- Ohh, ha rossz társaságban vagy, akkor bátran szólj! Akkor tőlem telhetően, lovagiasan megmentelek, már ha megengeded – ajánlom fel ilyen könnyedén a segítségadásom, ami a nő szavai miatt mondok ki. Újra csendé a helyzet, s ez engem egyre kezd inkább aggasztani, így végre erőt veszek magamon, hogy rákérdezzek.
- Te hogy kerültél le ide? Mesélj bátran, más rajtam kívül nem hallja. -  adom fel neki a leckét, azonban ez közel sincs így. Én belegondolok, hogy egy hamis személyiségbe fog beleszeretni esetleg ez a nő, ha jónak talál, így már jó előre úgy teszek, mintha valaki kamerákat, vagy nézőpont állást keresne. Ez úgy három percig mímelem, aztán elé lépek. Két kezem a vállain pihen meg. Nagy sóhaj jön a részemről.
- Nem, nem Fred vagyok! Ez amúgy a kitalált nevem. Edmund Bewild vagyok. Ez a becsületes, szüleimtől kapott nevem, te drága szépség – mert nőnek bókolni kell, hogy jobb legyen. Riadt arcot vágok.
- Ex-Flottás vagyok, de mint a legtöbb Perdára kerülő, Polgár. Mindent elvesztettem, gyerekek, asszony, család és csak a munkámnak élek! - hátrálok egy kicsit, s nekidőlök a hideg sziklafalnak.
- Fenti életem nem túl fényes, ám sok mindenfelé eljutok. Munkámnak élek. - közelebb lépek a drágalátos szépséghez, s ha hagyja magát, akkor megfogom a kezét és csókot hintek rá. Lassan elengedem, s mikor a a másik alkalmat említi, akkor nem habozok.
- Akarok veled találkozni! A szemeidben van valami, ami érdekel és érdekessé tesz. - hagyok idő megemészteni, mármint az igazság tekintetében. Ha nem fog rám semmilyen fegyvert, akkor folytatom.
- 1 év gyász után vagyok, s téged meglátva, képes lennék kettős életet élni, Jess. Mármint ha ez az igazi neved. - támadom le a szavaimmal. Tudom, akár rosszul sülhet el az egész, de úgy vélem, hogy inkább hangzok kétségbeesett férfinek, mint gonosz férfinek.
- Két hét múlva találkozhatnánk Elorakon kívül?

Ajkamba harapok, lehet túlságosan erőltettem ezt az elköltözés dolgot azzal, hogy megint ezt ajánlgattam, mintha legalábbis afféle régimódi ingatlanügynök volnék. De végül csak fújok egyet magamban, mikor Fred elkezd gondolkodni a dolgon. Ha tényleg a völgyben él, akkor remélhetőleg a költözéssel javulnak az életkörülményei, még ha továbbra se tervezi elhagyni izolált életterét.
- Értem, rendben.
Elfogadom a függetlenséghez való ragaszkodását, elvégre az ő élete, az ő döntése. Nem is hozom fel többet Rebelliumot semmilyen formában, miért is akarnám ugye győzködni, én a Város-beli piknikezős fruska, akinek gondolatban kiadom magam. Csak gondolatban, mert rólam még nem sokat beszéltünk, ami nagyon jó. Így biztonságosabb.
- Ez tényleg lovagias gesztus. – Mosolyodok el. – Köszönöm! De nem lesz ilyesmire szükség, alapvetően nagyon jó társaságban vagyok, csak hát mindenhol vannak nem kellemes személyiségek is, ez azt hiszem elkerülhetetlen, sajnos.
Na, kellett nekem az előbb előre örülni, hogy rólam nem csevegünk. Tessék, máris süthetek ki valami okosságot válaszul, de gyorsan.
- Kancellári döntés alapján lett Perda kijelölve új lakóhelyemül. Egy szállítóhajó hozott le a Dominiumról, velem volt egy nagy zsákban minden szükségesnek vélt holmim, mert hát egyesek nem röpködhetnek oda-vissza egy elfelejtett kispárnáért.
Ismét csak ragaszkodok az igazsághoz, lévén egyetlen hazug szó sem hagyta el ajkaimat. Az más kérdés, hogy nem a teljes igazságot mondtam el, kimaradt az olyan kulcsfontosságú szó, mint például a száműzetés.
- Igazság szerint mindig is vágytam Perdán élni, ezért is járok ki a természetbe most is, amikor csak alkalmam adódik rá. Azért nem mondom, az első hetekben amikor még sokat kellett költöznöm, nehezen ment a perdai életbe való belerázódásom, de aztán amint elfoglalhattam a végleges szállásomat, onnantól minden kisimult.
Tessék, megint csak sikerült, habár a költözködés elég szép eufemizmus arra, hogy tulajdonképpen vándoroltam a szabad ég alatt, a PDA-mba lementett túlélős könyv alapján próbáltam életben maradni – megjegyzem sikeresen. Nem folytatom a csicsergést, mert Fred meglehetősen furán kezd viselkedni, mintha keresne valamit vagy valakit, talán mégis van kirándulótársa?
Mielőtt felpillanthatnék én is, megragadja a vállaimat hirtelen és beszélni kezd. Maga a mozdulat is megijeszt, kezem azonnal rámarkol a Styxre, habár ahogy kihámozom a mondanivalóját, egyelőre nem rántom elő, de nem is eresztem el a fegyvert. Még akkor se, mikor elhátrál vagy mikor újfent közelebb lép és megfogja a szabad kezemet, amit egyelőre hagyok neki, mert annak ellenére, hogy szavait meg kell emésztenem, mozdulataiban, viselkedésében nem látok agressziót, se támadószándékot.
- Hű, ez így egy kicsit sok volt egyszerre, adj pár percet, kérlek, át kell gondolnom.
Ha nem ad, akkor elbúcsúzunk és menet közben rágom végig a dolgokat, de ha megadja az időt, amire szükségem van, akkor most esek túl a dolgon, de összességében véve az elhangzottak alapján meglepne, ha most faképnél hagyna.
Na szóval, kamu volt mégiscsak az egész völgyesdiben élés és 10 éves elzártság, ez tény. Gyanítom őt hozta a gép és érte is fog jönni, talán társai is vannak még itt a Szurdokban, vagyis ennél tovább egy tapodtat sem mehetek. Ez utóbbi szintén tény. A tények jók, lehet beléjük kapaszkodni, segítenek életben maradni. Mi van még? Bókol, szépeket mond, amiket egy nő szeret hallani, de hogy ezek őszinték-e, azt nem tudom megmondani. És végre eljutok a lényegig, ami ott motoszkált végig, ami miatt nem engedtem el a Styx markolatát. Kettős élet? Vagyis pontosan tudja, hogy nem afféle szertelen fruska vagyok Városból, aki egyedül piknikezik. Lázadó vagyok, aki egyedül piknikezik. Fogalmam sincs honnan jött rá, majd egyszer talán megkérdezem.
- Egyelőre szeretnék Jess maradni, remélem nem bánod, így biztonságosabb.
Amíg meg nem győződők róla, hogy ez az újabb személyazonossága valós, addig nem adom ki magam. Illetve amíg nem tudom meg valódi motivációját. Persze, a bárban flörtölnek velem, de az egyértelműen komolytalan, pedig most már egy éve ismerem a törzsgárdát lassan. Ez így olyan hirtelen, olyan gyors, ilyen csak a lányregényeimben szokott történni a hősnőkkel és persze mindenki a saját életének hősnője, de engem nem az előbbi fajtából faragtak. Szóval kételkedek.
- Rendben, ott leszek, alkonyat előtt egy órával. Az jó neked is, vagy a munkád miatt leszel ott? Mivel is foglalkozol most?
Ugyan idáig nem néztem romantikus szemmel a férfit, azon kívül, hogy megállapítottam, hogy helyes, olyan szigorú, de helyes. És hát továbbra sem úgy tekintek rá, mint potenciális hódolóra, ahhoz először bizalom kell, nem csak szép szavak. Viszont, ha olyan a munkája, ami a segítségünkre lehet, akár hasznos is lehet ez a kapcsolat. Ettől a gondolattól persze most számítónak és ridegnek érzem magam, de ez csak kósza gondolat, úgyis meg kell várni mi sül ki ebből az egészből.

Sokat kell gondolkoznom a költözésen, hogy látszódjon, hogy alaposan átgondolom az ötletét. Mintha már a beszélt helyen elértem volna egy bizonyos szintet. Arról nem tud, hogy valójában nincs ott semmi, csupán próbálom úgy előadni. Nem szép dolog, azonban ha a nőnek van fegyvere, akkor bármikor meghúzhatja a ravaszt, s én fogok a rosszabbik végén állni. S a bajos völgytől, természetesen az ajánlata tényleg jobb. Frednek mindenképpen, aki magányos és magára maradt. Szerencsére nem győzköd arról, hogy csatlakozzak holmi szervezethez, vagy csoporthoz, Fred szeretne független maradni. Szóval öröm számomra ezen tény, s akkor haladunk tovább. Felajánlom neki a segítségem, amiből nem kér.
- Rendben – ezt én veszem tudomásul, s máris úgy érzem az egész helyzetet, mintha alkudoznánk egymással, hogy mit és merre és hányszor. A házasság erről szólt, s erre bizony elmosolyodok. Jó hosszan, s egyáltalán nem vonom meg a nő elől. Mit sem törődök én bizonyos tényekkel, hogy esetleg ellenálló a nő. Lehetséges idővel találok megoldást arra, hogy visszatérítsem a jó oldalra. Kihívás, egyben pedig számára szenvedés. Fogalmam sincs, hogy mit tesznek azokkal az ellenállókkal akiket elkap a kancellária. Mi lehet a büntetés?
- Vagy úgy, Kancellári döntés. Én határozottan nem elégszem az arcodra, nem az én szállítóhajómon utaztál Jess. - szólok vissza, mint tényt. Így közelebb kerülhet, az én igazságomhoz. Továbbiakban hallgatom az ő meséjét, s egészen a végéig csendben maradok a tisztelet jeleként. Csak utána jön tőlem egy apróbb kérdés, ami az ő szavai miatt történik. Hogy ne legyen olyan egyszerű dolga a kisasszonynak, így a következőt találom mondani.
- Ha szeretsz Perdán élni, akkor most már van eggyel több dolog, hogy ne harapj fűbe – jelzem felé, hogy itt van egy hódolója. Utána taktikát váltok, hogy összezavarjam a nőt. Remélem sikerül a valódi személyazonosságommal ezt művelni vele. Rázúdítani a valóságot, ami olykor fejbe vághat. Nincs szándékomban megtámadni a nőt, nincs értelme. Hiába van fegyvere, úgy vélem a férfias nyers erő, s mint harci kiképzés az oldalamon áll. Mikor időt kér, akkor magamban mosolygok. Remélhetőleg Jess rájön, hogy jobb ha nem húz fel. Megadom az időt neki, amit kér. Elhúzódok tőle, de mindvégig a vonásait nézem, közben azon agyalok, hogy mi játszódhat le benne? Le akar vajon puffantani? Tudja már rólam, hogy Dominiumi vagyok, ez pontosan éppen elegendő arra, hogy lőjön az én kódexem szerint.
Végül arra a döntésre jut, hogy szeretne még Jess maradni, egy rejtélyes nő. Tökéletes válasz a folytatásra, s belőlem a következő gondolatok szabadulnak el.
- Annyit mondanék neked Jess, ha nem adsz okot rá, hogy támadjak, akkor nem fogok. Másik részről, ha… Mindegy, idővel megismersz – dobom vissza a rejtélyes labdát a nőnek, s teljesen felszabadult vagyok. Nem akar lelőni, s a találkozó miatt valószínűleg nem fog. Mivel, a nő elmondja az időt, akkor már csak egy helyszín kellene.
- Jó az nekem. - szólok hozzá, s a kérdésére lassan elé sétálok egy mosollyal.
-  Szállítással foglalkozom, emellett kisebb küldetésekkel, mint a mostani. De nem én vagyok a tápláléklánc alján, sokkal inkább az agya. - Ott állok meg előtte, s egyenesen a szemébe nézek. Kezemmel, kinyúlok s megérintem az arcának bal féltekét, a jobb kezemmel.
- Sok papírmunka, alapos jelentések és sok sok szám. -  veszem el a kezem az arcáról, hogy utána elnézzek a találkozási pontra.

Próbálok elmosolyodni a bókjára, de csak egy fintorra futja. Nekem fogalmam sincs milyen géppel hoztak, hányan és kik teljesítettek rajta szolgálatot. Azokban a percekben, órákban azt hiszem sokkos állapotban lehettem, de ezt most nem kötöm az orrára.
- Ez elég jó dolog, köszi! – Nevetve sóhajtok egyet. – De azért ezentúl is érdemes óvatosnak lenni, még így is meglehetősen sok minden tud az ember egészségére ártalmas lenni.
Hát igen, a ragadozóktól kezdve a betegségeken át a kétlábú veszedelmekig, tényleg sok minden föld alá teheti idő előtt az embert.
Pont az, ha egy dominiumival fut össze egy száműzöttből lett ellenálló, történetesen én.
Mérlegelem a szavait és ezt ugyancsak elhiszem neki, pont mint mikor a szerettünk elvesztéséről mesélt. Lehet hogy nem a hű segítőjéről, lehet hogy nem is a feleségéről beszélt (hm, végülis mi a feleség ha nem hűséges segítő jó esetben?), de valakit biztosan elveszített. Ugyanígy elhiszem, hogy nem fog megtámadni. Igazság szerint lett volna rá lehetősége, sokszor egészen közel haladtunk egymás mellett, ha bántani akart volna, megtehette volna egy hirtelen támadással. Esélyem se lett volna a fegyveremért nyúlni, közelharcban meg elég egyértelműek az esélyeim. Igaz, már ebben is sokat fejlődtem, de nem ez az erősségem, ebben Alec-kel mindig is egyet értettünk, ahogy a mesterlövész-puska se az én asztalom.
- Oké.
Elengedem hát a Styx markolatát és nyitott tenyérrel húzom előre kezem, hogy lássa, nincs benne fegyver. Igazából az utolsó szavai győztek meg, nem a bókolások, hanem hogy hagy időt. És ez az újfajta arckifejezése. Korábban is mosolygott néha, de attól még ugyanolyan szigorúnak tűnt. Most viszont… nem is tudom, könnyednek tűnik.. vagy fesztelennek? Még keresem a megfelelő jelzőt, de közben figyelek a válaszára.
- Akkor hogy lehetsz itt egyedül? Vagy csak látszólag egyedül? És miért cipelsz két…
Szegény még jóformán a végére se ér az előző válaszának, mikor újra záporoznak kérdéseim. Éppúgy, mint mikor a kitalált völgybeli házáról beszélgettünk, de elakadnak valahol az utolsó szavak, ahogy megérinti arcomat. Érintése nyomán egészen felforrósodik az arcom, még most is biztosan pipacspiros vagyok, mikor már a számokról beszél és a Szurdok déli vége felé néz.
- Indulnod kell…?
Inkább kijelentés, semmint kérdés részemről. Gyanítom el kell érnie a gépét, ha olyan fontos valaki, akkor nem kutyagol napokat. Igaz, egyedül se hagyják általában bóklászni. A kettő nem teljesen passzol, de talán legközelebb erre a talányra is fény derülhet. Magam is meglepődök, hogy igazán érdekel a titok és várom emiatt a legközelebbi alkalmat és nem csak azért, mert egy szállítási vezető aranybánya lehet nekünk.
- A Shien torkolatától délnyugatra félórányira van a tóparton egy sziklás-rész. – Gondolom neki ez jobb lenne, ha nekem nem is a legideálisabb, jóval nagyobb utat kell megtennem és nyitottabb is. – Vagy a várostól keletre, a Sötét láp felé indul egy erdei ösvény, úgy három kilométerre van egy elágazása, talán ez jobb lenne.
A pontos időpontot én mondtam, ennél hagyok neki döntési lehetőséget, habár nem teljesen befolyástól-menteset.

Lesem az égből jött társaságom reakcióit, hogy miképpen változik az arckifejezése a szavaim nyomán. Nagyon kíváncsi lennék a történetére, s talán egyszer adódik egy alkalom, hogy elmondja. Addig meg mi van? Nos nézzük egymást, s kerülgetjük azt a bizonyos forró kását, ami akár megégethet, de jobbik esetben táplálhat. A szavaira a következő gondolat jut eszembe, amit azon nyomban kimondok.
- Az élet sosem volt könnyű, s sosem lesz az.  - itt aztán én szintén savanyú pofát vágok, mert ha a volt feleségemre összpontosítok, s a közös megtett utunkat, s elköszönést, akkor azok a régi sebek könnyen felszakadhatnak. Ám nekem a volt exem úgy engedett el, hogy túllépjek a múlt sebein, s az ő szájából hallhattam azon szavakat, hogy ”légy majd utánam boldog Ed.” Most nehéz, ám a jelenlegi társaságom képes lehet rá, hogy boldog lehessek, 37 évesen. A gyászom megvolt, s ki fognak küldeni egy nőt, adnak hozzám valakit, akit úgy gondolnak. Nem! Én már megtettem a kötelességem, s így másodjára én szeretnék választani. Nem egy egyszerű, hiszen szeret kérdezni, legalábbis most. Ezzel természetesen nincs semmi gond, annyi kérdést tehet fel, amennyit szeretne. Nem fogok neki hazudni, hanem a kendőzetlen igazságot fogom elmondani.
- Nehezen engedtek el a személyi testőreim, s valójában nem számítottam ilyen meglepő és kellemes találkozásra. Úgy véltem egyedül gyorsan megjárom az egészet, s nem fog semmi tragikus történni.  Ha történik is, akkor én leszek. Egy ember elvesztése még nem jelent semmit a Kancelláriának. Helyembe raknának egy számukra szimpatikusabb személyt. Viszont több személy eltűnése kivizsgálandó, hogy mi történt? - behunyom a szemem, de mikor kinyitom, akkor Jess tekintetét keresem. Ha megvan, akkor ott marad rajta.
- Két táska? Nos az egyikben a felszerelésem van, míg másik..mondjuk úgy, hogy nem beszélhetek róla, a megbízó jelenléte nélkül. - végül csak elnézek oda, ahová eredetileg vissza kell térnem. A szavai nyomán csupán ennyit szólok.
- Indulok, mert keresni fognak. A jelzések miatt hamar rám találnának – nem mutatok rá a festett nyílra, mert amely szakaszon vagyunk, oda nem tettem. Indulnék, azonban e kellemes társ, nem enged. Helyszínt vázol fel, aminek a végére csak mosolyogni tudok.
- A nők mit sem változnak – jegyzem meg, s ha már úgyis a közelében vagyok, akkor teszek egy búcsúzkodást a részemről. Odalépek, s elkapom a kacsóját, s lágy csókot hintek rá. Nem nyálasat, inkább hosszút, mintha csak az ajkaira szerettem volna.
- Legyen az erdei ösvényes, ha már így eldöntötted nélkülem, s rögtön tesztelsz, hogy el fogok e jönni hozzád. - elengedem végre a kacsóját, amit még egy lágy áll simítással tetézek.
- Régen voltam bohó, huszonéves, de megoldom. Ott leszek. S amit rólam lehet tudni úgy nagy általánosságban, hogy válogatós vagyok öltözet terén, mind pedig evés terén. - ezzel fejezem be a társalgásunkat, mert én nekiindulok a találkozó ponthoz.  Az időpontot, s helyszínt megjegyeztem, úgy vélem, ha technika jut az eszembe, akkor mindent megtervezek, hogy Jess-el találkozzak, újra.
Távozáskor abban reménykedek, hogy nem most fog engem fejbe lőni.

- Ez igaz, de néha azért mégis szép, a nehézségek ellenére, vagy a mellett még inkább.
Erről még hosszasan lehetne csevegni, olyan közkeletű bölcsességeket felvetve, mint például sötétség nélkül nem létezik a fény sem. De nem most, jelenleg korlátozott az időnk. Ezért sem boncolgatom már az új válaszait újabb kérdésekkel, maximum magamban, mivel azért a válasz meglep, az indokolás még méginkább. Ugyan nem sok személyi testőr által védett személyt ismerek, de a sztereotípiák alapján nem hiszem, hogy sokuk lenne…nos, önfeláldozó. Hát nem azért vannak a testőreik, hogy ők védjék meg az illetőt, sőt, akár meg is haljanak érte? Az szintén fura, hogy az őrzők hagyták is egyedül bóklászni Edmundot. Már ha nem ügyesen felvezetett kitaláció ez is. Elvégre akár a Fred-fedőnév lehetett a csali, hogy aztán a „nagy vallomás” Edmundról csont nélkül átmenjen, miközben teszem azt Edward a becses a neve és szimpla felderítő.
Ehh, azt hiszem kissé paranoiás lettem. Lakhelyi ártalom. Megdörgölöm kissé fáradtan az orrnyergemet, túlságosan színes fantáziám túlságosan sok lehetőséget durrogtat minden egyes félmondatra. Az lesz a biztos, ha kicsit utánanézünk az adatbázisokban. Nem királyi többesben gondolkodok, én nem értek az ilyesmihez, kelleni fog segítség. Tudom is, hogy kié.
Habár tényleg nem hagytam kérdést afelől, hogy én melyik találkozóhelynek örülnék, azért dönthetett volna másként vagy egy harmadikat is mondhatott volna. Mindenesetre megkönnyebbülten bólintok, számomra biztonságosabb lesz a terep, és könnyebb is a megközelítés és az egyéb műveletek, mint például a Python elrejtése és satöbbi, ezeket még lesz időm kitalálni a következő két hétben.
Bezsebelem második kézcsókomat és felsejlik bennem a gyanú, hogy ez akár szokása is lehet Edmundnak. Legközelebb ez is kiderül majd. Már ha mind a ketten átmegyünk a teszten és megjelenünk.
Az utolsó kijelentéseken pislogok párat, így aztán lemaradok, hogy istenhozzádot mondjak, csupán csak intek neki és nézem, ahogy távolodik tőlem. Vajon ezzel mi a csudát akart mondani? Saját öltözködésére gondolhatott? Vagy hogy leszek kedves gálaruhában megjelenni két hét múlva, frissen készült háromfogásos menüvel a kosárkámban? Előre sajnálom a csalódottságát, mert egyiket sem tudom prezentálni… már ha csak rólam lenne szó, de ha az Ellenállók érdekeit nézem, akkor biztosan elintézhető mindkettő, hogy jobb benyomást keltsek és tegyek egy lépést a beszervezésére. Minden azon (is) múlik, hogy a nyomozásom milyen eredménnyel fog zárulni.
Ideje nekem is indulnom, mielőtt meggondolja magát és utánam küld egy csapatot azok mentén a bizonyos jelzések mentén. Utána kell nézetnem majd a jelzéseknek, holnap első dolgom lesz, ezt könnyedén megtehetem Edmund említése nélkül is. Az erős koncentrálás miatt egészen kimerültnek érzem magam, pedig még hosszú út áll előttem. Persze nem felejtem el megkeresni a sziklateraszom tövében fél pár kesztyűmet és magamhoz venni íjamat és tegezemet. Mikor visszaérek a szurdok aljára még Edmund után pillantok, habár már réges rég nem látni az alakját.
-  Hát valójában én sem számítottam ilyen meglepő és elgondolkodtató találkozásra.
Mormolom búcsúzóul és megindulok hazafelé.