Rebell-Ivó

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

 

- Öööhm... ö... jah. Hát nem t'om. - Reagálom le igen tartalmas magyarázattal, miért is gondoltam, hogy nehogy belezavarodjak a nevébe, meg kell jegyeznem a Jessamine-t is. De ráfoghatom a piámra, meg arra, hogy hirtelen egy beszélgetésen belül sok lett a J-betűs név: Jessamine, Josephine, Jasmine. Végén még Jasmine-nak is kitalálunk egy álnevet - fogalmam sincs minek -, s tuti Juliette vagy még inkább Jocelyne lenne, csak hogy teljes legyen a zavar.
- Oké, J! - Vigyorodom el az ajánlatra. Nekem mindegy, minek hív, jellemzően a nagyapám becenevét szoktam, a Henry-t, de ezt úgy is tudja már. Perdaiaktól meg van egyéb nevem is, közte a bolond quorsa, meg Szöszitől a Vadember. Szerencsémre ezek kezdőbetűi legalább eltérnek. Bár hallgatok én mindenre, Aine Citruspofájára is. Oké, ezt azért mondjuk nem reklámozom.
- Na igen! - Értek egyet vigyorogva a magassarkús menekülés ötletére, lelki szemeim előtt viszont az emlékkép rémlik fel, mikor lapos talpú szandálban sem tudott előlem hatásosan elfutni Szöszi. Szerencsére.
- Furcsa szokás. - Vonok végül vállat arra, hogy maga kedvéért öltözött ki Szöszi a piacoláshoz, de hát minden nőnek van valami furcsasága. Mindegyiknek! Szóval neki biztos ez az egyik. Magamban meg megrovom magamat, amiért egy pillanatig bizalmatlankodtam. Ugyan semmi bizonyíték nincs a kezemben és a magyarázat is furcsa, de hiszek Josie-nak és Szöszinek is. A következőre is rákérdezek, mert azért a közös hajfonási program már több, mint fura, de az ital kortyolásából nézek fel Josie-ra nagy szemekkel, felvont szemöldökkel, mikor az a bizonyos párnacsata megemlítésre kerül. Az én mosolyom nem olyan széles az ő nevetésére válaszul, inkább csak nevetgélés mögé rejtett csalódott kérdés, hogy akkor még sincs olyan fehérneműs párnacsata? De miééért? S akkor már végképp nem értem ezt a hajfonásosdit, pedig nagyon pöpec magyarázatot rittyent nekem Josie, belekötni nem is lehet. Ja, de, mégis, mert egy valamire nem tért ki benne.
- Aha-aha, logikus! És előtte vagy utána öltöztök át szexy fehérneműbe? Lehet csatlakozni? - Úgy érzem, sikerült a lényeget megragadnom, nem is bírom ki vigyorgás nélkül és volt képem az utóbbi kérdést is feltenni, jóllehet Josie-val sosem alakult úgy a kémia, ahogy másokkal vagy neki Bewild-dal.
Utána rákérdezek még valami másra is, némileg komolyabban, s bár úgy tűnhetett, hogy én örökre lemaradtam az említett ledér fehérneműs tevékenységnél, erre a válaszra figyelek, annál is inkább, mert olyant említ Josie, amiről én is tudok. Nem is ez benne az érdekes, hanem az, hogy Szöszit elszomorítja annyira a helyzete, hogy ezt tulajdonképpen egy vadidegen "ellenség" tudtára is adja. S helyzete alatt nem is a válást értem, legalábbis bízom benne, hogy nem bánkódik Charles után, a velem töltött idő alatt látottak nem utalnak ilyenre; hanem sokkal inkább a gyermektelenségét értem a helyzete alatt. Elhúzom a számat, éppen akkor, mikor Josie annál a résznél jár, hogy átérzi a helyzetét. Basszús, mind a ketten szeretnének gyereket, mármint tényleg szeretnének s nem lehet... Vagy hát Szöszinek még van esély, ha beválik a terápia és ha beválik, akkor újra házasodnia kell. Bassza meg, sehogy se jó ez...
- Hm? Ja, igen-igen. - Bólogatok serényen, pedig az állatokra vonatkozó részről le is maradtam, de ezt eltitkolom, inkább csak egyetértek, az a biztos. Igyekszem magam részéről is terelni innen a témát, mielőtt feltűnő lenne, hogy nagyon elgondolkodom olykor, de szerencsére az italtól Josie olyan beszédes lett, hogy nem áll be közénk kínos csend. Csend se nagyon, mert már rá is tértünk arra, milyen happy endekben gondolkodik a részemre. Pedig, az előbbi gyerekes témából kiindulva szerintem ilyen nem létezik számunkra, de félre teszem a borús gondolatokat és készségesen belemegyek az agyament ötletek kitárgyalásába.
- Komoly politikai oka kell legyen. Az mondjuk felveti a kérdést, hogy miért pont én leszek ebben a kulcs-szereplő, de hát biztos rosszkor rossz helyen. Ja, bocs, happy endet írunk, szóval jókor jó helyen! - Korrigálom magam gyorsan, pedig ott van az is, amivel Carter megbízott, s nem fűlik a fogam hozzá és abban is kevéssé látom a boldog véget. Ám ezt se mesélhetem el Josie-nak, mert akkor kiderülne, hogy Naphajú és Jasmine egy és ugyanaz a személy és hogy kissé hazudtam neki. Nem tudom, ez mennyire fogja majd rosszul érinteni, ha valaha is kiderül.
- Most miért mondod? Régi munkakörömben egy csomót kellett számolnom! - Vigyorodom el, mert igaz, amit mondtam, katonai logisztikába azért nem ártott a számok ismerete, igaz, akkor nem is ittam mellé, jobban tudtam követni magamat számolásban. Mindenesetre örülök, hogy Josie-t nem kell tovább győzködni és megisszuk az utolsó utáni poharat, meg még egy az utáni felet is, hogy tényleg kiürüljön az a kancsó.
- Még egy kancsóval? - Kérdezem derűsen, előre borítékolva a választ, amit még a józanság utolsó morzsája fog vele mondatni. Részemről pedig jöhetne, jóllehet a második végére ebből az italból már én is úgy mennék a lakomig, hogy néhányszor ellenőrizném milyen széles az alagút és ott vannak-e még a falak, ahol legutóbb is: azaz dülöngélnék. De legalább nem négykézláb mászva. Azt hiszem, volt már olyan is, nem teljesen tiszta az emlék. Ám azt tudom, hogy volt rosszabb is.
Josie-t viszont nem hagyom, hogy így jusson haza. Ha valami baja esne közben, Jeff úgy is az én fejemet szedné le, többnyire jogosan is, szóval zsebembe túrva kirakom a perditeket az asztalra és kezemet nyújtom Josie-nak, hogy felsegítsem. Mire a Rebell-Ivó bejáratáig jutunk, abból a felállásból és pár lépésből úgy is tudni, látni fogom, hogy mennyire kell a nőnek a támogatás és ahhoz igazodom, segítem őt. Nem csendben tesszük meg az utat vélhetően, hanem végig nevetgélve. A lakáig kísérem, s ha úgy látom, szükséges, akkor egészen az ágyig, javasolva, hogy így ruhástul dőljön be oda, a cipőt segítem neki levenni akár és betakarom, majd ha így biztonságban tudom, távozom. Vagy ha nem kellett ennyi segítség, akkor az ajtóban köszönök el és keresem meg a saját szobámat.
Belépve oda a mozgásra a fények felkapcsolnak és az ágyam melletti ládán lévő új kis szerzeményem, egy működőképes digitális képkeret is bekapcsol. Az egyetlen cucc, ami otthonos érzést ad a szobának. Randomra állított képvetítése szüleim fotójával kezd, amit a tőlük kapott videóból mentettem ki. Letelepedek az ágyam mellé a földre, hátamat az ágynak vetve, felhúzott térdekkel és elérem innen a táskámat, mert abban van még némi Búfelejtő a kulacsban. Az kell most nekem! Főleg, hogy a képkeret is vált, s Szöszit mutatja, amint éppen nyelvet ölt rám vidáman. Az elhangzottakon agyalok és azon, miért agyalok egyáltalán ezen.
- Picsába... - Summázom az egészet és nagyot húzok a Búfelejtőből. Át kéne keresztelni, nem hat, de ezt nem mondhatom meg Ravennek, akivel a közös fotónk megjelenik a képkeretben.

//Köszönöm a játékot Josie, nagyon jól szórakoztam és eddig is tudtam, de újra megjegyzem, hogy imádnivaló a karid //

 

Josie-t keresem célirányosan, tehát az első utam a szobájához, majd az oktatótermekhez vezet - még ebben az időben is, igen -, majd az étkezdének kinevezett barlangcsarnokhoz, aztán - szó szerint - fél szemmel belesek a barlangfürdőkhöz is, és gazdagodtam pár csodás kebel-látvánnyal, de időben eszméltem, hogy miért is vagyok ott, ahol, ellenben Josie nincs ott, ahol én. Oké, ha az Ivóban sem lesz, akkor legalább Jeff hátha tud valamit róla, vagy kénytelen leszek a kis tanársegédjét felhajtani információért, ehhez viszont fel kellene elevenítenem, mi is annak a csajnak a neve? Pedig jó voltam mindig is női nevekben, de az ő neve... Még a kezdőbetű sem ugrik be, basszus!
Nem ma este fogom viszont megjegyezni a nevét, mert a Rebell-Ivóba érve végre meglelem a célszemélyt: Josie-t. Bár majdnem továbbléptem, mert el kell ismernem, így az egyik asztalra borulva még nem láttam őt. Odamegyek halkan, direkt szemből érkezve és nyakam nyújtogatva nézem a látványt. Mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna, ahol én vagyok a csapos segédje és Josie a túl sokszor túl sokat ivó vendég. Nagyon szürreális élmény, érzem is, hogy erre záros határidőn belül innom kell, hogy helyreállhasson a világ rendje. El is megyek a pulthoz, rendelek Jeff-től. Nem kérdezem, mi van Josie-val, hiszen Jeff jó csaposhoz híven olyan, mint az egykori gyóntató papok: nem fecseg mások titkairól... kivéve, ha azok veszélyt jelenthetnek a közösségre nézve, mert akkor meg sem áll Carter-ig, ugyebár. Nem hibáztathatom az én hibámért...
Megrendelem az italom, kezembe veszem a méretes korsómat, a sörféle ital az orromba kúszik s már ez megteszi a hatását a világrend helyreállítására, mert mire visszafordulok, Josie már felegyenesedett és tétovázik egy pillanatra, majd iszik. Hm. Valami tényleg nem stimmel vele. És nem is a Josie-hoz képest rendkívüli időpont magányos iszogatásából szűröm le, nem is a lábbeli furcsaságából - amit eddig észre sem vettem -, hanem a pillantása olyan... szomorú. Úgy intézem, hogy másik kezemmel hátam mögé rejtsem az ajándékát, és a korsót előtérbe helyezve lépek újra oda hozzá.
- Minthogy a rebelliumi ivászataim javát végigasszisztálhattad, tudod, hogy meglehetősen megalapozott tapasztalatom van a témáról, így ha elárulod, mi a célod az ivással most, tudok segíteni, hogyan érd el. De ha húzzak inkább a 'csába, azt is megmondhatod. - Mosolygok rá, mintegy megerősítésként, hogy egyáltalán nem lesz belőle harag, ha magányra vágyik. Mondjuk ismer, tudhatja, hogy nem veszem tőle zokon az ilyent, de azért örülök, ha nem küld el, mert hátha megtudom aggódásom okát: mi a baj?

 

Minthogy szemmel láthatóan rossz a kedve Josie-nak, próbálok csak visszafogottan mosolyogni azok a piával teli pufi arcon, amit vág. Nos, ő aztán ki akarja élvezni az aromákat meg az alkohol fokokat, hogy ott melengeti a szájában az italt, de hát ki hogyan szereti. Míg ő leküzdi az emberes kortyot és eltünteti kibukkanó kis maradékát - illem szerint igyekszem úgy tenni, mintha nem láttam volna -, addig én leülök a székre egy röpke biccentés kísértetében, mint köszönet és úgy intézem, hogy az eddig hátam mögött tartott motyót letegyem a lábam mellé a földre, hogy ne látszódjon még.
- Részegnek persze-persze, de miért? Mert ez befolyásolhatja a hogyant is. Szar az egész világ és igyunk; vagy éppen minden szuper és igyunk; ezektől a kombóktól én úgy se leszek részeg, szóval igyunk; talán ezektől a kombóktól nem lesz vészes a másnap, igyunk bátran; esetleg egy rövid időre elérni, hogy elfelejts valamit, valakit... Soroljam tovább? - Kérdezem, habár tippem szerint már említettem az okát, amelyik miatt Josie most ivásra adta a fejét. Mivel nincs az arcán még üdvözült mosoly és nem csillognak lelkesen a szemei, hogy valami jó hírt közöljön, vagy felejteni akar vagy nála jött el most az a pont, hogy szarnak látja az egész világot. Nem ritka, errefelé mindenkinél előjön párszor egy-egy ilyen hullámvölgy, mikor negatívan lát mindent. Ami azt illeti, a Dominiumon se ritka. Emberi sajátosság lehet.
- Maradhatunk az ivásnál. Ha megvan az ok, akkor tudok tippet adni, mit igyál és milyen sorrendben, amennyiben gyakorlatiasan hatékony akarsz lenni vagy nem kísérletezgetni. Néha egész jó dolgok is kisülnek belőle. De egyébként vannak perdai növények, hallucinogén hatással, viszont nem nagyon ajánlanám. - Fintorodom el, ahogy végigveszem ennek a lehetőségét.
- Nem csak mert most itt rögtön nincs nálunk és nem tudom, mennyi kedved van megmozdulni érte, hanem mert a hatása kétesélyes. Van, amikor vidám perceket okoz, olyant képzelsz tőle, amit legjobb álmaidban sem és imádod az egészet. Ugyanakkor lehet újraéled vele a legrosszabb dolgot, ami veled történt, és nem lehet csak úgy ébredni a rémálomból. - Szájelhúzásom mutatja, hogy sajnos a tapasztalat beszél belőlem.

 

- Néha az ok és a cél ugyanaz. Azért iszunk, mert felejteni akarunk. Azért iszunk, hogy felejtsünk. Ördögi kör. - Bólogatok aprókat, hogy valóban nem lehet éles határt húzni és valóban a célt kérdeztem, de talán az ok fontosabb, még ha esetleg egybe is esik a kettő. De azért kideríteném, már ha nem indiszkrét a dolog. Remélem nem, mert akkor kénytelen leszek máson keresztül puhatolózni, hiszen aggasztó őt így látni, nem megszokott.
- Bölcs. Bölcsebb, mint én. - Jelentem ki enyhe önkritikával élve. Az én bölcsességem az, hogy ne akarjam újra kipróbálni, amiben nagyban segít az, hogy Josie sem él vele. Elvégre milyen barátság az, amiben nem tépek be vele együtt? Nekem is megfelel, hogy közösen hagyjuk ezt most ki.
- Áh... Az. - Értek egyet, mikor kiderül az ok, eszemben sincs ellenkezni vagy az ellenkezőjéről győzködni. Nem ez a célravezető mód. De többet kell tudni: mitől szar? Vagy egy nagy gond van és emiatt szar minden más is, vagy sok apró szarság adódott össze rosszul időzítve. Vajon melyik? De oké, haladunk szépen lassan. Lepillantok a poharára is, mintha most akarnám megnézni, mi is van az alján, s nem láttam volna már korábban, mivel is van dolgunk. A mennyiséget is ide tippeltem volna, még elég jól beszél Josie.
- Magabiztos lábakon álló alap, csak kicsit karcsú. Folytassuk egy harmadik pohárral, aztán majd a többit hozom én, ma én leszek a felszolgálód. - Mosolyodom el, még ha nem is nagyon reménykedem válaszmosolyban. De mielőtt újra töltene, még kérdezek.
- Egyébként ízlik is? Szar az egész világ, de a pia legalább jó legyen. Ez nagyon fontos gyógyulási tétel. - Teszem hozzá olyan komolyan, mintha egy orvos lennék, mielőtt ilyenkor gyakran megeső vállvonást kapnék feleletként. Ha szar az egész világ, akkor olyan mindegy milyen az ital íze, nem? Hát pont nem. Azon lennék, hogy holnapra kicsit jobb legyen Josie-nak az a szar világ. Meg még ma is egy kicsit, hogy legalább mosolyogva részegedjen. Én addig is elmosolyodom, mikor engem kérdez.
- Ja, na látod az én célom és okom is egybevág: én ünneplek. Nem nagy dolog, inkább apróság és biztosan azt mondod majd rá, hogy elment az eszem vagy nem vagyok normális, de ezt eddig is tudtuk. De majd csak a harmadik pohár után mondom el. Vagy a negyedik. - Csibészes kacsintás neki, s ha töltött, akkor emelem is poharamat, hogy ennél a körnél becsatlakozva koccintsunk egyet. Embereset kortyolok aztán a magam italából, mint aki a két kör lemaradását próbálná behozni, majd kisvártatva megkérdezem.
- És mitől lett szar az egész?

 

- Szerintem meg nem kellene rá engedélyt kérnünk. - Vonom fel a szemöldökeimet csibészül mosolyogva, egyértelműen arra célozva, hogy ezt az iménti bölcseletet - meg mire odajutunk, addigra sok mást is - mi magunk is felfirkálhatnánk itt valahova és legfeljebb utólag kérünk bocsánatot. Vigyázni kell velem, mert Carlisle műhelyébe is hasonló módon jutottunk el egy közös italozás után John Baker-rel és rendeztük át kicsit a helyet, plusz nyúltam le a félkész titán-kart.
- Mmmm, szerelem meg a szex. Főleg a szex. Kizárt, hogy legyen más is még. - Jutok erre a megállapításra némi tűnődést követően, és minden kétséget kizáróan igaza van Josie-nak, itt óriási piaci rés tátong. Mit rés! Szakadék! A fentiek egyike sem megfelelő számunkra, elvégre akivel ilyen tevékenységekbe bonyolódnánk, az messze van. Én is tudom, hogy az ő Edmundja megnyert egy hosszabb küldetést, persze azt még nem tudom, hogy ez is az egyik gond. Mindenesetre egyre szélesedő mosollyal hallgatom Josie rögtönzött és zanzásított üzlettervét, amivel világuralomra is tört, vagyis törtünk, mert olyan jó szíve van, hogy engem sem hagy ki belőle. A végén már jót is nevetek.
- Tudod, ha belőlem is szépségkirálynőt akarsz csinálni, azt hiszem meg is van az örök jókedv forrásunk! Mégis, egy kicsit vonakodok erre rábólintani. - A tervének csak ezt az egy gyenge pontját találtam meg, nálam sajnos emiatt nagyon rezeg a léc és nem hiszem, hogy meg tud győzni. Vagy hogy előbb jutok én ivással az asztal alá, hogy meggondolatlanul beleegyezzek ilyenekbe.
- Fosusz Totalusz a neve, vagyis a szarvilág-szindrómából kell kigyógyulni. - Igaz, hogy a latin már réges-régen kihalt nyelv volt a Földön is, de én azért intézkedek róla, hogy holtában még forogjon párat. Nos, nem ez volt az egyetlen oka, amiért nem választottam semmilyen orvosi pályát. Ettől még gyógyítási szándékaim erősek, figyelek is a talán mégsem csak a második pohárkánál jár. Egyébként ravasz trükknek gondolnám, hogy megtudhassa, mit ünneplek annyira. Azért a bizonyosság kedvéért megtekintem a láb-bizonyítékot is, hümmögök párat rá nagy komolyan, mint aki valami fontos tünetet fedezett volna fel, ami megváltoztatná a gyógykezelés módját. Valójában a vigyorgást próbálom elfojtani: olyan aranyos Josie, mikor ilyen bőbeszédű lesz!
- Egye fene, elfogadom, hogy ez a negyedik kör volt, ez esetben e pohár után váltunk és igenis van olyan, amelyik finom. Szerintem több is, de nem probléma, ha esetedben szűkebb skáláról kell válogatnunk. Tudok likőrt is ajánlani, de minap mondta Jeff, hogy van Alkonyvárója is, és ha minden kötél szakad, akkor fogjuk a Búfelejtőt vagy valami semlegesebbet és a konyhában szerzünk alkatrészeket a Barát marasztalóhoz. Utóbbi csak egy limonádé, de alkohollal kellemesen megbolondíthatjuk. Ez az édesebb vonal. Mit szólsz? - Általában a nők jobban szeretik az édeset, mint mi férfiak, de ha Josie nem áll be az előbbi táborba, akkor sem fogok kétségbe esni, vannak még ötleteim szép számmal.
- Ó, gratulálni fogsz! - Terül el képemen egy nagy vigyor és töretlen jó kedvvel folytatom a kiegészítéssel.
- A kérdés inkább az, hogy milyen hangsúllyal fog elhangozni az a gratuláció? - Kortyolok egy újabb embereset a poharamból. Engem ismerve, már sejtheti, hogy valami eszement dolog lesz a háttérben. Vagyis annyira nem is a háttérben, inkább a székem alatt, ami felé nyúlni kezdek, miközben megérdeklődöm, mintegy mellékesen, mi is a búslakodása oka.
- Értem-értem. - Bólogatok rá aprókat a válaszára, és egyelőre ennyiben hagyom. Szép apránként haladok majd, legalábbis ez a terv és ezen a ponton még tudom is tartani. Aztán majd meglátjuk. Na de, felegyenesedem és egy a kosztól és hamutól szürkéssé vált, de ettől eltekintve szerkezetileg meglehetősen egyben lévő hátizsákot varázsolok elé a székem alól és csúsztatom felé az asztalon az italaink mellett, zsivány somolygás kíséretében. Hamuszemcsék peregnek le róla jobbra is és balra is. Ha így nem is lenne ismerős, akkor kinyitva hamar az lesz: két kulacs, pár tölténytár Styx-höz, vízfertőtlenítő tabletták, gázmaszk, polárplédecske kis gombóccá gyűrve, egy hordozható kis elsősegély-pakk, pár energiaszelet bontatlanul és egy pda, talán ez utóbbi lesz a legismerősebb. Az egykor benne volt szendvicseknek semmi nyoma. A táskán belül is felfedezhető vékony hamuréteg itt-ott, ahol a réseknél be tudott szökni, na meg kicsit át lett forgatva a tartalom, nem Josie logikája szerint vannak benne elhelyezve már, de csak némi takarítást igényelnek a dolgok és rendben lesznek.
Ha felpillant rám, kap pár mosolygós szemöldökemelgetést.

 

Erre a lelkes rábólintásra nagyjából annyira számítottam, mintha a húgomat kínálnám vízzel koccintás címén. Feljebb emelkednek egy pillanatra a szemöldökeim, de mosolyom töretlen, és egyikünk sem ugrik fel. Most amúgy is sokan vannak még itt, túl sok szemtanú.
- Kés mindig van. Feltaláljuk magunkat majd! - Legyintek rá tökéletes nyugalommal. Nem mintha komoly aggódásba kezdett volna partnerem, de ha volt is benne kétely apró szikrája, igyekszem azt is gyorsan eloszlatni... a semmivel. Ez az igazi varázslat! Semmiből mindent csinálni! Nagyjából ezen az elven nyugodna az is, amivel vele próbálkozom: semmi jó kedvből csinálni valami jót. Íróeszközt találni könnyebb lesz... De hopp! Meglett legalább mi lehet a probléma forrása? Legalábbis ha rózsaszín köd van Bewild miatt, akkor ilyen sötét kijelentések a szerelemről ilyen vehemens ivási szándékkal valahogy nem passzolnak. Foszladozna az az édes színű köd?
- Nem ebben a sorrendben. Ha előbb ölne, legalább hamar túllennénk rajta, nem igaz? - Bólogatok hozzá magamnak, és utána iszok én is pár kortyot, mialatt Josie kifejti, miként venné át a világ uralmát, de minimum a kancellárokét egy egyszerű piaci résből kivirágoztatott üzlettel feltörve. Egyetlen hibáját látom csak a tervnek, ezt meg is osztom vele, ám hamar talál rá megoldást. Gondolkodnom sem kell rajta, máris rávágom.
- Oké, így már tökéletes! Megvettél. - Mosolygok, és szerintem tényleg alkalmas vezetők lennénk a világnak: én szerényen lemondok a hatalomról, hogy Szöszi szép fejére kerüljön az a korona, Josie meg bölcs uralkodóként ezt belátta, sőt maga indítványozta! Én meg leszek a királynők gyógyítója, alternatív gyógyászati módszerekkel élve, kibővítve az orvosi alkohol fogalmát. A kezdő repertoárt fel is sorolom a páciensnek, aztán majd menet közben kiderül, hogy miként reagál a kezelésre. Biccentek, hogy akkor a következő pohár után a javasolt sorrendben haladunk, és hogy eljussunk addig az ünnepi koccintásunkig, át is adom neki, ami miatt ünnepelek. Magamban már derültem a szemöldök-összehúzásán: ismer már, tudja, hogy meggondolatlan tudok lenni, de minthogy láthatóan egy darabban vagyok és rendeltetésszerűen mozog mindenem, nagy baj nem történhetett, szóval aggódni sem érdemes igazán így utólag.
- Ezt hát! Ez nagyon! Nagyon-nagyon! De még milyen nagyon! - Kuncogva ismétlem megerősítésként a szavait, amelyekkel még ennyi pohárka ital után is próbál udvarias maradni és keresni valami kedveset, ha már én ünneplem ezt a koszos kis csomagot. Mondhatnánk, hogy nem itta még őszintére magát, de lehet inkább csak ilyen a természete. Mikor az ölébe rántja a táskát, már tudom, hogy felismerte, mosolyogva iszok egyet az italomból és hagyom, hogy felfedezze elveszettnek hitt ismerősét.
- Elvállaltam a roncsvadászatot, hogy elhozzuk, ami még használható és... ott volt a kocsidban. - Nem csak ez volt a küldetés célja, vagyis ennyi miatt nem vállaltam volna, más hajtott, de most ünnepelünk és nem akarom elszomorítani Josie-t, hiszen most olyan boldogan öleli magához a pda-ját, mint a lányaim tették, mikor egy hőn áhított játékot megkaptak és nem kellett már a promenád kirakatain keresztül sóvárogniuk utánuk, valahányszor elmentünk ott. Márpedig ők mindig úgy intézték, hogy arra kerüljünk. Mosolyogva szemöldök-emelgetek Josie-ra is, ahogy annak idején a lányokra is, de nem várt reakció jön: egy könnycsepp. Szerencse, hogy annyi követi, így homályos tekinteten át talán nem látja az arcomra kiült ijedtséget. Férfi ember nehezen tud mit kezdeni a nők könnyeivel. Mit szabad ilyenkor mondani? Szabad átölelni? Igénylik egyáltalán? Egyébként is gyakran olyanok a nők, mintha aknamezőn sétálna az ember fia, ki tudja, mikor robban fel a talpa alatt. A síró nőkre ez hatványozottan igaz.
- Hééé... - Mondom lágyan, s eredendően vele szemben helyezkedtem el, de most a széket áthúzom magammal együtt mellé, egyelőre. Szerencse, hogy korábban visszahúzta a lábát maga alá, nem tetézem a kedvét egy bokaficamítással. Mellé érve óvatosan egyik kezem a hátára simítom, amolyan fél ölelés, talán ez belefér még. Könnyeket nem törlök le, elvégre van barátnőm, neki meg barátja, szóval ezt a részét Josie-nak kell megoldania, de zsebkendőt fogok tudni felajánlani a célra, ha megszorulna.
- Gyere, dőlj egy kicsit hátrébb, mert a könnyeiddel felvizezed az italodat és az csalás. Még egy kicsit, mert most sarat fogsz csinálni a hamus táskából, így jó! - Próbálkozom háta simogatása közben suta vigasztalással, vidítással, figyelemtereléssel.
- Szóra sem érdemes amúgy. Ha tudom, hogy így hiányzik neked, hamarabb elmegyek érte! - Nem mintha a vulkán ezt hagyta volna, most is elég zabos hangulatban volt. Inkább csak kis próbálkozás ez az aknamezőn tőlem, vajon szabad-e továbblépnem és megkérdezni, tényleg a pda ennyire fontos vagy más miatt folynak most azok a könnyek, a pda meg csak beindította a folyamatot? Aztán úgy döntök, bemerészkedek az aknamező közepére egy nekifutásos ugrással, azaz halkan megszólalok.
- Josie... gyanítom egy barátnő, mondjuk Jasmine inkább olyan személy lenne, akinek szívesen elmondanád, mi bánt, de... én is szívesen meghallgatlak vagy amit gondolsz. A kedvedért akár már megyek is és bekenem boga-szarral Bewild ajtaját! Vagy az ágykerete alját, az nem látszódik, hetekig nem fogja tudni, honnan jön az a bűz! Na? - Halovány, óvatos mosoly a végén. Vajon jól puhatolózom, hogy Bewild a gond? Vagy ő is csak egy része a gondoknak, amik összeadódtak?

 

- Ü-hümmm, erre visszatérünk pár kör múlva! - Jelentem ki sokatmondó pillantással, masszív ivászatunk a végén átcsap művészetterápiába, de hát ha célt érünk vele!
A zombi-elméleten viszont egy jót nevetek. Leloptunk haverokkal anno pár filmet az adattárból, ami e témakörrel foglalkozott. Jellemzően betegre röhögtünk magunkat, csak pár volt, amelyiknél néztük, hogy elég para lenne, ha az űrállomás lakói is átalakulnának ilyen ragadozó, csoszogó hullákká. Főleg, hogy ugye egy űrállomás nem az a terep, ahonnan csak úgy simán meglép az ember, meglehetősen zárt hely. Számos elmélet volt ezekben a filmekben - már amelyik foglalkozott a problémával -, miként keletkeztek a zombik, de egy sem volt olyan eredeti, mint Josie-é.
- Meg embereket esznek! Gyanítom a sort az exükkel kezdik. Aztán jön a zsémbes volt-anyós. A barátnők, akikkel meg lettek csalva... Hú, azért örülök, hogy ebből kikúrálták már az emberiséget! - Iszok is erre egy nagyot, majd újratöltöm a poharamat. Elgondolva itt a Rebelliumon is, zabos volt barátnők hörgő-vánszorgó hordája kaparná az ajtómat... Fúh! Ráadásul meg is rútulnak közben, mert csini zombi nem rémlik.
Ha már zombiság, mi is majdnem úgy tértünk vissza Tűzvölgyből, legalábbis a vánszorgó tempó és némi hörgés megvolt, étvágyunk is volt egy kiadós alvás előtt-után, kinek mikor, de szerencsére nem a többieket akartuk felfalni. Én mégis visszamerészkedtem arra az elátkozott helyre, mely most sem fogadott szívesebben, viszont legalább értékes zsákmányra tettem szert, még ha a cuccok javát a fránya dominiumi katonák be is szerezték előlünk. Ezt a zsákmányt nyújtottam most át Josie-nak, aki úgy elkezd sírni, mint aki sárrá akarja dagasztani a táskán megtapadt hamuréteget. Érzem, hogy ez nem egészen nekem vagy a táskának szól, nem is a pda-nak, hanem valami mélyebb, komolyabb dolog húzódik mögötte. Hagyom, hadd sírjon, és mikor hallom, hogy kezd megnyugodni, akkor szólalok csak meg, addig készségesen felkínáltam neki a vállam, na meg a karom is, hogy átöleljem. Ha valaki fel is figyelt ránk, vagy magától volt olyan tapintatos, hogy elfordult és nem törődött velünk, vagy szabad kezem ujjai finom mozgásával integettem odébb, máshol bámészkodjon.
- Ugyan! Ha akarod, ott a másik is! - Mosolygok rá, mikor képes bocsánatot kérni a vállamra alkotott könnyfolt miatt. Nem akarom említeni, hogy lehet még hányás is lesz rajta...
- Mindenképpen tegyél így, rá is fogok kérdezni! - Értek vele egyet, mikor a biztonsági mentésről beszél. Na nem azért, mert ne hoznám el neki újra a motyóját, ha úgy adódik, hanem mert tudom, milyen fontosak ezek a régi emlékek. Én minden nélkül jöhettem el és nagy kincs az időközben beszerzett digitális kis képkeretem, amely a szobámba lépéskor elkezdi vetíteni a közös bohóckodós fotókat húgommal, a kivágott képeket a szüleimtől kapott videóból, és a képet Szöszivel, Szösziről. Évek után lett egy kicsi otthonos sarkocskája a szobámnak, amely egyszerre enyhíti és növeli a magányomat.
Azon jót mosolygok, hogy a pda-t kézközelben tartja. Jó lesz figyelnünk rá, el ne keveredjen ma éjjel, vagy nehogy azzal akarjuk bölcsességeinket felvésni itt valahova. A mosoly viszont tovaillan, mikor rákérdez Kai-ra.
- Kai... - Ismétlem vissza a szót és veszek egy nagy levegőt, lassan fújva ki. Egy ilyen kezdet a régi álmoskönyvek szerint se ígér sok jót.
- Igazi rejtély. Nem volt a kocsiban. Lábnyomokat nem találtam már a járművön kívül, és mielőtt azt mondanád, hogy talán egy grodrak vagy valami szedte ki onnan a Nemezis-ből és repült el vele: nem volt ott a cucca sem, se a fegyverei. És ezt nem értem. Ha életben van, miért nem jött ide vissza? Ha életben van, miért nem hagyott ott üzenetet? És miért nem vitte el a te cuccodat is? Nem nagyon válogathatunk, ha túlélésről van szó. Szóval... nem tudom. - Összegzem a végén summásan a gondolataimat az ügyről. Sehogy sem logikus.
- De mindenesetre megvan a remény, hogy életben van. - A küldetés egyik fontos pontja ez volt, ezért is akartunk társammal mindenképpen eljutni ahhoz a roncs Nemezis-hez még, hogy ezt megtudjuk. Ám a kapott válasz több kérdést vetett fel, mint amennyink eredetileg volt. Figyeltem közben Josie-t is, miként reagál a hírre, hiszen együtt mentek Kai-jal és még ha nem is voltak közeli ismerősök se, azért csak nem jó érzés, hogy egy társunk mellettünk purcan ki. Vagy hogy élt, de ott hagytuk. Emiatt vállaltam a küldetést: az én döntésem volt, hogy Kai-ra nem várunk. Tudnom kellett, jól döntöttem-e legalább ebben. Hááát...
Aztán puhatolózok, hogy a korábban emlegetett szerelem-zombi téma csak véletlen egybeesés, vagy tényleg emiatt adta fejét búsulásra. Némi tréfát is belengetek Bewild kárára, és az már fél válasz, hogy nem ledumálni akar amiatt, mert jól megvannak, hanem csak mert Bewild úgy sincs itt. Erre az információra amúgy én fintorodom el és lemondó sóhajjal ürítem ki a poharam, töltök is újat, meg Josie-nak is akkor már, kifogyjon az üveg így. Közben meg figyelek a válaszra, töltés során a második mondatnál fel is pillantok rá. Bewild "szavaira" komoly késztetést érzek, hogy valami olyat találjak ki neki, ami simán megvárja őt pár hét múlva is... még akkor is, ha valszeg én is ilyeneket szoktam mondani a nem túl komoly barátnőknek. De ez más, ha olyasvalakiről van szó, aki húgomként szeretek.
- Oooké, a boga-szar kevés lesz Bewild-nak, de menjünk szép sorban: Tűzvölgy pontosan melyik részére, részeire gondolsz? Mit látsz, amitől inkább nem akarsz, nem tudsz aludni?

 

Látom a lebiggyedő szájat, de mire magamban megvitatnám valami eredménnyel, hogy rákérdezzek az okára, addigra visszakerül a vigyor, szóval leteszek erről.
- Jaaa, hát azért iszunk, hogy a folyadék-utánpótlásodról gondoskodjunk. És azért beszélgetünk most, és alkotunk később falra, mert most még ki tudunk mondani helyesen olyan hosszú szavakat, mint folyadék-utánpótlás. - Jegyzem meg somolyogva, nem terjesztve ki a logikát, hogy ha később szavakat akarunk a falra írni, rajzolni, festeni vagy karcolni, akkor az üzenetet nagggyon le kell egyszerűsíteni, mert aligha fogunk jobban írni, mint beszélni. Mondjuk ennek ténye lehet csak holnap fog tudatosulni bennünk.
Arra biccentek, hogy nem felejti el, de azért kérdezzek rá a biztonsági mentésre. Így a tuti, kettőnk közül valaki csak emlékezni fog rá. Ugye?
A Kai-jal történtekről, vagyis inkább az ő hiányáról is beszámolok, megosztva a következtetéseimet is, és a dolog sehogy se áll össze, de talán életben van valahol a srác. Életben és biztonságban. Megsimogatom kicsit Josie felkarját, mikor kibuggyannak a könnyei és türelmesen, italomat elkortyolgatva várom ki, hogy összeszedhesse a gondolatait és megtalálja a hangját.
- Hát, mi sem erre számítottunk. Legalább van remény, csak... csak tudom, hogy az sok idő elteltével inkább csak rosszabb, mint a bizonyosság. Azt hiszem... Tudod, Jasmine-t is nemrég egy vihar belesodorta a Rauntill-ba, az meg magával ragadta, és mikor elindultam, hogy megkeressem, egyszerre drukkoltam annak, hogy megtaláljam és annak, hogy ne. Mert ha megtalálom, de halott, az olyan... végleges. Ha nem találom, akkor... nem tudom, mikor álltam volna le a keresésével. - Húzom el a számat a végén, majd vonom meg a vállaimat, mintha ezzel lerázhatnám magamról az egész emléket, pedig még mindig pontosan fel tudom idézni, milyen érzés volt, mikor megtudtam mi történt és kétségbeesve utána eredtem. Töltök egyet magamnak, és egyben lehúzom, mintha ezzel le tudnám mosni mindazt, amit a vállvonás nem tüntetett el, meg egyébként is, most Josie-ról van szó, szóval vissza is térek rá és kérdezgetem finoman, hogy mi is a gond. Felvonom a szemöldökeimet a felsorolás hallatán. Raven meg miattam sem tud aludni? Hirtelen pillanatok alatt visszapörgetem az eseményeket, vajon mit mondtunk vagy tettünk, mi volt a baj? De szerencsére Josie folytatja, szóval figyelek, hátha ebből kiderül. Azon elmosolyodom, hogy a grodrakokról miként álmodik.
- Nem biztatlak, hogy meg is valósítsd, de ha így szállnál le egyszer Elorak Fő terén, azt hiszem, elég sok perdainak a földről kellene fellapátolnunk az állát! - Jegyzem meg vigyorogva magam előtt látva a jelenetet. Raven által kapott Amazon beceneve még kevés is lenne erre az epic menőségre.
- Óóó! - Szúrom közbe mosolyogva, mikor kiderül, mi van velem meg Ravennel, és megértem, hogy szar egy álom, de egyben nagyon cuki is ránk nézve. Már épp mondanék erre valamit, amikor Josie folytatja és a folytatásra elkomorulok, majd saját szavaim közben pedig felállok és a pár lépésnyire lévő pulthoz megyek, csak mutatással jelzem, hogy mit kérek, majd a kitöltött italokkal visszatérek.
- Nekem úgy rémlik, nem miattad lőtte le. Rosa rád célzott, a válladat el is találta, mialatt te fejbe vágtad Zimori-t. Denisov meg Zimori-t maga elé kapta pajzsnak és ekkor lett a fickó lelőve. Ahogy elnéztem, Denisov akkor is őt használta volna pajzsnak, ha nem lett volna kábult, úgyhogy szerintem nem miattad halt meg. Mondhatnám azt is, hogy még ha így is lett volna, szükségszerű volt, mert vagy ő, vagy te és még többen halnak meg, de ezt nyilván tudod. Meg egyébként is, Zimori és mindenki más, aki meghalt vagy megsérült, sokkal inkább az én terhem, felelősségem. Én döntöttem úgy, hogy Kai-ért nem fordulunk vissza; én döntöttem úgy, hogy alkut kötök a dominiumiakkal, pedig éreztem, hogy nem fog simán menni; és én döntöttem úgy, hogy bemegyünk a perdai településre és ott szétválunk, veszélybe sodorva ezzel téged is, Roscoe-ékat is, és Aine-t is magára hagytam így. Visszacsinálni nem tudom, csak remélem, hogy legközelebbi ilyen helyzetben bölcsebben döntök. Most pedig öntök! - Húzom a szám kesernyés mosolyra, mert hát tényleg zavar, hogy sorra rossz döntéseket hoztam, még ha jó szándék is vezérelt. Nem véletlen, hogy visszamentem Kai miatt Tűzvölgybe, én sem tudtam aludni. Nem véletlen, hogy csak tizedesi rangig vittem annak idején, de itt sincs nagyravágyásom e téren. Roda-Aleth-Carter politikai hármasának nyomására vállalt szerepemről se hiszem, hogy okos húzás volt rám bízni. Hiszen láttuk, mi lett a Shiennel-ünnepen is...
- Ennek borzasztó a színe, most még. - A tálcán hozott négy pohárkára mutatok és megemelek belőle kettőt. Feles pohárnyi, az éjszakánál is feketébb, szirup-sűrű löttyel benne, és Josie felé nyújtom az egyiket. Ha megszagolja, illatra semmi extra, alkohol enyhe gyümölcsös felhanggal, de nem tűnik erősnek. Nem úgy az asztalon maradt nagyobbacska poharakban lévő, meglehetősen bizarr, matt szürke színű ital. Az is gyümölcsös, de illatra jelentősen erősebb.
- Nem állítom, hogy a rossz álmok is ilyen könnyen távoznak majd, de végül majd... minden... kiderül. - Mondom Josie-nak, miközben a nálam lévő felesnyi fekete italt beletöltöm az egyik opálos szürke löttybe szép lassan. Az elemek furcsa játékának hatására megcáfol minden ismert színkeverési módszert, és a két furcsa sötét ital szép lassan világos piros - mert be nem ismerném, hogy rózsaszín piát fogok inni önszántamból -, víztisztán átlátszó itallá változik. Közepesen erős, édes fajta, markánsan gyümölcsös ízvilággal.
- Tudom, tudom, így is borzasztó a színe!

 

- Ööö... - Épp elgondolkodnék, hogy a folyadék-utánpótlás szóra milyen rövidebb, de menőbb szinonima létezik, vagy úgy egyáltalán teljesen más bölcseletet kellene felírni a falra, ahhoz viszont tényleg inni kell még - nem mintha ez a programterv zavarna -, de eddigre meg is gondolja magát Josie. Ezt bírom a nőkben, követhetetlenek!
- Pontosan! - Értek egyet, előszedve a tapasztalataimat, hogy ha épp elveszettem a fonalat egy nővel szemben, a legokosabb, ha egyetértek. Mire oda jutunk, hogy meg is valósítsuk a falfirkát, lesz bennünk annyi alkohol, hogy hiányos tudásomon könnyedén átlendüljünk. A Tepsi-s ötleten eltűnődöm egy pillanatra.
- Ha van neki, nem akarom tudni, mire kellhet neki. Onnantól gyanakodva néznék minden kaját, aminek hasonló színe van. Viszont ha festék... Carlisle műhelye is játszik! Kicsit jobb zárat rakott fel, miután legutóbb, pont ilyen italozgatás után oda betörtem, mármint, bejutottam. De azért nem túl komolyat csinált, szóval szerintem akarja is, hogy megint ott garázdálkodjak. Unatkozik néha szegény. - Igyekszem ezt olyan bólogatással és komoly arccal előadni, mintha minimum klinikai depresszióval diagnosztizálták volna a haveromat és szent kötelességünk lenne a fent említett gyógyírral segíteni rajta. De azért a szám sarkában ott egy kis zsivány mosoly.
Ez a mosoly tűnik el, ahogy elkezdünk Kai-ról beszélni, még ha reményteljes is, hogy nincs hullánk, de még maradványok se, és el sem fogták a dominiumiak, ám ettől még nyomasztó a bizonytalanság is, hogy nem tudjuk mi van vele, él-e egyáltalán? Át tudom ezt érezni, mert Jasmine-nal kapcsolatban is megéltem hasonlót és mikor meglett, alig mertem elsőre közelebb menni, mert mi van, ha elkéstem? Ostobaság volt emiatt várakozni, de hát a félelem már csak ilyen: ostobaságokra készteti az embert. Azt felejtem csak el, hogy Josie a történtekről nem tud, így joggal förmed rám, amire kicsit be is húzom a nyakam.
- Izééé, nem volt időm szólni. Mindig jöttem-mentem, az ünnepség után főleg. Bocs! - Nem tudom, ez mennyire lesz jó mentség. Annak viszont örülök, hogy Napjaúmnak nevezi, az én Naphajúmnak.
- Jól, csak halkabban a nevét... - Szűröm a fogaim között a végét egy gyors körbepillantás után, majd folytatom.
- Egy kutatócsapattal volt, ő pont folyómentén dolgozott és a cuccait szedte már össze, de a vihar erősebb volt, a folyóba rántotta. Iszonyú mázlija volt! Egy faág elég mélyen meg is szúrta itt... - Mutatom jobb oldalt, mell alatti részt. Biztos van ennek precíz anatómiai megnevezése is, amit én nem tudok.
- ... de nem fulladt bele a vízbe, a folyó meg jóval odébb partra mosta, és úgy feküdt, hogy a sebet többnyire nyomta, nem vérzett el. Mázlija folytatódott azzal, hogy az eloraki kovács, Rotemshel megtalálta és nem hagyta ott meghalni, és azzal az irdatlan büdös sebgyógyító virágkenőccsel ellátta a sebét. Mázli három: Naphajút keresve összetalálkoztam a bogájával, szerintem ő volt az, aki kiszagolta végülis a gazdáját, rájuk találtunk így. Naphajú eddigre belázasodott, a nálam lévő antibiotikum segített és így eljutottunk Elorakba, ahol egy perdai gyógyító rendesen is meggyógyíthatta. Ha belegondolok, hány féle módon meghalhatott volna abban a pár napban... - Hunyom le a szemeimet egy pillanatra egy rövid sóhajjal fejezve be a mondatot. Alapvetően örülnöm kellene, hogy Szöszi él, és persze örülök is, de fülemben cseng az akkori kérése, hogy vigyem haza. Haza is kísértem. Aztán egyedül én is hazajöttem... Emelem az idő közben újratöltött poharam, hogy újra lehúzzam, de a mozdulat pár centis emelkedés után megáll és visszateszem az asztalra, de nem engedem el. Tök jó kapaszkodó.
- Kérdeznék tőled valamit, és tudom, hogy ma este rólad van szó, nem rólam, meg amúgy is forduljak fel, amiért nem szóltam neked rólunk, nem mondtam el, hogy ki is Naphajú valójában, amiért tényleg bocs, de... Szerinted hülyék vagyunk? Mármint folytassuk ezt az egészet vagy jobb lenne, ha elengedném őt? - Nézek fel a végén Josie szemeibe, de feszültségem eddig is egyértelmű volt. Nem csak a szemeimben, hangomban, hanem az is, ahogy a poharammal most csak babrálok, forgatom az ujjaim között. Igazából abban sem vagyok biztos, hogy a jó kérdést tettem-e fel? Mert erre tudom a választ: igen, hülyék vagyunk és igen, élethosszabbító mindkettőnknek, ha elengedném őt. De mit tegyek, ha nem tudom? Ha nem akarom?
De nem is akarok az én kétségeimnél leragadni, elvégre most Josie önti ki a lelkét, meg is tudom egyik-másik álmát, melyekben van jó is szerencsére. A grodrakos repülés-élményt legalább sikeresen átalakította úgy, hogy irányítja az eseményeket, nem csak felkapott tehetetlen csomag. El is mosolyodom, ahogy elém villan a kép, menő eloraki landolással megspékelve. Josie meg szinte gyakorlati tervbe ülteti az elhangzottakat, amin mosolyom vigyorrá szélesül.
- Egyikünknek muszáj lesz emlékeznie rá, hogy ne ma éjjel akarjunk grodrak-kölyköt lopni! - Lötyögtetem meg a poharam tartalmát, mielőtt innék belőle. Ilyen akcióhoz józannak kell lenni, mert baromi veszélyes. Bár ittas állapotunk legalább megmagyarázná, hogy adhattuk a fejünket ilyen őrültségre.
Az álom többi része viszont nem ilyen mókás, és nincs is ötletem, hogyan lehetne vidámabbá tenni, de abban megpróbálok segíteni, hogy kevesebb teher nyomja Josie vállain át a lelkét. Lehetne foggal-körömmel ragaszkodni hozzá, hogy ő is felelős, de semmi értelme nem lenne ennek. Ha Josie meghökkent a szavaimtól, akkor hasonlóan járok én is az övéitől, amire tétován biccentek, mint aki maga sem tudja, illik-e a köszönetet elfogadni? Tényleg nem tudom.
- Ööö, eszembe sem jutott, hogy meg kellene köszönnöd. - Öntöm szavakba zavarom okát.
- Hát, én is azzal vigasztalom magam, hogy ahogy a dolgok ott kinéztek, sokkal rosszabbul is végződhetett volna. De azért ha az a Mann nevű fickó elém kerül még, behúzok neki egyet Aine-ért! Ha pöcs lesz, akkor a ballal. - Még mindig dühös tudok lenni, ha az a fickó eszembe jut, ráadásul kapott is érte egy bazi nagy kancellári plecsnit! Ha akkor tudtam volna, hogy ő a felelős Aine orrtöréséért, elájulásáért, kisebb agyrázkódásáért, valószínűleg még ott meg akartam volna valósítani a fenti elhatározásomat, és lehet ezzel pecsételtük volna meg a sorsunkat. Már nem derül ki soha, mi lett volna ha...
- Deee visszatérve hozzád: tényleg ne emészd magad! Az egyébként igen szép fejbevágásod nem ölte volna meg, a többi meg nem a te részed. Komolyan gondolom. Elfogulatlanul is ezt mondanám. - Mosolyodom el a végén beismerve, hogy némi elfogultságom van Josie irányába, de hát eddig is tudta, hogy bírom őt. Közben pedig kis átkötéssel felvezetem új italainkat, hagyván, hogy Josie emésztgesse a hallottakat. Tudom, hogy nem fog ez benne úgy megváltozni egy pillanat alatt, ahogy a két összeöntött ital színe megváltozik, de remélem, sikerült némileg jobb irányba elmozdítani a gondolatait önmagáról.
A mosolyom nekem is széles lesz, ahogy Josie reagál a "varázslatra".
- Hajnalpír a mi nyelvünkön, a perdai megfelelője sokkal költőibbnek tűnik, de nem volt jobb szavunk rá eddig. És nanáhogy! Nem hozok olyan piát, amit csak nézni lehet! Az übercuki derűs álmokra! - Emelem a magam rózsaszín italát koccintásra mosolyogva. Kíváncsi leszek, Josie mit gondol az ízéről majd, miután megszakértette?

 

- Hmmm, az igaz, hogy mostanában szinte ott alszik a műhelyében... - Tűnődöm el Josie felvetésén, hogy igazából kérhetnénk is Carlisle-tól. Igaz, kisebb móka, mint betörni és "kölcsönvenni", de Carlisle jófej társaság, szóval igazából az is mókás lenne, ha csatlakozna. Én viszont telhetetlen vagyok, mindkettőt akarom!
- Oké, tudod mit? Lehet, hogy ott van, deee ettől függetlenül a csukott ajtón megpróbálunk úgy bejutni, mintha betörnénk. Csak hogy láthassuk a képét! Viszünk piát is, mert üres kézzel nem megyünk vendégségbe. Ha meg nincs ott Carlisle, megisszuk mi. Vagy ott hagyjuk béke-italnak reggelre neki, mikor észre veszi, hogy ott jártunk. Azt hiszem, két piát kell így vinni, jusson is, maradjon is. - Vonom le a tervem végső következtetését mosolyogva. Ha meg ott lesz a műhelyben Carlisle, akkor azért fog kelleni az ital, mert túl józan lenne hozzánk képest, ami csak abban segítene, hogy relatíve helyes szöveget festenénk fel a falra. Hogy a szöveg addigra mivé fog alakulni, ki tudja? Jó eséllyel elfelejtjük, hogy mit is akartunk eredetileg, de ez annyira nem gond, hogy könnyedén evezünk át a következő témára is, aminél bocsánatot kérek a titkolózásért és hazudozásért. Mondjuk előbbiből következett az utóbbi.
A bocsánatkéréseket jól kell időzíteni a nőknél, nekem szerencsém van, mert ez egy megfelelő időpont volt annak ellenére, hogy borús a kedve Josie-nak. Segített az is szerintem, hogy jobban érdekelte, mi történt Jasmine-nal, amit igyekszem röviden összefoglalni. És Josie a számat nézi... Ööö, oké, ne gondolj bele sokat, csak koncentrál, bizonyára. Ugye?
Elmosolyodom a bátorító, vigasztaló kézfogásra, noha nem az előbbiek miatt nyúltam a pohárért gyorsan, a Szöszivel kapcsolatos emlékek késztetnek, hogy húzzak egyet az italból, ami végül mégsem történik meg, mert kérdeznem kell valamit Josie-tól. Egyébként még jó, hogy nem ittam, a szerelmi élet kifejezésre most biztos csuklanék, félrenyelnék, köhögnék és elveszne a lényeg, amit mondani akarna Josie. Így csak a kifejezésre fészkelődöm kicsit és kortyolok egyet gyorsan zavaromban, ami így utólag már nem megy tévútra.
- Pont ezért kérdeztelek téged. Tudom a szkeptikusok véleményét, én magam pedig hitetlen vagyok e téren. Szükségem van olyan véleményére is, aki tud hinni... ebben, főleg hogy nem huny ki hamar. - Nem tudom ki mondani valahogy, hogy szerelem. A'sszem ehhez még nem ittam eleget. Még jó, hogy ahhoz sem, hogy ne tudjak figyelni a válaszra, szóval legalább nem maradok le semmiről és a megint kiejtett, számomra tabuszerű szó ellenére szélesen elmosolyodom a velős, de annál kifejezőbb megfogalmazáson. Aztán már komolyan figyelek a többire.
- És... ha mégis valami jó történne, ha elengedném? Úgy értem, lehet találna nálam jobbat, ami nem olyan nehéz feladat, lehet csak jobban körbe kellene néznie abban a Városban. De ha mégsem, mi van, ha megbánja idővel, hogy engem választott? Akár azért, mert elbaszom. Mondjuk túl sokat iszok, van itt egy csinos csaj, én meg amúgy nem tenném, de aztán... Ha engem választana, azt nem igen lehet visszacsinálni. És ez a baj az ötlettel, hogy játsszuk el a halálát: imádja a családját, a családja is őt. Nincs jogom ilyet kérni tőle, túl nagy az áldozat... viszont ha így folytatjuk tovább, ahogy eddig... Van így értelme veszélybe sodornom? - Nézek fel Josie-ra, mert eddig az italomba néztem, azt forgattam kezeimben, észre sem véve, hogy nem a beszélgetőtársamra nézek. Láthatóan én sokat agyaltam - rágódtam - már ezen, bennem is felmerült, hogy ideköltözhetne Jasmine, sőt, egyszer hülyén jelentették be nekem Roda érkezését, én bolond meg száguldottam ki a barlangbejárathoz reménykedve, hogy aztán jól pofára essek, hogy nem Jasmine vár rám. Tudom a témában Carlisle véleményét és sajnos tudom a húgomét is anélkül is, hogy megkérdezném, apámmal nem tudtam érdemben beszélni, pedig azt hiszem, még soha nagyobb szükségem nem volt a tanácsára. E négyesen kívül másban nem tudok megbízni.
- Arra az esetre, ha találkoznátok, kérlek, ezt a beszélgetés-részt felejtsd el holnapra. - Mosolyodom el a végén sután. Viszont ha már kamu-gyilkosságot emlegetett Josie és korábban betörés is volt téma, felvetem, hogy grodrak-kölyök lopás eshetőségét is, ha túl sokat innánk. Szinte meg is lep, hogy a lopás kifejezés nem megy át Josie-nál a szűrőn, de aztán felnevetek, mikor kiderül az oka.
- Több festékre lesz szükségünk, hogy egy fél-istennő születését megörökíthessük! Oda talán el is fér... - Mutatok a Rebellium legnagyobb falára, ahol jól mutatna egy nagyméretű festmény. Elegánsan elsiklok a tény felett, hogy eredetileg nem is Josie-t akartuk a falon megörökíteni, hanem valami nagyon magvas gondolatot - ha eszünkbe jut, majd az lesz az istennő kinyilatkoztatása -, és a tény felett is, hogy nincs az a pia-mennyiség, ami belőlem művészt tudna faragni, hogy másnap reggel az eredmény láttán ne röhögésben haljon meg az, aki betér a Rebelliumba.
- Jah, meg sem érdemelte a fájdalomcsillapítónkat! - Értek egyet dr. Mann-nal kapcsolatban - utólagosan elsajnálva tőle az eleve lopott fájdalomcsillapítót -, de majd megszorongatom kicsit, ha összesodor vele az élet. Mindenesetre nem nála akarok leragadni, így is hosszan elkalandoztunk rám, szóval vissza is térek Josie-hoz. Remélem, tényleg átgondolja és arra a következtetésre jut idővel, amire én is: nem felelős annak az embernek a haláláért.
- Szóra sem érdemes! Józanul is bármikor elismétlem. Mármint én még most is az vagyok... Te jó ég, öregszem! - Kerekednek el döbbenten a szemeim, mert múltkor Jasmine mellett maradtam józan, míg ő Csiccsentke lett, most meg Josie mellett. A végén még híre megy, hogy már lehet nem is iszom és beteg vagyok! Fel is pattantam, hogy a következő italunkat beszerezzem, amit némi "varázslattal" rózsaszínűvé teszek. Oké, ilyet iszok... most már biztosan betegnek fognak nézni.
Mosolyogva koccintok és kortyolok bele - egyébként a színétől elvonatkoztatva szerintem elég szerethető íze van -, és figyelem Josie reakcióit, melyekből a remegés egyelőre még nem tűnik fel.
- Chloé a chinel-ekhez hasonlította. Rózsaszínes és cuki, plusz egy megharapta őt a kisujján, szóval erős is. - Vigyorgom némi kárörvendéssel, de hát éljenek az őszinte érzelmek ma este! Kortyolgatok aztán még a rózsaszín löttyből, mielőtt megszólalnék.
- És mondd csak... újrakezdenéd Bewild-dal? Miután visszatért és illő módon bocsánatot kért a fél-istennőtől, de nem csak azért, mert félő, hogy megeszi a grodrakja! - Teszem hozzá mosolyogva, hogy egy kicsit oldjam is a komorságot. De ha azt látom, hogy Josie nem akar erről beszélni, vagy másról szeretne inkább, nem erőltetem. Az a lényeg, hogy kibeszélje, ami nyomja a lelkét és amit nekem ebből hajlandó elmondani. Ha csak kicsit tudok segíteni, az is valami, s már megéri.

 

- Ez az! - Elégedetten felkiáltok és tapsolok egy nagyot, pedig Josie még csak ott tart a mondandójában, hogy "jó, legyen".
- Ööö... hova gyakorlunk? Hol lesz a főszám? - Hirtelen nem tudtam követni, szóval érdekelne, hogy legközelebb hova fogunk betörni? Vagy Josie hova fog, de hát bajban meg cserben nem hagynám, szóval számíthat rám. Ha jó a célpont, lehet még Carlisle-t is be tudjuk vonni. Vagy legalább rá tud majd világítani tervünk hibás pontjaira. Mondjuk egy józanabb alkalomkor, mert ha betörünk most hozzá, akkor viszünk neki is kiengesztelő piát, amit remélhetőleg nem iszunk meg azzal a másikkal együtt, amit magunknak viszünk. E tekintetben is nagy az egyetértés köztünk Josie-val, vigyorgok is mint a vad-cladacgyümölcs.
Aztán ez a vigyor alább hagy, mikor komolyabb témára evezünk. Josie őszintére itta már magát, én még csak úton vagyok efelé, mert a szerelem, a szeret és hasonló súlyos kifejezések még némi kínos fészkelődést kiváltanak belőlem, de legalább már nem akarom azonnal és hevesen letagadni, sőt tiltakozni ellene. Ám kimondani sem ezeket a szavakat. Egyébként Josie számos megfogalmazása mosolyt tud csalni újra az arcomra, miközben némileg el is szégyellem magam, amiért burkoltan meg vagyok fedve a hülye gondolataimért és hogy nem Szöszivel beszélem meg, sőt egyáltalán saját magammal sem beszélem meg.
- De... ti nők nem akadtok ki azon, ha mi férfiak nem akarunk elköteleződni? Mármint nem elhanyagolható mennyiségű hasonló témájú beszélgetéseim alapján ez mindig szakítással végződik. Jó, azoknál nem is bántam, de érdekelne, hogy létezne ennek más kimenetele is? - Kérdezem, mert hát sosem akartam elköteleződni senki mellett, és ez egyébként egy tökéletes szakító duma is volt. Igen, gyáva dolognak is nevezhetjük, de mindig hízelegtem a saját hiúságomnak azzal, hogy ez nem gyávaság - sőt, a várható pofonokkal szembenézve bátorság! -, csak egyenes vagyok, ezt igazán értékelhetnék a nők, mert másoknál meg pont ezt hiányolják. Mindenesetre nem vagyok meggyőződve erről az egészről, mert ha még őszinte is leszek magammal, aztán átdumáljuk Szöszivel és valamiért mégsem szakítunk... még mindig tengernyi alkalom adódhat, ami miatt végülis megbánhatja, hogy nem szakított velem. Homlokráncolva gondolkodom kicsit Josie szavain, emésztgetem.
- Hát... arra az esetre, ha meghalnék, Carlisle már felajánlotta, hogy megvigasztalja annyira Szöszit, hogy engem el is fog felejteni. Gyanítom ez akkor is érvényes, hogy nagyon elbasznám a dolgokat. Jó, hogy vannak barátaim, nem? - Pillantok fel Josie-ra elvigyorodva a végén.
- Hajaj... lelkizés? Komolyan? - A folytatástól nekem nem olyan őszinte a mosolyom, mint Josie-nak, de hát pont ezért ugrat is engem, tudja, hogy célba talál ezzel. A végén viszont felnevetek.
- Jah, gyönyörű gyerekeink lennének, tudom! És szerények! Valószínűleg alkohol-rezisztensek is miattam... - Vigyorgom és azzal kortyolok egy nagyot az italomból.
- Bár lehet ő sem akar családot, úgyhogy csak ketten maradunk szépek. - Vonom meg aztán a vállaimat és kortyolok még egyet.
Mikor a Rebell-Ivó beltéri - kültéri úgy sem lehet - falfestésére térünk át, már tovább is bonyolítjuk az egyszerű falfirka-dumánkat és egy komplett kultuszt építünk fel. Jasmine lesz az istennő piktora. Ő nagyon jól fest, meg eleve nálam csak jobban festhet, szóval mindenképpen ideális választás lenne. Koszt és főleg kvártélyt tudok biztosítani neki! Hanem a folytatással nem értek egyet.
- Dehogy várok én pár ezer évig! Lefotózzuk és elküldjük a kancellároknak. Hadd féljenek! Sőt! Rettegjenek! -  Bólogatok is hozzá némi mosollyal, mégis teljes komolysággal, hogy ez lesz a haditervünk, egyúttal Josie grodrak-istennő kultuszát kiterjesztjük, frissiben épült birodalmunk máris hódítani kezdene. Ehhez azt sem árt tudni, hogy hányan támogatnák, és egyébként sem árt visszakanyarodni Josie-hoz, elvégre ő volt elkenődve itt, csak én meg a saját bajommal jól elpofáztam az időt, szóval megérdeklődöm, hogy ez az Edmund mennyire lenne hódolója Josie-istennőnek. A "nem és nem tudom" részre magasra is szaladnak a szemöldökeim, de ennyi is elég volt kérdésnek, mert Josie el is kezdi megmagyarázni. Figyelek nagyon, egyes szavai visszautalnak az én részemre is: én is volt, hogy azonnal a konklúzióra ugrottam, ami szerintem is a szakítás volt, és nem beszéltem meg Szöszivel és most is ezt latolgatom... Hibásan? De vajon Edmund helyzete nem más? Figyelek tovább, de akkor ugrik megint magasra a szemöldököm, mikor öt évet emleget Josie a következő randiig. Mi van??? Azok a részek meg nem zavartak, hogy milyen a szex Bewild-dal, elvégre nem lett részletezve, és ugyan szinte tesóként bírom Josie-t, azért mégiscsak jobban zavarna, ha Raven részletezné, mit és hogyan csinál Vharan-nal vagy bárki mással.
- Á, majd nem felpuffadt szájjal festünk le, ne aggódj! Egyébként nem hiszem, hogy bármi allergizáló lenne a piában... azt az alkohol amúgy is kinyírná, nem? - Hát, nem véletlenül nem lettem orvos, roppant tudományos ismeretalapjaim vannak. Ám most nem is ez a lényeg.
- De térjünk csak vissza egy kicsit korábbra, nem értek pár dolgot. Első körben az sokkolt, hogy Bewild öt évet várjon az új randival. Biztos, hogy évet akartál te mondani? Öt hét, nem? Másrészről meg azt mondtad, hogy közel jártál ahhoz, hogy beleszeress. Azt értem, hogy a bizalmad megrendült benne jelenleg, mert ő is épp olyan hülye ezek szerint, mint én tudok lenni, de te tudod ezt a szerelem dolgot tudatosan befolyásolni? Mármint a szerelem nem csak úgy jön, ész nélkül? Meg tudod mondani magadnak, hogy oké, ez a csávó megbízható, akkor bele lehet szeretni? - Tárom szét kicsit a karjaimat értetlenül, elfelejtve, hogy a pohár még benne van és annak tartalma a mozdulatra kissé kilötyög.
- Hoppá... Nem láttál semmit. - Teszem vissza gyorsan a poharat az asztalra és közben egyik lábam cipőtalpával gyorsan elmaszálom a földön azt a nagyobb kortynyi italt.