A bocsánatkérést elintézem egy vállrándítással. - Mindent el tudok intézni, csak akarni kell. Látom betúrtad az arcodba a kaját, szóval azt mondanám, hogy még egy dolgot tisztázzunk, és akár vissza is tudlak vinni a Városba. Illetve a határáig, onnan meg gondolom már megoldod ügyesen, hogy hazasétálj. De előtte... meg kéne beszélnünk, hogy hogyan fogunk kommunikálni. A standard megoldások nem működnek, elektronikusan nem fogsz tudni elérni, és én is nagyon ritkán tudok személyesen besurranni a Városba. Igazából a legegyszerűbb megoldások működnek a legjobban, szóval én azt javaslom hogy találjunk a Város környékén valami olyan tereptárgyat ami könnyen és nem feltűnően elérhető számodra, kellően félreeső helyen van hogy ne kolbászoljon arra mindenféle polgár, és el lehessen rejteni valami írásos üzenetet, lehetőleg rejtjelezve. Vélemény? Őszintén kíváncsi vagyok hogy van-e jobb ötlete, mert egész eddig így működtünk az informátorainkkal odaát, és az bevált. Már csak az a kérdés, hogy a doki meg tudja-e oldani.
-Köszönöm az ételt. – fejezem be az evést és jóllakottan dőlök hátra, hogy a gyomromnak elég helyet adjak az „emésztéshez”. - Azt nem tudom, hogy mi volt, de ehető. - szögezem le egy vigyorgással, mert lehet, hogy jobb is a „tudatlanságom” amiből elkészülhetett, de -éhes ember ne válogasson -elven, inkább jól nevelten megköszönöm a fáradozását és a meghívását. -Rendben. Magam is úgy vélem, hogy ez jó ötlet és kivitelezhető. Amint megtudok valamit az üggyel és találok egy illetékest, akkor meg fogok tenni mindent, hogy megoldást találjak. Kis türelmet azért kérek, hogy az ottaniaknak is felvázoljam a dolog sürgősségét, de ha minden jól alakul, akkor záros időn belül meglesznek a szükséges berendezések is. Aztán majd a következő „lépés” is hamarosan körvonalazódik. – Most nem is tudom, hogy a visszavitelemet hogyan képzeli el Rambó, de remélem, hogy ismét nem egy hatalmas púppal a fejemen kell majd ébrednem valahol abban a fekete zsákban. - A séta remek lesz, azt hiszem. – Ha már van választásom, akkor inkább a saját lábamon haladva megyek a Városiakhoz. Gondolom, hogy azóta kerestettek engem. Út közben lesz is majd időm mindent alaposabban átgondolni és talán eszembe is juthat valami tökéletes megoldás, ami mindenkinek előnyös és nem utolsó sorban saját érdeke is. -Minden jót, Rambo.- köszönök el a férfitől, aki eleinte elég modortalanul hurcolt ide, de talán most másként gondol vissza a beszélgetésünkre. Nem mindig a puszta erő az, ami célra vezethet, hanem inkább a józan gondolkodás. - Talán pár nap múlva többet tudok, amit nagyon remélek. Jelentkezem majd, ahogy javasoltad a módját…
Biccentek. - Rendben. Én bizonyos időszakonként ellenőrizni fogom majd a környéket. Hagyj lehetőleg valami egyértelmű de nem túl feltűnő jelet. De még mielőtt elkapkodnánk ezt a könnyes búcsú dolgot.. Előkaparok valahonnan egy viharvert zsákot, amit egy bocsánatkérő félmosoly kíséretében a másik fejébe húzok. Örök barátság ide, szakmai nagyság oda, amíg nem bizonyul igazán megbízhatónak ez a jóképességű, addig bizony nem fog csak úgy ki-be járkálni Rebelliumból. A vállára teszem a kezem és lassú léptekkel indulunk el kifelé. Még intek a csaposnak, aztán beleveszünk az egyik folyosó félhomályába. A zsák majd odakint, biztos távolságra a bejárattól fog majd lekerülni James fejéről, ahol aztán végre megejthetjük az ölelést, könnyes búcsút és az egyéb férfias búcsúzási rituálékat.
*Hamarosan hátra kell mennem a raktárba, de próbálom minél hatékonyabban szervezni az itteni munkámat is, ahogy az mindig is jellemző volt rám. Így aztán épp a harmadik dobozt teszem az ezzel toronnyá avanzsáló első két dobozra.. najó, a legalsó nem doboz, csak egy láda inkább, de szerintem senki nem fogja számon kérni rajtam a rossz kategorizálást. Ehh, meglehetősen ingatag torony lett ez, lehet nem kéne így botladoznom vele – biztos botladozás lenne, mert valószínű, ki se látnék a cucc mögül, de egyesével se akarok rohangálni velük. A kezdeti bénázásaim még nem koptak el teljesen, ezért is vagyok óvatosabb, de azért már sokkal magabiztosabban végzem a munkámat. Ennek egyik jele, hogy az ilyen, nem csúcsforgalmi időszakban már magamra is mernek hagyni. Ezek szerint már nem áll fenn a veszélye, hogy felgyújtom, elúsztatom a helyet vagy épp megmérgezem a vendégeket. Így aztán már magát a munkát is kezdem megkedvelni, de azért nem az az életcélom, hogy halálom napjáig itt bártündérkedjek. Viszont, ami fontos, segít a felszínen maradnom, sőt néha úgy érzem már nem is fuldoklok, hanem néha már úszok is az árral. Ez azért igencsak segít, hogy pozitívan értékeljem munkámat és helyzetemet még mondjuk hányás-feltakarítás közepette is. Megborzongok, ahogy eszembe jut a hétvégi eset, hát mióta itt vagyok, ilyet még nem láttam, uhh, és többet nem is akarok. Inkább igyekszek hát gyorsan arra a kapcsolattőkére koncentrálni, amit szintén a munkának köszönhetek. Egészen csinos lista kezd összeállni a Rebelliumban élő gyerekekről, ami ugye a következő tervem megvalósításának alapköve. Futok egy gyors kört, lekapok két piszkos poharat az előbb távozók asztaláról, a pult mögé teszem, majd visszakanyarodok a kis tornyomhoz. Megcserélem a középső és a felső dobozt, a kisebbik belecsusszan a ládába némi tuszkolás hatására, így olyan mintha csak két dobozt vinnék, de hármat fogok, és még ki is látok a méretes ládák fölött, ahogy kezembe fogom. Már majdnem a raktárnál vagyok – nem több öt lépésnél –, mikor új vendég érkezik. Hátraszólok hát a vállam fölött, mind az új jövevénynek, mind a már bentlévőknek is* - Egy pillanat és jövök!
A női hangra nem is figyelek fel igazán, megszoktam a harcsabajszú, kissé köpcös csapos mély orgánumát, és minthogy az elmúlt pár napban nem voltam a Rebelliumon, ellenben kint evett a fene a vadonban munka címén, lemaradtam a vérfrissítésről. Kiteszem a lábam a kedvenc törzshelyemről néhány napra és máris mennyi minden változik! De ez belépéskor még nem tűnik fel, csak biccentek az ismerős arcoknak egy mosoly kíséretében és máris a pulthoz megyek, ahol nem találom kedvenc emberemet, aki azért lett kedvenc, mert ő adja itt a piát. Távozóban lévő ismerősnek - mert barátnak azért túlzás lenne bárkit is neveznem, legalább magamban adjak ennyi tisztességet, ha már titkon áruló vagyok vagy mifene - viszonozom baráti kézfogását szívélyesen, pár szót is váltunk egymással a legutóbbi portyámról és az ő felderítéséről, már amit nem tiltott le Carter, hogy elmondhassa. Hogy nem fél attól, hogy ezek részegen fecsegnek? Ez már közel két éves rejtély a számomra. De nem is nagyon lamentálok ezen, mert még nem került elő a kis méretű bár nem kis méretű üzemeltetője, így úgy döntök, hogy áthajolok a pulton. Na nem mert arra számítanék, hogy ott fekszik a földön kiterülve, hanem elérhető ital után nézek. Remélem, elérek valamit, mert nem akarok a pult túloldalára menni. Még a végén bejön valaki és azt hiszi, én helyettesítek és dolgoznom kellene, amit még a közben elfogyasztott ingyenpia sem ellensúlyozna eléggé. Így eshet, hogy mire a raktárból visszatér a nő, azt láthatja, hogy valaki máris a felségterületét ostromolja. Egyelőre csak a sötétszürke, hosszú szövetkabátot láthatja annak fekete bőr ujjaival, amint rendes ujjaimmal már csak egy centi választ el attól, hogy megszerezzem az áhított üveget. Állig érő fekete hajam arcomba lóg, csak kicsit látszik ki mögüle egy borostás arcél. Kivételesen nem vagyok sehol se sárfoltos, mert nem közvetlenül a portyámról visszatérve jöttem be ide - de csak mert zárva volt akkor -, hanem órákkal később felfrissülést és néhány óra alvást követően.
- AÚ! Hogy az a rohadt… AÚ! *AúAúAú! Hogy lehetek ennyire béna? Már megint bevágtam a könyökömet. Legalább most nem a sziklafallal horzsoltam le, hanem a polcba vagy a polcon lévő kemény valamibe vágtam bele, úgyhogy legalább csak lilulni fog, de az is lehet, hogy megúszom azt is. Nem tudok nem vágyakozva gondolni a kivilágított folyosókra, ahogy a raktár szinte teljes sötétjében botorkálok, ide még kevesebb fény jutott, mint a kinti részére. Tök logikus persze, de attól még bosszantó. Végre elérek az üres ládák gyűjtőhelyéig. Ó, az első napokban még nem hoztam el idáig, nem ismertem a rendszert, aztán persze vagy én vagy Jeff bukott fel a random helyeken hagyott dobozokban. Nosztalgikus gondolataimat szerintem Jeff, a főnököm nem osztja, pláne, hogy ő nem csak dobozt, hanem faládát is lapított szét - aucs - de legalább a második ilyen eset után kézen fogott és megmutatta a helyüket. Az biztos, hogy magamtól nem jöttem volna el ennyire a raktár sötétségbe vesző végébe. Örülök, hogy végre visszaérek a kiszolgáló területre, de örömöm hamar elillan, ahogy valami fura rablásba futok bele.* - Hé! *Kiáltok rá, sőt az egyetlen kezem ügyében lévő dolgot, a konyharuhaként funkcionáló rongyot is lekapom övemről és gombócba gyűrve felé dobom, hogy megakadályozzam, hogy a kereső ujjak rátaláljanak a nem messzire lévő üvegekre, szerencsére a pénztárként funkcionáló fémdoboz messzebb van. Mondom én, hogy fura tolvaj ez. Persze a rongy az út felét se teszi meg, nincs elég súlya a hosszabb repüléshez, helyette kissé kibomolva a gombócformából vitorlázik a padló felé, de mire elérné azt, én már le is hagytam, ahogy félig futva-félig ugorva termek a pult mögött.* - Úgy hallottam, itt a torkodat vágják fel, ha rosszban sántikálsz, szóval ne lopj! * Ha a kiáltásom, vagy a vetődésem nem elég fékező tényező, és nem húzta vissza a kezét, akkor most még rá is csapok. Közben persze nem értem fene nagy bátorságomat, habár nem tűnik agresszívnek, sem fegyveres támadónak, de a hosszú kabát alatt bármi rejtőzhet. Engem meg valahol megnyugtat a hátam mögötti falnál lévő fahusáng. Ugyan még sose kellett hozzá se érnem, vagyis nem tudom szakszerűen használni, de hát mégis mennyire lehet bonyolult odasózni vele valaki fejére?! Mindenesetre teszek egy fél lépést hátra, de még nem fogok rá, mert hátha Jeff csendestársáról van szó, akivel még nem találkoztam, de aki a raktár feltöltéséért felel. Az megmagyarázná, hogy nem sétált be a pult mögé a pénzért, hanem izé, lehet csak piát akart? Mindegy, akkor is meg kellett volna várnia, míg visszaérek és punktum.*
Még ha az a "Hé" sem zavar, mert hát Jefftől még mindig elég távol esik a hangszín, úgyhogy biztosan csak az egyik vendég lesz az. Mire meglátnám a lassan landoló rongyot a szemem sarkából, addigra sokkal érdekesebb lesz az elsuhanó alak mellette, aki az előző méltatlankodó kiáltás hangján nagyon úgy fest, hogy hozzám beszél, előttem is fékez le, habár én nem látok itt senkit, aki lopna. - Csak a szokásosért jöttem... - Talán még mondanám is tovább, mikor megérzem a kezemen a másikét, amit legnagyobb jóindulattal lehetne csak simításnak nevezni, inkább elhadart simogatás ez, és annyira meglep, hogy ez tisztán látszódik is a tekintetemben, meg úgy az egész ábrázatomon, amikor felpillantok rá.. még mindig félig átlógva a pulton. - Te viszont nem a szokásos vagy. - Állapítom meg éleslátásomról téve tanúbizonyságot, és nem is tudom, mi lepett meg jobban? Hogy nem Jeff van itt, hogy a kezemre csaptak, vagy hogy nem azzal a husánggal csaptak meg kapásból? - Mármint így? - Húzom vissza a piásüvegért nyújtózkodó kezem és mutatom a nyakamnál a függőleges irányú vágást mutatóujjammal úgy szegycsonttól egészen borostás államig. - Végülis jobb, ha felvágják, mintha elvágnák, meg inkább a nyakam, mint a hasam. Kár lenne a kifolyó piáért, bár még meg se ittam, mert nem volt kiszolgálás. Apropó, leszel szíves igazolni magad? - Zuttyanok beszéd közben vissza a pult innenső felére, és el nem árulnám, hogy azért teszem, mert lehet azzal a husánggal mutatkozik be a csaj. Ki tudja, milyen vérmérsékletű? Eddig elég kis tűzről pattantnak tűnt. - Nos? - Támaszkodok alkarommal a pultra és nézek rá várakozón, magabiztos könnyed mosollyal. Közben azon gondolkozok, hogy Jeffnek vajon van unokahúga vagy esetleg megházasodott és így megy majd tovább ez a családi biznisz?
*Hirtelen leizzadok, bah, tényleg Jeff csendestársa, hiszen a szokásosért jött, én idióta meg ráütöttem a kezére és most ki fognak rúgni… Hah, ahogy jött, úgy múlik el a pánik és a hőhullám, egyik pillanatról a másikra. Hordóhasú kedves főnököm biztosan informálta volna a csendestársát - eh, kicsit idegesít, hogy nem tudom a nevét még, na mindegy - az új kisegítőről, vagyis rólam. Ezt megúsztam! Akkor az egyik visszaeső, leszokóban lévő törzsvendég lehet? Leszokóban lehet, hiszen idáig még nem láttam a Bár közelében, ugyanakkor mivel most látom, ráadásul igen vehemensen akarja a „szokásost”, ezért visszaesőről lehet szó. Vagy hát, még ezer más opció lehet, hogy ki is az elfusesrált tolvajom, nem tippelgetek tovább. Hagyom, hogy megeméssze jelenlétemet és végre visszahúzza kezét. Talán elölről kezdhetjük ezt a jelenetet, normálisan és… majdnem homlokon csapom magam.* - Ú, igaz, igazad van, tényleg, elvágják, nem fel, mindig elrontom. *Csóválom meg fejemet, hogy tudtam ezt elrontani? Persze, a „mindig” az erős eufemizmus, mert én szerintem még sose mondtam ki.* - Megfelelő lesz vagy mást kérsz? *Emelem meg azt az üveget, amit olyan nagyon el akart érni az előbb. Gondolom van ez olyan jó bemutatkozás, ha nem jobb, mint bármi más.*
Valamivel sikerült a frászt hoznom rá, pedig csak megjegyeztem, hogy a szokásosat kérem, ő meg nem a szokásos személyzet. De mielőtt rákérdezhetnék, hogy ő egyáltalán legálisan van egy illegális városka bárjának túloldalán vagy sem, láthatóan meg is nyugtatja magát valamivel. Sose fogom megérteni a nőket. A nyaknyiszálós ötletem viszont annyira tetszik neki, hogy kecsesen átlendül afölött, hogy kértem, igazolja magát, ami akár megint felvethetné az előbbi gyanút, de inkább én is átlendülök felette. Úgy is csak ugrattam volna, mert senki nem rohangál itt útlevéllel a zsebében, igazolásra megvannak a megfelelő módszerek. - Tökéletes! Egy ilyen küldetés után ki is jár a dupla adag, meg egyébként is meg kell gyógyulnia a kezemnek. - Mosolyodom el, mert semmi baja nincs az említett testrésznek a finom, figyelmeztető ütés után. Ha azzal a husánggal kínált volna meg, na, akkor rám férne a tripla adag is. - Alec Delgado. És te? - Nyúlok át megint a pulton ugyanazzal a kézzel, de mielőtt azt hinné, hogy ez nálam valami berögződés, most nem a poharat vagy az üveget akarom elmarni előle, hanem jobb - normális - kezemet nyújtom kézfogásra, ahogy azt illik jobb helyeken... meg itt is. Szívesen hozzátenném már csak poénból, hogy én vagyok az egyik alvezér, de hát ahogy az én időmben, úgy most is tartja még a gyakorlat, hogy minden újnak jelenése van Carternél, aki bemutatja az alvezéreket is, és egyben megtudja mindenki, ki a közvetlen főnöke. Carter alapossága egy csomó szórakozástól megfoszt, de bár ez lenne a legnagyobb problémám. - Hogy kerültél ide? - Ezt a kérdést értse úgy, ahogy akarja.
*Nyúlok mosolyogva a pohárért, de ha dupla adag, akkor ide bizony nagyobb ibrik kell. És jól tippeltem, hogy megteszi ez igazolásnak. Lekapok eggyel nagyobb poharat és kitöltöm a duplát, majd a pultra teszem de még nem adom át.* - Milyen küldetésen voltál? És pontosan milyen „ilyen” küldetésen? Jó volt vagy izgalmas vagy borzasztó? *Persze az is érdekel, hogy milyen feladatai vannak, és tudom, hogy az összes kérdéssel olyan dologba ütöm a fitos kis orromat, ami nem feltétlenül tartozik rám, de majd megmondják ha tényleg így van.* - Ó, vagy veszélyes kalandod volt, mi történt a kez… á, értem. *Mondanám, hogy „Ha-Ha!” de kicsit tényleg elnevetem magam, ahogy leesik és koppan, hogy Alec kezére itt bizony én voltam a veszélyes. De azért nem kérek elnézést, abszolút jogosan jártam el és tudom, hogy nem ütöttem akkorát, hogy az nagyon halvány bőrpírnál többet okozzon, talán még annyit se.* - Josephine Cain, örvendek! És egészségedre! *Előbb fogadom a kézfogást, amit határozottan viszonzok, de azért óvatosan, hátha hiper-érzékeny keze van mégis és akkor a csapkodás után még csontropogtató kézfogás biztos nem hiányozna. Nem mintha képes lennék csontropogtató kézfogásra. A bemutatkozás után pedig átadom a poharat dupla adaggal. A kérdésre nem válaszolok rögtön, először körbefuttatom a pillantásomat, de úgy tűnik, jelenleg mindenki előtt valameddig-teli pohár áll, nincs szükség rám, szóval ráérek cseverészni. Persze, közben a kezem nem pihen, elkezdem törölgetni a korábban elmosogatott poharakat, egyéb eszközöket.* - Hm, hát sokat gondolkoztam rajta. Kellett hozzá alapvetően a Kancellária kiszámíthatatlansága vagy csak másik kupacba kerültem véletlenül, mint ahova eredetileg szántak… na mindenesetre azt hiszem száműzéssel való halálbüntetést kaptam, de volt egy kis időm, majdnem egy órám.. szerintem csak elfelejtkeztek rólam, úgyhogy össze tudtam szedni ezt-azt, így a legnagyobb meglepetésre, túléltem Perdán pár hetet, aztán szerencsére összeszedtetek és most ideiglenesen kipróbálhatom magam bártündérként. És te? Régóta élsz itt?
- Úgy nagyjából ez a három szó kiválóan összefoglalja a küldetésemet. Jó, izgalmas, borzasztó. A Nagy Kutatóállomásnál voltam harmadmagammal, sikeres volt, ettől jó, de hazafele kissé kalandos volt és még csak nem is az őrök miatt, ettől izgalmas és egyben borzasztó is. És borzasztóan meg is szomjaztam. Szabad? - Pillantok le az italra, amit kitöltött ugyan villámgyorsan és nagy adagot, ahogy azt kértem, de még melengeti a kezében, ki tudja miért? De az italt még mindig nem kapom meg, elvonja a nő figyelmét a kezem sérülésére mondott szavaim. A kézre vonatkozó kérdését meg majdnem én is félreértem, mert bár fekete, ujjatlan bőrkesztyűt hordok, nem kizárt, hogy valami vájt szemű felfedezi a bal kezem "turpisságát", noha igyekszem rejtegetni és igazán kiváló munkát végeztek vele, de a rendszeres karbantartást nehezen teljesítem ezen a helyen. Tudnak itt jónéhányan róla, de azért nem reklámozom, ha nem muszáj. Időben esik le nekem is, hogy nem kell emiatt magyarázkodnom neki vagy kitérni a válasz alól, könnyed kis nevetésére egy barátságos mosollyal felelek. Becsülje meg, küldetés után szomjasan ritkán vagyok ilyen és nem pedig pokróc-modorú.Mondjuk ebben biztos segít, hogy nem Jeff-et kell bámulni. - Josephine... Kösz. Szép név! Van valami beceneved is? Csak mert pár ilyen után... - Emelem meg a végre valahára megkapott pohárka italt. - ... nem vállalok felelősséget rá, hogy a Josephine-t tisztán ejtem ki. - A kézfogása határozott, mondjuk annak is kell lennie, aki így rá mer csapni itt egy vad idegen, potenciális tolvaj kezére. A dupla adagot annak rendje és módja, na meg rutinja szerint hajtom fel egy húzásra, és bár egyszerű nevet kértem tőle az imént, nem látszódik, hogy tömény párlatot húztam le és nem pedig sima vizet. Még szemöldökeim is csak éppenhogy moccantak egyet összébb, de lehet ez már Josephine válaszának szól. - Ejha! - Inkább a cirkalmas és hosszas válaszra vonatkozik, semmint a tartalmára, ami alapján túl sokat nem tudtam meg róla, legfeljebb azt, hogy ő is önhibáján kívül sz*póágra került... mint itt oly' sokan. - Mi voltál a Dominiumon vagy a Városban, hogy a rossz kupacba kerültél? És mi a terv, hogy csak ideiglenesen vagy itt? Ezt amúgy sajnálom, sokkal kellemesebb jelenés vagy, mint Jeff. - Vigyorodom el, mert azért Jeffre a jelenés szót nemigen lehet használni. - Töltenél nekem még egyet, kérlek? - Tolom közelebb a poharat, igen, a nagyot, egy újabb körre. - Én úgy két éve már, de én nem vártam meg, hogy eszébe jussak a rendszernek, magam léptem le. - Hazudom könnyedén és gyakorlottan, és a két év alatt már annyiszor mesélhettem el, hogy néha még én is elhiszem, hogy ez az igazság, hogy én döntöttem így. Végülis, bizonyos értelemben igen, még ha erősen meg is kérdőjelezhető a szabad döntés utópisztikus jogának fennállása figyelembe véve a kényszerítő tényezőket.
- Mi okozta a kalandosságot? Találkoztatok valamilyen új perdai állattal? Vagy egy vízmosás az utatokat állta és kerülőúton kellett jönnötök? *Találgatok kicsit, mi lehet az ok, igazából az őrökön kívül minden sokkal izgalmasabban hangzik. Csak kettőt dobtam be, de még van pár opcióm, de közben azért kénytelen vagyok azt is belátni, hogy egy izgalmas regényben kiváló egy-egy ilyen helyzet, de a való életben, amikor feltehetően élet-halál múlik egy ilyen küldetésen, akkor csak púp az ember/csapat hátán.* - Hm, hát, a szüleim Josie-nak becéztek. Az egyszerűbb? *Kicsit meglepődök a kérdésen, ezt ritkán kérdezik tőlem. Nem csak itt, korábban se volt túl gyakori kérdés. Iskolatársaim szólítottak még így, de az már régen volt, az utóbbi időben már tényleg csak a szüleim szólítottak így. Ez a pici apróság megint csak eszembe juttatja, mennyire hiányoznak. Azt az önző gondolatot pedig azon nyomban el is fojtom, hogy most már nincs olyan ember, aki úgy igazán ismerne engem. Ezen a planétán Jeff és Cash (akinek ugye még csak nem is ez az igazi neve, de úgy belém égett), akikkel a legtöbb időt töltöttem, de ez se túl sok és nyilvánvalóan nem jutottunk egy a becenevek szintjére. Mindenki másnak a dupla adagot biztosító szöszi vagyok… de legalább nem a holtsúly már!* - Persze, ismét duplát? *Elveszem a poharát és megvárom válaszát, aminek megfelelően kitöltöm neki az italt és most nem felejtkezek róla, hanem rögtön kiadom neki a rendelést. Közben persze válaszolok is a feltett kérdésre.* - A Dominiumon én… de ne nevess ki… irattáros voltam az Adattárban. *Hát na, tudom, hogy nem ez a foglalkozás a legjobb kiindulóalap egy ellenálló, túlélő városban, úgyhogy mindenesetre kivárom azt is, ha netán mégiscsak jót derülne káromon.* - Édesapám navigátor volt, rossz helyen, rossz útvonalon. A legénység és családjaik nem jártak túl jól, akár tudtak valamit, akár nyilvánvalóan ártatlanok voltak. Én tényleg a szerencsésebbek közé tartoztam, mert itt lehetek. - Hát ha nem Jeffről lenne szó, még bóknak is venném, köszi! De el ne mondd neki! *Vigyorgok rá, habár ha el is mondaná, szerintem ezen Jeff is csak jót derülne, hát na, az a méretes plusz súly deréktájban nem valami előnyös, és ezzel főnököm is tisztában van. Panaszkodik is rá, habár nem az esztétikai szempontok miatt.* - Ó, sok tervem van, najó, az egyik terv, a másik inkább csak álom, de hát talán hosszú az élet, ki tudja mi lesz a vége. A terv az az, hogy szeretném megszervezni az oktatást annak a pár gyerekeknek, akik itt élnek a szüleikkel. Már megvan a létszám, ez a hely kiváló volt információforrásnak egyébként, kinéztem már pár alkalmasnak tűnő nagyobb barlangot, egy alaptanrend-tervem is van, már csak táblának valót kell szereznem, aztán igyekszek majd bejutni Carterhez a kész tervvel. *Azon persze rögtön megbukhat az egész, ha már magasabb szinten is foglalkoznak az oktatás kérdésével. Ez mondjuk jó a közösség szempontjából, számomra nem annyira, kénytelen leszek a sebfoltozó tudásomat felfrissíteni, vagy a csizmakészítés fortélyaiban kell újra elmerülnöm, de ez a jövő zenéje.* - És te mivel foglalkoztál korábban, hogy most kint járhatsz Perdán és küldetéseket teljesíthetsz? Katona voltál? Itt állomásoztál Városban?
- Az első tipp állt a legközelebb, mert újnak nem mondanám az állatot, de a szemszög...! Láttál már Tither-t alulról? Hát én többet nem akarok! - Ez már önmagában megér még egy kör italt, csak hogy felejthessek és egyben ünnepeljem a szerencsémet, hogy nem lapított ki az a dög. - Josie... Josie... - Ismételgetem, kóstolgatom a nevet, szerencsére tiszta kiejtéssel, nem úgy próbálgatva, hogyan hangzik ez jónéhány ilyen pohárka után. Jó név, ez még úgy is egészen jól mondható lesz, habár biztosra veszem, hogy a szülei nem ez alapján választották neki. - Sokkal egyszerűbb, örvendek, Josie! - Mosolygok rá jókedvűen aztán, és bízom benne, hogy meg is jegyzem a nevet. A végén még szegény lányról mindenkinek az marad meg, hogy ugyanazzal kezdődik a neve, mint a hely tulajának, és ő is le lesz Jeff-ezve. Bár valahol szórakoztató keveredés lehetne belőle, mikor valaki áradozik a szép, szőke Jeff-ről, aztán mások meg szembesülnek az igazi Jeff-fel. - Csakis! Kösz!- Bólintok vigyorogva, örülvén, hogy gyorsan tanul a csaj, mert tudja, hogy most is duplát kérek. Örömmel látom, hogy fejlődőképes is, nem kell kiszáradással küszködnöm, mielőtt megkapnám a második kört. - Amúgy meghívhatlak téged is? Ha nem is erre, ha nem szereted ezt, hanem másra? Vagy Jeff szigorúan rövid pórázon tart? - Szúrom közbe a kérdést, míg kitölti az italomat és részemről tölthet rögtön magának is ebből vagy másból, már ha akar. Igyekszem a meghívásomat úgy csomagolni, hogy ne érezze tolakodásnak, pláne ne leitatási szándéknak. Azért ott még nem tartunk, hogy úgy kelljen nőt szerezni magamnak, hogy ne legyen olyan hideg annak a barlangszobának az ágya. Egyébként is udvarlás esetén nekem kellene őt megnevettetnem, ehelyett én vagyok az, aki bele se kortyolva a második italba, leteszem a poharat a pultra, hogy ne lötyögtessem a kezemre. Becsületemre váljék, legalább nem nevetek, csak fülig ér a szám, amit nagyon nehéz letörölnöm, pedig igyekszem ám! - Ott nem csak robotkarok dolgoznak? Van hús-vér ember is? - Már-már arra tippelnék, hogy csak a kancellárok nem tudtak az irattáros létezéséről és lefülelték, hogy ő ott kvártélyozta el magát évekre, és ez lehet a bűne, de csakhamar kiderül, hogy ennél prózaibb az ok. Elhúzom a számat, mert ezt - ezt sem - sosem szerettem a rendszerben, még ha valahol logikus visszatartó erő is. - Áh, a klasszikus, aki áruló, annak a családja is az és ugyanaz a büntetés... Többedmagaddal jöttél akkor? - Nem tudom, hogy él-e még valakije, az apjáról már sejtem a múlt idő használatából, hogy nem tért vissza arról a rossz útvonalról. Csak remélem, hogy nem tenyereltem bele valami kényes depicentrumba. - Dehogy merek ennél többet mondani Jeffről, pláne neki! Oda lenne a kedvezményem! - Nevetem el magam röviden, de jól ismerem Jeff-et, ő maga szokta termetére a legjobb poénokat bedobni a társalgásba. Lenne mit tanulnom tőle, hogyan vegyük poénra a testi difiket. Ám nem merengek el ezen most, hanem figyelek arra, mit fog itt csinálni az ex-irattáros. Első tippem egy könyvtár létrehozása lett volna, bár arra már nem lett volna tippem, mivel töltené meg. - Egész jó tervnek tűnik. És mit tanítanál nekik? Matematikát, történelmet? Mert az idősebbeket már érdeklődés szerint valaki mellé odacsapják, hogy tanuljon tőle, de a nagyon alapokhoz nem mindenkinek van türelme. Na és mi az álmod? Legalábbis gondolom nem az az álom, hogy bejuthass Carter-hez, mert akkor most szólok, vele egy beszélgetés nem igazán álomba illő. - Vonom meg picit a vállam, mert nem egyszerű egy ember az a Carter sem, de bár ez lenne csak a gond a kancellárokkal is, jobb világ lenne. Én a magam részéről igyekszem Cartert úgy kerülni, mint sárkánymacska a tüzet, csak kevésbé feltűnően. - Katona a Városban, bár inkább a környékén már akkor is. Tulajdonképpen ugyanaz csinálom, csak a módszerek mások: most is az ellátmány beszerzéséért felelek, ami szerencsére rendkívül sok kinti kóborlással jár, amit kimondottan élvezek. - Finom, de valahol komoly mosolyomból kitűnik, hogy igazat mondhatok, és egyébként tényleg tetszik ez a szabadság itt, jobban is szeretem a munkám, mint anno a Hadsereg kötelékében... Mégis kész lennék ezt feladni és visszamenni a szigorú szabályok közé, ha van kiért. Márpedig remélem, hogy van kiért, él még a családom...
- Wow… egy igazi Tithert? Hát nem is tudom mi mást lehetne mondani, wow! *Teljesen… hát nem is tudom…wow?! Egyrészt teljesen belelkesülök, hogy egy olyan emberrel beszélek, aki találkozott egy hammondfejjel. Másrészt teljesen elhűlök, hogy egy olyan emberrel beszélek, aki találkozott egy hammondfejjel, ráadásul alulnézetben _és_ túlélte.* - És hogy sikerült bekerülni alá? És a többi pajtása eközben mit csinált? Nézték, ahogy alulról megvizsgáljátok? *Hát ez sokkal jobb azért, mint egy unalmas vízmosás. Persze úgy vagyok csak ilyen nagymellénnyel ezzel a véleményemmel, hogy láthatóan haja szála se görbült az elég meredek kaland közepette.* - Köszi, már van, hm, habár ráfér az újratöltés, köszi! * Emelem meg poharam, ami viszont már nincs annyira tele.* - Egyébként Jeff elég laza, nem ítél szomjhalálra az aranykútja mellett. Persze elmondta, hogy nem lehetek részeg munka közben, de ezen egyébként eléggé meglepődtem, hogy el kell mondania bárkinek is, ezen meg ő lepődött meg, szóval inkább lapoztunk. *Közben újratöltöm poharam, ami javarészt azért nem alkoholt tartalmaz, csak éppenhogy egy nyeletnyit öntök hozzá, így azért valamivel könnyebbnek tűnik végigtalpalni egy műszakot. Értékelem, hogy Alec nem nevetett szembe, habár lehet hogy azért, mert felhívtam rá a figyelmét. Mindenesetre értékelem a próbálkozást és nem sértődök meg, sőt, én is elmosolyodok.* - Igen, vagyunk.. voltunk egypáran, de való igaz, hogy nem sokan. És most mínusz egy fő az állomány. Nem egy sztárszakma, azt belátom. Kimagaslóan nagy monotonitástűrésre van szükség és a precíznek, szervezettnek lenni, hogy aztán a robotkarokat is irányítva könnyen kezelhető, átlátható Adattár álljon mindenki részére. *Sóhajtok egyet, ugyan nem mennék már vissza és egészen másfajta álmaim vannak, mégis néha hiányzik a hűvös csend és nyugalom, ami a napjaimat jellemezte, míg ott dolgoztam.* - Édesanyám nem akart apám nélkül élni, úgyhogy inkább vele tartott a nagy útra. Mivel nem volt testvérem, ezért maradtam egyedüli száműzött. Gyanítom az immár második ex-férjem nem került szerintük annyira a Cain család befolyása alá, hogy őt is hasonlóképp büntessék. *Megvonom a vállam, igazából nem bánom, egyáltalán nem sikerült kötődnöm Harry-hez, sőt örülök. Persze ez eléggé extrém válás, de biztos vagyok benne, hogy a történelemben volt ennél extravagánsabb is. Kacsintok egyet, titka és titkom biztonságban a másiknál, nem veszélyeztetném én az ő kedvezményét, legyen az valóságos vagy sem.* - Igen, és előtte persze a kicsiknek írás, olvasást, világirodalmat, hogy legyen alapműveltségük, de hangsúlyt fektetnék a perdai élővilágra, vadonbeli túlélésre. Ezekhez valószínűleg majd vendégoktatókat is kell szereznem, vagy hát ha érdeklődnek eziránt, akkor már a mentor-programodban is tanulhatják, én csak az alapokat tudom megtanítani. *Kicsit elhúzom a számat, aztán kortyolok két nagyot, hogy bátorságot merítsek a következő kérdéshez.* - Miért, Carter olyan félelmetes? Mire figyeljek szerinted? Van valami tuti tipped? *Mégiscsak tapasztaltabbnak tűnik, ez egyértelmű, hiszen tudtam, hogy felkészülten kell odamenni a főfőnökhöz, de nem tűnt olyan félelmetesnek a bemutatkozó-eligazítón… vagy csak a börtönbeli izoláltságom más fénybe helyezte a dolgokat akkor.* - Szeretnék többet kint lenni, jobban megismerni Perdát. Tudod, az elején, mikor kiraktak, teljesen tompa voltam a sokktól és gyásztól, majdhogynem csak arra figyeltem, hogy egyik lábamat a másik után tegyem. Aztán fokozatosan elkezdtem odafigyelni arra, amit csinálok, hogy lehetőleg életben maradjak és a végére már volt sikerélményem és elkezdtem élvezni ezt a nomádtúrát. Persze, tudom, hogy oltári mázlim volt egész végig, úgyhogy felkészülten szeretnék legközelebb nekivágni, afféle felderítő vagy adatgyűjtőnek lenni. Akkor talán még hasznát is látnátok egy bio-adattárosnak. *Az elején teljes lelkesedéssel mesélek, hát na, mégiscsak az álmokról beszélünk, arról nem lehet fásultan értekezni. Aztán némi félsz is kicseng a hangomból, nem szeretek holtsúly lenni, és rossz arra gondolni, hogy talán sose veszik majd igazán hasznomat.* - Ó, akkor most hivatalosan is irigyellek kicsit, majdhogynem az álmomat éled! Mi a kedvenc részed a feladatoknál?
- Hát nem akartam megvizsgálni! Próbálom keresni a megfelelő kifejezést, ami kicsit is szépítene a dolgon és hősiesnek tüntetne fel minket, de az igazság az, hogy lapítottunk, mint szar a fűben. - Vigyorodom el, mert hát nem azt kell elképzelni itt, hogy előre megfontolt szándékkal, halált megvető bátorsággal kúsztunk be a Titherek alá. - Vízért mentünk le a folyóhoz, hogy újratöltsük a kulacsainkat a visszaúthoz, de nagyon hamar kiderült, hogy az lehet a titherek kedvenc bárja. Menekülési út nem volt, így maradt az, hogy egy kidőlt fatörzs mellé-mögé feküdtünk le. Elég vastag volt, hogy minket takarjon, de nem elég vastag ahhoz, hogy átléphetetlen legyen a tithereknek, így vagy fél tucatot nézhettünk meg alulnézetből, míg imádkoztunk, hogy mind elég nagyot lépjen. - Kerekedik el kicsit a szemem, hogy elég meredek helyzet volt ez úgy is, hogy nem üldözött minket egy vadállat sem, nem dübörgött a nyomunkban egy tither sem. A fűben lapításunk ráadásul szó szerint leírta a helyzetet, mert tényleg azt csináltuk. - Áh, igen, néhány elődöd hogy is mondjam... Jeff a kecskére bízta a káposztát. - Nevetek fel Jeff meglepettségén, hogy Josie nem akarja kiinni a vagyonából. Ha így beválik a lány, a végén még Jeff nem fogja hagyni, hogy megvalósítsa tanítói álmait. Az irattáros után egész kalandosnak tűnik mindkettő, mert ahogy hallgatom, miket csinált és milyen készségek kellenek hozzá, rögtön megértem, miért nem tudtam eddig az irattárosok hús-vér létezéséről. Annyira távol állnak tőlem a monotonitástűrés, szervezettség szavak, hogy vélhetően senki se hozta fel előttem ezt, mint karrier-lehetőség. Az ember már azt gondolná, hogy az egy nyugis állás, ott legalább nem keveredtem volna bele ebbe a szarba, de ahogy Josie mesélni kezdi, hogy mit keres itt és a családjával mi lett, rögtön rácáfol a gondolatomra. - Úúú, baszki... - Húzom el a számat, mert sikeresen belekérdeztem ebbe. A gyerekre rá se kérdezek, mert külsőre megsaccolt kora alapján kellene lennie, de nem említette, és bizonyára okkal. Ezt legalább nem kérdezem meg, ha már a családra így rákérdeztem. Valahogy ezt a hibát mindig elkövetem, de valamiért szeretem is tudni ezeket a történeteket. Tudat alatt megragad mindegyik, szépen egymásra rakott téglaként kezdenek el tornyosulni és épít bennem valamiféle elhatározást, amiről még magam sem tudom, hogy mi lesz, ha egyszer kész lesz, ha egyszer már nem fog elférni több tégladarab. - Akkor ezt igyuk a Cain-családra! - Emelem meg a poharamat, habár nem tűnik túl levertnek Josie, mosolyog, kacsint, de ki tudja, mi lakozik a lelkében a mosoly mögött. Koccintunk, vagy csak megemeljük a poharat egymás felé, végülis mindegy, én végül lehúzom a sajátomat. - Vadonbeli túlélésre? - Vonom össze kicsit a szemöldökömet, de mosolygok, ahogy röpkén végigmérem őt. Igen, pontosan tudhatja mire gondolok: elképzelésem sincs, hogy egy irattáros, egy ilyen irattáros hogy jutott el egyáltalán idáig. De minthogy sikerült neki, talán tényleg van mit oktatnia. - Carter-re nem a félelmetes szót használnám. Nem mintha sok kancellárral találkoztam volna személyesen életemben, konkrétan eggyel sem, de valahogy így tudom elképzelni őket is, mint Cartert. Ravasz és a felét sem mondja ki általában annak, amit gondol, amit tervez. Viszont a kancellárokkal ellentétben, amit kimond, azt komolyan és őszintén gondolja, és nem nagyon igyekszik kevésbé nyersen megfogalmazni. - A magam részéről igyekszem minimálisra fogni a vele való találkozást, és minthogy itt sem vagyok kiemelkedően fontos figura, hát nem is mozgok vele egy körben. Elég volt akkor, mikor én is ide kerültem. Lehet a paranoia tette, de volt számomra valami különös Carter pillantásában, és nehéz volt szabadulni az érzéstől, hogy ő lehet gyanította - gyanítja - kém mivoltomat. - Ha tuti tippet akarsz, akkor szerintem előbb a feleségét keresd fel, Elisa-t. Sebészorvos volt, meg itt is az tulajdonképpen. Nem mert papucsférj lenne Carter, de szerintem jól jöhet, ha a feleségét előtte már megnyered az ügyednek. - Aztán persze lehet nem jó tipp, lehet Carter ugyanúgy nemet mondana, ha nem ért egyet a tervvel, legfeljebb így okoztunk néhány veszekedős estét a Carter-házaspárnak akaratlanul. Hát, majd isznak ők is Búfelejtőt rá. Inkább arra kérdezek rá, hogy mi Josie álma és bevallom őszintén, hogy meglepett és homlokom felé felszaladt szemöldökeim is kifejezik ezt. Komolyabb perdit-összeggel tettem volna arra, hogy valami tudományos célt tűzött ki maga elé. - Ezt nem gondoltam volna rólad, már bocsi! Most rajtam a sor egy wow-hoz.- Szalad ki a számon őszintén. - De jól átgondoltad? Kint a szabadban könnyen találhatod magad úgy, hogy nincs már holnapod, csak szimplán kinyiffansz, ami még jó is, mert gyors halál és nem úgy kezdett enni belőled valami, hogy még életben vagy. Felderítőként legalábbis olyan helyekre kell merészkedned, amit még nem ismerünk. - Logikus is, hiszen ha lenne már adatunk a helyről, akkor minek küldenénk oda adatgyűjtőt? - Fegyverhasználattal hogy állsz? Jól célzol? - Érdeklődök efelől, mert az alapképzést ő is megkapta, de hát az se ma volt - annak ellenére, hogy nem öreg Josie -, és kérdés, mennyire ment neki. - A változatosság a kedvencem. Szeretem az újdonságot, lehet mert hamar ráunok mindenre. - Vonom meg a vállaimat mosolyogva, de láthatóan igazán nem bánom a dolgot. - Az egyik kitűzött célom, hogy elmenjek a Grodrak fogaihoz és a Tűzvölgybe, legalábbis a perdaiak így hívják ezeket, ha lefordítjuk a nevüket.
*Most már kicsit elnevetem magam. Ettől persze nem tartom kevesebbre a kalandot, a wow-faktor ugyanakkora, mert hát láttak tithereket, testközelből és túlélték. De azért elképzelni, ahogy lapítanak és drukkolnak, hogy mindegyik monstrum elég nagyot lépjen, az elég vicces – így a kényelmes, biztonságos távlatból.* - És volt már más, hasonló állatos kalandod mióta Perdán élsz? Nem kell halálközelinek is lennie, engem már egy sárkánymacska vagy egy chinel is megörvendeztetne, de amíg kint flangáltam, mind elkerült. És most rettentő közhelyes voltam, igaz? *Mondjuk örültem is valahol, hogy nem akadt az utamba egy sem, nem nagyon lett volna túl sok erőforrásom, hogy megpróbáljam megszelídíteni a kis cukit.* - Sejtettem.. *Ez persze szomorú… vagy inkább az, hogy nekem meg se fordult a fejemben. Pedig minden okom meglenne rá, hogy 0-24 órában keresztbe álljanak a szemeim, de még csak eszembe se jutott… munkán kívül persze az más, de hogy ráadásul kvázi lopjak a főnökömtől, hm nem-nem.* - A Cain családra! *Ezt a tósztot az előbbiek ellenére ki nem hagynám, nem késlekedek és hozzá koccintom poharamat Alecéhez, majd felhörpintem az egész pohárral. Arcom persze nem rándul össze, hiszen alig volt alkohol a poharamban, de az utolsó korty után mégis szaporábban kell pislognom. A szemeim picit talán jobban csillognak, mint idáig és ha ez a következő percekben is így marad, akkor lehet, hogy az már a minimális alkoholnak lesz köszönhető mégis.* - És a te családod? *Ugyan Alec lépett le Városból saját elhatározásból, de ettől nem tudok többet a szeretteiről. Ha mázlija van, akkor ők már korábban leléptek és itt találkoztak örömben-boldogságban. Igen, gyengéim a happy endek. Közben elveszem poharát és töltök neki egy újabb adagot, leveszek egy hasonló poharat és most magamnak is töltök.* - Ezt a kört én állom. *A poharát a pultra teszem, én meg kilépek a pult mögül tálcámat magamhoz véve, elvégre mégiscsak dolgozok.* - Egy pillanat, szavad ne feledd, mindjárt jövök. *Lassan végéhez ér az este, ezért is töltöttem italt olyan nagy önbizalommal magamnak is. Összeszedek pár poharat az egyik megürült asztalról és letörlöm, még maradtak páran, de Bobék mindig üveggel együtt telepednek le, nem kell poharanként rohangálni újratöltésért, így egyelőre újabb szünet következhet. Visszatérek a pulthoz és összegzem a korábban hallottakat.* - Szóval egy kancellárhoz hasonlítod Cartert, többé-kevésbé, de azért ne féljek tőle? Ez így eléggé oximoron.. De azért köszi a tippet, megkeresem majd Elisát. *Egyszer már összefutottam Elisával, most majd tudatosan keresem fel. Carterhez közvetlenül ugyan nem kaptam tippet, de ez talán annál is jobb.* - Tudom-tudom, nem ez az ember első gondolata, ha rólam van szó. Se a vadonbeli túlélés kezdők tanáraként, se perdai felfedezőként nem én vagyok senkinek az első tippje. Még magamnak se. Viszont szerintem életbevágóan fontos, hogy a gyerekek felkészültek legyenek. Ugyan ha azt vesszük, itt nagyobb biztonságban vannak, nem rakják csak ki egyszer a szűrüket a hatalmasok, mert bal lábbal keltek. De ki tudja, mit hoz a jövő, bármi történhet, ami miatt menekülni kell és ideiglenesen magukra maradnak odakint. Szóval ezért venném be a kvázi alaptantervembe. És hát… most megint mondanám, hogy ne nevess, de hát egész nyugodtan… szóval én könyvekből tanultam az alapokat, mert khm volt némi fölös időm az Adattár csöndjében, amit el kellett ütni, és ez mentette meg az életemet. Szóval a nagyon alap dolgok megtaníthatóak könyvből is, a magasabb szintű tudás ebben a témában pedig már úgyis tapasztalat útján szerezhető meg valamelyik mentor oldalán. * Olyan magabiztossággal beszélek erről a mentor-programról, mintha bizony nem húsz perce hallottam volna először Alectől. De olyan logikus és olyan pazarul illeszkedik az oktatásra vonatkozó terveimbe, hogy az már majdnem könnyfakasztó. * - Igen, tudom, és nehogy azt hidd, hogy nem félek, ha rágondolok, de ez nem az a zsibbasztó, megbénító félelem. És nincs halálvágyam, mielőtt azt gondolnád, de az összes veszély és nehézsége ellenére ez vonz. Így akárhogy is érne a vég, de tudnám, hogy hasznos voltam, kivéve persze ha a nagy felfedezőutam ötödik percében csámcsog el egy errator. Tudod, a másik álom, a csendes öregkor az unokák körében nem túl valószínű úgyse. - Hát olyan átlagosan… - Ez egyébként teljesen igaz, de egy kis torokköszörülés után folytatom. - … ha jól emlékszek legalábbis vagy ha nem romlott a szemem. *Hát na, nem most volt már, mikor utoljára lőfegyvert tartottam a kezemben. És nem hazudtam ám, tényleg olyan középszerű voltam, értelemszerűen nem voltam mesterlövész, különben nem az Adattárban kötök ki, de azért nem is a sor végén kullogtam.* - És nem „vehetsz” ki, hogyismondjam, egy kis kreatív szabadságot, hogy felfedezd ezeket a helyeket? Nincs még túl sok adat róluk, biztos hasznos lenne a kollektív társadalomnak. De egyébként mi vonz a Tűzvölgybe?
- Annak mondjuk van előnye, hogy mind elkerült. - Utalok arra, hogy a sárkánymacska meg a perdai tündér cuki és ártalmatlan, de tény és való, hogy inkább ezek találják meg csapatostul az embert, mint akár csak egy errator is. - A sikító lovat ismered? Na, arra is sikít, ha megpróbálnak felülni a hátára. Ne próbáld ki! Ledob azonnal és így egyszerre fáj a tested a földet éréstől és a füled a hangjától. Plusz nagyot rúg, de azt elkerültem szerencsére, nem attól vagyok ilyen. - Vigyorodom el. - Pillangófejűekre viszont szeretek vadászni. - Emelek ki kérésének megfelelően pár kalandot a perdai állatokkal, és direkt nem a halálközelit említem, ami miatt a kesztyű is kell a kezemre. Azt a kalandot okkal nem hangoztatom, hogy a sérülésekre se kelljen kitérni. Egyébként is áttértünk a család témájára és koccintva iszunk Josie néhai rokonaira, a sajátjaimra meg már rutinból tudom mondani a választ, de igyekszem egy szomorkás, fáradt sóhajt is tenni hozzá. - Az enyém, nos... azt hiszem, még élnek. Igyekeztem úgy lelépni, hogy halottnak higgyenek, így nincs okuk se nekik, se a Kancelláriának keresni. Mindenki elégedett. - Jegyzem meg a végén mosolyogva, magam is remélve, hogy igazam van és él még a családom, mind a kettő: feleségem is a gyerekekkel és a testvérem is apáékkal. A szomorkás sóhaj ennek is szólt, mert nem tudom, mi van velük, de ha könnyednek is tűnt a válaszom Josie számára, azt hamar megmagyarázom az idővel, volt ideje gyógyulni a sebeknek. Meglepetten pillantok aztán fel rá, mikor elveszi a poharamat és kérés nélkül tölt bele, ráadásul azt mondja, ő állja. - Imádlak! - Mosolygok rá és biccentek egyet, hogy megvárom, meg az itallal is nyilván megvárom őt, hiszen magának is töltött. Figyelemmel követem ténykedését, minthogy jobb dolgom úgy sincs, a bár összes zugát meg már úgy is ismerem, minek nézzem. Josie kecses alakja sokkal érdekesebb látvány, de nem bámulom meg nagyon. Visszatértekor mondott szavaira halkan elnevetem magam. - Azért Carter-nek jobb igazságérzete van, mint a kancellároknak. Nem küld senkit a halálba, csak mert bal lábbal kelt fel vagy csak mert megteheti, megtehetné. Tiszteli az életet és ez alatt nem csak a saját életére gondol. - Javítom kicsit a főnök renoméját, mert ebben azért tényleg különbözik a kancellároktól. Itt nem kell attól félni, hogy ha valami rosszat teszel akár akaratlanul is, azért meg lesz szívatva a teljes családod, baráti köröd. Részben talán azért sem, mert erre nincs szükség, többnyire mindenki saját elhatározásból van itt, vagy mert a Kancellária erre kényszerítette és innen hamar eljut az ember oda, hogy ossza az Ellenállók nézeteit. Rohadt nagy bajban leszek én is, ha egyszer vissza tudok jutni a Városba. - Nem nevetek, én is örültem volna olykor, ha van egy alapvető lexikális tudásom az élőlényekről, növényekről, nem nekem kell kitapasztalni mindent. Sok kellemetlenségtől megkímélt volna. És jó lenne ez másoknak is, mert akkor nem megy el az idő az alapismeretek átadásával, hanem lehet a meglévő tudásra alapozni. - Magam sem hittem volna, hogy ennyire komoly témába fogok belebonyolódni, mikor ide betértem. A célom az volt, hogy csenek egy kis piát - jó, nem kicsit, maximum addig kicsit míg előkerült volna a pultos - és újra és újra végiggondolom a lehetőségeket, miként tudnék a Városba visszajutni úgy, hogy az ne jelentsen azonnali fogdát és/vagy halált, az este fennmaradó részét meg részeg mámorban töltöttem volna. - A hasznosságot megértem. - Mondom nevetve, de a nevetés annak szólt már, hogy reméli nem akkor eszi meg egy errator, amikor kilépett innen a szabadba. - Hát az nekem se valószínű, hogy kijut. - Mondom ezt már a csendes öregkorra unokákkal, pedig mennyi történettel tudnám akkor szórakoztatni őket. Alec papa, a híres felfedező! Hát, talán egy másik életben... Abban viszont egyre biztosabb vagyok, hogy Josie-nak nem lehet gyereke, noha kérdést vet fel az a "valószínű" szó. Lehet még van remény? Ehelyett viszont másra kérdezek rá, hiszen nem lehet rögtön első ismerkedésnél az összes kínos témát kimeríteni, elég volt a családjára rákérdezni. - Átlagosan? - Vonom fel a szemöldökeimet elfelejtvén elrejteni meglepettségemet, kellemes csalódásomat. - Mit szólnál, ha felmérnénk majd a tudásodat e téren, mennyit felejtettél, mennyit lehet rajta fejleszteni? És utána akár velem is tarthatnál majd eleinte egy-egy rövidebb útra. Annyit ígérhetek, hogy megpróbállak épen és lehetőség szerint élve visszahozni ide, te meg fel tudnád mérni, hogy mire kellene helyezned az elméleti oktatásod hangsúlyát a gyakorlatot látva. Egyébként is hitelesebb a tanár, ha tudja, miről beszél... Esetleg egy kis karmolásnyom ide? - Mutatom magamon a nyak oldalsó részét a váll felé haladva. - Nem rontja el a szép vonásaidat, és ha kell, eltakarható ruhával, de hatásosan meg lehet villantani a kellő pillanatban. A kölykök odáig lennének érte, hogy mekkora harcos vagy, mit túléltél, pedig lehet csak egy sárkánymacska karmolt meg. Na? - Vigyorgok rá, mert míg a lövésre és a kinti gyakorlatra vonatkozó ajánlatom komoly volt, szép észrevétlenül át tudtam térni erre az elvetemült ötletre, amit nem gondolok komolyan, de ez csak az utolsó kérdésnél megvillantott vigyoromnál derült ki. A kreatív szabadság említésére elnevetem magam. - Önkényesen veszem ki a szabadságokat, de inkább nagyobb vadászatok, portyák után. Tudod, ha a fejesek elégedettek, akkor nem csesztetnek, ha nem azt csinálod, ami a dolgod. Ez itt is így megy. - Vonom meg a vállamat. - Láttam a Tűzvölgyről még anno, két éve műholdképeket. Nem lehet megfogalmazni, mi vonz igazán oda, azt hiszem pusztán a kaland, a saját szememmel akarom látni. Meg persze visszajönni és elmesélni se lenne rossz. - Mosolyodom el szélesen, mert azért szeretek élni. - Neked van kinézett helyszín, vagy mindegy?
*Bólintok egyet, valóban jobb, hogy a cuki _és_ a nagyon nem cuki állatok is elkerültek, mintha mindkettőből kijutott volna. De azért mennyire szenzációs lett volna, ha egyik reggel arra ébredek, hogy egy sárkánymacska fekszik mellém gömbölyödve, a szárnya félig belógva a hálózsákomba és onnantól követett volna, amerre csak járok… Mondjuk akkor valószínű, hogy Solmon nem hitte volna el a történetemet és ki tudja mi lett volna aztán, szóval jó volt ez így, kiegyezek a történekkel végérvényesen.* - Csak olvastam róla, képeket láttam, de hallani még nem halottam. Tényleg annyira éles, hogy cseng tőle a füled? Valahol azt hittem a leírások túloznak kicsit, idáig se terveztem, de ezek után tuti nem fogok megpróbálkozni a szelídítésükkel… de miért gondoltad, hogy ha a perdaiaiknak nem sikerült háziasítaniuk, akkor majd nekünk kapásból menni fog? Bizalommal teliek voltak irányodba a kék szemeik csillogása? *Kicsit ugratom, de egyébként valahol tényleg érdekel a motivációja. Nem azt mondom, hogy minden szent és sérthetetlen, amit elértek a perdaiak, mert van pár trükk a tarsolyunkban, de az fix, hogy az élővilággal kapcsolatos tapasztalataikat egyelőre még jó sokáig alapvetésnek lehet venni szerintem.* - Kétlem, hogy ebben a háromszereplős egyenletben egynél több szereplő lenne elégedett. *Igazából teljesen biztos is vagyok benne, hogy a családja nem elégedettnek érzi magát fiuk/bátyjuk-öccsük/férjük/apjuk elvesztése felett. És biztos vagyok abban is, hogy Alecnek is hiányoznak, akármilyen volt is a kapcsolata a családjával. Habár, ami Harryt illeti, na vele valószínű tényleg elégedettek vagyunk mindketten a megszűnt kapcsolat miatt. De nem is tudom, Alec valahogy nem olyannak tűnik, mint akit egész életében csak afféle rákényszerített ismeretlenek vettek volna körbe. Nem hinném, hogy akkor bárkihez is, nem hogy egy idegenhez képes lenne ilyen kedves, viccelődő és nyitott lenni. Még akkor se, ha az idegen történetesen alkohollal tudja ellátni.* - Sose éreztél kísértést, hogy megpróbáld kinyomozni, hogy hogyan vannak vagy hogy hírt adj magadról nekik? *Azt csiripelték a madarak, hogy megvannak a megfelelő csatornák és ha én hallottam ezekről, akkor fix, hogy Alec is tudja, sőt, szerintem ismeri is azokat, akik képesek erre. Szélesen elvigyorodok őszinte érzelemkitörésére, valahol erre számítottam, kacsintok is egyet hozzá és miután visszatértem a kis dolgos kitérőmről, emelem poharamat.* - Akkor ezt most az egészséges és elégedett Delgado családra és az új, óriási kvázi-családunkra itt Rebellium kies barlangjaiban! *Persze erre Cash most biztosan felhördülne, hogy még mindig túlságosan naiv és puhány vagyok, hogy ilyen szentimentális gondolataim vannak. És valahol igaza van, mert mindenki magáért felelős, tudom-tudom, de mégis… a többiekért is ugyanúgy felelünk. Ezt már nem hörpintem fel olyan gyorsan, mert a végén még nagy lendülettel még pár pohárkával lecsúszna és nem tudnék bezárni tisztességesen, ami nem fordulhat elő velem, mert akkor én is kecskévé válnék, mint valami borzasztó mesében.* - Ez valahol megnyugtató, különben felesleges lenne ez az egész hajcihő, mert csöbör helyett vödörben éldegélnénk.. *Azért több embert már nem interjúvolok meg, mert a végén inamba száll a bátorságom és inkább örök időkre bártündér maradok. Felkeresem Elisát, aztán Cartert, aztán utánam az vízözön. Azt mindenesetre felírom magamnak önbizalomnövelőnek, hogy már legalább van egy ember, aki nem tartja őrültségnek némely elgondolásomat. Lelkesen bólogatok Alec szavaira és csak imádkozni tudok majd, hogy ne legyünk egyedül véleményünkkel.* - Próbálj meg ne túl sok tither lába alá kerülni a jövőben és még összejöhet! *Ugyan a családja pontos létszámáról és összetételéről nem esett szó, fogalmam sincs vannak-e gyerekei, akik közreműködése elengedhetetlen az unokák majdani létezéséhez, de ha még nincsenek is, még lehetnek neki, a férfiaknál ez a dolog néha azért könnyebben összejön. Legalábbis a népi közhely így tartja, én meg begyöpösödött lettem, hogy ilyenek jutnak eszembe. Miközben magamat ostorozom előítéleteim miatt, bólintok, megerősítve, hogy valóban átlagos lövész voltam, gondolom ezt se feltételezné rólam senki.* - Hát… hát azt hiszem, most már én is imádlak téged! *Rebegem vallomásomat kissé elhűlve, kerek szemekkel. Azzal győztem meg magam, hogy állást vállaljak itt – a nyilvánvaló létfenntartási problémák megoldása mellett – hogy itt könnyebb kapcsolatokat építeni. És idáig be is jött, a gyereksereg felmérése is elég könnyű volt, már elég sok ismerős arc van bármerre járok is Rebelliumban, de hogy egyszer csak besétál egy jóképű idegen és még a maradék problémát is megoldja egy levegővétellel, azt azért nem mertem álmodni se.* - Tényleg hajlandó lennél ennyi mindenre? Remélem nem csak az ital beszél belőled, különben holnap rendkívül kínos élményekben lesz részünk! Hát én csak pár hasonló találkozás után mertelek volna megkörnyékezni valamelyik kéréssel… de így ezüsttálcán kínálod nekem az első lépéseket az álmaimhoz. *Valamennyire érezni, hogy nem vagyok színjózan, megállás nélkül beszélek kevés mérlegeléssel, csak a vége felé kezdek elgondolkodni az utolsó részleten.* - Hát szerintem borítékolható, hogy összeszedek magamra egy-két vörös vagy lila tetoválást. Ki se kell mennem, látod? * Mutatom neki más- és más gyógyulási fázisban lévő lehorzsolt könyökeimet, egyúttal felkarjaimat tarkító enyhe zúzódásokat is.* – Pár karmolás meg se kottyanna… de tényleg komolyan gondolod? A karmolásnyomot is? Meg a gyakorlást és kinti kalandot? Vagy egyiket se? *Kicsit elbizonytalanodom a végére, még nem ismerem olyan nagyon régóta, hogy kapásból tudjam, hogy kissé kapatosan, mire gondol.* - Már majdnem megkérdeztem, hogy egy újabb kitörés veszélye nem aggaszt-e, de hát be kell látnom, hogy itt nem feltétlen egy még fortyogó vulkán a legkockázatosabb helyszín.. *Kicsit elkalandozok, ahogy megpróbálom végiggondolni, mi vonz engem odakint, de azelőtt kezdek bele a válaszba, hogy a csapongó gondolataimon végig jutnék, így változik válaszom is. - Nem, nincs, csak kint lenni a szabad ég alatt, az nekem elég lenne. Tudod, nincsenek nagy igényeim, habár a tengerek is nagyon vonzanak. Gondold el annyi víz, hogy mindenhol az van, ameddig csak a szem ellát! Már a patakok és a folyó is hihetetlen élmények voltak, a hangjuk, ahogy csobogtak és tényleg fodrozódtak, meg itt a barlangi tavak szépsége, de a tenger… az egy másik szint lenne.
- Annyira, főleg a hímeknek. - Bólintok rá és gondolom ennek szerepe van a párzási időszakban is, de ennyire azért nem érdekeltek soha az állatok, hogy a hanglejtésük és viselkedésük összefüggéseit vizsgáljam, pláne ha az a lény visít is. A másik kérdésre viszont elvigyorodom. - Tényleg szép a szemük! De ez már régen volt, és nem tudtuk, hogy a perdaiaknak is beletört a bicskája, környéken meg egy se volt, hogy megkérdezzem. Vagy ha figyelt minket egy a bokor mögül, akkor a röhögését elnyomta a lovak sikítása. Azóta már mi is értjük, miért a bogákat használják hátasnak. - A motiváció egyszerű: lónak nézett ki. Arányaiban és nagyvonalakban legalábbis, és ez már elegendőnek tűnt ahhoz, hogy megpróbálkozzak vele, meg miért ne? Mondjuk ha előbb tudom, hogy nem lehet őket megülni, nem mondom, hogy nem próbáltam volna meg akkor is. - Na igen. - Mosolyodom el, hiszen egy szereplő se elégedett. Én se, hogy itt vagyok. Családom se, hogy itt vagyok. Kancellária se, hogy nem kapta meg, amit akart. De fog ez még változni, csak ne úgy, hogy a Kancellária legyen elégedett. - Nehezebb hírhez jutni vagy hírt adni, ha a Dominiumról van szó. A Várossal könnyebb kapcsolatba lépni, bár azt se mondanám könnyűnek, csak könnyebbnek. Na meg, próbáltam egyszer bejutni az adatbázishoz az egyik kutatóállomásnál, de nem tudtam a megfelelő hozzáférést produkálni, és még csak tippet se adott a rendszer, hogy kódot, ujjlenyomatot, tenyérlenyomatot, retinaszkennelést, fenékfotót vagy mégis mit vár, hogy bejuthassak a rendszerbe és utánanézhessek az adatoknak. Erre van amúgy ötleted, hogy lehetne? - Ha már adattárban dolgozott, hátha ismeri a protokollokat vagy azok kijátszási módját is talán. Meglepő rejtett készségei vannak egyes embereknek, lehet Josie is ilyen. A saját kódommal nem mertem próbálkozni. Egy hivatalosan halott ember kódját beütni enyhén szólva is feltűnő lett volna a Kancelláriának, talán még azt is látták volna, mire vagy kire keresek rá, de az is lehet, hogy szimplán nem él már a hozzáférésem, letiltották a "halálommal". - A Delgado-kra és a Rebelliumra! - Mosolyogva emelem én is a poharamat és egy nagy korttyal eltüntetem az ital felét. - Hááát, sok mindennel fel kellene hagynom hozzá, kezdve talán ezzel is... - Emelem meg a pohárkát megmozgatva benne az italt, mikor azt mondja Josie, hogy mellőznöm kellene a titherek lábai alá kerülést a családalapítás reményében. - ... de nem döntöttem még el, megéri-e a váltás. - Mondom ezt teljes nyugalommal úgy, hogy minimum masszív alkoholistának gondolhat, aki nem tud lemondani az italról. Meg az életveszélyes kalandokról. Egyébként ez utóbbiról nehezebb is. És miért is ne rántanék bele másokat is, ha már ők is erre vágynak? Oké, Josie mondjuk nem feltétlen és pontosan erre vágyik, de az út, ami az ő álmaihoz vezet, egy darabig közös az enyémmel, akkor meg már miért ne segítsek neki? Egyébként se árt, ha lőni jól tud, életet menthet - nemcsak a sajátját -, és ehhez háború vagy másik emberrel való találkozás se kell. A vallomására szélesen elvigyorodom, kicsit meg is emelgetem a szemöldökömet játékosan felé. - Ahhoz még nem ittam eleget, tudom, mit beszélek. - Nyugtatom meg mosolyogva, majd elnevetem magam a folytatáson. - Picsába, akkor most buktam egy csomó lekenyerező és megvesztegető piát?! Oké, tudod mit, még alszom rá párat, még nem vagyok olyan biztos benned, meg lehet mégis sokat ittam. - Nevetve próbálom menteni a menthetőt, de ezt persze nem gondolom komolyan. Félreértés ne essék, bármilyen ingyenpiát elfogadok ajándékba bármikor, de nem gondolom meg magamat akkor sem, ha nem kapok egy kortyot sem. Mosolygok a lelkesedésén, ahogy elkezdi a harci sérüléseit mutatni, amit itt a bárban szerzett és nem azért, mert rendszeresen részeg verekedőket szed szét. Habár ki tudja, az én kezemre is elég erélyesen ráütött, lehet kidobófiú...izé, nő is ő. - Gyakorlást és kinti kalandot igen, a karmolásnyomot nem komolyan. Mármint valószínűleg úgy is szerzel, nem kell keresni a lehetőséget. Kis szerencsével olyan helyen lesz, amit pirulás nélkül lehet mutogatni. - Nevetem el magam megint, de ez már lehet valamennyire az ital hatása is. Az újabb vulkánkitörésre csak megrázom a fejem nemlegesen és nagy vigyorral, ellenben felcsillanó szemekkel - nem csak az italtól -, mert eddig nem is gondoltam vulkánkitörésre. Egy olyant látni... Csúcs! De azt nem árt biztonságosabb távolságból, nem akarok ott maradni az utókornak hamuba sütve. Akarok találkozni planetológus húgommal, de azért nem úgy, hogy ő ás ki engem. - Ahhaaa... Olvastál róla az Irattárban, hogy mik laknak a tengerben? - Kaján vigyorral kérdezem meg, mert én tudom, igaz, nem személyes tapasztalat útján. - A tenger ide kicsit messze van, az több napos kinti gyakorlat lenne. Az lehetne majd a vizsgafeladatod, mit szólsz? - Mármint az egyik vizsgafeladat, nem mintha akkreditált képzési rendszer lenne itt, mondhatni mindegyik kinti gyakorlat egy vizsga: ha túlélte, átment. - Apropó, milyen gyógy- és mérgezőnövény ismereted van? Meg ehető növények és állatok?
- Mikor jártál először Perdán? *Kérdem némi gyanakvással a hangomban, a szavai alapján az elsők között lehetett!* - Hány éves is vagy? És mióta vagy ellenálló? *Próbálom összerakni nagyjából utóbbi éveinek idővonalát, nem mintha egyik kérdés függne a másiktól, csak valahogy olyan logikusnak tűnik minden idővel és korral kapcsolatos kérdést egybe sűríteni.* -Umm, hát, ezek a műszaki-technikai dolgok nem érdekeltek annyira, úgyhogy nem mélyedtem el benne túlságosan, bocsi. *Elhúzom a számat, tényleg sajnálom, hogy nem fektettem nagyobb hangsúlyt ezekre az adatokra is, mikor még hozzáfértem, vagyis kábé az újbelépő-oktatásomon, ezek az alapinformációk ott hangzottak el szerintem, aztán nem, legalábbis nekem nem volt ezzel dolgom.* - Fönt az Adattárba egyébként hangazonosítással léptünk be, aztán a munkaállomásunkhoz, vagyis magához az adattárhoz már ujjlenyomattal és egyéni jelszóval tudtunk belogolni és dolgozni. Ha egyszerű felhasználóként akarsz belépni, akkor az azonosítószámod kell. De hogy innen Perdáról, hogyan lehet belépni, hogy nehezítettebb-e, azt hirtelen nem tudom, de még töröm rajta fejemet, hátha beugrik valami. *Talán még megvan az első vizsgámra felkészítő anyag az e-olvasómon, talán van benne hasznos információ… hogy én erre idáig miért nem gondoltam? Talán még magasabb szinten is segíthet. Na majd ránézek, de egyelőre nem hívom fel rá a figyelmet, nem akarok hamis reményt kelteni. Persze ebben a konstellációban reményről beszélni enyhe túlzás. Az hogy a családja jól van és kapcsolatban tud lépni majd velük az adatbázishoz való hozzáférés útján, na az remény.* - Sol szerint egyébként vannak, akik képesek adatokhoz hozzáférni innen is, csak megvan a szolgáltatásuknak az igencsak borsos áruk. Velük még nem próbálkoztál? Vagy ez csak amolyan városi legenda? *Van abban valami, hogy a kocsmáros néha kicsit pszichológus is. Csak az a baj, hogy ápolói gyakorlatom a sebek összefércelése és hasonló szintű feladatokon nem mutatott túl, vagyis a lélek bugyraihoz nem értek professzionális szinten. Így aztán csak az úgynevezett női intuíciókkal próbálok kiigazodni Alecen. Meglehetős pocsék eredménnyel. Még ha kicsit összeszűkített szemekkel figyelem is, nem igazodok el rajta, talán majd idővel. Idővel úgyis kiderül, milyen minőségben van a kapcsolata az alkohollal, és a családjáról is több minden kiderülhet. Ezek sokat segít majd.* - Hát gyorsan túlestünk a vallomásokon! *Kacarászok a szemöldökemelésén és aztán a kétségbeesésén is.* - Sajnálom, így jártál. *Széttárom kezeimet, de aztán elvigyorodok és megkönyörülök rajta. Könnyű nagylelkűnek lenni, ha most segítenek hozzá az álmaid megvalósításához.* - De ha tényleg visszahozol élve mindegyik kalandról, akkor majd csak kitalálok valamit, hogy megháláljam neked. *Gyorsan visszajátszom magamban, hogy is hangzik, amit az előbb mondtam és kicsit elvörösödök a pikáns áthallás miatt, amit a férfiak igen nagyszázaléka valahogy mindig meghall.* - Mármint, ne gondolj semmi rosszra, mármint az nem rossz, biztos jó vagy.. ah, mindegy. Inkább azt mondd el, hogy hogyan szereznék olyan helyre karmolást, amit nem illik mutogatni? *Mire kimondom a kérdést, már sikerül vázolnom magamnak is néhány szituációt.* - Jó, inkább ne mondj semmit. *Erre mondják, hogy lejjebb már nincs? Minden egyes mondattal sikerült vörösebb árnyalatot festeni az arcomra, míg el nem értem arcom forróságából kiindulva egy igen gyönyörű mélyburgundi színt. Naná, hogy kapva kapok az új kérdéseken.* - Hááát, igen, olvastam, és igen, néhányukkal soha nem szeretnék találkozni, de hát én olyan kicsi vagyok, egy ármánynak a fél fogára se lennék elég, szóval biztos békén hagyna… *Bólogatok, miközben magamat már egészen jól meggyőztem, hogy nincs mitől félni.* - Nem érné meg neki az erőbefektetést, hogy felússzon értem, meg olyan mélyre úgyse tudnék bemenni, csak amíg a lábam leér, szóval nem kell félni. Egyébként meg a látványt anélkül is lehet élvezni, hogy a kislábadujját belemártanád a vízbe. *Vonom meg a végén a vállam mintha csak mindent eldöntő érvet sorakoztattam volna fel.* - Úúú, ez fantasztikus ötlet, nagyon jó lesz! *Összeütöm elragadtatásomban a kezeimet… azt hiszem már túl lelkesre ittam magam, úgyhogy ez az utolsó pohárka nekem. * - És miből áll egy ilyen vizsga? Eljutni A-ból B-be, vagy még akadályokat is kreáltok? És ha ez vizsga, az azt jelenti, hogy utána egyedül is kimehetek? *Persze hülyén hangzik, hiszen nem vagyok bezárva, gondolom kiengednének, ha ki akarnék menni, messzebb a bejárat tízméteres hatósugarától, de a korábbi esetleges benyomásokkal ellentétben valóban nincs halálvágyam, hogy nulla igazi tudással és tapasztalat nélkül kikóricáljak egyedül. Valószínű a vadonbeli jogosítványom megszerzése után se fogok azért csak úgy kint rohangálni.* - A növények nem kötöttek le annyira, persze elolvastam az ismertetőiket, de a növényhatározóm, tudod letöltöttem az e-olvasómra minden Perda élővilágával és földrajzával kapcsolatos doksit, amit csak lehetett, naszóval a határozóm nélkül biztos nem mernék enni egyik bogyóból sem, és mérget se kevernék, mert a végén tuti én dobnám fel a talpamat, akinek meg el kellett volna haláloznia, vígan elsétálna. * Nem mintha képes lennék elvenni valakinek az életét, pláne nem ilyen rideg módon, méreggel. Ez azt hiszem nincs genetikailag belém kódolva. A lőgyakorlatokon is jobban ment, mikor nem halálos lövéseket kellett leadni a bábukra. Az más kérdés, hogy önvédelemből vagy hasonló stresszhelyzetben hogyan viselkednék. * - Az állatvilág sokkal jobban vonz, úgyhogy ott aztán tényleg mindent elolvastam, amit csak felküldtek tárolásra, minden videót megnéztem, még stréber módon a nevük és a perdai nevük is megy. Azt hiszem, ha egy másik életben élhettem volna a Földön, még a boldog békeidőkben, akkor szívesen lettem volna állatorvos. *Ez egy újabb szint, mikor nem a saját álmaidat ecseteled - mert azt már megtetted ugyebár… - hanem egy másik élet álmát.*
- Érkezés után pár hónappal kerültem le családostul a Városba, vagyis akkor még az alapjai voltak csak, én meg csomót ingázhattam közte és a Dominium között, de amikor volt egy kis szabad időm, akkor a környékén bóklásztam. Huszonhét vagyok és olyan... két éve. - Bakker, de nehéz ebbe mindig belegondolni, hogy már két éve itt rohadok és ha lebukom, akkor nem lesz hosszú a pályafutásom, hiába tűnik ez a kettő év is hosszúnak. Én nem kérdezek vissza, hogy ő hány éves, ránézésre biztosan nem több nálam, de amúgy sem illik. Ez valami földi szokása vagy dilije a nőknek. - Azonosítószám, na igen, azt nem akartam próbálni, hátha figyelik még, és ráadásul nem él. Tehát kell valaki élő és nem ellenálló azonosítója... - Tűnődöm el egy pillanatra a hallottakon és a körvonalazódó terven, de nem lesz egyszerű bejutni a kutatóállomásra. Vagy kell egy olyan pda, ami még a Városiakhoz tartozik és a gazdája kint csatangol a szabadban... Solmon nevére kapom fel a fejem. - Lehet el kell beszélgetnem a vén rókával, hátha a borsos árat tudja tisztázni, mit ért alatta. - Majd megvonom a vállamat. Nem nagyon szeretek bízni a fekete piaci informátorokban, inkább kerülöm is őket, ne lássák a képemet. Inkább magam járok utána a családomnak, hogy megvannak-e még. - Ezek szerint ismered Sol-t. Hányszor hozta rád a frászt eddig? - Vigyorodom el, mert nem mai darab ellenálló-társam hajlamos mindenből előbb a negatívat meglátni és azt hangoztatni. Más kérdés, hogy a pesszimista embereknek gyakran van igazuk, csak ez nem boldogítja őket. Tippem szerint biztos négyszer hozta már a frászt Josie-ra, hogy hány lehetséges módon fog meghalni még az első fél évben. Lehet be is jön neki, ha kiviszem magammal terepre a nőt, de vigasztalja a tudat Josie-t, hogy sokáig fogjuk emlegetni még bájos szépségét és kedvességét és iszunk majd az emlékére pár kört minden ilyen említés során. - Kegyetlenség! - Reagálok arra, hogy így jártam, lefizető-pia nélkül maradtam, de mosolygok, hogy lássa, nem sértődtem meg. Már épp inni készülök a poharamból, mikor meghallom a folytatást és szélesedő mosolyommal egy időben emelkedik meg kissé a szemöldököm. A világért sem szakítanám félbe, csak vigyorogva hallgatom, ahogy egyre jobban belebonyolódik és egyúttal egyre vörösebb lesz tőle. - Biztos ne mondjak? - Kérdezem csak a végén szemtelen mosollyal, de megkegyelmezve nem mondok az előtte elhangzottakra mást, inkább másra terelem a témát, különben - arcszínéből kiindulva - magyarázhatom ki előbb Jeffnek, majd Carternek a spontán öngyulladás esetét, miközben lassan, de biztosan, elszivárognak az utolsó vendégek, ergo szemtanúk nélkül maradok. - Tehát mélytengeri búvárnak még nem készülsz. Pedig egy ármány-fog dögös nyaklánc lenne. - Ugratom kicsit, de felőlem mehet, csak ne engem kérjen fel hozzá kísérőnek. Kalandvágyó vagyok, de nem öngyilkos-jelölt. Mármint azon túl, hogy beépült kémként itt lebzselek a Rebelliumban. De a tengerig hajlandó vagyok vele elmenni és kis szerencsével mind a ketten vissza is érünk, már csak a hála miatt is, ugyebár. - Egyre nehezebb terepek lesznek, eljutni A-ból B-be, majd vissza, már ha szeretnéd túlélni és nem ottmaradni B-ben. Plusz akadályokra nem gondoltam eddig, de most hogy mondod... Mennyire indít be egy kis kikötözés? - Villantok kaján vigyort rá, szándékosan fogalmazva eléggé áthallásosan, de csak mert olyan édes volt a vörösödése, ami már kezdett helyreállni. - Mehetsz egyedül felőlem, de én megvárnám, míg ezt magától mondja valaki neked, lehetőleg komolyan és józanul. Sol-t is kérdezheted majd. Ha csak két-három okot sorol fel, miért is halnál meg biztosan egyedül, akkor már mehetsz egyedül is. - Somolygok, mielőtt lehúznám a poharamban lévő ital maradékát. Addig legalább megtudom azt is, mennyire van otthon az állatok és növények terén, mert a tengerekben élő ármányról tudott. - Aha, akkor kezdd el megtanulni mit ehetsz vagy azt, mit nem! Klassz az e-olvasód, hasznos meg minden, de valamelyik hülye elhozta a Földről azt a kurafi Murphy-t is, tehát biztosan akkor fog lemerülni, tönkremenni, elveszni a kütyüd, amikor kellene. - Mosolygok, de inkább csak az ital miatt, mert komolyan gondolom a szavaimat. Nem támaszkodhat odakint a kütyüjére. Jó, ha ott van, de annak stabil működésére bíznia az életét felelőtlenség lenne. Kicsit irigylem Josie-t az álmai miatt, hogy még a földi énjének is megvan az álomszakmája, pedig nem volt Alvó, hogy ilyenen gondolkozzon. Én a mostanira se tudok kitalálni egyet, vélhetően a Földön is életművész lettem volna. - Itt azért nem javaslom, hogy próbálj állatokat meggyógyítani, hacsak nem egy perdai tündérről van szó. - Meg néhány háziasított fajt leszámítva, persze. A csend viszont hirtelen feltűnik, ahogy fizetést követően az utolsó vendég is lelép, mármint utolsó előtti, mert én még itt vagyok. - Voltam már nem egyszer itt zárásig, de még sosem figyeltem meg mivel jár... Segítsek valamiben? - Kérdezem, mialatt a zsebembe nyúlva keresem elő én is a megfelelő perdit-érméket, némi borravalóval.
- És miért kellett visszaingáznod a Dominiumra? *Ha a családjával érkezett, akkor nem látom az egyébként biztos teljesen nyilvánvaló okot, ami miatt ide-oda kellett utaznia. Egyébként meg kimondottan büszke vagyok magamra, hogy így olvastam a sorok között... mondjuk ha megpróbált megülni egy sikítólovat, akkor tulajdonképpen bárki kilogikázhatta volna, hogy az elsők között érkezett le Perdára, úgyhogy talán mégse kéne olyan nagyon büszkének lennem magamra, eh.* - Mi az hogy ismerem? Ő a legrégibb ismerősöm ezen a planétán. *Ez egy megelőlegezett titulus, mivel mindezidáig nem akadtam össze senkivel itt, akit a Dominiumon ismertem korábban.* - Tudod, ő szedett össze odakint és hozott el ide. Azt hiszem azzal győztem meg, hogy én nem vagyok holmi beépülni vágyó kém, hogy megosztottam vele korábbi foglalkozásomat. Az irattáros túl meredeknek tűnhetett kitalált fedősztorinak. *Én is jót derülök saját magamon. Ugyan szerettem a munkámat, de itt emlegetni valahogy csak nevetést vált ki belőlem, és hát mindenki másból is.* - Nem tudom, nem számoltam egy idő után. *Kicsit elgondolkodok, ahogy próbálom összeszámolni, azzal kezdve persze mikor a vadon kellős közepén egyszer csak felbukkant, miközben a szuper-könyv instrukciók alapján épp csapdát próbáltam összehozni. * - Szerintem erősen megleptem, hogy nem haltam éhen egy hét után, miután a Börtönbeli izolációm után utamra engedett Rebelliumban. De megfagyás, átverés okozta sokk, meggyilkolás és nem tudom hányféle mód szerinti halált vizionált nekem. Nem. Nem vizionált, csak felhívta ezen veszélyekre a figyelmemet. Mert hogy az ellenállók általában ugye nem épp szabálykerülő bagázs és satöbbi, de azt kell mondjam, még Susiet se kellett egyszer se használnom. *Pillantok hátra a falnak támasztott rendvédelmi eszközre, akit Jeffel csak Susie-ként emlegetünk magunk között, elvégre többségében nem árt nekem a nőneműi erősítés a Bárban, még akkor is, ha tényleg mindig csak ott támasztja naplopó módra a falat.* - Ühüm, köszi! *Nem nagyon tudok olyan forgatókönyvet elképzelni, ami alapján bármi, amit Alec mondhatna ilyen pimasz mosollyal az ajkán, nem csak mélyebbre taszítana a bíbor arcszín-tengerében. * - Az biztos, de én megvárnám, míg kimos a partra egy elhullott példányt a víz.. mondjuk amekkora monstrum, szerintem a fogaiból készült nyaklánc maximum egy óriásnak állna jól. *Hálám nem tart sokáig, naná, hogy megint egyből pipacspirossá válik arcszínem. És még csak nem is kizárólag attól, amit mondott Alec, hanem, hogy kapásból értettem is, mire gondolhat még.. Szerencsére megment a válaszadástól az Alecen kívüli utolsó vendégek távozása. Velük kell kicsit elcsevegnem, miközben fizetnek és ki… hát kitámolyognak az ajtón, mert a járásukra más szó nem illik. Lendületből leszedem az asztalt is, így mire visszaérek, ismét normalizálódott az arcszínem és csak egy kicsit kap ismét halvány hamvas színt, ahogy Alecre nézek, hát na, mégiscsak emberből vagyok én is.* - Oké, ahha, oké. *Nem akartam idáig se kísérteni a sorsot, úgyhogy megvárom, míg mentorom is és most újsütetű tanárom is „utamra” nem engednek. Afféle első házi feladatként feljegyzem a perdai növényhatározóm megtanulását. * - Ez a veszély egyelőre úgyse fenyeget idelent. *Hát igen, egy hegy gyomrába épült városban nem hemzsegnek sebesült vagy megbetegedett gyógyításra szoruló állatkát. Másrészt kénytelen vagyok belátni azt is, hogy na ehhez aztán tényleg nincs semmilyen tudásom.* - El kell mosogatni, az asztalokat letörölni, aztán feltörölni és kész. Így könnyebb másnap elkezdeni a napot, nem kell a megszáradt kiloccsant italokat kaparászni mindenhonnan. Tudod, nem tudom Jeff mit szólna, hogy dolgoztatom a fizető vendégeket, úgyhogy ugyan nagyon kedves, hogy megkérdezted, de megoldom, köszi.
- Logisztikával foglalkoztam, sok mindent kellett akkor leszállítani ide. - Vonom meg a vállam, mert semmi érdekesség nem volt ebben, szimplán csak munka, ami egy idő után rettentő unalmassá is vált és sok is volt, de sikerült eljutni arra a szintre, hogy komolyabb légörvényekben rázkódó siklón is jól aludjak. Minden percet ki kell használni, ha meg ébren vagyok, mit csinálhatnék? Legfeljebb csak sikíthatok, de abban húgom jobb. Solmon ismeretségére felvonom a szemöldököm, de a megfogalmazáson elnevetem magam és csakhamar kiderül, miért ő a legrégebbi ismerős. - Hát mondjuk, az biztos, hogy ilyent még ő sem hallott! - Vigyorgok az irattárosi fedősztorin. Lehet nekem is ilyent kellett volna kitalálni? Csakhogy engem többen ismertek, volt katonák például... Nagyon nem lőttem mellé, hányféle halált látott előre a vén róka az irattáros nőnek, de csak mosolyogni tudok ezen, ahogy a Suzie-ra elkeresztelt ütőre. - Azért ne hagyd figyelmen kívül, amit mond. Mint látod, a legtöbben nem akarunk az életedre törni, de van egy-két zakkant alak itt, például egy Connor nevű. Őt kerüld, ha rám hallgatsz, nem százas az ipse. Volt valami balhéja az Imperiumon, robbantani akarta azt hiszem, csak nem jött be, na mindegy. Szerintem őket Carter ágyútölteléknek tartja, köztünk legyen szólva. Mindenesetre rajtad utólag már nem segít, ha egy ilyen megerőszakol vagy megöl. - Nem riogatni akarom, de neki is jobb, ha azért nem legyint rá Solmon minden ilyen jellegű szavára. Van némi egészséges túlzás, kiszínezés az öreg szavaiban, de az nem jelenti azt, hogy nincs bennük egy csepp igazság sem. És egyébként is, kár lenne Josie-ért. Jeff nem tud ilyen édesen elpirulni. Mit pirulni, elvörösödni! - Óóó, ahogy Jeff-et ismerem, ő szereti az ingyenmunkát. Törzsvendég, aki még el is törölget maga után fizetést követően: szerintem neki ez lehet az álma. De ahogy gondolod... - Mosolyogva mesélek, miközben a pultra teszem a perditet, az italok árát és a borravalót, ahogy illik, ha már ilyen kedves társaságom volt Josie. - Ez esetben köszönöm az italt, amire meghívtál és örülök, hogy találkoztunk. Rendezem soraimat, aztán kikérlek Jeff-től, hogy elkezdjük azt az oktatást! Vigyázz magadra addig is! - Kacsintok egyet hozzá és kifelé veszem én is az irányt. //Köszönöm a játékot, még találkozunk! //
- Oké, oo-oké. *Azzal nincs problémám, hogy ne hagyjam figyelmen kívül Sol tanácsait, az eddigiek kábé 95 százalékát idáig is betartottam, maradék ötöt viszont a jótanács ellenére is még mindig fenntartásokkal kezelem. Akkor is, ha ilyen Connor félék is az utamba akadhatnak, elvégre a Dominiumon is vannak zakkantak, de ott se és itt se járok töltött fegyverrel. Az persze biztos, hogy Connort elkerülöm majd… csak reménykedni tudok benne, hogy nincs túl sok Connor Rebelliumban vagy ha sok is van, akkor lerí majd arról az egyről, hogy kit kell jóó nagy ívben... tudjátok.* - Köszi. *Még egyszer megköszönöm ezzel az ajánlatot magát, a borravalót és azt is, hogy nem erősködött tovább. Lehet, hogy Alec-nek igaza van és Jeff-nek nem lenne ellenére a dolog, de jobb nem kockáztatni, másrészt az viszont biztos, hogy lehet nekem lenne problémám azzal, ha ki kéne adnom a munkámat másnak. Ez még az Adattárból magammal hozott attitűd, amit lehet gyorsan le kéne építenem magamban.* - Szuper, alig várom! Rendben, te is! Szia! *Hangomon hallani, hogy tényleg alig várom, hogy elkezdjük a közös felkészülést. Addig is beiktatok majd némi erőnléti edzést magamnak. Az állóképességem az itteni munkának köszönhetően talán már egész elfogadható, de az se lesz hátrány, ha nagyobb súlyt meg tudok emelni. Majdnem felhorkanok, hogy vigyázzak magamra, még a Connorok mellett is kevesebb veszély leselkedik rám itt, mint Alecre odakint. A búcsú-kacsintásra csak kicsit kuncogok fel – ehh, többet ittam a kelleténél –, elintegetem új kedvenc vendégemet, majd először rendezem a pénzügyeket, aztán dudorászva hozzálátok az egyéb záráskörüli feladataimnak, hogy aztán mielőbb visszatérhessek aprócska szállásomra és bedőlhessek az ágyamba egy kiadós alvásra... már ha a nagy izgatottságom "Én, Perdán, szabadon!!" engedi majd egyáltalán az alvást.*
//
) //
//
//