Szükségem van valami erősre, úgy érzem, mert ami történt, nos... nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy jó ötlet volt. Utam tehát a bárba visz, ott pedig lazán helyet foglalok a pultnál lévő bárszékek egyikén. Öltözetemet tekintve laza ruházatot viselek, és bár fegyver mindig akad nálam, most nem vagyok olyan fenyegető, mint lenni szoktam. A rám tapadó ruháktól is megkímélem a férfi népséget, jelenleg nem vagyok túl feltűnő egyéniség. A pultos lányt keresem meg tekintetemmel és halkan hümmögök is Őt látva. Még egészen új itt, de a nevén kívül mást nem tudok róla. Nem járok ide túl sűrűn, mi pedig még nem beszélgettünk egymással, hát itt az ideje. - Hello! Adj valami töményet kérlek... - először hozzon csak némi italt, aminek az árát ki is csengetem, majd ha nem rohan el sehova se, akkor ismét hozzá intézem szavaimat. - Ha jól tudom, te vagy az egyik újonc, Josephine. Én Sky vagyok, nagyon örvendek! - jobbom felé nyújtom, miközben felegyenesedem, így kezet is foghatunk, ahogy azt szokás. Ez után bújtatom ki fejem a rátekert ruhadaraboktól, majd ejtem azt le a mellettem lévő székre. - Hogy kerültél ide? Kalandos utad volt? - érdeklődöm tőle, és mivel jelenleg alig vannak a bárban, úgy hiszem, hogy nincs különösebb dolga. Meséljen csak, én pedig majd idővel eldöntöm, hogy mennyire bízok meg benne és vajon felteszem-e neki a nagy kérdést, amely foglalkoztat. De előtte ismerkedjünk egy kicsit. Nem rohanok sehova se, a mai nap hagyjon mindenki békén, néha rám fér a pihenés és a kikapcsolódás.
*A székemen ülök a pult mögött, lábaimat az egyik dobozon pihentetem. Sötétkék nadrágomat és fehér pólómat viselem, ez már majdnem afféle egyenruhámmá alakult, pedig nincs itt szó semmifelé kötelező jellegű dologról, egyszerűen csak ezeket a legegyszerűbb tisztán tartani/kitisztítani. Hajam viszont most a szokásostól eltérően kusza sörényként keretezi arcomat. Ráérősen körbepillantok, megpróbálva felvenni a szemkontaktust a bent lévő néhány vendéggel, hátha valakinek szüksége van valamire, de mindenki elmélyülten beszélget vagy csak bámulja a poharát. Utóbbiak többségben, gyanítom a tegnapi napot pihenik, igazából én is, azért is ülök e-olvasómmal az ölemben. Ők a macskajajt próbálják túlélni, én meg azt a fáradtságos munkát próbálom kipihenni, amivel ilyen állapotba juttattam őket. Sóhajtok egyet, ez előbb-utóbb majd lehet, hogy lelkiismereti problémát fog nekem okozni, de egyelőre még élvezem a pezsgést. Visszafordulnék a pár száz éves korral büszkélkedő "Ötven tipp és tanács a vadonbeli túléléshez" csodakötetem lapjaihoz – persze a földi túlélésről írnak de sokszor behelyettesíthetőek a helyzetek, hát most nem mindegy, hogy egy falka errator vagy oroszlán üldöz? – mikor új vendég érkezik. Szinte teljes összhangban vele, ahogy ő leül, én úgy pattanok fel, vagy legalábbis próbálok.* - Szia! Máris.. *A poharat rögtön elő is kapom, a legkedveltebb ital palackját pedig megemelem mintegy néma kérdésként és hacsak nem ellenkezik a kedves vendég, akkor egy szívdobbanásnyi idő után abból töltök neki. * - Parancsolj, egészségedre! *Olyan gyorsan lezongorázzuk az egész ügyletet, hogy az se lenne teljesen elvetemült gondolat, hogy az alkoholt is ilyen sebességgel tünteti el, de nem, sőt, úgy tűnik új ismerősre teszek most szert.* - Igen, még kábé próbaidőn vagyok. *Utalok a három hónapomra, mióta itt tolom a bringát. Mosolyogva nyújtom kezem a kézfogáshoz* -Én is nagyon örülök, Sky, szép a neved! *Csúszik ki a bók rögtön, ahogy megfogalmozódott bennem, vagyis a név kimondásának pillanatában.* - Kalandos, igen, de gondolom itt mindenkinek az volt. Én kempingeztem pár hetet odakint, mielőtt Solmon rám talált és tulajdonképpen megmentett azzal, hogy elhozott ide magával. Tudod, volt valami balhé a kancellárok háza táján, aminek folyományaként a szüleimet halálra ítélték, engem meg kitettek itt. Logikát ne keress, vagy ha találsz ebben a döntésben, kérlek, oszd meg velem és én állom a következő italod! *Megvonom a vállam, továbbra se látom a döntés motivációját vagy a mögöttes indokokat. Ugyan már sokszor elmeséltem dióhéjban a történetemet, nagyjából ugyanezekkel a szavakkal, csak kicsit más sorrendben, de hangszínem még mindig el-elfakul közben. Kicsit megköszörülöm a torkom és visszadobom a kérdést. Az eddigi tapasztalom azt mutatja, hogy a többség úgyis inkább mesélni szeret, ezért nem fecsegtem túl sokat, majd most kiderül Sky, mit szeretne.* - És te tősgyökeres ellenálló vagy?
Két okból vagyok most itt. Az egyik egyértelmű: innék valami erősebbet a víznél, a másik viszont kicsit necces, és egyelőre még nem tudom, hogy előálljak-e vele. Finoman biccentek a megemelt üvegre, ha pedig megkapom, egy "köszönöm" után fogyasztom el a pohár tartalmának egy részét. Nem fogok lerészegedni, az egyébként se vallana igazán rám - jó, azért már előfordult, de tényleg nem túl sűrűn -, viszont az alkohol sok mindent megkönnyít. De ne rohanjunk ennyire előre, illik bemutatkozni és akkor már érdeklődöm is a fiatal nőről, hiszen alig tudok róla valamit. - Nem hiszem, hogy kirúgnának. - amúgy sincs itt akkora választék munkaerőben, mint a Dominiumon volt. Ajkamon mosoly bujkál szavaim közben, majd amikor megdicséri a nevem, megvonogatom vállaimat. - Kössz, de a szüleim érdeme. - legalább ennyi. Én is értékelem, hogy ezt a nevet adták, de őket magukat már annál kevésbé. Ez mégis az én dolgom, nem fogok erről beszélni egy kvázi idegen személynek, arra viszont nem számítok, hogy a következő pár mondatban ennyi információt tudok meg Josephine-ről. Na baszki, hát neki se volt egyszerű élete. - Részvétem a szüleid miatt. - úgy érzékelem, hogy fontosak lehettek számára, de aztán lehet, hogy tévedek. - A Vén róka ezek szerint jókor járt jó helyen, hogy rád lelt. Téged legalább nem egy hullazsákban cipelt be ide, mint a legutóbbi vendégünket a Dominiumról. - mosolyodom el és egyértelmű, hogy ki az, akit Vén rókának becézek. Azt a tudóst elég durván bántalmazta, miközben ide hozta, lehetett volna annak más módja is, de Josie-nál gondolom finomabb volt. Mégis csak egy törékeny nőnek tűnik, nem egy erős férfinak. - Bár kockázatos volt, hiszen kém is lehetnél... - emelem poharam picit felé és mutatóujjammal rá is mutatok. Gyanakodnék? Én minden ismeretlenre gyanakszom... tehát magamról nem fogok túl sok információt megosztani, legalábbis egyelőre biztos nem. A bizalmamat ki kell érdemelni. - De az öreg gondolom tesztelt. Na és hogy megy a beilleszkedés? Ez a hely azért másabb, mint a Dominium... - de szerintem sokkal otthonosabb, mégha barlangokban is kell meghúznunk magunkat. A Perda csodálatos, és itt valóban élhetjük az életünket, szabályok nélkül, nem úgy, mint odafent. De van, akik számára a kényelem az első, Ők attól tartok, hogy sikítva menekülnének el innen, hogy visszakönyörögjék magukat a Kancelláriánál, akár feladva az egész Ellenállást is. Nem véletlenül nem mindegy, hogy kiket fogadunk be magunk közé. A kockázat túl nagy, hibát pedig nem véthetünk, az az életünkbe kerülhet. - Fogalmazhatunk úgy is, de ahogy a többség, én is a háború óta vagyok itt. - arra nem térek ki, hogy már odafent a Dominiumon is a közös célunkat szolgáltam és hogy követtem el "bűnöket" a Kancellária ellen. Mint például az ál-meddőségem, hogy kicselezzem az egyik törvényüket. - Az volt a mi nagy lehetőségünk... - régi szép idők. Bármilyen borzasztó is a háború, a sok vér és halál, ha nem történt volna meg, még mindig odafent lennénk, és legalább látszatból, de fejet kellene hajtanunk az emberiség hatalmas vezetői előtt. - A szüleidet gondolom nem véletlenül vették elő... - a szavaim talán a kérdést is magukban foglalják, mert a célom ez. Meséljen még, miért pont Ők? És ne mondja azt, hogy nincs benne logika. Mindig van. Nem ítélnek egy házaspárt csak úgy halálra még Ők sem, ha nem potenciális veszélyforrások. Mit tettek? Mit dolgoztak? Mi áll a dolgok hátterében?
*Nem az első részvétnyilvánítást kapom, nem is a tizediket, úgyhogy már nem futja el a könny a szemeimet. Halványan elmosolyodok csak és bólintok egyet köszönetem nonverbális jeleként.* - Köszönöm. *Mivel úgy tűnik Sky személyében csevegős vendégem érkezett, hát oldalra nyúlok és alvó módba teszem az e-olvasómat és a megszáradt poharakat kezdem rendszerezni és helyükre pakolni, csak hogy nyakropogtató hirtelenséggel kapjam felé fejemet.* - Hullazsákban? De úgy, hogy még élt? De.. miért? *Rendkívül kíváncsi vagyok a sztorira, ha neadjisten Sky nem ismerné a részleteket, akkor majd kifaggatom Sol-t legközelebb. Biztos megvan rá az indoka, mindenesetre a kezdeti hüldezésemet felváltja a jókedv. Már csak azért is, mert jót derülök a felmelegített feltételezésen is, számomra még mindig olyan abszurd ez a teória. Én, a kém.* - Ó, igen, ez elég sokáig opció volt, Sol és Carterék szerint is szerintem. Tudod, az Adattárban dolgoztam, irattáros voltam. Ez annyira szokatlan, mondhatni nem egy sztárszakma, hogy rendkívül jól megírt beépített-ügynök háttérsztorinak tűnik. Inkább, mint valóságnak. *Végigszaladok a közös utunkon, de nem rémlik olyasmi, amire egyértelműen rá lehetne sütni a “KÉM-TESZT” bélyegzőt, úgyhogy megvonom vállamat.* - Biztos vagyok benne, hogy letesztelt, meg aztán egyébként is nagyon körültekintő volt, bekötött szemmel botladoztam végig mögötte az utat, aztán gyanítom amíg a kis zárkámban hűsöltem, addig megcsinálták a háttérellenőrzést, több kör kihallgatásom volt. *Megcsóválom a fejemet vigyorogva, aztán folytatom.* - Én meg attól féltem, hogy szimplán haszontalannak bizonyulok és azért teszitek ki a szűrömet. Meg se fordult a fejemben, hogy emiatt kéne aggódnom. *Hát na, naiv voltam… vagyok.* - Itt végre kapok levegőt, rendesen, nem érzem folyamatosan azt, hogy megfulladok. Úgyhogy kezdem jól érezni magam a bőrömben. Emellett Sol beajánlott, mikor kiengedtek a zárkámból, Jeff pedig rögtön a szárnyai alá fogadott, itt meg az is hamar be tud illeszkedni, aki korábban avítt dokumentumok halmai alatt rostokolt. *Kedvenc főnököm is egyébként épp a macskajajt piheni ki, mint a vendégek zöme, szegény most meg még biztos csuklik is. Mindig sokat emlegetem szegényt.* - Nos.. nem hiszem, de biztosat nem tudok. Gondolhatod, sokat boncolgattam ezt a kérdést már, de... Bocsánat, itt ömlengek és téged nem is hagylak szóhoz jutni. Mi a te specialitásod itt? És mivel foglalkoztál korábban?
Nem mindenki mondaná rám, hogy csevegő típus vagyok, mert alapvetően nem is, de úgy tűnik, hogy Josie-nak most szerencséje van. - Persze, hogy még élt. Valahogy vissza is juttatta innen a Városba. És az okát tőle kérdezd... - megvonogatom vállaimat, beszéljen Solmonnal és derítse ki, ha valóban kíváncsi a miértre. Én nem maradtam akkor túl sokáig a társaságukban. Viszont azt őszintén remélem, hogy a vén róka elővigyázatos volt a pultos lánynál is, de talán nem hibázik, nem kezdő. - Ha az adattárban dolgoztál, akkor sok információhoz hozzáférhettél. Szerintem tökéletes háttérsztori Josephine. - nem értek egyet azzal, amit állít, és ezt most ki is mondom, végig a szemeibe nézve. Én magam is hozzáfértem már a Dominiumon lévő adatok egy részéhez, de mennyivel könnyebb lett volna, ha valaki felhasználóján át tehetem ezt meg. Bár azóta a lányt bizonyára már törölték a rendszerből, de ha nem véglegesen, nos... visszaállítható a jogosultság. Erről majd még elbeszélgetek vele. - Bár neked bizonyára kellemetlennek tűnt a kezdet, de helyesen cselekedett. Ha nem vagyunk óvatosak az új emberekkel, akár mindannyiunk életébe kerülhet a hibánk. - ha felfedezik ezt a helyet, akkor nem lesz hova mennünk, odakint pedig az erdőben nem biztos, hogy mindannyian meg tudjuk védeni magunkat, a számunk csökkenne, idővel pedig túl kevesen maradnánk. Már ha maradnánk, de legyünk optimisták. - Mindenki hasznos Josephine, mindenki! - csak meg kell találni, hogy miben tud segíteni. De ne gondolja úgy, hogy keveset ér, egy pillanatig se. Ha pedig mégis ezt hiszi, találja fel magát, fejlessze, hogy igen is hasznossá váljon. - Jeff jó fej, bár ihatna kevesebbet is. Szerintem a készletek nagy részét Ő fogyasztja el. - vigyorodom el és ez egyértelműen ugratás a részemről, nem gondolom komolyan. - De örülök, hogy jól érzed magad. - talán tényleg az írattár után a bárpultos szakma jobban fekszik neki. Társaságban lehet és megismerhet minket. Úgy igazán, nem csak távolról lesve valamelyik sarokban lévő asztaltól. A szüleit érintő szavaira egyelőre csak biccentek, ha nem akarja kifejteni, most még nem erőltetem, de később még meglehet, hogy rákérdezek a dologra. Vagy utána nézek én magam... Hacker volnék. - Katona voltam, titán pilóta. Itt felderítő vagyok és programozó. - a hackert egyelőre még nem mondom ki, nem kell tudnia arról, hogy milyen tudás is van a fejemben. A titánok egyébként hiányoznak, remélem, hogy Carl képes lesz összerakni idővel egyet, bár így, hogy alig találunk alkatrészt... nehéz. Guberálóknak érzem magam olykor, hogy a szemétből kell dolgoznunk. - Egyébként ne aggódj, ha szóhoz akarok jutni, fogok is! Nyugodtan mesélj, itt általában úgy hiszem, hogy te hallgatsz. - tekintek körbe, majd lehúzom a rövid italom maradékát, de újat most nem kérek. - Van még valami, amit jó lenne tudnom rólad? - rábízom, hogy mit osztana meg velem és mit nem. Vagy ennyi lenne számára Ő, a lényeg, se több, se kevesebb. Sok mindent elárul a másik emberről az, hogy miként vélekedik saját magáról és mit árul el másnak.
//Előzmény: Itt// A Rebell-Ivó stratégiailag tökéletesen helyezkedik el a Rebellium szerteágazó, szövevényes járatrendszerében: legalábbis Jeff számára tökéletes stratégiailag, mert mindenhonnan könnyen elérhető, központi helyen van. A raktárak szintúgy, így Josephine-nel különösképpen hamar átérünk, miután teljes egyetértéssel, egyhangúlag megszavaztuk a kocsmázást, mint folytatását a sajátos "shoppingolásának", ahogy ő nevezte a küldetése felszerelésének megbeszélését. Éppen csak annyi időre álltunk meg, hogy feljegyezzem, mire lesz szüksége és melyik napon, a nevemmel ellenjegyezve, de úgy is együtt indulunk majd, így nem számolok gonddal a cucc kiadásakor. - A szokásos? - Fordulok hozzá belépve Rebell-Ivóba. Az időpont megfelelő abból a szempontból, hogy ilyenkor még könnyedén találunk üres asztalt, nem kell feltétlenül a pultot támasztanunk. Jeff már széles mosollyal üdvözöl is minket kezében a ronggyal, amelyikkel a másik kezében lévő poharat törölgette. - Josie! Csak nem segíteni jöttél? Hello Alec, kedvenc törzsvendégem, aki perditben gazdaggá tesz. - Haha, hello Jeff! Én nem segíthetek? Tökre kiismerném magamat már a pult túloldalán. - Nem kétlem, de bíznál grodrakra hexát? - Simán! Most mi van, milyen választ vártál? - Vigyorgok a csaposra, miután az jelentőségteljesen nézett rám az első szó után. Aztán csak legyint egyet rám. - Neked a szokásos lesz, gondolom, viszem mindjárt. Neked Josephine mit vihetek? - Sose enged be a pult mögé, érthetetlen... - Jegyzem meg csibész mosollyal, miután a rendelést leadta Josie is és leültünk az egyik asztalhoz, most van lehetőség válogatni is pár darab közül. Kisvártatva Jeff is odaér az asztalunkhoz, hasa messze megelőzi őt meg a tálcát is, amivel ügyesen egyensúlyoz. Elém perdai stílű fa kupa kerül és egy kisebb kancsó, Josie elé pedig a saját rendelése. - Mire igyunk? A kémekre? A teliholdakra? A teliholdas kémekre? - Nevetek a nőre, s ha az ő itala is kancsóban érkezett, előzékenyen töltök neki előbb - ismerem én az illemet is -, és aztán magamnak. Közben igyekszem a korábbi témát elsunnyogni, már ami az én részemre vonatkozik. Abból csak annyit árultam el, hogy nem eloraki a csaj, csak a környékén. Ezzel még nem is hazudtam.
Amint a Rebell-Ivó közelébe érünk, már hegyezem a fülem, hogy előre levonhassam a következtetést a teltházat illetően. Az időpont persze nem predesztinálja, de voltak már meglepő műszakjaim… zsúfolt délutánok és kongó éjszakák. Most szerencsére jókor érkeztünk, csendes délutánnak tűnik és ahogy belépünk ez igazolódik is. - Az jó lesz nekem is. Mivel nincs kimondottan szokásos italom – tudom, tudom, meglepő az itt dolgozótól – ezért csak Alec szokásosára tudok gondolni, ami most számomra is megfelelő lesz. Kényelmes megoldás, legalább nem kell kigondolni, hogy mit is akarok inni. Az én műszakok során erősen felvizezett italaimat ilyenkor csak nem illik kikérnem. - Szia Jeff! Köszönök előre szélesen mosolyogva, még integetek is kicsit mellé. Ilyenkor mindig olyan kicsit, mintha hazaérnék, vagy valami ahhoz egészen hasonlító érzés kap el – érdekes, a tanterembe lépve nem (vagy még nem?). Ez egyszerre erősen szentimentális, másrészt kissé szánalmas, de ez van. - Most nem, de a héten lehet jönnék esténként. Mit szólsz? Egész biztos ideges leszek, jobb ha tervezek esti elfoglaltságokat magamnak. Kivéve az utolsó estét, akkor nagyot kell aludnom majd… ami az idegesség miatt feltehetően nem lesz könnyű. Talán megkörnyékezem majd Carter dokit egy egyszeri kis segítség miatt. Vigyorogva hallgatom végig Alec és Jeff szóváltását, aminek időről időre fültanúja vagyok, de kicsit mindig változtatnak rajta, így sem én sem ők nem unjuk meg. - Csak még egy poharat hozz, kérlek, nekem is jó lesz most Alec itala… lassan elnevezhetnénk hivatalosan is így, úgyis mindig így emlegetjük. Mint a Bloody Mary, szóval valami ütős jelző kell még mellé és megvan a nyár slágeritala. Fejtegetem tovább miközben leülünk és elhelyezkedünk. - Valld be, meglepődnél, ha egyszer beengedne a pult mögé és megdolgoztatna. – Válaszolom Alecnek, a végén újfent elvigyorodok. – Biztos jele lenne a testrablásnak, mi? Megköszönöm a felszolgálást majd kicsit fészkelődök, miközben Alec tölt mindkettőnknek. Pótcselekvés, tudom, de már úgy megszoktam, hogy ez általában az én feladatom, legalábbis az első körnél. Aztán jön az enyhe sápadás az egyik tószt-ötletre, aztán a vörösödés a másik hallatán. Közel járok, hogy inkább felhörpintsem inkább az italomat mindenféle ceremónia nélkül, de nem emiatt vagyunk itt! - És a bosszantó késekre! Megtoldom inkább a tósztot és hozzákoccintom poharamat Alecéhez. Belehörpölök italomba, de igazából azt figyelem, hogy a másik pohárból mennyi fogy, mikor hozhatom elő a témát. - Szóval nem eloraki. Elioni esetleg? Vagy haladjak inkább délre? Ennyit a türelemről, püff neki. Nem pontosítok, hogy kire vonatkozik kérdésem, egyértelmű. Nekem az, szerintem Alecnek is, kérdés, hogy akarja-e tudni vagy próbálna még menekülni. A "próbál"-on van a hangsúly.
Na, a rendelés gyorsan eldől, nem úgy, hogy ki fogja azt felszolgálni. Vagyis de, az is hamar, csak én próbálkozom még. Josie mint megbízható munkaerő, aki nem járt rá - feltűnő mértékben tuti nem - a készletre örömmel van visszavárva egész héten, én meg öt percre sem juthatok be. Pedig becsszó, hogy csak azt hoztam volna el, amit rendeltünk, a többit csak kóstolom... - Gyere csak, ezt kérdezned sem kell! Kikészítenek a kis diákjaid vagy pont ellenkezőleg, maradt még estére energiád? Én mindenesetre örülök mindig a segítségednek na meg a társaságodnak, és a fene se érti miért, de a vendégek is jobban lelkesednek érted. - Simítja meg vidáman tar fejét, de igazából hordó-hasát is lapogathatta volna, az is épp elég eltérő Josie karcsú derekától, nem csak a dús szőke haja, amiről Jeff még fiatal korában is csak álmodozhatott. Aztán reagál arra, hogy akkor marad az, amit én rendeltem, csak két poharat mellékeljen hozzá ezúttal. - Viszem! - Alec itala, hm? Ha én találok rá jelzőt, az szörnyen öntelt dolog lenne tőlem... Rátok viszont nem merem bízni. - Vigyorodom el Josie ötletén, ami egyébként nagyon simogatja a kis lelkemet. Elmesélhetném húgomnak meg szüleimnek, hogy szeszes italt neveztek el rólam! Hát másnem Josie jobban érezheti magát, hogy ha ő otthon érzi magát itt, akkor egy italnév még élet-eredmény éppolyan szánalmas bizonyos szempontból. Más szempontból meg rohadt menő! - Jól is teszed! - Hangzik a háttérből Jeff válasza, miszerint jajj nekem, ha ő választ jelzőt. - Te vagy minden reményem! - Nézek mosolyogva Josie-ra, miközben elfoglaljuk helyünket a kinézett üres asztalnál. - Meg, biza'. Vagy időskori demencia... Így belegondolva, az nincs is olyan messze, csak ki kellene várnom. - Sandítok fel az öregre - jó, annyira nem öreg, csak annyira kb. mint apám - mosolyogva, akinek csak szeme mosolyog vissza, miközben tüntetőleg mindkét poharat Josie elé rakja le, meg a kancsót is. Én mondjuk nem zavartatom magam, vigyorogva húzom magam elé az egyik poharat, de előtt Josie-nak töltök, aztán csak magamnak, majd indítványozom az első kör koccintását. Partnerem máris olyan színekben pompázik villámgyors váltással, mint akinek megártott az italom, pedig még csak bele sem kortyoltunk. A toldásra elvigyorodom újra, koccintunk, ami fa kupák esetén sajátosan tompán szól, s kortyolok két nagyot az italból. Hiába no, sok beszédben meg lehet szomjazni. Szerencsére időben nyelem le a kortyot, mielőtt a kérdés elérne. A kijelentésre még elsőre felvonom a szemöldökeimet, remélve, hogy még mindig az italról beszélünk, mert az sem eloraki, tény, de persze hiába vagyok férfi, Josie szeme csillogásából értem én, mire vagyis kire céloz. - Egyik sem. Elorak környékén él, ezért sem opció, ha a településen át mennél, hogy hozzá menj. - Oké, még mindig nem hazudok, még ha ez Elorak környéki perdai falvacskának is hangzott, nem a Városnak. Ám előre sejtem, hogy a kíváncsiskodás nem áll meg itt, így próbálok témát váltani. - Na és te? Láttam már, hogy páran próbálták itt csapni neked a szelet, de milyen a te zsánered? A sápadt holdtöltéken kívül? - Mosolygok rá pimaszul, mielőtt újabbat kortyolnék az italból.
- Hát ha rossz a csillagok állása, akkor néha kihívás tud lenni egy-egy tantermi nap, de azért nem olyan vészes a dolog. Meglepő, de mosolyogva gondolok azokra a pillanatokra, amikor kedves tanítványaim kis ördögfiókákká változnak. De azért magamnak azt is be kell vallanom, hogy annyira nem köti le minden gondolatomat és célomat a tanítás, mint anyámét. Ő aztán pedagógusnak született, ez vitathatlan. Mint Peggy. - Köszönöm! Jól jön most egy kis elfoglaltság. Tényleg ez kell nekem a hátralévő napokra, elfoglaltság, a nap mind a 27 órájára. - Csak az újdonság varázsa miatt van. Megpaskolom Jeff karját, ugyan már majdnem egy éve Rebelliumban élek, de erre nem hívom fel a figyelmet. - Hát, nem erősségem a kreativitás ezen foka. – Elfintorodok, más foka sem nagyon. – De egyszer azt mesélted, hogy sakál másnapos voltál tőle, szóval lehetne akár Jackalec is, összemosva a két összetevőt… habár nem, az nem is jelzős, látod, jobb ha nem rám bízod. Megrázom a fejem is elvetve az ötletet, inkább kóstolgatva kortyolom italomat, hátha mégis beüt az isteni szikra az ízek alapján. A nagy kortyolgatás közepette azért ezeket a gondolatokat a háttérbe száműzöm és a visszatérek a lényegre. Már venném a levegőt, hogy a több tucat kérdés közül a soron következőt nekiszegezzem Alecnek, de megelőz. - Én? Csusszan ki az előbb más célból betárazott levegővel, hirtelen összezavart, hiszen egyértelmű, hogy én nem Elorak környékén élek. - Hah! Országukat egy pint kedvezményes sörért. Hessegetem el a megjegyzést. A sör persze nem a valaha megszokott földi sör, de egészen hasonlítos eljárással készül… bár nagyon macerás egyelőre, ezért meglehetősen drága, nem véletlen, hogy már egy kis kedvezmény is rendkívül csábító a Rebell-Ivó törzsközönségének. - Gondolom egy hős-szerelmes le tudna venni a lábamról, ha meglenne a szikra. Nem mondom, hogy híján vagyunk a hős lovagoknak, de igen nyilvánvaló, hogy a helyzetünk nem a romantikus eposzoknak kedvez. Vagy csak egyszerűen engem kerülnek el, de nem csak a szőke hercegek, hanem bármilyen férfi – aki engem érdekelne vagy én érdekelném… legalább a szívem így nincs veszélyben. Még jó, nemrég gyógyult meg csak a gyász okozta sebekből, talán egy-két ragtapasz még mindig van rajta itt-ott, vigyáznom kell hát rá. - És hogy ismerkedtél meg… mi is a kedves neve? – A fentiekben részletezettek miatt sem húztam sokáig a válaszomat, másrészt sokkal érdekesebbek az én kérdéseim, pontosabban Alec válaszai. – Vagy az is titok? Nevezzük mondjuk Jane-nek? Vagy az túl földi név számára?
- Ha csak néha, akkor az egy álom-meló! Beüljek rosszalkodni? Felbujtani? - Kérdezek közbe vidáman, Jeff meg bólogat rá, legalábbis az első mondatra még tette, utána már gyanúsan nem, de hát köztudott, hogy milyen hamar megkedvelte Josephine-t. Így jót nevet azon is, ahogy kvázi bókol neki a nő, hiszen ő is tudja, hogy nem éppen a múlt héten esett be a Rebelliumba. De hát ritka, mikor bókolnak neki, ráadásul nem is azért, hogy ingyen piát nyerjenek vele, szóval örömmel zsebeli be a kedvesen vigasztaló szavakat. - Jackalec nem rossz, de olyan kellene, amit akkor is ki tudnak mondani, amikor már a harmadik-negyedik kupán is túl vannak! - Jegyzi meg Jeff, mialatt leteszi a kancsót és a két poharat elénk, leginkább Josie elé korábbi szemtelenkedéseim miatt, s hát igazat kell adnom neki, más név lesz a befutó. - Majd eszünkbe jut valami. De egyet akkor rólad is elnevezünk majd! Lehetne csak a neved, képzeld el, ahogy betérnek ide a vendégek és mind ezt mondja: "Josie-t akarom!" - Osztom meg a hasonlóan kreatív ötletemet vele, de majd belejövünk mi ebbe, csak kell a folyékony ihlet. Koccintás után ez meg is lesz, legalábbis legurítjuk az első kortyokat, de azért hagyni kell időt a hatás kifejtésének is, így másról kezdünk el beszélgetni. - Te hát! - Vigyorodom el, ahogy visszakérdez. Oké, hátha most megzavartam és elfelejti amit tőlem kérdezni akart, ez az! A folytatáson felnevetek, nos igen, tipikus, egy bányarémnek is bókolnának kedvezményes szeszért. Szerencse, hogy nem kell ahhoz töményet inni, hogy Josie-t is szépnek lássák, így nem is esik nehezükre dicsérni őt. De azért az valahol szomorú, hogy egy sem volt, aki a szikrát is megadta volna. - Nos, ha itt nem, hátha egy fess, egyedülálló apuka, aki a gyerekéért megy... - Dobom be az ötletet, noha halvány sejtésem sincs, hogy kísérik-e a gyerekeket a terembe vagy sem. A kisebbek is egész jól elboldogulnak itt, ahova nem mehetnek, oda vagy nem jutnak be vagy amúgy is van ott valaki, aki hamar kipenderíti őket. Remélem, hogy erre felcsillan a szeme, kiderül, hogy pont a közepébe találtam, ha már így említem, de pechemre hát nem megvan Josie-ban is az a női képesség, hogy bármikor képes visszakanyarodni a korábbi témára, amit a férfi már elfelejtene? Fene! Kortyolok is egy újabb nagyobbat, nem mintha ennyitől elfelejtené a szemben ülő a kérdését, főleg, hogy tovább is fejtegeti és már nem italneveken agyal, hanem női neveket próbálgat. - Hát a földi nevek közül a Jane nem illene hozzá. Egyébként a mi nyelvünkre fordítva Naphajú a neve, legalábbis több perdai így szólítja. - Oké, még az igazság mezején vagyunk, Roda nevezte így őt, nem tudván az igazi nevét. És tényleg nem egy Jane-típus. Hármat is ismertem, mind egy kicsit zakkant volt. - Egy lugasban találkoztunk, éppen arra jártam, ő meg a festékeit próbálgatta. Először fegyvert fogtam rá, majd jól lecseszett, mikor véletlenül felrúgtam egy festékét... - Mosolyodom el az emléken és ez ott is marad, amikor folytatom. - Amúgy találó a neve. Emlékszem, hogy átsütött a fény a fák között és a haján csillant meg, mintha aranyszálakat szőttek volna bele vagy tényleg a nap költözött volna a hajába. Nagyon szép... Meg úgy az egész csaj nagyon szép. - Engedem el a kupa fülét, hogy a két kezemmel tudjam magam előtt mutatni szép szimmetrikus, kellemes íveit alakjának kaján vigyorral kísérve, remélvén, hogy ennyivel beéri Josie és nem mer jobban a témába mélyedni. Hátha olyan, mint húgom! - Miért érdekes ő, hogy róla kérdezel? A pult túloldalán állva láthattad már párszor, hogy épp milyen barátnőm van, és róluk sosem kérdeztél, miként ismertem meg őket?
- Szerintem nincs szükségük ilyesfajta bátorításra. – Ingatom fejem, mintha csak az ajánlkozáson gondolkodnék. – Viszont a különféle csomózási vagy csapda-állítási technikákat bármikor jöhetsz bemutatni, ígérem, én nem bujtogatom rosszalkodásra őket a vendégóráid alatt. Lelkesen bólogatok is az ajánlat mellé, mintha kihagyhatatlan lenne, mint egy kedvezményes pint sör. - Hmpf, na igen, ez egy fontos szempont. – Én már csak tudom, hogy azok a bizonyos harmadik-negyedik körök után külön fordító program szükségeltetne. Egyedüli szerencse, hogy ha nem is jól értem, általában nem okoz gondot, ha mást kapnak… mert néha azt is elfelejtik, mit rendeltek. – Hát azt legalább a többség ki tudja mondani, a sokadik kör után is. Tapasztalat, szintén. Legalábbis az „akarom” rész nélkül. Milyen jó, hogy hamar váltottam a Josie-ra a Josephine-ről, az nagyobb kihívás lenne. Hm, ha jól rémlik, ez is Alecnek köszönhető, majd visszakeresem a naplómban, talán feljegyeztem. - A tiédnél megvan az ital, csak a név kell, az enyémnél megvan a név ezek szerint, csak az italt kell megtalálni hozzá. Komoly alkotói munka elé nézünk, kérem szépen. Az erősen vizezett italok, amiket én ittam a hosszú műszakok alatt, gyaníthatóan senki nem rendelné, az pedig szomorú lenne, ha senki nem rendelne Josiet. Ha viszont slágerital lesz, akkor nekem kell nevet változtatnom. - Ilyen szerintem csak a régi filmekben történik. Hessegetem el egyszerűen a felvetett ötletet az egyedülálló apukáról. Mondjuk túl szép is lenne, egy társ és egy-talán két gyermek is, ugyan vér szerint nem saját, de szerethetném szívem minden szeretetével, hogy kicsit gyógyítsam az anyuka elvesztése okozta sérüléseket. Ugye, hogy túl szép lenne? Természetesen nem a képzeletbeli gyerek(ek) képzeletbeli anyukájának halála vagy kiválása a családból! Szóval érted, nekem, egyből egy családot kapni. Persze, hogy semmi ilyesmi nincs kilátásban. - Kár, ha ő Jane, te lehettél volna az ő Tarzanja. Szélesen vigyorgok, azt hiszem túl hamar jutottam a poharam végére. - Tudod, két civilizáció találkozik, ugyan ott mindketten emberek, de hát Tarzan olyan vademberféle, biztos az ő szemükben mi is azok vagyunk, belerondítunk itt a gyönyörű bolygójuk életébe. Szóval szőke, akkor tényleg nem lehetne a te Janed. Sóhajtok egyet, teljesen elengedve a Jane-Tarzan vonalat. - Művész és talpraesett. Szimpatikus máris. Őt kellene megkérdezni az italnevekről, biztosan kreatív ebből a szempontból is. Vagy neki nem részleteznéd az itteni italfogyasztási szokásaidat? A párosítás is meglepő egyébként, de hogy Alecet (is) helyretette… Alecet ritkán szokták helyre rakni. - Hát tudod, ennek ellenére.. – És itt ismétlem a mozdulatát azokról a bizonyos kellemes vonalakról. – Más hajába költöző megcsillanó napfényről nem szoktál mesélni. Az ördög…vagyis itt inkább a szív a részletekben rejlik. - Másrészt azokat a megismerkedéseket néha premier plánban néztem végig. - Vonom meg a vállam a végén csak a teljesség kedvéért. – Azokban nem volt ennyi titokzatosság. - Szóval ezek szerint ő nem tekint titeket házasoknak vagy csak azért nem, mert még nem gabalyodtatok annyira össze? Milyen gyakran látod? Ezért vagy annyit mostanában házon kívül portyán?
Már épp fancsali képet vágnék, amiért nem bujthatom fel az osztályát Josie-nak valami zsiványságra, mikor meglepetté alakulnak át vonásaim az ajánlat hallatán. Egy pillanatig még fürkészem is őt, hogy ez komoly volt vagy poén? - Én? Mint tanár? - Az biztos, hogy ha Anya meghallaná, oda meg vissza volna, húgom és apa meg kifeküdne a röhögéstől. Meg tudom érteni őket, nekem is nehéz nem nevetnem. - Ó, csak nyugodtan! Aki rosszalkodik az órán, azon mutatom be a biztos csomó kötését és ő lesz az önként jelentkező, aki belesétál a csapdába. - Vigyorodom el - igen, Josie-ra is értendőek a szavaim - és azt hiszem röpke öt másodperc alatt ráéreztem a tanítói szakma legszebb részére: a szívatásra. Josie-t is tanítgatom, de azért egész más egy egész siserehadat, pláne kiállni eléjük. A szívatáshoz viszont már most elég kreativitást érzek magamban, legalább ehhez, mert az ital elnevezéshez nem. - Vaaagy nem is olyan nehéz a dolgunk: nekem van piám, neked van neked, adjuk össze! Lehetne ez a Josie! Bár hiányozna belőle a hízelgő tény, hogy rólam van elnevezve, de majd ha meglesz a te kedvenc italod, azt elnevezzük rólam és jól összezavarunk mindenkit. - Oké, hát ez sem egy világmegváltó ötlet - tényleg innunk kell még -, de mosolygásra alkalmas, na meg arra, hogy igyunk még egy kortyot, mielőtt próbálnám a témát rá terelni magamról: mérsékelt sikerrel. - Nem feltétlen. - Mondok ellent rögtön, mikor azt mondja, csak a filmekben létezik, amit felvázoltam neki. - Én kicsi voltam, mikor édesanyám meghalt, de lett helyette később Anya, akit sajátomként szeretek és Apa is oda van érte. Szóval lehet te is így sétálsz bele egy egyedülálló apuka életébe! - Mosolygok, ennyi év után már nem szomorodom el, ha az édesanyámra gondolok, s bár a vonásai az emlékeimben megkoptak már, mégis a szürke kendő, amit az arcom elé szoktam kötni, az az övé volt. Az egyetlen holmi, amit meg tudtam menekíteni, mikor Apa mindent kipakolt. Ő másképp dolgozta fel a gyászát. Én csendben. Hosszú csendben. Viszont hiába az optimista hozzáállásom Josie jövőjét illetően, ő csak az enyémmel akar foglalkozni, így némileg megadom magam, hátha egy kis információ kielégíti kíváncsiság-éhségét. A Tarzan említésére felvonom a szemöldökeimet, láthatóan nem vagyok képben, s ezért is siet segítségemre Josie. Marha nagy mázli, hogy épp két korty között voltam, így tudok normálisan felnevetni, nem prüszkölök bele az italomba vagy nyelek félre, mikor pont a vadember szót említi meg. - Valami ilyesminek hív, mint a Vadember. Megnyerő voltam első benyomásra! - Vigyorodom el. - De hozzá inkább valami virágnév illene. Mondjuk én Szöszinek hívom. Aranyhaj története megvan? A lányaim imádták, mondjuk szerintem még most is. Abban hívja a zsivány főhős az aranyhajú lányt csak Szöszinek. Ugyan nincs olyan hosszú haja, mint a mesében, de annak az aranya jutott eszembe róla. - Magyarázom, hogy miért is nem lehet Jasmine Jane, még ha az első két betű stimmelne is, de hát ha már a hajszínek alapján válogatunk a sztorikban... - Még nem került szóba. - Mosolyodom el, mert hát nem azzal kezdem a bemutatkozást, hogy törzsvendég vagyok a Rebell-Ivóban, ma már arra a szintre eljutva, hogy lehet pia lesz rólam elnevezve. Ha Szöszi tényleg perdai lenne, magyarázhatnám is neki, mi a fene az a Rebell-Ivó és milyen májkárosító tevékenységek zajlanak itt. - Ő inkább teázik. Így belegondolva, lehet csempészek neki ebből a teájába. Csak hogy megihlesse névadásban, biztos, ami biztos. - Kuncogok zsiványul, beszéd közben megemelve az italomat, majd a végén felhajtom a kupám alján lévő maradékot, és már töltöm is a következő kört mindkettőnknek a kancsóból. Majd az első korty előtt még bemutatom, milyen alakkal is rendelkezik az én Naphajúm, de hát ennyi nem tántorítja el Josie-t. - Ide ritkán süt le a nap. - Vonom meg a vállam lazán a megállapításra, még ha tudom, hogy nem erre célzott igazából Josie. Pedig amúgy igazam is van. Nem tudom, hány tükörre lenne szükség, hogy a napfényt ide levezessük, olyan szinten ritka erre a természetes napsugár. - Áh, a titok! - Bólintok rá, hogy már mindent értek, miért olyan érdekes most Naphajú, de mielőtt kérdezhetnék én - újra másra terelve a szót -, megint beelőznek. Esküszöm, a beszédet biztosan a nők találták fel! - Ó, de! Mármint elég rendesen összegabalyodtunk, amennyire csak lehet. - Jelenik meg kaján fény a szemeimben a mosoly mellé. Kérdezni sem kell, mennyire jók is azok a gabalyodások. - Ám a házasság témáját szerencsére nem emlegette. - Mondhatjuk, hogy tanult a barátnőtől, de nem csak ez lehet az oka. Mi emberek lehet lassabban is hozunk meg egy ilyen döntést, na meg számára ez elég nagy áldozattal járna és egyáltalán nem veszem a szívemre, ha úgy véli, nem érek meg ennyit. Tökre igaza van. Nekem is jó így, azt leszámítva, hogy ritkán látom, amire Josie is ráérez. - Lebuktam. - Mosolygok a poharam felett rá, a bűntudat legkisebb jele nélkül. Igen, ezért van annyi Elorak környéki melóm, megyek csereberélni a perdaiakkal ezt-azt. - A gyakoriság változó, a kommunikáció elég nehézkes, hogy meg tudjuk beszélni a találkozókat vagy jelezni, ha valami közbejött. - Szerintem ez még nem gyanús, elvégre egy perdaival sem lenne egyszerű a kapcsolatot tartani. - Erre azért te is készülj fel, ha Bewild belopja magát a szívedbe! Tarthatod az óráidat tömbösítve, vagy kiegészítheted azzal a leckével, hogy "Hogyan szervezzünk be egy városi besúgót". Deee legalább sokat leszel a szabadban!
- Most miért? Engem is tanítasz, és ha hihetek az értékeléseidnek, akkor még jól is, mert fejlődök, amire a Dominiumon abszolút képtelen voltam. Szóval nem is akármilyen tanár vagy… vagy edző, ha így jobban tetszik. Most hogy jobban belegondolok, ugyan mindig megköszönöm az órákat vagy magát az órát dicsérem, de nem rémlik, hogy Alec oktatói készségeit valaha megdicsértem volna. Pedig tényleg élvezem, legalábbis a legtöbb edzésünket. Mikor nyakig merülök a lápba, azt nem szeretem, de azt szerintem senki más sem élvezi. Maximum a tanár, és meg is teszi az enyém. - De azért remélem medvecsapdát nem akarsz rajtuk tesztelni. Szóval nem csak enyhén kárörvendő, de hajlama van a szívatásra is. Nem bánom, akár engem is megkötözhet, ha úgy tetszik neki. Ezt persze most nem kötöm az orrára, még a végén már holnap reggel nyolckor ott toporogna a tanterem ajtajában. - Na, az biztos, hogy megkavarnánk a borgőzös fejeket a névcserékkel. Ismét csak ingatom fejem, pedig elsőre nem is tűnt rossz ötletnek összepasszintani, amink van, de itt (sajnos) gondolni kell a vendégekre is, így továbbra sincs kipipálva a feladat. - Az én szempontomból továbbra is túl szép, hogy igaz legyen ez a történet, de jó, adjunk neki esélyt. Végülis tényleg nem lehetetlen. Akkor a húgod a féltestvéred? Nem mintha számítana, amilyen szeretettel tudott mindig mesélni róla, de ha már szóba került a téma.. - Hát ha felborigattad a festékeit, nem csodálom. – Kissé elhúzom a számat, hát nem szép bemutatkozás volt, de milyen szép alakult a kapcsolatuk, ezért ezt nem boncolgatom tovább. - Szóval. Naphajú és a Vadember! Ez is elég jól hangzik egy klasszikus meséhez. Mostanában elmélyültem a gyermekrajzfilmek világában, főleg a kicsikéknek néha felüdülésként lejátszunk egyet-egyet, amit annak idején valami megmagyarázhatatlan indíttatásból letöltöttem magamnak az archív adattárból. Végülis a cipőkészítő tutorialkönyv mellett ez is jól megfért. - Persze, olvastam is az eredetit. Magamban próbálgatom ezzel az új névvel a párosítást, Szöszi és a Vadember… Nyáh, nem, jobban hangzik az első változat, nem is javítom ki a korábbi ötletemet. A virágnéven elgondolkodok, de nem kezdem el próbálgatni őket, hátha valamelyikre lecsap Alec, így is híján vagyunk az italnévnek, nincs szükség még egy névkeresésre, mikor láthatóan nem vagyunk túl jók benne. Különben is, a Naphajú tetszik nekem, nem mintha bárhol mérvadó lenne, hogy nekem tetszik-e. Megcsóválom a fejem, de nem ellenkezek, még a végén csak azért is megcsinálná Alec, így talán elfelejti szegény Naphajú teájának kibélelését. Az eltérítő napfény-hiányra vonatkozó megjegyzés ugyan nagyon találó, de elegánsan elengedem a fülem mellett. Az összegabalyodás további részleteiről meg egyszerűen nem faggatom, azért bennem is van némi jóérzés, nem trappolok a másik privát szférájába, csak így, finoman a szélén tipegek. - És van most rebelliumi barátnő is a színen? Teszem fel csak mint egy mellékesen a kérdést. Ez megadja a végső választ a kapcsolat komolyságáról, akár szóba került házasság akár nem. Talán nem is lehet perdaival házasságot kötni, ezt nem is tudom, sose volt szükségem erre a tudásra. - Háh! Lelkesen felkiáltok, mikor kiderül, hogy rátapintottam a lényegre. Szeretem ha igazam van. De ki nem? A nagy lelkesedésemben ismét belekortyolok az újratöltött poharamba, de most már figyelmeztetem magam, hogy ideje lassítani, nem vagyok nagyon az alkoholhoz szokva, a végén csúnya befejezése lenne a napomnak. - Tényleg, ezt hogy tudjátok megoldani? Elorak keleti kapujától balra a harmadik szikla alá teszitek az üzenetet vagy hogy csináljátok? Kíváncsi vagyok a megoldásra, és csak egy nagyon kicsit az Alec által pedzegetett okok miatt. Legalábbis nem az előbbi miatt, továbbra is nehezen tudom elképzelni ugyanis, hogy őszinte lenne a férfi érdeklődése irányomba és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az én oldalamról még nem is gondolkodtam a dolgon. Minek ha az első tételpont nem igaz, tessék, védeni kell továbbra is a szívemet. Ha meg besúgónak szervezzük be, akkor biztosan ellátnak tanáccsal és útmutatóval a főnökök, szóval nem aggódok.
- Hát... Először is köszönöm és másodszor... nos jó, tegyünk egy próbát. Bár azért hozzáteszem, hogy a fejlődésed annak is köszönhető, hogy itt az életed múlhat rajta, hogy megtanulod. A Dominiumon azért ez a motivációs tényező hiányzott. - Nem tagadom, jól esik, amit mond, még ha furcsa is a gondolat, hogy tanítok. Igen, Josie esetében is ezt csinálom, de az nem olyan hivatalos szagú, mint amit ő ajánl, hanem önkéntes alapon alakult ki, mert elsőre szimpatikus lett - nem, nem csak azért, mert ő adta a piáimat a pult túloldaláról, bár kétségtelen, hogy ez nem rontott a személyes varázsán -, rá is szorult a segítségre, szóval mégsem hagyhattam, hogy hamar megegye valami odakint. De az edző szó valóban jobban hangzik, most egy kicsit nagyobb csoportot kell, de mivel gyerekek, ők amúgy sem rohangálnak felügyelet nélkül kint, így a tét sem akkora. A'sszem. - Dehogy akarok medvecsapdát. Itt errator-csapdára van szükség. - Sietek megnyugtatni őt, hogy aztán vigyorogva fejezzem be. Anyánál mindig beváltak az ilyenek, gyakran alaposan meglifteztettem a vérnyomását. - Majd akkor szólj, mikor tartsam az első edzést, ha van tipped, miről és milyen hosszan, hogy illeszkedjen a tematikába, ahol jártok. Van, amit nem szabad? Akár nekem, akár nekik? Csak hogy tudjuk, éppen felrúgunk valami szabályt. - Mosolygok megint, mert akkor majd ha esedékes lesz, ezen információk tudatában gondolom át, mit is fogok ott csinálni. A java rögtönzés lesz, de ha valamihez kellék is kell, nem rohangálhatok el érte öt percenként, tehát készülni is kell rá. Abban egyetértünk mindenesetre, hogy a nevek felcserélésével komoly káoszt okoznánk a pultnál, tehát ezen még tovább kell dolgoznunk, de majd csak meglesz, mikor nem számítunk rá. Nappoljuk is a kérdést, és inkább az oktatóteremhez kanyarodok vissza egy kicsit legalább annyi időre, hogy eltereljem az én nőügyeimről a figyelmet és vázoljak egy olyan verziót Josie-nak, amiben egy szingli gyerekes apuka épp rá fog várni. Szkeptikus, valahol megértem, de saját apám a példa rá, hogy az élet néha ír szép meséket is. - Igen, Raven valójában a féltesóm, de sosem szoktuk így mondani, mindig testvérként mutatjuk be a másikat. Mindkettőnknek van édesanyja, nekem még pluszban egy anya is, tényleg könnyen és hamar meg is szerettem őt úgy. - Be nem vallanám, hogy szükségem is volt rá és Adria Delgado meg tudta törni az engem körbeölelő csendet és csillapítani a szeretetéhséget, ami édesanyám után maradt, pedig soha egy panaszom sem lehetett édesapámra, ő is nagyon szeret és ez kölcsönös. De egy anya akkor is más minden gyerek esetében. - Nem direkt csináltam, elrejtette a fűben őket! - Emelem fel kezeimet, tenyereimet mutatva felé, nonverbális jellel mentve magamat, hogy igazán nem tehettem róla. Az ecsettörést már meg sem említem ezek után, arra véletlenül ráléptem és a gyönge fa szár roppant is a csizmám sarka alatt. - Azért ne éld bele magad a happy endbe. - Nevetek fel s kortyolok újat az italból. A Szöszi név eredetét is megmagyarázom, a kiinduló mesét ismeri Josie, bár magamban azt feltételezem, hogy gyerekként hallotta ő is esti meseként, nem gondolnám, hogy mostani friss az élmény. De mindenesetre ezzel sikerül is elkerülni a kérdést, hogy milyen virágnevet passzintanék Jasmine-hoz, akinek ugye eleve virágneve van, s így most nem kell egy másodikat kitalálnom kamuból. Egyébként is jól áll neki a sajátja. Az összegabalyodást is sikerült elég érzékletesen kifejeznem pár szóval, hogy megelégedjen ennyi információval Josie, ami nekem kényelmes, a felmerülő új kérdésre viszont rögtön elhúzom a számat. - Áh! Én egyszerű lélek vagyok, nem tudok egyszerre több barátnőre figyelni és nem keverni össze őket meg a randikat. - Vigyorgok, de igazság szerint nem gondoltam rá sosem, hogy egyszerre két siklót vezessek. Hamar tudnak időnként cserélődni a barátnőim, s nem állítom, hogy nem szomjas állapotomban nem fordult még elő félrelépés, de utána a régi kapcsolatnak mindig véget vetettem - úgy se voltam soha egyikbe sem szerelmes, hogy a maradásért küzdjek s nyilván oka van, ha valaki új ennyire felkelti a figyelmemet -, nem folytattam tovább a kettőt párhuzamosan. A szilveszteri "összegabalyodásom" Ruth-tal is úgy esett, hogy nem jártunk épp Szöszivel, de most hogy újra a barátnőm és egyelőre úgy érzem, más nem tudna többet adni nála, nem is nézelődök újabb után se itt, se a Perdán máshol. Ez adja is, hogy miért vagyok annyit "házon kívül", mert vele találkozgatok. - Nagyjából igen, eltaláltad! Jó tanács: vízhatlan legyen és olyan helyen, ami másoknak teljesen érdektelen tud lenni, de nem kelt feltűnést, hogy időnként ott lebzsel egyikőtök. Kiváltképp Bewild, te szabadabban mozogsz. Nem is tudom, mondjuk egy fa odúja a tóparton? Majd azt mondja új szokása ott leülni a tövében, onnan a legszebb a kilátás. De legyen számodra is jól belátható a környéke, míg tartasz oda, nehogy oda időzítsen csapdát neked, számítva rá, hogy mész az üzenetért. - Teszem még hozzá, mert nekem a Város mögötti vízesés hátulja jutott, ami utóbbi szempontból nem ideális. Nem mert félek attól, hogy Jasmine tőrbe csalna, hanem azért onnan kisunnyogni alapos körülnézést és kukkolást igényel, nincs-e más ott - besunnyogni szintén - és közben buzgón imádkozhatok, hogy míg elolvasom az üzenetét és válaszolok rá majd elhelyezem a kavics-adathordozónkat, addig senki nem akar éppen oda kirándulni a vízfátyol mögé, mert másik kijárat nincs, ahol kisomfordálhatok. - Nagyjából ennyi elég szerintem. Vagy te még gondolsz valamit? - Több szem többet lát, hátha mond olyat Josie, ami nekünk is kapóra jöhet Szöszivel.
- Király! Ritkán használom ezt az elavultnak is mondható éljenzést, de a helyzet most megérdemelte. Jobb szeretek olyan vendégoktatókat meghívni, akik képességeivel – valamennyire legalábbis – képben vagyok. Kevesebb meglepetés érhet. - Hmm, milyen igaz. Meglepően magvas indokolás s abszolút igaz. Elvégre a Dominiumon sose vágytam katonai pályára, nem volt miért törjem magam. Mikor meg rátaláltunk a Perdára, akkor ilyen szempontból nekem késő volt, csak álmodozhattam róla, hogy egyszer lent járhatok majd, de meg se fordult a fejemben az átképzés. Valószínűleg egyébként sem nekem tartogatták ezt a lehetőséget. Megforgatom az errator-csapda hallatán szemeimet, de mivel tudom, hogy csak poén, ezért nem mondom el újra, hogy gyerekek nem lehetnek tesztalanyai a bemutatónak. Tudom, hogy úgyis tudja. - Ümm.. lehetőleg mindenki maradjon életben az óra végére. – Gondolkodok el ajakcsücsörítve, visszafelé haladva a kérdéseken. – És minél kevesebb káromkodással kéne megoldani, mert azt biztosan megjegyzik. Szerencsére nem jellemző, hogy a szülők emiatt panaszkodnának, itt azért a folyosón végigsétálva is ki tud fogni az ember valami eredeti cifraságot, de azért szeretem ha az osztályteremből ebből a tudásból minél kevesebbet visznek haza. - Igazából mi alkalmazkodnánk hozzád, a beosztásodhoz, egyéb kirándulásaidhoz. Elég rugalmasan tudjuk kezelni az órarendet, bármikor jó neked, az nekünk is jó. Különféle csomózási és csapdaállítási technikák érdekesek és hasznosak lennének, csak írd össze milyen kellékek kellenek és előkészítjük. Hm.. ha jobban belegondolok, pár nap kell az előkészületre, szóval úgy beszéljük meg az óra időpontját, hogy legyen időnk a beszerzésre. Természetesen nem várom el, hogy a „bevásárlással” is Alec fáradjon, csak a lista kell, a többit megoldjuk Peggyvel. - Nagyon hiányozhatnak. – Nem kérdés, kijelentés, ami magabiztosan levonható Alec szavaiból, vagy inkább az azokból sütő szeretetből. – Ha tehetnéd, átköltöztetnéd őket kies kis városunkba? Sajnos abszolút teoretikus a kérdésem, de attól még érdekes felvetés lehet. Vagyis nekem, ki tudja Alec, hogy reagál majd. - És a te portrédat megfestette már? Kíváncsiskodok tovább Naphajú hobbiját illetően, amihez próbálom előkaparni mikroszkopikus tudásomat a perdaiak művészetéről. - De legalább, hadd találjak ki több happy endet is nektek, legalább nektek. Az feldobja az ember lányának üres estéit. – Ugyan mosolyogva mondom, de a végén sóhajtok egyet. – Ez de szánalmas volt. Kénytelen vagyok a második kör italból is kortyolni. Nem vagyok ettől hirtelen búskomor, ez csak egy egyszerű tény volt. - Akkor csak nálam csúsztak össze néha a dolgok. – Vonom meg vállamat, illetve az sem elhanyagolható tény, hogy nem követtem árgus szemekkel edzőm romantikus életét. Az még szánalmasabb lett volna. - Majd ezen gondolkodok még, de hátha Bewildnak is lesz valami ötlete. – Elhúzom a számat. – Kár, hogy a Perdán nincsenek napilapok, kódolt apró-hirdetésekkel sokkal könnyebb lenne üzenni, mint a tóparton kommandózni. - A falujában nem tudod meglátogatni? Vagy nem szívesen látják ott a quorsákat? – Elgondolkodva bámulom kezemben tartott poharamat, amiben most állandóan körkörözve lötykölöm italomat. – Szerinted ha egyszer, valaha elérjük az egyetemleges béke áldásos állapotát és kiköltözhetünk innen, akkor elkülönülve maradunk a perdaiaktól? Vagy lesznek közös településeink? Ha nem is előre eltervezetten, de pont úgy, ahogy veletek lehetne, hogy először egy perdai és egy ember szerelembe esnek és az egyik a másik falujába költözik, hogy együtt lehessenek. Aztán még egy pár, aztán egy másik, itt vagy ott, aztán szép lassan kialakulhatnak vegyes települések. Leszámítva persze a víz alatti otthonaikat. Búvárcuccban nem lenne túl kényelmes a kanapén hetyegni. A végén már kuncogok, mert hát olyan komikus a jelenet így elképzelve. A korábbi gondolat viszont tényleg érdekel, néha el-elgondolkodok ezen vagy ehhez hasonló kérdéseken.
Vigyorgok a szóhasználatán, pedig nem először hallom tőle, de nagyjából csak tőle hallom. Szerencse, hogy az évtizedek, századok nem tették lehetővé, hogy megfeleltessük ezt a szót erre: Kancellár! - Maradjanak életben? Mindenki? Akkor hogy veszik komolyan a tanulást?! - Kerekítem el a szemeimet a poharam felett, persze nem gondolom komolyan, de ettől még el tudom játszani a döbbent felháborodást. Adok én nekik motivációt! Aki megéli a tanév végét, nagy eséllyel túlél a Perdán. - Pedig ha káromkodással fűzöm egybe, könnyebben megjegyzik. - Emelgetem meg aztán a szemöldököm, immáron újra vigyorogva és magamban azon is mosolygok, hogy ez a káromkodás mellőzése kérés Josie-tól úgy hangzott, mintha Szöszi kért volna fel, hogy botanikus csemetéknek tanítsak... nem tudom, sziklára mászásra, hogy elérjenek extrém helyeken növő virágokat. Csak ő hozzátette volna, hogy a növényletépést is szigorúan tilos megtanítanom, viszont Josie nem mondja, hogy valamit nem szabad, a káromkodáson kívül. Hát, nem ígérhetek semmit, van, amikor az úgy csak kicsúszik. De legalább rögtön felébred az osztály. - Oké, kösz, összeírom, akkor az elsőt tartsuk majd másnap, mikor visszaérték Bewild-tól, mit szólsz? Addigra nekem is vissza kell érnem. - Csak egy üzenet miatt megyek a vízeséshez a Város mögé, nem sejtvén még, hogy ez nem lesz ilyen rövid kiruccanás és az első óra kapásból csúszni fog egy kicsit. De ha másik időpontot javasol Josie, azt sem bánom. Lehet most a találkozója köti le a gondolatait és nem tudna figyelni arra, mik vannak a listámon. Jegyzet magamnak: muszáj lesz kicsit megviccelni őt, feltétlenül fel kell írnom a listára valami agyament dolgot is, hadd gondolkodjon, mi a francnak kellhet. Kis csíny, mint amiket annak idején húgom ellen is elkövettem, ő meg sosem volt rest bosszút állni, aztán meg ő kezdeményezni. Josie kijelentésére fanyar mosollyal biccentek, lassan fújva ki orromon a levegőt, mint valami elfojtott sóhajtást. A kérdésre viszont egy kicsit felvonom a szemöldökeimet, de a válasz előtt kortyolok egyet az italból. - Igen is és nem is. Jó volna újra családi ebédekre összejárni. Megdöbbenteni Anyát, hogy már tudok főzni is! Viszont... nem tudom, hogy váltanának-e? Mármint idősen ez más, ők odafent élték le az életük javát már, ott vannak a barátaik is, a megszokott életminőség és biztonság. Miattam lehet váltanának, de... elszomorítana, ha azt látnám, hogy visszavágynak egy kicsit, hogy ez az ideköltözés mekkora áldozattal járt. - Húzom el a számat, s nem csak a szüleimre gondolok vagy húgomékra, hanem Szöszire is. Emlékszem, mikor Roda keresett itt fel, én meg azt hittem, hogy Szöszi jött. Emlékszem az érzésre, hogy fel voltam dobódva az igazság kiderüléséig. Nehéz elfelejteni, de találkozót kérni egy dolog, ám ennél többet... hatalmas felelősség vagy éppen felelőtlenség. - De képzeld, lehet találkozom szüleimmel hamarosan, már több, mint két éve nem láttam őket... umm, bocs. Előbb dumáltam, mint gondolkodtam. Inkább iszok most csendben. - Korrigálom magam gyorsan, mikor eszembe jut, hogy a szüleivel Josie már nem találkozhat és gyanítom sokat megadna érte, ha csak két évet kellene várnia egy szülői ölelésre, de ez nem adathat meg neki már többé. A régiek úgy tartották, hogy egy ember akkor nő fel igazán, ha már nem élnek a szülei. Hát, sok féle szempontból igaz, hogy kettőnk közül Josie a felnőttebb. - Ha megfestette, nem tudok róla! - Vágom ki magamat mosolyogva aztán, mert gőzöm nincs, hogy a perdaiak mit pingálnak, szóval nem tudom, hogy ez beugratós kérdés-e? Mondjuk miért is feltételezek beugratást? Biztos, mert húgomból indulok ki, nem mintha feltételezném, hogy megbízta volna Josie-t. - Hé, ne csüggedj! Igyuk ezt most a happy endekre! Mindkettőnkére! - Emelem felé kicsit a fa kupát egy újabb koccintásra és ezt követően én ki is iszom a poharamat. Töltöm is újra, de előtte felé kínálom némán kérdezve a mozdulattal, neki is töltsem-e újra tele? - Megesik. - Vonok vállat, mert nem Josie az első, aki erre gondol. Ami azt illeti, utóbbi időben gyakran hallom, lehet el kellene gondolkodnom? Ha gonosz lennék, azt mondanám, akkor beszerzek egy barátnőt itt is, legalább legyen igazuk, azt úgy is szeretik a nők, nem? Elhessintenem sem kell a gondolatot, mert Josie szavaira egy másik tolakodott új is a helyére. - Ha napilap nincs is... Hogy állsz a perdai nyelvvel? Mármint írásban? Vagy tudod mit, nem is kell ismerni, csak a betűinknek megfelelő mennyiségű képírás-jelet tőlük. Csinálhatnánk egy kódtáblázatot, minden perdai jel egy betűnek felelne meg a mi abc-nkből, így lehetne kódolva üzenni. Már csak egy perdai kell, aki futárkodna, mert messzi városok között ők is így üzennek, mármint futárt szalajtva. - Ötletelek, mert úgy tűnik, ez a harmadik kupa ital kezd kreatívvá tenni, már ha ezt annak nevezhetjük. Vagy álmodozóvá. - Ki így, ki úgy. De feltűnő lenne, ha sűrűn fordulok meg ott, nem akarom, hogy megszólják vagy valami ilyesmi. Úgy sem hosszú távú a dolog. - Vonom meg a vállamat, de nem vagyok benne biztos, hogy hallotta a válaszomat Josie - nem mintha olyan eget rengetően fontos lett volna -, mert közben őt is elérte az álmodozás az italtól, és meg kell hagyni, kellemes álom. Egy lombház rémlik fel lelki szemeim előtt... Elengedem a fülem mellett a szerelembe esnek szót, még ha kicsit meg is köszörülöm a torkomat, mert majdnem félrement a korty. De ha fel is néz erre, csak legyintek, hogy semmi gond, folytassa csak, a végén pedig magam is nevetek. - Eleinte biztosan külön, de én szívesen költöznék perdai településre is. Pár modern cuccot bepakolnék ugyan a házamba meg nagy ablakokat tiszta üveggel, mint a Városban. Te ugye legalább megérted a nagy ablak előnyeit? Ugyanakkor nem tudom, mennyire lennének hosszú életűek ezek a keveredések, folyton változó lehet szerintem, mert perdainak és embernek nem lehet közös gyereke, tehát ezek a vegyes párok idővel ki-kihalnak. Egyébként hova költöznél? Perdai településre vagy vissza a Városba mondjuk? Most függetlenül attól, hogy a párod ember vagy perdai. - Dobom oda a labdát, hogy ő mit szeretne? Na meg burkoltan érdeklődöm is afelől, ő vajon visszavágyik-e? Mert hát abban hasonlítunk, hogy egyikünk sem maga választotta, hogy itt legyen most. Bár nem ismeri az igazi sztorit Josie, de azt tudja, hogy a körülmények nekem sem hagytak más lehetőséget, még ha más okból is, mint neki. De vajon természetes, hogy elvágyódom innen? Más is így van ezzel? Már aki nem önszántából jött ide.
- Igen, és a fő végtagokkal is el kell tudnunk számolni a nap végén. - Felelem nevetve, megpróbálva megelőzni Alec újabb ötletét. – Azt hiszem ezzel rátappintottál a pedagógia egyik problematikus kérdésére. – A másik szabályra áttérve, újfent felnevetek. – Az egészen biztos, de ezzel visszakanyarodtunk ahhoz a bizonyos problemtikus kérdéshez, vagyis kérdéskörhöz inkább. Ugyanakkor – ahogy az várható volt – továbbra se oldom fel egyik szabályt se, se fizikai sérülés, se káromkodás. A lelki sérülésre nem tértünk ki, vicc szintjén se, ezért kedvelem Alecet és mertem felkérni (rágni a fülét) a vendégórákra. - Rendben, az szuper lesz, köszi! Magamban számolom, hogy egy hét múlva esedékes a találkozó, egy éjszakát kell a láp szélén töltenem, másnap Ianék hazahoznak (ha túléltem a találkozót ugyebár), szóval kábé másfél hét múlva lesz Alec debütálása, addig kényelmesen fel tudunk Peggyvel készülni. - Azt hiszem, megértelek. Azért a bizonytalanság, mert nekem nincs akit Rebelliumba csábítsak, így csak elméleti síkon tudok töprengeni a kérdésen. Az érzelmi oldal szemben a felelősséggel, beszívom alsó ajkam, nehéz döntés lehet, lenne. - Jaj már, ne butáskodj! – Egy pillanatra átnyúlok az asztal felett és megfogom kezét, jelezve, hogy nem kell inkább csendben innia. – Nagyon örülök nektek. De miért csak lehet? Őszintén örülök, hogy ilyen hosszú idő után Alec találkozhat a családjával. Ebben nincs semmi féltékenység vagy bánat az én veszteségem miatt. Talán este majd eszembe jut, de most nem. Nagyon drukkolok, hogy az a lehet inkább biztos legyen. Kíváncsian várom, hogy miért a bizonytalanság, s ha tudok segíteni, akkor mindenféleképp felajánlom majd szolgálataimat. - Akkor nem hiszem, csak észrevetted volna, ha leültet valami idétlen pózban és nem mozdulhatsz órákon át, amíg ő három méterre tőled a festővászon mögött dolgozik. - Igen, meglehetősen régi fogalmaim vannak a portréfestészetről, a perdairól még régi se sok. – Kivéve persze, ha emlékezetből festett. – Gondolom kicsit tovább, majd kaján vigyorra húzódik ajkam. – Ha készült rólad egy vagy még jobb, ha több, akkor egyet elkérhetnél, kiakasztanánk itt a falra csinos keretben mint a Hónap vendége. Biztatóan még szemöldökeimet is megemelem, mielőtt elnevetném magam. Jókedvem egészen addig hajt, míg meglehetősen szánalmas kijelentésekig jutok és kénytelen vagyok immár kissé elszottyanva a pohár fenekére nézni. Természetesen csak a koccintás után: - A happy endjeinkre! Majd tartom poharamat, habár határozottan emlékeztetem magam, hogy ezt az adagot már csak nagyon lassan szabad meginnom és nem is kéne teljesen. Mégis, ilyenkor már olyan gyorsan csúsznak kortyok, hihetetlen, az újratöltés után legalább két, ha nem három kortyocska már lent is van. Csak vállamat rántom meg, s ennyivel elintézem, hogy ezek szerint másnak is nehezére esik lekövetni néha Alec szerelmi életét. Végülis, amíg ő tudja, addig baj nincs. - Ú, az nagyon klassz lenne! És aztán kódfejtő gépeket is lehetne készíteni, azzal még gyorsabb lehetne, vagyis hivatalosabb is lehetne a kódolt üzengetés. Vagy egy új, közös nyelvet is ki lehetne fejleszteni. Lelki szemeim előtt mechanikus kódtörő gépek lebegnek, de az már egy sokadik lépcsőfok. Ha akár csak az alap írásjel kódokkal meglennénk (de nem vagyunk), még akkor is ott a kérdés: - De honnan szerzünk olyan perdai futárt, aki hajlandó Rebelliumig eljönni és a mi üzeneteinket is elvinni? Akár csak magán üzeneteket is, a perdaiak nem támogathatnak minket nyíltan, nagyon maximum a cserekereskedelem működik, nem? Mondjuk egy dominiuminak persze nincs jogosultsága ellenőrizni egy perdai futárt, de lehet feltűnne nekik az új útvonalon közlekedő futárszolgálat. Máris aggódok szegény futár testi épségéért, ki tudja mégis mire vetemedne a kancelláriai hírszerzés. - Áhh! – Tiltakozó felhördülésemet elhessegető kézmozdulattal kísérem. – Ne beszélj szamárságokat! Tudoood, nektek általam kigondolt happy endjeitek lesznek. Igen! Több is! Kicsit végig kell gondolnom szavaim ellentmondását, nagyot szusszanok és abszolút engedékeny hangon folytatom, hacsak Alec nem kezd tiltakozásba, de miért kezdene? Jó lesz ez nekik, jót akarok nekik! - Igény szerint kiválaszthattok egyet, de ha úgy tetszik többet is végigpróbálhattok, ha szeretitek a drámát. Mivel Naphajút egyáltalán nem ismerem, így kapcsolatukról is csak gyenge sejtéseim vannak, de ha abból indulok ki, hogy már volt egy kis mosolyszünetük, lehet nem elégszenek meg egy boldog befejezéssel, hanem kvázi kipróbálgatják a lehetőségeket. Biztosan nem lenne ellaposodott kapcsolat, az tuti. Lelkesen bólogatok az ablakok előnyeivel való egyetértésem jeléül. Ami azt illeti hiányzik is itt a kilátás, ahogy természetes napfény is, de ezek kis lemondásoknak tűnnek néha. - Örökbe is lehet fogadni vagy idővel ki tudja hogyan alakul az evolúció. – Az persze nem a mi életünkben mutatja meg eredményét, de nem zárnám ki a lehetőséget. Ha mesterségesen a tudósok nem is tudják manipulálni a génjeinket, a természet még meglephet minket. – Perdai településre, akkor is, ha az egyedülálló apuka párom történetesen ember. Határozott a válaszom és nem merülök feltételezgetésekbe, vélhetően hasonló lenne a gondolkodásmódunk és ízlésünk, nem kellene vélhetően heves ellenállással bajlódnom a képzeletbeli lovagommal jövőbeli otthonunk helyszínét illetően.
- A fők. Köszi a kiskaput! - Kommentálok Josie szavaiba, noha ez aligha fogja megakasztani őt, és hozzá vigyorgok én is, míg ő nevet. Éljék is túl és legyenek meg a diákok végtagjai is az óra végére. A fők. Oké, ő mondta! - Pont ezért fér rá egy kibaszott reform! - Direkt tűzök bele a szavaimba olyasvalamit, amit megtiltani szándékozott, pedig jegyezhetőbb, s ő is egyetért vele, mégis ellenkezik. Most még. Na majd az első óra után átgondolja! - Szóra sem érdemes. - Emelem poharam koccintásra, hogy megegyeztünk a próbaórát illetően. Aztán majd szépen nézünk ki, ha én belelendülnék és lelkesedve várnám a következőt, ő és Peggy meg nem tudja, hogyan adja értésemre, hogy inkább ne. A szülők témájánál leesik, hogy ez neki fájó is lehet, elvégre nem veszítette el a sajátjait olyan régen, hogy a seb ne tépődjön fel, gondolom legalábbis én. De lehet rosszul gondoltam. Érintése meglep, de elmosolyodom rajta, nem gondolván bele többet és magam részéről sem érezvén többet, mint kellene. - Köszi. Nos, megkapják-e a leutazási engedélyt a Városba? És ha meg is kapják, nem lesz-e épp vihar vagy egyéb légköri gubanc, ami miatt az aznapi civil sikló indulását elhalasztják... ki tudja mikorra? Plusz, sikerül-e a kísérőjüket lekoptatni kicsit, ha le is jutottak? Ha ez a hármas együttállás jó lesz, akkor végre tudunk találkozni! - Van néhány pont, amin el lehet hasalni, mégis lelkes mesélésem, főleg az utolsó mondat bizakodása kifejezi, mennyire hiszem, hogy nem lesz gond. Jellemzően optimista ember voltam mindig is. Az élet szép, többnyire. - Az feltűnt volna! - Nevetem el magamat arra, hogy egy ilyen órákig tartó pózolást azért nehéz elsunnyogni. Kizárt, hogy éjjel, míg aludtam, ő ezzel foglalatoskodott volna. Az emlékezetből festésre megvonom a vállamat. - Azt lehet úgy? Hasonlítana? - Vonom össze elgondolkodón a szemöldökeimet, mert hát emlékszem, hogy egy tájképét is így festette Szöszi, de saját maga mondta rá, hogy nem lett jó, és hamar el is vette tőlem a pda-t, mielőtt tüzetesebben megnéztem volna. Mondjuk szép kép volt, amennyire láttam futtában, persze hogy mennyire hasonlít az igazi helyre... Felnevetek viszont Josie ötletén, hogy a Hónap vendége lehetek. - Ahh, nem tudom, melyik szánalmasabb? Az, hogy örülök ennek a címnek, pedig ez bizonyítéka, hogy az alkoholizmus útjára léptem már mások szerint is? Vagy az, hogy motivációt érzek rá, hogy az Év Vendége legyek? Mindenesetre ígérd meg nekem: a portrémat oda teszitek ki! Legalább a festett énem jusson a pult mögé! - Beszéd közben mutatok is arra, amerre Jeff is ténykedik: a pult mögötti rész, ahonnan következetesen ki vagyok tiltva az áru mennyiségének védelme érdekében. Mint mondtam, optimista ember vagyok, bízok benne, hogy Josie-nak lesz happy endje valakivel, még ha a sajátomban nem is hiszek. Őszintén szólva, nagyobb esélyt látok nála erre még úgy is, hogy neki nincs senkije jelenleg, mint magamnak, pedig ott van Szöszi. Ott van, de még sincs itt, és ez fontos különbség, na meg szakadék is közöttünk. - Ööö, nagy egy kódfejtő gép? - Kérdezek vissza, mert sosem láttam még ilyet, elképzelésem sincs, mi kellhet hozzá. Elég egy pda? - Még egy nyelv? A perdait se tudom rendesen ragozni! - Kerekednek el a szemeim a poharam felett, és a következő kérdés is jogos Josie részéről, amihez szintén innom kell egy kortyot, hátha meghozza a jó választ. - A honnan, az jó kérdés, de hátha Carter is levelezésbe kezd valakivel a perdaiak közül és akkor mehet vele a mi levelünk is. Amúgy meg a futárnak vagy futároknak Elorakon át kell menniük. Jó, valami kis drónnal lehetne követni még ott a forgatagban is talán, de ennyire azért csak nem üldözési mániások a kancellárok. Vagy de? - Tűnődöm el ezen, de egyelőre ezt a tervet is még érlelgetni kell. Hátha majd az alkalom szüli a megoldást is. - Több is? - Vonom fel aztán a szemöldökeimet, mikor visszakanyarodunk a happy end témához és kiderül, hogy máris többel készült nekünk Josie, noha nincs egy órája, hogy tud Naphajúról. Oké, a távolléteim beszédesek, meg a hangulatváltozások is amikor szakítottam, majd újra összejöttem Jasmine-nal, szóval lehet titkon már egy teljs románcot kigondolt nekem, csak most lett megnevezve hozzá a női főszereplő is és tisztult le a kép, hogyan is képzelje őt el külsőre. - Bele merjek kérdezni, milyen drámákra gondoltál? - Nevetek a további szavain, és valahol eszembe jut a húgom is, mint a dráma egyik szereplője. Azt hiszem, őnála csak dráma lenne, happy end nélkül, ezért sem mondtam el még neki Szöszit. Majd egyszer. Ha egyáltalán szükséges, mert lehet addigra szétmegyünk Szöszivel és akkor amiről nem tud, az nem fáj, ugye. Annak viszont örülök, hogy ablakok terén egyetért velem Josie. Tudtam, hogy ő megértő lesz! Szöszinek itt kellene élnie - habár a Dominiumról is tudhatná -, mennyire vágyik az ember rendes nagy ablakokra tiszta üveggel. Itt nekem annyi a különbség a dominiumi kabinomhoz képest, hogy nagyobb, egyedül is vagyok rá és hogy még kijelzőn se lehet nézni valami kamu tájat vagy a csillagos eget, mert hát nem voltunk June-nal elég nagy kutyák ahhoz, hogy saját igazi ablakos kabint kaphassunk odafent. Itt meg spórolni kell az energiával, még azt a keveset is inkább másra tesszük el, minthogy egy ablaknyi kijelzőt üzemeltessünk vele. - Akár. Bár az nem mindenkinek fekszik... - Jegyzem meg csendben, tűnődön arra, hogy örökbe is lehet fogadni gyereket. Emlékszem, Tywinna például mást ajánlott fel, aminél mondjuk az örökbefogadás ezerszer szimpatikusabb megoldás lett volna. - Lényegesebb könnyebb lesz a házban megegyezni, ha ő is ember! Ennyire bejöttek az eloraki kiruccanások? - Nézek rá mosolyogva, mikor gyakorlatilag habozás nélkül megadja a kérdést a válaszra. Ezek szerint nem vágyik vissza, csak én vagyok ilyen. Vagy hát ki tudja. Őt mondjuk nincs már, aki oda kösse, így azért másabb. Ha én meg kiveszem a saját képletemből a családomat meg mondjuk Szöszit is... jah, akkor én is egyértelműen egy perdai település mellett tenném le a voksomat.
Nem bírom, kínomban vigyorogva egy pillanatra homlokomat az asztallapra fektetem, úgy kuncogok. - Nem gondoltam, hogy ebben is megtalálod a kiskaput. Egyenesedek fel enyhén vörös fejjel, csak hogy felhorkanva nevessek fel. - Lehet fel kéne adnod a beszerzői melót és Rebellium oktatásának reformját kéne végigvinned… - Elgondolkodok egy pillanatra. – Habár ha ilyen intenzitással csinálod a vendégórákat, lehet azalatt is sikerül majd. Kimondottan jól szórakozok és a foglalkozás abszolút elérte célját, nem stresszelek az Edmunddal való találkozás miatt. Persze a szülői találkozó hallatán kicsit megkomolyodok és figyelek a lehetséges buktatókra. Az engedélyen és a légköri gubancokon nem tudok segíteni. Ez tény. A kísérő lekoptatásában se nagyon… maximum ha nem Városban lennének. - Csak Város jöhet szóba találkahelyszínként? Elorakban könnyebb lenne, pláne ha ennyi ismeretséged van már ott, vagy saját szolgálataimat is felajánlanám. Oda nem kaphatnak kiránduló engedélyt? Felidézem az említett neveket, akikhez segítségért folyamodhatok, ha valami balul sülne el, biztos Alecnek is segítenének, egy kivétellel. Roda, Rotemshel és Tywinna. Ó, most ugrik be! Tywinna! Ezt a nevet más is emlegette nekem. Eszembe jut új ismeretségem, aki történetesen Városban él. - Vagy Városban nincsenek beépített embereink? Mikor Elorakban a piacon vásároltam megismertem egy nagyon kedves lányt, Jasminet, csinos is, ha férfi lenne a kísérő, biztosan hathatósan el tudná terelni a figyelmét. Vagy ha sikerül Edmundot beszervezni, akár ő is segíthetne… Csak hát egyikőjük se lenne bizonyítottan megbízható, nem jó. Hangos gondolkodásomat végül kénytelen vagyok csalódottan lezárni. Az én igen kevéske potenciális ismeretségi köröm Városban nem tudna segíteni, túlságosan rizikós lenne, Alec szüleit nem tenném ki ilyen veszélynek. Persze ettől függetlenül lehetnek embereink Városban, akik tudnak segíteni, szóval talán nem teljesen elvetendő az egész gondolat. - Tesóddal is tudsz majd találkozni? Vagy ő is ott tud majd lenni a nagycsaládi találkozón? Raven még egy ismeretlen pont lehet az egyenletben, ami jelen helyzetben tovább bonyolítaná az amúgy is bonyolult helyzetet, de egy ilyen találkozó, ilyen hosszú idő után megér minden nehézséget. - Hm, nem tudom, ennyire nem értek a perdai festészethez. – Megvonom vállam. – Gondolom, ha modellről festenek portrét, az a tuti, de ez akár kézség, ha nem képesség is lehet, hogy pontosan fel tudja idézni az emléket és az alapján megfest. Talán ritkán emberi festőknek is volt hasonló készsége. Nem gondoltam, hogy ennyire megtetszik Alecnek az ötletem…habár már Alec Italánál is felvillanyozódott, szóval számíthattam volna rá. Az alkohol erősen befolyásolja már a szavaim okozta hatás előre látását. - Mivel másról vélhetően nem készült festmény, így szerintem nem lenne nehéz egész évre is ott maradnia a portrédnak. – Huncutul ránevetek. – Talán több évig is! És megígérem, oda kerül, csak szerezz egyet a Naphajúdtól, amit kitehetünk. Szerintem Jeff se mondana nemet, jópofa vicc, ami nem árt senkinek. Alec állítólagos alkoholista hírét erősítené maximum, de szerintem mindenki, aki ismeri, tudja, hogy ez erős túlzás. - Ha mechanikusat készítünk, akkor az biztos nem zsebméretű. De azt nem is kell magával hurcolnia az embernek. Egy kell ide, egy oda és mindenki használhatja. Legalábbis én így képzelem. Csak a dekódolás alapját lenne nehéz meghatározni.. – Az új nyelvre kelletlenül bólintok. – Az lehet tényleg szükségtelenül megkomplikálná a dolgokat. Carter futárjának használatára már felcsillannak szemeim, de csak míg a következő lépésig nem jutok. - Ez jó lehet, de honnan szerezzünk levelezőpajtást Carternek? Mármint olyat, akinek lelkiismeretesen válaszolna is… Vezetőfélének kell lennie a másik oldalon is, hogy meglegyen Carter motivációja is, a szépen növekvő háztáji veteményes fejlődésének állása feltételezhetően kevéssé csábítaná, hogy levélírásra pazarolja rendkívül értékes idejét. Ha viszont két vezető levelezik, az már közelít valamilyen szövetséghez, azt meg nem olyan egyszerű kieszközölni…. csak azért hogy aztán a mi leveleink is eljussanak a címzetthez. A kancellárok és üldözési mániájukra vonatkozó kérdésre csak megforgatom szemeimet, szerintem ez az állapot náluk afféle munkaköri előírás. - Persze, már itt maradtunk, el kell ütni az időt életünk hátralévő részére. Fejtem ki bölcselkedő gondolatomat a több dráma-happy end indokolásául. - Egész nyugodtan, hát, tudod, úgyis a vége happy lesz! Hát egy harmadik személy felbukkanása mindenféleképp dráma, pláne, ha kényszerített házasság lenne… hm, persze ez csak a Naphajú oldaláról lehetséges, hozzád senki se kényszerítene senkit. – Végiggondolom szavaimat és zavar helyett elnevetem magam. Ki mondta, hogy az alkoholnak nincs jótékony hatása? – Mármint hogy nincs olyan felsőhatalom, akinek ez lenne a legnagyobb gondja, hogy kiházasítson akaratod ellenére. Könnyeimet törölgetve egészítem ki gondolatmenetemet és úgy döntök egyelőre további drámákkal nem örvendeztetem meg Alecet. A végén én kötnék ki nevetőgörcsben a padlón. Szóval még jó, hogy kicsit komolyabb vizekre evezünk. De csak kicsit. - Ez igaz. Nem vitatkozok, tudom, hogy valaki teljesen elzárkózik ennek a lehetőségétől, és végülis ha megvan az esélye, hogy mással összejöjjön a saját gyerek, talán inkább azt választja mégis. - Ja, eléggé! – Az általában rám jellemző kifejezőképesség elhagyni látszik és lerövidítem és szlengesítem válaszaimat. – Best city evör! Ilyen pólókat kéne árulniuk. Te, egyébként ezt a felsőmet is Elorakban vettem. Ezzel leptem meg magam szülinapomra, olyan szééép. Nem tudtam ott hagyni! Persze le akartak róla beszélni, mert tudod be volt festve a hajam sötétbarnára, de hát én tudtam, hogy igazából szőke vagyok és ez fog jól állni, nem a homokszínű. Neked mondjuk jól állt volna. A szín, nem a tunika, lehet szétszakadt volna rajtad. Kár lett volna érte.
Ahogy homlokát az asztallapra teszi és vállai finoman rázkódnak a kuncogástól, én az italomba vigyorgok, s a kupába nevetek, mielőtt húznék egy újabb nagyobb kortyot belőle. Én ne találnám a kiskapukat! S akkor még nem is ismeri a húgomat, aki kikapu-keresésben és -találásban született mester. - Akkor ki kell helyezni minden órát, mert imádok kint lenni, nem adom fel a jelenlegi melóm! - Csóválom meg a fejemet nemlegesen. - De aki túléli az óra végéig és visszajut a Rebelliumba, az átment a vizsgán. Vaaagy megtanítom neked a remek forradalmi módszereimet, és te keresztülviszed. Téged még komolyan is vennének, ha ilyennel állnál elő! - Vigyorodom el, mert lássuk be, ha én rukkolnék elő ilyennel, valóban korszakalkotónak kell hangoznia, hogy ne hajtsanak el rögtön. Ám attól nem félek, hogy Anyáéknak nem csak azt kell elmesélnem, hogy megtanultam főzni - és életben maradt utána mindenki-, hanem hogy tanár is lettem. Mármint főállásban. - Sajnos csak az. Nem tudom az okát, de egyelőre csak oda kaptak engedélyt, mármint hogy leutazhatnak egyáltalán a Városba, az adott napra szóló engedélyt még várják. De milyen saját szolgálataid? Beöltözöl perdainak és kísérsz minket? - Vigyorodom el, s kortyolok egy újabbat, hogy aztán kiürült poharamat újratöltsem, teszem mindezt akkor, mikor az új ismeretségéről számol be Josie: Jasmine. Felpillantok és ennek hatására a kancsóból egy kis adagot nem a pohárba öntök, hanem a kezemre sikerül borítanom. - Na, bassza meg! Pazarlok! - Mérgelődős morgásba próbálom álcázni a meglepettségemet és lapítani mint wipite-kaki a fűben, nehogy Josie rájöjjön: a Jasmine tulajdonképpen tök szép virágnév és pont szőke is. De nem perdai, ez a kapaszkodóm! Oké, nyugi, lehet egy másik Jasmine is. Kicsi az esély rá, de hé, mennyi esély volt rá, hogy ők ketten pont összeismerkednek ott? Külön szerencse, hogy Jeff közben eltűnt a raktárban, nem figyel fel ő is a névre. A tenyerem élén összegyűlt cseppeket mentem a számba, de valahogy hirtelen keserűnek tetszik, ahogy arra gondolok, hogy Szöszi mással flörtöl, még ha csak figyelemelterelésből is. Szerintem szándékosan nem is tudná ezt megjátszani, de amilyen az én szerencsém, biztosan kifogna egy olyan katonát, akinek pont bejön szégyenlős pirulása és a mögötte elrejtett tűz. - Hogy sikerült pont egy városival barátkozni az eloraki piacon? És találkozol vele is majd még? Róla mit tudsz? Nem tartasz tőle, hogy esetleg ő árul el, nem Bewild? - Kérdezgetem, mint aki a felvetett lehetőség kockázatát latolgatja, s közben a kezem és az asztal letakarítgatásából csak fel-felpillantgatok, de igazából nagyon kíváncsi vagyok, hogy Josie, aki kívülálló és mit sem tud - remélem - az egészről, milyennek látja Jasmine-t: Ravennek lesz igaza s nem megbízható a csaj vagy én érzem jól, hogy bízzak benne? - Tudok Ravennel is, igen, de ő nem lesz ott akkor. Tudod, nem engedik ki egyszerre az egész családot, nehogy kedvük támadjon boldog egyetértésben meglógni. Mindig kell egy kvázi túsz. - Húzom el a számat kelletlenül. A Kancellária túl sok mindenre gondol. Az is szerencse, hogy anya és apa egyszerre kijöhetnek. Pedig szép lenne, ha húgom is ott lehetne, megidézné a régi családi ebédeket, vacsorákat, de majd egyszer ennek is eljön újra az ideje, mikor nyert az Ellenállás. Csak ki kell várni türelemmel. Amihez még türelem kellene, az a modellkedés, mármint festőnek állni vagy ülni modellt, de érdekes Josie felvetése, hogy emlékezetből festeni mint perdai képesség. Aprókat bólogatok hozzá hümmögve és megjegyzem az ötletet. Majd ha más véletlenül a perdai barátnőmről firtat és nem elégszik meg a mellméret-információkkal, akkor megemlítem ezt. Elvégre, minden perdainak kell legalább egy képesség. Ha nekem lenne, az ivásban gyökerezne bizonyára, ezért is ajánl meg nekem egy bérelt helyet Josie itt portré formájában, ami nincs is ellenemre, egyedül az elhelyezés tekintetében vagyok finnyás. - Ó, meglátod, verseny lesz utána azért a helyért! Ha fellendül a forgalom, részesedést is kaphatnék, ha már a Rebell-Ivó arca leszek. - Vonom fel a szemöldökeimet párszor, mintha élete kihagyhatatlan ajánlatát lebegtettem volna meg előtte és mintha ilyesmiről Josie döntene. De legalább közben járhatna. Még ez is egyszerűbbnek tűnik, mint kitalálni egy új hatásos módszert a kommunikálásra. Kódolást használunk a JL-lel való kommunikációban is, de hozzá mégse irányíthatunk senkit, főleg úgy tartom ezt veszélyesnek, hogy a húgomról van szó. - Roda, Elorak Első Gyógyítója. - Vonom meg a vállaimat ezúttal én, mikor Carternek keresünk levelezőtársat csak hogy elrejthessük vele a saját levelezésünket is. Lenne miről beszélniük úgy is Carternek és Rodának, és akkor maximum a futár lennék, nem a diplomata. Fel kellene ezt vetnem nekik... - Egy életre szóló dráma és happy end a végén. Oké, ez elég kalandosan hangzik ahhoz, hogy kezdjen tetszeni. - Mosolyodom el, majd figyelek, milyen drámákra gondol. A harmadik személy felbukkanására elhúzom a számat. - Ez pipa! Emlékszel Tywinnára? Nem, te elfelejtetted, mit meséltem róla! - Nevetem el magam a végére, mikor a házasság kényszerítése kerül terítékre. - És nem ismered anyámat! Ők ketten hatékonyabbak lennének kerítésben, mint a CsH, esküszöm! - Vigyorgok és nem bántottak Josie szavai, nem értettem félre azokat, az viszont önkéntelenül is követ helyezett a gyomrom közelébe, hogy a Naphajút kényszerítsék házasságra. Perdaiaknál szerintem ez elvétve fordulhat elő, ha egyáltalán van, de én tudom, hogy Naphajú igazából nem perdai és a CsH lesújthat úgy is, hogy Szöszi még meddőségi vagy milyen kezelés alatt áll. És ha kifog egy olyan férjet, aki rosszabb, mint az előző? Aki fizikálisan is bántja? Hiába a happy end a végén, remélem, ez a dráma nem fog előfordulni. Inkább kortyolok újabbat, kihasználva, hogy ezzel a gondolkodás is nehezebb lesz, kevesebb dologra tudok majd figyelni, egyedül csak Josie-ra és nem marad kapacitás más, hipotetikus dolgon agyalni és aggódni. Kell is figyelnem és tartanom a lépést, mert ahogy Josie-nál is fogy az ital, úgy lesz cserfesebb és lelkesen magyaráz egy ruháról, ami rajta van - le is pillantok rá, na nem tolakodóan mérve végig -, és kiderül az is, hogy akkor éppen barna volt, mármint a haja és ahhoz nem illik a homokszín, azaz a világosbarna. Vagy a szőkéhez nem illik az? Ó, én pedig barna ruhákat vittem ősszel Szöszinek, aki ugye nevéből kitalálhatóan szőke. Nekem mondjuk tetszett benne, de igaz, este volt és egyébként sem a színe érdekelt. Meg lehet szőke és szőke között is van különbség ki mit vehet fel, de inkább nem kérdezek rá, mert azt hiszem, abban a válaszban már elvesznék. Azért sem kérdezek rá, mert az utolsó mondatokra már én is elnevetem magamat, elképzelve rám egy tunikát, egész pontosan ezt a tunikát. - Hajfestésre, mint álcára még nem is gondoltam. Szóval ha szőkének adom ki magam, ilyen színt viseljek? - Mutatok a kupát el nem engedve, csak mutatóujjam nyújtva ki a tunika felé bökve a levegőben. Hozzá bőszen vigyorgok, mert hát én szőkén... Fura, Josie-t minden további nélkül - és legfőképpen röhögőgörcs nélkül - el tudom képzelni barnán, még húgomat is, akinek aztán mindenféle színes haja is szokott lenni, de én... - Amúgy csinos darab! - Jut eszembe, hogy illik is megdicsérni a ruhát, amivel magát megajándékozta. Egyébként tényleg az. - Valóban kár lenne felpróbálnom, meghagyom neked, pont jól áll! És ha már szülinap: még egy kör? Koccinthatunk arra is?
- Olyannal, hogy rásegítünk a természetes szelekcióra? – Kérdem nevetve, fejemet rázva. – Kétlem. Erre még Carter is felkapná a fejét és ellenezné. Tök jogosan. És nem csak azért, mert az ő gyerekei is Rebellium iskolapadjait koptatják. - A nagyoknak lehet kihelyezett óra. – A nagyok alatt a már majdnem felnőtteket értem, nekik kell is egy kis terepgyakorlat. – Már aki szeretné. Van, aki nem érzi jól magát a szabad ég alatt, de istenadta tehetsége van a programozáshoz. Őt nem igazán kényszeríteném több kurzusból álló túlélőgyakorlatra, csak ha szeretné. Igen, meglehetősen puhakezű oktató vagyok. Vagy botcsinálta, ha Solt kérdeznénk. Nem baj, már Peggy is itt van, ő tanárnak készült, szóval kicsit professzionálisabb irányba tudunk fejlődni. - Pech. Pedig Elorakot egyszer látni kell. – Felelem elragadtatottan, csak hogy aztán elgondolkodva folytassam. - Hm, beöltözésre nem is gondoltam, de akár azt is. A perdai ruhák úgyis jól állnak nekem. – Kortyolok bele kitartó nagy magabiztossággal italomba. – Igazából az jutott eszembe, hogy elcsevegek a kísérőtökkel pár asztalnyira tőletek, így nem kéne szoros megfigyeléstől tartanotok, én meg gyakorolhatnám rendesen a nyelvet. Tessék, segítőkészségem mégse olyan önzetlen, mint elsőre gondoltam. Épp ezen merengek, így túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok Alec alkoholpazarlására. Csak azt figyelem árgus szemekkel, hogy az asztalra jut-e belőle, de hát végülis Alec-kel van dolgom, menti a kezére jutott cseppeket, szóval nem kell törlőrongyért mennem. Nem is baj, lelkesen csillannak meg szemeim, ahogy másik új ismerősömre terelődik a szó. - Leginkább tök véletlenül. A szívem majdnem megállt, mikor ráeszméltem, hogy nem perdai mellett kötöttem ki. – Vigyorgok, akkor bezzeg tuti halálra voltam sápadva és mintha rémlene valami a tenyérizzadásról is. – Szomszédos standokon nézelődtünk, ő az ékszerek között válogatott, nem figyeltem, és én meg Parvina ruhái közül néztem ki egy kiskabátot. Csőlátásom volt, na. – Vonom meg vállamat, tudom, hogy nem tanácsos az ilyesmi. – Pedig teljesen egyértelmű volt, hogy nem perdai, nagyon csinosan volt felöltözve, magassarkúban, meg minden. Nála használtam először a Jessamine álnevet, és mivel segített üzletelnem, ezért megengedtem, hogy Jess-nek szólítson. Kicsit terjengősre vettem a találkozásunk leírását, most igyekszek sorra venni Alec további kérdéseit, ahh, sok volt belőlük.. - Botanikus, a növények társulásait tanulmányozza. Szegényt jól kifaggattam a kutatásaink állásáról, persze csak nagyvonalakban. Egész sokat jár Elorakban, jé, most jut eszembe, ő is ismeri Tywinnát. De őt nem utálja ez a hírneves Tywinna, megjegyzem, már én is kíváncsi vagyok rá, biztos ő is ránk, ha ennyi quorsával ismerkedik. Egyébként felvetettük, hogy egyszer majd megmutatja nekem a lápon a Bwi`ensákat én meg majd befonom a haját, de hát tudod, hogy én nem járok olyan gyakran Elorakban, pláne nem tudom, hogy lehetne összehangolni mindkettőnk látogatását. Ezt nehezebb lenne szerintem összehozni, mint egy Elorak mellett élő perdaival találkozgatni. Kicsit lebiggyed a szám sarka csalódottságomban. - Egyébként, ha láttad volna vagy beszélgettél volna vele kicsit, szerintem neked is meggyőződésed lenne, hogy nem tudna elárulni. Jobban az arcára van írva minden, mint nekem. Nem tudom, hogy az arca vagy a haja, ó, szöszi egyébként ő is, és virágneve van... virág..neve - Kicsit ráncolom a homlokomat, hogy rájöjjek, ez miért is fontos. - Ó, a Naphajúd emberi neve lehetne Jasmine...csak akkor én kavarodnék bele a két Jasmine-be, nem jó. Na de, szóval szerintem mindenkiből ilyen oltalmazó reflexet válthat ki, csak megölelgetnéd, hogy ne legyen szomorú. Jut eszembe, én tényleg megölelgettem. – Sóhajtok egyet. – Ugyanakkor közvetlen munkakapcsolata van Castillo kancellárral, és ugyan úgy vettem észre, hogy nincs annyira van elájulva tőle, de mégiscsak rizikófaktor. Lehet csak kiváló színésznő, ha már ilyen körökben forog, nem tudom, ehhez nagyon rövid az ismeretségünk. Térek vissza korábbi konklúziómhoz, ugyanúgy ahogy Edmund, Jasmine se lenne bizonyítottan megbízható, vagyis nem bevethető Városban a Delgado család találkozóján. Elhúzom számat, mikor kiderül, hogy Raven nem tud becsatlakozni, mégse mondom, hogy sajnálom. Még a végén megkeseríteném a találkozó örömét, most a szülőkre kell koncentrálni, pláne, hogy külön a testvérek is tudnak azért találkozni. Egyébként abszolút logikus a Kancellária részéről ez a húzás, ezt nem vitatom. - Na de honnan akaszt le más is egy portréfestőt? - Szerintem nincs veszélyben Alec portréja továbbra se. – Ha megvan az italod neve, akkor felvezethetjük Jeffnél az újabb ötleteket, szépen sorban. Inkább a festményre és elhelyezésére gondolok, a részesedés hallatán szerintem Jeff beszüntetné az alkohol felszolgálását számunkra, mivel nyilvánvalóan agyunkra ment. - Hmm…hmhm… akár be is válhat, habár tuti azt hittem volna, hogy inkább Elisával levelezne Roda, gyógyító az orvossal, tudod. Akár be is válhat, csak az a talány előttem, hogy hogyan is indulna ez a hírneves levelezés. De végülis még a kódolás és dekódolás mikéntje sincs meg, szóval idő lesz mindent kifundálni. Az, hogy józanul ezeket nem találom majd értelmes ötleteknek, egyelőre nem jut eszembe. - Óóó, tényleg! – Kerekednek el szemeim, ahogy leesik a tantusz. – Igaz, igaz, de csak félig, az igazi drámában Carter is ragaszkodott volna a frigyhez, minimum. Így meg gondolom csak annyit mondtál, hogy ’bocs, de nem’ és ennyi volt. Ez csak kis dráma. Forgatom meg szemeimet, ehh, több királykisasszonyos mesét kell néznie, hogy neki is menjenek a ’dráma-ámde mégis happy end’ kitalációk. Ugyanakkor ez már megtörtént, míg a többi remélem nem, mind megmarad csak elmeszüleménynek, járjon bármennyit is erről a szám. - Hááát, szerintem nem feltétlenül. A te szemeid barnák, szóval a sötét földszínek továbbra is passzolnak. De hááát, nehezen tudlak szőkén elképzelni, ráadásul elég sötét a hajszíned, nehéz meló lenne átfesteni szőkére. Mit szólnál a vöröshöz inkább? Kérdem kuncogva, ami már a szőke tincsek emlegetése óta tart. - Ó, ezt nem is hagynám, hogy felpróbáld, azt a másikat, Parvinánál, maximum, de kétlem, hogy hagyná, hogy megrongáld az áruját. De egyébként köszönöm. A dicséretet illik megköszönni, habár már arra koncentrálok, hogy emeljem poharamat. - Persze, de téényleg ez az utolsó, különben Jeffnek kell hazavonszolnia és utána hetekig hallgathatnám, téged meg lehet hetekig nem szolgálna ki..
- Életre nevelünk! - Nevetve védekezem, mintha tényleg fontos lenne megvédeni ezt a roppant kidolgozott oktatási tervet, amivel előálltam és lenne fikarcnyi esélye is, hogy működne. És szinte már Josie-t is meggyőzöm, a kihelyezett órákkal egyetért, legalábbis a nagyoknak. Gyanítom ez alatt nem a hat éves kort érti, de ebbe most inkább nem megyek bele. Majd ha lesz konkrét ötletem a vendégelőadásomra, akkor majd lebeszéljük a részleteket. Elvigyorodom arra, ahogy kijelenti magabiztosan, hogy a perdai ruhák jól állnak neki. Egyébként igaz lehet, most is mintha egy olyan ing lenne rajta és határozottan harmonikus az összkép. - Shiennel asztalai rizikós, oda más városiak is járnak, egyre gyakrabban. A szüleimet velem éppúgy nem kellene látniuk, mint téged sem ott huzamosabb ideig. Én legalábbis csak elhozni szoktam onnan a kaját, meg leadni, amit kérnek érte. - Ingatom a fejem sajnálkozva, mert ugyan Elorak semleges terep, de azért ki tudja, mikor várnak majd egyszer lesben állva ránk a kapuján túl. Nem szeretném egyébként sem belekeverni őt ebbe. Ha lebukom, egyedül tegyem, mást ne rántsak magammal. Mármint lehetőleg, mert Szöszivel való találkozgatásaim is katasztrófába fordulhatnak bármikor, és sajnos a véletlenekkel is számolni kell. Lássuk csak ezt itt most, ami miatt még az italt is kilöttyintem a kezemre: Josie is Elorakban ismerte meg Jasmine-t. Igyekszem nyugodtan érdeklődni utána és őszintének látszóan mosolyogni, ami máskor valóban az is lenne például a csőlátás emlegetésekor, de most azért aggódom. Más esetben csak Josie-ért aggódnék, ahogy hasonlóan éreztem, mikor mesélni kezdett Bewild-ról is nemrég. - Jó név! Jessamine. De fura lenne megszoknom... Magas sarkúban? Ott? - Ragadom meg a lényeget. Talán egy kancellár is volt a közelben? Raven akkor írta, hogy csinos volt Jasmine, mikor Jenkins kancellárral találkozott. Bár nem tudom, mit takar a csinos Ravennél. Mindenesetre ettől még fura, hogy Szöszi így kiöltözött Elorakba, de a két Tywinnás hármas összeszólalkozás után igyekszem magamban is elfojtani a bizalmatlanság csíráját. Egyébként is, lehet nem is az a Jasmine... Ja de, az a Jasmine. Josie további szavai egyre jobban oszlatnak el mindenféle kétséget és ott kezd szívritmus-zavarom lenni, mikor Josie felfedezi, hogy ez a Jasmine is ismeri Tywinnát és Tywivel is akar találkozni, aki szerintem engem instant lebuktatna és elmesélne mindent. Baaaaasszúúús! Jól van, csak nyugi! Nincs nyugi, bassza meg! Heveny szívroham, amit házasság sok éve alatt elsajátított halványan mosolygó és bólogató figyelemmel próbálok palástolni. Most ért oda a beszédben Josie, hogy Jasmine is virágnevű és szőke is, de mielőtt megszólalhatnék, amivel elterelhetném a gyanút, Josie szerencsére meg is oldja a problémát és halad is tovább. Ah, köszönöm perdai istenek, hogy így megeredt a nyelve, hogy tiszteletbeli Delgado is lehetne lassan. Hagyom is érvényesülni, csak néha szólalok meg rutinosan jól használva ki a kis szüneteket. - Igen, az enyém maradjon csak Naphajú. Amúgy mi ez a hajfonás-őrület nálatok nőknél? Ez valami beavatási szertartás? - Nevetgélve bólogatok és gyorsan leküldök egyben vagy három kortyot is és igyekszem másra is terelni a szót, mielőtt túl sok hasonlóságot fedezne fel Josie. Mert nincs kétség, ugyanarról a Jasmine-ról beszélünk, ez annál a pontnál vált teljesen egyértelműbbé az egyértelműnél is, mikor azt meséli róla, hogy ölelgetős oltalmazó reflexet vált ki másokból. Kivéve az exférjből, de hát az egy pöcs volt. Mindenesetre ezt a védelmezési és ölelési ingert meg tudom erősíteni, én is éreztem ezt még anno a lugasnál, csak nem tudtam így nevén nevezni, de szükségét éreztem, hogy Szöszit ruházata praktikátlanságával kapcsolatban tanáccsal lássam el, hiszen még előlem sem tudott elfutni. Sajnáltam volna, ha baja esik, így ismeretlenül is. - Szomorú volt? - Kérdezek rá még erre, mert ez még érdekes számomra és fura is. Elvileg köztünk minden rendben, tehát valami hazai gond lehetett Szöszinél. De ha szomorú, minek csípte ki magát Elorakba? Vagy kinek? Iszom inkább még egy nagy kortyot és próbálom ezt elfelejteni, helyette úgy is ott motoszkál a fejemben az is, milyen lehetett úgy? Biztos nagyon jól állt neki a csinos ruha és a magassarkú... - Hát, valamelyik félnek színészkednie kell... - Húzom el a számat kedvetlenül, mert sajnos Josie sem tudja olyan határozottan kijelenteni Jasmine ártatlanságát, mint ahogy biztosan mondta, mennyire jól állnak neki a perdai ruhák. Márpedig akkor vagy nekünk színészkedik, vagy a kancellároknak próbál a kedvére járni kényszerből, mikor velük van. Picsába... Annyira akartam valami bizonyítékot arra, hogy Szöszi velünk van! Nem magamnak, hanem Carternek és a JL-nek, de ehelyett legfeljebb egy portrét tudok majd lobogtatni vagy legalábbis itt kitenni a falra. Ennek abszurditása legalább visszahozza a mosolyt az arcomra. - Oldják meg, nem segítem a konkurencia dolgát! - Nevetem el magamat és az is biztos, hogy senkit nem irányítok Szöszihez, elvégre egy portréfestéshez személyes találkozó kell. De amúgy is tájakat fest. - Elisával? Mondasz valamit... - Bólogatok nagy komolyan aztán, habár ha az Ellenállás haditerveihez kell részleteket megbeszélni, akkor abban aligha Mrs. Carter a kompetens személy, de ez most nem jut eszembe. Szedett-vedett levelezési stratégiánk egyébként is ingatag lábakon áll, amilyenen mi fogunk, mihelyst felkelünk majd ezekről a székekről. Addig is feledés homályába vész az is, mirefel is találtuk ki ezt az egész levelezést és mit is kellene kódolni meg dekódolni. Úgy suhanunk át a drámás happy endekre erről, hogy fel sem tűnik, hogy a levelezésre éppúgy nem találtunk megoldást, mint korábban a korszakalkotó oktatási módra sem. Túl jó kezd lenni úgy is a kedv hozzá, hogy ez csüggesszen minket, ha rá is ébrednénk. - Várj, az egyik álmodban Carter is ki akar házasítani engem?! - Nevetek fel, és így mosolyogva öltök röviden nyelvet Josie-ra, mikor kis drámának nevezi a történteket. Hát majdnem buktam a csajomat másodjára is egy ilyen miatt, nekem ez nem volt kicsi! A következő dráma viszont itt ér, mikor óvatlanul rákérdezek a színekre egy nőnél és máris olyan szavakkal dobálózik, hogy föld színek. Miért kell külön gyűjtőfogalom két színnek? Barna meg fekete. Ennyi, nem? A vörös haj említésére viszont elvigyorodom. - Jóóó! Terson lesz az álnevem! - Hogy az ital nálam is kezd hatni, még ha a rutin miatt lassabban is, mint Josie-nál, az kitűnik a nap legjobb névötletéből, amit most bedobtam. Kicsit sem esik le, hogy meglehetősen ritka perdai név a kancellár vezetékneve, szóval már itt buknám az álcámat. Nem mellesleg vörösként éppolyan röhejes lennék, mint szőkén. Ugyanakkor itt nem állunk meg, mert a születésnapra is inni kell egyet. Vagy kettőt. Leginkább hármat, az kerekebb szám, vagy mi. - Ne viccelj! Egyrészt a perdai meg a földi istenek éltessenek sokáig téged! Másrészt fogyasztunk, Jeff nem a saját maga ellensége, hogy kitiltson bármelyikünket is. Harmadrészt kicsempészlek, negyedrészt aligha kell a te pihe súlyodat vonszolni. Hatodrészt pedig... Hatodik vagy hetedik jön? Áh, le van szarva, mindegy! Szóval még ezt meg kell inni, nem hagyhatod, hogy egyedül tegyem! - Emelem meg a kancsót, melyben még mindkettőnk számára jut egy pohárnyi. Hogy az enyémben legyen is hely rá, a pohárban lévőt felhajtom, fenékig, születésnapra úgy illik.
Nem vitatkozok végre Alec oktatással kapcsolatos kijelentésével, nem is tromfolok rá, egyszerűen csak poharamat emelem és övéhez koccintom, ha tudom. Bár tisztában vagyok vele, hogy szavai még a természetes szelekcióval vannak összefüggésben, ámde mégis megfogta célunkat. Hogy a Rebelliumban felnövő új generációt a perdai életre neveljük. - Hát amíg nem kapnak kirándulóengedélyt, addig ennek úgyis fuccs. Sajnos. Summázom a végén és a Delgado szülőket sajnálom, amiért nem láthatják Elorakot. Habár, ha jobban gondolok, valószínűleg semmire se emlékeznének a városból, mert csak Alecre koncentrálnak majd, szóval talán jobb is így. - De hát… neked nem is kell megszoknod. – Mondom elbizonytalanodva egy pillanatra, miért is kéne Alecnek a mostanra kétszeresen kipróbált álnevemet megszoknia. – Ha meg mégis olyan helyzetbe kerülünk, csak lazán szólíthatsz J-nek, az lefedi mindkettőt és tuti nem bakizol bele. Oldom meg az általam kitalált problémát, habár lehet, hogy trénerem nem is erre gondolt. De már mindegy, mert enyhén vihogva kezdek bólogatni. - Igen, nekem is rögtön feltűnt. Mondtam is neki, hogy ne akarja ellopni a kinézett karkötőt, mert tuti nem jutna messzire abban a cipőben. – Megtörölgetem könnyes szemeimet, hát na, az ember jót tud mulatni a saját poénján… még a felmelegített poénján is. – Egyébként arra is rákérdeztem, hogy randija lesz-e, mert enyhén alulöltözöttnek éreztem magam mellette, ha az az általános dress code a piacon. Ugyan nem randija volt, de azért megnyugtatott, hogy a saját kedvéért csípte ki magát, nem kell kiöltözve piacolni. Egy kicsit felrémlik, hogy Alec nem olyan bőbeszédű most, de még van annyi önkritikám, hogy tudjam, hogy most én nem hagyom érvényesülni. Nem gondoltam, hogy ez valaha sikerül… bárkinek. - Persze, a ledér fehérneműben folytatott párnacsaták belépője a hajfonás. Felelem balta arccal (ami mostanra igazi bravúr tőlem), hogy aztán kirobbanjon belőlem a nevetés. - Mivel nincs nagyon hosszú hajad, valószínűleg nem fogod teljesen átérezni, de általában a legkényelmesebb viselet a hajfonat, nem húzza el a haj súlya a fejbőrödet, de nem csak a sima copfba font, mert az hamar szétbomlik, hanem olyan, ami egészen a hajtövektől indul. Namármost! – Emelem meg mutatóujjamat is a magyarázat fokozásához. - Ha sok hajad van, márpedig ha hosszú a hajad, feltehetően mennyiségre is sok van, különben borzasztóan néz ki és jobb, ha levágatod, na de ha sok van, akkor ez nem két perces meló, leszakad a karod, mire végzel ezzel a kartartással. – Mutatom is, hogyan kell tartani. – Ezért jó, ha van valaki, aki befonja neked. Megvonom a vállamat a konklúziót kísérve, de biztos vagyok benne, hogy felesleges, ilyen teljeskörű magyarázat után biztosan Alec is ugyanerre jutott. - Hmpf? – Kérdek vissza nem túl disztingváltan két korty közben. A hajfonásos monológomban kicsit elvesztem, át kell gondolni, ki is volt szomorú. – Ja, Jasmine? Nem, alapvetően jókedve volt, de elég pancser voltam. Rákérdeztem a családjára, mármint, hogy van-e már sajátja, próbáltam, ugye kicsit kiismerni, de eléggé beletenyereltem. – Elhúzom a számat. – A férje elvált tőle, mert nem jött össze a gyerek. Szegény helyzetét átérzem, próbáltam vigasztalni. Aztán meg a vadászat is szóba került, ott is kicsit elszomorodott, mikor az állat elmúlása részig értünk. Látod? – Tárom szét karjaimat, mintha tényleg látnia kéne valamit a másiknak. – Nem lehetett megállni, hogy a végén ne ölelgesse meg az ember vigasztalásul, a szavak nem tűntek elégnek. Alec kijelentésére csak elhúzom én is a számat, erre már én is rájöttem. Szeretném azt mondani, hogy nem nekünk, de honnan lehetnék biztos benne? Talán majd idővel eldől a dolog, már ha találkozunk még valaha. Jót kuncogok a hevességen, amivel a konkurencia dolga nem lesz biza segítve. Érthető, aki az év vendége címre pályázik, annak elszántnak kell lennie! - Erre idáig nem gondoltam, de összehozhatok egy ilyet is, de ez a klisés forgatókönyvek helyett több kreativitást igényel és megfelelő karakter-motivációt. Miért akarna Carter bárkit is akarata ellenére kiházasítani és megkockáztatni a kancellárokkal való összehasonlítást… ehhez idő kell. Habár valahol motoszkál bennem, hogy a kérdés nem volt komoly, de most már késő, kapnak egy ilyet is. Jóízűn nevetek az ál-álnéven, ül a poén és üt az alkohol. - Ám jó, legyen, csak matematikát ne akarj soha tanítani! Sokadik megfogadott utolsó pohár után mégis emelem poharamat, hatottak a szívhez szóló meggyőző szavak és az alkohol mostanra kellemesen elzsibbasztotta nem csak lábaimat, hanem a józan ítélőkészségemet… egyik porcikám se józan mostanra.
