Attól nem kell félni, hogy a hegy mélyén eldördülő gyakorlólövések kihallatszódnának, mert a rengeteg szikla jótékonyan elnyeli a hangokat, így a gyakorlatozásra van lehetőség bőven. Gyakorlótereknek a barlang egyes nagyobb termei lettek kinevezve, melyeken semmit sem változtattak, hiszen az egyenetlen felszín kiváló terepet biztosít a gyakorlásra. Ráadásul sok Ellenállónak dominiumi múltja miatt pontos ismeretei vannak a járművekről vagy az űrállomás működéséről, így a maguk szedett-vedett, rendelkezésre álló holmijaikkal próbálják lemodellezni egy-egy ajtó működését, hogy az azon való bejutást szimulációként gyakorolhassák.
A mai kiképzésnek még csak egy órája van vége. Ez az idő elég volt arra, hogy megírjam szükségszerűen rövid beszámolómat, a végére a szokásos mondatot firkantva. Senkit nem ajánlok éles bevetésre. Egyik-másik talán készen áll, de csak fizikailag. Az észt még nem sikerült beléjük vernem, ami viszont késik, az nem múlik. Elég lesz néhány nap. Legfeljebb két hét, hogy néhányat terepre lehessen küldeni. Azokat, akik elsők közt kerültek kezeim közé és képesek voltak kibírni mostanáig. Pólómat vállamra vetve indulok vissza a gyakorlótér felé. Most, hogy a papírmunka letudva, ideje, hogy én is átmozgassam az izmaimat. Kezeim mély zsebeimbe dugom, mert már nincs szükségem rájuk cigarettám elszívásához. Végét rágva haladok a szűknek nevezhető folyosókon, teljes vállszélességgel törve magamnak utat, kivéve, ha egy nő jön velem szemben. Az esetben mindenképp oldalra húzódok, és ha formásabb, úgy egy vigyor kíséretében még utána is fordulok. Ha már formákról beszélünk… A pálya bejáratánál megállva van szerencsém egy újabbat megcsodálni. Karjaim keresztbe fonom mellkasom előtt, úgy dőlök a hideg falnak. Vigyorom le sem tudom vakarni képemről, miközben a gyakorló nőt szemlélem. Megcsócsált cigim lábam elé ejtem és határozottan elmorzsolom bakancsom talpával. Nincs kedvem arrébb menni, innen tökéletes rálátásom van Skyler Way hátsójára. Ő egyike azoknak, akikhez szeretném, ha közöm lenne, de mind közül az egyik legnagyobb kihívás. Egy pasast sem láttam még a közelében hosszabb távon, bár nem mondanám, hogy ez kimondottan zavar. Ez azt jelenti, hogy ha egyszer megszerzem, akkor csak az enyém lesz. Kezeimet visszavágom zsebeimbe és vállal ellököm magam a faltól. Nem törekszem a csendes megközelítésre, úgyhogy az óvatos léptek helyett határozottan indulok meg felé. - Skyler Way! Ha ilyen jó formában vagy, akár hasznomra is lehetnél. Alig egy méterrel állok meg háta mögött. Mancsaim nem húzom elő, kivéve, ha szükségem lenne rájuk. Készen állok arra, ha esetleg felém indulna valamelyik testrésze. Tudom, hogy veszélyesen közel merészkedtem hozzá, miközben épp ütéseit próbálgatja az erre használható bábun, de pont ez volt a szándékom. Kíváncsi vagyok, hogy reagál.
Az utóbbi pár napot itt töltöttem, a barlangrendszerek között, a gépeim társaságában, de nem jutottam előrébb, így szükségem van arra, hogy levezessem a felgyülemlett feszültséget, ezért is vagyok már jó egy órája a gyakorló pályán és egyre keményebb ütésekkel és rúgásokkal jutalmazom az előttem himbálózó bábut. Nincs túl jó állapotban, de nem csak miattam. A készleteink végesek, így abból gazdálkodunk, amink van, mivel nem szerezhetünk bárhonnan újat. Igyekszem azért nemn tönkrevágni, de ettől függetlenül még nem ütök gyengédebbet. Kemény csaj vagyok, ezzel mindenki tisztában van a Rebelliumban és pont hidegen hagy az, hogy ki néz felém vagy éppen ki nem, amíg békén hagynak. Ruházatomat tekintve egyébként most egy fekete, testemre simuló hosszú nadrágot viselek, barna színű, ujjatlan trikóval. Lábaimon sportcipő, kezeimen pedig erős kötés, melyek védenek az ütésektől. Fegyver is akad nálam, ahogy mindig, így a pisztolyokkal és tőrökkel ellátott övem a derekamhoz van erősítve és egy pillanatra se zavar a gyakorlásban, ennentétben a férfivel, aki valami furcsa perdai növénytől már távolról bűzlik. Biztos ez akar lenni az újfajta cigaretta... undorítónak találom. Ahogy a férfi megszólal, még egyerős jobbost beviszek a bábunak, majd a következő pillanatban már perdülök is vele szembe, jobb kezemmel kikapva idő közben a pisztolyomat, amelynek csövével most farkasszemet is nézhet, vagy inkább velem, amelyiket szimpatikusabbnak találja. - Nem hallottál még róla, hogy gyűlölöm, ha megzavarnak? - teszem fel a kérdést, majd néhány másodperc után engedem csak le a fegyvert, de nem teszem még vissza a helyében, jó helyen van az ujjaim között. - Mit akarsz? - hasznára lehetnék? Mégis miben? Nem nézek végig rajta, nem hat meg az izmos felső test, sok férfi néz így ki, ahogy a helyes arc se... legalábbis ezt mondom magamnak, de mélyen belül azért felkeltette már Craig az érdeklődésemet, külsőleg, mégis, eszem ágában sincs közelebb kerülni hozzá. Nem bírom a hozzá hasonló jellemű férfiakat. - Szóval? - bökje hát ki, aztán akár le is léphet. A pisztolyom végül visszakerül az övemhez, majd ez után mozgatom meg nyakamat, lassan körözve vele egyet, végül jöhetnek vállaim is. - Ha már megzavartál, akár én is hasznodat vehetném! - nem figyelmeztetem mással, csak hirtelen mozdulok meg, hogy bevigyem neki az első ütést, méghozzá a helyes pofijára. Izgalmasabb lenne vele gyakorolni, mint egy bábúval... Elméletileg remek kiképző - na jó, gyakorlatban is, megfigyeltem már, miként bánik a tanoncaival -, így mindig, mindenre fel kell készülnie. Ha nem védi hát ki az ütést, akkor most azonnal faképnél is hagyom, mivel csalódom benne, de ha igen, nos... akkor megkezdődhet a táncunk. Ajkam aprót rándul, mintha némi mosolykezdemény jelenne meg rajta, majd rúgózni kezdek és ez után már nem is állok le, erős ütésekkel és rúgásokkal kezdem el támadni a férfit.
Előbb számítottam egy ütésre visszakézből, vagy egy rúgásra hátrafelé, mint fegyverre, de ezt sem mondanám rossz megoldásnak. Legalább felém fordul közben és rám néz. Nem ez az első alkalom, hogy farkasszemet nézek egy fegyverrel, de talán az első olyan, amikor biztos vagyok abban, hogy nem fog elsülni. Előrébb hajolva hagyom, hogy a hideg fém bőrömhöz érjen. Ha ki akar lyukasztani, egyébként sem tehetek semmit ebből a pár centis távolságból. - Van, akinek a gyűlölete is érdekes – vigyorgom. Karjaim közben ki sem mozdulnak zsebeimből. Akkor sem, amikor a pisztoly eltávolodik tőlem és lejjebb ereszkedik. Sejtettem, hogy ez lesz. Vigyorom elégedett mosollyá válik, mégsem egyenesedem ki. Maradok így, felé hajolva, még akkor is, amikor megkérdezi, mit akarok. Ó, ha tudnád… Elég sok olyan dolog van, amit szeretnék, bár csak egy van, ami azonnal. - Téged – közlöm egyszerűen. Érti ahogy akarja. Személy szerint örülnék, ha többféleképpen is értelmezné, mert nem egy dologban venném hasznát. Most már felhagyok a görnyedéssel és teljes egészemben kihúzom magam, hogy megnézhessen magának, ha akar. Nálam nincsenek fegyverek. Egyedül a ruhám az, ami rajtam van, legalábbis egy része. - Mondtam már, hogy téged akarlak – fogalmazok ugyanúgy, ahogy az előbb. Többet egyelőre nem vagyok hajlandó mondani. Ahhoz több kell ennél, hogy kihúzza belőlem. Még jobb lenne, ha félreértené a dolgot, mert akkor megnézhetném milyen képet vág, ha megtudja a valóságot. Nem mintha félre lehetne érteni, elvégre sok dolog jár az eszemben vele kapcsolatban. Biztos a feszes szerelés az oka. Ütése elől az utolsó pillanatban térek ki. Azonnal hátrébb táncolok, hogy felvegyek egy kisebb távolságot kettőnk között. Vállamon tartott felsőmet a sarokba hajítom. Azt hiszem, szükségem lesz a kezeimre mostantól. - Ez aljas volt, Skyler. Legalább nem lőttél – dörzsölöm meg régi hegemet. Az volt az egyetlen lövés, ami tényleg el is talált. Ha meglőnek az szívás, én mondom. Nem annyira, mint amikor a saját anyád akar kinyírni, de közel jár hozzá. Én már csak tudom, mindkettőt megtapasztaltam. Amíg következő húzására várok, én is átropogtatom magam. Sok időt nem hagy rá, viszont ez közel sem baj. Magam sem hagynék, ha éles harcról lenne szó. A kiképzések alatt sem engedek meg efféle időtöltést. Egyetlen ellenség sem lesz olyan kegyes, hogy megvárja amíg bekötöd a cipőfűződ. Vagy valami ilyesmi. - Miért van az, hogy csak akkor mosolyogsz, amikor arról ábrándozol, hogy püfölsz el? – billen oldalra fejem. Sebaj, azért jól áll neki. Jobban, mint néhány másik nőnek errefelé. Azzal sincs gondom, hogy ilyen harcias. Ha másfajta nő kellene, akkor maradhattam volna a Dominiumon a feleségemmel. Használhattam volna őt úgy, ahogy annak idején az öregem anyámat, helyette viszont egyáltalán nem használtam, így nem is fájhatott neki annyira az elválás. Skyler ütéseit sorra hárítom, felvéve az általa diktált ütemet, vissza viszont nem ütök. Nincs szívem kárt tenni benne, ha viszont így hagyom a dolgokat, a végén még megsértődik. Én is így lennék vele a helyében. Oldalra lépve kerülök el még egy csapást, majd megragadom karját és magam elé fordítom, hogy mellkasomhoz húzhassam. Ez a felállás sokkal jobban tetszik. - Ha közel akarsz hozzám kerülni, találhatunk rá más módot is – dörmögöm fülébe.
Nem sokan mertek volna megzavarni, de Craig nem hazudtolja meg önmagát, ezért pedig vállalnia is kell a felelősséget. A fegyverem természetesen meg van töltve, soha se lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükségem, de jól sejti, nem akarom meghúzni a ravaszt... Hasznos az Ellenállásnak és csak azért, mert képes olykor az idegeimre menni, halált még nem érdemel. Figyelem, ahogy közelebb hajol, egészen a hideg fémhez, de arcom nem rezdül, ahogy kezem se. Megjegyzésére viszont nem érkezik tőlem azonnal a válasz. Bosszantó ez a pasas... rendkívül bosszantó. Már csak azt kell eldöntenem, hogy melyikük a rosszabb. Carl vagy Craig... Tudom jól, hogy a velem szemben lévő férfit miért érdeklem annyira. Sok nő oda van érte, én viszont nem megyek utána, mint valami cuki háziállat, engem nem kaphat meg, ezért marad hát fent az érdeklődés, bár nem célom ezt így tartani, mégse fogom széttenni neki a lábaimat csak azért, hogy lenyugodjon és végre tovább álljon. Talán valahol imponál is nekem a viselkedése az mellett, hogy olykor az agyamra megy. Végül reakció nélkül hagyom, így lesz a legjobb és felteszem neki a nagy kérdést, hogy mégis mit akar, de ahogy kiböki, hogy engem, most már jól láthatóan mosolyodom el. - Ahhoz előbb kell felkelned! - vágom rá azonnal, mert egyértelműnek érzem a célzását, még akkor is, hogyha több dologra is gondolhat ez az egy szó alatt. Viszont úgy érzem, hogy nem csak véletlenül jött ma erre és nem is csak azért, hogy bosszantson. Valamit tényleg akarhat, de még mindig nem jutunk előrébb, hiába kérdezek rá ismét, bár tény, hogy furcsa érzés így hallani, szemtől szemben azt, hogy engem akar. Mégse vagyok olyan nő, aki ettől rögtön elolvad és oda meg vissza lesz érte, inkább gyorsan mozdulok, hogy beverjek neki egyet, már ha nem elég gyors ahhoz, hogy kitérjen előlem. Elvárom tőle, hogy megtegye, de egyben jó érzés is lenne bevinni számára egy ütést, mert nem éppen gyengéden lendítem ám karomat, ezt pedig érezheti is. Kihátrál, csak egy pillanaton múlt, hogy időben cselekedett, a felső pedig a földre kerül. Végre komolyan vesz és nem csak lazán, zsebre tett kezekkel áll előttem, így már mindjárt jobb. - Ugyan... - ez még nem volt aljas. Kicsit megmozgatjuk magunkat, de még mielőtt nekikezdenék a támadásnak, felelek a kérdésére. - Biztosan az elbűvölő személyiséget váltja ezt ki belőlem. De nem csak ábrándozom róla! - és már neki is lendülök, hogy teljes erőbedobással, gyors sebességgel támadhassak, bebizonyítva, hogy az elpüfölése valóban nem csak holmi ábránd, hanem hamarosan valósággá is válhat. A támadásaimat viszont rendre kivédi, hiába próbálok trükközni. Meglehet, hogy szemtől-szemben, csalás nélkül nem győzhetek, de akadnak női praktikák is, amiket bevethetnék ellene. De egyelőre nem szándékozom így tenni, inkább tovább mozgok, egészen addig, amíg el nem kap, majd nemsokára fordít rajtam és a másodperc tört része alatt már elé is kerülök. Hátam izmos mellkasának nyomódik, de ahogy megérzem fülemnél leheletét és meghallom szavait, kezem ösztönösen mozdul, hogy könyökömmel erősen oldalba vághassam, majd fordulhassak és bizony gyomrához is bevigyek egy ütést, így szabadulva el a közeléből. - Nem kell más mód, ez kellően élvezetes! - fejem finoman oldalra biccentem, majd jöhet két ütés, végül hirtelen hajolok le, majd lábam úgy mozdul, hogy ki tudjam gáncsolni ezt a macsót és így a földre vigyem. Ha pedig ez sikerül, akkor térdem torkát fogja érinteni, így fogom le, hogy ott maradjon. Ha pedig nem... nos, akkor hamarosan kiderül, miként folytatódik a mi kis küzdelmünk.
Sejtettem, hogy ezúttal félre leszek értve. Na jó, ez így nem igaz, de tényleg nem azért mondtam, hogy hasznomra lehet. Mindegy, ha egyszer így alakult, hát kedves maradok és eszerint haladok még egy kicsit tovább. Magabiztos, akárcsak én. Egyre jobban tetszik. - Ha szeretnéd, le sem fekszem, hogy időben ébren legyek – vigyorgom. Nem szokásom a számból segget csinálni. Ha egyszer megígérek valamit, azt be is tartom, de ez még közel sem volt ígérettétel. Csak megemlítettem egy lehetőséget, amit akár be is tarthatnék egy darabig. Sokáig nem hiszem, az emberi szervezetnek vannak határai, még az enyémnek is. - Tudtam én, hogy szerinted is elbűvölő vagyok! – mondom első ütése után. Táncunk nem mondható hosszúnak, ám élvezetes. Van szerencsém megtapasztalni ütéseit, még akkor is, ha csak aközben, hogy kivédem őket. Erejét így is sikerül felmérnem, többnyire. Lehet még benne több, minden a haragon és a szükségszerűségen múlhat. Ütései tempóját sem mondanám épp lassúnak. Ha a tanoncaim közt lenne, ő lenne az egyetlen, akinek máris megírnám az engedélyét, annak ellenére, hogy még szüksége lehet némi gyakorlásra. Minden katonának kell, én is azért jöttem ide vissza, hogy formában tartsam magam, na meg hogy esetleg jobbá váljak. Esetemben ez már nem olyan egyszerű. Végül elkapom őt és mellkasomhoz húzom. Edzéstől fűszerezett illata orromba szökik. Szívesen tartanám még így egy darabig, akár köré fonva másik karomat is, de nem hiszem, hogy hagyná. Erről tanúskodik könyöke is. Ennyitől még nem eresztem karját, bár arra van lehetősége, hogy kiforduljon rögtönzött ölelésemből. Mire ütései következnek, hasfalam megfeszítem, hogy ne essen annyira rosszul. Elengedem. Nem vagyok olyan férfi, aki akarata ellenére sokáig tartana magánál egy nőt. Engedni kell nekik néha, bizonyos keretek között. Azt azért nem hagyhatom, hogy felém kerekedjen ebben a harcban. Ha az ágyon lennénk… Ott bármikor legyűrhetne. - Nem annyira, mint más lehetne, de nem rossz – állapítom meg. Mikor eltűnik szemem elől, ösztönösen ugrok hátra. Nem azért, mert tudtam, pontosan mire készül, hanem azért, mert tapasztalataim szerint utána két megmozdulás jöhetett szóba. Egy jól irányzott felütés, vagy gáncsolás. Mindkettő elkerülésére alkalmas egy nagyobb ugrás. Az pedig, hogy miért hátra tettem meg mindezt, egyszerű. Nem akartam, hogy véletlen lábára lépjek földet érésemkor. Számára sem lett volna kellemes, ha lábszárán landolok. Akár el is törhetett volna, legrosszabb esetben. - Úgy tűnik, valaki nem végezte el a házi feladatát. Testőrként jobban értettem a közelharchoz, mint a fegyverekhez. Mégsem lőhettem le bárkit, aki két méternél közelebb ment a húgomhoz. A kelletlen alakok többségét puszta kézzel kellett legyűrnöm. Valami hasonló volt a helyzet az űrben is. Ha a bajkeverés után el akartak intézni valakit, úgyis kapott egy cukorkát.
Jobb, hogyha ezt a megjegyzésést most már elengedem a fülem mellett. Nem fog megkapni, ezt pedig mindketten tudjuk, ne is fecséreljünk több időt erre a témára, inkább használjuk arra ezt a helyet, amire van. Be is próbálom vinni az első ütésemet, melyet további támadások követnek, na meg további megjegyzések, méghozzá most már mindkettőnk részéről. Az ütéseim gyorsak és erősek, de nem elhanyagolható az a tény se, hogy egyben precízek is. Mégis, bosszant, hogy nem támad vissza, csak védekezik, így némileg figyelmetlenebbé válok, ezért kaphat el és vonhat magához, de túl sokáig nem tarthat ott, ezt bizonyára Ő is tudja. Testem most nem rózsaillatú, jó ideje itt edzek már, de ezzel nem is törődöm, nem zavar egy percig se, miközben behúzok neki egyet, de még nem ereszt. A kifordulás előtt azért erősen hátra fejelek, próbálva ott is bevinni egy támadást, majd amint enged, már támadok is tovább, méghozzá erős hasfala felé. De még mindig csak hagyja magát, hátrál, a helyett, hogy visszaütne, és bosszantó, hogy szinte az összes támadásomat hárítja vagy kikerüli. - Soha se érdekeltél, így nem is néztem utána az életednek. - pedig hackerként könnyedén megtehettem volna. Minden információt megtudhatnék róla a hálózat segítségével, eddig mégse volt indokom ezt tenni, most viszont... kíváncsivá tett, bár ezt nem ismerném be neki. Egyébként is, magamtól is rájöttem arra, hogy közelharcban nem biztos, hogy legyőzhetem, de ezt minimum elvárom az Ellenállás egyik kiképzőjétől. Direkt nem vagyok vele kedves, bosszantó ez a fickó és ha szólnék hozzá pár jó szót, akkor biztosra veszem, hogy azt félre is értené. - Lehet, hogy értesz a közelharchoz, de eddig csak azt mutattad meg nekem, hogy képes vagy a védekezésre. Harcolj normálisan és ne fogd vissza magad. Ne aggódj, nem fogok összetörni! - felveszem a kezdő állást, nem támadok most rá, hanem tőle várom a kezdeményezést. Ideje, hogy én hárítsam az Ő ütéseit, hogy valóban táncoljunk, ne csak én irányítsak. Ha pedig üt, hát igyekszem kivédeni, majd támadni magam is. Nem rogyok össze egyetlen öklöstől és ha zúzódásokat okoz, büszkén fogom viselni őket, nem fogok sírva fakadni és elmenekülni. Mutassa hát meg, hogy milyen harcos, hogy milyen kiképző, had lássak belőle többet és lépjen tovább a nőcsábász kategórián.
Fejelését nem tudom kivédeni. Annyit tehetek, hogy homlokom nyomom elé, elkerülve, hogy államat, vagy orromat érje az aljas csapás. Bőrömön ideiglenes foltot hagy a koppanás helye, arra viszont nincs idő, hogy sokáig fájlaljam. A következő pillanatban már megfeszített hasamat veszi célba. Nem egy védtelen kiscica, az már egyszer biztos. Pontosabban fogalmazva, támadni tud, legalábbis ha hagyják neki. Más helyzetben még nem láttam, de van időm arra, hogy kiderítsem. - Ez esetben tennem kell azért, hogy érdeklődni kezdj irántam – vigyorgom. Ha egy ilyen mondat rosszul érintene, nem lennék Craig Grant. Egyébként sem hiszem el, hogy nem kíváncsi. Ki ne lenne az? Kinek az élete lehet érdekesebb, mint az enyém? Lehet egy pár ilyen, de szerintem a rangsor elején vagyok, főleg, ha a Rebellium lakosságát nézzük. Az életem javát mégiscsak a Földön töltöttem. Úgy tűnik, belefáradt az állandó menekülésembe. Nem, ez rossz szó. Eszemben sincs menekülni, csak nem ütök vissza. Azért, mert nő. Na meg mert értékes számunkra. Olyan ez az egész, mintha arra kérne, hogy verjem meg. Ki érti ezt? Kezemmel gondolkodva túrok hajamba. Ez egy nagy dilemma. - Ha nem tudsz rendesen hárítani és kitérni, halott vagy odakint, Skyler Way – kezdek bele - Ha nem teszem meg, amit kérsz, beleőrülsz? – kérdem nem sokkal később. Ezt tudnom kell. Nem szívesen mondok nemet egy nőnek, de ha lehet, még csak meg se próbálnék ártani neki. Egészen más lenne a helyzet, ha az egyik kiképzésem alatt álló selejt lenne. Az acélt is ütésekkel edzik, nekem is így kell tennem a kadétokkal. Ha nem így tennék, egyszerűen hívhatnánk őket golyófogónak, vagy állateledelnek. Nem tagadom, néha tényleg így hívom őket. Mutassák meg, hogy nem azok, ha nem tetszik. Skyler viszont egészen más. Őt nem kell képeznem. A másik fele viszont, hogy ha nem ütöm meg legalább egyszer, akkor piszkosul dühös lesz rám. Azt sem akarom. Talán el kellene intézni, hogy egy ütés tényleg elég legyen neki. Hova kellene bevinni? Ezzel majd akkor foglalkozom, ha válaszol a kérdésemre. Addig feleslegesen töröm az agyam. Skyler, Skyler, Skyler… Mondj valamit gyorsan, hogy véget vethessek ennek a problémának!
Nem tud sokáig maga előtt tartani, mivel teszek róla, hogy minél előbb szabaduljak, amikor pedig ez sikerül, hátrálok tőle. Nem sokat tudok róla, őszintén szólva eddig nem éreztem szükségét, de tény, most majd utána fogok nézni egy kicsit. - Próbálkozz csak! - viszont előbb mutassa meg, hogy milyen kiképző! Harcoljon úgy, ahogy az edzéseken is látni szoktam, ne csak védekezzen. Féltene? Sértő, ha így van... - Tesztelj le, hogy ki tudok-e térni és képes vagyok-e hárítani az ütéseidet! - kacsintok rá, jelezve, hogy kihívás elfogadva. Nem féltem magam, odakint se aggódom azért, hogy az életem hamar véget érne. Életképes nővé váltam, és nem vagyok egy gyáva nyuszi sem. - Beleőrülni azért nem fogok, de szeretnék végre egy jót edzeni. Ha nem veszel részt benne, akkor húzz el innen! - akkor marad a bábu. De persze arra még mindig nem kaptam választ, hogy mi volt az a megjegyzése ide érkezésekor, de jelenleg nem is pörgök rajta. Majd ha megmutatta végre, hogy képes harcolni is, akkor esetleg beszélhetünk. Mozgásban maradok, figyelek minden egyes rezdülésére, ha pedig végre eleget tesz a kérésemnek, természetesen védekezni fogok. Ütéseit kezeimmel és lábaimmal is a tőlem telhető legjobb módon próbálom meg hárítani, ahogy időnként ki is táncolok az útjából. Gyors vagyok és fürge, hála vékony és izmos testemnek, így nem lesz könnyű dolga, ezt garantálhatom.
Nem könnyíti meg a dolgomat. Eszemben sincs elhúzni innen, ahogy azzal sem lenne gondom, hogy segítsek neki egy normális edzésben. Eddig is kedvemre volt, ahogy kerülgettem támadásait. Még az sem esett rosszul, amikor véletlen betalált. Az én hibám volt, hogy akkor hagytam neki mozgásteret. Le kellett volna fognom mindkét kezét, fejem pedig az övé mellé kellett volna pakolnom. Akkor közel sem lett volna ennyi lehetősége. Majd legközelebb. Arra is kíváncsi vagyok, hogy mennyire tud kitérni. Talán ha visszafogom magam, hogy ne üssek akkorát… Ha viszont rájön, újra megsértődik. Sokkal könnyebb lenne, ha egy idegesítő szarházi lenne velem szemben. Akkor már rég lecsaptam volna. Vagy ha nem, hát azon lennék. - Jól van, megadom magam! – emelem fel kezeimet. Egyhelyben ugrálok kicsit, mialatt átmozgatom tagjaimat. Legyen, ahogy akarja. Később majd foglalkozom a gondokkal. Kezdjük egy lassabb tempóval, hogy lássuk, mit kezd majd vele. Aztán lehet fokozatosan gyorsulni. - Táncolni akartál, úgyhogy ha tudsz, üss vissza nyugodtan – eresztek felé egy féloldalas mosolyt. A bokszhoz használt lábtempóban kezdek el pattogni. Igen, szerintem ez pattogás, de lehetőséget ad a gyors mozgásra, mivel nincs sokáig súly helyezve a lábakra és le sincsenek meredve, pont emiatt. Ehhez társítom első ütéseimet is. Jobbos, majd balos, amíg egy szép sorozat össze nem áll az egyenesekből. Annyi a kedvezményem, hogy nem a fejét célzom. Próbálok vállai felé ütni, így viszont az én tartásom is megnyílik, középen rést hagyva. Igen, egy meccsen, vagy régen, az utcán ezt könnyen kihasználták egy jól irányzott csapással. Régen nem is hagytam ekkora rést, ha nem találtam jó ötletnek.
Ha már itt van, akkor ne csak hárítson, hanem mutassa is meg, hogy mire képes. Azt hallottam róla, hogy kemény, de jó kiképző, lássuk hát, hogy mit tud! Persze érzem, hogy nem akar megütni, és ez az, ami igazán sért. Bár nőből vagyok, nem éppen egy törékeny típus és a kemény edzés tesz csak róla igazán, hogy fejlődjünk. Mozgásban maradok, várva arra, hogy végre cselekedjen és most nem is reagálok szavaira, csak figyelek, amikor végre úgy tűnik, hogy mutat némi hajlandóságot a közös edzésre. Neki se fog megártani, ha nem csak gyenge ellenfelekkel lesz dolga. Tekintetem egy pillanatra lábaira vetül, figyelem, miként mozog, mennyi ideig marad egy-egy lábán, majd ez után kezeit is, melyekkel elkezd felém ütni. Érzem, hogy még mindig óvatos, ez pedig gúnyos mosolyra késztet. Elhajolok az első ütés elől, majd néha kifordulok hátammal, hogy ne találjon el, de akad olyan is, amikor kezemmel védem ki támadását. Egy ideig kitáncolok előle és figyelek, de túl nagy helyet hagy a számomra középen, ami akár csapda is lehet, de ki is használhatom. Mert hogy én nem féltem helyes pofiját... Magam is ugrándozom ide-oda, továbbra is védekezve, majd végül hirtelen hajolok le és próbálok meg lentről felütni feje felé, miután egyet ütött felém, így használva ki a középen lévő rést, de az után már fordulok is ki, hogy pillanatok alatt mögé kerüljek és ismét a gáncsolással próbálkozzam. De ha nem sikerül, akkor ismét hátrál, majd várom, hogy jöjjön csak, támadjon ismét.
Nem igazán ad választási lehetőséget, támadnom kell, ha nem akarom, hogy megorroljon rám. Azt még nem tudom, pontosan mire képes. Gyors, az már nyilvánvaló számomra, ahogy ütése is jobb egy fokkal a bolhacsípésnél, de egyelőre ennyi. Végig mosolygom, amikor kitér. Szeretem ezt. Az ütések kiosztását, még így is, hogy mondhatni visszafogom magam. Nem csak tempóban, de célzás terén is, ha figyelembe vesszük, hogy vállai felé ütök, ahelyett, hogy fejét nézném céltáblának, vagy gyomrát. Igen, korábban még azt mondogattam magamnak, hogy csak egy ütés, csakhogy meggondoltam. Az nem szórakoztató. Edzésnek sem nevezhető, márpedig számtalanszor kijelentette, hogy a hercegnő edzeni akar. Türelmesen várom, meddig nézi jó szemmel, hogy akkora rést hagyok számára. Jó pár egyenesemet kikerüli, mire végre lép egyet, én pedig készen várom. Ugrani már nincs időm, mikor eltűnik szemeim elől. Jobban mondva, ha ugranék, úgy csak ütésem lendülete vinne magával, előre sodorva, egyenesen felfelé szálló öklébe. Ehelyett ugyanazt a lendületet használva fordulok oldalra, így kerülve valamennyire mögé. Felütéshez használt kezéért kapok. Megragadom azt, majd másik mancsommal derekához támasztok és lejjebb helyezve súlypontomat, átdobom őt vállam felett, hogy arccal a padlón landoljon. Így van lehetősége arra, hogy szabad kezét védekezően maga alá tegye. Ha addigra megfordul, mire megragadom, úgy szerencsétlen módon hátán végzi. Én pedig hátra táncolok, eleresztve őt, eredménytől függetlenül. - Ennyi elég volt, igaz? – kérdem, elé guggolva tisztes távolságból. Tekintetem le sem veszem róla. Újra és újra végigfuttatom formás alakján, amiben nagy segítségemre van a feszülő ruha, amiben ma cirkál. Tudom, feleslegesen, a sérüléseket úgysem látom azon keresztül, de legalább a látvány nem utolsó.
Minden egyes ütését jól megfigyelem és egyértelműen kiérzem belőlük, hogy nem akar engem bántani. Vállaimat célozza meg, a helyett, hogy több helyen támadna, így nekem is esélyt ad arra, hogy fölé kerekedjek. Mégse teszem meg ezt azonnal, csak figyelek és némi idő után kezdem csak meg a támadásomat, igyekezve gyors lenni ismét, hogy ne térhessen ki előlem. De a galád erre várt, így amikor mozdul, már sejtem, hogy lépéselőnyben van, mégis, késő visszavonnom a támadásomat, elkapja kezem, akár csak az előbb, de most nem lefog, hanem egész testemet mozdítja. Így hiába próbálok kifordulni belőle vagy valahogy talpon maradni, nemsokára már repülök is, egyenesen arccal a föld felé. Utolsó pillanatban tudom bal kezemet magam alá tenni, hogy a fejem ne vágjam be úgy istenesen, miközben halkan puffanok a kemény padlón. Nem éppen gyakorló téren harcolunk és ennek ez a hátránya. Nem puha az érkezés, mégse nyögök fel, bár érzem, hogy azért pár helyen sikeresen megütöttem magam, el mégse törött semmim és ki se ficamodott, ebbe biztos vagyok. Ha lesz pár zúzódásom nos... ez ezzel jár. Felpillantok önelégült képére, miközben látom, ahogy elém guggol, majd ajkam most őszinte mosolyra húzódik. - Ugyan, még csak most kezdek bemelegedni! - kezeimmel megtámasztom magam, majd pillanatok múlva pattanok fel, hogy minden energiámat összeszedve támadhassak, és mivel guggol, így először rúgok egyet felé, én nem kímélve arcát továbbra se, ha pedig felkel, akkor gyors ütéseim és rúgásaim egyvelege következik. Persze fáradok én is, de az adrenalin és a bizonyítási vágy hajt. Az előbbiért megérdemli, hogy lekeverjek neki egyet, így nem óhajtom feladni addig, amíg meg nem érzi az ütésemet. Gyűlölöm,ha lebecsülnek.
Így utólag belegondolva, talán megragadhattam volna ruhájánál fogva, hogy ne puffanjon akkorát a földön. Még tovább gondolva, rá kell jönnöm, hogy hiába próbáltam volna, a szerelésén csak végigcsúsztak volna ujjaim ahelyett, hogy bele tudtam volna kapaszkodni. Kénytelen megbékélni a padló gondolatával, ami valljuk be, nem egy dominiumi edzőmatrac. Kicsit keményebb. Abban meg majdhogynem biztos lehetek, hogy van esélyem megkóstolni ma, milyen rajta landolni. Persze csak akkor, ha sokáig folytatjuk. Akár szándékosan, akár anélkül, sor kerülhet rá a nő kitartásától és leleményességétől függően. Ennyit azonban a dicséretekről. Nem mondanám, hogy nem vagyok elégedett, igaz, nem azért, mert a padlóra vittem. Más esetben, főleg helyzetben, biztos örömömre szolgált volna. Ott viszont minimum lenne alattunk egy szőnyeg. Nem vagyok barbár ember, nem dönteném meg a koszos, durva padlón. Kivéve, ha kéri. - Ha már kellőképp bemelegedtél… - kezdek bele, de nem jut időm arra, hogy befejezzem a mondatot. Még. Lábát guggolás közben kapom el, miközben másik mancsommal megtámaszkodom, nehogy kibillentsen egyensúlyomból. Szükség volt rá, ha mondhatom így. Úgy tűnik, kiengedtem a szellemet a palackból, vagy az állatot a ketrecből, ha élhetek pocsékabb hasonlattal. Elkapott lábát magam felé húzom és megfordulok lábujjaimon. Arrébb lépve berogyasztom alsóbb végtagom, miközben a másikkal megtámasztom az övéi közül azt, ami még a földön van. Lábaim a kitöréshez hasonló helyzetbe kerültek, annyi különbséggel, hogy nem előttem és mögöttem vannak, hanem két oldalt. Skyler elkapott lábát behajtott térdemre vonom. Derekát megfogom, úgy húzom közel magamhoz, tartva egész súlyát, ha muszáj. - Akár táncolhatunk így is – fejezem be korábbi mondatom vigyorogva. Tisztában vagyok azzal, hogy így csak tovább hergelem, a fejem fölött robbantva a hegyoldalt, de nincs mit tenni. Kedvemre van, hogy dühíthetem, márpedig minél mérgesebb rám, annál többet tudhatok meg harci képességeiről. És mielőtt félreértésbe keveredne bárki, nem! Egy pasassal se csinálnék ehhez hasonló mozdulatot.
A földre puffanás fájdalmas, mégse adom jelét a gyengeségnek. Eszem ágában sincs, nem akarom, hogy lebecsüljön, így bár azt hiszi, hogy az edzésünk itt véget ér, hamar jelzem számára, hogy még csak a bemelegítésnél tartunk ám. Pillanatok múlva már fel is kelek és amíg azt hiszem, hogy a rúgás jó taktika, addig Ő bebizonyítja számomra, hogy mégse igazán. Elkapja lábam, így hirtelen elveszítem egyensúlyom, ezért is tud könnyedén magához vonni. Lábam lábára kerül, derekam keze alá, testem pedig közel az övéhez... Túl közel, ezt a pimaszságot pedig nem hagyhatom. Mivel kezei engem fognak, ezért védtelen, így most közvetlen közelről kap tőlem egy ütést az arcára, de azért nem az orrára, nem óhajtom eltörni neki, de azért teszek róla, hogy megérezze kezem nyomát. - Pofátlan vagy! - jegyzem meg, végül kezeim vállaira kerülnek, majd szabad lábam mellkasához, így próbálom letolni magam róla, majd ha enged, hát hátrébb is ugrok. Táncikálok tovább előtte, majd jobb kezem kinyújtom és azzal integetek, hogy jöjjön csak közelebb. - Gyere, szépfiú! - hergelem kicsit. Nem tagadom, hogy jól néz ki, vak nem vagyok, és ez a megjegyzés talán Őt is felkorbácsolja. Talán azt hiszi, hogy van esélye, de oh nincs, most jobban figyelek, így ha kellően közel jön, lábam mozdul, hogy a föld porát szeme elé lökjem, majd ez után ismét egy ütés az arcra, majd egy rúgás a mellkas közepére, már persze, ha betalálnak támadásaim.
A hozzászólást Skyler Way összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 17, 2019 11:27 am-kor.
Pimasz lennék? Határozottan, de annak idején sokan emiatt a jellemvonásom miatt adták nekem magukat. Nem csoda hát, hogy megtartottam ezt a szokásomat. Ehhez hozzá tartozik az is, hogy azt is bírom, amikor pont emiatt valaki felhúzza magát. Úgy, mint jelen esetben Skyler. Ütése nem ér váratlanul. Jól kihasználja az adódó helyzetet, avagy azt, hogy mindkét kezem testén pihen. Ha már itt tartunk, lehetnék pofátlanabb is. Amikor megérzem államon ütését, derekáról „véletlen” hátsójára siklik kezem. Nincs mit tenni, félek, hogy elejtem és seggre ül a drága. - Nézőpont kérdése. Egyesek szerint elég sok mindenhez van pofám – vigyorgom. Hagynom kell hogy eltávolodjon, ha nem akarom, hogy én essek hátra. Nem egyszerű megtartani az egyensúlyom azután, hogy lábát kettőnk közé préseli és ellöki magát tőlem. Lábaim egy kisebb ugrásnak hála kerülnek újra egymás mellé. Akárcsak ő, úgy én is táncikálok egy keveset, hogy újra bejárassam őket a néhány másodpercnyi merev tartás után. Bevállaltam volna többet is. Kár, hogy Skyler nem akarta. Vagy csak tetteti, hogy nem szeretne olyan közel lenni hozzám. Ennek kell lennie. - Az előbb löktél el magadtól, Kiscicám! Néha még én is hajlandó vagyok teret hagyni a nőknek, egyébként is… Miért mennék közelebb, amikor egyre büdösebb vagy? – piszkálódom, legyezgetve orrom előtt, mintha tényleg zavarna az arra járó szag. Valamit biztosan forral a csinos buksija alatt, ha ennyire invitálgat, én pedig… Nos, sok esetben lennék olyan bolond, hogy belesétálok, már csak a vicc kedvéért is. Most is szívesen belenyargalnék, de mint mondtam, néha nekem is meg kell hátrálnom, ha nem akarok túlságosan nyomulósnak tűnni.
Craig remek kiképző, de képes az idegeimre menni. A gond csak az, hogy Ő ezt még jobban élvezi, így von magához, pedig nincs joga hozzá és hiába ütöm meg, csak tovább folytatja, pedig biztos vagyok benne, hogy fájdalmat okoztam neki. Elég erősen oda tudok ütni és most nem fogtam vissza magam. Formás fenekemre kerül hát keze, de mivel az előbb vertem be neki egyet és láthatóan nem érdekelte, így inkább csak eltolom magam, majd egy ugrással már hátrébb is termek. Arra számítok, hogy minimum hanyatt esik, de még mindig képes megtartani magát, szinte lenyűgöző módon. Nem véletlenül kiképző, erős férfi, ez pedig tetszene is, ha másabb jellemvonásai lennének. Vagy talán ez az, ami valóban vonzó a számomra? Ugyan... még magamnak se ismerném be. Jöjjön hát közelebb, adok én neki! - Nem vagyok a kiscicád, szóval csak ne becézgess! - jegyzem meg azonnal, de amikor arra tér ki, hogy egyre büdösebb vagyok nos... jobban már nem tud felhúzni vele, mivel biztosra veszem, hogy ez pont Őt nem zavarja, aki oly sokszor izzad le és érintkezik más testekkel is az edzések során. Csak hergelni akar, de nem adom meg neki azt az örömet, hogy elérje a hatását, így ajkam lassan mosolyra húzódik. - Ahogy gondolod. Ebben az esetben úgy érzem, hogy felesleges tovább küzdenünk, ha már ennyire kényes vagy, kiképző létedre. - jegyzem meg, majd kap egy lenéző pillantást is tőlem. Még csak az kéne, hogy kedveskedjen neki ezek után. - Megyek, lemosom magamról a bűzt... - magyarán lelépek. Ezt jelzem is azzal, hogy testtartásom már nem lesz se védekező, se pedig támadó, csak megmozgatom némileg vállaimat, majd elindulok a kijárat felé, de mielőtt még kisétálnék az ajtón, visszapillantok rá. - Elmondod, hogy mit akartál, amikor bejöttél? - azt mondta, hogy a hasznára lehetek, de továbbra se válaszolt arra a kérdésemre. Itt a lehetőség. Ha nem mond semmit, hát távozom a fürdők irányába, mivel valóban le akarok zuhanyozni, de ha mond, akkor maradhatok még.
Akár akarja, akár nem, ő már csak kiscica marad, aki még karmol is. Valljuk be, úgy a legjobb, mert hiába kap felém a mancsaival, attól még macska marad, aki tud dorombolni. A kérdés csak az, hogy mikor érem el, hogy azt a felét is megmutassa. Nem vagyok az a könnyen feladó fajta, erre majd ő is rájön. A piszkálódásom viszont visszafelé sül el, vagy mi. Azért egy kicsit tényleg kényes vagyok, már ha a hálóhelyem rendjéről, vagy a fegyverek lepakolásáról van szó, de ez pont nem a kiképzésekre vonatkozik. Erről viszont még azt hiszem, egyelőre nem tud. Nem láttam még a szobám ajtaja előtt, be pedig végképp nem invitáltam, bár ő jöhetne anélkül is. Az viszont, hogy iménti megjegyzésemre hivatkozva akar meglógni… Egy kicsit zavar. - Szívtelen vagy, Way. Te akartál játszani, erre képes volnál itt hagyni? – biggyesztem le a szám, mintha tényleg olyan rosszul esne. Vághatnék kiskutya szemeket is, de ahhoz még túl korán van, inkább kihagyom. Még nem tartunk ott. Kezeimet zsebembe dugom egy pillanatra. Csak annyira, amíg megfogom cigisdobozomat, de aztán el is engedem. Még nem végeztünk. Ilyen könnyen nem hagyom elmenni, bűz ide, vagy oda. Egyébként sem tartom büdösnek. Épp ellenkezőleg. Alig egy lépéssel lemaradva indulok el én is, de amikor visszapillant, megállok. Gondolkodva lesek rá, végül viszont egyszerűen megvonom a vállam, mintha nem lenne érdekes. Nem, nem arról van szó, hogy elfelejtettem. Egyszerűen nem akarom ilyen könnyen kinyögni. Az a lenéző pillantás lehet az oka, amit az imént dobott felém. Igaz, ha minden hasonlót a szívemre vettem volna, akkor a kancellár, akinek a testőre lettem a mélyhűtőből való kiengedés után, már az első hónapokban meghalt volna. Én meg minden bizonnyal nem lennék itt. Amint újra elindulna, kezéért kapok és magam felé fordítom. Nem engedem csuklóját és annyira bolond sem vagyok, hogy másik karját hagyjam mozogni. Egyszerűen magamhoz szorítom másik mancsommal, testéhez szorítva végtagját. - Szeretnéd, ha megmosnám a hátad? – kérdem szemtelenül vigyorogva – Mondtam már, hogy téged akarlak. Sértő, hogy ilyen rövid idő alatt elfelejtetted – hajtom közelebb hozzá a fejem. Igen, megint szándékosan fogalmazok így. Valószínűleg fel is képelne miatta, ha tehetné. Vagy megfejelne, ezért bár közel hajolok hozzá, azért készen állok fejem visszarántására, biztos, ami biztos. Nem, inkább csak én is fejelni fogok, ha erre készülne. Inkább a homlokomhoz verje a sajátját, mint az államhoz.
Nem könnyű vele harcolni és talán pont ezért is akarok annyira. De nem sétál bele a csapdámba, helyette inkább beszólogat, mintha használna az bármit is. Még csak komolyan se veszem, így leperegnek rólam szavai, Ő pedig máris szívtelennek tart. Mily szomorú... Nem hat meg a rólam alkotott véleménye, így ha nem kíván harcolni és normálisan se képes kommunikálni, akkor nem látom értelmét tovább itt maradni. - Te nem vettél részt a játékban. - kacsintok rá és bizony, megindulok az ajtó felé, jelezve, hogy távozom, de amikor követni kezd, azért felfigyelek rá, így ha el akar kapni, bár bizonyára sikerülhet neki, nem lesz olyan könnyű dolga, mert kitérek az útjából. Oh ismerem már, és nem ejt ennyire egyszerűen csapdába. Azt amúgy se viselem túl jól. - Á-á, csak ne olyan hevesen. - csóválom meg fejem, végig szemeimet most már rajta tartva, és úgy lépek pár lépést hátrafelé, most már nem fordítva hátat neki. És ha már hát... - Megoldom, de észben tartom, hogyha ilyen igényeim lennének, te boldogan a rendelkezésemre állsz. - ahogy szinte bármelyik nőére itt, a Rebelliumon. Én legalábbis ezt gondolom és ez az az ok, amiért véletlenül se engedném túl közel magamhoz. Viszont akart valamit, de a válasz a kérdésemre nem az, amit most mond. Engem is akar, hát persze, mivel még nem tettem szét neki a lábaimat, de volt más is a szavaiban. Vagy csak én akarom értelmesebbnek látni, mint amilyen? - Akkor bizonyára nem volt fontos. Ne akarj ismét elkapni, mert pórul jársz! - jobb kezem az övemhez erősített fegyvert paskolja meg párszor, jelezve neki, hogy tudja, hogy hol a határ. Nem vagyok a játékszere és nem vagyok egyszerűen becserkészhető csaj se. Velem nem lesz olyan könnyű dolga, mint a legtöbbekkel, ezt ideje felfognia. Sajnálnám kilyukasztani a csinos testét, de ha kell, kaphat tőlem egy kis sebet, hogy legyen valami emléke rólam...
*Kicsit gyorsítok, eddigi kényelmes tempójú kocogásom már inkább igazi futás, gondolok egyet és az utolsó kanyar utáni szakaszon már igazi sprintet tolok. Így aztán szó szerint berobbanok a gyakorló pályára, ami talán nem a legszerencsésebb, de a második szusszanás után gyorsan egyértelművé válik, hogy nem kell egyetlen félrecélzott balhorog elől sem elhajolnom, nem tart épp senki boxedzést. Csípőre tett kézzel konstatálom, hogy másmilyen edzést se tartanak, legalábbis a nyugati pályán nem. Lehet van kifinomultabb neve is, valamilyen történelmi nagy sportoló vagy híres kiképzőtiszt után szabadon, de a célnak tökéletesen megfelel most számomra a nem túl fantáziadús elnevezés, mert így legalább elsőre idetaláltam. Legalábbis remélem, hogy tényleg ez az és nincs még egy kiképzőterem ennél is nyugatabbra, amiről még nem hallottam beköltözésem óta eltelt hónapok alatt és Alec nem ott várakozik. Nem mintha már idő lenne, nem azért érkeztem futva, mert késésben voltam. Mostanában amikor csak tudok, akkor beszuszakolom szabad és kevésbé szabad perceimbe a sok-sok tennivalómat. Mosogatás közben tanulom és memorizálom az ehető és mérgező növényeket, ha tehetem, futva közlekedek, a rekeszekkel néha kétfordulót is csinálok, mielőtt lepakolnám őket, mind-mind azért, hogy legközelebb kint leszek a szabad ég alatt, akkor csak minimálisan legyek idegesítő tanítvány és ne kelljen minden tizedik percben megállni pihenni miattam és ne kelljen minden falatot megvizsgálni, hogy valóban jól választottam-e. Ezeknek készség szinten kell menniük, hogy tényleg a kiképzésemre tudjak majd figyelni. Elvigyorodok, nem semmi eufemizmus ez. Még hogy kiképzés! Na nem Alec képességeit vonom kétségbe, inkább magamat nem tudom elképzelni… persze, mert mindig a hadseregbeli kiképzés jut eszembe, amire valóban nem éreztem sose affinitást. Edzéshez leginkább alkalmas ruháimat vettem fel, a valaha volt leghosszabbra nőtt tincseimet magas copfba kötöttem. Leveszem vállaimról hátizsákomat és a földre ejtem. Még pihegek kicsit, közben azt latolgatom fussak-e egy kört bemelegítésként, de helyette egyelőre klasszikus bemelegítéshez fogok hozzá, ahogy tornaórán is kellett és ahogy a legtöbb testmozgással kapcsolatos szakkönyv is írja. Ezek a könyvek sajnos sose kötöttek le mélyebben, ezért a bevezető fejezetek után másra váltottam, de legalább a nyak- és derékkörzés minden csínját-bínját megtudtam belőük.*
- Micsoda lelkesedés! - Szólok meg elismerően és mosolyogva, mikor magam is beérek a gyakorlóteremnek kinevezett barlangba. Láttam elfutni nem messze tőlem Josie-t alig két-három perccel ezelőtt, és már emeltem is kezemet integetésre, de mire szólhattam volna, addigra már a copfja is messze ellobogott, nemhogy ő maga. Én azért nem futottam utána, akármilyen szoknyavadász hírében is állok, azért szó szerint nem szoktam futni a nők után, így addigi tempómban haladva mentem tovább. Úgy is egy helyre megyünk, na meg én nem vagyok egy dominiumi kiképző, aki szíve szerint keresztre feszítené a promenádon a későket példa-statuálás címén, így nem érzem szükségét, hogy beelőzzem és szemére vessem, hogy késett, ha egyáltalán késett. Egyrészt nem is vagyok ilyen, másrészt én se vagyok annyira a pontosság híve, harmadrészt nem akarom Josie kedvét se elvenni, negyedrészt meg ki a fene előtt statuálnék ezzel példát? Portyázó vagyok, nem kiképző, az hogy Josie-nak segítek, az saját döntésem, de nincsen kis gólya-siserehadam. Én magam egyszerű kényelmes, sötét színű nadrágot, csizmát és egy csontfehér, hosszú ujjú inget és egy barna bőrhatású mellényt viselek, kis táskában hoztam magammal fegyvert - kisebbet, nagyobbat - és lőszert is, talán pont emiatt szúrom ki az ő táskáját is a földön. Mire kellhet? Mi lehet benne? Josie azért nem olyannak tűnik, aki ne tudna megválni a női piperecuccaitól, aztán persze ki tudja. - Az minek? Mész utána valahova? - Érdeklődöm, de csak kíváncsiságból, hiányzik belőlem minden, ami számonkérő stílusnak lehetne nevezni.
*Épp csípőre teszem kezeimet, hogy a klasszikus derékkörzéshez kezdjek, mikor Alec belép. Nem csak azért, hogy keze… mármint szava alá dolgozzak, de lelkes integetéssel üdvözlöm.* - Szia! Hát persze, ritkán adódik lehetőségem, hogy büntetlenül lövöldözzek kedvemre. *Itt nem kell még rossz jegytől sem tartani, aztán ahogy tovább gondolkodok, kicsit lelohad a széles mosolyom, ahogy végigmérem Alecet… arról még nem beszéltünk, hogy mi lesz ha nem teljesítek jól, azon kívül, hogy abbahagyjuk nyilvánvalóan ha nulla érzékem van az egészhez.. Fogalmam sincs, milyen ösztönző eszközei vannak, de most nem kérdezek rá, nem kell ezt túl gondolni!* - Csak igyekeztem felkészülni az edzésre, nem terveztem kirándulást semelyik másik izgalmas, pont ugyanolyan barlangjáratba. *Megvonom vállamat, ahogy végigfutom fejben táskám tartalmát…* - Víz, az e-olvasóm, csuklópánt, gyümölcs, energiaszelet, póthajgumi, törölköző.. semmi extra. *Tulajdonképpen semmi, ami ténylegesen a gyakorlásunkhoz kell, de így beszéltük meg, és biztonságosabb is, hogy nem nekem kellett fegyvert választani, biztos mellé nyúltam volna és nem kezdőknek valót választok. Kicsit oldalrabiccentve mustrálom az ő táskáját.* - És a te mit hoztál nekünk? *Kérdem rendkívül kíváncsian, és hát izé… lelkesen, ahogy közelebb lépek.*
- Kezdek örülni, hogy nem lövöldözve vártál! Szia! - Vigyorodom el a szavain és lelkesedésén és a végén eszembe jut nekem is köszönni tisztességesen. - Labirintusos még a hely? Ne is foglalkozz vele, két év után is fel lehet itt fedezni új járatokat. Néha meggyőződésem, hogy úgy vájják ki őket, míg alszom. - Bólogatok is hozzá pár aprót, mintha ezzel az elképzelés hitelességét alá lehetne támasztani. Aztán figyelem a felsorolást, mit rejt a táska. Az e-olvasónál nem tudok nem elmosolyodni, szerintem Josie úgy alszik, hogy éjjel a párnája alá rejti, mint más a fegyverét vagy titkos kincsét. A csuklópánt, gyümölcs, póthajgumi és társainál azért felmerül bennem, hogy minden nő túlbonyolítja-e vajon a dolgokat, de hát végülis az is edzés, ha ezeket cipeli magával. - Kisebb-nagyobb fegyvereket. Ittenieket meg... amit a Városból vettünk át ideiglenes megőrzésre. - Jegyzem meg mosolyogva, miközben lerakom a táskája mellé az enyémet, láthatóan nehezebb is és a fegyverek formájából adódóan a legfurább helyeken és módokon nyomják ki a táska puha oldalát. - Megnézzük, hogy melyik áll jobban a kezedben. Mit gondolsz, inkább támadó vagy védekező típus vagy? - Pillantok fel rá, miközben a táskában kotorászva először egy kisebb méretű pisztolyt veszek elő. - Kezdjük a Styx-szel! Próbáld betárazni, csak ne lődd lábon magad. Ja igen! Első számú szabály: a tanárt nem lőjük le! Második számú szabály: magunkat sem lőjük le. Harmadik számú szabály: kibiztosított fegyvernél ne kukucskálj bele a csőbe, látod-e a töltényt. - A fegyver nincs kibiztosítva, amit felé dobok, de töltény sincs benne, azt egy kis zörgő dobozzal együtt dobom szintén oda. Könnyed dobás, lentről indítva, nem az a célom, hogy kiüssem a szemét velük vagy hogy hasra vágja magát biztos, amit biztos. Pusztán lustaságból dobom a távolság áthidalására, mert energikusan utána én már haladok is a barlang egyik oldalához, ahova a céltáblának használható alkalmatosságokat lettek félreállítva. Ezek közül kapok fel egyet és egyelőre hozzávetőlegesen három méteres távolságra állítom le előttünk, mielőtt visszaindulnák Josie-hoz megnézni, sikerült-e megtölteni a fegyvert?
*Jót nevetek Alec szavain.* - Nincs kizárva! *Igen tudom, hogy csak poénból mondta ezt Alec, de azért némelyik járat láttán tényleg elgondolkodtató ez az elmélet, amire megesküdne az ember, hogy előző nap még nem volt sehol. De viccet félretéve, azért elképzelhető, ha majd egyszer bővíteni akarják majd Rebelliumot, akkor felbukkanhatnak új járatok, de nyilvánvaló, hogy azt nem titokban fogják kivájni, az ellenállók általános megtévesztése és megtréfálása céljából, hanem alaposan megtervezik és időterv szerint – ami nem éjszakai kétórás, kiskanállal történő ütemtervet jelent – megépítik az új járatot.* - Hát, talán védekező. *Ugyan kijelentem, mégis mintha én magam kérdést hallanék ki a végén belőle.* - Igazából sose kellett támadnom, mikor kint voltam, akkor inkább a túlélésre mentem, tudod, nem mentem át egyből gerillaharcosba fejkendővel és kigyúrt bicepszekkel, nem is hiszem, hogy jól állna.. *Megvonom a vállam, különben meg ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem is vagyok benne biztos, hogy tudnék ártani valakinek.. persze nem is bántásról volt szó, csak támadásról, de hát az azért elég nagy százalékban együtt jár a sebzéssel, na mindegy, ezen teljesen feleslegesen rágódok, inkább a feladatomra koncentrálok. Az alapszabályokra bólogatok azért.* - Persze, persze, igen. De azért a tanárbácsi a jövőben se próbáljon italt lopni. * Dünnyögöm a végét, közben elkapom a feladataimhoz szükséges eszközöket. Szerencsére nem ejtem el egyiket sem, a lőszerdobozt leteszem, először a Styx-szel ismerkedek meg.* - Vajon miért így nevezték el? *Költői kérdés, nem várok választ Alectől, habár rendkívül érdekel a válasz. Meglepő módon, egész könnyen megy az ismerkedés a fegyverrel. Ez most vagy a jópár évvel ezelőtti alapgyakorlatnak köszönhető, amikor azért az alapokat azért tényleg elég jól belénk verték, vagy az elmúlt időszak mentális és lexikális felkészültsége segít… gyanítom inkább az előbbi. Aztán jön a neheze… egyszerűen nem bírom kinyitni a lőszerdobozt. Még a pár generációval ezelőtti doboz, mikor a mechanikus zárakban jobban hittek, ki tudja miért. Habár, most két letörött körömmel később már kezdem megérteni a dolgot. Még két, netán három keresetlen szó is kicsúszik, mire sikerül kinyitni, ami után a tár megtöltése már egyszerűen megy.*
