- Hééé! - Rántom le rögtön a "vasöklöt" vigyorogva felháborodva, mikor a karom alá nyúl, hogy megcsikizzen. Tökéletesen jól ismeri a gyenge pontjaimat ilyen téren. Pechére, ez kölcsönös, de szerencséjére nem most fogok bosszút állni, és nem is veszem észre a szürke felhőt, ami elsuhant Raven égkék szemei előtt, mikor újra eszébe jutott az implantátum karom és az, miként "szereztem". Így teljes beleéléssel tudom neki előadni a tither-szelidítő és Ravent megbántó pasikat agyontaposó tervemet. - Köszönöm, köszönöm! A virágokat kidobhatják, alkoholokat, szép nőket az öltözőmbe kérem! - Direkt nem veszem fel a szemforgatás célzását a dicséretben, s együtt nevetjük el magunkat. Az én jókedvemet az sem töri le, hogy Raven is megerősíti, még nem született meg a nekem megálmodott nő, de abban is egyetértünk, hogy az övére jobbak az esélyek, ha kivesszük - szigorúan ideiglenesen - a kocsmatulajdonosi tényezőt a képletből. Én persze nem gondolok senkire, mint szóba jöhető férfira. Igazából, akik eszembe jutnak, ők mind a szóba nem jöhető esetek. Hát, legalább ezzel is szűkült a kör, hogy tudom, kik nem lesznek "sógoraim". Arra csak puffogok egy sort, hogy nem tetszettek neki mindig a meglepetéseim - oké, egy-egy reggeli ébresztő meglepinél ezt el is hiszem és aláírom -, és arra megint puffogok, hogy most volt kedves volt, szerinte. - Nem a jéghideg lábujjaid fogják elijeszteni a férfiakat az ágyadból, hanem ez a kedvesség! - Öltök rá nyelvet, helyette is, már úgy is olyan régen volt, hogy úgy viselkedjünk, mint két éretlen gyerek meghazudtolva a korunkat. Mikor még a Dominiumon laktam, neki legalább volt mentsége az ilyenekre, nekem már akkor sem. Arra sem lesz sok mentségem, ha egyszer kiderül a Szöszivel töltött éjszaka, kiváltképp, ha Ravennek lesz igaza vele kapcsolatban, de szerencsére megérkezünk a titkos kis rejtekhelyre - középen sajgó mellkassal a mellbedöngölésnek hála -, és nem is kell ilyesfélékről beszélnem. Inkább a helyet veszem szemügyre és elvigyorodom Raven válaszán. - Hehe, igen, Anya mindig megjegyezte ilyenkor, hogy ez kizárólag apai ágról öröklődhet! - Apa sem különb nálunk, ezt Anya nagyon jól látta. Minden tiszteletem az övé, hogy még csak alig pár ősz hajszálat gyűjtött be a mellettünk töltött évek alatt. - Na, Vharan? Nem mondod, hogy összefutottatok! És hogy van a morcos öregharcos... Öhm, Raven? Perda hívja Ravent, jelentkezz! - A szagokra nem reagáltam, a nők mindig kényesek erre, de ami feltűnik, az a húgomtól szokatlan bamba tekintet. Utolsó szavaimnál meg is lengetem igazi kezem tenyerét szemei előtt, hogy lát-e egyáltalán vagy csak néz ki a fejéből? Mindenesetre leülök mellé, nem húzom tovább az agyát azzal, hogy váratom tovább az ajándékával. - Milyen jótétemények? - Szúrom közbe azért hátizsákban kotorászás alatt mosolyogva a költői kérdésemet, de végtére is egyetérthetek az elhangzottakkal, mert az ajándék csak előkerül a táska mélyéről, ahova lecsúszott. Mintha csak szándékos lassúságomat akarná kompenzálni Raven, úgy kapja ki a kezemből a szütyőt, vigyorgok a sóhajtására - most miért, Tywinna is egy igazi gyöngyszem... meg a mellbimbói is, de ne kalandozzunk most el gondolatban -, és rosszul palástolt izgatott kíváncsisággal fürkészem húgom reakcióit. Gyakran tátja el a száját csodálkozása jeleként, de néha csak megjátszásból, ám most úgy látom, hogy ez igazi lehet. - Köszi! - Jelenik meg a képemen a nagy vigyor a dicséret hallatán és tényleg nagyon büszke vagyok, amiért sikerült jót választanom. Még sosem ajándékoztam ékszert. A Dominiumon az én kredittárcámnak ez elérhetetlen volt, és valahogy eszembe sem jutott. - Aha, én! Bevágódtam Carlisle-hoz a műhelybe két-két nagy korsó perdai Xrtri-sörrel, amit életben nem mondasz ki két korsónyi elfogyasztása után! Amíg ő a titánon dolgozott és dumáltunk, én kölcsönvételeztem ezek csiszolásához eszközöket. - Mesélem el neki röviden, hogy miként is alakult ki a medálja formája, sima felülete. Carlisle is nagyjából arra jutott, amire apa évekkel korábban velem kapcsolatban: ügyes kezem van, hogy készítsek dolgokat, de hiányzik a megfelelő tudás és a hajlandóság, hogy elmélyedjek bármi ilyen tisztességes megtanulásában. Röviden: van eszem, érzékem hozzá, csak kurva lusta vagyok. - Persze! - Lelkes vagyok, mikor Raven rögtön fel is próbálná az ékszert és haját arrébb igazítva kapcsozom be a láncot. Perdai kapocs... hogy de bonyolultra csinálta az az ötvös! De megoldom végül, csak elég szokatlan. Kíváncsi leszek, ha este le akarja majd venni Raven, neki mennyire áll rá a keze vagy mennyit fog káromkodni miatta. - Igen, látom magam előtt... - Mondom picit halkabban, de mosolyogva, kissé elrévedve, mert könnyen magam elé idézem mostohaanyámat, mikor így örült valaminek. A cukisága forrására nem jöttem rá, de Raven is örökölte, még ha kicsit másként is jelenik meg nála, de a hatás tud ugyanolyan lenni. Hiányzik Anya, Apa nem különben, így mikor kiderül egyértelműen, hogy húgom elmondta nekik, hogy élek és Apa büszke is rám - csak ő tudja, hogy miért - és még Raven meg is simítja az arcomat, azért látható, ahogy mellkasom emelkedik nagyobbat, ahogy mély levegőt szívok, csak hogy a meghatódott könnyeknek nem hogy nyomát, de gyanúját is eltüntessem. Ha Raven imázsába nem fér ez bele, mit szóljak én? Ennyit a kemény ellenállókról! A hátizsákban kotorászok újra pótcselekvésként, és a régi, hálózatról Sky által gondosan lecsatlakoztatott pda-mat veszem elő és adnám oda beszéd közben Raven-nek, hogy a felé fordított kameraképben megnézhesse magát a nyaklánccal. Az ötvösnél éppen átvettek egy ékszert, amit megjavított és úgy tűnt, a nők szívesen élnek ezzel, hogy ellenőrizzék az összhatást. - Khm, nem mert magamat akarom dicsérni a medállal, de nagyon jól áll neked! - Próbálkozom kicsit másról beszélni. Ám az ölelése - melyet hülye lennék visszautasítani, s nem viszonozni egyik kezemben még mindig a pda-t fogva - mondhatni ezen nem segít, ellenben a szavai hozzá azonnal megnevettetnek. - Bassszkiii, Húgi! Ha emiatt tényleg te fogsz legközelebb az eszembe jutni, én komolyan felmegyek a Dominiumra és megharapom a füled! - Röhögök őt ölelve a vállára hajtva a homlokomat, de ez legalább tényleg segített a meghatódottságon, mielőtt túl cikivé lett volna. - Na, gyere, együnk és igyunk! - Engedem el őt. - Amúgy... Apáék tudják, hogy szép kezemnek párja nincs? Mert ha nem, akkor ne is mondd még el nekik, ha kérhetem...
*Azért ismerem a gyenge pontjait, mert volt alkalmam megismerni az összeset. A harmadik szint családjainak járó apró kis kabinokban legalább az az egy jó van, hogy sokkal jobban megismerjük egymást és nagyobb az összetartás. Még a sok veszekedés ellenére is. Persze nekünk szerencsénk volt, hogy apa és anya imádják egymást, de nekem is, hogy olyan édes és vicces bátyám van, mint Alec és nem rágta a lelkemet mint más tesók tették. Azt is tudom, hogy amikor nagyon fáradt – legtöbbször az volt míg a Dominiumon szolgált – úgy alszik, hogy kifolyik a nyál a szájából. Néhányszor kihasználtam, hogy nyitva van a szája és olyankor érdekesen ébredt. Fogkefével, zoknival, művirágokkal a szájában. * -Hülye vagy Alec! *Nevetek vele amikor „dicsérem” és ezen felbuzdulva ünnepli önmagát. Természetesen nem altatja el a gyanakvásomat sem ezzel, sem az ideális nőről mondott lehetetlen eséllyel. Csak látszólag engedem el a témát, de nem felejtem el. Persze nekem is van ami olvadozzon a fejemen, mert Vharan már tökéletesen beleillik a nem kocsmatulajdonos ideális pasi leírásába. Főleg azok után, hogy volt alkalmam ruha nélkül is szemrevételezni, mekkora izmai vannak. Az én meglepetésem még várat magára, nem vallok a perdai kalandomról, inkább Alec nekem szánt meglepetésére vadászok, egyelőre sikertelenül, csak a múltbelieket elevenítjük fel, melyek közül keveset találnék ami kellemes volt. Szerencsére engem sem kellett félteni, mindet visszaadtam. * -Ugye? Bűbájos vagyok. A hideg lábujjakat meg meg lehet melegíteni. *Az a hevenyészet priccs ágynak számít? Mert akkor Alec most nagyot téved, Vharan nem úgy nézett ki, mint aki megijedt. A kinyújtott nyelvét igyekszem elcsípni két ujjal, de ha nem sikerül az sem nagy gond, a nevetés anélkül is adott. Később úgy is megkapja a magáét, amikor alkoholistának titulál és még büszke is ránk. Elérem az öklömmel, jóllehet az ütések nem okozhatnak túl nagy fájdalmat, nekem nincs titán karom, meg nő is vagyok, ötven kiló. * -És milyen igaza volt. *Vigyorogva adok igazat anyának a reménytelen gén öröklésének kérdésében, szerencsére esetünkben ez a reménytelenség pusztán a rendes, törvénytisztelő polgárrá válásban merül ki. A kuckóban már szóba kerül a másik is, amiről igen részletesen mesélek, elkerülve az ott töltött idő gyakorlati tevékenységét, de nem tudok nem emlékezni rá, így kicsit elbambulok, felidézve a legjobb pillanatokat. Alec hangjára és hadonászó kezére eszmélek, a vártnál nagyobb szemekkel nézve rá.* -Ja, igen, hát jól. Nem is olyan morcos, és nem is olyan öreg. *Elkuncogom a végét, de már a meglepetésen is jár az agyam, és arra terelem a szót, ami viszont már nem is meglepő, türelmetlen vagyok, na ezt nem apától örököltem. * -Tudomisén, nem mindegy? Vannak olyanok is. *Hát ne akarja, hogy most felsoroljam azokat, mert sokáig gondolkodnék. Inkább az ajándékra figyelek, amit végül csak megkapok, és nem csak én hanem anya is. Irtó aranyos Alectől, hogy rá is gondolt, anya tényleg oda lesz érte, én viszont azért vagyok oda, hogy egyedül csinálta, az ő kezei munkája. Sosem volt még semmilyen ékszerem, főleg ilyen szép köves, ilyesmire sosem telt, és amikor jutott volna rá, másra költöttem. Nem volt hasznos a számomra, de Alectől ajándékba kapni különleges. Míg hallgatom a történetet, elhúzom a szám a sört hallva, nekem nem nagyon jött be és elkönyveltem pasi piának. Megjegyzem a nevét, most már csak azért is, hogy ha egyszer Alec-al bebúfelejtőzünk, kipróbáljam. Míg Alec – elég hosszan – babrál a kapoccsal, lenézek a kőre és megérintem, megsimogatom bár sokat nem látok belőle, de azt tudom, hogy anya nagyon fog örülni a másiknak. Magam elé képzelem, Alec hangjából hallom, hogy ő is. Hiányzik neki, ahogy apa is. Velem legalább néha találkozik, anyáék meg csak azzal boldogodhatnak, hogy elmesélem milyen volt amikor találkoztunk, hogyan nevetett, mivel piszkált, a hőstetteit….azt viszont nem kockáztatom meg soha, hogy képet készítsek róla, hogy megmutassam otthon. Nem lehet a pda-mon Alecről friss kép, pedig apáék nagyon vágynak rá és amikor látom a szemükben, én is majdnem elbőgöm magam. De legalább életben van. Igen, apa büszke rá, hogy életben maradt, hogy jól van, és nem csak ül a fenekén önmagát sajnálva, hanem cselekszik is. Tenyerem alatt érzem arcának sima bőrét, melyen még csak alig ütközik ki a borosta, még finom, még nincs hangja sem csak én érzem. Elfintorodom, furcsa ilyen simabőrűnek látnom. Kérdőn ézek rá amikor elfordul és a pda-t veszi elő. Fogalmam sincs mit akar vele míg elém nem tartja és meg nem látom magam. Csak néhány szívdobbanásnyi ideig nézem a csodaszép követ a nyakamban de utána Alecéba borulok. Hát nem véletlen, hogy azt mondom amit, mert már esélyes volt egy közös tesós bőgés. Mos viszont teli torokból röhögünk. * -Az volt a cél, hogy én jussak eszedbe megint. Akkor nem teszed felelőtlenül két mell közé a fejed. *Tovább röhögve válok el a nyakától, egyik kezem ujjait a kövecskén tartva. * -Na végre, már majdnem éhen haltam. *S eddig tartott a derű, Alec karját említve a nevetésem veszít az erejéből, ahogy a vigyor is csendes mosolygássá szelídül…aztán el is tűnik.* -Nem mondtam nekik és addig nem is akarom, míg nem látnak élőben és nem ölelnek magukhoz. De miért kéred ezt? Határozott indok szaga van. *Biztos vagyok abban, hogy nem véletlenül kérte ezt, vagy azért, hogy megkíméljem anyáékat egy újabb, jóllehet a halálhírnél kisebb traumától. De már a kezemet is nyújtom a kajáért.*
- Nem öreg?! Vharan?! Hallod, a Fennsíkon találkoztam az eloraki kováccsal, ránézésre annyinak tűnt mint Vharan, nálam picit többnek, de hetven éve kovács! Nem akkor született, hanem azóta melózik! Az emberek még el sem hagyták a Földet, ő már kovács volt! Vharan is minimum megvan annyi. Én örülök, ha hetven évesen egyedül ki tudok kelni az ágyból, nem hogy nyolcvanakárhányévesen... - Magyarázom nagy elánnal felfedezésemet, jóllehet tudtam, hogy a perdaiak sokáig élnek, de ettől még meg tud döbbenteni, mikor ez kézzel fogható lesz. Annyira lelkesen magyarázok, hogy nem tűnt fel az árnyalatbeli különbség Raven nyálcsorgó pillantásában, ami gyanakvásra adhatna okot. Ábrándos elkalandozását is csak betudtam annak, hogy fantáziájában már levetkőztette a perdai remetét. Ez nincs is távol az igazságtól, csak arról nem tudok, hogy tapasztalattal vetkőzteti lelki szemei előtt. Ha húgom nem említi, nem is tudom meg - most még -, se a jótéteményeit, helyette már az ajándékát bontogatja és csakhamar a nyakába is kötöm a kapott medált. Na jó, a perdai kapoccsal elbabrálok egy darabig, mondjuk amennyi közöm volt eddig ékszerekhez, az emberi kapcsokkal is lehet ugyanígy meggyűlt volna a bajom. Nem is baj, ad időt mély levegőt venni, mikor apáék kerülnek szóba, mely annyira lehúzza a hangulatot, hogy mikor elfintorodik a sima arcélemen akkor lemaradok a lehetőségről, hogy piszkáljam őt. Nem olyan régen még az volt a baja, hogy a bátyja "szőrös", míg a hadsereg kötelékében inkább tisztességesen megborotválkozott képemet szokhatta meg. Szerencsére az én heccelésem nélkül is túllendülünk a mélyponton szó szerint egymásba kapaszkodva, egymást ölelve, s a másik vállára hajtva a fejünket röhögve, Ravennek hála. - Jól van, majd teszem a combjai közé! - Jegyzem meg kajánul, csak hogy kiüssem megint a biztosítékot húgomnál és ne akarja, hogy részletezzem. Habár kicsi az esély, hogy Tywinnának bármijei közé tehetem a bármimet, és hogy kinél van esély - újra -, azt meg nem említem inkább, de ez az intermezzo a beszélgetésben úgy is csak azért volt, hogy a meghatódottsági gödörből kievickéljünk. De csak pasizzon be húgom! Kamatostul kap vissza mindent, testvéri szeretetből. Ám most az ebédet szolgáltatom és közben egy valamit kérdezek apáékról, melyre adott válasz megnyugtat, még ha el is tüntettem megint a mosolyt húgom arcáról. - Oké, az úgy szuper, köszi! Ööö, igen, azért kérem ezt, hogy ne aggódjanak. Ismered apát már a munkájából kifolyólag is. Legyen elég most az, hogy leltár szerint megvagyok és élek, jókat eszek, iszok, kirándulok, házasodok, ne gondolkozzon azon, hogy minden csavar megvan-e a leltárban. - Anya meg ájulás-közelbe kerülne a hírre, ahogy Raven is, mikor megtudta. Apa meg elkomorodna, mert pontosan értené, hogy mit jelent itt kint ez a kar. - Meg ők se kezdjenek önjelölt nyomozásba... - Újra elmosolyodok, és könyökömmel finoman oldalba bököm húgomat. Bár nem olyannak ismerem a szüleinket, ki tudja mit hoz ki az emberből, ha a gyerekéről van szó. Elég Ravenért aggódnom nekem is, aki csak szimatol tovább, még ha értem is teszi, hogy visszajuthassak. Ha sikerül neki, azt hiszem, egy királynőhöz illő ékszermennyiséggel fogom ellátni őt, meg főzök rá élete végéig. Akkor se tudnám eléggé meghálálni neki. Se megbocsátani magamnak, ha valami baja esik. - Ami pedig a kaját illeti... Találd ki, mit eszünk! - Emelgetem meg a szemöldökeimet vigyorogva, a biztos győztesek nyugalmával. A Városban már lehet találkozott ezzel a formával, de a Dominiumon aligha, hiszen az előkerülő, hőtartó tárolódobozban pár, jó arasznyi hosszú fapálcikára tűzött falatkák sorakoznak. A doboz nyitásakor már megérezhette Raven a jellegzetes füstös illatot. A zöldség-kockák lehet ismerősek is, ahogy a napbogyó is finoman barnásra pirult héjával, de a talány nyilván a húskockákra - valójában kicsi hengerekre - vonatkozik. - Igazi tűzön sütve! - Kínálom meg a nyársakkal Ravent, majd magam is kiveszek egyet. Ha megkóstolja, akkor a hús ismerős is lehet, meg nem is. Hasonlít a gyászmadárra ruganyosságában, omlósságában, de mégsem olyan az íze teljesen. Az is biztos, hogy a teljes tengeri és édesvízi kínálatot ki lehet zárni a listából.
*Elég jól elvagyok a gondolataimmal, főleg ha Vharanról van szó, márpedig róla beszélgetünk a bátyám és én. Most még nem is fura, hiszen nem kerül szóba a vele töltött éjszakám és olybá fest, csak úgy céltalanul ducsizunk, ergo ez még nem az a csajos trécselés amit inkább Sammyvel kellene megejtenem. Ám attól még elég érdekes és padlót – köves talajt – fogó döbbenet sikkantást is kivált bennem, miután megvédve Vharan becsületét, a tesóm ellentmond nekem. * -Vííííí, hogymivanmivan? Neeeem, az nem lehet. Hát tutira nem nagypapa korú, olyan jól néz ki és duzzad neki….a sok izma meg minden. *Még mutatom , csak a vállait a levegőbe rajzolva, és úgy nézek Alecra, mintha azt mondta volna, hogy virágot kapott Jenkinstől. Ezen mélyen elgondolkodom, legközelebb megkérdezem Vharantól, hogy hány éves, addig meg próbálom magam nyugtatni az emlékezéssel, hogy azért még ha igaz is, nyolcvan évesen is kitett magáért. Egyelőre nem hiszem el, bizonyíték kell nem ígéret, vagy jelen esetben egy „azt hiszem” állítás. Vharan témáját egyelőre félreteszem, mert nem szeretnék intim dolgokról beszélni az ajándék előtt, másrészt nem tudom hogyan tálaljam azok után, hogy Alec benyögte, szerinte a nagypapám lehetne. Még emésztem, de gyorsan el is felejtem amikor a kezembe kerül a szép foglalatba ágyazott kő. Nem is értem hogy képes ilyenekre gondolni amikor épp elég neki életben maradni, de ő Alec és ezért is imádom annyira. Csupaszív az én tesóm. Mielőtt azonban egymás nyakába borulva bőgnénk tele könnyekkel a másik ruháját, egy Tywi-vágással véget vetek a búslakodásnak. Alec meg rákontráz, amit most kivételesen nem szemforgatással fogadok, mert annyira képtelennek tartom, hogy inkább röhögök rajta. Na nem mintha Alec nem keveredhetne egy nő combjai közé, de ez most…izé, nem is gondolok bele. Jobb, hogy elnevetjük az egészet.* -Na ott már nem biztos, hogy eszedbe jutok. *Csak vállon bököm egy kicsit, és mire megint visszatérünk anyáékhoz, már nem felhősödik el a szemem. Egy rugóra jár az agyunk, mert mindketten ugyanazt gondoltuk Alec implant karjáról, szerintem is elég ha csak annyit tudnak, hogy élés a lehetőségekhez képest jól van. Se a karjáról, sem a többi körülményről nem tudnak semmit, és ha beüt a krach, akkor őszintén tudnak majd mindenen meglepődni és hazudniuk sem kell. Természetesen ez a lehetőség nincs benne a terveimben, csak előrelátó vagyok. Meg éhes, de az rohadtul, elvégre számítottam arra, hogy a bátyám megint hoz kaját és már előre nem ettem semmit, hogy mindent felzabálhassak. Persze ha valami rosszat hozott akkor szívás, de majd akkor leiszom magam, vagy minden falatot Búfelejtővel öblítek le,hogy mosolyogva tudjam dicsérni. * -A házasodást nem biztos , hogy megemlítem. Szerintem jobb ha nem remélnek unokákat. *Vigyorogva célzok, hogy a házasság mivel jár, persze csak ha nem perdai csajjal csinálja, de akkor nekem is jobban bele kellene bonyolódnom a genetikai inkompatibilitásba anyáék tájékoztatásakor, az meg hosszú este lenne. * -Legfeljebb apa, semmit nem felejtett, tudod milyen. Még most is fel tudná törni bármelyik rendszert, de nincs már olyan kalandvágya mint nekem. *Igazából szarik bele az egészbe, csak Alecot szeretné látni, másra már nem vágyik. Ha belelátnék a bátyám gondolataiba, már most elrohannék és addig le sem állnék, amíg nem látom diadalmenetben bevonulni a Városba, mindkettőnk szerencséje, hogy nem vagyok gondolatolvasó. Míg a kaját pakolja ki, én a pda-n ügyködöm, mert ha már anyáék meg ajándék, akkor én sem jöttem üres kézzel. Kikeresem azt a videót amit Alecnak hoztam és átmásolom majd az ő gépére. Erősen vissza kell magamat fognom, hogy ne csináljak róla fotót, főleg amikor a szemöldökeit emelgeti és vigyorog, az a pimasz kisfiús grimasz annyira rá jellemző és annyira imádni való, nem véletlen, hogy anya folyton azt emlegeti. Hiányzik neki, pedig nem is az édesanyja. * -Na,mesélj, mit hoztál….ó, ne már Alec, szabad a gazda. Nem találgatok, éhes vagyok. *Na erre már szemet forgatok, ebédre készültem nem barkohbára. Azt látom,hogy minden szép, majdnem egyforma kockákra van darabolva, a gyümit meg a zöldséget felismerem, ettem már olyat Elorakban, azt hiszem épp Shiennel asztalainál, az illat is finom és ismerős, de lehet csak azért, mert a perdaiak mindent igazi tűz fölött sütnek, és annak a kajának jellegzetes illata van. * -Ugye nem akarod azt mondani, hogy nem kapom meg amíg ki nem találom? *S már nyúlok is az egyik nyársért mielőtt megvenné az ötletem és rácsapna a kezemre. Ha mégis megteszi, akkor másik nyársért nyúlok, azzal csapok az ő kezére, hát nehogy már ne adjon enni,mikor már kopognak a szemeim. * -Haljak meg Alec nem tudom milyen hús. Hexa? Gyászmadár? Nem lárva az biztos. *Ha sikerült elcsípnem az egyik nyársat, már harapok is bele, persze elsőként a húsba, és jólesően csámcsogva még mindig a fejemet rázom.* -Haljak meg Alec nem tudom milyen hús, de nem is érdekel. Finom.
- Hát pedig! - Tárom szét a karomat vigyorogva. - Mi az, így már nem is kell? - Nevetek, mit sem sejtve, de ettől még jól derülök húgom hápogásán. Ránézésre egykorúnak tűnt Vharan a kováccsal és ha mégis évtizedekkel fiatalabb a remete, akkor Rotemshel örök életet is kovácsolt magának, vagy fene se tudja, hogy megy ez a perdaiaknál. És ki tudja, hogy aki perdai nővel én eddig találkoztam, hány évtizeddel ver rám köröket! - A te Jenkins kancellárodat biztos érdekelné az örök ifjúság génje. - Vigyorgok tovább, mert nyakamat rá, hogy ez és a szuperképességek az okai annak, hogy annyira kíváncsi a Kancellária a CQL-re, ami elvileg benne van a perdaiakban is. Kíváncsi lennék, ha egyszer elérnék, eltörölnék-e a nyolcvanévesentúlöregvagyszóvaldögöljmeg-szabályukat vagy sem? Remélem, megéljük, a szabály eltörlését és magát a magas kort is, Ravennel akkor is ugyanígy szívnánk egymás vérét, ebben biztos vagyok. Ugyanúgy lennének kedves pillanatok is, mikor egymást lepjük meg valami igazi ajándékkal, ugyanúgy nosztalgiáznánk és felhősödne el a tekintetünk, de ugyanúgy ugratnánk is egymást. - Biztos! - Javítom ki nevetve, hogy ott garantáltan nem ő jut eszembe. Ha mégis, sírva fakadok, de jelenleg csak a nevetés gyűrte ki a szemeim sarkába a könnycseppet, amit a korábbi bús téma odakészített, de szerencsére már nem keserűen buggyant ki. - Pff! Anyáékról és rólunk van szó. Ismernek minket, szerintem már rég lemondtak az unokákról. - Legyintek rá a dologra könnyedén, lazán. Húgom hangoztatja is - otthon főleg -, hogy neki nem kell gyerek, s férjét ismerve nem is lesz, tőle legalábbis, ami meg engem illet... Anya egész jól elbabusgatta a majdnem-unokáit, némi beletörődéssel, hogy nem az enyémek s kimondatlanul ott lebeg a lehetősége, hogy lehet nekem nem is lesz, mert nem is lehet. Elvégre egy barátnőm sem lepett meg a hírrel, hogy apa leszek. Vagy mert nem lehet nekem, vagy mert valahogy vigyáztak, utólag megoldották, vagy inkább nem vallották be senkinek, még nekem sem a törvények miatt, vagy esetleg maguk se tudták ki az apa. Eddig egyébként ez a helyzet nekem tökéletesen meg is felelt, aztán majd kiderül mi lesz, ha meglesz az a csodás lány, akit húgom megálmodott mellém. Egy pillanatra megjelenik előttem Szöszi arca, a bánatosan szomorú, ahogy az eloraki ház falának dőlt. Hát, a meddőségi problémái miatt tőle sem lesznek kicsi Delgado-k, de ebből igazából csak az ő szomorúságát sajnálom, ő - úgy tűnt nekem - akar gyereket valakitől. - Hm? Jah! - Pillantok fel húgomra a komorabb gondolatokból, szerencsére fél füllel hallottam, és egyetértek, hogy apa már lenyugodott velünk ellentétben. De nem kockáztatom meg, hogy az implantátum hírével felszítsam a tüzet a parázsból. Jobb ez így. És hogy a kedvünk újra visszatérjen, ideje ennünk is, teli hassal a világ is szebb elvén. Kikeresen a táskámból a dobozt, addig nem is törődöm azzal, hogy Raven a pda-t veszi elő. Talán az időt ellenőrzi, mikorra kell visszamennie, vagy üzenetet vár. Ki tudja, hogy a JL nagyasszonya mennyire elfoglalt személy! - Naaa! - Unszolom egy kicsit játékra Ravent, már csak azért is, mert ha előre elmondom, sőt megmutatom, lehet nem akarná megkóstolni. Célszerűbb előbb az ízzel ismerkedni. - Oké, ennyit segítek. - Kínálom, hogy nem kell enélkül találgatnia és érdeklődve hallgatom, mire jut. - Ne halj meg, és úúú, messze vagy, mint ide a Föld! - Le se tagadhatnám, nem mintha szándékomban állna, hogy mennyire élvezem ezt. Egyébként abban igaza volt, hogy nem lárva. És akkor lesz csak igazán elégedett a vigyorom, mikor finomnak ítéli. - Örülök, hogy annak találod! Egyébként nézd csak, ő a kis barátunk. Vagyis egy cimborája, a fotó alanyát még a múlt héten kaptuk el és ettük meg. - Szabad kezemmel a pda-mat veszem fel az ölemből és két-három gyors mozdulattal keresem ki a képet a földi szemmel nézve kígyószerű lényről. Bájos teremtés. - A te pda-d mire kell? Kistányér? - Bökök állammal az eszköz felé, ha azóta sem tette le.
*Az a „hát pedig” nem győz meg, és van bennem némi gyanú is arra nézve, hogy Alec át akar verni, csak szórakozik velem és azért vigyorog annyira, mert a teli torokból röhögést, még képes visszatartani. * -Ha így is van, még győzködöm a hablelkemet. Ahhoz elég jól néz ki, hogy veszni hagyjam. *Maradok az eredeti felállásban, már csak azért is, hogy húzzam Alec agyát. Meghagyom ebben a hitben, és egyelőre elhallgatom, hogy már tényleg csak a lelkemet kell felkészíteni, mert a testem már alaposan meg lett győzve állításának ellenkezőjéről. Annak az éjszakának az emléke még most is hatással van rám. * -Ha igen, akkor Vharant eldugjuk előle. *Még csak az kéne, hogy Jenkins Vharanra is rávesse magát, a Nagy Perdait úgy kezelem, mintha a féltve őrzött, apától kapott bicskám lenne, vagy a pda-m. Utóbbit Jenkins elkérheti ahányszor csak akarja, előbb vagy utóbb úgy is rájön, hogy előtte járok pár lépéssel és nem talál rajta semmit. Majd leszokik róla, Vharant viszont nem adom a kezei közé. Enyém! S ezzel meg is győztem magam. Mivel ezt a témát lezárjuk, nem rondít bele az ajándékozás örömeibe. Nem mintha bármikor is eszembe jutott volna magam felékszerezni, egészen más dolgokkal boldogítottam magam ez idáig, Alec ajándéka viszont már csak azért is értékes, mert ő készítette, megtalálta, megszerezte, gondolt rám…és ez a legnagyobb és legszebb amit adhatott. Bár sokszor tépjük egymást, szerencsére nem szó szerint, az ilyen alkalmak sem voltak ritkák korábban, most viszont sokkal nagyobb a jelentősége. Anya meg majd azt mondja mindenkinek, ha rákérdeznek honnan van a szép medálja, hogy tőlem kapta. Sokan az ismeretségi körünkből úgy is elkönyveltek bogaras kőimádónak, főleg mióta rágyúrtam a geológiára. Jóllehet a tanulmányaim között volt, de mióta nem mehetek a csillagok közé, teljes mértékben a Perdára irányítottam a figyelmem. A már nyakamban lévő kövecskének érdekes és felettébb inti története van, de a nevetés közepette is nagyon remélem, hogy nem tényleg két cici nézés között esett rá Alec pillantása, mert bár esélyesebb, hogy onnan könnyebben meglátta, mint a csajszi combjai közül, nem szeretném ha mindig ez jutna eszembe, valahányszor a tükörbe nézve meglátom a nyakamban. Inkább elmókázom a dolgot és annyira jól sikerül a beszólás, hogy Alec már sírva nevet. Mondjuk én is. Lehet anyáék is vennék a lapot és nem rögtön unokákra gondolnának, de úgy döntök, hogy az implantkarral együtt a feledés homályát borítom rá Alec újabb esküvőjére. * -Hát lehet. *Vonok vállat és elgondolkodva nézek el Alec válla felett, majd megrázom a fejem.* -Nem, anya még reménykedik. *Az, hogy ismernek már minket, tény. Attól még anya reménykedik, az anyai szív és lélek ugye, meg hát ő olyan, hogy minden gyereket imád és sosem lesz belőle elege. Ha rajta múlt volna, megkapta volna a Hős Anya címet is, de hát ember tervez….meg az egész Dominiumnak jobb, hogy Delgado utódokból csak kettő van. Mivel Alec most távol van a szülői fészektől, anya össze reményét rám irányítja, én meg mindig visszakérdezek, hogy biztos-e abban, hogy olyan gyerkőcöt akar, mint amilyen én vagyok. Imádom azért, hogy ilyenkor mosolyogva bólogat lelkesen. Ami apát illeti, ő nem remél, de nincs is emiatt elkeseredve, ahogy mondtam, neki most Alec a legfontosabb és meg is értem. Mindig is büszke volt rá, amikor nem volt otthon, sokat mesélt róla míg kicsi voltam. Úgy hiszem ezek a büszkén elmesélt történetek is hozzájárultak ahhoz, hogy imádjam a bátyámat, de kétség sem fér hozzá, hogy Alec is ráerősített. Szóval abban maradunk, hogy egyelőre csak az életben és jólétben maradását osztom meg velük, Alec foghegyről odavetett kurta helyeslése és a merengő tekintetből való ébredése viszont azt feltételezi, hogy egészen máshol járt. * -Mire gondoltál? *Érdekel, meg gondolom nem is titok, de ha nem mondja most el, úgy is jó. Ismerem már, előbb vagy utóbb úgy is kinyögi, főleg azért, mert rákérdeztem. A kaja kicsit sem fontosabb, és én is elfoglalom magam addig, míg Alec előkotorja a dobozt, amiben konyhaművészetének újabb bizonyítéka van. Még most sem tudom elhinni, hogy jobb nálam, van érzéke hozzá vagy mi a fene, anya oda lesz meg vissza ha ezt meghallja. Már az előző mesélésénél is meresztette a szemeit, és persze nem tudta megállni, hogy ne jegyezze meg, Alec igazán megcsillogtathatta volna ezt a tudását míg otthon lakott, de az egyszeri eset volt. Most már rendszer lesz belőle, és a gyomim hálát rebeg érte. * -Neeeem! *Dobom vissza az ellenkezést, mert nem akarok éhen halni, csak azért, mert nem tudom kitalálni mit hozott. Az én üres gyomrommal csak ne játsszon barkohbát. Ha nem hagyta volna is elcsípek egy mininyársat, de lényegesen könnyebb, hogy nem kell megharcolnom érte. * -Még szép, hogy segítesz. *Dohogom az orrom alatt, majd megkóstolom Alec kegyéből megkapott falatot. Ízre és illatra jó, bár az összképen sokat ronthat a kinézete, de a lárvánál már megtanultam, hogy ne adjak sokat rá. A perdaiak étrendje igen változatos, jószerivel mindent megesznek. * -Költői kifakadás volt a részemről, eszemben sincs meghalni, még sokáig akarom húzni az agyad. Oké, nyerélt, felírhatod akárhova, ki is hirdetheted, nyilatkozatot is adok róla ha akarod, de nem tudom mi ez. Tutira valami új fogás, lehet még a perdaiak sem tudnak róla. Valami barlangi szörnyeteg amit ha meglátnék, sikoltozva rohannék ki a világból. Te meg azért röhögsz, gyanús vagy te nekem Alec Delgado! *Nos, a látvány valóban rontja az összhatást. Nem voltam felkészülve még annak ellenére sem, hogy akaratlanul is eltaláltam a szörnyet. Majdnem eldobom a pda-t a kezemből, mikor az orrom alá dugja a képet. * -Víííííbaszki! Fúúúúj, Alec te bármit megeszel? Hogy jutott eszedbe erről a rusnya dögről, hogy ehető? De most komolyan, a hideg is kiráz! Cseszd meg, végigfutott rajtam a hideg, a hátamon versenyeznek. Ááááááááá! *Kétség sem fér hozzá, hogy az állat, baszki ez nem is állat, hanem egy szörnyeteg, elég randa, undorító, rusnya és féreg. El sem hiszem, hogy azt kóstoltam az előbb. * -Tutira nem ez van a dobozban. Nem mérgező? Hát még élsz, persze ha tényleg….ne etess Alec, ugye nem is ez az az az. *S mutatok a nyárson lévő következő falatra a pda-val, amire aztán Alec rákérdez. Nagy szemeket meresztek rá, nem mintha eddig kicsik lettek volna, de szinte sértésnek veszem. Méghogy kistányér, hol él ez az ember? * -Ne sértegesd a pda-mat! A legnagyobb kincs, pont azt a rusnya dögöt tenném rá? Mást sem! Tessék élvezkedj, mert én nem ilyen izéket dugdosok az orrod alá….hú baszki, cidrizek. *S átnyújtom a pda-mat, aminek a kijelzőjén már ott mosolyog anya és apa, csak el kell indítani a videót melyen nevetősen, mosolygósan üzennek neki arról, hogy büszkék rá, hogy szeretik. Puszit küldenek meg ilyenek, de név nem hangzik el és az sem, hogy visszavárják. Szigorúan meghagytam nekik, hogy nem ejthetik ki Alec nevét, az egésznek olyannak kell lennie, mintha nekem szólna. Harmadik nekifutásra sikerült is, mert anya kétszer elrontotta. * -Anya nem bírta ki, hogy ne mondja ki a neved, szóval ez a harmadik verzió, és csak tudd, hogy nagyon csúnyán néztem rá, ne mondja ki: Szeretlek Alec, visszavárunk! Te meg ilyen ocsmányságokat dugdosol az orrom alá….egyébként az íze jó. Baszki, hogy tud egy ilyen rondaság ennyire jó lenni. Búfelejtőbe áztattad? De tényleg, kinek az agyából pattant ki, hogy Né` má` hányadék ez a féreg, együk meg, biztos finom lesz. És finom. Nem hiszem el, hogy azt eszem. *De eszem, mert amíg Alec könnyezik a videón, addig én a folyamatos beszéd mellett is falatokat dugdosok a számba és mivel megy a beszéd és az evés együtt, és mert anya nincs itt, hogy rám szóljon, teli szájjal nem beszélünk…teli szájjal beszélek. *
Ha hisz nekem, ha nem, a jóízű nevetést a válaszára megkapja, s nehéz is belekötni. Voltaképpen én se tudom, hogy az általam ismert perdai nők hány évesek is pontosan. Simán lehet, hogy néhány annyi, mint anya... vagy több. Oké, tényleg kissé bizarr, de ha végülis az ember túltette már magát azon, hogy ufónak teszi a szépet, akkor nehogy már a kor legyen az, amin fennakad. - Mögéd, mi? - Vigyorgok rá a költői kérdéssel egy időben, hogy el akarja bújtatni Vharan-t. Hát Nichi-t esetleg, bár heveny viszketés jönne rá Ravenre a kisállat miatt, de ő legalább tényleg nem lógna ki praktikus méretű húgom mögül. Nem is sejtem, hogy micsoda kincs lett a remete nála, helyette az általam talált kis "kincseket" adom át, legalábbis a háromból kettő már gazdára talált, egyiket ugyan Raven fogja eljuttatni Anyának, aki még mindig reménykedik. - Javíthatatlan. - Csóválom meg a fejemet, s le merem fogadni maximum az ötödik kérdése lehetett, hogy van-e ellenálló feleségem meg gyerekem, miután megtudta, hogy életben vagyok. Reménykedik, még ha ő maga is őszintén meglepődne, ha erre a kérdésére egyszer igen választ kapna. Hát még én! A gondolat úgy tűnik, kiült az arcomra, mert húgom rákérdez. - Hm? Ja.. semmi lényeges... - Raven túl jól ismer, túl beszédes a családunk, főleg egymás között, s amúgy is van már, amit elhallgatok húgom elől - remélem, ez legalább nem látszódik ilyen nyilvánvalóan -. Az efféle elhallgatás nem volt soha szokásom, nem is jó érzés, nem akarom ezt gyarapítani. Nem akarom, hogy emiatt úgy érezze s netán tényleg valóra váljon, hogy eltávolodok tőle. - Csak eszembe jutott, hogy talán nekem nem is lehet gyerekem. Mármint... mikor eljöttem a Dominiumról, a folyosókon futkározó gyerekek száma nulla felé tendált, alulról, akik rám hasonlítottak. Rebelliumban sincs több. - Vonom meg a vállaimat. Van, amit jó elmondani, könnyebb kicsit a léleknek, még úgy is, hogy érdemi megoldás nincs rá, s jószándékú vállveregetés lehet csak a vigasztalás, mert mit is mondhatna az ember? Nem tudjuk. Inkább egy laza mosollyal rálegyintek az egészre, a családosdi úgy sem nekem van kitalálva. Igazából nem is bánom, hogy nincs balkézről egy sem - meg jobbról sincs -, és biztos csak csodálatos törvényeink, a gyerekkorunktól hallott propaganda az, ami miatt kellemetlenül érzi magát az, akinek nem saját döntéséből nincs gyereke, hanem mert a természet ezt a lapot osztotta. Szerencsére pont jókor találom meg a dobozt, ami az ebédünket rejti és ezzel jó arasszal feljebb kerül a beszédtémánk is: mivel is töltjük meg a hasunkat? - El is várom! Ha meghalsz, agyoncsaplak. - Bólogatok hozzá, tudván, hogy ez kölcsönös. Ez és ehhez hasonló mondatok már előfordultak korábban is. Mázlim, hogy nekem sikerült úgy "meghalnom", hogy nem csapott még agyon érte Raven! - Szavadon foglak, felveszem majd, ahogy beismered, nyertem. - Vigyorgom, hogy füleimig érnek szám sarkai, s nevetnem kell azon, hogy olyan ételt hoztam szerinte, amit még a perdaiak sem ismernek. Ennyi ezer év alatt azért csak sikerült belebotlaniuk! Ééés Raven ráhibázik, mármint a barlangi szörny és sikítás kombó tekintetében, röhögök is, ahogy mondja, vagy azért mondja, mert röhögök. A pda-mat nem féltem vele ellentétben, a kaját jobban, így a dobozra vigyázva, hogy ki ne boruljon, de húgom reakciójától oldalra dőlök, úgy elkezdek hahotázni. A kérdéseit ugyan hallom, de egy darabig nem jön válasz, még arra is késve felelek, hogy valóban ez a rusnyaság van-e a dobozban. - Ez... ez van.. benne! - Törölgetem könnyeimet, ahogy újra felülök mellé, már ha hagyja s nem dobált meg zöldségkockákkal időközben. A sok nevetéstől még fáj az arcom, de már tudok összetetten is beszélni, aránylag jó helyeken véve a levegőt. - Nem mérgező. Látod a cuki, kicsi fogait? Azokkal tépi szét az áldozatait, már amelyiket nem egyben nyeli le. Amúgy bogarakat eszik, meg azt a finom lárvát, bár minket is megharapott volna, ha tud. Beszabadult a konyhába, Tepsivel ott kergettük, aztán mikor sikerül agyoncsapni, akkor ő bedobta a tűzbe. Pár perc után meg éreztük, hogy baszki ez tök jó illatú! Majd egyszer megmutatom egy perdainak, hátha tudja, mi a franc ez az izé. De finom! - Kapok be egy falatot én is a számba, s már kérdezném a kistányér után, hogy azért fogja a pda-t, hogy arra is rögzítsük, mikor beismeri, hogy nyertem és ez rém ronda kis kígyó ízletes egy dög. Tudtam, hogy értékelni fogja a kérdésemet. Régen is imádta a pda-ját, s ez azóta csak fokozódott. - Ó, ide mered adni? Feloldva? - Kérdezem vigyorogva, hiszen anno nem egyszer törtem fel a pda-ját, hogy valami kis bosszantó dolgot csempésszek rá neki. Átrendeztem a fájlokat, vagy éppen csak átneveztem mindent, kapott háttérképet ebédünkhöz hasonló bájos földi lényről, hogy az köszöntse ha bekapcsolja, vagy átírtam a jelszót, hogy csak akkor engedje be, ha elénekli az "Alec a legjobbfej báty a világon" sort háromszor, s megannyi ártalmatlan kis csíny még... egészen addig, míg Raven nem lett ügyesebb a védelem kialakításában, mint én a feltörésben. Gyors léptékkel haladt. Leteszem a dobozt mellénk a földre, ekkor még nyugodtan, mikor nyújtja a pda-t Raven azzal a címszóval, hogy valamin élvezkedhetek. Azon pár ujjamról, amivel hozzáértem a kajánkhoz gyors lecuppantom a szaftot - mielőtt összezsírozom a szent és sérthetetlen pda-t -, és már törlöm is a nadrágomba, jobb híján, de amúgy is kapkodok. Azt hittem valami kancellár bakizott és azt nézhetem meg, vagy valamit letöltött nekem, de rögtön izgatott lettem, mikor a kijelzőn Apa és Anya képe jelenik meg. A tiszta kezemmel már kaptam is a pda-ért, és nyomtam rá az indító gombra olyan vehemenciával, hogy az űrben légszomjban szenvedő nem kap így az oxigénért. Az én pda-m üres volt, mikor leküldtek, mindent letöröltek róla, így egy képem sincs róluk, se Ravenről, nem hogy videó. Csak nézem és hallgatom és míg Raven falatozik méltatlankodva, én tényleg a könnyeimmel küzdök, melyek újra odatódultak a szemeimbe, férfias vagy sem. Egy le is gördül az arcomon, mikor felnevetek egy ponton, ahol anya felhívja a figyelmemet, miszerint öltözzek fel melegen, rétegesen, a sálat se felejtsem el, nehogy megfázzak. Ugyanazokkal a szavakkal és hangsúllyal, amit kívülről tudunk Ravennel már mindketten, annyiszor hallottuk. Mégis annyira kedves most. Mennyire hiányzott már! - Anyát a Kancelláriának kellene alkalmaznia ellenünk. Nézz rám! A rettenthetetlen "vasököl" ellenálló, aki itt picsog és felöltözni sem tud rendesen. - Nem szándékosan, de nem is reagálok Raven szavaira, csak ezt motyogom el, miközben fanyar mosoly kíséretében bal kézfejemmel letörlöm azt a kósza könnycseppet és elindítom újra a rövidke felvételt. Apa hangja is, ahogy nevet anyánk szavain... már-már majdnem elfelejtettem... És büszke rám, pedig semmit sem tettem. Vagy pont ezért büszke, mert nem lettem áruló, nem árultam el az ellenállást. Bár fogalmam sincs, hogy eredeti küldetésemről mennyit tudnak, vagy Raven mit mesélt be nekik, miként tudtam lejutni és megszökni a robbantás után? De nem is ez érdekel. - Ezt.. átmásolhatom, Hugi? Ígérem, nem fogatom el magam visszafelé menet és ott átmentem egy másik eszközre, ami ott marad a Rebelliumban! - Pillantok fel rá, nem tudván elrejteni a tekintetemből a magányomat, a szomorúságot, hogy mennyire szükségem van erre a videóra, hogy egy kicsit otthon érezzem magam... és egyúttal jobban lelkembe marjon mennyire távol vagyok az otthonomtól. A videó veszélyt jelent rájuk, ha nálam megtalálják, de ha a Rebelliumban lelik csak meg a katonák... akkor már úgy is minden mindegy lesz. - És... én szövegesen se üzenhetek nekik, mi? A te pda-dról, mintha te írnál.
-Mindig el tudod rontani a jó terveket az éleslátásoddal. *Dohogom szemforgatva, mikor drága bátyám rámutat a Vharan és az én testem közötti igen nagy különbségre. Már majdnem kibököm, hogy abban a cuki menedékházban a szőrméken fekve ebből semmit nem vettem észre, vagyis csak annyit, hogy a lényeges különbség egy pontba sűrűsödött, da inkább ráharapok a nyelvemre. Nem szó szerint. Egyelőre még élvezem, hogy enyém a titok és a várakozás is pont annyira izgi, míg elő nem adom. Alec viszont az ajándékait adja elő és jólesően belebopnylódunk a családi történetekbe, reményekbe, imádni való szüleink imádni való érzelmeikbe. Anya javíthaatatlan, de ennek örülök is, csak széles vigyorra húzom a számat Alec megállapítására. Ha tudnám, hogy mire gondol, megcáfolnám. Anya harmadik kérdése volt, közvetlenül a "hogy van?" és a "megsebesült?" után, hogy "mennyire találta meg a helyét az ellenállók között?" s közben _úgy_ nézett rám, és mosolygott, amiből rögtön levágtam, hogy a nőügyeire gondol. Hát hiába, a mi anyánk gondol a szexuális jólétünkre is, mert tudja, hogy anélkül a lélek sem egész. Nem is cáfolom, mióta Vharannal voltam, tényleg mintha boldogabb lennék. Alec viszont láthatóan nem az, legalábbis néhány röpke, félretolt pillanatra, de nem én lennék, ha nem kérdeznék rá. Nem számítok tőle ilyen gondolatokra, de talán csak azért, mert soha nem beszélt ilyenekről...én meg nem is tudom minek tudtam be, de nem foglalkoztam vele, mert olyan jól elvolt June gyerekeivel. Hogy mégis vágyna saját gyerekre? Ez új, és rengeteg kérdést vet fel. Miért? Miért most? Miért így? * -És ez elkeserít? Szomorú vagy miatta? Tudom, hogy nem igazán tudoányos magyarázat, de szerintem még nem talátad meg azt, akivel szívesen együtt lennél. Néha lelki okai is lehetnek annak, hogy valakinek nem jön össze. Majd amikor megtalálod és boldog leszel vele, lesz gyerek is. Nagynéni szívesen lennék....és te jó apaleszel. *A végén elmoslyodom, ár a lelkem mélyén azért elgondolkoztat, hogy miért is jött ez mst ki rajta? De mivel könnyedén el is söpri, annyiban hagyom most. Ismerem már jól, tudom, hogy most nem fogok tudni kihúzni belőle többet, viszont ha később, váratlanul kérdezek rá, nem lesz ideje annyit gondolkodni és felkészülni, és ha nem is mond igazat, azt észre veszem. Másrészt éhes vagyok és az előkerülő doboz ból áradó illatok elveszik az eszem. Nem sokkal később, ez megismétlődik csak egészen más okból. Előtte még egymásnak kedveskedve biztosítjuk vérünket arról, mennyire szeretjük, így a "ha meghalsz, megöllek" újra elő kerül, Alec csupán annyiban módosít, hogy konkretizálja az ölés módját. * -Én is szeretlek. *Vágok vissza nevetve és nyelvet öltve, már csak azért is, mert kénytelen vagyok beismerni, az elém pakolt kaja eredetét sűrű homály fedi előttem. 1:0 oda. És eljön a pillanata annak, hogy ismét eldobjam az agyam, mert meglátom Alec pda-ján, hogy milyen szörnyet kóstoltat velem. A reakcióm őszinte és olyan röhögést vált ki belőle, hogy a földön fetreng.* -Örülök, hogy ennyire jól érzed magad. Pukkadj meg. *Több észrevételem is van ezzel kapcsolatban, mert nem hiszem, hogy tényleg ez van a dobozba és Alec bizonyítékai azért enyhén szólva is undorítóak. Próbálok rezignált maradni, több kevesebb sikerrel. A hangom ugyan színtelen, de csak mert az arcom is, viszont mimika terén több kört verek rá saját magamra.* - Nem aakrom látni...azért remélem a fogai nincsenek benne, és nem cuki kicsik, baromi nagyok és hegyesek...ó, miért is jutott ez eszembe? ...a tepsi jót tett neki....Ő? ááá, saját kezűleg. Értem. Hát Alec azért bennem maradtak még kérdések. Azért mert jó illatú valami, nem biztos, hogy az íze is az, és ki kóstolta meg elsőnek? Nem lett tőle aja? Egyben van még, nem esett le semmilye, nem nőtt másik karja,lába, teszem azt ismeretlen testrésze? Finomnak finom, főleg úgy, hogy nem látni az eredeti küllemét. *Rákérdezek ki az az "Ő" de remélem, hogy rá is jöttem és jól tippeltem Carterre, ő akit nem nevezünk a nevén nyíltan, még egy elhagyatott bozótosban sem. A finom de elég bizarr kaját egészen mással honorálom. Alec kezébe nyomom a pda-t amin anyáék üzentek neki. * -Nem tudsz benne kárt tenni, védve van minden mappa és fájl. Jenkins rendszeresen elkobozza és az infósa izzasztóan zseni, szóval fel kell készülnöm mindenre. *Míg eszem és beszélek az arcát fürkészem, várom mikor buggyannak ki az első könnycseppek, nem mintha meg akartam volna ríkatni a bátyámat, de borítékolható. Én is pityeregnék az ő helyében. Sőt! Azt hiszem ebben is vagyok olyan különc, hogy a fél erdőt felverném a bömbölésemmel, ahogy gyerekként is megtörtént egyszer-kétszer a harmadikon. Mondjuk mikor még nem tudtam kellőképpen kezelni Alec csínyeit, persze később az volt a bosszantóbb, amikor elmaradt a bömbölés, mert sokkal rosszabbat sejtetett. Míg pityereg, amit egyébként imádok benne, mert akkora szíve van, hogy az egész Univerzum beleférne, elszórakoztatom azzal, hogy elmondom, milyen biztonsági előírásokkal traktáltam őseinket a felvétel elkészültéhez. Gondolom a felét sem hallja és amúgy is tele szájjal mondva, pont a másik fele érthető. Alec megjegyzésére elmosolyodom, elég szélesen ahhoz, hogy vigyornak túnjön de még ne essen ki az utolsó, lenyelésre ítélt falat a számból. Elérzékenyülök a hallottakon, az én szemeimben is könnyek gyűlnek.* -Amikor hat éves voltam, szívesen cukkoltalak volna ezzel, de most csak egyszerűen imádom, hogy ilyen vagy. Szerintem szexi ha egy férfi képes kimutatni az érzelmeit. Persze nekem nem vagy szexi, legalábbis úgy nem, de egyébként jó pasi vagy és ezt már nem fogom kimagyarázni ha az ég leszakad akkor sem, szóval hagyjuk a fenébe. Pityeregj még egy kicsit, addig én eszek és nem gondolok arra milyen szörnnyel telítem a szervezetem. De hátha belőlem is félelmetes ragadozó lesz. *Folyik belőlem a szó, hogy eltereljem a figyelmét, de nem sikerül. * -Ühüm....de szavadon foglak, ha elkapatod magad és megtalálják nálad, bokán rúglak. *A legnagyobb fenyegetés, mert ahhoz, hogy bokán rúghassam, minimum le kell tartóztatniuk. amikor felnéz rám, látom a szemeiben mindazt, amit máskor elrejt előlem, amit minden nap elrejt mindenki előtt. Ettől nekem gyűlik gombóc a torkomba. fáj és dühös vagyk arra aki ezt tette vele, hogy az imádott, erős és életvidám bátyámnak úgy kell könyörögnie néhány szerető szóért, hogy ne csak most, hanem este, vagy másnap reggel, vagy akármikor meghallgathassa. Gyűlölöm ezt a világot, ami világunkat. Az utolsó kérdésre bólintok, majd a pda-ért nyúlok, hogy készítsek egy mappát, amibe írhat. Geológiai jegyzetek néven. Visszaadom a nyitott mappát, s ha készen van az üzenettel, lezárom az egéset úgy, hogy csak én fogom tudni megnyitni. * -Így jó lesz? Örülni fognak neki.
- Csak ha hagyod, hogy elrontsam! - Kacsintok rá egyet, amit lehet pont nem lát a szemforgatás miatt. Ettől még vehet példát rólam: hányszor hallgattam arra akár tőle, akár Anyától, hogy az adott csaj nem hozzám való? Jó, az az indok még nem szerepelt, hogy túl öreg hozzám, de no. Az viszont igen, hogy kém. S figyelembe vettem? Nem! De jobb is ha gyorsan ugorjuk a témát, mielőtt lebukok, hogy Szöszi esetén se hallgattam a jó szóra és a józan eszemre. Pedig intő jel lehetne, hogy milyen körülményes egy randit összehozni, ami negyed órás vízesés mögötti csókolózásnál többet enged. Jobb is, hogy nem tud róla még Raven, a felmerülő komorabb gondolatokat rögön betudná annak, hogy Szöszi miatt vetődtek fel bennem, pedig nem akarok családalapítósdit játszani, jól megvagyok gyerekek nélkül, ritka nagy felelőtlenség is lenne a részemről bevállalni akár csak egyet is, főleg jelen helyzetemben... és mégis zavar, csak magamnak sem tudom megmagyarázni, miért. Ravennek akkor hogyan mondjam el? - Nem tudom. - Húzom fel az orrom ráncba gyűrve az orrnyeregnél, mint gyerek korunkban is, mikor fanyalogtam valamin vagy ha valami kifogott rajtam - és ezen fanyalogtam. A vigasztalása viszont kedves, valóban teljesen tudománytalan, inkább olyan, mintha Anya mondta volna a csillogó szemeivel, amelyek már maguk előtt látták a tündéri menyét és egy fél csapatszállító autóra való unokát. A másik felét Raven biztosítaná, Anya elképzelése szerint. - Köszi, Hugi! - Mosolygok rá a végén, s csak a pillantásban van benne, hogy szerintem belőle is jó anya lenne - már most is, még ha folyton panaszkodna is miatta -, de tudom, hogy ez a dolog idegesíti, s naponta egy dologban engedhetek, hogy nem bosszantom fel vele. Legyen ez a mai napra való. - Nem tudom, hogy akarok-e apa lenni, és ha lelki okai vannak, ahogy te mondtad, vélhetően sosem lesz, mert ehhez ugye kéne a tökéletes csaj, aki meg sem született. De... más az, ha nem is lehet gyereked, az onnantól már nem a te döntésed, nem szabadság kérdése. Lehet ez zavar benne. Tíz perc ellenállóskodás idelenn és máris mindenben ragaszkodsz a szabadságodhoz! - Mosolyodom el elhülyéskedve a végét. Nem teszem hozzá, hogy ha nem lehet gyerek, attól kevésbé is érzi magát férfiasnak az ember. Talán ez a propaganda hatása. A hasznosság mindenek előtt, s csak akkor vagy hasznos a társadalomnak, ha sok gyereket nemzel/szülsz, de minimum kettőt, hogy legalább kevesebben ne legyünk, na meg ha tisztességes, hasznos munkában van tehetséged. Nekem ez is alig adatott meg, egyedül a szervezőkészségemet tudtam jól kamatoztatni katonai logisztikában. Itt a Perdán legalább bővült kicsit a repertoár, egész ügyes vadásznak minősülök és új szenvedélyem a felfedezés is, az állóképességem meg megvan az elszántsággal együtt, hogy bejárjam ezt az égitestet. Mindenesetre vállat vonok az egészre, nem fontos, és így vagy úgy, de nincs ráhatásom a dologra, ahhoz minimum Shaz'or-nak kellene lennem. Ugyanakkor szeretek Alec lenni meg az összes többi név, amit magamra szedtem idelenn két év alatt, már csak azért is, mert Shaz'or-nak nincs húga - csóri isten! nem tudja, mit veszített! -, nekem viszont van és kiválóan tudunk egymás agyára menni, hol egyikünk, hol másikunk pukkad meg a nevetéstől. Per pillanat rajtam van a sor. - Nem, nem Ő! - Nevetek még mindig. - Tepsi a szakácsunk, ez a beceneve, amúgy Marco. És ő kóstolta meg elsőnek, és jelentem, semmi baja tőle, leszámítva, hogy múlt héten még szakácsnő volt, Martha néven. Ha karnövesztés lenne a mellékhatása, egész héten ezt enném! Egyébként természetesen cladacfa-gyümölcspárlatunk volt hozzá, ha azonnali fertőtlenítésre lett volna szükség. Jut eszembe, azt megkóstolod? - Hoztam piát is, mint ígértem, kis kóstolót, s a mellékhatás természetesen komolytalan nevenincs kígyófélénk esetében, de nem tudtam kihagyni, hogy ne toldjam meg valami hasonlóan elképesztővel húgom listáját. Azért a húsok nem vészesek itt a Perdán. Ami nem ehető, annak az íze is olyan vagy az állaga, de nem most fogom vele közölni, hogy egyesek a Rebelliumban az ízeltlábúakra is esküsznek. Egy falatnyit én is kóstoltam, a kíváncsiság miatt, de nem hatott meg. Ráadásul sok kell belőle, hogy rendesen jól lakjon egy férfi ember. - Nézz utána a családjának! Lehet neki is van idősebb testvére, aki tréningelte. - Vigyorgok Ravenre, miközben átveszem a pda-ját. Egyébként már jó pár éve csak úgy tudnék kárt tenni benne, ha földhöz vágnám vagy az implantátum ujjaimmal összeroppantanám, mert könnyed kis informatikai csínyeimet hamar túlszárnyalta Raven. Csak nosztalgikus piszkálódás volt, hogy felelőtlennek mondtam, amiért feloldva adta oda a pda-ját, de mindezt el is felejtem, ahogy meglátom, hogy a kik vannak a képernyőn. A hosszú másodpercekre, amíg a felvétel tart, kizárom kicsit a világot körülöttem, óhatatlanul ennek húgom is áldozata lett. Csak jó volt a rövidke videó erejéig nem itt lenni egy sziklafal tövében, bokrokkal körbevéve, hanem látni a régi kabinunkat, érezni vélni az illatokat, szinte ujjaim alatt tapintani vélni az anyagokat, csukott szemmel is tudni, hogy mi merre hány lépésre van - ez mekkora előny volt, mikor éjszaka közepén lopakodott haza az ember -, és majd mikor sokadjára nézem meg a videót, akkor látni fogom azt is, mi változott: egy-két kis apróság, anya befizetett egy másik okosfal-színre az ágyak mellett, másik digitális képkeretben vannak ugyanazok az irka-firka digitális rajzok, amiket gyerekként készítettünk nekik, a háttérben az asztalon megnézem kinagyítva apa éppen min dolgozik, milyen munkáját hozta már megint haza... Megannyi jelentéktelen kis semmiség, amitől úgy érezhetem magam, hogy beugrottan hozzájuk pár percre, hogy otthon vagyok. Nem tudok nem meghatódni, mert ugyan hallottam húgomtól, hogy apáék is jól vannak, el is hittem, de most mégis látom, ott a nyoma rajtuk az eltelt időnek, nem egy régi felvétel ez, és a szívemről nagy kő esik le vele, hiszen míg Ravennel nem találkoztam, nem tudtam, hogy a családom él-e még vagy kinyírták-e őket, esetleg a fogdában rohadnak. A kibuggyant könnycseppet sietve dörgölöm le, talán pont ugyanazon akkor ki nem mondott indok miatt, ami a gyermektelenségnél is felmerült bennem, de Ravennek most is jó érzéke van ahhoz, hogy nevettessen meg. Arcomon egyre jobban szétterülő mosollyal csak figyelek rá, hogyan jön ki ebből - sehogy -, majd felnevetek a felszólításon, hogy pityeregjek még egy kicsit. Valamit hagyni kell a Rebelliumba is, így inkább megpróbálom elkérni a felvételt tőle. - Hasznos lenne, a nyolcadik gyűrűszinten hamar végeznél, ragadozókám.- Mosolygok, s az engedélyt megkapva már kapom is a pda-mat fel, hogy áthúzzam a fájlt magamhoz, gyerekhez illő lelkesedéssel csillogó szemekkel. Mert természetesen ez csillog benne, nem más. - Ha ezzel elkapnak, megengedem, hogy feljebb is megrúgj. Mondjuk térdkalácson. - Mosolygok és két helyre is lementem a videót, biztos, ami biztos, de mindre dobok minimális jelszóvédelmet, többre nekem úgy se futja. Ha elkapnak, legalább egy fél percig küzdjenek. Ám más is eszembe jut: üzenni anyáéknak. Előző gondolatmenet mentén ők is kapjanak valamit, amiben rám ismernek, amiből tudják, hogy Raven nem csak a reményt tartja bennük, hanem tényleg élek. Már az sem számít, hogy Raven meglátja a tekintetemben, mennyire gyenge vagyok és egy eddig rólam kialakult erős bátyus-kép omlik össze... Hogy látom rajta, megsajnált, megszánt. Így mikor a pda-t visszaveszi Raven, nem esek kétségbe, mert tudom, hogy ha nemet mondana, ahhoz előbb körítene egy indoklást, biztosítana, hogy nagyon sajnálja, s gondolatomat megerősíti, hogy elkezd valamit pötyögni a készüléken. Azt hittem, hogy az üzenetekbe fog belépni, hogy itt kell úgy írnom, mintha Raven lenne, de szüleink tudják, hogy ez nem így van. A segítségért kap is Raven egy puszit az arcára. - Tökéletes! Köszönöm... - Suttogom, mikor visszaadja a pda-t, s látom a mappanevet. Itt kevésbé kell ügyelnem a fogalmazásra, mintha Raven nevében írnék... ám mégsem fogok így tenni. Pont azért, mert azt mondta, hogy Jenkins kancellár gyakran kobozza el a pda-t, és van házi-informatikusa is, akiről elég elismerően szólt húgom. Nem sodorhatom bajba Raven-t vagy a szüleimet. Egy hosszabb pillanatig gondolkodom, majd elkezdem írni az üzenetet, elején még ott a meghatódottság a szemeimben, végére viszont már a jól ismert pimasz komiszság látható újra megjelenő mosolyomban. "Anya, Apa, ti vagytok a legjobbak! Imádom a videót, jó nézni és hallgatni, mikor távol vagyok tőletek. Mintha otthon lennék. Vigyázok magamra, sietek haza, ahogy tudok! Puszi! Utóirat Anyának, de ülve olvassa el vagy Apa készülj, hogy elkapd őt: nincs rajtam sál!" Visszanyújtom a pda-t, hogy Raven is elolvashassa. - Így milyen? Ha Jenkins látja is, mondhatod, hogy épp nem volt kapcsolat a Dominiummal, ezért ide írtad le munka közben kis honvággyal, aztán elfelejtetted elküldeni. Van olyan hihető, hogy igyunk rá?
*Mintha csak úgy hagynám, hogy elrontsa…hát nem hagyom, de nehéz egy másik Delgadoval zöld ágra vergődni, azistennek nem hagyja magát. Ugyanez igaz rám is, szóval elég csak Alecra néznem és nagyon sajnálni a szüleinket, persze csak viccből, mert egyébként imádnak minket és ezt minden pillanatban próbálták közölni, hol szóval, hol tettel. A másik téma persze mindig a gyerek volt és nem azért, mert ezt várta el a kancellária, és soha nem is úgy volt tálalva, hogy az kellemetlen legyen, csupán vágytak unokákra. Láttam hogyan szerették Alec „gyerekeit” még úgy is, hogy nem a sajátjaiként születtek, nem csak láttam hanem megéltem, hogyan szeretnek minket, ez volt a példa előttünk, hogy lehet szépen és szeretve is. Engem nem győztek meg, csak mert nem tartom magam alkalmasnak. Néha még elmegy, nagynéniként, ahogy azt June gyerekeivel is tettem, jóllehet néha azért megfordult sógornőm fejében, hogy elhamarkodott kérés volt, hogy vigyázzak a gyerkőcökre, de nem haltam bele és ami még fontosabb, a kölykök sem. De minden nap, az nem nekem való. Alec viszont tényleg jó apa lenne, épp csak eddig nem jött össze neki, mármint saját és ez csak neki tűnt fel. Nem gondoltam, hogy mindamellett ami történt vele, és ami történik, még ezen is agyal. Szerintem meg csak a megfelelő társra vár az apai izéje…mint ahogy azt már sokszor ki is fejtettem McG-nek és Jenkinsnek is, hogy a stressz a legjobb fogamzásgátló. Én azért bízom abban, hogy egyszer majd Alecnak is lesznek gyerekei csak most nem alkalmas és ha a perdaiak Isteneiben nem is hiszek, abban igen, hogy a természet pontosan tudja mit mikor kell engednie. Ezzel próbálom a bátyámat is vigasztalni, fene sem gondolta, hogy ez ennyire bántja, bár ha jól belegondolok, imádta June gyerekeit. * -Ugyan, erre valók a bosszantó húgok. *Vágom rá azonnal és van egy olyan érzésem, hogy most nagyon nem kellene a pillantásából olvasnom, hát makacsul nem teszem és csak mosolygok hugisan vigasztalón míg ki nem fejti részletesen a gondolatait. Értem én mit akar mondani, benne van egy nagy adag férfiúi büszkeség is, egy részének az elvesztése…de hiába vicceli el a végét, ez elég komoly. * -Biztos megszületett, csak nem találtad meg. Biztosan a Dominiumon tengeti unalmas napjait pont rád várva. Jobban kell igyekeznem látom már, vagy téged visszajuttatni oda, ami a legjobb megoldás lenne, vagy a csajt megtalálnom és ellenállóvá tennem. A JL házasságközvetítő program indul…. Alec! Lesznek gyerekeid, hidd el, már csak azért is, hogy megtudd, milyen volt a mi szüleinknek lenni. A karma nem felejt, tudod?! *S én is próbálom elviccelni, de a rá vetett mosolyommal ellentétben, most az én pillantásomban van benne a biztatás és a hit, s mindez valós is, nem csak vele akarom elhitetni. Csodás genetikánkból ízelítőt is adunk egymásnak bosszantásból és a másik kinevetéséből. Nem én intéztem úgy, hogy most a búslakodása miatt Alec legyen ebben nyerésben…mi ez ha nem a karma? * -Tepsi? Mintha csak én neveztem volna el. *Alec szavaiba vágok, de ez egyikünket sem zavarja, máskor is beszéltünk már szinkronban és remekül megértettük egymást. Arra viszont szájtátva felkapom a fejem amit Martháról mond, de csak egyetlen szívdobbanásra van szükségem ahhoz, hogy összetegyem a kettőt. Rajtam a sor, hogy sírva nevessek.* -Atyagatya! Farka nőtt a menyasszonynak. Alec, nem akarok pasi lenni és te ezt eteted velem? És legalább jó helyre nőtt neki? *Kész szerencse, hogy nem Carter kóstolta meg, nem mintha baja lett volna, de micsoda történetek keringenének az ellenállás vezéréről? Amikor végre kapok egy kis levegőt, örömmel rábólintok az italkínálásra.* -Erre innom kell! Cladacfa párlat? Jobban hangzik mint a sör, remélem van olyan jó mint a Búfelejtő. *Nem mondhatom, hogy az ellenállóknak nincs kreativitása, de elnézve azt amit eszem és rágondolva hogyan is nézett ki eredetileg, bátorság is kell ehhez az élethez, még a falakon belül is. Legközelebb jobb ha nem tudom mit eszek, és ha nem a bátyám kínálta volna, meg sem kóstolom, legfeljebb csak azután, hogy a kínáló is evett belőle. Ha nem félnék az állatoktól és lenne gusztusom ilyenekre vadászni, meglephetnék velük pár embert, micsoda jó buli lenne! Erről azonban le kell mondanom, még a remek szórakozás ellenére is. * -Folyamatban. Megkaphatná a Hős Apa címet, bár engem nem a családja érdekelne, hanem a kódfeltörő programjai. Bosszantó, de jobb mint apa és én együttvéve. Egy kibaszott zseni a pasi. *A következő falatot rágva morgom az orrom alatt, de lehet Alec már ezt sem hallja. Látom rajta mennyire elérzékenyül a rövid videótól és az én szívem is fájdalmasan dobban meg, az aktuális falat keserűvé válik, és ha előkerült az a cladacfa párlat, elmarom a flaskát és meghúzom, ha nem, kénytelen leszek a sajátomat elővenni. Nem is hagyom aztán a bátyámat sokáig pityeregni, jóllehet imádom ezt a tulajdonságát, mert kedves, mert szívből jön és mert legalább előttem nem szégyelli, nem akar erősnek látszani. Egy pasi akkor igazi pasi, amikor a gyengeségeit is megmutatja, és attól erős, hogy felül tud kerekedni rajtuk. A saját csapdámba esem azzal, hogy belebonyolódom Alec szexiségébe, de most nem jövök ki belőle jól, így hagyom is az egészet a francba, sokkal hosszabb magyarázatot kívánna az egész, de most nincs hozzá kedvem és csak vergődés lenne. * -Szép is lenne, hamar megoldódnának a problémáink. De soha többé nem tudnék a karmos lábaimra cuki cipőt húzni. *Fintor kerül az arcomra, mintha ez lenne az egyetlen indok amiért nem vállalnám be a szörnyeteggé válásomat, de az egész kijelentésnek más oka van. Eltereli a figyelmemet arról, milyen nagy örömmel és mohón kap Alec a pda után, hogy a felvételt átmásolhassa magának. Sejtem, hogy amint visszatér a Rebelliumba, vagy százszor megnézi csendes magányában és bőgni fog. Az én torkomat is gombócfészekké alakítja a gondolat, rohadt egy helyzet. Egyszerre sajnálom és bosszant, néha ordítani tudnék a tehetetlenségtől…de egyvalami nem változott és soha nem is fog. Alecet most is ugyanannak a vicces, szerethető, kedves és erős embernek látom, mint eddig bármikor…sőt! Most erősebbnek, mert lehet más már összeroppant volna ennyi megpróbáltatástól, főleg úgy, hogy pont amikor kellett volna, nem volt mellette a családja, hogy erőt adjon. Nem mondhatok nemet arra a kérésére, hogy üzenetet küldjön anyáéknak. Így kerül egy újabb mappa a régiek közé és bár a neve nem fogja visszatartani Jenkinst vagy a zsenijét attól, hogy megnézzék, más védelmet is tartogatok még. A pda-n még lezárom a mappát, aztán el is teszem a kézi készüléket. A többit majd akkor csinálom, mielőtt kiteszem a lábam Elorakból, mert a perdai városba jellemzően a fegyverletétel miatt, nem nagyon lépnek be katonák, és Jenkins sem várható itt mostanában. Ennek azért utánanéztem, mint mindig.* -Jenkins nem fogja ezt olvasni, másrészt nem magyarázkodnék neki. Alec, a hazudozást inkább hagyd rám, és ezek után majd nekem kell anyát legyezgetni, mikor elolvassa a végét. Borzasztó vagy, tudod? Na, leisszuk magunkat, vagy mi a franc? Teljesen kiszáradtam. Lesz mit mesélnem a részeges bátyámról, aki kukacokat eszik és akkora a lobonca, hogy be lehetne fonni. Viszont sálat hordasz, csak nem a nyakadon. Félsz, hogy a nők megfojtanának vele? *Nézek rá jelentőségteljesen, ami annyit tesz, hogy beizzítom a vesébe látó pillantásom. A kezemmel viszont a piáért nyúlok, ha végre már elővette. *
- A bosszantó kis húgom szervez nekem vakrandikat... Most hirtelen sok érzés kavarog bennem, félelem és nevetés is, de maradjunk utóbbinál! - Vigyorodok el, már csak azért is, mert a JL házasságközvetítő program nagyon viccesen hangzik. Munkanélküli lesz a Családügyi Hivatal. Tulajdonképpen nem is rossz ötlet, vagyis nem lenne az, ha nem érezném úgy, hogy hasonlóan random sorsolnak mellém valakit, hogy ő jó lesz. Csak ez nem így működik. Afelett meg igyekszem átsiklani, hogy a szerencsétlen delikvenst tenné ellenállóvá. Nem kívánom neki, mellettem. Nem mellesleg Raven a saját dolgát is megnehezítené, mert épp elég bonyolult egy embert visszaemelni a társadalomba, nem hogy egy kisebb családot! - Ne bassz', hogy a karmát is elhoztuk a Földről?! Melyik hülye pakolta be? - Nevetek fel, mert elképzeltem, milyen vásott gyerekeim lesznek. Gwen és Bree angyaliak, még Raven se tudta elrontani őket tartósan felvigyázásai alatt, de nem csoda, egy csepp Delgado-vér sincs az ereikben. Jaj nekem, ha húgomnak igaza lesz és egyszer tényleg lesznek sajátjaim! Mindenesetre addig is ennek gondolata visszacsempészi a derűt a beszélgetésbe, ami csak fokozódik, mikor fény derül az ebédünk kilétére. Dőlök is szó szerint a nevetéstől, majd mesélni kezdem, miként is vetemedtünk a rusnya, kígyószerű dög elfogyasztására. Közbeszúrt mondatára én csak felemelem két kezem, tenyereimet felé fordítva hárító mozdulattal, hogy nem én adtam Tepsinek a nevet. Ha igazak a pletykák, akkor egy nő miatt ragadt rajta, aki rossz néven vette a részeg, tapizós nyomulását és egy tepsivel adta tudtára a "nem" valós jelentését. Tippem szerint Sky lehetett. Aztán persze ki tudja, mi az igazság, de mire én a Rebelliumba kerültem, már mindenki így hívta. - Az orra helyére. Baj? - Kérdezem szinte ártatlanul pillogva hol Raven szemeibe, hol a csinos kis orrára lepillantva, mint aki várja, hogy az átalakulás máris meginduljon. De szerencsére ezt megússza majd, ahogy Tepsi meg Carter sem szenvedett el végzetes átalakulást, s még csak nekem sem nőtt vissza a karom. - Jó a cladacfa-párlat, letisztultabb, de karakteresebben gyümölcsös az íze. - Bólogatok, és már csak azért is népszerű a Búfelejtő mellett, mert negyed annyi hozzávaló sem kell bele. Ahogy ahhoz sem kell sok hozzávaló, hogy én elérzékenyüljek, pedig ezt eddig nem gondoltam volna magamról. Keményen tartottam magam az elmúlt két évben, talán ennek is köszönhető, hogy akkor is meghatódtam, mikor húgommal végre újra tudtunk találkozni és átölelhettem. Most a második kör, mikor apáéktól nekem szóló videót nézhetem meg. Jenkins informatikusára vonatkozó szavak egyik fülemen be, másikon ki, annyira a videó hatása alatt vagyok, pedig biztosan megjegyezném, hogy annak a fickónak is biztos van gyenge pontja. Mindenkinek van. Talán pont az, hogy tudja magáról milyen zseni és ez elbizakodottá teszi. A videótól viszont nem csak ezt, de a párlatot is elfelejtem, így egyelőre Raven a saját flaskájából kortyolgathat, én meg letörlöm képemről a kiszökött kósza könnycseppet, ha már lenyelni nem tudtam. Húgom persze vigasztal, kissé ügyetlenül ezúttal, ám azt is mókásan teszi és a célt eléri: megmosolyogtat a magyarázkodásával és azzal is, hogy a Kancellária egyedül a csinos cipellőknek köszönheti az életét. - De ha nem csak karmos, hanem szőrös is lenne a lábad, többé nem is fagyna le! - Próbálok érveket felsorakoztatni a szörny-lét mellett, de én is érzem, hogy ezek harmatgyenge okok a magassarkú cipőkkel szemben. June is rajongott értük. Azt a részét értem, hogy jól áll a nőknek, igazán formássá teszi a lábukat, a fenék is valahogy kívánatosabban kerekdedebb, de hogy a cipőkről hogyan lehet hosszú-hosszú perceket beszélni?! Inkább nem is megyek bele a témába, amúgy is jobban érdekel, hogy a felvételt elkunyeráljam húgomtól és át is mentem gyorsan a saját pda-mra, és mohón újabb ötlet jut eszembe: én is üzennék Anyáéknak. Jó napom van, mert nem csak kapok, hanem adhatok is és valahol igaz a mondás, hogy adni még jobb is. Hamar kitalálom a módját, hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy Raven ne kerüljön bajba miatta, de szüleink mégis rám ismerjenek benne. Ők azonnal érzékelik a finom kis árnyalatbeli különbségeket, hiszen nagyon is jól ismernek minket. - Hagyjam rád, hm? Írjam alá, hogy puszil a mégis életben maradt fiatok, Alec, aztán hajrá a hazudozáshoz? - Ingatom meg a fejemet nemlegesen. Nem kétlem, hogy képes lenne a kancellár oldalába is lyukat beszélni, legalábbis megpróbálná, de miért is nehezítsem meg a dolgát? Így is túl sokat vállal miattam, a felét pedig nem is tudom. Hanem Anya legyezgetésére már bőszen vigyorgok, és ezzel a képpel bólogatok apró, lelkesen helyeslőeket arra, hogy borzasztó vagyok, tudok róla, vállalom, sőt láthatóan büszke is vagyok magamra. - Iszunk-iszunk! - Nevetek és már kaparom is elő a táskából a flaskát, de hallgatom közben tovább húgomat. - A loboncnak örülni fog. Legalább az melegíti a nyakamat! - Nevetgélek tovább, magamban megjegyezve, hogy tényleg loboncom lehet. Szöszi is pont ezt a szót használta rá. A fonás viszont... Jó ég, soha! A másik kérdésére viszont felpillantok rá, a flaskát felé nyújtva. - Édesanyám kendőjét? Általában a nyakamban, néha belső zsebbe téve. Miért? - Kérdezek rá teljesen őszintén ártatlanul, mert elsőre arra a szürke kendőre gondolok, amiről a néhai fekete finom mintázat annyira lekopott, hogy fakón vehető már csak ki. Nekem mégis egyetlen megmaradt tárgyi emlékem tőle, minden mást Apa eltüntetett, mikor még friss volt a gyász és a fájdalom. Ő így tudta túltenni magát rajta, én meg úgy, hogy egy kis emléket elcsakliztam, édesanyám kedvenc kendőjét, ami az utolsó nap is a nyakában volt még... Piszok nagy mázlim, hogy az a robbantáskor nem sérült meg és ide is magammal tudtam hozni, a zsebemben maradhatott. - Egyébként meg imádnak a nők, miért fojtogatnának egy ilyen... hogy is mondtad? Ja igen, egy ilyen szexi pasit, mint én? - Ezt már kevésbé ártatlanul kérdezem, szám sarka mosolyba kunkorodik. Míg visszaveszem a flaskát, hogy én is igyak, elgondolkozom azon, ha eddig nem derült volna ki, mi ez a nézés Raventől? Mit akarhat? A párlat kellemesen karcolja a torkomat, alkoholfokát remek érzékkel állították be. Ütős maradt, mint a Búfelejtő is, de nem nyomja el a gyümölcs ízét az alkohol, érezni a cladacfa gyümölcsének zamatát, a napfényt, amely megérlelte, jól ellensúlyozva a karcosságát.
*Nyelvet öltök Alec sok érzésére, melyekből rögtön kettőt meg is oszt velem. Az egésznek az volt a lényege, hogy eltereljem a figyelmét, egyáltalán nem törődtem az olyan részletekkel, mint következmények, többletmunka, vagy a tényleg minden szempontból megfelelő leendő házastárs gondos kiválasztása. Persze ha csak úgy véletlenül összetalálkoznák egy olyan lánnyal akiről mindent tudok, szép és Alec ízlésének kellően bögyös-faros, de csak ízlésesen, ha jól emlékszem még szőkének is kell lennie, és feltétlenül kancellária ellenesnek, jó humorúnak és nem árt ha a tesómét is érti….fú baszki, jó sok kritériumnak kell megfelelnie. Rájövök, hogy túl igényes a bátyám, ez persze nem fog visszatartani attól, hogy kicsit körülnézzek a házak táján. Azonban nem prioritás egyelőre, Alec hazavitelével szemben. Közben pedig rájövök, hogy miért is lepett meg azzal a gondolatával, hogy neki nem lehet talán gyereke. Két és fél évet külön töltöttünk egymástól, annyi mindenről lemaradtunk a másik életéből, amit a mostani elszórt találkozások alkalmával nem tudunk egyhamar bepótolni. Ha minden maradt volna a régiben, talán már elvált volna, a gyerekek épp elég nagyok és elvileg teljesítette a kötelességét – baszki, ezt még gondolni is szar, nemhogy kimondani – kereshetne mást magának…és biztosan már szóba került volna. Vagy az is lehet, hogy csak ellenállóként van annyi ideje, hogy ilyeneken gondolkodjon, a nem túl kellemes és nehézségekkel teli élet kicsalogatta belőle a borús gondolatokat. Már csak ezért is muszáj minél előbb visszavinnem a Dominiumra, és leszedni a fejét annak, aki ezt tette velünk. * -Nem én voltam, én még akkor nem is éltem! *Dobom be rögtön két kacagás között a tuti alibit, mert még képes azt is rám fogni, hogy nekem köszönhető a karma. Pedig az jön magától. Az viszont biztos, hogy ha mégis összejön akár neki, akár nekem valamilyen nagyon nagy véletlen folytán – amit igyekszem elkerülni – a gyerek, megszívjuk. Ennél a pontnál felfelé kezd ívelni a jókedv és erre még rátesz egy lapáttal az ebédünk eredete. Legalábbis Alecnál, én meg csak szörnyülködöm a képet látva, mit képes belém diktálni. Azt meg kell hagyni, hogy a szakácsuk neve pont a kajához illik, kellően bizarr. * -Na fasza! *Jegyzem meg nőiesen és finoman, egy szemöldökrándulás után arra reagálva, hogy hova is nőtt az újabb testrész a kajától. Jelentőségteljesen megsimogatom az orromat, hogy ellenőrizzem, ugyanakkora még mint eddig volt és még be is bandzsítok, ráfókuszálva az orrom hegyére. Alec is sűrűn pislog oda, meg is fenyegetem a mutatóujjammal, de a vigyor már kunkorodik az arcomra, cseppet sem veszem komolyan. * -Na kíváncsi vagyok rá, mit kotyvasztotok ott abban a barlangban. Megjegyzem ideje lenne már elvinned oda, szeretném látni a reakciókat mikor kiderül, hogy van még egy Delgado. Az régebben is szórakoztató volt. *Emlékszem mikor először jelentem meg Alec haveri társaságában. Jóllehet már tudtak arról, hogy van egy húga, de mint oly sokan mások, egy kishúgból édes, kedves, cuki kislányra asszociáltak, és ez meg is állta a helyét addig, míg meg nem szólaltam és bokán nem rúgtam az egyik vadul vigyorgó, szellemesen pimasz katonatársát. Egy Delgadonál már csak egy Delgado nő rosszabb. A nagy nevetés után kicsit magunkba fordulunk és az én vidor emlékeim is süllyesztőbe kerülnek egy időre. A video, mint azt gondoltam, nagy hatással van Alecra. Tudtam, vagy legalábbis sejtettem, hogy meghatódik, de nem számítottam arra, hogy könnyekig és bár nekem nem új dolog ez, szíven üt már csak a helyzetünkből adódóan. Nem is akarom megtagadni tőle, semmilyen biztonsági okra hivatkozva, hogy üzenetet küldjön anyáéknak, megoldom. Addig míg nem kotorja elő a cladacfa párlatát, aminek hiányát nem teszem szóvá, a saját termoszomból kortyolok. Még jó, hogy hoztam, nem mintha máskor otthon maradt volna. S szükségem is van rá, mert Alec olyat vág vissza a karmos lábra, hogy szerencse nem akkor iszom épp, különben szembe köptem volna.* -Le lehet szállni a fagyott lábamról! Egyébként meg pasit akarok fogni nem vadállatot, szőrös lábbal még Jack sem állna velem szóba. Szőr helyett beszereztem meleg zoknit és olyan kis vékony, finom anyagú hőtartósat és dolgozom a fűthetőn is. *Megint nyelvet öltök rá, de csak épp a hegyét dugom ki és az orromat is összeráncolom hozzá játékosan gúnyolódón. Mit tudja ő, hogy mire jó a magas sarkú cipő. Ha jól sejtem, és ha egyáltalán el szokott ezen gondolkodni, a fenék kerekdedsége jár az eszében. Kis szösszenet a pityergés és az üzenet írás között, melyben aztán említés szintjén szóba kerül Jenkins és az ő zsenikéje is. Bosszant, hogy nem tudtam felülkerekedni rajta, de ami késik, nem múlik, mondta egyszer valaki és szállóigévé lett, vagy közhellyé, de jó. -Úgy értettem, hogy a Jenkinsnek való hazudozást, ismerem már mint a tenyeremet, tudom mire harap rá és mire nem. Úgy is mindig gyanakszik, tök mindegy mit mondasz neki. Nagyon érdekelte miért voltam kiakadva a hideg hegyen az ellenálló miatt. Szóval annál már nem lehet semmi sem neccesebb. *Na persze, tudom, hogy ezek után majd rákérdez mire jutottam a kancellárral, és ha megtudja milyen körülmények között, nem fog olyan lelkesen vigyorogni, mint arra a kijelentésemre, hogy borzasztónak titulálom. * -Na végre, már azt hittem itt kell pusztulnom szomjan. *Mosolygok rá pimaszul és titokzatosan, miközben a saját termoszomat igyekszem eldugni a látóteréből, nehogy lebuktasson. Remek érzékkel iktatom közbe a korábban látott, ismeretlen kendőre tett megjegyzésemet, ha már sál és nyakmelegítő is szóba került anya okán. Míg a táskájában kotorászik a flaskáért, meg is pillantom ugyanazt, bár csak villanásnyira látom és csak egy kis darabját, a mintája elég ahhoz, hogy tudjam, ez bizony ugyanaz mint amit a hideg hegyen láttam rajta, és akkor sem a nyakán volt. A loboncára tett megjegyzésem után csak szemet forgatok és majd csak anyának dobom be ezt a szöveget, miután elolvasta Alec üzenetét, ezt azért hozzáteszem még, mintha ezt is Alec írta volna. Jobban érdekel mit mond a kendőről. Nem tudom, hogy a bátyám válaszából most csak őszinte értetlenséget látok, vagy körmönfont terelést, de úgy is kiugrasztom én azt a vadat a bokorból. Emlékszem arra a kendőre amit megemlít, mindig úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére és tudom mennyire fontos neki, azzal még én sem viccelődtem, soha nem került az egymást szívatás kereszttüzébe. Az a szürkére kopott kendő tabu volt mindig a szememben. Hát, most sem arról van szó. Elveszem a felém nyújtott flaskát de még nem kortyolok bele, baljóslatúan nézek Alec szemeibe.* -Nem arra gondoltam. *Hatásszünetet tartok, egy pillanatra a homlokomra ugrasztom a szemöldökömet, belekortyolok a piába és a számban tartom egy kicsit az italt, hogy rendesen átérezzem a zamatát. Valóban gyümölcsösebb az íze, és kevésbé érezni az alkoholt, de gyanítom ez csak becsapás. Majd kiderül mennyit kell belőle innom ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érjem el mint a Búfelejtővel. Nálam ez a fokmérő. Ám amíg még nincs hatás, Alecra figyelek visszanyújtva neki a flaskáját. * -Mert minden nőt szédítesz. Azt pedig nem szeretik. Szóóóóval….*Hosszan elnyújtom a szó elejét és aztán a táskájához nyúlok, ha sikerül megelőznöm, ki tudom kapni a kendőt belőle. * -…erre gondoltam. Kitől kaptad? Ez női kendő, szóval ne akard bemesélni nekem, hogy az ellenállók egyenruhájához tartozik, vagy vad kalandozásaidért kaptad kitüntetésül. *Ha a kezembe került a kendő, még meg is szagolom. Bár valószínűleg jócskán átvette már a táska, Alec és a ruhájának illatát, azért csak maradt valami benne az előző tulajtól. Az meg árulkodó lehet.*
A nyelvöltésén aztán csak még jobban nevetek, bár nem tenném, ha tudnám, komolyan gondolja az önkéntes CsH-szolgálatot. Egyébként a felsorolásával egyetértenék - bár a szőkének nem kötelező lennie, imádom a vörösöket is, szeplőkkel, főleg a vállakon, valamiért szexinek találom -, de hát az ideális jelölt kritériumait már múltkor felsorolta és akkor is arra jutottunk, ilyen nő nincs. Hogy elváltam volna-e? Valószínű. June szerelme éppúgy elválhatott eddigre, nem lett volna okunk együtt maradni June-nal, hiszen csak erre vártak és közben lapított mindenki, hogy a gyerekek eredetét tekintve kijátszottuk a rendszert. A tervek szerint mindenki nyert volna ezen. Ők ketten együtt boldogan élhetnek - legalább ez a része a tervnek bevált -, én meg elvileg szabadon is maradhattam volna, mert papírforma szerint megvan a két gyerek. Ha az apa nem reklamál, nem végeznek dns-tesztet, hogy tényleg azok-e a szülők, akik házasok, én meg hülye lettem volna reklamálni. És June-t se akartam bajba keverni. Hát végülis a terv másik része is bevált: én is szabad lettem, mondjuk nem egészen úgy gondoltam, hogy kényszerű ellenállóskodásba kezdek, még ha meg is találtam ennek a létnek is az örömeit. Árnyoldalak mellett is, de hát ilyen ez a karma. - Szerencséd! - Fenyegetem meg nevetve, s a jó kedvünk a borús téma után ezzel vissza is tér közénk. Mondhatni, ezzel is tartozott nekünk az a bizonyos karma. Hangosabban felnevetek, mikor Raven még rá is kancsalít az orra hegyére, tudom, hogy tudja, csak tréfáltam, de szeretem, hogy benne van a hülyeségeimben is. Én meg az ő eszement ötleteiben, mert lássuk be, a Rebelliumba eljuttatni valakit és vissza, aki nem ellenálló, nem egy zseniális ötlet. Mármint úgy, hogy a Városban ne bukjon le vele. Kiváltképp, hogy az illető maga a JL. - Hát egyszerre leszel Hugi ott meglepően kellemes csalódás és lelombozó is. Előbbi azért, mert kiderül, hogy csajból vagy és már nem a két copfos egy méteres kislányka, utóbbi meg azért, mert kiderül, hogy csajból vagy. Furcsa mód, többen kérdezték meg, van-e esetleg öcsém? Húgot senki! - Tárom szét a karjaimat ál-ártatlanul, mert sejthető, hogy ez utóbbi kérdés mely nemtől származott. A másik nem tagjai meg örülnek, hogy nem egy szőrös képű Delgadoval bővül a csapat. Én meg nézhetek majd csúnyán. Tulajdonképpen ez még úgy is kimaradt a bátyus-életemből. - Kitalálom a módját, hogy juss el, és mi legyen a kíséreteddel... - Érezhetően ez utóbbi a probléma inkább. Mint Szöszinél is, azok a fránya kísérők! Poén, hogy mindkettejüknek van/volt egy katona bátyja, de egyikőjük sem kérhető fel kíséretnek. Szar poén. És ebből még van a tarsolyomban: nem értékeli a lábujjaira tett célozgatásomat, pedig tudok még rá tenni egy lapáttal. - Miért szálljak le? Úgy sem érzed! - Vigyorodok el, majd nevetek Jack említésén, habár ingatom a fejemet hozzá. Amíg van kredit, amivel kifizethetik az italokat, addig szerintem Jack-et nem érdekli senki lába simasága vagy szőrössége. - Mibe fogadjunk, hogy legközelebb a sivatagban találod magad, és nem győzöd eldobálni a zokni-gyűjteményedet! - Jegyzem meg az üzenet pötyögése közben gonoszan, amit a végén átolvasok és elégedetten adom vissza a pda-t húgomnak. Tényleg sokkal jobban érzem magam. Van egy videóm Apáéktól és üzenhettem is, meg ajándékot is átadhattam illetve elküldhetem. Ha Raven ki is tudja hazudni magát ebből, ha lebukna, akkor tényleg minden okom meglehet az elégedettségre. Tudom, hogy üzen nekem majd a sikeres kézbesítésről, rejtjelezve akár csak egy "ok"-ot küldve, csak hogy ne aggódjak, kérnem sem kell ezt tőle. Már csak a kancellár kíváncsisága miatt is, mert nehéz hinnem benne, hogy tényleg kiismerte őt, mint a tenyerét. Mi van, ha csak ezt akarja Jenkins elhitetni vele? - Mit mondtál neki? Éééés... kiakadtál miattam? - Bököm meg vállammal az ő vállát mosolyogva, jól esik egyébként az aggodalma, de felírom magamnak jegyzetként, hogy ezentúl kifejezetten erősnek kell látszanom húgom előtt. Nem szabad, hogy többször gyanúsan aggódjon miattam egy kancellár előtt. Óvatosabbnak kell lennem. Meg kevesebb picsogás. Jegyzet mentve. Erre is iszunk, legalábbis ez a tervem, hogy az első kortyokban ez is benne lesz a részemről, mint szentesítés, így keresem is elő a flaskát míg Raven valamiféle kendőről hadovál. Nem is értem elsőre, hogy lett ez téma? Sosem kérdezett Édesanyám kendőjéről, amit mindig magammal hordtam. Hallottam, hogy egyszer régen, pici lányka korában Apától kérdezte, miért ragaszkodom a kendőhöz, miért nem örültem, hogy azt elcsórva azzal játszott, már nem is tudom, mit kötött be vele. én meg duzzogva menekítettem el. Utána egyszer sem vette el, egyszer sem piszkálódott miatta és nem is kérdezett felőle, mintha szóba hozni is tabu lenne - vagy csak nem akart fájdalmas emlékeket feltépni vele -, így tényleg meglep, hogyhogy most kiemeli, hogy nem mindig hordom a nyakamban. Tudom még magasabbra emelni a szemöldökeim, mikor kiderül, hogy nem arról van szó, de mielőtt rákérdezhetnék vagy gondolkodhatnék, leköti figyelmemet az ital kóstolása. Úgy látom, ez jobban bejött neki, mint a kígyó, amit ehetett. Biztos, mert a cladacfa gyümölcse nem olyan ronda, hogy csak bottal piszkálná meg az ember. - Nekem úgy tűnt, hogy szeretik, mikor szédítem őket. Egészségedre! - Emelem meg a visszavett flaskát felé vigyorogva direkt nem értve szívösszetörő mivoltomra való célzást és kortyolok belőle. Ezt használja ki húgom, hogy az őrizetlenül hagyott hátizsákból kikapja a kendőt, azt, amit Szöszitől vettem zálogba. Mázlimra éppen nem nyeltem még, így nem ment félre a korty, viszont tudom, hogy vékony jégre kerültem, vigyáznom kell, hogyan reagálok. Húgom rosszabb, mint egy detektor. Nagyon remélem, hogy egy hivatalos képen sincs rajta Szöszin ez a kendő, amit láthatott Raven a nagy kém-csekkolás közben. Szerencse, hogy illatot nem őriznek a fájlok, azzal nem tudja párosítani. A ruhadarabban talán felfedezhető még az a könnyed, finom virágos illat, de annyira nem tolakodó, hogy lehet már nem is érződik, csak az én emlékezetem tudja megidézni még mindig. A fű, a tó vizének, az éjszaka illatainak elegyével együtt. Nyugodtan veszem el számtól a flaskát és elmosolyodom. - Voltaképpen ráhibáztál, vad kalandozásért kaptam, az egyik ellenálló lány hagyta nálam... Kellenek a részletek is az éjszakáról, mire kellett a kendő? - Vált kaján-pimaszra a vigyorom. Csak adja az ég, hogy ezúttal is beváljon ez a taktika! Ha csak fele olyan jól hazudok, mint ő, akkor nyerhetek, márpedig eddig részegen se kotyogtam ki, miért küldtek eredetileg a Rebelliumba. - Kiszagolgattad magad? Elég perverz dolog amúgy, ugye tudod? - Nyújtom balom a kendőért, hogy vissza is adhatja, de igyekszem ezt lazán előadni, mintha nem lenne fontos a ruhadarab, tehát jobbommal kortyolok újat a párlatból, majd nyújtom húgom felé, mintegy ellenállhatatlan cserealapként.
*Kellemesen nevetgélünk a már ismerős hangulatban, ami régen is jellemzett minket. Néha tényleg elég csak egymásra néznünk, hogy tudjuk mire gondol a másik, és előfordult már, hogy a poén is pusztán a miheztartás végett hangzott el, mert mindketten ugyanarra gondoltunk. Most is sejteni vélem mi jár a fejében, míg a kerítésről beszélek, meg a neki keresett új, tökéletes és jelenleg nem létező nőről. Szerencsénk van azzal, hogy mert még nem „létezik” még időben megtalálhatjuk, ugyanis van még pár ezer alvó akik között ott lehet. Persze ha kiderül végül, hogy Alec él és soha nem is halt meg, a CsH-nak lesz dolga kitalálni, hogy most akkor hogy is van ez az egész, ki lehet házas és ki nem. Jó lenne már ott tartani. Addig meg elfantáziálgatunk arról, milyen szar lesz nekünk ha gyerekeink születnek, mert azt tuti, hogy mindent visszakapunk, ám a karma nem az én bűnöm. Alec képes lenne azt is rám verni, épp elég nekem, hogy szörnyekkel etet. Egyelőre csak az orromra kuksizok rá, remélve, hogy nem lett nagyobb vagy nem nőtt rajta férfi nemi szerv, ahogy Tepsiére, de ha egyszer végre Alec elvisz a Rebelliumba, az lesz az első, hogy ellátogatok a konyhájukra és megnézem magamnak azt a szakácsot. Meglepő, ahogy az ottaniakról beszél, meg arról, ki hogyan fogadna. Egyet biztosan tudok.* -Már másfél méteres, és ezek szerint a Rebelliumban eléggé egyenlőtlen a nemek elosztása. Carter viszont örülni fog nekem. Keblére ölelheti a JL-t. *Carter emlegetésénél még a mutatóujjamat is felemelem, hogy nagyobb nyomatékot adjak a szavaimnak, mert hát igaz ami igaz, talán az egyetlen oda-vissza kapcsolat én vagyok. * -Ó, a kíséretemet már sikerül lekoptatnom ha úgy akarom. Nem kell mindenkit elkábítanod. Hacsak nem visszük el magunkkal Denisovot is, ő lehet a kísérőm. Persze csak ha éppen nem Jenkins vendégszeretetét „élvezi”. *A Tywivel tett sétám sok mindent megoldott, és ha jól keverem a kártyáimat, akkor akár pár napot is el tudok intézni, mintha azt Elorakban tölteném, közben a másik végen kislisszolok. Minél előbb kellene, mielőtt felfedezik a katonák, és addig kell találnom egy újabb kaput. Vagy csinálnom. Már arra is gondoltam, hogy meg kellene barátkoznom a bogákkal, átváltozó művész vagyok, mit nekem egy perdai maskara, simán kimehetnék a főkapun is a katonák orra előtt, de ezt a lehetőséget még jegelem, ahogy Jenkins az Alvóit, egyelőre fázom tőle, mint a drága, aranyos lábujjaim a hideg hegyen. Sajnos Alec is eszembe juttatja, testvériesen szemét módon. Tócsányira kerekednek a szemeim az újabb beszólásra.* -Baszd meg Alec! *S vicsorgok rá, mert a nyelv nyújtást már eljátszottam, azonban rögtön kisimulnak a vonásaim ahogy a sivatagot emlegeti, még a homlokomra is csapok.* -Baszki, majdnem elfelejtettem. A sivatagról jut eszembe, bár nem készülök oda, de ti azért elnézhetnétek arra. Terson szenzorokat helyeztetett ki, nem is keveset. CQL-t kerestet és ha kisujj körömnyit is találnak, akkor gondolhatod, milyen forgalom lesz ott. Oda még a perdaiak sem szívesen mennek, több okból sem, szóval zavartalanul kitermelhetnek amennyit csak akarnak. Lesz ott gép, titán, meg minden. *S büszkén fülig húzom a szám, az összes száz karátot kidobom, bár épp anyáéknak pötyögi az üzijét, nem tudom mennyire figyel. Közben bedobok még egy-egy falatot és leöblítem Búfelejtővel, mert kicsit késik az a cladacfás csoda. * -Persze, hogy kiakadtam! Miért mit gondolsz, vigyorogva végignéztem volna, ahogy lekapcsol? Egyébként kimagyaráztam magam, mint mindig, meg lehetősége sem volt sokat kérdezni, éppen az éjszakai erdőben sétáltunk édes kettesben amikor egy grodrak vadászott. Szóval volt más dolgunk is. *Bedobva a kis kényszerű kirándulásunk kalandjait, húzom ki magam nagy örömömben, hogy megint meglepetéssel szolgálhatok, nem is akármilyennel. S csak utána lököm vissza én is a vállammal, de már egészen máson jár az agyam. Mikor a falskájáért nyúl, meglátok a táskában egy kendőt, ami elég ismerős a mintáját tekintve és tudom, hogy nem Alec tabu kendője. Érdekel hogy került hozzá, már csak azért is, mert női kendő. * -Aha, és utána is megkérdezted tőlük, jó volt-e a szédítés? *Kérdezem még mielőtt kihalásznám a kendőt a táskából, ahhoz el kell terelnem a figyelmét, és sikerül is. A kendőt még meg is szagolom, bár elég régóta lehet nála, a hideg hegy előtt kerülhetett hozzá, így nem biztos, hogy érezni rajta bármit is az előző gazdájáról. De talán, mintha, valami enyhe virág illat. A magyarázathoz egészen közel hajolok hozzá és a szemeibe nézek, azokon keresztül pedig egészen a veséjéig, vagy még lejjebb. Na persze, ha női kendőről van szó a hasa alá is kell kukkantanom, ahol a pasik az eszüket hordják. * -Na peeersze, ellenálló lány. És miért hagyta nálad? És miért őrizted meg? Ennyire szentimentális lettél bátyám? *Megemelem a szemöldököm és úgy teszek mint aki nagyon gyanít valamit és nem hiszek neki. A blöff másik felével pedig elhúzom az illatos anyagot a kendőért nyúló keze elől. * -Hát női illata van, szóval nyugodtan hordhatom akár én is. *Elveszem a flaskát, de közben már állok is fel, hogy eltávolodjak tőle. A kendőt zsebre vágom, a cladacos csodából meg húzok egy nagy kortyot.*
- Nem különösebben egyenlőtlen... - Tűnődöm el, habár pontos statisztikám nincs, csak úgy ránézésre mondom. Raven-nek így is, úgy is örülni fognak, mert bár pár nő biztos örülne, ha lenne belőlem még egy verzió, aki kicsit kevésbé csapodár, az ellenálló férfiak viszont örülni fognak, hogy nem egy újabb szőrös Delgado került elő, hanem egy nagyon is csinoska. Szemmel kell majd tartanom Hugit, ha ott lesz, ebben mondjuk Carter is segíteni fog, hiszen kivételes szövetségesre lelt a fiatal lányban. - Szerintem szó szerint képes lesz rá! - Vigyorodom el a keblére ölelésnél, s már csak ki kell találni, hogy juttatom el oda Raven-t. Az a baj, hogy a kísérői lekoptatása a legkisebb gond, nagyobbnak érzem, hogy nekem is beszélnem kell ehhez Carter-rel, ezeket a szituációkat pedig kezdettől fogva kerülöm. Sosem tudtam szabadulni az érzéstől, mikor rám nézett, hogy gyanakszik rám, s a gyanakvás ott volt a szemében, mikor Sky-jal mentünk, hogy felvessük a JL-lel való kapcsolat ötletét. Hogy nem átverés volt, talán javít a helyzetemen, de azért igyekszem nem szem előtt lenni, dacára annak, hogy ez a jelentéktelenség-taktika a Dominiumon se volt kifizetődő nekem. - Felőlem jöhet Denisov, ha addigra nem rak Jenkins bele valami spéci nyomkövető chipet, mert pár órára működik ez a másik kapun kislisszolás, mint most is, de ha a Rebelliumba akarsz jönni, az inkább egy-két nap. A katonák meg hülyék lennének nem ellenőrizni néha, hogy valóban Elorakban vagy-e? - Elég ehhez a fegyvereiket kint hagyni és perdai kísérettel bemenni a településre. Néhányszor eladható a sztori, hogy nem találták, pont elkerülték egymást, stb., de jobb egy megbízható kísérő, akivel legálisan mozoghat, plusz az út felét le lehet tudni, ha vele pont a Fennsík irányába tart majd "kutatómunkát", nem kell Elorak felé kerülni. De előbb időpontunk legyen, ehhez meg nem árt Carter-rel beszélni, nehogy pont belefussanak egy ellenálló-akcióba, ahol nem tudják róluk, hogy kicsodák. Mert akciók olykor-olykor akadnak, és ehhez ad tippet is most Hugi, épp befejezem az üzenetet, miután kivigyorogtam magam azon, hogy sikerült egy szimpla "baszki"-nál jobban felhúzni őt. Még jó, hogy nem erre tanítja a perdaiakat! A homlokcsapásra aztán meglepetten pillantok rá és a szemöldökeim egy kicsit magasan is maradnak, ahogy hallgatom őt. - A sivatagban? Ha ott akar ásni, bizonyára szereti a sereg páncélzatát és tűzerejét is tesztelni. Ez viszont nekünk egyszerre jó és rossz hír is... - Tűnődöm el rajta, mert arra portyázni gazdagabb zsákmányt ígér, ugyanakkor jobban felkészültek is, tehát a nagyobb zsákmány nagyobb kockázatot is jelent, gondosan előkészített akció kell. - Azt tudni, hogy a sivatag melyik részén? Remélem nem a déli csücske, hogy át kelljen kutyagolni az egészen. De ha nyit is ott egy bányát Terson, kár, hogy nem foglalhatjuk el... - Míg Raven büszkén vigyorog, én fanyalogva húzom fel az orromat, mert a lehetőségek mellett az akadályokat is látom, s van belőlük szépen. Na de majd továbbítom a fülest és az illetékesek döntenek róla, hogy legyen, már ha egyáltalán a Kancellária talál ott bármit is a homokon és a különösen veszélyes fenevadakon kívül. Sivatagi témánkról éles váltással a hideg emlékekbe csapunk át és mosolyogva hallgatom őt, csak akkor leszek komoly, mikor megszólalok. - Hogy mentsd a saját bőröd, akkor igen, vigyorogva nézed végig, ahogy lekapcsol engem akár ő, akár más. A te bátyád meghalt, a mostani, a "terrorista" már nem az, akit te ismertél, értem? - Nézek rá jelentőségteljesen csak egyetértő választ fogadva el, még ha biztos is vagyok benne, hogy mindent fogok kapni, csak azt nem. - Ne akard, hogy az ütőkártya-érvemet is bedobjam! - Figyelmeztetem, valószínűleg hiába. Közben ő folytatja is és némi késéssel esik le nekem, amit mond, össze is vonom a szemöldökeimet értetlenül, mert el nem tudom képzelni az egészet, leginkább azt, hogy kerültek ők ebbe a szituációba. - Mi a vihart édes hármasoztatok ti?! - Nem értem, pedig húgom szemmel láthatóan nagyon büszke magára. Mondjuk ha túlélt egy grodrak támadást, lehet is, habár kérdés, mennyire támadott. Lehet csak elrepült felettük jó magasan, Raven képes ezt is személye elleni nyílt támadásnak venni, hiszen egy állatról van szó. Mondjuk szerintem, mondjon bármit is Raven, egy kancellárral kettesben lenni éppúgy veszélyes, mint egy grodrakkal, de az állatokkal való kapcsolattal ellentétben a kancellárokkal direkt keresi a lehetőségeket a találkozásra húgom és nagyon nem tetszik. Elgondolkodva ezen kicsit keresgélem a táskámban a flaskát, lehet ha megtudom a részleteket, még nagyobb kedvem is lesz inni, mint egyébként, de addig is nem értem a kendő emlegetését egészen addig, míg bambaságomat ki nem használja Raven és ki nem rántja Szöszi kendőjét a táskámból. Francba! Ráadásul laza, jó képet kell vágnom hozzá. - Lehet te arra vársz és örülök is neki, de elég sok nő nem a nagy szerelmet keresi vagy legalábbis nem mindig. Néha elég csak a szex is, vagy az időre bízva a kapcsolatot meddig tart. Sok magától kihűl, és így kevésbé fájdalmas is a szédítés. - Vonok vállat figyelmen kívül hagyva, hogy voltak persze összetört szívek is, akik többet reméltek, mint amennyit adni tudtam. Érdekes módon inkább itt az ellenállók között, mint korábban, mert a rendszerben mindenki tudta a szabályokat, mit remélhet reálisan, így a szerelem érzésének kevesen engedtek. Ebben bízom Szöszi esetén is, ő is tudja, hogy ez köztünk csak ideiglenes lehet és addig élvezzük, amíg tart. Addig marad nálam a kendője. Maradna, ha Raven visszaszolgáltatná, de helyette kétkedik és szagolgat. Fura. Én biztos nem tenném utóbbit, ha egy pasi holmit találnék nála, de a nők már csak ilyen különösek tudnak lenni. - Miért olyan meglepő, hogy ellenálló a csaj? Én is ellenálló vagyok, ellenállók vesznek körül. Egyébként Josie a neve, és a te Jenkins-ed juttatta oda. - Próbálok a nyomozó vénájára hatni, innen kérve bocsánatot Josie-tól, mert barátságon kívül nem lett köztünk más, a szikra nem volt meg egyik fél részéről sem, pedig csinos és vidám nő az egykori adattáros. - Ott felejtette. - Vonom meg a vállam, miért hagyta nálam, s közben szövöm tovább a hazugság kis hálóját, amiben van igazság is nyomokban itt-ott, de inkább mese. A lényeg, hogy hihető mese legyen. - A táskámba raktam valamivel összefogva, aztán azóta is ott maradt, de visszakérném tőled. Mondtam, hogy perdai barátnőm van éppen, és tetszenek neki ezek az égi cuccok, neki adom majd. Meg a flaskát is csak add vissza egy kortyra! Megáll az ellenálló esze! Jön egy dominiumi, és simán kirabol! - Vigyorogva állok fel, de nem sietek a kendő után nyúlni, nem akarok feltűnő lenni, inkább a pda-mat fogom meg és lépek Raven közelébe, remélvén, nem kell ezen a kis menedékhelyen körbe-körbekergetnem. - A videóról jutott eszembe, hogy kell egy közös kép veled is! Nagy vigyort! Mondd "Vesszen Jenkiiiins!" - Ha hagyja, odahajolok hozzá, fejünk egymás mellett és lövök is pár képet, mert valóban szeretnék egy ilyent tőle, vele, nem csak félrevezetés a dolog. De mielőtt elhajolnék tőle a fotók után - amelyeknél az sem baj, ha nem jól szituáltan vigyorgósak, hanem elhülyéskedettek - akkor eltávolodás közben lopom ki húgom zsebéből a kendőt. Kizsebelés visszajár!
*Na, most már tényleg nagyon kíváncsi vagyok a Rebelliumra, meg a fogadtatásra. Azt hiszem nekem igazi Paradicsom lesz, ahogy a nagyon régiek mondták valami nagyon jóra. Főleg ha a szakácsot képesek voltak elnevezni Tepsinek, csak jó fejek lehetnek arra. Azok meg, akikkel Gardellel hozott össze a sors, meg a Sikító lóizé, csak a rossz kivételek voltak. Azon meg elnevetem magam, hogy Carter szó szerint a keblére ölel, elképzelem a jelenetet és tényleg vicces. Érhetek neki vagy a válláig. Szó se róla, annyi mindent hallottam már róla, hogy muszáj személyesen is megismernem, rá kell feküdnöm az odalátogatás megszervezésére, minél előbb. Ebbe köp bele Alec és nem is mond hülyeséget. Eddig nem töltöttem el több napot Elorakban, és amennyire lelkesek a katonák, valószínű, hogy még a drága fegyvereiket is kint hagyják, hogy utánam nézzenek. * -Oké, akkor megkörnyékezem Fullert. Denisovot meg bízd rám, majd leszkennerezem. *Nekem már fel sem tűnik, hogy megint egy kancellár becserkészéséről beszélek, Alec minden bizonnyal szemet forgat majd, de megnyugodhat. Fullert nem akarom meghívni vacsorázni, csak felhívom a figyelmét néhány érdekességre a tó másik oldalán, amit feltétlenül meg kell néznem. Másrészt jól jön a tanulmányaimhoz a kutatás, elvégre letiltottak az Imperiumról, kénytelen vagyok átképezni magam. Az előzetes tervezésbe Alec rondít bele testvériesen, mikor emlékeztet a lefagyott lábujjaimra, és ez még ennyi idő után is képes egy erősebb káromkodást kicsikarni belőlem. Szegény anya ha hallaná…de amiről nem tud, az nem fáj. A hidegből melegbe megyünk, nem felejtettem volna el, valamikor úgy is szóba hoztam volna, de ha már a sivatagot emlegeti az én drága jó bátyám, itt a remek alkalom, hogy közöljem legújabb felfedezésemet. Mondjuk annyira nem új, de most van alkalmam beszélni róla. * -Terson mindent szeret teszteltetni. Tutira nagyobb haderővel megy ki oda, már csak a nagy bogarak miatt is….elküldöm a koordinátákat. Elcsíptem Stig Wayland nagyon kódolt jelentését, szóval nem egy kirándulós tábort akarnak ott felállítani. *Arra, hogy nem foglalhatják el a bányát, csak vállat vonok. Nem tudom minek kellene az ellenállóknak bánya, amikor nincs finomítójuk. Nem igazán tudnák a CQL-t felhasználni, viszont rengeteg fegyver, ellátmány és alkatrész utánpótlásra tehetnek szert, nem mellékesen gyógyszerekre. Csak jól kell megszervezni az akciókat, mindig csak egy kis csapatot. Arról nem is beszélve, hogy a szenzorokkal is lehet mit kezdeni. Erről persze majd Carter dönt a megfelelően képzett embereivel együtt, már nem az én dolgom, én csak az infót szállítottam, s ezzel le is zárom ezt a témát, bár jobban tettem volna ha kitartok mellette. A lefagyott lábujjaim után a lelkem kerül terítékre, ami már nem olyan egyszerű. Zokon is veszem Alec kvázi rendre utasítását és hiába néz rám, nem hat meg.* -Ne nézz így rám! ….Tudod jól, hogy hiába, azzal a kártyával sosem mentél semmire. Képtelen vagyok vigyorogva végignézni ahogy lekapcsolnak. Ott fent sem sokon múlott és csak Vharannak köszönhető, hogy kiállt melletted, különben nagy szarban lettünk volna. *S mindez igaz, ha a Nagy Perdai nem veszi védelmébe Alecot, és Jenkins legjobb esetben is a siklóra pakoltatja, egészen másként alakultak volna a dolgok, és most nem beszélgethetnénk itt, az tuti. Valószínűleg Jenkinsszel sem kerültünk volna egy kocsira, ami aztán felborult velünk, hogy megismerhessük a Perdát közelebbről. * -Hát az úgy volt, hogy épp Tywivel találkoztam Elorakban és lekéstem a saját kocsimat vissza a Városba, de Jenkinsét elértem, mert ő is ott volt. Aztán épp kedélyesen beszélgettünk amikor egy hammondfej csorda felborította a kocsit, a sofőr meghalt, Jenkins testőre kipottyant az ablakon, miközben vagy hatszor megpördült velünk a kocsi. Aztán ott maradtunk a vadon közepén. Na gondolhatod, két természetimádó a setét erdőben. Ilyenkor az ember nagyon őszinte tud lenni. A grodrak meg csak jött, hogy elvigye a levadászott sikító lóizé kölyköt. Egészen picike volt még szegény és még válaszolt is a sikításomra. Eskü, kommunikálnak velem, valami lehet a hangomban. *Két ujjal meg is simogatom a torkomat kívülről, nem kicsit büszkén.* -Ritkán látni Jenkinst elfehéredni, még a sötétben is jól látszódott. Láttad volna amikor a frászt hoztam rá az zseblámpával. Tudod…Boooo! *Egyszer a bátyámmal is eljátszottam ezt, csak jobbak voltak a körülmények. Épp a legszebb álmából vertem fel és vagy húsz centire lehettem csak az arcától. Majdnem orrba vágott. Véletlenül. Eddig tartott a mese, Alec láthatóan féltett kendője azonban már a puszta valóság. Úgy érzem csak hantázik és ehhez mindig is jó orrom volt, vele biztosan, végül is, a kis lakókabinoknak ez az egyik előnye. Nincsenek titkok. * -Ó, értem. *Ezek szerint én csak szédítem Vharant…nagyon lesarkítva. Úgy nézek a bátyámra, mint aki most világosult meg, de hát nem így van. Eddig is tudtam mekkora szoknyavadász, a vérében van…mármint ezt nem apától örökölte. Tutira valamelyik régi, földi rokontól kapott egy elkószált gént. * -Josie…Josie Kicsoda? Egyébként nem az a meglepő, hogy ellenálló a csaj, hanem az, hogy hordozgatod magaddal, mint egy ereklyét. Mármint a kendőt. *S erre máris jön a válasz, hogy ott felejtette. Ez még hihető is, a nők csak úgy ott felejtenek dolgokat a pasijuknál.* -Még jó, hogy nem a bugyiját felejtette ott, furán nézne ki a táskádban egy női bugyi. *Ezen elnevetem magam, mégpedig a nagyon ellazult, horkantós félén. S már állok is fel, hogy zsebre vágva a kendőt eltávolodjak Alectól, közben jön a perdai barátnőjével.* -Végül is, egy perdai barátnő kifejezetten előnyös, mivel még véletlenül sem lehet a hancúrból gyerek. Ez már nekem is eszembe jutott. *Hát nem véletlen, hogy két Delgadonak egy rugóra jár az agya. * -Hééé! Nem vagyok dominiumi, Univerzumpolgár vagyok! *S „nem adom” képpel nyelvet öltök mikor a flaskáját elhúzom a szemei elől és még akkor is eltartom tőle jó messzire, amikor a pda-val hozzám lép. * -Publikusat akarsz, vagy testvérieset? *Kérdezek vissza arra, hogy milyen képeket szeretne megörökíteni, de végül is mindegy mit válaszol, szinte az összes fintort felvonultatom néhány kép erejéig, lesz nyelvöltős is és ha már a kendőt elraktam az egyik kezem fel is szabadult, ujjaimmal felnyomom az orromat is és bebandzsítok. A végére hagyom a lényeget.* -Vesszen Jenkiiins! *Ezzel el is altatta a gyanúmat, és mivel biztonságban tudom a zsebemben a kendőt, nem gondolok arra, hogy még mindig akciót tervez a visszaszerzéséért. Csak akkor veszem észre, amikor már a kezében van.* -HÉÉÉÉ! Lopós! *Összeszűkítem a szemeimet és a szemöldökeim is majd` középre rándulnak.* -Nagyon jó csaj lehet az a perdai, ha ennyire harcolsz azért a kendőért. Hogy hívják? *Nézem őt, mennyit gondolkodik, s aztán lezárom a flaskát és ugrom. Egy lépés után veszek lendületet, hogy nemes egyszerűséggel letaroljam a bátyámat. *
Még egy kancellárnév! Most én leszek az, aki szemet forgat, pedig ez Hugi szokása. Nem is tudom, hogy örüljek, hogy csak hét kancellár van, akit megkörnyékezhet, vagy bosszankodjak afelett, miért vannak ezek ilyen sokan?! Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy minden ilyen próbálkozás veszélyes és előbb vagy utóbb, de becsúszik egy hiba. Mert még a legjobbak, mint a húgom is tud hibázni. Zavar, hogy nem fogok tudni ott lenni vele, nem tudom megvédeni. Ha a Dominiumon vagy a Városban lennék, akkor sem tehetnék sokat, de legalább beverhetnék pár orrot. Bízom benne, hogy ezt Denisov megteszi helyettem, normális fickónak tűnt, és elég erősnek is a feladathoz. - Mindent szeret tesztelni Terson, hm? Leszámítva a golyóállóságát és a szerencséjét az utazással ide le. Mondjuk legalább esze van. - Kezdem el cinikusan, de a végére igazat kell adnom neki - egy ellenálló egy kancellárnak, ez már a világvége! -, mert hát hülye lenne kimozdulni az univerzum legvédettebb gyűrűszintjéről, ha már ennyi ellenséget szerzett magának. Azon viszont elmosolyodom, hogy elcsípte Raven a kódolt jelentést. - Nem is értem, miért vesződnek a kódolással. - Csóválom meg a fejemet, de ha úgy van, ahogy Raven mondja, akkor a Kancellária szagot fogott: CQL-t találtak. Picsába... - Így viszont az én tervemnek annyi. Emlékszel? Meséltem, hogy a Perda bejárása közben igyekszem a szentélyek közelébe jutni, felmérni nagyságukat, mennyire őrzik őket és szentély-nélküli újabbakat is találni, már ahol van felszíni nyoma a CQL-nek. Ezzel akartam visszacsattogni a Városba, hogy a rám bízott feladat helyett inkább ezzel foglaltam le magamat, hátha elfogadják mint értékes információt. Viszont ha a celeb-hadnagy cuccaival nélkülem is találtak... Írja a jelentésben, hol vannak a szenzorok? Történhetne velük véééletlenül valami. - Cinkosan gonosz mosoly jelenik meg a képemen, s ugyan ez vélhetően az én helyzetemen és egyébként is gyengécske tervemen nem sokat segítene, de hát ellenállói munkaköri leírásomban van, hogy nehezítsem a Kancellária életét. Húgoméban meg biztos az szerepel, hogy az én dolgomat nehezítse, mert Égtükör-ben is majdnem elárulta magát, Vharan egyenes gerincének köszönhetjük, hogy elkerültük a lebukást. Hiába veszi viszont zokon a szavaimat Raven, ez meg engem nem hat meg, komolyan folytatom. - Tisztában vagyok vele én is, hogy mennyivel tartozom Vharan-nak! Ugyanakkor de, kijátszom a kártyát ellened: a szülő-kártyát. Igenis mented magad, vigyorogva, engem megtagadva, ha kell, mert Apáék túlélik valahogy, ha engem újra elveszítenek, de mindkettőnket nem veszíthetnek el! Én tudni fogom akkor is, hogy szeretsz. - Teszem hozzá a végén lágyabban, mosolyogva, mert hát mi a szeretet jele, ha nem az, hogy nem törődött bele a halálomba és évekig kitartóan kutatott utánam a holdon? Sosem fogom elfelejteni neki. És tette ezt a kutatást úgy, hogy közben állandóan a kancellárok szemei előtt van, most mint kiderül, Jenkins-szel kocsikázgat. Az első mondatra már felfigyelek: ha lekési a kocsit, ott hagyják? Ez vajon működne Szöszinél is? Egyszer-kétszer megjátszható lehetne... hacsak a kancellár barátja nem küldet érte járművet. - Beengedett a járműbe? Nem a tetejére vagy utána kötöztetett? - Kérdezek közbe, mert el nem bírom képzelni, hogy engem bármelyik kancellár is beinvitálna. Mármint akkor sem, amikor még nem volt a rendszeren kívül. Meg se merem kérdezni, miről beszélgettek kedélyesen, de a következő pillanatban el is felejteném a kérdést, mikor kiderül, hogy mi minden történt még. - Baszki, vagy háromszor meghalhattál volna! - Szakad ki belőlem őszintén. A végén megtérek, a perdai istenekhez fogok imádkozni és hálát adni nekik. Aztán először akkor bukik ki belőlem a nevetés, mikor azt meséli, hogy a kis lóizé visszasikított neki - meghaltam volna a röhögéstől, ha ott lettem volna, szegény pára ide vagy oda -, aztán meg akkor, mikor kiderül, hogy ugyanazt a tréfát eljátszotta a kancellárral, amit velem is jó pár évvel ezelőtt. - Hugi, egyszer valaki azért a Boo-ért orrba fog vágni! - Nevetek még mindig, mert én is emlékszem, hogy ösztönösen visszatámadtam volna, mikor megijesztett, nem vagyok az elfutós alkat. Eloldalgós inkább, most is szívesen tenném, mikor Raven lecsap Szöszi kendőjére, nekem meg sunnyognom kell, ráadásul nem feltűnően, mert azonnal szagot fog. Most még csak gyanakszik, oké, jó úton haladok. Jól bemártom szegény Josie-t, de hát úgy sem fog kiderülni, nem igaz? - Josephine Cain, egész pontosan. Az apja volt a pilóta vagy valami egyéb személyzet, mikor az a Jenkins meg a barátnőd lezuhantak a tengerbe, miután eltérítették a siklójukat. Aztán a kancellárok véres tisztogatásba, példa statuálásba kezdtek. Az anyja nem is élte túl. - Pontosítom Ravennek az információkat, ezek legalább a hazugságom igaz részei, mondjuk ha utánuk akar nézni, nem fog minden adatot látni gondolom. Rendben, haladunk: a kendő tulajdonosa módosítva, most már csak indokolni kell, miért van nálam, s úgy tűnik, egész jól állok ezzel is, Raven elhinni látszik, nevet is, én meg akkor már dobok rá egy lapáttal. - Az épp nem volt rajta. - Jegyzem meg a bizalmas információt a bugyihiányról kaján mosollyal. Hát hogy Josie hord-e bugyit, azt speciel nem tudom, de Sally tuti nem, legalábbis olyankor sosem volt rajta, mikor egymás karjaiban kötöttünk ki. - Te is akarsz egy perdai barátnőt? - Vigyorodom el szemtelenül, direkt félreértve a szavait, hagyván eltávolodni a taktikám részeként, de lopva megfigyeltem, melyik zsebbe is tömte a kendőt. Szerencse, hogy Szöszi esetén nem kell aggódni a gyerek miatt, hiszen pont azért válnak el tőle, mert meddő vagy mi. Tisztára, mint egy perdai barátnő kényelme, tényleg. Jót nevetek az "univerzumpolgár" kifejezésen, nem is tudok elég felháborodott lenni, hogy a flaskát nem adja vissza, de igazán úgy sem az érdekel. - Igen! - Felelek ennyivel arra, hogy milyen képet akarok. Mindenfélét! Ez nem lehet kérdés, és valóban egy csinos csokorra való készül, egy-kettő egészen aranyos, normális, pár olyan, amelyiken legalább egyikünk vág hülye képet és néhány olyan, amely mindkettőnknek a vállalhatatlan kategória, de legalább jó vicces! Ezzel meg is volnánk, s a képek mellé beszerzem a kendőt is a zsebéből, rögtön több lépést távolodva, biztos, ami biztos. A flaskához már nem volt elég kezem. - Nem lopós! Univerzumzsebes! - Vigyorodom el, egyelőre a tenyerembe zárva a kendőt, gondolkodván, hol lenne biztonságban? A pda-t közben ráejtem a hátizsákomra, arra nem fog vadászni Raven, mert látom rajta, hogy valamire készül, még ha egyelőre csak kérdez is. - Nagggyon jó nő! És nagggyon hosszú neve van, perdaiaul ekkora... - Mutatok a kezemmel vagy egy métert. Végülis, a Jasmine "Szöszi" Benedict "LeNemTépekEgyVirágotSem" Montgomery nem éppen rövid. - ... és ki sem lehet mondani, van vagy három mássalhangzó is egymás mellett. De a barátai leginkább Naphajúnak hívják. Találó, én is mikor megláttam, épp rásütött a hajára a nap, olyan volt, mintha arany szálakat szőttek volna bele! Egyébként festékkészítő és... - Szívesen mesélek Ravennek - magam is meglepődöm a lelkesedésemen -, kicsit átalakítva a történteket. A lugasban valóban megakadt a tekintetem Szöszi hatalmas hajkoronáján, a lombok között átszűrődő fényben az arany hullámzását most is fel tudom idézni, akárcsak Elorakban, mikor haja egyenes volt, mint egy vízesés. Arany vízesés. Foglalkozását is átalakítom, a füvész túl gyanús lenne, így más perdai foglalkozást adok neki, ami passzol Szöszihez valami módon. Viszont tovább nem tudom folytatni, mert Raven rám vetődik, s nevetve borulok el vele, kerülünk a földre, de a nevetés hirtelen marad abba, mint amit elvágtak, mikor fejem is leér a földre. Vagyis inkább egy szikladarab lapos, sima széléhez. Rögtön elernyedek, a markom se szorít annyira, a kendő is kilopható lenne, mert nem mozdulok, lehunyt szemem sem rebben és mellkasom sem emelkedik vagy süllyed. Nem reagálok se szólongatásra, se rázásra, arcom paskolására vagy a flaska tartalmának képembe löttyintéssel való elpazarlására... Az első pár másodperc még könnyű, a következők a nehezek, hogy tényleg hihető tetszhalott legyek és ne kezdjek el nevetni, míg a megfelelő pillanatban fel emelem a fejem kinyitva a szemem. - Booo!
*Szemet forgat, én meg nézek rá ártatlanul, mert fogalmam sincs miért csinálja ezt. Nekem már fel sem tűnik, ha kancellárokról beszélek, bár még egyikkel sem vagyok puszipajtás, ami késik, nem múlik. Na persze nem Terson lesz az első a sorban. Fuller meg csak arra kell, hogy elmehessek több napos kutatóútra és indokom is van hozzá. * -Ja, mindent….miazhogyeszevan? Ezek szerint akkor Jenkinsnek nincs? Ő úgy jár ide a Perdára, mint aki hazajár. Mióta felébredt a felesége, egyetlen siklóval sem zuhant le. Szerintem a dugifeleség a kabalája. *Sajátos véleménnyel vagyok Jenkinsről, ismerem már annyira, hogy azt mondhassam, ő aztán minden csak nem eszement. Nagyon is tudja mit csinál és nagyon is tervezget valamit. Alec fejcsóválós megjegyzésére csak megrántom a vállam. Erre a kérdésre az lenne a válasz, hogy senki ne tudjon a viselt dolgaikról, és ez mindaddig megállja a helyét, míg le nem bukom. De végül is, megnehezítették a dolgom, mert mennyi meló volt már Jenkinsnél elrejteni a chipet, Tersonnak meg üzenetet küldeni a JL nevében, pont akkor amikor ott voltam nála. Ezek nélkül simán lecsekkolhattam volna őket, hol maradt volna a szórakozás? Terson arcán átvonuló érzelmek, amikor elolvasta az üzenetet? Alec terve nekem eddig nem jutott eszembe, bár nem hiszem, hogy bejött volna neki. Terson még három CQL bányáért sem adta volna ki a kezéből az ellenállókhoz vezető információkat, főleg nem akkor, ha tényleg ő az a kancellár, aki miatt Alec a jelenlegi szar helyzetébe került. * -Most mondtam, hogy átküldöm a koordinátákat. Hogyne tudnám hol vannak, micsoda kérdés? Nem végzek félmunkát….Na igen, szeretném ha a szenzorokkal történne valami. Valami végzetes. Ha pedig még egy felderítő-javító brigádot is kiküldenek, hogy megnézzék a szenzorokat, akkor bónuszként még szerszámokat is kaphattok. *Tovább tervezem Alec akcióját egy kicsit és hasonlóképp mosolygok rá. Néha elgondolkodom azon, hol a búbánatos francban lenne a kancellária, ha Alec a Dominiumon marad és összefogunk? Persze annak is meg van az előnye, hogy a Perdára kényszerült, két fronton támadunk. Kicsit nyögvenyelős, de ketten nem tudunk rohamot indítani. Így viszont rizikósabb, főleg ha közben Jenkins is felbukkan időnként, pont akkor amikor nem kellene neki. A hideg hegyi fagyos kaland is épp egy ilyen alkalom volt, átkozom is azóta Denisovot, hogy a frászba tudta pont Jenkinst oda hívni, és rohadtul nem érdekel ha csuklik. Még egy ilyet viszont nem akarok, és azt is tudom, hogy nem lennék képes vigyorogva nézni, ahogy a bátyámat lekapcsolják. A vitánk, bár nem hangos ahogy az lenni szokott, de elég komoly és Alec érvelésére a szívem is a torkomba ugrik, heveny légszomj kerülget és nagyokat kell sóhajtanom, hogy túllépjek rajta. Belegondolva abba amit felsorol, megint azt érzem, hogy gombóc gyűlik a torkomba és szemeimbe fájdalom szúr.* -Ne csináld ezt Alec. Sosem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. Nem foglak otthagyni. *A végét lenyelem, nagy falat és Alecnak fogalma sincs arról, mit terveztem arra az esetre, ha Vharan hátat fordít neki és Jenkins a kezei közé kapja. Azért van nekem is ütőkártyám végszükség esetére. Hát az megmaradt. Nem véletlenül akaszkodom rá a kancellárokra, még akkor is sikerül valamit kicsikarnom belőlük, ha egyébként látszólag nem jutok semmire velük. Terson rohadt nehéz eset, mégis kaptam engedményt, jogosultságot, ezt-azt…vele apródonként lehet haladni, Jenkins ebből a szempontból lazább. * -Naná! Kénytelen volt, egyébként meg kedvel. Szórakoztató társaság vagyok. Közvetlenül mellette ültem a kocsiban, amíg…*S elmesélem mi történt velem, velünk. Hát úgy, hellyel-közzel, csak a lényeget mondom el. Csak legyintek arra, hogy hányszor halhattam volna meg, ha visszaemlékszem a kis monológomra amit Jenkinsnek mondtam el, volt az négy is. * -Hát te egyszer majdnem orrba vágtál. Jenkins majdnem lelőtt a riasztópisztolyával. Azt tanácsolta, hogy legközelebb hátulról lepjem meg, akkor több esélyem van túlélni. Megfogadom a tanácsát, csak ki kell várnom a kedvező alkalmat, amikor ezt már elfelejti. *Oldalra biccentett fejjel, vigyorogva mesélem és tudom, hogy Alec megint ki fog térni a nem létező hitéből, ami csak olaj a tűzre, vagyis még szélesebb vigyort láthat tőlem. És még nem ittam a cladacos izéből. Azért is meg kell harcolnom, de inkább Alec csajos kendője az, ami érdekel. Még meg is szagolgatom és a gyanúm beigazolódik, bár halványan már, de érezni rajta a virágillatot. Kicsit olyan, mint amit anyától kaptam egyszer, mégis más. A kendő tulajdonosát Josie Cain néven azonosítja, amit meg is jegyzek és Halálcsókot is vehet arra, hogy utána fogok nézni. Nem is olyan régóta lehet a Rebelliumban, ha Sammy siklós balesete után került le. Nincs időm ezen agyalni, meg visszakérdezni sem, belesüllyedek Alec intim részleteibe. Felháborodom, már csak azért is, mert én nem tudnék bugyi nélkül meglenni…na persze, van az az alkalom amikor igen, de….és itt villan be, mire is gondolhatott Alec.* -Na baszki, már megint kezded? *Hörrenek fel tócsányira kerekedő szemeim mellé. Meg kellene már tanulnom ezeken a dolgokon túllendülni, Alec pont azért kezdi mindig ezzel, hogy leszálljak a témáról, pontosan tudja, hogy nem bírom a tesóm szerelmi, testnedves életét hallgatni. * -Van perdai barátnőm, köszi. Épp elég volt, hogy ő csöcsörészett meg. *Vágok vissza azonnal és örülök, hogy ennyivel megúsztam s nem kérdezett rá arra, milyen tekintetben gondoltam én előnyösnek azt, hogy perdaitól nem lehet gyereke az embernek. Addigra a kendőt is megszerzem és a magamévá teszem, olyannyira, hogy elsüllyesztem a kabátom zsebébe. Ha Alecnak nagyon kell, akkor megharcol érte, az viszont már gyanús lesz és biztosan ő is erre az álláspontra jut, mert inkább lemond róla – látszólag! – és fotókat gyártunk magunkról nagy lelkesedés és viháncolás közepette. Imádom amikor együtt hülyülünk, régen annyira belelovalltuk magunkat, hogy anyának ránk kellett szólnia, hogy a bútorzatot kíméljük. Esti fogócska a kabinban az asztal körül? Pipa! Arra már nem emlékszem mit vettem el Alectól, de tuti mérges volt. Most viszont ő lop meg, bár szigorúan véve, lopott holmi visszavétele nem számít eltulajdonításnak, ebbe viszont azért belekötnék, hogy a kendő sem az övé volt eredetileg. * -Azt te csak szeretnéd baszki! Messze vagy még tőlem, majd meglátod, kis piszok! *Már tudom mit fogok csinálni, csak tudnom kell hova teszi a kendőt és szándékosan nem palástolom a kíváncsiságomat, hadd szenvedjen a dugdosással. * -Naphajú? Akkor ez becenév? Mintha már hallottam volna. *Nézek el egy pillanatra alec mellett, mint aki épp az emlékezetében turkál a név után. Blöffölök persze, de nálam sosem lehet tudni, hogy mit tudok és ezzel Alec is tisztában van. Érdekesnek találom azonban, ahogy a nőről mesél, tudom, hogy nem hazudik, de annyira lelkes és mosolygós, még sosem beszélt így senkiről. Hát ezt tuti nem mondom el anyának, mert rögtön reményét veszti az unokákra. Inkább letámadom Alecot és sikerül a pihe súlyommal letarolnom. Magam is meglepődöm azon, ahogy elvágódik a lendületemtől, arra számítottam, hogy lepattanok róla. Én még döbbenten nevetek amikor Alec abbahagyja, de még akkor sem fogok gyanút. Már épp meglegyinteném az arcán, amikor észreveszem a feje alatti lapos követ és hirtelen csend borul a bokrokkal körülvett földmélyedésre. Síri csend, kísérteties és fájó. Egy nagy sóhaj után, csak reménykedem abban, hogy szórakozik velem.* -Alec?...Alec! Ne szórakozz velem! *A paskolásból óvatos, gyengéd pofozgatás lesz, de mivel nem mozdul, már nem is merem megcsikizni.* -Aleeec! *Kicsit síróssá válik a hangom és a bűntudat lobban fel bennem, mint tűz az aquilloni csapatszállítóban. * -Alec, ne csináld ezt velem kérlek, ébredj fel. A francba! *A pánik kezd eluralkodni rajtam, remegő kézzel nyomom az ujjaimat a nyakára, kis megkönnyebbüléssel konstatálom a verőér ütemes pulzálását. Csak elájult, de nagyon. Tovább paskolom az arcát, még öntök is egy kicsit rá az italból, vigyázva, hogy ne menjen a szájába, nehogy félrenyelje, vagy csak úgy lecsorogjon a torkán rossz helyre. Már a könnyeim is csorognak, úgy kell kipislognom a szemeimből, hogy lássak is valamit. Hosszú, kínos csend, tehetetlenség vánszorog a másodpercekkel….mire magához tér. Még el kell telnie néhány lélegzetvételnyi időnek ahhoz, hogy én is magamhoz térjek és rájöjjek, hogy csak szórakozott velem. * -Baszd meg Alec! *Sikerült megint kihoznia belőlem egy nagyobb káromkodást és elkezdem csapkodni a mellkasát, ám most már nem kímélem. * -Cseszd meg, ez nem volt jó vicc, hogy jöjjön rád a szapora! BOOOO! *Kiáltok rá és kicsiny öklömmel indítok egy jobb egyenest az orra felé. *
- Őszintén? Nincs. - Felelek meg a Jenkins-es kérdésére, hiszen ő is mi a reteknek kockáztat? De tegye csak, úgy is csak addig fogja, míg egyszer nem lesz végzetes a balesete azzal a siklóval. - Ezt ne hangoztasd, mert mindenki a duginejre fog akkor rárepülni, és te leszel a hibás! - Jegyzem meg elmosolyodva, hiszen ha ő a kabala, akkor őt kell kiiktatni és utána magát iktatja ki a kancellár. Nyilván egy kellemes bosszúhadjárat közben/után. Mondom én, a nőkkel csak a baj van, ezért sem tervezek házasodni, még poénból sem, mint Tywinnával tettem. - Jól van na... - Szúrom közbe lecseszésére, hogy most mondta, hogy átdobja a koordinátákat. Én ugyan nem hallottam, de hát ugye Apáéknak pötyögtem még a levelet, s annyi felé nem tudok figyelni, mert a fogalmazásra is gondot kellett fordítani, hogy ha meg is szerzi más a levelet, ne kerüljön miatta bajba Hugim. A további szavain hangosan tűnődöm el, a végén meg vállat vonok. Majd kitalálják a fejesek, ha meglesznek a koordináták. - Akkor ez több emberes meló lesz. Egy csapat az első szenzor után megvárja a javító brigádot, s mialatt lecsapnak rájuk, addig a többiek a többi szenzort iktatják ki. Na majd megnézzük hány szenzor van és hány elvetemültet tudok összeszedni, aki bemerészkedik a Sivatagba. Légkondis zoknid nincs? - Mindenesetre nem lehet egyszerre az összes szenzort kiiktatni, aztán várni a műszaki csapatot, mert egy szenzor meghibásodása még életszerű. De hogy több is közel egy időben adja be a kulcsot, az már gyanús és akkor bónuszként nem szerszámokat kapnánk, hanem egy kisebb sereget. Egy ilyennek nekimenni kockázatos, még akkor is, ha esetleg mi választjuk meg a terepet az összecsapásra és ezt előnyünkre tudjuk fordítani. Még így is könnyen bukta lesz a dolog, s ha engem elkapnak... Az az igazság, hogy attól tartok, ezúttal is felhasználnák a szeretteimet ellenem: ha nem akarom, hogy őket bántsák, akkor beszéljek. És ezen a ponton nagyon nehéz hitelesen és tartósan előadni, hogy mi utáljuk és megvetjük egymást, lehetetlenség eljátszani, hogy közönyös vagyok a sorsát illetően, ha látom szenvedni. És ugyanígy fordítva is, mégis erre kérem, sőt, ha kell, vigyorogjon is rajtam, s érvelésembe be is dobom az ütőkártyát. Hatásos is, látom a szemein, s nem is hoz fel értékelhető ellenérvet, de rá nem bólintana akkor sem. Nem is ő lenne, ha ilyen könnyen feladná. - Tudom, hogy meg akarod majd próbálni. De azért emlékezz rá, mit mondtam. - Húzom a szám féloldalas mosolyba, keserédesen. Szar téma, de azért megmelengeti a szívemet, hogy ennyire küzdene értem Raven, hogy még most, elméleti síkon sem engedne egy jottányit sem. Az ütőkártyáiról persze mit sem tudok, de azt hiszem, addig alszom úgy is jól. Így sem egyszerű, mikor ő állandóan valamelyik kancellár körül lebzsel, még olyankor is összejön neki, mikor lekési a fuvarját vissza a Városba. - Naná, hogy az! - Értek egyet közbekotyogva, hogy szórakoztató társaság Raven, még vigyorogva helyeselve bólogatok is párat hozzá. Habár húgomat sem kell félteni ego tekintetében, de meg tudjuk egymást támogatni ebben. - Ennyit a kabalanejről... - Jegyzem meg, miközben hallgatom, mi minden történt velük. Most nem siklóval pottyant le a kancellár, hanem kocsival borult. Igaz, karcolás nélkül megúszhatta - igazságtalanság, neki miért nem szakad le a lába mondjuk, csak mert rosszkor volt rossz helyen? - és ha ez a feleségének köszönhető, mert tényleg szerencsét hoz, akkor örülök, hogy húgomra is kihatott a varázs és ő is ép bőrrel megúszta. Annyira, hogy Raven még rá is legyint. Én nem tudok így tenni arra, hogy a felsoroltakon túl még a kancellár is majdnem lelőtte. - Kinyírom. - Sóhajtom, mert az én húgomat még csak ne is ijesztgesse, az az én előjogom, ki is fogom próbálni, de ahogy Raven is mondta: kivárom a megfelelő alkalmat. Mindenesetre ebben őt nem tudom támogatni, lemondó sóhajom is jelzi ezt. Csak nehogy úgy járjon, mint a korsó meg a kút, ahogy Jenkinsnek is jósoltam a sok siklóutazásaira is. Igaz, erre nekem is figyelni kell, mert azt már most látom, ha csak egy-két hónapig is de még tartani fog Szöszivel a viszonyom, akkor szép hazugság-háló fog kialakulni, így okosan kell fogalmaznom. A legjobb, ha nem tagadom le a létezését, csak kicsit átalakítom őt. Meg a történteket. Vannak benne részigazságok és a jól bevált taktika is működik, mikor a bugyimentességet hozom szóba. Bocs megint Josie. Meg bocs Szöszi: ha egyszer lebukom, még ezt fogja hinni róla Raven. Mondjuk engem különösebben nem zavarna, de sejtem, hogy milyen édesen pirulna feje búbjáig az én Naphajúm vagy nézne rám morcosan. Mosolygok is ezen, na meg Raven reakcióján. Nem kezdem megint, csak folytatom, de tudom, hogy ezért csak lesújtó pillantással illetne, így nem is mondom ki. - Ha nem tetszik, hogy ő tette, szerezz egy perdai férfit! - Vágok vissza szemtelenül vigyorogva és mit sem sejtve. Azt, hogy miért előnyös egy perdai szerető, naná, hogy nem kérdezem. Evidens. Grátisz, hogy van bennük valami egzotikum is, s erre alapozva fogom előadni a mesémet az én perdai barátnőmről, miután visszaszereztem a kendőt és szereztem pár közös képet Ravennel. Remek lett mind, még a leghülyébb fejűek is, nem is fogok tudni választani, szóval a digitális kis képkeretemet majd úgy állítom be, hogy x időnként cserélgesse a képeket, így egyről sem kell lemondanom. A kendőt közben megszerzem és azon agyalok, hova rejtsem, de Raven figyelmét is terelni kell erről - nőknek mennyivel egyszerűbb, ennyi dologra figyelni! -, szóval inkább a Naphajúról beszélek, igazat is és kevésbé igazat is. - Lehet gyakori becézgetés ez a perdaiaknál. - Vonok vállat lazán arra, hogy már hallotta a nevet. Ó, baszki, remélem nem! Hogy hallhatta volna? Nem is hagyom nagyon elgondolkozni ezen, inkább mesélek Szösziről, akarom mondani Naphajúról, egészen belelendülve, ezzel némileg magamat is meglepve, de húgom meg a letarolással lep meg. Nem tudom, honnan jött az ötlet nekem, de úgy érzem, hogy itt az alkalom, amire várok közel egy évtizede, hogy visszaadjam azt a "booo"-t neki. Már-már azt hiszem, nem válik be most sem a terv, mert Raven még nevetgél, s minthogy csukva a szemem - de piszok nehéz meg se rezdíteni a szemgolyót -, nem látom, mi hozza el a pillanatot, ami hirtelen vágja el a jó kedvét. Ha azt hittem, hogy szemgolyót nehéz nem mozdítani, akkor minek is nevezzem, hogy arcizmaimra is ügyelni kell? Paskolgatására még csak el sem mosolyodhatok, pedig szívem szerint prüszkölve nevetnék fel már most. Síróssá váló hangjánál azért némi bűntudat elfog, de utána már rögtön jön a gondolat, hogy de fene ravasz az én húgom. A szívverést még játékból sem tudom megállítani, a pulzusom így hát elárult engem, s már épp azon lennék, hogy leleplezem magam, de ekkor önt rám az italból. Baszki, tényleg aggódhat, ha így pazarol! Az aggódás része egyébként még cuki is. Hagyom a csendet kicsit kiteljesedni közöttünk, mintegy hatásszünetként, aztán töröm csak meg hirtelen emelve fel a fejemet és nyitva ki a szemeimet. Káromkodása és arckifejezése hozzá heveny nevetőgörcsöt idéz elő nálam, míg a mellkasom ütögetése kellemes emlékeket ébreszt: Szöszi a hátamat csépelte a túl vad motorozás miatt, de aztán később valamivel ugyanott már ruhák nélkül simogattak az ujjai, karmoltak finoman a körmei. Egy dolgot viszont biztosan nem tett: nem használta ki egy nevető ember védtelenségét! Behúzásra nem számítok, s mivel a nevetéstől mocorogtam kicsit, nem is teljesen az orromat találja el Raven, hanem kissé a szem alá csúszik az ökle, de ettől még a találat az találat. - Áúh, cseszd meg! - Hogy annyira mégsem haragszom, mint azt a káromkodásból sejteni lehetne, kitűnik abból, hogy még akkor is vigyorgok, mikor mondom és balomat a sajgó arcrészemhez kapom, dörzsölgetem meg, akkor is, ha ott van a markomban még a kendő. Kaptam már nagyobbakat is ennél az életemben, jóval nagyobbakat. - Add csak vissza a pda-d! Megmondalak Anyának! - Közlöm vele ezt úgy, mint aki most akar a saját életkorából úgy húszat letagadni, és mintha ne tudná az árulkodást később Raven kitörölni az üzenetből. Közben már nyitva a szemem és figyelemmel követem húgomat, mert hát vissza nem ütnék soha, de azért nem várnék be egy második támadást is, azt már kivédeném, ha lehet.
*Méghogy Jenkinsnek nincs esze! Inkább csak vakmerő és sokat kockáztat, de mindig bejön neki. Eddig legalábbis még nem halt meg, persze volt már, hogy elveszett egy kicsit, de rossz kredit nem vész el. Ezen nem vitatkozom a bátyámmal, tudom mikor nem lehet őt valamiről meggyőzni és ez az az alkalom. * -Ez is egy lehetőség elvonni a figyelmét. *feleslegesen, pusztán szórakozásból persze nem tenném, nem sodornék senkit sem veszélybe, de ezt nem kell tudnia Jenkinsnek, elég ha csak azt hiszi, hogy lesz valami kicsike rossz a nejének és arra fordítja az energiáit. Ha ezért megutál, hát megutál, nekem viszont Alec élete a fontosabb és ha úgy hozza a sors, hogy ezt meg kell játszanom, lelkiismeret-furdalás nélkül megteszem. Talán az én eszement ötleteim és a kancellárokkal való barátozásom az ami lvonja Alec figyelmét, vagy egyszerűen csak másutt járt az esze, például az anyáéknak írt levélen, figyelmeztetnem kell, hogy némi információt kihagyott. Azt viszont már nem hagyja ki amit a sivatagi szenzorok ottlétének okairól és előnyeiről mondok. Még hozzá is teszek az ő terveihez és lassan de biztosan kész akcióval állhat Carter elé. * -Nekem mindegy hogy csináljátok, az már a ti dolgotok, én csak az infót hoztam. Légkondis nincs. Nem terveztem a sivatagba menni, de utána nézhetek, hogy az odarendelt katonák milyen felszerelést kapnak. *Ezt a kérdést komolyan vettem, bár azt hiszem poénnak indult, de nálam ugye, sosem lehet tudni. Ha Alecnak felszerelés kell, megszerzem előbb vagy utóbb. Van amivel meggyűlik a bajom, mint például az implant karjának a megjavításához szükséges bőrpótló kézi készülékkel, de az is meglesz. Ezen a ponton még bizakodó vagyok és mosolygok, de aztán később ez el is tűnik. A hideg hegyi kaland azóta is kísért, bár rémálmaim nincsenek arról, hogy a bátyámat elkapják és azzal minden borul, de sokszor gondolok rá, magamban számolás nélkül átvéve újra és újra a lehetőségeket, hogy kinek mit mondok, mivel érvelek és hogyan terelem el róla a figyelmet. Pengeélen táncolok, jól tudom, és sokkal nagyobb a tét, mint úgy általában véve a külön kis akcióimnál. Szóval van az lehetőség ami le tudja törölni az arcomról a mindig ott lévő mosolyt. * -Ezek után gondolod, hogy nem fog eszembe jutni? *Kérdezek vissza válaszadás nélkül, elhúzva a számat, de csak azért, hogy Alec megnyugodjon. Úgy sem fogom megtenni, sok mindenre képes vagyok, olykor még magamat is meglepem, de erre nem. Hogy mosolyogva megtagadjam a bátyámat és végignézzem ahogy elviszik, ki tudja hova és mit csinálnak vele. Nem. Másrészt, szeretném azt hinni, hogy az eddigi erőfeszítéseimnek kellően megérett a gyümölcse és be tudok velük tömni még egy kancellár szájat is. Inkább rátérünk más témára és talán Alec is azért hozta fel és csikarta ki belőlem a Jenkinsszel való utazgatásomat, hogy az ő lebukásánál ha nem is jobb, de másabb legyen a beszélgetés tárgya. Neki nem jó, látom az arcán, hogy ez körülbelül ugyanolyan, mint az előző, de én kifejezetten élveztem egyes részleteit. Közbekotyog, de nem zavartatom magam, megszoktam már, és megakadás nélkül folytatom. Csak a vigyor kerül vissza a képemre egyes közbeszólásánál, főleg a kinyírásnál. * -Nyugi, nem fog megölni, de nem becsülöm alá. *Orrhangon nevetek amikor lemondóan sóhajt. Hányszor láttam és hallottam már ezt a reakciót tőle, már egészen elszoktam attól, hogy bátyám ilyen módon nyilvánítsa ki a véleményét. Persze mielőtt eltűnt és „meghalt” még nem voltak olyan meredek stiklijeim, mint mostanában, s persze a java pont miatta van. Akkor kezdődött és azért. Csak véletlen egybeesés és szerencse, hogy akkorra nőttem fel és kerültem olyan pozícióba, ahonnan el lehetett indulni. A bátyámnál is van ilyen pont, amikor megszerzem a féltve őrzött kendőt. A vérünkben van a hantázás, bár nem apától örököltük az biztos, de valamelyik ősünk minden bizonnyal a fél világot átverte, vagy a fél Univerzumot, vagy a fél Földet, sosem tudjuk meg. Szüleink nagy szerencséjére, köztünk megoszlik ez a tudás, viszont sajna gátol is abban, hogy lebuktassam Alecot. Főleg mert ismer már jól, és tudja mivel tereljen. Fel is háborodom, hogy kihasználja, de még mindig gyanakszom, túl sok energiát fektet bele, de nem kapom rajta. * -Ó, tényleg, micsoda ötlet, és még attól sem kell félnem, hogy gyerekem lesz. *Nem bököm ki, hogy ezen már túl vagyok, azon egyszerű oknál fogva, hogy nekem még dolgom van a bátyámmal, de ami késik nem múlik, és tutira kivárom, amíg beleiszik a piába, hgy a meglepetéstől az orrán jöjjön ki. Remek csellel sikerül megszereznie a zsebembe dugott kendőt, s közben előadja magát a perdai csajról, míg én már azon agyalok, hova tette a kendőt és hogyan szerzem majd meg onnan. Azért remek szórakozás ez, sokat visszaad abból, amit elveszítettünk és legalább edzésben tart. Blöffölök is egy nagyot amikor a Naphajú nevet említi, de a reagálás rá nem túl látványos, csak egy laza vállrándítás. Az viszont elgondolkodtató, ahogyan a csajról beszél. Nagyon belelendül és lelkes, tényleg mintha nagyon tetszene neki…és egy kicsit több is. Tarolást kíván a dolog, épp csak arra nem számítok, hogy sikerül, ráadásul túl jól. Mivel olyan helyzetben vagyunk, amikor minden percben félteni kell a másik életét, nem is gondolok arra, hogy átver. Másrészt ott van az a kő a feje alatt, ami véletlenül még Alec előnyére is játszik. A frász jön rám és a heveny infarktus. Hiába paskolgatom az arcát és noszogatom, hogy ébredjen fel, meg sem rezdül. Az legalább biztos, hogy él, de fejsérüléssel nem lehet játszani. Később biztosan eszembe fog jutni, hogy a karja mellett még az eszét is elveszíthette volna, de most nem poénkodom. Aggódom, mindaddig, míg fel nem pislant. Na akkor aztán kitör belőlem az aggodalom, ami már átalakult. Már nem féltem, hanem jól felcseszett és a végén még be is húzok neki egyet, de nem a szép ívű orrát sikerül eltalálnom, hanem az arcát valahol a szeme alatt. Amekkorát én tudok ütni, nem sajnálom, ennyit megérdemelt és mikor a szeméhez nyúl a kendős kezével, megpróbálom kikapni az ujjai közül. * -Megmoooondalak anyáááának! *Ismétlem a szavait, kora gyermekkorom egérhangjával, rájátszva még egy kicsit, majd kinyújtom a nyelvem. * -Inkább idd le magad baszki, akkor zsibbadni fog. Phhhffff!
Igazat kell adnom Húgomnak, s végszükség esetén én is élnék ezzel a lehetőséggel. Persze, aki ismer, az tudja, hogy eddig még nem öltem - legalábbis nem tudok róla - és feltett szándékom ezt így is tartani. Ha Jenkins elhiszi Ravenről, hogy tudna másnak ártani, akkor bejöhet, de inkább ne legyen rá szükség, mert az azt jelentené, hogy húgom nyaka körül is szorul a hurok. És egyébként olyan, mint aki direkt teszi a fejét abba a hurokba és azt játssza, hogy ki tudja-e időben húzni, mielőtt megszoríthatná valaki. Sokat kockáztat. Ha Apáék tudnák, kiesett volna az összes hajuk, őszen. Helyettük én fogok idejekorán kopaszodni, csodás. - Ó, ha elkezdjük kiiktatni a szenzorokat, akkor nélküled is meglátjuk, mit hoztak magukkal. - Mosolyodom el, de megrázom a fejemet. Inkább ne kockáztasson a felszerelés listájával. Nagyjábóli elképzelésünk van, értesüléseink szerint olyan technológiai átütés nem történt, ami nagyban megváltoztatná ezt az elképzelést. Ha mégis ott debütál valami, hát legalább hízelgünk majd Tersonnak elkerekedett szemeinkkel és elnyúlt képünkkel. És ha ilyenre sor kerül és elkapnak, Raven nem futhat a megmentésemre, magát kell mentenie, de ez az ötlet láthatóan nem tetszik neki. Meghagyom neki ezt, nem kértem, hogy már most vigyorogjon. Elég lesz akkor. - Nagyon helyes, ha eszedbe jut! Mint nekem te fogsz Tywi keblei között. - Vágok vissza, hogy az az elhúzott szája tovább húzódjon, de most már mosolyba. Még nem kaptak el, ne bánkódjon előre. Hátha szerencsém lesz, a hülyéknek meg a részegeknek általában az van, szóval igyekszem erre alapozni. Raven meg másra, mikor Jenkins közelébe merészkedik és vele kerül bajba itt a Perdán. Sóhajtok egyet, ezzel üzenve, hogy engem húgom nyugtatása nem segített ki, de mit van mit tenni? Remélek, hogy mint olyan sokszor, ebben is neki lesz igaza. Valamiben meg nekem, mert mintha most jönne rá húgom a perdai szerető előnyeire, legalábbis egy nagyon lényeges előnyre. - Szívesen! - Vigyorgok rá, abban a hiszemben, hogy ezzel az információval most őt kisegítettem és nem sejtem még, hogy megkéstem vele. Gyanakvás helyett egyébként is lefoglal, hogy eltereljem Raven figyelmét - s minthogy ő nő és több felé tud figyelni, ez nem egyszerű feladat -, csináljak jó pár közös képet, visszacsenjem a kendőt és még eljátsszam a halálomat is, ebben mondjuk már rutinosnak számítok. Nagyon átvágni nem tudom, az a fránya pulzus lebuktat, de még így is ott az aggodalom, hogy agylágyult maradok az ütéstől. Mármint jobban, mint egyébként. Arra viszont én nem számítok, hogy a lebuktatásomat követően Raven akar ütéssel tenni róla, hogy jobban agyalágyult legyek. Addig cuki, míg a mellkasomon dörömböl, nem is ellenkezem, nosztalgikus mosollyal villan be Szöszi hasonló tette a hátamon, s ezt az ellágyulást használja ki, hogy egy jobb egyenest bevigyem nekem. A kendőre viszont ráfogok, mikor csúszna ki az ujjaim közül. - Spicliiiii! - Öltök nyelvet rá, koromhoz nem méltóan menve bele a gyerekes rájátszásba, mintha egy fél perccel korábban én nem árulkodni akartam volna ugyanígy, de a kendőt azt nem adom. A végén még ha Szöszi visszakérné, térképet kell rajzolnom neki, hogy hol keresse, s idáig látom hogy bele fog pirulni abba a cifra káromkodásba, amit húgom nyomna le, mikor bekopog a kabinajtaján és meglátja Szöszit. - Igyam, igyam, mikor a felét rám löttyinti! Mire való a víz, hm? Csak mert látszólag feldobtam a talpam, nem kell alkoholban tartósítani! S látom sok kocsmai verekedésen vagy túl Jack-nél, hogy így tudod, mi zsibbaszt és hol! - Dünnyögöm neki méltatlankodva, de a kendőbe továbbra is kapaszkodva - úgy vélem, a legbiztosabb helyen a markomban van egyelőre - meghúzom a flaskát. Gyanús persze, hogy ennyire akarja, hogy igyak, úgy sejtem támadás jön majd az oldalam ellen jó esetben csikizés, rossz esetben újabb ütés formájában vagy valami hasonló merényletnek leszek kitéve. De hát egyetlen kis húgocskámért mindent megtennék. Leszámítva, hogy ne járjak azzal a csajjal, akivel szerinte nem kéne, nekem viszont momentán rohadtul tetszik a csaj, de ezt is meg tudom magyarázni azzal, hogy ez húgom jellemfejlődéséért teszem! Ha mindig mindent megkap, elkényeztetett lesz!
*Alec válasza már megint az én védelmemet szolgálja, úgy látszik épp eleget hallott ahhoz, hogy most már ne engedjen a tűz közelébe semmilyen formában. Bár a mondat látszólag semleges, én tudom, hogy csak távol akar tartani a kockázattól. Pedig néhány felszerelés listájának lehívása igazán nem gond, és már csak a kíváncsiságomat is etetem vele. Tényleg! Vajon milyen felszerelést kapnak a katonák a sivatag forróságába? Egyébként akarok én oda menni? Mondjuk ha nagy stikli készül, muszáj lesz, másrészt geológiailag sem elhanyagolható…* -Ahogy gondolod. *Vonom meg a vállam, mintha tényleg nem számítana semmit sem, persze az ellenállók sok felé megfordulnak, szabadon teszem hozzá, csak tudják hova miben érdemes megérkezni, csak aztán el ne csússzanak a bakancsukban gyűlő saját izzadtságuktól. Talán ott nem számít arra, hogy találkozunk, így nem is félt majd, csak nem szabad a szemei elé kerülnöm, viszont Fullert is meg kell környékeznem, hogy engedélyezzen egy oda való utazást, pusztán kutatási célzattal. * -Azért a kettő nem ugyanaz, gondolom te is belátod. *Húzom el a számat arra a poénnak szánt megjegyzésére, hogy ki kinek hogyan fog eszébe jutni majd a jövőben. Lássuk be, némi figyelmeztetés két női mell között még engem is kellemesebben találna meg, mintha a bátyám kínzását kellene végignéznem, fejemben az ő intelmeivel. Erre nincs több érv. Végül nem Alec nyugtatásnak szánt szavai fordítják elégedetlenségemet mosolyba, hanem a gondolat a két női mell előnyeiről. Jenkins társasága legalább nem fenyegetett ilyesmivel amikor az erőben ragadtunk, ezt a kis kirándulást a tőlem megszokott lelkesedéssel adom elő, mintha ugyan mindennapos lenne és bezsebelem a sikert, amit most Alec szörnyülködő arca jelent. Már a Jenkinsszel közös vacsikon is kibukott, igaz azokat én szerveztem, a kirándulásunk merőben a véletlen műve, viszont elmondhatom, hogy jó vége lett. Elvégre itt vagyok sértetlenül, egy szava sem lehet. Ő viszont nem sokáig lesz az, ha azt a kurva kendőt még sokáig védi. Már csak azért is megszerzem és ragaszkodom hozzá. Egymást kerülgetjük a másik csőbe húzásával, régi időket idéz és nagyon élvezem. Már csak azért is, mert Alec terelése elvezet Vharanhoz, de ő nem tudja még, hogy vele is van történetem. Csak nyelvet öltök rá, mikor ötletet ad, olyat ami nekem már eszembe jutott, bár végül nem ez a kivételes tény sodort a nagy Perdai karjaiba, meg máshova. Sajnos azonban a történések olyan fordulatot vesznek, hogy Alec győzedelmeskedik és miután egy rakás közös képet készítettünk magunkról, megszerzi a kendőt. Ellenakcióm azonban nem várt hatással jár, mégpedig, mint sok-sok vészterhes pillanattal később kiderül, Alec csínye az ami beránt a halálra váltság susnyásába. A kis marakodásnak az a vége, hogy a bátyám nem ússza meg sérülés nélkül, jóllehet a jobb egyenes nem tesz benne nagy kárt, azért csak marad nyoma néhány percig pirosló folt formájában a szeme alatt. Elégedetten nézem és utánzom le a szavait, ahogy hat évesen tettem annak idején.* -Te beszélsz, te anyaszomorító, szőrös talpú, vakegér! *Nyomom tovább a szép jelzőket a nyelvnyújtására, s elkapom a kendő csücskének nagyobb darabját, amikor a szeméhez emeli. Tekintetem nem hagy kétséget afelől, hogy megbosszulom én még ezt és nem is olyan sokára, ördögi mosolyom azonban csak akkor nyúlik szét az arcomon, miután megkínáltam innivalóval és a szájához emeli. * -Jacknél sok mindent tanul az ember lánya. *Bököm vissza a tényt, mert bár volt sok verekedés a Pokolban, némelyik miattam is tört ki, igyekeztem gyorsan valamelyik asztal alá bújni. Csak lábakat húztam ki testek alól, a földön már könnyebb volt fejbe vágni mindenkit. Szerencse, hogy a bátyám ezeket nem látta és nem tud róluk, mire nagykorúvá cseperedtem és beengedtek a Pokolba, ő már javában szabadlábon volt és „halott”. A kortyolásában meglátom a lehetőséget, egyszerre két dologra is, s mivel mindketten szorítjuk a kendő egy-egy csücskét, lépnem kell, hogy az előny hozzám kerüljön. Mikor iszik, belököm a szöveget és nagyon remélem, hogy az orrán jön ki.* -Egyébként amilyen ki tudja hány éves Vharan, tök jó az ágyban! Egyszerűen fenomenális, varázslatos…és reggelig bírja.
Megnyugszom, hogy Raven nem kockáztat többet a kelleténél és nem fogja lekérni a felszereléslistát, bár némi balsejtelem van bennem őt ismerve. Ám arra tényleg nem gondolok, hogy komolyan fontolóra veszi a sivatagi kirándulást, és nem azért, hogy ha maradt is valami elfagyott a lábujjaiban, azokat ott kellően kiolvaszthassa. Szép lesz, ha ott összefutunk, de remélhetőleg nem a hadsereg társaságában fogunk találkozni, ha meg mégis, arra is van tanácsom, ami nem tetszik neki, még úgy sem, hogy megemlítem, nekem mi nem tetszett. - Hmmm... De, ugyanaz, hervasztó és buligyilkos mindkettő! - Raven nem akar mosolyogni, hát megteszem helyette én, súlyos problémaként élve meg mindazt, amivel ő fenyegetett, de hamar elmúlik a mosolyoghatnékom, mikor elmeséli, hogy már megint Jenkins-szel találkozott, ráadásul milyen veszélynek voltak kitéve. A kancellár nagyon helyesen tette, hogy veszélybe került, de hogy pont akkor támadt ehhez kedve, mikor a húgom is a kocsiban ült, az felháborít. Ha már kedveli Ravent, kedvelje jobban és ne sodorja bajba! Egyébként is megtalálja ő azt magának, hiszen mindig valami rosszban sántikál. Még most is, mikor velem van, s ellopja tőlem Jasmine kendőjét, amit persze nem hagyhatok, nekem azt a kendőt - elvileg - egyszer vissza kellene szolgáltatnom, szóval vissza is szerzem és még meg is tréfálom húgomat. Hogy mennyire jól sikerült a móka, azt a szemem alatti sajgó csontomon érzem, ám ettől még fülig ér a szám. Átváltunk gyerekes árulkodós stílusba, majd ugyanilyen hirtelen váltással Raven újra stílust vált. - Nem is szőrös! Ha nem hiszed, szagold meg! - Vágok vissza, a többi jelzőt most figyelmen kívül hagyva, meg azt a tényt is, hogy bárminek a szőrösségét nem a szaglással szoktuk megállapítani. Szerencséje Raven-nek, hogy a lábbeli rajtam van, mert eljárnék ugyanúgy, mint mikor a mini kabinrészben laktunk, én fent az emeletes ágyon próbáltam őt elhessegetni a szerintem túl korai ébresztője miatt és ehhez készségesen az orra alá nyomtam mezítelen talpamat. Vagy történt ez olykor fordítva, és akkor is eljátszottuk a szörnyű szaghatást, ha éppen fürdés utáni finom illatos is volt az a láb. Persze már akkor is ott volt mindkettőnk tekintetében a bosszú ígérete, könnyedén felismerem ezt most is Raven szemeiben, de minthogy nem tudom, mikor és miként fog lecsapni, hát nem idegeskedem túl a dolgot. Már nem lakunk együtt, sokára lesz a bosszú, nem? - Hát az alkoholpazarlás mint eretnekség tanokat nem sajátítottad el! - Vigyorgok rá, mert Jack sem éppen arról híres, hogy megvetné a piát, és szemei után fülei is ketté állnának, ha tudná, hogy Raven finom itókát használt rám ébresztő kölniként. A maradékkal inkább belülről öblítem magamat és Raven szavaira előbb lenyelem a kortyot, szorítok a bal kezemen, érezvén a finom feszülést, hogy már megint a kendőt lopná a szemtelenje, és csak úgy mosolyogva dobom oda a szavakat. - Ennyi idősen biztos édesgyöngyön él az öreg! És mi az, egész éjszaka kukkoltad? - Kajánul vigyorogva emelem a számhoz újra a flaskát, ekkor még arra gondolva, hogy Raven folytatta az Égtükör-hegyen mutatott rajongását Vharan iránt, összevegyítve húgom fenék-fétisével, szóval biztosan leskelődött és lőtt pár képet a magas perdai alfeléről. A hiba ott jelentkezik, mikor kortyolás közben kipillantok húgomra, aki ha eddig szóban esetleg még nem is felelt, bár Delgadoként biztosan nem marad ki ez sem, a tekintete vagy a mosolya mégis megelőzheti a szavait. Na, ez az a pont, amikor hirtelen felbukkan a gyanú, olyan vehemenciával, hogy nem engedi tisztességesen lenyelni a kortyot, hanem tévútra viszi azt és heveny köhögést vált ki belőlem, ültömben előre is görnyedek tőle. - Khhh... m.... kh... mi... khhh-khhh???!!! - Normális kérdést még nem bírtam kiköhögni, csak arra az igen rövidke kérdőszóra futotta. Mire a köhögés is csillapodik, szemeim is könnybe lábadnak, de lehet inkább attól fog, amit Raven megoszt velem... Neeem, tuti blöfföl csak! Biztos blöff! Igen-igen, csak blöfföl...
*Alec láthatóan megnyugszik és ez is volt a célom. Azért meg is lepődöm azon, hogy ilyen gyorsan sikerült elterelnem és nem volt neki gyanús, hogy túl gyorsan beleegyeztem abba, hogy nem nézek utána a katonák felszerelésének, máskor tovább szoktam győzködni. Biztosan nagy lesz a meglepi, ha a sivatagban találkozunk, remélem nem az általa felvázolt megpróbáltatás közepette. Hogy melyik buligyilkosabb és hervasztóbb a másiknál, azért azon vitába szállnék vele, de nem szándékozom helycserés támadással bizonyítani, hogy engem látni kínozva és nevetve letagadva ugyanaz lenne, mintha Tywi két melle között jutnék eszébe. Fintorba húzom a számat helyette és ráhagyom, hadd mosolyogjon, nem sokkal később úgy is váltunk és én vigyorgok. Jenkins soha nem volt a szíve csücske, de azóta főleg nem, hogy megtudta, kedélyesen szoktam vele cseverészni vacsora közben. Mindaz szándékos volt és mondhatni ellenőrzött tevékenység, nem úgy eltévedni az erdőben, miután hatszor megfordult velünk a kocsi. Kiélem magam a mesélésben, mert másnak nem mondhatom el, pedig kikívánkozik belőlem, de hát anya és apa nem igazán lenne hálás közönség. Mindez talán bevezetője annak a kis "birkózásnak" amit a kendő körül csapunk. Az a kendő vándorol ide-oda még akkor is, amikor Alec látszólag beadja a kulcsot. Némi sipítozás után kellően megbosszulom és ha a találkozó végére lila foltot fog viselni a szeme alatt, még egy fotót csinálok kettőnkről, kifejezetten a szüleinknek. * -Szagolja meg a nyavalyás rosseb! Épp eleget szagolgattam a katonai bakancsos, büdös zoknis lábadat és de szőrös, olyan gyapjú van rajta, hogy Terson szabadalmaztatni fogja hangtompítónak. *Nem tudom hogy jött az ötlete, hogy a szőrös talpat szaglással lehet igazolni, de van mit hozzátennem. Érik is a bosszú, amit hosszasan készítek elő, de annál hatásosabb lesz és ehhez mérem a vigyort is az arcomon, meg szemeimben a vad csillogást. * -Nem is kellett fellocsoljalak a padlóról baszki! *Vágok vissza csak úgy tessék-lássék, mert már azon jár az agyam, hogyan közlöm a bátyámmal, hogy lefeküdtem egy perdai nagypapival. Még nekem is szoknom kell a gondolatot, de ha eszembe jut – és eszembe jut – mit művelt Vharan azon az éjszakán, simán félresöpröm az ellenérzéseimet. Alec sajnos az első kortyot lenyeli és nem történik vele semmi, csak a kendőre szorít rá jobban, és én is ugyanígy teszek, sőt még meg is húzom picit, hogy arra figyeljen. Már-már leteszek arról, hogy részem legyen az orrán kirobbanó pia látványán, de aztán csak megkönyörül rajtam a perdaiak csínytevő Istene, már ha van olyan. Alec szavai szerint még másra gondol, de a tekintetem és a vigyorom meggyőzi őt arról, hogy bizony jól hallott. * -Nem csak kukkoltam. Meg is fogtam. Simiztem is.*Szemöldökeim jelentőségteljesen ugrálni kezdenek a válaszhoz, de már látom, hogy baj lesz…mármint, beérik a bosszúm gyümölcse. Amikor elkezd köhögni, megpróbálom elrántani a kezéből a kendőt, de nem hagyok neki időt semmi másra.* -Bizony. Vharan csodás szerető, és ne tudd meg mire képes. Annyira vad és szenvedélyes és amikor a kunyhó falához passzírozott, és megcsókolt, hát baszki az a pasi tud valamit. És aztán játszott a kis…cipzárammal, de a csatokat már nem engedtem neki, mert soha nem végeztünk volna. Akkora…izmai vannak, hallod, mint ide a Szent tó, és mindenhol nagy neki az izma és vicces és erős és nem is számoltam hányszor…*Csak mondom és mondom, lehet, hogy közben Alec magához tér és megpróbál elhallgattatni, de egy Delgadot nem lehet, főleg ha nő. Az is lehet, hogy közben lebirkózik, hogy befogja a szám, de igyekszem akkor kisiklani a kezei közül, a vége viszont már nevetésbe fullad. Azonban a kendőre, ha sikerült megszereznem, nagyon vigyázok és próbálom eldugni a nadrágomba. Az egy jó rejtekhely.*
- Haha! Ez a láb akkor még Castillo-t is érdekelné, mint természetes védőszer a sikításod ellen! - Ha már hangtompító. Figyelmen kívül hagyva azt az aprócska anatómiai tényt, hogy nem talppal szoktunk hallani. Bizonyára ezért is a fül szőrösödik öreg korunkra és nem a talpunk, nem mintha most bármelyik is az lenne. - Hát ha tényleg meghalok egyszer, akkor próbálj meg alkohollal locsolni, legjobb halott-Delgado feltámasztási mód! - Vigyorodok el, ekkor még gyanútlanul, s jobbára akkor is, mikor itat húgom. Tudom, hogy valamire készül, de inkább számítok csikizésre, egy újabb monoklira a másik szemem alá is és így szavait csak figyelemelterelő tölteléknek veszem. Egészen addig, míg rá nem nézek és meg nem látom vigyorát és pillantását, amitől heveny köhögés jön rám, de az első simogatós mondatnál még mindig azt gondolom, hogy ennyi volt. Raven csak túloz, nem simogatta reggelig. Na jó, ezt kinézem belőle, és Vharan valóban türelmes, hogy reggelig bírta ezt. A kendőbe még kapaszkodom, noha már alig, ujjbegyeim szorítják csak a szélét és méltatlankodni sem tudok, mert a köhögés lassan múlik, örülök, hogy két értelmes szót már ki tudok préselni magamból. - Nem akarom! - Szúrom közbe, hogy ne tudjam meg, mire képes, de nagyon úgy tűnik, hogy mégis megtudom, mert Raven folytatja. A kunyhó fala dologhoz nem is tudom, mit szóljak, de mire eldönteném, húgom már ott tart, hogy Vharan miként játszott... a cipzárral. De a csatokat nem hagyta. Még a köhögés is abbamarad, úgy lesek rá összevont szemöldökkel, hogy ez most valami új szleng, ami az elmúlt két évben alakult ki a fiataloknál a Dominiumon? Bassza meg, a huszonhét évemmel nehogy már öreg legyek! Vagy szó szerint kell érteni? Az egész beszámoló alatt többször másként tudtam volna befejezni a mondatot, és mindig mikor kiderült, hogy valami ártalmatlan dologról van szó, magamban káromkodtam. A játszadozás a kis micsodájával egy volt, aztán hogy mije akkora és micsodája nagy Vharannak a további ilyenek. Mire odaér, hogy mit hányszor csináltak, meg sem várom, hogy kiderüljön, a köhögésem már-már vinnyogó röhögésbe fordult át. Felhúzott térdeimre teszem alkarom és arra hajtom fejem, arcom nem látszódik, de a hangok és vállaim rázkódása alapján egyértelmű, hogy nevetek. Ha van pillanat, amikor rá kell ébredni, hogy húgom már felnőtt nő, nem az az édes, kicsi cserfes kislány, akire emlékeztem, az a mostani, mikor kiderül, hogy tulajdonképpen előbb fektetett meg egy perdait, mint én. Mármint igazi perdait. Hogy ne röhögnék?! És a nagy nevetés közben észre sem vettem, hogy a kendőt ki tudja csúsztatni az ujjaim közül. Felnézek rá, szemeim sarkában könnyek csillognak. - Tehát akkor... jól nyerített? - Utalok vissza vigyorogva a mai napunk elejére, mikor Raven valami ilyesmit ecsetelt. - Örülök, hogy jó éjszakád volt, Hugi... És ez egy éjszakás kaland volt köztetek vagy ti most jártok? Utóbbi esetén leszel kedves, és emlékeztesd Vharant, hogy ne feledje, amit Égtükörben mondtam neki veled kapcsolatban! Most sokkal komolyabban gondolom, mint akkor! - Csóválom meg a fejemet somolyogva és lejjebb siklik tekintetem a mozgásra figyelve fel, amivel a nadrágjába tömködi a kendőt. Ó, hogy az a...! - Ne már, nem tudsz magadnak venni egyet?! Kérem. Most. - Nyomatékosítom és kezemet nyújtom érte, sürgető mozdulatot is teszek vele, habár érzem, hogy ez kevés lesz. Eddig se őrizte már nagyon Szöszi illatát a kendő, de most vész el az a kevés placebo-érzet is belőle. Elfojtok egy sóhajt.
