-Ne szabadkozz, nem tudhattad. *Próbálom mosolyogva megnyugtatni a lelkiismeretét, az ötletére viszont nem tudok úgy gondolni, ahogyan ő azt ajánlja. Minden okkal történik, lassan már én is ezt vallom, épp csak nehéz elfogadni az állandó porba taszító történéseket, melyekkel a sors sújt. * -Igen, biztosan vár rám jobb is. *Nem vagyok túl őszinte, nem tudok lelkesen örülni, kicsit el is húzom a szám, de ezzel nem az ő lelkiismeretére boruló felhők számát akarom gyarapítani. A mosoly sem az igazi, és örülök amikor témát váltunk. A munkám adta lehetőségek merülnek fel és a kutatási területem, melyről órákig tudnék mesélni, de Jessamine nem vevő rá. Megértem. Egészen más az érdeklődési köre, nem tudna érdemben hozzászólni az én terjengős mesélésemhez, én viszont a vadászatról nem tudok semmit sem, annak ellenére, hogy szívesen megkóstolom a perdaiak által készített húsban gazdag ételeket. Ennél a pontnál aztán felmerül bennem a gondolat, hogyan is lesz a tányéron finom, ízletes étel, abból a vadból, amely nem régen még szabadon szaladgált az erdőben és szárba szökken a húsmentes életre való átállás gondolata. Nem hiszem, nem is éreztem, hogy nagyon elkeserednék amiatt, hogy egyetlen fegyver sem illenék a kezembe, ezért hát meglep Jessamine hirtelen megmozdulása, mellyel hozzám lép és átölel. Tywinnát juttatja eszembe, a perdai lány ilyen fellobbanó láng szerű az érzelem nyilvánításban, kiszámíthatatlan és meglepő, ahogyan most Jessamine is. Nem mondom, hogy nem esik jól, úgy tűnik sokakból ezt váltom ki. Ösztönösen karolom át én is, finoman és nem túl sokáig, s mikor elenged és rám néz, szélesen mosolygok. Láthatóan megvigasztalt, noha nem voltam elkeseredve túlságosan. * -Nem bizony. Kell a húshoz a rotchi lepény is. *Kis bakugrással váltottam a vadászatból a növénytermesztésre, remélve, hogy megérti mit akartam kihozni belőle. S ha már a növényekről esett szó, megemlítem az egyik kedvenc virágomat, csupán a mókás külseje miatt. Meg is mutatom, hogy mire gondoltam anélkül, hogy megemlíteném a felfedezője nevét. Azonban azt már nem tudom elhallgatni, hogy a lápba, ahol a bwi`ensa megterem, kíséret nélkül is mehetek. * -Tywinna mondta, hogy csak akkor kísér el és mutatja meg hogyan lehet biztonsággal hozzájutni, ha nem mennek oda katonák akik mindent összetaposnak. Castillo kancellár adott rá engedélyt. *Azt már nem mondom el, hogy szerintem nem minden hátsó szándék nélkül. Szükségtelen és csak további magyarázatot kívánna, amibe nem szívesen mennék most bele. Meg máskor sem. Elteszem a pda-t miután Jessamine kigyönyörködte magát, s közben az ő sokoldalúságáról esik szó. Csodálom őt, hogy ennyi mindenhez ért, mindenből egy keveset, de legalább nem egy elveszett nő. Ő minden bizonnyal a jég hátán is megélne, én az első adandó alkalommal elvesznék. Nevetve hallgatom a jó italkeverő ismérvét, és kicsit irigylem is azért, hogy ennyire….szabad. Valahogy ez az érzésem felőle, olyan, mint amikor Vademberrel találkozom és minden gondomat elfelejtem. Mint kiderül, több ideje is volt mindazt megtanulni, amilyen ismeretekkel rendelkezik, hiszen idősebb nálam, viszont most rajtam a sajnálkozás sora. Eltekintve a szülinapi ajándékától, mellyel most lepi meg magát, mintha engem idézne. Megértem az érzést, mely most sugárzik felőle, a magányt, az egyedüllétet, a fájdalmat amit erőszakkal rángat elő az emberből. Épp csak nem értem. * -Sajnálom. Tényleg. Kancellári aláírás? Mégis hogyan? *Kérdezem szinte azonnal, mert az értetlenség kíváncsiságot szül bennem, de rögvest le is teszek arról, hogy többet megtudjak.* -Ne haragudj, semmi közöm hozzá. *Lehajtott fejjel visszakozom. Tudom milyen amikor az ember lányának fájdalmában tapicskolnak mások, pusztán azért, hogy kielégítsék a kíváncsiságukat. Nem akarok hozzájuk csatlakozni. Kissé zavartan ugyan, de más témába kapunk bele, ami visszarángat minket a mély hullámból a felszínre. Lánykoromban ugyan voltak barátnőim, nem sok de összejártunk míg mindannyian ugyanazt tanultuk. Aztán amikor mindenki más irányt vett, eltávolodtunk egymástól, a tudomány pedig nem igazán szül jó kapcsolatokat, kevés kivétellel. A sors pedig már akkor sem kivételezett velem, és én sem igényeltem akkor amikor beleástam magam a tanulásba, Jason halála után pedig még reménytelenebbnek láttam a helyzetemet, így volt okom még több munkára. Nem tudtam, hogy lesz annál rosszabb is. * -Rendben, a szavadon foglak, bár nálam mindig van fésű. *Nevetek fel és kezemmel az oldalamon lógó táskára paskolok. Parvina azonban igyekszik szinten tartani a portékája iránti érdeklődésünket és a hajfonásból azonnal vissza is nyergelünk a ruhákhoz. Teljesen ártatlanul jegyzem meg Jessamine színválasztásának helytelenségét. Nem akarom kritizálni, inkább meglep, hogy a sötét hajához a sötétebb színt választja, és mindaddig, míg ő fel nem hívja rá a figyelmemet, eszembe sem jut, hogy a haja be van festve. Erre nem terjedt ki a figyelmem és igazán nem is azt néztem, hogy természetes-e a hajszíne vagy sem. Láthatóan nincs ehhez elég jó szemem. Meglepettségem tágra nyílt szemekben mutatkozik meg.* -Ó! Nahát! Nem gondoltam volna….tényleg? *Kérdezem a nyilvánvalót és önkéntelenül is a hajához emelem a kezem, hogy megfogjam, noha tudom, hogy puszta érintéssel még nem nyerek bizonyságot, akár sikerül megérintenem a haját, akár nem. Parvina viszont megint visszarántja magához a szót és az üzletet, mely rövid és felszínes próba után meg is köttetik. Jessamine arca felderül, jóllehet a hitetlenség még nyomot hagy arcán a vonásai között. Az enyém azonban felderül, érzek némi sikerélményt magam is, hogy segíthettem. * -Mi köszönni Parvina. Shiennel áldjon! *Hajtok fejet úgy ahogyan Quinlah-tól tanultam, s már fordulunk is el a ruhakészítőtől. Én már egészen elfelejtettem a kinézett karkötőt, Jessamine sokszínűsége teljesen elbűvölt, és csak akkor jut eszembe újra, mikor rákérdez. * -Tervben volt. El is felejtettem. *Szabadkozom, mintha szükséges lenne, de közben azon jár az agyam, hogy tanulhatnék meg én is annyi mindent, mint Jessamine, kivéve a vadászatot. Nos, italkeverésben sem lennék jó, tekintve, hogy még az alkoholt sem kóstoltam soha. * -Igen. Bármi amiben van egy kis perdai, az jó. Sokat tanulhatnánk tőlük. *Példának okáért testvéri szeretetet, önzetlenséget. Néhány lépés választ el minket az ékszereket árusító perdai nőtől, s már azon gondolkodom, mit ajánlhatnék a karkötőért, de a táskámban nem sok minden van. Nos, legfeljebb majd kipakolok mindent, hátha megakad a szeme valami nagyon emberin. * -Kinéztem egy karkötőt. Azt szeretném, de lehet, hogy nem tudom most megvenni. Meglátom mit kér érte, s legfeljebb visszamegyek a szállásomra, hogy keressek érte valamit. Neked mikor kell visszamenned? *Valamikor a családról feltett kérdések között letettem arról, hogy bármit is kicsikarjak belőle arról, hogy ki is ő. Ezek után teljesen ártatlanul teszem fel a kérdést arról, o meddig ér rá, mert néhány perc alatt megkedveltem Jessamine-t és szívesen ülnék be egy finom perdai teára Shiennel asztalaiba, hogy beszélgessünk még. Az ékszeres pulthoz érünk, de egyelőre Jessamine válaszára várok, s csak azután fordulok az ékszerkészítő felé, hogy a karkötő után érdeklődjek. *
Most úgy érzem, hogy nem sikerült meggyőznöm Jasminet, hogy igenis valami jobb vár rá, de nem erőszakoskodok. Idő kell, hogy az ember elérje ezt a szemléletmódot, csak azért, mert valaki ezt javasolja, varázsütésre még nem lesz sajátja. Remélem idővel megtapasztalja majd azt a bizonyos jobbat is és csak azt, és akkor már nem is kell hozzáedződnie ilyesfajta gondolkodáshoz, mint nekem. Szerencsére a később érkező, váratlan érzelemrohamomat egészen jól kezeli, olyannyira, hogy a végén még el is mosolyodik. Én is. - Lassan éhes leszek, ha sokat beszélünk még kajákról. Amíg csak vadakról beszéltünk, nem érződött annyira gyomortájékról az elégedetlenkedés, inkább a vadászatra asszociáltam. De így, rotchi lepénnyel emlegetve, hirtelen már Tepsi gőzölgő raguja ugrik be. Halkan meg is kordul a gyomrom, nem csoda, a többiek most épp esznek, én hasam rovására választottam a piacolást. És még be se szereztem, ami miatt jöttem. Meh! - Első lépésnek nem is rossz, szép lassan több helyet is meg kéne mutattatnod Tywinnával, az ő szabályai szerint természetesen és akkor egyre több helyre mehetnél katonai kíséret nélkül. Egyébként szerintem ötletnek se utolsó, de az is érdekel, hogy mennyire szabálykövető újdonsült barátnőm. Nagyon óvatos tapogatózás ez, gyanítom megint nem jutok vele ötről a hatra, mint a legutóbbi keresztkérdéseimnél. - Semmi gond, én már hozzászoktam és szeretem az életemet, a szabadságomat. Na, ennyit a lezser válaszokról és Jessamine-ról, a kiváltságos elitistáról, aki mindent megtehet. Szabadsága szerintem még neki se lenne, szóval tulajdonképpen most lepleztem le magam, ha Jasmine nagyon szeretne olvasni a sorok között. Azért ha nem muszáj, nem akarom nevesíteni száműzetésemet és annak körülményeit, egy ilyen szép napot kár lenne ilyesmivel elszomorítani. Nyelvem hegyén, hogy megnyugtassam, hogy én már annál a ’valami jobb’-nál tartok, de félek, hogy mégiscsak győzködésnek hatna, vagy netán dicsekvésnek, úgyhogy most lakatot teszek számra. Nem is baj, még a végén kibukna belőlem, hogy a jobbnál is lehetne jobb, egy ablakkal, netán egy társsal, és máris oda lenne korábbi jótanácsom veleje, én meg kezdhetném elölről a türelem verbális gyakorlását. - Tényleg? Mindig? – Kerekednek el szemeim Jasmine táskáját fixírozva. Nálam vízfertőtlenítő tabletta van mindig. Gondolatban megvonom vállamat, hát kinek mi a nélkülözhetetlen. – Randid lesz? Én nem kérek elnézést azért, mert olyat kérdezek, amihez semmi közöm. Ez a gondolat már egy ideje furdalja az oldalamat. A csinos ruha, a magassarkú és most a FÉSŰ! Habár ha tényleg mindig van nála fésű… nem baj, legalább kielégítem kíváncsiságomat. Pont, mint a vásárlási kedvemet a két csodás ruhával. Ha már szabadságot is emlegettem, nem látom értelmét, hogy tagadjam hajam hamis színét. Egyszerűen csak bólintok és nem rántom el fejemet, nyugodtan megérintheti hajamat. Ez sokkal illedelmesebb közeledés, mint amit én mutattam be az ölelgetéssel. Hajam fényes barna, de a festéknek köszönhetően nem olyan selymes, mint általában. Pontosabban szerintem nem a festéktől, hanem Iliana machinációjától, amivel egyenessé varázsolta egyébként hullámos tincseimet. - Ez igaz, de úgy értettem, hogy már mi is Perdán vagyunk, szóval ha nem is kifejezetten az őslakosoktól tanulunk, hanem saját erőből valamit, amivel itt életben tudunk maradni, netán fejlődni tudunk általa, akkor azzal már mi is perdainak tanulunk, ember-perdainak. Habár így elég hülyén hangzik és értem, miért nem érthető. – Kicsit elnevetem magam. – Ne is foglalkozz ezzel. Hessegetem el kezemmel is zagyva beszédemet és figyelek inkább Jasmine terveire s válaszolok is kérdésére. - Még két órám van. Valamilyen finom illatú tisztálkodószert szeretnék még venni, a kísérőm azt mondta, hogy a következő utcában van egy üzlet, ott tudok ilyesmit venni, de nem tudom jól magyaráztam-e el a kérdésemet. Mivel még van időm, az újabb kitérőmet is belekalkulálva, maradok levakarhatatlan ragacsnak, kíváncsi vagyok, nem-e elfut mégis Jasmine azzal a karkötővel.
*Jessamine biztosan csalódott egy kicsit, amiért a biztató szavai nem váltottak ki belőlem olyan örömöt, vagy lelkesedést, mint amire ő várt, de képtelen lennék más arcomat mutatni. Minden bizonnyal megértené ha ismerné az életem minden mozzanatát, a folytonos kudarcokat, a mélypontokat, hogy sikert igazán csak a munkámban értem el, másban csak vonszolom magam vagy vonszol az élet, és az út elég göröngyös. Azon még nem gondolkodtam, hogy ez az őszinte viselkedésem, a dolgokhoz való, mások számára különös hozzáállásom ösztönzi az embereket, vagy épp perdait arra, hogy megöleljen, hogy megszeretgessen egy kicsit, de mostanában, Vadembert leszámítva már nem az első eset, hogy ilyen érzelemnyilvánításban van részem. Nincsenek fóbiáim, nem viszolygok mások érintésétől, az egyik legsötétebb vicc az, hogy még Charles érintésére is vágytam, mert azt jelentette volna, hogy valamit azért érez irántam, de nem kaptam meg. Gyűlöletet sem. Egyszerűen csak semmibe vett, mintha nem is léteznék, átnézett rajtam és ez sokkal rosszabb volt, mintha kiabálna velem. Meghatódom Jessamine ölelésétől és eszembe sem jut, hogy azért teszi, mert sajnál, persze az elmém egyik hátsó sorában fellobban ez a gondolat, de el is vetem. Mindegy miért teszi, én csak jobban megkedvelem érte. * -Akkor majd eszünk valamit. Ha mást nem, van nálam néhány energiaszelet, de Quinlah is biztosan megkínál valamivel. Quinlah egy perdai botanikus, amolyan fűvész mint Tywinna. Nála szoktam megszállni. *Főleg azóta, hogy Tywinnát olyan nagyon megbántottam, megbántottuk. Nem is keresem a vele való találkozást, bízom a véletlenben és abba, hogy addigra megbékél. Kedvelem, annak ellenére, hogy hirtelen haragú, és néha olyanokat tud mondani, melyeket még ő maga is megbán később. Quinlah-t csak érintőlegesen említem meg és segítem ki Jessamine-t egy kis információval a perdai nőről, de bárhogyan is érezzek Tywinna iránt, sokszor megemlítem őt, hiszen így vagy úgy az életem részévé vált. A mocsárba is ő vitt be ahol Callum találta mókás kis növényt szüreteltük le. Jessamine máris ötletet ad, ami nekem is eszembe jutott már, de kétlem, hogy még több helyre elengedne a kancellár. Tywinna sem visz már el sehova, és ez szomorúsággal tölt el, ami arcomra is ül.* -Sajnos Tywinna megharagudott rám, és nem hiszem, hogy Castillo kancellártól ennél több szabadságot kapnék, pedig örülnék neki. *Többek között azért is, mert akkor többet találkozhatnék Vademberrel, de már maga a szabadság érzése is a fellegekbe repítene. Egyszeri és szerintem, ismerve magamat, megismételhetetlen alkalom volt ez a kancellártól, de ha mégsem így lenne, ha tényleg lenne egy csekély esélyem, kihasználnám. Az még megmarad a törvényes kereteken belül és nem kellene a családom miatt aggódnom. A társalgásban van egy pont amire az első pillanat óta vártam, egy aprócska jel, hogy kicsit biztosabb legyek abban, Jessamine nem a Városból jött. Ez pedig az a válasz, amit nem is vártam, hiszen a rákérdezésem után rögtön visszakoztam, mert nem szerettem volna beletenyerelni egy kellemetlen témába. Mégis a mondat, a szavak melyeket Jessamine használ, megerősít a gyanúmban. Csak egy szívdobbanásnyi időre villan fel a tekintetem és a mozdulat amivel felkapom a fejem, több, mint árulkodó, de végül csendben maradok. Egy halvány mosoly marad meg, ami átnyúlik a későbbi felajánlásba, amivel újabb találkozót – minden bizonnyal véletlent – ajánl fel. Egészen másképp nézek rá, és mindent más megvilágításba helyez az az egyetlen mondat. Azzal, hogy a táskámra csapok és bevallom, hogy nálam mindig van fésű, már fel is nevetek. Vadember a megmondhatója, hogy tényleg van nálam fésű, hiszen abból húzott ki egy hajszálat zálogként a karmának, amit a piszok nem értékelt túlságosan. * -Tényleg, mindig. *S azon aztán végképp felnevetek, hangom csilingel a derűtől, mikor a randit kérdezi. Jóllehet szívesen készülnék most randevúra Vademberrel, de sajnos ezt most nem tudtuk összeegyeztetni.* -Nem lesz randim. Nem mindig nézek így ki, ha dolgozom, nadrágot viselek és bakancsot, de most, úgy éreztem szükségem van egy kis…lélekkényeztetésre….a női oldalamnak. Nem mintha lenne férfi oldalam, csak….tudod, a női néha háttérbe szorul a munka miatt. *Úgy érzem ebből nem jövök ki jól, de fene se bánja. Parvina amúgy is előveszi a maga kufár énjét és megpróbálja a lehető legjobb üzletet kötni úgy, hogy Jessamine is elégedett legyen. A lány által választott színt azonban mindketten kifogásoljuk, ki így, ki úgy. Én kereken kimondom csodálkozásom tárgyát és meg is lepődöm a megoldáson. Csak akkor érintem meg a haját ha nem ütközöm ellenállásba….és valóban, kicsit érezni az érdességet. Nem olyan selymes, mint amilyennek a fényben látszik. Elköszönve Parvinától rám kerül a sor, hogy lebonyolítsam a megkezdett üzletemet, vagy legalábbis megpróbáljam kialkudni az árát a karkötőnek. Noha a pulthoz állok, egyelőre Jessamine-re figyelek. Csodálom őt, most már még jobban, hogy annyi mindent tud és képes véghezvinni. S most már sejtem, hogy ennek a tudásnak a felét nem a Városban szerezte és a hexa bőrök megléte is jobb magyarázatra lelt, ahogy a perdainak tanulás is. * -De érthető. Végül is nem lehetünk teljesen perdaiak, de ember-perdaiak igen. De amit az őslakosoktól tanulunk, azt is olykor módosítanunk kell saját magunkra, hiszen más elvek szerint élünk és nem mindenre vagyunk képesek, amikre ők. Kell a középút, de persze nem árt ha megfogadjuk a tanácsaikat. Én remélem, hogy egyszer majd minden rendben lesz és nem kell kíséret sem, hogy nem csak a Város falai között élhetünk majd, hanem mindenki ott ahol épp szeretne. Én nagyon szeretnék egy lombkunyhót. Tudod olyan ami eggyé vált a fával. Láttál már ilyet? Elorak határában vannak ilyen otthonok, egészen csodás onnan a kilátás a városra. *Egészen lelkesen ecsetelem az élményeimet, és ha Jessamine-nek több ideje van, akkor lehet még egy kisebb sétára is elviszem. Két óra azonban nem túl sok, főleg ha neki is tervei voltak. Ám a finom illatú tisztálkodó szernél már le is mondok a karkötőmről. Az ékszereket árusító perdai nő felé fordulok és az arrébb tett karkötőre mutatva kérem őt.* -Megtenni nekem kérlek, azt az ékszert tenni el nekem. Én visszajönni érte később. *A nő rám mosolyog és bólint, majd fog egy kisebb dísztelen anyagdarabot és belecsomagolja a karkötőt amit aztán el is tesz a derekán függő tarisznyába. * -Elteszem neked szívesen, látom, hogy nagyon tetszik. Holnapig visszajöhetsz érte. -Köszönöm, Shiennel áldjon érte!*Mosolygok rá, majd a rövid kis párbeszéd után bocsánatkérő pillantást vetek Jessamine-re és ha már a bizalmasabbnak ható ölelésen túl vagyunk, hát minden további nélkül belekarolok és közelebb hajolok hozzá.* -Én tudok finom illatú tisztálkodó szert. Ha velem jössz Quinlah-hoz, adok neked. *Már csak arra várok, hogy széles mosolyomat bátorításnak vagy gyanúsnak ítéli-e meg. Ha az előbbi, akkor már indulhatunk is szállásadómhoz, ami nincs messze a piactól, de a Jessamine által említett haladóhoz képest az ellenkező irányban van. *
- A házigazdád vajon rotchi lepénnyel készül vendéglátásodra? Kérdem pimaszul, mosolyogva. Nem tehetek róla, az autentikus perdai koszt jobban csábít, mint egy energiaszelet, habár kedves a felajánlása, de akkor inkább a Tepsivel készített utolsó szendvicsemet választom majd a kocsiban. Fejben egyébként próbálkoztam Quinlah nevével, de egyszerűbb volt a hangos kimondással egyelőre nem kísérletezni, ugyanakkor legalább ez a név megjegyzésre került, pár jellemzőjével egyetemben. „Quinlah. Füvész, aki quorsákat lát vendégül, befogadó típus.” Mintha csak szótári cikket olvasnék. - Megharagudott? Rád? Kerekednek el szemeim az őszinte csodálkozástól. Nyelvemre kell harapnom, szó szerint, hogy ne kérdezzek rá az egész sztorira. Ahhoz tényleg nincs közöm, ugyanakkor le kell vonnom belőle a figyelmeztető következtetést, hogy ezek szerint Jasmine nem mindig bűbájos vagy nem mindenkivel. Vagy nem az ő hibája volt, félreértés is lehetett. Tessék, második lépéssel máris a felmentéséig jutottam, ez gyors volt. Ha nem tudnám, hogy ember, ráfognám, hogy perdai és ilyen különleges képessége van, ami folyamatos védelmező ösztönt vált ki a körülötte lévőkből. Nem lebecsülendő képesség lenne, még ha annak is hangzik, de biztosan sok mindent megúszhatna, nagyon maximum a távolsági lövéssel lenne bajban. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez keresztkérdés lett volna, de sokra megint csak nem jutottam ezen a téren. Ugyan odabiggyesztette, hogy örülne neki, de előtte több oldalról megtorpedózta az egész hipotézist, nem tudom, így számít-e. Csalódottan sóhajtok egyet, ezek szerint nem lesz randija, pedig az olyan romantikus lett volna. Nem teljesen vagyok biztos abban, hogy miért is… úgy tűnik magányosságom miatt már inkább minden szembejövő szerelmi életével szívesebben foglalkozok. Annyi illedelmesség van bennem, hogy nem kérdezek rá, hogy máshol, máskor jár-e randizni, gyanítom még frissek a válás okozta lelki sebek, nem akarom megint elszomorítani tolakodó kérdésemmel. - Megértelek. – Mondom inkább mosolyogva, a lélekkényeztetésre gondolva, hogy aztán homlokomat összeráncolva kérdezzek rá Jasmine másik kijelentésére. – De a munka miatt miért szorul háttérbe a női oldalad? A nadrág és bakancs kombinációja nem hangzik egyelőre annyira anti-feminin dolognak. Főleg ha valakinek ilyen hosszú szőke, hullámos hajkoronája van, az rengeteg mindent ellensúlyoz. Tapasztalatból mondom, pedig az én hajam sötétebb szőke, mint újdonsült barátnőmé. - Nem, még nem, de biztos tündéri otthonok lehetnek. A láp szélén lévő félig felépített fán lévő faház talán ilyen lombkunyhónak indult, ki tudja, de azért nem sorolom ide, úgyhogy nem hazudtam. Biztosan máshogy fest egy befejezett, élettel teli lombkunyhó. Saját kis szóviccemen jót bazsalygok, habár közben még mindig azon rágódok, hogy Jasmine vágyakozó szavai vajon nem minősülnek-e rendszerellenesnek. Olyan nehéz ezt már követnem, hogy mit szabad és mit nem egy dominiumi polgárnak. Majd megkérdem Alecet egyszer, addig nem forszírozom inkább a témát, nehogy véletlenül most letagadhatatlanul rosszat szóljak. Elfojtok egy sóhajtást, pedig mennyire egyet értek a lánnyal, azzal a kiegészítéssel, hogy Rebellium jelenlegi lakosai is ott élhetnének ebben az ábrándos jövőképben, ahol szeretnének, békében mindenkivel. Csendben figyelem Jasmine egyezkedését az ékszerésszel és nem ellenkezek invitálásával sem. Volt időm végiggondolni, hogy biztonságunkat leginkább az szolgálja, ha végig a lánnyal maradok, így nem tud senkit sem riasztani a gyanús elemről az eloraki piacon, vagyis rólam. Nem kerülte el figyelmemet reakciója balszerencsésen megválasztott korábbi szavaimra. Nem kérdezősködött ugyan tovább, szóval talán csak rémeket látok, de jobb biztosra menni és maradni ragacsnak. Nem ellenkezek a karolás ellen sem, így egyszerűbb haladni. Az meg teljesen mindegy, hogy honnan van a finom illató tisztálkodószerem, csak végre sajátomnak mondhassam. - Remélem nem gond, ha hexabőrrel tudok fizetni érte. Városhatáron belül egyelőre nem tartok tőle, hogy csapdába akarna vezetni, kísérőm a biztosítékom.
-Az is van. *Válaszolom felélénkült mosollyal, mert nekem is a lepény a kedvencem, és tegnap megkértem Quinlah-t, hogy süssön nekem olyat. Addig sajnos nem jutottam el, hogy nézzem is hogyan készíti, de legközelebb majd ez lesz soron. Quinlah korán kelt és mire felébredtem már ott gőzölgött a finom lepény az asztalon. Azt is elmondom, hogy Quinlah kicsoda, nem szeretnék olyan nevekkel dobálózni, akiről nem tudni kicsoda, így szóba kerül megint Tywinna és az is sajnos, hogy ő már nem valószínű, hogy elvisz bárhova is, mert megharagudott rám. Igaza volt. Túl sokat vártam tőle és cserébe nem adtam semmit, de a lehetőségeim korlátozottak és ő sem mondta igazán mit szeretne. Ezzel próbálok magamnak mentséget szerezni, de tudom, hogy ez nagyon kevés. Szomorúan bólintok a meglepett kérdésre, Jessamine úgy néz mintha rám nem lehetne megharagudni.* -Igen. Tywinna nagyon….hogy is mondjam, temperamentumos személyiség és ha akaratlanul is, de sikerült megbántanom, amit azóta nagyon bánok, de nála sosem lehet tudni meddig haragszik és mi az amivel meg lehet békíteni. *Volt, hogy még a békítés is kudarcba fulladt és azzal is csak rontottam a helyzeten. A másik lehetőség ahhoz, hogy szabadon sétálhassak a Perdán, Castillo kancellár, akiről viszont tudom, hogy nagyon is szeszélyes hangulatú és annak idején is csak azért engedélyezte nekem a mocsárban való kíséret nélküli sétát, mert bosszantani akarta Callumot. A helyzet azonban megváltozott és tudom, hogy ennél több szabadságot nem fogok kapni, örülök, ha ez az egy megmarad, csak találnom kell egy perdai kísérőt aki elvisz a mocsárhoz és be is jön velem. Az esélyeink is romlottak ezzel, hogy sűrűbben találkozhassunk Vademberrel, és legalább olyan helyen ahol magunk lehetünk. Quinlah-t sem kérném meg, egyszer már megtette, de nem akarom, hogy bajba kerüljön miattunk. Szóval most nem randizom, pedig nagyon boldog lennék, ha Vadember várna rám valahol, nem beszélgetnék Jessamine-nal, hanem ledobnám a cipőimet és futnék a karjaiba. * -Nálam a munka vagy terepen zajlik, ahova nadrágot és bakancsot veszek fel, vagy a laborban, ahol meg köpenyt. Még ha a perdaiakat nem is érdekli milyen ruha és cipő van rajtam, én csinosnak érzem magam és jót tesz a lelkemnek. Néha kell egy ilyen nap, az ember sokkal mosolygósabb tőle. *S végszóra el is mosolyodom, az már csak ráadás, hogy kellemesen süt a nap és beragyogja a piacot, az ékszereken meg-megcsillan a fénye és színes sávokat, pettyeket vetít maga köré. Ezért is akadt meg a tekinteem azon a karkötőn, amit a Jessamine-nel való találkozásom előtt kinéztem magamnak. Vidám. A barna hajú lány lelkéből is egyfajta vidámság fakad, egy olyan életérzés amit én nem biztos, hogy valaha megtapasztalhatok, vétlen elszólása pedig csak tovább mélyíti bennem ezt a gondolatot. * -Azok. Egészen különlegesek és csodálatos panoráma nyílik a városra, főleg este gyönyörű, amikor meggyújtják a lámpásokat, olyan, mintha leszállt volna a csillagos égbolt. *Elfojtok egy sóhajt, ami egy egészen más érzést hivatott félresöpörni most, azt amit ott éreztem Qesa`a lombkunyhójának tetején, végigtekintve a fényben fürdő városon. Azt amit Vadember mellett is mindig érzek, azt ami a tó partján is körbeölelt. A szabadság érzését, bár szavaimból szinte árad, amivel egy elképzelhetetlen jövőt festek le arról, hogyan lenne jó élni itt a Perdán, nekünk, embereknek. Jessamine kedves és mosolygós lány és azt veszem észre magamon, hogy függetlenül az elszólásától, szeretnék még vele tölteni egy kis időt, így nehéz szívvel, de lemondok a karkötő megvásárlásáról egy későbbi alkalomra. Az ékszereket árusító perdai nő azonban rábólint a kérésemre és elteszi nekem holnapig. Ez a jó a perdaiakban, hogy soha nem sietnek sehova, nem akarnak mindent azonnal megszerezni, vagy épp megszabadulni valamitől. Ha ma nem csinál jó üzletet, akkor majd holnap, és nem történik semmi e miatt. Jessamine-ba karolok, ő pedig nem ellenkezik és így könnyedén vezethetem Quinlah otthona felé, ahol a beígért illatos tisztálkodó szer vár minket. * -Nem kell semmivel sem fizetned érte, ajándékba adom. *Mosolygok rá ragyogón és boldogan, egy kis titokzatossággal vegyítve a pillantásom, majdnem hangosan felkacagva, talán egy kis halk kuncogás még hallatszik is, mert vadember társaságán kívül még senki mással nem éreztem magam ilyen jól. Jessamine személye üdítően hat a lelkemre, mintha nekünk embereknek is lenne különleges képességünk ami a lelkünkből fakad, belőle ez árad. Séta közben, míg átkerülgetjük magunkat a piacon, megmutatok néhány dolgot neki, mit hol érdemes cserélni, az általam ismert perdaiak közül ki hol lakik és mivel foglalkozik, leginkább persze a munkámhoz kapcsolódnak az ismeretségek, így a legtöbb földművelőt sikerül beazonosítani. Megmutatom merre van tőlünk a Shiennel asztalai, az északi kapu, ahol nem tanyáznak a falakon kívül városiak és ahol el lehet hagyni a perdai kísérőket, akik nem foglalkoznak tovább velünk. * -….de még sosem volt bátorságom egyedül kimenni. *Vallom be a gyengeségemet, hiszen mit is tudnék kezdeni egyedül odakint, ahol nem tudom mikor találkozom olyan vadállattal, ami arra tette fel az életét, hogy embereket is megegyen. Ha ők nem lennének, még lenne esélyem életben maradni, tüzet tudok gyújtani, az ételre nem lenne gondom, a legtöbb ehető növényt ismerem, de ahogy korábban megvallottam, a fegyverrel nem tudnék bánni és sajnálnám is megölni az állatokat. Végül eljutunk Quinlah otthonához, mely egy szűk kis haladóból nyílik, ahogy a legtöbb perdai ház, úgy az övé is egy szintes. Bekopogok és benyitok, ilyenkor csak Quinlah van otthon, a családja vagy a földeken van vagy a gyerekei a tanítóknál. Az alsó szint az élet tere, ehhez mérten tágas és kényelmes, egyben van az egész, a konyha rész ahol van egy kis kemence, egy kandalló ami nem csak meleget ad, hanem főzni is lehet a tűz felett, most is függ egy bogrács amiben illatos ragu készül. Nagy asztal ahol a család össze szokott ülni esténként, közepén egy tál letakarva, a kendő alatt pedig a maradék lepény. Quinlah első látásra nálam pár évvel idősebbnek tűnik, de már elhagyta a negyvenedik telét is, mindig mosolygós, kedves nő. Karcsú alakján tökéletesen áll az egybeszabott ruha, mely a földet söpri. Egészen sötét haja van és apukám azt mondaná, bogár szemei. * -Jasmine! Jó újra látni téged. Kit hoztál? *Egészen furcsán ejti ki a nevemet, de gyanítom az én perdai kiejtésemen nem tesz túl. * -Quinlah, Shiennel áldani téged. Ő itt Jessamine, én ígérni neki….valami tőlem. *Hirtelen nem jutott eszembe a tisztálkodó szer perdai megfelelője, ezért a „valamivel” segítettem ki magam. Jessamine-t kissé előretolom Quinlah felé, mosolyogva mutatom be, de arra nem számítok amivel fogad minket.* -Jasmine, még egy Jasmine. Titeket mind egy néven hívnak? De mégis kettő van, nem értem. Mindegy, légy üdvözölve te is másik Jasmine, Shiennel ragyogja be a napotokat! Kértek lepényt?*Néz ránk mosolyogva, letéve a kezében lévő asztalkendőt, és máris húzza ki az egyik széket.* -Üljetek le, egyetek. *Elfordul, s míg egy kancsóból vizet tölt nekünk, Jessamine-re nézek mosolyogva. Quinlah csodás teremtés, kicsit anyáskodó, de tud szigorú is lenni. Főleg ha az engem kereső Vadembert akarja kifaggatni rólam. Intek Jessamine-nek, hogy üljön le, addig úgy sem szabadulunk, míg Quinlah meg nem etet minket. *
Pimasz vigyorom kiszélesedik a jó hír hallatán, Quinlah maga sütött vagy vásárolt rotchi lepényt. Mosolyom csak akkor fakul meg egy kicsit, mikor gondolatban eljutok egy igen kardinális kérdéshez. Hogyan jutok én Quinlah lepényeihez? Egyelőre lemondok magamban a finomságról, talán majd ha egyszer eljutunk Jasmine-nel a lápra a hajfonások után bwi`ensa nézőbe, majd akkor eljutok Quinlah-hoz is lepényt enni. Tessék, nem zártam ki teljesen a lehetőségét, de racionális énem tudja, hogy minderre igen kevés az esély. - Rendkívül érdekes személyiségnek tűnik. Összegzem véleményemet Tywinnáról, aminek cseppet sincs negatív felütése, még annak ellenére sem, hogy újdonsült barátnőmmel épp összezördültek kicsit. Az elhangzottak alapján ez csak átmeneti mosolyszünet és bántja Jasmine-t, ami történt, biztos mindent megtenne, hogy megbékítse, csak azt nem tudni, hogy mindezt hogyan kéne kiviteleznie. - Nincsen közös ismerősötök? Aki jól ismeri? Talán ő segíthet kipuhatolni, mikor és mivel lehet kiengesztelni. Quinlah mondjuk? Ugyan továbbra sincs semmi közöm az egészhez, de véletlenül sikerült hangosan gondolkodnom, ráadásul kéretlen jótanács formájában. Micsoda véletlen! Jasmine majd azt kezd ezzel, amit szeretne, elgondolkodik rajta, vagy elengedi a füle mellett, ha nem szimpatikus. - Az számít, hogy jót tesz a lelkednek. Ezzel nem vitatkozok. Megfordul a fejemben, hogy javasoljam a laborköpeny alatt csinos ruha, netán a terep-nadrág és laborköpeny alatt csinos fehérnemű viselését, de azt hiszem, hogy mára így is elég jótanácsot kapott tőlem és lehet furán venné ki magát, ha szexi fehérneműt kezdenék rátukmálni… mintha csak valami pasi fantáziájában lennénk. - Kár, hogy sötétedésig nem maradhatok. Sóhajtok egyet, a kivilágított lombkunyhókat szintén egy másik, talán soha el nem jövő látogatáskor tudom majd megcsodálni. Egyelőre nem vitatkozok Jasmine-nel a tusfürdő áráról, majd ha ott leszünk. Most olyan vidám és jókedélyű, kár lenne elvennem a kedvét a huzavonával. Ráadásul idegenvezetést kapok és igyekszek minden információt és látványt magamba szívni. Nem is azért, hogy legközelebb könnyebben tudjak eligazodni a városban, hanem hogy csendesebb estéimen újra végig tudjam járni a város zegzugait. - Egyedül ne is menj ki, nem biztonságos. Vágom rá gondolkodás nélkül, komolyan, de nem szigorúan. Megborzongok, ahogy eszembe jutnak első napjaim Perdán, olyasmi lenne a lánynak is. Rosszabb, ha semmilyen fegyvert nem vinne magával. Persze Elorak körül gondolom nem túl gyakoriak a vadtámadások, de nem árt résen lenni. Én is csak felfegyverkezve, ismerős terepen mozgok egyedül, nem eltávolodva túlságosan a biztonságtól. Most először lépek be egy perdai otthonába. Engem is meglep, hogy kicsit megilletődök ettől az élménytől. Hagyom Jasmine-t előremenni, így vendéglátója nem egy vadidegent pillant meg, és nekem is van időm kicsit magamba szívni az élményt. Nem bámészkodok tolakodóan, ahhoz túlságosan új tapasztalás, s hamarosan Jasmine és Quinlah párbeszédére figyelek. Mosolyom egyre szélesedik. - Shiennel fénye ragyogjon rád! Köszönöm, hogy én beléptem a te házadba! Köszönök illemtudóan, sőt, kissé meg is hajolok, hogy kifejezzem tiszteletemet, amiért beléphettem az otthonába. - Imádom. Jelentem ki nemes egyszerűséggel a druszámmá váló lánynak, de tekintetem Quinlaht követi, ahogy kihúzza a székeket. Az invitálás ellen nem ellenkezek, ha megtenném, bokán kéne rúgnom magam, az meg fájna, szóval, inkább leülök jólnevelten az asztalhoz, holmimat a széklábhoz támasztom, de még nem nyúlok a hőn áhított lepényekhez, megvárom Jasminet és inkább csak leutánozom őt, ki tudja, van-e valami különleges szabály az étel kivételére, fogására, elfogyasztására, mittudomén. Én nem vagyok türelmetlen, csak a hasam az, kordul egyet, félreérthetetlen hangerővel, a lepények ilyetén közelségében nem tudta magát tovább türtőztetni. - Nem gondoltam volna, hogy ma tényleg meg tudom kóstolni ezeket a lepényeket. Mondom, mikor már kivettem egy lepényt és előbb az illatát szívom magamba, mielőtt beleharapnék.
*Nem én vagyok az egyetlen akinek ízlik a perdai lepény, nagyon úgy tűnik, hogy az emberek többségének nagyon is bejön, kedvenc lett hamar. Látom Jessamine arcán is a mosolyt, ami kissé elhalványul később, de nem tudom mi lehet az oka, mivel azonban Tywinna is szóba kerül, ő minden mást elsöpör, ahogy szokta. * -És ennél nincs jobb szó rá, de én kedvelem. *Másoknak talán túl sok lenne, de egyébként szerethető és jólelkű. Vállat vonok és annyiban is hagynám, főleg a kibékülés tervét, de Jessamine tovább ötletel, mintha nagyon segíteni akarna. Nem kétlem, hogy őszinte, de amikor közös ismerőst említ, nem tehetek róla elsőként Vadember jut eszembe, aki közvetve ugyan de oka volt a kettőnk közötti bonyodalomnak. Jobban mondva hármunk között zajlott az egész és Vadember nem tehet semmiről, épp csak a perdaiak között is eléggé kapós. A halvány árnyék aztán tovább áll mikor ismerősként Quinlah-t említi meg, és rábólintok, jóllehet nem tudom, mennyire ismeri Tywinnát. Perdai barátnőm régebben sokat vándorolt, mostanában telepedett le a városban, hogy kivel ismerkedett össze jobban, azt nem tudom. * -Talán igen, majd egyszer megkérdezem. *Ezzel annyiban is hagyom, Tywinna emlegetése, emlékezés a botrányra, ami sok perdai között zajlott javarészt, a haladó közepén, nem túl kellemes és nem tesz jót a lelkemnek, mint például a szép ruha. Már az, hogy egyáltalán viselem, minden indok nélkül mosolygóssá tesz, amit bizonyítok is, egy újabb mosollyal bólintok rá a megjegyzésére. Sok mindenről elbeszélgetnék vele, például arról, hogy őt mi teszi boldoggá, mitől lesz jobb a kedve ha amúgy pocsék, vagy akár ma is befonhatná a hajam, de mint kiderül, még sötétedés előtt el kell indulnia. * -Sajnálom, már csak azért is, mert nincs sok időnk beszélgetni, de talán majd legközelebb. Persze csak ha te is szeretnéd. *Nem fűzök sok reményt hozzá, általában egy beszélgetésnél több nem igen szokott megtörténni, hacsak nem munka miatt keresnek meg. Talán túl unalmas vagyok, vagy én is túl sok, mint Tywinna, jóllehet én elmaradok mögötte temperamentumban és hevességben, de ha egyszer elkezdek beszélgetni, nem tudom abbahagyni. Így van ez most is, bár nem teszünk kerülőt, de sok mindenről tudom mesélni ami Elorakban látható és kapható, és arról a kapuról is említést teszek, melyen olyan könnyű a magamfajtának kiszöknie. * -Nem is szoktam…vagyis nem is akarok. *Elszólásomat gyorsan korrigálom, jóllehet nem kell feltétlenül valami tilos dologra gondolnia, mehetnék én perdai kísérővel is, de Vadember jár a gondolataimban, nem pedig Quinlah vagy Aliyah. Előbbi otthona nincs messze a piactól és hamar oda is érünk, ő az egyik legkedvesebb perdai aki az elsők között volt a városunkba érkezők közül. Azóta inkább mi vagyunk az ő vendégei, ő azonban nem az ellenszolgáltatás miatt olyan kedves velünk. Quinlah mosolyogva biccent Jessamine köszöntésére s máris hellyel, lepénnyel kínál minket. * -Quinlah-t vagy az otthonát? * Kérdezek vissza nevetve, mert ismerős az érzés, én is körülbelül csak ennyit tudtam kinyögni amikor először engedett be az otthonába. Mindkettőt imádom. Halkan koppan a fából faragott pohár az asztalon mindkettőnk előtt egy-egy, melyben tiszta víz van, de nem olyan amit a Dominiumon vagy a Városban lehet inni. Ez nem szűrt víz, hanem egyenesen a földből, a kútból való, abból ami a főtéren áll. Az egyik legtisztább víz, de még a tóból is inni lehetne. Ennek a víznek íze van, illata van, friss szellőt érezni benne, a nap sugarának meleg illatát, jóllehet hideg, és a zöld fűét. * -Köszönni. Szeretem ezt a vizet. *A lepényt is szó se róla, és Jessamine hallhatóan inkább a lepényt részesíti most előnyben. Quinlah-ra nézek mikor a lány gyomra megkordul, de csendben maradok, csak mosolygok halványan.* -Mondtam, hogy van lepény. *El is veszek egyet, tányér sem kell hozzá, csak lecsippentek egy darabot belőle és a számba teszem. Az íze azonnal elomlik a számban és mosolyogva bólogatok a szélesen, büszkeségtől vigyorgó Quinlah-ra. * -Még magában is finom, de néha szószba szokták mártani, édesbe, sósba, csípősbe, ki hogy szereti. Ezt eszik a raguhoz is. *Boldogan nézem ahogy eszik, bár nem az én kezem munkájának köszönhető a lepény, de olyan jó látni, hogy ízlik neki. * -Shiennel áldja a kezeidet Quinlah! *Perdai szállásadóm csak mosolyog és bólogat, majd Jessamine-hez fordul, miközben ő maga is közénk ül, de nem nyúl a lepényhez, csak kényelmesen az asztalra támasztja alkarjait, hogy kissé előredőlhessen.* -Látom neked is ízlik. Örülök neki. Te is a nagy városból jöttél, vagy a hegyiekkel élsz? *Quinlah már Vadembernél is megmutatta, milyen jól tud vallatni, és én is megtapasztaltam már, jóllehet neki semmilyen hátsó szándéka nincs ezzel, viszont majdnem félrenyelem a falatot amikor meghallom a nyílt érdeklődést. A perdaiak persze nem nagyon tesznek különbséget, csak tudják, hogy élnek itt is ott is „égiek” quorsák, ahogyan ők neveznek minket és mind megfordulnak Elorakban, csak épp az egyik kerüli a másikat. Azt is tudja, hogy Vadember ellenálló, de mivel nem nagyon érdekli ki kivel van, nem is hozza nagyon szóba, de meg is kértem rá, hogy ne beszéljen Vademberről másnak. Jessamine-ról azonban szó sem volt eddig, így ő nem tabu, tehát érdeklődik. Kedvesen, mosolyogva. Én meg szintén Jessamine-t nézem, kicsit ijedten, hogy most fog elrohanni, és soha többé nem látom. Quinlah-ra viszont nem tudok rászólni, nincs rá megmagyarázható okom. Inkább a pohárért nyúlok, hogy leöblítsem a majdnem torkomra szaladó falatot.*
Ismeretlenül is sikerült megfelelő jelzőt találnom a perdai hölgyre, ami továbbra is fenntartja kíváncsiságomat iránta. Talán egyszer majd én is találkozhatok vele. Kezd egy egész csinos lista összeállni, ami miatt várhatom a következő alkalmat, pontosabban vágyakozhatok egy új eloraki út után. Tywinna, Quinlah lepényei, Jasmine, a bwi`ensa, hajfonás, kivilágított lombkunyhók. Ez nem is egy, de legalább két kirándulásra is elegendő élmény volna. Hacsak nem váltok szakmát (ismét), ezekre jó hosszan várakozhatok. De! Türelmes tudok lenni, és nem is rossz dolog várni valami újra és izgalmasra. - Még szép, hogy szeretném, jó volna és már majdnem kész programtervünk is van. Mosolyogva biztosítom, hogy én is örülnék egy újabb találkozásnak. Már ez a kis piaci délután is hatalmasat dobott az ösztrogén szintemen. Mély levegőt veszek az orromon keresztül és lassan kifújom, fogalmam sincs, hogyan tudnánk összehozni viszont egy újabb csajos programot. Gondolom egyelőre sehogy, nem is hozom fel a kérdést egyelőre. Bólintok egyet Jasmine korrigáló szavaira. Nagyon helyes, hogy nem kóricál egyedül odakint. Elgondolkodtató, hogy vajon mi váltja ki ezt a védelmezőösztönt irányába. Ezen el fogok majd otthon mélázni, de most remélem nem sértődne meg, ha azt mondanám, hogy jobb dolgom van. Quinlah otthona és személye teljes mértékben leköt. - Mindkettőt, természetesen mindkettőt. Válaszolom hezitálás nélkül, széles mosollyal ajkamon. És nem azért mondom, mert záros határidőn belül már az asztalnál ülök egy lepénnyel a kezemben. Mit kezemben? Már a számban az első falat. - Uhh! Apró, élvezettel teli nyögés, ahogy az első falat íze bejárja számat. - Nagyon finom! Köszönöm! Mondom Quinlah-nak az első falat lenyelése után, de a második falat előtt. Vagyis bazi gyorsan, mert eteti magát a lepény. Nem is baj, hogy most nincs mártogatós, feleslegesen lelassítana. Csak az első lepény után iszok egy keveset, majd megkezdem második lepényemet. Ezzel már illedelmes sebességgel haladok. Már csak azért is, mert figyelek vendéglátónk szavaira. A kérdésre szaporán pislogok párat, sajnos épp nem volt a számban falat, így kényteéen vagyok szárazon köhinteni egyet, majd újra a poharamért nyúlok, hogy igyak ugyebár a köhögés elmulasztása végett. Klasszikus időhúzás, már-már klisés, de magát a választ és a szavakat is ki kell gondolnom. - Én nem lakok a nagy városban és én sem nem lakok fent a Dwa'woruun sem. Ugyan 98%-ban biztos vagyok benne, hogy Jasmine sejti és/vagy tudja, hogy Rebelliumban élek, de ezt nem mondtuk ki és ez így biztonságosabb is. Így bármikor letagadhatja, elvégre sejteni valamit és vallomással bírni egy tényről, nem ugyanaz. Másrészt a falnak is füle lehet. Elég egyértelmű így is furcsa válaszom, de ha valaki nagyon akarja, simán „hiheti”, hogy az Imperiumon élek és csak szegényes perdai tudásomnak köszönhető a kifacsart megfogalmazás.
*Szélesen elmosolyodom Jessamine lelkesedésére, és örülök, hogy szeretne velem még találkozni, beszélgetni. Láthatóan őszinte így nincs meg bennem az az érzés, hogy csupán udvariasságból mondta. Rábólintok, a többit pedig majd kitaláljuk. Ha a gyanúm beigazolódik, akkor nem lesz könnyű, de mindent el fogok követni annak érdekében, hogy legyen bőven időnk egymással anélkül, hogy bármelyikünk is lebukna. Egyelőre a jelenre koncentrálok és abban is arra, hogy elvigyem Quinlah-hoz, ahol minden bizonnyal finom lepény vár ránk. Közben szóba kerül néhány dolog, ami jobbára rólam szól, köztük az is, hogy hol „nem”szoktam elhagyni Elorakot. Egyedül semmiképp, de azért jó tudni, hogy van egy olyan kapu amit a városi őrök még nem fedeztek fel, ha tudnak is róla, nem tartják fontosnak, amúgy is távol van a Városból ide vezető úttól. Remélem még sokáig így is marad és nem tulajdonítanak neki nagyobb figyelmet. Quinlah-hoz érve már az ajtóból érezni lehet a finom lepény illatát, de ahogy vártam, nem csak ez bűvöli el Jessamine-t, hanem a perdai nő otthona és kedvessége is. Én is úgy vagyok vele, ahogyan Jessamine mondja, örülök, hogy anya rátalált Quinlah-ra és szorosabb ismeretséget kötött vele. Kedves és közvetlen, nyoma sincs benne a perdaiak kelletlenségének amit általában mutatnak az emberek felé. Noha a városukba viszonylag szabad bejárásunk van, azért az ellenszenvet nem nehéz észrevenni és nem minden eloraki rázta még le magáról. Jessamine reakciójára, amit a lepény kóstolása közben mutat, csak elmosolyodom és bólogatok. Én megmondtam. Nem lehet abbahagyni és Quinlah is pontosan tudja, mert dagad a büszkeségtől és örömtől, amiért a lepényének adózunk. * -Egyed csak amennyi jólesik. *Biccent egyet, de aztán a maga dolga után lát, de közben szemmel tart minket, vizet hoz, frissen a konyharész egyik hűvösebb sarkában tárolt kancsóból és hallgat minket, bár nem sok mindent ért a mi nyelvünkből. Quinlah közvetlen és nagyon is kíváncsi, azonban képes titkot is tartani, megbízom benne, ennek ellenére megijedek amikor nyíltan rákérdez Jessamine-nál arra, hogy honnan jött, hol lakik. Nem túl gyakori, sőt szinte elképzelhetetlen, hogy városiak és ellenállók együtt étkezzenek, találkozzanak egy perdainál, de nála ez természetes. Minden hátsó szándék nélkül teszi fel a kérdést, én pedig Jessamine-re nézek. A gyanúm nem csak a hosszabb hallgatás hanem a későbbi válasz után igazolódik be teljesen. A perdai nőre nézek fel és nemet intek a fejemmel, mert látom, hogy már mondta volna tovább és ki tudja mivel hozakodik elő. Quinlah először értetlenül néz rám, de végül elmosolyodik és bólint egyet, majd magunkra hagy, mint akinek fontos dolga akadt. Diszkrét edény csörgés és koccanás festi alá a kis otthon szöszmötölős csendjét. Egyelőre csak elmosolyodom, később majd megkérem Quinlah-t, hogy ne beszéljen Jessamine-ról senkinek, főleg nem azt, hogy együtt látott vele és azt sem, hogy mit mondott arról, hol lakik. Vagyis, hogy ellenálló. Előrenyúlok, hogy könnyedén megérintsem a lány kezét, de csak egyetlen hosszabb pillanatra, míg rám nem néz, s aztán elengedem. * -Nehezebb lesz találkoznunk mint gondoltam, de majd megoldjuk. Benne megbízhatsz, nem fog beszélni rólad. *Finoman intek fejemmel a nekünk már hátat fordító Quinlah felé anélkül, hogy elszakítanám pillantásomat Jessamine szemeiről. * -Mesélsz nekem arról milyen ott élni? *Vademberre nem kérdezek rá, mert bár tudom a nevét amit minden bizonnyal Jessamine is ismer, nem akarom, hogy tudja, kapcsaoltban állok vele. Nem magam miatt, hanem Vadember miatt. Majd egyszer rákérdezek nála Jessamine-re, d még azt is óvatosan kell fogalmaznom, nehogy azt higgye, hogy kíváncsiskodom. Az viszont nagyon érdekel milyen lehet a Rebellium, főleg nőként. Úgy képzelem sokkal több férfi van ott, mint nő és nem lehet könnyű helytállni. Jessamine-t csak csodálni tudom azért, mert mindezt felvállalta de közben szomorúvá is tesz, ha arra gondolok, mit vagy kiket hagyott maga mögött. Egyáltalán hogyan került oda. *
Nyelvem hegyén volt a válasz Quinlah-nak, hogy bátor kijelentés volt részéről. De egyrészt későn ugrott be a ’bátor’ szó perdai megfelelője, másrészt lehet nem ült volna perdaiul bókom. Még a végén fenyegetésnek vehette volna vagy ki tudja, a végén tuti valamilyen cirkalmas magyarázkodás sült volna ki a dologból. Különben is, a második lepény vége felé, némi vízzel leöblítve, kezdek máris eltelni. Valószínűleg túl gyorsan ehettem… habár attól pont később érkezne a teltség érzése, hm…szóval akkor a víznek köszönhető a dagadás a hasamban. Vagy vendéglátóm kérdése okozta heveny pulzusrobbanás fura összeköttetésben lehet a gyomrommal. Ki tudja? Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy nyakatekert, sokszorosan tagadó válaszom után neki kezdjek egy harmadik lepénynek, mindenesetre biztos vagyok benne, hogy nem kell tőlem féltenie az egész tál finomságot, nem fogom felfalni mindet a család elől. Mindez azonban csak kezemet foglalta le, gondolataimat és szemeimet nem. Mivel nem volt leplezett, nem nehéz kiszúrnom Jasmine egyszerű fejrázását Quinlah felé, aki erre diszkréten távozik köreinkből.. legalábbis azt hiszem, hogy a diszkrét a legjobb kifejezés erre, figyelembe véve mosolyát, majd a hamarosan érkező meghitt konyhai zajokat. Utána fordultam kissé elgondolkodva, vajon kellene-e mondanom neki valamit, vagy távoznom illene-e, dilemmámból Jasmine érintésére riadok fel és fordulok felé. Habár szavaira úgyis visszafordultam volna, de azért nem rántom el kezem röpke érintése elől, emlékezzünk, hogy én meg is ölelgettem, ez ahhoz képest az udvariasság megtestesülése. Szavaiból legalább azt le tudom szűrni, hogy nem kell azonnal távoznom… habár szalad az idő, nemsokára így is-úgy is mennem kell. - És benned megbízhatok? - Mosolyodok el fejemet egyszer megrázva, és igazából választ se várva folytatom. - Hát igen, ezért se mertem ígérni semmit. Nem tudom, mikor jöhetek megint Elorakba. Nem magyarázom egyik kijelentésemet se. Pontosabban, az elsőnél azt, hogy miért nem vártam választ. Ezt lehetetlenség megválaszolni, vagyis nem. Megválaszolni természetesen meg lehet, de egy egyszerű igenlő (ugyan milyen más?) válasszal lehetetlenség bármit is kezdeni. Igazából azért se aggódok nagyon, mert nem gyakran fogok errefelé megfordulni, nem hiszem, hogy igazán bajt tudnának okozni. - Miért kérted, hogy hagyjon minket kettesben? Ostobaság, tudom, Solmon megint csak a fejét fogná, ha megtudná, de tényleg nem hiszem, hogy Quinlah beszélne rólam. Hacsak azt nem, hogy egy égi hogy neki esett a lepényeinek. Ennek ellenére kíváncsi vagyok, miért kellett távoznia. - Nos, azt hiszem, egyszerűbb volna megmutatnom, semmint elmesélnem. Felelem röviden, ámde lemondón felnevetve. A kérdés maga meglehetősen meglepett, nem ezt várná az ember, azt hiszem. Vagyis én nem, tessék, általánosítok, egyetlen vélemény alapján. Figyelem reakcióját, vajon szeretné-e, ha tényleg ott lehetne? - Nem hiszem, hogy sok mindent mesélhetek róla, sajnálom. És tényleg sajnálom, olyan könnyű volna Jasmine-nel elcsevegnem, de nem kockáztathatom a rebelliumiak biztonságát csak azért, mert csajos délutánt csaptam újdonsült barátnőmmel. Leginkább tényleg a kérdés meglepő mivolta miatt vagyok ilyen óvatos. Ha rólam kérdezne, többet mesélhetnék, az csak engem veszélyeztetne, a saját bőrömet meg úgy viszem vásárra, ahogy akarom (többé-kevésbé). - Legyen úgy, hogy kérdezel és ha lehet, akkor válaszolok. Mi érdekel? Ha a bejáratok, őrjáratok, ellátási lánc, parancsnoki lánc, netán az orvosi részleg vagy a raktáraink érdekli, akkor az is egyfajta válasz korábbi, választ nem váró kérdésemre. - Én nagyon szeretek ott élni, rengeteget tanultam, fejlődtem, el se hinnéd mennyit, igazán megvalósíthatod magad. Akár többször vagy többféleképp is. Ilyesmi is érdekel? Mivel a kérdezgetős módszer meglehetősen lassú lesz, már ha Jasmine-t foglalkoztatja annyira a téma, hogy elfogadja így a téma boncolgatását. Szóval gondoltam elöljáróban egy kis szubjektív betekintés nyújtok számára, habár még így is meg kellett fontolnom minden szavamat. Fő a biztonság!
*Többek között azért is szeretem a perdaiakat és főleg Quinlah-t, mert amennyire nyíltszívűek, annyira tudnak hallgatni is. Nem kell magyarázkodnom, elég csupán egyetlen pillantás és fejrázás ahhoz, hogy viszonylag magunkra hagyjon minket. Én csak csipegetek a lepényből, a fejem tele van mindenféle gondolattal Jessamine-ról és Vademberről, azon merengek, hogy beszéljek-e róla vagy sem, mert ha megemlítem talán jobban bízna bennem. Nem tudtam nem észrevenni a pici hezitálást és azt, mennyire megváltozott egy pillanat alatt, még az is ahogyan a lepényt nyeli, harapja, csipkedi. A kezeivel tereli el a figyelmet előlem is és saját maga elől is arról, ami ott feszül kettőnk között. Ezért is érintem meg a kezét, finoman és nem megszorongatva, hogy tudja, érezze, előttem nem kell félnie, tőlem nem kell tartania attól, hogy elárulom. Én sem mondom ki, hogy „jujj, te ellenálló vagy, de jó” pedig szívem szerint ezt tenném és talán még át is ölelném úgy ahogyan ő engem a piactéren, de egyrészt van némi akadály kettőnk között, másrészt inkább úgy fogalmazok, hogy ha bárki hallaná, akkor se jöjjön rá az igazságra. A kíváncsiságomnak azonban nem tudok ellenállni és rákérdezek arra, ami a legjobban érdekel és nem csak azóta, hogy ismerem Vadembert. Korábban is foglalkoztatott a gondolata annak, hogy elmenjek a Városból, épp csak nem volt kivel, nem volt hova, de álmodozni mindig jó, elképzelni viszont nem tudtam mi várna ott rám. * -Persze. *Csak erre az egy szóra van időm, mert a kérdés után máris folytatja azzal, miért nem ígért semmit sem korábban. Valahogy így vagyok én is ezzel, bár sokszor eljöhetek Elorakba és Callumnak hála kimehetek a vízeséshez is bármikor, a kíséret marad és csupán a felszínen vagyok szabad. Jessamine sokkal szabadabb nálam, ám valahol mégis meg van kötve az ő keze is. * -Én sem. Nem tudok bármikor, csak ha megengedik és van szabad hely a kocsikon. *Még ha csak rólam lenne szó, akkor is nehezen találkozhatnánk, de így…s persze most már érthető miért is nem volt ismerős az arca. Nem velünk jött, nem a Városból…lehet, hogy láttuk már egymást régen, még a Dominiumon, de azóta mindketten sokat változtunk, amúgy is elég zárkózott voltam, megvolt a magam kis világa, ahova csak keveseket engedtem be, s talán ezért nincsenek most barátaim. Mosolyogva, kicsit szégyenlősen vonok vállat, egy pillanatra Quinlah felé pislogok, majd lehunyom a szemeimet. Miért is? Felnézek Jessamine-re. Igazából az ok annyira egyszerű de mégis most, hogy ki kell mondanom jelentéktelennek és butaságnak.* -Reméltem akkor jobban bízol bennem és jobb érzés ha tudod, nem hallgat minket. *Szeretném tudni milyen ott élnie egy nőnek, bár azt sem tudom milyen egy férfinak. Vadember sem mesélt róla soha, esetleg egy-egy vétlen megjegyzésből kicsipegettem valamit, de az olyan mint egy porszem a sivatagban. A válasza elhangzásakor már tudom, hogy ő sem fog mesélni nekem, az igazi csalódás akkor ül ki az arcomra, amikor a sejtésem beigazolódik. Hogy nincs sok mesélnivalója? Az egy egészen új világ ahhoz képest, amiben én élek. Nem kétlem, hogy nehezebb, sokkal nehezebb, de jobb is lehet ha azok akik ott élnek mindezeket a nehézségeket vállalták. Persze el is kell érni oda, és ha nincs segítséged, talán már félúton feladod, vagy belehalsz. Azonban mindezt el is dobom amikor újra megszólal és akkor elér ugyanaz az érzés, mint Vadembernél. A titok. A hallgatás. A félelem attól, hogy elárulom őt, mert mi van ha mégis? Ha mégis kém vagyok? Rosszul tettem fel a kérdést, túl kíváncsi voltam. * -Sajnálom, nem akartalak faggatni. *Megrázom a fejem és elhatározom, hogy nem kérdezek többet, bár a kíváncsiság majd` szétfeszít, fájó szívvel lemondok a Rebelliumban való élet megismeréséről. Nagyot sóhajtva teszem le a fél lepényt a kezemből, elment az étvágyam, csak egy korty vizet iszom, hogy elűzzem lelkem keserű ízét a számból. Nagy szemekkel nézek fel rá, amikor mégis megszólal és mesél. Nem sokat, de nekem ez is elég és lassan felderül arcomon a mosoly és bólogatok hevesen.* -Igen, ilyesmi. Hogyan sikerült túlélned, milyen nehézségekkel kellett szembenézned…és…milyen nehéz nőként ott élni. Én nem vagyok olyan bátor, mint te és a családom….*Nem mondom tovább, ő is tudhatja mi történik azokkal, akiket hátrahagyunk. Charles mellett sokat gondoltam arra, hogy elmenjek, de a szüleimet és a bátyámat nem akartam otthagyni, csak miattuk maradtam, mégis…most már a szívem is odahúz.*
A rövid, tényleg szinte csak lélegzetvételnyi szünetbe beszúrja Jasmine a válaszát, ami dicséretes próbálkozás. Gyorsan rávágta azt a ’perszé-t’, mégse érzem, hogy gondolkodás nélkül mondta volna vagy számítva és előre készülve a kérdésre. Szóval az van, hogy szeretném igaznak hinni válaszát és bízni benne, és szívem mélyén hiszem is, de a józan ész továbbra is óvatosságra int és ott duruzsol még a fülembe és én figyelek is rá, amíg az idő nem segít eldönteni ténylegesen ezt a kérdést. - Akkor bíznunk kell egy hasonló szerencsés véletlenben, mint amilyen a mai volt. Túlságosan jó programot raktunk össze ahhoz, hogy veszni hagyjuk. Nem tudom, hogy tudnánk összehangolni, akár hónapok múltán újra egy csajos napot… vagy legalább délutánt. Mindenesetre a mai is összejött, úgyhogy azért nem írom le teljesen a dolgot, pláne, hogy tényleg izgalmas kalandok várnak ránk. - Ezek szerint érti a nyelvünket? Habár mikor még itt volt Quinlah, akkor perdaiul csevegtünk, ha marad, talán még mindig ékes nyelvtudásunkkal botladoznánk előre. Szóval talán téves a logikai ugrásom és ebből adódó kérdésem, majd kiderül. Mindenesetre elfogadom az indokolást és valahol meg is értem. Erről egyszerűbb úgy beszélgetni, hogy nem a ragozáson kell törni a fejemet, de ha itt marad, akkor olyan neveletlennek éreztem volna magam, őt kizárva nem perdaiul beszélni. Quinlah-tól továbbra se tartok komolyabban, nem hiszem, hogy még egyszer kapcsolatba kerülnénk Jasmine személye nélkül. A bizalom csírája késztetett vajon arra, hogy kérdezz-felelek játékra invitáljam? Vagy a csalódottság az arcán? Nem egyszerű csalódottságnak tűnt, valahogy többnek, de nem tudnám pontosan megfogalmazni, talán némi fájdalom mélyítette el vonásaiban az árnyékot. Szavaim látványosan felderítik, ennek igazán örülök, mosolyogva én is iszok közben pár kortyot poharamból. A sorjázó kérdésekre bólintok, ezek zömében személyes kérdések, ezekre nyugodt szívvel válaszolhatok. - Arra gondolsz, hogy amíg odaértem, addig hogyan éltem túl és akkor milyen nehézségeim voltak, ugye? Csak mert, mióta ott élek, tényleg élek, nem csak túlélek. De hol is kezdjem? – Kicsit igyekszek összeszedni gondolataimat, hogy ne rétestészta legyen a mondanivalóm. – Talán ott, hogy nem igazán vagyok bátor, habár szívmelengető, hogy ezt gondolod rólam. Nekem mondhatni könnyű dolgom volt, senkit sem kellett hátrahagynom kit ilyen-kit olyan indokból, aki fontos lett volna a szívemnek, amikor száműztek. – Nem akarom terhelni életem minden kisebb-nagyobb drámájával, ha valami érdekli, majd úgyis rákérdez, hagyok is időt neki. – Egy órát kaptam összepakolni, aztán lehoztak a Perdára és kiraktak a pusztában, egy hátizsákom volt mindössze. Az első napokban egyrészt kicsit zsibbadt voltam, több okból is, mindig csak a következő problémát tudtam megoldani. A pda-mon volt pár régi túlélési tippeket adó könyv, pár nap után elkezdtem kicsit tudatosabb lenni, merre menjek, mit egyek és satöbbi. A legnehezebb az alvás volt. Egy késem volt, szóval nem voltam eleresztve fegyverekkel és rettegtem a ragadozóktól. De valamikor muszáj volt aludnom, úgyhogy fákon aludtam leggyakrabban, tudom, az sem ment meg mindentől ami itt tanyázik, de egy fokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, mint a puszta földön fekve. Aztán rám találtak és a többi már történelem. Megvonom vállaimat jelezvén, nem az én érdemem, hogy eljutottam Rebelliumba. Eszek pár falatot, miközben újra végigpörgetem kérdéseit a fejemben. - Kihívással telinek mondanám az ott élést, de nem azért, mert nő vagyok. Ha huzamosabb ideig valaki a föld alatt él, legyen bármilyen nemű, az megterhelő, habár a Dominium után mi azért edzettek vagyunk. Az ablakok hiánya nem újdonság, ahogy az sem, hogy egy természeti erő bármikor megölhet, ez szerintem nem okoz senkinek gondot, az űr semmije helyett pár tonna szikla, mindegy szinte. Pár dolgot meg kellett szokni, a sima fémfelületek után, érdes sziklák, levegőztetőrendszer helyett huzat és hasonlók. – Kicsit általánosítok, de közben kattog az agyam, hogy nőként, mit éltem meg esetleg nehezen. Pár falat, konkrétan a harmadik lepény utolsó morzsáinak elfogyasztása elég időt hagy, hogy valami eszembe jusson. - A fürdéstől eleinte tartottam, főleg a nehéz napokon, zuhanykabinok nem nőnek a természetben csak úgy. De sokkal jobb van annál, én már egyáltalán nem is sírom vissza. Egyelőre nem merek belemenni, hogy milyenek a barlangi tavak és hogyan használjuk őket, elvégre vízkészletünk részei, ami már szenzitív információ.
*Szélesen és ragyogón mosolyodom el, amilyenné a kedvem is változott a válaszától. Még ha nem is bízik meg bennem teljesen, reményre ad okot és teljesen be is burkolózom vele. Felveszem akár egy puha, meleg kabátot amit perdaiak készítettek, mert annál jobb nincs. * -Én nagyon bízom benne és egyik programot sem hagynám veszni. *Egy pillanatra Quinlah-ra nézek, róla van szó, bár én megbízom benne, de ahhoz, hogy mindketten megtehessük és esetleg a segítségünkre legyen, többet kell tudnia rólunk. Sok mindent elmeséltem már, de azt hiszem az ő szabad élete miatt nem is érti igazán, még sem hagyom ki a képletből véglegesen. * -Igazából nem tudom. Sokan azt mondják, hogy nem értik a nyelvünket, néhányan azt, hogy megértenek minket de nem szólalnak meg rajta. Talán egymás közt sem vallják be ha mégis. Ő anyám jó ismerőse, azért lehetek nála, én megbízom benne. *Én igen, de Jessamine-nek is meg kell bíznia benne, ami nehezen fog menni és ezt meg is értem. Inkább legyünk óvatosak, attól Quinlah nem fog megbántódni. Az ellenállókra vonatkozó kérdéseimet először nem jól fogalmaztam meg és ahogy Jessamine is rámutat, félreérthetők és le is mondok arról, hogy bármit is meséljen nekem magáról, vagy a többiekről, a Rebelliumban való életről, de aztán ez a félreértés tisztázódik és Jessamine elkezd mesélni. Csalódottságomat az öröm váltja fel és az nagyon érdeklődő kíváncsiság és azért is vagyok boldog, mert végre kérdezhetek anélkül, hogy a kémkedés gyanúja sötét árnyként a fejem felett lebegne. Vademberrel nem lehet ilyenekről beszélni, mert mindig érintünk olyan témákat, amik titkosak, amiket nem akar elmondani, mert attól fél, hogy véletlenül kikotyogom és saját magamat keverem bajba. Nem csak ellenállónak lenni bűn, hanem szimpatizálni velük is az, főleg ha nem jelentem őket a kancelláriánál. * -Ezt megértem. Nincs kíséret, nincsenek árgusan figyelő szemek. *Bólintok arra mosolyogva, hogy nem csak szabadon él, hanem él. Tudom miről beszél, mert ismerem a hiányát. A továbbiak már számomra ismeretlen dolgok, annak örülök ugyan, hogy senkit nem hagyott hátra, de azt nem is sejtem, hogy miért. Szomorú és ez látszik is rajtam, hogy egyedül maradt, hogy nem volt senki mellette, de először azt gondolom, hogy könnyebb volt elszakadni a Várostól, a Dominiumtól, ettől az élettől. Azonban mint kiderül, nem önként távozott és erre elkerekednek a szemeim. * -Ó, sajnálom. *Szólok közbe, de többet nem mondok, hagyom, hogy folytassa és egyre inkább azt gondolom, hogy nagyon bátor és kitartó és ügyes, okos nő. Félt persze, ki ne félne? De a félelem nem gyűrte le, inkább motiválta és segítette. Sokan pont abba a hibába esnek, vagy talán nem is tehetnek róla, hogy a félelem miatt leblokkolnak és ezért vesznek el, veszítik el a harcot. Arra pocsékolják az időt, hogy önmagukkal harcoljanak. Csodálattal nézek rá mire befejezi a történet azon részét, hogy túlélte a vadont és rátaláltak. Szerencsés is volt, de odáig azért el kellett jusson. Rövid szünetet tart pár falat erejéig és kihasználom az alkalmat, hogy megosszam vele a gondolataimat és érzéseimet.* -Szerintem akkor is bátor vagy és csodállak érte és egy kicsit irigyellek is. *Irigyelni nem rossz értelemben gondolom, hozzátartozik a csodálathoz. Nem tudom én képes lennék-e eljutni addig ameddig neki sikerült. Egyedül. Bár lehet, hogy többet tudok a perdai természetről, a növényekről és néhány állatról is, főleg az apróbbakról, a rovarokról, de lehet én lennék az akit megbénítana a félelem, a kétségbeesés. * -Igen, gondolom, de azért mégis csak jobb a szabad levegő, még ha huzatos is, nem? *Utána már sokkal kényesebb téma következik, és nehezebb is, megoldani mindenképp. A nehéz napok. Na igen, egy férfinak nem kell ilyenekkel szembenéznie, a Dominiumon és a Városban ez azért kényelmesebb, mint az Ellenállóknál, ahol még a gyógyszerből is szűkös készleteik vannak, nem hogy a női holmikból. A fürdés viszont vonzóbb, már ha arra gondolok, amiről Vadember is mesélt. Soha nem voltam még barlangi tónál, hogy abban fürödjek de sokat hallottam azokról, még perdaiaktól is.* -A barlangi tavakra gondolsz ugye? Meleg a vizük és olyan tiszták, hogy le lehet látni a tófenékig. *Itt már elmosolyodom, a feszült figyelem enyhül. * -Hallottam a perdaiaktól, ők mesélték, bár soha nem jutottam el egyhez sem, pedig állítólag a Városhoz közel is van egy. Egyszer talán. *Nyugodtan cseverészünk, ahogy azt talán máshol is tennénk, ha a Városban találkoztunk volna össze. Quinlah nem adja jelét annak, hogy értene minket, csendesen ténykedik tőlünk távolabb, majd egészen magunkra hagy minket. Eltűnik az egyik ajtó mögött ahol a szobája van. * -Mesélj még, kérlek. *Mosolyogva kérlelem Jessamine-t, ha van még olyan amit nekem elmondhat, szívesen hallgatnám még akár órákig is.* -És van esetleg olyan aki…közel került hozzád? Tudod? Férfi. Akibe szerelmes vagy és viszont, vagy csak nagyon jó barátok? *Nem vagyok prűd és azok után ami Vademberrel kettőnk között történt, nem is lehetnék. Ha nincs szerelem csak kölcsönös vonzódás testileg, az is érdekel és azt is jó dolognak könyvelem el. Az ember társas lény és szüksége van a szexre is, nem csak reggelig tartó beszélgetésre. *
Ha lenne naptáram, hát biztos kis rajzocskákkal díszítve vésném bele az eloraki kirándulás programját s meghívót küldenék Jasmine-nek, hogy ő se felejtse el. No de, még ha lenne is közös hálózatunk, akkor se jutnánk előre, hiszen pont a lényeg, a pontos dátum hiányzik. Mivel mindkettőnknek van kedve hozzá, tehát az bizton kijelenthető, hogy meg is fogjuk szervezni, szóval nincs más hátra, ütemezni kell valahogy az újabb véletlent. - Te mennyire látod előre az eloraki kirándulásaidat? Nem mondom, nekem se egyszerű eljutnom ide, de nem kekec kancellárokon múlik a dolog, szóval kettőnk közül én vagyok a valamelyest rugalmasabb. - Ha jól logikázok, akkor hozzád kell alkalmazkodnunk majd, én egy fokkal könnyebben tudok újra erre kirándulni. Hangot is adok korábbi gondolataimnak, elvégre kettőnkön áll a vásár, nem kell egyedül törnöm a fejemet rajta. Lehetetlen most kitűznünk egy napot, szóval valahogy kommunikálni kell. Jasmine következő, Quinlah-ra vonatkozó mondata – amit egy bólintással veszek egyébként tudomásul – indítja el az újabb gondolatomat, vajon a perdai nőn keresztül tudnánk-e vajon üzenni. De ez még csak kósza gondolatfoszlány, nem is tudnám szavakba önteni, annyi a hiányzó részlet. Talán Jasmine válaszaival előbbre lépünk és kiderül, erre kell-e tapogatóznunk vagy van Quinlah-nál biztonságosabb módszer. A biztonságosabb módszer alatt természetesen azt kell érteni, hogy nem keverünk bele harmadik felet, aki valamilyen úton-módon megsérülhet. - Pontosan. Kedvelem, hogy Jasmine így olvas a sorok között. Ha komolyabban aggódnék kém mivolta miatt, akkor ezt a tulajdonságát lehet nem kedvelném. Csak félmosollyal ajkamon megcsóválom a fejem a bók megerősítését hallva. Nem fogok megint ellenkezni, talán az ő szemszögéből tényleg bátor vagyok, csak magamat nem érzem annak. - Hát még szép. És egyébként még a huzat is lehet kellemes, csak ne kelljen abban ülnöd órákat vagy aludnod és akkor nincs vele gond. De hát a folyosókon mindig csak áthaladóban van mindenki, úgyhogy senkit se fenyeget a veszély, hogy huzatot kap. - Ah, értem. – Egy pillanatra lefagytam, hogy Jasmine így rávágta a barlangi tavakat, nem mintha olyan magas logika szükségeltetne, hogy a hegy gyomrában lévő városban barlangi tavakban fürdik a jónép. Mindenesetre azért megnyugtat, hogy a perdaiaktól hallott róluk. – Mindenféleképp próbáld ki, nagyon klasszak, tényleg. Javaslatom őszintén lelkes, nekem igazi élmény volt, főleg az első a pár hetes vadkemping után, de azóta is kedvelem ezt a megoldást. - Ige…jaaa, úgy nem…vagyis majdnem, ja, de egyébként lettek igazán jó barátaim. – Túl hamar akartam megválaszolni a kérdést, nem számítottam, hogy hosszabb, vagyis több kérdés lesz. Így aztán sikerült egy jó zagyva választ kinyögnöm, a ’majdnem’ résznél még enyhén el is pirulva. Megköszörülöm torkomat és egy fokkal összeszedettebben inkább megválaszolom újra a kérdés-csokrot. – Egy románcom volt, hmhm, John-nal, igen nevezzük talán John-nak. – John Smith után szabadon ugye, az csak a puszta véletlen, hogy tényleg így hívják. Magamban jót derülök a kis poénomon. Aztán azon kapom magam, hogy kiül arcomra, elmosolyodok. – John ritkán van otthon, de volt egy időszak, amikor többet tudtunk találkozni, úszni is megtanított. Testileg is közel kerültünk, habár falak még maradtak köztünk. Aztán ezek megmaradtak, mind ritkábban találkoztunk és amolyan barátsággá szelídült a dolog. Nincs bennem keserűség, nem volt lobogó láng köztünk, nem terveztem vele az életemet, de kedveltem a társaságát. Igazából most már aggódok inkább érte, régen nem láttam, de nem akarok kérdezősködni utána. Egyik választ se szeretném igazán hallani, vagy mert titkos vagy mert szomorú vagy mert titkos és szomorú. Szóval várom, hogy felbukkanjon valamikor és elcsevegjünk semmiségekről, mielőtt újra útnak indulna. - Egyébként igazán nem panaszkodhatok, több igazán jó barátom is lett. Van akivel együtt dolgoztam vagy most dolgozok együtt, vagy tanít engem vagy csak szórakoztatjuk egymást. Jeff, Penny, Alec, Aine, Elisa, Iliana, Tepsi. Sorolom magamban a neveket, akikkel a legközelebbi a kapcsolatom, aztán sorra bukkannak fel a többiek is, Sol, Ian, Kyle, a gyerekek, szomszédaim és még sorolhatnám. - Szerencsés vagyok. Fejezem be mosolyogva és tényleg annak érzem magam. Borúsabb napokon sajnos könnyű ezt elfelejteni, amikor mégiscsak fájón hiányzik egy társ, de egy ilyen napon szerencsére nem emészt a magány. - Mesélnék még másról is szívesen, habár hirtelen nem tudom, mit is, talán elég is volt ennyi kitárulkozás mára. A következő randinkig gyűjts kérdeseket és átrágjuk magunkat rajtuk. Most viszont lassan indulnom kell, nem késhetem le a fuvaromat haza. Nem szívesen kutyagolnék napokat Rebelliumig. Persze igazából nem hinném, hogy ne várnának meg, de nem akarok visszaélni a lehetőséggel, pláne, ha valamikor még szeretnék Elorakba jönni. - Quinlah? Úgy illene, hogy elbúcsúzzak vendéglátómtól, de csak most tűnik fel hiánya. A nagy lelkizésben észre se vettem, hogy valamerre elhagyta a konyhát.
*Jessamine-nel megszervezni a következő találkozásunkat, épp olyan nehéz lesz, mint Vademberrel. Vagy talán még nehezebb, hiszen vele tudok úgy kommunikálni, hogy nem jövök el Elorakba, de azt a helyet megtartanám kettőnknek. Annyiban jobb a helyzet, hogy akár egy perdainak is odaadhatnék egy adathordozót, amin az üzenet áll, hiszen nem tudná elolvasni, csak ne találja meg nála senki. Jessamine azonban, ahogy mondja is, sokkal könnyebben, szabadabban mozog, ahogyan Vadember is, tehát kell találni egy helyet, amit üzenetváltónak használhatunk és én is könnyedén hozzáférek. * -Igazad van, de most hirtelen nem tudok olyat mondani ami segíthetne. Ide is elég rendszertelenül jutok el és másra nem bíznék üzenetet, még anyukámra sem. Tudod, felváltva jövünk, ha neki itt dolga van valakivel, én nem jöhetek és viszont. *Egyelőre csak Quinlah jut eszembe, mint biztos pont, nem tökéletes, de több a semminél.* -Ha mostanában nem is, de később találkozhatunk, ha legközelebb itt tudok hagyni Quinlah-nál egy kis adathordozót. Megkérem, hogy ne mutassa meg senkinek, csak neked. Ő úgy sem tudja használni. Ha ennél jobb eszedbe jut, akkor…*Széttárom a karjaimat egy pillanatra tanácstalanságomban, így csak a nagy sokára esedékes találkozót tudnánk megbeszélni, de mire eljön az ideje, lehet le kellene mondanom, mert közbe jön valami. Mindenképpen a Város közelében kell legyen az üzenetváltás, de semmiképp nem a vízesésnél. További ötlet híján aztán rátérünk arra, amiről először úgy gondoltam, hogy számomra tabu, Jessamine mégis elkezd mesélni. Ellenállónak lenni nem könnyű, főleg ha az ember családot és vagy barátokat hagy hátra. Minden áldott nap azon gondolkodnék, hogy mi lehet velük, mennyire keserítette meg az életüket a kancellária, hogyan hurcolták meg őket, hány barátot veszítettek el miattam…azért, hogy én szabadon élhessek. Én vállalnám mások boldogságáért, és a szüleim is minden bizonnyal, Maxről nem is beszélve, de nem kérhetem tőlük. Ezért inkább hallgatok és csendben szenvedek a láthatatlan bilincsek szorításában. Néhány percre felvidít, derűt hoz az életembe Jessanie azzal, hogy mesél, egy kicsit beleképzelem magam abba a világba, mely számomra most néhány részlet erejéig kitágul. * -Úgy persze nem kellemes, de jól be kell takarózni. Van ilyenetek? Hőtartó takarók? *A kérdés nem minden cél nélküli. Persze sokkal könnyebb és kevésbé feltűnő dinnyés ízű italport elhozni a Városból, mint egy tucat hőtartó takarót, de biztosan megoldható valahogy. Ha pedig mégis megfázik valaki, a Jessamine által emlegetett barlangi meleg tavak jót tesznek. Csak csacsogok, észre sem veszem, hogy a mondatom első fele némi megütközést vált ki belőle.* -Igyekszem eljutni majd egy ilyen helyre, de jobbára a munkám miatt jövök Elorakba is. Biztosan nagyon klassz. *Klassz. Nem is tudom használtam-e egyáltalán ezt a kifejezést, de tetszik. Talán csak azért, mert Jessamine-től hallottam….nem, azt hiszem Vadember is említette már, igaz ő gyakrabban használ más kifejezéseket, melyektől összeugranak a szemöldökeim. Addig a pontig, míg a Rebelliumi életről kérdeztem, Jessamine lelkesen mesélt és nem akadt el igazán egyszer sem, a férfiakra vonatkozó kérdésem viszont úgy hat rá, mintha félrenyelte volna a vizet. Szélesen elmosolyodom a reakcióján, bájos ahogyan talán még el is pirult és érdekes látnom ezt más arcán, nem pedig az enyémen érezni. Kissé előrehajolok az asztal felett és biztos vagyok abban, hogy a feszült figyelmemet szemeim csillogása kíséri. John említésére, mikor kijelenti, hogy „nevezzük John-nak” újfent elmosolyodom, de ez a mosoly már inkább cinkos és biztos vagyok abban, hogy nem is John a neve annak a férfinak és vadember korábbi titkolózását tekintve az is eszembe jut, hogy talán Jessamine sem Jessamine. Nem teszem szóvá, Vadembert sem hívom Alecnak, nekem jó a Jess is. * -Izgalmasnak hangzik…..ó, sajnálom. Te sajnálod? *Nem tudom igazán eldönteni, hogy ő sajnálja-e, hogy végül nem lett a kapcsolatból igazi kapcsolat. Azért is kérdeztem rá, mert említette, hogy azért barátok maradtak, tehát nem váltak el egymástól végleg és ami fontos, nem haraggal. Annál rosszabb nincs, én már csak tudom. * -Örülök, hogy sok barátod van. Fontos, főleg ott…messze…úgy is van elég bajotok. *Kicsit elszomorodom a szavaim ellenére, mert bár örülök, mégis szomorúság fog el arra a gondolatra, hogy mennyi mindennel kell megküzdeniük. Arra viszont, hogy szerencsésnek érzi magát, már újra felderül az arcom és a mosoly sem marad el.* -Én is, hogy találkoztam veled. *Szívesen beszélgetnék még vele és tennék fel rengeteg kérdést, de úgy tűnik majd más alkalommal kell, nem szeretnék visszaélni az idejével, de attól még nem tudom elrejteni a csalódottságomat, amikor a búcsút említi. * -Ó, azt hittem több időnk van, de jó társaságban csak úgy repül, mint a siklók. Rengeteg kérdéssel várlak majd, addig igyekszem valahogy elintézni, hogy kapcsolatban maradhassunk. Kitalálok valamit. Megbeszélem Quinlah-val legrosszabb esetben. Vagy….*S eszembe jut Tywinna kunyhója, ha meg van még és nem tett benne kárt azóta az időjárás, de talán még rendbe is lehet hozni. Míg gondolkodom, Jessamine Quinlah után érdeklődik, s felállok, hogy szóljak neki.* -A szobájában van ha jól sejtem. Szeretnél tőle elköszönni? Szólok neki….de, eszembe jutott valami. Ha esetleg elmerészkednél a Város közelébe, ott van egy vízesés, felette pedig ahonnan ered, egy kis kunyhó. Nem nagy és lehet, hogy már össze is dőlt, de korábban ott találkoztam Tywinnával. Ő már nem jár oda, de hagyhatnánk ott egymásnak üzenetet. Mit szólsz? *Jobb, mint bevonni Quinlah-t, még ha meg is bízom benne. Amíg gondolkodik, elsétálok a szoba ajtajáig és bekopogok, ott várom meg míg Quinlah kikukkant.* -Jessamine menni el. Ő szeretné köszönni, ő itt lehetett. Köszönni el tőled. *Szavaim közben enyhén fejet is hajtok felé, de már a mondat közepén elmosolyodik és bólint. Értékeli, hogy Jessamine nem ment el szó nélkül, jóllehet nem tette volna szóvá. Előttem lép el Jessamine felé mosolyogva.* -Örülök, hogy megismerhettelek. Bármikor szívesen látlak, jó égi vagy.*Nem hajt fejet, épp csak biccent, de mosolyog, szóval azt hiszem, Jessamine átment Quinlah égi detektorán, aminek kifejezetten örülök. Annak nem különben, hogy találkoztam vele és kiderült, hogy ellenálló. Amint elbúcsúzik tőle, én is indulni készülök, de csak akkor ha Jessamine is beleegyezik.* -Elkísérhetlek valameddig? A piac széléig, a kapuig?
- Rohadt Kancellária! Csúszik ki nem létező bajszom alatt szívhez szóló véleményem, hangom ugyan nem emelkedett meg, de az ingerültség süt belőle. Még egy fél-család se közlekedhet együtt, mert még a végén úgy is dobbantanának. Talán igazuk van, mármint a kancellároknak, talán tényleg bevállalnák a szökést, annyira borzasztó gúzsba kötve élni. De nem pattanok fel ezt nagy mellénnyel hirdetni, és Jasminet is szökésre buzdítani, elvégre én is eléldegéltem a kis gúzsomban ugyebár éveken át, anélkül, hogy komolyabban megfordult volna a fejemben a költözködés. Véleményemért nem kérek elnézést, már úgyis tudjuk hányadán állunk, inkább Jasmine ötletét forgatom magamban. - Bevallom, az én gondolataim közt is megfordult ez a lehetőség. – Felelem eltűnődve. – Jobb nekem se ugrik be egyelőre, habár nem szívesen vonok be harmadik felet, az ő érdekében. Legfeljebb ha más nem, majd azt üzenjük meg rajta keresztül, ha eszünkbe jutott jobb üzenetváltási lehetőség. Egyébként saccperkábé mennyi idő, mire üzenni tudsz? Ezt lenne még jó tudni, ha egy hónap múlva nagy nehezen beszorítom magam a kocsiba, de csak három hónap múlva lesz leghamarabb számomra üzenet, akkor a sok hűhó esete állna fenn, azt pedig szeretném elkerülni. - Miért? Van pár a fésűd mellett a táskádban, amit elpasszolnál? Meglehetősen furcsállom a kérdést. Egyébként nem akarom az orrára kötni, hogy fogalmam sincs. Rémlik, hogy az iskolai cuccok válogatásakor láttam a raktárban, de meg nem tudnám mondani, hogy mennyi, milyen állapotúak, és satöbbi. Persze, ha tényleg van nála pár repianyagként, hát nem mondanék rá nemet. Mármint a takarókra, a Kancellárián a világ össze repicucca se segítene szerintem. Ha csak felméri a költözéséhez az ellátottságunkat, az megint más. Erre továbbra se kérdezek rá, majd a következő alkalomkor jönnek majd az én kérdéseim. Bizony! De ezt se kötöm az orrára. Még a végén inkább megszakítaná velem a kapcsolatot. Őszintén, nem lenne nehéz dolga. - Nem kell sajnálnod, én sem teszem. – Nyugtatom meg, még mosoly is van az arcomon, ráadásul az őszinte fajtából. – Szerintem pont azt adtuk egymásnak, amire akkor szükségünk volt, de hosszú távon nem működött volna. Ő sokkal inkább a múltban ragadt, én viszont akkor jutottam el a továbblépésig. Remélem egyszer találok valakit, akivel pont ugyanazt akarjuk majd, leginkább egymást. Mint a mesében. Mosolyom szélesebbé válik a barátok emlegetésekor, s egy bólintással nyugtázom, hogy Jasmine is örül nekem. - Kedves tőled, köszönöm. Most már aztán tényleg fültől fülig ér mosolyom és magamban őszintén kalapot emelek Jasmine bókolása előtt, ehhez szerintem külön tehetség szükségeltetik. Egyébként nehezen találtam a megfelelő szavakat, legszívesebben egyszerűen csak megöleltem volna, de hát köztünk van az asztal. Igaz, nem sokáig, lassan ideje indulnom. - Igen, gyorsan elszaladt az idő, és ha azt akarom, hogy máskor is elhozzanak, akkor nem várakoztathatom meg a többieket. Felkelek a székről és közben bólintok, szeretnék elköszönni házigazdámtól. Míg rá várok, Jasmine új ötletén merengek. Város közelében még nem jártam, teljesen ismeretlen terep. Persze Elorakot se ismerem annyira, de Város sokkal veszélyesebb számomra. Akár csapdát is sejthetnék, de milyen csapda az, amit hetekig kell lesni, hogy fogjon az ember egy ellenállót? Mondjuk automatizált… meh. - Én nagyon köszönöm neked a lehetőséget, hogy én a te házadban lehettem és a finom vacsorát is! Én most köszönök el te tőled. Mivel a Város melletti üzenetváltáson gondolkodtam, így nem sikerült előre kigondolnom az elköszönésemet, így aztán inkább egy tiszteletteljes mély meghajlással ellensúlyozom kissé kuszán hangzó szavaimat. - Köszönöm! Shiennel fénye ragyogjon rád! Meglepnek Quinlah kedves szavai és meg is hatnak. Őt is megölelném, de most inkább a tiszteletteljes elfogódottság tart vissza. Szerencse, tuti lerombolnám a kialakított jó képet magamról. Magamra kanyarítom hátizsákomat a hivatalos elköszönés után és elindulok kifelé Jasmine oldalán. - Persze, nyugodtan. Még úgyis van mit megbeszélnünk. - Amint kiléptünk sorolom is a kérdéseimet. - Biztonságos az a hely? A vízesés tetejénél? Nem találhatja meg illetéktelen a hordozót? Még ha le is zároljuk, a szakértők biztos pillanatok alatt fel tudják törni. Jó lenne közvetítő nélkül megoldani, de alapvetően nem vagyok járatos Városban és környékén sem. Közvetítő nem kéne, de mi a helyzet egy futárral? Egy megbízható futárral, aki jár néha Város környékén? Feltétel nélkül megbízok Alecben, csak azért nem dobom be, mert Jasmine-től ezt nem várhatom el. És ami azt illeti, Alectől se. Először akárhogy is legyen, magamban kell megrágnom a dolgot. Talán a következő találkozó után, ha sikerült és túléltük, akkor beavatom Alecet és ha ő rábólintott, akkor egy harmadik találkozáskor felvetem Jasmine-nek is.. Te jó ég! Jól előre szaladtam, talán hónapokat is. Sürgősen visszaterelem az első üzenetváltásra gondolataimat inkább, a többire ráérek.
*Jessamine kifakadásán először felugranak a szemöldökeim, beidegződés ahogyan Vadembernél is, amikor ilyen szavakat használ, de valahogy Jessnél ez nem hangzik olyan…csúnyán, és elnevetem magam. Talán inkább a véleménye a kancelláriával szemben segít, hogy ne akadjak ki. Sajnálkozva bólogatok egyetértésem jeléül, bár akkor sem sikerülne megszöknöm a kancellária elől, ha történetesen engedélyezve lenne az együtt utazás. A szüleim nem jönnének velem, szerintem, én pedig nem akarom, hogy ott maradjanak amikor én elmegyek. Így sem, úgy sem lenne nekik jó, pedig biztosan beleegyeznének, apa talán még el is küldene, ha a boldogságomról lenne szó, én viszont minden nap aggódnék miattuk. A kapcsolattartás e nélkül is igen bonyolult és nehézkes, egyelőre mindketten Quinlah-ban látjuk a megoldást, de érzem, hogy Jessnek sem tetszik ez igazán.* -Ha minden jól megy egy hónap múlva jöhetek csak megint. *Szomorúan lebiggyesztem az alsó ajkam, még ha minden jól is megy, legalább két hónap, de ha közbe jön valami, lehet fél év is mire újra tudunk találkozni. Vadembert nem említem, pedig könnyebb lenne, de nem akarom őt sem lebuktatni, elvégre én mint perdai barátnő szerepelek az életében. Mindkettőnknek adva van a feladat, hogy egy gyorsabb és biztonságosabb üzenetváltási módszert találjunk ki, addig félretesszük ezt. Talán később, egy másik téma kapcsán újra felmerül és több ötlettel gazdagodunk. Az ellenálló élet sem sokkal egyszerűbb mint az enyém, csak más problémák adódnak. Nyilván Jess szabadabban mozog, de gondolom neki is, ahogyan Vadembernek, vannak feladatai, melyek időt vesznek el tőle és további lehetőséget arra, hogy Elorakba jöhessen. Viszont ahogyan Vadembernek is szerettem volna kedveskedni valamivel a sok ajándékáért és meglepetéséért cserébe, úgy Jessnek is eszembe jut valami amikor a nehézségekről beszél.* -Neeem. *Rázom a fejem nevetve, mert bár egészen apróra össze lehet hajtogatni az ilyen takarókat, azért nem fér bele a táskámba a sok minden más mellé, másrészt nem is készültem. Nem gondoltam, hogy ellenállóval találkozom és ráadásul össze is barátkozunk.* -De legközelebb hozhatnék. *Mosolyodom el végül, és eszembe sem jut közben, hogy már a kérdésem is gyanakvást keltett benne. Jess szerelmi élete azonban sokkal jobban érdekel, mint, hogy mennyi és milyen ellátmányuk van, és rá is kérdezek. A mesélése közben jövök rá arra is, hogy ugyan szakítottak a barátjával, ez azért mégis jó, mert megtehetik. Ha valami nem működik, szabadon dönthetnek arról, hogy nem folytatják egymás mellett, nem kell csak azért is együtt maradniuk, amivel megkeserítenék egymás életét. * -Akkor jó, örülök. Így szép emlék marad és ha nem haraggal váltatok el, még jobb. *A barátok fontosak, nekem is. Érdekes, hogy pont vele találtam meg a közös hangot, és egyben szomorú is, hogy nem tölthetünk több időt egymással. Azonban ezek a találkozások majd sokkal értékesebbek lesznek, vademberrel is ezt érzem. Jó még a várakozás is, izgalmas, mikor tervezem a napomat, hogyan tudunk összefutni, hol és mikor, mit fogunk csinálni, milyen újabb meglepetéssel áll elő, ami természetesen hozzá illőn agyament. A búcsú ugyanolyan rossz és ennek hangot is adok. * -Persze, ezzel én is így vagyok. Csak semmi engedetlenség, különben lőttek a következő utazásnak. *Nekem nem elég ugyan az, hogy lekéssem a városba visszainduló kocsit, megvárnak. Másban viszont nagyon oda kell figyelnem mit teszek, főleg ha Vademberrel találkozom. Nem szabad lebuknunk, mert akkor nem csak a következő alkalmat bukom el, hanem az összes többit és akkor még szerencsésnek érezhetem magam, ha nem zárnak be. Quinlah-t is kihívtam ahhoz, hogy Jess el tudjon köszönni, a kedves perdai nő pedig mosolyogva lépett Jess elé. Az én arcomról sem lehet letörölni a mosolyt, Quinlah-nak nincs kifogása Jess ellen, így talán könnyebb lesz megbeszélni vele, hogy segítsen nekünk máskor is találkozni. Ezzel azonban majd csak akkor hozakodom elő, mikor visszatértem, mert szándékomban áll Jess-t elkísérni egy darabon. Ha nem is a kapuig, ahol már azért előfordulnak a városi őrök is, de a közelébe. * -Egészségedre váljon amit Shiennel adott. Shaz` or vigyázzon rád az úton. *szemeim erre a köszönésre elkerekednek, Quinlah nem sűrűn osztogatja egyik Istenük áldását sem az emberekkel szemben, így ez nagyobb megtiszteltetés, mint amire számítottam és amit talán Jess meg sem ért most. Mivel új barátnőmnek nincs kifogása az ellen, hogy elkísérjem, elindulok az ajtó felé, de miután ő kilépett a házból, visszafordulok.* -Én jönni nem sokára. Quinlah! Köszönöm. *Még a kezemet is a szívemre teszem és úgy hajtok fejet előtte. Pontosan tudja miért és mit köszöntem meg. A perdaiak sokkal érzékenyebbek az érzelmek terén, ez lehet az ő hetedik érzékük amivel néhány pillanat alatt rájönnek arra, mit érez a másik, és ehhez még különleges képesség sem kell. Odakint a haladón sétálva belekarolok Jess-be ha hagyja és már záporoznak is a kérdései, és úgy látom Tywinna kuckója felkeltette az érdeklődését, aminek nagyon örülök, mert csak megkönnyítené a dolgunkat. * -Ugyan nincs nagyon messze a várostól, de szerencsére még nem olyan felkapott hely. A városiak jobban szeretik a tó partját. A fenti kunyhó viszont biztonságos, oda nem jár senki. Miután Tywinnával összekülönböztünk egy kicsit, gyakran visszajártam oda. Reméltem, hogy nyomát találom és találkozhatunk, hogy kiengeszteljem, de később itt Elorakban megint csak összevesztünk. Nagyon heves természet, szóval oda már nem jár senki. Megpróbálom legközelebb kicsit rendbe hozni. Arra van engedélyem, hogy a városból bármikor kimehessek festeni, így nem okoz gondot ha oda akarok menni. A kunyhóban pedig bármi elrejthető, a katonákat nem érdekli mi van benne. Keress majd egy kockás kendőt, abban rejtem majd el, nem fog feltűnni ha ott marad, nem az lesz az első amit elhagyok. *A megoldás, hogy miben és hova rejtsem el az adathordozót, egyetlen pillanat műve volt. Jessre nézek, hogy vajon mit szól hozzá, közben sajnos egyre közelebb kerülünk a kapu környékéhez, ami a találkozásunk végét jelenti. *
- Egy hónap, rendben, akkor ezzel számolok egyelőre. Nem egy kőbe vésett terv, de több a semminél. Jelenleg nem is erőltetem tovább a tervezést, ennél pontosabbat vagy jobbat most úgysem tudunk. Talán idővel megszáll minket az ihlet és eszünkbe jut valami jobb, akár már most is. Felhörpintem a poharamból a víz maradékát, hátha… hm-hm, hát egyelőre semmi hatás, de ki tudja, lehet később fejti majd ki hatását. - Püff neki. Nevetek én is Jasmine-nel együtt és tettetett csalódottsággal legyintek is. Minden praktikus holmi segíti a túlélésünket, szóval ha tényleg lett volna a retiküljében, hát elcseréltem volna a megmaradt bőröket is. Erről jut eszembe, hogy igenis ígértem neki bőröket, szappanért cserébe. Viszont érzem, hogy már ketyeg vissza a közös időnk órája, majd legközelebb megejtjük a cserét, most nem akarom ezzel elfecsérelni szákre sabott időnket. - Ha tényleg van elfekvőben, ami neked nem kell, akkor persze, az ilyen hasznos holmiból sose elég. Feljegyzem magamnak, hogy egy nyomkövető detektort mindenféleképp hozzak magammal. Egy ilyen takaróban könnyen elrejthető és ki tudja, nem-e kifeljesztettek valami új szuperkütyüt szuper titkosan, aminek a jelét nem nyírja ki a hegység és sziklái. Persze nem előtte fogom majd leellenőrizni, nem akarnám megbántani, de nem árt az óvatosság. Kedves. Jegyzem meg magamban újfent a lányról, mikor John-nal való kapcsolatomat veséztük ki. Nem túl mélyen, de mélyebben mint bárki mással is. Ezt viszont most nem mondom ki, a végén ismétlésbe keverednék ugye, csak bólintva mosolygok summázására. - Mintha csak gyerekek volnánk, mi? Kérdem, visszatérve a piactéri lezserséghez, de azért érzem, hogy mégse ugyanaz a helyzetünk. Pontosabban a „gyerek-szülő” kapcsolat a más. Quinlah végső búcsújára még egyszer meghajolok és csak utána indulok, miközben lázasan gondolkodok vendéglátóm szavain. - Vadásznak gondol engem? Kérdem Jasmine-től, amint kiléptünk, fojtott hangon. Megtehetem, egymásba karolva sétálunk a haladón. Meglepett a jókívánság, azt hittem nem túl általános így köszönni a nőknek, de a hexabőrök igazából lehettek félrevezetőek. Aztán már az új kontakt-helyszínre koncentrálok. A Tywinnára vonatkozó információkat most átpörgetem, hogy a helyszínleírás minden részlete meglegyen. A perdai nő sorsára jut a festészet is, pedig egyébként borzasztó érdekes lenne erről is csevegni, főleg nekem, hiszen a rajztehetségem konvergál a nullához. - Rendben, kockás kendő, rendben. – Nyugtázom az utolsó információkat. – Ha lehet ne a soron következő eloraki kirándulásod dátumát add meg, inkább az azt követőt. Jó? Városba hosszabb idő lesz megszerveznem, hogy eljussak. Kicsit elhúzom a számat, az idő bosszantcsak, annak viszont örülök, hogy talán kezd kitárulni előttem a Perda. Ezt persze sok mindenkivel egyeztetnem kell, ezért is fog hosszabb időt igénybe venni a szervezés. - Legközelebb is hozok pár hexabőrt és akkor lebonyolítjuk a szappan-bizniszt is, jó? Ahogy megérkezünk közös sétánk utolsó lépéseihez, újra visszatérek következő találkánk tervezéséhez. Így ő is tud készülni, nem az ő tisztálkodószerét csaklizom el. Vagy tud nekem valami tuti illatszer boltot felfedezni addig itt Elorakban. Mindkét opcióval jól járok. Aztán nincs más hátra csak a búcsúzás. Ugyan örülök, hogy találkoztunk és megismerkedtünk, de ez olyan banálisan hangzik, sőt, talán kicsit győzködésnek is hat, így aztán feleslegesnek ítélem. Szerintem egyikünket se kell győzködni, hogy ez egy szép barátság kezdete lehet. Fújok hát csak egyet, mikor megállunk. - Vigyázz magadra! Búcsúzom egyszerűen, megölelem még, mostanra egész biztos vagyok benne, hogy nem fog elugrani előle. Aztán megigazítom vállaimon hátizsákomat és hosszú, nyugodt lépésekkel indulok a találkozópont felé.
*Egy hónap, aztán majd eldől mi lesz belőle. Érdekes a sors ahogyan keveri a lapokat, hogy pont az ellenállók között találtam meg azt a férfit, akivel szívesen leélném az életemet és azt a nőt, akivel az első pillanattól kezdve fél szavakból is megértjük egymást. Sok közös dolog van köztünk és nem kell magyaráznom mit miért teszek vagy szeretek és viszont. Mégis akadályok állnak a találkozásaink előtt, melyeket le kell küzdenünk, és nem könnyű. Ha sűrűbben tudnánk találkozni, lehet egészen kifosztanám a raktárakat, így azonban csak keveset tudok neki adni, és azt sem most. Hőtartó takaró, felkerül a listámra a dinnyés ízű italpor mellé, és persze Vadembernek festmény. Jessamine számára is készíthetnék egyet, egy apróbbat egy nagy virággal, egy kicsit feldobná az ő szobáját is. Egy nagy sárga virág...egy napraforgó. Nevetek aztán Jess reakcióján, de tényleg nem szoktam magammal hozni ilyesmit, főleg nem a tavasz kezdetekor és nem Elorakba, ahol van rendes szállásom és takaró amennyit szeretnék. Az ilyesmit inkább egy-egy expedíció alkalmával kell, de hamarosan lesz ilyen, akkor majd elspórolok egyet-kettőt. * -Megoldom. *Bólintok néhányat, és eszembe sem jut olyasmi, mint ami Jessnek. Ha tudnék róla, minden bizonnyal elkeserednék, hogy a kémkedés árnyékát még nem tudtam magamról lesöpörni, pedig nagyon örülnék annak, ha kisütne végre a fejem felett a nap. S később úgy érzem, a régi és elmúlt szerelmével kapcsolatban sem minden úgy van ahogyan mondta, de nem haragszom. Vadembernél megszoktam már, és valahol meg is értem a titkolózásukat, inkább annak örülök aminek lehet, hogy Jess és John…nem haraggal váltak el egymástól és minden idő amit együtt töltöttek el, szép emlék marad. Sajnos azonban eljön a búcsú ideje is, túl hamar mint ahogy számítottam rá, pedig annyi kérdés maradt bennem, hogy több perdai puttonyt is megtölthetnék velük. * -Igen, valahogy úgy. *Végül is elég jó motiváció, épp csak ne tudjon róla senki. Nálam nem fog feltűnni, sosem ellenkeztem igazán semmi ellen, természetesen nem is volt rá szükség. Nem keveredtem bajba, sem gyanúba, az életem sivár volt a munkámon és a festésen kívül. Valójában a festéssel vittem egy kis színt bele, míg nem találkoztam Callummal. Az ő emlegetése egy ellenálló előtt azonban felérne egy halálos ítélettel. Nagyot fordult velem a világ, de még úgy sem cserélnék senkivel, hogy a legjobb barátaim, a családomon kívül éppen két ellenkező pólust képviselnek. Quinlah üdítő változatosság, nem különben semleges, az arany középút, azért is jutott eszembe, hogy az ő segítségét kérjük a találkozásainkhoz. Úgy hiszem kedvel engem, nagyon is, és azt is akit én kedvelek…bár Vadember néha még őt is és Aliyah-t is kihozza a sodrából. * -Nem tudom, talán. Vagy csak tudja honnan jöttél és úgy érzi, Shaz`or erejére van szükséged ahhoz, hogy túlélj. *Kicsit vállat vonok, csak tippelek, miért köszönt el tőle Quinlah úgy ahogy.* -De az biztos, hogy nagy megtiszteltetés egy perdaitól. *Elgondolkodva bólogatok, miközben már a kapuhoz felé vezető haladóra lépünk és sebesen közeledik felénk a búcsúzás pillanata. Néhány percünk van, azalatt elmesélem neki az újabb ötletemet, körülírom a helyet, hogy ne tévessze el, ha mégis jobbnak találná, mint Quinlah segítségét. Az biztos, hogy gyorsabb és közvetlenebb lenne az üzenetváltás. * -Azt azért nehezebb, még most sem tudom mikor jövök legközelebb. De majd megpróbálom úgy szervezni. Talán most, hogy több munka lesz a földeken is, több kutatás újra beindul, lehet a látogatásom menetrendszerű is. *Ez persze még csak az én fejemben él így, aztán Castillo kancellár egy mozdulattal el is törölheti, csak mert aznap bal lábbal kelt fel. A kapunál azonban már nincs idő semmiért sem visszamenni, pedig kellene. Amikor a szappan bizniszt említi, elszégyellem magam, hiszen ígértem neki és még csak hexa bőrök sem kellettek volna érte. Az ígéretemmel viszont meghiúsítottam a vásárlását, ezért….miattam nélküle kell visszatérnie. Persze nem gondolom, hogy addig nem is fog fürdeni, de mégis jobb lett volna egy illatos és finom perdai tisztálkodó szerrel átvészelni a napokat. * -Jaaaj! Sajnálom, elfelejtettem, olyan jól elbeszélgettünk. Ne haragudj. Legközelebbre begyűjtök neked egy egész zsákra valót, majd kereskedhetsz is vele és hexa bőrt sem kérek. *Aztán mégis eszembe jut valami, amit csak Jesstől szerezhetnék be és itt a kitűnő alkalom.* -De ha kérhetnék mégis valamit. Egy perditet. Tudom, hogy nektek az fontos és sokat ér, de…kabalának…örülnék neki. *Csak gondolkozzon el, az sem baj ha nem hoz nekem perditet, de meg kellett próbálnom. Azóta szeretnék, hogy Vadember eldobott egyet az egyik haladóban a karmának. Én persze nem dobnám el, inkább szerencsepénz lenne számomra és persze nem kis izgalom magamnál tartani. Most már meg sem lepődöm azon, hogy megölel, boldogan viszonzom, ugyan az elválást jelenti, de a találkozásunk és a következő találkozás terveivel a zsebemben már sokkal jobban érzem magam. * -Rám vigyáznak. _Te_ vigyázz magadra. *Aztán ahogy elfordul, hátrálni kezdek, majd én is megfordulok. A kapu nem igazán jó hely egy ilyen búcsúra, jobb ha nem látnak meg. A mosolyt viszont nem lehet letörölni az arcomról még akkor sem, amikor már ismét Quinlah konyhájában ülök lepényt majszolva.*
//Köszönöm a játékot, nagyon szerettem minden percét! Folyt. Köv. //
Minden egyes falatot úgy érzek, nem érdemlek meg, hogy tőlük lopom el, a saját földjükről, szájukból. Már régen más bolygó felé kellene haladnunk, amit nem laknak az érkezésünk előtt. Mégis, élvezem a falatot, az ízeket, mindent. Bár őrségem nincsen, egy kirendelt kísérőm igen, akivel, szerinte, elég jól összebarátkoztunk. Nem vagyok barátkozós, de nem rá fogom dobni a morgósabb énemet. Főleg, hogy nagyon sokat segít abban, hogy megtalálam a megfelelő perdaiakat, s nem csak azokat, akik a listán vannak. Megvannak a saját dolgaim, amiket intézni akarok. - Igazán lazíthatnál egy kicsit. Rád fér. - mutat a másik korsó italra, amiből nem fogyasztottam, vizet kértem. A víz... olyan finom, hogy nem érdekelnek a bódító italaik. És éppen a legfinomabb étellel foglalatoskodom, minden falatot ki akarok élvezni belőle. - A víz tökéletes. Amit szeretek a perdaiakban, hogy nem beszélnek feleslegesen. És hogy ha másképp gondolod, békén hagynak. Kivéve most. Mintha zavarná a kezemen lévő heg. Pedig egészen tökéletesen tudom mozgatni, a rehab is sokat segít. De látom, hogy egyfolytában nézi. - Az egyik eloraki gyógyító meg tudná gyógyítani. Annyira tudtam. - Ha tudod, mit adhatnék cserébe, akkor elmegyek veled. Minden rendben van vele. - jó, a nagyon finom mozdulatoknál még elég rendesen begörcsöl, s nehezen old. El fog múlni. - Persze, hogy tudom. Megjavítasz neki valamit. - erre ránézek, és már a nyelvem hegyén lenne, hogy egy francokat vagyok én karbantartó. Miért hiszi azt mindenki, hogy én, éééén, karbantartó vagyok? Kikérem magamnak! - Nem vagyok javítómester. De ha kell neki valamit építeni, akkor azt megcsinálom. - még mindig nem az én asztalom, de legalább nem karbantartás. - Megbeszélve. - A kiejtésem egyre jobb, ám tartok tőle, eloraki lesz, mintsem perdai. Ezt a helyet szeretem, sokan megfordulnak, amit annyira nem, de legalább nem vagyok feltűnő. Vagy talán mégis. Hiszen itt mindenki ismer mindenkit. Többet kéne megfordulnom itt, hogy ne legyek annyira feltűnő, bár a sötétebb bőrömmel eléggé kilógok a megszokottból.
Basszús, ez már most nehéz, pedig a bal karommal emeltem... Nagyot sóhajtva telepedek le az első ülőlehetőségnél, amit csak találok, ez pedig Zach mellett van pontosan és teszem le a nagy zsákot a földre, ami hangja alapján valami fémes dolgot tartalmazhat, azt is a dög nehéz fajtából. És hol van még a kapu meg a motorom odakint?! Ráadásul meleg is van, vagy csak a cipekedés miatt nekem lett hirtelen melegem. Zach perdai kísérője ültében kicsit előrehajolva rám néz, de látva a nyakamban lógó fa medált, benne fémből Shaz'or jelével csak egy egyszerű főhajtással köszön nekem, amikor ránézek, ezt viszonozom is és minden a legnagyobb rendben jelleggel ülünk tovább. Majd tekintetem tovább vándorol a köztünk ülő alakra és felvonom kicsit a szemöldökeimet. Hoppá! Egy ember! Nem tűnik szabadnapos katonának... mondjuk ettől még lehet irodai vagy logisztikai részen a hadseregnél, vagy valami kancellárnak a titkára is lehet, ami majdhogynem rosszabb, mintha katona lenne. Látszólag én perdainak tűnök, erre utal a perdai viselet is, az álló gallérú ingnyak miatt nem látni a kopoltyú létét vagy éppen hiányát, a viselet részét képező, övre erősített kulacs és szütyő - ami egy pda-t is rejt magában-, valamint a kísérő hiánya. Egy dolog lóg ki a sorból, de ahhoz is jó megfigyelőnek kell lenni és így egymás mellett ülve nehezebben fedezhető fel, ahogy ültünkben valamennyire magam alá húztam a lábaimat: a cipő. Összképre minden stimmel, még egy gyors végigmérés esetén is, de ha pár másodpercnél tovább figyelnek a lábbelire, kitűnik, hogy az nem éppen perdai szabásmód. A csizma anyaghasználata perdai - a talpat leszámítva -, de a varrás módja, a kialakítása, pontos fazonja valahogy emberi gondolkodásmódra utal, talán részben azért is, mert emberek által viselt cipő talpához lett rögzítve. Eklektikája ellenére ügyes munka, bárki is követte el. Fegyver nincs nálam, felfüggesztett büntimet töltöm ugyebár. Na már most ha az álcámat fenn akarom tartani, kussolnom kell. Ez úgy is nehéz, ha az ember nem Delgado. De sajnos a perdai igeragozásom még mindig botrányos. Leginkább mert nem is ragozok. Bonyolult. Feladtam, na. Igen-igen, lusta diák voltam mindig is. Végigmérem kíváncsian Zach-et, és nem átallok a poharába is belenézni kicsit, mert rögtön kiszúrtam: víz. Furcsállva nézek fel rá, mintha azt kérdezném tőle, hogy ő is büntetésben van-e? Majd a kulacsomhoz nyúlok, leakasztom az övemről és felé kínálom némán. Nem, abban nem víz lesz. Kíváncsi vagyok, mit lép... és miféle szerzet lehet ő, mennyire sürgősen kell nekem lelépnem?
Még egy újabb ízletes falat után a kísérőmre nézek. - Jól van, ha elmegyünk ez után hozzá, utána békén hagysz ezzel? - hogy én mennyire utálok egyezkedni. De az arca felderül. - Elmehetünk. - ám csak sejtem, hogy ennél többet nem fog tenni. Túlzottan meghagyják másoknak a szabad teret és a döntést. És ez tetszik. Éppen egy falatot vennék újra magamhoz, amikor valaki leül mellém. Megállok egy pillanatra, nem szeretném, ha a számon kívül máshová érkezne a falat, aztán folytatom az evést. Míg a kísérőm mozdulatát nem látom, a felém irányuló mozdulatra végül odafordítom a fejem. Először az arcára nézek, azután a kezére, majd vissza rá. - Van vizem, köszönöm. - kezdek fáradni abban, hogy kedves legyek. A tervezőasztalomra vágyom, számokra, a gépek hangjára. - Vagy... ez más? - nézek rá, jobban felé fordulva. - A víz nagyon ízletes, szeretem fogyasztani. - nem vágyom piára. Szükségem van az agyamra, a pia meg még jobban felpörgeti, csak nem a legjobb irányba, és a benne lévő cukor is még jobban felpörget, és pörög a fejem a nélkül is. Nem mérem végig, felőlem egy darab zsákruhát is hordhat, nem ezek érdekelnek. - Hívd meg egy italra, vagy egy ételre. - egy pillanatra lefagyok, ahogy meghallom a kísérőm hangját, kissé közelebbről, de a javaslata zseniális. Az ilyenekben sosem voltam jó, emberi környezetben sem, hát még a perdaiban! Anyel szegődött végül mellém, aki segít abban is, hogy ne hasaljak el a kommunikáció azon részében, amihez nem feltétlenül a perdai nyelv ismerete szükséges. - Ahogy Anyel mondta. - vállamra tett kezet érzek. Erős a kísértés, hogy elrántsam a vállamat, az érintések nem a kedvenceim. Így csak egy levegőt veszek, és úgy folytatom. - Meghívhatlak egy italra, vagy inkább ételre? - Ezt ... tényleg így kell?
Mit köszönhet azon, hogy van vize? Elorak közepén. Itt azért lehet inni mást is, mert aláírom, odakint a vadonban én is inkább preferálom a sima vizet, pont ezért örvendetes, mikor olyan helyen vagyok, ahol ihatok is. Felderülő mosollyal bólintok, mikor megkérdezi, hogy ez más-e, és a kulacsom kupakját leszedve kínálom újra figyelmen kívül hagyva, hogy szeret vizet inni. Megint egy ilyen. Mintha a vízivás szeretete kizáró tényező lenne, hogy néha igyunk egy kis alkoholt. Valami vízivási kór terjedhet a Városban, jó lesz vigyáznom. Elképzelhető, hogy még fel is függesztem a húgom irányába való beszédszünetet, amit tartok... Ááá, nem, vicces látvány lehet, ahogy vízre vágyakozik! Ha nem fogadja el Zach az italt, akkor kicsit megvonom a vállaimat egy olyan jelentőségteljes pillantással, melyben benne van az üzenet, hogy nem tudja, mit hagyott ki, és tovább kínálom a túloldalán ülő kísérőjének. Ha ivott, ha nem, utána én húzom meg a kulacsot, látható elégedettséggel. Meg sem kell játszanom. Szerencsére a kortyot lenyeltem már mire a kísérője megszólalt, így legalább nem nyelek félre. Szerintem ez a perdai élvezi. Tudja, pontosan tudja, hogy ellentétes csoportban játszunk! Kis dög... Mosolyogva figyelem a városi fickót - de szépen ragoz! hogy csinálja?! -, és egyelőre azon taktika mellett vagyok, hogy ha nem beszélek, akkor kisebb eséllyel bukom le. Ergo a kérdésre megerősítően biccentek, balba teszem át a kulacsot, a jobbot emelem a számhoz mutatva az evést és enyhén megdőlve felé köszönöm meg egy főhajtás kíséretében. Hadd higgye, hogy egy néma perdait fogott ki személyemben. Ja és: ingyen kajaaa! Majd kisvártatva rámutatok és ugyan a kulacs a balomban még, ez nem tart vissza, hogy felemeljem a kezem és mutassak egy puskafogást két kezemmel, persze szándékosan elnagyoltan az álca miatt. Ideje megtudakolni, hogy katona-e?
Közel sem kell hajolnom, hogy az alkohol szúrós szaga még az ínycsiklandó ételem felett is érződjön. Megállom, hogy ne vágjak kelletlen arcot. - Alkohol van benne. A víz tökéletesen megfelel, köszönöm. - mutatok újfent a fakupára, és a nyelvem hegyén lévő, nem kérek piát lenyelve, inkább a másik irányból fogalmazom meg, mit is akarok. A perdaiaktól lestem el, hiába vagyok optimista szemléletű, ha valami nekem nem, akkor nem úgy fogalmazom meg, hogy de a másik meg igen. Nem, és kész. Anyel egy biccentéssel jelzi, hogy köszöni, nem kér. Pedig hazaviszem, ha esetleg hatna rá, de nagyon lelkiismeretes. És tudom, hogy a gyógyítóra pályázik, hogy elmenjünk ma oda. Ami annyira nem is baj, mert így még valakit megismerek. De utálok sérült, beteg lenni, magatehetetlen. Még ha perpillanat járóképes is vagyok, akkor is. Figyelem a mozdulatát, és egy pillantást vetek a kísérőmre, aki biccent. Fogalmam sincs, mire. - Akkor vendégem vagy.... meghívlak ételre. Mit szeretnél? - valójában kihívás, mert némával még amúgy sem beszéltem eddig. Némá...hoz. Mert vele azért furcsa lenne, ha megszólalna. Amit kér, és remélem, ki fogom bogozni, az ilyen találós kérdések valahogy nem kavarják fel az iq-m szintjét, de talán azért is, mert itt élőlények között kommunikációról van szó, az meg nekem sosem volt az erősségem. Csak némán nézek a kezére, ahogy eljátsza... fegyver... puska... vadászat... - Vadhúst ennél? - nézek a szemeibe, majd a kísérőmre, hogy jól értettem-e. Kapok egy visszanézést, ami megint nem tudom, mit jelent. Nem vagyok perdai, nem értem a jeleket. Az emberekét sem értem. - Ó, hogy van-e fegyverem? Ha lenne is, leadtam volna a városkapunál, de nincs, mert nincs rá szükségem. - amúgy sem szeretem a fegyvereket, másban jobban oda tudok vágni. De már egyre kevésbé érdekel mindaz a hercehurca, ami zajlik. Csinálják csak ki nyugodtan egymást az ellenállás és a kancellária, én meg addig tudok azon dolgozni, hogyan találjunk egy másik olyan élhető bolygót, ahol még nem laknak ... nálam mondjuk egy amőba is értelmes lény, szóval civilizációt. - Vagy azt akartad mondani, hogy vadász vagy? - tényleg nem értem...
//
//
