-Az én sikításom ellen nincs védelem! *Húzom fel az orromat büszkén és eltekintek attól, hogy a láb nem csak szaglásra, de hallásra sem a megfelelő érzékszerv. Egyébként ha meg már énekelni nem tudok, mert olykor még magamat is kínzom vele, legalább ennyi előnye legyen a hangomnak. Ezen tovább ugorva jutunk el oda, hogyan kell használni az alkoholt. Én momentán a torok öblögetésére, a gyomor kibélelésére, a lélek melengetésére és a gondolatok könnyebbé tevésére voksolnék. Alecnak más elképzelései vannak, hát mit mondjak, ő sem sokszor járhatott Jacknél továbbképzésen, vagy ha igen, bealudt az óráin.* -Halottak fellocsolására a víz is megteszi, pont annyira hatásos, mint az alkohol. *Kissé megemelem a szemöldököm, hogy egyet ért-e velem, bár jelen helyzetben tök mindegy. Többször nem pazarlom rá a jóféle itókát, főleg nem a spéci, csempészett árumat. Azonban ha már leragadtunk itt a halálánál, újabb halálnemet találok ki, és nem csak arra bosszú ez, amit velem művelt cirka pár perccel ezelőtt, hanem azokra a kis mesékre is amikkel etetett csak azért, hogy ne kérdezzek többet. Most rajtam a sor, hogy belemenjek a sikamlós részletekbe, a köhögési rohamot és a döbbenetet azzal nyitva, hogy Vharan a célszemély. Az arcát nézve jobb ez mint a csikizés, és egészen belejövök, szándékosan nem hallva meg akaratának kinyilvánítását, és még jobban cifrázom. Erősen gyanítom, hogy sokszor egészen más dolgok jutnak eszébe, mint ami a történetben valójában szerepelt és ez is volt a célom, vigyoromat visszafogva, komolyságot erőltetek magamra, hogy még hitelesebb legyen a sztori. Megéri, Alec már egyszerre vinnyog a röhögéstől és a kíntól, ami azért is jó, mert ki tudom csippenteni az ujjai közül a kendőt, hogy észrevétlenül a nadrágomba gyömöszöljem. A vinnyogva röhögés azonban ragályos, mert Alec egy korábbi kijelentésemre utal vissza. * -Bahaszkihihi Alec! Nyeheríhitehett, csak nehekihi méhélyehebb aha hangja. *Könnyek között, röhögve mesélem, bár Vharan hangját nem lehet leutánozni. Nehezen kapok levegőt és nem a Brevius miatt, lassan múlik csak a nevetés és csillapodik a légszomj, a könnyeimet törölgetem egyik kézfejemmel, és Alec kérdésén gondolkodom, ami picit komolyabb útra tereli a témát. * -Jó éjszakám volt. *Vallom be mosolyogva és picit emlékezve is arra az éjszakára, amit szívesen megismételnék és ha már Alec rákérdezett, a fejemben meg is fogalmazódik a gondolat;határozottan nem egy éjszakás kalandnak könyvelem el. A válasz viszont elmarad, ha nem is örökre, de mindenképpen késik, mert a kendő dugdosó akciómat lefüleli. Látom mennyire fontos neki, bár az nem jut eszembe, hogy még a gyorsan múló illata is, amin a nadrágba gyömöszölés csak rontana. Nem a határozott és komoly kérés miatt változtatom meg a szándékaimat, hanem a sóhaj miatt és amit korábban is éreztem Alec felől, hogy ez most egy kicsit más. Valami nem kerek, tudom, hogy elhallgat valamit és minden bizonnyal jó okkal…szerinte. De úgy is meg fogom tudni. Ismerem már a születésem óta, mindig ott volt az arca előttem, fölém hajolva, vigyorogva, vagy épp csodálón. Emlékszem a hangjára amikor esténként mesélt valamiről, és mindig megnevettetett, vagy épp vigasztalt és olyankor átölelt. Tudom hol a határ, hogy mikor kell komolyan vennem és ez a pillanat most olyan. A kendőt még nem sikerült begyűrnöm nagyon a nadrágba, ki is húzom a csücskét és átnyújtom neki. * -Tessék, látom fontos, de ajánlom, hogy megérje, és be kell mutatnod. *Kicsit vaktában tapogatózom, de nem árt ha Alec azt hiszi, tudok valamit. Az a nő fontosabb mint ahogy előadta. * -Amúgy sem az én stílusom, de nem is ellenálló stílus. Egyébként hosszútávra tervezek Vharannal, bár elég sokat mászkál, és én sem vagyok mindig Elorakban, de keresni fogom. Nem egy éjszakás kaland, határozottan nem az. Még a kis vakarcsát is megkedveltem. Jó fej, lopós és remek humora van. *Közben figyelem hogyan veszi el a kendőt és hova teszi, ám most nem azért vagyok kíváncsi, hogy még egyszer ellopjam tőle, hanem azért, mert tudni fogom mennyire fontos. Alecnak vannak fontosabb és kevésbé fontosabb helyei, ahova a cuccait teszi, lehet, hogy nem is tud róla mert önkéntelen, de egy húg észreveszi az ilyesmit, főleg ha csínytevésekre specializálódik. * -Mit is mondtál Vharannak Égtükörben rólam? *Valami rémlik, de lehet, hogy akkor mondta amikor nem voltam a közelben, vagy épp amikor egy romsikló és némi hegyomlás volt közöttünk. Ki tudja miről beszéltek mielőtt Jenkins szemei elé kerültek.*
Csak vigyorogva bólogatok, hogy végeredményben igazat adok neki: nincs ellene védelem. Egyébként is jobb, ha egyetértek, különben még nekilát tesztelni az én állításomat és ez a sziklákkal körülvett kis menedék gyanús, hogy jól visszhangozna. - Az alkohol jobban motiválna. - Jegyzem ezt viszont meg, ebből nem engedve, de persze ne legyen rá szükség. Életben maradáshoz is kellően motivál az alkohol, na meg a sok jó kaja, csinos nők, szép tájak, a családom, stb, szóval meglehetősen motiváltnak érzem magam. Raven viszont ahhoz, hogy visszavágjon nekem és elkezdje az éjszakát részletezni. Szerencsémre még nem jutott el oda, hogy a saját testi reakciói elemzésébe menjen bele, így rosszullét csak akkor fenyeget, mikor szerintem szándékos fogalmazás hatására másképp fejezem be a mondatokat gondolatban, és végül nevetésben török ki. Raven sem marad el, mikor a nyerítésre rákérdezek, hiszen ide fele jövet épp ő mesélte, mennyire fontos ez, s ezek szerint Vharannak jól megy. Csillapodó nevetés után kicsit komolyabban folytatom, inkább kijelentve az előbbiek hallatán és láttán, semmint kérdezve, de mosolyogva nyugtázom, mikor ezt Raven is megerősíti szóban. Erre könnyen válaszolt, de a másik kérdésre nem. Nocsak-nocsak! Vajon hasonlóan hozzám csak élvezné az életet Hugi és a vele szerzett testi örömöket is... vagy nálam érzelmesebb típus és talán többet is gondolna? Az biztos, hogy ha Ravenen múlik, ez nem egy alkalom volt. Legalább tényleg jól bánhatott vele a perdai. Maradjon is így, de mielőtt ebbe belemehetnénk a kendőt kérem vissza. Sikerül ezt láthatóan erélyesebben tennem, mert hat, húgom ellenkezés nélkül adja vissza. Basszus, meg kell jegyeznem, hogy mit és hogyan mondtam neki! - Jól van, ezen ne múljék, ha ezt szeretnéd... - Veszem el a kendőt, s mikor Raven elengedte, akkor emelem a másik kezem, hogy egyedül a középső ujjamat mutassam felé pimasz mosoly kíséretében. Nagyon jól tudom, hogy a bemutatást nem így értette, de kihagyhatatlan volt és ezt tudom is teljesíteni... Szöszit viszont nem ragadnám kézen, hogy elé vigyem. Igazság szerint kissé tartok tőle, mert húgom kedves mosolyba csomagolva pár perc alatt ízekre tudná őt szedni. Így belegondolva mekkora mázli, hogy Raven a húgom és nem az anyósom! Arra némileg felvont szemöldökkel pillantok fel, hogy ellenálló stílus. Van nekünk ilyenünk? De jó! Én nem tudom milyen, de egy nővel stíluskérdésben sosem szabad leállni vitatkozni, ennyi bölcsesség bennem is van. Az is bebizonyosodik, hogy jól gondoltam, nem egy alkalom volt ez köztük, de legalább olyan bonyolult találkozniuk, mint nekem Szöszivel. Szívás... - Mármint a perdai tündérnek vagy Vharan-nak? Ennyi alapján passzoltok, bármelyikre is mondtad! - Kérdezek vissza vigyorogva az utolsó mondatra, miközben felállok a földről és bal csuklómra kötöm a kendőt, mert ahhoz kell kis csomó is, azt meg nehezen lopja le az én jó fej, remek humorú és lopós húgocskám. Nem gondolom, hogy ez kitüntetett hely, egyszerűen csak praktikusnak gondolom, mint zsebre vágni vagy a táskába tenni - ott korábban sem volt biztonságban -, de aztán lehet egy nő mást lát bele. Én már a kérdésére figyelek és arra válaszolok. - Vharan egyik képességének lényege, hogy tud más szemén át is látni... - Kezdek bele, mert Raven valóban nem emlékezhet, akkor sem árultam el neki, hogy mit beszéltünk Vharannal perdaiul, csak azt szűrte le, hogy ő a téma. Akkor még más kontextus volt, bajkeverőnek látta húgomat Vharan, de talán már akkor is kezdte azért más szemmel nézni. Elvégre, a perdai is férfiból van. - Azt mondtam neki, hogy legyen veled kedves, vagy az én szemeimen át fogja látni, miként verem be a képét! - Komisz mosollyal kísérve mondom, de azért van benne komolyság is, nem veszem jó néven, ha bántják vagy megbántják a húgomat, hiába mentette meg korábban az irhámat Vharan. Raven-t boldognak akarom látni, mindig. - Elindulunk vissza? Lassan mennem kell... - Húzom el a számat, valahogy mindig akkor telnek gyorsan a napok, ha Ravennel vagyok vagy pedig Szöszivel. Perceknek érzem azt, ami órákat jelentett valójában. Bezzeg az újabb találkozásra való várakozásnál nincs így... - Télen miként tudsz jönni-menni a vidéken? Vagy csak tavasszal tudunk újra találkozni?
-Csak ha a torkodon öntöm le, azt meg eszméletlen embernél nem lehet. Tényleg! Perdainál vajon működne? Ők nem fulladnának meg, ha félremegy. *Egy kicsit elkalandoztam ezzel az új gondolattal, de biztosan nem Vharannal fogom kipróbálni, nem játszom el a Nagy Perdai bizalmát holmi kísérletezéssel, melynek semmilyen tudományos alapja nincs, így semmire nem jó. Kicsiny bosszúm is remekül sikerül, bár nem tökéletes. Alec ugyan köhög és krahácsol, könnyezik is közben, de nem jó pillanatban dobtam be a megfelelő szöveget, mert nem az orrán jött ki a pia. Újabb kihívás a következő találkozóra, már csak ki kell találnom valami ütős füllentést, amivel akut infarktust okozok neki. Az egész arra is jó, hogy a kendő megint nálam van és éppen azon vagyok, hogy begyömöszöljem a nadrágomba – csak azért nem a bugyimba, mert 1. Alec a bátyám, 2. Mert szándékozom neki visszaadni – közben a kérdésén gondolkodom, aminek Vharan és a kapcsolatunk a témája. Az igazság az, hogy oda vagyok Vharanért és nem csak azért, mert olyan bazi nagy, és jó az ágyban…akarom mondani a szőrmés fekhelyen, hanem mert tényleg megkedveltem. Olyan humora van, amit nem sokan értenek, de nekem tetszik, az oldalamat kinevettem vele. Jó vele beszélgetni, ritkán szólal meg, de akkor ütős és egyszerűen imádom amikor nevet. Horkantva, kicsit mélyebb hangon, szinte már állati morgásnak hangzik és libabőrt csal a karomra. S persze bazi nagy…szóval igen, komolyan gondolom, hogy többet akarok tőle és nem csak mozgalmas éjszakákat. Míg ezen jár az agyam, Alec komolyra vált és a kendőt kéri, én pedig jó húg módjára vissza is veszek magamból, mert érzem, hogy a határ ott dereng előttem. Kíváncsi vagyok miért olyan fontos neki az a kendő, de egyelőre hanyagolom a témát, inkább utána nyomozok. Visszaadom, némi feltétellel és Alec első szavainál még reménykedem is, hogy ilyen könnyen ment, de egy Delgadoval ülök szemben. Amikor tényleg bemutat, de nem a csajt, hanem az ujját, megpróbálom hirtelen felindulásból elcsípni, hogy tekerjek rajta egyet, de ha csak a levegőt markolom, még mérgesebb leszek.* -Nahát Alec, ez tényleg aljas volt. Olyan vaaaagy! De nem felejtek és ezt vedd fenyegetésnek meg ígéretnek is. *S nyelvet öltök, ami elveszi az amúgy sem véresen komoly szavaim és haragom élét, majd mindkét kezemet felemelve én mutatom be neki a középső ujjaimat és még meg is táncoltatom őket a szemei előtt. *Bájosan nőies megnyilvánulásom közepette is figyelem mit csinál a kendővel és nekem többet jelent, hogy a csuklójára köti és nem a táskájába teszi vissza. Onnan nehezebb lenne észrevétlenül lelopni. Végül kibököm azt amin korábban gondolkodtam és így magamtól hallva sem lepődöm meg, hogy így gondolom. Alec kérdésén röhögök egy sort.* -Hülye vagy! Pontosítok. A vakarcs lopós és jó fej, Vharan meg jó fej és eszményi szerető, és cuki is. *S még egy sóhajtás is befigyel, mert megjelenik előttem Vharan mosolya. Az amire Alec kér, hogy mit mondjak majd Vharannak ha találkozom vele legközelebb, eszembe juttatja mit éreztem amikor vele voltam. A jó kedven és a későbbi szeretkezésünkön túl, valahogy úgy éreztem, mintha mindig engem figyelne, és nem kíváncsiságból, jóllehet az is benne volt, de inkább azért, hogy vigyázzon rám. Talán mert olyan kicsi vagyok és törékenynek látszom és eszementnek…utóbbi hatványozottan igaz. Bár nincs kétségem most már afelől, hogy Alec mit mondhatott Vharannak velem kapcsolatban, mond ő mást is amin eltáthatom a számat, nem is kicsit. Tudom, hogy a perdaiaknak több különleges képessége is van, és azt is, hogy ez random változik náluk, de Vharanét nem ismertem azon kívül, hogy rohadt erős és nagy szíve van, hogy becsületes és igazságszerető. * -Ne baszd! Komolyan? *S el is nézek Alec feje mellett, próbálva elképzelni milyen is lehet más szemével látni a világot, de nem nagyon megy. * -Állatén is és emberén is? Komoly? Mondjuk a kis vakarcsén keresztül minden olyan nagynak tűnhet és a….*Itt elakadok, mert Alec közben elmondja mit mondott Vharannak és ezen elnevetem magam.* -Bátor vagy, vagy vakmerő? Esetleg bolond. Max egy ütésre lenne időd, de ahhoz fel kellene állnod valamire, hogy elérd. Elég csak picit elhúznia a fejét és orra esel. *Épp belelovallnám magam a verekedés elméletbe, Alec azonban elcseszi az egészet azzal, hogy menni készül. Elkomolyodom, fanyalgásom egy kicsit őszinte egy kicsit megjátszott is, mert tudom, hogy nem lehet egymással sok időnk, de a fránya idő ilyenkor mindig annyira rohan és nem Alec tehet róla.* -Baszki, ha a jó hangulat lelombozásában versenyt hirdetnének, mindenkit leköröznél. Nyafff! *A fejemet is látványosan ejtem le, mint aki épp összezuhan, és nem akaródzik felállni. A kajás dobozt keresem a pillantásommal és mikor meglelem elmarom. Maradékot keresek s ha van azt elkezdem csócsálni. * -Hát jó….induljunk…ha ezt megettem. Nem tudom Alec, télen mindent befed a hó, a talaj rohadt kemény, mintákat sem tudok venni. Max a műszereimet karbantartani jöhetek ki alibivel. De kitalálom mi keresnivalóm lesz Elorakban. Nem szeretnélek a nők karmaira hagyni egész télen.
Elnevetgélek az ötletén, hogy micsoda előnyeik vannak a perdaiaknak, már ha működik náluk a dolog. Azért nem próbálnám ki én sem. Ha találkozok egy eszméletlen perdaival, biztosan nem az lesz az első ötletem, hogy megpróbálok vele bármit is megitatni. Rodától megkérdezhetném, de hát már így is elég bolond quorsának tart, hát még ha ezt a hipotetikus kérdést meghallaná! Utána meg már máson nevetek, jelesül Raven beszámolóján a Vharan-nal töltött éjszakájáról, pedig egy perccel előtte épp megfulladni készültem a félrenyelt kortytól, de szerencsére több alkohol nem ment pocsékolásba. Hála az égnek, több részletet nem tudok meg, mert húgom szükségét érzi a kendő újbóli ellopásának, amit erélyes megszólalással sikerül visszaszereznem és ezen én lepődöm meg jobban kettőnk közül. Látom, hogyan lesz elégedett, hogy bemutatom majd neki a Naphajúnak hívott perdai lányt, és újabb nevetőgörcsöt okoz, ahogy ez az elégedett arc átmegy mérges felháborodottba, mikor szembesül vele, hogy nem úgy teljesítem a kérését, ahogy ő azt elgondolta. Ujjam kicsúszik keze közül, talán pont azért, mert én már javában rázkódom a röhögéstől, és csak erősödik, mint elnyújtva mondja, hogy olyan vaaagyok. Imádom, mikor ezt és így mondja, megannyi kedves emlék kötődik hozzá. Dupla visszavágását már félig könnyek között látom. Bónusz, hogy húgom elfelejti a csajt egy időre, nem erősködik, hogy rendesen mutassam be neki. Amúgy is minek tenném? Egyedül June-t mutattam be, ha már a feleségem lett, az ugye komoly kapcsolat - kösz, CsH! -, a barátnők nem voltak olyanok, hogy pofavizitre vigyem őket. Szerencsére engem sem vittek. Szöszi sem fog, és én sem őt, de esetünkben még extra okok is fenn állnak. Nem is bánom, hogy leakad a kendő-Szöszi témáról Raven és visszatér Vharan-hoz, ami meg kifejezi, hogy fontos neki. Hogy mennyire és mennyi ideig, az a jövő kérdése, de jó látni, hogy ilyen boldog. - Ú, ezt az utolsó szót neki ne mondd! - Húzom el a szám vigyorogva, mikor lecukizza Vharant. Cuki. Az a nagy darab férfi. Persze tudom, hogy ez a nők szájából elhangozva jellemzően jót jelent, de azért valahogy férfiatlan hatást kelt. A kis perdai tündérke, na az cuki. Meg a húgom. Meg Naphajú. De Vharan... A jófejségével egyetértek, magam is kedvelem a perdait, még ha sokat nem is találkoztunk eddig, de amúgy is nehéz lenne utálni, aki megmentette az életünk. Következésképpen utálnám azt is, ha be kellene húznom egyet neki, mert megbántotta a húgomat, szóval nem árt figyelmeztetni őt. Ehhez abszurd módon húgom lesz a postás, elmesélve neki, hogy mi Vharan képessége, legalábbis az, amelyikről tudok. Meg is lepem vele Ravent, ezek szerint ezt még ő sem tudta. Mondjuk, az elmesélése alapján, nem éppen perdai különleges képességekről diskuráltak azon az estén. - Emberén tuti, gondolom perdaién is... az állat... gondolom. Azt én se tudom, mik a határai. Minden lényre hat-e és milyen távolságon belül? - Vonom meg a vállamat nyomatékosításként, hogy csak a képesség lényegét tudom, ám a részleteket nem. Azt se tudom, hogy ez alapjáraton ilyen Vharan-nak, vagy évek-évtizedek alatt fejlődött és lett vele egyre többre képes? - A te szemeden keresztül is. Ez mondjuk megmagyarázza a korábbi szavaidat, hogy szerinted Vharan-nak mi mindene nagy! - Pimaszkodom húgommal egy sort, csak mert már olyan régen tettem. Aztán elmondom, hogy mit ígértem be a férfinak, s Raven elneveti magát. Miért néz engem újabban mindenki bolondnak? - Na köszi szépen, ennyit nézel ki belőlem?! Én azért felérem Vharan-t létra nélkül ellentétben veled. Ráadásul kinevetsz, ahelyett, hogy könnyekig hatódnál... Megjegyzem ellenálló vagyok és csaló: a képe beverésével fenyegettem meg, arra számít, de gyomrost kap majd ballal. - Teszek úgy, mint aki megropogtatja az ujjait az említett kezén, de abban a kézben nincs csont és porc, ami ropoghatna. Elég ezzel egyszer eltalálni valakit, de inkább ne kerüljön rá sor, inkább örömködjék-gyönyörködjék ki egymást, és ha vége, nyugiban, könnyek nélkül váljanak el útjaik. A miénk is most ahhoz közelít sajnos, ha nem is véglegesen, de egy időre biztosan. Szóba is hozom, de Raven megmakacsolja magát és inkább a kajás dobozt kapja maga elé, amin kuncogok egy sort. - Te meg a leglassabb evés versenyében akarsz győzedelmeskedni és holnap reggelig enni azt a négy falatot? - Kérdezek vissza, s jó testvérként segítek neki: lehajolva kikapok a dobozból egy falatot, már csak három maradt neki. Vigyázok én a vonalaira! Arra viszont én fintorodom el, hogy télen mennyire nem lesz indoka kijárni a Városon kívülre, talán még a Városba lejutni sem, nem hogy azon túl. - Ez a szívást... És nekem sincs pont dolgom a Városban! De legalább dumálni tudunk. És mi bajod azzal már megint, hogy télen hol melegszem, hm? - Kérdezem elvigyorodva, de cseppet sem megsértődve. Fejben közben kalkulálok: Szöszi botanikus, ő vajon mennyit jöhet ki? Sok zöld nem lesz, de hátha télen is érdekesek a növények, vagy az örökzöldeket lehet tanulmányozni. Na majd beszélnem kell vele erről, hogy télen milyen esélyeink vannak találkozni, mert az nem lehet, hogy őt se lássam tavaszig! Már előre elképzelem, milyen jó lesz a hidegben vérforraló csókjaiban elmerülni, nem is beszélve forró combjai öleléséről... - Na, százszor jól megrágtál minden falatot? Ha Anya most látna! Mennyit hallgattuk régen, hogy keljünk időben és akkor nem kell habzsolni meg már szaladni is az Iskolába!
*Régebben többször előfordult, hogy nem tudtam hirtelen mit válaszolni Alec aljasságára, és olyankor jött az „olyan vaaagy” elnyújtva, hogy nagyobb hangsúlya legyen a szavak közvetítette üzenetnek, amin aztán csak még jobban röhögött. Leszoktam róla, és már vissza is tudok vágni, de erre a galád tettre nincs mentség és ha nem szólalnék meg, csak tátognék mint a perdai tó halai a partra vetődve. Kezem a levegőt markolja az ujja helyett, ezért mutatok be duplán neki, de nem felejtek. Jön még bátyóra hugica, és nem csak ígéret. Egyelőre meg kell elégednem a kedvelt csaj nevével, de tutira felkutatom egész Elorakot érte, hogy megismerjem, és elbeszélgessek vele. Már ezért is megéri perdaiul tanulni, de legfőképpen Vharan miatt fogok majd bele. Szép és hosszú, nem mellesleg unalmas telem lesz ha minden igaz, így bevackolhatom magam valamelyik sarokba nyelvet tanulni. Korábban sosem kértem a bátyámat, hogy mutassa be az aktuális barátnőjét, mert annyi volt belőlük, mint réten a fűszál, de határozottan érzem a zsigereimben, hogy ez most más, és nem csak kendő miatt. Fura volt ahogyan mesélt róla, persze semmi konkrétum amiről rájöhettem volna kiről van szó, de valahogy ugyanazt éreztem, mint amikor én gondoltam Vharanra. Szerencsére nekem nem kell bemutatnom a Nagy Perdait Alecnak, ismeri már de azért adtam néhány pontos leírást róla, ami végül nevetés hullámba tört ki. Édes a bosszú, és ennek sorait folytatom miután bevallottan eldöntöm, hogy hosszú távra tervezek vele. Hogy milyen hosszú lesz ez az idő, azt nem lehet tudni, Vharan megátalkodott vándor, még azt sem tervezhetem, hogy leugrom Elorakba, hogy lássam. Tényleg tennem kell rá egy jeladót. * -Úgy sem érti. *Rántom meg a vállam, a szám a fülemig ér miközben mesélek róla, és le sem moshatnám magamról, hogy oda vagyok érte. Még a kis vakarcsot is hajlandó vagyok elviselni, szerencsére nem akar megenni. Meglepő egyébként egy akkora embertől, vagyis perdaitól, mint amilyen Vharan is, hogy olyan jól el van egy kis vakarccsal, bár ahogy elnéztem, néha marják egymást és a kisebbik pont olyan mint én. Szemtelen és mindig valami rosszban sántikál. Vharan képessége viszont még meglepőbb és rögtön utána is kérdezek, mégis miben merül ez ki, kombinálok, elképzelem…próbálom de ehhez még az én fantáziám is kevés. * -Na majd megkérdezem. *S ezzel le is tudnám, elvégre az illetékestől sokkal átfogóbb ismertetőt kaphatok, ám Alec még belevisz egy csavart. Ravaszul elmosolyodom, eddig mindig én hallgattam Alec pikáns történeteit a nőiről, csak azért, hogy ne kérdezzek többet, most eljött az én időm.* -Nem csak hozzám képest nagy mindene, végeztem összehasonlító vizsgálatot. *s mg a szemöldökeimet is megemelgetem vigyorogva. Szép lenne ha Alec elpirulna, bár ahhoz biztosan nedvesebben kellene előadnom a történetet, ebből most Alec nagy szerencséjére kihagyom, és inkább az érdekel, hogy pontosan milyen üzenetet is kellene átadnom. Komolyan megható, de nagyobb részt vicces, ha arra gondolok, hogy Alec mos be Vharannak, s persze az implantátum karját nem veszem számításba. * -Fekve nem számít a magasság különbség. *Vágok közbe vigyorogva, majd a fogadtatás nem kellő mértékű elérzékenyülése miatti nehezményezésére mindkét öklömmel nem létező könnyeimet törölgetem a szemeimből.* -Brühühüüüü, olyan kedves tőled, most aztán könnyekig hatódtam. *A csalásra felnézve már ismét mosolygok, a színlelt bőgésnek nyoma sem maradt, nem mintha sok mindent kellett volna eltüntetnem az arcomról.* -Fúúú, micsoda stratégia, biztosan nem számít majd rá, mert az van neked kézmagasságban. *Nyelvet öltök, kicsit eltúlzom Vharan méreteit – már megint – és talán jobban belemennék a témába, drága bátyám viszont menni készül. Szerintem nem kedvel, mindig ő mondja, hogy búcsúznunk kell. Én viszont húznám még az időt, mert kevésnek érzem, épp csak megérkeztünk és elkezdtünk falatozni, s azt folytatnám míg üres nem lesz a doboz, meg mert finom is a bátyám főztje. Ha ezt anya meghallja, összeteszi mindkét kezét, és elkéri a receptet, hogyan lehet egy antitálentumból remek szakácsot faragni. * -Hééé! Ha ez kell ahhoz, hogy tovább veled maradhassak, igen. Add vissza, enyém! *S kapnék is a falat után, de már a szájában van és szerintem túl gyorsan rág. * -Tényleg szívás, pedig azt hittem folyton oda jársz titán alkatrészekkel seftelni. *Dobok még egy lapáttal a szövegére, bár ahogy mi elképzeljük egészen más a valóságnál, ami körülbelül úgy festene, hogy az első lépésénél a kapuban a porba rántják, megbilincselik és irány a fogda. Jó esetben.* -Mert rossz helyen melegszel. Egyébként mondtam, hogy megoldom. Elorakban talizunk, megküldöm mikor. *Nem fogok egy egész telet a bátyám nélkül átvészelni, pláne, hogy a perdai tél milyen hosszú. Különben is unatkoznék nélküle és Tywivel is találkoznom kell, meg kell tudnom ki az a Naphajú. Még mindig az első falatomon nyammogok, amit Alec nehezményez és anyát idézi, amire megint szemet kell forgatnom és fanyalgok is azon, mert annyira siet. Nem is értem, én ráérek, neki mégis mi dolga lehet? * -Hova rohansz annyira? Egyébként anyának igaza volt, alaposan meg kell rágni a falatot, különben kikészül a gyomrod. Ha nem hiszed, kérdezz meg egy orvost. Egy olyan gasztroizét. *Bólogatok is hozzá, majd kimarkolom a maradék falatokat a dobozból, nehogy Alec azokat is behabzsolja. Nem is igyekszem szedelőzködni, inkább drámázom egy kicsit.* -Nézzenek már oda, a bátyám kidob. Ezt is megértük baszki! Borzasztó! Hallatlan! Mintha otthon lennénk. Anyaaaa! Alec nem enged be a fürdőbe!
Azzal nehéz vitába szállnom, hogy Vharan nem fogja érteni a cuki jelzőt, hacsak a fordító nem ismeri a perdai megfelelőjét és még akkor is kérdéses, miként hat a szó a perdai férfiakra. Ellenkező esetben maximum rákérdezhet, de akkor aztán kösse fel a gatyáját, akkorát lódít majd neki a húgom. Vélhetően mosolyognék is, ha tudnám, hogy nagyjából ugyanazon gondolkodunk a másik "perdai" viszonya miatt: vajon mennyire komoly? Nálam apró részletekben látja Raven, hogy talán ez több vagy lehet belőle több is. Nekem viszont nincs összehasonlítási alapom. Annyit mindig is tudtam, mióta húgom észrevette, hogy pasik is léteznek a világunkban, hogy mely típusok jönnek be neki, de szeretője egy se volt. Vagyis hát egy biztosan, mert a kamuházasságát valakivel el kellett hálnia, a férje meg nem jött számításba, gondolom én. Sosem kérdeztem erről, de úgy voltam vele, ha lényeges lenne, úgy is mondaná vagy minimum sóhajtozna az illető után, ahogy Vharanért tette már az Égtükör-hegyen is. Aztán persze hogy az elmúlt két évben milyen összehasonlítási alapgyűjteményt hozott össze... - Perverz! Legalább mondd, hogy ezekről nincsenek fotóid! - Vigyorodom el fejemet csóválva, mikor ő szemöldökemelget és célozgat, de ennyi kevés, hogy piruláson kapjon. Ha igennel is felel a kérdésre, csak tenyerembe temetném az arcomat, kínomban röhögve. Tényleg perverz akkor, még nálam is jobban. Én senkit nem fotóztam le. Legalábbis eddig. Képet mondjuk kaptam ettől még, de ez más lapra tartozik. - Ha te vagy felül, akkor sem, meg egy rakás más pózban sem, de nem ez a lényeg most. - Ütöm el ennyivel a közbevágását. Na szépen vagyunk! Egyszer hancúrozott és azt hiszi, már mindent tud és kioktathat! Inkább folytatom a mondandómat, színlelt bőgésére megcsikizem kicsit az oldalát, ha már volt szíves felemelni mindkét karját. Csalok most is, ez valami ellenálló-életérzés része lehet bizonyára. - Persze, hogy nem számít rá. Addigra megszokja tőled, hogy a nyakába csimpaszkodsz lentről. - Öltök én is nyelvet, beszélgetésünk alatt ki tudja hányadjára. Anya és Apa ilyenkor szoktak feltűnően nagyokat sóhajtani, nem egyszer a sóhajtás úgy is hangzik, mintha azt mondták volna, mi sosem nővünk fel. Micsoda pech, hogy szülőként ebben az egy dologban adunk nekik igazat! Viszont nekem lassan indulnom kell, így szedelőzködök, vagyis szedelőzködnék, de húgom még maradna és maradék pár falatot szándékozik olyan lassan megenni, hogy a perdai csiga hamarabb körbeéri a holdat. Még úgy is, hogy besegítek neki a falatozásban, kéretlenül, s bőszen vigyorgok a titán seftelésen aprókat bólogatva. Lenyúlni egy titánt... Carlisle megcsókolná a lábam nyomát is! De sajnos a kockázat és a várható következmények túl nagyok ahhoz, hogy egy ilyen csábításnak engedjek. - Ne kezd már megint, kurva jó helyen melegszem! - Csak hogy értse is, magam előtt mutatom milyen szép nagy domborulatokat képzeljen el melltájékban, nem mintha nem ismerné már az ízlésemet, de hát Raven valamiért rá van kattanva, hogy nekem az ideális nőt kellene megtalálnom és addig cölibátust fogadnom. - Ok-ok! - Jóváhagyom azt a részt, hogy megüzeni a következő találkozó időpontját. Bárcsak tudnánk Szöszivel is könnyedén üzenni egymásnak s megbeszélni a következő találkát, de majd csak alakul ez idővel, ha kitalálunk valami jót. - Bocs, de a legutolsó gasztroizé dokinkat megette egy grodrak. - Csak hülyülök. Valakit mondjuk tényleg elkapott egy olyan dög, de ilyen orvosunk nincs és nem a vadállatok miatt nincs. Felnevetek Raven színpadias szenvedésén és felháborodásán, főleg a kifejezésein. - Idekint a vadonban hova dobnálak ki még jobban?! Megjegyzem Anya sem engedett be utána a fürdőbe, mert mindig felélted a fél smink-készletét! Egyébként felderítésre küldtek. Mármint nem Anya a fürdőbe anno, hanem most az Ellenállás. Igazából most is ott vagyok hivatalosan, de kicsit ellógtam veled találkozni. Sejtem hol vernek este tábort, hacsak nem olyan agyamentek, hogy a vadcsapás közepén cövekeljenek le éjjelre, mert akkor elég horrorfilmbe illő jelenetet fogok este végignézni, lesz ott futás meg sikítás meg sok vééér. Na de a lényeg, hogy nem árt utólérnem a célpontjaimat. - Több falatot nem eszek el húgom elől, nem is tudnék, s sejtem, hogy amiatt csinálja, hogy még ne kelljen búcsúzni, de jól esik. Az is, hogy a főztöm ennyire bejön neki és az is, hogy mindent megtesz, hogy elodázza az elválást. - Ígérem, a következő találkozónál tied lesz az egész napom! Hozok piát is megint, meg kaját is, tisztességes küllemű kaját, ami éltében is tisztességes küllemű volt, így megfelel? - Megyek elébe vigyorogva a feltételnek, amit érzésem szerint szabna húgom, hogy ne kelljen még egyszer ilyen ismeretlen rusnyaságot megennie.
*Méghogy én perverz! Az az igazság, hogy Alec feleannyit sem tud rólam, mint én őróla. A másik igazság, hogy nincs is mit tudnia. Bár én kihagytam volna a nyálas és nedves részletezést, de elmeséltem volna mindent ha összejövök valakivel a házasságomon kívül, vagy korábban. Ugye mire Bruce képbe került, Alec már „halott” volt, így kimaradt a legjobb részből, de ahogy most is csak kiböktem ami a szívemet és leginkább a testemet részesítette örömben, úgy korábban sem hallgattam volna. De, hogy perverz lennék? Mi abban a perverz, hogy imádom a nagy pasikat és egyet kipróbáltam? Nem gyűjtök másról fotókat, csak a fenekekről, de ezt Alecnak nem kell tudnia, maradjon csak meg abban a hitben, hogy „perverz” vagyok, legalább elszörnyed és ő sem kérdez többet. Nem is válaszolok szóban, és annyi gondolkodásnyi idő sem telt el, hogy a ravasz, szemtelen, kételyt fakasztó és nem mellesleg bájos pillantásomban kételkedjen. E mellé még a mosolyom is társul, majd a végén csak viccből megrebegtetem a szempilláimat. Alec arca a tenyereiben végzi, nekem meg elégtétel dagasztja a mellkasomat, ha már keblek nem nagyon. Nem gondoltam, hogy Vharanról ekkorára dagad a téma, de nagy perdaihoz ez dukál, nem mellesleg így már félig-meddig családtaggá lépett elő, megérdemli, hogy szót ejtsünk róla. Nem meglepő, hogy ezek után Alecból előtör a harcias, védelmező báty. Azt is megtudom, hogy nem újkeletű, hanem már a hideg hegyen is szóba került kettejük között, valamit sejthetett, vagy csak előrelátó volt, mivel tudta, hogy nem sűrűn találkozhatunk sem kettesben, sem hármasban. Számított arra, hogy két találkozás között sem maradok nyugton a fenekemen, és lőn! * -A póz az lényeges szempont, nem mindegy, hogy…de hát ezt te is tudod. *Emelem fel a mutatóujjam, hogy nagyobb jelentőséget és figyelmet tulajdonítsak a mondandómnak, és van egy pont amíg Alec úgy érezheti, hogy most részletezni fogom a pózok jelentőségét, sőt még a pózokat is, de aztán egy lélegzetvételnyi szünet után másképp fejezem be, mint ahogy ő magában. A vigyorgás most sem marad el, kicsit kárörvendő is. Aztán megy az adok-kapok szokásos menetrend szerint, húzzuk egymás agyát, nyelv nyújtogatás, stb. Minden amitől egy szülő ezeket hallva kezd őszülni, idegbajt kapni, hogy a végén csendesen beletörődjön a nevelésének kudarcába. De ez nálunk nem így van, ők tudják, hogy mindennek ellenére nem vallottak kudarcot, akárhányszor is forgatják a szemeiket egyes húzásaimon, s korábban Alecén is, azért ott csillog a szemükben a büszkeség is. Egyébként volt kitől örökölni, bár Alec anyukáját nem ismertem, az én anyukám igen és ő mesélt róla, mert apa és Alec nem volt hajlandó, amit meg is értek. Mindhárman vagányak voltak és csibészek, ők sem nőttek fel, csak kicsit lelassultak, meg hát mégis kivel szórakozzanak? * -Nem csak oda. *Vágom el a témát, legalábbis úgy érzem erre Alec már nem fog felelni, különben belebonyolódnánk a pikánsabb részletekbe is, és ő is mindig ezzel vette elejét a további kérdezősködésemnek. Ha tudnám, hogy a következő percben már indulni készül, tutira elhúznám még valamivel, de váratlanul ér, ahogy mindig. Úgy érzem épp akkor dobja be a „mennem kell” témát amikor a legjobban érezzük magunkat, és most is, hiszen alig pár perce tettük le a fenekünket a bokrok közötti kis mélyedésbe és már rohan. Mint akinek ezer dolga van, pedig munkája sincs mint nekem. Nem marad más hátra, mint a maradék kaján nyammogni, hogy több időt alkudjak ki magamnak. Nem használ. Bedobom a csaj témát, némileg sarkosítva, attól meg megint mutogatni van kedve.* -Héééé! Megvakulok! Most én is mutogassam el Vharant? *S nem várva rá választ felállok, ha hagyja meg is mutatom két kézzel, meg kajás dobozzal, a magasságát, a széles vállait, a nagy loboncát, mellkasát düllesztve de nem bögyösnek, a keskeny csípőjét, a formás fenekét – ezt kétszer is – a végére hagyva a lényeget, ha esetleg nem fogta le a kezeimet, megtudja annak is a méretét. Ő kezdte! Aztán előhozakodom anyával, nem feltétlenül ugyanabban a témában, de mindenképp, hogy marasztaljam még. Anya ha tudná, hogy őt hozom fel példának, a szívéhez kapna és könnyekben törne ki, de sosem fog tudni róla ha rajtam múlik. Tüntetőleg leülök megint, és sajnos az utolsó falat kerül a számba. * -Sajnálatos. Ezért fog az ellenállás gyomorbajban kipusztulni. *Vágom rá lódítására rezignáltan a magamét és áttérek a drámai vonalra. Hátha az meghatja a bátyámat és nem akar itt hagyni, kidobni a bokorházból…de úgy hat rá, mint halottra a csók. Már immunis. * -Innen a bokorházból*Mutatok körbe nagy szemeket meresztve. ….ez nem igaz!.... *Jön a felháborodás.* -rám mééér csak lopott időd van? *A sértett kérdés.* .....hát arra készülj fel, a társaid agyamentek…..*Emlékezés a régmúltra, amikor átvertem a társait a szurdokban.* -ó, a sikítást szeretem….*ennél a pontnál szinte elérzékenyülve mosolyodom el.* -szeretnék én lenni a célpontod. *S végül leszögezem a tényt és a kívánalmaimat. Mindezt teli szájjal szúrogatom közbe, így néha sztereóban beszélünk, de már ezt is megszoktuk és képesek vagyunk úgy figyelni a másikra, hogy közben megszakítás nélkül mondjuk a magunkét. Most éppen Alec. * -Ezt minden alkalommal elvártam volna! Legközelebb elviszel a Rebelliumba. Ott alszom, nem érdekel hogyan intézem el, de elintézem. Egyébként jó volt ez az izé, csak ne mutogasd milyen volt életében. De egy kis hexát szívesen elnyammognék, meg azt a férget, vagy lárvát, és hozhatsz tengeri herkentyűt is, csak ne legyen benne szálka. A gyászmadár is fincsi. Én meg majd hozok valamit a raktárból. *A levegőkapkodós lényeget a végére hagytam, Alec megint ki fog borulni, hogy miatta kockáztatok, de hát ez van ha az ember lánya szereti a bátyját. A kaja is elfogyott, ráiszom még egy kortyot a termoszomból, majd azt eltéve az ő kulacsából iszom ellenálló piát. Ettől még nem lesz jobb, de legalább beletörődöm, hogy megint el kell válnunk. Ez pedig azzal jár, hogy a nyakába csimpaszkodom és jól megropogtatom a csontjait. * -Ezt a részt utálom, de jó is, mert szeretlek ölelgetni.
Ha tudnám, hogy ennyitől valakiből szinte családtag lesz, ahogy gondolatban Raven már befogadta Vharan-t, vagy biztos lennék benne, hogy valami többet érez iránta szimpla vonzalmon kívül, vagy röhögnék, hogy általam mennyi lánnyal bővült a kis családunk! De e komoly gondolatok nélkül is feléled bennem a védelmező báty, sokat eddig ezt úgy sem gyakorolhattam, naná, hogy nagy lelkesedéssel vetem bele magam az új szerepembe! Viszont ez magával hozza azt is, ami miatt erre a szerepre szükség van: Raven bepasizott, és nem átall most visszavágni minden korábbiért, mikor én próbáltam leszerelni az intim részletek említésével barátnőim esetén. Most még nem realizálódik bennem, de később biztos leesik majd, hogy így Szösziről is nehezebben fogom tudni elterelni a figyelmét, ha megedződik az efféle témában. Bár lehet hallgatni akkor sem akarja. Mondjuk én sem az övét, elég ha tudom: boldog. Testileg és lelkileg is. - A téma ifjú szakértője! - Már vettem a levegőt azon a bizonyos hatásszüneti ponton, de szerencsére nem azzal folytatódott, amire számítottam, így magam is könnyebben gúnyolódom kicsit vele. - Abba inkább ne csimpaszkodj! - Nevetek fel a közbevágására, habár nem tudom, mire gondolt, de az előzmények miatt ne csodálkozzon, hogy én kapásból erre jutok. Egyébként lehet az öve vagy a ruhája vagy a karja, sok minden szóba jöhetne. De ennyiben is hagyjuk, nem bonyolódunk tovább bele, már csak azért is, mert közlöm a szomorú tényt: ideje lesz indulnom. Ezt persze akadályozza és megint azzal jön, hogy nem jó barátnőm van a perdai Naphajú képében. Ha tudná az igazságot... Viszont ehelyett inkább más igaz részt emelek ki róla magamon bemutatva. - Megvakulsz? Azért annyira nem nagy, hogy kiüsse a szemed! Hé-hé! - Nevetek, miközben ő felpattan, hogy kellően ki tudja fejezni Vharan magasságát - mondjuk szerintem nem tud addig nyújtózni felfelé - és egyéb paramétereit. A fenékrésznél, ami nagy hangsúlyt kapott még röhögök, de mikor hozza előre a kezeit, hogy más méreteket is tudtomra adjon, akkor már nevetve kezdek el sürgősen pakolászni a hátizsákomba, a kiürült kajásdobozkát eltenni, mintha ez lenne a legfontosabb cselekvés most. - Na jól van, tényleg ideje indulnom, örültem a találkozásnak Hugi, satöbbi, satöbbi! - Fel sem nézve búcsúzkodom, persze ez még nem az igazi elköszönés, csak pótcselekvés és csak akkor pillantok fel rá újra, mikor érzékelem, hogy kezei már máshol járnak, az utolsó falatot eszi meg éppen a dobozból korábban kimentettek közül. - Á, alkohollal tartósítunk! - Legyintek jókedvűen arra, hogy gyomorbajaink nincsenek. Vagy még nincsenek. Végtére is valamiben egyszer úgy is meg kell halni, de nekem szerintem a májam lesz a ludas. Vagy a szívem szakad meg egyszer... Felháborodott monológomat legalább olyan szenvedélyes kommentáradattal fogadja, nem is csoda, hogy mire oda érek, hogy milyen horrorisztikus látvány fogadhat, addigra már mosolygok, holott a téma nem olyan és ha igazam lesz, este ezt látva pláne nem fogok mosolyogni. - Most volt csak lopott időm, én sem így terveztem. És szigorúan nézve ők a te társaid... - Majd elhallgatok egy pillanatra és végül bólintok. - Igazad van. Legközelebb te leszel a célpont, az egyedüli. - Nekem sem jó, hogy heteket kell várni pár órára. Szöszivel sem jó így, s volt, hogy alig egy óránk volt csak egymásra, de ezt mégsem mondhatom Ravennek, hogy ettől érezze jobban magát. Nem, legközelebb majd úgy intézem, hogy bőven legyen rá időm, jó előre lebeszélve, s eltűnve kicsit szem elől a Rebelliumban is, hogy ne tudjon senki megtalálni valami fontos feladattal. - Pizsama-party? - Nevetek fel az ötletén, hogy a Rebelliumba eljönne és ott is aludna. Szerintem minden lesz ott, csak alvás nem, de ez részletkérdés, értettem a célzást férfi létemre is. - Lehet tényleg jobb, ha eljössz a Rebelliumba, el sem bírok majd ennyi kaját! - Vigyorgok és könnyedén rábólintok arra, hogy hoz valamit a raktárból. Én piára gondolok, vagy kávéra, vagy valami hasonlóra, mert eddigre elfelejtettem, hogy miattam-nekem tervez valami eszementséget kivitelezni és hát raktárból sok van és sokféle, az sem vitt közelebb a helyes megoldáshoz. Ebben az a jó, hogy azt hiszem, Raven is megfeledkezett őrült tervéről, így viszonylag nyugodtan tudom őt elengedni. Mármint képletesen szólva, mert éppen egy nagy ölelés közepén járunk, s ebből még azért nem engedem el, mert ki ugyan nem mondom, de szeretem én is ölelgetni őt, őt magát szeretem. - Akkor mi lenne, ha legközelebb nem csak az elején meg a végén tennénk? Csak le ne egyél tengeri herkentyűvel! - Mosolygok és nagy puszit nyomok a haján át a fejére. Meg persze a szomorú részeket is hagyjuk ki, hiszen most is amiatt voltak grátisz ölelések. - Írjál akkor majd, hogy mikor tudunk összefut... találkozni egy szép hosszú napra! - Korrigálom magam időben, mielőtt úgy érzi, hogy megint csak futtában találkoznék vele. - Na meg meghívj az esküvődre is Vharan-nal! Majd megborotválkozom annak az alkalmából is! - Vigyorodom el, csak kíváncsiságból puhatolózva itt a végén, mennyire borul ki az esküvő gondolatától. Az ölelésből is lassan engedünk és Elorak határáig elkísérem, de a városba vissza én már nem megyek, így ott még egy extra ölelést kap a fellocsolásnak hála kissé alkohol-gőzös bátyjától... ...Elindulva a célpontjaim után mosolyogva, jókedvűen telik az utam, estére valóban be is fogom érni őket, de addig is van lehetőségem újranézni a készült fényképeket, na meg a kapott videót is párszor. Utóbbiból is ki akarok menteni egy képet, amin Apáék mindketten mosolyognak, ennek hála háromszor majdnem átesek egy-egy gyökéren vagy nagyobb kődarabon, de sikerül elkapni a pillanatot. Kelleni fog egy digitális képkeret, ezeket kirakom a szobámban, ennyi idő után először valami igazán személyeset, otthon-érzetűt. Eszembe jut az is, hogy Szösziről is van egy képem, de arra jutok, hogy egyelőre csak a festményéről készültet rakom bele majd a digitális vetítésbe, mert róla csak egy szomorú arcú van. El is határozom, hogy úgy is hamarosan találkozunk a kikötőknél Elorakban, lesz rá három napom, hogy elkapjak egy ragyogó mosolyt róla. Igen, ez jó lesz, és így jókedvűen folytatom az utamat, nem is sejtvén, hogy a viharfelhők már gyülekeznek közben felettem...
//Köszönöm a játékot Hugi Nagyon jókat nevettem végig, mint mindig És hát Hugiból sosem elég, jöhet a következő kör! //
*A dicséretet – Alectől annak számít – fejet hajtva köszönöm meg, nem mellesleg vigyorogva. Szakértő az még nem vagyok, és sokára is leszek, ha Vharannal nagyon ritkán tudunk csak találkozni, de igyekezni fogok minden egyes különleges alkalomkor bővíteni a tudásomat. Vharan, ha figyelembe vesszük az elsőt, igen nagy tapasztalattal bír, mondjuk nem meglepő ha évei számát nézzük. Hogy mibe ne csimpaszkodjak, arra csak vállat rándítok. Kivételesen, szerintem egyre gondoltunk de nem kívánom a bátyám szemérmét tovább taszítani a szakadékba, lesz még rá idő és lehetőség a közeljövőben, és abban biztos lehet, hogy mindig a legnagyobb lelkesedéssel és elánnal fogom bele vetni magam. Sajnálatos, de a bátyámnak pocsék időzítése van, és a legjobbkor készül indulni, amiért kicsit haragszom rá, jobban majd akkor fogok, ha nem sikerül még egy kicsit húznom az időt. Nem mondhatja, hogy nem vetek be mindent, még a titkos szeretőjét is előkapom ismét, ez viszont mindkettőnk részéről érzékletes pantomim előadást hoz a felszínre. * -Vharané igen! *Élvezettel csapom le a magas labdát, és rajtam a sor, hogy ne csak szóban, hanem tettben is megmutassam. Alec, Vharan utolsó testrészének méreténél vágódik bele fejjel a táskájába, az én szám meg majd` körbe nem éri a fejemet, a kárörvendő derű a torkomat csiklandozva gurgulázó nevetést csal ki belőlem. * -A satöbbit részletezhetnéd. *Csípőre tett kezekkel állok meg mellette és ha még bőszen pakol, akkor onnan is nézek le rá, végre egy számomra is kedvező helyzet és nézőpont. Az üres dobozt nézem sajnálkozva és nyammogom el az utolsó falatot, miközben anyám intelmei ellenére teli szájjal sorolom a litániát a kajákról amikkel alec meglephet legközelebb, remélem nem hagyok ki semmit és tutira annyira is leszek éhes, hogy minden elfogyjon. A végére mehet az alkohol.* -Nem csak arra jó, hanem a falat is jobban csúszik rá. *Bólogatok is szavaim mellé, nehogy eszébe jusson vitába szállni, bár akkor legalább maradna még egy kicsit, de ismerem már a bátyámat, szégyen és gyalázat lenne, ha nem tudnám, hogy melyik az a pont amikor már nem lehet megállítani, legfeljebb csak azzal, ha eldobom magam és a halálomon vagyok, de azt ő már eljátszotta. Olyan ritkán látom, de legalább tudom, hogy életben van és némileg jól eltekintve attól, hogy implant karja van és néha jól beverik a képét. Ettől persze még fel vagyok háborodva és szerintem jogosan is, hogy rám csak lopott idő jut, amikor éppen sok dolga van. * -Szigorúan nézve, de kizsákmányolnak! Komolyan, néha adhatnának egy szabadnapot, egy húgi napot, ami csak az enyém lehetne. De rá se ránts, majd megbeszélem Carterrel. *A kezemet is emelem magam elé, megálljt „parancsolva” hogy ne is próbáljon meg eltántorítani a tervemtől, mert hát úgy sem sikerülne neki. Ha a kancellárokkal elbírtam, Carter habkönnyű kávédélután lesz hozzájuk képest. Tényleg! Kávé. Szereznem kell azt is, kancellárit, olyat amilyet a privát gépükbe tesznek. Post-it. * -Jól is teszed ha igyekszel…pizsama parti, igen, bár nem hordok pizsamát, csak pólót meg bugyit, de kicsire nem adunk. Már alig várom bátyó! *Nekem ugyan nem sok cókmókom van, de azt én is elkezdem összeszedni, igaz nem is pakoltam nagyon szét. Bárhogy is próbálom húzni az időt, csak eljön a búcsúé, de ölelésből sosem elég, hát Alec nyakába vetem magam, jól megnyomorgatom és magamban megveregetem a vállam, hogy nem kérdezett rá, mégis mi a frászt akarok én hozni a raktárból. * -Benne vagyok, maximum leköplek ha közben nevettetsz, de nem ez lenne az első eset. *Mindezt még a nyakába mondom vigyorogva, amiből nem lát semmit, de annál többet érzékelhet, és emlékezhet is, hányszor köptem szemen, amikor szórakozásból akkor nyögött be valamilyen poént, amikor épp ittam. Szegény anyának a szemei úgy jártak, hogy azt hittem kiugranak a helyükből. Nagyot sóhajtok amikor megpuszil, imádom amikor így puszil, olyan nagytesós. Kicsi voltam még az elsőnél, de lehet, hogy az igazi elsőre már nem is emlékszem, de mindig fülig ér a szám miatta, érte. * -Írok, és készülj, naggggyon hosszú nap lesz! *Elengedve a nyakát egyik kezemmel megfenyegetem, majd két kezemmel magamhoz húzom a fejét és egy óriásin csattanó puszit nyomok az arcára. * -Is? *Képedek el a borotválkozáson és tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá, meg persze fürkészőn is, de belőle úgy sem húzok ki többet, szóval magamnak kell utána járnom.* -Oké, amint megkértem Vharan kezét, szólok. *S ezt tök komolyan mondom. Eljátszom a gondolattal, persze nem vihetem haza sajna, Bruce ki is térne a hitéből, a kancellárokról már nem is beszélve. Sammy pedig elszörnyedne, utána viszont jókat kacarászna….ha mindez lehetséges lenne, hogy eljut addig a szintig…de persze nem. Vharan viszont hazavihet, ez jó. * -Majd nála lakunk. *Még utoljára bedobom az infarktus gyanús dumát, aztán elindulunk úgy, ahogy jöttünk. A kapunál köszönünk el egymástól és sokáig ott állok még mielőtt végleg bemennék. Amíg csak látom, vigyorogva nézem, engem meg a perdai kapuőrök néznek vigyorogva. Nem értem mi az ami vigyorognivaló rajtam, még a nadrágomat is lopva ellenőrzöm, de rendben van.* -Van mit vigyorogni? Vigyázz! Kiesnek a fogaid. *Dohogva hagyom ott őket és most még nem gondolok semmi különösre. A pillanat azonban beleégett az elmémbe. Egyszer utána fogok járni, de egyelőre nem olyan fontos. Most minél előbb haza kell jutnom, hogy megmutassam anyáéknak Alec üzenetét, hogy utána ki tudjam törölni, és addig lehetőleg senkivel sem szabad találkoznom, legfőképpen nem Jenkinsszel, meg a szépszeműjével. *
//Bátyó, leborulok előtted! Imádtam veled kajálni és inni! Már nem győzöm kivárni a következő ebédet! //
Céltalanul sodródok a tömeggel, véleményem szerint ez a második köröm a piactér szíve körül. Nem kell félteni, nincs akkora tömeg, hogy aggódni kelljen egy esetleges igazi elsodrás miatt – annak minden lábtiprás, mellkas-préselés kellemetlen tünetével, hogy a kellemetlen szagokról ne is beszéljünk. Igazából élvezem az egészet, minden az újdonság varázsával hat rám. Nekiállhatok felsorolni, de szerintem mindenki megunja a felsorolást, csak én nem. Most vagyok először Elorakban. Most először tapasztalom a tömeget a nyílt ég alatt. Ez az első tavaszom Perdán. Csak azért nem állok földbe gyökerezett lábbal, hogy mind jobban magamba szívhassam az élményt, mert az feltételezésem szerint túlságosan feltűnő volna. Ugyan enyhén el vagyok maszkírozva, ráadásul szerintem "eredeti" adattáras állapotomban se ismerne fel senki, mert nem hiszi senki, hogy még életben lehetek, de nem akarom kihívni a sorsot magam ellen. Szóval sodródok. Nem bánom, így is magamba tudom szívni a kellemes kora tavaszi napsugarak melegét és így is minden eladásra/cserére kipakolt terményt alaposan meg tudok nézni. Ehhez valószínű jobb is a lassú csordogálás, egy helyből a piac csak egy kicsiny szegletét látnám be. Ilyen mennyiségben még nem láttam terményeket, és egyáltalán, végre nem csak képeken látom őket. Ha a vásárlásom után még lesz lehetőségem, lehet beszerzek a terményekből is mintákat az oktatáshoz. Igaz, ezek egy részét biztosan Tepsitől is el tudnám kuncsorogni, felhasználás előtt természetesen. Igen, ez valószínűleg okosabb lenne. No, majd meglátjuk. Óvatosan, okosan kell eljárnom, nem veszélyeztethetem a beszerző-küldetést holmi elbénázott alkudozással, különben sose hoznak magukkal újra ilyen kirándulásra. Hát igen, számomra ez egy kirándulás, Iliana lebetegedett, mást – értsd nálam kompetensebbet - nem találtak ilyen rövid idő alatt, hát beérték velem. Persze csak mert Alec megfelelő értékelést adott rólam. A városon kívül elrejtett autóba már felhalmoztuk a cuccokat, most pedig afféle szabad foglalkozás. Ez nem volt teljesen tervezve, csak úgy meglebegtetve, nem hivatalosan persze. Nem bánom, így van lehetőségem itt bámészkodni, mielőtt a kézművesek felé venném utamat. Hajam most barna, egy-két hétig az is marad majd, mire a növényi festék kikopik, de muszáj volt. Ruhám sem feltűnő, átlagos dominiumi viselet, habár puhabőr csizmámon látszik, hogy aktív használatban van, de ezt talán elrejti a sokadalom körülöttem. Engem is félig-meddig, hisz nem vagyok égimeszelő, sem törpe, jótékonyan beleolvadok a vásárlók forgatagába és nyugodt szívvel kezdem meg harmadik körömet. Csak félig nyugodt szívvel, hátrasandítok vállam felett kísérőmre. - Mindjárt mész...megyünk... mehetünk! Ehh, a ragozás éles helyzetben nem is olyan egyszerű, de azért gondoltam nem árt egy kis megnyugtatás, most, hogy megint elhagytuk, azt az utcát, ahol elmondása szerint bevásárolhatok. Roppant udvariasnak tűnik, de szerintem ezzel leplezi morcosságát, amiért nem ülünk mi is a többiekkel abban a kellemes kis étteremben. Legalábbis, ha ember lenne, egészen biztos lennék ebben, így viszont... Megrázom fejem és újra inkább előre felé fordulok, elvégre ez az utolsó körünk.
*Amilyen hideg és hosszú volt a tél a Perdán, olyan gyorsan eljött a jó idő, s vele együtt az is, hogy kiszabadulhattam a Városból. A tavasz azonban nem csak a kellemes meleget hozta el, hanem a napfényt is, fizikailag és képletesen is, utóbbi a szívemet és a lelkemet érte el s ringatta abban a boldogságban, amiből a kikötőben még az ősszel ki lett rángatva. Vademberrel véletlenül találkoztam amikor itt jártam Elorakban, az első utam ami kivezetett a Városból, idehozott. Nem gondoltam, hogy az Aliyah-val való kártevő irtási diskurzusom végül szeretkezésbe torkollik, persze nem a perdai nővel, hanem Vademberrel. Sajnos most nem azért vagyok ismét Elorakban, mert vele lesz találkozóm, bármennyire is szerettem volna, nem tudtam időben üzenni neki, így azt a két-három napot amit itt töltök most, kizárólag arra használom fel, hogy felkészüljünk a további utunkra. A többi kutatótársammal a Shien és a Rauntill torkolatához igyekszünk, de szinte mindenki, kivétel nélkül azt kérte, hogy ne kerüljük el a perdai várost, hanem töltsünk itt el egy kis időt. Annak ellenére, hogy Vademberrel nem beszéltünk meg találkozót, a piacra igyekezvén, izgatottan nézek körül, hátha mégis meglátom. Elég gyakran jár ide ahhoz, hogy reménykedjek a véletlenben, míg megosztva a figyelmemet, megpróbálok majd néhány perdai holmira alkudozni. Nem sok mindent hoztam magammal, egyelőre csak felmérem a keresletet, a kínálat pedig teljesen mindegy, hiszen bármivel beérem. Élvezem a napfényt, arcomon a lágy szellőt, és azt, hogy nem kell nehéz kabátot viselnem. Mivel most nem kirándulni készültem, a magammal hozott egyetlen ruhát viselem, az egyik kedvencemet, ami ugyan nem illik a tavaszi napsütéshez, és a lelkem sem olyan szürke, mint a ruha anyaga, mégis jó érzés e4gy kicsit nőiesebben felöltözni, mint praktikusan. Elsőként természetesen egy lepényt szereztem be magamnak, amit nézelődés közben még majszolgatok, ám mire ahhoz az asztalkához érek, melyen perdai ékszerek vannak kiterítve egy színes anyagra, már el is fogyott. A perdai nők kevés ékszert viselnek, nem jellemző rájuk, hogy a mindennapokon is felaggassanak magukra mindent, de az a kevés igen tetszetős. Színes, perdai üveg darabok fém foglalatban, vagy vékony bőrszalagba kötve, leginkább nyakláncként elkészítve. Egy ilyen darabot nézegetek, melyen több darab színes üveg van, s ahogy egymáshoz érnek kedvesen csilingelnek, a nap fénye pedig ahogy áthalad rajtuk, arcomra festik különböző színeiket, melyek nem túl erősek, hiszen már magát az üveget elkészíteni is nehéz, nem hogy megszínezni. Valószínűleg az ablakokhoz felhasznált darabokból letörteket használják így fel. Aliyah kissé mögöttem áll, ő nincs annyira oda az ékszerekért, és mikor felé fordulok nevetve, felmutatva a nyakláncot, csak a fejét rázza. * -Szép. Jól állna! *Próbálom győzködni, sikertelenül. Azt hiszem valamilyen fegyverrel, egy vadonatúj íjjal többre mennék nála, hiszen bármennyire is kedves és aranyos, annál határozottabb nő és olyan remekül használja az íjat, mint más a kanalat. * -Egyszer úgy is meggyőzlek, hogy vegyél fel egyet. Egy szép nyakláncot. Egy romantikus este a férjeddel, gyerekek a nagyszülőknél. *Mosolyogva beszélek hozzá most már a saját nyelvemen, kíváncsian, hogy mit reagál rá. Egyike azon perdaiaknak, akik nem szólaltak még meg az én anyanyelvemen, de erős a gyanúm, hogy sokkal többet értenek, mint azt mutatják. Aliyah azonban most is faarccal fordul felém, majd rázza meg a fejét. * -Nem értem mit mondtál. *Na persze. Szelektív a nyelvismerete. Amit meg akar hallani, azt érti, amit nem, az már idegenül van. * -Nem lenni gond. Nem lenni fontos. *Válaszom után vissza fordulok az árushoz, de mielőtt még megkérdezhetném mit kér a nyakláncért cserébe, megakad a szemem valakin. Nem messze tőlem egy fiatal nő nézelődik, aki nem tűnik perdainak, viszont egyáltalán nem ismerős. Csak egy villanásnyi ideig látom, de mire eljut a tudatomig és visszafordulok, már el is tűnt…vagy csak a többi nézelődő takarja el. Még a nyaklánc is a kezemben marad, félúton köztem és az árus között, színes fényei táncot járnak az asztalon, az arcunkon és a szomszédos árus csodálatos szőttesein. Zavartan nézek bele a forgatagba, de hamarosan olyan érzés kezd el kerülgetni, mintha csak a szemem káprázott volna. Arra pedig nincs is magyarázatom, miért érzem fontosnak az egész történést. *
Az a kör kissé sarkosra sikerül, ahogy nem hagyom magam végül egészen a piactér végéig sodortatni. Inkább hatszögre kezd hasonlítani, ahogy a legvége előtt egyszerűen átvágok a másik oldalra, ami csak pár lépés, aztán srégan vissza indulok a szemközti oldalra… lehet nem is hatszög lesz, inkább háromszög, vagy ki tudja mennyi szög… egy középkori boszorka hegyes süvegben, fekete macskával és seprűvel a kezében biztosan gratulálna, ahogy ilyen fura mintát sikerül leírnom. Kísérőm ennek most vagy örül (mert nem kell egy teljes kört megtennie, újra) vagy nem örül (mert kitérve a fősodrásból nem olyan könnyű az előrejutás). Szabálykövető vagyok és bevárom pár lépésenként, mert ha nagyon akarnék, talán most megléphetnék tőle. Átlagos magasságom itt egy árnyalatnyit alacsonyabbnak hat, filigrán alkatom miatt viszont végképp könnyű átfurakodnom az emberek között. (Itt értsd persze az emberek alatt többségében perdaiakat.) Na szóval, míg én elsurranhatnék, addig kísérőm, akinek nevét nem értettem teljesen pontosan, kimondani meg most végképp nem próbálnám meg, szóval ő a maga normál testalkatával egy fokkal nehezebben halad. Talán ha két fejjel és egy vállnyival nagyobb lenne, akkor a piaci forgatag ketté válna előtte, de így.. Marad a bevárás-kis haladás-bevárás-kis haladás és így tovább. Persze, körbe mehettünk volna még egyszer, talán jobb is lett volna többet gondolkodni, de olyan szépek voltak! Mi van, ha addigra mindent megvásárolják?! Nem mintha ilyesmit akartam volna venni, de ha felvásárolják a teljes standot, akkor már a lehetőségem sem lesz meg! Tessék, most is ott állnak előttük! Megszaporázom lépteimet, ami nem kis kihívás, de a végén úgy érek oda a mindenféle szőttestől és ruhától roskadozó asztalhoz, mintha legalábbis 100 méteres sprintfutáson lennék túl. Ez megmagyarázná, miért nem vettem észre pár részletet. A stand a sarkon álló ruhabolt... vagy szőttesbolta... vagy varroda (nehezen tudom bekategorizálni, talán nem is kell) kipakolása, amolyan vásárlócsalogató. Ezt mondjuk már korábban is felmértem, és konstatáltam is, hogy kiváló stratégia. Így persze egyáltalán nem volt igazi veszély, hogy mindent megvásárolnának, igazából csak egy holmit féltettem. Leginkább kardigánként vagy köntös.. vagy köpenyként (megint csak nehezen tudom bekategorizálni, hát nézd, még kámzsája is van!) tudnám leírni, de nem az unalmas földi formájukban, ez gyönyörű és ugyan még nem értem hozzá, de úgy tudom elképzelni, hogy pihe-puha lehet, ugyanakkor kellemesen vastag, ami melegen tartana, egészen bele tudnék burkolózni. Olyan régen nem vásároltam magamnak nem esszenciálisan szükséges holmit. Pláne nem ilyen szépet. Meglehetősen beszűkült figyelmem, így láttam félre még a piactér másik oldaláról, hogy épp itt állnak vásárlók, holott a szomszédos ékszerműves standjánál válogatnak. Az meg csak most esik le, hogy nem két perdai. Igyekszek nem elsápadni… mintha ez egy kis igyekezettel megoldható lenne. Egy biccentéssel letudom az üdvözlést, fogalmam sincs, hogy a Perdán ha összefut két dominiumi/városbeli, akkor a teljesen ismeretlenek is köszönnek-e egymásnak vagy sem. Ez amolyan félmegoldás mindkettőre. - Nagyon szép! Mutatok egy mosolyt kipréselve magamból a nyakláncra, amit olyan bizonytalanul tart a csinos szőke lány a kezében. - Ugye nem akarsz vele elfutni? Túl sokan vannak hozzá, nem jutnál messzire. Ez még természetesebbre sikerült, mint valaha feltételeztem volna magamról, hogy képes lennék rá ilyen helyzetben. Hála az égnek, hogy azt senki sem látja, hogy a tenyerem egyszerre jéghideg és izzad hideg verejtékkel. Ha szerencsém van, ezzel befejezettnek könyvelhetjük el a találkozást, mivel én meglehetős határozottsággal fordulok a standhoz kilépő vörös hajú, átható vízkék szemű perdai felé. Talán ő lehet a tulaj, Parvina? Vagy nem. Nekem mindegy, nagyon úgy fest, hogy csak veszek egy kardigánt ezek után, akár akarom, akár nem.
*Csupán néhány lépés választja el a két árust egymástól, a két standot, épp annyi hely van a kettő között, hogy egy ember, egy perdai kényelmesen elférjen és be tudjon menni a stand mögötti műhelybe. Jellemzően a kézművesek utcájában vannak a műhelyek, a legtöbben oda tömörültek, de elvétve akad itt is olyan, aki összekötötte a kellemeset a hasznossal, ráadásul ha meg tudta oldani, hogy legyen egy szűkös emelet az épületen, akkor még az otthona is egy helyben van. Helytakarékosság. Egyébként sem élnek a perdaiak nagyon tágas otthonokban, a belső tér is kicsi, jóllehet az egyszerű dominiumi polgárnak még ezek is nagyok. Néhány otthont volt szerencsém belülről is látni és egy-két éjszakát el is töltöttem már perdaiaknál. A tudásom, a státuszom miatt megengedhetem magamnak, de a lényeg az, hogy a perdaiak is színesen látnak. Ezért sem szól rám az ékszert áruló nő, mikor a kezemben maradt a lánc, mert kissé elbambultam. Tulajdonképpen inkább a feszült figyelem terelte el a gondolataimat, melyet a különleges nő felbukkanása okozott. Olyan volt mint egy látomás és kicsit izgatott lettem tőle, pedig biztosan nem ismertem…s talán pont azért. Egy végtelennek tűnő pillanat és egy perdai kettőnk közé furakodása választott el minket egymástól, talán ezért sem tudatosult bennem, hogy nekem biccent…s aztán eltűnt. Egy hosszú pillanatra lehunytam a szemeimet, majd mielőtt kinyitottam volna, az ékszereket áruló perdai nő felé fordultam s rá tekintettem fel a következő másodpercben. Önkéntelenül is elmosolyodtam, s már kérdeztem volna mit kér az ékszerért, de a kérdést belém forrasztotta a hang ami az én nyelvemen szólalt meg. Kedves, kellemes hang volt és mikor felé fordultam, azt a nőt láttam akit korábban is. A szívem hevesebben kezdett verni, egészen izgatott lettem a találkozástól, mert biztos voltam abban, hogy nem velünk jött a Városból, legalábbis nem azzal a csapattal amelyikkel én érkeztem. Viszont nem fogtam gyanút, mert egészen úgy nézett ki mint bárki más a Városban, az én szememnek mindenképp. Mosolyom szélesebbé vált, majd halkan el is nevettem magam amikor mókásan tolvajnak gondolt. * -Ezekben nem is. *Válaszommal együtt le is néztem felemelt lábamra, mellyel megmutattam a közepesen magas sarkú cipőt. Olyan régóta viseltem már bakancsot, magas szárú cipőt, csizmát, melyek valóban praktikusak és kényelmesek, hogy most az egyszer szerettem volna felvenni a szekrényben porosodó kedvenc cipőmet. Vadember jutott eszembe, ahogy én is lenéztem a cipőmre. Ha ezt látná, minden bizonnyal megint jól megmosná a fejemet, mert nem „rendeltetésszerűen” öltöztem fel. De, ma nem terveztem kirándulni, sem menekülni és bogára ülni sem. * -Nem emlékszem rád. Nem velünk jöttél Elorakba. *Semmi vád, pusztán tény megállapítás, önmagam emlékezetének megerősítése, és talán visszafordítja felém a figyelmét, amit rögötn a szavai után már Parvina felé terelt. Egyetlen röpke pillanatra az én árusom felé fordulok és bocsánatkérően mosolygok rá, a láncot leteszem, de nem a többi közé ahonnan elvettem, hanem egy kicsit arrébb, hogy tudja azt még szeretném megnézni magamnak. A barna hajú, számomra még ismeretlen nőre tekintek aztán és a kezemet nyújtom felé, mintegy folytatásként az iménti megállapításomhoz.* -Jasmine vagyok. Jasmine Benedict.
Mintha meglepettnek tűnne a biccentésemre, lehet mégse szokás az idegen embereknek való köszöngetés? Ehh, csak most jut eszembe, hogy maga a biccentés is felesleges volt, egyszerűen tovább kellett volna sodródnom és hagyni, hogy csak egy villanásnyi kép legyek az arcok tengerében (meg a kardigánt is hagyni, hüpp!). Jókor kapcsolták fel a fényt odabent, mondhatom! Most! Mikor már túl vagyunk a szemkontakus felvételen, egy mosolyon, sőt még egy nevetésen is. Legalább a lezser beszólásom elérte a célját és sikert aratott. - Ezek is nagyon szépek. Természetesen lepillantok még, mikor felemeli a lábát. Egyértelműen vezette pillantásomat a mozdulat, ráadásképp nem árt egy kis óvatosság, mi van ha, sípcsonton akarna rúgni cipőbemutató helyett. Nem valószínű, olyan kedves arca van, nem tűnik rugdosónak, de hát sose tudni, mit takar pontosan a külcsín. Megint csak nem hazudok, tényleg szépek. Próbálom felidézni, mikor volt rajtam utoljára magas sarkú cipő… aztán inkább hagyom, a nagy számolgatásban biztosan meglehetősen bamba arcot vághatok, netán rosszallót ha a szemöldökeimet vonom közben össze, nem lenne jó összezavarni a másikat, netán elgondolkodtatni magamról. - De valóban nem sprintelésre tervezték őket… ami azt illeti piacolásra se nagyon. Vagy edzett vagy benne? Beszélgetést se kénye folytatnom vele, felejthetőnek kell maradnom, tehát az én eladómra próbálok koncentrálni és előbányászni tudástáramból a szokásos üdvözlést. - Shiennel fénye ragyogjon rád! Mosollyal kísérem a köszöntést és egy összetettebb mondathoz gyűjtöm össze a tudást. - Ez gyönyörű. Nagyon! – Mutatok az álom-kardigánra. – Méretnek lehet jó rám? Érzem, hogy nem teljesen stimmelt a mondatom, de szerintem a lényeg átment. Az, hogy nem szabad túldicsérni a portékát, mert akkor nehéz utána alkudni, talán a perdaiaknál nem így van. Legalábbis remélem, de akárhogy is, nem tudtam nem elragadtatottságommal kezdeni. Már épp folytatnám az árra vonatkozó kérdéssel, mikor a lány kijelentésére újra meghűl az ereimben a vér. Lekapom a pillantásomat Parvináról és felé fordulok, hogy lássam az arckifejezését is, és szerencsére megnyugszok. Nem összeszűkült szemmel méreget, aki átlátott rajtam és tervezné, hogy valakinek feladjon, még ha itt nincs is fennhatóság egy dominiuminak sem. Egyszerű ténymegállapításnak tűnik részéről, amit megerősít kedves bemutatkozása. Lopva nadrágomba törlöm kezemet, habár korábbi testi tünetem már múlni kezdett, de az előbbi megjegyzés nem segítette a folyamatot. Elfogadom a felém nyújtott kezet és lopva azon imádkozok, hogy ne legyen undin párás az izzadságtól a kezem. Ha mégis az lenne, akkor fogásom határozott, de nem kézropogtatóan határozott fogással próbálok kompenzálni. - Nagyon örvendek Jasmine a találkozásnak. J… - Majdnem! Majdnem kimondtam a nevem, te jó ég! Kell valami álnév, ezek után valami J betűs. A most olvasott Clare könyv egyik hősnőjének neve ugrik be, kicsit furcsa, régies, de nekem megfelel. Közben köhintek párat, mintha az imént félrenyeltem volna, jó időhúzásnak és a második nekifutásra bemutatott bemutatkozást is magyarázza. – Jessamine vagyok, barátoknak csak Jessie. Igyekszek tartani a korábbi magabiztos lezserséget a bemutatkozásnál is, amit ismét megfejelek egy mosollyal. Ezt a nevet egyébként megjegyzem (Jasminét is persze, de most a saját álnevemre gondolok), ki tudja, talán jól jöhet még a jövőben. Majd valami vezetéknevet is ki kell találnom legközelebbre. - Most vagyok először Elorakban. Te is? Szerinted jól csinálom a vásárlást? Ha már bemutatkoztunk, akkor valószínű nem fog annyiban maradni a társalgás, hiszen az előbbiek jó végszavak lehettek volna. Ebben az esetben pedig jobb, ha én irányítom a beszélgetést, mindemellett pedig egyszerűen csak jó egy kicsit csacsogni.
-Köszönöm. *Hálás mosollyal nézek fel rá a cipőmről, mert egy nő a legnagyobb elismerést mindig egy másik nőtől kapja. Kivéve ha a másik nő perdai és nem látja értelmét egy magas sarkú cipőnek, így a mögöttem álló Aliyah és a másik kísérő, csak a fejüket ingatják egymásra tekintve. A dicséretet őszintének érzem, nincs benne semmi mesterkéltség, noha ennek kiszűrése inkább anyukám specialitása. A kedves arcú nő más igazságot is kimond, ami nekem is ott volt a nyelvem hegyén, de megmaradt kósza gondolatnak, vagy még annak sem, hiszen helyét Vadember nevetős és tettetett rosszallással elhúzott arca vette át. * -Ó, nem igazán, de már hiányzott. *Valóban nem sprintelnék esélyesen egy futóversenyen, de még a város közösségi terében sem a legközelebbi tea automatához, Elorak haladói pedig még annyira sem alkalmasak a magas sarkú cipő viseléséhez, mint a Város főtere. Vigyáznom is kellett a séta közben, néztem a lábaim elé bőszen, de hiába nem látta és értékelte férfi ember az igyekezetemet, nekem a lelkemnek volt szüksége most a szép ruhára és cipőre. Ezt pedig csak egy másik nő értheti meg. Néhány pillanatra aztán elfordulok tőle, hogy bocsánatkérő pillantással időt kérjek az ékszereket árusító perdai nőtől, akit még nem ismerek, a nevét sem tudom, ellenben a kelméket áruló Pervinával, hiszen róla már hallottam és tőle származik a perdai perelinem is amit a télvégi, tavaszt váró időben viseltem. Fél füllel hallom a perdai szavakat a nő szájából, kicsit még nekem is idegenül hangzik, hasonlóan az én kiejtésemhez, de meg lehet elégedve a tudásával. Mielőtt újra megszólítanám lepillantok az említett darabra, mely valóban nagyon szép munka, vékony, mégis meleg anyagból készült felső, kardigánnak mondanám, ám biztos, hogy a perdaiaknak más szavuk van rá. Kiskabát. Nem vagyok kém, ahogyan azt korábban Vadember gondolta rólam, egyáltalán nincs olyan képességem ami alkalmassá tenne rá, és azt is elmondhatom magamról, hogy nem vagyok túl jó emberismerő, nem értek a nonverbális jelekből, a testbeszédből túl sokat. Mégis próbálom kikutatni ezeket a másikon. Csak halvány a gyanúm, hogy megkönnyebbülést láttam rajta mikor felém fordult, talán másra számított a kérdésből…de még ebben sem vagyok biztos. A pillanatnyi megakadás sem kelt bennem több gyanút, mikor bemutatkozik és remekül palástolja a köhögéssel. A kézfogása is határozott, picit mintha izzadna a tenyere, de nem kellemetlen az érintése. Sajnálatos, hogy ennél többet nem tudok meg, így még mindig félek megkérdezni, hogy honnan jött, kicsoda is ő. Az ember, Elorak közepén még sem azzal kezdi az ismerkedést, hogy: Szia! Ellenálló vagy? * -Részemről a szerencse Jessamine. *Kicsit furcsa, hangzásra majdnem olyan mint az én nevem. * -Jessie-nek majd akkor szólítalak ha megengeded. *Mondom ezt mosolyogva, arra utalva, hogy barátnak még enyhe túlzással sem vagyok mondható. Azon gondolkodom, hogy eddig hol volt, hogy nem ismerős az arca, nem láttam a városban és korábban a Dominiumon sem, igaz ott azért jól el tud bújni az ember. Másrészt akkoriban nem igazán voltam barátkozós típus. Nagyjából magammal egy idősnek gondolom, de még az iskolából sem rémlik. * -Ahhoz képest egészen jól beszéled a nyelvüket. Én már…sokadszorra. A munkám miatt járok ide. Botanikus vagyok. Na és mivel tudsz alkudozni azért a gyönyörűségért? Parvina munkái sokat érnek. *Visszakanyarodom a kinézett kelméhez és Parvinához, nem feledve az én ékszeremet. Jassemine roppant kedvesnek tűnik, sok hasonlóságot fedezek fel benne az én régi énemhez képest, amikor én jártam először Elorakban. *
Megint csak elgondolkodtat a lány kijelentése a magas sarkú cipőkről. Most nem számolgatni kezdek, szerencsére, hanem azon merengek, vajon nekem hiányoznak-e. Ettől legalább nem bamba lesz az arckifejezésem, talán inkább ábrándos. Első házasságom alatt, ha Daviddel kimozdultunk, akkor szerettem csinosan felöltözni, és magassarkúba bújni. Idővel ezek az alkalmak megritkultak, majd észrevétlen meg is szűntek. Azután nem is volt kivel, kinek, de még kedvem sem volt ilyesmihez, hogy csak a magam öröméért. A Perdára pedig értelemszerűen egyet sem hoztam magammal, nem tartottam szükségesnek a túléléshez. Rebelliumban pedig, nos, egyik munkám se kedvez ennek a viseletnek, habár most hogy belegondolok, néha jó lenne felkapni egyet és úgy lazítani Jeffnél. Tudom, kissé ellentmondásos tűsarkúban lazítani, de jó lenne. - Megértelek. Így aztán válaszom abszolút őszinte és megmosolyogtat. Nem hinném, hogy Városba is ellátogatok valaha, a Feketepiacon pedig még nem láttam egy ilyen cipőt sem, így gyanítom, még jó sokáig fogom hiányolni a csodacipellőket. - Shiennel fénye ragyogjon be! Kedvesen fogadja köszönésemet Pervina és utána is úgy gondolom tekintettel rám, viszonylag lassan és nagyon tagoltan válaszol. - Igen, úgy látom, igen, talán itt, derékban… – És mutatja is, hogy áldja meg őt Shiennel ezért, nem voltam biztos hirtelen, hogy csípőre vagy derékra gondol, olyan hasonló szavak. - …kicsit bő lehet, de ezen tudok igazítani, ha van rá időd. Szeretnéd felpróbálni? Igent bólintok, habár közben azt számolom, vajon mennyi időbe telhet az igazítás. Mindenesetre egy próba nem árthat senkinek. Maximum a szívem sajdul majd bele, ha mégsem tudom megvárni vagy megvenni. Mindenesetr, míg Pervina a többi csoda-ruhát odébb pakolja, talán hogy legyen helyem saját kabátomat letenni és kibontja a kardigánomat, addig van időm Jasmine-nel tovább ismerkedni. - Ha segítesz nyélbe ütni az üzletet, akkor Jess-nek is szólíthatsz ezentúl. Jól jön minden segítség, abszolút cserekereskedelmet még sose folytattam, pláne nem tisztán perdai nyelven, teljesen kezdőként. Az újabb becézést nem magyarázom, nyugodtan besorolhatja képzeletben a legjobb barátnő és/vagy család általi megszólításnak, amelyik csak tetszik neki. - Köszönöm, egy ideje tanulom már, néha még tanítom is – minden hétfőn-szerdán és pénteken, de nem citálom el neki a teljes órarendet, inkább csak grimaszt vágok – én, aki idáig nem is járt Elorakban és csak kétszer beszélt perdaival. Megrázom fejem, érzem én a helyzet abszurditását, de hát Rebelliumban nem válogathatunk. - Ó, az nagyon érdekes munka lehet, akkor mindenfelé utazhatsz is? Vagy a laboratóriumban dolgozó botanikus-típus vagy inkább? Azt nem teszem hozzá, hogy utóbbi az én szememben már nem annyira érdekes, nem számít és nem is akarom lelombozni. Igen, érzem az iróniát ismét, én az ex-adattáros. Hát sok minden változott alig egy év alatt. - Hexa bőrökel tudok fizetni, gondolom továbbra se változtattak szokásaikon és érméket továbbra se fogadnak el, ugye? Szerinted elfogadható lehet neki, még ha nem is ezzel dolgozik… Elvileg jó minőségű, szép bőrök, feltekerve vannak a hátamra szíjazva. Ugyan csak szappant akartam vásárolni, de megadtam a lehetőségét, hogy rátaláljak valami szépre, ezért hoztam el a teljes hexabőr-készletemet.
*Néha valóban szüksége van az ember lányának olyasmire, amitől szépnek érzi magát. Legyen az egy szép ruha vagy egy cipő, és nem is kell hozzá közönség, csupán a tudat, hogy rajta van, viseli, már a gondolatai is másokká válnak, másfelé viszik őt. Így vagyok ezzel én is. Olykor hozzátesz egy kicsit a szabadság érzéséhez, boldog vagyok tőle. A barna hajú nő is ezen elmélkedhet, látom az arcán, tekintetén mi semmibe vész néhány röpke pillanatra, bár a semmi az egy nőnél egészen mást jelent. Ám mintha túl sokáig járna abban a világban amit említettem, mire visszatér hozzám egy bólintással. A mosolya kedves, ragyogóvá változtatja az arcát, s ugyanazt látom rajta amit én magam is érzek legbelül, mélyen. Míg én kis időt kérek az ékszert áruló perdai nőtől s igyekszem félre tenni azt a láncot amit kinéztem magamnak, addig a másik nő a mellettünk lévő asztalnál egy szép kelmét nézett ki magának. Kíváncsi vagyok mivel alkudna meg érte, de előbb bemutatkozom, mert kíváncsi vagyok az ő nevére is. Nem hangzik ismerősnek amikor kimondja, de ettől persze még nem válik gyanússá. * -Ó, csak ennyi lenne? Nagyon fogok igyekezni. *Nevetve kérdezek vissza, mert hát igazán nem nagy ár azért, hogy Jess-nek szólíthassam, s így a komolyságát is elveszíti. Bár nem gondoltam korábban sem szigorú kitételnek, de vannak akik mástól nem viselnek el egy bizonyos megszólítást, talán csak azért nem, mert valamilyen emléket idéz. Megdicsérem a nyelvtudását, mert pontosan tudom magamról, mennyire nehéz főleg úgy, ha nem sok segítsége van az embernek. A kiejtésen azonban csak úgy lehet faragni, ha perdaival beszélget az ember, de ez nem mindig áll rendelkezésre. Ezért is meglepő, hogy Jessamine tanítja is másoknak a perdai nyelvet. Meglepettségem az arcomra ül, megemeli a szemöldökeimet és egy kicsit el is tátom a számat. Nem óriásira persze, de elnyílnak ajkaim egymástól hosszabb időre, míg meg nem szólalok újra. * -Nahát! Tanítod is? Kiknek? Kétszer? Akkor hogyan?...Hogyan gyakorlod a kiejtést? *Nem olyannak tűnik akinek birtokában lenne egy tökéletes tolmácsgép, vagy illegálisan letöltötte a pda-ra. Mindenképp figyelemreméltó. A Városban nem jellemző, hogy perdaiul beszélnének az emberek, csak ritkán ha egy őslakos látogatást tesz, de ilyen leginkább a tudósokkal fordul elő. Épp megkérdezném mivel foglalkozik, de megelőz a kérdéssel, így előbb magamról beszélek, de a kíváncsiság egyre nagyobb bennem a nő iránt. * -Kell dolgoznom a laborban is, hogy a növényeinket, amiket magunkkal hoztunk, a perdai földhöz és éghajlathoz igazítsuk, hogy képesek legyenek alkalmazkodni, de sokat vagyok terepen is. Az én munkám javarészt a növények egymással való élésére szorítkozik, a szimbiózisra, a társulásokra, azok előnyeire. Az utazás viszont…tudod az állandó kíséret. Nem kellemes kirándulás. *Egy nagy és fájdalmas sóhajjal fejezem be a szavaimat, és aztán vissza is térünk a perdai alkudozásra és fizetésre, ám a válasza miatt ismét előkerül a kíváncsiság. A városiak nem igazán szoktak hexa bőrökkel járkálni az eloraki piacra. Még a katonák sem. Nem tudom palástolni sem a kíváncsiságomat, sem a most ismét fellobbanó gyanúmat, miszerint nem egy még általam nem ismert városival van dolgom. S ettől most nagyon izgulok, fejemet oldalra hajtva nézem Jessamine-t, szemeim teliholdként kerekednek ki és a hangomat is lehalkítom. * -Honnan vannak hexa bőreid? És mivel foglalkozol? *Az izgatottsághoz még öröm is vegyül, így a mosoly, ami máskor inkább kedves és szelíd, most izgatottan elnyúlik. Ilyen amikor a gyerekek várják az ajándékot és tudják mi az, mert titokban meglesték. *
Jasmine-nel együtt nevetek és már tudom, hogy nehéz lenne ezt a lányt nem kedvelni. Pláne, ha tényleg segít a kardigánom megszerzésében. De ha őszinte akarok lenni, akkor is szólíthatna Jess-nek, ha végül nem sikerül megegyezni Pervinával. Ezt persze most nem mondom meg neki, még a végén nem dolgozna meg a fényes kiváltságért legjobb tudása szerint.. habár ezt magam sem hiszem. - Ühümm, kétszer, de izgatottan vártam ezt a harmadik lehetőséget. - Azt inkább nem kötöm az orrára, hogy abból a kettőből is az egyik alkalommal még ember-perdai-mutogatás nyelvet használtunk, míg a másik alkalom javarészét lázálomban töltöttem, szóval egyik sem volt kimondottan jó alkalom nyelvtudásom fejlesztésére. Még a végén keresne valami tanító-ellenőrzőbizottságot, hogy függesszék fel tevékenységemet. - Gondolom neked ez már sokadik látogatásod. – Mivel nem szabadkozott a segítségkérésemnél, így gyakorlott eloraki látogatónak vélem. Ráadásul jobb elterelni magamról a témát, főleg, mikor ennyire rácsodálkozik válaszaimra, az azt jelenti, hogy valami megragadta figyelmét. Meh. – Milyen gyakran van lehetőséged Elorakba utazni? Ilyenkor is állandó kíséreted van? - Az Adattárban, tudod, rengeteg archív felvétel van, ezeket a hangmintákat hallgatva és visszamondva igyekszek csiszolni a tudásomon. Kicsit bizonytalan vagyok állításom első felében, egy évvel ezelőtt valóban így volt, de most fogalmam sincs, hogy még mindig hozzáférhetőek-e ezek az anyagok – amiknek érdekesebb, hasznosabb részeit lementettem magamnak anno. Számomra sokszor érthetetlen volt bizonyos dokumentumok vagy felvételek zárolása, szerintem a kutyát se érdekelte a legtöbb utólag zárolt anyag…maximum engem, én meg így is-úgy is láttam, majdnem mindent, a nagyközönség meg amikor már nem voltak beadandó dolgozataik, úgy tetszett, el is felejtették az Adattár létezését. - És hát nem kell akadémiai szintű oktatásra gondolnod, a lelkes ifjúságnak tanítom, akiknek a szülei egy kis plusz tudást jónak látnak. Ha már belefutottam az igazságba, akkor most is tartom magam hozzá, csak a megfogalmazásom körülményes kicsit. De így reményeim szerint elértem, hogy úgy tűnjön, mint aki kizárólag 8 éven aluliaknak tanítgatja a köszönés és útbaigazítás-kérés alapjait. Míg Jasmine a munkájáról mesél, lecsatolom magamról az összetekert bőröket s leveszem rövidderekú bőrkabátomat is és a felszabadított standra teszem mindkettőt. Egyszerű, lezser szabású, majdhogynem ritkásnak tűnő anyagú fehér felsőmben egy cseppet alulöltözöttnek érem magam a csinos ruhában, magassarkúban piacoló lány mellett. Felsejlik bennem a gondolat, hogy talán randija lesz, de most még nem tudok rákérdezni, mert előbb illene reagálnom az általa elmondottakra, másrészt Pervina tartja a kardigánt, hogy bele tudjak bújni. - Nézd a jó oldalát, legalább nem kell az esetleges vadállat-támadással foglalkoznod, nyugodtan elmélyedhetsz a növények tanulmányozásában. És egyébként jól megy? Nem a tanulmányozás neked, hanem a növényeink Perdához való akklimatizálása? Több pozitívumot hirtelen nem is tudok felsorolni, hiszen nekem is az jut eszembe, hogy milyen bosszantó lehet, ha valaki körmét piszkálva, látványosan unatkozva állna a hátam mögött, míg valami pepecselős munkát végeznék. Mondjuk Jeff, ahogy azt várja, hogy végezzek a felső polcsor takarításával...áh, nem jó, Jeffel közben tök jót beszélgetnénk. Szerencsés vagyok, na. - Köszönöm szépen segítségedet.– Először Pervinának köszönöm meg, hogy felsegítette rám, majd el is igazgatta rajtam a ruhadarabot, majd Jasmine felé fordulok. – Na, milyen? Hogy áll? Érzésre hihetetlenül könnyű ruhadarab, majdnem hűvösnek tetsző anyag, de már a felvétel utáni pillanatokban érzem, ahogy előbb átveszi bőröm-testem melegét, majd megtartva azt, nagyon kellemesen érzem benne magam. Elszöszmötölök az ujjaknál, rendkívül praktikus a kialakítása, a belsőszegély úgymond kihúzható, hüvelykujjamat bele tudom illeszteni, így egészen a kézfejemig ér, ha úgy akarom, de ujjaimat akkor sem akadályozza. - Bőnek találjátok? Ezzel a kérdéssel már Pervinához is fordulok. Széttárom kezemet, meg is fordulok, majd összekötöm a végén magamon az övvel és úgy várom az ítéletet. Ellenállok a kísértésnek és a kámzsát nem húzom fel a fejemre. Jasmine kimondottan izgatottnak tűnik a bőrök miatt, ami meglep. Ezek szerint a városbeliek nem flangálnak elejtett hexák bőrével. Hupsz. Nem mintha bármi mást mondhattam volna, hiszen mostanra le kellett csatolnom a hátamról, vagyis magától is kiderült volna, ráadásul csak még inkább gyanús lettem volna, ha hazugságon ér. - Szereztem őket. – Pontosabban lőttem őket, de erre végképp nem akarok kitérni, inkább maradok a lezser válasznál, nyugodt, sőt, magabiztos mosollyal kísérve. – Azt hiszem, mondhatjuk, hogy afféle filantróp vagyok. A második válaszon kicsit gondolkoznom kellett. Nem sorolhattam fel az oktatást, italmérést és hobbi-beszerzőt/vadászt/bármit-csakkintlehessekaPerdán. Így is azt hiszem, sejti, hogy nem a Városból jöttem… talán ezzel a válasszal még hiheti azt, hogy valami főmufti lánya vagy szeretője vagyok a Dominiumról, aki szabadon járhat a Perdán és kénye-kedve szerint foglalkozhat azzal, amivel csak akar. Ha perdai nyelv oktatásával, akkor azzal, ha hexabőr-kereskedelemmel, akkor azzal. Lopva a vállam fölött hátrapillantok, ahol kísérőmön kívül más nincs, márpedig ha olyan fontos valaki lennék, tuti testőrök is dukálnának, pech, ez valószínűleg azelőtt megbuktatná ezt a fedősztorit, hogy csak rágondolna.
*Azért figyelemreméltó, hogy Jessamine eddig még csak kétszer járt Elorakban, mégis olyan könnyedén társalog Parvinával, mint én, bár magamat sem sorolom a perdai nyelven perfektül beszélők közé. Ha biztosan tudnám, hogy ellenálló, akkor érthető lenne, ők azért sűrűbben találkozhatnak perdaiakkal a városokon kívül is, ahogyan Vadember, viszont ha csak kétszer járt Elorakban, az is érthető ha a Városban lakik, onnan azért nem könnyű Elorakba jutni, ha nem a munkája szólítja ide. Eléggé összezavarodom ezen a gondolatmeneten, és inkább hagyom egy kicsit leülepedni magamban, arra koncentrálva, hogy magam is mindig nagyon várom, hogy eljöhessek ide, mert lássuk be, legyen bármilyen hatalmas és modern a mi Városunk, szépségben nem vetekedhet Elorakkal. * -Megértem, én is mindig nagyon várom, hogy újra eljöhessek. *Sajnos a munkám nem tette lehetővé, hogy télen is eljöjjek, biztosan nagyon szép a hóval borított város, különösen az esti fényeivel, amit volt szerencsém oda föntről, egy lombház teraszáról is látni, mikor utoljára itt jártam. Az a nap másban is szerencsés volt és nem különben csodálatos. * -Igen, a munkám miatt sok időt tudok itt tölteni, de nem eleget. *Azért hiába változott meg jó irányba az ide látogatások lehetőségének száma, még mindig nem vennék jó néven egyik oldalról sem, ha ide költöznék, pedig nagyon örülnék neki. Azt jelentené, hogy többet találkoznék Vademberrel és nagyobb szabadságom is lenne, ez azonban pont, hogy nem lenne kívánatos a kancellária részéről. * -Attól függ mi dolgom van. Két-három havonta, de mostanában legalább pár napot itt tölthetek, már van olyan kapcsolatom, akik szállást nyújtanak és segítenek is a munkámban. *Nem mondom kik ők, de nincs is lehetőségem rá. Megakadok a kérdésén. Mindig állandó kíséretem van? Itt a városban, vagy ide a városba? Mindkettő egyértelmű egy városi vagy dominiumi polgár esetében, ő mégis rákérdezett.* -Igen, mindig, ahogy másnak is. * Gyanúmat némileg elhalványítja az amivel megmagyarázza honnan tudott ilyen jól – mégsem tökéletesen – megtanulni a nyelvükön. * -Igen, értem. Én is így kezdtem, bár nekem előbb csak írott szótáram volt. *Elég nehéz volt azzal kommunikálni, de aztán jött Tywinna és mellette nagyon kellett igyekeznem, hogy mindent megtanuljak. Amúgy sem egyszerű természet, oda kellett figyelnem mikor mit mond, hogy ne értsem félre. Ő megtette velem. Még nyelvtudással is nehéz volt neki elmagyarázni a mi törvényeinket, melyek gúzsba kötnek. Kalitkába, ahogyan ő mondta. A lelkes ifjúság tanítása viszont sokkal könnyebb és nekik nem kell különösebb szavakat tanítani, és örülök, hogy van valaki, aki velük is foglalkozik. * -Ez nagyon kedves tőled. Sok kitartást igényel, a legtöbben még kalandozó figyelemmel vannak megáldva. *El is nevetem magam, én ugyan szorgalmas diák voltam, de tanulótársaim között jócskán voltak szertelen tanulók, remek képességekkel de szétszórtsággal. Egy időre hagyom is a kinlzett ékszert és inkább Jessamine-re figyelek, aki már hozzá is készülődik a kardigán felpróbálásához, ám a hátáról levetett hexa bőrök ismét csak felkorbácsolják a gyanúmat. * -Kezdetben voltak nehézségeink, de mostanra már sok segítséget kapunk a perdaiaktól. Olyan dolgokból, melyekre korábban nem is gondoltunk. Azt hiszem igen, jól megy. *Mosolyogva bólogatok, a munkámról mindig szívesen beszélek, csak ritkán találok megfelelő hallgatóságot, olyat akit valóban érdekel miről beszélek. Közben Jessamine felpróbálja a kardigánt, Parvina készséggel segít is neki, rám mosolyog és bólogat, jelezve, hogy milyen remekül áll a lánynak a keze munkája. Igyekszik eligazítani rajta úgy ahogyan a perdaiak viselik ezt a ruhadarabot. A sajátja helyett nyújt is egy olyan övet, ami a kardigán anyagához való, hátha arra is igényt tart Jessamine. * -Nagyon jól áll. Nem túl bő, de legalább alá tudsz öltözni. Az övvel pedig elegánsabb, ha nem kirándulni mész. *Megszólal belőlem a nő, akinek van szeme a szép ruhákhoz és a trükkökhöz.* -Szép lenni. Neked ügyes kezed lenni Parvina. -Köszönöm. Meleg kiskabát, jó télen a szőrme alá és enyhébb de szeles időben is magában. *S azzal fel is húzza Jessamine fejére a csuklyát, ami újabb elégedett mosolyt csal ki belőlem. A hexa bőrök, mint fizetőeszközök viszont megint szóba kerülnek és nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rájuk. Arra nem merek direkt rákérdezni, de még csak utalni sem, hogy Jessamine ellenálló lenne-e, mert ha még sem, akkor én kerülök bajba, ha esetleg kancellária hű. De nagyon szeretném tudni az igazságot és szeretném ha az igazság az lenne, hogy Jessamine ellenálló. De már most, a kétségek között is úgy nézek rá, mint aki egy ritka kincset talált, csodálom őt. * -Hol szerezted? Gondolod, hogy én is tudnék szerezni ilyet? Mégis csak több lehetőségem lenne üzletet kötni a piacon, bár a perdaiak szeretik a mi tartós és strapabíró anyagainkat, szerintem egy hexa bőrt nem múlnak felül. A szőrméik pedig egyenesen csodásak. Filantróp. Mihez értesz még? *Nyelvet tanít, hexa bőrt _szerez_ …miért nem találkoztam vele eddig?*
- Azt hiszem sokan irigykedhetünk rád ezért, rendszeresen napokat tölteni Elorakban, hmm! Még szememet is lehunyom és úgy szívom be a levegőt, mintha nem kvázi kirándulásokról beszéltünk volna, hanem valami ínycsiklandó finomságról, ami ráadásul az orrunk előtt van és beszívhatnám finom illatát. Válaszát hallva nézek csak rá újra Elorak sürgő-forgó piacterére, majd Jasmin-re is. Majd elmosolyodok, mintha mi se történt volna, pedig... Banyek, ezt elszúrtam. Olyannyira beépültem mostanra Rebellium szabályaiba és szabálytalanságaiba, hogy kezdem elfelejteni a dominiumi rendet, mintha nem aszerint éltem volna 27 évet. - Áh, igaz, a perdai protokoll. Könnyedén homlokomhoz érintem kezem, mintha egyszerű feledékenységről volna szó…. persze, egy olyan szabály esetében, ami tök általános és ismert a Perdára látogatóknak. Itt van a bibi, én sosem utazhattam le munka vagy szabadidős tevékenység céljából, nem ivódott belém. Kénytelen leszek tényleg arrafelé terelni a feltételezéseket Jessamine-ről, hogy kiváltságos helyzete miatt a kvázi póóóórnép szabályai őt nem kötik és nem is ismeri jól azokat. Tehát a legnagyobb nyugalommal térek rá a következő válaszra, hogy a korábbi lebukás-veszélyre sodródás miatt hevesen dobogó szívemet lenyugtassam, megint csak az igazat válaszolom. - Anyukám született pedagógus volt, valamennyit örököltem tőle, biztos azért bírom jól a gyűrődést. Azt megint csak nem fűzöm hozzá, hogy a gyerekek speciális helyzetünk miatt szinte örültek a szervezett keretek között megindult tanításnak. Nem mondom, azért ettől függetlenül vannak nehezebb napok, de főleg mióta Peggy is a katedra-fedélzeten van, azóta könnyebb átvészelni ezeket. Ráadásul ilyen király kimenőkre is lehetőségem van. - Nem aggódnak egyébként, hogy kiszorítjuk a perdai növényeket vagy hogy túl jól sikerül az akklimatizálás és valamelyik földi növény végül invazív fajjá válik? Mondjuk ez a kettő majdnem ugyanaz. – Fűzöm hozzá elgondolkodva az első két kérdésen. – Vagy őket is érdeklik a terményeink? Szélesítenék az étlapjukat? Ki tudja, lehet, hogy bármit megadnának, hogy mondjuk minden este pattogatott kukorciát ehessenek. - Szőrme? Alá? Összeráncolom homlokom. Hirtelen nehezen fordítom ebben a kontextusban ezt a kijelentést. Szőrre gondolok, de az sehogy se passzol, még ha a perdaiakat veszem is, nekik sincs levehető szőrzetük hogy az alá öltözzenek… az egy nagyon fura földönkívüli faj lehetne, akikkel (talán?) szerencsére nem akadtunk össze a világűrben kóricálva. Viszont innen kilogikázom, hogy szőrmebundára gondolhat Pervina. Lelkesen bólogatni kezdek, mielőtt szegény megpróbálná körülírni újra. Meg így legalább úgy tűnhet, mintha rendelkeznék legalább fél tucat fényesen csillogó bundával otthon. A dicsérő szavak mindkét fél részéről tovább löknek afelé, hogy félretegyem praktikus énemet és megvegyem. Amint Pervina felhúzza a kámzsát is a fejemre, tudom, hogy elvesztem, nekem kell ez a ruha. Megállás nélkül vigyorgok, pedig érzem, hogy most jön a kellemetlen rész. A kardigánt egyelőre nincs ingerem levenni, legfeljebb értékelheti úgy, hogy komoly vásárló vagyok. - Hexabőrt elfogadsz fizets….fizets…fizetségért? Harmadik nekifutásra se sikerült megtalálnom szerintem a helyes kifejezést, de ez továbbra se atomfizika, biztosan kibogozható a kérdésem értelme számára. Kicsatolom a szíjakat és kicsit kihengergetem a bőröket, de nem teljesen, hátha teljesen elzárkózik. Egy nagy kikészített bőr, két közepes és pár kisebb bőr, mind jó állapotú, szép mintázatú. Mivel közelebb lép inkább, ezért reménykedek, hogy elfogadható alkut tudunk kieszközölni. Hagyom, hogy ő bontsa szét és megvizsgálja a bőröket, közben Jasmine-hez fordulok. - Szerinted mennyi vagy mekkora bőr lehet a reális ára nekem? Nem ítélném el Pervinát, ha netán egy embernek felszámolna egy kis Perda-használati felárat. Sajnos nem tudom, hogyan működnek a vásárfiák, így Jasmine-re hagyatkozok. - A Perdán szereztem őket. – Mondom ki a nyilvánvalót és úgy mintha tök egyértelmű lenne, hogy ennyire vonatkozott Jasmine kérdése. – Persze, biztosan. – Bólogatok biztatóan. – Hát lőhetsz magadnak egy hexát hozzá mondjuk, az a legtisztább haszon. – Rákacsintok, de azért is fordulok felé, hogy lássam a reakcióját. – Már ha a kíséreted is kalandvágyó egy vadászathoz. – Megvonom vállam, ahogy a másik, unalmasabb opciót is bedobom. – Vagy vehetsz is, ha nem is üzletben kreditért. Megforgatom a szemem, magamra bökve ezzel. Nem terveztem eladni a bőröket a Feketepiacon, de Jasmine igen látványosan nem a rebelliumi feketepiac. És ki tudja, jól tárolom-e hosszú távon a bőröket, inkább kéne pénzzé tenni, semmint hagyni kárba veszni és a lány talán nem próbálna átverni. Ha marad ezekből a bőrökből, akár üzletelhetünk is, feltéve, ha van perditje… eh, lehet itt fogunk elakadni, a bájos, őszinte arcából kiindulva nehezen tudom feltételezni, hogy ellenálló szellemiségű lenne, vagy még inkább, hogy rendelkezik is perdittel. Ennyi erővel Styx is lifeghetne az oldalán..nem tehetek róla, a derekára vándorol pillantásom, hogy ellenőrizzem, mielőtt válaszolok. - Tuti kézzel találok hasznavehetetlen jártasságokról szóló leírásokat. – Nyelvem hegyén a folytatás, hogy ráadásul el is olvasom őket. Most inkább nem ajánlgatom cipőkészítési eleddig kipróbálatlan készségemet sem. A kempingezési tudásomat se reklámozom, ahogy az adattárazásit sem. – És azt mondják isteni italokat keverek, de az kevéssé segít az emberiségen, tudom-tudom.
*Az, hogy irigykedik rám, amiért napokat tölthetek Elorakban, nem ad okot gyanúra, sőt! Egy kicsit ki is satírozza belőlem, jóllehet később mindig visszatér. * -Szerencsém van, az anyukám is botanikus, jó kapcsolatot ápol néhány fűvésszel. Quinlah szokott elszállásolni, és néha Tywinna Shiennel asztalainál. *Elmosolyodom őt nézve, ahogy lehunyt szemekkel, élvezettel szippantja be a friss levegőt. Meg tudom érteni, én is így voltam az első napokban, mikor leköltöztünk a családommal. Azt már nem is mondom Jessamine-nak, hogy az elsők között voltam, akik lehetőséget kaptak a Városban élni. Mégis sokáig tartott, míg a perdaiak megbíztak bennünk. Mikor az állandó kíséretről esik szó, nem kis hátsó szándékkal jegyzem meg, hogy mindenkire kötelező jellegű, de ahogy hazudni képtelen vagyok, vagy legalábbis pocsékul ha próbálkozom, úgy a cseles „vallatás” sem az én erősségem. Egy mosollyal és megértő pillantással intézem el feledékenységét, amire hivatkozik és megint csak odébb tolom a gyanakvást. Reményeim ismét háttérbe szorulnak, bár adódik újabb és újabb apróság amivel megfoghatnám ha….de….nem megy ez nekem.* -Ó, akkor nálatok is anyáról lányára száll a hivatás. Irigyellek amiért gyerekekkel foglalkozhatsz. Nekem nincs rá időm, Castillo kancellár a fejébe vette, hogy robot vagyok és nincs szükségem pihenésre, kikapcsolódásra, magánéletre. Csak néha van lehetőségem meglátogatni a gyerekeket az iskolában, leginkább akkor amikor beérik a friss eper. Szoktam nekik vinni. Ezt kicsit halkabban mondom, mert a „falnak” is füle van és mert Jessamine-t még városinak gondolom. Aranyos nő és szereti a gyerekeket, ha titkokként kezelem ezt az információt, csak nem árul be, hogy időnként le-lecsippentek a termésből egy keveset olyanoknak, akiknek korlátozva áll a rendelkezésükre. Szerencsére a tanárok sem kérdőjelezik meg a tettemet azóta, hogy először vittem. Bár Callum ne óhajtotta megosztani senkivel, hogy az ő érdeme, mindenki tudja. Csak nagyot nézek Jessamine újabb fejtegetésére, a szakszerű kifejezésekre és elmosolyodom az érdeklődésén. * -Arra azért vigyázunk, hogy ne menjen a mennyiség a minőség rovására, azért is került sok időbe, mire termeszteni tudtunk bármit is. Én pont azt tanulmányozom, hogyan társulnak egymáshoz egyes fajok, és a világért sem kevernénk a magunkkal hozott növényeket a perdaiakéval. Azt nem tudom, hogy termesztenének-e a földi növényekből, erre még nem tértünk ki, de az elorakiak befogadóbbak ezen a téren. * Parvina viszont inkább a saját holmiját reklámozza és segíti hozzá Jessamine-t a döntéshez azzal, hogy a csuklya alkalmasságát is megmutatja. * -A téli kabát alá, úgy gondolta. Ők leginkább szőrmét viselnek. *Igyekszem kisegíteni, mert látom, hogy zavarban van Parvina szavaitól, nem nagyon érti, de végül is mindegy már, ahogy elnézem, beleszeretett a kardigánba. Megindul az alkudozás, én meg a fejemet rázom a kérdésre, mert fogalmam sincs arról, mennyi bőr lehet egyenlő a kardigán értékével.* -Nem tudom, még soha nem alkudoztam hexa bőrrel. Kínálj fel neki egy kisebbet és majd megmondja, hogy elég-e vagy sem. *A kardigán „csak” szőttes, nem állatbőrből van, talán könnyebb hozzájutni és elkészíteni, mint bőrből. Egy szőrmekabát sokat ér. Közben arról érdeklődöm, honnan szerezte a bőröket, de nem kapok elfogadható választ és a gyanú ismét csak fellobban. Én viszont nem merek direktben rákérdezni. * -Nos, ha azt mondtad volna, hogy az Aquillonon szerezted, kételkednék. *Mutatok rá mosolyogva a nyilvánvalóra, hiszen azt én is gondoltam, hogy itt a Perdán „szerezte”, de én inkább arra lennék kíváncsi, hogyan. A további válaszra érdeklődve fordulok felé.* -Nem is tudtam, hogy van lehetőség hexára vadászni. Hogy kifejezetten azért indul el egy csoport….nos én nem valószínű, hogy képes lennék levadászni egy állatot. Nem vagyok jó céllövő. Te vadásztad ezeket? *Nagyra kerekednek a szemeim a csodálattól és látható mennyire oda vagyok a gondolatért. Irigylem a bátorságáért és az ügyességéért, minden bizonnyal jobban, mint ő engem azért, hogy napokat tölthetek Elorakban. * -Egyszer elmehetnénk közösen valahova. Megmutathatnád mit tudsz amit én nem. Cserébe elviszlek a mocsárhoz ahol mókás virágot lehet találni. Hallottál már a Bwi`ensáról? Tywinna mutatta meg hogyan lehet úgy leszedni, hogy nem sérül meg. Oda még katonák nélkül is bemehetek ha van velem egy perdai kísérő. *Boldogan újságolom el neki milyen más kiváltságom van még az eloraki „nyaralás” mellett, és hallgatom mihez ért ő. * -Milyen hasznavehetetlen jártasság? Italokon alkoholos italokra gondolsz? Még sosem ittam alkoholt. *Jegyzem meg elgondolkodva, de nem úgy, mint aki szégyelli, vagy már tervbe vette, hogy mihamarabb megkóstolja. Közben Parvina arra vár, hogy megalkudjanak ők ketten, és ha Jessamine elé tette a kisebb bőröket, ő mutatja, hogy a többit is terítse ki.* -Mutasd a többit is. Ha kérsz a kis kabáthoz övet, azt is adok….ez a két kisebb…mit szólsz? Vagy add a nagyot és adok egy szép felsőt is neked. *S azzal már vesz is elő egy homokszínű ujjatlan blúzt, mely tunikának is beillik, vékony, nyárra való lenvászonra hasonlító anyagból, melynek széleire a vér földszár színéhez hasonlító szegély van varrva. *
Igyekszek bólogatni, ahogy Jasmine az eloraki kapcsolatairól mesél, koncentrálok, hogy megjegyezzem őket, talán nekünk is jól jöhetnek ezek az információk. Így első hallomásra a nevek nem mondanak sokat, sajnos nem is tudom emlékezetembe vésni őket. Elfojtok egy sóhajtást. Nem tudom miért van az, hogy maga a köznyelv egészen jól megy, még a kiejtés is, de a perdai személynevekkel egyszerűen hadilábon állok. - Ó, fogadok, te vagy a kedvencük. Igyekszek kedvesen, erőltetettség nélkül mosolyogni, de nehezen megy. Nem a termés megdézsmálása miatt, gyanítom, a helyében én is ezt csinálnám. Nem is amiatt, mert nagyot kell nyelnem az eper puszta említésére. Finomak a perdai ételek, de azért mégiscsak a hazai a tuti. Nem, Castillo kancellárra való könnyed hivatkozás fagyaszt meg. Ezek szerint a bájos Jasmine személyesen ismer legalább egy kancellárt. Ugyan nem valami szimpatikus dolgokat „vett Castillo a fejébe” a lányról – csak hogy az ő szavaival éljek –, de ki tudja mégis, ő mit vett a fejébe a kancellárról. - Akkor még jó, hogy az eloraki kirándulások kárpótolhatnak a pihenés és kikapcsolódás helyett. - Megpróbálok visszatérni a korábban bevált lezser megjegyzésekhez. És igyekszek megfejteni, Jasmine hogyan áll a kancellárral való ismeretségéhez. - Na de a magánéletet az se tudná pótolni, gondolom. De mindez megmaradt egyszerű kancellári véleménynek, ugye? Vagy lehetséges, hogy még nincs saját családod? Ezzel a kérdéssel talán sikerül árnyalnom a talányt. Pontosabban a kapott válasszal. Furcsálnám, ha nem lenne férjnél, próbálom megsaccolni a korát is, de most sem jutok annál tovább, hogy pár évvel fiatalabb lehet nálam, de akárhogy is, hacsak nem katona -márpedig nem hinném, hogy botanikus-katona-, akkor nem csak hogy férjnél kéne lennie, de talán már egy saját gyerkőcnek kéne azokat az epreket vinnie. Idáig ugyan nem említette őket, csak az anyukáját, de meg se fordult a fejemben, hogy nem várják haza a Városba. Attól még lehetne randija itt, amire ilyen csinosan öltözött fel. Nem ítélném el, nem minden párosítás sikeres. Itt leállítom magam, teljesen felesleges a sokadik „ha,akkor” feltételezéskbe bocsátkoznom és előre magyaráznom Jasmine életét. Megvárom válaszát, utána talán okosabb leszek. Ha nem, akkor kénytelen leszek a biztonság kedvéért tartani a sok lépés távolságot tőle. (Igaz, Rebelliumból mindenféleképp játszi könnyedséggel tudom tartani a több tízezer lépés távolságot, akkor is ha mégis megvilágosodok.Pech.) - Miért nem? – Szinte szavába vágok új kérdésemmel. Megköszörülöm torkomat és kicsit jobban értelmezhetően, valamint megvárva teljes válaszát, teszem fel kérdésemet. – Hogyhogy nincs tervben a keresztezéssel való kísérletezés? Alapvetően nem változtatnám meg Perda növényvilágát, mégis érdekel, miért nincs terítéken a kérdés. - Ahhá, értem-értem. – Jasmine kiegészítésével már minden a helyére kattan a fejemben. – Oké! Tetszik a taktika, de ki tudhatta előre, hogy Pervinának egészen más alkudozó-stratégiája lesz a végén. Jót kuncogok az aquilloni megjegyzésen, csípem a szöszke lány humorát. Aztán kicsit komolyabban folytatjuk, egyelőre egy vállvonással intézem el a vadászatra induló csoportok kérdését. Elvégre nem is kérdés volt, csak egy megállapítás részéről. Minek igazítsam ki, hogy a kiindulóváros számít leginkább. - Nem biztos, lehet, hogy még csak nem találtad meg a megfelelő, hozzád illő fegyvert. Saját tapasztalat. – Hangom bátorító, csak tudnám, mire is bátorítom épp. – Ezen nekem is nehéz volt túllépnem. De mivel nem vagyok vegetáriánus, képmutatónak éreztem volna magam, ha nem veszek erőt magamon. Persze más lehet egy dominiuminak, elvégre ott a polgárok többségének nem kell elgondolkodnia honnan kerül hús az asztalra. Most sem üröm nélküli örömmel megyek vadászatra, de elfogadom a túlélés miatti szükségszerűségét. Direktben ugyan nem válaszoltam meg a kérdést, mégis egyértelműen kiolvasható a sorok között, hogy én ejtettem el ezeket az állatokat. - Bwi`ensa? Bwi`ensa? – Mormolom orrom alatt, ahogy igyekszek megtalálni szinte bemagolt növényhatározómból a nevet. – Ez az Apró taraj? De mitől mókás? A mocsár segített gyorsan beazonosítani, kivéve a vicces kitételt. Erről a jelentés nem tett említést. Meh! - Üdítő változatosság vagy! – Jegyzem meg vigyorogva, megint csak fordított sorrendben reagálva szavaira. – Ha engem kérdezel, szerintem nem veszítettél sokat az alkohollal. Egyébként hány éves vagy? Már a családalapítás témájánál is felmerült bennem a kérdés, de most aztán végképp érdekel. - Ha például indiánkarkötőt szeretnél csomózni, vagy csizmát készítenél, netán különféle hajfonási technikák érdekelnek, én vagyok az embered. – Kicsit elgondolkodok és gyorsan hozzáfűzöm. – A hajfonásokat kivételesen tényleg kipróbáltam, azok klasszak, csak ha saját magadnak csinálod, általában a végére leszakad a karod. Közben már a bőröket segítek Pervinának szétteríteni, hogy lássa miből élek. Kiváló kereskedő, nem csak ügyesen varr. Meglátta gyenge pontomat és nem hezitált kihasználni azt. Viszont az én szemem az ujjatlan blúz alatt megbújó éjfélkék két részből álló blúzon akad meg. Az az én színem! Szőke hajamhoz jobban passzolna, mint a homokszín, ami világos bőrömet inkább sápasztaná. Ráadásul Rebelliumban ritkán van ingere az embernek ujjatlanban rohangálni. - Ez is szép lenni, de nem az én színem, én sajnálom.. – Nem tudom, hogy ezt a kifejezést érti-e, de a folytatással biztosan egyértelmű leszek. – De adom a nagyot és egy kicsit, ha a kabát és öv mellé én kapom ezt a sötét éjszakát. Mutatom, melyikre gondolok és drukkolok, hogy az is méretben jó legyen. A kék pólórész fölé jön az általam éjfélkéknek keresztelt sötétkék színű rafinált felsőrész, ami hosszúujjú és mell alatt két kapoccsal lehet összepattintani. Bonyolultabb varrás, a díszítése is hímzés, ezért gyanítom drágább is, ezért licitáltam feljebb az árat is, amit hajlandó lennék a két ruháért itt hagyni.
-Nem hiszem, olyan sűrűn nem érik be az eper.*Elnevetem magam kicsit a feltételezésre, bár a gyerekek örülnek nekem amikor meglátnak, de úgy hiszem ez mégis inkább az epernek szól. Tény és való, hogy olyankor szeretek elbeszélgetni velük, érdeklődöm jól érzik-e magukat, szeretik-e az iskolát, a tanulást, merre szeretnének tovább indulni. A kicsik meg egyszerűen aranyosak, szeretem a csillogó szemeiket és a nevetésüket. Ha lenne saját gyerekem, minden időmet vele tölteném, de ez nem adatott meg, így marad a munka és vele együtt Castillo kancellárral való tehetetlen hadakozás. Lehetnék olykor erőszakosabb is, makacsul kiállhatnék magamért, de meddő próbálkozás lenne. * -Igen, az egészben az a legjobb. *S a mosolyomon, tekintetemen láthatja, hogy ez valódi örömöt okoz, hogy nagyon szeretem a Perdát, a természetet, ami majdnem egyenlő szabadsággal, csupán az érzés is képes boldoggá tenni. Mivel Castillo kancellár nem túl kedves ember, velem meg még annyira sem, mint másokkal, nem igazán jut el a tudatomig, hogy a kérdésével mire gondol, csak az húz éles és vastag vonalat elmém vásznán, amit a saját családról kérdez. Ez az én gyenge pontom, több okból is. Charles-t nem kedveltem, sosem volt olyan a kapcsolatunk, hogy normális család lehessünk, de nagyon még család sem. Ennek ellenére szerettem volna ha gyerekünk születik, legalább ő boldoggá tett volna. Még azt sem mondhatom, hogy a sors akarta azt, hogy ne kössön Charles-hoz egy gyermek, de erről kizárólag Charles tehetett. Azóta, hogy újra megházasodott és rekord idő alatt esett teherbe a felesége, már tudom, hogy mindez szándékos volt, hogy az ő fejében született meg a gondolat, remélt és várt, hogy elválasszanak minket, és ennek buktatója a közös gyermek lett volna. Másrészt a titok, ami Callum és köztem lebeg, sem teszi könnyedebbé a tmát. A derű elillan, és helyét a nagy erőfeszítések árán elfojtott szomorúság veszi át. A fejemet rázom időhúzás gyanánt, hogy meg tudjak szólalni.* -Nem, nincs családom. Elváltam.....pontosabban a férjem vált el tőlem, mert nem született gyermekünk. *Nem szeretném részletezni és abban reménykedem, hogy Jessamine, nőként megértő lesz és nm feszegeti tovább ezt, különben belekeveredek a hazugságba, a titokba, mindabba ami a rossz ellenére most szabaddá tesz egy időre. Remélhetőleg ezt a témát eldobjuk jó messzire, a munkám hálásabb és kevésbé kellemetlen, sőt! Szeretem a munkámat, ráadásul sok lehetőséget nyújtott, hogy kiszabaduljak a Dominium szürke, hideg falai közül, manapság pedig a Város falai közül. Derűsen gondolok vissza arra a két kabinban töltött napomra, amikor makacsul legyökereztem és sztárjkoltam. Márpedig én nem megyek sehova. Örülök, hogy anyának sikerült jobb belátásra bírnia. * -Egyelőre a sajátjainkat szeretnék a perdai klímához igazítani. Néhány perdai növény, főleg a magvak sok emésztési problémát okoztak nálunk, így előbb sazok hatását kell tanulmányozni, de az már nem az én feladatom. Én a társulásokat tanulmányomzom, és azt, hogyan lehet a mi növényeinket kártevő mentesíteni. A perdaiaknak remek ötleteik vannak. *Sok gondunk volt még az elején. A kártevők beszabadultak a fóliák alá és mindent tönkretettek, a mi próbálkozásaink viszont a perdai föld hasznos szárazanyag tartalmát változtatták meg. Közben Parvina is próbálja megvalósítani az üzletét és rátérünk az alkudozás technikájára, melyben sokat nem tudok segíteni, lévén nincs hexa bőröm és nem tudom mennyit ér a perdai piacon. Az biztos, hogy jó ára van, de ezzel Jessamine nem lesz beljebb. Csupán a "hasamra ütök" az ajánlatommal, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle. A hexa bőrök amúgy is némi gyanúra adnak okot, mely gyanú olykor elhalványul, olykor ismét felerősödik, de biztos soha nem lesz. * -Gondolod, hogy feltalálták már azt a fegyvert, ami az én kezemben jól állna? *Legfeljebb a festő ecset, de kétlem, hogy azzal sokra mennék. Megjegyzése a vadászat és a húsevő életnódról sem győz meg arról, hogy állatokra vadásszak. Bár az igaz, hogy megenni őket sem jobb.* -Akkor én az vagyok, de egészen más már felismerhetetlen formájában a tányéron látni, mint saját kezűleg megölni és látni ahogyan elszáll.....*Elcsuklik a hangom, még sosem gondoltam bele igazán abba hogyan kerül hús az asztalra, jóllehet még én sem vagyok olyan szinten, hogy ez mindennapos legyen, de alig várom, hogy Elorakba jöhessek a finom konyhájuk miatt. Többek között. Igaz nekem a lepény a kedvencem, amiben nincs hús. Lehet, hogy vegetáriánus leszek. Jobban is érdekel az, hogy viszonylag szabadabban mozoghatok a Perdán a munkámból adódóan, és van olyan hely is immár, ahova katonai kíséret nélkül mehetek. A perdai kísérőket mindig is szerettem, még ha nehézkes is velük beszélgetni.* -Bwi`ensa, igen. Amilyen kicsi, olyan erős. Guylladáscsökkentő hatása van, de nagyon nagy higításban lehet használni. *Az emberi nevére csak bólogatok a rövid hatásismertető mellé, de mikor a mókás kinézetre kérdez rá, már veszem is elő a pda-mat, hogy megmutassam a róla készült képet. Ez még az, amit Callum küldött át nekem.* -Úgy néz ki mint egy kis bozontos állat. Nagyon cuki. *Mutatom is a képet mosolyogva, Parvina oda sem néz, csak a hallottak alapján sejti miről van szó.* -Bwi`ensa jó növény. Erős és jó, de vigyázzatok vele. Mérgező is lehet. -Igen, én tudni. Tywinna mondani, hogyan kell használni és mondani hogyan szedni le jól. *Tywinna nevének említésére Parvina helyeslően bólogat, perdai barátnőm tudását még a piacn is elismerik, iagz már nem nagyon mászkál az erdőben, úgy tűnik végleg letelepedett Elorakban. A kis növényről tartott rövid értekezésem, kellően lelkes volt ahhoz, hogy fel se tűnjön, Jessamine nem mondott semmit sem arra, hogy valamikor együtt menjünk el kirándulni. Parvina is közbeszólt, így ez kicsit elfelejtődik és Jessamine különös képességei kerülnek előtérbe. Azon nevetek fel, hogy üdítő változatosság vagyok, és sejtem, hogy azért mert nem ittam még alkoholt. S mindezidáig még Vadember sem próbált belém tuszkolni egyetlen kortyot sem. * -Szóval körülötted mindenki iszik? *Ez most úgy hangzott, mintha a bárban dolgozna és ittas emberekkel venné körbe magát. A kérdése az életkoromra utalva meglep, de egyszerre szórakoztat is. Pont annyira szókimondó és kíváncsi, mint Tywinna, de Jessamine nem káromkodik és nem kiabál és nem akar levetkőztetni, hgy méretet vegyen rólam. * -Huszonkettő. És te? Neked gondolom van családod. *Nem tudnám megmondani hány éves, körülbelül egykorú lehet velem, vagy talán egy-két évvel idősebb, ha a tapasztalatát nézem. Vagy lehet, hogy akkor sokkal több. Úgy érzem többet élt mint én. A csizma készítés nem igazán érdekel, a többi igen, a hajfonásra pedig fel is kapom a fejem.* -Nahát az jó lenne, én általában csak összekötöm a hajam, de estére még úgy is összegubancolódik. *Önkéntelenül nyúlok a hajamhoz, hogy megigazítsam, Parvina pedig ihasználva az apró kis szünetet, beveti a vevő elcsábítására való nagyágyút. Az alku azon részét, amikor látszólag többet ajánl kevesebbért, de én tudom, hgy így is megéri neki. Jessamine pedig elvesztette a csatát, ahogy én is elveszíteném. Jessamine viszont nem fogadja el a kínált portékát, hanem egy másikra mutat, ami egészen sötét színű az ő hajához és valószínűleg Parvina is azért ajánlotta a világosabb színűt. * -Pedig a világos szín jól megy a hajadhoz. nem lesz túl sötét? *A legnagyobb jóindulattal érdeklődöm, Parvina csak felhúzza a szemöldökét, de aztán csak vállat von, hogy neki aztán mindegy, az égi vigye azt ami neki tetszik. Az ajánlat több mint kielégítő. Nyújtja is a sötétkék tunikát mosolyogva.* -Ha jó rád viheted a nagy és kicsi bőrért. Szép munka. *Én ugyan nem értek hozzá, de ha Parvina azt mondja szép munka, én elhiszem, de ez is egy újabb csodálatot vált ki belőlem.* -És még a bőröket is profi módon tudod kikészíteni. ahhoz képest, hogy nem sokat jársz perdaiak között, olyan vagy már mint ők. Hol lehet perdaiank tanulni?*Teszem fel az ártatlannak tűnő kérdést, ami félig vicces is, nem gondolom komolyan, csupán irigykedem, hogy Jessamine ennyi mindent tud. *
Feszülten figyelem Jasmine válaszait, de se az iskolásokat firtató kérdésem, se a kirándulásokra tett megjegyzésem nem zökkenti ki. Nem mintha kimondottan jó keresztkérdések lettek volna. Nem csoda, hogy nem kémnek képeztek ki. A család témája viszont tényleg segít árnyalni a Jasmine-ről kialakított képemet, de ez nem dob fel, hiszen láthatóan fájdalmas témát kezdtem feszegetni. Gondolatban akkor is bokán rúgom magam, hogy immár nagyjából le tudom szűrni, hogy a kancellár egy érzéketlen bunkó, ha ilyeneket mond a lánynak, pedig biztosan ismeri az aktáját, családi hátterét és vélhetően Jasmine sincs oda érte, különben máshogy felelt volna. - Ó, sajnálom, ebbe beletrafáltam. – Húzom el számat. – Ha segít, akkor kapaszkodj abba a gondolatba, hogy okkal történt így és valami sokkal jobb vár. Mondom biztatóan, most legalább tudom, mire biztatom, sőt, abszolút átérzem helyzetét, de ezt nem kötöm az orrára. Ideje újra vidámságot csalni az arcára, helyette előbb jönnek a száraz szakmai kérdések. - Értem. Teljesen logikus a kutatási sorrend, el tudom fogadni, sőt kivételesen szimpatikus is a hozzáállás, nem akarunk ajtóstul rontani a házba. Valószínűleg ezért is kooperatívak a perdaiak is. Nem akarom tovább faggatni munkájáról a szöszkét, valószínűleg már tudományosabb mélyvizekre eveznénk, ahol én már elvesznék a szakkifejezések tajtékában. Aztán meg áttérünk a fegyverekre és a vadászatra. Mosolyogva hallgatom szavait, míg hirtelen el nem fogynak. Gondolkodás nélkül lépek közelebb és ölelem át, hacsak nem hátrál el hamar nyilvánvaló gesztusom láttán. Nem kell szoros, bújós ölelésre számítani, egyszerű átkarolás, ami egy távoli ismerőstől elfogadható, habár mi még azok sem vagyunk. De már akkor is furcsán bicseregtek karjaim, mikor a családi állapotáról mesélt, akkor visszafogtam magam, most viszont az ösztön felülkerekedett az elcsukló hang hallatán. - Nem baj, nem kell mindenkinek fegyverhasználónak, vadásznak lennie. Talán tényleg nem állna jól a kezében egyetlen fegyver sem, mondjuk ilyen ruhában tényleg elképzelhetetlennek tűnik. Szerencsére a kis perdai gyógy/mérgezőnövény kisegít a csávából. - Tényleg nagyon cuki. És hogyhogy kísérő nélkül látogathatod őket? Felelem lelkesen a képet tanulmányozva. Én csak egy erősen elnagyolt skiccelt rajzot láttam róla, kicsit máshogy képzeltem, nem csoda, hogy az alapján nem tudtam hova tenni a cuki jelzőt. Közben végre Tywinna nevét sikerül megjegyeznem, sokadik alkalommal hallom Jasmine-től. - Ha valaki jól keveri az italokat, akkor ez a következménye. Vonom meg vállamat vigyorogva. Igazából, ha pocsék pultos lennék, a RebellIvó valószínű akkor is ugyanúgy menne tovább, maximum kicsit morcosabbak lennének a vendégek. - Nemsokára töltöm be a huszonnyolcat, akár mondhatjuk, hogy a kiskabáttal meglepem magam szülinapi ajándék gyanánt. – Szélesedik vigyorom, tetszik ez a gondolat. Ugyanakkor lázasan gondolkodok, mit is feleljek Jasmine kérdésére, végül úgy döntök a laza, különleges státusban lévő Jessamine szerepét erősítem, vagyis az igazat mondom. – Sajnos nincs, úgy is mondhatjuk, hogy egyedül vagyok mint az ujjam. – Mutatom is mutatóujjamat, miközben a másik négyet ökölbe szorítva rejtem el. – Egy jól irányzott kancellári aláírás sok mindent el tud intézni. Szeretem az ujjhoz való hasonlítást, hiszen ott vannak körülöttem Rebelliumban a barátok, ahogy a másik négy ujj is ott van, de mégis, nem tartozok senkihez. Egyedül vagyok. Természetesen nem szándékozok kiegészíteni a válaszomat, hogy az az aláírás nem valami különleges engedélyt jelentett, hanem a száműzetésemet pecsételte meg. - Akkor ha egyszer megmutatod nekem a Bwi`ensákat, majd hozok fésűt magammal és programpont lesz, hogy befonjuk egymás haját. Sose volt olyan barátnőm, akivel befontuk volna egymás haját és valószínűleg most se jutunk el eddig a programpontig, de maga a megtervezés is örömmel tölt el. Egy pillanatra lebiggyed ajkam, hát feltűnt Jasmine-nek a turpisság. Valószínűleg nem turpisságnak ítélte, csak súlyos ízlésficamnak. Mindenesetre rendkívül tapintatosan hozta tudomásomra, kedves. És nem csak a tapintatosság miatt, hanem mert felhívta figyelmemet és nem hagyta volna, hogy rosszul válasszak. Igyekszek ismét csak lezseren megnyugtatni. - Az ember lánya nem élhet állandóan egyetlen hajszínnel. A szemem színéhez választottam. Mivel úgy tűnik Parvinának nincs ellenére a blúz-csere, közelebb merészkedek hozzá. Mármint a kinézett darabhoz. Egészen pontosan a standhoz lépek és felemelem a sötétkék felsőt és mellkasomhoz fogom. Nem, még nem ölelem magamhoz, most csak a méretet ellenőrzöm. A szabás különlegessége miatt nem tudom a mostani felsőmre felvenni, Elorak piacterén pedig nem áll szándékomban félmeztelenre vetkőzni. Gyanítom az üzlethelyiségben lenne valami próbafülke-alkalmatosság vagy más nem egy paraván, ami mögött az olyan prűdek is felpróbálhatják, mint én. De tudom, hogy felesleges, ha kicsit bő lesz, majd kiigazíttatom otthon, ha szűk, hát lefogyok. A ráméréses próbára látom, hogy elkerekedik Pervina szeme, de ha már a színválasztásomba nem szólt bele, már ezt is rám hagyja. Szerintem csak azért, mert jónak tűnik rám, vagyis jól fog állni, biztos nem hagyná, hogy a keze munkáját ne jól viseljék. - Shiennel adjon egészséget mindkettő viseléséhez! Felkapom fejem és elvigyorodok. Ezek szerint jól fog állni. Ezek szerint az üzlet megköttetett! - Én nagyon köszönöm! Nagy nehezen kiadom kezeim közül a blúzt is, hogy Parvina elcsomagolja. Végülis nem baj, nekem is szükségem van kezeimre, hogy maradék bőreimet feltekercseljem ismét és hátamre csatoljam. Sokkal kisebb lett a súly, de hamarosan megkapom csomagomat, azt hátizsákomba rejtem, ez a plusz súly viszont megelégedett örömmel tölt el. - Shiennel fénye ragyogjon rád! Köszönök el Parvinától mosolyogva és úgy látom ő sem csalódott az üzletkötésünk miatt. Jasmine-hez fordulok, rémlik, hogy ő a szomszédos standnál nézelődött. - Te is vásárolsz valamit? Kérdem még a különlegesen szép ékszerek felé intve, mielőtt válaszolnék utolsó kérdéseire. Közben hátrébb lépek Parvina standjától, hogy a következő vásárló elől ne foglaljam a helyet. - Történetesen a bőrök kikészítéséért fizettem. - Bocsánatkérőn elmosolyodok. - Mindenhez én se érthetek. - Majd vállamat megvonva folytatom. - Tulajdonképpen Városon kívül szinte mindenhol perdainak tanul az ember, ember-perdainak leginkább, de már az is perdai.
Nagyon jókat nevettem végig, mint mindig 
És hát Hugiból sosem elég, jöhet a következő kör! 
//
Imádtam veled kajálni és inni! 
Már nem győzöm kivárni a következő ebédet! 
//
