Inkább itt mutatkozzanak meg a páncél gyenge pontjai, mint éles bevetésbe. Inkább érjen engem a golyót, mint a perdán az ismeretlen vadonba egy katonát, aki élet-halál harcot vívhat. Itt még, ha golyót is kapnék, könnyedén tudnának kezelni. Mégsem aggódok. Hónapokkal ezelőtt Simon állt velem szemben ugyanígy, akkor igaz fordított volt a helyzet. Én álltam a fegyver túlsó végén, én sem kaptam tőle negatív érzéseket, így nekem sincs miért aggódnom. Továbbra is megbízok a férfi ösztöneibe, pontosságába. Ahogy tudom, hogy a becsúszott golyó sem az ő hibája - még ha az is lenne, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ez a dolga, ha direkt tenné sem szólnék érte egy szót sem, haragudnék érte egy pillanatig sem. Simon sóhajára pillantok fel rá. Az ő részéről sem értem, vélhetőleg lőtt sérülés esetén sem így viselkednék. Furcsa, hogy ennek ellenére sem emelkedik meg a pulzusom, szívem verése nem gyorsul fel. Szemmel láthatóan ők idegesebbek a találat miatt, mint én. - Határozottan - de az, hogy mit érzek, nem jelenti azt, hogy így is van. Ezt majd Fritz ellenőrzi, mi ketten már tudjuk, hogy az általam érzett fájdalmak töredéke annak, ami valójában lezajlódik a testembe. Mégsem veszek fel belőlük sokat, egykor hozzászoktam az érzethez, így még ha fáj sem igazán veszem már észre. Fritz ellen sem ellenkezek, készségesen ülök fel az asztalra, és veszem le a pólómat. A többi sérülésem mellett a hátamon keresztbe futó heg fehére most még jobban elüt bőröm színétől. Nem érzek kellemetlenséget, hogy látja sérüléseimet, egyszervolt hegeimet. Nem is igazán foglalkozok sem a bordámmal, sem a Dokival, amíg meg nem szólal is. Addig is csendben figyelem, hogy mit is csinál Greg, miként jelöli be a hibát, miként viszi fel a PDA-ra. Ez valamiért jobban leköti a figyelmemet. Legfeljebb szemöldököm finom ráncolása az, mely árulkodhat Fritznek, hogy enyhe fájdalmaim vannak. Mégis amikor meghallom a véleményét, most először a nap folyamán élvezheti igazán ki, hogy minden figyelmem rá összpontosul. - Ez kicsit túlzás egy egyszerű törés miatt - kezdek bele, nagy levegőt véve. Remélem nem találja ki, hogy _megint_ parkolópályára ültet. Legutóbb nem Ő tette, ez igaz, de azt is nehezményeztem és nem túlságosan viseltem jól. Még csak azt sem értem, hogy miért tekint rá Simonra, mögöttem. Neki aztán végképp semmi rálátása, hogy mit csinálok a szabadidőmbe. Majd mögöttem is megszólal Simon. Fejemet csak félig fordítom hátra, szemem sarkából meredek rá, szemöldököm újra összeszalad orrnyergem felett. - Jól vagyok, végig tudom vinni a teszteteket - tudatom vele. Épp azért is helyzetek át, hogy az ilyenek ne gátolják a munkát. Újra Fritzre emelem rá jéghideg tekintetem. Nem olvadok fel és még csak el sem szégyellem magam, amiért ő szúrósan nézne.
Katrina sosem aggódik a testi épségéért, ez már meg sem lep tőle. Én azonban a részleg vezetőjeként a mai napig fenntartottam magamnak a jogot, hogy a saját testi épségemet tegyem kockára, és szabadon aggódhassak a többiekért. Ha nem lennék biztos benne, hogy nem fog engem hibáztatni, akkor sem foglalkoznék most ezzel a kérdéssel. Sokkal fontosabb kérdéseket kell tisztázni mielőtt a felelősségről beszélhetnénk az utolsó lövéssel kapcsolatban. A soron következő válaszra bólintok. - Úgy látom, nem túl nagy a kár. Tulajdonképpen kellemes meglepetés, hogy az illesztés ennyire megfogta a golyót... Mostmár megengedem magamnak, hogy máson is eltöprengjek Katrina testi épségén kívül. A sérülés nem súlyos, de azért Fritz ítéletét is megvárom. Katrina zúzódásai mellett a hátán húzódó hegeken is megakad a tekintetem. Ismerősek a megemlékezésről, és későbbről is. Majdnem elkalandzonak a gondolataim, de szerencsére az orvos megszólal. Mikor rám néz, egyetértően bólintok az ítéletre. Persze sejtem, hogy nem úszom meg ennyivel a dolgot, az előttem ülő nőt sokkal jobban ismerem ennél. És nem is kell sokat várnom az ellenkezésre, de az első megjegyzésre Fritz válaszol, csak félig odafigyelve, inkább reflexből. - Nem törés, csak komoly repedés, azt pedig én döntöm el mi a túlzás... Esetleg Simon, de semmiképpen nem maga... Nincsen kedve ezen vitatkozni. Ennek okán aztán ahogy vártam, én következem. A szúrós pillantás és a homlokráncolás ellenére sem tervezek engedi a döntésből. - És ha megint becsúszik egy találat, és eltöri? Sokkal tovább nem csinálhatsz majd semmit. Sőt, az sem kell, hogy átjusson a páncélon. Érezted mekkorát rúg az a puska. Előtte állni sokkal rosszabb. Jó eséllyel a második találattal eltöri a bordádat, ha nem korábban. Megsérültél, nem mehetsz vissza a lőtérre. Persze megtehetném, hogy máshová - a másik oldalára, vagy a combjára célzok -, de ezt a kijelentésemet úgy fest mégsem vagyok hajlandó megvitatni. Ellépek az asztal mellett, hogy szembefordulhassak Katrinával, Fritz egy könnyed mozdulattal odébb áll, hogy helyet adjon nekem, és pedig karba fonom a kezeim. - Az egyetlen amit a mai napon még hajlandó vagyok engedélyezni neked, az legfeljebb a lövés... Csak hogy ne mondhassa senki, hogy nem hajlok valamiféle kompromisszumra. Fritz kiszállt a vitából, Gregnek pedig esze ágában sincsen beleavatkozni, inkább bedobozolja a páncél nála lévő részeit.
Kijelentésére csak bólintok. A kár nem nagy, mégis túl könnyelműnik tűnik tőlünk ez a kijelentés. Szerencsém volt, rosszabb is lehetett volna, de nem lett. Karcolás, mindössze nem több. Meglepő, hogy megfogta, de a katonák javára írható majd ez is. Talán nem szenvednek komolyabb sérüléseket, legalább is nem a lázadók fegyvereiből. Reménykedni tudok csak, hogy a tűzerőnk még nagyobb, mint az övék. Egyikünk sem érzi súlyosnak a sérülést, hiszen két lábon kisétálok, mégis túlzásnak érzem az ítéletet és rosszul gondolja, ha ebben hagyni fogom magamat. - Pláne – és még nekem is ad igazat. Nem fogom hagyni, hogy újra kispadra ültessenek egy semmiség miatt. Szívembe most mar bele az Imperium hiánya elsőként, mióta lefokoztak. Ott már tudtuk, tudta mindenki, hogy mi az amit bírok, amit el tudok viselni. Nem akarom ezt a kérdéskört újra elkezdeni, főleg nem vele. Mindketten makacsok vagyunk, de én talán jobban. Szeretném ezt hinni. – Repedés esetén egy-két nap pihenést írnak elő, nem egy hetet, ráadásul a testmozgás nagy többségét kényelmesen lehet végezni mellette is – fejtem ki, hiszen nem ez lenne az első, de nem is az utolsó repedés a bordámon. Ott van a kezében a bizonyíték, hogy mennyire nem. Mégis rezzenéstelen arccal tekintek rá. Nem dacosan, leginkább közönyösen, ahogy mindig. Tudhatja, hogy bármit is mond, leginkább a fejem után fogok menni, főként ha nem értek egyet vele. Nem értettem egyet az Imperium orvosával sem, kettőnk közül, pedig nekem lett igazam. Nem fogok vele sem egyet érteni, főként ha túlzás, amit csinál. Értem, hogy ez a dolga, mégis úgy vélem, hogy van határa ennek is. Ugyanúgy, ahogy Simon döntésével sem értek egyet. Mégsem hangoztatom tovább. Az érvelései bár megállják a helyük, mégis több sebből vérzik, így csak lemondóan fújtatok egyet a szavaira. Arcomon még továbbra sem tükröződik érzelemnek egy szemernyi jele sem. Követem tekintetemmel a férfi mozgását, ahogy megáll előttem, felemelem rá tekintetem, állom pillantását. Ajkaimat nyitom, hogy feleljek neki, ám ekkor Carl csörtet be – tán a kialakuló vitába, ijedelembe senki meg sem hallotta a visszatértét – úgy, mint egy hurrikán. Fel sem néz a kezében tartott PDA-ról, melyről az információkat olvassa. - A P88QZR fejlesztését visszadobták, vagyis inkább tiltólistára került, a világ leg… - itt néz fel, mondatának utolsó részét pedig már csak halkabban, töredezetebben fejezi be. – nevetségesebb indokával. Mh… - teszi még hozzá, könnyedén felméri a helyzetet, nem telik bele pár másodpercbe sem neki, testem legfrissebb zúzódásain állapodik meg a tekintete, majd órájára pillant. Ajkait elhúzva hümment még egyet. - Rendben – fejezem be, a nemrég elkezdett mondatomat, melyre időm sem volt. Tekintetem elfordítom Simonétól, férjemre ügyet sem vetek, ehelyett inkább Fritz felé fordulok. – Visszaöltözhetek? – teszem fel a kérdést neki. Hosszú idő után először dolgozom, van mit csinálnom, nem fognak könnyen megszabadulni tőlem. - Talán el tudom intézni, hogy szabadalmaztassák, ám ehhez le kell mennem a Perdára – folytatja tovább Carl. – Kérdés, mennyire akarjátok? – tekintete hol Gregen, hol pedig Simonon állapodik meg.
Ő csak bólint, én pedig egyszerre vagyok egy egészen kicsit elégedett, jócskán dühös, amiért nem rajtam volt a rohadt páncél, és egy cseppet még mindig aggódom. Egyik érzés sem Katrina személyének szól ezúttal, hasonlóképpen aggódnék Gregért, Nate-ért, vagy Annért is. Még Fritz is elégedettnek tűnik a páncéllal, noha az ilyen jellegű emberkísérletek a szükségességük nyilvánvaló ténye mellett is mély utálatának örvendhetnek. A doki rögtön rájön, hogy hibát vétett, mikor Katrina lecsap a megjegyzésére, de csak az arcizmai vonaglanak meg bosszúsan a nekiszegezett pláne hallatán. Fritz magasról és nagy ívben tesz rá, hogy mit tudtak, vagy engedtek meg az Imperiumon. Neki elég egyértelmű, hogy ilyen csip-csup ügyek miatt, mint valaminek a tesztelése, nem akarja kivonni Katrinát a valódi bevetésekből, még ha mindannyiunkért teljes szívével aggódik is minden alkalommal. Azzal is tisztában van, hogy nekünk, katonáknak, az igazi szenvedély a terepmunka. Ahogy én sem, ő sem szeretne egy kis repedésből törést, vagy még komolyabbat, ha elkerülhető. Minél hosszabb a gyógyulási idő, annál inkább becsavarodnak a rá bízott katonák. És ez Katrinára méginkább igaz. Most ragadozó-mosolyt villant a nőre. - Akkor két nap pihenés, annyi testmozgással, ami nem lassítja a gyógyulást, és utána szigorúan ellenőrzöm! Az én érvelésemre – noha nem gondolom, hogy több sebből vérezne, kivéve a célzás témáját – több ellenállásra számítottam, így meglepődöm, de továbbra sem tervezek a már vázoltnál komolyabb engedményeket tenni. Állom Katrina pillantását, látom, hogy már szólna is, de Carl érkezése benne akasztja a szavakat. A felénk csörtető férfi felé fordulok, ha nem áll meg időben, kinyújtott tenyérrel akasztom meg a vállánál fogva, ha időben felméri, hogy mennyire közel is ért hozzánk, akkor csak értetlenül nézek rá. - Milyen indokkal került tiltólistára? Kérem róla a határozatot! Már majdnem készen van, és teljesen stabil! Összecsikordulnak a fogaim, már jó ideje nem dobtak vissza semmit, amit az én csapatom terjesztett fel elfogadásra… Fritz bólint Katrina kérdésére, és nagyvonalúan nyújtja is neki a felsőjét egy szemkápráztató mosolly kíséretében. - Természetesen… Én most a felmerült problémára koncentrálok, a tekintetem összevillan Gregével, mielőtt Carlnak válaszolnék. - Na várj egy kicsit! A kérdés hogy ki, és miért tette tiltólistára, hogy miért kell lemenned a Perdára, hogy ez mennyire veszélyes, és hogy mibe kerül… Mindezen válaszok összességétől függ, hogy mennyire akarjuk. A fegyver jó, és hasznos újítások vannak benne, de ha túl sokba kerül, akkor hajlandó vagyok elengedni, legalábbis egy időe mindenképpen. Egyikünk bőrét, vagy lelkét sem vinném vásárra miatta.
Nem Ő az első orvos kivel összehozott a sors. Sajnos – vagy nem – pontosan tudom, kitapasztaltam már, hogy egyes sérülések mennyit képesek elviselni. Soha nem tettem többet, vagy kevesebbet, nem kockáztattam az egészségem. Tudom, hogy mennyit bírok el egy-egy sérüléssel, anélkül, hogy komolyabb károkat okoznának nekem. Eddig legalább is így volt. Az egyetlen kivételt ez alól az az átkozott golyó jelenti, nyilván, mint legfrissebb sérülés jelenik meg az aktámba és bár nem gondolom, hogy az alapján ítélnének meg, Ők ketten, mégis bosszantó, hogy tudnak arra hivatkozni. Az mégis egy teljesen más történet volt. - Rendben – egyezek bele készségesen Fritz szavaiba. Valóban ennyit én magam is meg tudok engedni, tudom, hogy az számít, ám nem akarok többet pihenni annál, amennyi ténylegesen szükséges lenne. Értem a szándékát, tudom, hogy miért aggódják túl, de nekem is van egy határ, amit nem akarok átlépni. Saját elmém épsége végett sem. Épp Simon az, aki pontosan tudja, hogy mikre lehetek képes, ha kispadra ültetnek. Hogy miket tudok művelni, akarva vagy épp akaratlanul. Egyikünk sem akarja ezt, sem abból az okból, hogy túlfeszítem a húrt, sem abból, hogy túlságosan is óvnának. Képes vagyok belátni a saját korlátaimat, ezért sem vitatkozok tovább Simonnal sem. Egyszerűen csak azt kérem tőlük, hogy ne úgy kezeljenek mint bárki mást. Lehet Carlnak teljesen más a véleménye, talán emiatt még Simonnak is, hogy miért épp engem osztottak ide. Mégis elfelejtik, hogy a Parancsnok pontosan ismeri a határaimat, a képességeimet, pontosan tudja, hogy tökéletes vagyok erre a feladatra, több szempontból is. Ezzel csak nyerhetnek és ezt kellene kihasználniuk, amíg itt vagyok. Nem pedig… Ezért is felelnék neki röviden, ha nem jönne be Carl. Felesleges Simonnak a kezét kitartania, időben lefékez, mondatát csak lassan fejezi be. Könnyedén felméri a helyzetet, ha valamiben, ebben kiváló. - Túl veszélyes – állapodik meg végül tekintete Simonon, vállát pedig csak könnyedén vonogatja meg. Ő mondta, hogy a világ legnevetségesebb kifogása lesz, olyannyira, hogy még én is odakapom a fejemet, szemöldökeim a magasba rándulnak. Erre már csak vigyorogni tud, rám, majd minden figyelme Simoné újra, hiszen én inkább csak visszavenném a ruhámat. Amelyet Fritz engedélyez is, az asztalról mégsem szállok le egyelőre. Hiszen most tényleg pihenőpályán vagyok és ahogy elnézem nem csak én szentelek minden figyelmet férjemnek, de Greg és a doki is. - Victor Terson asszisztense új asszisztenst kapott, aki épp a készülő fegyverekért felel. Nem igazán katonai pályára szánt ember, így nem is igazán ért hozzá és nem látja értelmét a fegyvernek, ha már – szerinte – egy hasonló van a hadsereg kezébe. Volt már párszor szerencsém hozzá, tudom, hogy ész verhető a fejébe, ám most a Városban van, hogy az ottani katonai erőket vegye szemügyre, és majd csak a jövő hónapban tér vissza a Dominiumra – magyarázza könnyedén, érhetően. – Szerinte két hasonló fegyver veszélyes lehet, hogyha a katonák nem tudják megfelelően kezelni – vonja meg a vállát újra, tudja, hogy ezzel sem vált ki sikert a jelenlévők körébe. – Amiért kértem, hogy gondoljátok át, hogy mennyire akarjátok, arra irányul, hogy mennyire bíztok a fegyver jövőjében és igen, tudom – emeli fel a kezét. – Eléggé hiszen eddig sem jutott volna el a teszteken. Mégis szükségem lenne minden teszteredményre minden adatra, ami a fejlesztés alatt került elő. Meg tudom kerülni a bürokráciát – ahogy ezt egyszer ígérte is, Simonnak – hogy mihamarabb végleges döntés születhessen a jövőjéről. Ha minden adat a rendelkezésemre áll, tán meg tudom győzni, hogy mennyire nem felesleges a fegyver tényleges kihozatala – fejezi be, remélve, hogy minden adattal tudott szolgálni Simonnak és Gregnek.
Fritz elégedett a kialkudott eredménnyel, bár még vet néhány gyanakvó pillantást Katrinára. A nő ritkán megy bele ilyen készségesen a megkötésekbe. Végül azonban úgy dönt, hogy elég fenyegetés a szigorú ellenőrzés kilátásba helyezése, így elégedetten, öt ujjával szőke tincsei közé túrva hátrasimítja a haját, felvillantja filmsztárokat is megszégyenítő mosolyát, és a hóna alá csapja a tabletjét. Mindketten tudjuk – a doki és én is – hogy mire képes Katrina, ha kispadra ültetik, de Fritz most egészen más merényletet tervez, így nem tágít a közelünkből Carl beviharzása után sem. Részemről nem bánom, ha marad, Greg rám bízza a döntést. Még vetek egy pillantást az öltözködő Katrina felé, majd sóhajtva visszafordulok Carlhoz. Megdörzsölöm a tarkómat a magyarázat közben, egyértelműen láthatja mindenki az arckifejezésemből, hogy nagyon nem tetszik, amit hallok. Az első rövid mondatra csak rövid értetlen mordulás a válaszom. Mi az hogy egy fegyver, ami minden teszten megfelelt túl veszélyes? Katonáknak készül, nem teapartira. Az a dolga, hogy veszélyes legyen. - Azt mondja meg nekem valaki, hogy mi a bánatos rossebért ültetnek fogalmatlan idiótákat magas döntési pozíciókba? Nincs valami, amiben jó ez az új asszisztens-asszisztens? Mondjuk szójababtermesztésben? Szívem szerint egyszerűen átlépnék a fickó (vagy nő) feje fölött, és magasabb szinten tennék panaszt emiatt a döntés miatt, de pontosan tudom, hogy nem úgy lenne célravezető, ahogy annak lennie kell. Egy sóhajjal ellazítom a vállamat. - Remélem a katonákat nem rúgja ki, amiért hasonlítanak egymásra… Keserű és rosszmájú megjegyzés, én is tudom, hogy gyerekes is, de mostanában kezd egy kicsit elegem lenni abból, hogy olyanoknak magyarázzam a munkám jelentőségét, akik egy félautomata és egy automata pisztolyt sem tudnak megkülönböztetni egymástól… - Oké… Ez a fegyver jó, sőt, ez a fegyver több ponton áttörés a korábbi modellhez képest, mindannyian hiszünk benne. – itt Greg is bólint – Greg feltölti neked egy titkosított mappába az adatokat, minden paramétert, amire szükséged van a tárgyaláshoz. Kapsz egy kulcsot hozzá, ha bármi gyanús, vagy bajba kerülsz, le tudod vele törölni véglegesen és helyrehozhatatlanul az egészet. Greg újfent bólint, és a kezét nyújtja Carl PDA-jáért. Ha megkapja, elvonul vele az asztalához hogy feltöltse az adatokat. - Viszont nagyon fontos, és ezt közvetlen parancsnak is veheted! Annyit nem ér az egész, hogy szükségtelen kockázatot vállalj érte, legyen szó akár a testi épségedről, akár a karrieredről. Tudom, hogy tudod, mivel meddig mehetsz el. Ha úgy érzed, hogy bármilyen szempontból veszélyes terepen jársz, ne feszítsd túl! A fegyverrel még én is futhatok pár kört, és rád nagyobb szükségünk van. Mindannyiunknak… Az utolsó pár mondatnál a szemébe nézek, a legapróbb villanás sem kerüli el a figyelmemet. Nem gondolom, hogy Katrina férje szándékosan belemászna valami veszélyesbe, de megszoktam, hogy a lehető legjobban felmérem az embereket. A politika is veszélyes terep, a Perda még inkább, főleg ha az asszisztens tényleg annyit ért a hadviseléshez hogy a fegyverek veszélyesek. Mostanában túl sok árulás és „baleset” történt. Azt sem tartom kizártnak, hogy valaki csapdába akarja csalni Carl-t. Szabotázsok, lázadás, lezuhant siklók, eltűnések, gyilkosságok… Fritz ezt a pillanatot választja, mielőtt bárki lelépne. - Carl, ne maradj lent sokáig! Mindenki meg van hívva az esküvőmre, kifogásokat nem fogadok el! Lilien nagyon várja, hogy együtt ünnepeljen veletek! Vigyorogva fordulok a doki felé. - Az ötödik lesz az igazi? Fritz nagyvonalúan legyint. - Drágám, tudod, hogy mindig te leszel az igazi, de Lilinek ezerszer jobb a teste… Bocsánatkérően vállat von, én pedig tettetett sértődöttséggel tudomásul veszem. És mielőtt Katrina vagy Greg azt gondolnák, hogy ők nem tartoznak a mindenkibe, a doki rájuk is villant egy-egy jelentősségteljes pillantást. - Ez rátok is vonatkozik, partigyilkosok! – ez után a szája sarkában bújkáló vigyorral még egyszer végignéz mindannyiunkon. Greg, Katrina, Carl – két szívdobbanásnyival tovább – majd végül rajtam állapodik meg a pillantása. – Úgy hallottam tűzszünetet kötöttetek a szépséges Eve-vel, így meghívtam őt is…
Fritz nem hiszi el, de képes vagyok kompromisszumot kötni. Egyszerűen csak nem szeretem, ha feleslegesen ültetnek le kispadra – ez pedig most jelen esetben az lett volna. Ő csak az orvosom, nem a felettesem, képes vagyok vele vitába szállni, ha az igazamról van szó. Vagy épp arról, hogy totálisan felesleges az, amit csinálni tud. Az észszerűség határát mégsem lépem át. Tudom, hogy fizikálisan meddig mehetek el és mi az, amit a szervezetem is képes elviselni. Nem akarok a kelleténél tovább fekvőbeteg lenni, így ha csak ennyi az áldozat, ez még bőven belefér, azokban a napokban is tudok mást csinálni – legalább is remélem. Carl beszámolója hallatán néhányszor a magasba röppen a szemöldököm, még ha nem is látom tisztán Simon arckifejezését, hiszen háttal áll nekem, a megfeszülő vállán látom, hogy mennyire nem tetszik neki. Mégis ami még jobban meglep az Simon kifakadása. Olyannyira elfeledkezem magamról, hogy még ajkaim is enyhén elnyílnak. Nem hallottam még a férfit így beszélni, főleg ilyen tisztségben lévőkről. Amikor Carl átpillant a szívemet megdobogtató válla fölött és látja az ackifejezésemet vigyorodik el első körben igazán. Majd csak torkát köszörülve, próbálja ezt elfedni, hogy mennyire is mulat rajtam, fejét is enyhén megrázza. - Egyszerűen csak tartanak, hogy az ellenállók kezére kerülnek a fegyverek tervrajzai, hogy képesek lesznek hasonlót elkészíteni – vonja meg könnyedén a vállát, noha esze ágába sincs a védelmére kelni. Ennyire már ismerem, csak igyekszik mindenki oldalát megvizsgálni, mielőtt elönti agyát a düh. – Az utóbbi időbe túl sokan csatlakoztak az ellenállókhoz, különböző osztályokból, főként katonák – teszi még hozzá, hogy mitől is fél igazán az új asszisztens. - Ennyi erővel, akkor be is zárhatnák az egész fegyverfejlesztést – szólalok meg, magam sem tudom, hogy mi lelt engem, hogy képes vagyok beleszólni ebbe a beszélgetésbe. De ez tényleg gyerekes indok. Ha ennyire tartunk minden apróságtól, akkor semmi értelme annak, ami itt folyik. Merész kijelentés az első napomon. - Már próbálták letölteni a tervrajzokat – tekint rám férjem, jelentőségteljesen, arcomon pedig árnyék fut végig. Járomcsontomon megfeszül a bőr. Tekintetem ha egy pillanatra is, de elsötétül. Nem kell emlékeztetnie, hiszen ott voltam. Engem próbáltak felhasználni. Simon megjegyzésére Carl mégis felnevet. - Majd belejön – kacsint rá, egyfajta nyugtató jelleggel. Ám amikor komolyabb témára terelődik a szó, akkor az ő arcáról is leolvad a mosoly. Figyel és minden apróságot megjegyez. Még ha túlontúl sokat is beszél – olykor mások hasába is lyukat – a munkájában jó. Oda tud koncentrálni és tudom, hogy képes lesz meggyőzni az asszisztenst, hogy valóban jó a fegyver. - Rendben, köszönöm – nyújtja is át Greg számára a PDA-t. Az utolsó megjegyzésre mégis elneveti magát. – Ne aggódj, nekem messze nincs szuicid hajlamaim – itt újra csak rám tekint. Szememet kelletlenül forgatom meg. De csak vigyorog, mint mindig. Majd tekintetét újra visszavezeti Simonra. - Ha látom, hogy esélytelen, nem fogok semmi ostobaságot csinálni és akkor megreklamáljuk a döntést hivatalos úton is. Egy próbát mégis megérne így is – több módon is el lehet járni, ám Carl is azok közé tartozik, akik szeretik, ha ezeket személyesen meg lehet beszélni, hiszen itt jobban szót lehet érteni. Ült már a másik oldalt, ezért tudja, hogy miként kell kezelni az embereket. A magam részéről nyugodtan állok Fritz mellett a mellkasomon összefont karokkal, amikor hirtelen megszólal. Látom, hogy mondandója nem tölti el örömmel Carlt. - Személyeskedésnek veszem, hogy az egyik feleséged sem vált be – nem titok, hogy ő találta meg őket neki, ahogy az sem, hogy az utolsó kettőnél már alaposan odafigyelt mindenre, mégsem tudta a férfinak a megfelelőt szolgáltatni. Halkan morog, még a fogai is megcsikordulnak, szemöldököm újra csak a magasba szökken. – De persze ki nem hagynám – vonja meg a vállát tetetett sértődöttséggel. Olyan lehetett Fritz Carlnak, amilyen az Admirális volt Fritznek. Nem akart kudarcot vallani nála, ám ezt az új feleséget nem ő találta már neki. Persze, hogy keserűségként éli meg. Mégis mielőtt még túl sok lenne a téma, inkább valami munka után nézek és ellépek az orvos mellől. Az eddig tesztelt fegyvereket intézem el, legalább is abba az állapotba, amelyben alapállapotban voltak, amit láttam Gregtől. Ekkor hallom meg, ami rám is vonatkozik. Csak egy pillanatra feszülnek meg a vállaim, de dolgozom tovább. - Nem fogok elmenni – felelem egyszerűen, rezignáltan, oda sem fordulva. Nem láthatom, ám mielőtt még Fritz a szívére venné, a férjem kézjelekkel mutogatja el neki, hogy oda se figyeljen rá, el fog menni, csak bízza rá. Vagy épp nem fog sikerülni ez majd eldől a négy falak között, valószínű egy hevesebb vitát követően. De ez már nem rájuk tartozik, ezért sem akar most belemenni Carl sem. Ennél már jobban ismer. Ám a következő megjegyzés még őt is meglepi, és hirtelen félrenyel, mely következétben fulladozni kezd. Elsősorban Eve neve hatására, no meg, hogy ő is ott lesz. Így máris nem tetszik neki az ötlet… Szinte egy emberként tekintünk rá, legalább is Greggel. Mégsem mozdulok, hogy segítsem fulladozását, de nincs is rá szükség, hiszen torkát köszörülve, könnybe lábadt szemmel, elvörösödött fejjel – az oxigénhiány miatt – tekint fel. - Ha rajtad múlik az egész Dominiumot elhívod mi? – vigyorog rá, próbálja kendőzni a hirtelen jött elszólalását, vagyis esetünkben el fulladását. Kínosan ügyel, hogy se rám, se Simonra ne tekintsen eközben.
Nem látom Katrina meglepetését, pedig igazán megérte volna. Carl vigyorára hátrapillantok, de jó eséllyel addigra már lecsúsztam a pillanatról, és a figyelmem a torokköszörülésre rögtön újra a velem szembe álló férfira irányul. Katrina megjegyzésére rápillantok, és egyetértően biccentek is. Azt már hozzá sem teszem fennhangon, hogy ennyi erővel nem csak bezárhatnák az osztályt, de az itt dolgozó fejlesztőket mind tarkón is lőhetnék, nehogy kiszivárogtassanak valamit. Bármelyikünk megtehetné, ha úgy vesszük. Mégsem fordul meg egyikünk fejében sem. Mindannyian hűségesek vagyunk a Kancelláriához, az emberiség jövőjéhez. Carl magyarázatra ezután csak röviden sóhajtok. - Ezt megértem. De ez még nem lehet ok, hogy teljesen beszüntessünk minden újítást, minden tervezést. Sosem adtunk okot a kételkedésre ez előtt sem. Ha nem tudnak megbízni bennünk, akkor mást kell keresniük a helyünkre, de ha megpróbálják szabotálni, vagy ellehetetleníteni a munkánkat, akkor hiába nem lesz mit ellopni, vagy kiszivárogtatni. Nekünk sem lesz semmi a kezünkben… Carl nyugtató megjegyzésére csak horkantok egyet, amit akár gúnyosnak is lehet hallani. Vagy szimplán türelmetlennek. Ami a tervrajzok letöltését illeti, megrázom a fejem. - Ezeket nincsen honnan letölteni. A titkosított gép nincs a rendszerre kötve, az alapterveket pedig kézzel rajzoltuk… A különálló gépre Kancellári engedélyünk van, és Victor Treson időnként személyesen ellenőrzi a tartalmát. Carl beleegyezésére Greg átveszi a férfi PDA-ját, és elvonul vele a géphez, hogy elvégezze a szükséges műveleteket. Én magam egy darabig még szúrós pillantással méregetem Katrina férjét, de végül megenyhül a pillantásom, és biccentek. - Nagyon ajánlom, hogy így legyen! – meglapogatom a férfi vállát, majd leengedem a kezem – Ezt akkor meg is beszéltük! Fritz vigyora kiszélesedik Carl megjegyzésére, majdnem körbeéri a fejét. - Pedig nem kéne! Lehetetlen alak vagyok, egy szentet kellene találnod mellém, aki örökké izgalmas, fiatal, rajongva szeret, és minden marhaságomat elnézi, de azt is tudja mikor kell felpofoznia! Lássuk be, ilyen nő aligha létezik… Elneveti magát, szemmel láthatóan egyáltalán nem bánja, hogy tőrölmetszett seggfejnek festette le magát. Mind tudjuk, hogy nem egyszerű eset, de hogy pontosan min feneklettek meg a házasságai? Nos azt hiszem egyikünk sem ismeri annyira a dokit, mint gondoltam. Én egyértelműen beleegyeztem az első pillanatban, hogy elmegyek, Katrina éppen azt teszi, amit mind vártunk tőle, de Fritz nem kegyelmez neki. A nő válaszára is számított, és most gonoszul elvigyorodik, és talán meg is szólalna, de még időben veszi Carl jelzéseit, így elhallgat. A visszatérő Greg lemondóan fúj egyet, miközben Katrina férje kezébe nyomja a PDA-t. -Nem tudom miért ragaszkodsz hozzá, hogy ott legyek… Utána napokig panaszkodsz, hogy dögunalmas vagyok… -Akkor talán próbálj meg izgalmasabb lenni… Greg leinti Fritzet, és Carl kezébe nyom egy apró – leginkább kulcstartóra emlékeztető – távirányítót. - Ezzel tudod törölni a mappát, ha baj lenne. Ne veszítsd el, ha lehet… A doki következő megjegyzése azonban bombaként robban, és Fritz nagyon elégedett az eredménnyel. A fuldokló Carl mellé lépek, alaposan hátba veregetem életmentő célzattal, és Fritzre vigyorgok. - Nagyon jól tetted! Rá is ráfér egy kis szórakozás… Ennyi talán elég idő is a fuldoklónak, hogy összeszedje magát. Fritz nagyvonalúan nem feszegeti a témát, e a szeme villanásából egyértelmű, hogy levonta a maga következtetéseit. - Természetesen! Minél többen bulizunk, annál izgalmasabb!
Jól sejti, hiszen mire felém fordul, arcomat már rendezem. Emlékeztetem magam, hogy hol vagyok, milyen pozícióban vagyok. Nem feledhetem el a helyem a világban és a hiearchiába sem, még akkor sem, ha éveken keresztül nem ehhez voltam hozzászokva. Ez korán sem erről szól. Így hát rendezem arcvonásaimat. Még egy kifakadást nem engedhetek meg magamnak. A megjegyzésem ennek ellenére csúszik ki a számon, de úgy tűnik, hogy nagy port nem kavar. Nem csak Simon ért velem egyet, de talán a többiek is. Ám úgy tűnik, hogyha a férjemet zavarta is ez az egész, hiszen a belépője és megjegyzése is erről árulkodik, mostanra mindez nyom nélkül tűnt el. - Ha megérti, akkor átengedi a rostán - persze azt már nem teszi hozzá, hogyha megérti. Szemmel láthatóan ő sem bízik ebben. - Nem épp bennetek nem bíznak, leginkább a saját rendszerükbe, ahogy megnézem. A JL nagy port kavart az utóbbi időbe, nem beszélve, hogy a lázadók is hozzáférnek a perdai rendszerünkhöz, még ha feltörni nem is tudják, de nem egy informatikus tűnt el az utóbb időbe. Most mindennel jobban szkeptikusak, mint eddig - próbálja érthetően megfogalmazni, hogy mi lehet a probléma. - Nincs olyan, amit ne lehetne feltörni, egy jó hacker még a titkosítottat is fel tudja törni. Ami pedig rajta van azon a gépen, az szerepel a Dominium adatbáziásba, még ha kriptográfiát is alkalmaznak rájuk. A feltörése nem lehetetlen, de sokáig tart és feltűnhet az illetékeseknek, még sincs rá garancia. Tudom, hogy bíztok a tervekbe, bíztok abba, hogy az irodán belül senki nem tenné közre, adná ki egy harmadik fél számára. Itt és most nem is ezzel van a problémájuk - arcizmaim egyre jobban megkeményednek, ajkaimat préselem, félő, hogy lassan eltűnik. Pontosan tudom, hogy miről beszél, hiszen ha valaki, akkor én tapasztaltam ezeket. Carl is tudja, rámpillant és nem is veszi el tekintetét rólam. - Könnyedén és láthatatlanul meg tudják szerezni egy felsőbb pozícióban lévő katona, vezető jelszavait, kódjait - festi az ördögöt a falra. Neki sem tetszik a helyzet, túl sok embernek sem tetszik, nem csak nekem. Majd könnyedén elmosolyodik, mintha épp nem az egyik legkomolyabb témáról beszélne és már nem is foglalkozik velem. A megbeszéltekre csak bólint, maga is így gondolja. Nem fog szükségtelen veszélynek kitenni magát. Hihetetlen, hogy amilyen összeszedett a munkájába, annyira szétszórt a magánéletébe. Nem beszél annyit, nincs zavarban annyit, nem hiperaktív annyira. A témán, magamba elcsámcsognék még, ám új témát váltunk. Fritz jellemrajzára halkan horkanok fel. Carl csak nevet a reakciómon, s csak legyint. Nem tud sokáig haragudni. - Ha Lililen sem válik be, akkor add fel - neveti kedvesen. Mosolyogva veszi vissza a PDA-t és zárja össze az öklét az apró szerkezet körül. - Jobban vigyázok rá, mint az életemre - kacsintok, bár érzi a levegőben még az előbbi téma feszültségét és csak elneveti magát. - Vicceltem, de mind a négy szemem rajta lesz - koccintja meg a szemüvegét és elsüllyeszti a zsebébe a szerkezetet. A fegyverek elrendezését bevégzem, így most a lővészállomás szélének támasztom a derekamat. - Folytatjuk még ma a tesztet? - teszem fel a kérdést, hogy mégis mire számíthatunk, miután Carl kellőleg megfullad. Fritz szemei pedig megvillannak erre. Szemöldököm csak leheletnyit vonom össze ezen. Próbálom visszavezetni a témát a munkára. S erre még Carl is felkapja a fejét. - Akkor megyek is, majd jelentkezem - nyújt kezet előbb Gregnek, majd Simonnak, végül Fritznek is és már lép is. Majd megáll. Hezitálva fordul vissza és tekint rám, mondana valamit, de nem teszi, inkább visszafordul és újra útnak indul. Szemöldököm csak a magasba röppen. Na igen, ez most egyikünk számára sem egy megszokott környezet, helyzet.
Az én megjegyzésem után elég képmutató lenne, ha rászólnék Katrinára az övé miatt, így aztán nem is teszem. Ez egyébként sem lep meg senkit. Carl válasza nem kifejezetten nyugtat meg, de nem akarom tovább boncolni a témát. Merem remélni, hogy valóban tudja mit csinál. Megvonom a vállam. - Az emberek a gyengébb pontok, sosem a rendszer. Amíg az emberi erőforrást nem lehet kiiktatni, addig mindig kockázatos lesz a fejlesztések titkosítása. Túl sokan lázadtak fel. Meglepne, ha nem bennünk kételkednének elősorban. Ami a jelszavak és kódok megszerzését illeti megrázom a fejem. - Vezessünk be több lépcsős azonosítást mindenkink, már többször kérvényeztük. Akár egyedi DNS azonosítást is. Nem is értem, miért maradunk a hamisítható, kinyerhető kódoknál… Sóhajtva legyintek egyet, mielőtt bárki is válaszolna. Jelenleg nem ez a legnagyobb problémánk. El is engedjük a témát, és áttérünk a doki legújabb talán élethosszig tartó házasságára. Szerencsére Carl nem haragtartó fajta, Fritz pedig érti a viccet akkor is, ha az ő kárára sütik el. - Soha nem adom fel, Carl! Soha! Vigyorog és kacsint is, aztán legyint egy széleset. -Ha minden kötél szakad, akkor Simon egy véletlen fájdalomcsillapítós baleset után még mindig megkérheti a kezemet. Nem maradok egyedül. Gonosz vigyort villant rám is, és pedig megvonom a vállam. Bármi megtörténhet, de azért szurkolok Lilinek. Greg csak mordul egyet Carl megjegyzésére, és a viccnek szánt mondatra tőlem is csak egy vasvilla-pillantást zsebelhet be. A kiegészítésre azért egy cseppet enyhül a hangulat. - Jobb ha a ezed ügyében tartod… Biccentek a zsebe felé, de nem erőltetem a dolgot. Katrina kérdésére határozottan megrázom a fejem. -Ezt holnap folytatjuk, és igen, holnap beöltözhetsz. A mai nap hátralévő részére Greg mellé osztalak, a sorozatgyártás előtti prototípusokat teszteli – reményeink szerint – utoljára. Nem befolyásolja az előírt pihenést, de dolgozhatsz abban a minőségben, amire be lettél osztva. Mikor Carl kapva kap az alkalmon és menekülőre fogja, mindannyian kezet fogunk vele, majd Fritz is nekilát összepakolni a holmiját. - Akkor holnap találkozunk, legyetek jók, fiúk, lányok! Ezzel a felkiáltással ő is elrobog. Greg bevárja Katrinát, ha lenne még bármi megbeszélnivalónk, vagy kérdése, csak utána indul meg a fegyverszekrények felé. Én a hónom alá csapom a dobozt, amibe Greg a sérült páncélt csomagolta, és elindulok, hogy átvigyem a fejlesztő csapatnak, hátha tudnak kezdeni valamit az új információkkal.
Pontosan tudom, hogy mire akar célozni Carl. Pont én ne tudnám? A veszély az utóbbi időkben nagyobb, mint bármikor. Ő is… leginkább útmutatásnak veszi a törvényeket, ő nem igazán hisz bennük, vagy abban, hogy szó szerint be kellene mindent tartani. Ő szemet tud hunyni néhány sértés felett, mindaddig, amíg nem jár mások életének kockázatával. A házasságunk is egy jó példa erre. Mégsem kíván más fellázadni, mégis tökéletesen be tud illeszkedni a társadalomba, tudja a munkáját szívvel, lélekkel végezni. És ellenzi az ellenállókat. Nem csak miattam, ő is hasonlóan vélekedik róluk, mint én és ennek végtelenül hálás is vagyok neki. Legalább egy ember, akinek nem kell a Kancellária igazát szajkóznom. Ő is érzi, ahogy mindenki más is a terembe, hogy túl sok minden történik egyszerre és az ritkán jó. A háború nem kavarta fel ennyire a kedélyeket, mint az utóbbi idők békésebb hónapjai. Mondhatnánk, hogy a vihar előtti csend, csakhogy nincs csend. - Ha kérvényezve van, akkor azt már könnyebben el tudom intézni - csóválja a fejét a férjem, nem is amiatt, mert el kell intéznie, hanem mert eddig erről nem tudott. Kevesen ismerik fel, hogy milyen jól ellavírozik a szürke zónába, anélkül, hogy bármi problémája lenne ezzel. Nem hiszek a módszereibe, bár kétség kívül hatékonyak és mindig jobban beválik, mintha a hivatalos utat választaná. Maga is a bürokráciában dolgozik, tudja, hogy miként működik. S mivel ez egy kicsi világ, tudja is, hogy kit kell megkeresnie, ha szeretne valamit. De végül csak elengedjük a témát, hogy aztán sokkal rosszabb jöjjön. Inkább beszélgetek a lázadókról, azokat jobban csipázom, jobban is érdekelnek. A fájdalomcsillapítós balesetnél mégis csak Fritzre réved a tekintetem, majd Simonra, valójában magam sem értem, hogy miért. Nem lennék rá kíváncsi, hogy mit művel abban az állapotban. Egyszer megtapasztaltam és... A hallucináció nem az emberiség és az ép elmének a barátja, noha enélkül is tökéletesen elhittem, hogy nem szedhet hasonlót. Simon bátyjának egyetlen egy megjegyzése azóta is a fülemben cseng, megkérdezni mégsem tettem a férfit. Vagy csak ez lett volna? Férjem vicce nem aratott sikert, ő mégis jót szórakozik magán. Legalább valaki. - Vettem Főnök - szalutál egy kacsitás kíséretébe. Nem fog feszülten viselkedni emiatt, ezt már tudom, főleg nem, ha veszélyes a munka az egységre nézve. Továbbra sem tudom benne ezt a kettősséget feloldani. Végül csak sikerül a munka felé visszaterelni a témát. A parancsra csak bólintok. - Rendben - és még véletlenül sem tekintek Fritzre, nehogy fennakadjon az elszólaláson. Ő két napot adott nekem, Simon csak egyet és ó, nem én leszek az, aki ezen rugózni fog. Elrugaszkodok a pulttól, majd Greg mellé lépek, kérdéseim nincsenek, legfeljebb, hogy mi is lesz a pontos feladatom, ám Greg ezt egyértelműen el is mondja. Egyszer-kétszer visszakérdezek a pontosítás végett, csak hogy ne csússzon hiba a szerkezetben, de ezen kívül nem sűrűn beszélgetünk, ha igen, akkor is csak a feladatinkra koncentrálunk, arról diskurálunk. Ő is elhagyja az általános beszélgetési témákat, amikért újra csak hálás leszek és érzem, hogy a feszültség is oldódik. Dolgozhatok. Nyugodtan, a magam módján és úgy tűnik, hogy egy hasonszőrűvel. Ez pedig már hiányzott, az elmúlt hónapokban. Így telik hát el a napunk és még csak nem is sejtem, hogy mennyi vita vár rám itt az elkövetkező hetek, hónapok során.
