Fogok én ezzel még szívni hogy dokizom és nem kancellározom, de már csak ostoba dacból is szívom a vérét. Egyszer még kapok a a pofámra érte, de annyi baj legyen. De ha már ennyire doki nekem faggatom és nem is hiába, könyökölve támasztom az arcom és érdeklődve hallgatom. Olyanokat mondd amiket nem tudtam lévén sosem foglalkoztam genetikával, de érezheti nagyon is figyelek rá (bár nem jobban mint általában, inkább csak szívesebben hallgatom). Némán rázom a fejem, hogy nem tudom hogy nézett ki a csimpánz, sok állat kipusztult, a háziasítottak maradtak meg inkább azokat tenyésztették, de a csimpánz nem volt közte, legalább is kétlem. Az hogy 98% stimmelt a mienkkel annyira abszurd, hogyha nem beszélne komolyan kiröhögném, hogy mókás férfi, ezt az egy jó tulajdonságát elismerem, de mivel nem viccel, csak kerekedik a szemem. Főleg hogy a perdaiak is nagyon hasonlítanak, nekem már ez is fantasztikum kategória, nem csak a kopoltyú meg a varázserő (mert mi a fenét mondjak rá?). -Hát... pont úgy. - Vonok vállat, ahogy mondja, űrlényekként tekintek rájuk. - Nincs véleményem, mert nem láttam egyet se, de egyszerre csodálatos és ijesztő. Csodálatos, mert általuk fejlődhetünk mi is, például az Ön tudománya, a genetika, lehet jobban megértjük az emberi testet is magát, akármi, de ijesztő, mert nem tudunk róluk semmit szinte és mi van kihalunk mert akár akaratlan is kiirtanak. Mesélték volt egy csomó megbetegedés, meg lehet ellenségesek lesznek később, vagy van valami olyan képességük ami bajt okoz nekünk, de persze rájuk is igaz, hogy "belerondítunk" az életükbe és nekik lesz bajuk. De én remélem ez inkább jó lesz mint rossz, végtére is maga beszélt velük, itt van még, jól van, szóval talán minden rendben lesz. - Már arra gondolok ha nagyon meg akarták volna ölni a vezetőink, de legalább az egyiket már nem élne szerintem a kancellár. -Maga mit lát bennük? Lehetőséget? - Ha már segítettek állítólag a feleségén, gondolom azt. De Ő többet tud, lehet óvatosabb ennél, nem tudom, nem is akarom faggatni, csak kíváncsi vagyok mennyire támadt fel benne a kutató szellem (úgy hiszem minden dokiban van ilyen). -Hát... - Erre mit mondjak? Vállon veregetést érdemel amiért nem paranoiás vajon újra lezuhan-e? Látszik kihátrálok a kérdésből, nehogy én legyek már az esetlegesen aki bogarat ültet a fülébe, nekem nincs hasznomra ha idegeskedik. Tényleg. De az tény hogy lemaradtam, mert előbb nem tűnt biztosnak valamiért nem-e meddőségi cucc volt McGrovernél, de most (számomra) már határozottan mondja. -Értem. De mivel Ő nem ért ezekhez elvileg akkor van vele egy másik doki. Az lenyomozható nem? Belépési kódok és hozzáférések alapján, mert ha nem a kancellárét használja akkor kapott magasabb engedélyt hogy titokban csinálják mindenkitől elzártan, gondolom. Ha tudja ki az, akkor tudja mi a területe, tehát nagy eséllyel kiderül mi lehetett a... a ládában, vagy mi volt az. - Hirtelen nem értem miért mondja, azt hiszem még mindig száz fele vannak a gondolataim, de már igyekszem fókuszálni. -Ennek örülök. - Jegyzem meg csendben, hogy mintát nem akar hamisítani, nem mintha bele tudnék szólni, de tényleg jó hír Ő nem ilyen - avagy örülök meggyőzően hazudott nekem. Arról viszont biztos nem füllent miért nem akar enni, amit nehézkesen fel is fogok, mert nála azért bennem inkább az él, visszakapta a szerettét, mintsem elvesztette a másikat. Mert attól hogy egy pici babáról beszélünk még nem lesz kisebb a gyász, én megértem Őt, ezért is kérem már szebben, mert magamról tudom, hogy ezzel csak ront a saját helyzetén, sajnos semmi kárpótlást nem nyújt a legyengülés. De legalább eszik, próbál, ha nem ismerném azt hinném a kedvemre akar tenni (mert attól gondolom nem fél ne kapná meg a kódot, avagy amit akar, ugye). De hát amit kér kivitelezhető, átnézem én neki a programfájlokat, volt már unalmasabb melóm is. -Ha-ha... - Mosolygok rá örömtelem, de csak kicsit, mert aztán tényleg mosolygok, sajnos be kell lássam, örülök nem vagyok egyedül, nem eszem egyedül. Megszoktam Sarah mellett hogy mindig van velem valaki, most meg javarészt egyedül csinálok mindent. Éles váltás volt nekem minden, de főleg ez, de be nem vallanám magamnak sem, hogy még Jenkinsnek is tudok ám örülni. Szeretek beszélgetni és... valljuk be, már mondhatni azt csináljuk kedvenc kancellárommal. Bólogatok, adja meg, megnézem neki a dolgot, főleg ha veszélyes a cucc amit keres, nem árt ha óvatos. Bár aztán ki tudja mire kell neki, talán jobb is nem tudom. De ami fontosabb eszik, hát nem is sejti ezzel örömet szerez nekem és én se mondanám ki hangosan, de jó érzés megosztani. Apróság, de kevésbé érzem magányosnak magam. Az most tök mellékes hogy Jenkins van itt - én legalább is így gondolom, aztán persze ki tudja... sosem tudjuk meg. Azt bezzeg megtudjuk nem kellett volna megnéznem az üzenetet (mentségemre legyen mondva azt hittem munka) de... hát... Raven a szívbajt hozza rám, azaz halál ciki hogy semmire sem emlékszem és van rólam valami videója. Elönt a szégyen és kín, az meg már meg sem említődik mint egy vészharang, hogy Raven hamarosan (jelentsen ez bármit) betoppan majd. A fenébe... inkább odaadom Jenkinsnek a programot, lássa állom a szavam, evett, az övé, de... ahh... Raven! -Mi? Ahm... nem. - Szeppenek meg, bár megnézhetné, nem hiszen értené mi az isten lelt, addig jó. Tudom felelőtlennek tart, de ezután sosem mosnám le magamról. Ám talán nem is ez a legijesztőbb... mi van ha azon a videón mondok valamit Jenkinsről? És mi van ha nem a szokásos szidalmat? Ha esetleg... pont hogy nem szidom?! Úristen, akkor vége lenne a világnak is! Arra is csak jobban elpirulok (ha fizikailag lehetséges) hogy cserélne üzenetet velem. Szerencsére nem látja, mert elszaladtam nagy bátran. -Köszönöm uram, nem élnék a kínált lehetőséggel... - Hárítom, pedig normál esetben lehet megérné a cserét, ki tudja, de az is ciki lenne ha megnézné az üzenetet és nem értené mit szenvedek. Bár a retinaszkennert nem tudom hogy magyaráznám ki, mit is takar, lévén... én se tudok sokat. A fenébe már Raven! -Én sem, nem annyira édes, kóstolja csak meg. - Fogom az arcom, Jézusom, rendbe kell szednem magam. Fújok párat halkan, majd hogy kicsit jobb odateszem azért neki a desszertet is, maximum nem eszik belőle. A kérdésére csak azért is a szemébe nézek összekaparva a méltóságom a szék alól. Igaz még darabokban van előttem, de már úton vagyok a pillanatragasztós fázishoz! -Khm, igen, elnézést, azt hittem munka, de csak... ugrattak engem. Egy barátom majd benéz, de az idő, egyen nyugodtan. - Nem kívánom elhallgatni a kapott infót, mert lehet nem szeretné bárki lássa itt ebédel velem - teljesen megérteném. De ha mást nem láthatja lettek barátaim (azt hiszem Raven több lett kedves ismerősnél a Jacknél töltött idő után) és a valaki tud valamit mert Jenkins nem hozott sose ilyen cikibe. Talán azért mert ezt se Raven csinálta hanem én, de Ő nem tudja nem emlékszem (kétlem Sam elmondta, kisebb gondja nagyobb). Ergo ha rájön azért is mit fogok kapni, hogy ki tudja mit ígértem neki össze-vissza a két szép szeméért (vagy bármiért, részegen azt mondják könnyen meggyőzhető vagyok). -Nem gondolt még arra ha unja a sablon üzeneteit bevezesse magának mindenki kötelezően írjon bele egy viccet? Lehet feldobná a napjait. - Térek vissza a kajához, egyelőre a sóshoz, próbálva megtalálni magam a dologban. Bár ahogy elképzelem sóhajtozik a rémes viccek felett megérne egy misét.
Hallgatom Hartley zászlós véleményét a perdaiakról, s nem meglepő módon egybecseng azzal, amit sok helyről hallani a Dominiumon, főleg azok körében, akik még személyesen nem találkoztak perdaival. Nem véletlenül keltett Roda is nagy feltűnést itt, nem véletlen susmorogtak körülötte, mögötte, s nem volt véletlen az sem, hogy fekete páncélos testőreim kísértek minket mindenhova. Egy dolog, ha nem tudta volna meggyógyítani Saskiát sem, az csak számomra lett volna katasztrófa. De ha meghal Roda is itt a hajón, a háború elkerülhetetlen lett volna. - Az ismeretlen dolgok mindig is ijesztőek voltak az ember számára, míg ez szép lassan félelemmé alakult és a félelem gyűlöletet szült. Nem árt az óvatosság a perdaiakkal s az egész holddal szemben, de nem szabad hagyni, hogy csak mert valami ismeretlen és ijesztő, ellenséggé váljon a szemünkben. Az ellenséget szeretjük szörnyetegnek látni, mert így semmi sem szabhat határt a tetteinknek velük szemben. - Jó okom lenne gyűlölni a holdat meg a perdaiakat Saskia valódi betegsége miatt, egy időben valóban így is tettem, de mindvégig tudtam, hogy bolond vagyok. Természetes emberi reakció, hogy felelőst keresünk és szívesen vetítettem minden fájdalmam és haragom az égitestre és összes lakójára... csak hogy ne kelljen elismernem, amit tudtam mélyen belül: az én hibám. - Lehetőséget, igen. Nem csak orvosi, genetikai szempontból, ami által jobb és hosszabb lehet az életünk, vagy akár egy nap mi is bírnánk a képességeikkel. Nem csak technológiailag, miként kovácsolják bele a fegyvereikbe a CQL-t. Nem csak lehetőséget egy új otthonra, egy újrakezdésre. Valójában nincs újrakezdés, csak máshol folytatás... - Ezt Saskia mellett a legkönnyebb megtanulni. Újrakezdésről beszélünk, de igazából folytatjuk, s ez akkor is így lenne, ha nem vesztette volna el az emlékeit. - Lehetőséget a fejlődésre, hogy valóban civilizált nép legyünk, nem csak annak hangoztassuk magunkat. - Nem tudom elfelejteni a kényelmetlen érzést, hogy emberségesség terén micsoda leckét kaptam a perdai gyógyítótól. A témát mindenesetre nem bánom kettőnk között, inkább ez, minthogy sikló-lezuhanásaimról essen több szó, erről való élcelődést meghagyom Dorian-nak, várván az alkalmat, mikor lesznek hasonló problémái. Biztosan küldök neki majd kommunikátoron egy üzenetet, ami egyetlen nevető arcból fog állni. - Ha utána akar nézni, akkor Theo Sabaud a neve. Munkakör szempontjából ő McGrover kancellár inasa. - Épp csak picit emelkedik meg a szemöldököm, mit szól hozzá a zászlós? Legfeljebb Evans kancellárból nézem ki, hogy ennyire sznob legyen, de lehet még neki sincs inasa, még nem vendégeskedtünk egymásnál, hogy kiderüljön, ki mit tart otthon. Egyébként nekem csak jó, ha a zászlós önként ajánlkozik rá, hogy utánanézzen ennek a Theo-nak jobban, kevésbé feltűnő. Vagy hát ki tudja, a személyes látogatásomnak oka volt az is, hogy McGrover kicsit kényelmetlenebbül érezze magát, nem tudván, mi mindent osztok meg a programozóval. Márpedig ha William ideges, nagyobb eséllyel hibázik, megint. Hanem a másik ügy már más téma, azzal nem ezt a kancellártársamat célzom meg, hanem ha minden igaz Morgenstern és Terson kancellárokat, ha csakugyan az ő kezük van a dologban. Szerencsére vagy nem tűnt fel Hartley-nak, hogy legfőbb felettesei területén kellene kutakodnia, vagy ez nem okoz nála morális válságot, ez még ideálisabb volna. Vagy csak nem jut eszébe idejében ellenkezni - utólag meg késő lesz -, mert érkezik a rejtélyes üzenet, ami látható zavart okoz a férfinál, ha palástolni is próbálja, meglehetősen szerencsétlen módját választotta, inkább csak kihangsúlyozta, semmint elrejtette. Én meg vagyok olyan jófej, hogy rátegyek egy lapáttal, vagy kettővel a szavaimmal, s lőn, még tud árnyalatot vörösödni Hartley arca, már amennyire ezt látom nagyjából háttal állva nekem. - Örülök, hogy talált barátokat. S ne aggódjon, sejtem, kiről van szó. Ilyen reakciók kiváltására csak ő képes. - Somolyodom el, ahogy felnézek Hartley-ra, mielőtt újabb falatot ennék még mindig a főételből. Semmi édeset nem vagyok hajlandó megkóstolni másnál. Egy darabig biztos nem. Mindenesetre lopva érdeklődve nézem a reakciót rá, na meg, hogy mit fog felelni. - Nem, nem gondoltam rá. Ön milyen viccet küldenem ma nekem? - Dobom vissza a labdát, bevallom, picit élvezve, ha ezzel is kicsit nehéz helyzetbe hozom. Ez a legkevesebb, ha már ennem kell, még ha finomat is eszek.
-A tudatlanság ijesztő, egyetértek. Örülök, hogy maga nyitott ezekre a... dolgokra. - Castillo kancellárról inkább hallani nem szeret újítani vagy csak nagyon alapos tesztelések után, tehát karót nyelt ipse, de Jenkins kicsit se ilyen. Szerintem jó ha van a vezetőségben olyan, aki nyitott az új dolgokra, például a perdai dolgokra. -Ismerős... - Nézek rá aztán említve az ellenség szörnyetegnek titulálását, lesütve a szemem mintha a kaja fontosabb lenne, mert pontosan tudom nekem Ő volt a mumusom, minden ok nélkül, mert noha a neve adott, de ezen kívül semmi másban nem volt hibás. Nem jobban mint én, mondjuk, akinek eleve mondania kellett volna plusz teszteket csináljanak mert Iris is beteg, csak hát... én nem értek ehhez. Mai napig nem. -Nekem mondja? Csak pár hónapja volt, hogy a Földön laktam... nekem annyinak tűnik. Újrakezdeni amúgy se tudnám, semmilyen értelemben. - Az azt jelentené feledném honnan jöttem és ki volt a párom. Folytatni tudom a dolgokat, nem elfelejtve hova tartok és mit hozok magammal. -Hmm gondolja az egyik képességük miatt tudják a CQL-t kovácsolni vagy csak rájöttek valamire amire mi még nem? - Ez érdekelne, Ő többet látott, meg igazából engem nem érint, nem vagyok katona beállítottságú, csak kíváncsi. -Gondolja sikerülhet? Most is vannak szakadárok, ugyan úgy gyűlölködnek az emberek, nem igen fognak össze... pedig mikor tegyük ha nem most? De talán ha az én generációm hibáiból tanul az Öné... - Ingatom a fejem, ami így belegondolva roppant furcsa, hogy a nagyapja is lehetnék, ha nem fagyasztanak le. De gondolom érti arra gondolok, az én generációm túl pusztító életet élt. Az övé talán tanul ebből. A legtöbb szakadár alvó volt tudtommal, ergo lehet mi is a gond vagyunk, nem csak a megoldás bizonyos problémákra. Nehéz nem úgy gondolni magamra, mint valamire, ami egy letűnt kor maradványa, nem ide illő. Aztán visszakanyarodunk a munkára, avagy... hát igen, kapok egy feladatot de csak nézek hogy no, ez gyors volt, Jenkinsen gyors. Igen, nekem van ilyen fogalmam. -Inasa? Azt hittem az orvosa, de... hogyne, meglátom mit tehetek. - Fel is írom a nevét a PDA-mba, el ne feledjem. Megértem Jenkins aggodalmait és lássunk csodát, McGrover ellen semmi panaszom szaglászni, persze csak ésszel, emiatt sem ígérek semmit. Sam miatt is fontos, egyértelmű. Ami azt illeti Sam miatt így "legálisabban" cselekedhetek, Jenkins kénytelen lenne elsimítani az esetleges félresiklásom ha nem akarja a másik kancellár gyanút fogjon. Persze nem akarok magunknak ilyen felesleges kört, jelenleg egy oldalon vagyunk. Én legalább is így képzelem, aztán hogy a valóságban mi zajlik csak Jenkins tudja, avagy talán még Ő sem... Szóval ezt mondhatni hamar elintézi, észre sem vettem magamnak csináltam munkát csak mert Ő beszélget velem, de hát nem vagyok én ilyen politikailag aktív valaki, hogy minden cselszövést kiszúrjak. Főleg mert tényleg nem azt érzem ki akarna szúrni velem. Ellenben Raven, aki ilyen üzeneteket küld, Jézus Mária, hát.. ezt megszívtam. -Igazán? Hát nem tudom, akkor most örüljek hogy tudja vagy lepődjek meg... De ez magyarázná hogy bír engem elviselni, valaki megedzette! - Nevetek a hajamba túrva miután leültem vele szembe ismét. Ha Ő is Ravenre gondol, nem másra, akkor tényleg sok visszás érzésem van. Eleve honnan ismerik egymást? Jó ez? Bár Sam barátnőjéről beszélünk, nem kéne sokat gondolnom, végtére is minden tanú és potenciális segítő ember jól jön Jenkinsnek McGrover ellen, nem? Hát engem is elvisel... Ennek ellenére nem akarok üzenetet cserélni vele, inkább ajánlom neki, hogy kérjen kötelező vicceket a neki íróktól, ha már ilyen lehangolt, hogy az én magánéletem is leköti. -Látja látja kancellár, itt a teljhatalma és ilyenekre nem gondol! Ó, nézzük mivel is fárasztanám magát... - Nevetek, aztán elgondolkodom, mérlegelve mitől mosolyodna el. Abban nem reménykedem nevetni fog - lehet fizikailag képtelen rá szegény pára. -"A fényképészetbe betér egy matektanár: - Szeretnék ebből a filmből képeket csináltatni. - 9x13? - 117. Miért?"- Nagyon meg kellett válogatnom milyen viccet mondok, semmi feleséges, gyerekes, betegséges és hasonló nem játszott, hát maradtam a matekos viccnél. Persze aztán rájövök lehet nem is érti, mert az én koromban még divat volt nyomtatni avagy átméretezni képet hogy jól mutasson a sima vagy digitális képkeretben, akár videóból kivágva és feljavítva, de hát... úristen, és akkor most ne mondjam öreg vagyok, mikor Ő az idősebb?! Meg sem merem kérdezni érti-e, ha nem úgy is szembetűnő lesz, maximum legyintek át kell kalibrálnom magam erre az évszázadra. Ha meg esetleg érti talán értékeli, maximum fogja a fejét, az is megérné, akkor legalább én nevetnék kicsit! Főleg mert csak most kezd eltűnni a vörösségem, hah.
- Az emberiséget jellemzően a kíváncsisága vitte előbbre. - Felelek ennyivel, hiszen a legtöbb tudományos áttörés, új találmány annak volt köszönhető, hogy mindig voltak, akik nem úgy néztek egy bizonyos dologra, ahogy a többiek és senki sem szólt nekik, hogy lehetetlenbe fogtak, így kíváncsi kísérletező vágyuk - több-kevesebb kudarc árán - meghozta a gyümölcsét. Hogy engem is szörnyetegnek látott, azon nem ütközöm meg, nem lep meg, igazán az lepett volna meg, ha nincs így. Kancellári előjogom, hogy annak tartsanak, nagyot nem is tévednek még a saját véleményem szerint is, és tudom, hogy Hartley-nak szüksége volt valakire, akit utálhat a felesége halála miatt. Kézenfekvő megoldás voltam én, ahogy nekem Roda. - Reméljük utóbbi, mert így van esély rá, hogy még megéljük mindketten a titok kiderülését. - Mosolyodom el haloványan, hiszen ha képességhez kötött a CQL-kovácsolásuk, na azt nem fogjuk tudni elsajátítani, amíg meg nem fejtjük a DNS-üket, amibe szintén beépülni látszott a CQL és vélhetően ez okozza a képességeiket is, de hogyan és miként... Több, mint három éves rejtély az egész genetikai részlegem előtt, jelentsen ez bármekkora szégyent is. Kis lépések, kis eredmények vannak, de ezek több új kérdést vetettek fel, mint amennyi régit megválaszoltak. Hosszú út ez, de kimondottan érdekesnek találom a rajta való járást. - Menthetetlen optimista vagyok. - De megtartom a véleményemet, hogy egyezség a két oldal között talán csak valamelyik karizmatikus és erős vezető halála árán lehet: kérdés, hogy ki hal meg előbb, Carter vagy Terson? És kérdés, hogy örökségüket ki veszi át, ki tudja összefogni vagy folyik szét a kezei között? Persze ez az egész ennél szerteágazóbb és bonyolultabb, könnyű Terson kancellárra kenni a dolgot, hiszen a katonaság vezetésével ő az arca ennek a háborúnak az ellenállókkal szemben, de ő csak az egy hetedét tette ki a problémának, amiért sokan ellenállónak álltak és állnak a mai napig. - Az előző generáció hibáiból tanulásra meg mindig eszembe jut, amit sok éve egy Alvó mondott, földi mondás volt: valamiféle Murphy szerint a tapasztalat abban segít, hogy ugyanazt a hibát legközelebb sokkal ravaszabbul kövessük el. Ez alapján nem kell bíznunk nagyon a békében. - Pillantok Hartley-ra, hiszen Alvó volt ő is, vajon ismerős-e neki ez a mondás, mely több évtizednyi űrben bolyongás során kikopott a Dominiumon és az efféle bölcseleteket az ébresztettek csempészik vissza az életünkbe. - Figyelembe véve, hogy erős ellenszenvvel viseltet vagy viseltetett legalább egy kancellár iránt, Ön nem gondolt rá, hogy szakadár lesz? - Használom az ő kifejezését, részben azért, hogy bátrabban merjen válaszolni, hiszen lényegét tekintve egy kancellár kérdezett most rá, akart-e valaha is a másik ellenálló, a rendszer üldözött ellensége lenni? Kevesen mernék bevallani, ha gondoltak is ilyenre, de a tagadás is beszédes lehet az apró nonverbális kis jelekben, amiket szeretek megfigyelni. - Miből gondolta, hogy az orvosa? - Vonom össze egy pillanatra értetlenül a szemöldökeimet, nem világos, miért gondolta Theo-t orvosnak, és honnan ismerheti, de ez majd kiderül hamarosan, vagy nem. Igazán nem lényeges, az annál inkább, hogy utánanéz ő ennek a rejtélyes férfinak, s nekem tökéletesen megfelel, ha Hartley kutakodik a közvetlen embereim helyett. S ha már rejtély, ott az üzenet, amit Hartley kap, akinek a feladója ismeretlen számomra, akárcsak a levél tartalma, de letagadhatatlanul hatást gyakorolt a férfira vagy a személy vagy az üzenet maga. - Kétségtelenül... egyedi személyiség. Mondja, Önök hogy találkoztak, ismerkedtek meg? Aztán nem is tartanám fel Önt, főleg, hogy vendéget vár a személyében. - Próbálkozok információkhoz jutni és egyben megalapozni a távozásomat - a desszerthez továbbra sem nyúlva, maradok a főételnél, bármi is ez -, mert így is tovább maradtam, mint szerettem s terveztem volna. Az információt persze paranccsal is megszerezhetném, és ha fontos és sürgető dologról lenne szó nem is vacakolnék, de minthogy ez a helyzet nem áll fenn, így inkább a mókásabb utat választom. Néha én is megérdemlek egy kis szórakozást, mert nekem ez az, a viccek kérése nem tartozik közé. - Ön kancellárként erre használná a hatalmát? - Vonom fel a szemöldökeimet kérdőn s kíváncsian, s csak kicsit enyhülnek, térnek vissza régi helyükre, mikor a viccet meghallom. Amit értek is meg nem is. A fényképészet lényegét nem értem. Volt egy hely, ahova be lehetett menni képeket készíttetni, nem otthon? Meg a film... Dereng, hogy régen filmekről hívták elő, még a fotózás feltalálása és az utána következő évtizedekben, a digitális korszak előtt. Hartley idejében a Földön még nyomtathattak képet, de itt a Dominiumon a papír kuriózum, senki nem pazarolná erre. Mindenesetre rájövök, hogy a számok bizonyára a képméretet hivatottak jelölni a fényképész kérdésében. - Magamra ismertem a matektanárban. - Jegyzem meg különösebb mosoly nélkül, inkább csak tekintetem derűs. Már csak azért is e hasonlóság, mert amíg a viccet hallgattam, fejben azonnal én is összeszoroztam a kettő számot, automatikusan, nem is gondolkodva rajta, nem is tudván, hogy lesz-e egyáltalán bármi köze az eredménynek a csattanóhoz. - Az öreg Jenkins kancellár a halálos ágyán magához hívatja az utódját, aki utána lesz dominiumi kancellár. Aggódva kérdezi: Elég erős vagy ahhoz, hogy a hozzám hűségesek mind kövessenek? Igen, elég erős, uram. Hangzik a felelet, de az öreg Jenkins kancellár még mindig nem nyugszik meg: De mégis mi lesz, ha mégsem követnek téged? Mire a felelet: Semmi gond, ebben az esetben Önt fogják követni. - Noha nem volt kérés, én is mondok egy viccet, ráadásul egy olyant, amit magamról - vagy éppen apámról - hallottam, s elmondom Hartley-nak, legalább olyan kíváncsian figyelve a reakcióit, mint ő az enyémeket. Vajh mit szól az efféle sötét humorhoz?
-Ez tény, meg a tévedések. - Mosolygok, mert néha a hibák és félresiklások tárnak fel valami egyedit, kérdés meg bírják-e ismételni a váratlan tényezőt. Arról meg inkább hallgatok, hogy nekem Ő volt a tévedés, avagy a szörnyeteg amit utálni kellett, hogy ne zakkanjak meg. Így is szerencsém volt a doki szerint, kicsivel több stressz ér vagy hasonló és lelövetem magam. Így is majdnem, Jenkinsen múlt, hogy észrevette, mentális bajom van, nem pedig egyéb. Bár depresszív gondolataim így is akadnak, most inkább optimistán kérdezősködöm a Perdáról meg a perdaiakról, Ő mit gondol, aki beszélt is velük. No meg a CQL maga, mnt tényező is érdekes. -Pfú, kíváncsi mi? Tudósként rossz lehet, ha valami ott van az orra előtt, de mégis évek kellenek kideríteni mi miért van. Pocsék kutató lennék, fele olyan türelmes nem vagyok mint maga. - Igen, ez amolyan bók akart lenni avagy dicséret, mert szerintem ennek a pasinak előttem acél idegei és végtelen türelme van. Elég a feleségére gondolnom hogy tudjam nem tévedek. Arra hogy menthetetlen optimista eleinte elvigyorodom és nézek rá hogy ez komoly? Aztán egy pillanat múlva rájövök hogy az. Most nem hazudott, nem heccelt. Igaz, hogy én úgy általában gondolom róla, nem konkrétan a perdaiak kapcsán, de ki tudja, lehet abban is az. Emiatt inkább csak bólogatok egyetértően, nem cáfolom meg a szavait. Eszek pár falatot, mikor jön aztán Murphyvel, fel is horkanok. -Murphy törvénye, ami elromolhat uram az el is romlik. Azt kevesen tudják, hogy ez nem demotiváló kijelentésnek szánták, hanem figyelmeztetésnek, ami megtörténhet meg is fog történni. Tehát ha felkészülünk arra nem lesz béke, talán mégis utat találunk hozzá, hogy mindent számba vettünk. - Én magam sosem hittem Murphy dolgait nem demotiválóan kell értelmezni, csak Sarah utálta ezt, talán pont Iris miatt. A lényeg, hogy le lettem nevelve a pesszimista dolgokról, hogy bevonzzam a jót, más kérdés hogy most semmi értelmét nem látom, mert minek is? Semmi sem jó valahogy mióta felébredtem. Olyan dolgoknak örülök, mint hogy Jenkinsnek ízlik a főztöm.. fantasztikus. Ami viszont a szakadárokat illeti értetlen nézek rá. -Nem. Az nem oldja meg a problémát. A rendszer jó, ha bizonyos elemeit szoknom is kell, de szerintem sokkal kiegyensúlyozottabb mint anno volt a Földön. Lehet hogy kezdek bekattanni, hogy nem tudok kimenni az erdőbe sétálni és nincs tengerpart, nem fúj a szél, nincs napfelkelte és nyugta, de annyit nem ér a természet a lágy öle hogy a ki tudja hol sérelmeket dédelgető terroristákkal közösködjek és bomlasszam azt, ami ha nem is tökéletes, de jó. Ön uram nem azért szerencsés mert kancellár családba született, hanem hogy egy olyan világba, ahol nem fenyegeti az a veszély család, munka, tanulási lehetőség nélkül marad egyedül. Ha van is szegénység de van hol lakni, van étel... A mai emberek szerintem nem értik mit jelent szegénynek lenni, kitaszítottnak a társadalomból. Itt úgy érzem ha van is ilyen, ritka. Vagy tévedek? - Igen, igen, rebellis személy vagyok, tiszteletlen és kiállhatatlan, de nem szeretem a káoszt, én a rendet szeretem. A struktúrát. Nem lennék jó lázadó. Meg lázadó státusz nélkül is utálhatom a kancellárokat, annyi hogy nem lehet bárhol hangoztatni, ennyi. -Hát... abból gondoltam amit mondott. Hogy valami vegyi dolgot szállított mikor lezuhantak. Az emberek elméletileg úgy hazudnak hihetőbben ha minél közelebb maradnak az igazsághoz, tehát ha nem is meddőségi szer volt a kancellár társánál, de valami orvosi dolog. Ha az volt akkor valami orvos kellett készítse aki McGrover kancellárhoz közel áll, közvetlen neki dolgozik. Noha Ön komornyiknak nevezte, de azt hittem csak amolyan szófordulat vagy gúny. De én nem tudok semmit a kancellár dolgairól, amennyit tudok csak ideges leszek és nos... egyszerre egy kancellár dolgaival tartottam bölcsnek foglalkozni. - Ergo a Jenkinstől kapott feladattal, mert McGrovertől csak ideg és gyomorgörcsöt kapok. Persze kijavíthat hol sikkadt félre a gondolatmenetem, de mivel lemaradtam egyáltalán hogy jött ez szóba és miért is mondta el nekem Jenkins, nem korholom magam nagyon amiért értetlen néz. Én csak magamban értetlenkedem. Aztán meg már izzadok itt szégyenemben Raven üzenete miatt, hát nincs Isten! Avagy hogy Jenkins által emlegetett kedvenc pasinkkal éljek: Murphy. Közben eszemben jut, hogy Bruce említette ugyan hogy Jenkins együtt vacsorázott Ravennel, de hogy miért és hogy találkoztak nem derült ki belőle. Az jóval érdekesebb szerintem minthogy én hogyan, bár ez nem titok, nem is akarom megfosztani a választól, ha a folytatást nem is kötöm majd az orrára. -Így is lehet mondani! - Nevetek Jenkins diplomáciáján amivel Ravent jellemzi. Bár érezni én nagyon kedvelem a csajt. - Sam által. Sam mesélt neki rólam és felkeresett. Meg saját elmondása szerint, ha jól értettem csípi a földieket, de erről inkább Őt kérdezze. - Aztán csak legyintek. -Istenigazából nem tart fel. - Azt nem mondanám legközelebb is áthívnám csevegni, de most kimondottan jól esik nem egyedül lenni, bár ezt be nem vallanám neki. Azért hamarabb kinevetem hogy egyáltalán felvet engem és a kancellárságot egy mondaton belül. -Maga roppant vicces fickó, el kell ismerjem. Soha nem leszek és nem is akarok kancellár lenni, teljes egészében meghagyom magának, jobban jár mindenki. De én mondom lehetnek hóbortjai, ha ennyi kell hogy ne legyen olyan komor... - Sóhajtok míg felvonom a vállaim, jelezve nem árt senkinek vele és miért ne? Lehet hallana olyat is ami kedvére van, az én földi humorom és vicctáram kétlem megfelelne neki, de csak találok olyat aminek a jelen körülmények között nem lesz talán sértő éle. Bár elnézve az arcát, lehet túl régit találtam választani. Aztán amit mond, na az őszintén megnevettet, ez az ember tényleg vicces, fáj beismerni, de akkor is így van! -Örvendetes! De talán egyszer elengedi magát annyira, hogy a fényképész legyen, hm? - Nevetek még kicsit, de szavamban nincs bántó él, inkább mosolygok rajta. Aztán csak kerekedik a szemem, hogy most viccet mond? Nekem? Meg Jenkinses viccet? Komoly érdeklődéssel hallgatom, még előrébb is dőlök, erre ez amolyan sötét vicc, de fejem csóválva nevetek rajta halkan. Én ilyesmit nem mertem volna neki mondani, de nem azért mert Róla vagy a családjáról szól, esetleg kancelláros, hanem maga a halál mint téma okán. Igazából nem is realizáltam, de talán jobban féltettem a lelkiállapotát mint okom lett volna. -Jézusom, uram. Magának tényleg van humora. Sajátos, de van. Kár hogy nem nevet sosem, egészséges dolog. De majd keresek még vicceket, az egyik csak célt ér majd! - "Fenyegetem" meg széles mosollyal, aztán erről eszembe jut egy kis szösszenet. -Avagy mosolyogjon többet, mert ahogy mondani szokták "A mosoly még mindig a legelegánsabb módja annak, hogy kimutasd a fogad fehérjét." Erről kimondottan maga jutott eszembe. - Mert hát az én vigyorom minden csak nem erőltetett, ki nem merném mondani, de lehet rájön magától is: élvezem a társaságát, bármilyen betegesen hangzik ez, tekintve hogy indultam vele ezen a mesés szép új világas úton.
A tévedésekre bólintok egyet röviden, egyetértően. Apám szavai ritkán jutnak eszembe, legalábbis pozitív kicsengésben, de emlékszem, hogy ő mondta, hogy egy jó tudósnak egyfajta immunitásra van szüksége a csalódással szemben. Nem számíthat mások szkepticizmusa vagy az elszenvedett kudarcok. Szerencséje volt azzal a hirtelen agyvérzéssel, előbb meghalt, minthogy csalódjon bennem, a potenciálisan utolsó Jenkins-ben. Lemaradt gúnyos mosolyomról is a holtteste felett, ezt egy kicsit azért sajnálom. - Ezek szerint a kódokban nem bukkan rá sokkal hamarabb arra, ami az orra előtt van? - Kérdezek vissza, mert ahhoz is éppúgy türelem kell szerintem, csak másabb. Minthogy egyikünket se tartom alacsony intelligenciájú személynek, bizonyosan tudnánk egymás munkáját megtanulni, más kérdés, hogy nem lennénk olyan jók benne és vérmérséklettől függően szenvednénk miatta látványosan. Szerencse, hogy az oktatási rendszerünk legalább érzékenyen reagál arra, ha valakiben meglátni valami iránt a szenvedélyt és a tehetséget, hiszen az emberiség érdeke, hogy ezt minél jobban kiaknázzuk és hasznosítsuk a javunkra, így jutunk előbbre. - Valóban sok múlik a szóválasztáson, hogy demotiváló-e vagy sem. Sok törvénye volt ennek a Murphy-nek? - Úgy tűnik, hogy az egykori földiek ismerhetik, legalábbis Hartley zászlós még értekezni is tud a bölcseleteiről. Egyszer majd utánanézek, ki lehetett ez a Murphy? Ám ezt félreteszem most, sokkal jobban érdekel, hogy vajon kacérkodott-e a zászlós a lázadás gondolatával, hogy ellenálló legyen, figyelembe véve, mennyire rajong értem és mennyire becsapta őt a rendszer már az induláskor. És akkor William boncolásos húzásáról nem is tud, pedig így sem kedveli kancellártársam. Persze számítok rá, hogy nem fogja beismerni, hogy akart ellenálló lenni. Ha akkor kérdezem, mikor frissebb volt a felesége és sógornője miatt érzett gyásza és mélyebb a szuicid hajlama, lehet inkább megmondta volna egy kancellár szemeibe, hogy fellázadna, ha tehetné. Ugyanakkor a válasza elgondolkodtató és úgy vélem, igazat mondhat nekem. Azzal együtt, hogy sokat kell még tanulnia a rendszerünkről és a világunkról, ez kitűnik abban is, miben látja az én szerencsémet. Fogalma sincs, milyen világ ez, de illetlenség lenne a finom ételt könyörtelen őszinteséggel viszonozni. Apró mosolyom a feleletem csak arra, hogy téved-e, veheti megerősítésként, hogy jól látja a dolgokat, vagy éppen ellenkezőleg. - És miben látja a rendszer tökéletlenségét? - Ez egyébként is izgalmasabb kérdés - számomra -, mint a saját hangomat hallgatni, s pont azért érdekel a véleménye, mert kíváncsivá tett, egy Hartley-féle rebellis, mégis rendszerhű személy min változtatna? Nem mert tippeket gyűjtök, mit dobjak be a legközelebbi kancellári ülésen mint vitatémát, hanem az embert akarom megismerni, a gondolkodásmódját. Ezért is érdekel, miből következtette ki, hogy a keresett rejtélyes személy, Theo Sabaud orvos lenne. - Hivatalosan tényleg komornyik áll a munkabeosztása mellett és nincs orvosi végzettsége. Ugyanakkor szerintem jól gondolkodik, Hartley zászlós, hiszen ki tudja, hogy McGrover kancellár hozzáférési kódjaival mi mindenhez jut hozzá ez a Sabaud. - Emiatt is tartom veszélyes elemnek ezt a férfit, mert ellenőrízetlenül akar istent játszani, holott ilyent Doriannal csak mi ketten tehetünk meg. Ám sajnos nehéz hihető baleset áldozatává tenni az állítólagos komornyikot, minthogy alig mozdul ki a William lakosztályából. Van, amikor a tervek nem válnak be és bár úgy tettem, mintha tudnám, ki írta Hartley-nak az üzenetet, mely szemlátomást hatalmas zavart váltott ki nála, hiába minden óvatos puhatolózás az ismerkedésük módjáról, abból sem derül ki, hogy ki lehet az üzenet írója, nem hangzik el a név. Az egyetlen név Lewis hadnagy, közös ismerős lehet, s bár az egykori tizedes ugrik be elsőnek, ez inkább annak köszönhető, hogy nem ismerem a hadnagy teljes baráthálózatát. Denisov-ot tudom még, hogy jóban van vele, annyira, hogy ki is állt érte ellenem, de kevés esélyt adok arra, hogy a szuperkatona küldene arcpirító üzeneteket a zászlósnak. Kénytelen vagyok hagyni a témát, legfeljebb majd utólag kamerán visszanézem, ki jött látogatóba Hartley-hoz. - Arra nem gondolt, hogy én ilyen vagyok, mikor jó kedvem van? - Emelem meg enyhén a szemöldökeimet szokásos komorságom felett. Nem tudom, vannak-e hóbortjaim, a munkamánia biztosan mások szerint nem nevezhető annak, de erről vélhetően a feleségem többet tudna mesélni, mint én magam. Igaz, nem is áll szándékomban a hóbortjaimat számba venni még magam előtt sem, nemhogy mások előtt fennhangon. Egyébként lehet nincsenek is, valahogy az már nem fér bele a teendők sorába, hogy arra is időt áldozzak, de nem is érzem a hiányát. - Miben lennék másabb fényképészként? A viccben ő is a munkáját végezte és annak szakzsargonjaival kommunikált, a vicc csattanója az eltérő munkák miatti eltérő gondolkodásmódon alapul. Ám mind a fényképész, mind a matektanár szakmájának megfelelően járt el. - Nem látom értelmét a helycserével, mivel engedném el magam jobban ettől, de talán majd a zászlós válaszából kiderül. Hacsak ki nem zökkentem azzal, hogy elmondok én is egy viccet, egyik kedvencet, amelyet a családnevemmel hallottam. A hatás hasonló, mint Raven Moor-nál, mikor a liftbe szorulva őneki mondtam el más Jenkins-es viccek mellett, igazából már ezért megéri néha elsütni ezt, na meg szeretem a vicc sötét humorát. Talán mégiscsak van hóbortom? - És büntetéssel jutalmazhatom a célba nem ért vicceket? - Fenyegetem vissza őt apró mosollyal szám sarkában, noha ettől még igencsak komolyan vehetőek a szavaim, legalábbis ha van esze Hartley-nak, soha nem küld majd nekem viccet. - Ezt bóknak veszem, köszönöm. - Jegyzem meg aztán mosoly nélkül, s egyúttal leteszem az evőeszközt is, ideje lesz távoznom, így is többet időztem itt, mint szerettem volna, de nem volt tanulságmentes legalább. - Valamint köszönöm az ebédet is, tényleg igazán ízletes volt. A kapott két feladatot pedig ne feledje, hamarosan keresni fogom, mire jutott. Persze, ha előbb eredményt ér el, úgy kérem, Ön keressen fel! - Állok fel az asztaltól és orientálódom a kabin ajtaja felé, ha szóval nem tart valamiért a zászlós, akkor bizonyosan el is érem azt, hogy ott köszönjek el tőle röviden és egy kurta biccentés kíséretében.
*Vannak találkozók, melyeket szinte kötelező jól időzíteni. A mostani Hartley látogatásom is ilyen, noha abszolút véletlen, de úgy tűnik, nekem született tehetségem van az ilyen véletlenekhez is. Ezt persze még nem tudom, és magamban gyanútlanul dúdolva indulok el némi más elintéznivaló ügy után a negyedik szintre, ahol is már korábbi italozásunkkor megismert kabin felé veszem az irányt. Amíg nem ismertem Jenkinst és nem akartam állandóan a sarkában járni valamilyen titka leleplezésének vágyával, azt gondoltam mindenben elég az a tudás amit a magaménak tudhatok. Azonban kiderült, hogy még sem. Francos flancos kancellári paranoia. Apától még sem kérhettem segítséget, mert agylobot kapott volna, ha elmondom mire kell. Ezzel szemben Hartley, hozzá képest elég edzett és laza, meg „szarok bele” típus, hogy őt nyaggassam, nem gondolván, hogy más is erre az álláspontra jutott. A negyedik szintre érve, a folyosón kezdek el agyalni azon, hogy Hartley nem írt vissza, pedig tutira otthon van. Érdekesnek gondolom a dolgot, de aztán arra az álláspontra jutok, hogy talán alszik. Megint az üveg fenekére nézett, de már van gyakorlata egyedül is hazajutni. A kabinajtó melletti falipanelen jelzem, hogy megérkeztem, rákészülve arra, hogy esetleg mégis nekem kell beengednem magam. Mivel semmi nem utal arra, hogy Hartley-nak vendége lenne – kancellári látogatásra nem számítok, testőr nem áll az ajtó előtt, és nő sincs nála, mert akkor rögvest visszaír – ivócimborám bájos vigyorú képét várom. Mikor aztán kinyílik az ajtó, pici meglepetés ér, hogy Jenkins áll ott ahol Hartleynak kellene, de ezt is képes vagyok egy százkarátos vigyorral az előnyömre fordítani. * -Üdv Jenkins kancellár! *Tovább mosolyogok, végigmérem a feje búbjától a csini cipőjéig, majd vissza és elnézek mellette, hogy rákacsintsak Hartley-ra. Aztán vissza Jenkinsre, mert illik udvariasan érdeklődni a hogyléte felől.* -Hogy van? És a kedvenc botanikusa? *Csak annyira emelem meg az egyik szemöldököm, hogy a pimaszságom csupán gyanúként forduljon meg benne, aztán ha nem állja az utamat, belibbenek mellette a fodros kis szoknyámat forgatva és tűsarkú, combig érő csizmámban Hartley kabinjába olyképp, hogy végig Jenkinsre vigyorgok. Szép nap ez a mai.* -Helló Hartley! Hogy ityeg a fityeg?
Eleinte csak nézek rá, hogy mire gondol a kódokkal kapcsolatban, majd a plafont szemlélve merengek el a kérdésen. Azt hiszem igaza van. -De én ott tudom pontosan mit keresek, az matematika és programnyelv. Ön igazából ha jól sejtem nem tudja mit keres, avagy csak sejti. De igaza lehet, avagy a programozáshoz van türelmem, ha sok minden máshoz nem is! - Mosolygok rá, mert szerintem Ő is rájött jóval forróbb fejű vagyok mint Ő, sokszor türelmetlen is, egy ilyen versenyt garantáltan Ő nyerne, de hát nem is fogok vele ilyesmiben fogadni. Bár én abban sem fogadnék hogy pontosan megválaszolom a drága jó Murphynek hány törvénye is volt, mert szállóige lett. -Nehéz megmondani, szerintem eredetileg csak ez, de később bármire ráfogták és hasonló hangzatos axiómáknak adták el. Nekem a feleségem mondta hogy amúgy én se a jó értelemben idézgetem ám, Ő imádta mindennek visszanézni az eredetét. - Apró hobbi, néha én is csinálom, megszokásból már, nem egyszer leptem meg ilyen kis semmiséggel ha valahova elvittem vagy vettem valamit. Persze mostanság már csak reflex, rajtam kívül nem igen érdekel senkit. Avagy talán most egy kicsit Jenkinst. De ahogy elnézem a kedvenc kancellárom inkább az foglalkoztatja leszökök-e a Perdára hogy aztán mikor lemegy az erdőben szúrhassam hátba a sikló balesete után. Ki kell ábrándítsam, nem akarok én ennyit vesződni ilyesmivel, inkább fogok neki vicceket küldeni, maradok Dominiumi állampolgár. Hogy hisz-e nekem nem tudom, ez a mosoly bármit takarhat, jó pókeres lenne, ó, lehet egyszer megtanítom ha nem ismerné a játékot, Bruce-ból kiindulva lehet nem tudja hogy kell játszani. De hogy miben tökéletlen a rendszer? Hmm... jó kérdés. -Erre azt hiszem nem tudok felelni, rengeteg dolgot nem látok még át. Az engem és a környezetem érintő dolgokban a nagyon beszabályozott házasodási kor és a szülési határidők lehetnek feszélyezők, magamból kiindulva ha húsz évesen meg kellett volna nősülnöm, hát... sajnáltam volna a feleségem. Nekem még kellett az a nyolc év, hogy igazi társa legyek. De mivel én nem is ezen a hajón nőttem fel, rejtély a mostani generáció hogy dolgozza fel, hogy mindent ennyire fiatalon kell elkezdenie, a házastársi viszonyt, a szülőséget, a karriert. Az apaságra is csak egy éve értem meg, hát húsz évesen én is gyerek voltam még... De értem miért van ez így, lassan elfogadom a rám vonatkozó részeit is, mert logikus. Szerintem ott lehet a gond hogy az emberek még mindig negatívan gondolkodnak, nem látják a rendszer előnyeit. Vagy mert nem tapasztaltak valóban nehéz dolgokat vagy mert Isten tudja miért nem gondolnak bele. Lehet rossz a marketingesük, kancellár. - Mosolygom el a végét, mert valamelyest elkomolytalankodom, noha lehet tényleg ezen múlik. Sok lehetőség van még mindig, sőt, lehet több is, csak annyira gyors minden hogy elsiklanak felette. Ahogy én is most túlszaladtam ezen a McGrover féle dolgon ki is ez a Theo meg mit csinálhat és hasonlók, hiszen arra sem emlékszem már Jenkins egyáltalán miért hozta szóba. -Hm. Lehet csak törölték ezt a végzettséget avagy felülírták. Végtére is, ha nem olyan ismert személy... - Simogatom a szám, majd bólintok párat, megnézem amit tudok veszélymentesen és kiderül. Először úgy is azt a kart vagy mit kell megnézzem. Aztán ki tudja, lehet a kettő összefügg ismerve Jenkinst. Avagy ugye én olyan dolgokat is lazán feltételezek róla hogy tudja kiről beszélgetünk Raven személyében, ergo fel sem tűnik nem mondom ki a nevét, de minek is, ha tudja róla van szó. De az sem kizárt marad míg a hölgyemény be nem libben, kinézem belőle. Bruce mesélte vacsorázgatnak, meg egyik előtt se titok velem is beszélnek, tehát... -Nem. Tudom hogy szokott mosolyogni. - Adom elő tudományos komolysággal, mert valahogy nem hiszek neki. Vagy csak nem akarok. Vagy látni vélek némi kezdeti mosolyráncokat a szeme körül, ki tudja. Ámbátor így sem mertem mondani hogy "tudom hogy szokott nevetni". Pedig biztos szokott... -Abban, hogy nem azzal jönne rögtön hogy kiszámolja, mint a matematikus, jaj már Jenkins uram, túlmagyaráz mindent, néha lazítson, nem kell mindenben megoldandó problémát látni, csak... áh, hagyjuk. - Legyintek, ha eddig nem értette eztán se fogja! Szomorú, de hát fogalmam sincs hogy kell kikapcsolni szegényt kancellár üzemmódból, meg ki tudja mi lenne az eredmény, meghagyom a nejének. Ellenben valamit csak megcsillant belőle ezzel a viccel, mert komolyan Jenkinses viccet mesélt? Jaj Istenem, még fekete humora is van, bár abba már nem gondolok bele hány százalékban fedheti a valóságot amúgy a kis csattanó. Meg ezek szerint szereti a vicceket, fogok is neki küldeni, bár rögtön fenyegetőzik. -Jaj maga amúgy is találna ürügyet hogy megbüntessen, a többiek meg kössék fel a gatyájuk meg a szoknyájuk! - Vigyorgok jelezve vállalom, mert igazából én csak nyerhetek. A többi ember meg hát... tőlük bocsi. -Nem sértegettem kivételesen, tehát nyugodtan. - De csak megvonja azt a fogfehérje mutogatós mosolyt, gonosz kancellár. Mikor feláll én is így teszek, mert így illik vagy így volt illő, magam sem tudom, megszokás, fogjuk rá. -Köszönöm hogy ebédelt velem. - Mosolygok továbbra is, de nem tartom fel, ha menne menjen, fura lenne marasztalnom, meg gondolom előbb távozna mint Raven megjön. Inkább csak elveszem a tányérját és a mosogató felé indulok vele, Raven úgy is ha kér másikat kap, talán ennyire nincs jóban Jenkins-szel hogy egy tálból "cseresznyézzenek", épp csak arra nem számítok Jenkins azért toppan meg mert az említett leányzó van az ajtó előtt. No meg vigyorra késztet derűs hangja, ami nem lombozódik le holmi komoly kancellároktól. Bár a kedvenc botanikusra felszalad a szemöldököm, hogy az na vajon ki, de majd megkérdem Ravent ha kettecskén leszünk. Ahogy belibben és kérdez nevetek már. -Nem is tudtam használják még ezt a kifejezést, egyáltalán érted-e mit kérdezel, hm? Amúgy jól, kösz, remélem még nem ettél. - Mosolygok rá, Jenkinsnek meg intek még egyet búcsúzóul ha idenézne. Aztán akaratlan végignézek megint Ravenen, ez a ruhaösszeállítás elég... merész és szokatlan nekem a sok egyenruha mellé. -Nagyon csinos vagy ma is. - Utalok arra legutóbb is az volt, mert azért van amire emlékszem, na... na. Amúgy ha igennel felelt arra nem evett akkor kap egy tál sós főtt ételt is, ha evett, akkor szerintem elég lesz számára a desszert is ami már ott van. Ha Jenkinsnek ízlett a főztöm akkor talán Ravennek is fog.
- Csakugyan pontosan? Az Alvók ajtajánál mégis elég sokáig tartott az a keresgélés. - Szúrok picit vissza, de tény és való, hogy a programozás világába nem látok bele, hogy tudjam, mennyire van nekem vagy épp neki igaza. - Általában tudom mit keresek és azt is, hogy hol, a megoldás nem nem egyszerű, amennyiben a génekről van szó. - Persze az is igaz, hogy a perdaiaknál ha azt mondjuk, sejtjük mit keresünk, már azzal nagyon optimisták voltunk. A teljes géntérképtől még messze vagyunk, ahhoz sok minta és elemzés kell. Figyelek a Murphy-ről alkotott véleményre és töredékes eredettörténetre, de sokkal inkább arra, ahogy Hartley beszél a feleségéről. Emlékszem, mikor el kellett játszanom, hogy Saskia halott, inkább kerültem a róla való beszédet vagy hogy utaljak rá, mert nem akartam múlt időben beszélni róla. Nekem erre volt okom, de fiam esetében még mindig nehéz tudatosítani magamban, hogy ő már nincs, hiába láttam, ahogy a csöppnyi test elég és ami maradt hamu és pernye, az az űrbe került. Furcsa kettősség, mert néha erre emlékeztetnem kell magamat nappal - mikor nem látom Saskia szomorúságát -, míg éjjel meg rémálomként töretlenül kísért az emlékeztető, hogy véletlenül se felejtsem el. Vajon eljutok én is oda majd, ahova Hartley, hogy egész nyugodtan és természetesnek hatóan beszéljek és gondoljak rá múlt időnként? És Saskia? Muszáj terelnem a gondolataimat, s erre a politika mindig kiválóan alkalmas, még ha csak úgy is kerül szóba, hogy arról kérdezem a zászlóst, miben látja a rendszer tökéletlenségét. Friss ébresztettnek számít még, nyilvánvalóan nem látja át még az egészet, de mondhatni az első benyomás nem véletlenül olyan fontos. - Sajnálom... - Csak ezzel az egy szóval vágok közbe, amikor azt mondja, hogy egy éve - valójában több, mint ötven éve - ért meg az apaságra, mert ennek a lehetőségét a feleségével együtt vesztette el, s csak remélheti, hogy talál új társat maga mellé. Ha egyáltalán akar. A szavai végére viszont elmosolyodom. - Nos, ha már türelmetlen lesz a programozáshoz is, esetleg gondolkodjon el a marketing-irányon. - Inkább irónia ez, mint tényleges ajánlat, mert őt megbízni a propaganda megreformálásával ugyancsak érdekes megoldásokat szülne, azon kívül aligha akar a Kancellária arca lenni. Persze a rendszer nem említett tökéletlensége, hogy a személyi szabadság a nulla felé konvergál, jellemzően nem kérdezi meg a Kancellária, hogy mit akarnak az emberek. A Kancellária mondja meg, hogy mit akarnak. De ahogy a zászlós mondta, még ő sem tapasztalta meg, milyen valóban nehéz ez az új élet, ha nincs köze a nyolcadik gyűrűszinthez. Annak a Theo-nak könnyű lehet William állítólagos komornyikjaként, már amennyire könnyű lehet az élet William mellett. A végzettség felülírására csak röviden, de határozottan rázom meg a fejemet. - Nem, az biztos nem. - Hacsak Dorian nincs benne szintén, mert az orvosnak készülőkről - a kevés, de szégyenletes kibukottakat is beleértve - tudunk mindketten, nincsenek olyan sokan, hogy ne tűnjön fel egy hirtelen hiány. Meg ahogy Dorian-t ismerem, ehhez nagyon nyomós érv kell neki, hogy belemenjen és nem kétlem, hogy a háttérben a saját pecsenyéjét sütögetné William kárára és tudta nélkül. Ám kár találgatásokba bocsátkozni, majd Theo-ra visszatérünk, ha Hartley-nak sikerült valamit kiderítenie róla, s ennél jóval könnyedebb témára evezünk át, történetesen a viccekre. Mikor ma eldöntöttem, hogy felkeresem őt, nem hittem volna, hogy ide lyukadunk ki. Egyébként igen, szoktam mosolyogni, csak jellemzően annak mások nem örülnek. - Szakmai ártalomnak tekinthető. - Felelek csak meg ennyivel arra, hogy mindenben megoldandó problémát látok, s nagyon nem is túloztam. Az életem java megoldandó problémák láncolata egymásra fűzve a cél érdekében, ami egy humoros pillanatban a cseppet sem nagyravágyó világuralmi-terv nevet kapta. - Ez esetben vigasztalja majd a tudat, hogy jogosan kapta a büntetését, nem kellett ürügyet keresnem. - S egy gúnyos mosollyal toldom meg, ha már úgy is az előbb hiányolta a mosolyomat. Majd ezután a távozás mellett döntök, így is többet időztem itt, mint szerettem volna. Ám amikor kinyitom az ajtót, az én szemöldökeim is egy leheletnyit feljebb emelkednek meglátva az ajtó előtt várakozó és máris vadalmaként vigyorgó egykori tizedest. Igen, belőle kinézem, hogy arcpirító üzeneteket küldözget, pláne olyan esetben, ha a hatalmas rangkülönbség hiánya miatt nem is kell a legkevésbé sem visszafognia magát. Tehát ők ketten barátok... Felvetődik bennem, mi lesz, ha egyszer Hartley is rájön, amit én sejteni vélek Moor-ról és a JL kapcsolatáról. - Moor asszony. - Biccentek aprót felé minden mosoly nélkül, nem mérve őt végig egyáltalán, miközben magamban egy kicsit ízlelgetem ezt a megnevezést. Fura a tizedes után. Azt jobban szerettem, nagyobb távolságot adott és jobban sulykolta, hol a helye. - Önnek Mrs. Jenkins-nek vagy kancellárnénak kell neveznie. - Jelentem ki hűvös tárgyilagossággal, noha tudom, hogy a nő nem véletlenül fogalmaz úgy, ahogy, a pletykák az ő fülébe is eljutottak, de direkt nem akarom érteni. És direkt nem nyilatkozom egyikünk hogylétéről sem. - Jó szórakozást Önöknek! - Köszönök el, jelzésértékűen nézve Raven Moor-ra, hogy egy lépésnyit kénytelen legyen odébb lépni az ajtóból, hogy kiléphessek a kabinból, hogy utána már a fodros szoknyájában beléphessen a helyemre. Lesz min gondolkodnom, míg visszaérek a nyolcadik gyűrűszintre...
*Jenkinst látva csupán a botanikus lány jut eszembe, azt már nem dörgölöm az orra alá, mennyire hanyag volt, hogy nem hozott magával egy szem árva testőrt sem. Komolyan, borzasztó ez a felelőtlenség. Lépnék is be Hartleyhoz a kacsintásom után, de Jenkins az utamat állja. Ő is ugyanezt gondolja feltételezem, de különbözik a kettőnk nézőpontja. Ami végleg megakaszt, az a megszólításom. Oké, hogy nem vagyok már tizedes, de ez az asszony baszki, behalok tőle. Szemet forgatok, gondolom most magában elégedett lesz, hát a perdai istenek látják a lelkem, hogy nem ezt akartam, de most már ott ette meg a fene az egészet. Lesz még alkalom ezen változtatni, majd ha kettesben leszünk…a botanikusra csak félig reagál, de a fülig érő vigyorom mutatja, hogy egyrészt nem pont erre gondoltam, másrészt tudom, hogy tudja, hogy tudom és csak terelne. A szigorú rendreutasításra a téma tartalma szerint kerekítem ki a szemeimet és pimaszul ráhagyom.* -Ó, hát peeersze. Bocsánat! *Ha már nem enged be, akkor félreállok és nem azért mert csúnyán néz rám, hanem mert úgy tartja kedvem. Másrészt a hosszantartó pillantásomat is el kell helyeznem rajta amíg elsétál mellettem, így azért mégis könnyebb és biztosan nem botlok meg semmiben. * -Köszönjük, meglesz, önnek is! Vigyázzon magára hazafelé! *Ezek után libbenek be a már ismert kabinba, nem kell körülnéznem sem, de azért megteszem amíg a költői kérdésemre válaszol. Nem tudom nem észrevenni a terítéket, ami nem egy hanem kettő és a finomságokat. * -Persze. A pasikat szokták kérdezni arról, hogy működik a szerszámuk, ezzel egyben a lelkiállapotukról is érdeklődnek, mert mint tudjuk, a kettő egy szinten van. *Mindezt úgy mondom, hogy a terítéket nézem és csak akkor pillantok fel vigyorogva, amikor elérek az utolsó szóhoz. * -Ma már igen, de nem mostanában, egyébként nem probléma. Csak nem etetted meg Jenkinst? Baszki! Az már eredmény! *Elámulok, lesz mit megbeszélnünk Jenkinsszel ha egyszer megint összetalizunk kettecskén. Húúú, de sok mindenről kell csevegnünk. Most azonban Hartley-ra figyelek, lefutjuk a kötelező jellegű, de számunkra pusztán szórakoztató köröket, ennek szellemében még pörgök is egy kicsit, hogy lássa nem csak csinos vagyok, hanem ügyes is. * -Köszönöm! Kedves vagy, ma is! *Emelgetem az egyik szemöldököm, majd meg sem várva, hogy hellyel kínáljon, leteszem magam egy székre ami a legközelebb van a kajához. * -Mi a menü? Ez jóóól néz ki! Honnan hoztad? *Bele is nyúlnék az egyik valamibe ha nem csap rá a kezemre, hogy egy falatot elcsenjek és megkóstoljam. Dominiumi menün nőttem fel, fogalmam sincs, hogy amit látok sós-e, édes-e, vagy egyáltalán mi a szösz, de jól néz ki és az illata sem utolsó.*
-A tudom mit keresek és a gyorsan meg is találom nem ugyan az. Főleg hogy az alvóknál nem is volt semmi hiba valójában, nem sétált volna az űrben akkor sem ha ijesztegetem vele... - Legyintek, hogy az kicsit más, meg nekem szent meggyőződésem akkor mondtam nem tudott volna lecsatlakozni a dolog, nem történt volna semmi csak benn ragad ha nem nyitjuk ki az ajtót, azért sem voltam ideges a végén, tudtam van időm. Mentségemre legyen mondva zilált idegállapotban voltam. //Búcsúajándék xD// -Hmm... - A génekhez nem értek amit hümmögésem is hűen alátámaszt szerintem. Ráhagyom, ahogy Ő is rám vélhetőleg a kódokat. Ha tudom is gyászol nem faggatom róla, mert egyrészt nem egyedül teszi másrészt én örültem ha nem kellett beszélnem a feleségemről. Ha eszembe jutott elakadtam, kerülgetett a sírás és összeomlottam bizonyos esetekben. Mára sikerült eljutnom oda hogy elfogadjam nincs többé, de ez nem jelenti ne gondolnék folyamatosan rá. Az utóbbi éveim teljesen átszőtte Sarah, emiatt inkább gondolok rá titokban úgy nem is halt meg csak messze van és nem jön vissza. Könnyebb. Csalok, de valahogy mégis könnyebb, akkor is ha eltemettem a medálját a perdán. Emiatt is nehéz nekem hogy újra kell nősülnöm, hiszen nem érzem özvegy lennék, szabad férfi. Pedig gyereket kell vállalnom pár éven belül, valamint van egy olyan sejtésem fiatal feleséget kapok mert nincs gyerekem és csak azoknak nincs általában. Ez is eléggé... frusztrál. 17 évesek a lányok, hát basszus, az apja lehetnék egy-kettőnek így. Az hogy sajnálja csak egy sóhajt csal ki belőlem de kivételesen nem nézek rá neheztelve. Neki sem könnyű, mert minél többet vetél egy nő annál nagyobb az esélye meddő lesz, ha pedig az lesz elveszik a feleségét... elvileg. Bár Ő kancellár, gondolom megoldaná. Annyi viszont bizonyos, hogy a marketing vonal miatt nevetek kicsit. -Biztos benne? Magát is népszerűsítenem kell! - Nevetek, de költői kérdésnek hagyom a dolgot, lévén úgy se fogok kampányolni se érte se másért valószínű. Annyit tehetek ha kérdeznek nekik is elmondom amit most neki, aztán vagy lesz értelme vagy nem. Ami McGrover emberét illeti Jenkins szerint biztos nincsenek átírva az adatai, elég határozottan is mondja, tehát valahol máshol kell a megoldást keresni úgymond. Majd meglátom mit tehetek, addig is próbálnám ellazítani ezt a hapsit itt előttem, de hát kemény fába vágtam a fejszém annyi szent. Ingatom is a fejem, hogy "igen, igaz", hogy szakmai ártalom mindent meg kell oldania, kancellárként gondolom erre lett nevelve. -Mi? Hogy véletlen elmosolyodott? Ürügy a frászt az ha engem kérdez, nem jogos büntetés, kikérem magamnak előre! Csak dolgoztatom a szája körüli izmokat is! - Én nevetek, hogy mekkora egy szemét, de hát megszoktam már semmi sem jó neki, semmi! Meg nem is izgat mit mond, szerintem valahol örülne neki, hátha tényleg az egyik betalál és elneveti magát. Ráférne némi jókedv. Amit a távozásakor érkező Raven simán meg is adhatna ha már nekem nem ment, de hát vele is olyan karótnyelt... Bruce téved, nincs köztük semmi, avagy Jenkins jól titkolja imád igazából mindkettőnket (csak kicsit másképp, értem a humorunkra, a humorunkra!) Hallva hogy Raven a botanikusra kérdez eleinte nem is sejtem ki lehet, hallva a választ viszont kicsit pislogok. Raven úgy fest pofátlanabb mint én avagy nem tudom, lehet látta már Jenkins nejét. Engem is érdekelne, de inkább hanyagolom a témát, mert egyszerre örülök nekik és irigykedem mindig. Utóbbi pedig eléggé megkeseredett érzés. Aztán Jenkins elmegy, Raven belibben és immár csak a hölgyeménnyel foglalkozom, kellemesebb társaság lesz amíg be nem égek előtte is ebben biztos vagyok! -Vigyázzon magára mi? - Nevetek mikor már csak Raven hallja, hagyjuk már. Minden esetre nem tudom nem vigyorogni hogy megjött. Azon is nevetek hogy a kis üdvözlését is érti végül is nem csak úgy mondja, csóválom a fejem, de nem reagálok, hiszen megtettem végül is hogy jól vagyok, ergo ott sincs gondom, bár hogy őszinte legyek nem tesztelgettem... de hát minden rendben, ez nem is kérdés! -Az túlzás hogy megetettem, evet egy keveset. De van még! A desszerthez nem nyúlt, rá sem nézett, nagyon utálhatja az édes dolgokat, savanyú egy pasas! - Nevetek, de akkor szedek neki kicsit többet hogy legalább Raven egyen már rendesen! Persze előtte megszemlélem magamnak és élezettel nézem még pördül is nekem egyet itt csinosságában! -Én mindig, én mindig! - Nevetek, cseppet sem zavar otthonosan mozog holott emlékeim szerint először jár itt. Avagy... gondolom először. Nem? Hm. Ehehehe, mindegy, leteszem elé az ételt és visszaülök a sajátomhoz, bár én már a desszertnél járok. -Én főztem. - Ha nyúlkálni akar megteheti, az enyémből is vehet sem zavar, látszik inkább szórakozom a gyerekességén mintsem zavarna. Ami eddig előtte volt mindkettő édes, amit elé teszek sós. Előbbi amolyan fehérjeporos, vanília ízű pudingszerű étel, amibe gyümölcsöt vágtam, a levével is hígítottam, a másik egy sós étel perdai fűszerekkel és zöldségekkel, hús az nincs benne mondjuk de hát mindent nem lehet. Az alapja így is por mindkettőnek amit a hajón kapni, de próbáltam feldobni mindkettőt.-Hát... Hartley féle zöldséges egytálétel és gyümölcsös desszert, ha Jenkinsnek ízlett remélem neked is fog! - Nevetek, adok neki kanalat is egyen bátran, hoztam vizet is neki. -Na meséljen Moor asszony! Rég láttam kegyedet! - Vigyorgok rá, hogy ez a megnevezés nekem is vicces, de inkább azért mert kis lökött az egész lénye, nem olyan asszonyos, holott az, tudom az. Azaz szent meggyőződésem, lévén ott a férje. -Amúgy meg mi az a videó az üzenetedben?! Hallod... véletlen megnyitottam Jenkins előtt, vágtam egy fejet basszus, mikor csináltál Te videót?! Miért nem mutattad?! - Ha nagyon kérdez ráfoghatom azt hittem fényképez és amúúúúúgy emlékszem de komolyan, mi az már?! Elnyomom a kínlódásom egyelőre, mert eeehhh....
*Már nagyon érett ez a találkozás, pedig nem is bujkáltunk egymás elől, mégis valahogy elúszott az idő. De ha már itt vagyok, adjuk meg a módját, Hartleyval amúgy sem lehet másképp, elvégre földi, sok mindent másképp lát és csinál. Érdekes mennyire különbözik Malinortól és Denisovtól. * -Hát ja, nem hozott magával testőrt. Azért lepett meg, hogy itt van, nem állt kint senki az ajtó előtt. *Bár ha jól emlékszem, hozzám is egyedül érkezett, úgy látszik a veszély csak akkor szemezget vele amikor az otthonában látogat meg valakit. Aztán felmondom a leckét a régi, földi „Szlengek és köszöntések” című fejezetből, bár én tényleg csak a lelki állapotára vagyok kíváncsi, de máris rátérek az elmúlt percek kitárgyalására, látva a két terítéket. Azért megnéztem volna Jenkins arcát amikor Hartley kajával kínálja…és vajon mennyit kellett győzködni, hogy egyen? A Programvarázslót sem kell ám a szomszédba küldeni makacsságért. * -Szerencs, hogy hagyott még. *Jegyzem meg minden él nélkül, ám az édes és desszert szavaknál elnevetem magam…majdhogynem könnyesre. * -Nem csohodáhálohohom. *Mindezt már a röpke divatbemutató után teszem, és le is ülök, mert enni ülve jó. El is csípek magamnak egy falatot mikor Hartley nem figyel, mert hiába nem úgy néz ki Hartley, a mérges anyaként kezemre csapás gondolata megfordul a fejemben. Ejhhh, nem is volt az olyan régen. Arra a büszke kijelentésre, hogy mindent ő készített, már feldobom a szemöldökeimet a homlokomra, tovább paskolva a máját.* -Váááóóó! Te vagy az eszményi férj! *A menüt hallgatva összefut a nyál a számban, azt hiszem Hartley rám nem fog panaszkodni.* -Jól hangzik, hát még milyen jól fog ízleni! *S el is csípek az elém tett tányérról egy falatot s míg ő kér és beszél, addig élvezettel elnyammogok rajta. A „kegyedet” megszólításon mindketten vigyorgunk, lássuk be, nem illik rám a mostani lényemet tekintve, de látott volna akkor amikor először mentem Jenkinshez vacsira…még a kancellárnak is villogtak a szemei. * -Ez mennyei, bár nem tudom milyen a menny, de tutira ilyen jó lehet. Azt hiszem, megtartalak. *S újra nevetek, mert most már nekem is leesett, hogy a kis üzenetem akkor érte amikor Jenkins javában falatozott nála, gondolom nem csak egy kis uzsira ugrott be hozzá a kancellár. Elég kínos lehetett, főleg mert el is olvasta a jelenlétében, ami egy kancellárt arra enged következtetni, megjegyzem jogosan, hogy rá nem figyelnek. * -Hát képes voltál megnyitni előtte? Mondjuk én is megtettem volna. Csak emlékeztetni akartalak az egyezségünkre. Tudod, retinaszkenner. Nem volt az nagy videó, csak picike és összevágtam a sajátommal. Nem is emlékszel a kis kiruccanásunkra? Beütött a Búfelejtő? *S folyamatosan jót derülök rajta, annyira cuki. *
-Hmm... gondolom rájött nem fogom a saját lakrészemen kinyírni. - Meg máshol sem, ergo vigyázok én rá úgymond, ha velem van. Ez persze valamiféle bizalmat is feltételezne az irányomban, tehát nem veszem túl komolyan a saját gondolataim. Lehet egyszerűen Raven nem látta hol áll az őr. Mindegy is. Azt viszont nem tudom tagadni Jenkins is evett, nem csak én, bár az túlzás jól is lakott kedvenc kancellárunk. Avagy... az én kedvencem, Ravené lehet más, hát van választék! Ravent is kínálom egyen, de hát annyira röhögni kezd azon Jenkins nem evett desszertet, hogy én azon nevetek, ahogy Raven röhög. -Most mi van?! - De komolyan, mi a jó fejét mondtam ami ilyen vicces? Mármint örülök neki, imádom ahogy nevet, csak viccesebb ha én is értem a poént, na. De csak leülünk, az sem zavar nyúlkál a kajába, nem vagyok finnyás, ellenben büszkén hirdetem tudok főzni. Avagy olyasmi, ez azért nem teljesen az, lássuk be, nem minden alapanyag friss és elkészítendő, hogy úgy mondjam. Arra hogy eszményi férj lennék csak mosolygok rá, magamban lenyelve kár a feleségem már sosem dicsér meg érte, de inkább gyorsan tovább lépek a dolgon és ecsetelem mi ez amit szagol és kóstol. Ahogy Jenkinsnek is utaltam rá jobban vagyok, tényleg jobban vagyok, nem szabad fennakadnom ilyesmin. -Remélem, egészségedre! - Az övére is, bár Raven határozottabban egészségesebb benyomást kelt mint Jenkins, aki volt kedves Moor asszonynak hívni. Hiába az, a megszólítás akkor is kicsit... fura, azért is vigyorgunk össze Ravennel. Azon meg csak nevetek megtartanak, legalább valaki! -Reméltem, nem mintha hagynám magam levakarni, ragaszkodó típus vagyok! - Hogy ez mennyire igaz nem tudom, de csúnyán össze kell velem veszni hogy hátat fordítsak, ez tény, Raven pedig nagyon kedvelhető, nem épp az örök-haragos fajta megítélésem szerint. Az más kérdés elolvastam az üzenetét, de hát egyrészt megszokás, másrészt Jenkins abszolút vendég státuszban volt jelen most, nem mint a felettesem, legalább is ha már a lakosztályomon beszélget velem ennyi belefér. De nem gond, fog Ő még vicceket kapni! -Azt hittem munka... másért nem szoktak keresni. - Mármint Sam ritkán ha épp a Dominiumon van vagy Noira (bár vele is mostanság a tesztelésről beszélünk). Ergo ha valami fontos megcsinálom, de hát ki számít egy ilyen üzenetre?! Aztán fel is háborodom, mármint úgy teszek. -Már hogyne emlékeznék?! Csak azt hittem csak fotózol és semmi videó!- Kérem ki magamnak, hogy én? Én mindenre emlékszem, min-den-re! Az majdnem olyan mint a semmire, ami igaz is. -Khm, szóval retinaszkenner, ühüm. Azóta sem mondtál többet, szóval? - Fenyegetem a kanállal, hogy beszéljen, de aztán eszem tovább, mintha én annyira képben lennék és amúgy is, a retinaszkenner fontos, szóval... halljuk!
*Nos, nem pont arra gondoltam, hogy Jenkins Hartleytól tartana vagy sem, hanem az idevezető úton akad-e önjelölt merénylő, de végül is mindegy. Elmosolyodom és hagyom a témát tovaszállni. A kaja látványa sokkal jobban vonz, olyan vagyok mint aki állandóan éhezik, egyébként nem csoda a domis menü után. Ha van jobb, sokkal jobb, akkor belakok és nem probléma a helyelosztás. Azon meglepődöm, hogy Jenkins elfogadta Hartleytól a kaját, persze nem tudhatom mivel zsarolta meg, de egy kicsit sértve érzem magam, mint aki kiesett a csodás, kivételezett kosárból. Lássuk be jólesett a kisiny lelkemnek, hogy csak én tudok megetetni egy kancellárt, erre jön Hartley…de az összes perdai Isten a tanúm rá, feltéve ha léteznek és látnak, hogy nem sajnálom tőle. Amúgy meg, olyan csínytevésben amit Jenkins ellen követtem el, még mindig egyedülálló vagyok és gyanítom az is maradok. A nevetés könnyeket csal a szemeimbe. * -Édes szósz. Fincsi volt, azzal kínáltam Jenkinst mikor nálam vacsizott. Volt benne édesgyöngy. *Nem tudom ismeri-e a virágot és a hatását vagy sem, hagyok némi szünetet, hogy megeméssze a hallottakat, addig a nevetés az emlékezés vigyorgásává szelídül. Ha nem ismeri elmagyarázom, és persze ki is mentem Jenkinst, mert megérdemli. Hartley főzőtudományán elámulok és el is felejtem, hogy a férjes megjegyzésemmel picit a lelkébe gázolok, a fanyar mosolytól kapok észbe, de szépíteni már nem tudok. Mintha mi sem történt volna lépek tovább, ahogy Hartley is, gondolatban meg jól fejbe kólintom magam. Átsurranunk a kaja témára, bár nekem olyan mindegy mit eszem ha finom és nem a domis konyháról való, de legalább tudni fogom legközelebb mit kérjek amikorra meghívatom magam. Csipegetek bőszen, és vigyorgok mert sejtem, a kegyed megszólítás a Jenkins-féle asszonyom miatt volt. Hát baszki, tényleg rá fogok szólni, hogy hívjon Ravennek és tegeződjünk. Persze valahogy fel kéne venni, hogy legyen nyoma, a bátyámnak is meg tudjam mutatni, különben nem hiszi el, hogy képes voltam rá. * -Viccelsz? Ilyen képességekkel? Bár remélnem sem kellett azt, hogy ragaszkodó vagy, mert már tudom mióta együtt ittunk. *És rendesen nekiállok enni, hogy erre ne kelljen válaszolnom, de mégis szóba kerül másképp. Elégedettséggel tölt el, hogy Hartley értékelte a kis videót, ami tulajdonképpen pár másodperc volt csak és a hangsúly az én mozdulatomon volt, külön öröm, hogy a reakciójának Jenkins is tanúja volt. * -Jó oké, fotók voltak, meg egy pici videó is arról, hogy sétálsz, ja meg hangfelvétel az énekelésünkről. Muszáj volt az utókor számára. Tényleg nem emlékszel semmire? Mégis mennyi maradt meg? *Ez vicces, pedig még be is takargattam. Ejhh! * -Szóval akkor vágjunk bele a munkába. * Begyömöszölök a számba egy nagy falatot és előveszem a pda-t, majd pötyögni kezdek rajta, előkeresem azt a programot amit Samnél használtam, az McG-től való kimenekítése után. Sosem lehet tudni, hogy melyik kabint drótozták be, így amíg rágom a falatot, addig a jelzavaró is működésbe lép. A pda-t kiteszem az asztalra, Hartley felé fordulok, s mint aki jól végezte dolgát, belekezdek.* -Nos, most, hogy már biztosan nem hallanak minket, elmondom. Megszereztem Jenkins ujjlenyomatait, bár azt hiszem ezt már mondtam. Meg van a VIP kódja, már csak a retinaszkennert kell észrevétlenül, max. kettő másodperc alatt kiiktatnom, mert a szemét sajnálatos módon nem vehetem el tőle. Tehát ahova Jenkins retinájának lenyomata kell, oda be akarok jutni. *S most jön a bájos és ártatlan mosoly, a könyörgő tekintet. *
Nem gondolnám olyan egyedi dolog lenne kaját "tömni" Jenkinsbe, főleg ha váratlan jön sejtheti nem tartok itthon mérget, hogy kicsináljam. Meg gondolom más se, vannak egyszerűbb módjai is hogy kicsinálják Őt. Na szóval én csak örülök magamban hogy kettő emberrel is megoszthatom az ebédem, mikor ahhoz vagyok szokva egyedül fogyasszak el mindent. Nem hiába jó a kedvem, de Raven nevetését még én sem értem, rá is kérdezek mitől dobódott fel ennyire. -Jól hangzik, de ezek szerint túl édesre sikeredhetett. - Nevetek, mert fogalmam sincs mi a jó fene az az édesgyöngy, de a túl édes dolgokat én sem bírom, megértem a csókát. Ahogy Ravent is mikor jön a férjes viccével, tudom nem megbántani akart, de nem ismerte Saraht, sejtem könnyen elfelejti özvegy vagyok, nem agglegény. Inkább beszélgetek vele másról, legalább nem áll be kínos csönd és hasonló feszélyező dolog. -Hááát látod, örök barátság ez, jobban ismersz lehet mint Sam!- Sam nem látott teljesen részegen... azt hiszem. Ki emlékszik ilyesmire?! Inkább csak nevetek és buzgón reménykedem nem csináltam vagy mondtam semmi cikit ragaszkodás témakörben. Sem. -Dehogynem emlékszem!! De annyi mindent énekeltem... - Hazudok bátran, kikérve magamnak, mert hallva miket mond öööö... ööö... énekeltem? Szoktam állítólag ha iszom. Jó, ivás nélkül is szoktam, szóval ez így önmagában nem fura. Egy szó mint száz: tagadok. Na meg terelek a munkára, hát az nagggggyon fontos. Főleg ebben a percben, hogy a részegségem a téma. Nézem hogy míg eszik kicsattintja a PDA-t az asztalra. Samtől biztos tudja nem árt zavarni itt a dolgokat, úgy sejtem meg is cselekszi, mert elég bátran kezd mesélni és erre utal is. -Nem emlékszem, de azt nem nehéz, itt is összefogdosott mindenfélét, amúgy. Szerintem erre nem igen figyel a drága kancellár...- Vágok egy "jaj szegény pára" fejet, de aztán nem kotnyeleskedem bele hanem hallgatom. -Hááát ez nem olyan egyszerű. A szkenner a szem több pontját azonosítja, ahogy az ujjlenyomatát is. Ahhoz hogy ez működjön fel kell törni a rendszert, kikeresni Jenkins adatait, majd megmondani a rendszernek, hogyha a Te szemed szkenneli, akkor az is Jenkinsé. Már ha enged kettőt tárolni, az ilyen rendszerek kizárólagos rendszerek. Tehát olyat lehet csinálni hogy ha bedugod ezt a kütyüt, akkor felülírja Jenkins adatait a tiedre és kicsit a kedvenc kancellárunk szemével láthatod a világot. De ez rohadt bonyolult... csak úgy mondom. - Veszek egy falat édességet a számba míg nézek rá bocsi drágaságom fejjel, de látszik végiggondolom. Nem lehetetlen, a felülírás a könnyebbik része de feltörni... -Amúgy... tudni akarom én mi a szösznek vájkálsz a dolgaiban? - Végigfut az agyamon hogy akarom-e hogy Raven kontárkodjon a dolgaival... úristen, hova fajultam. Meg Ő is kancellár, ennyi bele kéne férjen csak... hát nem is tudom, elbizonytalanodtam. Meg nehéz is amit kér. -Tudod Raven programokat felülírni számomra könnyebb mint másnak mert én eleve programokat írok. De feltörni egy rendszert már jóval bonyolultabb. Egy ajtót kinyitni vagy hasonló nem olyan bonyolult, de amit te kérsz az... szerintem nem tudom feltörni azt a biztonsági rendszert, arra egy nagyon bonyolult vírust kéne írni de az nem igazán az én profilom. - Konyítok hozzá, pár egyszerűt írtam, hogy teszteljem Sarah tűzfalait, de amit Ő kér az... khm.
*Annyira de annyira feszít az édesgyöngyös történet, hogy mikor Hartley csak nevet, de látom rajta, hogy nem fogta fel miről van szó, hálát adok mindenek ami az ügyeimet rendezgeti, hogy nem tud róla, nem hallott még az édesgyöngyről, mert elmondhatom. * -Édesnek édes volt. Az egésznek a lényege…*Hatásszünetet tartok, két kezem is felemelem a magyarázathoz, hogy hatásosabb legyen és mélyen Hartley szemeibe nézek.* -…az afrodiziákum. Hihetetlenül erős a cucc baszki! Ki kell próbálnod, még én is beleestem Jenkinsbe. Nem csoda, hogy picit megharagudott rám, de mentségére legyen mondva, a pasi kurva erős jellem. Mielőtt megcsókolt volna visszakozott. *S ehhez jelentőségteljesen bólogatok, hogy tudja mire gondolok. Addig persze nem fogja fel a lényeget, míg ki nem próbálta, mert hihetetlen annak a virágnak az ereje. Tudom mi az afrodiziákum, olvastam róla régről, de azt is, hogy csupán legenda volt az egész. Szerelmi bájital. Na az édesgyöngy tutira az. Azt nem mondom, hogy még felvétel is van róla, vagy elhiszi így, vagy sehogy. Más beszélni róla, és más megmutatni, persze ha Jenkins olyan helyzetbe sorol ahol nem lesz más választásom….Sikeresen átlépem Hartley házaséletét is, hogy kellemesebb témáról csevegjünk, bár ki tudja, hogy a részegség kinek kellemes téma. Nekem mindenképp, mert én csak láttam, nem éltem át. * -Az biztos, hogy többet láttam belőled mint ő. *Elmeséltem Samnek a történetet, már csak azért is, mert Hartley régi jó ismije, és tényleg régi. Azt is sejtettem, hogy Hartley nem sokra fog emlékezni, a Búfelejtő egyik hatása a felejtés, nem véletlenül adtam ezt a nevet neki. Persze ahhoz nagyon sokat kell inni, én csak egyszer, hogy igazoljam a hatását, egyébként vigyázok vele, még ha ez olykor nem is látszik. * -Ahha! Egy valamit énekeltél, na mindegy. Nem eszem meg a fejed emiatt, ne izgulj, cuki voltál. *Az a dal is baszki, azért kezdtem bele, mert jó a ritmusa és szükség volt rá ahhoz, feljussunk a lépcsőn. Így is volt, hogy kettőt léptünk felfelé és egyet le. A röhögést már nem is számítom. Bősz falatozás közben kerítek időt arra is, hogy biztonságossá tegyem a kabint a mi kis üzletünk megbeszéléséhez. Aztán belevágok.* -A saját pda-mról szedtem le az ujjlenyomatait. *Csak bólintok, persze igaza van, hogy Jenkins is mindent összefogdos felelőtlenül, de a pda-n csak a kettőnk ujjlenyomata volt abban a helyzetben, nem kellett számos maszat közül kiválogatnom. Ezek után már nincs olyan könnyű dolgom, mert Hartley számos akadályt gördít elém, érzésem szerint azért, mert meggondolta már a felelőtlen ígéretét. Sebaj, majd ösztönzöm valamivel. Egy a biztos,amire simán rábólintok, miközben az általa felvázolt nehézségeket gondolom át.* -Nem Hartley, nem akarod tudni. *Bájos mosoly jár hozzá, mint mindenhez amit nem akarok megosztani valakivel. Közben azért csipegetek is a kajából, mert rohadt finom. * -Oké, akkor agyaljunk a megoldáson. Azt meg lehet oldani, hogy a falipanelen zároljam a rendszert? Mondjuk úgy, hogy elfelejtse kérni az azonosítást? Vagy úgy vegye, mintha megtörtént volna. Vagy feltöröm én a rendszert. Ha Jenkinsét feltörtem, meg a CsH-ét, akkor nem okozhat nagyobb problémát ez sem. *Persze ez biztosan sokkal jobban van védve mint a CsH rendszere, elvégre biztonsági rendszer, nem adattároló, de gondolom nem lehetetlen. Megtették már mások is, másképp. Gondoljunk csak az Aquillonra. Erről pedig eszembe jut valami más is.* -Figyuka! Ha teszem azt valaki valami hasonlót megpróbált és még sikerült is neki, annak a nyomára tudsz akadni? Mondjuk, kicselezte a szkennereket, vagy felvéve más személyazonosságát átjutott valahogy számos ellenőrzési ponton. Hmmm? Tutira hagyott nyomot. *A Condor hangárjába is egy ilyen ellenőrzésen kellett átesni és átmentek. Kizárt, hogy nekünk ne sikerülne. *
Asszem' látja rajtam, hogy nem vágom mi a fene az az édesgyöngy, azon túl, hogy a neve is sugallja: édes. Nagy komolyan kezd bele a felvilágosításomba és azt hiszem nem is tévesen gondolom az lesz, hát ahogy rám néz és kimondja az "a" betűs szép hosszú szót már furcsa mozgásba kezd az arcom, hogy nyelem le a röhögésem. Bedrogozta Jenkinst? Aztán csak megkomolyodom. Talán túl hirtelen is. -Raven... Neked ott van Bruce neki meg a felesége... ez nem vicces. - Azt hittem hagyta csendben szenvedni, az még vicces is lett volna főleg ha nem jön rá honnan ez a fene nagy vonzalma arra az estére, amit nyilván megáll, bár... ha nem? Ha többet akart volna? Kancellár, megteheti... -Ez tök veszélyes volt Raven, mi van ha... ha.. - Mutatok végig rajta, mintha ezzel csak kimondanám hogy erőszakot tesz vele mert szép, hát vitathatatlan szép, baszki! Most erről is kussolhatok Bruce előtt. -Bruce tudja? Minek akartad amúgy is ezzel szívatni, McGrover okán okulhatnál... - Jó, azt hiszem levágós ahogy fogom a fejem nekem cseppet sem tetszik, nem ok nélkül csinálta, szerencse csak kapott egy nyelvest és ennyi, de basszus! Ennél a részegségem is kellemesebb téma, pedig nem hittem azzá válhat. Azaz nem, mégsem... mi az hogy többet látott belőlem?! Sam látott egy szál alsóban is, akkor... mivan?! -Mi a fene hogy többet láttál belőlem?! - Szajkózom vissza, ügyes Phil papagáj. Csak egyet énekeltem? Megálltam egynél? Jééézusom mi a fene történt? Cuki... ez a szó is kinyír, nincs isten, ekképp is fogom a fejem. -Hagyjál... - Nem, nem, nem, tudni akarom mi volt de túl büszke és gyáva vagyok megkérdezni. A fenébe... jobb híján marad a munka terelésnek, de mert tényleg nincs jobb jelenleg. Ám ez a szkenner... háát. Jenkins ujjlenyomata miatt már meg sem szólalok, inkább csak fejtegetem miért bazi nehéz amit kér. Akkor is ha jobb nem tudom mihez kell, ugye. -A zárolás hamarabb beriaszt szerintem mintsem úgy vegye megtörtént, zárolni a legkönnyebb, elég szörnyű alap rendszer lenne ha ennyitől kiakadna. - Aztán csak kerekedik a szemem, ki a fene ez a nő?! -Feltörted a CsH rendszerét?! - Hát... hát jó. Nem, jobb ha nem tudom miért, reményeim szerint Sam miatt tette. Az viszont jó alap lehet ha Ő feltöri én meg telepítem az általam írt programot. -Hát.. ha nem aktív már a dolog, akkor nagyjából tűt a tűkazalban a dolog. Mert nem én írtam a programot és mert nem tudom pontosan mit keresek. Ahhoz előbb el kell mélyednem annak a programozónak a dolgaiban és ha nem odaillő kódot találok akkor esetleg kiszűrhetem. Ha még ott van csak akkor. Nyoma úgy maradhat még ettől független, hogy mondjuk Jenkins épp a Perdán pancsolt a tengerben mikor valaki használta a kódját és hasonlók, de ehhez is tudni kéne egy relatív pontos időintervallumot vagy Jenkins pontos napirendjét, hogy értsd mit akarok. Át tudom nézni a kódot, de több tízezer sorról beszélünk, az idő, sok idő. Avagy írok egy programot ami algoritmust készít a bevitt kód alapján annak struktúrájáról és stílusáról és az szűri ki az oda nem illő elemet. - Magyarázom mint valami kellemetlen szakdolgozatot, hogy ez sem könnyebb. Lehet valakinek igen, mert ezt csinálja folyamat, de nem vagyok profi hacker. Még... úgy érzem ezek a jóemberek megedzenek. Mind a kettő basszuskulcs.
*Nem érek el olyan átütő sikert az édesgyöngyös tettemmel, mint amilyenre számítottam, Hartley Jenkins feleségét emlegeti, meg az én férjemet. Mindkettőre lenne magyarázatom, de csak az egyiket próbálom a fejébe verni képletesen. Bruce-ról nem nyilatkozhatok, nem az én titkom, és ezzel már csak magamat rántom a sárba. * -De igenis vicces volt. ~Nekem az.~ Akkor még nem élt a felesége, vagyis nem úgy. Szóval nem tudtam róla, másrészt csak egy kísérlet volt, roppant mókás, hogy be tudtam húzni a csőbe Jenkinst, egyébként sem kezdenék vele. Nem az esetem, szélhámos és túl vékony. *S mutatom is két kezemmel, két egyenes vonalat húzva a levegőbe, majd lemintázva Bruce izmait megismétlem a mozdulatot de ahhoz már mosolyogva bólogatok. Az igazság az, hogy Jenkins haragja, vagy inkább csalódottsága sikeresen elmosta az én szórakozásomat is. Most már értem miért volt ez és ma már, a feleségével az oldalán, eszembe sem jutna ilyen csíny. Mert igazából csak az volt, egy csíny, nem komolyabb. Az amire Hartley próbál célozni némi pantomimmel, nekem eszembe sem jutott.* -Az afrodiziákum köztudottan a gyönyörre hajt, nem az erőszakra. Szép és kellemes vonzódást dumál be az agyadnak, nem azt, hogy „teperd le!” *Két kezemmel, ujjaimmal mutatom is ahogy az utolsó két szót idézőjelbe tettem. * -Bruce nem tudja, a frász jönne rá. Jenkins pedig nem olyan mint McG….tudom és kész. *Hessegetem el rögtön a felmerülő kérdését, mielőtt még feltenné. Nem megyek bele lelki és hajlam defektek elemezgetésébe, sem abba mennyire ismerem Jenkinst, mennyi mindent megtudtam már róla anélkül, hogy lenne fogalma. Azt hiszem elmegyek pszichológusnak…mert az is eléggé egyértelmű, hogy Hartley kissé kibukott, de nem csak ezen. A következő téma szintén kiveri nála a biztosítékot, ráadásul annál jobban, minél inkább próbálom menteni a menthetőt. A lecukizásnál már a fejét fogja. Nem hagyom, pedig ezen a durcás felkiáltáson muszáj elkuncognom magam.* -Csak azt énekelted velem, amit a lépcsőzéshez választottam, hogy legyen meg a ritmus, különben még mindig lépcsőznénk. Párszor a földön kötöttél ki, de végigröhögtük az egészet, érzésem szerint a röhögés miatt nem tudtunk felállni, és a végén lefektettelek az ágyacskádba és betakargattalak a takarócskáddal. Ennyi volt. Igazi férfi voltál. *Mikor kiejtem az utolsó mondatot, már érzem, hogy ez volt a kegyelemdöfés, de próbálok aranyosan és kedvesen mosolyogni. Nem volt vészes, Hartley tényleg cuki volt, na. Férfiasan cuki. Nem akarom még jobban elmosni a fene nagy férfiúi büszkeségét, na meg nem is azért jöttem, így kisebb kanyarral rátérek a prioritást élvező témára. A magyarázatára bólintok, a kikerekedő szemű kérdésére…nos, úgy szintén, de ezt már fülig vigyorral. A hosszabb okfejtést figyelmesen hallgatom, közben felmerül bennem néhány kérdés, de aztán úgy döntök, hogy inkább pontosítom a dolgot amire kellene nekem mindez, mintsem homályos utalásokkal félrevezessem. * -Oké, szóval a lényeg, hogy azt kellene megoldani, hogy mondjuk bejuthassak egy ajtón, amihez kell Jenkins ujjlenyomata és a szeme. Azt, hogy ő éppen akkor máshol van, csak utólag deríthető ki, ugye? Nem fog bezavarni a rendszer, ha teszem azt, egy órával korábban lement a Perdára? A másik arra kell, hogy kiderítsem, hogy akik más tisztek személyazonossága alatt feljutottak a Condorra, honnan szedték a jogosultságukat. Az aki a programot írta nekik, minden bizonnyal hagyott maga után egy virtuális nyomot, ezt kellene megtalálnunk. *Oké, a feladat adott, már csak rá kell vennem Hartley-t, hogy segítsen. Esélyesen az apám jobban eligazodna a jelenlegi rendszeren, de őt mégsem kérhetem meg, nem csak azért, mert féltem őt, hanem mert két lábbal rúgna ki a kabinból. Marad hát Hírtley és a neki nyújtott cuki mosolyogás és a könnyfelhővel átitatott szép nézés. *
-Ahhh... az a szerencse Jenkins nem erőszakos... meg hallod ha többet akar? Végül is egyetlen este lett volna számára is, kancellár, eltussolja, de Te akkor már nem visszakozhatsz. Bruce teljesen ki lett volna... - Így is ki van a csóka, de így már jobban értem miért. Azaz sejtem, bár Raven csak tréfának szánta, értem én, ha tíz éve meséli el a dolgot telibe röhögöm a szobát vele, annyi állatságot csináltam én is, de azt hiszem látva Jenkins hasonlóan ragaszkodó alkat mint én, nos... akaratlan is megsajnáltam az ipsét. Az igazat megvallva én özvegy létemre sem örülnék egy ilyen csínynek, akkor sem ha olyan szép nőt csókolhatok mint Raven. Kiváltképp mert van férje, aki imádja. Aztán meg magyarázza túl piszkafa, na jó, arra már elmosolyodom, próbálom is elnyomni, mert ez komoly dolog lenne, de hát tény nem egy katona alkat kedvenc kancellárunk. Nála már én is izmosabb lettem az elmúlt hónapok alatt, főleg hogy fogyott is. -Komolyan azért nem az eseted részben mert szélhámos? - Üti meg a fülem utólag ez az elhangzott dolog is, de ezen már nevetek, hát Raven se patyolat! Ettől független újfent utalok rá mutogatva hogy dekoratív, hogy nem vigyáz jobban az ilyesmivel? -Raven drága... egy férfinél ez nem teljesen így van... főleg ha rég nem volt nővel. Ott van előtte egy dögös és szexis nő, majd persze nem jut eszébe felajzva hogy teperje le, csak hogy a világ végéről is szerezzen neki egy csokor rózsát! - Horkanok fel, hogy szerintem nem érti ez nem olyan mint a pia, ez ha valóban a libidót növeli akkor háttérbe szorul a józan ész és vágsz a másikra. Nem arra szépen nézzen rád, hanem hogy a tied legyen. -Jó én is rájöttem nem olyan, de ha bedrogozod akkor is csak férfi marad... szerencséd hogy erős akaratú férfi, más lehet régen már.... khm. Tudod Te. - Mutatom a kezemmel is, hogy nem kell ragozni, neki esik. De fantasztikus, Brucenak nem szabad szólni. Erről jut eszembe... ez talán nem baj ha mondom. -Amúgy... hiányzol ám neki, amikor átmentem téged keresve is csalódott volt nem Te lepted meg, csak én voltam. És tökre megértem hogy többet lenne veled. - Én is szeretek Raven társaságában lenni, hát még Ő, egyértelmű mennyire szereti és félti Ravent, de ahogy elnézem csalódott Raven túl sok programot szervez Bruce nélkül. De hogy ne tűnjek kéretlen furcsa báty pótléknak elkanyarodunk a kis piálós esténkre, de amellett hogy basszus lecukiz, még beközli többet is látott belőlem mint Sam. Nos én arra asszociálok valamiért látott pucéran, de ember, mi a fenének vetkőztem le? Jó, ötleteim vannak, ha felheccelt lehet levetkőztem, mi az nekem, de hát férje van, izmos férje és nem épp a péppé verésbe akarok elhalálozni... hamarabb választom Jenkins gyors golyó általi halálát. Aztán jön a kis monológ, emlékszem ruhában ébredtem. Azaz nem, póló nem volt rajtam, de a gatyám igen, szóval jah így belegondolva nem vetkőztetett le, tuti nem bírtam volna felöltözni. Azt meg nem tudom a pólót éjszaka dobtam le mert ki akartam gyulladni mint a hajdani karácsonyfák. -Ah... de akkor mi az hogy többet láttál belőlem mint Sam? Már azt hittem hogy... mindegy. Ahm... Bocs hogy nem ajánlottam fel az ágyat, nem is értem hogy tudtál lefektetni, alap esetben aludtam volna a földön neked adva ezt de... kössz. Egy igazi férfi jól bebaszik és a világáról sem tud, tudom erre gondoltál! - Horkanok fel, mégis elfelejtek túl büszkének lenni ehhez a férfizáshoz, hogy megnyugszom semmi hülyeséget nem csináltam. Főleg így hallva még Jenkins is lekapta Őt. -Ezekre a részekre 'lehet nem emlékszem... - Vallom be nézve a plafont kínos fejjel. Baszki lefektetett aludni és gőzöm sincs erről... de így már értem miért mozog otthonosan, volt már nálam. Ami viszont a szkennert illeti... na az is fejfájás kategória. Az is meglepő feltörte a CsH rendszerét, de lehet erre sem kéne rákérdeznem... mi a fene. -A rendszer nem zavar be, de Jenkinsből kiindulva lehet naplózza mikor mit használt. A kamerákat meg sem említem, szerintem azt könnyen kiiktatod. Szóval igazából hallva ezeket a szkennert ideiglenesen felülírni a könnyebb, bár az sem könnyű, mielőtt félreértesz. Ha feltöröd és már csak felül kell írni egy programmal amit írok összehozhatjuk. De muszáj pont Jenkinsnek lennie? Nincs alacsonyabb beosztású személy akit használhatnánk? Ami a Condort illeti, ha mások neve alatt futottak akiknek amúgy van jogosultságuk nehezen fogod kiszűrni. Az könnyebb lenne, ha mondjuk felülírom a rendszert és adok Neked is jogot. Annak erősebb a nyoma akkor is ha utólag elveszem. De érted, ha eleve van jogod és csak ellopom a kártyád, ki a fene mondja meg én nem Te voltam? Amúgy is minek neked mindez...? A kancellárok úgy is kinyomozzák ha illetéktelenek éltek vissza jogkörökkel, Jenkins szkennere más, azt vágom. De a Condor... - Látom ám mennyire szépségesen csábosan pillog, ami vizuálisan tényleg kellemes, de a problémát nem teszi egyszerűbbé. Főleg hogy adott egy nehéz dolog és tetőzi, hát komolyan. Jó amúgy is nyomozgatnom kell McGrover után, ezt is megnézhetem, jó pár napom el fog menni mindkettőre de miért ne... azaz Jenkins meggyőzött miért igen, de Raven elég homályos nekem. Nem mintha nem bíznék benne, Sam megteszi így én is, csak... több info kéne amit lehet nem akar megadni, de úgy meg bazi kacifántos lesz.
-Képzeld, akkor én is teljesen ki lettem volna….de Jenkins nem tette meg, egyébként volt nálam önvédelmi eszköz, nem is egy. *Ahogy kimondom, el is húzom a számat. Az életben nem magyaráztam volna ki, ha megsebzem Jenkinst, akárhogy is, pláne, ha nem éli túl. Hartley ezen még jobban ki fog akadni. Ó, baszki, de nehéz a pasikkal, főleg ha aggódnak értem. Az a szerencse, hogy a mutogatáson már elmosolyodik, de nem hiszem, hogy sokáig kitart. * -Megbízhatatlan, ja. *És ez csak az egyik rossz tulajdonsága, amiért nem kezdenék vele. Kancellár is, meg utánam nyomoz, Denisovval kísérletezik és van egy csomó titka, melyek nem tesznek jót senki egészségének. Ezek csak azok, amelyekről én tudok. Kénytelen vagyok elmagyarázni az afrodiziákum jellegzetességét, de Hartley kezd olyan lenni mint Jenkins, bár ezt nem mondom ki hangosan, de mindenbe beleköt. S persze magyaráz, próbál meggyőzni a maga igazáról és az én elégtelen emberismeretemről, ami finoman szólva is lehetetlenség és felesleges…mert nincs igaza. Rezignáltan nézem a horkantásos mondata után az érzékletes mutogatást is, aztán rákérdezek a lényegre.* -Ó, szóval egy férfinél nem úgy van? Akkor te, ha most kapnál egy kis édes szószt, rögtön letepernél? Mert minden feltételed adott. *Félmosollyal, azzal a ravaszkás, boszorkányos félmosollyal nézek rá szemöldökemelgetősen. Nagyon remélem, hogy ezzel nem csak a szót, de a levegőt is belé fojtom. Ha mégsem, akkor majd megpróbálom a két kezemmel, de azokkal csak a szót. Bruce-nak persze nem mondtam el, és nem azért, amire Hartley gondol. Bruce attól félt, amit nem csak Jenkins, hanem az összes kancellár tehetne velem, ha kiderülnének a stikliknek már nem igazán beillő akcióim. Jenkins csak hab a tortán, vele lehet tárgyalni érdemben, és ő az, aki hajlandó nyújtani is valamit. Persze oda kell figyelni mit és mennyit, és mikor, mert nagyon ravasz ám és úgy ki tudja forgatni az ember szavait, mint a légzsilip az elítéltet. * -Tudom, és ő is nekem. De nincs mit tenni, nem tehetem a lábacskáimat az Imperiumra. *Igen, nos nagyobb hatással volt rám ez a „büntetés” mint gondoltam korábban. Bár most több időm és lehetőségem van azokra a dolgokra, amiket csak két küldetés között tehettem meg, Bruce hiánya engem is megzavar. Furcsa, hogy nem alszik ott mellettem és tényleg nem járunk már a Perdára együtt…valahol egy kicsit elveszett. Szerencsére Hartley-t nem hagytam el amikor hazahoztam, de úgy tűnik nem sokra emlékszik az egész estéből. Anyám, jól beütött neki a Búfelejtő, mást is elfelejtett, nem csak a bút. El is nevetem magam, bár megint horkantgat, de nem bírom ki nevetés nélkül. * -Nem, nem láttalak pucéran, és tudtál járni, csak segíteni kellett. Még vízzel is megkínáltál, és szerintem Sam nem látott még téged állig betakarva az ágyban, mosolyogva szuszogni. Az utolsó mondat stimmt. *Mutatok rá még az ujjammal is a lényegre, és újabb falatot tolok a számba a már igencsak fogyóban lévő kajából. A másik lényeg az, ami miatt idejöttem, nem tudva, hogy magánbeszélgetésbe csöppenek. Egyelőre maradok a magam témájánál, a többit majd akkor, ha mindent megoldottunk és Hartley figyelme is megoszlik. Pontosítom, részletezem mit is akarok tulajdonképpen, mert a homályos megfogalmazásból, nem lehet precíz munkát csinálni. Csak néha szólok közbe, így tökéletes szinkronban beszélünk egymással.* -nem baj ha naplózza….persze, ki tudom…..oké, csináljuk….naná, ő a lényeg….teszteléshez lehet, de a cél Jenkins….egyelőre….a Condorra feljutni is minden biometrikus azonosítás szükséges volt. Tehát valaki felülírta a lecserélt emberkék retina azonosítóját. Ami remek lenne nekem is, de mégsem, mert később Jenkins nem tudna bejutni a saját lakosztályába de még az Alvókhoz sem, mert az én retinám lenyomatát várná a rendszer. Ez egy olyan program lehet, ami egyszerűen azt mondja a rendszernek, hogy amit lát az az, amit látni akar és ezt csak néhány embernél tették meg. Ha megadom a neveket, megtalálod azt aki a programot írta? *A Condor témától már folyamatosan beszélek, mert Hartley elhallgatott, így átvettem teljes mértékben a szót, és most megismétlem a korábbi pillogást is.* -Ha több infóra lenne szükséged, mondd, hogy mit szeretnél tudni. *Van amit nem mondanék el neki és nem azért, mert nem bízom benne, de ahogy Bruce-t is próbálom védeni, úgy őt is…bár ha ennyire belevonom a remegő zselébe, tulajdonképpen mindegy.* -Akkor Jenkins szkennere okés lesz? Egyébként mit akart tőled? *Vágom be a kérdést a végére, de mintha tök mindegy lenne a válasz, szinte fel sem nézek rá, a tálra fordítom a figyelmem…látszólag, de közben nézem őt, hogyan reagál. Hartley nem Jenkins, nem képes fapofára, ha nem is mondja el miért volt nála a kancellár, tudni fogom ha sáros ügyben járt el.*
-Milyen kellemesen barátinak hangzik, de tényleg, bedrogozod, hogy gerjedjen rád mint a veszedelem, aztán ha megtörténne jól lesokkolózod, hogy mit képzel... Remélem megérted hogy kivételesen egy kicsit Jenkins pártját fogom, hogy okkal lett bosszús. - Igen, megkockáztatom ezt a merész kijelentést, no meg így már értem miért nem nyúlt a kedvenc kancellárunk a desszerthez. Bár azért kikérem magamnak a halovány feltételezést is hogy azt akarom rám másszon és lesmároljon, majd ujjongva viszonozzam... azért ettől tartani esetemben nem csak fura de abszurd is lenne. Állítom ha ilyet ennénk akár mind a ketten is, akkor sem történne semmi, jézusom... Na mindegy... Legalább azzal tereli a figyelmem, hogy itt mutogatja Jenkins piszkafa, de hogy a szélhámossága okán nem kéne neki... na arra csak nézek rá, szépít megbízhatatlanra. Nincs az az isten hogy kimondjam, szerintem megbízható a pasi, nekem legalább is minden ígéretét tartotta, ha jó volt ha nem. Következetes. -Ühüm... tényleg biztos nem azért mondanál nemet mert tenyérbemászó a stílusa és egy önelégült bájgúnár... - Ezeket azért még tartom, bár az önelégültből ma leadott a szememben picit, de van ott még ahonnan az jött! Persze nyilvánvaló tény, hogy keveset tudok a kancellárról, más kérdés noha mindig kicsit jobban megismerem próbálnám a távolságot tartani. Nem egészséges jobban megismernem, nagy köztünk a ragbeli szakadék. A földön is megtanultam már, nem tesz jót egy kapcsolatnak sem ez, mindegy hogy az munkakapcsolat vagy személyes. Persze ezt követve muszáj kifejtenem, hogy a férfiak nem olyan erős akaratúak mint a nők, ergo ne várjon már csodát Jenkinstől se mert csak egy hapsi amaz is. No meg jó hogy nem mondja kezdek olyan lenni mint Jenkins, kikérném magamnak én születtem meg hamarabb, Ő kezd olyan lenni mint én! Alap... -Raven... - Ennyit tudok reagálni arra amit magyarázok itt neki, mert tudom is én, mi lenne... erre nincs jó válasz, ha azt mondom nem, olyan lenne mintha nem tartanám elég vonzónak. Ha meg beközlöm amit gondolok, hogy valószínű megeshetne, akkor meg jön azzal nincs önuralmam és különben is férje van. De mivel drogos állapotról beszélünk had ne kérjek már elnézést az el sem követett férfiúi reakcióimért... Inkább félrenézek, ebből meg azt szűr le amit szeretne és eszem tovább. Bruce miatt persze látszik szintén elégedetlen vagyok, nem vagyunk örök haverok a csókával de megkedveltem lévén tényleg imádja Ravent és törődő pacák, a kártyatudása nem maradt meg, addigra sokat ittam. Megint. Ahhh... -De az csak ideiglenes, nem? És ne félj, Bruce megoldja együtt legyetek. Szerintem bármit megoldana érted. - Hallottam hírét a nem épp jól sikerült kis akciónak odaátról de... ez nem végleges, nem? Vagy de? Nem mintha Brucenak ez váló ok lenne, de lehet emiatt is akar többet a nejével lenni, bizonyítani akarja a szerelmét, ilyesmi. Én ezt tenném a helyébe, Raven mellett akarnék maradni, bármi van. Az meg az én szerencsém, hogy Raven se olyan cserben hagyós alkat, mert hát leitatott - igen Ő volt! - és ha nem hoz haza lehet még mindig a folyosókon bolyonganék. Na persze nem, de akkor és ott lett volna gondom. Az megint más kérdés túl sokat volt Jenkins-szel, hogy itt homályosan utalgat, mi ez már? Ki is nevet a bestia... -Hah... még jó hogy nem láttál meztelen, nem vagyok én olyan férfi! - Mondom vöröslő fejjel, vakarva a nyakam, hogy basszus... semmire sem emlékszem. És ha tudná vagyok én olyanabb is, bár Sarah azért rendbe tett kissé az évek alatt. Sam miatt csak a fejem csóválom. -Ami azt illeti látott. Dőltem már ki náluk is a kanapén, vagy akár otthon is ha Sarahval elbeszélgettek. És ugye hogy ugye? Férfi mintapéldány vagyok, lehet túl is teljesítettem. - Utalok a fogam szívva arra hogy alig emlékszem valamire is. Pár zsigeri érzés maradt meg, hogy amúgy nagyon jól éreztem magam Ravennel, most már legalább annyit tudok, hogy jó fiú maradtam. Ez is valami. Ezt követve Ő is betalál egy kis szívességgel, a közbeékelt mondataira nem mondok még semmit, tudom épp győzködve vagyok. -Raven, nem biztos jó ötlet ha Jenkins bajszát húzogatod... remélem tényleg jó indokod van erre, bízom benned, de remélem nem élsz ezzel vissza... - Nem akarom bevallani de Jenkinsnek jövök eggyel, ha nem párral, neki világos törlesztek ilyen rendszerben átnézem a dolgokat neki esetekkel, de pont ezért nem tudom mit akar Raven tőle és nem akarom baja legyen ebből egyiküknek sem. Mármint Jenkins kancellár, biztos egy városnyi vaj van a füle mögötti polcon, mégis... ódzkodnék kárt okozni neki. Idióta vagyok tudom, ennek ellenére Jenkinst jobban ismeri vélem mint Ravent, ez lehet a gond. -Fú de sokat vársz tőlem... aki ilyen programot ír, az gondoskodik arról is hogy ne találd meg. Megpróbálhatom, csodát mégse várj, jó? - Ha maradt olyan földi trükk amit az illető nem ismert lehet esélyem. Ha az illető alvó volt mint én, akkor kétlem ügyesebb lennék. De puding próbája az evés, nem? Azzal nem ártok senkinek ha megpróbálom. Maximum közlöm kevés vagyok én ehhez. Na meg ha meg is vannak a kódok és írok egy algoritmust ami elemzi azt és a stílust, akkor is az egész rendszerre kéne keresnem, mondjuk informatikus adatbázisban iskolai munkákban, hátha kiszűröm, de az... rohadt sok idő. Bár azok a munkák lehet publikusak, nem szokták lakat alatt őrizni így talán megoldom de... nem vagyok lelkes. -Például miért nem hagyod a kancelláriára. Avagy mennyire publikus a dolog, mert ha én is benne matatok és ez egy titkosított valami marha jó lesz. Inkább menet közben fogok kérdezni ha kell valami... - Maradok ennél, mert akkor tényleg csak arra kérdezek rá ami feltétlen kell. Ami Jenkinst illeti. -Megoldom. - Mondom a szkennerre, ha Ő feltöri akkor végül is nem lehetetlen csak pepecs munka. Persze azt nem fogom elmondani mit akart, már Jenkins tőlem. Oda vissza áll ez a hallgatólagosság a részemről. -Az egyik sikló navigációs programját javítottam. Rákérdezett hogy haladok a munkával, aztán ha már itt volt, és én enni készültem megkínáltam, úgy illik. De szerintem az érdekelte vallom-e a szemet szemért elvet, esetemben a feleségért feleséget. Más kérdés nem olyan ember vagyok, akkor sem ha Ő látja az összes kórlapomat, tehát megnyugodhatott. - Lehet nem tudok hazudni, de annyit megtanultam én is a katonaság berkeiben hogy nem kell hazudni hogy ne mondjak feltétlen igazat. Elvégre minden igaz amit mondtam, más kérdés nem pont úgy vannak összefüggésben a dolgok mint ami ebből kikövetkeztethető. Ám mivel azt valóban komolyan gondolom a felesége miatt is aggódott, vállat rántok és csóválom a fejem is. Tudom hogy a dilidoki azért sem adna fegyverviselési engedélyt újra mert tart attól öngyilkos leszek, vagy ami számára rosszabb, Jenkinsen töltöm ki a haragom. Más kérdés McGrover lenne a célpont, de azt a dilidoki elől is titkolom. Amúgy se vagyok büszke hogy antidepresszánst írt fel, más kérdés nem szedem azt a keveset se amit vész esetére kaptam. Mindegy is. Az alku része hogy ha segíteni akarok Samnek senkinek sem beszélek róla, Raven sem kivétel. Sam fontosabb a büszkeségemnél is, hamarabb terelem a saját bajomra a szót inkább mintsem elrontsam az alkut.
-Öööö, igazából nem azért drogoztam be, hogy utána lesokkolózzam, bár elég sokkoló lenne az is, ha látná az erről készült felvételt. *Teljesen ártatlanul mondom ezt, mintha a holnapi perdai időjárásról beszélnék. A folytatást is hasonlóképp közlöm vele, bár legbelül azért eltátom a számat és az államat a padlóról szedem össze. Oké, hogy a helyzet és Jenkins nem várt reakciója miatt megváltozott a véleményem és a tervem is, de az azért elég durva, hogy Hartley a kancellárral ért egyet. * -Persze, megértem. Majd elmondom neki, hogy rajongója akadt. *Nem hiszem, hogy Hartley ezt díjazná és nem is célom magamra haragítani, de nincs is kedvem most árulón elmosolyodni. Másrészről legalább nem áll le vitatkozni, kire milyen hatással van az afrodiziákum, vagy félreértett. A téma ha nem is hamvában, de elhal. Marad Jenkins más irányú kivesézése – sajnálatos módon merőben gondolati úton – és bár ezer és egy okom van arra, miért nem kezdenék vele, Hartleynak csak egyet mondok, amit ő még kettővel kiegészít, bár a végeredményen mit sem változtat. Azért az önelégült bájgúnár meg mosolyogtat, ismerős szöveg.* -Tisztára úgy beszélsz mint Bruce. Ami azt illeti, nem. Szerintem nem bájgúnár, inkább Isten komplexusa van és veszélyes. Persze van amiben meg lehet bízni benne, de ezek száma igen csekély és akkor is kell, hogy legyen mögötte valamilyen sajátos szándék. A feleségének lenni viszont tutira jó lehet, reménytelenül romantikus…de nem akarok kancellár feleség lenni, szóval ez a veszély sem őt sem engem nem fenyeget. *Kissé elkanyarodtunk a fontos témától, de legalább megtudom, hogyan vélekedik Jenkinsről, pláne azért, mert épp ellene szeretném bevetni a tudását. Eddig úgy tűnik még nem szerette meg, de közel áll hozzá. Jenkins egy igaz varázsló. Akivel nem találkozik és nem beszél, azok félnek tőle, de akiket egy kicsit is közelebb enged magához…érdekes egy személyiség. S ez az egyik oka annak, hogy észnél kell lennem, mert Jenkins csak bűvöl aztán amikor nem várja az ember, lecsap. Ahogy most én is Hartley-ra. Pontosan tudtam, hogy a kérdésemmel kihalászom a CQL-t a siklójából, a nevem kiejtésére elmosolyodom, amikor elfordul, már nevetek s ha elérem a vállammal, meglököm az övét.* -Csak húzlak, ne izgulj. *Pasik. Olyan érzékenyek és minden apróságban hegyet látnak. Bruce sem örült annak, hogy így próbára tettem Jenkinst, és hova jutott ő is az okfejtésben? Mondanám, hogy mert a saját agyukkal gondolkodnak, de ezt sem lehet ráhúzni sem Bruce-ra sem Hartley-ra, akkor miért gondolják, hogy Jenkinsre meg igen? Érdekes, hogy pont ebben meg tudtam bízni benne, ők meg ezt hozzák fel elrettentő példának. * -Raven, Raven…ejnye! *Ingatom a fejem, magamat dorgálva, Hartley hangszínével és ezzel talán le tudjuk zárni a Jenkins témát. Kár volt szóba hoznom, nem azt a hatást váltotta ki, mint amire vártam, tényleg csak nekem volt hecc az egész. Úgy tűnik azonban ez csak az egyik hibám, a másikat Hartley szerint Bruce felé követtem el. Ha nem is mondja ki konkrétan, de úgy érzi hanyagolom Bruce-t, ami csak azért nem esik rosszul, mert ő nem tudja mi a helyzet és arról sincs fogalma, hogy miért próbálom távol tartani magamtól Bruce-t, legalábbis néhány esetben.* -Félek nem az. Ha újra a flotta kötelékében szeretnék szolgálni, újra vizsgákat kellene tennem, és már első alkalommal is necces volt, másrészt nem _szeretnék_ szolgálni_. *Az meg nem igazán jó, ha Bruce bármit megtenne, vagy megoldana azért, hogy megint együtt lehessünk. Elég ha én teszek azért, hogy minél tovább húzzam a házasságunk idejét és őt ne hurcolják meg. Persze megtehetném azt, amit June tett a bátyámmal, és Bruce nem lenne féltékeny, biztos remek apuka lenne, csak én nem lennék jó anya. Most még biztosan nem, és igazából nem vonz az anyaság, meg a szaros pelenka és a taknyos nózi, az éjszakai sírás és altatás. Egyszerűen nem vagyok alkalmas anyának, van ilyen. Viszont a méhemet sem adnám le, az is tuti, az egész merő csonkítás, nem más. Elkalandoztam, nekiállok Hartley lerészegedésének történetét ecsetelni, de még attól is elpirul, ami meg sem történt. * -Az a szerencséd, hogy én sem vagyok olyan nő. *Húzom még egy kicsit az agyát, de azon meglepődöm, amit Sammyről és magáról mond, bár nem kellene. Barátok voltak a Földön, régebbóta ismerik egymást, mint mi.* -Hát erre nem gondoltam. Le vagyok maradva, ami rám nézve szörnyen szégyenteljes. * Teljesen nem lombozódtam azért le, inkább Hartleyban legyek lemaradva mint kancellárban, mert az már káros lenne az egészségemre. S ha már kancellár, és amiért idejöttem, tegyük helyre a programokat. Persze ha már itt vagyok nem csak a retina szkennert próbálom meg elintézni, hanem a velem történteken is javítanék, bár nekem „csak” kellemetlen perceket okozott, a kancelláriának rendesen a kis lábujjára lépett és még jól tökön is rúgta őket….és szeretnék rájönni arra, hogy ki volt. * -Persze, hogy jó indokom van rá és nem élek vissza a bizalmaddal. De Jenkins a kulcs mindenhez. Tudod van egy olyan érzésem, hogy a háttérben nagyon kavarja a kakit és nem pusztán passzióból, csak mert unatkozna. *Jenkins, a mellett, hogy okos és veszélyes, még sunyi is, ez a kombináció pedig igen csak felbolygathatja a Dominium amúgy sem csendes életét, és amikor ez bekövetkezik, nem szeretnék a tudatlanul, bambán a fejükből kinézők sorában állni. Az sem biztos, hogy hátráltatnám, vagy beleköpnék a levesébe, minden attól függ, miben mesterkedik. Némi sikerélményt nyújt az, hogy Hartley nem mond egyből nemet és van okom szélesen elmosolyodni, mielőtt az utolsó falatot is a számba nyomnám. Azt a falatot rágva nézek szépen Hartleyra. Hogy az amibe belemártom a kezeit mennyire titkosított, nem tudom…de tutira nem lesz baja belőle, elvégre nem bűn egy tolvajtól lopni. Igaz?* -Biztosan titkosított, csak nem a kancellária által. Valaki épphogy a kancelláriát verte át, ha kiderítjük ki volt az, talán még dicséretet is kapunk. *Végül is nem mondok nagy hülyeséget, bár a kancellária nem szokott sűrűn dicsérni, de bajunk sem lesz belőle. Hartleynak meg van jogosultsága bizonyos rendszerekhez, a kérdés csak az, hogy ha rajtakapják, ki tudja-e magyarázni magát? A retinaszkenner témáján nem sokat agyalunk, szerinte meg lesz oldva és én bízom benne, ennyi elég is. Csak összedugjuk a fejünket és kész. Arra viszont már jobban figyelek mit válaszol a Jenkins látogatását firtató kérdésemre. Felé is fordulok teljesen, egyik lábamat felhúzom, hogy jobb rálátásom nyíljon Hartleyra és míg ő beszél, a szemeit fixírozom. Jenkinst ismerve, bár hartley elég jó mesét adott be nekem és még igaz is lehet az alapja, nem hiszem, hogy a kancellár ezért az otthonában kereste volna fel. Inkább ott ahol Hartley dolgozik, vagy magához hívatja, főleg ha a feleségéről van szó. Az irodában bármit bárkivel megbeszélhet anélkül, hogy később tudomást szereznének róla. A végén a lazának szánt vállvonogatás is azt hivatott mutatni, hogy amit kaptam az igaz lehet, épp csak egy kerülőút. Szóval Jenkins bekebelezte Hartley-t valamivel és ezért nem árulja el miért is volt nála pontosan. Ejjj, ezért veszélyes az az ember. Én csupán a szemöldökeimet emelem meg a végén elejtett megjegyzésre.* -Miért, mi áll a kórlapodon ami Jenkinsnek aggodalomra adhatna okot? ~Baszki Hartley, muszáj megtudnom mivel tart a kezében.~
-Szerintem mindenkinek... és azért kicsit így hangzott... - Hogy lesokkolózná ám! Mondjuk én is. Bár én inkább az orrát verném be hogy hülye hangja legyen egy ideig, de az tök marginális most. Na meg ha már sokkolásnál tartunk megesik az az egyszeri(nek vélt) eset, hogy Jenkinsel értek egyet, ez piszkosul szemét húzás volt. A rajongóra csak használom az elavult nemzetközi jelet a középső ujjam felmutatva, hogy tudja ugye ki rajong érte. -Nem én smároltam vele. - Maradjunk ennyiben és lépjünk tovább, nézzenek oda de pimasz. De legalább nem kell félnem titkon tényleg odavan a csókáért, mert alapjáraton valami necces vele és nem akarom Ravennek baja legyen. De hogy úgy beszélek mint Bruce? Meg is lepődöm, de elvigyorodom, kedvelem a férjét. -Ne is, avagy töröld el az egész csak pasi lehet kancellár dolgot és légy a felettük álló kancellárina vagy hasonló, alább ne add, nem éri meg.- Mondom viccelődve, de némi komolyság akaratlanul szökik a hangomba ha Samre gondolok. Egyszer McGrovert még kicsinálom. Valahogy. Addig is szenvedek egy sort, hogy Raven milyen kérdéseket nem tesz fel, tiszta csapda az egész... vállon lök, attól némileg megnyugszom, amíg csak szívat oké, hülyeségen összeveszni vele pláne kár lenne. Mert hát egy nőt csak nőiességével meg ne sért, halott ember vagy. Arra is csak lesújtó pillantást kap hogy engem utánoz, de csak azért is kijavítom, hogy nem tökéletesen csinálja. -Raven, Raven... ejnye! - De többet nem kap, elengedem a témát, végtére is senkije vagyok, csak a zűrös új ismerőse. Ahh, szörnyen haszontalannak tudom érezni magam az esetek többségében. Raven próbálja is hasznom venni de szentimentalista okokból nehezen győz meg... mert hát Jenkins ellen akarja mindezt. Előtte még kifejti már nem akar a flottánál szolgálni, amit megértek valahol hiszen lefokozták, bár a vizsgák szerintem nem olyan nehezek... vagy csak nekem? Lehet mert nekem nincs életem könnyű volt felkészülni, hm. Jah. Ahh... De hogy részegségem szóba kerül jaj már! Próbálom menteni a menthetőt, de ha tudná semmire sem emlékszem, de úgy tényleg... semmire. Vágok is egy úúú igen, szerencsés vagyok Ő sem olyan nő, de csak röhögök kínomban. Sam miatt vállat vonok, hát Sam látott már nagyjából mindenhogy. -Hát látod, tiszta pletykaforrás vagyok, de minden történetnek ára lesz! Ne adjam már olcsón! - Nevetek, de nem piát kérek, uhh... Ő nyerne. Na de akkor Jenkins. Szóval szerinte Ő a főgonosz. Vétóznám de csendben maradok. -Jól van. Ha Te mondod... - Akkor jobb híján elhiszem. Szóval retinaszkenner és törjek fel valami adatbázist, nézzem meg ki piszkált bele... fantasztikus, ha én ezt tudom eleve hackerkedtem volna non-stop a Földön is. -Kétlem. De rendben, segítek. - Adom be a derekam, ha nem is szó szerint - mert mint említettem nem vagyok én olyan férfi! -, ennyit megtehetek. Végső soron úgy fest ez nem kancellária ellenes dolog. Nagyon. Hah, megrontanak teljesen. A szkenner is menni fog, ha Raven segít, ebbe majdnem biztos vagyok. Ha kipótoljuk egymás hiányosságait szerintem stabil egészt kapunk, majd azért leteszteljük, biztos ami sicher. De nem vagyok hülye, sejtem miért érdekli mit akart Jenkins, de ha valami fontos, márpedig Sam az, akkor én sem válogatok eszközökben, hazudok úgy hogy nem is hazudok. Persze sejtem nem hisz nekem avagy rájött van más is, de egyértelmű nem fogom elmondani, így lehet akármi is. Nekem ez így megfelelő. Inkább befejezem a maradék étkezést, de csak mosolygok a feltett kérdésre. -Nem fontos. A kórlapok átmeneti dolgok. - Elvileg és én igazából remélem átmeneti a fejemben lévő zavar és a szívemben tátongó űr. Jenkinsnek amúgy nincs félnivalója, ha eddig nem tudta már tudja, de ez a mi titkunk, főleg mert McGroverre ez nem vonatkozik... tudok én is hamisan kártyázni, bár nem szeretek. A témát tehát teljes egészében lapozom, ha kér még inkább kínálom, elfecserészek vele még pár aktuális pletykáról amit hallottam mert amúgy érdekel a véleménye, majd ha már látom távozna akkor mondom jöjjön máskor is. A szkenner miatt pedig szólok úgyis, a másik dolog miatt is, bár ahogy haladni szoktam vélhetően egyszerre végzek megint mindennel, utóbbit mondjuk nem teszem hozzá.
*Előrelátásomon és annak dicsőítésén elmosolyodom. Naná, hogy valami ilyesmi kavargott a fejemben, bár nem mindenkinek mutatnám meg, nem feltétlenül. Az is igaz, hogy Jenkins csalódását és haragját látva már egészen másképp gondolom a dolgokat és a tervem is módosult, de azt nem kell tudnia Jenkinsnek. Elég ha csak hiszi, hogy közszemlére teszem a vacsinkat. S talán Jenkinsnek sem mondom el, hogy Hartley személyében rajongója akadt, pedig nagyon úgy tűnik, mert egyetért vele. Azért ez nem semmi, de mikor felmutatja a középső ujját is csak nevetek. Egyértelmű, hogy megkedvelte…legalább valamelyik oldalát. Arra, a visszavágásnak gondolt mondatra, hogy én smároltam vele – nem smároltam, még csak össze sem értek az ajkaink – csak nyelvet öltök. A vád, pedig, hogy Hartley tisztára úgy beszél most, mint Bruce, igaz. Nem Hartleytól hallottam először a bájgúnár kifejezést, akkor is jót nevettem rajta. Bruce tényleg nagyon utálja a kancellárt, ha csak a nevét meghallja már úgy csinál, mint aki épp hányni készül, utána felhergeli magát és szitkozódni kezd. Tisztára mint aki féltékeny. Lehet, hogy meglepődik, de a kis monológomra adott válaszára bólintok, bár nincsenek kancellárnői ambícióim, vallom, hogy kell a hetek közé nő is, nem egy hanem legalább kettő, akik finomítanak olykor a főleg nőket érintő kérdések és döntések terén. Azért elég gáz, hogy pasik döntenek a nők feje felett, holott fogalmuk sincs arról, hogyan működünk. * -Azon vagyok Hartley! *S ezt tök komolyan mondom, bár eddig akinek mondtam, nem vett komolyan. De eljön majd az az idő, amikor ennek lesz tétje. Addig meg Jenkins után koslatok, más híján. Van már a listámon más kancellár is, de még elő kell készítenem a terepet, és ők sokkal macerásabbak mint Jenkins, nehezen foghatók rá arra, hogy eltöltsenek velem egy kis időt, ha meg mégis, az merőben hivatalos. Szóval több időbe telik. Hartleynak nem is említem őket, helyette húzom az agyát kicsit, de ő kezdte. Jó látni a zavarát, nem tudja mit feleljen, mert egyikből sem jönne ki jól…ha ismerne már jól, tudná mit feleljen. Ezért csak vállon lököm és leutánzom a szavait, a hangját, s azon csak nevetek, hogy még ebben is kijavít. Bírom a pasit, ha nem infós zseni lenne is keresném a társaságát, imádom a humorát. Igyekszem azért ittlétem okára is terelni a beszélgetést, de Hartley-val nehéz egy bizonyos vonalon maradni, mert mindig talál kitérőt. Így kerülünk el picit Bruce-hoz és ahhoz, hogy nem akarok a flotta kötelékében szolgálni, talán soha többé, és a részegségéhez, amiről azt hittem, csak engem tüntetett ki…de sam kerül a képbe és persze elcsodálkozom, pedig nem kellene.* -Megfizetem! *Vágom rá azonnal, nehogy már lemaradjak egy szaftos történetről, rossz esetben rákérdezek Samnél, de ő nem olyan pletykaforrás, mint Hartley. Komolyan, ebben a pasiban egy nő veszett el. Jenkinsszel kapcsolatban látom, hogy nem hisz nekem, csak rám hagyja. Egyelőre ennyi is elég, ha megcsinálja nekem a retinaszkennert, vagyis annak elkerüléséhez szükséges programot, már nyert ügyem van. Később még mindig ki lehet bővíteni más kancellárra, és ha ismerem a programot, talán már én is meg tudom csinálni. * -Oké, nem biztos, hogy kapunk dicséretet, ezt talán eltúloztam. *Egyezem meg vele már a másik munka miatt, amit rá bízok. Igaza van, a kancellária nem osztogatja sűrűn a dicséreteket, pláne nem a pult alatti munkáért, meg azért, ha feltörünk pár szervert. A gondolkodást mégis az indítja el bennem, amit Hartley végül nem mond el. Jenkins ittléte nem egy ártatlan érdeklődésnek tűnt, Jenkins nem jön csak úgy a privát kabinjába, hogy megkérdezze, hogy szolgál a kedves egészsége, és azért sem, hogy számon kérjen rajta egy munkát. Meg azért sem, hogy a felesége feletti aggodalmát itt teregesse ki. Hartley hárítása túl egyszerű és ezért gyanús is. Valamit nem mond el, ami még Jenkinsnél vagy a saját, orvosilag leírt állapotánál is fontosabb. Engem meg pont az ilyen titkok érdekelnek. * -Aha. Értem. *S tényleg értem. Nem rám tartozik. Most még. De valahogy úgy érzem, fog ez még szembejönni velem. Kénytelen leszek megvívni a lelkiismeretemmel és vívódni azon, hogy utána nézzek-e Hartleynak vagy sem. Hogy ezek után merre jár, és hol kutakodik. Elnapolom a témát és, hogy megtartsam a kellemes hangulat maradékát, nem kérdezek többször ilyenekről. Amíg a kaját eszem, ami elég finom és kielégíti az ízlelőbimbóim igényeit, javarészt a semmiről fecsegünk. Ilyen is kell, na. A semmiről is megismerszik az ember. Mikor már tényleg nincs miről beszélgetni, megelőzve a kínos hallgatást, távozóra veszem a dolgot, de biztosítom arról, hogy bármikor rátörök, ha úgy adódik, szívfájdalom és lelkiismeret-furdalás nélkül. *
//
Küldöm a vicceket majd xD 
//
