Egyszerű kanyargós folyosó, mely a lakókörzetet a közösségi helyekkel köti össze, valamint a liftekkel, melyek le- és feljutást biztosítanak. A dizájnt nem vitték túlzásba, egyszerű fehérre festett folyosó, több helyen még az eredeti stílusát hagyták meg, melytől az embernek olyan érzése van, mintha egy csőben sétálna. Az akusztikája is remek, messziről lehet hallani a léptek ütemes kopogását, hiába a számos kereszteződés és útkanyarulat, egyik sem nyeli el a hangokat, ezért lehet olyan érzés, hogyha két folyosóval arrébb sétál valaki, mintha mögötted menne. Ez vajon a Kancellária tudatos építési terve volt, vagy mindez a véletlen műve?
*Napok óta a laborba vagyok zárkózva, és ideje volt, hogy végre kimozduljak onnan. Sam hazaérkezése a Valkűrrel pont elég indok volt, ezért félretettem minden kőzetmintát, amit a legutolsó küldetéskor összeszedtünk és elindultam anyáékhoz. Mikor az Imperium nélkülem megy el, ott szoktam dekkolni dominiumi lakrész híján. A dokkolást lekéstem ugyan, de reméltem, hogy McG nem tart a barátnőmre igényt az első percekben, és talán kibeszélgethetjük magunkat és kibeszélhetjük a kancellárt. Meg mindazt, ami addig történt, míg ő távol volt. Mert sok minden történt, csak kapkodtam a fejem, de élveztem, hogy nem kell langymeleg unalomban feredőznöm. A Valkűrhöz érve azonban nem Sam vigyorgása várt, hanem katasztrófa helyzet. Kérdésemre azt a választ kaptam, hogy szar van a palacsintában, Sam már régen lelépett a hajóról, másrészt nem érnek rám foglalkozni.* -Remek! Rohadjon meg a kancellária! * Ekkor kaptam először a kommunikátorom után és küldtem el egy stílusos üzenetet Sam-nek, miközben vettem egy nagy fordulatot és elindultam a titkos kis kuckóm irányába. Válasz nem érkezett, ám a Valkűrnél tapasztalt felbolydulás tovább kísért. Minden szinten megnövekedett az egy főre jutó Dominiumi őrség száma, falhoz simulva igyekeztem tovább és csipegettem fel az infókat, amiből kiderült, hogy McG nem bír a fenekén maradni. Úgy éreztem eljött az én időm…a mi időnk.* -Kíváncsi vagyok hogy teszed zsebre azt amit most fogsz kapni. Pszichopata, perverz disznó! * A legnagyobb szart, a legnagyobb kupacba érdemes dobni. Mivel mindenhol nagy volt a felfordulás, senki nem figyelt rám, azon a szinten és folyosón, ahol a kuckóm rejtekhelye volt, nem járt senki. Gondolatban megveregettem a vállam, amiért ilyen jól választottam ki a helyet. Menet közben bezavartam a kamerákat, majd az avatatlan szemeknek láthatatlan panelt elhúzva kinyitottam a pici ajtót és behajtogattam magam a kis „szervizszekrénybe”. Elküldtem az első üzenetet, majd feltöltöttem a másikat. Utóbbi fog robbanni. Végül Samnek küldtem még egyet a saját kommunikátoromról, aztán utánam a vízözönként elhagytam a kuckót, a folyosót és a szintet.*
Sokat agyaltam a zászlós viselkedésén, mikor elváltunk a Falatozó után. A kabinomba tartva próbáltam összerakni a dolgokat, amiket eddig tudtam róla. Valahogy nem stimmel ez az egész, és valami azt súgja, hogy nem minden úgy van, ahogy akkor az a jelentés írta róla. Ennyire nem változhat meg ember, még a fagyasztás hosszú évei alatt sem, hogy az aljassága köddé váljon! Vajon, miért akarta volna bemártani bárki is, hogy elhitessék mindenkivel, ő tette? Talán valamit tudott, hogy félreállítsák? Lehet, hogy olyasmit fedezett fel, amit titokban akartak tartani, és ezért? Minden esetre különös, és napokig foglalkoztatott a téma. Viszont most félre kell raknom a magyarázatok keresését, mert lehet, hogy olyasmiket is „beleképzelek”, amik nem fedik az igazságot, de azért kíváncsi lennék rá, hogy miért tartom minden nappal elképzelhetetlenebbnek, ezt az egész ügyet. Hartley szép nagy ego-val és egy jó nagy adag önbizalommal van „megáldva”, de biztos vagyok benne, hogy ölni nem lenne képes. Na, de inkább koncentráljak a mostani napomra, ami elég hosszúnak bizonyult, és a szolgálat végeztével, indulok is, hogy kinyújtóztassam a tagjaimat. Az éjszaka sem volt olyan csendes, amilyen lenni szokott, mert az Imperium közelgő indulása miatt, az Állomás teljes lázban ég. Már valahol várom, hogy elinduljunk, de amíg a Szerviz nem ad rá engedélyt, addig várakozáson vagyunk. Nem mintha unatkoznék, de azért hiányzik a saját kabinom, a megszokott környezetem. Amúgy meg panaszra nincs okom a szállásomra, mert tényleg rendezett, de azért az ágyam nagyon hiányzik és Larám is. Remélem, hogy hamarosan visszatér és vele lehetek. Rohadt hosszú napok teltek el már nélküle, és hiányzik a közelsége. De a parancs, az parancs, és tudom, hogy amint tud, hazatér hozzám. A gondolataimba merülve haladok a szállásom felé a folyosón, néha kerülgetve a szembe haladókat, mert elég nagy forgalom van most itt. Páran tisztelegve állnak félre az utamból, amit viszonzok, majd egyenletes léptekkel haladok tovább. Nincs sietségre okom, de ha belegondolok, hogy nem pihentem vagy 26 órája, akkor érthető is lenne, hogy most szaporábban igyekeznék aludni. A nyüzsgő hangok és beszélgetések nem zavarnak, mert ki tudom „zárni” a fülemet rájuk. Sokan beszélnek egyszerre, de amúgy ennek a folyosónak a sajátossága, hogy minden zajt és hangot jól lehet hallani, pedig nem hinném, hogy mindenki a normál hangszínén felül kiabálna. Amúgy még viccesnek is tartom, hogy a pár méterrel arrébb haladókat is jól lehet érteni, mit beszélnek… pedig oda se figyelek. Megmosolyogtat a gondolat, hogy - a Vezetést ismerve- ez nem is lehet véletlen. De mindegy is. Van, ami itt sem változik, ahogy a Földön volt.. „A Nagy Testvér figyel téged”! Jutnak eszembe Apám szavai még régről, és gyerekkoromban ezt csak viccnek tartottam, de ma már, sok mindent másként látok. Már csak pár méter választ el a vágyott pihenésemtől, mikor hírtelen elsötétedik a folyosó és sikoltozások töltik be a teret. A falakon kigyulladnak a vészvilágítás lámpái és a záró panelek leereszkedtek, ahogy a sziréna megszólalt. –Figyelem! Figyelem! Minden szolgálaton kívüli Egészségügyi dolgozó jelentkezzen a posztján! Baleset a 4. - szinten! Ez nem próba! Figyelem! Orvosi vészhelyzet! Biztonságiakat a szintre! Figyelem! Ez nem próba! ... – ismétlődik el a riasztás, majd a döbbenet hangjai után a bent ragadt emberek értetlenségét lehet látni az arcukon, ahogy az enyémen is. A folyosón alig dereng fény, de a hangok jól kivehetők, ahogy a sietős lépések a lezáródott ajtók felé. –Nyugalom emberek! Pánikra semmi ok! Hamarosan értünk jönnek, amint a veszélyt elhárították! Mindenki maradjon a helyén! Mindenki jól van? Megsérült valaki?- kérdezem a hangomat kieresztve a tömeghez. Tudom, hogy nem kell kiabálnom, mert remek akusztikával „megáldott” helyen ragadtunk, de ha kitörne a pánik, akkor már nem biztos, hogy hallaná az, aki a folyosó távolabbi részén tartózkodik. A fordulót nem látom be jól, de a fülemmel hallom, hogy ott is vannak emberek szép számmal. Lehetnek köztük civilek is, mert erre nem csak tisztek vagy a legénység tagjai járnak, hanem az étkezőbe igyekvő polgárok is. De mielőtt választ kaphatnék a kérdéseimre, a szellőzőből lassan valami szivárogni kezd. Eleinte csak alig érezhetően, de ha nem csal a megérzésem, akkor hamarosan betelíti a folyosó légterét, s ki tudja, hogy mit fog elindítani a folyamat. Az arcom elé rakom a kezem, hogy addig is minél kevesebbet lélegezzek be az ismeretlen gázból, de azt hiszem, hogy ez csak átmeneti óvintézkedés lesz. Akik a falak közelében álltak, közel a szellőzőhöz, azok már köhögve görnyedtek össze, majd zuhantak a padlóra. Azt hiszem, hogy hamarosan mindenkire ez vár, ahogy rám is… Remélem, hogy nem itt ér véget a mai nap… Ki kell vinni innen az embereket, mielőtt tényleg nem marad tiszta oxigénünk...
Már majdnem megvagyok Noirának a kért feladatával. Oké-oké, lehet kicsit túlzottan is belemerültem a mai nap de jól esett máson dolgozni mint az alapkódok és az új kódok átnyálazása. Utóbbinál egyértelmű, hogy több program akad össze, de mindegyikbe belenyúlni, megtalálni a hibát, átírni a hibát, tesztelni és élesíteni sok idő és javítani közel sem olyan öröm valamit mint felépíteni. Nos, így kötöttem ki Noira projektjénél, épp neki írok a kommunikátoromon egy kérdést a folyosón bandukolva, mikor elsötétül minden és kigyulladnak a vészfények. Mi a... igaz, én pánikba nem esem, egymillió dolog lehet, nem kell feltétlen a legrosszabbra gondolni. Ami viszont megnyugtat az a kanyarból kiszűrődő hang, hah, Malinor... el is indulok arra, óvatosan, mert a talaj nem teljesen van mindenhol megvilágítva és igazából még mindig nem tudom miért is a lezárás. Ráadásul a köhögő hangok miatt nekem is felszalad a pulzusom, látva mindenki takarja az arcát én is így teszek a pólóm végét felhúzva. -Malinor, mi van itt? - Hátha Ő okosabb, avagy ha mást nem rangja miatt tudhat valamit amit mi nem. A szellőző felé elnézve meg nagyon nem jó, hogy a fényben kisejlik valami jön ki belőle, ettől köhögünk. Persze az ajtó zárva, de ez pont egy elég szűk része a folyosónak, így, hogy lezárult. -Ez normális hogy a szellőző nem zár le? Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban... -Nem merem mondani mert hallják, hogy szerintem kvára nincs ez jól és oké, hogy jönnek a dokik, mert bemoondták, de attól mi még beszorultunk ide valamivel a levegőben.
Az embereket elnézve nem sok jót tudok elképzelni a következő órákra. Tippem szerint, körülbelül 30 fővel „ragadtunk” itt a folyosón. A lehetséges opciók, amik miatt teljes zárat rendelnek el a közlekedőkben vagy a szinteken, az soha nem jelent jót. Ha valami történt az alattunk lévő részen, az hamarosan minket is érinthet. Arra inkább nem gondolok, hogy tovább terjedhet a tűz, vagy ami miatt a szellőzőbe került bármiféle anyag, ami most onnan terjed egyre feljebb… Kis idő kell, míg az emberek összeszedik a gondolataikat és válaszok érkeznek a folyosó távolabbi részéről, hogy kisebb ijedtségen és horzsoláson kívül mindenki jól van. Nem vagyok szanitéc, de amit tudok javasolni a sérülteknek, azt elmondom, majd próbálom felmérni, hogy mi folyhat itt. A falakon a vészvilágításon kívül alig lehet látni valamit. Úgy érzem magam, mintha sötétben tapogatózva botorkálnék a lábammal, de a fekvő testek is megnehezítik a haladásomat, akik egyre többen vannak. Az oldalfaltól próbálok távolabb maradni, mikor meghallom Hartley hangját, majd ahogy közelebb ér, az alakját is jobban kiveszem a félhomályból. -Hartley! – lépek hozzá közelebb, hogy a füléhez hajolva súgjam neki a válaszom. Tudom, hogy ha nem így tennék, akkor nagyobb eséllyel törne ki a pánikhangulat, bár én sem tudom pontosan a részleteket, csak sejtéseim vannak. -Fogalmam sincs, Pajtás! A kiürítési protokoll szerint nem záródhattak volna le azonnal az ajtók, ha egy valaki is tartózkodik a helyiségben. Gondolom, hogy nagyon gyorsan intézkedtek, mert pár perc alatt mindent hermetikusan lezártak. Vagy… valaki felülírta a programot.. *köhög* A szellőzőből szivárgó gáz, viszont aggodalomra ad okot… *köhög* Az az érzésem, hogy hamarosan mindent be fog telíteni ez a légnemű anyag, bármi is ez… Védőfelszerelés vagy oxigén nélkül pár óráig tudunk itt maradni, és ha nem kapcsol vissza a rendszer, akkor nem biztos, hogy élve kijutunk, mielőtt értünk jönnének.. Érted? *köhög* Próbálj minél kevesebbet belélegezni, mert nem tudjuk mivel állunk szemben.. Lehet, hogy több órát kell itt lennünk.. *köhög* De az embereket ki kellene juttatni innen… Van ötleted? – nézek rá a zászlósra, és érzem is, hogy ennyit beszéltem, hogy a torkom kezd kiszáradni. - A PDA-m nem működik, vagy blokkolja valami…- nagyjából felvázolom Philipnek a dolgot, bár én sem tudok semmi konkrétat. Az ilyen esetekre előírt biztonsági menetet tudom neki elmondani, de jelenleg semmi információm nincs, hogy mi okozhatta a Rendszer leállását. Lehet, ez csak átmeneti hiba, de azt se zárhatjuk ki, hogy szabotázs történt. Nem vagyok paranoiás, de minden eshetőséget számításba kell vennem, hogy segítsek a kijutásban az embereknek. Hartley felbukkanása némi reménysugarat is ad, mert ő legalább ért a programokhoz, vagy a Rendszerhez. Ha van ötlete, akkor szívesen fogadom. Azt viszont jó lenne megfigyelni, hogy a szivárgó gáznemű anyag felfelé vagy lefelé terjed. Ha mákunk van, akkor lassan jut át ide, és könnyebb a levegőnél… Akkor viszont, minél közelebb kell maradnunk a padlóhoz és leültetni a többi személyt is, ha sikerül. - Össze kellene számolnunk mennyien vagyunk... Nagyjából 30 főre saccolok, de nem ártana tudnunk a pontos létszámot. Segítesz?- Ami viszont jobban aggaszt, hogy gyerekhangot is hallok a folyosó vége felől… Vagy már hallucinálok is?
Egyáltalán nem örvendetes, ami jelenleg zajlik. Nem vagyok egy kétségbeesős fajta, de azért azt sem mondanám, hogy terepre edzett lennék, maradjunk annyiban. Egy hibás kóddal elbánok, de most valami levegőben terjedő láthatatlan izével mi a tökömet kezdjek? Malinor jelenléte pedig megnyugtat. Ha hibernálás előtt valaki azt mondja ez a csávó egyszer így fog rám hatni körberöhögöm kétszer. Persze a szavai amit sutyorogva intéz hozzám már közel sem ennyire megnyugtatóak. Főleg ha arra gondolok hogy aki nem ájult el az több levegőt használ, de azért ha mindenki elájul sem opció, semmi sem jó... -Nem tudom mennyire jó ötlet kinyitni az ajtót ha a protokoll azt mondja ki... khm, hogy záródjon le. De... khm, az következő rész arra folyosó szintén nem? Több... khm, levegő lenne. - A PDA miatt kicsit lesápadok, meg leszek lőve ha nem működik! De ahogy ránézek a sajátomra valóban, blokkolva van, de akkor nem lesz ha lenyitom a falipanelt. -Ahm... aha. Aztán ha gondolod kinyitom azt az ajtót, talán ott nincs szivárgás. - Bár matekozom minden nap, most mégis mintha gondot okozna a számolás, mintha elmozdulnának az emberek avagy többen lennének mire a végére érek, nem is értem. Jobban is szorítom a pólóm az orromhoz és a számhoz, bár sokat nem fog segíteni tudom, a tudat mégis nyugtat rajtam valamit. -Ed... -Kezdek bele mikor már harmadjára sem bírom leszámolni az embereket. -Nem bírok koncentrálni. -Mert biztos vagyok benne velem a baj, egyszerűen nem értem miért nem megy az az egyszerű dolog amit kért. De azért az aggodalom becsúszik a hangomba, talán ezért is szólítottam meg így, össze vagyok zavarodva.
Érzem a torkomon, hogy kezd kiszáradni és a köhögés is egyre sűrűbben jelentkezik. Az arcom elé tartott zsebkendőm nem sokat ér ezek szerint. Ha nálam lenne a málhám, akkor könnyebb dolgom lenne, de jelenleg az van, ami a zsebeimben található. Hartley-nak örülök, bár ahogy nagy vonalakban felvázolom a jelen helyzetet, nem hinném, hogy ö is kicsattanna az örömtől. A vészlezárás nem véletlen, ha ilyen eset történik, bár még most se értem, hogy miért nem jött a figyelmeztetés az ajtók csukódására. Minden esetben legalább 5-10 másodperc van a kiürítésre, bár ha jól sejtem, akkor inkább „felülírás” lehetett, mint az előre beprogramozott menete a protokollnak. Ezen viszont most már kár agyalnom, mert jobban izgat, hogy az embereket valahogy kimenekítsük a Gyengélkedőre. Reményeim szerint nagyjából 2 óránk van a teljes „telítettségig”, de ez csak erős túlzással vagy tippel mondom. Ahogy végignézek a folyosón, sok ember ülve vagy fekve van, de talán ez még jó is. Persze így nehezebb végigjárni a teljes hosszát, de ha az előzetes számolásom helyes, akkor 25-30 fő van itt velünk. -Nem tudom.. *köhög* Az a baj, hogy nincs adat a pontos kiindulási helyéről a balesetnek. Ha tudni lehetne, hogy hol történt, melyik régióba, akkor talán be tudnánk határolni azt az ajtót, ami távolabb vinne minket a veszélyzónából. *köhög* - nézek rá a kezemre, mintha valami mozogna rajta, majd Hartley-ra, akinek az arca kezd homályossá válni és különös hangokkal hallom beszélni. -Mi?..Ez mi?...- nézek körbe, de a sötétségben mindenféle csillámló alakot veszek észre. Valami nem stimmel! -Mi történik? Te is érzed?- próbálom összeszedni minden gondolatomat és szavamat, hogy értelmes mondattá álljon, de valahogy nem megy a koncentrálás nekem se, ahogy a zászlóstól is hallom. -Nekem se megy… valami ..ez a levegőben van..- szorítom jobban a szám és az orrom elé az apró anyagot, de érzem, hogy nincs sok időnk, hogy cselekedni tudjunk. Kezd forogni a folyosó és a falai is mintha elindultak volna… Megfogom Phil vállát és ha nem ellenkezik, akkor lefelé húzom, hogy közelebb kerüljünk a talajhoz, vagy inkább ülve próbáljuk valamicske levegőhöz jutni, mielőtt végleg lecsökkenne annyira az oxigénszint, hogy eszméletlenül terüljünk el. -Ha kinyitnánk most az ajtót, akkor elárasztaná az egész szintet ez a gáz.. vagy akármi is ez.. *köhög* Valahogy be kellene kapcsolni a levegőszűrőt vagy az elszívót.. *köhög* Valamelyiket.. Phil.. Ha sikerül…-ülök le a földre, mert érzem, hogy a lábaimból az erő kezd elszállni. A szemem előtt lévő homályosságokból előbukkanó furcsa mintázatok viszont egyre sűrűsödnek, hiába rázom meg a fejem, hogy tisztuljon, semmi eredménnyel… Nem tudom, hogy a zászlós is érzi-e ezt, de én pocsékul vagyok, és egyre nehezebb még beszélnem is, így tartalékolom az erőm inkább. - Ha lenne egy kis vizünk..*köhög* Be tudnánk nedvesíteni a szánk előtti anyagot.. az jó lenne.. Van nálad palackos víz? - kérdezem tőle, bár erre csak annyi esélyt adnék, mint arra, hogy most letekerném a Tour De France biciklifutamát... De legalább az "akasztófahumoromat" nem vesztettem még el. Még...
A hajón lévő protokollokat nem teljesen látom még át, mert noha anno kaptunk szimulációt, annak már több mint ötven éve, másrészt valahogy nem ezeket olvastam el először hanem a munkámba temetkeztem. Tanuljon ebből mindenki, előbb a biztonsági leírásokat rágd át, aztán jöhet a meló! -Hát összeesni sem lenne jó, de a szellőzővel már nem érünk semmit.- Ha lezárom nem lesz levegő, noha nem jön több gáz vagy mi ez. Ha meg nyitva marad talán jön levegő, de gáz is. Egyik opció se valami nyerő. -Mi-mi? - Nem értem mire utal, körbe is nézek, főleg meg számolni sem tudok, pedig harmincig igazán nem bonyolult az én szakmámban sem. Mit kéne éreznem? Én inkább zsibbadok de szerintem nem arra gondol. Erre meg "hallom", hogy Jenkins "közli", protokoll szerint jár el, de itt már velünk nem tehetnek semmit. -Mivan?! Hallottad ezt? Mégis hogy gondolta?! Én nem maradok itt, kinyitom az ajtót a folyosóra, úgy is le van zárva az is. - Tehát nagyon nagy kárt nem tehetek, de talán ott tisztább a levegő. Az más kérdés, hogy nem tudhatom rajtam kívül senki sem hallhatta a drága kancellárt, elvégre köze nincs ehhez az ügyhöz. Elvileg. Ahogy lehúz próbálok figyelni arra amit mond, de... nem is tudom... mindegy, parancs végrehajtásban mindig is jobb voltam, szóval odakúszok az egyik falipanelhez, hogy rá tudjam kötni a PDA-t. Miért hallom Jenkins nevetését? Egy szadista az is de nem létezik ilyen nyíltan nevetne ki... vagy igen? Legszívesebben elhessegetném, rossz álom, én mondom, szellőző rendszer... a rendszer... sokat kell köhögnöm és nem is olyan egyszerű így odafigyelnem. -Nincs. De ezentúl mindenhova vinni fogok egyet magammal!- Senki sem fogja érteni, de nem is számít. Nagy nehezen, lassan a hányingerrel és az alvás furcsa elegyével küszködve, de belépek a rendszerbe. A levegőztetés leállt, de nincs lezárva a rendszer teljesen, emiatt is terjedhet ez a valami. Igaz, nem tűnik egyelőre súlyosnak mert mindenki lélegzik, mintha csak aludna, de a pánik ettől nem csökken. Minden esetre lezárom a szellőzőket, legalább itt, ezen a folyosó szakaszon, hogy ne ömöljön be több valami... amiről nem tudjuk mi. -Megőrülök Jenkinstől! - Morgolódom, hogy még mindig hallom nevetni, de a fejem is fogom, hogy ez nem valami szerencsés helyzet. Meg nem is értem Malinort hogy nem idegesíti, vagy bárki mást!
Egyre gyengébbnek érzem a lábaim, és attól tartok, hogy hallucinálok is, bár ezt az agyam valósnak érzékeli, de próbálok koncentrálni és nem elhinni azt a sok ugráló pontot, ami körülvesz. Hartley-t is olyan távolinak érzékelem, holott tudom, hogy itt van mellettem. -Mi?ppffffhhh.. a fejem!- rázom meg, hogy egy kicsit a szívverésem és vérkeringésem megdobódjon az adrenalintól. Tudom, hogy ez nem a valóság, és ha nem teszünk valamit, akkor lehet, hogy még nagyobb szarba kerülünk, mint jelenleg vagyunk. -Még nem nyithatod ki… Veszélyben lenne a szint további része is..- próbálom megértetni Phillel, hogy ha kinyílna az ajtó, mielőtt a gázt nem szívná el a rendszer, akkor az egész részleget elárasztaná az anyag, bármi is ez. Több ember lenne veszélyben, mint most, és ezt nem kockáztathatjuk meg. Valami más megoldást kell találnunk rá, mert amíg vissza nem kapcsol a levegőztető, addig kár az ajtóval bíbelődnünk. Akik itt vannak velünk, azoknak is friss oxigénre van szükségük, ahogy nekünk se ártana, hogy ne szálljon el a tudatunk. -Mit hallasz? Én nem hallok semmit..- fülelek, ahogy tőlem telik, de semmiféle különös hangot nem érzékelek. A földön fekvő emberek zihálásán és köhögésén kívül. Próbálom kivenni a szavaiból, hogy mit érzékelhet, amit én nem, de nem tudok rájönni. Gondolom, neki is képzelgései vannak, ahogy nekem… Csak tudnám, hogy tudnánk.. - járnak a gondolataim, bár elég tompa és lomha is vagyok, de amíg Phil a kütyüjével igyekszik valamit alkotni a visszaállításon, én addig utánajárok egy hirtelen ötletemtől vezérelve. Tudom, hogy ez egy folyosó, amit talán összeköt egy szervizalagút vagy van egy olyan rekesz, amiben elsősegélyláda akad.. Bármi is lesz, valahogy meg kell próbálnom segíteni az itt rekedt embereknek és magunkon… Amíg a zászlós teszi a dolgát, addig végigtapogatom a lehetséges helyeken a falat, ahol sejteni vélem, hogy vész esetére valami berendezéshez jutok, vagy legalábbis valami eszközre, ami egy kis levegőt adhat a folyosóra.. -Most hogy jött ide Jenkins? Akarom tudni?- fordulok vissza a zászlós felé, de sok jót nem tudok mondani, egyre rosszabb az állapotunk, ha nem találok valami orvosi ládát vagy pár oxigénpalackot. -Basszaaa meg!..... legyen valami!…- tapogatom tovább, hátha legalább most mellénk áll a szerencse…
-Én hányni fogok.- Jegyzem meg csak mint egy úgy mellékesen, mert a fejem is fáj, de a hányinger zavaróbb. Meg az álmosság. Amúgy sem alszom valami jól vagy épp sokat, ez a gőz vagy micsoda és a levegőtlenség nem segít abban, hogy jobban ébren maradjak, holott semmi kedvem kidőlni itt a folyosón Jenkins kacajával visszhangot verve a fülemben. -Gondolod a másik folyosó nem zárt le csak ez? - Ne mondom már ilyeneket, hát még a végén elhiszem Jenkins ki akar nyírni pitiáner bosszúból. Simán tömeggyilkos feje van, amúgy is csípi a mérgeket, minden egybevág. Kivéve az, hogy miért is érné meg neki. Nem, nem, Jenkins egy szemétláda de ennél okosabb. Mondja valaki hogy okosabb! Erre hallom Ő maga mondja okosabb... kezdek teljesen összezavarodni. -Hogy nem lehet ezt az idiótát hallani...- Morgom az orrom alatt, hogy nem figyel a kancellárra. Bár én is így tudnám ignorálni az ipsét! Főleg mert rémesen zavaró a kacagása míg próbálok valamit csinálni induljon be a szűrő. Kéne lennie, de miért kapcsolt le? Lehet lekapcsolták? Kezdek paranoiás lenni? Nem érzem jól magam, csak ennyi bizonyos. Annyi pedig pont elég. -Nem hallod hogy röhög?! - Mondom kelletlen Ednek hát ne akarja már bemesélni nem hallja azt a bájvigyorút! Ezer közül felismerhető a hangja, olyan tenyérbemászó! -Te meg mi a szöszt csinálsz? - Kérdezem, de ahogy lenyitja a nyílást én azt látom mintha fegyvert venne ki belőle és felém tartaná. Fel is emelem a kezem, mert nem akarom lelőjön, mi ütött belé? Persze nincs ott fegyver, csak én látom úgy, bármi is akadjon a kezébe amit kivesz. -Héj, tudom nem kedvelsz, de nem ártottam Neked sosem haver...- Én legalább is nem tudok róla, minden esetre az álmosság alább hagyott hogy felszökött a vérnyomásom.
Egyre jobban kezdek különös figurákat látni magam előtt. Olyan érzés, mintha egy másik síkon lennék és a folyosó képe egy kusza, örökmozgó nyúlványokkal lenne tele. az arcom elé kötött zsebkendőm se sokat foghat fel a levegőben terjedő gázból, de úgy látom, nem csak én kezdek érdekes alakokat és hangokat hallani. Hartley elég rossz bőrben van, bár én se érzem magam túl jól. -Csak ne ide, Pajtás….- válaszolom neki, miközben tapogatom tovább a falat. Alig látom, ami előttem van, így az érzékeimre hagyatkozom. -Bizonyára lezáródott a másik is, ha összeköttetésbe van a szellőzővel, de nem vagyok Gépész.. Franc se tudja, mit kötnek össze, és mit nem… Inkább ne sokat beszélj, ha lehet… Tartalékolnunk kellene…tudod ..a levegőt…- rázom meg ismét a fejem, hogy koncentrálni tudjak a keresésre. –Milyen idiótát? Hol?- nézek körbe, de egyáltalán nem értem kiről beszél. Persze gondolom, hogy ő is képzelődik, vagy legalábbis nagyon úgy fest, mert Jenkins-t sehol nem látom és a röhögését se hallom. - Képzelődünk… - vigyorgom el magam, de tudom, hogy nekem is idő kérdése, hogy olyanokat véljek magam körül, ami ott sincs… vagy mégis? Én se vagyok másként, mint Phil... Csak különbözőt látunk, mint a másikunk. Hallom, hogy motyog még valamit maga elé, de a keresés jobban leköt, hogy időt nyerjünk, ha találok valamit. Tapogatom az oldalfalakat tovább, majd egyik lemeznél egy fogantyút érzek. Azt persze, hogy mi lehet, halvány gőzöm sincs, de amúgy se válogathatok ama luxus közül, hogy tudatosan keresgéljek bármit ilyen állapotban, de nagy szükségünk lenne valami rohadt nagy csodára… Ahogy kibillentem a nyitózárat- némi erővel, mert eléggé beragadt- egy terebélyes láda tűnik fel mögötte. Buzgón imádkozom, hogy ne egy itt felejtett szerszámos láda legyen, hanem inkább valami… Heuréka!- emelem gyorsan ki, ahogy a feliratot látom. „ Tartalék palackok - Vész esetére- Oxigén” -Hartley! Gyere!- nézek felé, ha még ott gubbaszt az ajtónál. –Gyorsan. Vedd fel.. - húzom közelebb a ládát, majd ráadok Philre egy maszkot, majd magamra is. Alig hiszem el, hogy ekkora szerencsénk van, de nem is nagyon tulajdonítok nagy feneket hozzá, mert ilyen „mák”, olyan ritka, mint a fehér Holló. Ha kicsit tisztul a tudatunk, vagyis Hatrley is párat szippant a levegőből, és figyel rám, akkor mutogatom neki és próbálom elmagyarázni, hogy mit akarok tenni. -Az embereknek osszuk szét…Rendben?- kissé tompán és alig hallhatóan jön ki a hangom a maszk mögül, de remélem, hogy érti, mire akarom kérni a segítségét. -Fel tudsz állni? –segítek, ha megkér rá, vagy megvárom, míg feltápászkodik, majd pár darabot a kezébe nyomok, ha egyet ért velem a műveletben. Sokan a földön fekszenek, és nagyon úgy tűnik, hogy páran már eszméletlenek. Úgyhogy sokat nem késlekedhetünk… Nem tudni kinél mit válthat ki, bár én se vagyok még teljesen tiszta tudattal jelenleg…
-Hát hova?! - Mintha meg tudnám válogatni hova költöztessem a kis rókát. Nem mintha átlátnám mi köze lehetett hajdanán a rókáknak a hányáshoz, de hát mindegy is. Egyelőre nem úgy fest, hogy kijönne a szánalmas reggeli amit magamba erőltettem. Arra meg hogy tartalékoljam a levegőt, na hagyjuk. Ahhoz hogy leginkább spórolni tudjunk el kéne aludni, de ki a fene merne most elaludni? Ki a fene tudna, ha ekkora ricsaj van? Kár hogy nem jövök rá, csak a fejemben, bár, lehet addig jobb. Mert hiába utalok a génkutató nagymesterünkre, arra az anyaszomorítóra, nem érti, nem hallja. Szerencsére látni én se látom, akkor tuti hánynék is. -Ilyet én nem képzelődnék, ezernyi más dologról annál inkább!- Derogál elfogadnom, hogy pont RÓLA képzelődjek, az elmém ennél jobban kéne szeressen engem, ne vele gyötörjön, szerintem csak Malinor nem figyel. Igaz hogy azt hogyan csinálja nem tudom, de akkor sem gondolnám kamu az egész. Meg ha az kamu akkor mi még? Honnan tudjam Ő egyáltalán itt van e? Honnan tudjam én itt vagyok-e és nem alszom az ágyamban? Ebbe a játékba nem megyek bele. Ahogy abba se, amit talál a falban a retesz mögött, hogy közelítsen vele és rám adja, kiváltképp én teljesen másnak látom ami. -Nenene, hagyjál! - Meg se hallom vegyem fel, csak azt látom felém tartja de csak a hátrálásban annyit érek el, seggreülök ahogy megbotlom. Nehéz a fejem, már nem vagyok annyi éber, elálmosodtam és ez az álmosság egyre inkább a mellkasomra és a fejemre ül, hogy lenyomjon. Ahh... Ha nagyon erőszakoskodik az sem kizárt megütöm, végtére is én nem látom igazából mi van nála, tehát könnyű dolga nem lesz velem, de azt hiszem más is produkál hasonló tüneteket, mert nem csak én hadonászok. -Mi? - Nem, nagyon nem értem mit beszél, de felállni sem akarok. Olyan fárasztó lenne és nehéz, annyira keveset aludtam és kva kényelmetlen a padló mégis... jelenleg jobban vonz mint az a gondolat álljak fel és csináljak bármit is.
Egyre jobban érzem, hogy kezd kicsúszni a talaj a lábam alól. A fejemben kavargó képek mintha gúnyt űznének velem és már abban se vagyok biztos, hogy hol vagyok. Az ösztöneimre tudok csak hagyatkozni és arra, hogy valamilyen módon a tudatomnál maradjak. Hartley-ra nézve se látok biztató jeleket, hogy ő jobb állapotba lenne. Többször megrázom a fejem, hátha ezzel egy kicsit visszatér a normális látásom, de eddig nem sok sikerrel. Körülöttem ugráló és csillogó pontok ezernyi lámpásként vakítanának el, de ha nem hajtana előre az akaratom, hogy valamit tegyek, akkor lehet, hogy ugyanúgy járnék, mint már sokak, akik a padlón hevernek tudattalanul. -Mindegy, csak ne ide…- mutatok valamerre, de az az érzésem, hogy mindegy is merre. Valahogy most mindent másképp látok és érzékelek, de ha ide engedi a rókát, akkor lehet szolidarítok vele, vagy a fene tudja, hogy mi fog történni. De aztán lehet, hogy azt is képzelem, vagy már abban se vagyok biztos, hogy egy ép kéz láb mozdulatom is van. Minden olyan zavaros és homályos. -Ha te mondod, Pajtás…- nézek felé, de azt hiszem, hogy az émelygés és az egyre fogyatkozó levegő már elérte a kritikus szintet nálam is. A kezemmel is csak a tapintásra tudok hagyatkozni, mint a szemem káprázatára. -Majd elkapjuk azt a bájhuszárt.. Nem fog röhögni.. Jó lesz? Megkeressük, ha itt van valahol… – bólogatok Phil felé, de azt hiszem, hogy most bármit is mondhatok, az sem fogja megnyugtatni, vagy elterelni a képzelgéséről a figyelmét. Lassan már én se tudom, hogy miket hordok össze, így egy időre tartalékolom azt a kevéske oxigént, ami a tüdőmbe áramolt és lélegzet visszafojtva kutatok a falon tovább. Hiszem, hogy kell lennie valaminek itt… és hurrá! Ahogy sikerül – némi erőt belefeccölök, hogy kifeszítsem a panelt – valami van mögötte. Egy láda. A felírat szerint .. Tartalék palackok.. Isten bizony elmondok egy fohászt valamelyik űrbéli Szentnek. - Már csak ki kell valahogy húznom…. Bassszzza meg, rohadt nehéz!… Philip! Ezt nézd!- feszítem fel a ládát, s mint aki megtalálta volna a 8. csodát, - igaz, hogy most nem a Földön vagyok már, de ez is felér annak- kiveszek belőle pár maszkot. Az egyiket Hartley felé nyújtom, bízva abban, hogy van még benne annyi, hogy felismerje a szándékomat. -Ed vagyok… figyelj!.. Fel kell venned!- még mindig a kezemben tartom a maszkot, hogy elvegye, vagy ha nem akkor kénytelen vagyok rárakni magam. Ehhez persze le kellene fognom vagy hasonló, de nem szívesen ütném le, ha nem muszáj.. Bár… Lehet, hogy az hatásosabb lenne, mint most, elmagyarázni neki, hogy nem egy apasági nyilatkozatot tartok aláírásra neki valamelyik könnyűvérű menyecske jóvoltából, hanem egy levegővel teli palackot. De azt hiszem, hogy ez nagyobb kihívás lesz, hogy ráadjam, mintha egy aláírást szereznék tőle Jenkins ítéletéhez. Azt hiszem, hogy azt hamarább megadná, minthogy engedjen, hogy ráadjam a maszkot. Ahogy magamra veszem az enyém, érzem, hogy a légzésem is könnyedebb. Nem kapkodok annyira levegő után, mint nemrég, s most már, ha a zászlós is hajlandó lenne nem seggre ülni és figyelni a kezemben tartott tárgyra, akkor könnyebb lenne neki is.. Azt hiszem… -Héé! Hartley! – hajolok le hozzá, hogy megragadjam a vállánál, ha nem húzódik még jobban el előlem. -Azt akarod, hogy Jenkins megint kiröhögjön? – gyors taktikát kell váltanom, ha el akarom érni nála, hogy amennyire tud, figyeljen ide rám. Most már biztos, hogy jóval nagyobb dózist kaphatott, de ha nem oldom meg valahogy, hogy felvegye magára, akkor erővel kellene ráadnom. De sok választást nem hagy… -Héé! – lököm félre a kezeit, ahogy hadonászik. – Állj fel, és behúzhatsz egyet nekem!- Na, erre remélem, reagál valamit. – Hartley, nyuszi vagy? – kezdem hergelni, - ezt egy régi filmből „vettem”- hátha az adrenalin ad egy löketet neki és egy pillanatra kitisztul a látása, hogy én vagyok az valóban és nem a Kancellár vigyorgó képe, amit látni vagy hallani vél. A franc se tudja, hogy mi ez a levegőben, amit eddig belélegeztünk, de abban biztos vagyok, hogy ha továbbra is ellenáll a zászlós, akkor nem ő fog egy jobb egyenest behúzni nekem, hanem fordítva. Akárhogy is dönt, sok időnk nincs.. - Na, mi lesz?! Mozdulsz?
Hát köszönöm a roppant mód szociális és hasznos segítséget: ne ide hányjak. Csak hogy oda hányok ahova jön, bár egyelőre csak az ingerrel küzdök. Amit az is kivált, hogy Jenkinst hallom, Malinor meg túl lelkesen tagadja Ő aztán semmit. Ha paranoiás lennék azt hinném összedolgoznak, de ott még nem tartok. -Franc akarja megkeresni, távol akarok tőle lenni...- Amúgy is van egy olyan balsejtelmem nem tudnánk elverni. Pedig Malinorral lenne esélyem, exponenciálisan nőne vele ugye, mert hát valljuk be Jenkins is egy nyeszlett tudós, szerintem semmivel sem izmosabb nálam, a kockánál. Nehéz az élet. És igazságtalan. Főleg igazságtalan. Pláne hogy nem látom azaz nem azt látom ami a valóság, szóval marhára nem akarom közelítsen a rám fogott "fegyverrel", nem felismerve az oxigén. -Áh, az mindig kiröhög... alaptermészete a kárörvendés...- Már "Callum"-nak, ugye. Érdekelne mit jelent a neve: "Megszívtad ha rangban feletted állok", "Hazudásban osztályelső", "Ha rád mosolygok az semmi jót nem jelent, de szeretek mosolyogni"... mind olyan Callumos, nem? -Hagyjál...- Hessegetem, de nem bírom eltalálni, annyira... gyors! Nem, nem én vagyok lassú, az olyan degradáló! A nyuszizást sem értem jelen elnehezült fejemmel, mikor félig alszom és amúgy is, hagyjon lógva a világ. -Neked tuti nem... - Csak semmi kismackó és cicamicám, ennyire nem vagyunk jóban - és nem is leszünk. Mit szólna a felesége? Hmmmm valami azt súgja nem erre akart utalni de... annyira fárasztó gondolkodni most. Pedig abból élek basszus. Jó nem annyira mint hajdan egy filozófus de... hm. -Ki, én? - Nem, én már teljesen le vagyok maradva. Ha normálisan ennék és aludnék, kiegyensúlyozott lenne az életem talán nem dőlök ki a levegőben terjedő cucctól, de nincsenek velem az égiek. Rajtam már az esetlegesen feladott maszk sem segít, mivel túl sokat lélegeztem be, így bealszok. Azt persze csak később derül ki, hogy bajunk ugyan nem lesz, de a kiesett munkaidőt biza le kell dolgozni, szóóóóóval aki henyélt az gyorsan zárkózzon fel. Az élet szép!
//Köszi, írj egy zárót mihez kezdesz józanul //Kieg.: Call ha megint Big Brothereskednél: A Callum jelentése "Dove" Hát nem cuki?
Hartley elég zavart, ami nem is meglepő. Arra is gondolok, hogy a képzelgései jobban elhatalmasodtak rajta a belélegzett gáz miatt. Azt se csodálom, hogy a fejében kavargó gondolatok kivetülnek most a szeme elé és Jenkins alakját és hangját is valóságosnak érzékeli. Én nem látok semmi olyat, amiről hablatyol, de ha nem adom rá a maszkot, akkor félő, hogy az élete is veszélybe kerül. A folyosón heverő emberek többsége már eszméletlen vagy közel jár hozzá, de ha nem cselekszem gyorsan, akkor attól tartok, hogy késő lesz. -Jól van… rendben. – hagyom, hogy kikapálózza magát- vagy bármit csinál-, hogy távol tartsa magától a Kancellár „képét”. -Hééé! Hagylak… Csak vedd fel ezt. - eresztem le a kezem, hátha ezzel kicsit megnyugtathatom. El sem tudom talán képzelni, hogy mik járhatnak most a fejében, de abban biztos vagyok, hogy ha nem lehet szép szóval rávenni, hogy vegye fel a maszkot, akkor erővel fogom ráadni. Az öklös felvetése se jött be, ami ösztönzésre sarkallná a felállásra. Pedig szentül meg voltam győződve, hogy kapva-kap az alkalmon, hogy behúzzon nekem egy pofást. Tényleg nincs már magánál… -Hartley! – nézek rá, ahogy elernyedve kifekszik a földön. – Basssszzaaa meg!- rakom rá a maszkot, hogy kapjon friss oxigént. Elég nagy dózist kaphatott, ha ilyen gyorsan „kiütötte” a tudatából. -Ha engedted volna, akkor már jobb lenne, Pajtás….- erősítem rá a szíjat, hogy ne essen le az arcáról, majd a többiek felé indulok. Azt se zártam ki, hogy leütöm egy jól irányzott mozdulattal a zászlóst, ha tovább akadékoskodik, de erre már nem volt szükség, szerencsére. Persze, nem minden áron akartam neki „ártani”, de az élete is múlhat ezen és néha a puszta erő az, ami célra vezető. Azért örülök, hogy nem kellett megütnöm. De ez nem jelenti azt, hogy más körülmények között nem teszem majd meg, ha kihúzza a gyufát nálam. Jó…. Ez azért nem olyan, ami törvényszerű.. Jóval nehezebb egymagam cselekedni, és nekem se teljesen tiszta a tudatom, ami egyre csak távolodni látszik, de hajt előre az akaratom, hogy a bajbajutottakon segítsek, amíg meg nem érkezik a felmentő „sereg”. Remélem, hogy erre nem kell már sokat várnom, mert annyi palack nincs a ládába, hogy minden embernek adni tudjak. Sorra rakom a gyerekekre, nőkre – majd a férfiakra - akik már a padlón hevernek. Nem hinném, hogy a folyosó végéig elérek, mert a palackom tartalma jobban fogy, mint gondoltam. Miután kifogyott a ládából a tartalma, nem tudtam mást csinálni, mint a sajátomat adtam egy „elkékült” arcú férfira, majd leültem én is a falnak támaszkodva Hartley mellé visszatérve. -Itt vagyok.. Pajtás… Nem hagylak .... magadra.- ülök le mellé, majd mást nem tehetek, várok, ameddig csak a tudatomnál vagyok. Az időérzékemet már elvesztettem, ahogy a látásom is kezd homályosodni az percek elteltével, ahogy egyre kevesebb oxigénhez jutok. Asszem’ ennyit tudtam tenni, és ezek után rá bízom a gondviselésre magam. Ameddig sikerül ébren maradnom, addig a barátom mellett maradok és buzgón imádkozom magamban, hogy a műszakiak megérkezzenek és kivigyenek minket innen. Remélem, hogy mindenki életben marad, bár nem tudom, hogy mi ez a levegőben, de ha az Égiek kegyesek hozzánk, akkor megérjük a holnapot. Lehunyt szemmel várom, hogy mi lesz. Többet nem tudok csinálni, amit sajnálok is, de ilyen körülmények közt, amit lehetett, megtettem. Most várom a halált vagy az életet, bár az utóbbinak jobban örülnék. - Legalább Hartley csendben van… Meg Jenkins is… - Ez a gondolat azért vigyorgásra sarkall. Kezdem megkedvelni a zászlóst, de nem fogom elárulni neki, ha kiszabadulunk innen… Egy idő után mintha mozgást hallanék és hangokat. Már nincs erőm kinyitni a szemem, de nagyon remélem, hogy ez nem hallucináció. –Hartley… - rázom meg a zászlóst az utolsó erőmet összeszedve. – Jöttek értünk… hallasz?- sóhajtok, majd én is „álomba merülök”. Remélem, hogy nem csak képzelődöm.
//Köszönöm a játékot! Remélem, hogy hamarosan ismét találkozunk! //
*Nem mondom, hogy jó kedvűen hagytam ott legutóbb a takarítórobotos ficakot, mert nem lenne igaz. Sok mindent megtudtam Jenkinsről, de a legtöbb infó rejtve maradt előttem, mert a kancellárnak túl jó informatikusa van. Vagy ő majdnem olyan jó mint én, de ezt kétlem. Mivel kíváncsi vagyok és néha türelmetlen, bezárkóztam a Dominiumon lévő, számunkra fenntartott vendégkabinba és Bruce hathatós etetésével életben maradva azon dolgoztam, hogy létrehozzak egy olyan programot, ami jobb az eddigieknél és feltörhetem vele azokat a kódokat, melyeket az előzővel nem sikerült. Számos konfigurációt beletettem, és elmondhatom, hogy igazán kreatív voltam. Ez persze azt eredményezte, hogy teljesen kiütöttem magam, úgy aludtam utána mint akit fejbe vertek, de az ébresztő nem hagyott aludni. Mielőtt elindultunk volna az Imepriummal, muszáj volt megtudnom egyet s mást, épp ezért nem volt időm amit pihenésre pazarolhatnék. Még nem tértem magamhoz, de felöltöztem és magamhoz vettem a pda-t, egy tenyérszkennerre használható érzékelőtáblát, a termoszomat kivételesen üresen és elindultam a legénységi étkező felé. Majdhogynem letapogatásos módszerrel jutottam el odáig, és azt sem vettem észre, hogy néhányan furcsán néznek rám. Ők látták azt amit én nem, hogy bár faszán feszül rajtam a lila nadrágom és remekül megy hozzá a térdig fűzős bakancsom, a mai csodás szettemet a zöld mintás pizsama felsőm egészítette ki, ami rajtam maradt. Az étkezőben a kávé (ébresztő folyadék szintetikus koffeinnel) automatába tettem a termoszt és teleengedtem az éltető nedűként funkcionáló löttyel, az egyszerűség kedvéért a későbbiekben kávéval. Míg az csorgott, a pda segítségével bezavartam az összes kamerát az étkezőben és a folyosókon olyanformán, hogy az elmúlt tíz percet mutassa a kukkolóknak tíz percig. Az átállás alig egy századnyi másodperc, észre sem fogják venni. Végül fogtam a termoszomat és kimentem a folyosóra, még mindig félvakon megkerestem azt a panelt, amit Bruce átalakított és nekidőltem a falnak alkalmas eltűnési pillanatra várva. Mikor ez megvolt, megnyomtam a panel szélét és bedőltem a kuckómba. Összerakni a pda-t és a szkennert a szerverrel becsukott szemekkel is megy, ezzel nem volt gond, beleittam a kávéba, félig kipattantak a szemeim és elindítottam az új program feltöltését a szerveremre. * -Na ezt kapd ki kancellár. Olyan kémprogramot csináltam, hogy még a gatyádat is látni fogom. Tényleg! Milyen gatyát hordhat Jenkins? Feketét? Vékony méregzöld csíkkal a szélein. Tutira azon is rajta van a családi címere, meg a kancelláriáé, és egy DNS lánc is. Vagy sok pici DNS lánc mintás. *Halkan mormogtam magamban, hogy ne érezzem magam egyedül és lehetőleg legalább addig ébren maradjak, amíg a kávé hatni nem kezd. Míg a program lassan de biztosan elfoglalta méltó helyét, addig kiittam a kávét a termoszból. Alig egy órám marad így, míg nem kell pisilnem, de annyi talán elég lesz. Meredten néztem a csíkot ami a töltés részeredményét volt hivatott mutatni, mire elért a 100 %-ig, már az én szemeim is tágra nyíltak. Csak akkor vettem észre a pizsama uját, amikor előrenyúltam a billentyűzethez.* -Ó, bassza meg! Így jöttem végig a folyosón? *A békesség kedvéért elimitáltam egy kétségbeesett sírást, homlokszorítással együtt, majd nekiláttam, hogy az új programommal, Csábos Erratorral betörjek Jenkins rendszerébe és megnyissam azokat a titkokat, melyeket legutóbb nem sikerült. Alvók adatbázisa és a címke nélküli levelezések.* -Csesszd meg Jenkins!
Az Alvók mappában a korábban már látott és első körös kódfeltöréssel megtekintett Hibernálás és Ébresztés mappákon kívül egy Adatbázis nevű szerepel, de ebbe legutóbb nem sikerült bejutni. Most van hát a főpróbája és premierje egyszerre a Csábos Errator névre keresztelt programnak, ami rögtön neki is veselkedik a feladatnak, és egy-nullra máris vezetést szerez a perdai lényről elnevezett program. Az Adatbázis mappában valóban egy adatbázis lapul, csalódás vagy sem, és megtekinthetővé teszi az összes, hivatalosan bejegyzés alatt lévő Alvó adatait. Beleszerkeszteni, átállítani ugyan nem lehet semmit, ezt a csatát elveszíti a Csábos Errator, vagy Jenkins otthoni gépén eleve nem lehetett szerkeszteni ezeket. De lehet keresni névre, azonosítóra, nemek szerint, munkakör szerint, korra, katonák esetén beosztás és specializáció szerint és még egy halom más szempont megadható egy igazán összetett szűrésre. Lehetőség van arra is, hogy kilistázza azokat, akiket x időn belül hibernáltak, illetőleg akiket ébresztettek, valamint megtekinteni a - kiváltképp komplikáción esetén - kellemes mennyiségű orvosi fogalmakkal teletűzdelt hibernálási- és ébresztési naplót mindenkihez. De akárhogy keresné a tizedes, Denisov közlegényt sehogy sem találja az adatbázis, szerinte nem létezik és nem is létezett soha ilyen Alvó. Két név zöld pöttyel jelölt, kis kutatás után kiderül, hogy előjegyzettek ébresztésre, és egy valakinél sárga pötty jelölés van, amihez megjegyzésként annyi van beírva, hogy a hibernáló kapszula meghibásodott, és bár a mechanikusok nem találták az okát, de úgy tűnik, hogy több energiát vesz fel, mint kellene - gyakorlatilag majdnem a dupláját -, de ettől eltekintve rendben működik, további intézkedést nem indítanak ezzel kapcsolatban, amíg nem nő tovább az energiafelvétel. A címke nélküli levelezések vagy rafináltabb védelem alatt állnak vagy a kódtörő programon kell valamit állítani, de lehet kedvet kap hozzá a tizedes, mert annyit sikerül kideríteni, hogy mindegyik üzenet Saskiának lett küldve, mindegyik a "halála" után keletkezett, a legelső szinte közvetlenül utána, és egyik sem kapott címet, mindnek a tárgya a küldés időpontja. A bosszantó az egészben az, hogy hiába próbálja megnyitni a tizedes bármelyiket is ezek közül, az csak egy sima üres fehér lapot hoz be, és ez már eredménynek minősül, mert van, amelyik nem is reagál semmiféle kattintásra, bökdösésre, a Csábos Errator újabb harapásaira, se a tizedes csúnya szitkokkal való fenyegetőzésére.
*Először Jenkinsre vetítve az összes bajt, majd megbékélve, hogy félig pizsamában jöttem végig a folyosón, megkezdem a nagy akciót. Bruce-szal már sok mindent láttunk, de nem eleget és ha van olyan mappa aminek nincs neve, vagy zárolva van, mindenféle kóddal védve, akkor az engem érdekel. Az Alvók adatbázisa azért érdekel, Jenkins nagyon levédte és kíváncsi vagyok miért pont azt. Nincsenek illúzióim, adatbázist fogok találni nem mást…és lőn! Csábos Errator szép munkát végez és belelátok az egész rendszerbe. Persze nem akarom mindent végignézni, tízezer alvó nevét még egy év múlva is szemezgetném, de lehetőséget kapok arra, hogy akár név szerint is rákeressek valakire. Naná, hogy az általam ismerteket megkeresem, hogy mikor és hogyan, honnan és miért. Sam, Malinor, Hartley, Denisov neveire keresek rá. Denisovot nem találom, ami igen érdekes. Sajnos mást nem tudok róla, semmilyen más név az életéből nem bukkan fel az emlékeimből, de ez a gondolat roppantmód felborzolja a kíváncsiságomat. Denisovra majd máshol is rákeresek, gyanítom nem fogom találni a nevét sehol…vagy Jenkins más mappáiban, de egyelőre rákeresek még a Jenkins névre, a McGroverre és emlékezve Saskia lánykori nevére, a McCartra is. Aztán persze a különlegesekre is rákeresek, a zöld pöttyösökre, mert érdekel kit és miért akarnak felébreszteni, és a sárga pötty…nem elégít ki az információ arról, mi történt a kapszulával. Ki van benne, akinek a kapszulája nem működik rendesen, de ennek ellentmondásaként, rendben működik. Fura, főleg az, hogy Jenkins láthatóan nem tett semmit. Nincs további intézkedés. A címke nélküli üzenetek azért is érdekel, mert az elküldésük dátuma szerint mostanában történtek, és az egyik dátum az első vacsink estéjén. Saskiának. Érdekes. Tátott szájjal bámulom a nevet, a halott asszony nevét, akinek a kancellár levelet írt. A szám akkor tágul nagyobbra, amikor az egész csak egy üres fehér oldalként jelenik meg. Vagy sehogy.* -Dráma van baszki! Miaszentszarez? Errator drágám, csábíts! Tutira van ott valami csessze meg, hát ilyen nincs! *Hiába bökdösöm, nem megy. *-Hmmm..okkké Mr. Jenkins kancellár. Azt hiszed okosabb vagy nálam? Lássuk mit kezdesz ezzel. *Csábos Erratort átállítottam úgy, hogy az egész kódot ami létezik, visszafelé fejtse. Kiskaput keressen, egy olyan rést a rendszerben, amin átcsusszanhat. Ráküldtem egy másik programot is, ami magát a mappát védő tűzfalat kereste meg, hogy milyen védelemmel van ellátva. Csak kód, vagy ujjlenyomat, íriszszkenner, bár utóbbiban kételkedtem. A program, ha megtalálja a falat, darabonként bontja le. Ez viszont azzal fog járni, hogy egy ideig még itt ülök és nem sokára érezni fogom a kávé másik hatását is. Addig míg a kódfeltörés tart, megnézem időtöltésként Jenkins Perdai műholdképes mappáját.*
Az Alvók adatbázisában Lewis, Malinor, Hartley adatait könnyen megtalálja a tizedes, és különösebb érdekességekre se bukkan. Mind a hibernálás annak idején, mind az ébresztés eseménytelenül zajlott. Ez persze nem érvényes Hartley feleségére, de ha ezt is megnézi a tizedes, akkor láthatja a feljegyzést róla Jenkins-től, hogy boncolás során megállapítást nyert, milyen szívet érintő genetikai rendellenességgel élt a nő, ami már a hibernációból is kizárta volna, így az ébresztés eleve kudarcra volt ítélve. Jenkins neve sok találatot felhoz, hiszen a neve sok Alvónál szerepel, legyen az az ővé vagy az apjáé vagy nagyapjáé, de ha úgy szűkítik a keresést, hogy van-e ilyen Alvó, akkor a találati lista azonnal leszűkül nullára, és ugyanez lesz a helyzet a McCart név esetén is, ellenben egy nevet kiad McGrover név esetén: Jeffrey McGrover. Adatai alapján negyvenes évei elején jár, siklótervező, és azon kevesek közé tartozik, akiket a Dominiumon hibernáltak. Időpont alapján nem sokkal Callum Jenkins kancellárrá válása előtt, bő tíz évvel ezelőtt, és megjegyzésként csak annyi szerepel, hogy William McGrover kérte a hibernálást, valamint egy egészségügyi kód indokként. Hogy mi is ez a kód és mi a rokonsági fok, az ebből az adatbázisból nem derül ki. A zöld pöttyel jelöltek ketten vannak, egy férfi és egy nő, előbbi húszas évei közepén jár, orvosi és katonai végzettséggel is rendelkezik, jegyzés szerint Terson kancellár igényelte az ébresztést. Utóbbi pedig egy harmincas évei elején járó nő, informatikai végzettséggel, hozzá Morgenstern kancellár neve van beírva, talán Philip Hartley ébresztés során elhunyt feleségét pótlandó ébresztik a nőt megoldandó a szakemberhiányt. A sárga pöttyel jelölt személy is nő, még nincs húsz éves, végzettségét tekintve fizikus, a meghibásodás bő két éve történt, és a kapszulának az energiafelvétele is megtekinthető hozzácsatolt dokumentumként, de láthatóan nem növekedik egyelőre az energiafelvétel, a lassú, több napon át tartó energiafelvétel emelkedése beállt stagnálásra. A címke nélküli üzenetek feltörése némileg lassít a tizedes készülékén, a Csábos Errator nevű kódtörő program komoly harcot vív a háttérben, de ez nem jelent problémát abban, hogy megnézhesse a tizedes a Perdai műholdképeket. Vannak ott felvételek az Orkán-sziget hegyéről, valamint számos felvétel arról a területről különféle nagyításban, szeletekre szedésben, amely szerepelt a tizedes egyik első jelentései között, amit Jenkins kancellárnak küldött. Talán még emlékszik is, hogy egyszer azt mondta a kancellár, hogy az egyik napnál írt jelentést különösen érdekesnek találta. Viszont a fájlnevek nem segítenek, hogy miért is, csak néhány képen vannak területek bekarikázva és római számozással jelölve. Valamint műholdképek arról a részről, ahova a sikló és mentőkabin lezuhant vele és Lewis hadnaggyal. Azok a képek, amelyeket Greymare hadnagy is láthatott: a lezuhanás után nem sokkal készült felvételek és rá pár napra, majd két hétre. Láthatóan a siklóból tűntek el darabok, és bár senkit nem látni a felvételeken, mégis olyan hatást kelt, mintha elmozdítottak volna ott dolgokat és nem a tenger vagy a természet egyéb ereje tette volna. Időközben felvillan a másik program, ami a levelezés levédését támadta meg és ahogy azt elvárta a tizedes, ki is írja, hogy mi szükséges a feloldáshoz: ujjlenyomat, méghozzá jobb kéz hüvelykujjáé Jenkins kancellártól... vagy Saskia McCart Jenkins kancellárnétől. Alighogy ezt elolvashatta a tizedes, a csábító jószága is jelez, hogy valamire jutott. Úgy fest a dolog, hogy egyesével kell feltörni a leveleket, és ráadásul ez a jó hír, mert a rossz az, hogy a levelezés letiltását nem tudta megkerülni teljesen. Az első levél tartalmát megmutatja ugyan, csakhogy az összes betű össze van keveredve benne, még a szavak sem tagolódnak el egymástól, hogy ez segítséget nyújthasson. Ez már ezt a két sorosnak látszó üzenet kibogozását is megnehezíti, mi lesz, ha hosszabb üzeneteket is tartalmaz majd valamelyik másik levél?
*Kutatásom nem hiábavaló. Legalább annyit meg tudok Samről és Hartley-ról, meg Malinorról, hogy minden rendben volt velük, már ami a leírást illeti. Most is láthatóan egészségesek, ergo rosszat nem feltételezek hamisítás terén. Jenkinsnek az Alvók a szívügye, azt legalább lelkiismerettel csinálja, minden szabályt betartva, már ami orvosi. A többiről persze nem tudhatok, de épp azért keresgélek. Jenkinsnek nem volt Alvó rokona, ahogy McCart sem, ezek ébren élték túl az eltelt időt, viszont van egy McGrover aki jól megszívta. A körülményeket tekintve azonnal fel is jegyzem a szerveren lévő mappába a nevét és mindent ami megtudható Jenkins leírásából. A teljese nevét, a hibernálás időpontját ami kísértetiesen közel van Jenkins kancellárrá kinevezésének idejéhez, és az indokot is, mely után valahol máshol kell kutatnom.* - Szóval McG hidegre tette egy rokonát valamiért. S vajon miért? Mi lehet az az orvosi kód és milyen rokonságban álltak egymással? *Halkan de fennhangon gondolkodom tovább, majd mikor mindent lejegyeztem, ugrom a pöttyösökre. Róluk is jegyzet készül, jelenleg nem látok semmi fontosat bennük, de ez még változhat. A sárga pöttyös csak annyiban érdekel, hogy nála gondok vannak, de mégsem olyan nagyok, hogy foglalkozzanak vele. Azért érdekes, mert az előzményeket tekintve, Jenkins a maximális biztonság híve ami az Alvókat illeti, ennél az esetnél viszont nem indult további vizsgálat. A másik amit megnézek, de ez időbe telik, míg a rendszer statisztikát készít, hogy hány alvó van regisztrálva és hány kapszula működik. Denisovból kiindulva lehet még más Alvó aki névtelenül, titokban alszik és soha nem készül róla jelentés. Jenkins hadsereget nevelget titokban? Mindez a háttérben folyó munka, nem zavar be az üzenetek feltörésébe, ami jelentősen nagyobb nehézségekkel jár. Utána kell néznem kinek köszönhető ez az erős tűzfal és kódrendszer, ki Jenkins informatikusa aki esetleg megtaníthatta neki mit hogyan védjen le. Mert persze az eszembe sem jut, hogy bárki is kezelné az adatait. Nem, Jenkins mag csinálja, de abból amit láttam a fogdában, nem hiszem, hogy túl nagy képesítése lenne. Kíváncsiságom átterjed a perdai műhold képekre, már csak azért is, mert nekem is vannak képeim a holdról és kíváncsi vagyok, hogy Jenkins mely részeket részesítette előnyben. Elmentem mindet és majd később összevetem a két adatbázist. A képeket azonban megnézem függetlenül attól, hogy van-e egyezés az én képeimnek helyei között, egynémely részletre rá is ismerek. Az Orkán-szigeten készültek érdekesek, mert tudom, hogy azok között van közös pont és most már azt is sejtem, hogy miért találta érdekesnek a jelentésem. A képek készítésének ideje és a rajtuk látható részletek közötti különbségek igen érdekesek.* -Na kancellárkám, ebben a jelentésedben én is érdekesnek találok néhány részletet. Eltüntetjük a nyomokat mi? Na vajon miért? *Elmentem magamnak az összes képet, hogy később jobban megvizsgáljam, mi is tűnt el pontosan. Épp egyszerre végzünk a faltörő programommal, így már teljes figyelmemet szentelhetem Jenkins levelezésének, ami még mindig nem teljes és nem olvasható. Nagyon, nagyon levédte. Ezt nem csak szimplán a nyilvánosság elől akarta lezárni, mint a családi videót. Ebben van valami, amiről nem szeretné a kancellár, hogy bárki is tudomást szerezzen. Már tudom, hogy vért fogok izzadni mire sikerül elolvasnom mindet, de az ilyen dolgok nem szokták elvenni a kedvemet. Sőt! * -Hüvelykujj lenyomat mi? Ezt kapd ki. De vajon miért van megadva lehetőségként Saskia ujjlenyomata is? Felkel halottaiból, hogy olvassa a leveleidet baszki? *Csatlakoztatom a szkenneremet, és a gép mögül előveszem azt a kis fémdobozt, amit a tartalma miatt nem tartok magamnál. Kinyitom és ott van fekete finom anyagon, bőrszínű szilikonból Jenkins ujjainak lenyomata, amit a pda-ról szedtem le és nyomtattam ki. A nyomtatóban persze nincs nyoma, hogy ilyet csináltam volna, az egész műveletet töröltem. Kiveszem a kért ujjhoz tartozó darabot és a sajátomra illesztem, majd rányomom a szkenner érintőképernyőjére. Már-már diadalittasan olvasnám a sorokat, de azok eléggé kuszák és érthetetlenek. Olyannyira, hogy még kódolt szövegre sem gyanakodhatok.* -Ejj Jenkins, nagy titkaid vannak teneked. De rajtam nem fogsz ki. *Kimentem az egészet úgy ahogy van, majd ráküldök egy szövegértelmező programot ami az általa ismert összes szó, kifejezés, szleng szerint összeállítja a lehetséges szövegkörnyezetet. Lehet, hogy több lehetőség is kijön belőle, de az lesz az igazi, amiből egyetlen betű sem fog hiányozni és értelmes szöveget ad ki. Addig azon agyalok, milyen védettség lehet az, ami ilyesmit művel egy szimpla leírt szöveggel. Érdekes és talán alkalmaznom kellene nekem is. *
A statisztika elkészülte után a tizedes számára sajnos semmi eget rengető információ nem derül ki. Jelenleg 9842 Alvó van regisztrálva és ugyanennyi hibernáló kapszula üzemel, 156+200 kapszula tartalékként jelölve, de üzemen kívül, ezek az Alvók részlegének melletti Nagyraktárak egyikében vannak elhelyezve. Két kapszula "hiány" van, de némi kutakodással kiderül, hogy nyolc és huszonhárom évvel ezelőtt történt egy-egy technikai probléma, a kapszulák meghibásodtak és a bennük lévő Alvót így azonnal ébresztették, a kapszulákat pedig kivonták a forgalomból. A két Alvó közül a régebb óta ébren lévő a Városban dolgozik lent, a raktáraknál teljesít szolgálatot, a másik viszont katona volt és a múlt időt azért érdemli meg, mert elhunyt a perdaiakkal vívott háború során, szinte az elsők között esett el. Hogy Denisov hol lehetett hibernálva és tárolva, az nem derül ki ebből a statisztikából, ami megerősíti azt az elképzelést, hogy olyan sötét ügyletről van szó, hogy semmi nyomát nem hagyták neki. A perdai műholdképek alapján az eltűnt dolgok beazonosítása nem lesz egyszerű, mert sok minden szétroncsolódott és fentről nézve nehéz kivenni, hogy minek is kelt lába. Sok minden inkább ki lett belezve, talán az ellenállók úgy látták, valamihez hasznosítható, eltűnt egy hajtómű és talán a megmaradt energiaforrást is lenyúlhatták, de ezt nehéz lenne képek alapján megmondani, de megmagyarázhatatlan módon olyan is eltűnt, mint két-három ülés, pedig ebből az egyik két darabba tört már. A Csábos Errator program tette a dolgát, amíg tudta, és beengedi a tizedest a zárolt üzenetekhez is, noha azok kivehetetlen és értelmezhetetlen betűkavalkádnak tűnnek. A hüvelykujj-lenyomat bizony elkel ide és talán picit töredékes lehet a minta, de második nekifutásra a szkennernél sikert ér el és egy röpke képvillanást követően frissül a szöveg, minden betű a helyére kerül és olvasható az első üzenet, ami a kancellár feleségének halála után két nappal íródott. Tartalmát tekintve pedig felfoghatatlan lehet, miért került rá ilyen biztonsági védelem.
2414. január 5. (két nappal Saskia hivatalos halála után)
To: Saskia Jenkins From: Callum Jenkins
Tegnapelőtt volt a temetésed. Rövid, de szép volt. Nem tudom, mit írjak. Azt sem, hogy miért írok. Hiányzol. Még nem tudom, hogyan tovább...
*Sok gondolkodásra ad okot a statisztika eredménye, még akkor is – főleg akkor – ha nincs eredmény. Már csak azért is, mert elvileg és hivatalosan minden stimmel, szám szerint le lett magyarázva a hiány, a meghibásodás, a tartalékok…de Denisov kapszulájának szám szerint sincs nyoma. Mintha nem is létezne, meg sem történt volna, ezek szerint Denisov nem csak egy kibaszott Houdini, hanem szellem is. Sajnos most nincs olyan ötletem hol kutakodjak tovább, de az anyag nem vész el csak átalakul, és így vagyok én az információkkal is. Valahol ott van a magyarázat is, de csak akkor fogom megtalálni, ha nem keresem görcsösen. Félreteszem Denisovot és az Alvókat, de nem végleg. Ráhajtok a perdai műholdképekre, melyek közül a legtöbb a szétroncsolódott siklóról van, későbbi képeken pedig némi hiány látható. A hajtómű eltűnése még megmagyarázható, ám az üléseké már nem annyira. Hacsak nem akartak az ellenállók egy „sikló katasztrófa” tematikájú bárt berendezni, de ezt enyhén szólva is kétlem. A képeket elmentem magamnak, hogy később a videóhoz hasonlatosan kockáira bontsam. Az üzenetek sokkal jobban érdekelnek, már csak azért is, mert még az irattár archívumában sincsenek ilyen biztos tűzfalak, mint Jenkins régi üzenetein. Nem csak ujjlenyomat kell hozzá, hanem még egy szövegértelmező is, de végül megkapom az eredményt. Romantikusan fájdalmasnak mondanám a tényt, hogy Jenkins a halott feleségének ír levelet, mert nem képes elfogadni a halálát, nem képes elengedni. Mindezt nem is akarom egyetlen levélből kianalizálni, inkább még több kíváncsisággal látok neki a többi üzenet kicsomagolásának. Szép sorban, ahogy íródtak, türelmesen megküzdve minden akadállyal. * -Mesélj Callum Jenkins kancellár Dr. Moornak. Feküdj szépen a kanapéra és mondd el mi bánt.
A szövegértelmezőre nem volt szükség az üzenethez. Csábos Errator becsábult, az ujjlenyomat meg feloldotta a betűk bábeli zagyvaságát, így az a pár rövidke sor minden fájdalmával és útkeresésével megjelenhetett a tizedes előtt. Javára legyen mondva, most, hogy tudja miként lehet feloldani az üzeneteket, nem ugrik türelmetlenül a vacsora éjszakájának időpontján íródotthoz, hanem elkezd szépen sorban végighaladni az összesen időrendben két teljes évre visszanyúlóan. Rendszertelen időközökkel írt a kancellár, az első januári után a márciusi jön, ami tovább árnyalja az akkori tragédiát, hogy utána a júniusi levél könnyed köszöntése és viccelődése már-már azt sejtetné, hogy sikerült a mélyponton túljutnia, mégis megírta a levelet és még sok követte azt, amiben valamit remél, mégis végigkövethető a folyamat, hogyan lett az otthonból már megnevezésében is csak lakosztály. Előkelő és kényelmes, ahogy a tizedes is láthatta, de nem volt otthon érzete. Ahogy a remény is szép lassan fogy, még ha nem is írja ezt így le, sőt, tagadja. Megsűrűsödnek a levelek ez év februárjában, amiből egy még azt is sejteti, hogy a kancellár a feleségével valami közös terven dolgoztak titokban. Az időpont alapján azt is belőheti a tizedes, hogy a videófelvétel, amit lőtt a kancellárról lent a hangároknál-raktáraknál, az pár nappal a Valkűrnek adott díszvacsora után történt. Mire elér a vacsora éjszakáján íródott és egyben leghosszabb levélhez még egy valami feltűnhet a tizedesnek a levél megnyitása előtt: a múltkor még a vacsorás üzenet volt az utolsó, most meg látni még két további üzenetet, ami azóta lett küldve. Nos, legalább ezek biztosabbnak és igazabbnak látszanak majd, mint mindaz, amiért eddig hosszú órákig küzdött a tizedes. És még csak nem is ez a legnagyobb a gondja, hanem a felfedezés, hogy valahányszor azóta bekapcsolta a gépét, az adatok szépen csordogáltak át... ki tudja hova és hogyan?
