* Szerencsére meg tudják még hallgatni a régi idők zenéit. A régmúlt sok darabkáját sikerült megőrizniük különböző adathordozók segítségével. Így ha majd egyszer végre visszatérnek a kabinjukba, akkor fel is tesz valami kellemes zenét. Egy kis intim ringatózáshoz. Mindketten nagyon szeretik a zenét, a jazz és a régi jó rock zenéket. Ez még a terrán is sok közös programjuknak volt alapja. Az akkori összebújásoknál is úgy imádta, mikor szerelme elpirult. Az a már-már kisfiús mosoly, a szégyenlős pillantásai, izmos karjainak ölelése. A lovagias viselkedése, ahogy mindig kísérte, egy-két apró puszi, semmi más. Mert még évszázadokkal előttük is így illett. Imádta érte. Bár olykor kissé idegesítő is volt az udvarias távolságtartása is. De ez csak a saját mohósága miatt volt. Mostani táncuk is kellemes, ahogy Nilevard fellángoló mohósága is. A csók és az ölelős, összebújós ringatózás pont az, amire már szüksége volt. Átkarolja férje nyakát, hogy puszik sorát hintse el ajkain, a markáns állán, fülén. Nyakán. S lentebb is menne talán, ha Nilevard épp nem készülne hasonlóra. Nyakát nyújtva élvezkedik, kezei pedig férje izmos fenekére simulnak. Az italt érintő kérdése nagyon egyszerű a válasza. * - A csókjaidat. * Mámorítóbb nincs is annál. Nilevard kezei kezdenek egyre merészebbek és követelődzőbbek lenni. S mire már ő is lépne, Nilevard nevetve fordul el tőle, így csak gyorsan belecsíp a fenekébe. Utána hagyja csak magát újra a pulthoz vezetni. Férjecskéje pillantása újra és újra feltüzeli, miként a kacsintása és az újabb ital, amit a kezébe kap. Gonoszkás nyelvöltögetéssel le is dönti gyorsan az italt. Lesz ami lesz. Vissza is bújik gyorsan férje karjaiba és hogy-hogy nem, kezei már megint csak azt az izmos feneket markolják és bizony nem ereszti. * - Valami rosszban sántikálsz, valld csak be! Gyerünk, ki vele! Különben ebben a pózban kell vissza cammognunk a kabinunkba. * Tudja, hogy gondol valamire. Ühm, igazából ötlete több is van, pikánsabb és pajzánabb. De legfőképp romantikus vonalon persze. Most már a táncot is egyre jobban élvezi. Talán ez a plusz pohárka kellett neki hozzá. Vagy az, hogy Nilevard is ellazuljon végre? Nem tudná eldönteni, de mindegy is. Maradna is még táncolni, de vissza is mehetnek saját kis kuckójukba.
Soha nem voltam arról híres, hogy a hangulatot leromboljam, így nem mondhatok nemet egy kellemes kis táncra. Az ital már megadta a kezdő lökést, így már szerfelett jól érzem magamat. Derekát átkarolva kezdek vele együttesen mozogni. Igazán hálás vagyok az életnek, hogy ilyen szerencsésnek vagyok mondható, ilyen csodálatos és tiszta lelkű lányt sehol máshol nem találhatnék. Drága feleségem mindig is a szívem csücske volt, amióta csak ismerem. Még régen is gondoskodó kezétől függtem, így most különbképp egymástól. Lassan próbálom a zene ütemét felvenni vele, majd az arcán végig simítva megcsókolom, lágyan és oltalmazón. Az ajkam amint távolodik, már húzódik is az izgatott mosoly, hisz tudom jól, hogy sokkal bátrabb vagyok, mint ahogy nálam szokás. - Nem lenne kedved utána haza menni? A nyakát elkezdem lágyan csókolgatni, miközben kezem bebarangolja fenekét. Lelkesen rámarkolok, majd folytatom a hosszú csókokat a nyakára. Talán még kicsit túlzásba is esek, de bárki is elvárhatná ilyen helyzetbe, hogy vissza fogjam magam? A könnyed csókokból vissza térek az ajkaira, de egyre inkább vadabbra váltok, majd tovább ringatózók a zene ütemére. - Soha nem voltam jó táncos, de érted még ezt is megtanulom. Viccnek szántam, mégis zavartan mosolyodom el. Vannak pillanatok amikor nem tudok feleségemen kiigazodni, de az is inkább csak a ragaszkodásom miatt van. Mindig is olyan tiszta és ártatlannak láttam őt, de a legtöbb esetben mégis én vagyok az aki hideg fejjel és tisztán tud gondolkozni. Határozott volt mindig is Tanilla, ezért is szerettem belé. - Talán nem is bánnám, bár nem hiszem, hogy eljutunk a kabinig. Egy perverz mosolyt húzok az arcomra, ami talán idegen tőlem, de ebben az helyzetben nem tudom vissza fogni magam.
Másokkal ellentétben az alkohol a férjemből csupa jó dolgot csalogat elő. Sokkal ellazultabb, mint általában. Játékos és szexi. A karjaiban elbújva ringatózom, a test csodálatos varázslata ragad el vele egy messzi világba. Csak ő és én vagyunk, ketten egyek, a teremtés pillanatában. Öröklétű gyönyörű szép pillanat és én csak mosolygok és mosolygok. Nélküle nem menne, ha ő nem lenne nekem, az életem üres lenne. Olyan nekem, mint a napfény. Tőle, érte ragyogok, éltet. Kicsit mintha újra és újra élném azt a pillanatot, amikor bele szerettem. Az érzés nem múlik el, mindig más, új és erős. Igazi áldomás volt segíteni visszahozni őt az életbe. Fogni a kezét, amíg fölgyógyult és mellette lenni minden egyes pillanatban. Csendes mosollyal figyelni, ahogy talpra állt. Pedig az elején igencsak egyoldalú volt az érzés, amíg a lét és nemlét határán imbolygott. S én csak meséltem és meséltem neki. Az életről. A napsütés melegéről és a nyíló virágok illatáról, a patak hangjáról. Az első kába, bátortalan mosolyát látva tudtam, hogy vele akarok maradni. S meg is tettem. Sokáig összejártunk még, kezdetben az erejét segítettem visszanyerni. Utána már a katonai kórházon kívül is találkozgattunk. És most itt ringatózunk egymás karjában, egy új világ küszöbén. Kissé részegen talán, de ennyit már csak megengedhetünk magunknak, nem igaz? - Bárhová mész, én követlek. Maradhatunk és mehetünk vissza a kabinunkba is. Bármi, csak edzés vagy lövészet legyen. Mert bár megvédem magam ha kell, és mást is, aki rászorul. De a harc, az ölés sosem volt az én világom. Ajka a nyakamon kószál kellemesen, vagy vadul falja számat, kezei a fenekemre markolnak erősen. Nem, inkább a kabint választom. - Majd adok külön leckéket táncból. De csak privát, te és én. A kabinunkban. Válaszolok és a mosolyom már árulkodik, hogy nem keringőzni akarok vele. Soha nem voltam szende lány. Inkább játékos és kalandozó. Emellett mindig is türelmes és figyelmes. Eszem csak akkor veszítem el, ha szeretteimet bántják. Egy jó barátért is megteszek bármit, de Nilevard kedvéért még mindezen is túltennék. Mással nem viselkednék így. Általában a jó és kedves doktornő vagyok, aki segít. A vadóc énem férjemnek tartogatom, senki másnak. Elgondolásán elmosolyodom csak és újra megcsókolom. - Gyere, inkább menjünk vissza a helyünkre. Húzom magammal a kezénél fogva, s azt csakhamar a saját csípőmre vonom. Bár nem fogok sietni a visszaúton. Szeretnék minden percet kiélvezni vele. - Gyere, gyere. Ne maradj le, mert itt ragadsz egyedül. Incselkedek kicsit vele, hogy érezze, vevő vagyok a játékra.
