*Némileg megnyugtat a tény, hogy Bruce legalább rákoccint a rosszkedvre, legalább valamire tud inni és nem csak úgy dönti magába az italt. Már csak ezért is jó, hogy Jack nem Búfelejtőt adott, ismerem már annyira a drága férjemet, hogy tudjam, ha nekilát, zombira inná magát a piszok erős italból. Előrelátó vagyok, nekem kell hazavinnem, két táskával együtt. Mégiscsak jobb lett volna előbb lepakolni az új kabinban és csak utána jönni ide inni. az első kortyok után nekiállok mesélni, és szokásomhoz híven dől belőlem a szó, de hát olyan sok minden történt egyszerre és gyorsan, hogy már ott is csak kapkodtam a fejem. * -Ja. Valami nagy és fehér vadáűllat volt vicsorgó pofával és alkarnyi, tűhegyes agyarakkal. J és csapatban voltak. Az egyik meg elkapta McG-t és köztünk legyen szólva...*Közelebb hajolok hozzá, hogy csak ő hallhassa a suttogásomat, de ő mindenképp.* -...szívesen megvártam volna a végét, hogy lássam mit csinál vele, de aztán Simon hadnagy is bajba került, szóval elindultam a csapatszállítóval és csak hussantunk. *Eltávolodom picit tőle és kezemmel mutatom hogyan repültünk a lánctalpassal, majdnem hókon is nyomok egy arra járó kadétot. Végül már rendes hangon folytatom. * -És itt volt az első parancs megtagadásom. Azt hiszem. Meg kellett volna állnom....de nem akartam. *S ez az amivel parancsot szegtem, de persze nem érdekelt, és most is úgy csinálnám. * -dehogynem. Rengeteg hivatalos jelentés készült, én is írtam. Kellett a hadbíróságnak. *Sóhajtok nagyot, de végül mosolygok. Bruce bármennyire ismer, sosem fog megérteni. Legalábbis ezt az oldalamat. Megiszom az italom maradékát, utána tovább sóhajtozom mosolyogva, mint aki szép emlékeken mereng. egyébként, eltekintve néhány sikítástól hangos pillanattól, szép volt. * -Ennél szigorúbb, bizony. Katona vagy Bruce, te is tudod, hogy a parancs megtagadása mivel jár, akkor is ha a tett végkimenetele pozitív. Nem biztos, hogy enyhítő körülménynek fogják fel. Ha viszont a tett kudarcba fullad, kétszeresen is büntetik. *Mindez persze nem tart vissza attól, hogy újra találkozzam a bátyámmal, különben is megbeszéltük, és muszáj valmailyen közvetlen kapcsolatot létesíteni az ellenállók és köztem, a JL között. Oda viszont nem vihetem akármelyik őrt, Malinor már nem jöhet velem, bármennyire is védeném Bruce-t az ellenálláshoz köthető dolgoktól, muszáj vagyok őt vinni magammal. Egyébként is, jobb ha megismerkedik a sógorával. Elnézem tócsányira kerekedettt szemeit, és muszáj vagyok mosolyogni, töltök még neki italt, legfeljebb ide irányítok egy nagyobb takarítórobotot és hazaviszem azon. * -Öööö, nem. Hivatalosan mintákat gyűjteni megyünk majd, ergo menetrendszerinti siklóval megyünk és ott vételezünk egy XS-t, amihez Fuller engedélyt ad...majd. Már csak az igénylést kell megírnom. *Ha azt látják, hogy ezerrel belevetem magam a munkába, hatalmas bűntudattal, akkor megkapom az engedélyt. Talán még örülnek is, hogy addig sem rontom a levegőt a Dominiumon. * -Minden legális lesz. Tudod, hogy nem vagyok képes a fenekemen ücsörögni, meg minek is tenném? A semmittevés sosem volt opció sem nálam, sem a kancelláriánál. Hasznosnak kell mutatkoznom. Dolgozni megyünk Bruce, és tényleg. Az egyik telepített lézer szkennert kell megjavítani, mert szakmailag nem megfelelő adatokat küldött. *Hát ez kurvára nem igaz, de bármilyen magyarázattal alá tudo támasztani ha esetleg valaki rákérdezne. A kapott értékeket nem nehéz átírni, épp ezért a műszer beállításain módosítottam, aminek tényéről nem írtam jelentést. * -Szóval jössz velem? Egy nagyon kedves meglepetést tartogatok a számodra. *Rámosolygok, kivételesen mellőzve a "valamilyen rosszban sántikálok" árnyalatot és még a haját is összeborzolom. *
Legalább a rosszkedvemre tudok inni. Jack meg, - ahogy érzem-, megtartotta magának az erős italt, mert ebben az üvegben egyáltalán nem a megszokott torokszaggató van, amit kértem. Gondolom, hogy Revenem ennek örül a legjobban, mert legalább nyolc pohárral kellene ledöntenem ebből, míg a másikból hármat. Erősségét tekintve egyáltalán nem az, de már nem is említem meg Jacknek. Az italom kortyolása közben hallgatom a nejem beszámolóját valami óriási fehér fenevadról, ami rájuk támadt, majd végül kilapult a járgány alatt. Lehet, hogy nem pontosan értem a szitut, de ezen már nem változtat. -Veszélyes lehetett. De legalább a dög kipurcant. – ez is valami! Igaz, hogy a parancsszegést ebben nem látom, de biztos úgy van, ahogy történt. –De, ha megálltál volna, akkor meghaltak volna mindketten, nem?- próbálom elképzelni magam előtt a jelenetet, de ismerve Ravent, nem is vártam tőle mást. Van olyan helyzet, amikor nagyon gyorsan kell dönteni, és utólag lehet okosabb mindenki. Töltök egy újabb italt és megiszom, miközben hallgatom tovább a történteket, és rendezem magamban az eseményeket. -Ismerem a szabályzatot. – Katonaként és flottásként is nagyon is jól belénk verték az Akadémián. Igaz, hogy felmerülnek bennem még kérdések, de azt hiszem, hogy a végeredményen már nem fog változtatni. A következő meglepetés a perdai utunk, amit már eltervezve vázol fel elém. Mondanom se kell, hogy tényleg meglepett. Még ki se hűlt a kabinunk, máris egy újabb ténykedésbe fog, amire nem voltam felkészülve. -Tudom, hogy nem tudsz megülni a fenekeden. – ez azért megmosolyogtat, bár az ital is közre játszik. Még végig tudok menni az egyenes vonalon, de ma –s most- nem az a lényeg. -Csak munka, semmi más? – ezt azért nehezen tudom elképzelni, de legyen! -Oké. – bólintok rá, és felhörpintem a poharamban lévő maradék italt, hogy helyet csináljak a következőnek. -Kedves meglepetést? Nekem? – Ez új! Még tartogat mára valami „meglepetést”? Akarom most tudni? Valamit sejtek a háttérben, mert ennyire nem lelkesedett, hogy a Perdára menjünk dolgozni. Most mi lenne nekem ebből meglepetés? -Mi lenne az?
*Látom én, mondhatok bármit, Bruce mocsárba ragadt jókedvét ma biztosan nem fogom kirángatni. Nagyon maga alatt van szegény, igaz ő olyan, hogy mindent a szívére vesz, még azt is ami mást bánt. Sosem voltam ilyen, bármi is szarul sült el, elég volt cirka egy óra ahhoz, hogy helyre tegyem magamban a dolgokat, azt hiszem ebben apára hasonlítok. Minek gyötörjem magam azzal, hogy kesergek? Könnyekkel és padlóba döngölt hangulattal még senki nem váltotta meg a világot, csak is tettekkel. Oké, bánt az egész, vagy inkább sértve érzem magam, de valljuk be őszintén, csak idő kérdése volt. A munkámat így is el tudom végezni, a Perda legalább itt van és nem megy sehova, ideális élőhely az embereknek, minek is pazarolnám az időmet olyan bolygókra, melyek távol vannak innen és bizonytalanok? * -Nem biztos. Sosem lehet tudni előre mi fog történni. Az is lehet, hogy valakinek jobb rálátása lett volna, hogy leszedje fegyverrel. A parancs az parancs. *Ó, hát tudom én mi fán terem a parancs és tisztában vagyok a katonai szabályzattal, épp csak nem követem. * -Sosem voltam katonának való, az egész arra volt jó, hogy felkerüljek az Imperiumra és mehessek bolygókat kutatni, de a Perda is ad elég munkát. *Már el is kezdtem tovább képezni magam, hogy minél többet megtudjak a holdról, amellett, hogy tele van nem kívánatos állattal és a bátyámmal. Ezen a gondolaton futva tovább említem meg a fenekem tartós felemelését a mások által előirányzott tespedésből. Másrészt mindenki azt várja, hogy magam alatt legyek, összezavarodva, hogy most mihez is kezdjek magammal. Hát nem adom meg senkinek ezt az örömöt, kesereg helyettem Bruce. Bár neki meg nem kívánom. Nagy a baj, még energiaszelettel sem tudnám jobb kedvre deríteni. * -Naa! Hát tudsz mosolyogni egy kicsit. Ez jó! *Az ő mosolya, még ha rövid életű és halvány is a megszokotthoz képest, az én számat is szélesre húzza. Nem reménytelen. * -Sosem tudtam…ja és igen, munka. Sok drótot kell összekötni és újra bootolni a rendszert, frissíteni az adatokat és átirányítani a vételt. *És nem is hazudtam. Ő nem érti, más meg nincs a közelünkben, a zsongás úgy is érthetetlenné teszi amit mondok, és közelebb is hajoltam Bruce-hoz. Általánosságok, ahogyan egy adattovábbító szerkentyűvel foglalkozni kell. A meglepetés említése remélhetőleg a segítségemre lesz, hogy kihúzzam Bruce kedvét az ingoványból és láthatóan fel is villanyozta. Mosolyogva ingatom a mutatóujjam az orra előtt.* -Á-á-áááá! Ha most elmondom, már nem lesz meglepetés. Tessék szépen kivárni a napot, én meg elégedetten nézem majd az oldaladon terjengő lyukat amit a kíváncsiság fúr. *S erre iszom is a magam Lányálmából. Mára jó lesz, legfeljebb öntünk még rá a tartalékból a kabinban, ahonnan már nem kell sehova vinnem Bruce-t. * -Na, meddig isszuk még jobbra a kedvünket? Megnézném már az új kabint. Még utána is elmehetünk valahova. Esetleg egy szivacsbotos párharc? Naaa? *Emelgetem hozzá a szemöldökeimet motivációként. Bármit megtennék most, hogy félre tudja dobni a letargiát.*
Lassan elfogy az üveg ital, amit kikértem Jack-től. Annyira nem erős, amit akartam volna, bár lehet, hogy direkt nem adta a „kerítésszaggatót”, de legközelebb konkrétan megnevezem, amit inni akarok. Nem fogom rá hagyni a választást. A kedvemet meg úgysem fogja egy darabig jobbá tenni, de legalább tompul az agyam. -Nem lehet előre semmit se tudni. Azt sem, hogy abban a helyzetben egy mozgó célpontra lőni és megkockáztatni, hogy az állat helyett az embert találja el valaki. Főleg, hogy a látási viszonyok sem lehettek valami jók. - de, nem is fejtem tovább a lehetséges okokat és miérteket, mert már úgy sem változtatna semmin. Ravenem amúgy sincs nagy barátságban a fegyverekkel, bár ezt tudom, amióta ismerem. -Mert, ismerlek. – egy halovány vigyor végigfut az ajkamon, de aztán úgy döntök, hogy egy következő töltés a poharamba inkább szükségszerű. Lassan tényleg kifogy az üveg tartalma. -Jogos. – Ha elmondja, akkor tényleg nem lesz meglepetés, bár annyira nem vagyok elragadtatva a mostani „meglepetéstől”, amikor közölte, hogy el kell hagynia az eddigi közös kabinunkat. Valahogy nincs nagy bizodalmam a következő ilyen „meglepetéstől”. -Még innék. – annyira nem szándékoztam hamar túlesni ezen az üveg pián, de be kell lássam, hogy mégse tart sokáig. Kellene szerválni még legalább egy üveggel, hogy legyen valami jótékony hatása. Most még enni sincs kedvem, de látom a nejemen, hogy menne megnézni a leendő kabinját. Lehet, hogy nekem se ártana megnéznem, hogy hol fog lakni ezután. Vagy, már nem is tudom, hogy mit akarok. Fejbe csapott ez az egész, és idő kell, hogy rendezzem magamban a mostani helyzetet. -Jó. Menjünk akkor megnézni azt a másik kabint. – egyezek bele, bár utána biztos, hogy még visszajövök Jack bárjába. Ma ehhez van kedvem, ha már lógatom az orrom. Egyszer rúgjak már be, úgy istenesen. Még eddig soha nem voltam taj siker. Most meg van is rá okom és kedvem is a lerészegedésre. Holnap után már lehet, jobban leszek. -Nem hinném, hogy lelkesednék a szivacsharcra. Inkább valami más, csak nem tudom, mi legyen az.- kicsit már gabalyodnak a szavak és a mondatok, de nem is csodálkozom, mert éh gyomorra egy üveg szesz, azért tud némi bódult állapotot előidézni. Legalább, alakulok….
*Tudta Jack, hogy ma nem kell Búfelejtő, Bruce rohamléptekkel, akarom mondani kortyokkal pusztítja az italt, míg én még mindig az első poharamnál tartok. Szerencse, hogy ettől a piától még nem fog annyira berúgni, hogy ne tudjon a saját két lábán járni. Mondjuk van már tapasztalatom, Hartley alaposan feladta a leckét, de akkor nem volt két nagy táskánk. * -Hát az tuti, hogy nem voltak jók a látási viszonyok. Vihar volt, meg hó, meg szél, meg egy bazi nagy állat. Mondjuk azt nehéz lett volna nem eltalálni. *Muszáj felnevetnem, így utólag egész mókás volt a helyzet, bár ott azért sikítottam rendesen, próbára téve a dobhártyáinkat. Nem is sejtve, hogy később még jól jöhet. Végül is mindegy, a lényeg, hogy a végére azért sikerül kicsikarnom belőle egy vigyort, bár nem hosszú életű, de mégis vigyor. Addig amíg megint tölt magának, rátérek a lelkesítő szövegre, a Perdán tett látogatásunk meglepetés részére. Persze csak annyit mondok, hogy lesz, eszem bogában sincs elárulni, hogy a bátyámmal találkozunk majd aki álellenálló és kvázi halott. * -Na látod. Majd akkor jól meglepődsz. *Vigyorgok vissza rá, de igazából a téma lezárásának tekintem, mert mennék már az új kabinunkba, másrészt vinném már el a pia mellőle, nehogy újabbat rendeljen, immár konkrétan megnevezve Jacknek mit kér. Abból baj lesz. * -Oké, majd iszunk ott. Van Búfelejtőm, akár a padlóig ihatod magad, csak ne nekem kelljen hazavigyelek. *Kénytelen vagyok a félelmeimet bevallani, és láthatóan a táskák felé is intek a fejemmel, hogy felhívjam a figyelmét a hazacipelést nehezítő körülményre. Össze is csapom a tenyereimet amikor végre rábólint a kabinlátogatásra, és az ajkaim is szétfutnak a füleim felé.* -Hurrá! Akkor menjünk. *Fel is állok a magasított székről, vagyis inkább lecsusszanok róla, mert felállásról a magasságomat tekintve szó sem lehet. * -Pedig most jól elverhetnél, hagynám magam. Oké, ha nem hát nem. Majd egy-két pohár Búfelejtő után biztosan lesz jobb ötletünk. Na gyere. *Fogom a táskám és intek Jacknek, aki visszakacsint és biztos vagyok abban, hogy még az ajtóhoz sem érünk el és máris szegényebb leszek az üveg ital árával. Bruce-ba karolok, hogy adjak némi egyensúly támogatást és elindulok az ajtó felé, onnan meg a lift felé, ami felvisz minket a legénységi szintre.*
Most se vagyok valami lelkes és vidám, de ezen már a mai nap nem hiszem, hogy változtatni tudok. Az üveg italnak lassan már híre-hamva se lesz, így nincs is nagy kedvem itt ücsörögni, inkább amellett döntök, hogy menjünk a kabin felé. Ravenem úgy se fog békén hagyni vele, és a táskák is még itt vannak. -Jah. Biztos. – a szavaik is lassabban jönnek a számra, ezért nem is írom körül a véleményemet. Nem magyarázom el, hogy van sok olyan körülmény, ami nem az állat nagyságán múlik. De, mindegy! Ráhagyom… Azt a pár korty italt, ami a poharam alján maradt. Felhörpintem, és visszateszem a pultra. Egy gyors biccentés Jack-nek, hogy „kössz az italt”, majd a székről leszállva megragadom a táskákat. -Menjünk. – sok mondanivalóm most sincs, de ha már ez lett, akkor essünk túl rajta! -Simán legyőzlek még így is, hogy egy üveg pia van bennem. De, majd máskor kipróbáljuk!- azért érzem, hogy az ital valamit segített, de még ahhoz keveset ittam, hogy a lelkesedésem valamennyit visszatérjen. Azon meg ráérek agyalni, hogy miféle meglepetést tartogat a számomra a nejem. Most eldöntöttem, hogy addig iszom, amíg bírom. Vagy, még azon is túl. -Van búfelejtőd? Remek! Lehet, hogy megiszom az egészet!- na, ez már lelkesedéssel tölt el, mert az az ital legalább csap! Jack nagyon ügyelt rá, hogy ne adjon erőset, - amit egyébként kértem - de úgy látszik, hogy legközelebb név szerint fogom leadni a rendelésemet. Nem fogom rábízni a választást. -Tudok járni. Nem vagyok berúgva. Még! – Mondom, miközben belém karol, és indulok kifelé az ajtón. –De, majd igyekszem, hogy teljes legyen az alkoholszintem!- Hamarosan a lifthez érünk és meglátom majd az új lakrészt. Nem tudom, mire számítsak. Nekem nagyon jól megfelelt az eddigi is. Hmmm.. Na, mindegy!
-Jack! Tölts még egy kört!- mutatok a pulton lévő üres korsómra és a „kísérő” két pohárra, majd közelebb tolom felé. Rég jártam Jack bárjában, de azt hiszem, hogy jelenleg ez volt a legjobb ötletem az elmúlt napokban. A sok gondolatot legalább eltompítja az ital, bár elég sokat kellene innom, hogy felejtsek is… -Kössz!- kapom magam elé a habos gyöngyöző italt, és a két töményt. Ha már iszom, akkor hasson is. Talán majd a tizedik kör után érzek valami hatást, de most még csak a másodiknál tartok. Különösebben nincs is okom a sietségre, így lassan kortyolgatva van időm körbenézni a vendégek között. Sok az ismeretlen arc, de mit is várok? Ez a helyzet más, mint amiben eddig éltem, és talán már soha sem lesz ugyanolyan. A francba… Jack most is valami förtelmes dekorációt kreált erre az estére, de nem is nagyon izgat. Inni bármilyen környezetben lehet és én nem a dizájn miatt jöttem el ma sem. A jóféle zamatos párlatok jobban izgatták a gyomromat, mint a most is villogó fények. Tisztára olyan, mintha egy retro szórakozóhelyen lennék a Földön, de ezt amúgy sem tudnám nekik elmagyarázni. Meg aztán minek?! Fogalmuk sincs az ittlévők hetven százalékának, hogy a Föld milyen volt anno. Na, de minek is nosztalgiázom? Megette a fene ezt az egészet!… Inkább a poharaim tartalmát ürítsem, mint a gondolataimat szaporítsam. Úgyse megy ez nekem valami jól…. Még úgy sem volt, hogy ne lett volna sehogy, ezért ismét a teremben jelenlévőkre emelem a tekintetem. A többség átlagosan dumálgat valamiről, és elég unalmasnak néznek ki, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Nem szokásom beszédbe elegyedni mostanság és most sem akarnék valami dögunalmas szakértői hozzászólásokat hallgatni. Bőven volt részem a sok baromból, így hamar vissza is fordulok a pult felé. Jack meg … Jack. Néha azt sem lehet tudni, hogy éppen kire néz, de most el van foglalva valami érdekfeszítő „analízis” hallgatásában. Gondolom, az alkoholszinteket beszélik át azzal a fickóval, aki már egy fél órája nyomja a rizsát. Azért most is van, hogy elképedek ennek a világnak a Földihez való hasonlatosságára. Itt is vannak olyan okosok, akik képesek órákon át beszélni a semmiről. Beszarás! Lassan a söröm felénél tartok és bámulok a semmibe. Azért ebben az állapotban is vannak, akik azt hiszik, hogy ha egyedül ül valaki, akkor az csak részeg lehet. Mekkorát téved! Sokat kellene innom, hogy megártson, de most inkább a kellemesebb oldalát céloztam meg az ivásnak. Nem pedig a rókázós totál taccsot. Hmmm… de rég voltam már elázva! Idejét se tudom… Gondolataimból egy érdekesebb szóváltás zökkent vissza, ami más, mint az „ alapzaj”-ként duruzsoló kompánia. Félig fordulok a hangok irányába, hogy megnézzem, mi folyik a bejárat mellett. Ha nem figyelném, akkor fel sem tünne a tömegből ez a két személy hangvétele, de ahogy látom a pasas már nem szomjas… A nőt, még nem láttam eddig. Egy ideig még csendben várok, hátha csak valami nézeteltérésük lehet a párnak, de aztán egyre hevesebben nyomul a férfi a nőre. A mozdulataiból kitűnik, hogy nincs kedvére a pasas közeledése, de az meg fittyet hányva a jó-modorra, csak nem hagyja nyugodtan a hölgyet. Pár perc után már a körülöttük állók is odébbállnak, mert nem mernek a hevesen hadonászó részeg útjába kerülni. Az ital valakiknél bátorságot kölcsönöz, akiknek addig nem volt egy fikarcnyi sem belőle. Persze, egy nőt könnyű „célpontnak” tekinti, mert fele olyan erős és termetre sem magasabb. Rohadtul rühellem az ilyeneket, akik egy hölgyet zaklatnak, ahelyett, hogy fogná az adást, hogy nem kíváncsi a társaságára. Ahogy elnézem, úgy nyomul, hogy szinte tapad arra a szerencsétlen nőre, aki meg láthatóan nem mutat érdeklődést iránta. Még egy kortyot iszom, majd elindulok feléjük. Nincs szándékomban bunyót kezdeményezni, de ahogy elnézem, az sem lesz kizárt, hogy leállítsam, ha a szép szóból nem fog érteni. -Héééé! Pajtás! Hagyd békén a hölgyet! Nem látod, hogy nem kíváncsi rád?! - állok meg mellette úgy, hogy közte és a nő között legyek. A tartásom nem fenyegető, de a hangom viszont határozott. -Keress magadnak inkább valami más elfoglaltságot!- lépek egyet előre ha szükséges, ha a mondatom nem lenne kellőképp meggyőző a számára. -Húzz el, míg türelmes vagyok.- nézek rá, hátha végre felfogja azzal a csökött agyával, hogy ez az utolsó lehetősége, hogy eloldalogjon. Talán él a lehetőséggel. Fene tudja az _ilyneknél_... Nem tágítok, -hacsak a nő nem lép közbe-, hogy mégis ismerkedne ezzel a részeg alakkal.
Egy újabb, unalmas munkanap végén járok már. Régen azt hittem, imádni fogom az ilyen napokat. Az unalmasokat. A nyugodtakat. Azt, hogy nem felpáncélozva, hanem kosztümben sétáljak be a kollégáimhoz. Hogy fegyver helyett papírok és tollak vannak nálam. Azt hittem, minden jó lesz így, és úgy estem pofára ezzel az állítással, hogy még csak magam elé se kaptam a kezem. Nem tudom, volt-e már ennyire rossz döntés, amit meghoztam. Mondjuk ez csak akkor igaz, ha rólam van szó. Ha Annabelle is itt lenne mellettem, talán másként gondolkodnék erről a munkáról. Örülnék, hogy nem keveredek fegyveres összetűzésekbe, mert apja nem lévén én vagyok számára az egyetlen, a világon. Kiszakítva az ismert közegből, a barátaitól. Emlékszem, mennyire aggódott azon régen, hogy vajon a legjobb barátnője is felkerül-e arra a hajóra, amire mi megyünk. Láttam a félelmet az arcán, és habár nyugtattam, magam is féltem. Egyrészt az ismeretlentől, másrészt attól, hogy nem dédelgettem álmokat az ébredéssel kapcsolatban. Tudtam, hogy nem lesz már ott senki, akit ismernék, és jobb volt így készülni. Ezeket a nehéz gondolatokat akartam kimosni magamból, legalább egy kicsit elfelejteni, hogy nem a földön vagyok. Egy közkedvelt bárba mentem be, de ahogy megláttam a kiszolgáló pulton a robot karokat, már tudtam, hogy nem fogok tudni elszakadni a Dominium érzetétől. Alig tettem pár lépést beljebb, hirtelen az orrom előtt termett egy férfi. Csak úgy bűzlött az alkoholtól. Tettem hátra egy lépést, hogy tartsam a távolságot, de ő nem fogta ezt fel, és jött utánam. Mindeközben elhangzott a szájából valami cicás, gazdás szöveg, meg a szexiségről is elkezdett áradozni, és épp hajlott volna a szövege abba, hogy mi mindent tudna velem csinálni, amikor egy pillanatra közbe szóltam: - Nem érdekel. - megpróbáltam kikerülni, de nem engedte, sőt, még a vállam is megragadta. Kellett az önerő, hogy ne rúgjam térden, tekerjem ki a kezét és rúgjam tökön, de vissza kellett fogni magam az inkognitóm miatt. Szerencsére volt valaki, akinek feltűnt a feszültségem. Hamarosan egy kétajtós szekrény állt be közém, és a bugris közé. - Mi a fszt akarsz? Húzzámá, a hölggyel beszélek! Kell a fájdalom? Mi? Mi? Kéne mi? Te kis tetü! - köpött egyet a férfi a megmentőm lába elé, de láthatóan túlságosan be volt szarva ahhoz, hogy bármilyen harcot is kezdeményezzen. Ahogy régen a földön mondták: amelyik kutya ugat, az nem harap. - Köszönöm a segítséget. - szólalok meg hátulról az idegennek, miközben figyelem, miként megy vissza az asztaltársaságához az igencsak elázott chihuahua-nk. - Mindennapos történet az ilyesmi itt? Mert akkor nem teszem rendszeressé a látogatásom. - kérdem, és elindulok a pult irányába.
Valami nem változik! Mindig akad egy „vadhajtás”, akinek semmi sem szent! Amint odaléptem hozzájuk, a pasasnak kinyílt a csipája, –vagy felmérte az erőfölényt- mert, a mocskos száján kívül nem mert felém indulni. -Pofád lapos! Húzzál innen!- a lépésem felé már hatásosabb volt, hogy ne feszítse a húrt tovább nálam. A köpete a lábam elé érkezett, de rohadt nagy szerencséje, hogy nem talált el és nem is szándékoztam tettlegességig elmenni, ha nem kényszerít rá. Amúgy sem méltatom arra, hogy beverjek neki egyet- pedig- megérdemelné! Távozása közben még motyogott valamit az orra alatt, de aztán eltámolygott a haverjaihoz. Miután eltakarodott mellőlünk a férfi, a nő felé nézek, aki láthatóan megkönnyebbült. -Nincs mit… Kisasszony. – biccentek felé. – Sajnos mindenhol van pár balfa…balfék, aki nem fér a gatyájába. De, többségében nem jellemző itt Jack-nél. További szép estét! – lépek vissza a pulthoz a helyemre, ahol hagytam az italomat. Nem fogok nagy feneket keríteni a dolognak, és a terhére sem lenni a hölgynek. Ismeretlen vagyok a számára, és nem igazán akarnék belemerülni semmibe. Jobb távol lennem mindentől, ahogy eddig bevált. A pulthoz érve a söröm mellé telepszem és kortyolok belőle. A hölgy gondolom, hogy valakihez érkezett és csak egy futó pillantással követem merre ment. Talán az iménti közbelépésem elég volt annak a tetűnek - aminek engem nevezett- hogy végleg letegyen a nő zaklatásáról. Nem avatkozom bele semmibe, -most is, csak azért-, mert bántotta a szememet a bunkó taplósága egy nővel szemben. A pultnál kezd tömeg lenni, csak a mellettem lévő két szék üres. Legalább megvan a távolság tőlem az iménti fellépésem után. Nem tanácsos belém kötni, s ezt szerintem a társaság leszűrte. Ha csak nem akarnak több időt tölteni a gyengélkedőn, mint a kabinjukban.
A kedélyek gyorsan változnak. A szexuális zaklatás átmegy kutyaugatásba, aztán az elhal, és a segítséget nyújtott férfi úgy búcsúzik el, mintha csak véletlenül egymásnak mentünk volna az utcán. Őszintén szólva nem bánom. Ő visszamegy a pulthoz, és én is elindulok egy üres asztal felé a másik oldalra, azonban az előbbi szarkeverők felé pillantva látom, hogy árgus szemekkel figyelnek, és szinte várják, hogy kihez, vagy hova ülök le. Úgy hogy lépteim közben megállok, épp a megmentőm mögött. Ahogy látom, nem ülnek mellette egyik oldalon se, szóval helyet foglalok mellette az egyik üres széken. Kívülről úgy tűnhet, hogy tartok attól a bandától, és jó is, ha ezt gondolják. Valójában viszont szinte viszket a tenyerem, hogy pofán csapdossam mindegyiket. Kár, hogy civilben nem tehetek ilyesmiket. Túl feltűnő lenne. Szóval inkább az idegen mellé ülök, hátha elriasztja őket, bár a falkaösztönt ismerve, sejtem, hogy egy ember nem fogja őket visszariasztani. - Remélem nem foglalt a hely. Hátul kicsit forró a helyzet. - szólok neki, szemem sarkából oda pillantva, aztán a robot karokra tekintek... Meg a pultosra. Most kinek kell leadni a rendelést? Túl modern nekem ez a hely. - Egy cointreau fizzt kérek. - sóhajtom végül, aztán valaki a két pult mögötti felszolgálók közül csak felveszi a rendelést. - A kért ital "Cointreau fizz" nincs a kínálaton. - hallom meg az automatikus választ, mire csalódottan sóhajtok. - Vodka van? - az elég kommersz volt régen is, és a krumpli elég strapabíró zöldség annyira, hogy még ezen a hajón is termeszthessék. - Igen. - Akkor négy centi vodkát kérek jéggel. - a robot kar már nyúl is hátra, lekapja az üveget, és csinálja is a rendelést. A pultra könyökölve, kicsit letörten figyelem, miként működik a masina. Mire kellek én, ha egy drón mamár elvégez olyan munkákat, amire engem szerződtek?
Az elmúlt időben, amióta kiolvasztottak, -és hadnagyként is- ismernek itt a Bárban. Igaz, hogy sok időt nem szokásom italozással tölteni, de a hírem hamarább megelőzött, mint a megjelenésem. Jack is jól ismer és tudja, hogy miattam nem kell aggódnia. Biztos vagyok benne, hogy a szeme sarkából - szó szerint- figyelemmel kísérte az iménti affért. A Tag, aki a nőre tapadt, az most tovább iszogat a cimboráival és nem is mutatok érdeklődést az asztaluk irányában. A kamerák úgyis felvesznek mindent, és ha próbálkozni akarnának tömegesen, akkor sem izgatom magam. Így inkább a söröm felé fordítom a figyelmemet. Csak akkor nézek fel a pultról, mikor meghallom az iménti hölgy hangját, aki most a mellettem lévő helyre kérdez rá. -Szabad a hely. Csak tessék!- fordítom felé a fejem, és bólintok. Szótlanságomat lehet, hogy furának tartja, de az elmúlt hetekben nem sokat beszélgettem senkivel. A rendelése meglep, mert nagyon régen hallottam ezt a citromos frissítő koktélt. Még a régi szép időkben odahaza… Washington egyik elit Bárjában, ahová rendszeresen jártam. -Itt nem ismerik ezt a Koktélt. Ahogy a „Porn Star Martini”-t sem. Pedig a vodka az egyik alkotóeleme. – halkan teszem hozzá, bár nem szeretnék tolakodónak tűnni a nő szemében. Inkább kortyolok ismét a sörömből, majd kis idő múlva megkérdezem, amit csak sejteni vélek. - Először jár itt, Jacknél? Ha nem veszi tolakodásnak kérdésem.
Amint leülök a férfi mellé, nem foglalkozok a hátsó asztalnál ülőkkel, remélve, hogy egy idő után elvesztik az érdeklődésüket bennünk. A rendelésem elsőre nem sikerül. Mit is gondoltam, majd száz évvel a föld elhagyása után, milyen italokat várok a kínálaton? A megjegyzésére rá pillantok, talán egy kis meglepettséggel a szememben. Nem gondoltam volna, hogy egy "földivel" fogok itt összefutni, de örülök, hogy így történt. - Még megtaníthatjuk nekik, mi a jó. - mosolyodom el alig láthatóan, aztán amint megkapom a poharat, a kezembe fogom. Kicsit meglötyögtetem a jeget az italban. A kérdésre biccentek egyet. - Igen. Mondhatjuk, hogy frissen ébredtem. Csirió. - emelem poharam egy apró koccintásra, ha ő is akarja. Ha koccannak a poharak, ha nem, bele iszok a pohár tartalmába, és az ízre kicsit elfanyalodom. - Hát ez biztos, hogy nem a hagyományos vodka. - teszem le az asztalra az italt, egy csalódott fintor kíséretében. Amikor mélyet kortyoltam az italból, nem erre az ízre számítottam. - Miből csinálnak ezek ma már alkoholt? Soha nem voltam különösebben iszákos, de kezdek kiábrándulni. Van valami normális shot? Maga mit iszik? - kérdezem a rövidjére pillantva, fejemmel kicsit arra bökve. Ha ő megissza, nekem is jó lesz.
Igyekszem mindentől és mindenkitől távol maradni. A mostani látogatásom Jack Bárjában is csak egy kísérletem, hogy felejteni tudjak. Ha nem is sok időre, de egy darabig. Az iménti affér is ékes példája annak, hogy vannak olyanok, akiknek az ital bátorságot ad, de észt azt nem. Mondhatnánk úgy is, hogy semmi sem változik, de ez talán nem lenne ide igaz. A hölgy végül mellém ül, és teljesen megértem, hogy nincs kedve annak az asztaltársaságnak a közelében maradni. Közben a sörömet iszogatom, amúgy sincs jobb dolgom. Mikor leül mellém, felé fordítom a fejem. Épp csak annyira, hogy profilból láthassam az arcát, de így sem ismerős. Talán most jár először a bárban, és furcsa kéréssel áll elő. Idejét se tudom már, hogy mikor hallottam ennek a koktélnak a nevét. A régi életemben hétköznapinak számított- sok másik mellett-, de itt ismeretlen. -Talán. – húzódik félmosolyra a szám széle. Nem gúnyolódni akarok, de azt hiszem, hogy képtelenség lenne megtanítani az itt születettekkel, bármiféle kevert italféleséget. -Évek múltán talán hasonló lenne a Földiéhez, de sok reményt nem fűznék hozzá, hogy meg tudnák keverni. Maradok inkább a saját „kreálmányaimnál”. – ez talán nagyképűen hangzott, de egyáltalán nem annak szántam. Van némi jártasságom a koktélok terén, de csak ami alap. Anya tanított meg pár „alapra”, amit jónak látott, hogy ismerjek a felsőbb körökben kedvelt italokról. Évtizedek óta nem kevertem ki semmit. Milyen furcsa?! Pedig megtehettem volna… -Csirió, magának is!- érintem meg a kísérő poharamat az övével. Sörömet mégse illene összekoccintani a vodkájával. Nem mintha nagyon izgatna az illendőség, mert ezt sem igazán ismerik errefelé. Talán az itt ülő nő… Talán. -Gondolta, hogy az itteni vodka, az olyan, mint az eredeti Föld-i „vodka”? Hmm… Eleinte én is azt hittem….Majd megszokja, hogy _itt_ semmi sem olyan, mint régen… Kisasszony!- kedves hangon igyekszem beszélni, és okom sincs másként. Emlékszem, mikor engem olvasztottak és hasonlóképp éreztem magam, mint most ő. Csalódottnak és nagyon - nagyon öregnek…. -Nem hinném, hogy ez egy „Smirnoff”.. de ajánlanám inkább ezt a fűszeresebb íz-világú párlatot, amit lent a Perdán készítenek egy bizonyos növényből. Ez sem hasonlít a régiek bármelyikére, de ihatóbb. Meghívhatom rá? Megkóstolja? – mutatok a kezemben lévő kisebb pohárra, amiből az előbb ittam a koccintás után. Ha kedve van megkóstolni az ajánlatomat, akkor kérek neki belőle. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól hozzá. Azt nem árulom el neki, hogy erősebb az „átlagnál”, de jobban hasonlít a Jäger-hez. -Jack! Kérnék kettőt a hölgynek, a szokásos kísérőmből! –emelem fel a kezem, hogy Jack figyeljen felém. Ha sikeres volt a rendelésem, akkor hamarosan két pohár kerül a nő elé, ahogy kértem. -Nem gondolta meg magát? –emelem most én a poharamat koccintásra, ha még most is fenntartja a kóstolásra való kíváncsiságát. -Csirió!
Az itt tartózkodásom ideje alatt próbálok mindent megfigyelni. Figyelem a vendégeket, a gépeket, a kínálatot, melyik a legnépszerűbb, a gülü, kancsal Jacket is figyelem, meg néha oda pillantok a mellettem ülő férfire, akinek a társasága most valahogy megkönnyebbülést okoz. Mennyi az esélye annak, hogy egy másik, földi őskövülettel találkozzak? A megjegyzésemre derülten "talán"ozik egyet, aztán kifejti, mennyire kőfejűek az újéletűek. - Milyen találmányai vannak? - kérdezem nyugodt érdeklődéssel, majd koccintunk, iszunk. Sajnos teljesen más ízélményre számítok, mint amit kapok, és ez hamar ki is ütközik az arcomon. A férfi ezt talán szórakoztatónak tartja, legalább is sajnálatot nem látok rajta. Aztán rövid magyarázat jön arról, hogy talán a nevek egyeznek, de itt semmi sem az, mint aminek feltüntetik. Hát, ez szomorú. - Vodkára számítottam a vodka alatt, de jó tudni, hogy ez ma már nem az autentikus vodkát jelenti.. - sóhajtok fel egy halvány mosollyal, hogy lássa, nem veszem ám rossz néven, ha csipkelődnek velem. Ezután rá kérdezek, hogy ő ugyan mit iszik, mert ha csak ennyi közös vonás van bennünk, hogy a régi italokat jobban vágyjuk, mint a mostaniakat, akkor sejtésem szerint amit ő iszik, nagyságrendekkel jobb, mint amit én "választottam". Hamar leírást is kapok az italról, és amikor kérdezi, hogy meghívhat-e, akkor bólintok. - Igen, köszönöm. - szavaimra már szól is a csaposnak, aki azonnal tölti is ki a két italt. A poharat elém rakva fel is emelem, és bele szimatolok. Tényleg érezni az illatán is, hogy ez valami egészen más. A kérdésre, és a pohár emelésre csak egy kis mosolyt eresztek. - Csirió. - koccintok vele, aztán lehúzom az italt. Az alkohol kellemes tüze folyik végig a torkomon. A nyelvemen szétárad a fűszeres csípős íz. Egy kicsit ráncolom a homlokom, de ez nem fájdalomé, inkább megkönnyebbült, elégedett arckifejezést veszek magam. Miután lenyeltem az italt, leteszem a poharat, bólogatok párat, aztán rá tekintek. Kipirult arcomon látszik, hogy erős az ital, de egy köhintés nem sok, annyi sem jön ki belőlem. - Huh. Hát, ilyesmivel tényleg nem találkozni a földön. ... Na és az ételek? - tartok a két mondat között egy másodpercnyi szünetet, aztán ismét érdeklődöm. Eddig főleg valami utómunkált ételt kaptam, fehérjéket, vitaminpótlókat, proteinbar-okat, de valódi húst, vagy zöldséget nem igazán láttam még. Vagy csak nem ismertem fel a maszatban. - Egyébként a nevem Madina. Mikor ébresztették? - kérdezem, a második poharamra markolva, és a kérdés után a második körömet is lehúzom.
-A „kreálmányimra” kíváncsi? Mert inkább nevezném annak, mint "találmányaimnak". – mosolyodom el ezen. - Nem akarom kijavítani a szavait, de tényleg csak próbálkozásaim vannak a koktélok keverésében. Az alapanyagok már messze nem az eredeti földi hozzávalók, de azért hasonlóságot néhányuknál találtam. De most ebbe nem mennék bele, ha nem bánja. Ha gondolja, akkor majd valamikor visszatérhetünk rá. Untatni sem akarom a szövegelésemmel, és a tudásom sincs ahhoz teljesen, hogy Mixerként „hasítsak”. A magam kedvéért szoktam néha nap keverni egy könnyedebb italt. Emlékezve a régi szép időkre. - kortyolok ismét a poharamból a koccintásunk után. -Majd megszokja, hogy sok minden mást jelent itt, mint anno, amit megszoktunk a Földön. Most sem akarnám ismételni magam, de ez az igazság, hogy jelenleg semmi sem ugyan az, még ha a neve hasonlatos. Ahogy ez a Vodkára is igaz. – azért elég szomorú, hogy sok olyan apró dolog sincs itt meg, mint a szülőbolygónkon. Idővel meg lehet szokni, - vagyis- igyekszik az ember. Az arcán felismerhető fintor is jelzi, hogy ő is másra számított. Bár hallottam már olyat is kiolvasztottól, hogy neki az itteni jobban ízlik. Kinek a Pap, kinek a Papné… A fene tudja, hogy a többségnek milyen az íz-világa?! Látva a hölgy csalódottságát, felajánlom, hogy meghívom egy italra, amit én szoktam kísérőként a söröm mellé fogyasztani. Ez a párlat sem az igazi, de klasszisokkal jobb, mint pár hasonló társai. A nő elfogadja a felajánlásomat és Jack máris rakja elé a kért két pohárral. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy „női ital”-nak minősíthető ez a mostani, de meglepetésemre, egy húzással dönti le a tartalmát. -Látom, jobban kedvére való, mint az előző. – elismerően bólintok felé. Sokan torkukat köszörülve könnyezik be a szemük, mikor végigfolyik a torkukon. -Az ételek nem igazán megnyerőek még küllemre sem. Legalábbis eddig a kínálatban nem találkoztam kettőnél több ehető porcióval. A tápértékük lehet, hogy elegendőek a szervezet számára, de esztétikailag meg pocsék. Minek szépítsem?! Tényleg kiábrándítóan néz ki a tálban, egy rakás fehérje granulátum, -vagy- egy húspótló „galacsin”. Gondolom találkozott már ezzel a menüvel. – nézek a nőre, és látatlanba le merném fogadni, hogy hasonlóképp vélekedik ő is erről az étkezési „megoldásról. -Nekem is hiányzik egy szaftos steak, vagy egy kiadós pörkölt, galuskával. Itt nem is ismerik talán ezeket az ételeket, amik odahaza mindennaposak voltak. Néhanap hozzájutok olyan alapanyagokhoz, amikből sütögetek magamnak. Persze, ez nem mindennapos dolog, de azért egy kis nosztalgia nem árt. A fűszerek sem hasonlatosak, - amihez hozzá voltam szokva-, de azért ehetőnek minősíthetőek a gyér főzőtudományom végeredményei. Az elmondások alapján.– Na, most jól kielemeztem a főzést és az ételeket. Az sem kizárt, hogy untatom a hölgyet a szájmenésemmel. El sem hiszem, hogy így áradtak belőlem a szavak, mert eddig meg se szólaltam hetekig. -Bocsánat a szóáradatomért! Nem akarnám untatni a szövegelésemmel, kisasszony… Madina.- helyesbítek, mikor bemutatkozik. -Örvendek, Madina!- hajtom meg a fejem a nő felé. – Ed vagyok. – a kezem is nyújtanám, de a hölgynek kell előbb megtennie ezt a gesztust. Ha nem teszi meg a mozdulatot, akkor a poharamat emelem fel ismét egy koccintás erejéig. -Két éve. Már idejét se tudom. – keserédes mosolyra húzódik a szám, de ez nem a nő felé jelzés. Inkább annak, hogy két esztendeje élek ebben a világban, amit „új otthonunknak” neveznek sokan. Nekem azért hiányzik a régi életem, ahogy a pár héttel ezelőtti is. De, már így kell élnem ezek után. Talán egyszer megszokom… Talán. -Ha nem sértem meg, akkor megkérdezhetem, hogy hol született a Földön? Én Washingtonban nőttem fel.- tippem szerint Los Angeles környéki, de ez csak tipp. Még magamon is meglepődöm, hogy ennyit beszélek, de valamiért jól is esik Madina társasága. Felüdülés a sok „okoskodó” analitikus után. Remélem, azért nem tart bugrisnak, hogy csak így megszólítottam ismeretlenül.
A kérdésre megvontam a vállam. - Először is, nem untat. Jól esik végre olyasvalakivel beszélni, aki érti, én mit mondok, és így fordítva. Ami az italt illeti, nevezhetjük, aminek akarjuk. Találmány, kreálmány, mosólőtty, kísérleti-fúziós-maghűtő folyadék, nem számít. A lényeg az, hogy az ízlésünk közel esik, és úgy hiszem, hogy ami Önnek ízlik, az nekem is. Úgy hogy majd végig kóstolnám őket, legyen bármi rá írva! - mosolyodom el kissé. A vodkára tett megjegyzésére, szemem sarkából hátra sandítok a nem rég még kötekedő alakra. - Bezzeg az emberek nem változnak. - jegyzem meg halkan, aztán visszafordulok az italainkhoz. Megkóstolva a megrendelt rövidet, sokkal jobban ízlik, mint amit elsőre lehúztam. Mondjuk ott már eleve másra is számítottam ízvilágban, de mindegy az most. Úgy látom, kissé meg is lepődik, amikor a pirosságon kívül más nem látszik rajtam. - Sokkal jobb. Ennek legalább van ereje. - bólogatok párat, aztán kérdezni kezdek az ételekről, a világról. A választ hallgatva néha bólogatok, és vagy a férfit, vagy a pultot figyelem. Noha régen sem voltam eleresztve minden földi jóval, de tény, hogy a legszarabb moslék is szebb és jobb volt, mint amit ma kapok ebédre. Aztán megint bocsánatot kér, mire legyintek. - Mondtam már, hogy nem zavar. Igazából jobb szeretek másokat hallgatni, mint magam beszélni. Remélem, tegeződhetünk? - kérdezek rá, mert azért sokáig magázódni valakivel, akivel sokáig szeretnék beszélgetni, meglehetősen fárasztó. Ha igent mondd, akkor bólintok. - Hogy őszinte legyek, nem emlékszem mindenre. Francos fagyasztás, és emlékezet kiesés. - morgom halkan, kelletlenül. - Elvileg magam is valami városi ivadék lennék. Néha körbe nézek és nem értem, hogy bírtam eddig a tömeget. - mondom, félig az igazat, félig nem. Közben azért elmerengek, hogy két év az itt soknak számít-e, vagy sem. - Honnan szerzed be az alapanyagokat a főzéshez? Egyáltalán hol főzöl? Olyan kicsi a kabinom, hogy az egyetlen hely, ahova egy tűzhelyet rakhatnék, az a fejem teteje. - mosolyodom el halványan, és érdeklődöm tovább.
Nem gondoltam volna, hogy ma még összeakadok egy kedves Föld-ivel, -aki ráadásul csinos is-, és az italokban is járatos, nemcsak üres fecsegéssel okít ki, mint a legtöbb „frissen-olvasztott”. Tudom, hogy ismeretlenül szólítottam meg, - de aztán közös témát is találva- szóba elegyedtünk. Sok minden hiányzik a régi életemből, köztük az új ismeretségek, de ma úgy látszik, hogy a véletlenek valamilyen módon a pártomat fogják ez ügyben. Szóba kerül a Koktélok mellett a főzés is, bár nagy virtuóza nem vagyok a gasztronómiának. Inkább lelkes próbálkozónak vallanám magam, de ezt majd mások eldöntik. -Ennek örülök. – ő eddig az első, akinek a hangjából nem érzem ki a megvetést irányomban. Igaz, hogy ismeretlenek vagyunk egymásnak, de ez így van jól! -Kevés százalékkal.- ezt nem tudom somolygás nélkül kimondani. Hetek óta egymás után csalódom olyanokban, akit eddig barátomnak tartottam, de rá kellett jönnöm, hogy hiú ábrándot kergettem azzal a gondolatokkal, hogy megmaradnak mellettem… Vagyis, ezt szerettem volna hinni, de megint csak tévedtem, ahogy eddig sok mindenben. Hmmm… inkább vicces ez a felismerés, mint letaglózó. A kikért italt egy röpke koccintás után mindketten lehúzzuk, de meglepetten látom, hogy a „várt hatás” elmarad a részéről, miszerint köhögve tenné le a poharat a pultra… de, helyette, csak egy kis pír jelenik meg arcán. -Van bukéja!- Huuhhh, de sokat emlegettük _így_ a seregbe az erős italokat, amiket a bevetések közt a Kantinban hörpintettünk le, a feszültség levezetése gyanánt. Azok a szép idők! Még most is hiányzik! -Örömmel hallom, hogy nem untatom... – emelem ismét a poharamat, miközben helyesbítem az előző szavaim. – Pardon! Örömmel hallom, hogy nem untatlak a szövegemmel. – villantok egy mosolyt is mellé, és megtisztelve érzem magam, hogy felajánlotta a magázódás helyett a közvetlenebb beszélgetési formát. -Idővel meg lehet szokni. Még a tömeget is. – nézek nagyjából körbe, mert itt is vannak bőven a Bárban. –Ha egy jó tanácsot elfogadsz, akkor nem kell erőltetni semmit a múlt felidézéséből. Előbb-utóbb minden a helyére kerül. Tapasztalatból mondom. – emelem ismét a számhoz a poharam egy újabb korty erejéig. A főzés, mint helyigényes művelet, elég nehézkesen oldottam meg, de annak is vannak előnyei, hogy sokakat ismerek.. vagy, fordítva. -Remek megoldás kínálkozott és megragadtam a lehetőséget. Ismerek egy Kantin- Szakácsot, -aki szintén a Földről származó-. Ő szokott „súgni”, hogy mit, hol érdemes beszerezni. A helyet is ő mutatta meg, -bár eleinte meggyűlt a bajom a temérdek sütővel-, de aztán valahogy mégis belerázódtam. Mondjuk a legjobb jóindulattal...- A Kantin mögötti konyha erre a legalkalmasabb, mert ritkán használják mostanság. Ezért ideális a „kísérletezésre”, ha valamit megkívánnék. -Ha úgy adódik, akkor szívesen vendégül hívlak egyik ilyen alkalommal, ha nincs ellenedre. A végeredményért nem vállalok felelősséget! Igaz, eddig nem kaptam panaszt, aztán, majd elválik!– vonom meg a vállam, ha egy nap úgy dönt, hogy vállalkozik a Kóstoló szerepre. Ritkán főzök, de abban legalább eddig nem csalódtam. -Az alapanyagokat meg, megrendelem. – eddig sem okozott gondot a bármiféle-beszerzés, amit szerettem volna. Csakis legális úton jutok hozzá mindenhez, ami nálam elvi kérdés. Soha nem szűkölködtem, ahogy sohasem kérkedtem a hátteremmel. Legyen az anyagi, vagy családi. -Esetleg van olyan étel, amivel megvendégelhetlek? Persze, csak ha nem félsz, hogy túlságosan _sült_ lesz belőle?!- ez is benne van a lehetőségbe, hogy a kelleténél több időt tölt az étel a serpenyőben. Semmi sincs kizárva! Tényleg nem vagyok egy képzett Szakács!
Megerősít abban, hogy az ember, mint faj, tényleg egy nagy kupac szeméthalom. Nem mintha, annyi megerősítést kéne kapnom, amikor eddig, életem minden szakában csak a szart kaptam a nyakamba. Mindegy, ezen úgy sem fogom felkapni a vizet. Már rég bele törődtem, főleg, hogy fontosabb is van már az életembe, mint a magam kényelme. - Igazából nem vagyok meglepve. Úgy felébredni, hogy béke galambok, és mindent átható nyugalom vesz körbe... ez csak túl szép volt, hogy igaz legyen. Hát, lehet egyébként, hogy azért vagyok itt, mert csak falra festettem az ördögöt. Aztán kitudja, még pár év, és tényleg elérjük a nirvanát. - viccelődöm. Gyakorlatilag lehetetlen, hogy ilyesmi bekövetkezzen, de héj, legalább nem döföm le magam a reménytelenségben. Lehúzom a második kört is, és mutató ujjam felemelve jelzem Jack felé, hogy még egyet kérek, míg lassan lenyelem a kortyot, és egy jól eső ciccenést, és sóhajtok elégedetten. Közben megegyezünk, hogy tegeződünk, és rátérünk a főzésre is. Arra, ahogy "tálalja" ezt az egészet, elmosolyodom. - Mindent megeszek, tehát akár az is jöhet, amit a legtöbbet gyakoroltál, és elém mered tenni. És ne aggódj, nő létemre soha életemben nem főztem. A gyorskajáldák, és mirelitek tartottak életben, aztán átszoktam a kifőzdékre, amikor már a lányom is etetni kellett. - mesélem kis mosollyal az ajkamon az emlékekre, aztán rá pillantok. - Mennyi ideig tartott az ébredés utáni rehabilitációd? Milyen részen dolgozol most? - kíváncsiskodom amolyan átlagos témákban. Az ilyesmi kicsit olyan itt, mintha az időjárásról beszélnénk, de őszintén szólva tetszik, hogy nem a rakétatudományról kell beszélgetnünk, hanem... csak amolyan smalltalk. Amikor el akarja engedni magát az ember, jól esik az ilyesmi.
-Ha nem is a Nirvanat érjük el, de mindenképp valami mást. – megmosolyogtat a tudat, hogy Madina éppen ezzel a szóval azonosítaná be az elkövetkező időszak „végét”. Legalábbis a „Hitet gyakorlók” ebben a végkifejleten bíztak a Földön is. Soha nem hittem a csodákban, mert amit láttam a saját szememmel a harcok során, akkor is meg voltam győződve, hogy nincs semmiféle -Égi Hatalom-, ami ezt a sok szörnyűséget jó-szemmel nézné végig, és nem tennének semmit ellene. Mármint a Hit szerint van odafent egy Isten, aki mindent lát.. Igaz, én már ebben nem hiszek. De elfogadom, hogy vannak, akik reménykednek a jóban… Eddig csak az ellenkezőjét tapasztaltam. A főzés inkább közelebb áll hozzám, így meg is invitáltam a nőt egy kóstoló erejéig. Örömmel hallom, hogy nincs ellenére és bármit hajlandó megenni, mit „alkotok”. -Semmi gond! – egyáltalán nem vagyok megakadva azon, hogy egy hölgy nem tud főzni,-vagy- nem szeret. – Magam is sokszor étkeztem olyan helyeken. – semmi kivetnivalóm nincs ebben se. - A steak már többször volt terítéken, így _azt_ talán most se rontom el. Bor is akad mellé, leöblíteni. - mondom teljes nyugalommal. Majd hallom, hogy gyermekét is eképp látta el. -Kislányod van? Biztos csodás gyermek!- érdeklődöm, de aztán eszembe jut, hogy eddig nem beszélt róla, bár téma sem volt, hogy a család kerüljön szóba és amúgy sem szokásom kíváncsiskodni. Csak eszembe jutott a Kicsikém, aki nagyon hiányzik még most is nekem, Sarah… alig múlt tíz éves, mikor… a szívem sajdul, mikor rá gondolok. Bárcsak velem lehetne még… -Óhh…bocsánat! Nem akartam indiszkrét lenni, ha olyasmit kérdezek, ami…. nem rám tartozik. –talán ő is elvesztette a gyermekét, és nem akarnék fájdalmas emlékeket felhozni. Előre bocsánatot kérek tőle, ha nem akar róla beszélni, vagy azt látom az arcán, hogy a családi kérdésemet inkább mellőzné. - Körülbelül… két hónap. Nem figyeltem az időt. - örülök, hogy más téma felé fordul a beszélgetésünk, és inkább ebben is maradnék. -Hamar bele fogsz jönni az ittlétbe. Ha esetleg tudok valamiben segíteni, akkor szólj nyugodtan. – Ha elkéri a kommunikátorom elérhetőségét, akkor megadom neki. -Az egyik Kancellár alkalmazásában. Kiképző vagyok. - annyira nem lelkesít, de ez van. –Te? – érdeklődöm, ha már jobban belemerülünk a „munkaterületekbe”.
Megmosolyogtatja, amit mondok. Talán butaság ilyesmit remélni? Azt, hogy hinnék benne, nem mondanám. De remélni, még remélhetem. Mondjuk, az én élettörténetemet tekintve biztos a purgatóriumba kerülnék, nem pedig a fényes vadászmezőkre, és a boldog mennyországba. Inkább iszok, ahogy ezen a témán tovább lépünk, és helyette bele kezdünk egy másikba. A főzésbe, és a családba. Ő lelkesen mesél róla, én pedig nyugodtan hallgatom, és talán még viccelődök is egy kicsit. Aztán szóba hozom a lányom, de amikor rákérdez, fanyar arcot vágva nézek a pohárra a kezeim közt. - Semmi gond. Ő már nincs. A másik hajón utazott. - azt hiszem, ennyit elég is mondanom ahhoz, hogy rájöjjön, melyik hajóra is gondolok, ha úgy veszem, hogy halott. - De ő volt a legtüneményesebb kis tündér a Földön. - kocogtatom a körmeim az üvegen. A gyász - amely valójában most valamiféle harag - valamely szinten azért kiülhet az arcomra. Elvenni tőlem a lányom... és úgy, hogy nem tehetek semmit érte, csak várok... borzalmas érzés. Inkább terelem is kicsit a témát, rá pillantva, a rehabról, és a munkáról kérdezem. Amikor felajánlja a segítségét, kissé elmosolyodom, és bólintok, jelezve, hogy élek majd vele. Aztán hamar ki is derül, hogy az egyik kancellárnak dolgozik, és egy kicsit meg is lepődök. Ha kiképző, akkor a kancellárok sora is leszűkül, attól függően, hogy mit tanít. - Logisztikai ügyintéző vagyok különböző raktáraknál. Mire képzed az embereket? - kérdezem, míg rendelek egy újabb italt. Miközben meghallgatom a válaszát, lehúzom aztán körbe nézek. Amint látom, hol a mosdó, rátekintek. - Mindjárt jövök. - bökök fejemmel a WC felé. Felkelek, és elindulok oda. Elvégzem a dolgom, kezet mosok, megnézem a tükörben az arcom, és megigazítom a hajam. Amíg azonban ezeket a dolgokat teszem, a kötekedő társaság mintha csak arra várt volna, hogy én eltűnjek. Felkelve ahányan voltak, körbe állják, és ülik Edgart, majd neki állnak piszkálni, mondhatni provokálni őt.
Sok minden megváltozott, -és ahogy hallom a nőtől-, neki sem volt valami fényes „ébredése”. A tudatának még kell idő, hogy mindezt megértse és rangsorolja. Talán hamar túllendül a kezdeti traumán és regenerálódik ehhez a világhoz. A lánya, ezek szerint már…. -Sajnálom…- nem akartam feltépni a fájdalmas emlékeit. Ahogy biztos vagyok benne, hogy a kislánya egy angyal lehetett, ahogy az én Sarah-m. Hálásan pillantok rá, majd a poharamra, hogy témát váltunk. Az ételek után a munka kerül szóba és nem tagadom, de annyira nem merülnék bele a jelenlegi beosztásom részletezésébe. Annak jobban örülök, hogy a nő magáról beszélne, bár a Kancellária alkalmazásában lehet ő is, de ezt csak tippelem. -Remek munkakör lehet. – Minden bizonnyal érdekfeszítő munkája lehet a raktárakban, de az sem kizárt, hogy neki ez tetszik és megfelelőnek tartja. Kinek, mi…. -Harcot oktatok. –ez talán nagyképűségnek hangzik a szemében, de jelenleg ez a melóm. Inkább hagynám homályba veszni ezt, de inkább az italomból kortyolok egy újabbat. -Csak nyugodtan… - bólintok kurtán, és rendelek egy következő kört. Madina a mosdó felé tart, és türelmesen várok visszatértére. Az italaink idő közben megérkeztek és a sajátomat a kezembe véve emelem ajkamhoz, hogy igyak belőle, de a mozdulatomat valaki megállítja. Nem veszek róla tudomást, és tovább indítom a kezem mozdulatát, hogy ihassak italomból. De, a „zaklatóm”, csak nem bír magával, és a pultról az üres poharainkat lesöpri. -Valami gond van?- nem nézek rá, és nem mozdulok. Ülök a helyemen teljes nyugalomban. Azt tudom, hogy ez nem fog sokáig így maradni, de ha már ez az este bővelkedik a meglepetésekkel, akkor már ez a kötekedő csoport is belefér… -Húzzatok el. – teszem le a poharam magam elé, és közben a nő is visszaért a mosdóból. Arra nem számítok, hogy el fognak húzni és békén hagynak, de lehetőséget adok nekik, hogy most még távozhassanak. -Nem mondom még egyszer. – nézek a pultra, majd a közeledő nőre, aki csak pár lépésnyire van csak tőlem s az egész csürhe közeléből. – Nem volt elég mára nektek? – hangom nyugodt, de az izmaim bármelyik pillanatban harcra készen állnak. Az se lep meg, hogy erre a mondatomra, egy penge kerül elő az egyikük övéből, majd hadonászni kezd vele az arcom előtt. -Mi van Fa**ikám? Nagyra tartod magad? – lengeti a pengét ismét az arcom előtt, de amikor Madina a közelünkbe érne, a kötözködők egy része felé fordulhat, hogy bevárják, és őt is inzultálnák, ahogy most engem. -Mi az?! Ezt a csajt döngölöd?- mutat Madina felé. – Jó kis bőr! Lehet én is megkóstolom!- a kaján röhögése cseng a fülembe, de azt hiszem, hogy itt ért véget a türelmem és a béketűrésem. -Húzzatok el! Utolsó figyelmeztetés!- fordulok a fickó felé, és a szememből láthatja, hogy nem viccelek. Semmi kedvem bunyóba keveredni, és Jack is tudja, hogy nem szokásom reagálni a fenyegetésre, de most már látom, hogy a Csapos is bólintva néz rám, hogy véget vessek ennek az egyre gyűrűsödő konfliktusnak. Inkább nevezném kötekedésnek, de ha nem állnak le, akkor pár jól irányzott mozdulattal ártalmatlanná teszem ezt a nagypofájú szennyet. Aztán a többi cimboráit is, ha nem lenne elég a hangadót kiiktatni a tudatából. Remélem, hogy a nőt nem támadják meg megint. Valami azt súgja, hogy ez a reményem, csak hiú ábránd maradhat….ha, nem teszek semmit.
Hamar eljutunk egy láthatóan mindkettőnk által fájdalmasnak érzett, és nem kedvelt témához. Nem kérdezek rá, nála mi a helyzet, inkább témát váltok, és láthatóan örül neki. Sajnálat nyilvánítására biccentek, és lelököm torkomon a rövidet. Azért lassanként kezdem érezni azt a zsibbadást, amit ilyenkor annyian szeretnek. A munkára terelve a szót elmondom a hivatalos verziót, a megjegyzésére pedig halkan elnevetem magam. - Száraz. De meglehet belőle élni. - ingatom a fejem, aztán az ő munkaköre kerül szóba. Szóval harcot oktat. Nem mondom, hogy ne gondoltam volna rá, azért ránézésre is vállas férfi, szóval mindenképpen valami fizikai munkára tippeltem volna. - Arról majd mesélhetsz. - mondom, még mielőtt kimennék a mosdóra. Habár magam nem tudok róla beszélni, és tapasztalatot sem tudunk így cserélni, de az biztos, hogy ez a téma jobban érdekel, mint a nyomorult raktár, vagy az alkohol. A mosdóban elvégzem a dolgom, megigazítom a frizurám, ám már oda bent is hallom, hogy valami nem oké. Mire kilépek, Ed épp az egyik idiótát okítja ököllel. Az egész kocsma -engem bele véve- a szemével követi, hogyan ír le szép ívet a kötekedő, és puffan egyet a földön. Ezután mindenki tekintete Edgarra siklik, és másodperc múlva elszabadul a káosz, ahogy a simlis ismerősei neki esnek a férfinek. Habár nincs kétségem ahhoz, hogy ne sikerülne elbánnia velük, a pultról még is lekapok egy üveget, és oda sietve eltöröm annak a faszinak a fején, aki épp hátulról elakarta kapni Ed nyakát. Aztán elhátrálok, kezem kissé felvágta a széttörő üvegdarab. Alap esetben nem érdekelne, de most nem harcos vagyok, hanem egy aktakukac, szóval kelletlenül, sérült kezem tartva hátrálok el. Szerencsémre Edre fókuszálnak a bunyózók, és nem is csoda, végül is ő a "legveszélyesebb ellenfél" a kocsmában. Amint azért tudok, elslisszanok mellettük, ki a levegőre, a többi vendéggel is egyetemben, hogy tered adjanak a zúzdának, amíg ők elsietnek, én kint maradok, és figyelek befelé, várom az eredményt. Persze nem azért, mert aggódnék a férfiért -talán egy kicsit- a technika is érdekel, amelyet alkalmaz. Ha végzett a pofátlanok pofátlanításával, és oda néz, intek neki, hogy jöjjön, még mielőtt ide érnek a rend őrei. - Megpattanjunk, vagy se? - kérdezem, vérző kezem kicsit oldalra tartva, nehogy összekenjem a ruhám, meg magamat.
A régmúlt, mindig is kényes és fájó emlékeket elevenített fel bennem, ami most sincs másként. A haláluk a mai napig bennem él, bár eltelt már sok idő azóta. Az újrakezdés csodás volt Larámmal és a kicsikkel, így most előretekintek a jövő felé. Hátra kell hagynom a sok fájdalmat, -amit nem lesz könnyű -, de meg kell próbáljak. A mostani időt túl kell éljem, bármi is következik még… -Az a lényeg. Az is egy meló, ahogy a többi. – nem mindig leljük kedvünk abban, amit csinálunk, de ha neki megfelelő, akkor nekem is. Én sem repdesek a munkámért, de ez van. -Sok érdekes nincs benne. – forgatom a poharat a kezemben, bámulva a lassú örvénylő forgását az italomnak. Majd a nő kimegy a mosdóba, és mintha csak erre várt volna az előző galeri. Amilyen alpárian viselkedtek, most sem változott a modoruk, -ráadásként- „ülepedhetett” az alkohol bennük. Az intelmem semmit sem ért náluk, pedig több lehetőséget adtam a békés távozásra a számukra, de nem éltek vele. Ehelyett tettlegességig fajult a kötekedésük. Próbáltam nem tudomást venni a pofázásukról, de az időközben elővillant penge már nem hagyott választást arra, hogy békében teljen az este további része. -Mondtam… Húzzatok el!- a hangadónak címeztem szavaim, de ahelyett, hogy hajlandóságot mutatott volna a szavamra,- és Jack rosszalló nézésére-, inkább felém döfött a késével, torkomat célozva meg vele. A döfés pillanata előtt elkaptam a lendülő kezét a csuklójánál fogva a jobb kezemmel, majd csavartam rajta egyet. Így a megakadt mozdulata okán a pengéje kiesett a markából és egy lendületes „gyomrost” adva neki a bal öklömmel, a pulttól szép ívben repült át a székek felett. A bennem felgyülemlett düh és feszültség egy ütésbe koncentrálódott a testsúlyommal együtt, így csak másodpercei voltak a felismerésre, hogy rosszal kezdett… Velem… A többi cimborái ezt látva nemhogy leálltak volna, -inkább vérszemet kapva-, egyszerre rontanak rám. -Hatan egy ellen?- kissé viccesnek tartom ezt a gyáva támadási formát, de most már a történések elkerülhetetlenek… A mozdulataim begyakorolt séma szerint követték egymást, így egyik mozdulat követte a másikat. Bár ügyelek rá, hogy ne halálos legyen az erő, amivel megcsapom őket. Aki tudja, hogy a harc nemcsak ütések sorozata, az azt is tudja, hogy hova kell ütnie… S most, egy sereg részeg buzgómócsinggal kell ökölre mennem, hogy leálljanak. Jack valószínűleg nagyon "boldog", hogy a mai este így alakul… Egyáltalán nem akartam bunyóba keveredni. Közben Madina is visszaérhetett a mosdóból, bár a figyelmem a körülöttem piszkálódó és mocskolódó társaságra összpontosult, így a hátam mögött rám vetődő fickó lendülését hangos üvegcsörömpölés állítja meg, és csak egy pillanatra nézek abba az irányba, és a nőt látom, aki segíteni próbált nekem. Egy apró gyors biccentéssel köszönöm meg neki a segítségét, majd a felém rontó többi pasasra figyelek ismét, akik egyszerre vetődnek rám. S csüngnek rajtam, mint a tőkén a fürt szőlő. Pár pillanatig egymás után ütlegelnek, de aztán megfeszítem izmaim, és egy nagyobb lendülettel emelkedem ki közülük, hogy aztán az öklöm kapja a főszerepet a képükbe. Jack hangja dörren a hangzavart átkiabálva… -Hagyjátok abba, részeg banda! Ed’ Malinor, McGrover Kancellár embere! Péppé ver mindenkit! Jobb, ha most azonnal elhúztok innen, és meg ne lássalak itt benneteket többet! Hívom az őröket!- Jack hangja csak úgy hasítja a levegőt, és ahogy a mondatai elhangzanak, a belém csimpaszkodók közül már egy se áll a lábán. Körülöttem hevernek szerte-szét, és a kapott ütések hatását érezvén testük különböző pontjain, a nyögéseik jelzik, hogy nem éppen erre számítottak, mikor a késeik kerültek elő a tokjaikból. Azt nem garantálom, hogy nem fogják érezni pár napig az öklöm súlyát magukon, és abban is biztos vagyok, hogy egy jó ideig elvettem a kedvüket a kötekedéstől. - Hallottátok Jack-et! A Bárban okozott kárt meg ki fogjátok fizetni! Ha meg nem, _akkor_ megtalállak titeket és nem ússzátok meg ennyivel!- mutatok rájuk egyesével, és ha nem veszik komolyan, akkor kaphatnak még emlékeztetőt az előbbi verésből. Bár szerintem elég egy erélyes mozdulat feléjük, és tudják, hogy most sem viccelek. Most már ízelítőt is kaptak, milyen egy gyors reagálású csapás-sorozat, amit remélem, hogy nem felejtenek el egy jó darabig. -Boccs Jack… Kössz az italokat! – rendezem a számlát a fogyasztásunkra, majd a nőhöz lépek, akinek a kezét csak most látom, hogy megsérült. -Semmi gond, Ed! Nem te voltál a hunyó.. hanem _ezek_ a bunkók! – legyint, aztán intézi majd a további sorsukat a padlón fetrengőknek. A kamerák úgyis felvettek mindent, így még azt se mondhatják, hogy én kezdtem…. Amúgy meg önvédelem volt! De eleve nagy ívben tojok rá! … Én megtettem mindent, hogy békésen rendezzem a dolgot, csak ők nem éltek a lehetőséggel… Remélhetőleg ezek után kétszer meggondolják, hogy egy nőbe belekötnek… és legalább egy hétig a gyengélkedőn töltik a józanodással egybekötve az idejüket. Maguknak keresték a bajt. -Felőlem mehetünk… - vonom meg a vállam, de figyelmem nem kerüli el, hogy a nő keze még mindig vérzik. –Jól vagy? – kérdezem a nőt. - Meg kellene mutatni a kezed egy Dokinak… Csúnyán vérzik. - előveszek a zsebemből egy tiszta zsebkendőt, amit felé nyújtok, ha elfogadja. – Ezt legalább szorítsd rá. A ruhád nem lesz véres… és kicsit csillapodik talán, ha leszorítod. –Nem vagyok orvos, de elég nagy tapasztalatom van a hasonló sebekkel. Volt bennük részem, nem is egyszer… -A kabinomba van kötszer, ha elfogadod a segítségem. Aztán, majd egy Orvosnak jó lenne megnéznie. Talán nem kell összeölteni…- ha kéri, akkor segítek körbetekerni a sebén a zsebkendőm. Tudom, hogy elég kellemetlen az érzés, de azt sem feledem, hogy miattam sérült meg. -Köszönöm a segítséged…. De, jobban is megsérülhettél volna… amit eleve nem akartam… - sóhajtok egyet, de ahogy elnézem, nem tudtam volna távol tartani Madinát, bármennyire is szerettem volna, hogy kimaradjon ebből a helyzetből. Nem mondhatom meg neki, mit tegyen, de sajnálom, hogy így ért véget ez az este. -Még egy ital? De már „részeg-mentes” környezetben?- vetem fel az ötletemet, bár nem tudhatom, hogy Madina miként értelmezi a meghívásomat. Nincs bennem semmilyen hátsószándék felé, de ha beleegyezne és eljönne a kabinomba, hogy beköthessem a kezén lévő sebet, akkor egy pohár jóféle Whiskey is beleférhet a mai este levezetéseként. Igaz, hogy most nem ülnék be egy másik bárba, hogy megkockáztassak egy hasonló incidenst. S ha már eddig kellemesen eltársalogtunk, akkor talán nem fut el messzire tőlem ezek után… -De, ha pihenni térnél, azt is megértem. Nem volt valami nyugodt este … Sajnálom. – Ha velem tartana, annak örülnék, de elfogadom azt is, hogy ha ezek után elválnának útjaink a folyosóra lépve. Azért, a karom és az öklöm megérzi az iménti bunyót. Komoly sérülés nincs rajtam, - pár vágást leszámítva az alkaromon - de azt hiszem, hogy egy jeges palack nekem se fog ártani.
A munkáról beszélgetve kicsit lenyugszik a depressziós légkör, és habár teljesen banális témák, még is elég jók ahhoz, hogy eltereljék a figyelmünket. Az ital is lassan megadja a hatását, én már érzem jótékony bizsergését a végtagjaimban, és azt, hogy lassan, de tompul körülöttem a világ. Edet kivéve. Felkelek, de utolsó szavaira még egy halovány mosolyt felé engedek: - Számodra talán nincs. - mondom, aztán magára hagyom, míg mosdóba megyek. Ez alatt kialakul oda kint a káosz. Nem csak engem, és valószínűleg Ed fejét ködösíti kicsit a pia, de a kötekedők is sokkal erősebbnek, és nagyobbnak érzik tőle magukat. Mire kiérek a mosdóból, már áll a bál, és habár szívesen beszállnék, én csak egy átlagos irodista vagyok. Annyit azért nem állok meg, hogy hozzá tegyek, egy üveget török szét az egyik támadó fején, hogy Ed ne kerüljön két tűz közé. Rá pillantok, ahogy hátra néz rám. Valahol viccesnek tartom, hogy a többiek döbbenete közben van ideje egy biccentésre, aztán visszaszáll a verekedésbe, én pedig elhátrálok. Érdeklődően figyelem, mi történik, mert a végén mindenki repül minden felé, és az emberek kezdenek útban lenni a kötekedők esőjétől. Magam is elindulok kifelé, de nem kerüli el a figyelmem az, amit a bár tulaja kiabál: Ed McGrover alatt szolgál. Ez intő jel arra vonatkozóan, hogy miként lépek fel vele szemben a továbbiakban. A bár előtt, az ajtóban várok, és figyelek, és habár a számok törvénye nem az ő oldalán volt, nyert a képzettség. A férfi leverte a részegeket, még megfenyegeti őket, és most elindul ő is kifelé. Az ajtóból kilépve kiengedem őt. A nézelődők kezdenek összegyűlni, így tökéletesen bele olvadunk a tömegbe. A kérdésére felemelem a kezem, és ránézek. - Rohadtul csípi az alkohol, de kutya bajom. Földi gyerek vagyok. - intézek felé egy kis mosolyt, aztán figyelem, miként szorít a markomra egy zsebkendőt. - Köszönöm. - mondom, majd mikor felajánlja, hogy menjek át, kissé fürkészőn nézem az arcát, mintha azt akarnám kitalálni, hogy tervez-e bármit azon kívül, hogy ellátja a sebem, és talán iszunk még egy kicsit. Igazából nem érdekelne az sem, ha így lenne, felkeltette az érdeklődésem, hogy William alatt szolgál. Erről jó lenne többet tudni. - Elfogadom a segítséget. Lehet én is tudnék neked..? - mondom, az alkarjára mutatva, és ezután, mintha egy síkon is gondolkodnánk, felhozza az ötletet, hogy igyunk tovább nála, és még is jelzi, hogy megérti, ha nemet mondok. Ajkamon egy sokat sejtető mosoly jelenik meg, és bólintok egyet. A mosoly értelmezését rábízom, mert egyébként is ki fog derülni, mit akar. - Elfogadom a meghívást is, de arra készülj fel, ha sokat iszunk, nem lesz részeg mentes a környezet. - viccelődöm kicsit. Aztán jön a lecseszés, amiért segítettem neki. Őszintén, nem tudhatja, hogy a bárban rajta kívül én voltam mindenki közt a legveszélyesebb, de ez így is marad addig, ameddig kell. Bűnbánó arcot veszek fel, és leszegem a pillantásom a kezemre. - Segítenem kellett. Sokkal többen voltak, mint te, én pedig... nem nézhettem csak úgy, tétlenül, hogy ronggyá vernek. - magyarázkodom, aztán rá emelem a pillantásom. - De ahogy látom, a számbeli fölény mit se jelent neked. Igen impozáns voltál oda bent. - bókolok egyet, miközben elindulok vele, mondjuk úgy, fél lépéssel lemaradva követem, mert fogalmam sincs, merre lakik.
