*Peter akinek minden bizonnyal van másik neve is, csak nem mondta el nekem, igazat ad nekem. Nem lepődöm meg, de nem is vártam tőle. Nem volt célom kicsikarni belőle egy vitát, arra viszont kíváncsi voltam miként reagál. Jobban meg lehet ismerni a másikat ha szélsőséges keretek közé szorítjuk, s bár nem voltam vele ellenséges, túl barátságos sem. Kihátrál hát, de ezt nem gyávaságnak érzem hanem óvatos megfontolásnak, és ekképp viszonyulok hozzá a későbbiekben. Nem tudtam meg a másik nevét s azt sem, hogy valóban kancellár-e, de erős a gyanúm. A ruháján nincs semmilyen jelzés, mint Callum Jenkinsnek, amiből következtethetnék a helyzetére, de azok az őrök akik elkísérték s akiket hátrahagyott, arra utalnak. Ezt megbeszélni s a kérdésemet feltenni nincs lehetőségem, mert egy bősz fenevad támad rá, a maga játékos bájával. Szerencsére Peter nincs veszélyben, így az imára szólító kürtszót nem kell figyelmen kívül hagynom. Az első szavaknál még ott játszik a korábbi mosolyom az arcomon, a lelkemben már Shiennelnél járok, gondolataim hozzá szólnak, imámmal együtt. Közben nem tudom kizárni a mellettem folyó ádáz harcot, mely a perdai kis lény és az égi kancellár között, a kürtszó hatására egészen mássá változott. Hallom a cserregést és a hosszabban elnyújtott hangot is, ami a príí sajátja, de míg imám be nem fejezem nem foglalkozom vele. Csak akkor emelem fel a fejem s vele együtt tekintetem a kancellárra, amikor az állat a lábamhoz dörgölőzik. Leereszkedem hozzá, és kezemet az orrához érintem, majd a fejét simítom meg egyetlen mozdulattal. Aztán felállok és elindulok Elorak kapuja felé. * -Azt hiszem megkedvelt téged. Még kölyök. Magaddal viszed a városotokba? *A kis lény tovább cserreg jellegzetes hangján, csipog és ugrál kettőnk között, olykor még a szárnyait is szétnyitja, de nem reppen fel. * -Örülök, hogy találkoztam veled. Ha sejtésem nem csal, márpedig nem szokott, akkor te az égi vezetők egyike vagy, igaz? Amúgy is szót akartam váltani mindannyiótokkal, ha velem tartasz Elorakba, megejthetnénk ezt. *Nézek rá ha mellém ért, ha el sem indult, akkor megállva bevárom. Callum Jenkinsről nem ejtek szót és igazán örülök annak, hogy a véletlen, vagy minden bizonnyal Shiennel egymás útjába sodort minket. Ennek a találkozásnak köze sem lehet Callum Jenkinshez, így magabiztosabban állhatok a beszélgetés elébe, a sikeremet nem árnyékolja be Jenkins kancellár.*
/Városkapu - északi kapunál már Ravennel és njk apával/
Húgom csitítása nem sokat használ, meg eleve elkésett is, mert én eddigre már apa nyakába ugrottam meg is nevezve célszemélyemet. Óvatosságra most nem tudok gondolni. Ne itt és most akarjanak akkor találkozni, de hát ugye ezt már bukták. Mindenesetre annyiban eleget teszek Raven kérésének, hogy pár pillanatig csendesen keresi tekintetem anyát is, mielőtt szóvá is tenném, hogy hova rejtették el? Hamar kiderül, hogy sajnos anya nem jött, nem jöhetett, eszem tudta is: azok az átkozott szabályok! - Ja, persze, tudom-tudom, csak gondoltam hátha kilógott. Nem csak tőled örökölhettünk minden komiszságot, Nem-Apa! - Sutyorgon mosolyom mögé rejtve a csalódottságomat, szomorúságomat. Nem azért jöttek, hogy velem tartsanak... Az eszem tudta, hogy nem lehet itt anya is, mégis a szív még az elhangzott szavak ellenére is remél, mert még beszéd közben is önkéntelenül körbelesek, hátha mégis... Arra tér vissza a tekintetem családomra, mikor szóba hozzák azt a fantomképet, amit leírás alapján géppel generáltak rólam. - Pfff! - Adom meg véleményem alaphangját, ingerültebben, s egyben kicsit leszarom stílussal. - Tudok róla, láttam. Szerintem az alapján senki sem ismer fel, de mások szerint is tökre elcseszték az orromat meg az államat rajta. Meg nem is fekete a hajam. Egyébként hova a csillagporos fenébe tartunk? Elég feltűnő, hogy mindenki arra, mi meg erre... - Stoppolok le, s inkább én leszek az, aki húzni kezdi a többieket a Fő tér felé, remélhetőleg abba az irányba haladva, nem ellenkeznek. De a kapun én biztosan nem megyek ki! - Láthatod, jól vagyok, perdainak is öltöztem, szóval menjünk, együnk meg igyunk egyet. Ha tudtam volna, hogy jössz, akkor másképp szerveztem volna a dolgokat, van egy találkozóm is, de megoldom. Na de meséljetek már! - Letörölgetem az arcomról a lekvár maradványait, és derűs, jó kedvem van. A korábbi szomorúságot sikeresen eltemettem mélyre, majd később biztos feljön a felszínre, de most nem hagyom, hogy a kedvemet szegje, jól akarom érezni magam a családom körében. Ha megtalálom Szöszit, szerintem még be is mutatom őket egymásnak. Meg Josie-t és Harvey-t is... Tényleg, hova lettek?
Ez a sodródás a tömeggel elég kényelmes dolog, nem kell sokat gondolkodni a dolgokon… kíváncsi vagyok, meddig haladunk még ilyen könnyen és mikor érjük el azt a pontot, hogy már nem csak gondolkodnom ne kelljen, hanem lépnem sem, mert a tömeg vinne is, szó szerint. Igazából szeretném nem elérni ezt a pontot, mert akkor vitathatatlanul túl sok személy intim szférájában lennék és vice versa, túlontúl sokan lennének az enyémben. Ez utóbbi aspektus jobban zavar. Idáig se volt rám jellemző és most sem kívánok az események középpontjában lenni, szóval a perdaiak ritmusából kicsit kilépve lassítok. Nem, nem álltam meg, csak míg ők kettőt lépnek, én beérem az eggyel is. Arra igyekszek odafigyelni, hogy ne legyek útban, szóval kicsit olyan mintha hátrafele lavíroznék. Lesandítok a lábaimra a biztonság kedvéért, előrefele lépkedek, csak állandóan a vállam fölött pillantgatok hátrafele, hogy lássam ha egy dicsőítő éneket éneklő perdai útjába keverednék. Épp kikerülök egy méretes perdai férfit, akinek a sárga öltözet meghökkentő módon jól áll. Remélem a hétköznapokon is ezt viseli, ha netán feketére szavazna…nos, akkor biztos nem szeretnék összefutni vele egy kihalt haladón még fényes nappal sem. Ehh! Elhúzom a számat, nem szeretem, amikor sekélyesek a gondolataim. Megrázom a fejem és újra hátrapillantok, hogy lássam a következő kikerülendő delikvenst, akiről szigorúan nem fogok semmi felszíneset gondolni! Nem hát, mert ismerem és kedvelem! Vadul elkezdek integetni neki, ami nagyjából felesleges, már nincs köztünk egy óriás kanári, hogy kitakarjon minket egymás elöl. - Jasmine!! Kiáltom hang nélkül. Tátogva köszönök is, egyelőre hangosan azt sem, mert még jó pár lépés elválaszt minket és nem akarok a szép énekbe belerikácsolni, különben is, az előbbi lelkes, kevésbé kifinomult kalimpálásom minden bizonnyal figyelemfelkeltő volt, abba is hagytam már és állva várom be Jasminet és kísérőjét. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem köszönthetem Quinlaht, de remélem ezt majd pótolhatom még az este folyamán vagy holnap.
*Szemforgatva nézem ahogy a bátyám apánk nyakába ugrik. Tényleg olyan mint egy kisfiú, é valahol bájosnak is tartanám ha éppen nem lenne vérdíj a fejére tűzve. A képe Dominium- és Városszerte kering és csak a hülye nem ismerné fel a szemeiről és a vonásairól, melyeket ugyan eltakar a hanyag arcszőrzet, de azért, na. Még nem hallottam pletykákat arról, hogy bárkinek eszébe jutott volna, pedig mostanában sűrűn megfordultam a katonák között, hallgatóztam a kíséretem körül, és Jacknek is megemlítettem csak úgy hozzávetőlegesen, hogy van az az akárki a Tűzvölgyből, hallott-e a történetről valamit. Ha más nem, akkor Jack biztosan tudna arról, ha beszélnének Alecról. Eddig szerencsénk volt, nehogy már itt Elorakban bukjon le. De persze beszélhet neki az ember lánya! * -Jaj fogd már be, vagy én fogom be! *Szólok rá mérgem mögötti aggódással, akkor is ha sutyorog. Az öröklés mint olyan, kissé elszomorítja apát, mert bár oda van az én anyámért, az első feleségét, Alec anyukáját sosem feledi. Alec valószínűleg sok mindent örökölt tőle, én ugyan nem hallottam róla sok mindent, azt is másoktól, de ő sem volt szentlélek. Apa mintha vonzaná az ilyen nőket, s lám engem is megkapott az élettől. Azért egész jól bírja, a mosolyt nem lehet letörölni az arcáról, azt is látom, milyen gondosan és mekkora érdeklődéssel tekint végig egy szem fián, szemeiben pedig csodálat, szeretet, némi rosszallás és féltés csillog. Két utóbbiért Alec bőszen tett. Tájékoztatjuk arról, miért a nagy aggodalom, a lepény az arcába és az északi kapu felé terelés. Magasról leszarja, épp csak a vállát nem vonja meg, de benne van a hangjában, mennyire ott van a mozdulat. * -Mi egyből tudtuk, ő meg feljajdult mikor meglátta. *Ő, most anyát takarja, semmi kreditért nem mondanám ki, hogy anya. * -Elég ha egyvalaki felismer baszki! -Modaráld magad kisasszony! *Apa szigorú, de valahol mégis elnéző tekintetére behúzom a nyakam és vigyorgok, de csak egy röpke pillanatig, aztán megint összehúzom a szemöldökeimet. * -Ravennek igaza van, egy hajszálon függ, hogy valaki felismerjen. *A csendes ima után mindenki elindult a főtér felé és már énekelnek is, a felét nem értem, de kihallom Shiennel nevét, meg áldassék és ilyenek. Könyörgés és köszönet keveredik a dalban, de én csak terelem a bátyámat az északi kapu felé. Alec azonban lecövekel, majdnem fel is tekeredek rá, apa a vállára ejti a kezét.* -Baszki, ne állj meg! -Raven! Kérlek! Te meg fiatalúr hallgass a….rá. Most jól vagy, de sokan jöttek el a Városból és a Dominiumról is leutaztak csak azért, hogy eljöjjenek erre az ünnepre. És mondd, kivel van találkozód? Csak nem egy perdai hölggyel? *Hölgy. Felhorkanok. Apa mindig olyan udvarias, tiszteli a nőket és persze ez a legjobb megfogalmazás, de én csak a botanikus bigére tudok gondolni. Apáéknak nem mondtam el, még a frász jött volna rájuk, hogy Alec kísérti a szerencséjét. Van csaja és kész, ennyi amit tudnak. Talán még azt is elejtettem, hogy perdai, ne izguljanak már, de nem nagyon emlékszem. Kellene. Apa arcán sejtelmes és büszke mosoly. Jaj már, ne legyen annyira büszke a szoknyavadász tesómra, de komolyan. * -Ugye nem azzal talizol? *Szándékosan nem mondom ki a nevét, sem azt, hogy botanikus, és szándékos az is, hogy nem azt mondtam „vele”. Még mindig haragszom, mert féltem őt, bár kissé megváltozott a véleményem a csajról, de akkor is veszélyes. Pláne, hogy még mindig….mert ez csak egyet jelenthet; Alec belezúgott és ha így van, hajlamos elveszíteni a fejét. Vagy Alec karol belém, belénk, vagy fordítva, de mindegy is. Kialakul egyfajta hoza-vona, legalábbis a részemről. Apa nem nagyon ellenkezik, de én igen és nem hagyom magam a főtér felé húzni. * -Nem azzal, hanem vele. És kivel is? Úgy érzem többet tudsz mint én, Raven. *Nagyra kerekednek a szemeim, ártatlanul elmosolyodom majd ugyanúgy pislogok is apára. Ajkaim a mosolytól eltekintve némasági fogadalmat tesznek.* -Raven?! A....fiatalúr?! *Nos igen, apát sem ejtették a feje lágyára, meg van már tapasztalata velünk, érzi ő, hogy valami nem stimmel. * -Fiatalúr? *Kérdezem gúnyosan a bátyámtól apa megszólítását ismételve, fülig érő vigyorral. Vallja be ő, hogy mekkora egy balfék, hogy képes egy városi lánnyal randizgatni. *
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Tywinnával és Jess-el]
*Míg Quinlah Tywinnával beszélget, én másra sem tudok gondolni mint Vademberre és a fiatal nőre és az idősebb férfira akik közrefogták. Bár a hasonlóság miatt hajlok arra, hogy a férfi az apja, a nő arca meg nagyon ismerős, inkább Tywinnától kérdezem meg, hogy biztosra menjek. A felismerés azonnal a tudatomba csap, a fiatal nő a húga lehet, persze, hogy ez nem jutott előbb eszembe! Arra azonban nem kapok választ, honnan olyan ismerős. * -A húga? *Kérdezem, bár teljesen egyértelmű most már és ez elveszi a kérdő hangsúlyt a szó végéről. Quinlah elköszön tőlünk és én is minden jót kívánok neki, s azzal a lendülettel már indulnék is Vademberék után, talán pár lépésnyit sikerül is megtennünk, de akkor felharsan a kürtszó és mindenki körülöttünk, Tywinnával egyetemben megáll ott ahol éppen van. Engem a lábaim még vinnének tovább, perdai barátnőm azonban visszaránt…ha nem is szándékosan. Inkább mondanám úgy, hogy az ő lecövekelése húz vissza a derekamnál fogva. * -Hogy mit csináljak? *Az első pillanatban nem is értem mit mond és miért, a fejem tele van Vademberrel, a róla alkotott gondolataimmal, aggódással és vágyakozással. Nehezen de Tywinnára fordítom a figyelmem, ám ő mégsem imádkozik, mind oly sokan körülöttünk, hanem már szavakkal is visszatart.* -De mi találkoztunk volna…és legalább megismerném a családját. *Kötöm a bogát a fához, de ezzel inkább csak magamat biztatom arra, hogy jó ötlet lenne, mert semmire nem vágytam jobban, minthogy ma láthassam. Minden egyes találkozás, minden búcsú után jobban vágyom rá, jobban hiányzik, eltelíti a gondolataimat. Nagyot sóhajtok, mert valahol igaza van, ha Vadember a családjával találkozik, nekem ott semmi keresnivalóm, különben is lehet, hogy hosszú idő után most látja először az édesapját, az örömteli ölelésből, amit sikerült még elcsípnem, ezt a következtetést vonom le. Mire idáig jutok, Tywinna hátulról támad le. Kusza gondolataim miatt fel sem tűnt, hogy elengedett, a lábaim csak vittek előre és ezt nagyban megkönnyítette az is, hogy nem kellett a felém áradó tömeget kerülgetnem, mert mindenki más csendesen imádkozott. Szomorúan bólintok elhatározásomra, és ismét sóhajtok egy nagyot, tüdőmből nehezen de nagy lendülettel, szinte fizikai fájdalmat okozva tör fel a levegő. * -Persze….azt hiszem, most felesleges lennék. *Biztosan nem tudott arról, hogy találkoznak ma itt az eloraki ünnepen, különben üzent volna. Vagy én nem tudtam elolvasni az üzenetét, mert már nem mentem vissza a vízeséshez. Saját gondolataimra válaszolok csendesen s csak akkor jut el a tudatomig Tywinna vidám hangja és az amit mondott. Valami rémlik mintha hallottam volna azt, hogy segít nekünk együtt lenni, úgy ahogyan azt korábban terveztük, még az összeveszésünk előtt. Meg is torpanok és Tywinna felé fordulok, nagy szemeket meresztek rá, még fejem is oldalra biccen, miközben elmémben kavarog a rengeteg kérdés. * -Tényleg? *Egyetlen szó, mégis mindenre vonatkozik. Arra, hogy beenged minket Shiennel asztalaiba, arra, hogy ki akar békülni velünk, arra, hogy nem gördít akadályt elénk. Tanulva a korábbi rossz tréfájából, most is gyanakodva nézek rá.* -Ezt komolyan mondod, vagy ez is csak egy illúzió? *Közben mintha egy néma jelre, mindenki megindul körülöttünk, majd a csendet hangos éneklés váltja fel, amire felkapom a fejem. A sok sárga ruha között nehéz lenne bármilyen ismerős arcot felfedezni, nekem mégis sikerül, de csak azért, mert a mosolygós arc mellett még egy kéz is hevesen integet. Ha volt is illúzió amit Tywinna rám bocsájtott, most az is szétpukkanna, szélesen elmosolyodom, megfogom Tywinna kezét és elkezdem őt Jess felé terelni. Aztán a mosolyom lehervad, mert eszembe jut, hogy az ő arcképe is a körözöttek listáján van és hiába a perdai ruha, a sárga vagy más színű, róla nem csak egy rajz készült. Csupán pár lépésnyire van tőlünk, azt meg gyorsan nullára redukálom. Tywinna kezével a kezemben állok meg előtte – feltéve ha perdai barátnőm hagyta magát húzni – és félve szólítom meg. félve, mert már azt is tudom a körözési listáról, hogy nem Jessamin a neve, hanem Josie, Josephine Cain….mégis azt mondom ki, amit ő mondott nekem. * -Jess. *Tywinna felé fordulok, majd gyorsan vissza Josie-ra. * -Ő Tywinna, jó barátnőm. Tywinna, ő Jess. *Halvány és minden neszre ugró mosollyal mutatom be őket egymásnak, le sem tagadhatnám, hogy aggódom miatta, de persze nem is tudnám. Biztosan Vademberrel jött, együtt is voltak mielőtt volt az a kavarodás. Mégis miért jöttek ide pont most, amikor itt van a fél Város?* -Miért vagy itt most? *Nem számonkérés hallatszik a hangomból, hanem a féltés és ez arcomról is könnyedén leolvasható. Talán nem is tudja, hogy az arca, sok más ellenállóéval együtt, a Kancellária hírmondójában megjelent. *
Meg kell, hogy jegyezzem magamba a kis sárkánymacska elég barátságos és kedves. Roppant aranyos, ahogy jellegzetes állatnyelvén kedveskedik és beszélget, mintha arra szmítana, hogy bármelyik pillanatban válaszolnánk neki. A perdai nőt nem zavarom meg imdságában és amikor befejezi, csak akkor állok fel gugoló helyzetemből, ahová akkor helyezkedtem, amikor a kis jószág játékosan nekem támadt a kürtsz hallatára. - Igen, úgy tűni, hogy kedvel. Ti perdaiaik tartotok háziállatot igaz? Kellene szerezni neki valami ennivalót, lehet, hogy éhes. Szívesen magammal vinném, ha velem jön Elorakba és nem szegődik valaki más nyomába,akkor nem látom akadályát, hogy megtartsam. - válaszolom am osolyogva, ami részben a téma miatt ül ki arcomra, részben azért, mert ez a kis bandita, olyan kis aranyos. - Kellene neked egy név. Meg is van! A neved mostantól Gaia. Tetszik? - kérdezem tőle, mintha arra számítanék, hogy véleményt nilvníthatna, majd letérdelek hozzá és tartom a két kezem, remélvén, hogy felvehetem az aprócska jószágot. Akár csak mellettem jön, akár sikerül a karjaimba vennem, elindulok Rhoda után.
Felzárkózom mögé és amikor megemlíti, hogy véleménye szerint, én az egyike vagok az égi vezetőknek, elmosolyodom. - Valóban, ha így tetszik, az égiek egyik vezetője vagyok. Erről volt szó, hogy együtt megyünk Elorakba. Ezért is akarom jobban megérteni a kultúrátokat, a szkásaitokat, az életeteket. Ha ismerlek benneteket, könnyebben lehet hozni olyan döntéseket, ami kevésbé árt az emberek és a perdaik ügyének. Mondom, majd tovább haladok melette.
Édes kis Jasmine-al vagyok, mikor rákérdez, hogy a fiatal nő a húga-e? Hát Alec valószínűleg nem hagyná magát annyiban, ha teljesen idegen tette volna. Az apa-fia ölelés, ahogy Vadember teljesen kisfiúvá változik, az meg mindenképpen beszédes. - Ahogy gondolod édeském – vetem oda a húgos dologra a szavaimat, de nem lehetek teljesen velük, mert inkább jobban lefoglal a fohászom Shiennelhez. Természetesen nem hagyom, hogy Jasmine kitűnjön a tömegből így derekánál húzva állítottam meg. A kérdése hallatán pattannak ki a szemeim, s válaszolom meg neki a kérdést. - Imádkozz Shiennelhez, kérj áldást magadra, vagy azokra akiket nagyon szeretsz. De kérhetsz mást is. Sokan hangosan kimondják, mint látod, de én csupán gondolatban teszem. - magyarázom neki, hogy miért nem tettem úgy mint a többiek körülöttünk. Ezek után elárulja magát a kedves kis barátnőm azzal, hogy elmondja találkozott volna Aleccel, meg szívesen ismerte volna meg a családját. S akármilyen boldog lehetne köztünk a hangulat úgy eszembe jutnak a régi dolgok. - Csak csonka család Jasmine! Hol van az édesanya? Miért nincs itt? Tán nem köze van az egészhez a..a ti életeteket meghatározó valakikhez? Így én most nem látok különbséget Perdai csonka család és emberi csonka család között. Nem teljes az öröm. - sóhajtok, s tovább görgetem a gondolataim. - Ha te most odamennél, az apa meglepődne, a nő csúnyán nézne rád, míg Alec… még inkább veszélyben lenne. Nem csak ti vagytok elvegyülve a perdai tömegben, sok emberi arc figyel engem, érzem. - a fájdalmas sóhaja miatt lágyan megérintem a vállát, s felém fordítva nyomok egy puszit az arcára, s még kap abból a nevezetes lágy Tywis ölelésből. - Még most nem jött el az ideje annak, hogy megismerd őket. - mikor elválok tőle, akkor a ténylegre válaszolok. - Shiennel ünnepén a legcsökönyösebb perdai felek is kibékülnek egymással. Én sem kívánok örökké haragudni rátok. - ezután meg megkapom Jasmine-tól a kétkedést, ráadásul nem esik jól, hogy az illúziót szóba hozza. - Nem használom képességeim Shiennel ünnepén – szólok vissza halkan, csak úgy, hogy barátnőm hallja. Ami pedig a környezetet illeti, teljesen feltűnő, hogy valaki kalimpál a tömegben. Tekintetem rögtön oda szegeződik, s kíváncsian méregetem a női alakot. Nincs időm nyugalomban meglesni, mert Jasmine rögtön megfogja a kezem, s egyenesen felé húz. Ismerős vagy esetleg barát? Esetlegesen ellenség? Fogalmam sincs! Jobb lesz vigyázni vele! Hagyom tehát Jasmine vezetését, főleg úgy, hogy fogja a kezemet. Mikor megállunk ott előtte kéz a kézben, akkor én utána védelmezően magamhoz vonom Jasmine-t a derekánál fogva, így jelezve, hogy ő az én édes barátnőm, s senki sem bánthatja. Még ez a másik szőkeség sem, akiről kiderül, hogy Jessnek hívják. Illem úgy illik, hogy köszönök. - Üdvözöllek – elég rövid és velős, úgy mint a kétkedő tekintetem. Hagyom Jasmine-t beszélni, legalábbis egyelőre, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
Kintről érkeznek perdaik, akik énekelnek önfeledten.Legtöbbjüknél ott a takart kosárka tele mindenféle finomsággal. Egyes kosárkákból egy-egy kósza állati vér lecseppen a földre.Ami viszont vészjósló lehet Alec számára, mikor a semmiből elé lép egy férfi, aki viseli a sárgát ugyan, de a kiállása edzett férfit sejtet. A fizimiskája nem perdai, ráadásul még elcsíphető tőle a következő részlet. - Itt Héja, a célszemély megtalálva! - ránéz Ravenre, aztán az apára, s még mielőtt még bárki cselekedhetne valamit, csak ennyit mond. - Ennek a férfinak velem kell jönnie, mert van egy elintézetlen dolgom vele. Kérem ne csináljanak butaságot, az embereim teszik a dolgukat, ha bármivel próbálkoznak. - nem mutatkozik érzelem az arcán, csak úgy unottan közli velük a tényeket. -Szóval remélem együttműködik velünk – ezzel valami apró kézjelet csinál, s nem sokkal utána golyó fúródik a földbe ott a lábuk előtt, ezáltal kisebb port felkavarva vele. A perdaiak nem törődnek veletek, csak pár pillanatra néznek oda rosszallóan, hogy miért poroltok? Ki ez a férfi, s esetleg van-e nála fegyver ami pontosan Alecre mutat? Ki tudja.
Főtér és északi kapu között – Jasmine, Josie és Tywinna
Josie-t távolról figyeli egy alak. Egyenesen szugerálja, hogy beleessen a csapdába.A perdaiak körölöttük abbahagyják az éneklést, s cserébe óriási csevegésbe megy át. Mindenki arca vidámságot, önfeledt nyugalmat áraszt. Ezen a szép napon milyen baleset történhetne velük? Semmi. Shiennel ünnepe a legszebb, s látszik az arcokon, hogy akarják a szórakozást és a pihenést. S nem csupán ennyi van benne, mert ott az étel és ital, amiből mindenkinek fog jutni. A távoli tekintet eltűnik, csakhogy utána egy csuklyás sárga ruhás férfi szólítsa meg Josie-t. - He..hello! Velem tartanál a mai napon? - jön a hirtelen felkérés, azonban a férfi sem ütődött, mert ránéz az másik két szépségre is. Nem látni, hogy mennyire issza magába a látványt, hála a csuklyának. - Régóta figyellek, s te vagy a legszebb itt Elorakban – jön a szöveg, hátha ezzel plusz szimpátia pontokat tudna bezsebelni.A férfin nem látszik, hogy marcona legény lenne duzzadó izmokkal.
[Elorak közeli erdő]
-Evans, Roda
A kis príí hosszan fülel Evans beszédére, mintha csak tanulni akarna tőle. Azonban a kis bandita akkor válik igazán édessé, mikor meghallja Gaia szót. Akkor hosszan ránéz a férfire, arra várva, hogy újra kimondja a gazdi azt a szót. De nem kell sokat várni, mert a kis vadállat puha tappancsát a férfi lábához érinti. Míg előbb kiterjesztett karmokkal volt, most azok nélkül és olyan puhán teszi oda. Látszik, hogy elfogadta úrának Evans-t. S nem maradhat el a „szövegelés” sem. - Cserr Cser Csr Csr - mikor jön az ereszkedő kéz, akkor a kisállat minden félelem, vagy meggondolás nélkül a kézbe ugrik, abban a reményben, hogy gazdija jól megsimogatja őt. - Csee cser Cser Csr – ezzel leleményes kis jószág érezteti a férfivel, hogy mire van szüksége, mert tolja oda buksiját Evans kezének. Alig telik el öt perc, a kis bandita dorombolását felváltja a a fülelés, s sokat kezd el fészkelődni azokban a karokban. - Cser Cserr – szól fennhangon, s ha elengedi őt Evans, akkor mintha íjból lőtték volna ki, le a földre és onnan pedig a sűrűbe.2 perc telik el, s a szájában hoz egy rágcsáló tetemet. Büszkén jön, s ott leteszi a gazdija elé.
/Városkapu - északi kapunál már Ravennel és njk apával/
Raven-t egy pillantásra se méltatom, mikor megfenyeget, hogy befogja a számat. Nagy szavak ezek olyantól, aki a hónomig ér csak. Arra viszont szemet forgatok, hogy szerintük akkor is veszélyben vagyok itt. - Jah, de ti tudjátok, hogy élek. Mindenki más tudja, hogy én lassan három évvel ezelőtt meghaltam a Dominiumon. Vagy talán June is kiakadva betoppant hozzátok?! - Kötöm a bogát a karóhoz. Egyébként is egy rövid hajú, szépen borotvált képű, tök más orr- s állszerkezetű alakot ismertek meg bennem, mint amit az a kép ábrázol. Persze ettől még lehet felismerhetnek, de láttam már itt Elorakban is olyan perdai halászt, akihez passzolna az a kép. - És ha ennyire nagy a gáz, akkor minek hoztad ide? Minek itt akartál találkozni pont most? - Fordulok Ravenhez vádlón apa felé biccentve a fejemmel, mert ezt nem értem tőle. Főleg, hogy megírtam, hogy ne most találkozzunk. Ő mégis tudta, hogy itt leszek, annyira biztos volt benne, hogy apának is megszervezte az utat... Csak nem olvasta a kavicsüzenetem Szöszinek? Ki kell találnunk valami új üzenetmódot! Le is stoppolok, mert semmi kedvem kimenni, ráadásul az gyanúsabb is, szóval haladjunk csak a Fő tér felé. Raven meg a másik irányba haladna, apa úgy tűnik nem határozta el magát, a pár lépés távolságra álló perdai kísérőjük szerintem meg most fog szemet forgatni, még ha nem is érti a beszélgetésünket. Vagy nem hallja, nem is érti. A találkozómat is szóba hozom, s apa kérdésénél még mosolygok, már említeném is, hogy ha megtaláljuk, akkor bemutatom őket egymásnak, de húgom felhorkanása megakaszt, s a kérdése lehervasztja a mosolyomat. - "Azzal"? - Ismétlem vissza a szavát tőlem szokatlan jegességgel, főleg húgom irányába. Ezen az sem segít, hogy apa is kijavítja, mintha még aprócska lány lenne Raven, aki most tanulja a beszédet s nem használ minden szót helyesen. - Nem véletlen tévesztés volt. - Még soha nem irritált ennyire Raven ártatlannak szánt mosolya, pedig rengetegszer láttam már ellenem elkövetett csínye után, főleg ha engem csesztek le anyáék, én meg általában nem árultam be őt. Nos, ő sem engem, vagyis Szöszit nem mesélte el, ami nem tudom, jó-e? Igazán elfogult bemutatás lett volna, ugyanakkor ha nem mesélt róla, az olyan, mintha Szöszi nem is létezne. Minthogy nem szólt volna nekem arról, hogy Szöszit elvitte a viharban megáradt folyó, szerintem ezt is kívánja Raven: bár ne létezne Jasmine. Rohadtul fáj, s újra csalódom húgomban, ahogy látom a tekintetében mennyire elítél. Lenéz érte, mert ez nem simán csak féltés. Le is rázom a kezét rólam, ha még fogna, közben apát is elengedem. Figyelem szomorúan Raven gúnyos vigyorát, amivel várja, hogy apa előtt szoruljak. Hát legyen, Hugi... - Arra céloz, hogy "az" egy városi csaj, aki egy kém, mert kb. annyiszor sütizik Jenkins-szel, mint a kisasszony. Kurva okosnak s nálam különbnek képzeled magad, de valójában fel sem méred a tetteid következményeit. - Veszem le a tekintetem Ravenről, fordulok apához, s egyet hátrébb is lépek. Még megvárnám a válaszát, a reakcióját, mit fog szólni apa mindehhez? Egyszercsak arra figyelek fel, hogy valaki odalép. A sárga ruha miatt először azt hiszem, hogy a perdai kísérőjük az, de ekkor megüti fülemet az emberi beszéd, meg a héja szó, ami ugye nem egy perdai vadászcsirke. Célszemély. Hát, vadásznak vadász. A szokásos letartóztató duma helyett azzal jön, hogy elintézetlen dolga van velem. Végigmérem röviden. Nem rémlik, hogy anno a feleségét... Mondjuk a csajokat inkább jegyeztem, a férjeik sosem érdekeltek. Épp elküldeném a perdai melegebb éghajlatra, mikor a folytatásra feljebb vonom a szemöldökeimet, hogy emberei is vannak s apáékat is fenyegeti. De mielőtt szólhatnék, már int is a kezével s a lábunk előtt lövedék csapódik be. Önkéntelenül is lépek hátra, nem vagyok az a katona, aki szoborrezzenéstelen viseljen mindent, normális emberből vagyok, köszönöm. Azt azonnal felfogom, hogy mi volt ez, de körbepillantva nem látom, hol lehet a mesterlövész? A perdai kísérőre nézek, ő furcsállja a dolgot, de láthatóan nem tudta összerakni a képet. Az a kérdés, hogyan húzzam ki a csávából apáékat, akiket velem láttak? Talán ha ez a fickó nagyobb csávába kerül... Rámutatok s a perdai kísérő felé fordulok, de fennhangon szólalok meg, hogy ha van még perdai a közelben, az is biztosan hallja. - Segítség! Quorsa lőni fegyverrel Elorakban! Támadni szent ünnepen! Segítség! - Ha háborút akar, ám legyen. Tudhatja, hogy nem szabad fegyvert behozni ide, de kintről belőni ide is az a kategória, amit nem győznek majd a kancellárok kimagyarázni. Igyekszem közben még hátrébb lépni, eltávolodni családomtól, hogy ha megint lőnek, őket ne találhassák el véletlenül sem. Megjegyzem ez a közjáték nem jelenti azt, hogy húgomnak igaza lett volna, de ha lenne is idő és lehetőség megjegyezni, akkor se tenném. Nőt nem lehet meggyőzni arról, hogy nincs igaza. Szösziről se tudom. De legalább Szöszi nem került bajba... Viszont meg kell találnom mielőbb Josie-t és Harvey-t, már ha lesz lehetőségem felszívódni majd itt. Csak apáékat ne vegyék elő később, mi dolguk volt velem...
-Nem kiakadva, de betoppant. *Nem érdekel, hogy Alec nem is figyel rám, mondom a magamét és az is igaz, hogy June megjelent apáéknál a gyerekekkel. A látszat fontos, olykor betoppan és a gyerekek is jól elvannak a nagyszüleikkel. June nem gyanakodott ugyan, de neki is feltűnt a hasonlóság, amit halkan közölt anyával, míg apa az unokáival játszott. Muszáj csípőből felelnem, hogy Alec tudja, nem mi vagyunk az egyetlenek akik felismerték a képről, de csak mi akadtunk ki. Eddig June csak álmélkodott azon, hogy „tiszta Alec” mert ő halottnak hiszi és másokban is ez a gondolat fordul meg, de ha látják szemtől-szemben, akkor már egészen más lesz a mese. * -Mert ez volt az egyetlen alkalom amikor én is el tudtam jönni. *Apa válaszol helyettem, én még csak levegőt vettem ahhoz, hogy szóljak. * -Reméltem, hogy kapunk kívül el tudlak csípni. *S most egészítem ki a magaméval, amit nem fűzök tovább azzal, hogy lehordom, neki aztán muszáj volt bejönnie Elorakba, pedig elmondása szerint tudott a körözésről. Nem sokkal később ki is derül miért volt ilyen „nem bátor hanem vakmerő” és bár nem vagyok már annyira ellene a csajnak, Alec hajlamos az eszét a gatyájában hordani. Egyáltalán nem túlzó féltésemet azonban rosszul csomagolom és ezzel kivívom a bátyám haragját, csalódását. Tudom és látom rajta és hallom is a hangjából azt a metsző élt amit egyébként igen ritkán. Jóformán csak akkor ilyen amikor a bigét igyekszem besározni. Apa kijavít, én meg röpke mosoly kíséretében húzom be a nyakam, de rögtön le is fagy az arcomról Alec reakciójától. Szemeiben ugyanaz a tűz lobban fel mint amelyik a vízesés mögötti beszélgetésünkkor, és a kezemet is lerázza magáról. Apa nem tud dönteni kettőnk közül, olykor felnéz mosolyogva azokra akik esetleg minket néznek és a perdai kísérőnkre, remélve azt, hogy nem ért egy kukkot sem abból amit próbálunk halkan de mégis feszülten közölni egymással. Nagyon igyekszik elterelni a figyelmet rólunk, mintha ez az egész csak egy kis félreértés lenne, de a mosolya mögött ideges és aggódik. Szó se róla, szeretném ha a bátyám boldog lenne és ha a bige teszi boldoggá, ám legyen, de akkor ezt másképp kellene intézni. Azt nem tudom hogyan, de nem ilyen eszementen, főleg most, hogy az arca Dominium- és Városszerte kering. Alec viszont tiszta perdai vizet önt a pohárba és elárulja apának mindazt, amit nekem egyrészt nem volt bátorságom, másrészt nem akartam, hogy még jobban aggódjanak miatta. Épp elég nekik az, hogy ellenálló és mint olyan a kancellária célkeresztjében van. Ha tényleg perdai csaj lett volna, vagy egy ellenálló aki boldoggá teszi – mert az kétségtelen, hogy így van – akkor simán elújságolom ki az és áradozom róla, így csupán alig őszintének tűnően beszéltem arról, hogy nyugodjanak meg, Alec boldog vele. A bátyám azonban mindent kitálal. Apa szemöldökei ősz halántékú homlokára futnak és csupán egy kérdő pillantást vet rám, arckifejezésemből pedig meg is tudja, hogy mindez igaz, vagyis én ferdítettem el az igazságot. * -Hát azokat kurvára te sem! *Vágok vissza Alecnak arra, hogy nem mérem fel a tetteim következményét. Mert persze ő igen, amikor olyasvalakivel találkozgat, akit őrök kísérnek mindenhova. * -Raven! *Csattan apa hangja és kétség sem férhet hozzá, hogy a szóhasználatom miatt, ám a következő pillanatban már megenyhülve néz Alecra és elmosolyodik. Na persze, pasik! Mindig összetartanak.* -De azért vigyázol magadra, ugye? Most főleg sokkal óvato….*A mondatot már nem fejezheti be és én sem szólhatok közbe, mert valaki odalép hozzánk. Bár sárga ruhában van, nem tűnik perdainak és nem is azon a nyelven szólal meg. Egyetlen pillanat alatt az egekbe szökik a vérnyomásom, a szívem majd` kiugrik a helyéből, elönt a félelem adrenalinja. Tekintetem Alecra siklik, tócsányira kerekedett szemeim ijedten villannak meg, ajkaim elnyílnak és már azon töröm a fejem, hogyan menekítsük ki a bátyámat ebből a katyvaszból. Apa látszólagos higgadtsággal fordul a férfi felé, nem számítva arra, hogy ekkora tömegben, a perdai városban bármilyen feltűnést akarnának kelteni.* -Maga kicsoda és mit akar tőlünk? *Tudom, hogy fegyvert nem hozhat be senki, ergo a pasit elég legyűrni, akkor is ha vannak emberei, a forgatagban meg simán el tudunk tűnni. Az ünnepi viselet is a segítségünkre van, mindenki sárgában, csak el kell keverednünk. A terv működne is, ha nem csapódna be egy lövedék a lábaink előtt a földbe. Apa és én némi fáziskéséssel Alechoz képest lépünk hátrébb, de akkor már elszabadul a pokol. * VVVVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍ! *Felsikoltok, ezzel jócskán magunkra irányítva a figyelmet, annyit látok csak, hogy apa a férfi és Alec közé igyekszik állni, míg én módosítva korábbi eltűnős terveinket, a pasi lába közé rúgok. Alec közben felordít és minden perdait a pasi ellen fordít, elsőként a perdai kísérőnket, aki nem egy nyüzüge férfi. Értem minden szavát, és tudom, hogy most a perdaiak egyként fognak a minket zaklató pasira „vetődni”. Nem szó szerint persze, de elég lesz ahhoz, hogy eltűnjünk. A „nem tudom mi a neve” kísérőnk máris hangosan karattyol perdaiul és a minket megtámadó férfira mutogat, s meg is próbálja lefogni őt. Apa is cselekszik, a hátráló bátyám után veti magát és ha sikerül neki, belekarolva húzza arra, amerre korábban én is tereltem volna. Az északi kapu felé. Közben még a fejét is igyekszik lenyomni, hogy ne bukkanjon ki a tömegből, én meg hátulról támogatom, tolom a bátyámat el a bonyodalom közepéből. * -Tünés innen, tünés. *Fojtott hangon de érthetően szólok rá a bátyámra és apára egyszerre, s ha sikerül őt ellökdösni onnan, egy házikó sarkánál elterelem őket a nyílt színről. Fedezék kell, ha kintről lőnek, akkor jól látnak minket. Márpedig kintről jöhetett a lövés és bár nem vagyok nagy fegyverszakértő, volt már dolgom orvlövésszel. Fedezék kell. *
-Nem mindenki, én sem, de Elorak Bírájának van egy prííje. Kérhetnél tőle tanácsot, hogyan gondoskodj a tiédről, amennyiben veled tart. Az is lehet, hogy a közelben van a családja és visszatér hozzájuk. *Egy lényeges különbség Callum Jenkins és Peter között ami most igen szembetűnő. Az előttem álló nem irtózik az állatoktól és a természettől sem, hátrahagyta az őreit és egyedül indult útnak. Vajon van még eltérés a két kancellár között? Mosolyogva nézem a barátkozásukat, bár jelenleg nem sok jövőt jósolok nekik együtt, érhetnek meglepetések. Peter azonban már el is nevezi a bolondos és ifjú jószágot, a név nekem nem mond semmit, idegenül cseng ahogyan az összes égi szó. A kis príínek azonban láthatóan tetszik, ő biztosan mást is hall bele, avgy egyszerűen csak jó hangzásúnak tartja. Peter bármit tesz vagy mond, lelkes cserregés érkezik válaszul, mintha értené minden szavát, de ez ugye nem lehetséges. A kis hím vagy nőstény, ez eddig nem derült ki, elfészkeli magát a férfi karjaiban és velünk tart. Végre én is választ kapok a kérdésemre, és most már kancellárként tekinthetek Peterre, aki Callum Jenkinsszel ellentétben nem kívánja, hogy Jenkins kancellárnak szólítsam. Közvetlenebb nála, és hajlamos vagyok barátságosabbnak hinni, de ezt annak tudom be, hogy nem akart elrabolni. Lássuk be, Callum Jenkins nem jól indított, mindennek ellenére a kapcsolatunk erősebbé vált. Ő is érdeklődik népem kultúrája, hagyományai, törvényei iránt, akárcsak Peter. Itt az alkalom, hogy megpróbáljam….meggyőzni. * -Örömmel tölt el, hogy így gondolod. Szívesen mesélek a népemről, csak kérdezz. Nekem is lesz néhány kérdésem, egy finom tea mellett megejthetjük. Tudod mi perdaiak szeretünk minden beszélgetést összekötni valamivel, a legtöbbször evéssel vagy ivással. Megvendégeljük egymást, úgy sokkal barátságosabb. *Mielőtt elérnénk Elorak kapujához, a kis príí hirtelen kifészkelődi magát Peter karjaiból és eltűnik a bokrok között. Nem tudom mi lelte, Aleth jobban ismeri ezeket a kis állatokat, mint én. Minden bizonnyal előre megmondta volna, hogy miként tér vissza. * -Ne sajnáld, lehet, hogy jobb neki a vadonban. *Mosolygok Peterre, fejemmel a kis príí után intve, de néhány lépés után rá kell jönnöm, hogy tévedtem.* -Ó, nahát! Ez igazán….lenyűgöző. *Nézek kettejükre felváltva, s nem is tudom meglepetésemet palástolni. Érdekes a príí viselkedése, jóllehet nem szokatlan, de egy égivel szemben….* -Ajándék neked. Ételt hozott. Meg kellene enned. *Halkan kuncogva mondom, mert bár igazak szavaim, képtelenségnek és egyben viccesnek is tartom azt, hogy Peter, egy égi megegyen egy frissen levadászott rágcsálót a barátság kedvéért. Persze az is elég lenne, ha eltenné a ruhájába, de erről nem tájékoztatom. *
- Elorak Bírájához, még nem volt szerencsém, ha jól laakulnak a dolgok, lehet megkérdezem. Már, amennyiben velem marad Gaia. Ha meg visszatér a családjához, hát jól teszi. Elvégre mégis csak ... úgy lenne a legjobb neki, nem? Ahogy a perdaiaik és az emberek szíve is a családjukhoz húz, gondolom az állatoké is. Csevegek a Príí tartás és főemlősök természete közötti kapcsolatról. Pontosabban, csak a gondolataimról, azzal kapcsolatban, hogy mikppen lenne a legjobb, az aprócska állatnak. Persze, igen csak örülnék neki, ha kis állatka velem maradna, elvégre elég kedvesnek és ragaszkodónak tűnik. Én magamtól biztosan nem kergetem el, ha kinézett magának, hogy legyek a társa, akkor nem fogom ellökni magamtól. - Megmondom őszintén, örömest venném, egy a politikai élethez nem kapcsolódó, de a perdaiak szemében köztiszteletnek örvendő látogatását. Érdekegyeztetésekkel nem lehet megismerni a másikat, legfeljebb azt, hogy mit akar a másik. De ezzel a másik kultúrát, vallást és szokásokat, magukat a perdaiakat és a perdaiak az embereket, nem fogják megérteni. Bármilyen furcsának is találhatod, az emberek is szeretnek étkezés vagy valamilyen ital fogyasztása közben beszélgetni.
Úgy vélem, olyan rosszul nem alakul a jelenlegi kapcsolatfelvétel. Komlyan és őszintén úgy gondolom, hogy egymás megismerése nélkül, lehetetlen békés együttélést kialakítani a két nép között. Éppen mondanék még valamit, amikor Gaia kiugrik a kezemből és elszalad a közeli a sűrű-bokrosba. - Úgy tűnik, hogy csak barátkozni akart. Eldöntötte magába, hogy nem tud megenni. - mondom kuncogva és Roda felé fordulok, aki éppen ama véleményét fejti ki, hogy így lesz a kis macseknak jobb. - Én azért sajnálom, hogy elszaladt. - mondom, bár nem törölgetem könnyeim, azért ennyire nem fogok meglágyulni, de tényleg elszomorító, hogy elszaladt a kis állatka. - Szívesen megmutattam volna a gyermekeimnek ... - még folytatnám a mondatot, de a kis bestia, a kis haramia, a rágcsálók nagy puszítója, szalad vissza egy ... elsőre valami rágcsálónak tűnik. - ... hogy milyen nagyszerű vadász! - mondom jó kedvűen és megsimogatom a visszatérő, rettenetes vadállatot. Persze, csak képletesen rettenetes. Az általa hozott zsámkányra pillantok, majd Rodához fordulok. - Megválaszolta a kérdést, hogy mit is eszik. Inkább meghagyom neki, későbbre. - mondom vigyorogva, arra a felvetésre, hogy nekem hozta az elemózsiának való rágcsálót. Az erdei sétára használt zubbonyom egy zárható zsebébe súvasztom, ha nagyon kérné az aprócska állat, akkor persze oda adom neki. Majd miközben haladunk tovább Elorak felé, remélhetőleg kisbarátommal egyetemben, megszólítom Rodát. A téma választásra, azonban nem biztos, hogy számított. - Mondd, őszintén Roda, te mit tudsz arról, hogy mi emberek, miért érkeztünk ide? Illetve, nem tudom, hogy hívjátok azokat az embereket, akik a Város és a Domínium törvényeit, a kancelláriát megtagadva élnek a Perdán. Ő tőlük, mit hallottál, ha beszéltél már velük? Mit gondolsz, miért vagyunk itt? - teszem fel a kérdést, majd várok, ha hagy egy kis szünetet, még hozzá teszem. - Tudnom kell, hogy mit gondoltok. Ha nem tudom mit hallottatok, mit mondtak nektek vagy mit gondoltok, nem fogok tudni helyesen cselekedni.
Mielőtt elkezdhetnék azon aggódni, hogy most már aztán végképp kinéznek az egy irányba haladó és együtt éneklő perdaiak, amiért egyrészt egy helyben állok, másrészt vadul kalimpálok, ez utóbbi tevékenységemet be is fejezem. Leginkább azért, mert összeakad pillantásunk Jasmine-nel, vagyis a foglalkozás elérte célját. Mosollyal várom be őt és kísérőjét, habár homlokomon kissé összegyűlnek a ráncok, ahogy barátnőm megváltozó arckifejezését próbálom értelmezni. Az enyémhez hasonló mosollyal indult felém, de valahol félúton eltűnt az arcáról. Ha régebb óta ismerném vagy többször találkoztunk volna, több időt töltöttünk volna már el egymás társaságában, akkor vélhetően jobban tudnám olvasni arckifejezését, így marad a találgatás. Aggály? Szorongás? Félelem? Netán rosszallás? Egyik se illik Shiennel ünnepéhez, nem tudom megfejteni, hát az udvariassági körökre koncentrálok inkább, amint odaérnek hozzám. - Jasmine..? Üdvözlésem Jasmine köszönésének kvázi visszhangja, enyhe kérdőhangsúllyal a végén. Meglepően formálisnak hat egymás nevével köszönni egymásnak és minimum két szivar hiányzik a jelenetből, na meg egy kis whiskey, de mielőtt elnevetheném magam és rákérdezhetnék, folytatódik a bemutatás és így már nem is hangzik furán az ő megszólítása. - Ó, te vagy Tywinna! – Kerekednek el szemeim és kijelentem a nyilvánvalót. – Én nagyon vártam nagyon a találkozást Te Veled! Shiennel fénye ragyogjon rád! Hajtom meg a végén fejem, ahogy illik a számára általános köszönési formula után. Nem túl lelkes üdvözlése nem kerülte el figyelmemet, talán nem értékeli őszinte kirohanásomat, de ezért nem hibáztatom. Gondolom nem szereti, ha idegenek rohanják le bemutatkozás közben. Azt is kiszúrom, ahogy közel vonja magához Jasminet a derekánál fogva. Lehet tényleg félelem törölte le Jasmine arcáról a mosolyt? Félelem tőlem, az ellenállótól? Lehet hogy a sokadik alvása után mégis úgy ébredt fel, hogy túl veszélyes vagyok? Vagy az ismeretség velem? De akkor minek szólt a mosoly, mikor meglátott? Az meg se fordul a fejemben, hogy én lennék veszélyben. - Én jöttem ide ünnepelni Shiennel ünnepét most, mert lenni most… Kezdek bele magyarázatomba, pillantásom kettejük között jár, közben meglibegtetem sárga ruhám szélét is, ha nem lenne egyértelmű, mit keresek itt napbogyónak öltözve, de nem érek szavaim végére, mikor megszólít egy alak. Kelletlenül fordulok felé a lányoktól, és ugyan végighallgatom, de már veszem is a levegőt, hogy begyakoroltan és határozottan lekoptassam. Ekkor hirtelen lefagyok és csak fejemet rázom meg és egyet hátra lépek. Nem a lekoptatás ijeszt meg, a RebellIvóban szert tettem némi gyakorlatra. Lassan összeér a fejemben, hogy nem perdai nyelven szólt hozzám a férfi, akinek hangja nem ismerős, és az, hogy tulajdonképpen bárkit rejthet a csuklya. - Quorsa. Nem. Nem. Nem. Maradok a perdai nyelvnél többségében, de belekeverek egy kis közös nyelvet is, ennyit talán minden perdai tud manapság már, és újra megrázom a fejemet, hátha békén hagy. Remélem kiderül, hogy valaki Rebelliumból akart megtréfálni és nem valaki Városból vél felismerni. A lányoknak már egészen a hátamat mutatom, Jasminet kimondottan próbálom takarni is. … Jah, én, a vasággyal 60 kilós... szóval remélem a tömeg teszi a dolgát és elsodorja mögülem, mert az egy dolog, hogy én veszélybe kerülök, de őt nem akarom magammal rántani. Szerencse, nem szerencse, de intenzív kiabálás hallatszik a kapu felől, egy-két szófoszlányt még kiérteni is vélek. Most már nem nehéz összeesküvést látni mindenhol és pont Alecet képzelni a kalamajka közepébe, túlontúl kicsi a valószínűsége az én csuklyás hercegem pontos időzítésének. Hacsak nem ismerem fel mostanra a férfit, akkor nem vagyok rast elkiáltani magam. - SEGÍTSÉG, Quorsa! Ha a minket körülvevők nem is izgatták volna fel magukat a tőlünk nem látható, csak hallható eseményeken, most próbálom bevonni őket. Fogalmam sincs, mi történhet a kapunál, elvégre nem tilos éginek itt lenni, de nekem most kapóra jönne, ha kicsit lefoglalnák kéretlen udvarlómat és én kereket oldhatnék a kapu irányába. Azt csak remélni merem, hogy Tywinna mostanra elcibálta Jasminet jó messzire, remélhetőleg Elorak másik felére. Ha ellenálló a csuklyás fazon - mert azért hangyányi esélye van ennek is -, és ez csak vicc, akkor lehet most érte el, hogy Jeff soha többet nem szolgálja ki.
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Tywinnával és Jess-el]
*Tywinna nem mondja ki, de már biztos vagyok abban, hogy az a fiatal nő Vademberrel a húga és a férfi az apja. Most már észre is veszem a hasonlóságot ami ott volt az orrom előtt, de valahogy nem vettem róla tudomást. Azt viszont még nem tudom, hogy honnan olyan ismerős a nő arca, ezért el is engedem, mert ha most rágörcsölök, sosem jut eszembe. Majd akkor amikor nem is számítok rá, beugrik. Tywinna egészen mással vonja magára a figyelmemet, meg is lepődöm, mert hirtelen nem értem miről beszél, túlságosan tele voltak a gondolataim Vademberrel és a családjával. A körülöttünk állók mélyen a gondolataikba szállnak, van aki halkan imádkozik, de a legtöbben csak úgy, mint ahogy perdai barátnőm is. * -Á értem. *Suttogom, hogy ne zavarjak másokat és elmosolyodom.* -Akkor én azért imádkozom, hogy Shiennel segítse meg Vadembert, és áldja meg őt…a fényével. *Bármit is jelentsen, erősen kívánom, de azt nem tudom igazán hogyan kell imádkozni, hiszen sosem tettem. Nem volt kihez, az emberek között kikopott a vallás, elfelejtették az Isteneket és nem adták tovább a következő generációnak. Sokat kell még tanulnom, hinni is, ahogyan a perdaiak. Ám Tywinnának is tanulnia kell még rólunk, szavai arra utalnak, hogy még mindig nem érti azt, amit oly sokszor elmagyaráztam már neki. * -Nem jöhetett el. Nálunk nem hagyhatja el a Várost egyszerre minden családtag. Ettől még nem csonka család az övék, csak most kicsit messze élnek egymástól, de abban igazad van, hogy nem teljes az öröm. *Azt nem mondom el, hogy Vadembernek már nem él az édesanyja, és ettől még szomorúbb lehet, mert a mostohaanyja sem jöhetett el, pedig ugyanúgy szereti őt, mintha a saját fia lenne. Legnagyobb félelmeimet azonban ezután Tywinna szavakba önti és lehajtott fejjel bólogatok egyetértésem jeléül. * -Igen, tudom. De velük is ugyanolyan veszélyben van. *Azt hiszem velük még inkább, mert ha felismerik és együtt látják őket, abból nem csak Vadembernek, hanem a családjának is baja lehet. Azonban Tywinna aranyosan megvigasztal, miután önmagamnak is beismertem, hogy ez a találkozó most nem jöhet létre. Meg kell hagynom nekik az együtt töltött időt, így bár nagy sóhajjal de beadom a derekam. Visszaölelem Tywinnát, szomorú mosollyal arcomon fordulok aztán el Vademberék irányából.* -Rendben. Majd máskor. *Pedig jó lett volna megismerni az apukáját és a húgát, látni a köztük lévő szoros köteléket, és biztosan megkedveltem volna őket azonnal. Perdai barátnőm viszont olyan ajánlattal kecsegtet amit el sem hiszek elsőre, bár az ötlet tetszik, de emlékezve arra, mi történt amikor először a Shiennel asztalaiban találkoztunk Vademberrel, vannak fenntartásaim. Kételkedésem azonban láthatóan megbántja Tywinnát és gyorsan visszakozom is, bűnbánó mosollyal kérve bocsánatot tőle. Finoman megsimogatom a felkarját, aztán belekarolok.* -Ne haragudj, nem akartalak megbántani. *Már éppen indulnék is, hogy a mai napot Tywinnával töltsem, ha már így alakult, de az éppen szétszéledő tömegben meglátom Jessamine-t integetni. Megörülök neki, és eszembe jut, hogy talán együtt is jöttek Vademberrel, megfogom Tywinna kezét és húzom magammal őt, félúton azonban mosolyom elhalványul. Talán ők nem is tudják, hogy a fotóik Dominium- és Városszerte keringenek és a tűzvölgyi eset óta körözik őket. Vadembert nem olan könnyű felismerni, róla csupán rajz készült, de sajnos nagyon jó rajz. A többiekről, köztük Jessamine-ról viszont volt felvételük valahonnan. Beazonosították őket és most mindegyikük arca ott virít a Kancellária hírmondójában. Már azt is tudom, hogy Jess nem Jess hanem Josiephine Cain, mégis mikor megállok előtte azon a néven szólítom, amelyiken bemutatkozott nekem. Ösztönösen nem is magamat védve, hanem őt. Bemutatom őket egymásnak, és fel sem tűnik Tywinna ragaszkodása, ahogy a derekamnál fogva magához húz, sem pedig a kurta köszönése. Pedig Jess és Tywinna között éles kontrasztot ad ahogyan fogadják a másikat. Jess a számomra már ismert lelkes köszöntéssel üdvözli Tywinnát és ezzel el is árulja, hogy sokat meséltem róla neki. Egészen másképp alakulna ez a találkozás, ha nem forogna a fejemben az a gondolat, hogy Jessnek nem szabadna itt lennie. Azt, hogy Vadember miért jött, tudom. Megbeszéltük, és valószínűleg nem maradtunk volna sokáig Elorakban, főleg úgy, hogy ma sokan jöttek el a városból. Jess csak ünnepelni jött, ahogy kérdésemre meg akar válaszolni, és már hámozom is ki magam Tywinna karjából, hogy átöleljem őt, közben pedig mondanám neki, hogy most nagyon veszélyes itt lennie, de valaki közbelép. A vész előbb elért minket, mint ahogy figyelmeztethettem volna. Nekem annyi tűnik fel, hogy csuklya van a fején, és ő az egyedüli aki ilyen arcot eltakaró fejfedőt visel. A mi nyelvünkön szólal meg, és először azt is hihetném, hogy ellenálló, mert a nevén szólítja Jess-t vagyis Josie-t. Ismerheti őt, tudja a nevét, épp csak Josie arcán nem látszik a felismerés és perdai nyelven szól vissza. Belekarolok, mivel elém állt, így hátulról kell a kezemet a karjába fűzni, de ezt talán így még jobb is, mert elhúzhatom a férfi útjából. * -Nem akar magával menni. *Teljesen biztos vagyok abban, bár nem látszik az arca sem a nyaka, hogy nem perdai, ezért a saját nyelvemen szólok hozzá, remélve, hogy elég határozott vagyok. Hogy Tywinna mit szól, mit tesz, az már független tőlem, de biztosan nem hagyja szó nélkül. Amilyennek ismerem, kitör belőle a vad énje, aminek most külön örülök, emg annak is, hogy sok perdai van körülöttünk. Hogy mi lett volna ha…nem derül már ki sosem, mert a kapu felől éles kiáltás hallatszik és felismerem Vadember hangját, amit pillanatokkal később női sikítás követ. Nem értek minden szót, ahhoz messze vannak tőlünk, de az biztos, hogy segítségért kiáltott. A szívem nagyot dobban és most már nem látok véletlent a csuklyás alak felbukkanásában. Az ijedtség végigrohan rajtam, és ott is ragad minden porcikámban, fémes ízt hagyva a számban. Elsápadok és kapkodom a levegőt, szemeim nagyra nyílnak.* -Vadember! *A kelleténél talán hangosabban ejtem ki a nevét, majd talán még mindig Josie-ba karolva fordulok Tywinnához és már indulok is az északi kapu felé.* -Tywinna, te segíteni kérlek! Vadember bajban lenni! *Csak egy halvány remény, egy kívánság, hogy a csuklyás férfi ne értse a perdai nyelvet, de persze sok esély nincs rá, mégis megpróbálom és akképp szólok Tywinnához. Csak az jár a fejemben, hogy segítenem kell valahogy. Nem csak Vadembernek, hanem Josie-t is ki kell rángatnom onnan ahol most vagyunk. Minél távolabb a csuklyás alaktól és azt is remélem, hogy a körülöttünk álló perdaiak segítenek nekünk. *
A mai nap én leszek Jasmine személyes védelmezője, ami nyugodtsággal tölt el. Egyik részről, hogy hosszú kihagyással sokat fogunk egymással beszélgetni, másik részről eszünk és iszunk, meg kikapcsolódunk. Arról fogalmam sincs, hogy Jasmine-ban mit fog okozni, amit ma majd hall vagy lát. Annak külön örülök, hogy nem nyögve nyelős a beszélgetésünk. - Érdekes, hogy így elárulod, hogy miért imádkozol. Azt hittem, hogy magadra kérsz áldást. - nézek rá barátnőmre. Gondolkozok egy sort, s tovább szövöm a szavakat a témával kapcsolatosan. - Szerintem nincs semmi rossz abban, ha magadra gondolsz. - innen túl már nem tudok mit mondani, s attól tartok, hogy belegabalyodnék az egészbe. Így elengedem ezen témát, hogy cserébe a többire reagáljak. - Jasmine, ahányszor csak hallom, hogy nálatok nincs teljes szabadság, s bizonyos emberek nem mehetnek és jöhetnek, annyiszor leszek ideges. Sokszor mondtad már, s ha pusztán csak rá gondolok, puszta kézzel tudnám azt megfojtani, aki kitalálta. - sóhajtok fel. Nem kellene hagynom, hogy a szép napomba belerondítsanak ezek csúnyaságok, de nem tudok mit tenni, ilyen a természetem. - Remélem, hogy nem lesz semmi gond. - nyugtatom Jasmine-t, s természetesen azon ügyeskedek, hogy letegyen arról a tervéről, hogy Alecékhez menjen, hogy megismerje a családját. Ha meglátják őt köztük, akkor könnyen mondhatják rá, hogy ellenálló párti. Szerencsére hallgat rám, s lemond róla, ez így örömmel tölt el. Kezemet lágyan a fejére rakom, s olyan anyásan megsimogatom. - Helyes, nem hagyhatom, hogy bajba kerülj. Én felelek érted. Lesz még másik alkalom, hogy megismerd őket. - adom át a nagy bölcsességet a partneremnek, s elveszem a kezem a fejéről. Ami viszont bántó a részéről, hogy kételkedik az ajánlatomban, így a bennem levő indulat elárulásra késztet. - Tudod én vagyok Alec lelki nővére, s a húgának is. - naná, hogy magamat sorolom rangidősnek. - Ebből fakadóan...hmm...én teljesen lemondtam Vademberedről. S nem fogok már útban lenni. - ettől többel nem tudok szolgálni. Fura egy helyzet, s ki tudja, hogy miként fogok reagálni, ha nagyon nagy baj lesz. - Nem haragszom. Inkább távozzon belőlünk ki minden, minthogy magunkba tartsuk. - s ennek folyományaként megsimogatom Jasmine arcát, egy szelíd mosoly keretében. Végezetül barátnőm az, aki elkezd húzni egy kézzel kalimpáló nő irányába. Nem ismerem, s az ösztönöm arra késztet, hogy védelmezzem az én drága kedves társaságomat. Megérkezve az ismeretlenhez, Jasmine bemutat minket egymásnak. Itt már én védelmezően húzom magamhoz a kis védencemet. Az idegen végül áradozik itt nekem, leginkább, hogy örül a találkozásnak. Erre csupán még inkább összeszűkülnek a szemeim. És végül csak elárulja, hogy érdekli őt szintén Shiennel ünnepe. Ez valamiképpen elégedettséggel, s nyugalommal tölt el, hogy ennyi ember kíváncsi erre a nagy eseményre. Szóval az ellenszenvem vele kapcsolatosan elpárolog. Érzékelem, hogy a karjaimból kihámozza magát Jasmine és átölel engem, s ennek rendje mondja szerint nyilvánítom ki magam részéről a dolgokat. Átölelem, s nyomok az arcára egy cuppanos puszit. Ebbe az egészbe rondít bele egy férfi, aki csuklyát visel. Testalkatából vélem azt feltételezni, hogy ember, főleg mikor megszólal emberi nyelven. Az meglep, hogy Jess a célpontja. Nem szólok bele, bár úgy tűnik hogy mindkét női társaságom tart az alaktól. Végül elérkezettnek látom az időt, hogy színre lépjek mint védelmező. Miért? Mert felismerem az én drága lelki húgikám sikítását, s bizony nem akarok sérülést. Ellépek Jess mellett, mint egy vadászó errator és egy jól irányzott ütést kívánok bevinni az egyik részről az állának, utána pedig a fej oldalsó részének. - Ez női közösség, pasik nem kívánatosak! - szólok még oda, de akkor már Jasmine mondja a magáét. - Gyertek! - szólok hozzájuk, vagyis mit szólok. Mindkettő karját megragadom és ráncigálom őket egy kisebb kihalt helyre. - Itt maradunk öt percig, utána elnézünk oda! Ez a kiabálás nem csak a perdaiaknak kedvez. - szögezem le, s itt bizony szúrósan nézek rá Jessre. - Jasmine! Vadember szerintem jól van, nem annyira ügyetlen. De megnézzük őket, s azt csinálod amit mondok. - nagyon komoly vagyok, s a ruha rejtekéből előhalászom a belező tőrömet, ami nem kicsi példány.
Az alak Raven sikítására lemerevedik, mert még nem hallott még ilyet nőtől. A lába közé ugrás meg egy fájdalmas kiáltást vált ki belőle. A tömegből azért kiválik két bátor vadász, arcukon látszik ők a legjobbak Elorakban. S miért is lépnek színre? Mert Quorsa akarja bemocskolni, s elszakítani őket e szent ünnepen, az végzetes bűn. - Még talá…. - szólna még Alec után, azonban meglépni nem tud, mert egy bitang erős tarkón csapás éri őt, s úgy esik össze, ott helyben. A két perdai férfi gyorsan és összeszokottan dolgoznak, s a leütött férfi ruhájából készítenek kézre és lábra erős csomózást. Utána meg egyszerűen viszik Alethhez, hogy döntsön az illető sorsáról. Ti sem maradtok felügyelet nélkül, mert egy öreg perdai poroszkál hozzátok. - Khmm! Lenne szavam hozzátok! Ti is bajt jöttetek keverni e szent ünnepen? Ha igen, kérlek távozzatok. Ha nem, akkor kövessetek bennünket a Főtérre, a biztonságotokról gondoskodunk.
//perdai nyelv//
Főtér és északi kapu között – Jasmine, Josie és Tywinna
A csuklyás férfi az elutasítás miatt, igazából még inkább lehajtja a fejét. Abban bízott, hogy Josie nem fogja elutasítani a randit. Így az jár a fejében, hogy mégis miként győzhetné meg a másikat az ellenkezőjéről. Ő csupán egy tisztességes ellenálló, aki szeretne maga mellett tudni egy nőt. Végül csak felnéz, de nem időben. Tywinna ökle úgy csap le a férfi állára, mint egy pusztító pöröly, s megtántorodik. A következő találatnál, kábán kiütve esik össze. A kiáltásra, itt csupán egy férfi válik ki a tömegből, s lép oda az alakhoz, hogy megnézze mi történt vele. Lehúzza a fejéről a csuklyát, s mikor megbizonyosodott róla, hogy Quorsa, akkor lép tovább. Itt sem marad el a ruhás kötözés, majd elcipelés Alethhez.
[Elorak közeli erdő]
-Evans, Roda
A kis vadóc vadállat nézi Petert, ahogy elrakja az ajándékot, majd utána egyenesen megállítja a tappancskájának érintésével a férfit. Utána néz fel aranyosan a férfire, s a saját maga jelzi a gazdinak, hogy vegye fel. Ha megtörtént, akkor boldog cserregéssel pihenget a Evans karjaiban. A füle mint antenna tűhegyesen áll. Öt perc sem telik el, mikor tőletek jobbra egy állat kiáltása hangzik el. Nem olyan messze tőletek, de az erdő sűrűje eltakarja előletek, hogy mégis mi az. Ragadozóé, vagy békés állaté? Gaia azonban megébred a hangra, s nozikáját a a levegőbe emelve jól láthatóan beleszagol, s cserregésbe kezd gazdájának, de a viselkedése egyáltalán nem nyugtalan, vagy érzi magát feszélyezve, vagy veszélyben.
// Következő határidő: Október 8. //
A hozzászólást Mesélő összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 11, 2022 2:41 pm-kor.
-Elorak Bírájával akkor is beszélhetsz ha a príí nem marad veled. Persze akkor más lenne a témátok. Én szívesen mesélek a népemről, de Elorak ügyeivel kapcsolatosan Aleth Bíra dönt. *Ahogy a nevében is benne van és ezzel nem árultam el nagy titkot, az égiek vezetőjeként, a két nép ügyeit illetően jobb ha vele beszél. * -Egy ideig mindenképp. De ha felnő, ő is elhagyja a családját, hogy újat alapítson, ahogy mi perdaiak és ti…emberek. *Furcsa a szó, nincs is rá perdai megfelelő, így azt ugyanúgy próbálom kiejteni, ahogyan ő tette. Továbbra sem tudom levenni róluk a szemeimet, érdekes mennyire tetszik a kancellárnak a kis állattal való játszadozás, de a príí is tudja hogyan lopja be magát a szívünkbe. Minden bizonnyal Aleth prííje is így szerettette meg magát. Felnőtt korukra sem vetkezik le a játékosságukat és ha perdaiak között élnek, csínyt csínyre halmoznak. Mókásak. Peter végül örömét fejezi ki az ajánlatom iránt, a kötetlen beszélgetés mellyel megismertetném a szokásainkról, jobban tetszik neki mint egy tanácskozás a két fél között. Mégis hol volt ez az égi amikor megérkeztek? Talán minden másképp alakult volna, persze ő egyedül a többi vezetővel szemben nem biztos, hogy eredményt ért volna el. Ahogy Callum Jenkins is megmondta, a döntés soha nincs egyetlen égi kezében, s mindannyian másképp gondolkodnak. Bár még nem is beszélgettünk igazán, nem hallott a szokásainkról, a hagyományainkról, arról mit gondolunk a Perdáról, a természetről és hogyan igyekszünk megóvni azt amit Shienneltől és Shaz`ortól ajándékba kaptunk, úgy érzem ő a meggyőzhető kancellárok közé tartozik. S nagyon remélem, hogy többen lesznek. Közben a kis príí gondol egyet és elszalad, eltűnik a bokrok sűrűjében, ezzel talán véget is vetve a kapcsolatuknak. Peter nem csak mondja, láthatóan tényleg sajnálja, hogy le kell mondania egy ilyen barátságról, ám még a gondolatait ki sem fejtheti ezzel kapcsolatban, az állat máris visszatér. Nem üres manccsal. * -Ó igen, a príík nagyszerű vadászok. *Nevetek fel, nem csak azon milyen gyorsan volt képes Peter fordítani az érzelmein és a szavain, hanem azon is, amit kapott. A kis príí pedig bájosa módon kéredzkedik fel újra Peter karjaiba, amit a férfi nem utasít el. Mindezzel együtt azt is megtudtam, hogy vannak gyermekei és igyekszem nem arra gondolni amit Callum Jenkins mondott a gyenge pontokról. Nem mintha megtenném, de nem tudom kiverni a fejemből a szavait. Vajon Peter képes lenne rá? Milyen égi lehet ő? Még mindig mosolyogva de már némi fintorral az arcomon nézem a zsákmány elrejtését. Én biztosan nem tennék döglött állatot a ruhámba, de az égiek mindig is furcsák voltak. Tovább lépünk a város felé, a beszélgetésünk más irányt vesz és ezzel máris a közepébe csaptunk annak, amit későbbre halasztottam volna. Peter nem tagadja meg égi mivoltát, rögtön a tárgyra tér, és nekem az jut eszembe, hogy az égiek mennyire sietnek mindenhova.* -Sajnos nem sok mindent. Tudom, hogy az otthonotok elpusztult, mert nem vigyáztatok rá. Túl sokat akartatok tőle és nem adtatok vissza semmit. Hosszú utat tettetek meg idáig és nem találtatok más helyet ahol élhetnétek. *Röviden ennyi, nem is kívánok túl sokat mondani arról mit tudok, főleg nem a beígért tea és a sütemény előtt. * -Ti ellenállóknak nevezitek őket, mi hegyi népnek. Beszéltem néhányukkal. Tudom mit szeretnének. Élni, szabadon, ahogyan mi perdaiak is élünk. A ti törvényeitek szigorúak és nem kétlem, hogy szükség volt rájuk, de talán változtatni kellene, lépést tartani a változásokkal, mert az életetekben változás állt be amikor megtelepedtetek itt. Callum Jenkins elmondta, akkor sem mentek el, ha találtok másik helyet, mert ha az nem válna be maradéktalanul, akkor innen segíthetitek egymást, vagy vissza tudtok ide menekülni. *Arcomra minden bizonnyal kiül a rosszallás, mert reményemet vesztettem azzal, hogy elfogadtam, már sosem mennek el. Ezért szeretném meggyőzni őket arról, hogy lassítaniuk kellene, alkalmazkodni, végre elfogadni a tanácsainkat és a Perdán való életet, nem pedig átformálni a maguk igényeire. Gondolataimat nem tudom tovább folytatni, az erdőből kiáltás hallatszik, a kis cserregő pedig izgatott lesz, de nem látok rajta félelmet. Nem riadt meg, az orrán lévő bajusz szálak megremegnek ahogy a levegőbe szimatol, és cserreg tovább.* -Talán az anyja. Kicsi még, biztosan kötődik hozzá. Ezek a príík gyakran elkalandoznak, az anyjuk meg keresi őket. Olyanok mint az eleven perdai gyerekek, sok jatihut törnek a szüleik orra alá. *Jegyzem meg mosolyogva, de magam az erdőt fürkészem, hátha időben meglátom a hang forrását. Nem szeretnék meglepetést, bár a kiáltás hasonlított egy felnőtt prííjére, az én fülemet is meg lehet csalni. *
/Városkapu - északi kapunál már Ravennel és njk apával/
Gondolatban rálegyintek June-ra, amikor húgom szóba hozza, felé ezt csak egy pillantással jelzem. Ismerem a volt feleségemet, na meg a húgomat is, tudom, hogy ha előbbi tényleg gyanakodna, hogy élek, akkor azt másképp adná elő Raven. Aligha fogunk találkozni, vagy bárkivel, akit régen ismertem, tekintve, hogy Ravennel a kapcsolatot felvenni is két év kemény munkájába telt és Szöszivel a randikat is alaposan meg kell tervezni, nem tudunk csak úgy véletlenül pont összefutni. Pedig de jó lenne! - Hmpf. - Szusszantok egyet apa szavaira, régi ismerős hang neki, mert mindig így reagáltam, mikor kifogytam az érvekből. Akkor is, nem hiszem, hogy ne tudtak volna máskorra megszervezni egy eloraki kirándulást, amikor mindenki nyugodtabb. - De te sodrod őt életveszélybe az alaptalan feltételezéseiddel! - Sziszegem vissza Ravennek fojtott hangon, mikor már Szösziről vitázunk és elmondtam, hogy ki is a barátnőm Raven meglátása szerint, mert húgom nem mondta el apáéknak. Mintha ha nem beszélne róla, akkor nem létezne. Nem nagyon megy még, hogy megbocsássak húgomnak. Apa közbeszólása menti meg a helyzetet, hogy ne legyen ebből nagyobb vita most, és várnám a szavai befejezését, hogy kiderüljön, miként is gondol az egészről? A mosoly és az értem való aggódás csak a csomagolása a helytelenítésének, majd később fog kiderülni, finoman célozva majd, hogy talán mégis más után kellene koslatnom? Ám ezt nem tudom most meg, mert ekkor tűnik fel az ismeretlen ipse, ráadásul még egy lövés is érkezik utána nemsokára, ennek már a fele sem tréfa! Figyelemfelhívásomat Raven sikítása koronázza meg és mielőtt még az ismeretlen helyen tartózkodó mesterlövész leszedne engem vagy a rokonaimat, beválik a tervünk, a perdaiak az ismeretlen ember ellen fordulnak. Hátrálok is el, nemcsak a fenyegetőnk elől, hanem a rokonaimtól is. Raven sikítására nem csak a perdaiak figyelhettek fel. Én azon sem csodálkoznék, ha még Elorak túloldalán is hallották volna. Ez a tervem viszont nem sikerül olyan könnyen, mert apa meg Raven is a kapu felé húz, le is fékezek erélyesen, már megint. Mintha egyikőjük sem lett volna soha katona... - Ne basszatok már fel! Aki lőtt, esélyesen kint lehet. A perdaiak között van esélyünk, de külön! - Fékezek le, éppen jókor, mert ekkor lép hozzánk az egyik perdai, miközben a háttérben a megkötözött és fejbe vert embert cipelik ki kapun kívülre. Ejha! A perdaiak nem szaroznak! Ennek láttán, ha akarnánk is bajt keverni, biztos nem ismernénk be, de szerencsére nem kell hazudnom. - Nem akarni bajt, kérni téged ne haragudást! Én megkeresni társaim és menni el. Köszönni segítségetek! - Hajtok fejet a perdai felé, majd lerázom magamról Raven kezét immáron másodjára, apáét is, talán csak egy fokkal finomabban, de hát a látszat miatt nem ölelgethetem. Gyors körbepillantás, s ha nem látok más embert, akkor szólalok meg halkan. - Ha segíteni akartok, akkor ne kelljen miattatok is aggódnom! Én boldogulok, bármennyire is láttok még gyereknek mind a ketten. Ha kérdezik, te hajthatatlan voltál, hogy hátha a fiad még él, ezért lejöttél megkeresni a fickót a képen, de most már látod, hogy nem én vagyok az, ezzel megerősítitek, hogy halott vagyok és nem velem azonosítják a képen lévőt és magatokat is kimagyarázzátok. - Intézem szavaimat apának, s bár szeretném megölelni még egyszer, ez most nem reális opció, nem tudjuk, ki figyelhet. Épp elég, hogy velem látták őket. Mert a perdaiak ugyan ártalmatlanították nekünk a dominiumi katonát - legalábbis gondolom az volt -, de ettől még aligha lesz amnéziája. - Akit nem nevezhetek meg, azt puszilom. Még találkozunk jobb körülmények között. - Biccentek apa felé, s de rohadt nehéz ez, mert vele tényleg szívesen töltöttem volna több időt, ezer kérdésem lenne és még több mesélni valóm, ám gondolnom kell a biztonságukra. Raven-t viszont ignorálom, rá se pillantok, már fordulok is el, hogy a Fő tér felé induljak, meg kell találnom Josie-t és Harvey-t...
*Alec nagyon lazán kezeli a dolgokat, szinte látom a lelki szemeim előtt ahogyan csak legyint egyet. Ismerem már, elég tőle egy pillantás, hogy tudjam. Apa szavaira meg csak szusszant, amire apa meg mosolyog, bár látom ahogyan igyekszik visszagyűrni azt a mosolyt, de nem megy neki. Nagyon sok érzelem rohan most át rajta és mind Ale iránt szökken szárba. Szeretet, mely mérhetetlen, büszkeség, aggódás, öröm a viszontlátás miatt, és nem kevés döbbenet amikor kitudódik Alec féltve őrzött….szerelmének kiléte. Igen, ezen a ponton már hajlamos vagyok a szerelmének titulálni, de attól még megmarad bennem a gyanú, mely régóta mardos belülről. A baj csak az, hogy hiába láttam a hétköznapokon kedvesnek és aranyosnak, mindenkin segítőnek, olykor szomorúnak, a gyanút nem tudta eloszlatni. Biztosan benne van az is, hogy szeretem a bátyámat és oly sok nehézség árán sikerült rátalálnom, nem akarom elveszíteni. * -Azért annyira nem alaptalanok. *Vágom a fejéhez, apa viszont belénk fojtja a vitát. -Ne veszekedjetek. Biztosan mindenre van magyarázat. *Mondja apa, s erre én szusszantok Alechoz hasonlóan. Az a mély, de bársonyos hang ami mindig megnyugtatott minket, melyben tengernyi türelem lapul, most is megteszi a hatást. S folytatja azzal, hogy kvázi szabad utat ad Alecnak azzal, hogy ha vigyáz magára akkor minden rendben. Ha nem egy gyanús alak szólna közbe, szerencsének érezném, hogy apa nem tudja tovább mondani a magáét, mert minden bizonnyal még át is ölelné egy szem fiát örömében, hogy végre megtalálta a boldogságot. Neki aztán mindegy hogyan, csak legyen eszénél. Gondolom valami ilyesmit akart mondani, de a vihar egyetlen nagy villáma hármunk közé csap, szó szerint. Én sikoltok ahogy szoktam, felverve még a halottakat is, már ha vannak körülöttünk ezen a perdai szent ünnepen, a perdaiak felbolydulnak Alec kiáltására, apa meg a bátyám után veti magát. Én még rúgok egy tíz pontosat a pasi lábai közé, ezzel időt nyerve magunknak és az őt lefogó perdaiaknak egyaránt. A tolongásban aztán mindketten a kapu felé taszigáljuk Alec-et, aki nem sokáig tűri a gyerekként való bánásmódot. A sokadik káromkodásra apa már a szemöldökeit sem vonja fel és eszembe jut, hogy ez diszkrimináció, mert ha Alec káromkodik, soha nem szól rá, bezzeg engem mindig elővesz, pedig a bátyámtól tanultam. Nagyot fújok, mert igazat kell adnom neki. Apára nézek, ő meg bólint, a hirtelen ötlet így válik meggondolatlanná.* -Igaza van, el kell vegyülnünk, nem nehéz kisasszony. *Apa mosolyog, de mosolya mögött azért ott van az aggodalom is, hogyan mászunk ki ebből. Nagyot sóhajtok és már épp megadnám magam amikor hozzánk lép egy perdai, jóval fölém magasodva, igaz ez nem is olyan nagy mutatvány. * -Mi nem….minket bántani rossz emberek, nem perdaiak. *A bátyámmal szinte szinkronban beszélek, de ahogy a perdai férfi felé fordultam a szemem sarkából látom meg a minket inzultálót félig lemeztelenítve, összekötözve két markos perdai legény kezében, ahogyan a teste tehetetlenül indul meg az északi kapu felé. Újabb indok, hogy ne menjünk arra, de a perdai férfi is a főtér felé igyekszik minket terelni. Az jó, hogy gondoskodnak a biztonságunkról, egyúttal Alecéról is, de a bátyámnak más tervei vannak. Mielőtt még nagyon megindulnánk, apához beszél, engem teljes mértékben levegőnek néz és a kezemet is az imént lesöpörte magáról. Tudom, hogy az egészet rosszul tálaltam, de tudhatná, hogy ha halálra aggódom magam akkor ilyen vagyok. Fáj, hogy haragszik rám, de igaza van, és fáj az is, hogy megbántottam immár sokadjára. Haragszom Benedictre mert kettőnk közé állt, még ha nem is akarta és most úgy mindenre és mindenkire haragszom, mert a tesóm, aki az egyik legfontosabb ember számomra ezen a rohadt világon, elfordult tőlem. Hogy a rohadt életbe fogom ezt visszacsinálni, jóvá tenni? S ráadásul most nem is gondolkodhatok ezen, mert máris terelnek minket a főtér felé. Alecnak csak annyi ideje van, hogy elbúcsúzzon, mert ez búcsú a javából. Nyelem a könnyeimet és a szavakat, apára hagyom, nem fosztom meg attól, hogy még egy kicsit a fiával beszélhessen. * -Segítünk mindenben…..csak aggódom, és ezt nem veheted el tőlem. *Apa bólogat a tervre, és biztos vagyok abban, ha kérdezik, szóról szóra azt fogja mondani, amit Alec. * -Nem tekintelek gyereknek, ezt tudnod kell. Szeretlek és büszke vagyok rád! Csak vigyázz magadra és légy boldog. Ha vele, akkor vele. Remélem egyszer bemutatod. *Apa nem fog sírni, de könny-fátyolosak a szemei, a mosolya viszont ragyog, mint a perdai nap. Csak egy önkéntelen mozdulat mutatja, hogy megölelné Alecet, de abban a pillanatban, hogy a karja elindult, vissza is fogja magát. Olyan mély sóhaj szakad fel belőle, hogy még nekem is fáj, de ő csak mosolyog. Az én apukám, a mi apukánk, erős mint az a hegy, ahol Alec él. * -Átadom és én is remélem. -Sajnálom….ne haragudj. *Mondom, de már csak a hátának. Elfordul tőlünk és ha nem történik semmi, akkor bele fog veszni a felénk áradó tömegbe. Érzem apa karját a vállamon, magához húz, szorosan átölel, bennem meg elszakad valami. A fiát kellene most így ölelnie.* -Látod? Utál és meg is érdemlem. De hát én csak…. -Raven, ő nem utál, csak most haragszik. Majd megbékél. Hidd el. Úgy sem bírja sokáig. Szóval hogy is volt ez a történet? Mesélj csak….*Felnézek rá, érzem azt a számonkérő élt a hangjában, amit gyakran kellett bevetnie a cél érdekében. Most is. Nagyot sóhajtok, átgondolom a szavaim, persze mindent a magam mentségére fogalmazok meg….*
Azt kell, hogy mondjam, hogy egész jónak ítélem alakításomat mint perdai. Még a kellő ellenszenv is tapintható hangomban, nem mintha én valaha ilyet tapasztaltam volna perdaitól irányomba, a quorsa irányába. Mindegy, egy kis fantáziával simán elő tudom adni. Igazából Jasmine megerősítése adja a kellő hitelt a színjátékomhoz. Csak azért nem paskolom meg karomba fűződő karját, mert egyrészt tönkretenné a kis jelentünket, másrészt sajnos némi elégedetlenséggel és aggodalommal tölt el barátnőm jelenléte. Mint mondtam volt korábban, reményeim szerint Tywinnának már réges rég Elorak másik felébe kellett volna vinnie Jasminet, a biztonságba. Mert affelől az eddig látottak alapján nincs kétségem, hogy Tywinna mélyen kötődik hozzá és jót akar neki. (Apró megjegyzés magamnak: ezek szerint az elmúlt hetekben megtörtént a kibékülés! Majd kifaggatom Jasminet, hogy végül mi volt a megfelelő taktika a békítő-hadművelethez.) Mielőtt jobban bepánikolhatnék, Tywinna mégis közbe lép, de nem egészen úgy ahogy vártam volna. Ajkam elismerőn görbül az ütés láttán, tán még hümmentve biccentek is, de ebben nem vagyok biztos, mert nagggyon sok minden történik egyszerre. Még jó, hogy a kiabálásra nincs szükség végül, az már nem fért volna bele ebbe a pár másodpercbe A kiabálás a távolban, az ütés és az ütés következtében a csuklya hátraesése, karom megragadása és átallokálásom megkezdése, Jasmine pánikja. Jaj, melyikkel is kezdjem? A csuklya hátraesésével, mivel mindjárt elhagyjuk a színt. Daryl is és én is. Igen, Daryl az, felismerem Rebelliumból. - Daryl? Daryl! Ó, te …. idióta. – Mormolom a végét már csak az orrom alatt. – NE bántani őt Te, kérlek! Nem akart ő mi minekünk rosszat, csak nem meggondolt volt. Kérem a felbukkanó őrt, habár máris két lépésnyi távolságban vagyok tőlük. Csak remélem, hogy nem lesz baja. Aggódok érte. Láthatóan nem ő a legélesebb kés a fiókban. Mikor megérkezünk a biztonságosnak tűnő, nyugodt helyre, először Tywinna felé fordulok. - Én köszönöm Neked segítséged! - Majd némi aggodalommal hangomban még Daryl után érdeklődök. - A férfit a csuklyával, mit csinálnak vele? Nem bántják, nem, nem, ugye? Gyors szavait nagyjából egészében értem, de arra már nem futja, hogy az utalásokat és a nem kedves pillantásokat összekapcsolva most értelmezni tudjam. Különben is most Jasmine-hez fordulok. - Ki ez a Vadember? Egy perdai? Próbálom összekötni a nevet és a számunkra logikus következtetéssel, ami miatt egyébként kimondottan morcos is vagyok magamra, de ezzel majd megbirkózok egy másik alkalommal, mikor lesz idő az előítéletesség boncolgatására. - Tudok segíteni? Én tudok segíteni te ti Nektek? Vagy ezek után jobb, ha most elválnak útjaink? Daryl-t előbb-utóbb szeretném megkeresni, nehogy neki essen baja. Hol Jasmine-re pillantok, hol Tywinnára, utóbbira főleg, mikor ennek a Vadembernek a megmentéséről esik a szó. Jasmine is tőle kért segítséget és hát nem Jasmine az, aki egy méretes kést szorongat a kezében. Barátnőm egyébként meglehetősen biztos abban, hogy ki esett bajba, talán megnyugodhatok, hogy Alec jól van. Tekintetem időnként körbe-körbe jár a biztonság kedvéért, az előbbiek után elillant ünneplős hangulatom és átkapcsoltam túlélő üzemmódba.
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Tywinnával és Jess-el]
*Először megijedek, hogy hangosan kimondtam azt amit Shienneltől kértem, talán nem kellett volna? Tywinna szavai azonban megnyugtatnak, csupán azon lepődött meg, hogy nem magamra kértem az áldást. Elmosolyodom és egy kicsit el is pirulok zavaromban, de kijelentésem határozott ahogyan a vágyaim is.* -Neki nagyobb szüksége van rá. *S ezt így is gondolva megrázom a fejem arra, hogy lehetek néha önző is. Szoktam, akkor amikor vele találkozom, mert nem gondolok arra, hogy bajom lehet belőle és a családomnak is. Ennyi nekem bőven elég. S, hogy miért is van nagyobb szüksége Vadembernek Shiennel áldására, az a következő szavaimból is kiderül, hiszen ismét csak a mi világunk törvényei kerülnek szóba, melyek miatt Vadember nem találkozhat a családjával, s ha megteszi, annak is bonyodalmas szervezés a háttere. Tywinna mérges lesz, szerencsére most nem rám, nem rajtam tölti ki ahogy annak idején. Rám volt dühös, mert nem értette mit miért teszek. A megkönnyebbülés nem járja át a lelkem, de Tywinna lemondó sóhajtása legalább nem ijeszt már meg. Úgy érzem ő is feladta már a megértést és csak elfogadja olyannak amilyen. Mind így vagyunk ezzel. * -Sajnálom, nekünk sem jó, elhiheted. Azért még sem fojthatunk meg minden kancellárt. *Elnézően mosolyodom el, már az ötlettől is kiráz a hideg, főleg Callum személye miatt, és arra gondolok milyen találkozó lenne abból, ha Tywinna összejönne a kancellárokkal egy kis beszélgetésre. Lehet, hogy kitörne a második háború. Ennek a lehetősége nem áll fenn ha találkozom most Vademberrel, mégis leteszek róla, meghagyom őt a családjának Tywinna tanácsára, bár nehéz szívvel teszem. Persze lehet, hogy ő sem tudott arról, hogy ma találkoznak, de mindegy is. Majd megbeszéljük egy másik alkalommal amit a vízesés mögötti kavics üzenetekkel leszervezünk. Perdai barátnőm most egészen másképp viselkedik mint annak előtte, furcsának is tartom, az előzményeket figyelembe véve még gyanakszom is, hogy megint a képességét használta, de ezzel meg is bántom őt. Gyorsan visszakozom, elmosolyodom amikor megsimogatja az arcomat és örülök annak, hogy köztünk minden korábbi félreértés elrendeződött benne. Talán annak is köszönhető ez, hogy sokkal jobban beszélem már a perdai nyelvet, Aliyahnak és Quinlah-nak köszönhetően jobban ki tudom magam fejezni, és azt is értem miről beszél Tywinna. Nem mellesleg Tywinna is egészen jól beszéli a nyelvünket, bővült a szókincse, így már nem okoz nehézséget néhány komoloyabb dolog megbeszélése. Épp ezért is lepődöm meg amikor arról beszél, hogy ő testvéreivé fogadta Vadembert és a húgát. Arcomon minden bizonnyal jól látszódik döbbenetem, de a mosolyom enyhít rajta, mert jólesnek a szavai. * -Nahát! Ezt nem gondoltam volna….Köszönöm, boldoggá teszel. Igen, felejtsük is el, ami régen történt. *Azt is hozzáfűzném még, hogy jobb megbeszélni mindent őszintén és a közeljövőben is tegyünk majd így, de közben a perdaiak is megindulnak és köztük felfedezem Jass integető alakját és elindulok felé Tywinnát magammal húzva. Örömöm azonban gyorsan vált át ijedtséggé, mikor eszembe jut, hogy Vademberrel együtt mekkora veszélyben van most itt Jass. Josie. Mindegy is, csak gondolatban rázom meg a fejem és hessegetem el azt amit a Tűzvölgyi akcióból megtudtam és arra koncentrálok, hogy minél előbb biztonságban tudjam a lányt. Mielőtt azonban figyelmeztethetném, egy sárga ruhás ember lép közénk és mivel Jass-t szólítja meg elég furcsán, én pedig elé állok belekarolva, hogy elhúzhassam onnan. Ezzel akaratlanul is átadva a terepet Tywinnának aki vad természetét nem hazudtolva meg, de női mivoltát igen, alaposan behúz a férfinak. Épp csak egy szívdobbanásnyi időm van meglepődni, szemeim kikerekednek és egy halk nyögésbe fulladó kiáltás is elhagyja ajakim, mikor Vadember hangját hallom a távolból, de ezer közül is felismerném. A baj nem csak itt ütötte fel a fejét, hanem máshol is, és elveszítem a hidegvéremet. Nem mintha bármikor lett volna. Tywinnához fordulok segítségért, de közben a perdai felvigyázók már működésbe is lépnek, Jass pedig lekucorodik az alélt férfihoz. Csak fél füllel hallom, hogy a nevén szólítja, tehát ismeri őt és a fenyegetés nem volt valós, de nekem már csak Vadember körül forognak a gondolataim.* -Olyan sokáig? Most kell segítenünk neki! *Azt nem tudom Tywinnának honnan van fogalma az emberi időmérésről, a percekről, de most ez a legkisebb gondom és nem is foglalkozom vele. Azonnal indulnék és ha lehet Jass-szel együtt. * -Azt csinálom, csak menjünk már! *Bármibe beleegyezem amit Tywinna mond, csak siessünk. Jass azonban másért aggódik, a csuklyás alak miatt aki ezek szerint jó ismerőse. Ellenálló, de biztos vagyok benne, hogy nem volt ott Tűzvölgyben, mert nem láttam az arcát a körözési listán. Ennek és Jass kérlelő szavainak ellenére a perdai markos legények megkötözik és elviszik a férfit, én már csak arra eszmélek hogy Tywinna kezében egy akkora tőr van, amivel egy erratort is le lehet szúrni.* -Biztos, hogy erre szükség lesz? *Kérdezem ijedten, mert sok jóra nem számíthatok, ha perdai barátnőm ekkora fegyverrel akar megindulni, ám Jass szavai már csuklást idéznek elő, mert elárultam Vadembert. * -Neeem, nnnem perdai. *Zavartan tekintek rá, azt hittem együtt jöttek Vademberrel és ő is felismerte a hangját, de ezek szerint nem és nem is aggódik miatta. * -Azt hittem együtt jöttetek. Ő van bajban, veled együtt. Mind akik ott voltak Tűzvölgyben. *A nevét nem mondom ki, annyi lélekjelenlétem még van, de ha a Tűzvölgyben jártak közül most csak ők ketten vannak itt, akkor könnyen kitalálhatja kiről beszélek. A rémület egyre inkább elhatalmasodik rajtam és szemeim vad csillogásán is látszik, már nem tart vissza semmi attól, hogy Vadember után induljak. Tywinna minden bizonnyal utánam jön, Jass-t kell magammal vinnem ezért az ő karjába fonom a magamét és húzom arra – amerre a másik baj van – de most ezen nem gondolkodom, csak segíteni akarok. Arra nem számítok, hogy Vademberék pont felénk, vagyis a főtér felé sodródnak a tömeggel, míg Vadember máshogy nem dönt.*
- Talán a kezdetektől fogva, így kelett volna tennünk. - egy pilnatra elrévedek a távolba, majd folytatom. - S talán még nincs is késő, hogy a perdaiaik és az emberek elkezdjenek beszélni. - Rodára mosolygom, amikor azt mondja, hogy az eloraki ügyekben nem ő dönt. - Erre nem is kértelek volna, Roda. Beszélnem kell Aleth bírával és beszélni is fogok. - az emberek és a perdaiak közötti helyzetet csak úgy lehet normalizálni, ha a két faj vezetői összeülnek és olyan áláspontra jutnak, amely végül mindkét faj előnyére válik. S bár mi emberek, híresek, hírhedtek vagyunk módszereinkről, ha csak a történelmünk viharos időszakait vesszük precedensnek, végre elkezdhetnénk valami más gondolat menetendönteni és viseltetni, egy másik faj iránt. Eljutni a békés együttélés szintjére, eljutni odáig, hogy fajaink, bár különbözőek, mégis képesek vagyunk egyetlen népként, egyetlen közösségként viselkedni, dönteni és élni.
- Ez az élet menete, idővel mind új családot alapítunk. Amíg Gaia úgy dönt, hogy jól érzi magát velem, addig vigyázni fogok rá, mint a családja. - mondom mosolyogva és közben az aprócska, cserregő sárkánymacskát simogatva. Elképzelésem sincs, hogy miért engem szemelt ki a barátjának ez az aprócska állat, elvégre, ennyi erővel Rodát is kinézhette volna magának. Roda is egyetért velem, hogy a Príí nagyszerű vadásznak bizonyul. Elvégre a vadoban született, vadállat. Másképpen nem is maradhat életben, csak akkor, ha megtanul minnél előb zsákmányt szerezni magának. - Jó tanára volt, megtanult mindent a mamájától, amit meg kellett tanulnia. - mondom és zárom le egyelőre Gaiaról való beszélgetésünket, elvégre komolyabb témában teszek felkérdést, ami fontosságban meg kell, hogy előzze a kis sárkánymacskát. Rodának nem is kell túl sokat elmélkednie vagy keresgélnie emlékei között a ávlaszra és arról tesz tanúbizonyságot, hogy elég jól tájékozott azzal kapcsolatban, hogy a Domíniummal, miért érkezünk ide.
- Az teljességgel lényegtelen, hogy ki hibázott. Nem bűnbakokat kell keresnünk, akikre ráfoghatjuk, hogy: miattad és miattad halt meg a Föld. Akik miatt otthonunk elpusztult, már nem élnek. A fajunk megmentése az egyetlen, a szemünk előtt lebegő cél. - Rodára pillantok. - Meg kell teremtenünk, annak a menetét, hogy együtt élhessünk a Perdaiakkal, hogy kölcsönösen előnyt kovácsoljunk abból, hogy ide érkeztünk. Ötven évet utaztunk, az űrben, ötven évet! Hatalmas szerencsénk volt, hogy rátaláltunk a Perdára. Ha most összecsomagolnánk és elindulnánk, hogy megyünk máshová, az is lehet, hogy életünkben soha többé nem találnánk lakható holdat vagy bolygót. Ez persze a perdaiak többségét nem különösebben zavarná vagy érintené meg a lelküket, de ettől mi még nem mehetünk el innét. Két lehetőségünk van, hogy kezdjünk valamit azzal, hogy szomszédok lettünk. Az első, hogy mint valami betegség, aminek sokan tekintenek minket, megpróbáljuk kiszorítani a perdaiakat a saját hazájukból, a saját otthonukból. Ebben az esetben, hosszú háborúskodás, szenvedés, gyötrődés és halál vár ránk. A másik lehetőség, hogy békével tekintünk a másikra és megtanulunk egymás mellett élni. Lehetőleg úgy, hogy segítjük egymást. Én az utóbbi mellett állok ki. Van egy álmom! Az álmomban az emberek és a perdaiak békében, egyetértésben élnek. S ami a legfontosabb, együtt néznek a jövő elébe. Én így tudom elképzelni, máskülönben nincs értelme. A józan ész is ezt kell, hogy diktálja.
Csöndben, a kis príít simogatva hallgatom Roda válaszát azt illetően, hogy mit tud azokról az emberekeről, akiket mi ellenállóknak hívunk. Amikor befejezei, egy párpillanatig, csak séltálok mellette, majd megszólalok. - Változás. Semmi sem állandó, csak a változás. Nem élhetünk, a fejünket a homokba dugva, arra várva, hogy minden megy tovább, ahogy korábban. Szabadon szeretnének élni? Nos, azt teszik. Azt is elmondták, hogy minden egyes megtámadt domíniumi konvojjal, minden merénylet kísérlettel, minden igyekezetükkel, hogy a Domínium és a perdaiak, az elorakiak között véres konfliktus törjön ki, saját fajuk ellen követnek el árulást? Azt is elmondták, hogy a Város lakóitól rabolják el azt, amiből ők élnek? Beszéltek arról is, hogy nekik sincs lehetőségük, sem hajlandóságuk arra, hogy elmenjenek innen? Elvakult konokságukban még arra is képesek lettek volna, hogy a Domínium alvó szárnyát lekapcsolják. Persz ez a perdaiaknak semmit sem mond, hiszen nincs jelentősége, ha meghal egy pár ezer égi. Nos elmondom neked és bármelyik perdainak is, amit még nem tudnak.. az ellenállók egy korábbi akciója, eredményezhette volna azt, hogy a Perdát lakhatatlanná tegyék. Ha a Domínium vagy annak egy darabja, a Perdára hull ... a benne tárolt üzemanyag felrobban. Második Napként emelkedne a horizont fölé és ezerszer fényesebben ragyogna, mint bármely csillag a perdai éjszaka egén! Az ismert világotok lángba borult volna, tengerként áradt volna a halál, mindent elpusztítva. Erről gondolom nem beszéltek az ismerőseid. Arról sem, hogy jelentősen egyszerűbb lenne a mi dolgunk is, hogy, olyan útra tereljük kapcsolatunkat, hogy kevesebb legyen a konfliktus vagy egyáltalán ne legyen. Nos az én véleményem az, ha szabadon akarnak élni és már, a mi fogalmaink szerint törvényeinkken kívüliekké lettek, akkor kerüljék el messze a Domíniumot és annak ügyeit. A probléma az, hogy beleavatkoznak az ügyeinkbe, úgy, hogy nekik már lehetüségük van arra, hogy az ő fogalmaikkal élve, szabadon éljenek, mint a madár. Konfliktust szítanak, hazugságokat terjesztenek és azon ügyködnek, hogy ti és mi egymás torkának essünk. A perdaiakat fel akarják használni a saját céljaik elérése érdekében. Ez az igazság. Senki sem mondta nekik, hogy kezdjenek hozzá, senki sem mondta nekik, hogy konvojokat támadjanak meg, hogy konfliktust szítsanak. A törvények, törények! Némelyeket a szükség szült és szigorú, ez tagadhatatlanul igaz. De a változás szele, végül elspöri ezeket a törvényeket. A változásokat azonban nem szabad erőszakkal kieszközölni, mert az csak erőszakot szül.
Senki sem mondhatja, hogy nem én vagyok az a kancellár, aki a legjobban haragszik az ellenállókra. Azokra, akik semmibe vették mindazt a munkát, amit közös erőfeszítésel, kemény munkával tettünk azért, hogy az ember túlélje a jövőt, hogy ne legyen több exodus. Pár pilanatnyi szünet után, még hozzá teszem. - Az én álmom az, hogy az udvaron, perdai és ember gyerekek, önfeledt boldogságban játszhassank, anélkül, hogy bármelyikük anyja vagy apja, elhúzná a másik gyerektől, mondván, hogy: Ne játssz vele, mert nem a te fajtád! Az én álmom az, hogy az emberek és a perdaiak, közösen indulhassanak tovább, felfedezni az űr számos titkát. Ennek az álomnak meg kell adni a lehetőséget, meg kell adni a lehetőségét annak, hogy közös jövőnk legyen. A viszálykodás, intrikálás, erőszak, egyik fajnak sem tesz jót. Az emberek és a perdaiak közötti mélyebb konfliktusnak, egyetlen zsoldja lenne: a Halál.
Most, hogy kellemes, jó hangulatot teremtettem ahhoz, hogy tovább sétáljunk, az tűnik föl, hogy a közeli cserjésben valami mintha lapulna. Gaia nem tűnik idegesnek, ahogyan a félelem sem látszik rajta. Még sincs, különösebben jó érzésem az egészel kapcsolatban. - Én is remélem, hogy Gaia mamája és nem mondjuk egy Errator bébi, ami errefelé játszik. - mondom és véelmezően, ölelem a kis jószágot, de csak annyira, ha akarna ki tudna ugrani a kezemiből, ha tényleg a mamája lenne ott.
Jasmine-om szavait hallgatom, s közben nézem az apró kis jelzéseit, amit a testével művel. Az első az áldás, ahol én elmondom, hogy gondolhatna magára, de nem! Úgy tűnik, hogy a gondolatai Alec körül forognak, s az áldást rá kérte. -Neked is lehetnek problémáid, vagy esetleg nem gondolkoztál azon, hogy megszökj a kalitkából? – érdeklődöm csupán, hiszen fogalmam sincs, hogy milyen kihívásokkal teli egy ilyen szökés. Itt Perdán nagyon könnyű eltűnni a világ szeme elől. Megint csak ez a téma, s azon csodálkozom, hogy édes kis barátnőm nem unja magát a rendszert? Minden egyes látogatásnál meglóghatna, s Alec-kel lehetne. Nem az lenne neki a teljes boldogság? Shiennel, add azt, hogy együtt lehessenek, s nem ilyen durva körülmények között! -Pedig szívesen fojtanám meg a kancellárokat – ami szívemen az a számon, s nem hezitálok ez irányban. S felmerül bennem a kérdés, hogy egyszer találkozhatnék eggyel és én egy megfelelő pillanatban nekiesnék, s kiszorítanám belőle az életet. S már ennyi elég nekem, hogy Jasmine-ra nézzek, s megszólaljak. -Édeském, te amúgy kapcsolatban állsz ilyen kancellárral? – barátnőm vonásait nézem, s ha bennem dolgozik valami szándék, akkor pörgök és letámadom még jobban. -Ha igen, akkor mi a neve? – pislogok rá, s Jess-re nem igazán ügyelek. De mindegy is, mert sokkal sürgetőbbnek gondolom azt, hogy közöljem Jasmine-al, hogy én Vadembert és a húgát testvéremmé fogadtam. Látom rajta a döbbenetet, így természetesen simogatom még az ápolt haját. -Meglásd, segítek én nektek ott, ahol tudok. Nővér feladata, hogy rendezze a dolgokat – jegyzem meg mosolyogva, s végre abbahagyom Jasmine-on cirogatását. Az egész nyugodtságnak végül egy ismeretlen alak megjelenése vet véget. Bennem csupán egy gondolat kavarog, hogy kicsoda a férfi? Mit akar Jess-től? Jess azonban távolságot akar tartani tőle. Én nem totojázok végül, s besegítek a szituációba két erős ütéssel, amitől az alak úgy csuklik össze. Nem tudom, hogy mennyire ítél el a két nő emiatt. Csak akkor érzem meggondolatlannak a tervem, mikor ez a Jess nevén szólítja a férfit. Nem adok rá esélyt, hogy ápolgassa, hanem elhúzom őket erőszakosan egy nyugodt helyre. Ott azonban kitőr belőlük a szó roham, mire én csak édesen grimaszolok. -Állj!Állj! Egyszerre csak egy beszéljen...kérlek benneteket. – fújom ki a levegőt, s cseppet sincs bennem düh, sokkal inkább mosolygok. S ha ez történik, akkor én minden további nélkül ölelem őket magamhoz. -Ez a Daryl nem fog meghalni, csak kidobják városon kívülre összekötözve egy kellemetlen tüskés bokorba. Viszketni fog sokáig, de semmi több. – magyarázom el Jessnek, hogy semmi ok a pánikolásra. -Remélhetőleg tanul ebből a helyzetből, hogy Shiennel ünnepén nem csinál ilyesmit. – ezután fordulok az én egyetlen Jasmine-onhoz, hogy őt is szavakkal lássam el. -Nem, nincs rá szükség. Csak mutatom, hogy mindig legyen nálatok fegyver. Ezzel a tőrrel le lehet bárkit vadászni. – közlöm velük, mint nagy vadász, s amilyen gyorsan előkerült a fegyver, úgy tűnik el vissza a helyére. Igazi mutatvány a részemről. -Velünk jössz Jess! – döntöm el helyette a mai napot, s kiváncsian figyelem, hogyan ízlelgeti ezen határozottságom. Nem sokkal később megpillantom Alec-et a tömegben, ugyan nem sokat belőle, hiszen van ott annyi fejtető. De egy gyakorlott vadásznak, figyelőnek nem nehéz. -Ott van Vadember! Gyertek! – ezzel akár akarják a lányok akár nem, egészen addig nyomakodok, hogy besorolunk Alec mögé. Úgy tűnik számomra, hogy egybe van, s nincs a ruháján vérfolt. De vajon az én Raven-em is jól van? Adja Shiennel, hogy igen! Nem totojázok, elszakadva a két nőtől, Alec mellé lépek. -Szia Alec bátyus! Hoztam neked két szőkét. – mosolygok rá, ezzel a kezemmel magam mögé mutatok.
Főtér felé, majd a Főtér – Raven, Alec, NJK apu, Jasmine, Josie és Tywinna
Újra felharsan a kürtszó, egészen pontosan a Főtérről. Így akár lehet tudni pontosan, hogy mennyit kell megtenni, hogy a célállomáshoz érjen az ember vagy perdai. Ami viszont teljesen látványos jelen pillanatban, hogy Tywinna feltűnésével Alec, Jasmine, és Josie láthatja, több marcona Perdai veszik körül őket. Mindegyik férfi komolynak tűnik, akit nem lehet félvállról venni. Mindegyik perdain látszik, hogy tiszteli a tüzes nőt, s elismerik az utóbbiak munkásságát. Az öreg perdai sem rest, mert odalép Tywinna mellé és fogadja. -Tywinna, örülök hogy látlak. Shiennel áldjon meg sok gyerekkel. – s az öregnek feltűnik a többi ember, de nincs az arckifejezésén utálat feléjük. -Ők a barátaid? – érdeklődik vénségére, s az ajkain ott a jókedv. Minden nehézség elhárult, így nem tehet mást, mint jól érezni magát a sokaságban. Raven és NJK apu sem észlelhet mást, mint barátságos perdaiak lépnek oda hozzátok, kik látták a helyzetet, s minden előjel nélkül szeretetteljesen megölelnek benneteket, utána, ha kell ha nem, magukkal visznek a Főtér felé. Egy mosolygós arcú nő vonja Raven-t, s szólal meg hozzá. -A nevem Jhairra, a társaim pedig a családom. – ami állhat körülbelül 20 főből, s mindenféle korosztály látható benne. De ez az aranyos nő nem itt áll meg a beszédben, hanem tovább folytatja a beszélgetést. -Shiennel ünnepén légy inkább boldog, mint szomorú. Megyünk a Főtérre, ott majd nyugalmat találsz és kikapcsolódhatsz. Étel és ital lesz bőven. – próbál a lelkedre beszélve meggyőzni.
Lassan megérkeztek a Főtérre, aminek első jele az, hogy mindenféle illat kavarog a levegőben. Egyik pillanatban egy mesterien jól átsütött pecsenye illatot érezhettek, másikban pedig édes gyümölcs csiklandozza meg az orrotok. De ugyanígy minden finomság adja magáról a jelzést, hogy harapj belém, vagy igyál meg. Azonban nem ételes sem pedig italos standnál nem álltok meg, sokkal inkább azon az emelvény előtt, ami a Főtér közepén kút köré építettek. S mit lehet még itt látni? A gazdag, színes részletekig menő csicsázást, ahogy felöltöztették a teret az ünnepségre. Perdai motivumokat lehet látni, ami Shiennelhez köthető. Itt-ott lógnak színes virágkörök, s egyes helyeken már látható, hogy gondoltak az éjszakai világításra is. Ehhez hozzá csatlakozik a hihetetlenül nagy tömeg, ami körülvesz benneteket. A hangulat? Minden perdain mosoly honol, s vidáman ecseteli, hogy mi mindenben szeretne részt venni. A pódiumon végül egy vén perdai lép előre, s kezét a magasba emeli. Erre síri csönd lesz, s minden egyes szempár rá vetül. Várják türelemmel a megnyitó beszédet, ami rögtön megkezdődik. -Shiennel áldjon meg benneteket, s családotok minden tagját! – öregségére erős hangja van, s az egész teret betölti vele. Tart némi szünetet, aztán folytatja tovább a gondolatait. -Eltelt egy újabb csodálatos év, s mi mindannyian itt vagyunk. Ugyan vannak szomorú események, de a fennmaradásunk nem kérdéses. Van mit ennünk és innunk, s van hol aludnunk és van családunk. Mi egy nagy család vagyunk itt Elorakban. S kinek köszönhetjük? Shiennelnek! – többen is a tömegben kimondja ezt a nevet. -Ezért vagyunk itt, hogy Shiennelnek adózzunk, együtt...közösen. – itt megint tart némi szünetet, de csupán a végszóra. Látni rajta, hogy nem akarja húzni órákig. -Mindenki a mai napon találja meg a boldogságot, a szeretetet, kikapcsolódást és fogadja magába Shiennel áldását a következő évre! – ezzel egyetemben az utolsó elhangzásánál, minden perdai ajakból fennhangzik Shiennel neve. Nem sokkal utána pedig újra mindenki beszélgetésbe kezd. Öt perc telik el csupán, mert rögtön a pódiumról megszólal egy fiatal nő. -Elorak népe! Küldjétek hozzám azokat a szépséges nőket, akik lehetnek Shiennel fénye! Lehet bárki, kortól függetlenül! Gyertek gyertek! – ezzel akik magabiztosabbak, rögtön megindulnak a nő irányába. Pár pillanattal később egy másik helyről megszólal egy férfi. -Ruhád szép, akár egyedi? Itt a helyed, gyere fel! Tudjuk csak meg ki lesz a Perdai páva! – ezzel érdekes öltözetű, vagy fura és bonyolult hajviseletű nők és férfiak indulnak meg a szószóló felé. A következő felszólalónál egy érdekes pengetős hangszer látható, amit nem csupán mókából van nála. Szép dallamot kezd megpengetni a húrokon, miközben dalolósan mondja a szavakat. -Édes hangod mindenki issza, ha ide feljöttél ne menj vissza! Nem szükséges a saját hangszer, adunk mi neked most az egyszer – zene eszközzel rendelkezőek megindulnak, bár ki lehet szúrni, hogy egyeseknek nincs, de mégis bepróbálkoznak. Legutolsó helyről egy félelmetes kiáltás hallatszik először, utána kezd bele csak a mondandójába. -Marcona legények ide veletek! Tudjuk meg ki az erősebb, ügyesebb és taktikusabb. Igen! Te lehetsz Elorak legerősebbje! Ne légy kényes kis príí, itt a helyed! Aki győz, ingyen vedelhet! – tudja le a saját körét, s rögtön várja magához a jelentkezőket.
[Elorak közeli erdő]
-Evans, Roda
A lény hirtelen előbukkan, s láthatjátok, hogy bizony ez egy Hexa, de igen csak bambán nézve rátok. A kis Príí Evans kezében fészkelődik, majd uzsgyi kezd nekirohanni a tőle nagyobb növényevőnek. Méretbeli különbségek vannak, azonban a Hexa először szippant bele a levegőbe, megérezve az emberi illatot. Nem kell neki több, s ahogy az apró vadállat rohan felé, rögtön fordul és megiramodik. Nem akar ő eledel lenni! Ehhez hozzácsatlakozik a kürtszó, ami a kis harcos príí-t megállítja az üldözésben, sőt sokkal inkább visszamenekül gazdájához. Még lehet hallani a Hexa által keltett növényzet hanját, ahogy találkozik velük, de távolabb érve teljesen elhalkul. Gaia azért felszegi a fejét, betudva magának, hogy elkergette a nagy állatot Evans közeléből. Természetesen, a príí kéredzkedik vissza a nyugalmat adó karok közé. A simogatást minden mennyiségben el tudná viselni. Ha tovább haladtok Elorak felé, akkor egy szélesebb járt ösvényre tértek rá. Azonban ezen az úton dobogásra lesztek figyelmesek, ami nem sokkal később láthatóvá válik. Azok a vadászok, akikkel találkoztatok, csak éppenséggel bogán vannak. Megállnak s odaszólnak hozzátok. -Beviszünk titeket, hogy le ne maradjatok a ünnepségről! – szól a nő, ezzel jelez két társának, hogy vegye fel valaki Rhodát, s másik pedig a férfit.
// perdai nyelv Mázlis állatidomár – Peter C. Evans
*Arra, hogy még nincs késő a két nép közötti beszélgetésre, röviden elhúzom a szám a gyorsan felépült városukra gondolva. Természetesen azon örvendezek, hogy beszélni akar, tanácskozni, tárgyalni, csak nem tudom még mit lehetne. Aleth azonban minden bizonnyal több célt elér majd, mert idősebb nálam és bölcsebb is, több türelme van és ahogy ő tanácsolta nekem, igyekszik tiszta fejjel gondolkodni és dönteni, érzelmek nélkül. Jóllehet próbálom megfogadni a tanácsát, de még mindig úgy érzem, hogy nem értek vele egyet ebben. Peter felvetésére és terveire bólintok hát, bízva abban, hogy Aleth bíra nálam jobban meg tudja majd győzni őt és rajta keresztül a többi kancellárt is. Közvetve még mindig a népeinkről beszélgetünk, de erre a kis príít és a családját vesszük alapul, de érzem a párhuzamot. Arra azonban nem találok magyarázatot, hogy a kis lény mit lát Peterben, mit látott vagy érzett meg benne az első pillanatban, de az állatoknak remek ösztönük van, jó megérzéseik, lehet bennük bízni. * -Csak épp nem fogad neki szót. *Mosolyogva utalok arra, hogy Gaia elcsavargott a családjától, mert kalandra vágyott, megismerni az otthonától távolabbi helyeket. Ma szerencséje volt, de lehet, hogy a többi kalandvágyó testérének nem lesz, mert nem egy égi kancellárral találkozik, hanem valamelyik katonával, vagy egy prédára leselkedő erratorral. Gaia azok után, hogy megajándékozta Petert egy döglött állattal, nem tesz semmit, hogy újra felhívja magára a figyelmünket, jól elvan a quorsa karok között, mi pedig arra térünk rá, hogyan kerültek ide az égiek. Sok mindent hallottam Callum Jenkinstől de korántsem eleget, ismereteimet Peter egészíti ki. Sok szépet is mond arról, mik a tervei, a vágyai és hajlandó lennék hinni neki, ha nem magasodna a korábbi dús erdő helyén egy olyan város, melyet még a hegyek ormáról is jól látni. Jobban csillog a sok fényével, mint az éjszakai égbolt, elűzve szinte minden életet a közeléből. Erre próbálom felhívni a figyelmét, noha értékelem a nézeteit. * -Sajnálom, hogy ezt nem hangoztattad előbb. Jelenleg úgy tűnik, hogy betegség vagytok és megpróbáltok kiszorítani minket az otthonunkból, ahol mi voltunk előbb. Mind örülnénk, ha ez megváltozna. *Egyelőre azonban nem látok erre esélyt, saját magukkal is háborúznak, mintha maga a háború a lételemük lenne. Irigyek és önzőek, persze biztosan van köztük olyan is aki nem, és ha hihetek a hegyi nép vezetőjének, márpedig a megérzéseim nem szoktak megcsalni, akkor ők ilyenek. Ezért is látok bennük több lehetőséget. Igyekszem azonban úgy beszélni róluk, hogy Peter ne érezze a részrehajlásomat, nem is mondok róluk sokat, csak épp annyit, amennyit meg lehet tudni egy rejtőzködő népről. Peter azonban elég hosszan mesél róluk, olyan dolgokat melyeket elhiszek és olyanokat is, melyeket kizártnak tartok. Hogy miről mit gondolok, azt nem árulom el egyetlen rezzenéssel sem, figyelmesen hallgatom végig a lelkes beszédet, amibe annyira beleéli magát, hogy szinte magánkívül van, mintha én ott sem lennék. Végül csendesen ismét az álmára fordítja a figyelmem és én inkább ehhez szólok hozzá. A többit mélyen elásom magamban, emlékezni fogok rá amikor újra meglátogatom a hegyi nép vezetőjét, vagy rákérdezek néhány most hallott dologra Vadembernél. Csendesen sóhajtok majd halvány, reményteli mosollyal fordulok Peter felé.* -Szép álom és remélem megvalósul, de talán előbb egymással kellene megbékélnetek. Vajon a többi vezető álma is ugyanaz, mint a tiéd Peter kancellár? *Kíváncsian tekintek rá, ám a figyelmemet a bozótosban felhangzó motoszkálás, neszezés vonja el és a kiáltás, amiről először úgy hiszem egy felnőtt prííé. * -Az erratorok falkában vadásznak, nagyobb hanggal jár a közeledésük. *Kijavítom az eltévedt reményeit és végül nekem lesz igazam. Egy hexa bújik elő, érdekes, hogy egyedül van, talán az ünnep miatt most kint járó vadászok terelték erre. Szinte egyszerre történik sok minden. A kis príí leugorva Peter karjaiból, a hexa felé iramodik, majd felharsan a kürtszó, mely most nem imára hanem a vigasságra hívja a népemet. Az eltévedt hexa talán nem is a príítől ijedt meg, hanem tőlünk, bár az aprócska, de annál bátrabb lény ezt hiheti. Elégedetten és büszkén tér vissza majd kéredzkedik fel újfent Peter karjaiba. * -Nem errator volt. Eltévedt hexa. Lehet, hogy a vadászaink terelték erre. *Alig ejtem ki a szavakat, erős dobogást lehet hallani, mely gyorsan közeledik. A hangból ítélve bogák tapossák a földet és hamarosan meg is jelennek azok akikkel korábban találkoztunk. Nagy csörtetés vége az, hogy pár elhullott levelet verve fel, fékeznek le mellettünk, én pedig a szíves invitálást azonnal elfogadom.* -Kedves tőletek, Shaz`or adjon erőt. Sikeres volt a vadászat? *Érdeklődöm udvariasan, s pillantásom a bogák nyergére esik, hogy megnézzem van-e zsákmány, majd Peter felé fordulok várakozón. Vajon a príível együtt hajlandó lesz a bogára ülni, vagy inkább gyalogol? Másrészt eszembe jut a hátrahagyott testőrsége és körbepillantok, hogy látom-e őket. Követték-e a kancellárt.* -Az őreiddel mi lesz? Megvárod őket vagy jössz velünk Elorakba? Most kezdődik a mulatság, meglátod jó lesz. *Ezzel próbálom meghozni a kedvét és egyúttal arra biztatni, hogy jöjjön mert remek alkalom nyílik arra, hogy megismerkedjen a szokásainkkal, a hagyományainkkal és a mai ünnepség eredetével. Én mindenesetre vele vagy nélküle, elfogadva a felém nyújtott segítő kezet, megkapaszkodom és felszállok a vadász mögé a nyeregbe. Nem sok idő telik bele, hogy Elorakba érjünk, a főkapuhoz. *
