Egy kis móka mindenkinek kell (Harvey és az újra dübörög a banda)
/Városkapu - Josie-val és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
Josie egyre felszabadultabb, ahogy ráérez a kétkerekű használatára, olyannyira, hogy még el is engedi a kormányt. Nnnna, ezt már nevezem, ez mán döfi! Helyes, legyen csak merész! - De.- nézek Alecre komolyan. - Kár, akkor te kint maradsz.- adom a szomorút, hogy pár másodperc után elvigyorodom. - Legfeljebb beletuszkollak a kosárba, hogy besurranjak veled. A javaslatra elgondolkodom. - Hmmm, nem is rossz. A háttérben manipuláló kisördög. Teetszikkk. Megtartom.- vigyorgok rá szélesen, aztán lehúzom a kalapom karimáját, a többi részt takarja az idétlen sárga sál. - S mi van, ha ez perdai?- lesek Alecre, kihúzva magam. Persze, hogy nem perdai, de mivel nem találkoztam eddig az összessel, nem tudom, mennyire illik bele képbe a két név. És persze miarosseb történik legelőször? Nami? Egy lurkó pont engem szemel ki. Piszkos bácsi. Fred nem jó? Freddie, talán... Meg aztán, hogy az istenbe szúrta ki, hogy sötét a bőröm, amikor minden direkt fedve van? Pláne, ha valaki pánikol, mint ez a süvölvény, a lábaimnál? Alecre nézek jelentőségteljesen, ahogy megteszi a megjegyzést, majd a két ujjam helyett csak eggyel jelzem neki, hogy a szemem figyeli amit mond, jól hall ám! - Hát nagyszerű, nem bíznád rám a kölköt?- szólalok meg perdaiul. - Engem ért az a a megtiszteltés, hogy a hőse legyek... ó, mi a neved, kedves megbízóm?...- tekintek a kölökre. és megmentsem a legjobb barátját. Csatlakokoztok hozzám, hű barátaim? És el is mondod, hogy nézett ki a barátod, és mi a neve? És a szüleidnek? A javaslatra csak bólogatok. - Ha szeretnél, ülj a barátom nyakába. A szüleidet hamarabb megtalálod úgy.- persze, fordítva igazabb. - Úgy meg aztán pláne, hogy ha még a neveiket is kiabálod, jóó hangosan kiadva a levegőt magadból. Addig mi a másik hű barátommal megkeressük a barátodat.-hogy lehet egy jószág barát? Hmm... érthetelen ez még nekem, de egyszer majd megértem.
*Kora reggel kimentem az erdőbe, hogy még a hajnali harmattal együtt begyűjtsek néhány növényt, melyekre szükségem volt. Terveim szerint később csatlakoztam volna az ünneplőkhöz és Rotemshelhez, de már a sárga ruhámban indultam el, mert tudtam, hogy nem lesz időm átöltözni. A vadászcsapatok már minden bizonnyal gyülekeznek, hiszen ilyenkor sem maradhat el a vadászat, melyet Shiennel tiszteletére ajánlanak fel, a húst pedig viszik majd Tywinnának s ő elkészíti az ünneplőknek. Az ilyen mulatságok éjszakába nyúlóak, kelleni fog az utánpótlás,mert abban biztos vagyok, hogy már most tele vannak pakolva a főtérre állított asztalok és minden család visz valamit. Ragut főztem még előző nap és a hideg verembe vittem, így bár üres kézzel jelenek majd meg, mégis hozzá tudok járulni a mai ünnephez. Már visszafelé indultam Elorakba, a tarisznyám tele volt gyógyfüvekkel, egy közeli patakban meg is mostam a kezem, lassan lépkedtem élvezve a madarak énekét, az apró neszeket, melyet gyanítom egy kisebb wipite család okozott engem követve. Arcomon mosoly ült, úgy tettem mintha nem vetem volna észre őket, csak arra vártam séta közben, hogy mikor mutatják meg magukat. A nap már magasan járt mikor egy szedelőzködő vadász csapatba botlottam, nem volt nehéz észrevenni őket, hiszen kivételesen sárga ruhába bújtak, jóllehet nem túl előnyös a vadászatra. A perdai vadászok azonban minden helyzetben feltalálják magukat és ezt a hátrányukat is le tudják győzni. A mai napon Shiennel tisztelete és a neki szentelt ünnep fontosabb és ahogy közelebb értem hozzájuk, pont erről okítottak egy égit, akit testőrök kísértek. A belépőjéről lemaradtam, mikor kiléptem a fák közül egy kisebb tisztásra, már méltóságteljesen állt az enyémeket figyelve. Kicsit emlékeztetett Callum Jenkinsre, és a testőrökből ítélve magas rangú égi lehetett, de nem mertem arra tippelni, hogy kancellár. Először a felém forduló vadászoknak hajtottam fejet, valószínűleg már előbb észrevettek, nem fordított figyelmet arra, hogy nesztelenül járjak az erdőben, én nem vadásztam. * -Shiennel áldása legyen veletek és Shaz`or erősítse meg karotok! *Rájuk mosolyogtam és megvártam a viszontüdvözlést, ám félszemmel az idegen égi felé is pislogtam kíváncsian. Nem volt egyedül, nem aggódtam hát érte, mint ahogy az ifjú lány figyelmeztette is, de egy hozzá nem értő még azoknak is tud bajt okozni, akik a védelmére vannak kirendelve. Ezt a gondolatomat megerősítette volna az ami korábban történt az égivel, most csak rosszallást és ennek ellenére apró gúnyos mosolyt láttam a vadászokon. Utóbbiak nyomokat keresve indultak el én pedig az égi férfi és kísérete felé vettem az irányt, mely egybeesett az utammal, mely Elorakba visz. * -Üdvözöllek! Mi járatban itt ahol égi még nem járt? *Ez persze nem igaz, az égiek már valószínűleg sokfelé jártak, ez az erdő pedig közel van Elorakhoz, ahova mostanában igen sűrűn járnak. Azonban az a férfi akit idáig kísértek a katonái, cseppet sem illik bele a környezetbe, és nem a sárga ruha hiánya miatt. A testtartása is elárulja mennyire idegenül érzi magát, láthatóan nem ehhez szokott. Megkockáztatom, hogy még a természetet nem kedvelő Callum Jenkins is otthonosabban mozog a vadonban, jóllehet neki sikerült akaratlanul is nagy tapasztalatra szert tennie. *
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Quinlah-val]
*Izgatott vagyok ez nem vitás, nagyon készültem a mai napra és nem csak az ünnepség miatt. Leginkább Vadembert vártam már nagyon, hiszen mióta visszakísért a Városba Elorakból, nem találkoztunk. Számomra épp azért is volt fontos, hogy találkozzunk, mert nem tudtam, hogy azok után amit mondtam neki, mi fog változni kettőnk kapcsolatában. Bántam is meg nem is, de már nem tudtam változtatni rajta…és nem is akartam. Jólesett kimondani, egy kicsit megkönnyebbültem de féltem is. Féltem, mert azóta történt más is és nem kis ijedtséget okozott amikor megláttam az arcát a Kancelláriai hírmondó végére biggyesztett fantomképen. Szerencse, hogy nem készült róla rendes kép, különben már mindenki tudná, hogy kicsoda ő és a titkát is felfedték volna vele. A találkozás azonban picit eltolódott, mert egy kapatos perdai férfi az utunkat állta. Quinlah próbált elhúzni engem az útból, kettőnk közé állt, hogy minél távolabb tartson a férfitól, de megőrizte hidegvérét is. Halkan és udvariasan küldte el.* -Shaz`or áldását kérem rád és ma Shiennel is figyel, kérlek légy tisztelettel iránta. Menj utadra, a főtéren kapsz enni Isumod. *Láthatóan ismerte, még mielőtt bemutatkozott volna, Quinlah a nevén szólította. Én még sosem láttam részeg perdait, így ez most megdöbbentett, főleg amikor elkezdett kéregetni. Az alkohol hatásának tudtam be, mert bár látszott az arcán minden addigi megpróbáltatás, Elorakban sosem kellett senkinek kéregetnie. Akinek nem volt, annak adtak, aki szűkölködött annak segítettek és minden bizonnyal Isumod is kapott segítséget, mert elvesztett karja miatt már nem tudta ugyanazt a munkát elvégezni, nem tudott vadászni, pedig ahogy említette, nagy vadász volt egykoron. Megsajnáltam és mikor odahajolt hozzám, nem húzódtam el, jóllehet a lehelete nem hagyott kétséget afelől, hogy nagyon korán kezdte az italozást, és biztosan volt hozzá partnere. Kezem a vállára tettem, egyrészt,h ogy megnyugtassam, másrészt, hogy megtartsam azt a minimális távolságot az arcunk között, ami még lehetséges volt.* -Isumod, sajnálom, hogy te lenni éhes, de te látni, hogy nincs nekem ennivaló. Shiennel ad bőség mindenki, Quinlah mondani jól, főtéren lenni sok terített asztal, te ott kapni enni. *S ezzel léptem is hátra egyet, hogy aztán újra megpróbáljam kikerülni. Mosolyogtam rá, mert végül is nem volt tiszteletlen, nem tett semmi olyat ami bántott volna, csak el volt keseredve amit az ital hatása még fokozott is. Ha lett volna nálam lepény, ahogy egyszer régen a kikötőben, adtam is egy férfinak bocsánatkérésképp, úgy Isumodnak is adtam volna, de már mindent elvittük a főtérre Quinlah-val. Korán nekiláttunk elkészíteni mindent ami nekem különösen érdekes és izgalmas volt. Mostanra már csak Vademberrel való találkozásra tudtam koncentrálni és állandóan az járt a fejemben, hogy ez az ünnepség nem igazán volt jó ötlet azok után, hogy az arca felkerült a Kancellária körözési listájára. * -Menj utadra Isumod, majd én vigyázok a lányra, te csak menj a főtérre és keresd Tywinnát. *Quinlah utolsó próbálkozása arra, hogy tovább menjünk, és ebben talán a segítségünkre lehet az a kis bonyodalom, ami a közelünkben bontakozott ki. Még talán Isumod is felfigyelt a gyereksírásra, Quinlah pedig kapott az alkalmon, hogy kihasználva esetleges figyelmetlenségét, elsurranjunk mellette. Többen is a gyerek köré gyűltek és azok köré akiktől segítséget kért. Csak egy villanásnyira láttam meg Vadember arcát, de mintha csak egy látomás lett volna. Sokan körülállták és eltakarták, de muszáj volt megbizonyosodnom. Anélkül, hogy Quinlah-nak szóltam volna, a tömegbe vetettem magam, kerülgettem a perdaiakat, hogy minél közelebb kerülhessek. *
*Az északi kapu közelébe érve, szinte egyszerre csapott le rám minden és mindenki látványa. Abban a kivételes helyzetben voltam, rám nem sokan figyeltek, apa jól elvolt az új perdai barátaival, sikerült olyat kifognia aki valamennyire jártas volt a mi nyelvünkben. Nézelődhettem kedvemre, mert hát kellett is. Kerestem a bátyámat és kíváncsi voltam, hogy ezen az ünnepen megjelenik-e a botanikus csajszi. Apa amikor nem beszélgetett perdaiakkal – mondjuk beszélgetésnek csak erős túlzással lehet nevezni, de jól elvoltak – akkor a városról áradozott és igyekezett minél több képet készíteni anyának. Pontosan tudta, hogy neki mik fognak tetszeni, s azok a képek majd kiegészítik azt amelyekkel én próbáltam megmutatni Elorakot. Egyszer majd talán együtt is eljöhetnek ide, legközelebb meg majd anyát hozom el. Szegény most otthon izgul Alecért, mert hát mindig történik valami és a tűzvölgyi balhé óta egy nem túl jól sikerült kép kering a bátyámról Domínium-szerte. Aki persze jól ismerte, mint például June vagy a közvetlen katonatársai, pontosan tudják kiről van szó. Én is felismertem, anyáék is, nincsenek illúzióim afelől, hogy többen tudják már, Alec nem halt meg még sem. Egy fátyol lehullt a titokról. Szerencsére még nem járt körbe a pletyka, és ez csak annak tudható be, hogy a családunk körül élők mind ellenálló szimpatizánsok, még a katonák is. Szóval amint apát fogva, nehogy elveszítsük egymást a tömegben, nézelődöm, észreveszem s közeledő botanikus csajszit, s akkor harsan fel a gyereksírás a másik irányból, egyből kiszúrom a bátyámat, ha nem történik mindez, össze is futottunk volna, alig öt méter választ el minket egymástól. Arra kezdem el húzni apát, megszorítva a kezét és jelentőségteljesen ránézve, hogy tudja, most jött el az ideje annak, hogy fapofát vágjon. Még gyakoroltuk is a nézést, mert nem szólhattam neki, hogy hé, most ne csinálj semmit, mikor meglátod Alecot. Apán egyszerre egy másfajta izgatottság lett úrrá, nekem meg kétfelé kellett figyelnem. Alec aztán eltűnik, de látom, hogy a sírós kissráchoz hajolt le. Fura sárgában látni őt, sosem volt az ő színe, pedig a sötét hajához és szemeihez jól állna, de a sárga nálunk embereknél nem éppen pasis szín. El is mosolyodom, aztán apához fordulok.* -Majd kimegyünk a kapun, van arra egy jó hely. *Már meséltem neki arról a helyről, ahol nyugodtan meglapogathatja Alec hátát és magához ölelheti, mielőtt figyelmeztetjük, hogy jobb lenne nem mutatkoznia Elorakban. Bár gondolom lecsekkolták a kancellári híreket, nem árt tudatosítani benne élő szóban a lényeget. Ezért is kell majd karon ragadnom és visszafelé toloncolnom a városból az erdőbe, mielőtt ide is elér néhány városlakó. * -Csak gyorsan csináljuk, úgy látom épp a figyelem középpontjába került. Te utat csinálsz, én meg felkapom és viszem. Na, milyen terv? -Csodás! *Vigyorgom apára tervének egyetlen szóval való értékelését, bár tudom, hogy csak viccelt. Ugye, csak viccelt? Karon ragadom és odalépünk egészen közel Alechoz, aki talán épp most emelkedik fel, nyakában a kis kölökkel. Tőlünk kicsit oldalra, szintén megérkezik a botanikus csajszi, hozzánk képest nagyobb lendülettel átverekedve magát a tömegen. Apa a fiát nézi, én látványosan Alec bnőjének szemeibe fúrom a tekintetem, nem kevesebb szándékkal arra, hogy szemmel verjem.*
/Városkapu – Alec-kel és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
- Ugye hogy ugye? Kacsintok Harvey-ra, mikor az Oz nevet ízlelgeti. Más körülmények között talán szabadkozni kezdenék, még széles vigyora ellenére is, hogy én még véletlenül se akartam burkoltan kisördögnek nevezni. De itt és most? Áh, nem, csak viszonzom vigyorát és közben már Alec felvetésére ráznám meg fejem, de már sose tudják meg, mit akartam mondani, mert Harvey megelőz és én kénytelen vagyok lelkes bólogatásba fogni és ezen gondolatmeneten tovább haladni. - Kicsit összekeverjük a betűket, vagy megduplázzuk őket és kiköpött perdai hangzású neveink lesznek. Oz, mint Ozzo becézve – Rebegtetem meg szempilláimat Harvey felé nevetve, ritkán becézzük, nem is értem miért. – Dorothy meg lehetne Thorody. Hangom kissé orrból érkezik az utolsó kiejtésnél, mintha Dorothyt akartam volna mondani dáthásan. - Te is szeretnél ilyen klafa nevet? Mondjuk lehetnél… Igyekszek átpörgetni a lehetőségeket, átugorva a beszélő neveket, de a perdai gyermek megakasztja gondolataimat, talán ez mindannyiunk javára válik. Kezeimet szám elé kapom, hogy ne hallatszódjon a nevetésem. Nem szegény kisfiú baján nevetek, de úgy tűnhet, ezért el is fordulok. - Ez gonosz volt. A nevetés miatti könnycseppeimet törölgetve tudom, hogy Alec érteni fogja, hogy nem a megjegyzésére mondtam, hanem csak az időzítésre. Mikor lecsillapodok, visszafordulok és bizalmat árasztónak szánt mosollyal pillantok a fiúra, segítek neki nyakba is mászni, ha nem ellenkezik és bólogatok, mikor engem szülő-megtalálónak titulálnak..meg akkor is, mikor jóbarát-megtaláló leszek inkább. Mivel a fiúk már körülzsongták a gyermeket, ami amúgy kedves és bájos, én szemeimet árnyékolva pillantok körbe, hátha kiszúrom a pánikoló szülőket. Legalábbis feltételezem, hogy pánikolnak. Ha lenne gyerekem (nem veszteném el), és elveszne (mondom, nem veszteném el), én biztos kiborulnék. Egy pillanatra mintha ismerősöket szúrnék ki a tömegben, egyszerre kettőt is, erre is kéne egy kifejezés, olyan, mint a deja-vu, de nem vagyok biztos benne, hogy tényleg őket láttam, mert közben még mindig áramlik körülöttünk a tömeg. Talán csak Ravenhez és Jasmine-hez hasonló perdaiakat láttam, lehet inkább erre kellene kifejezés, talán van is, Rebelliumba költözésem után pár hónapig a régi kollégákat, ismerősöket véltem látni, tévesen persze. Most kicsit irányítottabban pillantok a két lány felé, és ha nem látom meg őket újra, akkor elindulok Harvey mellett jóbarát-keresőbe, ha kiderült, mit-kit keresünk pontosan.
Itt a kapunál nézelődve a mai nap szépnek, s örömtelinek tűnik, de egészen addig a pillanatig, míg a gyereksírás le nem csap. Rögtön a hang irányába fordulok, de a Perdai tömeg nincs segítségemre, hogy most egy fiú vagy lány? Vajon mi történhetett vele? Mindegy is, az én áldott jó szívem nem hagy nyugodni, mert elindulok abba az irányba. Már majdnem ott lennék, mikor hirtelenjében megszűnik a bömbölés, s a tulajdonosát elnyelte a föld. Körbenézek, s mintha egy pillanatra ismerős mozdulatsort láttam volna? Kizárt, hogy bárki eljönne az olyan ismerőseim közül,akik nem perdaiak. Vagy mégis? Újra elhangzik a bömbölés, ami egészen pontosan pár méterre van tőlem. Ezúttal sietősen indulok a hangforrás fel, s mikor megpillantom a kis srácot, majd aztán Alec jellegzetes állását, akkor megtorpanok egy kicsit. Biztosan oda kell nekem menni? Mintha nem lenne egyedül Vadember. Egy kicsit gondolkozok magamban, majd úgy döntök, hogy kibékülni ki kell vele. Shiennel ünnepe tökéletes e szempontból. Egészen gyorsan odasurranok hozzájuk, s rájuk köszönök. - Shiennel vigyázza lépteiteket! - hangzik el tőlem, s elsősorban megnézem a másik kettő szerzetet. Tekintetem csak utána szegeződik az ismerős arcú srácra. - Ő a sírás forrása igaz? - kérdezek rá, jobb ha megerősítenek benne.
Úgy tűnik, hogy a nyelvtudásomat majd csiszolnom kell még egy kicsit, mert a srga ruhába öltözött vadászok, kikről később kiderült, hogy valamiféle Ünnepre, készülődnek, elég furcsán néztek rám, miközben hallgatták szavaim. Örüljenek neki, hogy megtanultam a nyelvüket, mégha ilyen kiejtéssel is. Mert ha nem lenne az ahelyzet, amilyen, akkor gyújtóbombával is köszönthettem volna őket. Egy kényelmes karoszszékből figyelvén, ahogy a perdai települések elhmavadnak. De, nagy szerencséjük van, mert nekem semmi kedvem ezt a humanoid fajt lemészároltatni. Jelenlegi helyzet szerint a Perda az egyetlen lehetőségünk, hogy élő bolygót népesítsünk be és megmentsük a saját hibánkból, kihalás szélére sodródott fajunkat. Nem kellene újrakezdeni a gyilkolászást, bolygó pusztítást. Szóval kiderül számomra, hogy egy a Shiennel istennőnek dedikált ünnepet tartanak, de valamit még keresnek. A betöretlen pelyhesállút fel sem veszem, elvégre nem pelyhes az állam és a betöretlent sem tudom mire vélni. Élhet errefelé valami jószág? Tudja a rossz nyavalya.
Aközeli bozótosban, valami mozog, amit igazán nem tudok mire vélni vagyis .. úgy mondanám, hogy nem tudom, hogy mi lehet. S ha történetesen nem abból az irányból érkezik a nő, aki megszólít és ltszólag nem a vadászokkal egy csoportban van, fogadom köszönését. - Áldjon téged is Shiennel. - mondom nyugodtan, de a bozót felé pillanta, biztos hallja a perdai nő is, hogy ott valami zörög. Lehet azt keresik a vadászok. - Én és a csoportom növényeket gyűjtöttünk, amikor felfigyeltem a vadászok ama csoportjára. Különösnek tartottam, hogy sárgát viselnek, ezért elindultam hozzájuk, hogy megkérdezzem, mit csinálnak. Ekkor értesültem arról, hogy egy ünnepre mennek Elorakba.
Mondom őszintén, mert nem is nagyon lenne okom tagadni, hazudni vagy bármit ferdíteni. Egy efféle ünnepség megtekintése nem lenne butaság, hátha meríthetek belőle némi ötletet. - Megfordult a fejemben, hogy megtekinteném magam is azt az ünnepet, leróni tiszteletemet Shiennel előtt. - ha a bozót még mindig zörög, akkor felé fordulok és úgy helyezkedem, hogy a hónaljtokban lapuló pisztolyomat bármikor előránthassam és ha úgy hozza a szükség, lőhessek. Bár, nem sok kedvem van elkezdeni puffogtatni, amikor az Elorak és közeli perdai településekről is, gondolom én, szép számmal érkeznek perdaiak. Elvégre ez az ő szent ünnepük, ahol mi most még csak vendégek lehetünk. - Bár, túl sokat nem tudok a vallásotokról, de tanulni sohasem késő. - ismerd meg az ellenségeid és tartsd közel őket magadhoz. okos dolog lehet bepillantani a szokásikba, vallásukba. Mégha valószínűleg, tekintve, hogy idegen vagyok neki, csak felszínes betekintést nyerhetek.
- Dőreség volna azt feltételezni, hogy egy perdai nő ne lenne képes megvédeni magát, nem is esek efféle hibába. Amint látod, nem mozgok kellő otthonossággal a perdai kultúrában. Megtisztelnél hát azzal, hogy kísérőmül szegődnél a mai napra? Az öltözetedből gondolom, hogy Te is az ünnepre tartasz. - légy kedélyes, alázatos, barátságos és megnyerő. Oszlasd el az ellenséged gyanúját, nem baj az, ha alábecsül.
Isumod összeszűkült szemmel nézi, hogy a perdai nő elé áll, s védi a másikat. Látszik rajta, hogy erősen koncentrál, hogy megfejtse ennek jelentőségét. Lassan végigméri a fajtársát, s szavai után csak ennyire futja neki. - Onnan jöttem, csak aztán megálltam pár helyen. Meg aztán a főtéren ki fogadna ilyen állapotban? - fájdalmasan sóhajt egyet. Mikor Jasmine szólal meg, s erősíti meg Quinlah szavait, akkor ingatja a fejét, hogy nem. - Már kerestem Tywinnát a főtéren, de csak Dunloseg volt ott. Mindegy! Menjetek – hallatszik tőle, s utat enged nektek, hogy minél hamarabb az Északi kapuhoz érhessetek. Ő meglesz a nap folyamán a saját világfájdalmával, s démonaival.
- Északi kapusok – Jasmine, Josie, Raven, Alec, Harvey és Tywi
Piszkos bácsiba kapaszkodik a kis srác, s onnan néz rá a szőke hajúra nőre, s a bozontos szakállasra. Láthatólag nem szólal meg egyből, mert gondolkozik, s ez kiül a homlokára. Sóhajt egyet, mert csak most ébred rá, hogy teljesen idegenekkel van, akiknek a beszéde nem olyan dallamos, mint a perdaiké, hibázik az ütemben. Tágra nyílt szemekkel néz rá Alecre, mikor közel hajol hozzá, s mivel annyira megszokta Harvey lábát, hát még görcsösebben kapaszkodik bele. - A..A nevem Klemriz – néz farkasszemet Aleccekkel, s próbálja felfogni a szavait, úgy ahogy Piszkos bácsiét. Mikor meghallja, hogy felülhet Bozontos szakállas nyakába, akkor arca mosolyra derül. Halvány nyoma sincs annak, hogy sírt volna. - De-de akkor onnan le se akarok szállni! - mondja nagy határozottan, s ezzel Piszkos bácsi érezheti, hogy a szorítás a lábán enyhül, majd végleg elengedi a srác. Cserébe már jelzi is Alecnek, hogy vegye a nyakába. - Egy Chinelt kell keresnünk, Momu a neve. Ő a barátom, szeret engem, csak ebben a nagy tömeg nem neki való. - magyarázza nagy okosan, s ha felkerül végre őrhelyére, akkor onnan mosolyogva körülnéz.Nem kell sok neki, hogy rögtön a legszembetűnőbb hajzuhatagot kiválassza a tömegből. - Ott van anya! A kék hajú! - mutogat abba az irányba, ahol látja. - Közeledik! - szólal, s mikor Tywinna megérkezik akkor nagyon gyorsan mondja Alecnek! - Tegyél le! - ha megtörtént, s a kék hajú nő megérkezik, akkor ő válik az ölelés áldozatává, miközben mondja. - Anya, Anya..Anya – bújik oda nőhöz. Azt senki sem láthatja, hogy magában mosolyog a kis pimasz, hogy mindenkit átvágott. Meg aztán miért ne bújhatna oda egy olyan szép vonalakkal megáldott nőhöz, mint Tywinna? - Anya, Chinel Momu elszökött és nem találom, de-de ők azt mondták, hogy segítenek. - mutat rá a többiekre, akik ott vannak.
[Elorak közeli erdő]
- Erdő rejtekében – Evans, Roda
A vadászok észlelik az ismerős hangot, s mikor megpillantják Rodát, akkor mindannyian odafordulnak hozzá, s nagy tisztelettel közösen köszöntik a nőt. - Shiennel adjon életerőt és áldást rád! - ezután pedig nem sokat maradnak a látóhatár alatt, úgy eltűnnek, mintha nem lettek volna. Ami viszont nem szűnik Evans és Roda számára, az a erős neszezés. Nem sokkal később a mellettük levő zöld tömeg zöldje szólal meg, s ahelyett, hogy onnan valami nagy bajra számítanának, akkor sokkal inkább a földről érkezik a támadás. Ki a célpont? Egészen Evans kancellár lába szára felé indul egy karomtámadás, ettől a macskaszerű finom bundájú erdei haramiától. Mi vonzotta a férfihez? Egészen a különleges szaga, amitől azt remélte, hogy valamilyen finom préda, ami betolakodott a vadászterületére. Mikor érzékeli, hogy van más is a közelben, akkor felborzolja a bundáját, s a test állása pedig fenyegetővé válik. Farkasszemet néz mind a kettővel, s nem tágít.
Egy kis móka mindenkinek kell (Harvey és az újra dübörög a banda)
/Északi kapu/
Visszakacsintok Josie-ra, érti ő a dörgést, mint mindig! - Mintha, kicsit pösze lennél ezzel, nem? - nézek rá érdeklődve. Ahogy még jobban belém kapaszkodik a kiskölök, csak a szemeim forgatom az ég felé. Szeretem én a kölyköket, de valahogy nem éppen egy lámpaoszlop a lábam, amit csak úgy markolászni lehet. Bár jól esik, akkor ezek szerint a biztonságot jelentem neki. Figyelem, ahogy Alec magához irányítja a gyereket, és egy hálás pillantás kap, ami nagyjából Egy kidüllesztett szem. - Momu. - mormogok, megjegyezve a nevet, azt, hogyan néz ki, azt még majd pörgetem a fejemben, a nyelv jobban megy, mint ezek az úgy izék. - Megkeressük. - ha Josie velem tart, ha nem, akkor egyedül tűnök el a kis utácskákban, amit tudom, hogy neveznek. Nekem akkor is utcák és utcácskák.
/Városkapu - Josie-val és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
- Na arra befizetek! - Nevetek fel Harvey szavain, amelyekkel betuszkolna engem abba a kis kosárba. Ha sikerül neki, tényleg kijár neki egy rendes perdai név, mert van egy különleges képessége. Szám sarka széles mosolyra húzódik, ahogy Josie-t hallgatom a perdai névátírásokkal. Hogy ez nekem eddig nem jutott eszembe? Alec helyett lehetnék... Cela. Pff... Azt hiszem, ma kreatívra kell innom magam ezen az ünnepségen. Mielőtt viszont Josie találna nekem nevet, nem kevés baljós előérzetet okozva a kis szünettel, de végül nem születik meg a név, mert gyereksírás harsan a csendbe. Már ha egy ilyen vásári forgatag alapzaját csendnek tekintjük. - Az vagyok. - Súgom vissza Josie-nak, miközben állom Harvey egy szemes jelentőségteljes pillantását, az én barnáim nevetnek rá, majd a fiúhoz fordulok, nagyjából feleslegesen, mert Harvey új tudását villantja meg. Vagyis hát nyilván nem új, nem a motortól idáig szedte össze a perdai nyelvtudását, de nem tudtam, hogy ilyen folyékonyan beszéli. Felemelem mindkét kezem tenyereimet mutatva felé megadón, jelképesen elhátrálva, hogy intézze csak a kölyköt. Jobban jártunk volna, ha rá bízzuk, mert érzek némi megszeppentséget egy pillanatra a fiútól, mikor ráébred, hogy én nem vagyok perdai, gyaníthatóan akkor Harvey sem piszkos, és kisebb csoda, hogy ezek után nem menekül a hármunk közül egy anyukára legjobban hasonlító Josie-hoz, aki nem buktatta le eddig magát, hogy nem perdai. Mindenesetre túlteszi a kissrác a kezdeti szeppentségen magát és csakhamar a nyakamba kerül, én meg kacsintok egyet Harvey-nak a hálás pillantására. Oké, tényleg gonosz vagyok: tudom, hogy ő nem fog visszakacsintani, hehe. Na de, Harvey szavaival kísérve fordulok lassan körbe a Klemriz nevű kiskrapekkal, hogy kiabálhassa a szülei nevét, vagy a szülők kiszúrják a kicsit, esetleg egy chinel is a nyakamba szökkenjen fel. Legalább nem bébi-erratort kell keresni, nem hiszek a háziasításukban. - Ez gyors volt. - Nem fáradok most a perdai verzióval, mikor próbálom belőni, merre mutogat a fiúcska. A nyakban hordozásnak ez a hátránya: rohadt nehéz fejet hátrahajtva felnézni, hova mutogat az utasunk. Elkezdem őt letenni inkább, innen már akkor meglesz az anyuka... Várjunk! Kék hajat mondott? És mire ez a kérdés bennem megfogalmazódik, addigra ott terem Tywinna maga, a fiú hozzábújik. - Anya? - Kérdezek vissza meglepett-bambán ahelyett, hogy válaszolnék Tywinek, a kissrác mosolyát nem is látom, meg hát örömében is mosolyoghatna. Épp arra jutnék, hogy de nem is kék a gyerek haja, mikor rájövök, hogy jobb is, hogy nem tettem fel ezt a kérdést hangosan, mert hát nem örökletes a festett haj ugye. De nem lehet a sajátja. Örökbe fogadott? Vaaagy összejött egy özveggyel és mostohafia lett? Ú, ennek azért most drukkolok! Tywi-vel jól járna, meg Tywi is megérdemli már a boldogságot. A kisfiú magyarázni kezd, de nem is hallom szinte, hogy mit, mert ekkor felbukkan Raven is, aki karon ragad. Mit keres itt egyáltalán? - Mi a...? - Másik oldalról egy férfi tesz ugyanígy, akit hirtelen nem is látok még ki, de Ravenből kiindulva biztos az a Denisov lesz az és közben vonnak a kapu felé vagy valahova... hova is? - Most már emberrablásban is utazol? Semmi gond! - Az utolsó szavaim már Josie-Harvey kettősnek szól, hogy ne akarjanak kiszabadítani, nem a Kancellária csípett fülön, vagyis karon. Ebben a nagy felfordulásban viszont nem veszem észre azt, akit korábban annyira keresett a tekintetem: Szöszit. - Remélem rohadt fontos... - Mordulok újra Raven felé, nem túl barátságosan.
*Nem tetszik nekem, hogy Alec a figyelem középpontjába került, túl hangos minden körülötte, és bár nem a főkapunál vagyunk, ahol általában a városiak be szoktak lépni Elorakba, azért lehetne óvatosabb is. Apa is feszült, jóllehet ő ezen felül még izgatott is, hiszen régóta nem látta a fiát és sokáig azt hitte, hogy meghalt. Amikor megvittem a hírt, hogy még sem, azonnal látni akarta, nos idáig sikerült lebeszélnem róla. Tudom, már ez is szép eredmény, de ha most valaki közénk lép azzal, hogy felismerte a kancellária által közzé adott fantomképről a bátyámat és rögvest őrért kiált, megkarmolom magam. Ezt megelőzvén igyekszem apába karolva Alec felé sietni, igaz nem is kell noszogatni, mert szedi a lábait rendesen, én viszont százfelé is figyelek közben. Kerülgetem a jónépet, szemmel tartom az időközben felfedezett botanikus csajszit és még arra is jut az időmből, hogy másik kezemmel elcsenjek egy csúzos lepényt egy mellettem elhaladó perdai kosárkájából. Nem enni akarok, és ezt apa kérdő, kíváncsi pillantását látva, rögvest tagadom is egy sajátos, ravenes nézéssel és fejrázással. Erre apa szemöldöke még feljebb fut és egy sóhaj is kiszakad a torkából, de láthatóan bízik bennem. Vagy még kivár. Odaérünk a kalamajka kör szélére és máris szemmel verem drága botanikusunkat, és az akciómat csak azért nem indítom el, mert közben megjelenik Tywinna is szemből, a nagy hangú kis srác pedig hozzárohanva azt kiabálja, hogy „Anya” . Ezt azért megértem, hiába perdai, apát hidegen hagyja, én viszont eltátom a számat, talán a bátyámmal egy időben. Ő többet agyal mint én, fontosabbnak tartom, hogy a bátyámat elsodorjam a tömegből, lehetőleg úgy, hogy aki eddig nem ismerte fel, az ezek után se. Kikarolok apából, és egy merész fordulattal alecba karolok, apa meg a másik oldalról úgy szintén, ha Amazon csaj még ott van, dobok neki egy százkarátos vigyort, integetni viszont nincs érkezésem, mivel egyik kezemben Alec karja, a másikban a lepény, amit a kérdésére bólogatással válaszolva, máris az arcába kísérlek nyomni. Szigorúan azért, hogy ne ismerjék fel, s apával már taszigáljuk is el az északi kapu felé.* -Semmi gond! *Ismétlem el a szavait Amazon felé, ha még figyel s nem indult el a másik haverjukkal valahova, gyanítom megkeresni a fiú szüleit….akikből az egyik Tywi. Vagy nem, ez majd kiderül, de nekem most az a lényeg, hogy a bátyámat minél előbb eltakarítsuk innen.* -Nagyon fontos! *Ha eddig nem esett le neki, hogy ki a kísérőm, és sikerült az arcába nyomni a talán lekváros lepényt, akkor most egy ideig nem is fogja látni ki az. Az egész lepény persze nem maradhat az arcán, lecsúszhat a nagyja, de a lekvár egész jól takarhat. * -Hello Tywi! Megbocsátasz egy percre? Egyébként gratulálok, helyes fiú! *Vetem oda neki vigyorogva, és az sem mossa le rólam, hogy Tywi is épp annyira meg van tán lepődve mint mindenki más. Apa, Alec másik oldalán dörmög fia fülébe, ha sikerült közrefognunk, ha nem, akkor másképp, de igyekszik felhívni a figyelmet magára.* -Ne ellenkezz fiatalúr! Kompromittáltad magad. Gyerünk innen kifelé! *Ha nem vigyorognék amúgy is, széles mosoly nyúlna szét a képemen attól, ahogy apa Alecot nevezte. Rendszerint akkor hívta fiatalúrnak, amikor mérges volt rá, és tudta, hogy Alec nem szereti. Persze az idő mindent megszépít és ha Alecnak hiányzott az apánk, akkor most még ennek is örülni fog. Ha a lepény az arcában landolt, annak nem annyira. Ráadásul ezzel azt is elértem, hogy ne vegye észre a botanikus szerelmét.
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Quinlah-val]
-Sajnálni én. Valaki adni neked enni. Én biztos lenni benne. Te nem haragudni rám, nekem lenni fontos dolog, én sietni. *Tényleg sajnálom őt és az őszinteség nem csak szavaimból hallatszik ki, hanem pillantásomból is látszik. Még egyszer utoljára megérintem a vállát együtt érzőn s aztán megpróbálok ellépni mellette. Quinlah is segít, de Isumod sem tart minket vissza. Ha nem beszéltem volna meg találkozót Vademberrel, most elkísérném a szomorú perdai férfit vissza a főtérre és szereznék neki ételt, de biztosan adnak majd neki, s talán nem csak ételt, hanem ruhát is. * -Menj Shiennel áldásával Isumod! *Quinlah hangja is nyugodt, kedves és arcán is mosoly látható, mikor utoljára szól a férfihez, de addigra én már előre is rohanok, már amennyire lehet ebben a tömegben, mert mintha vadembert láttam volna meg. Csak egy pillanat volt, de a bizonyosság feszíti szívemet. Épp akkor érek oda a bonyodalomhoz, amikor az megoldódni látszik, de ez csupán néhány röpke pillanat, s minden egyszerre fordul a feje tetejére. Meglátom Vadembert, az éppen távozni készülő Jess-t, Tywinnát és más városiakat is. Utóbbiakat nem ismerem, de a lány mintha hasonlítana vademberre, de ordítóan kék szemei ennek ellentmondanak, viszont őt megpillantva furcsa érzés kerít hatalmába. Deja vu…mintha már láttam volna az arcát és nem is egyszer, de nem tudnám megmondani, hogy hol és mikor, milyen helyzetben. A hol, persze egyértelmű, gyanítom a Városban, de az érzés el is illan amikor Tywinnát átkarolja a kisfiú, akinek a hangját korábban hallottam és anyának szólítja perdai volt barátnőmet. Kikerekednek a szemeim és ajkaim meglepetten elnyílnak, de rögvest hátra is fordulok, mert meghallom a nevem.* -Jasmine! Várj! *Quinlah kiabál utánam, lassan ért be, és arcán ijedtség vert tanyát amiért szem elől tévesztett. Mire azonban visszafordulok vademberhez, már nem ott látom őt, ahol hagytam. Talán nem vett észre, vagy az őt karoló városaik miatt nem jött oda hozzám. Én meg nem értem az egészet, és csak az pereg le bennem, hogy felismerték és most viszik ki az őrökhöz. Na de miért az északi kapun keresztül? Mert bár az közelebb van, de meg kell kerülni a fél várost ahhoz, hogy a főkapuhoz jussanak, oda ahol az ünnepségre érkező embereket szállító kocsik és őrök vannak. Megfogom Quinlah kezét és egyelőre Tywinnához húzom őt, mert nem akarok rárontani Vademberre és azokra akik viszik magukkal. Egyrészt nem akarom magamat elárulni, hogy ismernem őt, másrészt őt sem, ha esetleg egészen másról lenne szó. * -Tywinna, szia! Ööö…Ismered azokat az embereket akik Vadember mellett vannak? *S mutatok is arra amerre Vadember és a fekete hajú lány és a férfi van, de közben a gyerekre is figyelek. Anyának szólította, de én tudom, hogy Tywinnának nincs gyereke, persze lehet, hogy magához vett egy árvát. Nem lenne meglepő sem szokatlan, Tywinna vágyik gyerekre és a perdaiak minden árvát megsegítenek, családba helyeznek.* -Tényleg a te fiad? *Érdeklődöm, de minden második pillanatban szívszorongva nézek Vadember felé, mennyire távolodott el tőlünk. Ha kell akár Tywinnát is magamhoz karolom, hogy vele együtt kövessük vadembert, persze csak diszkréten, nehogy észrevegyenek azok akik elvitték. *
*A vadászok tiszteletteljesen üdvözölnek, s aztán mennek is a dolgukra, én pedig mosolyogva bocsátom őket útjukra. Figyelmem a valószínűsíthetően magas rangú égi felé terelődik, akit már nem kísérnek az őrei, de minden bizonnyal figyelik a közelből. Nem tudom, hogy egy Callum Jenkinshez hasonló kancellár áll velem szemben, de megfordult a fejemben a gondolat. Mosolyom mindaddig arcomon marad, míg a férfi meg nem szólal és Shiennel nevét ki nem ejti a száján. Jóllehet az első ilyen tapasztalatom óta már tudom, hogy semmilyen rosszindulat nincs e mögött, de ettől függetlenül nem nézem jó szemmel, ha egy égi, Shiennel vagy Shaz`or nevével köszönt. Akkor sem ha a tiszteletüket akarják kifejezni, mert annak aki hívatlanul idejött és elvette erdeinket, földjeinket, aki becsapta a perdai népet, nem érdemes arra, hogy Isteneink nevét a szájára vegye és a véleményem nem változott. Szemöldökeim összefutnak egy pillanatra, de aztán letörlöm arcomról a rosszallást. A válaszára figyelek, miközben alaposan végigmérem tetőtől-talpig. Bólintok értésem jeléül, s csak gondolatban fogalmazom meg azon észrevételemet, milyen jól beszéli a nyelvünket, noha a szavak kiejtése elég darabos, mintha kavicsokat forgatna a szájában, de legalább nem egy gép beszél hozzám. * -Shiennel ünnepére készülünk, azért a sárga ruha, mely Istennőnk fényét hivatott mutatni. *Mosolytalanul folytatom szavaimat és rosszallásom újfent kiül arcomra amikor arról beszél, hogy leróná tiszteletét Shiennel előtt. Nem értem, hogyan gondolta ezt? Azt sem tudja milyen ünnep van, semmit nem tud Shiennelről, hogyan tisztelhetné?* -Miért? *Kérdezem kurtán és a férfi szemeibe nézek, jóllehet hallom és érzékelem a közeli bozótos zörgését. Apró állat lehet, nem egy vadászó errator falka egy tagja, sem pedig grodrak. Bledák sem lehetnek és cladacok sem, ők a fák ágain tanyáznak és ott is közlekednek. Wipiték, príí-k prookohogok szoktak az aljnövényzetben mászkálni, ezért nem is izgatom magam. * -Kíváncsi vagy a vallásunkra? Nos, talán előbb valóban azzal kellene megismerkedned, mielőtt a tiszteletedet tennéd Shiennel előtt. *Gondosan válogatom meg a szavaimat, de érezhető, hogy bár a tanulása ellen nem vagyok, a többit csupán helyezkedésnek tudom be. Azt a nyájas hangvételt is, amit velem szemben használ. Egy égi férfi, akit idáig kísértek, túl jól beszéli a nyelvünket és túlságosan is kedves. Nem érzem őszintének. Callum Jenkinsen jobban kiigazodtam, de belemegyek a játékba több okból is. Amennyiben kiderül, hogy valóban kancellár, máris találkoztam egyikükkel, tervbe volt véve, legalább nem kell szaladgálnom utána. Ha még sem kancellár, közelebb vihet az egyikhez, másrészt sok mindent én is megtudhatok tőle. Halvány mosolyt engedem meg magamnak, ami szavainak szól csupán és udvariasságot mutat.* -Elorakba tartok igen, az ünnepségre. Ha gondolod, szívesen elkísérlek és igen, megtudom védeni magam. *Tisztázzuk a dolgokat mielőtt bármivel próbálkozik, s a ruhámat összefogó övön függő tőrömre fogok rá egyetlen pillanat erejéig. Azon kívül nem tudhatja milyen képességekkel rendelkezem, jobb ha óvatos marad. * -A nevem Roda. *Mutatkozom be, de nem árulom el, hogy Elorak Első Gyógyítója vagyok. Pusztán kíváncsiságból, vajon hallotta-e már a nevem és ha igen, emlékszik-e rá. A kezemet nem nyújtom, nem a perdaiak szokása s csak a fejemet biccentem meg. Ha bemutatkozik, már tudni fogom kicsoda ő, de sem meglepődni, sem az elégedettségben fürödni nincs időm, mert a bokrok között lapuló lény máris kirobban az ágak közül. Egyenesen a férfi lábára fog rá egy kis príí, nagyságából ítélve még nem felnőtt, de már nem is óvatlan kölyök. Még csak a tőrömet sem fogom meg a láttán, inkább elnevetem magam azon ahogy felborzolja a bundáját és két szárnyát kiterjeszti, hogy nagyobbnak tűnjön. * -Hesss!...csak egy príí. Bolondos jószág. Megsérültél? *Egyetlen kézmozdulattal igyekszem elhessegetni az állatot, vagy legalább óvatosságra inteni, hogy meghátráljon, s csak aztán kérdezem meg a férfit, mennyire vészelte át a „támadást”. Nagy sebet nem ejthetett rajta, ha maradt is nyoma, valószínűleg nem akkora, hogy használnom kelljen a képességemet. Majd a városban bekötözöm.*
A perdai nő röviden összefoglalja, hogy miért öltöztek sárgába. Így azért már határozottan érthető számomra, hogy vadszattal foglalkozó egyedei a perdai népnek, miért öltöznek sárgába. Bár, mondjuk így is marhasg lehet a részükről, hiszen az állatok messziről kiszúrhatják őket. Ha meg az ünneplőjük színe, minek csámborognak az erdőben? Hátha összepiszkolják magukat. - Köszönöm a magyarázatot. - röviden megköszönöm neki, hogy értésemre adta, hogy mire a sárga szín viselete. Szóval Shienel-t mondhatni a legkönyebb talán a Nappal azonosítani. Végtére is a Nap fénye nélkül az élet sem lenne olyan, mint amilyennek ismerjük. Kérdésére, most az én szemöldököm szalad fel, egy pilanatra. Mit miért? Miért akarja az ember megismeni egy másik faj vallását, hitvilágát? Miért akarja tisztelni? Kicsit úgy érzem, a perdaiaknak semmi érzékük sincs ahhoz, hogy beleéljék, átérezzék egy másik faj helyzetét. Mellkasom előtt összekulcsolom a kezeiemt és úgy nézek rá, mint egy gyerekre, aki rossz fát tett a tűzre. - Hogy-hogy miért? Tisztelni és tiszteletben tartani, azt jelenti, hogy nem akarom megsérteni. Ha nem akarok megsérteni valamit, az feltételezi annak a lehetőségét, hogy kíváncsi vagyok és meg akarom ismerni. A megismerés útján, eljuthatunk a megértés kapujához. A megértés kapuján átlépve pedig az elfogadáshoz. Ha pedig ismerem, értem és elfogadom, akkor tisztelem is. Én legalábbis úgy gondolom, hogy megismerni egy másik faj kultúráját és vallását, megteremti annak a lehetőségét, hogy megértsük a másikat.
Mondom egy kicsit talán bővebben kieresztve, hagy szokja az akcentusom. Kizárólag azért jöttem el személyesen és hagytam hátra a testőrségem, hogy lehetőségem legyen közelebbről i megszemlélni, megismerni a perdai kultúrát. - Nyitott vagyok arra, hogy kölcsönösen megismerést és megértést leljünk. - mondom hatrozottan arra a kérdésére, hogy tényleg meg akarom-e ismerni a vallásukat. Igen. - Talán rosszul beszélem a nyelvüket? - teszem fel a kérdést, mert úgy érzem, elég nehézkesen megy neki a kiejtésem, maradéktalan megértése.
- Ennek igazán örülök, hogy te is Elorakba készülsz. Korábban nem volt szerencsém Elorakba látogatni, így örömmel veszem, hogy elkísérsz. - mondom őszinte mosollyal. Bár elnézve a perdai nő arcán végig zongorázó érzelmi hullmot, a mimikai változásokat, hát nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy minden úgy korrekt, ahogyan a hanglejtéséből igyekszik árasztani. Amikor bemutatkozik, bólintok egyet a Roda nevet már hallottam. - Örülök, hogy találkoztunk Roda, személyéről már hallottam. A nevem Peter. - csak így Peter, semmi Cambridge Evans függelék, semmi Kancellár vagyok, semmi én vagyok a Perdán élő ellenállók által keresett személyek egyike. Persze még megtoldanám, némi függelékkel, amikor hirtelen, elég váratlan dolog történik.
Egy a földi macskákra hasonlító, bár ebben sem lehetek biztos, én már egyetlen macskát sem láttam élőben, amikor születtem a Föld, már nagyon ramaty állapotban volt, de holoképeken láttam macskát. Szóval egy aprócska állat ugrik a lábamnak és csak az öltözékemnek köszönhetem, hogy nem karistolta végig a vádlim. - Hét, te kis bandita! - mondom emberi nyelven és felkuncogok az aprócska állat merényletkísérletére. Nem tűnik különösen veszélyesnekés ahogyan Roda kezeli az sem arról árulkodik, hogy módfelett veszélyes jószág lenne. Mondjuk ettől függetlenül nem árt az óvatosság, elvégre vadállat. Lassan legugolok, hogy ne ijesszem meg. - Gyere ide kispajtás! - hívogatom szelíden és közben teliszájból vigyorgom eme aprócska állatra. Kancellári rang ide vagy oda, még az én szívem is meglágyul.
- Az, kérlek szépen, csak perdai tájszólás!...tájhangzás! Bólogatok állításom megerősítéséül Harvey-nak, miközben százwattos vigyorom továbbra is töretlen. Sőt mi több, az események alakulásával szégyenletes nevetéssé görbül jókedvem. Na nem a jókedvem a szégyenletes, hanem a szituáció, amiben kivirul. Szegény Klemriz, nem azt érdemli, hogy azt higgye, hogy kinevetem. Szerencsére Harvey és Alec lekötötték eléggé a figyelmét ahhoz, hogy engem alig vegyen észre. Már Alec nyakában ül, mikor én ismerősöket vélek felfedezni a tömegben. A második pillantást irányaikba megakadályozza a fiúcska izgatott felkiáltása. „Anya!” - Hát ez tényleg nagyon gyors volt. Lehetetlen nem egyet érteni Alec-kel. Felkelti kíváncsiságomat a kék frizura említése, nem sok kék hajkoronát láttam még Elorakban. Aztán kiderül, hogy ez a legkevésbé érdekes a kialakuló szituációban. Úgy tűnik, Alec ismeri a nőt. Nem folyunk bele a párbeszédjükbe, nem is lenne rá sok idő, mikor Ravenék felbukkannak. - Ó…oké! Helló! Ebbe a mikro-párbeszédbe se folyunk bele, csak nyugtázom, hogy minden rendben, nincs gond és köszönésem máris elköszönéssé avanzsál. Szerintem egyébként most veszített triónk egy főt. Szóval igyekeznem kell, hogy legalább a duó tagja tudjak maradni, mivel Harvey is indul. Nem lep meg, a tettek embere. - Keressük meg Momut! Harvey mellé szegődök, egyébként is ez volt az alapfelállás, hogy mi keressük meg az állatkát, másrészt többesszámú kijelentését magamra is értve visszhangzom majdnem szó szerint. Raven hangjára fordulok csak vissza. Tywi? Ő lenne a híres-neves Tywinna? És mi még csak a bemutatkozásig se jutottunk, igazán nem is tudtam megjegyezni az arcát sem. Habár ha megtaláljuk Momut, úgyis találkozni fogunk a chinel visszaszolgáltatásakor. Mire újra irányba fordulok, eltűnik előlem Harvey széles válla. Ajaj! Nem pánikolok, elvégre egy istenséget köszöntő ünnepségen vagyunk, nem egy XX. század végi horrorfilmben (ez esetben Piszkos bácsinak nem állna túl jól a szénája), haladok a megkezdett irányba, annyi különbséggel, hogy Momu mellett most már Harveyt is keresem. Ó, és jut eszembe, még az előbb mintha Jasmine-t is láttam volna. Mivel Raven is Ravennek bizonyult, így azt sem zárom ki, hogy Jasmine is már itt van, szóval a szöszke fürtjeire is figyelek kicsit. Szóval már három dolog felé figyelek, csoda lesz, ha nem esek hasra a saját lábamba hamarosan, mert arra már kevés figyelem marad.
Nem egyszerű helyzet alakul ki, itt a szemem előtt. Egy perdai kis srác anyjának nevez engem, holott semmiképpen nem lehet az enyém. Senkivel sem álltam össze, s nem fogadtam be árvát magamhoz. Mondhatni még mindig nem mondtam le a saját gyerek kérdéskörről. Fiatal vagyok még, szóval nem maradtam még le semmiről. Nah de mennyire utasítsam el szegény kölköt, aki az anyjának kiáltott? Legyek gonosz vele Shiennel ünnepén? Várjunk csak! Shiennel ünnepén hazudni nem szerencsés! - Nem vagyok az édesanyád, s nekem úgy tűnik, hogy egyáltalán nem vagy elveszve. Shiennel ünnepén hazudni pedig rossz dolgokat szülhet. Szóval kérlek eressz el, s menj velük megkeresni Momut – szigorú tekintetemmel megtoldom a szavaimat. Remélem eléggé hatásos voltam vele szemben, de mi van a többiekkel? Itt volt Alec, akit végül ha jól láttam, akkor elvitte Raven, a hang alapján ítélve. Fogalmam sincs, hogy mi a terve a baszki barátnémnak, Alekkel kapcsolatosan, erről nem egyeztettünk előre semmit. Sőt a mai napon nekem még feladataim is vannak. Mert miért is? Egyszerűen egy régi ismerős női hangot vélek felfedezni egészen pontosan mellettem. S ezen illető annyira bátor hogy magához karol. Mikor ránézek, akkor felismerem Jasmine-t, s természetesen köszönök neki azért. - Szia Jasmine! Rég láttalak. - de nincs időm agyalni, mert rögtön előáll egy olyan kérdéssel, amire rávágnám, hogy igen részben ismerem a fekete hajú nőt, de a férfit nem. Azonban a szívem azt mondatja velem, hogy hazudjak Jasminenak. De akkor meg ellentmondanék magamnak. Nehéz helyzet, de valamiként ki kell vágnom magam belőle. Rögtön megfogan bennem a terv, s a végrehajtásához nem késlekedek. Magam felé fordítom Jasmine-t, elölről jól megölelem, s az arcára adok egy puszit és a fülébe súgom édes hangon. - Hiányoztál kis édesem! S ami azt illeti, Alec most biztos kezekben van, nem kell őket követni. - Raven nem hinném, hogy feladná saját bátyját. Ami viszont engem illet, előtör belőlem a diszkrét kérdés Jasmine irányába. - Mik a terveid Aleccel? -végre a meleg ölelésemből engedem őt, hogy az arcát fürkészve nézzek rá.Igen, itt az ideje megtudni Jasmine kém, vagy sem. Az ünnep tökéletes alkalom lehet rá. S még mielőtt meglépne esetleg Jasmine, akkor megfogom a kezét. - Gyere velem, sok mindenről kell beszélgetnünk. - természetesen nem erősködök, ha nem muszáj. Akkor én megyek a saját dolgomra.
- Északi kapusok – Jasmine, Josie, Raven, Alec, Tywi
A srác próbálja a csínytevését a lehető legtitkosabban véghez vinni, amelyben reméli a kiszemelt perdai szépség benne lesz. Azonban nem számol azzal, hogy olyan érvekkel lesz kivédve az álláspontja, amit ő szintén tud, hiszen a valódi szülei állandóan fegyelmezik e szempontból. - De..dee – hebegve kezdene bele a szavakba, mikor a vállára kerül a kis barátja, vagyis Momu. A srácnak sem kell több, sőt hirtelen olyan sok ismeretlen van körülötte, s ráadásul a terve sem jött be, hogy kereket old saját maga köszönés vagy bármi nélkül. Bosszús kifejezés költözik az arcára, ami biztosan egy darabig meg fogja őt különböztetni másoktól. Mi történik ezután? Mindegyik kapunál egy daliás herceg kinéző perdai férfi szépen kisétál városon kívülre, majd a náluk található állati maradványból kifaragott kürtbe fúj egy bizonyos jelzést leadva minden perdainak. Szépen szól, s méretét tekintve jól hangosan, ami a távoli messzeségbe szintén eljut. A kürt megszólalásával egyetemben minden Perdai aki éppen valamerre ment, az hirtelen megáll egyként, s némán nyílnak az ajkak valami imát, vagy fohászt elmondva. S ami leginkább szembetűnőbb, hogy aki eddig a városon kívülre igyekezett, az egyenesen irányt változtatva követi a városba menőket. Minden perdai egyként mozdul meg, hogy a Főteret tűzze ki céljának. Gyülekező van.
[Elorak közeli erdő]
- Erdő rejtekében – Evans, Roda
Roda a kézhessegetésével nem ér semmit, az állat egyenesen nem úgy fogja fel, hogy nagy veszélyt jelentett volna rá. Ebben a bizonyos pózban marad, hogy sikeresen megrémissze a két betolakodót a vadászterületéről. Leginkább a férfit tartja a prédájának, a nőre kevesebb figyelem hárul. Tán azért, mert olyan szagokat áraszt magából, ami megszokott és nem tér el a szokásostól. A férfi szaga meg egyszerűen irritálja a lényét. A príí az emberi szavakra csupán furán elfordítja a fejét, mintha értené azt, vagy egyszerűen mert ismeretlen számára. A hívó szavakra csupán vadmacskás menj innen morgásra futja belőle, de amilyen szeszélyes a kisállat hirtelen valamiért elindul a férfi irányába. Óvatosan, s pontosan teszi le a tappancsait a földre, s a járása igazi dámához hasonlatos. A szárnyait behúzza, s a testével nem mutatja, hogy ő legyőzhetetlen. Pillanatok alatt ott terem a kancellárnál, s testét máris odadörgöli engedelmesen a férfiéhoz. E rituáléba csak az zavar bele, hogy távolból kürtszó hallatszik. Ez annyira megrémiszti a kisállatot, hogy egyenesen a kancellár mellkasának ugrik, kiterjesztett karmokkal. Kapaszkodni akar, s halálra váltan didereg a teste.
/Városkapu - északi kapunál már Ravennel és njk apával/
Hagyom magam némileg arrébb vonszolódni, mielőtt kiderülne számomra, hogy Tywinna nem lett dögös anyuka. Hátrafelé leskelődöm, de előbb Harvey, majd Josie tűnik el szemeim elől, így visszafordulok elrablómhoz. Csak a feltűnés elkerülése miatt hagyom, de néhány lépéssel arrébb, a tömegből némileg kikerülve már ficánkolnék és az implantátum oldalán lévő személyt is leráznám, akivel egyelőre nem törődök, gondolom Denisov az már megint. Ám ez a mozdulat megakad, ahogy szavaim is, amivel epésen gúnyolódnék azon, vajon mi olyan fontos lehet húgomnak, mert ekkor terül el a képemen a lekvár, na meg a lepény, amin a lekvár volt. Minthogy kezeim mérsékelten szabadok, megrázom a fejemet, ezzel a lepény legalább leesik onnan, a lekvár viszont ott marad, édes illata azonnal orromba kúszik. Egyébként szeretem ezt a fajtát és más esetben jót nevetnék egy ilyen tréfán, de most nem. Főleg nem, mert Raven csinálta. - Bazdmeg! Neked Búfelejtő lötyög már az agyad helyén vagy mi a fa... - Támadnék neki szavakban húgomnak, mikor megállít egy ismerős hang, mely rohadtul nem Denisové és már nagyon régen hallottam. Csak azon a videófelvételen utoljára, amit már százszor megnéztem azóta, hogy megkaptam. Ez a hang, a megnevezésem, a hangsúly, amivel rám szól... Fejem azonnal felé kapom, elkerekedett szemeimmel nézek a lekvár-rétegek közül apámra, azon tűnődve, ez most valóság-e vagy Tywinna trükkje? Ha trükk, akkor nem érdekel, hogy csajból van, én lecsapom azt a perdait! Viszont ha trükk, ha nem trükk, a valóság illúziója is jobb a semminél, így most már Raven az, akit le akarok rázni magamról és amint ez sikerült is, apám nyakába ugrom nagy ölelésre, a lekvár egy részét ezzel önzetlenül is átadva neki. Szoros, szinte csontropogtató ölelés, mintha két év hiányát bele lehetne sűríteni egyetlen ölelésbe, majd csak annyira távolodom el tőle vállait fogva, hogy mosolyogva, feledve minden korábbi mérgemet derűsen nézzek rá, majd körbe el mellette. - Apa! Nem is gondoltam... Annyi mesélni valóm van! Anya is itt van? Velem jöttök mind, ugye? Hú, akkora welcome-bulit csapunk majd! Kicsit szövevényes a hely, de hamar kiismeritek magatokat majd és... - Raven terve bevált, apa váratlan felbukkanása miatt most anya húgoméhoz hasonlóan éjsötét haját keresem a tömegben egyelőre letörölhetetlen mosollyal és lelkesedéssel, egyébként is Szöszivel a Fő teret beszéltük meg találkahelynek. Ekkor hangzik fel a kürt hangja, amire minden perdai azonnal reagál. Ők nyilván tudnak valamit, amit mi nem. Meglepetten figyelem őket egy kicsit, majd apához fordul vissza a tekintetem és most már barátságosabban tudok Ravenre is nézni. Halkabbra fogom a hangomat, már csak azért is, mert a perdaiak körülöttünk is elcsendesedtek, mintha valami imát mormolva haladnának. - Mi legyen? Használjuk ki az időt a falon kívülre iszkolásra? Csak szedjük össze előbb Anyát! - Úgy pillantgatok mindkettejük mögé a válluk felett-mellett, mintha azt sejteném, hogy egyikük háta mögött bújt el Adria Delgado.
*Minden erőmmel azon vagyok, hogy a bátyámat eltávolítsam a kalamajka közepéről. Lehetőleg azonnal a kapu felé cincáljam apa segítségével, és még álcázásról is gondoskodom. Tywinnával sajnos most nem tudok beszélgetni, pedig imádom a csajt, főleg azután a csajos este után. Szerencsére most van rajta ruha. Amazon csajszival is váltanék pár szót, de későbbre halasztom. Nem is tudom hogy gondolták, hogy egy ekkora ünnepre csak így, minden álca nélkül bejönnek. Oké, én írtam meg Alecnak, hogy itt talizunk, de akkor még szó sem volt ünnepségről és arról, hogy ilyen sokan jönnek ide a Városból. Jobb kezemmel karolok a tesómba, mert több erő kell ahhoz, hogy elcincáljam és nem is gondolkodom azon, hogy pont az „erős” karját csípem el, de a törött karom – ami azóta még egyszer majdnem eltört – még mindig rögzítőt visel, bőven elég neki, hogy egy lepényt Alec arcába toljak vele. Közben apa megmarkolja a másik karját, és ezzel már ketten túlerőben vagyunk. Nem szólok semmit a szitkozódására, apa megteszi a magáét, én meg csak vigyorogva nézem a hatást. Irtó vicces ahogy kikerekednek a szemei, közben lustán potyognak le róla a lepény darabok, maguk után hagyva a lekvárt, vagy mi a francot, amivel bekenték. Apa némán, ahogy mondtam neki, de vigyorogva és könnyes szemekkel fogadja az ölelést és jól meglapogatja Alec vállát, hátát. Hallom a türelmetlen szusszantást is, amivel magába fojtja a szeretetteljes szavakat, de tudom, hogy ez csak félig önuralom, a másik fele a könnyei nyeldesése. Az még nem is baj, hogy Alec apa nyakába ugrik, szó szerint mint egy kisgyerek, de azzal már igenis van bajom, hogy leapázza.* -Cccssssssss!...Maradj már csendben…..*Egészen közel hajolva hozzá suttogom ijedten és én is körül nézek, de egészen másért, mint a tesóm. Ő anyát keresi a tömegben, aki nincs itt a kancellária szabályai miatt, de ezen majd később búslakodunk. A lényeg, hogy elhallgattassam, mert senkinek nem hiányzik, hogy felismerve apát, rögtön rájöjjön arra, hogy csak egy fia lévén, ki az aki ölelgeti. Egy körözött ellenálló akinek a fején vérdíj van. * -Ő nincs itt. *Apa is halkan beszél, szomorúan ejti ki a szavakat, de becsületére legyen mondva, nem árulja el egy szem fiát, nem mondja ki, hogy „anya”. Halványan mosolyogva törölgeti le az arcára ragadt kulimászt, amit Alec kent oda és láthatóan nem tud betelni a fia látványával. Mindenki figyelmét egy kis időre kürt szó hangja vonja el, amire felkapjuk a fejünket, a perdaiak meg elcsendesednek. Nem előnyös most hangosan beszélni, Alec azonban mintha nem is hallotta volna apát, továbbra is a családegyesítésen gondolkodik. Apára nézek és bólintok, és ismét közrefogva a bátyámat, elindulunk az északi kapu felé.* -Nem jöhetett el, tudod miért. De én látni akartalak, annál is inkább, mert….*S itt még jobban lehalkítja a hangját. * -….a Tűzvölgy óta kering a képed a kancellári híradásban. Tudni akartam jól vagy-e. -Sajnálom Alec, csak mi vagyunk itt. *Fűzöm apa szavaihoz a magamét, s noszogatom Alecet a kapu felé. *
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Tywinnával és Quinlah-val]
*Míg Quinlah-val igyekszem minél közelebb kerülni Vademberhez és Tywinnához, addig a kis kör közepén tovább bonyolódnak a dolgok. Azt még látom, hogy arrébb viszik Vadembert, és egy lepény is az arcába nyomódik. Majdnem elkiáltom magam, még a kezemet is a számra tapasztom és elkerekedő tekintettel nézem a történteket, nem tudom mit gondoljak felőle. Nem fogom fel, nem jut el a tudatomig az, hogy ez akár jó jel is lehet. Ha felismerte valaki és azért terelgetné arrébb, hogy feladja őt a városi őrségnek, aligha lepényt használna fegyverként, de olyan szinten felzaklatnak a történtek, hogy nem tudok hideg fejjel gondolkodni. Épp odaérek Tywinnához, mikor hallom, hogyan szereli le a kisfiút, akiről kiderül, hogy mégsem az övé, de még csak örökbe sem fogadta. Megkönnyebbülésre azonban nem ad okot, hiszen Vadember továbbra is távolodik tőlem, és még csak észre sem vett. Quinlah kezét elengedem, de nem igazán figyelek Tywinnára, csak arra a hármasra tudok gondolni, akik közül az egyik, a fiatal nő, nagyon ismerős. Nem tudom hova tenni az arcát, sem pedig a jelenséget magát, mert legyünk őszinték, a megjelenése még abban a perdai sárga ruhában is kitűnik a többiek közül. A férfi hasonlít Vademberre, vagyis inkább fordítva, és megengedem magamnak, hogy megforduljon a fejemben a gondolat; talán az apja. Lehet, hogy ő az, és ezt megerősíti Vadember boldog ölelése is. Észrevétlenül fújom ki a levegőt amit eddig bent tartottam. * -Shiennel áldása legyen rajtad Tywinna. *Fél füllel hallom csak Quinlah hangját miként üdvözli Tywinnát, de a mosolyt az arcán nem látom, mi több, Tywinnáét sem nagyon. Csak a nevemre fordítom felé a fejem és szórakozottan mosolyodom el, ám még a szemöldökeim is feljebb ugranak amikor megölel és puszit ad az arcomra. * -Te is nekem…..ki az a fiatal nő vele? *Egyből a lényegre térek, elengedem a fülem mellett Tywinna azon szavait, melyekkel Vadembert „jó kezekbe” helyezi, és a nőről érdeklődöm. * -Találkozója lett volna vele, azért kísértem el idáig. *Quinlah segít ki és egy pillanatra Vadember felé fordul ő is, majd újra Tywinnára néz, immár a segítségét kérve.* -Látom jóban vagytok, ha megtennéd, hogy Jasmine-nal maradsz, én elmennék a családomhoz? *Quinlah mosolyának nem lehet nemet mondani, még Tywinna vállára is helyezi a kezét, hogy nagyobb nyomatékot adjon szavainak, s ha Tywinna válaszol, már fordul is el.* -Vigyázz magadra Jasmine, este várlak vissza, Shiennel legyen veled! -Ó, igen. Menni csak, én jól meglenni Tywinnával. Köszönöm! Shiennel ragyogja be a napotokat! *Quinlah-ra mosolygok és kicsit meg is hajtom a fejem, s aztán perdai barátnőmre nézek, kihagyva azon kérdését, mely a Vademberrel való terveimet illeti. Furcsa a nevét hallanom, annyira megszoktam már a Vadembert, hogy nem is szólítom másként, de tudom, hogy ő Alec. Szívesen Tywinnával mennék, mert rengeteg kérdésem lenne, de jobb szeretnék Vadember után menni, ezért belekarolok Tywinnába ha engedi és ahelyett, hogy arra mennénk amerre ő szerette volna, az északi kapu felé igyekszem elindulni vele. * -Mehetnénk arra? Közben elmondhatnád miről szeretnél beszélni velem, mi az a sok minden? *Nagyon remélem, hogy nem megint valamilyen nőügyet akar nekem ecsetelni Vademberrel kapcsolatban, ami nem fedi a valóságot. Még élénken él emlékeimben Tywinna minden szava és tette, ezért félve bízom meg benne, de nagyon szeretnék. *
*Köszönetére egyetlen fejbólintással válaszolok, a gondolatait nem osztja meg velem, így nem is térek ki részletesebben a mai viseletünkre. Amúgy sem gondolnám, hogy kíváncsi lenne az Istennőnk tiszteletére rendezett ünnepség hátterére. Ittléte sem indok, hiszen ma elég sokan jöttek el a városukból, de szerintem csak a mulatságra kíváncsiak és nem arra, hogy mindezt miért is rendeztük meg. ezért is kérdezem meg csodálkozva, miért róná le tiszteletét Shiennel előtt, mikor még feltételezéseim szerint azt sem tudja mennyi mindent köszönhetünk neki. Már tisztában vagyok az égiek arcának játékával, a reakcióik hasonlítanak a miénkre, meglepettségét még csak nem is palástolja. Testtartása amit felvesz, ahogyan összekulcsolja maga előtt a karjait, fensőbbséget hivatott sugározni, akárcsak Callum Jenkins amikor először találkoztunk, jóllehet ő másképp igyekezett tudtomra adni, hogy feljebbvalónak érzi magát. Milyen pökhendi nép ez az égi. Hosszas magyarázatot kapok, mely tükrözi a népem iránt való érzéseit, még ha ő nem is tud róla. Egyszerűen benne van a lelkükben, az elméjükben, mindenben többnek és jobbnak tartják magukat. Pedig még azt sem tudta, hogy ma ünnepet ülünk, emlékszem a szavaira. Itt értesült róla, tehát ő nem a többi égivel érkezett. Ez újabb adalék ahhoz, hogy a vezetők közé tartozik. * -Az út amíg eljutsz a tiszteletig, elég hosszú. Nem egy nap alatt járod be. Addig pedig, míg nem ismered és érted, nem is tudsz őszintén tisztelni. De persze ti egészen másképp gondoljátok ezt. Az, hogy eljössz Elorakba és megnézed az ünnepséget, megismered egy részét a hagyományainknak és elmondasz egy mondatot ami Shiennelről szól, még nem tisztelet. Tisztelni csak szívből és őszintén lehet. Szívesen mesélek róla és Shaz`orról, és szívesen látlak más napokon is, hogy tanítsalak. *Halványan mosolygok, de szememben nincs derű. Noha ez a férfi nem rabolt el és nem tart fogva, megkötözve, az ahogyan velem szemben áll, felidéz néhány emléket. Valahogy most is abban az épületben érzem magam, melynek csak egy kijárata volt. Azt nem tudom mennyire érzi őszintének a szavait, mellyel közelebb akar kerülni népünkhöz, de rábólintok.* -Ennek örülök….nem, nem beszélsz rosszul, értek minden szót. *Erre már jobban elmosolyodom. Talán azt hiszi nem értettem meg a szándékait? Inkább ő nem érti meg az én népem, és ez fennállt akkor is amikor először találkoztunk velük, amikor először értettük meg egymás szavait, de a mondanivaló továbbra is értetlen maradt. A lelkünk nem beszélt egy nyelvet. Most azonban felajánlom, hogy velem jöhet Elorakba, már csak azért is, mert egyre inkább azt érzem, hogy Callum Jenkinsszel egyenrangú és nekem szükségem van egy másik kancellárra a terveimhez. Ezért is mutatkozom be, elhagyva a nevem után az Elorakban elfoglalt helyemet, de várakozásomtól eltérően csupán egy nevet kapok cserébe, semmi többet. Néha jobb szeretem kerülővel megközelíteni az engem érdeklő témát, jelen esetben a nevéhez kapcsolódó kérdéseimet, de azt tervezem, hogy konkrétan rákérdezek a hiányra és a rangjára, de a bozótosban zörgő kis állat megakadályoz ebben. Én nem ijedek meg tőle, mert tudom, hogy csak kisebb állat lehet, mely kiugrott a bokrok közül, egyenesen Peter lábának. Ám az ő reakciója meglep. Azt vártam volna tőle, hogy ijedtében félre ugrik, hadonászni kezd és a katonáiért kiált, ám ennek pont az ellenkezője történik. Még a velem szemben használt nyájas hangnem is jobban ellágyul, bár azt amit mond nem értem, mert talán ösztönösen is a saját nyelvén szólal meg. A halk kuncogás arról győz meg, hogy nem esett komoly baja, kérdésemre nem is várok választ. Érdekes látni hogyan változik át a fennhéjazó testtartásból gyermeki vigyorgásba átcsapó viselkedése. Az égiek nagyon fura szerzetek, ha van is bennük érzelem és szeretet, azt jól titkolják, de nem értem miért. Miért nem képesek velünk szemben is ilyen elfogadó és együttműködő szeretetre? A kis príít nem hatja meg a hessegetésem, túl merész még, tapasztalatlan jószág, bár az elhangzó szavakra már morog, mégsem vonul vissza. Nem érdekli mennyivel nagyobbak vagyunk nála, ráadásul ketten. Megindul a férfi irányába, de már óvatosabb, nincs benne a mozdulataiban a lendület, úgy vonul, mintha a príí csapat vezére lenne. Elnevetem magam mókás testtartásán, Peter reakcióján nem különben. Minden szép és jó lenne, talán a férfi első találkozása egy príível még szép élményeket is kelthetne, de megszólal az imára hívó kürtszó, és a kis állat megijed. Választanom kell, így teszek feléjük egy lépést, figyelve, hogy a későbbiekben mi történik, de úgy látom a príí csak megijedt és Peterbe kapaszkodik. Ha nem tesz mást, akkor megállva lehajtom fejem, egyik kezem a szívem fölé helyezem és halkan imádkozom Shiennelhez, a kegyéért, áldásáért és megköszönöm neki mindazt, amit nekem s a népemnek adott. Fohászkodom azért, hogy megtalálja a szerelmet és újra együtt lehessen Shaz`orral.*
Meghallom a perdai nő köszönését, így én sem vagyok rest s viszonozom. - Shiennel áldása és figyelme őrizzen! - tudom le tisztelettudóan a saját magam részéről, miközben fél füllel és szemmel azért Vademberék irányába tekintgetek. Ami viszont Jasmine-t illeti, ő szembetűnően csak az ottani eseményekre kíváncsi. Azon lepődök meg, hogy az öleléssel és puszival is csupán minimálisan tudom elterelni Vademberrel kapcsolatos gondolatait. - Az a fiatal nő? Hát nem egyértelmű?! - pont akkor buknak ki a szavak belőlem, mikor az emlegetett kapja a képébe lepényt, egyenesen Raventől. A figyelmemet végül Quinlah vonja el a szavaival, s én feltartom a kezem, nem tiltakozásul, hanem jelezve, hogy rendben. - Bátran menj a családodhoz, Shiennel ünnepén ez természetes. Én megleszek Jasmine-al. - ezzel ha menni akar, akkor tegye meg. Látom Quinlah-t üdvözli egy mosollyal, mikor távozik de utána visszatér oda ami azelőtt volt, vagyis Ravenék nézéséhez. Idő közben Jasmine belém karol, s arra visz amerre ő akar. Csakhogy a kürtszónál én megállok, s belekarolva régi barátnőm csípőjébe állítom meg. - Állj meg, s imádkozz…!- szólok oda halkan, mert nem szeretném, hogy lebukjon a sok perdai között. - S nem mehetsz amúgy sem hozzájuk, ne zavard őket. - imádkozás helyett inkább Jasmine-ra akarok hatni, hogy jöjjön velem. Én ott akarok lenni, ahol az áldást fogják adni, vagyis a főtéren. Én mint Tywinna kötelezőnek találom a részvételem. De úgy érzem Jasmine tarthatatlanul követni akarja őket. Mégis mi a francot csináljak vele? Hagyom magam vonszolni, mígnem eszembe nem egy tökéletes ötlet. A képességem jut eszembe, azonban Shiennel ünnepén nem akarom piszkos dolgokra használni. Cserébe inkább elengedem a Szöszit, s hagyom hogy előttem lépjen. Utána támadok rá hátulról, átkarolja őt a hasánál, jó erősen nem engedve semerre. Legalábbis én próbálkozok. - Gyere az ünnepségre, biztos vagyok benne, hogy Vadember fel fog keresni téged. - ha nagyon ficánkol a karjaimban, akkor egyszerűen édesen csilingelően a fülébe nevetek. - Kérlek Jasmine, gyere velem. Utána meg felőlem annyit lehetsz vele az üres Shiennel Asztalaiban ma és utána, amennyiszer jólesik és azt csináltok, amit szeretnétek. - sóhajtok, igen visszafogadnám őket. - Ingyen étellel és itallal kedveskednék nektek. Ténylegesen ki akarok veletek békülni a múltkori miatt. - hát belecsapok a beszélgetés közepébe, csak egy gond van. Nem látom jelenleg Jasmine reakcióját.
A sokadalomban idáig hasra esés nélkül sikerül lavíroznom az emberek (a továbbiakban itt értsd: perdaiak és pár ember) között. Legalább ennyi sikert tudok elkönyvelni, többet mondjuk nem is. Se Momu, se Jasmine, se Harvey. A felsorolást kéretik nem szívére venni senkinek. Szigorú időrendet követ, azt hiszem legalábbis ebben a sorrendben kerültek fel a keresendő-listámra. Néha megállok és lábujjhegyre pipiskedve nézek körbe. Ez persze csak emberek esetében segítség, egy chinelt lentebbi övben keresnék, de lehajolni nem merek, leguggolni pláne nem. Ugyan a tömeg nyomását (még?) nem érezni, mégse tartok biztonságosnak egy ilyen manővert, sose lehet tudni alapon. Mire idáig jutok gondolatban, hirtelen azt veszem észre, hogy már nem siklok az épp erre-arra tartó emberek között, hanem kerülgetem az egy helyben állókat. ~Hopsz!~ Gyanítom, hogy nem spontán egyszerre fagyott le mindenki, talán ahhoz a különös kürtöléshez lehet köze a dolognak. Megállok hát én is egy lemondó sóhaj kíséretében, ehh, most igazán könnyen haladhattam volna az orrom után előre. Ugyan megállok, de szememet nem csukom be, hátha elcsípem mondjuk Harvey mozgását vagy Momuét. Előbbi nem biztos, hogy tisztában van ezzel a szokással, utóbbi egész biztosan nem. Ha nem látok semmi árulkodót, akkor ideiglenesen felfüggesztem a keresést és a népszokás megfigyelésére koncentrálok. Nem rémülök meg, mikor az összehangolt szoborrá válás után, ugyanolyan ritmusban, mindenki elindul, egy irányba. Hagyom magam sodortatni a tömeggel, úgy okoskodva, hogy vélhetően mindenki más is arrafelé halad, akit keresek –kivéve talán Momut, ami gond! Talán még egy kis folklór műsor belefér, aztán meg majd csak találok valamit árust, ahol találok valamit, amivel elő lehet csalogatni Momut, meg ami segít az én kitikkadt torkomon is.
Nos történetesen én sem arra gondoltam, hogy egyetlen nap alatt fogom megismerni és megérteni az egész vallsukat, ami valószínűleg legalább olyan régi lejhet, mint a Földi civilizáció. Mert bár utóbbi, ugye alig pár száz éve dobta be a kulcsot, de nem jelenti azt, hogy ne lett volna hosszú múltja. Kicsit, aprót bólintok a szavaira, hogy iagaza van, de valhol úgy érzem, mintha direkt megakarna kérdőjelezni, mintha arra számítana, hogy neki kezdjek vitatkozni. Nem adom meg neki ezt az örömet. - Igazad van. De én sem úgy gondoltam, hogy az első alkalommal azonnal felfogok és megértek mindent. Egy vallás jóval összetetteb és bonyolultabb, semmint egyetlen nap leforgása alatt magunkévá tehessük vagy legalább elgondolkodjunk rajta.
Teljesen őszintén gondolom, hogy érdekel, elvégre meg kell ismernünk a perdaiaikat, jobban, mint eddig tettük. Hiszen akárhogy is vesszk egy darabig biztosan itt fogunk rostokolni és őszintén úgy gondolom ezen idő alatt nem lenne butaság a békés együttélés jeleti felmutatni. Szerintem képesek lehetünk rá. Mert most, na nem pont ebben a szent pillanatban, de a jelenlegi időbe ez a legfontosabb tennivalónk. Megérteni a másikat és túllépni a konfliktusokon. S bár a beszélgetésünk további részéből legalább kiderül, hogy egész jól beszélem a perdait, sajnos nem tudjuk tovább futtatni az eszme cserét. Elsősorban azért mert feltűnik az cuki sárkánymacska, aki valamiért negem szemel ki magnak ebédnek vagy legalábbis játszótársnak. A lábam karmolászását legalábbis eléggé annak fogom fel. Szerencsére nem vagyok olyan ideggyeng, mint a pletykák szerint akad egy-kettő belőle, akik a legkisebb jószág láttán is sikítófrászt kapnak. A perdai nő nem küönösebben adja a jelét annak, hogy ne érne rá arra, hogy én elbohóckodjak az aprójószággal. Különben is már-már úgy tűnik, hogy nagyon jó barátok lehgetünk ezzel a szárnyas élőlénnyel, amikor felharsan valami kürt. Hát az erdő közepén, így hirtelen én is majdnem beszartam, nemhogy ez szegény jószág, ami a mellkasomra ugrik és ... És?
Ha eddig nem voltam oda ezért a kis cukkerbombáért, akkor majd mostantól oda leszek meg vissza, még retur jegyet is váltok. A kürtszó olybá tűnik, hogy eléggé megrémítette, mert a mellkasomra ugrik és próbál belémkapaszkodni. - Auuu, ez azért fáj, te kis betyár. - mondom kuncogással és a fájdalomtól való vegyes felsziszegésel körítve. Bár különösebb kárt nem tud tenni bennem, elvégre elég jól véd a ruhám. Meg az is ártalmatlansga mellett szól, hogy ha nagyon akart volna, már biztos megtámadott volna és megpróbált volna megenni. Igazából annyira bele vagyok habarodva a kis élőlény létezésébe, hogy különösebben nem is tudok mit kezdeni azzal, hogy Roda a kürt hangjára hozzákezd valami ... nem tudom, hogy mit csinál. Mármint sejtem, hogy talán imádkozik? Nálunk eléggé kiveszett a köztudtaból a vallás. Mindenestre aktívan kezelni, most a mellkasomat rejtekhelynek gondoló aprócska állatot kellene. - Hagyd abba, hallod! - mondom jtékosan és megpróbálom megsimogatni vagy legalábbis megszagoltatni a kezemet vele. Jó ötletnek tűnik.
- Északi kapusok – Jasmine, Josie, Raven, Alec, Tywi
A perdai tömeg egyként halad a főtér felé. Az út folyamán elkezdenek közösen énekelni, Shiennel-t dicsőitő énekeket. Van benne hosszú és igazán rövid is. Látszik minden perdain, hogy teljesen át van szellemülve és mint ha itt sem lenne.
[Elorak közeli erdő]
- Erdő rejtekében – Evans, Roda
A kis kopé príí didereg egy darabig Evansnál, s akkor vonja ki hegyes karmocskáit, mikor éri őt a simogatás. Ha a férfi folytatja az állattal való ismerkedést, akkor az elkezd dorombolni a férfinek. De nem olyan állatka aki csendben marad, mert a saját nyelvén kezd el beszélni a férfihez. - Cserr. Cser Csrr Csrrr – ezzel egyetemben nézd rá a férfire. Ha találkozik a tekintetük, akkor újra megszólal ez a kis vadállat. - Cserr – s ha a férfi keze egy pillanatra is megemelkedik a testéről, akkor megelégelve a szeretgetés csomagot, a földre ugrik le, de a férfi mellett marad. Ránéz, s utána meg a nőre. Lassan megindul Roda irányába, s odadörgölőzik a lábához. - Crrr – hangzik tőle egyszer, s aztán visszaszalad Evans mellé. A kis bundás jól láthatóan várja, hogy mi fog történni ezután?
// Kövi határidő: Szeptember 20. //
A hozzászólást Mesélő összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 21, 2022 7:33 pm-kor.
